A fókuszban a gyakorlatiasság a Bácsalmás 3. lakásban
|
|
- Irma Bognárné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A fókuszban a gyakorlatiasság a Bácsalmás 3. lakásban Március beköszöntével a gyerekek nagyon várták már a jó időt, de a hónap elején még igencsak hidegek voltak, így rövid kinti sétákkal múlatták az időt, majd felfrissülve végezték a benti foglalkozásokat. Ebben a hónapban a fiúk varrni is elkezdtek tanulni, először is gombot. Mindenki helyeselte az ötletet, hiszen már mindenkivel előfordult, hogy a nadrágjáról, ingjéről leszakadt a gomb és jó lett volna azonnal orvosolni ezt a problémát! A kezdeti suta mozdulatokból gyorsan magabiztos, szuper öltések alakultak ki! Igazi varrólegényeket mutathatok be! Lakásunk külön büszkeséggel is gazdagodott az elmúlt időszakban. A Diákönkormányzat megalakulása a környékünkön kisebb izgalmat keltett a fiatalok körében. Alex - egyik gyermekünk -, három gimnáziumi társával jelöltették magukat, és komoly kampányba kezdtek. Alex képviselőként szeretne részt venni Bácsalmás város életében, ennek érdekében még fotózáson is részt vett, illetve a jelöléséhez szükséges mennyiségű szavazócédulát is begyűjtötte. Izgatottan várjuk április 8-át, mert akkor lesz eredmény.
2 Ennek kapcsán jutottunk el a hivatalos ügyek intézéséhez, hogy vajon hogyan kell egy levelet feladni, megcímezni, milyen lehetőségek vannak, hogy a levelek célba érjenek! Ez egy igazi lecke volt a fiúknak! Az ajánlott levél kitöltése különös érdeklődést keltett körükben, de minden kérdésükre kaptak magyarázatot. A gyakorlati dolgokban a ruhamosás volt a következő feladat, ennek mikéntje, és miértje is pontos magyarázatott kapott, majd egy komoly ruhaválogatás vette kezdetét, hogy megbizonyosodjanak a színek, fajták szerinti válogatás lényegéről.
3 Dekoráció készítésre is sor került többször, a húsvétra hangolódásé volt a főszerep. Remek alkotások születtek! Voltak melyek a lakás díszeivé váltak, voltak melyek saját szobadíszek lettek, és voltak, melyek ajándékként végezték! A tavasz hírnökeivel kezdődött minden: Mivel húsvéti meglepetésre is számítanak a fiúk, az idén szuper saját fészket készített mindenki és valóban, ezt a nyuszi nem fogja tudni eltéveszteni:
4 A szokásos sütések, főzések sem maradtak el ebben a hónapban. Egyik alkalommal diós sütit készítettek a fiúk. Maga a diótörés is remek elfoglaltság volt. A dió belsejének egyik része a süteményben végezte, a másik részéből diókép készült saját képzeletre bízva!
5 Elérkezett a jó idő. A telünk hosszú és hideg volt, ami beszorította a gyerekeket a lakásba, de elérkezett a várva várt enyhébb, napos időszak, ezért is töltöttünk rengeteg időt kint mozgással, szabad játékkal! Rengeteg energiájuk van a srácoknak és végre ezt ki is tudták használni, főként focival:
6 Tollasozás, ugrókötelezés, aszfalt rajzverseny, kézilabda, egér-macska játék, és még bőven sorolhatnám, de inkább beszéljenek a képek.
7 A friss levegő és mozgás mindenkinek jót tett, ezért mindenki örömmel ült le malmozni, szókirakózni, házimozizni, énekelni.
8 De rajzversenyt is rendeztek, és volt, aki a jó időt kihasználva a szabadban tanult! Természetesen a közös sütések, főzések sem maradtak el, a gyerekek ezeket a programokat szintén nagyon szeretik, főleg a végeredményt! Volt, aki megjegyezte, hogy mennyivel finomabb az elkészült étel úgy, hogy a saját keze munkája is benne van!
9 volt még jó néhány program, ami nagy sikert aratott, ezek között szerepel a meccslátogatás, amely különösen nagy érdeklődést váltott ki a gyerekekben. Néhányan a pályára képzelték magukat, sőt komolyabban sportolni is támadt kedvük! A szkander versenyek, és fekvőtámasz versenyek feltüzelték őket, a nyerési vágyuk miatt önmagukat is felülmúlták a tevékenységek közben.
10 Bácsalmáson is végre nagy sétákat, kirándulásokat tettek. A kirakatok kínálatát sokszor megnézték és kigondolták, ki mire költi a zsebpénzét.
11 Mindezek levezetésére egy kis izgalmat is vittek az estébe! Discot rendeztek a fiúk! Szuper hónapot zártunk márciusban is! Izgalommal várjuk április havát, a húsvétot!
Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek
Kifogyhatatlan ötletek - Kézműveskedés a Bácsalmás 4. lakásban Veréb- Fészek A februári hónap is tartalmasan és eseménydúsan telt nálunk. Sok új dolgot tanultunk és próbáltunk ki a gyerekekkel. Nagyon
Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás
Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek
2017. április. Húsvétvárás és utazások a Bácsalmás 2. lakásban. Közös húsvéti vacsora
2017. április. Húsvétvárás és utazások a Bácsalmás 2. lakásban Közös húsvéti vacsora Bár az idei április valóban igazán szeszélyes hónap volt, azért sok szép napsütötte nappal ajándékozott meg minket,
Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok
Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Január hónap eleje csendesen telt, mindenki igyekezett visszarázódni a hétköznapokba, az iskolások felvették táskáikat, elkezdték az újévet
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.
Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása
A Menhely Alapítvány Önkéntes Programja
A Menhely Alapítvány Önkéntes Programja 2008-2013 Tibor (Menhely Alapítvány) 1 Történet 2007-től kezdődött az önkéntesek nagyobb számú beáramlása 2008-tól önkéntes koordinátor 2007-2013 között kb. 450-en
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL
TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.
Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Beszámoló a 24 órás sportnapról:
Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. 10 órától. 16 óráig. Helye: BAB-USKA Tájház Úri, Fő út 52.
2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 10 órától 16 óráig Helye: BAB-USKA Tájház 2244. Úri, Fő út 52. Amit kínálunk: - kis állat simogató (nyuszi, bárány, kiscsibe stb.) - tojás festés - tojás
Csiripelő BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZ Hírlevele
Rendezvényeink áprilisban: Április 18. Szezonnyitó Motoros Találkozó A rendezvényt, a falu második alkalommal rendezte meg, amire ismét felkérést kaptunk. Csiripelő BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZ Hírlevele A
Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája
Boldogság a panel falak között -Egy panellakó perspektívája Boldogság a panel falak között? Ha egy ilyen típusú lakótelepen tölti mindennapjait, kint is és bent is egyaránt panelfalakba ütközik az ember.
München 2009 tavaszi félév
München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött
Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység
Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai
Botár László Fazakas Csaba Fábián Zoltán Ghyczy György Lehel Endre Mikó F. László Ráduly Mária Piroska Uzsák Sándor Volker Schwarz
Botár László Fazakas Csaba Fábián Zoltán Ghyczy György Lehel Endre Mikó F. László Ráduly Mária Piroska Uzsák Sándor Volker Schwarz ...a horizont minden ami alatta, fölötte, elötte, mögötte és rajta van,
HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
Térdig jártunk a télben Bácsalmáson a kettes lakásotthonban
Térdig jártunk a télben Bácsalmáson a kettes lakásotthonban 1. kép: Ajtódekoráció Az óévet elbúcsúztattuk, megkezdtük az újévet. A szilveszterezés után újult energiával és lendülettel láttunk neki az újabb
Pozsár Bence BOCUSE D OR
Pozsár Bence BOCUSE D OR Az egész egy egyszerű kis mezei szakácsversennyel kezdődött, amit Hajdúböszörményben rendeztek meg. Ezen a versenyen részt vett zsűriként Vomberg Frigyes, aki a séfcsatán nyújtott
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus
Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk
ALACSONY ÁRON. többet. Színes tavaszi dekorációk. Bomba ár. Bomba ár. 360 ft. mindennap! kevesebbért...
Színes tavaszi dekorációk ALACSONY ÁRON többet kevesebbért... mindennap! Bomba ár Kép többféle mintával, 30 x 30 cm Bomba ár Párnahuzat különböző mintákkal és színekben, 40 x 40 cm Az ajánlat 2017.04.07-től
Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél
Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni
Húsvét. Olvasószint: A. Megoldások:
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP
A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Pályázat megvalósítása Megvalósítás helye: Manóvár Tagintézménye Műhelyvezető: Somogyi
A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.
Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon
2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.
Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország
Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben
Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.
Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő
Rossz id esetén társasozás, filmnézés, kézm veskedés, sportprogram az iskolában. Jó id esetén egész nap strand.
1. hét. 06. 29. 06. 30. 07. 01. 07. 02. 07. 03. Faöntözés, játékos délel tt (gumi ugróiskola, petanque, stb.) Kirándulás Balatonszepezdre, játszótér, sportpálya Faöntözés, Séta a lovardához, kézm ves foglalkozás
EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR
Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'
Diákönkormányzat éves beszámolója tanév
Diákönkormányzat éves beszámolója 2014-2015.tanév 2014. szeptember 17. A DÖK alakuló ülése: tisztségviselők választása, a munkaterv megbeszélése. DÖK elnöke: Mérész Melitta, alelnöke: Bakó Kornél. Osztályok
Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus
Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia
Színes iskolánk. Sporttevékenységek
Színes iskolánk Ha megkérdezzük a gyerekeket,hogy miért szeretnek iskolába járni, a válaszok igen tág skálán mozognak. Vannak, akiket az érdekes feladatok hoznak izgalomba, vannak akiket a naponta elért
Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Eötvös Dorka riportja
Eötvös Dorka riportja Nemrég értünk vissza a 2011es sítáborból. Kíváncsi voltam mások véleményére is, megkérdeztem Farkas József tanár urat, Sallai Lucát, Stubnya Bencét és Gruhala Ádámot. Én személy szerint
Adventi időszak az óvodában
4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,
GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET
A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,
Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!
Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna
Határtalanul! Négyfalu
Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
KIFiNFO K I F I. Kedves Olvasónk! 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület
KIFiNFO K I F I 2008. december Keresztyén Fiatalok Társasága Egyesület Kedves Olvasónk! A KIFI hét éves működése után szükségesnek látjuk, hogy munkánkról rendszeres tájékoztatást adjunk mindazok számára,
Iskolai kudarcok. Kudarcok az általános iskolában. Bodacz-Nagy Boróka
Szakiskola, szakiskolások 65 Bodacz-Nagy Boróka Az iskolai kudarc értelmezését többféle dimenzióban lehet megközelíteni. Iskolai kudarcot jelenthet a korai lemorzsolódás, bukás, a diák saját képességeihez
Az új Tanulási stílus kérdőív. A kérdőív skálái, használati javaslatok, kutatási eredmények
Az új Tanulási stílus kérdőív A kérdőív skálái, használati javaslatok, kutatási eredmények Miről lesz szó? Az új tanulási stílus kérdőív kialakítása A kérdőív és az alskálák bemutatása A kérdőív használata
Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév
Porto-Portugália Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/2015 1.félév 1 Porto Hogy miért Porto? Mikor 1,5 évvel ezelőtt kitaláltam, hogy Erasmusra szeretnék menni, egy dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig
Állatkerti foglalkozások. Óvodásoknak
Állatkerti foglalkozások Óvodásoknak Az állatkert az élmények kertje Élménygyűjtő séták az állatkertben Vannak, akik már megtapasztalták, milyen izgalmas úgy érkezni egy állatkerti látogatásra, hogy ott
Hochschule Ulm. Utazás
Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez
Kovács Hortenzia. Lángoló Szívek
Kovács Hortenzia Lángoló Szívek 1. fejezet Csodaszép tavaszi reggelre ébredtek a Londoni utcák, talán mi emberek nem is tudunk olyan dolgokat értékelni igazán, mint pl. hajnalhasadás előtt az a néhány
UJ TAGJAI A MÓRICZ ZSIGMOND SZINHÁZ
Ötödik évadat 'kezdte a Móricz Zsigmond Színház. Az eltelt évek alatt csaknem negyven bemutatót tartott. Előadásaira több mint félmillió ember váltott jegyet. Társulatát sok városba, községbs elvitte Thália
A tökéletes páros. Vásároljon Bosch Serie 8 sütőt, és MUM 5 konyhai robotgépet adunk ajándékba!*
A tökéletes páros. Vásároljon Bosch Serie 8 sütőt, és MUM 5 konyhai robotgépet adunk ajándékba!* Promóciós időszak: 2018. január 1. - február 28. www.bosch-home.com/hu ajándék robotgép * A tájékoztatás
Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája rendezvény 2014. június 21. Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakája rendezvény 2014. június 21. Szeged, Móra Ferenc Múzeum 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc Múzeum történetének eddigi legsikeresebb múzeumok éjszakája
Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán
Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz
Interaktív alkalmazások készítése Scratch-ben
Interaktív alkalmazások készítése Scratch-ben az előző foglalkozás összefoglalása változók szereplők mozgatása, érintés érzékelése távolság és idő érzékelése szöveg bekérése felhasználótól Ismétlés animációs
LELÁTÓ. Wwww.keruletufc.hu. Közel a címvédés!
LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja Közel a címvédés! 2015/IV. 41. szám CSAPATAINK 2005/2006-ban születettek Április hónapban folytattuk a munkát amit szezon elején
Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról. 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László
Szakmai beszámoló a Lengyelországi szakmai gyakorlatról 2012.03.17-2012.04.07 Ticska László 1.Hét Március 18.-án hajnalban érkeztünk meg és foglaltuk el a szállásunkat. 1. Munkanap (március 19) Rzespól
Börzsöny erdei iskola program. Kalandok a természetben. élővilága. Esti vadles. GPS Kincsvadászat
Börzsöny erdei iskola program Kalandok a természetben Elméleti oktatás, a Börzsöny élõvilága,képekben, majd séta az erdőben, fafajták bemutatása, táplálékláncok, nevezetességek. A foglalkozás ára: 490,-Ft/fő
Amikor a férj jobban tudja...
Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.
Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n
Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3
Wolf Hotel *** Magyarország - Vas megye - Sárvár http://www.reise.info.hu/wolf-hotel/hu/
http:///wolf-hotel/hu/ Bemutatkozás Üdvözöljük! Családias környezetben várja vendégeit a három csillagos Wolf Hotel, mely mindössze 300 m-re fekszik a Gyógy- és Wellnessfürdôtôl. Szobák, leírás A hotel
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás
ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit
HA CSAK A HUZAT HIBÁDZIK FARKAS FERENC KÁRPITOS
pám körbevitt a mûhelyekbe, bemutatott a szomszédos üzletekben. Ma maximum akkor jön be valaki új, ha kell neki egy csavarhúzó vagy fogó. De akkor sem biztos, hogy bemutatkozik H CSK HUZT HIBÁDZIK KS NC
Magyar mint idegen nyelv - B2 (középfok)
1. szöveg Hallgassa meg a szöveget, és oldja meg az utána következő feladatokat! Maximális pontszám: 10 Feladatmegoldási idő: 15 perc Ha farsang, akkor természetesen bál. A farsangi bálok a XIX. század
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája
Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11
Húsvét. Olvasószint: B
Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek
MagyarOK A2+ munkalapok 1
1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év. Szeptember
HAVI ESEMÉNYNAPTÁR 2018/2019-es nevelési év Szeptember 3. Nevelési év első napja (Minden Óvoda) Nevelési évet nyitó értekezlet (Kossuth Ovi) 4. Munka alkalmassági orvosi vizsgálat (Minden óvoda) 5. Vezetői
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez
Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt
Szinonimák, antonimák
Szinonimák, antonimák 1 ) Kezdjük a szinonimákkal A szinonima magyarul rokon értelmű szó. Nyugodtan mondhatja így is, úgy is A szinonimáknak hasonló a jelentése. Emlékszik, milyen szavakkal gratuláltak
ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE
Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as
A fiatalok egészségműveltsége/ Az ifjúság és egészségfejlesztés
A fiatalok egészségműveltsége/ Az ifjúság és egészségfejlesztés 2011. szeptember 29. Résztvevők száma: 180 fő Elégedettségi kérdőív kiértékelése Kérdőívet kitöltők száma: 131 db A konferencia a Nemzeti
Vörösmarty tér karácsonyi vásár
Vörösmarty tér karácsonyi vásár 2016.12.19-21 Vörösmarty Karácsonyi Vásár 1. PROGRAMOK December 19. hétfő 16:00 Varga Oszkár és zenekara 17:00 Folka Móka zenekar 18:00 Indián Joe 19:00 Budafolk Band Termékek
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna
Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK
Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül
Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:
10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot
II. 4. Milyen férfira vágynak a boldog párkapcsolatot kereső (és arra alkalmas) nők? 106 II. 5. Szűrési technikák pénz, idő, érzelmek megóvása 111
TARTALOM Köszönetnyilvánítás 7 Előszó 9 Bevezetés (később nem ismétlődő információk) 11 I. Csajozás, avagy ismerkedési és hódítási alapismeretek 19 I.1. Belső világod 20 I. 1. A. Küzdd le a félelmeidet!
Remek szemléltetőeszköz a turisztikai szolgáltatások bemutatására: elsődleges információforrásként szolgál a turisták számára a helyi kínálatról
térképek BUSINESSMAPS by a TURIZMUSBAN A látványos és pontos térképek alapvető kellékei a turisztikai szolgáltatásoknak. Tartalmazzák a látogatók számára elengedhetetlen információkat: látnivalókat, fontos
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről
A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek
LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.
LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
Első partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el
2013. március-április II. évfolyam 7-8. szám Tartalom Szellemi Diákolimpia versbe szedve ECDL vizsga Március 15. Sport az iskolában Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el Természetismereti vetélked
Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai
Beküldési határid : 2013. január 31. (Régióvezet nek és NOE Titkárságnak is!) Egyesületek éves beszámolójának tartalmi pontjai 1. Adatok a. Egyesület neve: NASOE, Nagycsaládosok Solymári Egyesülete b.
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből
VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az
Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév
1 Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév Kiküldött kérdőívek száma: Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma