UJ TAGJAI A MÓRICZ ZSIGMOND SZINHÁZ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "UJ TAGJAI A MÓRICZ ZSIGMOND SZINHÁZ"

Átírás

1 Ötödik évadat 'kezdte a Móricz Zsigmond Színház. Az eltelt évek alatt csaknem negyven bemutatót tartott. Előadásaira több mint félmillió ember váltott jegyet. Társulatát sok városba, községbs elvitte Thália moderri szekere Siófoktál Sárospatakig. MÓRICZ ZSICiMONO SZíNHÁZ A MÓRICZ ZSIGMOND SZINHÁZ, UJ TAGJAI Két évvel ezelőtt, amikor többen megváltak a társulattól. a színházhoz közel állók válságot emlegettek, a mélypont fenyegető rémét idéztek. Új művészek jöttek, akik feledtetni tudták a veszteséget. Az elmúlt évad végén ismét többen távoztak azok közül, akiket már megszerctett a megye és Nyíregyháza közönsége. Lassan hozzá kell szoknunk, hogy 'a nagy szinházi élményeket nem feltétlenül a maradandóság, hanem sokkal inkább a változás kínálja. Természetesnek kell tekinteni, ha évről évre új arcok bukkannak fel a színpadon. Mindcn művészegyéniség sajátos világlátást hoz magával, az általa megjelenített figura új értelmet kaphat vagy gazdagodhat. S lehet-e fontosabb, mint az, hogy az önfeledt szárakozáson kívül a színháztó1 megkapjuk a töprengés, a vitatkozás szükségességének igazolását is?. Egyre inkább ~úgy tűn ik, hogy kíbontakozóban van a színházban egy sajátos alkotói műhely, amely kötelességének tekinti az elmélyült, kidolgozott előadások megterem tését. Az 1985/86-os évadban a színház müvész, állománya tizenkét fővel g'azdagodott. Remélj ük, hogy a színházat szerető közönség őket is kitünteti figyelmével és ragaszkodásával. Magyor Szrn~ózlIntézet Szfnhóztörténetí Múzeumo

2 Blaskó Balázs A főiskola elvégzése után Debrecenbe kerültern. Egy évad után Miskolc, majd Kecskemét 'következett között Veszprémben játszottam. Nagyon tetszik Nyíregyháza, úgy tűnik, sikerült megőrizn ie mezőváros jellegét. A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, hogy sikerül hamar beilleszkednünk az új környezetbe. Saárossy Kinga Szinetár Miklós osztályában végeztem 1976-ban. Veszprémbe szerződtem, s ott dolgoztam mostanáig. Sok nagyszerű szerepet volt módom eljátszani: drámában, vígjátékban, zenés darabokban. Szeretném H nézők jóindulatát a munkámon keresztül kiérdemelni. Farkas Ignác 1959-ben születtem, Gyöngyösön, de 1969 óta Szegeden éltem. Amatőr színészkedés után 1977-ben segédszínész lettem Szegeden ben végeztem ~ a főiskolát,az osztálytársaim - többek között - Varjú Olga, Schlanger András, Mátrai Tamás, Juhász György, Gados Béla, Vajda János voltak. Most ismét együtt vagyunk. s ez jó érzés. Azt hiszem, hogy még nagyon sokat kell tanulnom.

3 Gedai Mária 1958-ban születtem, Szombathelyen. Érettségi után egy évig dolgoztam, majd a szegedi Nemzeti Színházba kerültem. Három évad után Debrecenbe szerződtem, ahol négy évet töltöttem. Nyíregyházára reményekkel telve érkeztem. Szeretnék mirié], több karakterszerepet játszani, mer t azokban érzem igazán otthon magam. Teizi Gyula 1952-ben születtem, Budapesten. Érettségi után ct 25. Színház stúdiójában tanultarn, majd a jogutód Népszínházban dolgoztam. A miskolci Nemzeti Színház következett. onnan jöttem.ide. A színházon kívül sokat sz inkionizáltam, néhány tv- és mozifilmben játszottam kisebb epizódszerepeket. Nyíregyházára ct műhelymunka híre hozott. Gaál Erzsébet 1951-ben születtem Túrkevén, Érettségi után Budapestre mentem, amatőr színészként játszottam a Pinceszínházban, utána az Orfeo-stúdió K-ban. Írtam és rendeztem. Amatőr színjátszókkal foglalkoztam. Tele vagyok várakozással, szeretnék minél több darabban játszani. Remélem, megtalálom ct helyemet a társulatban, a városban.

4 Pitz Katalin 1984-benérettségiztem. Gimnáziumi éveim alatt a gödöllői amatőrszínész-képző stúdióban tanultam, illetve játszottam. Szeretnék nagyon sokat tanulni, kipróbálni magam: mire vagyok képes, s aztán jelentkezni a főiskolára. Hamar megszerettem Nyíregyházát. mert nyugodt városnak tűnik. Csányi János 1966-ban születtem, Vácon. A gimnáziumi évek alatt 'a gödöllői amatőrszínész-képző stúdióba jártam. Szerétném a társulatban megtalálni a helyem, sokat tanulni. Jövőre újra megpróbálok bejutni a főiskolára. ~ ~ Fülöp Angéla 1964-ben születtem, Dunaújvárosban. Erettségi után kellékes lettem a Madách Színházban. Később a' Népszínház utazó társulatához kerültem. Súgó és ügyelő voltam. Az 1985/86-os évadtól rendezőasszisztens vagyok.

5 Safranek Károly 1953-ban születtem, Budapesten. Először szakmát tanultam. s kerülővel jutottam a főiskolára. Végzés után a Madách Színiházhoz kerültem. Innen Szeged és Pécs következett. Szegeden 'Sokat tanultam Ruszt Józseftől. Szívesen játszom drárnában, de a zenés darabokat is nagyon kedvelem. Nyíregyházán szeretnék sokat játszani, és annak örülnék, ha a munkámon keresztül fogadnának el. Fon Gabi ben a Nemzeti Színház stúdiójában tanultam ban fejeztem be tanulmányaimat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még abban az évben Kecskemétre kerültern. Onnan egy év után a Népszínházhoz szerződtem. Az utazó társulattal gyakran megfordultam Szabolcs-Szatmárban is, több előadást láttam a szinházban, tetszett a légkör, a társulat. Remélem, megszeret a nyíregyházi közönség, amelyről sok jót hallottam. Zubor Ágnes Érettségi után a Déryné Színházhoz kerültem. A társulattal gyakran megfordultam a megyében, Nyíregyházán is. Végig a Dérynénél maradtam, igaz, azóta többször nevet változtatott. Szívesen jöttem, mert szeretném kipróbálni, milyen egy állandó (de önmagát megújító) színházban dolgozni.

6 - - - ~ Z 251GIV10NO SZINHAZ II NY. NY.

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

Diákhitel Központ Zrt.

Diákhitel Központ Zrt. Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Statisztikai adatok az egyes intézményekben tanult, törlesztésre kötelezett ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM:

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2010 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2010 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2010 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Válaszadó hajléktalanok száma 2010 február 3-án Település Szállón Utcán Együtt Budapest 2658 1252

Részletesebben

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso t rs ággyűlés Hivatala lrom6. : 7-ÍM.45-164-4 Érkeze, 2006 DEC 12. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kapcsolódó módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony!

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

2010. évi közhasznúsági jelentése

2010. évi közhasznúsági jelentése Az Alternatív Színházi Műhely Alapítvány 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b Tel.: 06 72/501-500/22091 Adószám: 18307948-1-02 2010. évi közhasznúsági jelentése Pécs, 2011. szeptember 14. 1. Számviteli

Részletesebben

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:

Részletesebben

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

EREDMÉNYEK. Budapest, november 11. Helyezés Név Intézmény Időeredmény Pontszám 1. Cseh László Budapesti Műszaki Egyetem 24,04 7 p

EREDMÉNYEK. Budapest, november 11. Helyezés Név Intézmény Időeredmény Pontszám 1. Cseh László Budapesti Műszaki Egyetem 24,04 7 p EREDMÉNYEK Budapest, 2007. november 11. 50 m férfi gyorsúszás 1. Cseh László Budapesti Műszaki Egyetem 24,04 7 p Takács Krisztián Dunaújvárosi Főiskola 24,11 5 p 3. Molnár Dávid Budapesti Műszaki Egyetem

Részletesebben

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek:

Savaria 38. évkönyv. Belföldi kiadványcsere-partnerek: Savaria 38. évkönyv Belföldi kiadványcsere-partnerek: INTÉZMÉNY VÁROS 1 Dráva Múzeum Barcs 2 Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum Békés 3 Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba 4 Magyar Földtani és Geofizikai

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT

Részletesebben

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272

11 - gépész szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 272 1997.05.22. Székesfehérvár 74399953967 271 1997.07.19. Székesfehérvár 77745272516 270 1997.09.02. Budapest 72606002573 264 1997.10.18. Székesfehérvár 73516505996 200 1997.11.04. Székesfehérvár 73916032558

Részletesebben

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni.

Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét ezreléke) kényszerül majd valamennyi időt utcán vagy hajléktalan szállón éjszakázni. Előrejelzések a Február Harmadika kutatás sorozat adatainak a felhasználásával PROGNÓZIS Nr. 1. 2012-2018 tartó időszakban előreláthatóan 58.500 Magyarországon élő ember (a teljes felnőtt lakosság hét

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK 2017. ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA Sorszám 154.000.000 ) 1 3415-01-0001/17 Pécsi Férfikar Pécs A Pécsi Férfikar 2017. évi Emtv. szerinti működési

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA

A MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ ZENEKAROK, ÉNEKKAROK ÉVI EMTV. SZERINTI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSA 1 3415-01-0001/18 2 3415-01-0002/18 Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, Magyarország Göd Dunakeszi Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Emtv. szerinti 2018. évi működési A Dunakeszi

Részletesebben

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati

Részletesebben

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai ALSÓNÉMEDI Dr. Tholt Mária Vizsgálat helye: 2351 Alsónémedi, Somogyi u. 1. Tel.: 29 / 337 104 Rendel: hétfı kedd csütörtök péntek 8-12 h, szerda 12-16 h BAJA Dr.

Részletesebben

Állami támogatás 50%-50%-os megoszlása a fenntartói ösztönző és a művészeti ösztönző részhozzájárulás között

Állami támogatás 50%-50%-os megoszlása a fenntartói ösztönző és a művészeti ösztönző részhozzájárulás között 50%-50%-os megoszlása a és a művészeti részhozzájárulás művészeti Jókai 47 983,00 396 000,00 80 475 149,91 330 197 665,27 410 672 815,18 Bárka Színház Kht. 36 026,00 66 000,00 60 421 352,37 55 032 944,21

Részletesebben

Csőd- és felszámolási eljárások

Csőd- és felszámolási eljárások Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség egyéb Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 91 12 24 27 63 56 Pécsi Törvényszék

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gyorsjelentés a 2011. évi hajléktalan-adatfelvételről Válaszadó

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2009. február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Válaszadó hajléktalanok száma 2009. február 3-án Település Szállón Utcán Együtt Budapest 2326

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai

Megyei jogú városok. 2011. évben alkalmazott épületek. adóztatással kapcsolatos adatai. Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évben alkalmazott épületek (egyéb építmények, lakások) adóztatással kapcsolatos adatai Forrás: MJV önkormányzati adóhatóságai Megyei jogú városok 2011. évi építményadó előírásai

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA

Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása (A pályázat kódja: NTP-HHTDK-15) DÖNTÉSI LISTA 1. 0001 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Semmelweis TDK 2016 1 200 000 2. 0002 Mezőgazdasági Hódmezővásárhely SZTE MGK TDK Műhelymunka támogatása 974 000 3. 0003 Állam- és Jogtudományi Szeged

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gurály Zoltán Szabó Andrea Minden eddiginél több hajléktalan ember, 10 928 fő vett részt a február

Részletesebben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Területi változatosság és hálózatok Szeged, 2016.szeptember 28. A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben Dövényi Zoltán Németh Ádám Pécsi Tudományegyetem Földrajzi

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma 1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC

Részletesebben

Déryné voltam Kanadában éve született Kertész Sándor

Déryné voltam Kanadában éve született Kertész Sándor Déryné voltam Kanadában - 100 éve született Kertész Sándor 2011/10/27-2012/03/31 [1]"És a bérlők nemcsak Torontóból jöttek, hanem a környékről is, sokszor száz-százhúsz kilométeres távolságról, ami persze

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371

14 - informatika szakmacsoport. Ideiglenes felvételi rangsor. Összes jelentkező (fő): 371 1996.12.25. Székesfehérvár 77185818432 371 1997.01.03. Budapest 78472120542 306 1997.01.05. Csíkszereda 76736716540 177 1997.03.29. Budapest 73911985594 48 1997.04.26. Székesfehérvár 78395363431 350 1997.05.02.

Részletesebben

VIII. Báron Bábos Találkozó

VIII. Báron Bábos Találkozó Ó V Í H G E M VIII. Báron Bábos Találkozó 2019. április 10. Helyszín: Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Díszterme Kecskemét, Kaszap u. 6-14. EFOP-3.6.1-16 A Találkozó alatt megtekinthető a "Bábtáncoltató"

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2015/2016. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2015/16. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista 1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

Érk~_, _t; Tisztelt Elnök Úr!

Érk~_, _t; Tisztelt Elnök Úr! Q ()13 NGV 2. /f,2.1»«4 [ Számvev őszéki és költségvetési bizottság Érk~_, _t;..1. Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Bizottsági módosító javaslat! Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum:

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum: Kiskaliberű pisztoly 1 Gyöngyösi Károly 1337 Bihari LK 171 2 Vajda Miklós 62 Puskás LE 167 3 Dancs László 2144 Puskás LE 166 4 Címre József 1099 Debreceni Városi LE 162 5 Velőti Sándor 2045 Puskás LE 160

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel: Pályázati felhívás A Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Magyar Nemzeti Bank támogatásával ösztöndíjpályázatot hirdet a 2013/2014-es tanévre felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1 Bács-Kiskun

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása

NTP-EFP-14. A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása NTP-EFP-14 A tehetséges tanulók/fiatalok számára 30 illetve 60 órás egyéni fejlesztő programok megvalósításának támogatása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetés az

Részletesebben

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel:

Pályázati felhívás. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan diák, aki az alábbi pályázati feltételeknek együttesen megfelel: Pályázati felhívás Figyelembe véve azt, hogy a gazdasági képzésen nagyon alacsony az államilag támogatott helyek száma, ezért lehetőséget adunk arra, hogy a pályázatban részt vehessenek az önköltséges

Részletesebben

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Debrecen, április 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 1 2014/2015. TANÉVI XIV. AMATŐR RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz. Megye neve Település Tanár neve 1 Baranya

Részletesebben

Csődeljárások száma

Csődeljárások száma 3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék

Részletesebben

6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM

6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM 6. Kortárs Drámafesztivál Budapest - 2007. november 23. december 3. TELJES PROGRAM Mikor? Hol? Mi? Társulat? November 23. 16:00 Lengyel Intézet Budapest, VI. Nagymez! u. 15. 18:00 Merlin Színház magyar

Részletesebben

:Oi,,~, ;>~ ;.. 7f<9) h es

:Oi,,~, ;>~ ;.. 7f<9) h es ' Hivtit :Oi,,~, ;>~ ;.. 7f

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6. c (21 fő 8 lány, 13 fiú) Résztvevők száma:

Részletesebben

Csőd- és felszámolási eljárások

Csőd- és felszámolási eljárások Csőd- és felszámolási eljárások 3. 4. 1. Csődeljárások száma Fővárosi Törvényszék Terület Érkezett megszüntetés ebből egyezség Befejezett Az év végén folyamatban maradt 28 2 16 53 71 13 Pécsi Törvényszék

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu

Budapest. 06-1-3871-282, 06-20-526-7573. VI. K Buday Ilona budayilona@freemail.hu Budapest Kerület Nap Név Email Telefon III. K Balázs Antalné Marica balazs.antalne@t-online.hu III. K; Sz Kertész Anna kerteszanna@t-online.hu IV. Sz Dudásné Baricza Margit dumargo@gmail.com 06-1-3871-282,

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Miskolci Nemzeti Miskolc Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára 25 1 000 000 Kortárs Táncért és Jelelő ért 0 ker. A Frenák Pál Társulat Oda munkacímű új

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017

Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2017 Zánka, 2017. június 10-11. Fiú-Leány VI. Korcsoport Benevezett A csoport A1 Zirc, III. Béla 0 0 0 2 B1 Veszprém, Vetési 2 2 1 A2 Miskolc, Herman 2 2 0 0

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE

A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE A MAGYARORSZÁGI NAGYVÁROSTÉRSÉGEK TÁRSADALMI VERSENYKÉPESSÉGE BARANYAI NÓRA PHD TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS MTA KRTK REGIONÁLIS KUTATÁSOK INTÉZETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE VESZPRÉM

Részletesebben

Diákolimpia Országos Döntõ

Diákolimpia Országos Döntõ Diákolimpia Országos Döntõ Férfi Párbajtõr A V.kcs. 2018.04.14. oldal 1/2 Vívó (mind, struktúrált sorrendben - 65 vívó) vezetéknév keresztnév egyesület szül.dát. SZATMÁRI Balázs AVASI GIMNÁZIUM MISKOLC

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható 2. oldal 3. () Az. alapján tulajdonba adott ingatlanokon e törvény e

Magyar joganyagok évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható 2. oldal 3. () Az. alapján tulajdonba adott ingatlanokon e törvény e Magyar joganyagok - 205. évi LXXV. törvény - a megyei könyvtárak és a megyei ható. oldal 205. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes

Részletesebben