DEMOKRÁCIÁRA NEVELÉS AZ ISKOLÁBAN (modul) TÁMOP /2011. tanév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEMOKRÁCIÁRA NEVELÉS AZ ISKOLÁBAN (modul) TÁMOP /2011. tanév"

Átírás

1 DEMOKRÁCIÁRA NEVELÉS AZ ISKOLÁBAN (modul) TÁMOP /2011. tanév A TÁMOP pályázat keretein belül iskolánkban, az előző (2009/2010.) tanévben valósítottuk meg első alkalommal a Demokráciára nevelés az iskolában modult. Iskolánkban e tevékenység diáknap szervezésén keresztül, illetve annak keretein belül valósult meg első alkalommal is, ennek sikerén felbuzdulva, június 9-én ismét demokratikus mikroközösséggé formálódtunk. Ahhoz, hogy a diákokban, a későbbiekben is felhasználható és alkalmazható készségeket alakítsunk ki, a tanulóknak először saját közösségük működési mechanizmusait kell megismerniük, azokkal kell teljesen tisztában lenniük. Ebből a célból modelleztük a választási rendszert kicsiben, azaz a diáknap diákigazgatójának megválasztásán keresztül ismertettük meg iskolánk tanulóival a demokrácia, a demokratikus berendezkedés alapjait, a jogok és kötelességek fogalmát. A diáknapot az idei tanévben is - gondos szervezőmunka előzte meg, melynek során a teljes felső tagozat aktív szerepet vállalt: az ő feladatuk volt természetesen tanári segítséggel a diáknap programjainak megszervezése és lebonyolítása. A szervezőmunka részeként időtervet készítettünk a felső tagozatos osztályok számára, mely részletesen tartalmazta az előkészítő munka fázisait. Ezeket az osztályra lebontott terveket a közösségek az osztályfőnökök irányítása mellett valósították meg. Az 5. osztályosok feladatai közé tartozott a jelöltekkel való riportok elkészítése, a kampányújság megszerkesztése, kinyomtatása és eljuttatása a választókhoz. A 6. osztályok a választás menetéért és lebonyolításáért voltak felelősek. Iskolánkban már korábban is hagyomány volt, hogy egy ún. fordított nap keretei között, a mindenkori hetedikesek tanítják társaikat a tanítási órákon. Ezt a hagyományt természetesen a célnak megfelelően átformálva beépítettük a demokrácia modulba is, így a hetedikesek feladata az lett, hogy a demokráciára nevelés témakörén belül készüljenek fel egyegy tanítási óra megtartására. Az előző évben elkészített feladatbank kész gyakorlatait természetesen felhasználhatták, de arra is lehetőséget kaptak, hogy új ötletekkel álljanak elő. A nyolcadik osztályosok körében az idén is versenyt hirdettünk a

2 8. osztályos történelem tankönyv témához kapcsolódó anyagrészének PowerPoint prezentáció formájában való feldolgozására. FELADAT május 27. és június 2. között június 3-9. P H K Sze Cs P H K Sze Cs Előkészítés, tervezés, a feladat meghirdetése. Elvárások megfogalmazása. 5.o Kampányújság készítése munkafelosztás újságírói műfajok megismerése kérdések gyűjtése a riportokhoz a riportok elkészítése lektorálás, nyelvhelyesség ellenőrzése fényképek készítése a jelöltekről

3 Publisher program megismerése újság szerkesztése nyomtatás, sokszorosítás az újság terjesztése 6. o A választás menetének és lebonyolításának megszervezése Információ gyűjtése a választási rendszerről Csoportalkotás a munka felosztása Választási etikai kódex elkészítése, kihirdetése Választási fórum összehívása, választás kihirdetése A jelöltek regisztrálása Értesítés a választásokról

4 Választási névjegyzék elkészítése Választási értesítők elkészítése, kézbesítése A kampány felügyelete Szavazófülke, urna beszerzése A választási helység berendezése A választás lebonyolítása Szavazatszámlálás Szavazás eredményének kihirdetése 7. o A diáknap fordított óráinak A házirend tartalmának felelevenítése Párok alkotása

5 megtervezése Óravázlatok tervezése Feladatok készítése (tavalyi feladatbank, új ötletek) Differenciálás az életkori sajátosságoknak megfelelően Demokráciáról szóló mese keresése, átdolgozása Óravázlatok elkészítése Osztályon belüli próbatanítás Felkészülés az igazgatóval tartandó beszélgető kör levezetésére kérdések gyűjtése Fordított órák megtartása

6 8. Prezentációk készítése a parlamenti és önkormányzati választásokról A témához tartozó tanagyag feldolgozása Csoportalkotás PowerPoint alkalmazásának felelevenítése, ötletroham Képek gyűjtése az internetről Prezentációvázlat készítése A prezentációk összeállítása Vetítés az osztályban Értékelés a legjobb prezentáció kiválasztása Felkészülés a fordított óra

7 megtartására Prezentáció levetítése Eredményhirdetés, projektzárás, a dokumentációk összegzése A választáson több jelölt közül végül Paulik Nikoletta szerezte meg a legtöbb szavazatot, így ő vehette át jelképesen iskolánk kulcsát és tölthette be egy napig a diákigazgatói pozíciót. A diáknap részletes programja: 7:45-8:00 : A diákigazgató ünnepélyes keretek között átvette az iskola kulcsát az igazgatótól A diákigazgató programbeszédet tartott, megnyitotta a diáknapot 8:00-8:45 : A magyar parlamenti és önkormányzati választások Fordított óra: tanítottak a 8. osztályosok A többi 8. osztályos diák beszélgető kör formájában az iskola igazgatóját látták vendégül (a valódi igazgatót) 8:45-9:00 : Szünet 9:00-9:45 : Jogok és kötelességek az iskolában a házirend Fordított óra: tanítottak a hetedik osztályosok (párok)

8 9:45-10:00: Uzsonnaszünet 10:00-10:45 : Az erdei demokrácia szövegfeldolgozás, dramatikus játékok, az első két órán tanultak alkalmazása a gyakorlatban Fordított óra: tanítottak a hetedik osztályosok 10:45-11:00: Szünet 11:00-14:00 : A diákigazgató által meghirdetett programok valósultak meg különböző helyszíneken: Aszfaltrajz verseny Plakáttervező verseny Táncszőnyeg Karaoke Tanár-diák focimeccs Arcfestés Akadályverseny 12:00-14:00 : ebéd folyamatosan zajlott 14:00-15:00 : A versenyek eredményeinek kihirdetése történt meg. A diákigazgató átadta a díjakat, okleveleket. A diákigazgató záró beszédet tartott

Demokráciára nevelés az iskolában

Demokráciára nevelés az iskolában A tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda innovációs tevékenysége a moduláris oktatás terén, a TÁMOP 3.1.4 Esély a jövőnek Tótkomlóson projekt keretein belül Demokráciára nevelés

Részletesebben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben

Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Iskolánk fenntarthatósági nevelési céljait szolgáló tevékenységének bemutatása a 2016/2017-es tanévben Az idei tanévben iskolánk egyik fontos céljának tekintette a tanulóink környezettudatos szemléletének

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Beszámoló. Informatika szakkör

Beszámoló. Informatika szakkör Beszámoló Informatika szakkör A TÁMOP - 3.1.4. C-14-2015-0464 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem pályázatnak keretében szeptember10-től október 19-ig heti 2 órában, összesen 12 óra informatika szakkört

Részletesebben

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE TANÉV A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2016-2017. TANÉV Készítette: Nagy-Peidl Éva DÖK segítő pedagógus Bátonyterenye, 2016. szeptember 1. Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv 2015 / 2016. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév

Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest Serény u. 1. Diákönkormányzat munkaterv 2018/2019. tanév A diákönkormányzati tevékenység lényeges közösségi értékek kifejlődését, befogadását szolgálja.

Részletesebben

TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0019. Iskolai környezeti csoport (IKCS) MUNKATERV. A munkacsoport tagjai:

TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0019. Iskolai környezeti csoport (IKCS) MUNKATERV. A munkacsoport tagjai: TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0019 Iskolai környezeti csoport (IKCS) MUNKATERV A munkacsoport tagjai: - csoportvezető Dég, 2010. január 12. 1 Munkaterv Időpont Tevékenység Felelős Dokumentáció 2010. I. negyedév

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT. Történetek a kincses erdő állatairól Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4-08/-2009-0153 TÉMAHÉT Történetek a kincses erdő állatairól Készült: Forrás Általános Iskola Dávod 2009. október 19-22.

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV

Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV Idegen nyelvi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV I. Munkaközösség vezető: II. Munkaközösség tagjai Dr. Józsáné Tanka Ágnes Dr. Lukács Lajosné Dr. Molnárné Dörnyei Nóra Horváth Katalin Edit Hulkó

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata

D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata D.Ö.K. Szervezeti és Működési Szabályzata Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról és annak végrehajtására kiadott 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési és

Részletesebben

Diákönkormányzat. munkaterve

Diákönkormányzat. munkaterve Diákönkormányzat munkaterve 2014./2015. Doboz, 2014. szeptember 1. Kádár Ádámné DÖK segítő pedagógus Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti

Részletesebben

A Diákönkormányzat célja:

A Diákönkormányzat célja: A 2016-2017-es tanévben a Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája és Szakiskolája DÖK elnöke Nagy Alex 13 évfolyamos Fazekas (13/2Fz) tanuló a diáktársak szavazatai alapján. Diákönkormányzat

Részletesebben

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E

IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG M U N K A T E R V E 2012/2013-as tanév Készítette: Jóváhagyta: Czirják Attila mk.vez. Törökné Ofella Katalin igazgató Az idegen nyelvi munkaközösség tagjai: Angol nyelv: Czirják

Részletesebben

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata A Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzata Ezen Szervezeti és Mőködési Szabályzat a Petıfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2015/16-os tanévre

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 01. 07.-2018. 04.

Részletesebben

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11 Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők

Részletesebben

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése

Csonka Zoltán igazgató Rendőrséggel Iskolarendőr program 20. Szakkörök, felzárkóztatók, érettségi felkészítők meghirdetése Augusztus Téma Felelős 17.-19. A tanév vezetői előkészítése 22.-től A Nkt. módosításainak és az új jogszabályi Nevelőtestület tagjai változásoknak a megismerése. 22. 9.00 alakuló tantestületi értekezlet

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium GIMNÁZIUMI DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK munkaterve. 2016/2017. tanév

A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium GIMNÁZIUMI DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK munkaterve. 2016/2017. tanév A Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium GIMNÁZIUMI DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK munkaterve 2016/2017. tanév Zalaegerszeg, 2016. szeptember 15. Németh Krisztián Illés Csaba DÖK munkáját segítő

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

NYÁRÁDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÉS MUNKATERVE. 2017/2018-as tanév

NYÁRÁDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÉS MUNKATERVE. 2017/2018-as tanév NYÁRÁDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÉS MUNKATERVE 2017/2018-as tanév Dr. Deli Istvánné DÖK segítő tanár Nyárády Mihály Általános Iskola diákönkormányzatának

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején.

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. Budapest, 2009. október 7. Bögös István Közoktatási szakértő csbogos@gmail.com 1 A pályp lyázat alapvető

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata Kótaj 2015. 1 Az István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár

Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Időpont Tevékenység, program Felelős 2018. szeptember Első félév: szeptember 1 január 25. Első tanítási nap 3. Tanévköszöntő Osztályfőnöki órák 4-5. Gólyaprogram

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév

Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév Martonvásári Beethoven Általános Iskola 2016/17. tanév A tanév célja, rendje, feladatai A tanév kiemelt szakmai feladatai: A pályázatokkal kapcsolatos feladatok: 1. TÁMOP 3.1.4 fenntartása 2. TÁMOP 3.1.7.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. sz. melléklet A diákönkormányzatának szervezeti és működési Szabályzata Ezen szervezeti és működési Szabályzat a

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

Munkaterv havi bontásban

Munkaterv havi bontásban Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019.

ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019. ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019. Időpont/időtartam Esemény SZEPTEMBER 09. 04-05. Gólyatábor 5. évfolyam Győrújbaráti Gyermektábor 09. 11-12-13. Határtalanul tanulmányi kirándulás 7. évfolyam 09. 14-15. DÖK tábor

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN A csongrádi ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Iskolánk a 2009/2010-es tanévtől kezdődően vezette be a kompetenciaalapú oktatást a TÁMOP 3.1.4./08/2. pályázat keretében. A pályázat egyik kötelezően megvalósítandó

Részletesebben

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu OM: 031 083 A Debreceni

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és

Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és Kedvezményezett neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1054 Budapest Akadémia u. 3.) A projekt címe: Az oktatás és nevelés minőségének és hatékonyságának fejlesztése a Klapka György Szakközép és

Részletesebben

A tanév helyi rendje tanév

A tanév helyi rendje tanév A tanév helyi rendje 2018-2019. tanév 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. Tanév, tanítási év A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium Diákönkormányzat. Az Iskolai Diákönkormányzat (IDÖK) Szervezeti és Működési Szabályzata

Berzsenyi Dániel Gimnázium Diákönkormányzat. Az Iskolai Diákönkormányzat (IDÖK) Szervezeti és Működési Szabályzata Diákönkormányzat Az Iskolai Diákönkormányzat (IDÖK) Szervezeti és Működési Szabályzata 2013/2014 Az Iskolai Diákönkormányzat (továbbiakban IDÖK) olyan szervezet, mely a diákok érdekvédelmével, az iskolai

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv-

Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- Felső tagozatos munkaközösség 2018/2019-es tanév -munkaterv- A felső tagozatos munkaközösség munkaterve a 2018/2019-es tanévre A munkaközösség tagjai Batári Géza Batáriné Dömötör Judit Fodorné Raffer Krisztina

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2016. szeptember 1. 1 2 A Diákönkormányzat jogi háttere: A Diákönkormányzat a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Állati Móka Egyhetes projekt

Állati Móka Egyhetes projekt Állati Móka Egyhetes projekt Megvalósítás helye: Sugovica Általános Iskola Projekt felelős: Pásztor Judit Ideje: 2014. október 14 október 18. Bevont tanulók köre: 4. osztály, alkalomszerűen az alsós napközis

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

OM: A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3. számú melléklet Debreceni Bolyai János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@bolyai-debrecen.sulinet.hu

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV

EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV EGYHETES PROJEKTHÉ T PROGRAMTERV 1 1.1 A program célja: Programunk célja, hogy gyermekeink szűkebb környezetüket jobban megismerjék, törekedjenek környezetük védelmére, észrevegyék és tegyenek a szép környezetért.

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

A Péterfy Sándor Általános Iskola Iskolai Sportkörének Alapszabálya 2009.

A Péterfy Sándor Általános Iskola Iskolai Sportkörének Alapszabálya 2009. IGAZGATÓSÁG PÉLDÁNYA A Péterfy Sándor Általános Iskola Iskolai Sportkörének Alapszabálya 2009. Tartalomjegyzék 1 A sportkör és tagsága... 3 1.1 A sportkör neve: Péterfy Sándor Általános Iskola Sportköre...

Részletesebben

Iskola egészségügyi munkaterv 2012/2013 tanév Mészöly Géza Általános Iskola 7000 Sárbogárd, József Attila u.14.

Iskola egészségügyi munkaterv 2012/2013 tanév Mészöly Géza Általános Iskola 7000 Sárbogárd, József Attila u.14. Iskola egészségügyi munkaterv 2012/2013 tanév Mészöly Géza Általános Iskola 7000 Sárbogárd, József Attila u.14. Az intézményt ellátó védőnő: Kovács Istvánné Intézményben való tartózkodása: hétfő - szerda

Részletesebben

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 1. A munkaközösség tagjai: Jantos Szilvia Mikulás Rolandné Vassné Técsy Edit 2. Éves munkaprogram: Szeptember OKTV nevezés (szept. 22.) versenyek

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje 1. számú melléklet A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft

Horváth & Dubecz Tanácsadó Kft Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv 4000 lépés az egészségért Osztály/csoport: 6. és 8. osztály Résztvevők száma: 7+16 fő Időpont: 2008.április 18.- május 23. Osztály / csoport rövid

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2014 2015.

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2014 2015. A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2014 2015. Vép, 2014. szeptember 15. Készítette: Bándoliné Pájer Éva segítő tanár Iskolánk diákönkormányzata elsődlegesen a tanulók érdekeinek képviseletére jött létre. Jogvédelmi

Részletesebben

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE

8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE 8. ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE A tanév rendje Első tanítási nap 2011.szeptember 1. Őszi szünet Téli szünet Az őszi szünet 2011. november 2-tõl november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október

Részletesebben

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat

TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Levelező tagozat I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés Levelező tagozat I. félév: II. félév: III.

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

11/2019. (VII. 3.) EMMI

11/2019. (VII. 3.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2019-2020-as kollégiumi munkaterve a 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendelet alapján 8:00 Alakuló értekezlet,

Részletesebben

tankönyvellátási szabályzat

tankönyvellátási szabályzat Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Angyalföld tér 4. Telefon: 52-446-542, Fax: 52-446-420 e-mail: vorosmarty@vorosmarty-debr.sulinet.hu OM azonosító:

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN

KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani

Részletesebben

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve

A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve A 2016.évi kompetenciamérés értékelése és intézkedési terve Az iskola önmeghatározása (PP alapján) Iskolánk nyolc évfolyamos, koedukált, katolikus általános iskola. Iskolánkban prioritása van a teljes

Részletesebben

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette:

MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: MUNKATERV A Zichy utcai tagiskola felső tagozata 2010/2011 Készítette: Magashegyi Ferencné Munkaközösség vezető I. Bevezetés Az oktatásban kiemelt szerep jut azon kompetenciák fejlesztésének, melyek az

Részletesebben

A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata

A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata A Diákönkormányzat Szervezési és Működési Szabályzata 1 A Diákönkormányzat céljai: A diákönkormányzat célja, hogy olyan állapotot teremtsen és tartson fenn, mely lehetővé teszi, hogy a diákok jogai s érdekei

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

1.számú melléklet. Projektleírás

1.számú melléklet. Projektleírás 1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET

Részletesebben