V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
|
|
- Norbert Gáspár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34 párost tudtunk egymás zavarása nélkül, a horgászállásokra leültetni. A verseny gördülékeny lebonyolítását 13 fős rendezői csoport végezte. Az egyesület a versenyre 3q 4-6kg közötti és 7q 1,7kg átlagsúlyú halat telepített a VII. számú tavukba. A verseny megszervezése rendkívül összetett feladat elé állította a szervezőket. Ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat. Külön köszönettel tartozunk a támogatóknak, akik anyagi támogatásukkal segítették a verseny lebonyolítását. Itt kell megemlítenem: - Onga város Önkormányzata Dr. Madzin Tibor - A Len-Véd Kft. képviseletében Lengyel Tamás és Lengyel János Urat - Tisza-Fisch Kft. Mészáros János - Dovit Kft. - Ongai Kulturális Egyesület - Sporigó horgászbolt - P-COLOR Kft. - CÁPA Bisztró FT bolt Kinik Sándor - Becse és Társa Bt Becse Szabolcs - UNI COOP Zrt. - Máté János június én megrendezett V. Ongai Pontyfogó horgászversenyünk összedíjazása: Ft volt. Az időjárás kegyeibe fogadta a verseny résztvevőit. A mostanában már megszokott extrém időjárási körülmények elkerültek minket. A déli szél viszont nem kedvezett a halfogásnak.
2 Ongai Horgász Egyesület Reggel 8 órakor kezdődött a rendezvény. A regisztráció után Onga Város Polgármestere megnyitotta a horgászversenyt, majd az elnöki köszöntő és a sorsolás következett. A versenyszabályzat ismertetés után a horgászhelyek elfoglalása, a táborok felépítése, etetés eseményei követték egymást a tényleges verseny előtti időszakban án órakor elindult a V. pontyfogó horgászversenyünk. Versenyzőink hatalmas elánnal kezdtek. Viszont a halállománnyal nem sikerült megbeszélni a versenyt, mert úgy döntöttek, hogy távol tartják magukat a részvételtől.
3 Ongai Horgász Egyesület órakor a szervezők kihordták a horgászállásokra a vacsorát, ami vaddisznó pörkölt volt tarhonyával és savanyúsággal. A remek vacsora után mindenki újult erővel fogott neki a halfogásnak. Sajnos, a tó nyugati felében horgászók nem igazán kapkodtak a botok után, de a tó többi részén sem fogtak a versenyzők. Több versenyzőnk kiépített táboránál 5-10 fős baráti társaság gyűlt össze, rendkívül jó hangulatot teremtve. A verseny résztvevői zömében B.-A.-Z. megyéből érkeztek, de volt Budapesti versenyzőnk is.
4 Ongai Horgász Egyesület Az éjszaka folyamán sem indult meg a halak kapókedve, és a horgászok se úszták meg szárazon. Az éjszaka folyamán Váradi Sándor versenyzőnk egy 8,16kg pontyot terelt a merítő hálójába, mint később kiderült ez lett a verseny legnagyobb hala. A reggel 6 órai összesítők alapján úgy tűnt, hogy a helyezésekért nagy harc folyt.
5 Ongai Horgász Egyesület A döntés az utolsó 1 órára maradt. Körömrágós pillanatok következtek. Az utolsó mérlegelés élőt az első és a második hely között másfél kilogramm volt a különbség. A V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny díjazottjai az alábbi csapatok, ill. személyek voltak: Helyezés Csapat Név Eredmény Lakatos Ernő 41,5kg I. Koma Team Váradi Sándor 11db Mika Fisching Bóni Károly 35,96 kg II. Gold Boys Mikulák 12 db Team Mihály Kaposvári Yoko Fishing 18,88 kg III. József Team Nagy Árpád 4 db Legnagyobb halat fogó Váradi Sándor 8,16 kg Összesen 59 db hal került horogvégre, 177,24 kg súllyal. Mondanom sem kell, hogy mind az 59 db hal visszanyerte szabadságát, és mérlegelés után azonnal vissza lettek engedve, éltető elemükbe. Rekordot most nem döntöttünk. A részletes mérlegelési táblázat és a fényképfelvételek megtalálhatóak a honlapon. A verseny befejeztével a horgászháznál ebéddel várták a szerevezők a mezőnyt. Halászlé és bukta volt a menü, amit mindenki jóízűen elfogyasztott.
6 Ongai Horgász Egyesület Gratulálunk a versenyzőknek! Találkozzunk jövőre ugyan itt! Az Ongai Horgász Egyesület Vezetősége nevében köszönetünket fejezzük ki a résztvevő csapatoknak a sportszerű versenyzésért, a szervezőknek a lelkes munkáért, a támogatóknak az önzetlen anyagi támogatásért. OHE vezetősége
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
I. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
V. Ongai Pálinkaverseny versenyfelhívás 2014 első pálinkaversenye! Az Ongai Kulturális Egyesület meghirdeti az V. Ongai Pálinkaversenyt!
V. Ongai Pálinkaverseny versenyfelhívás 2014 első pálinkaversenye! Az Ongai Kulturális Egyesület meghirdeti az V. Ongai Pálinkaversenyt! Tanácsi anyag dvd-n A júniusban megjelent Onga tanácsi korszakának
EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY
Vásárhelyi Pál Horgászegyesület EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY 2017 évi versenykiírás VERSENYKIÍRÁS 2017 1. A 2017. évi Egyesületi Horgászverseny megrendezési ideje: 2017.május 20. Helye : Domonyvölgy, Vásárhelyi
SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET
SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka
Horgászegyesület Elnöke
HORGÁSZEGYESÜLETEK VELENCEI-TAVI és DUNAMENTI SZÖVETSÉGE Pákozd, Budai út 72. Nyt. Szám: /2016 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás Tisztelt Sporttársunk! A Horgászegyesületek Velencei-tavi
XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY
XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY BÁTONYTERENYE - MACONKA, 2016. július 8. VERSENYKIÍRÁS XV. Országos Rendőr és IX. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny (Nógrád megyei társszervek
TAGLÉTSZÁM ALAKULÁSA 2014. ÉVBEN:
CÉLJAINK: 2014. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat, mint szabadidős és sport tevékenység MÁV Csoporton belüli
Horgászegyesület Elnöke
Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás
A találkozó programja:
Tisztelt Sporttársak! 2016. 10. 10-től 2016.10. 14-ig megrendezésre kerül az I. Markazi Ponty és Amur fogó csapatverseny (96 órás), ami a horgászatot kedvelő sporttársak kikapcsolódását szolgálja. Szervezők:
HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG
2017 HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.20. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ifjúsági - és Versenysport Bizottság Ikt. sz.: Melléklet:
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás
IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon
Köszöntöttük az Édesanyákat! Május 7.-én a halászlé főző találkozó délutánján a község önkormányzata, és képviselő testülete nevében Vella Zsolt polgármester köszöntő szavaival és a gyerekek kedves kis
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014
CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.
Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.
Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny
Magyarország - Bátonyterenye, Maconkai-víztározó ( , összesen 47 verseny adatai) ÖSSZEVONT STATISZTIKA
I. Összesített eredménytábla 2/1. I.1. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupák (Professzionális Bojlis Európa Kupák) Verseny sorszáma; Σ idő 1 Csapat/bot Σ fogott Σ átlag 2 Bajnok mutatói Legjobb E-mutató 4 versenykód;
XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA. Paks, Füzes - tavak
XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA Paks, Füzes - tavak VERSENYKIÍRÁSA A villamosenergia-iparág munkavállalóinak körében az egészséges életmód, az aktív pihenés, a horgászsport,
IPA BRFK Közhasznú Szervezet horgászversenye
XVIII. évfolyam IX. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,
Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9
Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS
Dunaferr Szakközép - és Szakiskola. Aranyhorog Horgászverseny Szabályzata
Dunaferr Szakközép - és Szakiskola Aranyhorog Horgászverseny Szabályzata Verseny célja: A verseny legfőbb célja, hogy az iskola tanulói megismerjék, megszeressék a horgászat valamint a természet értékeit,
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
Táborozó fiatalok szüleinek részére!
Táborozó fiatalok szüleinek részére! Ikt.szám: /2012 Tárgy: Tájékoztató az II. táborról Tisztelt Szülők! Gyermekük a horgász egyesülete javaslatára részt vehet 2012. július 9 től /hétfő/ 2012. július 14.
I. Harsányi horgászkupa az autósport rajongóinak
I. Harsányi horgászkupa az autósport rajongóinak A versenypályán már bizonyítottak, most a horgászaton a sor! Elsı ízben kerül megrendezésre az egyéni horgászverseny autóversenyzıknek és az autósport rajongóinak
Nagyvisnyó Túlélő tábor
Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin
HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV
HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. február 9-én, Zalaszentgyörgyön, a Kultúrházban. Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint 1. Tóth István elnök köszönti
SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY
SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor
46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó
46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak
VIZI SÁRKÁNYOK. Hajdúnánás Városi Önkormányzat I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA
Hajdúnánás Városi Önkormányzat VIZI SÁRKÁNYOK I. HAJDÚNÁNÁSI ISKOLÁK ÉS BARÁTI TÁRSASÁGOK SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁGA A verseny célja: Megismertetni a vízi sportok egyik csapatépítő ágával a tanuló ifjúságot
BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA
BM TANINTÉZETEK 2019. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Szeged, 2019. április 12. Szám: /2019. 1. Bajnokság célja Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a BM tanintézetek
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött
EJOI 2018 Programozás a Volgánál
SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015
Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző
I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó
I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó Tervezett program: 2014. szeptember 18. csütörtök: 10:00 Ünnepélyes megnyitó, 11:00 Horgászhelyek
Jásztelek HORGÁSZREND
HORGÁSZREND a jászteleki kezelésében levő Zagyva-holtágakra Kedves Horgásztárs! Önnel együtt azt szeretnénk, hogy a holtág halállománya gyarapodjon, védelme erősödjön, a környezete tisztább és vonzóbb
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth
53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS
2016. évben rendezett versenyek kupák eredményeinek kivonata Mesterbajnokság végeredményének kivonata
2016. évben rendezett versenyek kupák eredményeinek kivonata 2016. Mesterbajnokság végeredményének kivonata 3. Ujváryné Marika 13 173 11. Orzó Péter 12 173 18. Zsámbokréty Dénes 11,5 129 42. Janikó Gyula
KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai
Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21
A Magyar Épületgépészek Szövetsége idén 4. alkalommal vett társszervezőként részt (a Lellei Vitorlás Egylet mellett) a Közmű és Épületgépész Kupa megrendezésében. A program szeptember 6-án, pénteken a
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai
Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba
Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás
Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13
Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani
Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo
Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo -kitöltési segédlet- -2016-os évre- Bevezetés: A tárgyévi Állami Horgászjegy és Fogási Napló (továbbiakban: Napló) normál díja: A 70. életévüket betöltött horgászok
VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM
Adószám: 18966417-1-20 Bankszámlaszám: 74500248-10039186 info tel: +36 30 6009934 VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő
Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR
HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK*
ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* Lejátszott csapatmérkőzések száma: 72 Lejátszott páros mérkőzések száma: 141 Lejátszott egyéni mérkőzések száma: 1140 A legsimább győzelem: 18:0 (tizenkét alkalommal) A legszorosabb
Elõzetes tájékoztató
Elõzetes tájékoztató KÖSZÖNTÕ Minden év tavaszán várakozással tekintünk a következõ VOTT elé. Az idei évben azonban e várakozásunk különleges, egy más fajta megmérettetés elõtt állunk: társaságunk sportolói
TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT. Sárkányhajó Kupa 2016.
TÁJÉKOZTATÓ VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. Fadd-Dombori, 2016. szeptember 09-11. TÁJÉKOZTATÓ a VITSPORT Sárkányhajó Kupa 2016. évi találkozójáról A találkozó rendezője: ATOMERŐMŰ SPORTEGYESÜLET Levélcím:
IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas
Ü Z L E T. É L M É N Y. B A L A T O N IDŐPONT: 2018.09.14-15 HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth
TÁJÉKOZTATÓ. a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről
TÁJÉKOZTATÓ a 2015. április 23. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2015. július 23. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Településfejlesztési
HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG
2017 HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.16. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ikt. sz.: Melléklet: Tárgy: EHB-KIIR/2017 nevz.
65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.
2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye
2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS Bács-Kiskun Megye 1 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA BÁCS_KISKUN MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja A lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények tanulói
Forever Cup Dunaújvárosban
Dunaújváros volt az egyik állomása a Forever Cupa selejtezőjének, melyet a Dunaújváros stadionban rendezett meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A kupára 16 csapat nevezett be, hogy megnyerje a dunaújvárosi
Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.
Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,
2010.október 17. MERENYE
A verseny idıpontja: 2010. október 17. 08,00-13,00 óráig Helye: Merenyei Víztározó Elsı ízben kerül megrendezésre az I. ABSF - Merenye Süllıpergetı Kupa 2010. október 30-án. Bízunk a verseny sikerességében,
Önkormányzati Lap 12. évf. 125. sz. 2010. Május. Önkormányzati Hírek FALUNAPI ELŐZETES
ZSADÁNYI HÍRLAP Önkormányzati Lap 12. évf. 125. sz. 2010. Május Önkormányzati Hírek Rendkívüli testületi ülést tartott képviselő-testületünk május 4.-én az ivóvíz minőségjavító programmal kapcsolatos végső
HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN
HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN A Mágori Horgászegyesület felkérésére 2011. április 9.-én állományfelmérő halászatot végeztünk a Kecskészugi
V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa
V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagyrendezvényeinek részeként rendezik meg az immáron 5. amat?r kispályás labdarúgó tornaát, a Parázs Kupát. Az országosan
ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa
Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A
HEVES MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁG 2009/2010. ŐSZ ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK*
ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK* Lejátszott csapatmérkőzések száma: 36 Lejátszott párosmérkőzések száma: 70 Lejátszott egyéni mérkőzések száma: 568 A legsimább győzelem: 18:0 (öt alkalommal) A legszorosabb győzelem:
TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2018/2019. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL. A MEFOB Általános Versenykiírás rendelkezik a résztvevőkről.
Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2018/2019. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2018/19. tanévben meghirdetett egyetemi
VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB
Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai
BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA
12. évfolyam 8. szám 2010. augusztus BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Kellemes idő, remek sportnap! Így jellemezhető a jubileumi 10. Megyei Polgárőr Sportnap Bodán. Mintegy 500
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi
A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:
A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke Dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora Dr. Gémesi György, Gödöllô Város Polgármestere
Cibakházi Holt-Tisza bojlis verseny Versenyszabályzat
Cibakházi Holt-Tisza bojlis verseny Versenyszabályzat I. A verseny általános kiírási szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre érvényes, horgászatra jogosító
: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.
: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember
Evezz együtt a bajnokokkal!
II. KANIZSAI SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG ÉS II. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ Főszervező Kanizsa Kajak-kenu Klub Társszervező H-8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 9/a +3630 391 4958 kanizsakajak@freemail.hu Kanizsa Turizmusáért
9.00 Csapatok köszöntése, sorszámhúzás kupából
Budapesti csapat lett az idei év Ápolói Hivatás Mestere! Beszámoló a MESZK IX. Országos Szakmai Vetélkedőről 2018. október 12-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara immár kilencedik alkalommal rendezte
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg.
Asztalitenisz A és B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel (MOATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az asztalitenisz sportág népszerűsítése
XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.
Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh
XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő
2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG
2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG Tóth László Emlékfutam V e r s e n y k i í r á s (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2013. évi Általános Versenyutasításával és Versenyrendelkezéseivel.) A verseny
(Ji.: Takács Gergely by. tőrm..ru.: 0630/612-9722
.FTATALKORÚAK BÜNT'E'rÉS-V(~GREHAJTASI JNT1~ZE'rE 2316 Tököl, Ráckevei út 6. Tel: 06/24/503-100 Fax: 06-24/479-394 EKG: 111-1000 c-maii: tokol.uk@bv.gov.hu (Ji.: Takács Gergely by. tőrm..ru.: 0630/612-9722
Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.
SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30
TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL
Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2015/16. tanévben meghirdetett egyetemi
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre A verseny célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság szerveinél dolgozók közül a teniszt kedvelőknek versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása,
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt
2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS IV. KORCSOPORT FIÚ
IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/16. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/2016. TANÉVI XVII. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése a középiskolák
Beszámoló a Szent István napi országos versenyről és a háziversenyekről
Beszámoló a Szent István napi országos versenyről és a háziversenyekről Szent István napi verseny A tavalyihoz hasonlóan megközelítőleg 80 versenyző részvételével került lebonyolításra a hagyományos immár
A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta
VERSENYKIÍRÁS A verseny fővédnöke: Béres Ernő Világcsúcsot futott atléta A verseny célja: Versenyzés biztosítása mindenek előtt a gyerekek, továbbá az erdei futást szerető amatőr és igazolt sportolók részére,
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
A Haza és haladás vetélkedő döntője
A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy
IX. BALZER SHIRASU - MACONKA PERGETİ KUPA Maconkai kvalifikációs fordulók Versenykiírás
IX. BALZER SHIRASU - MACONKA PERGETİ KUPA Maconkai kvalifikációs fordulók Versenykiírás Verseny jellege: Nyílt, csónakos, kétfıs csapatverseny Verseny idıpontja: 2010-11-6. Szombat 2010-11-7. Vasárnap
I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny
I. Karcagi Szent Miklós-napi disznótoros-és pálinka verseny Versenykiírás Versenyek A verseny kiírója Rendezők: Fővédnökök: A verseny célja Időpont A verseny kezdete Helyszín Hagyományos, házi disznótorosok
Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása
Igaz, hogy az idén már két OB versenyen is túl van a Bakó Team csapata, de azért számunkra a felejthetetlen élményt mégis egy Debrecenben megtartott körverseny nyújtotta. A debreceni Gázvezeték utcai salakpályán
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA. VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER
SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT és ÖSSZESÍTETT PONTRNDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. A
A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója
A FŐHESZ 2018. évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója I. Válogatási és támogatási koncepció a finomszerelékes úszós szakág esetén OHCSB csapatválogató verseny: Saját rendezésű csapat/egyéni
A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.
Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben
XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ
VERSENYKIÍRÁS Rendezvény ideje, helyszíne: A találkozó időpontja: 2016. június 17-19. A találkozó helye: Paks, Füzes-tavak A találkozó szervezője: MVM ATOMIX Kft A találkozó fővédnöke: Szücs Gábor Atomix