Táborozó fiatalok szüleinek részére!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Táborozó fiatalok szüleinek részére!"

Átírás

1 Táborozó fiatalok szüleinek részére! Ikt.szám: /2012 Tárgy: Tájékoztató az II. táborról Tisztelt Szülők! Gyermekük a horgász egyesülete javaslatára részt vehet július 9 től /hétfő/ július 14. /szombat/ között a gersekaráti Karát Szabadidőparkban megrendezésre kerülő megyei ifjúsági horgásztáborban. Felhívjuk minden táborozó figyelmét, hogy a második táborban részt vevő fiatalok számára horgászbarátjukkal lehetőség nyílik a Megyei Ifjúsági Csapatbajnokságon történő részvételre, melyet a tábor utolsó napján /szombaton/ tartunk. Levelünk mellékleteként megküldjük az előzőekben írt verseny kiírását, valamint a tábort megelőző hétvégén megtartásra kerülő Ágoston László Emlékversenynek /Megyei Horgászvetélkedő/ a kiírását. Amennyiben gyermeke részt kíván venni a versenyeken, kérem azt részünkre mihamarább jelezni szíveskedjék. Kérjük, hogy az alábbi tudnivalókat gyermekével közösen értelmezze és beszélje meg. Vasi területi engedéllyel minden táborozónak rendelkezni kell. A táborban teljes ellátás van, strandbelépőre sem kell pénzt adni, ezért csak annyi zsebpénzre van szükség, amennyi az táborozás időtartamára, levélküldésre, telefonálásra, stb. szükséges. Érkezés: Július 9 én hétfőn 9 11 óra között. Az érkezési napon ebédet biztosítunk, tehát az útra annyi élelem szükséges, amennyi vacsoráig elfogyasztható. A táborba való utazás egyéni szervezésű, az oda és visszautazás költségeit a szülők viselik. Hazautazás a táborból: A gyermekeknek szombaton óra között kell elhagyni a tábort. Felszerelés: A horgászathoz egyéni döntés és lehetőség alapján úszós és fenekező horgászfelszerelés szükséges, melyért mindenki maga felel. Ezen kívül a horgászathoz szükséges etetőanyagot, csalit /csontkukac, trágyagiliszta/ szákot, esőkabátot, lámpát, esernyőt, szúnyogriasztót, személyi horgász és diákigazolványt, TB. kártyát kell hozni Szállás: A táborban résztvevők saját fürdőszobával felszerelt négy ágyas új építésű faházakban lesznek elszállásolva. Minden táborozónak ágynemű huzatot kell hoznia a táborba, mert ágyneműt biztosítanak a táborban, de huzatot nem. 1

2 Jó ha van: fürdőnadrág, fürdőlepedő vagy törülköző, melegítő, tornacipő. Továbbá pulóver, rossz idő esetére zárt cipő, elemlámpa, zsebkés, tisztálkodószerek, ruha a kiránduláshoz, leégés esetén napolaj, sebkötöző, esetleg telefonkártya. Ne hozzanak a fiatalok értékes gyűrűt, nyakláncot, technikai eszközt, nagy értékű horgászfelszerelést, mert eltűnésük esetén felelősséget nem vállalunk. A tábort elhagyni csak a vezetők engedélyével lehet. A tábor rendjének megsértése, szeszes ital táborba való behozása, fogyasztása azonnali hazaküldést von maga után. A táborban írásos szülői engedéllyel sem lehet dohányozni!!! Tábor tervezett programja: Hétfő: Kedd: Szerda: óra Megérkezés óra Tábor megnyitó óra Horgászat, vagy strandolás óra Felkészülés az esti horgászatra, szabadprogram óra Horgászat óra Strandolás, szabadprogram óra Horgászat, vagy strandolás óra Ismeretterjesztő előadás: Hal víz környezet témakörben óra Takarodó óra Célbadobás gyakorlása óra Horgászat, vagy strandolás óra Felkészülés az éjszakai horgászatra óra Éjszakai horgászat 2

3 Csütörtök: óra Éjszakai horgászat fáradalmainak kipihenése óra Szabadprogram, strandolás óra Célbadobó verseny, strandolás óra Tábortűz, közös sütögetés Péntek: óra Horgászati bemutató óra Szabadprogram, strandolás óra Csapat horgászverseny (szobák között) óra Esti fürdőzés óra Szellemi vetélkedő az előadásból óra Takarodó Szombat 5.30 óra Ébresztő 6.00 óra Reggeli 7.00 órától Megyei Horgászverseny a mellékelt program szerint óra Pakolás, hazautazás A feltüntetett tábori programok változhatnak az időjárási és egyéb körülmények függvényében. Az esti horgászatok nem kötelezőek, akik pihenni szeretnének, azok számára biztosított lesz a táborban a felügyelet. A táborban minden szervezett módon történik, egyéni fürdőzésre, horgászatra nincs mód. A táborról információk: Gersekarát, Karát Szabadidőpark 3

4 A táborvezető Nagy József az ifjúsági szakbizottság tagja (Tel: 06/ ), a tábor teljes lebonyolítását a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Ifjúsági és Tájékoztatási Bizottsága végzi. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben még nem küldték meg a Szövetség részére gyermekük orvosi igazolását, abban az esetben szíveskedjenek ezt pótolni legkésőbb június 28 ig a fenti címre. Levelünk mellékleteként található szülői nyilatkozatot kitöltve és aláírva kérjük mindenki hozza magával a táborba, vagy küldje vissza az orvosi igazolással. Levelünk mellékleteként megküldjük a táborozási díj ( Ft) befizetésére szolgáló csekket, melyen kérnénk befizetni legkésőbb június 28 ig. A tábor esetleges visszamondását legkésőbb a turnus kezdési időpontja előtt 5 nappal kell írásban megküldeni a Szövetségnek, ellenkező esetben a Szövetség az egyén teljes táborozási költségét kiszámlázza az egyesületnek. Bízunk abban, hogy élményekben gazdagon tér haza minden fiatal! Vaskeresztes, június 17. Üdvözlettel: Puskás Norbert ügyvezető elnök 4

5 Szülői nyilatkozat Gyermek neve:... Születési ideje, helye:... Lakcím:... TAJ szám:... Szülő elérhetősége telefonon:... A gyermek esetleges krónikus betegsége:... Szükséges gyógyszer szedés, adagolás:... Gyógyszer vagy étel allergia:... Egyéb probléma, ami miatt külön odafigyelést igényel: A gyermek tud e úszni (megfelelő aláhúzandó): Igen, mély vízben is megbízhatóan úszik Igen, de bizonytalanul Nem tud úszni Alulírott nyilatkozom, hogy gyermekem beleegyezésemmel vesz részt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által július között a Gersekaráti tavon a Karát szabadidőpark területén tartandó Vas megyei Horgásztáborban. A tájékoztatóban leírtakat megismertem, gyermekemet a táborban való részvételre felkészítettem. Az orvosi igazolást beszereztem és azt a táborvezetés rendelkezésére bocsátom szülő aláírása 5

6 Ágoston László Emlékverseny Megyei Gyermek és Ifjúsági Horgászvetélkedő Ideje: Helyszínek: július 07. /szombat/ Szellemi vetélkedő és a barkácsolás: Karát Szabadidőpark Célbadobás: Karát Szabadidőpark Horgászverseny: Gersekaráti Sárvíz tó Nevezni: Nevezési díj nincs. A tagegyesületeken keresztül június 28. Célbadobás: 7,5 grammos speciális ólommal 0 14 éves korig 10 méteres távolságba, a éves korig 15 méteres távolságba elhelyezett 1 m átmérőjű körlapra (A vonaltól a kör középpontjáig történik a 15 méter mérése) Céldobó bot hossza max. 3 m lehet. A versenyszám 3 próba dobás és 10 éles dobásból áll. Versenymenete: Regisztráció Megnyitó, technikai értekezlet, sorsolás Elméleti vetélkedő (Teszt) Barkácsolás vetélkedő Horgászhelyek elfoglalása és felkészülés a horgászversenyre Horgászverseny Mérlegelés, összepakolás Ebéd Célbadobó helyeken gyakorlás Célbadobó verseny Eredményhirdetés Versenyszabályzat A versenyen szúnyoglárva használata tilos! Etetőanyag maximum 20 liter és csali maximum 1 liter használható. A versenyen egyidejűleg 1 bot (max. 11,5 m) használható és legfeljebb 1 db egyágú horgot lehet alkalmazni a szereléken, valamint kizárólag úszós módszerrel lehet horgászni. A horgászverseny időtartama: 1 * 180 perc. A versenyzők korcsoportonként és szektorokban helyezkednek el. A versenyző köteles a horgászhelyén a hulladékot összegyűjteni és elszállítani. A nevezéseket a Szövetség fenti elérhetőségein kell leadni. A nevezett egyén, amely a versenykiírásban meghatározott regisztrációs határidőre nem érkezik meg köteles a es telefonszámon értesíteni szervező bizottságot a távol maradás okáról. Egyéb nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata és a Szervező Bizottság állásfoglalása az irányadó. Díjazás: 1 5 helyezést elért versenyző értékes tárgyjutalomban részesül, valamint az 1 3. helyezett oklevelet és emléktárgyat, továbbá a kategóriák győztesei vándorserleget kapnak. SIKERES VERSENYZÉST KÍVÁN A RENDEZŐSÉG! 6

7 HORGÁSZBARÁTODDAL NEVEZZ BE ÉS LEGYETEK TI AZ IDEI LEGJOBB IFI VASI PECÁSOK IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS CSAPATBAJNOKSÁG Verseny helyszíne: Verseny ideje: Gersekarát, Sárvíz tó 2012.július 14. (szombat) Nevezési határidő: június 27. Kategóriák: Utánpótlás, Ifjúsági (Mindkét kategóriában a csapatok létszáma 2 fő, az utánpótlás 22 éves korig és bármilyen nemű, az ifjúsági bármilyen nemű és 15 éves korig) Nevezési díj: 0 Ft Minden versenyzőnek rendelkezni kell a Gersekaráti Sárvíz tóra érvényes területi jeggyel. Verseny menete: A verseny egy 4 órás fordulóban kerül lebonyolításra Regisztráció Technikai értekezlet, sorsolás, pályakitűzés Helyek elfoglalása, felkészülési idő Halfogás Mérlegelés Kiértékelés Eredményhirdetés Résztvevők: A Vas Megyei Horgász Szövetség tagegyesületeinek csapatai, két tagegyesület is alakíthat egy közös csapatot. A csapatok megnevezése kizárólag a tagegyesület(ek) nevével lehet azonos. (Szponzor cég neve kizárólag a SHE k Vas Megyei Szövetsége előzetes írásos engedélye után helyezhető el a csapatnév mellet.) Szabályok: Etetőanyag maximum 20 liter és csali maximum 2,5 liter használható. (max.: 1 liter szúnyoglárva, ezen felül 1/25 ös csalis edénybe tűzőszúnyog) A versenyen egyidejűleg 1 bot használható és legfeljebb 1 db egyágú horgot lehet alkalmazni a szereléken, valamint kizárólag úszós módszerrel lehet horgászni. A versenyző köteles a horgászhelyén a hulladékot összegyűjteni és elszállítani. A nevezéseket a Szövetség fenti elérhetőségein kell leadni. A nevezett egyén, amely a versenykiírásban meghatározott regisztrációs határidőre nem érkezik meg köteles a es telefonszámon értesíteni szervező bizottságot a távol maradás okáról. Egyéb nem szabályozott kérdésekben a MOHOSZ Országos Versenyszabályzata és a Szervező Bizottság állásfoglalása az irányadó. SIKERES VERSENYZÉST KÍVÁN A RENDEZŐSÉG! 7

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz. Tel.: +36/94-506-835 Fax: +36/94-506-836 Mobil: +36/70-33-99-703 info@vasivizeken.hu www.vasivizeken.hu TÁJÉKOZTATÓ VASI VIZEKEN

Részletesebben

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR 2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR 2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR

2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR 2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2018. március 10. szombat 2018.április 10 kedd 2018. április 22. vasárnap 2018. máj. 01. kedd XIII. Vasi Vizeken

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke HORGÁSZEGYESÜLETEK VELENCEI-TAVI és DUNAMENTI SZÖVETSÉGE Pákozd, Budai út 72. Nyt. Szám: /2016 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás Tisztelt Sporttársunk! A Horgászegyesületek Velencei-tavi

Részletesebben

XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY

XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY BÁTONYTERENYE - MACONKA, 2016. július 8. VERSENYKIÍRÁS XV. Országos Rendőr és IX. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny (Nógrád megyei társszervek

Részletesebben

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG 2017 HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.20. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ifjúsági - és Versenysport Bizottság Ikt. sz.: Melléklet:

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG

HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG 2017 HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.16. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ikt. sz.: Melléklet: Tárgy: EHB-KIIR/2017 nevz.

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY

EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY Vásárhelyi Pál Horgászegyesület EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY 2017 évi versenykiírás VERSENYKIÍRÁS 2017 1. A 2017. évi Egyesületi Horgászverseny megrendezési ideje: 2017.május 20. Helye : Domonyvölgy, Vásárhelyi

Részletesebben

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó VIII. BARÁTSÁG KUPA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY 2010. BATTONYA M E G H Í V Ó A battonyai Barátság Sportegyesület meghív minden harcművész

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ

ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA 2010. Mezőhegyes, 2010. november 27, szombat 10 óra MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk és várjuk az ITF Taekwon-do sportegyesületeket a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2010.évi Országos

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.

Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,

Részletesebben

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója A FŐHESZ 2018. évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója I. Válogatási és támogatási koncepció a finomszerelékes úszós szakág esetén OHCSB csapatválogató verseny: Saját rendezésű csapat/egyéni

Részletesebben

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG Magyar Repülő Szövetség MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG XLIX. MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Nyíregyháza, 2011. 07. 28 07.

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29.

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29. II. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2010. Május 29. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

Európai Diáksport Napja Magyarország

Európai Diáksport Napja Magyarország Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját

Részletesebben

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan A verseny időpontja: 2016.

Részletesebben

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR Versenykiírás 1. A verseny célja: A villamosenergia-ipar hagyományainak és a dolgozók egészségének megrzése, az emberi kapcsolatok

Részletesebben

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA. Paks, Füzes - tavak

XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA. Paks, Füzes - tavak XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA Paks, Füzes - tavak VERSENYKIÍRÁSA A villamosenergia-iparág munkavállalóinak körében az egészséges életmód, az aktív pihenés, a horgászsport,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM

VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM Adószám: 18966417-1-20 Bankszámlaszám: 74500248-10039186 info tel: +36 30 6009934 VIIl.ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 5.JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása

2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása 2014. évi AMPHORA KUPA versenykiírása 1. Célja: Versenyzési és minősítési lehetőség biztosítása a felnőtt és ifjúsági tájékozódási sportolók részére, a sportág népszerűsítése, vándorkupa elnyerése 2. Rendező:

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2015 Sukoró Július. 18.

Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2015 Sukoró Július. 18. Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2015 Sukoró 2015. Július. 18. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Velencei tó - Sukoró Evezős és Kajak-Kenu

Részletesebben

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május

2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2018.02.10. (Szombat) Helyszín: - Mórahalom,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság Országos Bajnokság II. forduló 2015. o k t ó b e r 10. T ö r ö k b á l i n t S p o r t c s a r n o k 1 A verseny elnevezése: Országos Bajnokság II. forduló A verseny ideje és helye: 2015. október 10. szombat

Részletesebben

versenykiírás 1. Általános rendelkezések:

versenykiírás 1. Általános rendelkezések: versenykiírás 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban: MLSz Lovastorna Szakág). A 2014. február 1-től hatályos Magyar Lovastorna

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

Szigetszentmilósi Shaolin Kung-Fu Házibajnokság. 2015. május 30. Szigetszentmiklós, Kardos István Általános és Szakközépiskola VERSENYKIÍRÁS

Szigetszentmilósi Shaolin Kung-Fu Házibajnokság. 2015. május 30. Szigetszentmiklós, Kardos István Általános és Szakközépiskola VERSENYKIÍRÁS Szigetszentmilósi Shaolin Kung-Fu Házibajnokság 2015. május 30. Szigetszentmiklós, Kardos István Általános és Szakközépiskola VERSENYKIÍRÁS A verseny neve: Szigetszentmiklósi Shaolin Kung-Fu Házibajnokság

Részletesebben

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét

Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon

Részletesebben

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017!

KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! KATASZTRÓFAVÉDELMI TÁBOR 2017! Helyszín: Hercegkúti Zemplén gyermek- és ifjúsági tábor Időpontja: július 16 július 21-ig. A tábor költsége 28.000 Ft, ami tartalmazza a: szállást + napi 3-szori étkezést

Részletesebben

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017

REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth

Részletesebben

2015. március 28. Budapest

2015. március 28. Budapest TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo

Részletesebben

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015

VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

Atlétika Mezei Futóbajnokság

Atlétika Mezei Futóbajnokság Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

V. Diapolo Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

V. Diapolo Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny V. Diapolo Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2015. július 03-05. Érd Aréna Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: A válogatott keretek

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság. Országos Bajnokság II. forduló október. 08. Szombat

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság. Országos Bajnokság II. forduló október. 08. Szombat VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság Országos Bajnokság II. forduló 2016. október. 08. Szombat 1. A verseny elnevezése: Országos Bajnokság II. forduló A verseny ideje: 2016. október 08. Szombat http://otelemwushu.hu/egyesulet1.gif

Részletesebben

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.

Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23. Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet. Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa

ZEN BU KAN KEMPO IV.Seregélyes Kupa Versenykiírás Verseny rendezője: Sárosdi Kempo SE. Főszervező: Renshi Koncz Gábor 3.DAN, Renshi Kordás István 3.DAN A verseny főbírója: Kormos László 3.DAN Szakmai fővédnök: Hanshi Lévai László 8.DAN A

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2.

ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. NEMZETKÖZI ISKOLASPORT SZÖVETSÉG (I. S. F.) BULLETIN N O 1 Székesfehérvár Magyarország, 2007.

Részletesebben

MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ GYŐR 2014. március 28-30. 1 2013/2014. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Győr, 2014. március 28-30. Fővédnök Áder János, Magyarország

Részletesebben

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, Hanshi Papp Valér, Kyoshi A verseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark

VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. - helyszíne: Sóskúti Lovas-és Élménypark VERSENYKIÍRÁS Lovastorna SÓSKÚT KUPA 2014. május 3-4. Sóskúti Lovas-és Élménypark 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban:

Részletesebben

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 A verseny időpontja: 2019. április 19-22. (4 játéknap) A verseny helyszíne: Balatonfüred és Alsóőrs sportcsarnokai (4 sportcsarnok) A

Részletesebben

Magyar Bajnoki Döntő

Magyar Bajnoki Döntő VERSENYKIÍRÁS Magyar Bajnoki Döntő 2015. november. 07. 1. A verseny elnevezése: Magyar Bajnoki Döntő A verseny ideje: 2015. november 07. szombat A verseny helyszíne: 2030 Érd Fácánköz 1. Batthyányi tornacsarnok

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16.

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16. VERSENYKIÍRÁS 37. Villamosenergia-ipari Kajak-kenu találkozó Szeged, 2015. 08. 14-16. A találkozó időpontja: 2015. Aaugusztus 14-16. A találkozó helye: Szeged, Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Pálya A találkozó

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13.

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13. XXXV. Viharsarok Kupa Békéscsaba, 2009.december 12-13. 1. Verseny rendezője: Békéscsabai Előre Úszó Klub Békéscsaba, Árpád sor 3. Szarvas János +36-30/700-10 39 2. A versenybíróság elnöke: Polonka György,

Részletesebben

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest 2017. évi WTF Taekwondo Bajnokság 2017. május 13. Budapest A verseny Dátum Helyszín Kiíró Rendező Versenyigazgató Szabályok 2017. május 13. (szombat) Soroksári Sportcsarnok (1237 Budapest, Szentlőrinci

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 1.Célja: Második alkalommal került kiírásra - 5 korosztályban - a Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2014. év

Részletesebben

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny

VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny VI. Hungarian Open Nemzetközi Szinkronúszó Verseny 2016. június 17-19. Tüske uszoda Versenykiírás 1. A verseny kiírója: Magyar Szinkronúszó Szövetség (MSZÚSZ) 2. A verseny célja: Lehetőség biztosítása

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Kungfu/Wushu Magyar Bajnokság november. 12.

VERSENYKIÍRÁS. Kungfu/Wushu Magyar Bajnokság november. 12. VERSENYKIÍRÁS Kungfu/Wushu Magyar Bajnokság 2016. november. 12. 1. A verseny elnevezése: Si Gong Bánhegyi László Magyar Bajnokság A verseny ideje: 2016. november 12. szombat A verseny helyszíne: 2030 Érd

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében.

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG KAMARAERDEI CURLING CLUB. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. MAGYAR CURLING ORSZÁGOS VEGYES CSAPATBAJNOKSÁG 2015. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA : - A magyarországi curling sport

Részletesebben

III. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor November 17.

III. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor November 17. III. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2012. November 17. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága. Versenykiírás

Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága. Versenykiírás Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 55. nyílt Férfi Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. VERSENYKIÍRÁS Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség (1066 Budapest, Jókai utca 18.) engedélyével nyílt bajnokságként megrendezésre

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság 2018. október 6-7. Old Lake Golf Klub, Tata A verseny rendezője: Szabályok: Magyar Golf Szövetség, Old Lake Golf Club, Tata A verseny az R&A Rules Limited

Részletesebben

Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat. Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz

Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat. Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat Verseny ideje: 2015. június 27-28. Verseny helyszíne: Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz Verseny rendezője: Mosonmagyaróvári VSE, Flesch

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság I. Országos Bajnokság I. forduló. 2015. április. 12.

VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság I. Országos Bajnokság I. forduló. 2015. április. 12. VERSENYKIÍRÁS HKF Országos Bajnokság I. Országos Bajnokság I. forduló 2015. április. 12. 1. A verseny elnevezése: Országos Bajnokság I. forduló A verseny ideje: 2015. április 12. vasárnap A verseny helyszíne:

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Cím: 3700 Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2.

Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Cím: 3700 Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2. XVII. Magyar Mazsorett Bajnokság Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont Cím: 3700 Kazincbarcika, Szent Erzsébet sétány 2. A verseny rendezője: Százszorszép Mazsorett Csoport, Szendrő Magyar Majorette Szövetség

Részletesebben

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5. MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do

Részletesebben

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR GYÖNGYÖS 2011 M E G H Í VÓ Tartalmas és színvonalas kézilabda tornánkkal, Gyöngyös látványosságaival, vendégszeretetével

Részletesebben

K örö svid é ki Ho rgá s z E gye sü letek S zövet ség e. Iktató szám: 125 / 2014. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2014.

K örö svid é ki Ho rgá s z E gye sü letek S zövet ség e. Iktató szám: 125 / 2014. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2014. K örö svid é ki Ho rgá s z E gye sü letek S zövet ség e 5 6 0 0 B é k é s c s a ba, Ba j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; fa x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o

Részletesebben