NAK PIACI ÉS ÁRINFORMÁCIÓK A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA PIACFIGYELŐ HÍRSZOLGÁLATA 2015/30. 2017/43. HÉT Növénytermesztés Agrárgazdasági Kutató Intézet
KÖSZÖNTŐ Tisztelt Tagunk! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) legfontosabb feladata, hogy hasznos és értékteremtő szolgáltatásokkal segítse tagjait. Ezek egyike piacfigyelő hírszolgálatunk, a NAK Piaci és Árinformációk. Heti rendszerességgel frissülő összeállításunk célja, hogy hozzájáruljunk tagjaink magas színvonalú, naprakész informáltságához és ezen keresztül megalapozott üzleti döntéseihez. Kiadványunkban ágazatonként rendszerezve nyújtjuk át Önnek az adott hétre vonatkozó legfrissebb piaci és szakmai információkat külön a növénytermesztési és az állattenyésztési szektorra. Felhívom figyelmét, hogy a korábban megjelent összeállítások is folyamatosan elérhetők a NAK honlapján található archívumban. Őszintén remélem, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget tudunk Önnek nyújtani munkájához, vállalkozása sikerességéhez. Visszajelzéseit, javaslatait szívesen fogadjuk a piac@nak.hu e-mail címre. Üdvözlettel: Győrffy Balázs 2 NAK Piaci és Árinformációk
TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4 BÚZA 5 KUKORICA 9 EGYÉB GABONAFÉLÉK 13 NAPRAFORGÓMAG 16 REPCEMAG 18 SZÓJA 21 BURGONYA 23 GYÜMÖLCS 24 ZÖLDSÉG 26 BOR 28 ERDŐGAZDÁLKODÁS 31 TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS 32 TÁPANYAGELLÁTÁS 33 VETŐMAG 34 NÖVÉNYVÉDELEM 35 AGROTECHNIKA 37 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR 38 TAKARMÁNYIPAR 39 CUKORIPAR 40 ITALGYÁRTÁS 41 AGRÁRÁGAZAT ÁLTALÁBAN 42 ÉLELMISZERIPAR ÁLTALÁBAN 44 ÉLELMISZER-KERESKEDELEM 45 Növénytermesztés 3
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AKI AKI PÁIR BÉT CME/CBOT EU FM FN-bor FOB HNT IGC KSH LIFFE Euronext/MATIF MNB MTI OEM-bor OFJ-bor USDA WUWM Agrárgazdasági Kutató Intézet Agrárgazdasági Kutató Intézet Piaci Árinformációs Rendszer Budapesti Értéktőzsde Chicago Mercantile Exchange, Chicago Board of Trade (Chicagói Árutőzsde) European Union (Európai Unió) Földművelésügyi Minisztérium Földrajzi jelzés nélküli bor Free on board (költségmentesen a hajó fedélzetére) Hegyközségek Nemzeti Tanácsa International Grains Council (Nemzetközi Gabonatanács) Központi Statisztikai Hivatal London International Financial Futures and Options Exchange (Londoni Nemzetközi Határidős és Opciós Tőzsde) Marché à terme d'instruments Financiers (Párizsi Árutőzsde) Magyar Nemzeti Bank Magyar Távirati Iroda Oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel ellátott bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor United States Department of Agriculture (az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) World Union of Wholesale Markets (a Világ Nagybani Piacainak Szövetsége) Termelői ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó/kereskedő az adott terméket a termelőtől megvásárolta, áfa és szállítási költség nélkül. Feldolgozói értékesítési ár: az a mennyiséggel súlyozott ár, amelyen a feldolgozó az előállított félkész- vagy készterméket eladta, áfa nélkül. Fogyasztói ár: a KSH által gyűjtött fogyasztói árak az áfát tartalmazzák. 4 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az egy évvel korábbit 17 százalékkal haladta meg a 42. héten: 47,1 ezer forint/tonna volt. A takarmánybúza tonnánként 43,8 ezer forintért cserélt gazdát ugyanekkor. AZ EURÓPAI UNIÓ EXPORT- ÉS IMPORTENGEDÉLYEI (Európai Bizottság, október 18.) Az előző év azonos periódusában a kiszállítottnál 31 százalékkal kevesebb, 5,671 millió tonna búza kivitelét regisztrálta az Európai Bizottság a 2017. július 1. és 2017. október 17. közötti időszakban. A termény behozatala 12 százalékkal csökkent egy év alatt, 888,250 ezer tonna érkezett a harmadik országokból. A bizottság 1,532 millió tonna (+4 százalék) árpa exportjához és 266,074 ezer tonna importjához (+6 százalék) járult hozzá ugyanekkor. A bizottság 209,563 ezer tonna kukorica kivitelét és 4,280 millió tonna behozatalát regisztrálta ezzel egy időben, szemben az előző szezon azonos periódusában engedélyezett 728,424 ezer tonna exporttal és 2,419 millió tonna importtal. Növénytermesztés 5
BÚZA A malmi búza és a takarmánybúza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 53 51 49 47 45 43 41 39 37 35 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. 2016 2017 Malmi búza Takarmánybúza Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Malmi búza 2017. 10. 20. 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 2017. 10. 25. 2017. 10. 26. Takarmánybúza 2017. 10. 20. 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 2017. 10. 25. 2017. 10. 26. Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2., a takarmánybúzát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 6 NAK Piaci és Árinformációk
BÚZA Az étkezési búza és a takarmánybúza termelői ára Magyarországon (2016 2017) 49 47 ezer HUF/tonna 45 43 41 39 37 35 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Étkezési búza Takarmánybúza Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A búza termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Étkezési búza 40 188 46 773 47 064 117,1 100,6 Takarmánybúza 37 163 45 365 43 848 118,0 96,7 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 7
BÚZA A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 220 210 200 190 180 170 160 150 140 130 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A malmi búza legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 10. 26. 2017. 10. 19. 2017. 10. 26. 2017. 10. 26./ 2016. 10. 26. (százalék) 2017. 10. 26./ 2017. 10. 19. (százalék) CME/CBOT 151 159 159 104,9 99,8 Euronext/MATIF 179 191 192 107,5 100,6 BÉT 145 Megjegyzés: A malmi búzát 2017. május 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 8 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmánykukorica áfa és szállítási költség nélküli termelői ára az előző hetihez képest 1 százalékkal emelkedett a 42. héten: tonnánként 43,2 ezer forintért cserélt gazdát. Ez az árszint 10 százalékkal haladta meg 2016 azonos időszakának átlagát. EGYRE NÖVEKSZIK A KUKORICA ÉLELMISZERIPARI CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA (nak.hu, október 24.) Jelentősen, 25-30 százalékkal elmarad a tavalyi rekordmennyiségtől az idei kukoricatermés Magyarországon, ám a minőség továbbra is megfelelő közölte a Concordia Közraktár Zrt. A Földművelésügyi Minisztérium adatai alapján 1,03 millió hektáron termeltek idén kukoricát, az átlagos hozam pedig hektáronként 6-6,5 tonna, ezért az idei termés 6-6,5 millió tonna lesz, szemben a tavalyi, 8,7 millió tonnával ismertette Halmos Gábor, a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója. Kukoricát az EU-ban mintegy 8,7 millió hektáron termelnek, Románia (2,58 millió hektár) és Franciaország után (4,46 millió hektár) Magyarország az EU 3. legnagyobb termelője. A termény ára hosszú ideje tonnánként 43-45 ezer forint körül stagnál, változik viszont a felhasználás szerkezete. Az élelmiszeripari felhasználás évről évre nő, jelenleg mintegy 2,7 millió tonna, miközben takarmányként egyre kevesebbet, 2,3 millió tonnát használnak fel, így exportra is sok marad, mintegy 1,5 millió tonna. Major Andrea, a cégcsoporthoz tartozó Gabona Control igazgatója hozzátette: a termés minőségére jellemző, hogy a csapadékos években emelkedik a penészes szemek aránya és a toxinfertőzöttség, de a betakarítás első szakaszában a vizsgált toxinszintek megfeleltek a követelményeknek. A belföldi kereskedelemben a tárolás biztonságának elsődleges paramétereit, azaz a nedvességet és a tisztaságot, a dezoxinivalenol (DON) és az aflatoxinok mennyiségét kérik certifikáttal igazolni. Az exportra szánt tételeknél ugyanakkor nem ritka, hogy akár ötféle toxinra is meg kell vizsgálni a terményt. A magyar termés minőségi gondjait nem is annyira a magas toxinszintek veszélyeztetik, az idén inkább a túlzott szárításból eredő hősérült szemek és a nem megfelelő árumozgatás miatt keletkező törött szemek haladhatják meg az előírt értékeket. Növénytermesztés 9
KUKORICA A takarmánykukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) ezer HUF/tonna 54 52 50 48 46 44 42 40 38 36 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmánykukorica, 2017. novemberi határidő 2017. 10. 20. 44 000 46 500 44 500 45 300 45 200 45 300 24 45 200 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 44 000 46 500 44 500 44 500 45 200 45 300 45 200 2017. 10. 25. 44 000 46 500 44 500 45 000 45 000 45 200 10 45 000 2017. 10. 26. 44 000 46 500 45 000 45 000 45 000 45 200 5 45 000 Forrás: BÉT 10 NAK Piaci és Árinformációk
KUKORICA A takarmánykukorica termelői ára Magyarországon (2016 2017) 55 50 ezer HUF/tonna 45 40 35 30 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Takarmánykukorica Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmánykukorica termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Takarmánykukorica 39 385 42 839 43 231 109,8 100,9 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 11
KUKORICA A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 220 200 USD/tonna 180 160 140 120 100 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 CME/CBOT Euronext/MATIF BÉT A kukorica legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói, a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 10. 26. 2017. 10. 19. 2017. 10. 26. 2017. 10. 26./ 2016. 10. 26. (százalék) 2017. 10. 26./ 2017. 10. 19. (százalék) CME/CBOT 139 137 138 99,0 100,4 Euronext/MATIF 180 173 178 99,1 103,1 BÉT 137 173 171 125,1 98,6 Forrás: CME/CBOT, Euronext/MATIF, BÉT 12 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a takarmányárpa áfa és szállítási költség nélküli termelői ára 38 ezer forint/tonna volt a 42. héten. MAGYAROK KENYERE HELYETT JAPÁNOK RIZSE (elelmiszer.hu, október 20.) A világ legdrágább rizse a felkelő Nap országa számos prefektúrájából érkező termények keveréke. A tavalyi Guinness World Records által a legdrágább rizsnek titulált, Kinmemai Premium nevű japán rizskeverék november 1-től a szingapúri piacon is megjelenik. A mixtúra öt rizsváltozatot elegyít egymással. A produktum weboldalán megjelentetett betűk szerint a rizs megjelenését, emészthetőségét és gyors főzési idejét tekintve hasonlít a fehér rizshez, de a hasonlóságok itt ki is merülnek. Vajas, diószerű zamatra és nedves, krémes textúrára számíthatunk a hagyományos fehér rizsnél magasabb tápanyagprofillal. A termékvonal másik tagja barna, amely a honlap szerint többet kínál a hagyományos barna rizs gesztenye árnyalatánál és tápértékénél. A Toyo Rice nevű cég által szabadalmaztatott technológiával őrölt mosatlan (a főzés előtt nem kell megmosni) rizst kilogrammonként pillanatnyilag 109 dollárért (jelenleg kb. 28 000 forint) értékesítik a forgalmazók. Hagyományos társát a rizs állítólag ízben, édességben és táplálkozási értékben egyaránt meghaladja, és a The Straits Times beszámolója szerint hatszor több lipopoliszacharidot tartalmaz. Ezek olyan endotoxinok, amelyek természetes erősítő szerepet tölthetnek be a szervezet immunrendszerében. Növénytermesztés 13
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 48 46 44 ezer HUF/tonna 42 40 38 36 34 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Takarmányárpa 2017. 10. 20. 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 2017. 10. 25. 2017. 10. 26. Megjegyzés: A takarmányárpát 2016. december 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 14 NAK Piaci és Árinformációk
EGYÉB GABONAFÉLÉK A takarmányárpa termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 41 40 39 38 37 36 35 34 33 32 31 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Takarmányárpa Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A takarmányárpa termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Takarmányárpa 34 770 40 009 37 979 109,2 94,9 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 15
NAPRAFORGÓMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon a napraforgómag az egy évvel korábbinál 3 százalékkal olcsóbban, 96,2 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a 42. héten. A napraforgómag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 130 125 ezer HUF/tonna 120 115 110 105 100 95 90 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. 2016 2017 Napraforgómag Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Napraforgómag 2017. 10. 20. 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 2017. 10. 25. 2017. 10. 26. Megjegyzés: A napraforgómagot 2017. október 2. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 16 NAK Piaci és Árinformációk
NAPRAFORGÓMAG Az ipari napraforgómag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 110 108 106 104 102 100 98 96 94 92 90 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Ipari napraforgómag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Az ipari napraforgómag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Ipari napraforgómag 99 036 96 951 96 206 97,1 99,2 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 17
REPCEMAG AKTUÁLIS ÁRINFORMÁCIÓK (AKI PÁIR) Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint a repcemag 111,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a 42. héten. A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén (2016 2017) 120 115 ezer HUF/tonna 110 105 100 95 II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Repcemag 2017 Forrás: BÉT Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekció, határidős statisztika (HUF/tonna) Történelmi min-max Vételi ajánlat min-max Eladási ajánlat min-max Kontraktus (darab) Elszámolóár Repcemag 2017. 10. 20. 2017. 10. 23. 2017. 10. 24. 2017. 10. 25. 2017. 10. 26. Megjegyzés: A repcemagot 2017. szeptember 1.óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: BÉT 18 NAK Piaci és Árinformációk
REPCEMAG A repcemag termelői ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/tonna 135 130 125 120 115 110 105 100 95 90 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Repcemag Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A repcemag termelői árának változása Magyarországon (HUF/tonna) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Repcemag 113 324 109 627 111 827 98,7 102,0 Megjegyzés: A termelői ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 19
REPCEMAG A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzése a párizsi és a budapesti árutőzsdén (2016 2017) 470 450 USD/tonna 430 410 390 370 350 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 2016 2017 Euronext/MATIF BÉT A repcemag legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a párizsi és a budapesti árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 10. 26. 2017. 10. 19. 2017. 10. 26. 2017. 10. 26./ 2016. 10. 26. (százalék) 2017. 10. 26./ 2017. 10. 19. (százalék) Euronext/MATIF 433 433 435 100,6 100,6 BÉT 378 Megjegyzés: A repcemagot 2017. szeptember 1. óta nem jegyzik a BÉT-en. Forrás: Euronext/MATIF, BÉT 20 NAK Piaci és Árinformációk
SZÓJA AKADOZIK A KÍNAI SZÓJAIMPORT (blog.syngenta.hu, október 21.) A hurrikánok miatt legalább két hetet csúszik a kínai szójaimport az Egyesült Államokból, mert a nagykereskedők nem találnak elegendő, jó minőségű szójababot tudósított a Reuters. Az amerikai exportőrök kérték a kínai felet, hogy engedjen a minőségi igényeiből, de Kína ebbe nem ment bele mondta el az egyik szingapúri nagykereskedő. A világpiacon gazdára találó szója 65 százalékát Kína vásárolja fel, és a kéthetes csúszás a készletek kifogyását, valamint a kínai fogyasztói árak emelkedését okozhatja. Mindez annak ellenére bekövetkezhet, hogy szeptemberig Kína alaposan bevásárolt, mert az USA árai július közepétől a hurrikánokig 10 százalékkal csökkentek. Az ázsiai ország csak augusztusban 8,45 millió tonna szójababot importált, ami ugyan elmarad a júliusi 10,08 millió tonnától, de jóval több, mint a tavaly augusztusban vásárolt 7,67 millió tonna. A Mississippi deltáját a korai szója termőhelyét letarolta a hurrikán, az északi területekről a később érő állomány szállítását ugyanakkor a folyam alacsony vízállása hátráltatja: nehéz megtalálni a hajózó utat a megrakott uszályokkal, hogy a Mexikói-öböl kikötőiben hajóra rakják. Növénytermesztés 21
SZÓJA A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzése a chicagói árutőzsdén (2016 2017) USD/tonna 480 460 440 420 400 380 360 340 320 300 280 900 850 800 750 700 650 600 550 500 450 400 USD/tonna Forrás: CME/CBOT I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. 2016 2017 Szójabab Szójadara Szójaolaj jobb tengely A szójabab és származékainak legközelebbi határidőre szóló jegyzésének változása a chicagói árutőzsdén (USD/tonna) 2016. 10. 26. 2017. 10. 19. 2017. 10. 26. 2017. 10. 26./ 2016. 10. 26. (százalék) 2017. 10. 26./ 2017. 10. 19. (százalék) Szójabab 371 362 357 96,2 98,5 Szójadara 352 354 344 97,8 97,1 Szójaolaj 787 745 761 96,6 102,1 Forrás: CME/CBOT 22 NAK Piaci és Árinformációk
BURGONYA SZLOVÁKIA: AZ IDEI SZÁRAZSÁG ELLENÉRE SEM DRÁGUL A BURGONYA (ujszo.com, október 24.) Az idei szárazság ellenére Szlovákiában elegendő burgonya termett, az üzleteket már most elárasztja a lengyel burgonya, így nem kell tartani a krumpli drágulásától. Az agrárszakemberek szerint a száraz időjárás ellenére az idei burgonyatermés átlagosnak nevezhető. Hektáronként nagyjából 20 tonna krumplit gyűjtöttek be a gazdák, ami azonos a tavalyi hektárhozammal. Az egyes régiók között elenyészők az eltérések. Mindez abból ered, hogy míg a nyugat-szlovákiai járásokban nagyobb területeket képesek öntözni a termelők, addig a közép-szlovákiai régióban több csapadék hullott nyilatkozta Viliam Bezák, a szlovákiai burgonyatermesztők szövetségének elnöke. Manapság a burgonyatermesztés is elképzelhetetlen öntözéses gazdálkodás nélkül. Szalay Mihály magyarbéli gazda idén csaknem 200 hektáron termeszti a gumóst. Öntözéses gazdálkodással termesztjük a burgonyát, az üzletláncok 80 százalékban mosott krumplit igényelnek. Nem szabad hagyni, hogy a gumók túl nagyra nőjenek, mert ha nem felel meg az üzletláncnak a burgonya nagysága, visszaküldi a szállítmányt a termelőnek. Így az öntözést sem szabad túlzásba vinni, 30 tonna körüli átlagos hektárhozamnál meg kell állítani a burgonya növekedését. A kisebb csomagolásban általában a 40 60 milliméteres krumplit forgalmazzuk, a 70 75 millimétereset már nem nagyon fogadják el mondta Szalay. Október közepe táján az átlagos felvásárlási ár 18 eurócent körül mozgott nyilatkozta Viliam Bezák. Szalay szerint ebben már gyakran a szállítási költség is benne van. Ez a felvásárlási ár ugyan nem katasztrofálisan alacsony, de lehetne magasabb is. Az előállítási költség 9 eurócent/kilogramm körül mozog, de a terményt be kell szállítani a földekről, raktározni, zsákolni, majd elszállítani, és akkor a 18 eurócent már nagyon a határon van tette hozzá Szalay. Idén az előző évinél 11 százalékkal kisebb területről, mintegy 7500 hektárról takarítottak be a burgonyát. A belföldi termesztésű Agria és Laura burgonyafajták bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2016 2017) 140 130 HUF/kg 120 110 100 90 80 44. 46. 48. 50. 52. 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16. 18. 20. 22. 24. 26. 28. 30. 32. 34. 36. 38. 40. 42. 2016 2017 Agria Laura Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 23
GYÜMÖLCS Néhány belföldi gyümölcsfaj 43. heti értékesítési árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Bruttó termelői ár Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Bruttó fogyasztói ár Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Dió 3 200 2 000 2 400 3 980 2 500 2 800 Alma (Idared) 200 140 170 198 260 370 Alma (Golden) 210 150 190 248 200 250 402 Körte 320 300 460 298 350 550 518 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű gyümölcsfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 43. hét) HUF/kg 650 600 550 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0 Alma (Jonathan) Alma (Idared) 2017. 43. hét Körte (Vilmos) Gesztenye Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) EMELKEDETT AZ ALMA ÁRA (AKI PÁIR) A Budapesti Nagybani Piacon a 43. héten széles volt a belföldi almafajták kínálata. Az Idared 200 forint/ kilogramm ára 19 százalékkal, a Jonathan 180 forint/kilogramm ára 13 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A Vilmos körtefajta 350 forint/kilogramm ára 3 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyinál. A gesztenye 600 forint/kilogramm ára 33 százalékkal elmaradt a 2016 43. hetében jellemzőtől. 24 NAK Piaci és Árinformációk
GYÜMÖLCS A MAGYAROK FŐELLENSÉGE OLASZORSZÁGBAN IS KOMOLY RIADALMAT OKOZ (hvg.hu, október 22.) Az Olaszországban 2012-ben megjelent ázsiai márványpoloska Magyarországon is ismertté vált az elmúlt években. A repubblica.it cikkében Francesco Vincenzi körtetermelő meséli: nem fogták fel annak idején, hogy valódi katasztrófa közeleg. Az új bogarak mindenre rámásznak, ha az egyik gyümölcsfáról kiirtják őket, megjelennek a másikon. Idén a lapnak nyilatkozó gazda körtéinek csak a 10-15 százalékát tették tönkre, de mások rosszabbul jártak. Az olasz régiók közül először Reggio-Emiliában bukkant fel, aztán megjelent Piemontéban, Lombardiában, Friuliban, Venetóban, Liguriában, Toscanában és így tovább. Azt már megállapították, hogy Kína és Dél-Korea egyes régióiból érkezett a bogár, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan lehet hatásosan küzdeni ellene. A rovart kutató szakember, Lara Maistrello azt mondja, tényleg félelmetes kártevőről van szó, amely naponta képes 2,5-5 kilométert is repülni, és minden gyümölcsre rámegy. Egy nőstény évente 285 petét is lerak. Nagyon nehéz megállítani, mert ha irtószerekkel el is pusztítják egy részüket, a többiek máshol okoznak kárt, aztán visszatérnek a lekezelt fára. A Crea nevű mezőgazdasági kutatási bizottság szerint tavaly a poloskák a kivi- és a körtetermés 40 százalékát tették tönkre, de komoly károkat okoztak az alma, a barack, a szőlő, a paradicsom, a dió és a mogyoró termésében, valamint a kukorica- és szójaföldeken is. A poloska a szájszervével és a nyálával tesz kárt a gyümölcsökben. Természetes kártevője Európába nincs, bár arra már rájöttek, hogy az Ooencyrtus telenomicida latin nevű kis, egy milliméternél is kisebb rovar megeszi a poloska petéit. A nagy hideg és a nagy hőség is elpusztítja a poloska petéit, de a megmaradt, túlélő egyedek tovább szaporodnak. Az olasz tartományok forrásokat különítenek el a rovarirtásra, Emilia-Romagnában 10 millió, Lombardiában 2,5 millió eurót szánnak erre. Mindeközben újabb invazív faj megjelenése okoz izgalmakat: a Spanyolországban már 2009-ben komoly károkat okozó almacsiga esetleges megjelenését vizsgálják az olaszországi folyókban. Néhány gyümölcsféle 43. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Körte belföldi 364 393 Olaszország 403 450 Olaszország 372 434 Citrom külpiaci 473 495 Spanyolország 455 517 Spanyolország 434 517 Alma belföldi 146 218 belföldi 310 341 belföldi 310 372 Banán külpiaci 243 315 tengerentúli 345 431 tengerentúli 379 414 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 25
ZÖLDSÉG Néhány belföldi zöldségfaj 43. heti vertikális árszerkezete (HUF/kg) Budapesti Nagybani Piac Nagybani piacok Debrecen Szeged Budapest Fővám tér Fogyasztói piacok Debrecen Szeged Kiskereskedelmi láncok belföldi termékek átlagárai Bruttó termelői ár Bruttó fogyasztói ár Cukkini 420 250 160 478 550 200 752 Fokhagyma 800 800 1 200 998 1 200 1 500 1 645 Sütőtök 100 80 110 179 150 120 Paradicsom (gömb) 465 500 300 398 600 380 712 Sárgarépa 90 100 130 198 160 170 182 Petrezselyem 350 250 400 598 480 664 Vöröshagyma 70 70 70 180 150 150 165 Fejes káposzta (fehér) 85 100 150 148 100 180 115 Fejes káposzta (vörös) 130 200 210 348 250 250 217 Kelkáposzta 200 200 250 298 250 300 317 Kígyóuborka 300 200 280 398 200 330 459 Csiperkegomba 450 500 400 500 600 500 898 Padlizsán 480 250 410 440 300 500 762 Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Néhány belföldi termesztésű zöldségfaj bruttó termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2017. 43. hét) HUF/kg 600 550 500 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0 Sárgarépa Cékla Petrezselyemgyökér Zöldbab 2017. 43. hét Megjegyzés: A Budapesti Nagybani Piac esetében a hétfői árakat tüntetjük fel. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 26 NAK Piaci és Árinformációk
ZÖLDSÉG BETETT A KLÍMAVÁLTOZÁS A KARFIOL TERMESZTÉSÉNEK (magyaridok.hu, október 17.) Igencsak borsos lett a karfiol és a brokkoli ára a hazai boltokban, ahogyan a kelkáposztáért is többet kell fizetniük a vásárlóknak a megszokottnál. A jelentősnek mondható áremelkedés mögött a szerényebb termés áll. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a FruitVeB elnöke elmondta: idén a kánikula és egy kártevő is megnehezítette a gazdálkodók munkáját. Az elmúlt években igencsak elszaporodott hazánkban az üvegházi molytetű, amelynek kedvenc növényei a kelkáposzta és a karfiol, de a brokkoliban is jelentős kárt tud tenni. A legnagyobb baj az hívta fel a figyelmet a szakember, hogy nem tudnak védekezni a kártevő ellen a termelők. Nincs olyan szer a piacon, amely egyszerre tudná hatékonyan távol tartani a rovart és biztosítani az élelmiszer-biztonsági kritériumok betartását, vagyis hogy a növényt a termelők eladhassák. Bár az utóbbi években a fejes káposzta esetében is hasonló gondokkal küzdött a hazai agrárium, mára sikerült olyan toleráns fajtákat nemesíteni, amelyeket nem támadnak meg a kártevők. Erre a karfiolnál sajnos nem lát esélyt a FruitVeB elnöke. A kelkáposzta, a karfiol és a brokkoli hazai termesztésének egyik legnagyobb ellensége mégsem a kártevőkben keresendő. A klimatikus viszonyok ugyanis már olyannyira nem kedveznek e növények termesztésének, hogy Ledó Ferenc szerint ma nagyon nehéz minőségi árut termelni az országban. A szakember szerint a legnagyobb baj az, hogy nyáron az éjszakai hőmérséklet sem megy 17-18 Celsius-fok alá, holott a rózsaképződéshez elengedhetetlen az enyhén hűvösebb időjárás. Emiatt az elmúlt években alaposan visszaesett a termőterület. A FruitVeB adatai szerint kelkáposztával 250-300 hektáron foglalkoznak Magyarországon, holott 2010-ben a termőterület nagysága még elérte az 550 hektárt. Karfiolt és brokkolit a korábbi 1100 hektár helyett ma már csupán 600 hektár körüli területen termelnek a gazdák. Ehhez adódik hozzá a hajtatott karfiol, ami további 100-150 hektárt jelent országosan. Ledó Ferenc szerint mennyiségben nem ilyen rossz a helyzet, mivel a termésátlagok javultak 2010 óta, így a 40 százalékos termőterület-csökkenés ellenére a betakarított mennyiség csak 25-30 százalékkal esett vissza az utóbbi hét évben. Mivel a hazai termelés csökken, a fogyasztás viszont nő, egyre több importra van szükség. Miközben 2016-ban 240 tonna karfiol került exportra, a külföldről behozott mennyiség elérte a 10 600 tonnát. Zömében olasz és francia karfiol érkezik az országba. Ledó Ferenc szerint a jövőben egyre inkább az importra kell majd támaszkodnia a magyar piacnak, hiszen a hazai termelés csökkenése várhatóan a következő években is folytatódik. A klimatikus viszonyokban nem várható javulás, így a karfioltermesztés is fokozatosan visszaszorulhat. Bár ez nem jelenti a termesztés teljes megszűnését, a mennyiség messze elmaradhat a korábbitól. Néhány zöldségféle 43. heti ára a poznani, a hamburgi és a berlini nagybani piacon (HUF/kg) Származás Poznan Származás Hamburg Származás Berlin Sárgarépa belföld 65 102 belföldi 140 171 belföldi 140 171 Padlizsán belföld 437 582 Spanyolország 310 403 Spanyolország 310 434 Cukkini belföld 509 582 belföldi 434 497 belföldi 466 528 Zeller belföld 175 218 belföldi 155 217 belföldi 217 248 Burgonya belföld 34 49 belföldi 78 93 belföldi 81 93 Csiperkegomba belföld 400 473 Lengyelország 559 683 Lengyelország 466 776 Megjegyzés: Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán. Forrás: www.wgro.com.pl, www.ami-informiert.de Növénytermesztés 27
BOR KEVESEBB PAPÍRMUNKA TÖBB IDŐ A BORÁSZKODÁSRA (kormany.hu, október 21.) Jelentősen csökkenhetnek a kis borászatok adminisztrációs terhei a jövedéki törvény változásával és a kisüzemi bortermelői regiszter bevezetésével. A változást a gazdák már az idei szüretkor érezhetik, hiszen az új rendszerben ugyanúgy dolgozhatnak, mint eddig, csupán a papírmunkájuk lesz kevesebb mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a Pest megyei Monoron. Czerván György a részletekről szólva elmondta: mivel jövedéki termék a bor, annak nyomon követésére szükség van. Az Európai Unió szabályozása azonban igen bonyolult, az adminisztrációs előírások teljesítése a legkisebb termelők számára szinte lehetetlen. Ezért az idén nyáron hatályba lépett új jövedéki törvény lehetőséget adott arra, hogy a boros gazda az ún. kisüzemi bortermelői státuszt válassza magának, megteremtve a lehetőséget arra, hogy egyszerűsített nyilvántartást vezessen. A változás életszerűségét mutatja, hogy a bortermelők 56 százaléka döntött úgy, hogy ezután kisüzemi bortermelőként folytatja munkáját. Az ő adminisztrációs terhein könnyíthet a kisüzemi bortermelői regiszter, amely a hagyományos pincekönyvet váltja fel. Czerván György hangsúlyozta, az új rendszerre való áttérés csak lehetőség, aki szeretné, az használhatja a korábbi dokumentációt is. A kisüzemi bortermelői regiszter vezetésének legfontosabb alapelve az, hogy mindent csak egyszer kell rögzíteni a korábbinál egyszerűbb módon, így a termelőnek nem kell szaktanácsadót alkalmaznia. Az új rendszer az idei szüret alkalmával használható először. A mostantól használható kisüzemi bortermelői regiszter jól látható példa az egyszerűbb ügyintézésre, amelyet célul tűztünk ki. Idén már több hasonló intézkedést bevezettünk mondta dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Az eddig mindenki által használt pincekönyv számos olyan adat megadására kötelezett minden termelőt, amelyek eltérő súllyal jelennek meg az egyes üzemméretű borászatoknál. Szemléletes példa, hogy egy pincekönyv több száz oldalt tartalmaz, összesen nyolc folyamattípust kell benne rögzíteni, akár tíz különböző rovat kitöltésével. A kisüzemi bortermelői regiszter a pincekönyvnél sokkal kevesebb rovatot tartalmaz, mindössze néhány oldal. Az egyszerűsített rendszer könnyebben betartható, a regisztert bárki segítség nélkül is ki tudja tölteni, nem bonyolultabb, mint egy postai csekk feladása. A változásokról szóló előadások Monoron, a Csúzi Családi Pincészetben hangzottak el. Csúziék hagyományos családi gazdaságként végzik munkájukat. Három és fél hektáron foglalkoznak szőlőműveléssel, 0,3 hektáron pedig almatermeléssel. Csúzi Szabolcs, a gazdaság vezetője elmondta, a kisüzemi bortermelő státusz, valamint a hozzá kapcsolódó kisüzemi borregiszter nagy segítség számukra, mert így több idő jut a valós munkára a kötelező adminisztráció helyett. Hozzátette: a változás több fiatal kedvét is meghozhatja a borászkodáshoz. Czerván György elmondta: világszerte gyenge évet zárnak a bortermelők. Hozzátette: idehaza sem voltak ideálisak a feltételek a termeléshez, de a magyar szakemberek átlagos mennyiséget és jó minőséget várnak. 28 NAK Piaci és Árinformációk
BOR A fehérborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) ezer HUF/hl 35 33 31 29 27 25 23 21 19 17 15 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt fehérborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 28 463 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 23 187 29 355 23 413 101,0 79,8 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) Növénytermesztés 29
BOR A vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (2016 2017) 40 35 ezer HUF/hl 30 25 20 15 43. 45. 47. 49. 51. 1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. 21. 23. 25. 27. 29. 31. 33. 35. 37. 39. 41. 2016 2017 Földrajzi jelzés nélküli bor Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) A belföldön termelt vörös- és rozéborok feldolgozói értékesítési árának változása Magyarországon (HUF/hl) 2016. 42. hét 2017. 41. hét 2017. 42. hét 2017. 42. hét/ 2016. 42. hét (százalék) 2017. 42. hét/ 2017. 41. hét (százalék) Földrajzi jelzés nélküli bor 21 679 Oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor 29 119 28 730 27 755 95,3 96,6 = Adatvédelmi korlátok miatt nem közölhető adat. Megjegyzés: A feldolgozói értékesítési ár az áfát és a szállítási költséget nem tartalmazza. Forrás: AKI PÁIR (a legfrissebb adatokért kattintson a linkre: https://pair.aki.gov.hu) 30 NAK Piaci és Árinformációk
ERDŐGAZDÁLKODÁS JANUÁR 8-ÁIG KELL BEADNI A IV. NEGYEDÉVES ERDŐVÉDELMI KÁRBEJELENTŐ LAPOKAT (erdo-mezo.hu, október 23.) A Nébih Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2017. IV. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje 2018. január 8. A kárbejelentők természetesen nemcsak a megjelölt határidőre, hanem már korábban is, az egész negyedév során leadhatók, ezzel gyorsabbá válik a feldolgozás és az esetleges adategyeztetés folyamata. ÚJABB ÉRTÉKELÉSI HATÁRNAPJA KÖVETKEZIK AZ ERDŐSÍTÉSI PÁLYÁZATNAK (agrotrend.hu/nak, október 23.) Az Erdősítés támogatása című, VP5-8.1.1-16 kódszámú pályázati felhívás következő értékelési határnapja 2017. október 31. A pályázat keretében vissza nem térítendő támogatás igényelhető: erdőtelepítés első kiviteléhez, ipari célú fás szárú ültetvény telepítéséhez. Az alaptámogatáson felül további támogatás igényelhető erdőtelepítés esetében: kerítés, villanypásztor, padka építéséhez, erdőszegély kialakításához vagy mikorrhizált csemete telepítéséhez. Ipari célú fás szárú ültetvény telepítés esetében kerítés vagy villanypásztor építéséhez. Az erdőtelepítéshez, illetve az ipari célú fás szárú ültetvény telepítéséhez támogatás igénybevételére nem jogosult az a földhasználó szervezet, amelyben a Magyar Állam tulajdoni hányada eléri vagy meghaladja az 50 százalékot és olyan területen kívánja igénybe venni a támogatást, amelyben a Magyar Állam tulajdoni hányaddal rendelkezik. A pályázati felhívás teljes dokumentációja itt elérhető. Növénytermesztés 31
TERMŐFÖLD ÉS VÍZGAZDÁLKODÁS A JELENLEGI ÖNTÖZÖTT TERÜLETEK NÉGYSZERESÉRE LENNE ÖNTÖZÉSI IGÉNY (nak.hu, október 19.) A Magyar Közlöny október 17-i számában megjelent az öntözésfejlesztési stratégia megalkotásáról szóló kormányhatározat. A stratégia célja a termelés és a minőség stabilizálása és növelése, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar mint létfontosságú rendszerelem biztonságba helyezése a klímaváltozás hatásaira reagálva, valamint a felszíni vizek hazánkban tartása a minél nagyobb arányú felhasználás érdekében. A stratégia megalkotásáért elsősorban a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium felel, a feladatok végrehajtásában pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) bevonásával együttműködve részt vesz az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet. A stratégia részeként a NAK vállalta, hogy az első, 2014-ben készült vízigényfelmérés után az öntözésfejlesztés megvalósítása szempontjából reális területeken újra felméri a vízigényeket, amely a következő hónapokban kezdődik el. Az első országos felmérés tapasztalatai sokatmondóak: kiderült, hogy a jelenlegi öntözött területek négyszeresére lenne öntözési igény. A stratégiát 2018. április 30-ig kell előterjeszteni a kormány számára. MÓDOSULT A FÖLDMINŐSÍTÉSRŐL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS (nak.hu, október 24.) A földminősítés a földterület művelési ágának megállapítását követően vagy művelésiág-változás nélkül önállóan a vizsgált földterület minőségi osztályának és kataszteri tiszta jövedelmének meghatározását jelenti. A földminősítés részletes szabályai a 47/2017. (IX. 29.) FM rendeletben a földminősítés tekintetében a fogalmak, az általános szabályok, valamint a speciális szabályok kerültek meghatározásra. A jogszabály rögzíti az általános rendelkezésektől eltérő, erdő, fásított terület, illetve nádas művelési ág esetében a speciális szabályokat. A speciális szabályok alkalmazása szükséges továbbá azokban az esetekben is, amikor a földrészlet határvonalában, a település közigazgatási határvonalában vagy a településen belül a fekvések határvonalában következik be változás. A földminősítés eredményeként megállapított adatok változása esetén mind az ingatlan-nyilvántartásban, mind a térképi adatbázisban szükséges a változások rögzítése. TÍZSZERESÉRE NŐTT A KÍNAIAK FÖLDSZERZÉSE AUSZTRÁLIÁBAN 15 ÉV ALATT (agroinform.hu, október 24.) Az ausztráliai mezőgazdasági termelés, valamint a termőföldtulajdon, illetve bérleti jog egyre nagyobb mértékben külföldiek kezébe kerül. Az illetékes ausztrál adóhatóságok szerint jelenleg már összesen 50,2 millió hektár, vagyis az ország területének 13,6 százaléka van külföldiek tulajdonában vagy bérletében. A legjelentősebb külföldi gazdálkodók az Egyesült Királyságból érkeztek, bár az általuk birtokolt földterület a legutóbbi egy évben 40 százalékkal zsugorodott. Jelentős területeket tartanak kezükben a hollandok, az amerikaiak és a svájciak is. Mindemellett a kínai földszerzők előretörése a legszembetűnőbb, akik az utóbbi mintegy 15 évben a tízszeresére (14,42 millió hektárra) növelték ausztráliai földtulajdonukat vagy bérletüket, amelyet elsősorban szarvasmarhatartás, illetve tejtermelés céljaira használnak. 32 NAK Piaci és Árinformációk
TÁPANYAGELLÁTÁS MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK 2017. SZEPTEMBER HAVI FORGALMA (AKI Statisztikai jelentések, A mezőgazdasági inputok havi forgalma, 2017/10. szám) A műtrágyafélék iránti kereslet 2017 szeptemberében augusztushoz képest nem változott, a mészammon-salétrom forgalma azonban kis mértékben emelkedett. A megfigyelt hónap is a talajerő utánpótlás jegyében zajlott, ugyanis októberben megkezdődtek az őszi vetésű növények magágyba kerülése. Az értékesítési árak tekintetében az összetett műtrágyáknál 1-2 százalékos árcsökkenés volt tapasztalható, míg az egyszerű műtrágyák estében 3-8 százalékos árnövekedés mutatkozott. Ez alól kivételt képez az ammónium-nitrát, ennél a terméknél 3,5 százalékos volt a csökkenés. A gazdák talajfertőtlenítésre elsősorban a tavaszi vetések előtt fordítanak nagyobb hangsúlyt, hiszen a talaj hőmérsékletének emelkedésével az áttelelő rovarlárvák ellen jobban kell védekezni. Egyes műtrágyafélék értékesítési ára ÁFA nélkül (2016 2017) 200 180 160 ezer HUF/tonna 140 120 100 80 60 40 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. 2016 2017 Ammónium-nitrát (N34) Mészammonsalétrom (N27) Szuperfoszfát (P18-20,5) Kálium-klorid (K60) MAP (NP11:52) NPK 15:15:15 Megjegyzés: A témában friss adatokat előreláthatóan a NAK 47. heti Piaci és Árinformációk kiadványában talál. Forrás: AKI Agrárstatisztikai Információs Osztály adatgyűjtése alapján Növénytermesztés 33
VETŐMAG A NÖVÉNYNEMESÍTÉS LEGÚJABB ESZKÖZE (Vetőmag folyóirat/seed Today, XXIV. évfolyam, 2017. 3. szám) Mikor a nemesítők új fajtákat fejlesztenek ki, rengeteg növényt nevelnek, amelyeket rendszeresen ellenőrizni kell. Egy gazda elég könnyen meg tudja állapítani, ha egy szójaállomány készen áll a betakarításra. A nemesítőknek azonban több száz, akár ezer parcellából álló területeket kell bejárniuk számos alkalommal, hogy meghatározhassák az összes fajta betakarításra való érettségének idejét magyarázta Brian Diers, az Illinois-i Egyetem szójanemesítője. Az előrejelzés megkönnyítése érdekében az egyetem nemesítői, informatikusai, mérnökei és földmérői egy csapatot alkotva drónokhoz fordultak segítségért. A csoport célja az volt, hogy egy drónra szerelt kamera képeinek kifinomult adat- és képelemzése segítségével jelezzék előre a hüvelyérés időpontját. A kutatók multispektrális, azaz egy pozícióból különböző fényhullámhosszokon exponált képeket készítettek, és olyan programot írtak, amely kimutatja a növények által visszavert fény frekvenciájában történő változásokat. E színváltozatok segítségével különböztetik meg a nemesítők az érett növényeket az éretlenektől. A drónnal készített érési előrejelzéseink nagyon közel álltak ahhoz, amit a szántóföldi bejárások alkalmával számoltunk mondta Diers, majd hozzátette: Az új modell eredményei 93 százalékos pontosságot értek el a hagyományos szántóföldi megfigyeléshez képest. 34 NAK Piaci és Árinformációk
NÖVÉNYVÉDELEM NÖVÉNYVÉDELMI ALAPTANFOLYAM INDUL! (agroinform.hu, október 24.) A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Budapest Fővárosi Szervezete 2017 őszén növényvédelmi alaptanfolyamot szervez a II. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély megszerzéséhez. A képzés 9 alkalommal, hétköznaponként reggel 9 órától egésznapos oktatás formájában lesz megtartva. A tanfolyam, a tankönyv és a vizsga díja: 75 000 Ft + 27% ÁFA. A képzésekkel kapcsolatban felvilágosítást ad Zsigó György a +36 30/947-4376 telefonszámon, illetve a zsigogy@gmail.com e-mail-címen. MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK 2017. SZEPTEMBER HAVI FORGALMA (AKI Statisztikai jelentések, A mezőgazdasági inputok havi forgalma, 2017/10. szám) A növényvédő szerek forgalma tovább csökkent 2017 szeptemberében az előző hónaphoz képest. Két típusú szer iránt volt élénkebb a kereslet a megfigyelt hónapban, az egyik szert (Vitavax 2000) csávázó szerként használják, míg a másikat (Roundup Mega) a kukorica- és napraforgótáblákon gyomirtó, illetve deszikkáló szerként. A növényvédő szerek közül a rovarölők értékesítési ára 2017 szeptemberében néhány százalékkal nőtt augusztushoz képest, a többi szer esetében változó tendenciát tapasztaltunk az áraknál. A legnagyobb áremelkedés a Biscayanál (+7 százalék) és a Reglone Airnél (+8 százalék) volt megfigyelhető. Egyes növényvédő szerek értékesítési ára ÁFA nélkül (2016 2017) ezer HUF/liter 30 25 20 15 10 5 0 I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. 2016 2017 LAUDIS 5 liter PULSAR 40 5 liter PICTOR SC 1 liter BISCAYA 3 liter Megjegyzés: A témában friss adatokat előreláthatóan a NAK 47. heti Piaci és Árinformációk kiadványában talál. Forrás: AKI Agrárstatisztikai Információs Osztály adatgyűjtése Növénytermesztés 35
NÖVÉNYVÉDELEM MOST INGYEN SZABADULHATUNK MEG A LEJÁRT NÖVÉNYVÉDŐ SZEREKTŐL! (agroinform.hu, október 18.) A Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara a lejárt szavatosságú növényvédőszer-hulladékok ingyenes begyűjtését és megsemmisítését tervezi országos szinten. Fontos, hogy a szerek begyűjtése név nélkül és szankciómentesen történik. Bár a lejárt szerek elszállíttatása jogszabályban előírt kötelezettség, az akciónak nem célja megbüntetni az ilyen anyagokat tárolókat, a cél az, hogy az ország megszabaduljon ezektől a veszélyes hulladékoktól! Jelenleg a kamara megyénként felméri a mennyiségeket a begyűjtés megszervezéséhez. A kamara a megyei jelentéseket legkésőbb 2017. november 10-ig köteles leadni, majd az adatokat országos felmérésben összesítik. További információért keresse itt a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara megyei szervezeteit. 36 NAK Piaci és Árinformációk
AGROTECHNIKA MŰTRÁGYA-KIJUTTATÁS TALAJMŰVELÉSSEL EGY MENETBEN (agrotrend.hu, október 17.) Az utóbbi időben megnőtt az igény a gazdálkodók részéről, hogy a műtrágyát a talaj mélyebb rétegeibe bedolgozva juttassák ki, ami nagyobb előnyt biztosít a következő növényi kultúráknak. Az új Väderstad megoldás lehetővé teszi a műtrágyának a talajműveléssel egy menetben történő kijuttatását. A műtrágya-kijuttató rendszer része egy a kultivátor vázára rögzített elosztófej, ami az FH 2200 front műtrágyatartályból érkező műtrágyát osztja szét és juttatja el az egyes kapákhoz. A kijuttatás mélysége akár 30 cm is lehet. A műtrágya az egyes kapák mögé kerül kijuttatásra a kiválasztott mélységbe. A kezelő több lehetőség közül választhat: a műtrágya kerülhet egészen mélyre, a művelési mélységbe, a felszínközelbe vagy 50-50 százalékban megosztva. A MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉRTÉKESÍTÉS ALAKULÁSA 2017 I. FÉL ÉVÉBEN (AKI Statisztikai jelentések, Mezőgazdasági gépek forgalma, 2017/3. szám) Jelentősen bővült a hazai mezőgéppiac az év első felében. Az előző évek zsugorodó gépértékesítése után újra növekedésnek indultak az eladások, az erő- és munkagépekből is több fogyott a korábbinál. A gazdaságok 76,6 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2017 első fél évében, amely 40 százalékos növekedést jelent a 2016. I. félévi gépértékesítéshez viszonyítva. Jelentősen bővült a traktor- és kombájnértékesítés: traktorokból 1387 darab talált gazdára, gabonakombájnokból pedig 222 darabot értékesítettek 2017 első hat hónapjában. A forgalmazó szervezetek mezőgazdaságigép- és alkatrész-értékesítése mezőgazdasági végfelhasználóknak 60 50 milliárd HUF 40 30 20 10 0 2012 2013 2014 2015 2016 2017 I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév Megjegyzés: A témában friss adatokat előreláthatóan a NAK 48. heti Piaci és Árinformációk kiadványában talál. Forrás: AKI Agrárstatisztikai Információs Osztály adatgyűjtése alapján Növénytermesztés 37
MALOM- ÉS SÜTŐIPAR INNOVÁCIÓ A SÜTŐIPARBAN IS (NAK/MTI, október 21.) A kutatásra, fejlesztésre, innovációra fordítható forrásoknak az a céljuk, hogy a magyar vállalkozásokat versenyképesebbé tegyék mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke Debrecenben. Pálinkás József a legnagyobb helyi vállalkozásokat tömörítő Napló TOP 100 Klub rendezvényén az innovációs források odaítélésénél a legfontosabb feltételnek nevezte, hogy a befektetés mielőbb megtérüljön és ténylegesen újdonságokat finanszírozzon. Azt is vizsgálják a források kihelyezésekor, hogy a leírt fejlesztéseknek, kutatási programoknak lesz-e várható gazdasági eredményük. A Napló TOP 100 Klubban Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója a cégüknél 17 éve folyó innovációs fejlesztésekről adott tájékoztatást, amelynek első eredményeként már a boltokban van a Vitajó, a vitaminokat, nyomelemeket tartalmazó cipócsaládjuk. 38 NAK Piaci és Árinformációk
TAKARMÁNYIPAR EGY ÚJ FEJLESZTÉS SOKKAL BIZTONSÁGOSABBÁ TESZI AZ ÉLELMISZEREKET (agroinform.hu, október 19.) Az amerikai Cornell Egyetem kutatói által kifejlesztett gyorsított szalmonellateszt megsokszorozza a fertőzés felderítésének hatékonyságát. Az új módszer segítségével a baktérium jelenlétét tejből, vérből vagy székletből 24 óra alatt kimutatja, amihez korábban öt napra volt szükség, így a fertőzött állatok gyorsan elkülöníthetők. A felfedezésnek óriási jelentősége van, mivel a szalmonella világszerte a táplálkozásból, illetve takarmányozásból eredő állati és emberi megbetegedések egyik legveszélyesebb és leggyakoribb kiváltója. Az új teszt hatékonyan alkalmazható a szarvasmarhákra és az emberekre különösen veszélyes és nehezen kitenyészthető szalmonella Dublin törzzsel szemben is. Ezzel a törzzsel a megfertőzött állatok hosszú ideig hordozói lehetnek a szalmonellabaktériumnak, és így az egész állományt, elsősorban pedig a betegségre nagyon érzékeny borjakat veszélyeztetik, azokról pedig a betegség a velük érintkező emberekre is átragadhat. Növénytermesztés 39