MKB Alapkezelő Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 1 7. ÁPRILIS
Szakmai elismerés az MKB Alapkezelő részére: A Privátbankár.hu által szervezett Klasszis 2017. Alapkezelői Díjátadó gálán a 18, objektív szempontok alapján vizsgált kategóriából 3 kategóriában első helyezést értünk el! Az Év Legjobb Fejlett Piaci Részvény Alapja: MKB Észak-Amerikai Részvény AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA Az Év Legjobb Vegyes Kiegyensúlyozott Alapja: MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA Az Év Legjobb Zártvégű Tőkevédett Alapja: MKB Triumvirátus Alap AZ ÉV LEGJOBB ZÁRTVÉGŰ TŐKEVÉDETT ALAPJA 2
Mi történt április a pénz- és tőkepiacokon? NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY: Elmúlt hónapok folyamán megjelent amerikai foglalkoztatási adatok kedvező képet festenek az amerikai gazdaság állapotáról. Habár a beruházási ráta visszaesése okozott némi lassulást, azért a növekedési kilátások továbbra is kedvezőek. A lakossági fogyasztás dinamikája továbbra is töretlen, amit a kedvező vállalati eredmények is hűen tükröznek, azonban a részvényárak emelkedésével párhuzamosan az értékeltségi szintek történelmi magasságokba emelkedtek. Várakozásaink szerint a piacok drágasága, a feszített munkaerőpiac és a várhatóan laza fiskális politika, illetve az emelkedő inflációs várakozások következtében 2017-ban két kamatemelésre kerül sor. NEMZETKÖZI KÖTVÉNY: Donald Trump váratlan győzelme után az addig nyugodt és kiszámítható makrogazdasági környezetben jelentős változás következett be, amire a kötvényhozamok idegesen reagáltak. Az új, várhatóan laza amerikai gazdaságpolitika komoly inflációs félelmeket gerjesztett a tőkepiacon, ami robbanásszerű hozamemelkedést indukált az amerikai dollár kötvények piacán, illetve ez a félelem más országok kötvénypiacaira is átterjedt. A kezdeti hozamemelkedés megtörni látszik a félelem elmúlásával, és az év első felében lassú korrekcióra számítunk, ami a kötvények jó teljesítményét vetíti előre. HAZAI RÉSZVÉNY: A hazai gazdaság remek teljesítménye, a hitelkiáramlás gyorsulása és a fogyasztási kedv növekedése kedvezően hatnak a vállalati eredményekre, illetve annak jövőbeni alakulására. Áprilisban a hazai részvények 4,2%-os emelkedésen vannak túl, ami elsősorban az MOL 9,3%-os emelkedésének volt köszönhető. OTP, Magyar Telekom és a Richter piacán semmi érdemleges nem történt. A következő hónapokban a kedvező nemzetközi hangulattal párhuzamosan a BUX tovább emelkedhet. HAZAI KÖTVÉNY: A nemzetközi kötvényekkel párhuzamosan a hazai kötvények piacára is komoly eladói nyomás nehezedett az év első 2-jában, de ez is csak egy korrekcióra volt elég a fokozatosan csökkenő trendben. A stabil hozamkörnyezet elsősorban a kedvező hazai fundamentális tényezőkkel magyarázható, amit a Standard and Poor s és Moody s őszi felminősítései is hűen tükröznek. Az inflációs folyamatok a nemzeti bank időhorizontján stabilan a 3%-os cél körül alakulnak, ezért nem várunk érdemi változásokat a monetáris politikában az idei év folyamán. A gazdasági szereplők továbbra is markánsan növelik megtakarításaikat, aminek jelentős része csapódik ki a hazai államkötvény piacon, ezért nem várjuk a reálhozamok emelkedését. 2017-ben a hazai kötvénypiac az utóbbi évekhez hasonlóan reális alternatívát jelent a közepes kockázatokat vállalni hajlandó befektetők számára. 3
MKB Forint Likviditási Alap 19 985 446 309 Ft 1,498194 Ft HUF Az Alapkezelő az Alap politikáját úgy határozta meg, hogy az Alap a folyószámla rugalmasságát, likviditását ötvözze a lekötött betétek magasabb hozamával. Cél, hogy a Befektetők rövid távon (on belüli) rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,03% 0,06% 0,14% 0,33% 1,71% 4,11% 0,18% 0,43% 0,70% 3,14% 6,15% 5,18% 5,10% 8,19% 7,90% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007.04.26. MKB FORINT TŐKEVÉDETT LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000705280 1,50 T NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,40 1,30 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. ÖSSZEG (Ft) 4 1 I KITETTSÉG (): 10,00% Látraszóló betét 4 990 793 145 Lekötött betét 15 000 187 500 Magyar állampapír 0 Költség -5 534 336 Látraszóló betét 24,97% Lekötött betét 75,06% Magyar Állampapír 0% 0,01% Az MKB Forint Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Dollár Likviditási Alap 7 732 302,01 USD 1,085411 USD USD Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas, biztonságos befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az OECD tagországok által USA dollárban, OECD tagországok területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alaphozama** 0,01% 0,04% 0,16% 0,66% 0,87% 1,08% 0,36% 0,87% 1,14% 1,18% 1,31% 1,50% 1,45% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009.09.23. MKB DOLLÁR LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000708052 1,08 T NAP 1,07 1,06 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. 1 I KITETTSÉG (): 7,50% ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 1 936 885 Lekötött betét 5 801 709 OECD dollár állampapír 0 Költség -6 292 Látraszóló betét 25,05% Lekötött betét 75,03% OECD dollár állampapír 0% 0,00% Az MKB Dollár Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény. 5
MKB Euro Likviditási Alap 34 770 544,08 EUR 1,081350 EUR EUR Az Alap befektetési célja, hogy a Befektetők rövid távon rendelkezésre álló pénzeszközei számára rugalmas befektetési lehetőséget nyújtson. Ennek érdekében az Alapkezelő az Alap befektetési stratégiáját úgy valósítja meg, hogy az Alap tőkéjét lekötött és látra szóló banki betétekbe, valamint az Európai Uniós tagországok által euróban, az Európai Unió területén kibocsátott állampapírokba fekteti. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -0,01% -0,02% 0,03% 0,33% 0,53% 0,89% 0,15% 0,43% 0,67% 0,85% 1,00% 1,44% 0,93% 1,06% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2008.08.13 MKB EURO LIKVIDITÁSI ALAP VÁLTOZÁSA* HU0000707138 1,08 T NAP 1,07 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 1,06 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. 6 1 I KITETTSÉG (): 10,00% ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 8 268 429 Lekötött betét 26 507 697 EU eurós állampapír 0 Költség -5 581 Látraszóló betét 23,78% Lekötött betét 76,24% EU euro 0% 0,00% Az MKB Euró Likviditási Alap teljesítményének alakulásában a folyamatosan csökkenő hozam- és kamatkörnyezet meghatározó szerepet játszik. Az Alapkezelő célja, továbbra is az Alap likviditásának biztosítása mellett az elérhető legkedvezőbb teljesítmény.
MKB Prémium Rövid Kötvény 1 090 877 805 Ft 2,041794 Ft HUF HU0000712195 T+2 NAP Az Alapkezelő a Befektetőktől összegyűjtött tőkét az Európai Unió és az OECD tagállamok által kibocsátott rövid lejáratú állampapírokba, ezen belül is főként a Magyar Állam által kibocsátott állampapírokba fekteti be. Az Alap vállalatok által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, jelzáloglevelekbe és egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírba is befektetheti forrásainak egy részét, ezáltal az Alapkezelő az állampapírokénál magasabb hozam elérésének lehetőségét kívánja megteremteni. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 2,05 2,00 1,95 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,36% 0,57% 0,84% 1,03% 1,25% 1,94% 0,21% 1,46% 4,04% 0,33% 3,85% 4,80% 10,54% 6,45% 6,57% Referenciaindex hozama** 0,36% 0,46% 1,65% 2,16% 3,80% 2,54% 1,85% 3,31% 5,72% 8,52% 5,17% 5,53% 10,73% 8,50% 7,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1992.12.15. MKB PRÉMIUM RÖVID KÖTVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 1,90 1,85 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. 25% MAX + 75% RMAX 2 Látraszóló betét 12 739 843 Lekötött betét 0,00 Állampapír 864 847 835 Vállalati kötvény 214 577 357 Befektetési alap 0 Jelzálog kötvény ÖSSZEG (Ft) Fedezeti ügylet 2 394 Költség -1 289 624 0 Látraszóló betét 1,17% Lekötött betét 0% Állampapír 79,28% Vállalati kötvény 19,67% Befektetési alap 0% Jelzálog kötvény 0% I KITETTSÉG (): 12,54% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 1,28 év 0,16% A190520B13 A190828D16 Az MKB Prémium Rövid Kötvény referencia indexéhez hasonló futamidővel rendelkezett. Az Alap tőkéjének 79%-át magyar állampapírba, 20%-át vállalati kötvényekbe fektette. 7
MKB Bázis Nyíltvégű 28 259 804 474 Ft 1,161790 Ft HUF HU0000712195 Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap jellemzően Európai Uniós (EU), Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítô értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 1,15 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,01% 0,43% 2,11% 3,12% 3,76% 3,39% 2,20% 5,59% Referenciaindex hozama** 0,41% 0,49% 1,77% 3,21% 3,74% 2,79% 2,40% 5,69% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. MKB BÁZIS NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* T+2 NAP 1,10 1,05 1,00 0,95 70% RMAX 30% MAX 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. 2014.11.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.02.02. 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. 2017.02.02. 3 Látraszóló betét 1 394 569 707 Állampapír 18 503 520 626 Vállalati kötvény 8 335 435 035 Befektetési alap, ETF 0 Fedezeti ügylet 97 634 141 Költség -71 355 035 Látraszóló betét 4,93% Állampapír 65,48% Vállalati kötvény 29,50% Befektetési alap, ETF 0% 8 I KITETTSÉG (): 21,64% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 3,22 év 0,33% nincs Az MKB Bázis Nyíltvégű továbbra is tartja kötvény felülsúlyát, ezzel referencia indexétől kockázatosabb volt. A portfólió durationje 3,22 év volt hó végén. Deviza kitettségét fedezte. Az Alap teljesítménye meghaladta a referencia indexét.
MKB Bázis Dollár Alapba Fektető Alap 7 318 040,71 USD 1,032253 USD USD HU0000715347 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,20% 0,56% 1,68% 2,05% 2,62% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.10. 14. MKB BÁZIS DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.10.14. 2016.01.14. 2016.04.14. 2016.07.14. 2016.10.14. 2017.01.14. 2017.04.14. 3 ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 376 908 Befektetési alap, ETF 7 011 537 Fedezeti ügylet -67 954 Költség -2 451 Látraszóló betét 5,15% Befektetési alap, ETF 95,81% 1 - I KITETTSÉG (): 96,86% 0,32% MKB Bázis Nyíltvégű AK Az MKB Bázis Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 9
MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap 25 575 172,64 EUR 1,016262 EUR Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Bázis Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Bázis Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,73% -0,17% 0,33% 1,01% 1,63% EUR Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. HU0000715339 MKB BÁZIS EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,025000 1,020000 1,015000 1,010000 T+3 NAP 1,005000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,995000 0,990000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (EUR) 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. 2017.03.29. Látraszóló betét 1 264 389 Befektetési alap, ETF 24203831,45 Látraszóló betét 4,94% Befektetési alap, ETF 94,64% 3 Fedezeti ügylet 112 665 Költség -5 713 10 1 - I KITETTSÉG (): 95,52% 0,32% MKB Bázis Nyíltvégű AK Az MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Bázis Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
4 700 386 474 Ft 6,916498 Ft HUF HU0000702956 T+3 NAP MAX 4 MKB Állampapír Az Alap azokat a befektetőket célozza meg, akik hosszabb időtávon szeretnének megtakarítani. A portfólió átlagos hátralévő futamideje jellemzően négy év. Az Alap tőkéjét jellemzően, legalább 80%-ban forintban kibocsátott állampapírokba fekteti, ezzel az Alap teljesíti az EHO mentességet. A tőke maradék része betétbe, vállalati kötvénybe, jelzálog papírba kerül befektetésre. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28.. Nem évesített *** Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet Évesített engedélyének hozam** hozam** dátuma: 2007. 03. 07. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 1995. 08. 10. 7,00 6,50 6,00 5,50 5,00 4,50 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 MKB ÁLLAMPAPÍR ALAP VÁLTOZÁSA* ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 150 937 697 Állampapír 4 345 609 108 Vállalati kötvény 207 288 549 Jelzálog kötvény 0 Befektetési alap, ETF 0 Fedezeti ügylet 1 400 403 Költség -4 849 283 Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,97% -0,23% 2,47% 5,08% 6,97% 5,65% 3,52% 7,73% 8,71% 16,72% -0,31% 4,32% 8,34% 0,20% 5,12% Referenciaindex hozama** 2012.04.30. 1,14% 0,69% 3,56% 7,03% 9,26% 6,58% 4,46% 12,45% 10,14% 20,41% 2,88% 6,31% 14,10% 2,68% 6,22% 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. Látraszóló betét 3,21% Állampapír 92,45% Vállalati kötvény 4,41% Jelzálog kötvény 0% 2017.01.30. Befektetési alap, ETF 0% I KITETTSÉG (): 21,81% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,22 év 0,81% A240626B15 A250624B14 A281022A11 Az MKB Állampapír Alap referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel rendelkezett az elmúlt hónap végén. Az Alap tőkéjének 92%-át magyar állampapírba, 4,4%-át vállalati kötvényekbe fektette. 11
MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott 30 955 059 314 Ft 1,082766 Ft HUF HU0000715362 Az Alap befektetési célja, hogy elsősorban a magyar, illetve európai régió kötvénypiacán befektetve, a hazai pénzpiacon elérhető hozamoknál magasabb hozamban részesítse a befektetőket. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,38% 2,19% 5,45% 5,09% 6,68% Küszöbhozama** 0,10% 0,38% 1,01% 1,57% 3,44% 0,80% 1,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 09. 29. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,080000 1,060000 1,040000 T+2 NAP 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 1 575 981 916 Állampapír 10 866 277 521 Vállalati kötvény 12 505 878 194 Részvény 1 021 270 863 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. Látraszóló betét 5,09% Állampapír 35,10% Vállalati kötvény 40,40% Részvény 3,30% 2017.03.29. 4 Befektetési alap, ETF 4 794 645 044 Befektetési alap, ETF 15,49% Származékos ügylet 329 657 581 Költség -138 651 805 12 I KITETTSÉG (): 39,89% ÁTLAGOS HÁTRALÉVŐ FUTAMIDŐ 5,56 év 0,41% nincs Az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott a hónap folyamán forintban és devizában denominált magyar államkötvényekkel (35%), devizában denominált vállalati kötvényekkel (40%) és 19%-nyi befektetési alappal és részvénnyel töltötte fel a portfóliót. Az Alap átlagos hátralévő futamideje 5,56 év volt hó végén. Az Alap az amerikai dollár és euró kitettségét fedezte, továbbá 5%-nyi EURHUF és 2,5%-nyi USDHUF eladási pozíciója volt, valamint összesen 10%-nyi EURJPY, EURCZK és USDZAR vételi pozíciói voltak a hó végén.
MKB Adaptív Kötvény Euró Alapba Fektető Alap 38 345 049,27 EUR 1,053064 EUR EUR HU0000715388 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Euró Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,91% 1,17% 3,34% 3,79% 4,44% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,050000 1,040000 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.12.08. 2016.01.08. 2016.02.08. 2016.03.08. 2016.04.08. 2016.05.08. 2016.06.08. 2016.07.08. 2016.08.08. 2016.09.08. 2016.10.08. 2016.11.08. 2016.12.08. 2017.01.08. 2017.02.08. 2017.03.08. 2017.04.08. 4 ÖSSZEG (EUR) Látraszóló betét 1 951 345 Befektetési alap, ETF 36 238 196 Fedezeti ügylet 163 363 Költség -7 855 Látraszóló betét 5,09% Befektetési alap, ETF 94,51% I KITETTSÉG (): 95,03% 0,39% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK Az MKB Adaptív Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 13
MKB Adaptív Kötvény Dollár Alapba Fektető Alap 14 119 241,02 USD 1,072971 USD USD HU0000715370 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Adaptív Kötvény Dollár Alapba Fektető forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 2,39% 1,94% 4,76% 5,17% 5,48% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 12. 08. MKB ADAPTÍV KÖTVÉNY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,060000 1,050000 1,040000 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2015.12.08. 2016.01.08. 2016.02.08. 2016.03.08. 2016.04.08. 2016.05.08. 2016.06.08. 2016.07.08. 2016.08.08. 2016.09.08. 2016.10.08. 2016.11.08. 2016.12.08. 2017.01.08. 2017.02.08. 2017.03.08. 2017.04.08. 4 ÖSSZEG (USD) Látraszóló betét 753 604 Befektetési alap, ETF 13 500 751 Fedezeti ügylet -131 494 Költség -3 620 Látraszóló betét 5,34% Befektetési alap, ETF 95,62% 14 I KITETTSÉG (): 96,21% 0,39% MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott AK Az MKB Adaptív Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Nyíltvégű AZ ÉV LEGJOBB VEGYES KIEGYENSÚLYOZOTT ALAPJA 40 530 869 733 Ft 1,281816 Ft Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európai Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Továbbá az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,76% 2,19% 4,22% 6,24% 6,34% 4,37% 4,13% 11,14% Referenciaindex hozama** 1,65% 2,84% 5,87% 7,21% 7,08% 6,00% 4,12% 11,44% HUF HU0000712203 T+2 NAP 70% MAX 10% RMAX 10% MSCI ACWI 5% MSCI EM 5% STOXXEUROPE600 4 I KITETTSÉG (): 44,46% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. MKB EGYENSÚLY NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* Látraszóló betét 283 736 143 Állampapír 19 304 812 817 Vállalati kötvény 9 957 772 343 Befektetési alap, ETF 9 888 602 030 Részvény 1 050 101 928 Fedezeti ügylet 104 635 306 Költség -58 790 834 0,61% 1,30 1,25 1,20 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 A240626B15 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. 2014.11.02. ÖSSZEG (Ft) 2015.02.02. 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. Az MKB Egyensúly Nyíltvégű kötvény referencia indexétől hosszabb átlagos hátralévő futamidővel rendelkezett. Összesített részvény kitettsége hónap végén magasabb volt, mint a benchmarkjáé. Hó végén az Alap teljesítménye meghaladta a referencia indexét. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. Látraszóló betét 0,70% Állampapír 47,63% Vállalati kötvény 24,57% Befektetési alap, ETF 24,40% Részvény 2,59% 2017.02.02. 15
MKB Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap 39 065 847,13 EUR 1,042368 EUR EUR HU0000715370 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségû folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidôs EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,51% 1,30% 2,14% 1,86% 2,75% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 01. 30. MKB EGYENSÚLY EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,040000 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,970000 2015.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2016.01.30. ÖSSZEG (EUR) 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. Látraszóló betét 2 012 859 Befektetési alap, ETF 36 899 880 Látraszóló betét 5,15% Befektetési alap, ETF 94,46% 4 Fedezeti ügylet 161 356 Költség -8 248 16 I KITETTSÉG (): 95,00% 0,59% MKB Egyensúly Nyíltvégű Az MKB Egyensúly Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB Egyensúly Dollár Alapba Fektető Alap 8 054 716,97 USD 1,054294 USD USD HU0000714712 T+3 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában az MKB Egyensúly Nyíltvégű forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,94% 1,97% 3,36% 2,68% 3,78% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 05. 07. MKB EGYENSÚLY DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,960000 2015.05.07. 2015.08.07. 2015.11.07. 2016.02.07. ÖSSZEG (USD) 2016.05.07. 2016.08.07. 2016.11.07. 2017.02.07. Látraszóló betét 443 321 Befektetési alap, ETF 7 689 275 Látraszóló betét 5,50% Befektetési alap, ETF 95,46% 4 Fedezeti ügylet -75 355 Költség -2 524 I KITETTSÉG (): 96,19% 0,60% MKB Egyensúly Nyíltvégű Az MKB Egyensúly Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Egyensúly Nyíltvégű pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 17
3 979 203 447 Ft 1,295784 Ft HUF HU0000712211 T+2 NAP 50% MAX 10% RMAX 20% MSCI ACWI 10% MSCI EM 10% STOXXEUROPE600 4 MKB Ambíció Nyíltvégű Az Alapkezelő az Alap összetételének kialakításakor arra törekszik, hogy a portfólió teljesítménye a referencia indexét elérje vagy meghaladja. Ezért az Alap Európai Uniós (EU)-, Európa Gazdasági Térség (EGT) állampapírokba, ugyanezen országok jegybankjai és az Európai Központi Bank (EKB) által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba, valamint ugyanezen térség jelzálog leveleibe, vállalati kötvényeibe, kollektív befektetési értékpapírjaiba fektethet. Továbbá az Alap vásárolhat hazai és külföldi részvényeket. Deviza kitettségét fedezheti. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2013. 05. 02. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,91% 4,26% 7,04% 6,77% 6,63% 4,64% 3,96% 11,83% Referenciaindex hozama** 2,27% 5,03% 8,45% 7,86% 7,55% 5,88% 3,96% 12,04% MKB AMBÍCIÓ NYÍLTVÉGŰ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,30 1,25 1,20 1,15 1,10 1,05 1,00 0,95 2013.05.02. 2013.08.02. 2013.11.02. 2014.02.02. 2014.05.02. 2014.08.02. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 358 068 185 Állampapír 1 173 482 406 Vállalati kötvény 857 633 500 Befektetési alap, ETF 1 585 282 874 Részvény 0 Fedezeti ügylet 9 382 849 Költség -4 646 367 2014.11.02. 2015.02.02. 2015.05.02. 2015.08.02. 2015.11.02. 2016.02.02. 2016.05.02. 2016.08.02. 2016.11.02. 2017.02.02. Látraszóló betét 9,00% Állampapír 29,49% Vállalati kötvény 21,55% Befektetési alap, ETF 39,84% Részvény 0% 18 I KITETTSÉG (): 52,80% 1,00% A240626B15 Vanguard Total World Stock Index Az MKB Ambíció Nyíltvégű : átlagos hátralévő futamideje a benchmarkjától rövidebb volt az elmúlt hónap végén. Összesített részvény kitettsége hónap végén alacsonyabb volt, mint a benchmarkjáé. Hó végén az Alap teljesítménye nem haladta meg a referencia indexét.
MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat 933 196 156 Ft 1,315999 Ft HUF HU0000705058 T+4 NAP Az Alapkezelő a stratégia megvalósítása érdekében európai uniós, illetve nemzetközi ingatlanpiaci kitettséggel bíró befektetési jegyekbe, ETF-ekbe, és az ingatlanok fejlesztésével/forgalmazásával foglalkozó Európai Unió vagy az OECD tagállamok tőzsdéin jegyzett, vállalatok részvényeibe fekteti tőkéjének jelentős részét. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó 1év Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2007. 01. 31. ( A sorozat) Naptári éves hozamok Alap hozama** 4,39% 6,46% 5,13% 7,93% 8,72% 2,70% 0,50% 6,90% 14,83% 8,12% 8,62% -18,24% 10,80% 2,75% -12,29% MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA A SOROZAT* 1,30 1,20 1,10 1,00 0,90 0,80 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét A 91 659 970 Nemzetközi ingatlan piaci bef. jegyek A 644 432 191 Hazai ingatlan piaci bef. jegyek A 0 Ingatlan részvények A 12 005 070 Likviditási alapok A 175 808 562 Magyar állampapír A 0 Fedezeti ügylet 10 457 382 Költségek A -1 167 019 1,17%, A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL Az MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozat, az Alap ingatlan kitettsége hó végén 70% volt. Amerikai dollár kitettségének nagy része fedezve volt. Látraszóló betét A 9,82% Nemzetközi ingatlan piaci bef.jegyek A 69,06% Hazai ingatlan piaci bef.jegyek A 0% Ingatlan részvények A 1,29% Likviditási alapok A 18,84% Magyar állampapír A 0% I KITETTSÉG (): EASY ETF FTSE EPRA EUROZONE ISHARES U.S. HOME CONSTRUCTION ETF MKB Forint Likviditási Alap AK SPDR S&P HOMEBUILDERS ETF VANECK VECTORS MORTGAGE REIT 91,58% 19
MKB Észak-Amerikai Részvény AZ ÉV LEGJOBB FEJLETT PIACI RÉSZVÉNY ALAPJA 1 537 132 113 Ft 2,175153 Ft HUF HU0000709506 T+4 NAP DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 6 1 hónap I KITETTSÉG (): 67,04% Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át észak-amerikai, kanadai, mexikói vállalatok részvényeibe fektetheti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2010. 12. 11. Referencia indexe módosult: 2015.03.16-tól. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 565 343 699 Befektetési alap, ETF 129 404 452 Állampapír 0 Részvény 844 152 126 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 768 164 2,07% ISHARES S&P 100 ETF 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,10% 10,51% 16,92% 15,43% 13,82% 12,93% 13,22% 10,98% 25,28% 23,49% 3,35% 3,75% Referenciaindex hozama** 2,20 2,00 1,80 1,60 1,05 1,40 1,20 1,90% 10,80% 16,29% 15,99% 15,33% 14,96% 10,24% 10,53% 29,71% 25,80% 5,60% 10,31% MKB ÉSZAK-AMERIKAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. Látraszóló betét 36,78% Befektetési alap, ETF 8,42% Állampapír 0% Részvény 54,92% Az MKB Észak-Amerikai ebben a hónapban tartotta alulsúlyát, viszont a piacok jó viselkedése miatt az alulsúly csökkentését vizsgáljuk. Az alap összetételének köszönhetően, teljesítménye nem csökkent ebben a periódusban. 20
MKB Nyersanyag Alapok Alapja 581 926 226 Ft 0,795250 Ft HUF HU0000707971 T+4 NAP Az Alapkezelő tőkéjének likvid hányadon felüli részét elsősorban nyersanyagpiacot követő kollektív befektetési jegyekbe, valamint nyers-anyagkapcsolt vállalati részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 Nem évesített hozam** Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2009. 07. 08. Referencia indexe módosult: 2015.03.26-tól. Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** -5,79% -1,62% 2,66% -10,36% -7,13% -2,86% 11,89% -20,94% -3,43% -8,54% -10,19% -7,05% 15,05% Referenciaindex hozama** -5,83% -0,76% 3,08% -6,96% -3,91% 1,15% 13,48% -15,65% -1,04% -6,43% -6,82% -2,23% 27,24% MKB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA* 1,20 1,00 0,80 0,60 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. ÖSSZEG (Ft) 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. BLOOMBERGÉS COMMODITY IDX 90%BAN ÉS ZMAX 10%-BAN Látraszóló betét 100 069 761 Állampapír 0 Árupiaci kitettség (ETF, bef. alap) 482 784 529 Árupiaci kitettség (részvény) 0 Látraszóló betét 17,20% Állampapír 0% Árupiaci kitettség (ETF, bef.alap) 82,96% Árupiaci kitettség (részvény) 0% 5 Fedezeti ügylet 0 Költség -928 064 2,24% POWERSHARES DB COMMODITY IND Az MKB Nyersanyag Alapok Alapja: a csökkenő olajárak miatt az alapban kevesebb árupiaci kitettséget, illetve olaj kitettséget tartottunk. A mezőgazdasági ciklusokat kihasználva egy kis felülsúlyt vállaltunk az agrár termékekben. I KITETTSÉG (): 84,75% 21
772 256 530 Ft 0,725818 Ft HUF HU0000702931 T+3 NAP MKB Európai Részvény Az Alapkezelő az Alap tőkéjének likvid hányadon felüli részét lehetőség szerint az OECD tagállamokban székhellyel rendelkező szervezetek európai tőzsdékre bevezetett részvényekbe fekteti be. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített Évesített hozam** Naptári éves hozamok hozam** Alap hozama** 6,79% 14,23% 12,91% 5,41% 9,63% -1,13% 5,47% 7,76% 22,04% 5,12% -20,45% -1,68% 13,36% -40,25% 2,08% Referenciaindex hozama** 7,50% 15,37% 12,95% 4,28% 9,90% -2,15% 3,63% 7,79% 20,77% 9,76% -10,83% -2,08% 28,30% -43,25% 7,22% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2000. 03. 23. Refetencia indexe módosult 2010.09.09-től., valamint 2015.03.26-tól. MKB EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 0,73 0,68 0,63 0,58 0,53 0,48 0,43 0,38 DOWSTOXX50 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. 6 1 hónap I KITETTSÉG (): 85,66% ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 132 647 676 Befektetési alap, ETF 16 360 313 Állampapír 0 Részvény 624 500 793 Fedezeti ügylet 0 Költség -1 252 252 2,14% nincs Az MKB Európai Nyíltvégű Részvény ebben a hónapban tartotta alulsúlyát, viszont a piacok jó viselkedése miatt az alulsúly csökkentését vizsgáljuk. Az Alap összetételének köszönhetően, teljesítménye nem csökkent ebben a periódusban. Látraszóló betét 17,18% Befektetési alap, ETF 2,12% Állampapír 0% Részvény 80,87% 22
MKB Bonus Közép-Európai Részvény 842 981 743 Ft 2,169115 Ft HUF HU0000702964 T+3 NAP Az Alapkezelő hosszú távon az Alap tőkéjének átlagosan 90%-át közép-kelet európai vállalatok részvényeibe fekteti, a maradék részt likvid eszközök vásárlására fordítja. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó 2016 2015 2014 2013 2012 2011 2010 2009 2008 2007 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 6,78% 17,21% 18,47% 3,92% 4,40% 3,35% 0,91% -1,81% -1,11% 12,97% -23,45% 17,97% 49,52% -46,40% 7,23% Referenciaindex hozama** 9,45% 21,52% 20,18% 3,27% 3,60% 1,33% -1,47% -1,98% -4,91% 14,36% -20,86% 16,79% 60,12% -49,66% 13,33% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma:1994.09.26. Referencia indexe módosult 2009.02.23-tól, valamint 2015.03.30-tól. MKB BONUS KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP VÁLTOZÁSA* 2,00 1,75 CETOP20 90%-BAN ÉS ZMAX 10%-BAN 1,50 2012.04.30. 2012.07.30. 2012.10.30. 2012.01.30. 2013.04.30. 2013.07.30. 2013.10.30. 2013.01.30. 2014.04.30. ÖSSZEG (Ft) 2014.07.30. 2014.10.30. 2014.01.30. 2015.04.30. 2015.07.30. 2015.10.30. 2015.01.30. 2016.04.30. 2016.07.30. 2016.10.30. 2017.01.30. 5 Látraszóló betét 327 579 502 Állampapír 0 Befektetési alap, ETF 150 122 808 Részvény 366 464 072 Látraszóló betét 38,86% Állampapír 0% Befektetési alap, ETF 17,81% Részvény 43,47% Fedezeti ügylet 0 Költség -1 184 639 I KITETTSÉG (): 65,21% 2,30% nincs Az MKB Bonus Közép-Európai Részvény ebben a hónapban tartotta alulsúlyát, viszont a piacok jó viselkedése miatt az alulsúly csökkentését vizsgáljuk. Az Alap összetételének köszönhetően, teljesítménye nem csökkent ebben a periódusban. 23
MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott 16 187 875 181 Ft 1,086826 Ft HUF HU0000714225 T+3 NAP Az Alap kötvény túlsúlyos vegyes összetételű befektetési alap, amelynek egyik fő befektetési célpontja a magyar állampapírpiac. Az Alap ezen felül kitettséggel rendelkezhet kollektív befektetési eszközökben, részvényekben, árupiaci befektetésekben. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyam- ingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,29% 2,72% 3,23% 3,39% 2,68% 3,80% Küszöbhozama** 0,10% 0,38% 1,01% 1,28% 1,22% 1,50% MKB AKTÍV ALFA ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,080000 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 0,980000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 1-TÔL 7-IG*** 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 2 225 158 500 Állampapír 6 977 725 120 Vállalati kötvények 5 139 842 409 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 1 867 049 204 Határidős ügylet 71 817 714 Költség -93 717 766 Látraszóló betét 13,75% Állampapír 43,10% Vállalati kötvények 31,75% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 11,53% 24 I KITETTSÉG (): 31,76% 0,28% A250624B14 OTPHB FLOAT 2016/11/07 OPUS VAR 49-13 Az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott : az infláció a nemzeti bank időhorizontján várakozásaink szerint stabilan a 3%-os cél körül alakul, és nem emelked magasabbra az év hátralevő részében. Márciusban ezért tovább növeltük a hosszabb magyar államkötvények arányát a portfólióban a kisebb hozamemelkedéseket kihasználva. Részvény kitettségünket a hónap folyamán tovább növeltük, és elsősorban egyedi vállalati sztorikra koncentrálunk.
MKB Aktív Alfa Euró Alapba Fektető Alap 10 811 376,31 EUR 1,020388 EUR EUR HU0000715321 T+4 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson euróban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős EUR/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 0,93% 1,90% 1,52% 1,27% 0,94% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015.09.29. MKB AKTÍV ALFA EURÓ ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,970000 2015.09.29. 2015.12.29. 2016.03.29. ÖSSZEG (EUR) 2016.06.29. 2016.09.29. 2016.12.29. 2017.03.29. Látraszóló betét 549 716 Befektetési alap, ETF 10 218 705 Látraszóló betét 5,08% Befektetési alap, ETF 94,52% 4 Fedezeti ügylet 45 918 Költség -2 962 I KITETTSÉG (): 95,10% 0,26% MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Befektetési alap Az MKB Aktív Alfa Euró Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük. 25
MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap 3 889 464,38 USD 1,036114 USD USD HU0000715354 T+4 NAP Az Alap befektetetési célja, hogy az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban számított teljesítményét lehető legjobban megközelítő teljesítményt biztosítson dollárban a befektetők számára. A befektetési cél megvalósítása érdekében az Alap portfóliójában MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott forintban denominált befektetési jegyei mellett likvid eszközök, valamint a forintban denominált eszközök árfolyamértékéhez igazodó mennyiségű folyamatosan görgetett, éven belüli futamidejű, határidős USD/HUF devizavételi ügyletek szerepelnek. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Évesített hozam 2016 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,40% 2,56% 2,76% 2,29% 1,95% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2015. 10. 14. MKB AKTÍV ALFA DOLLÁR ALAPBA FEKTETŐ ALAP VÁLTOZÁSA* 1,030000 1,020000 1,010000 1,000000 0,990000 Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,980000 0,970000 2015.10.14. 2016.01.14. 2016.04.14. ÖSSZEG (USD) 2016.07.14. 2016.10.14. 2017.01.14. 1-TÔL 7-IG*** Látraszóló betét 194 928 Befektetési alap, ETF 3 730 650 Látraszóló betét 5,01% Befektetési alap, ETF 95,92% 4 Fedezeti ügylet -34 302 Költség -1 811 26 I KITETTSÉG (): 96,66% 0,28% MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott Az MKB Aktív Alfa Dollár Alapba Fektető Alap: az Alap portfólióját az MKB Aktív Alfa Abszolút Hozamú Származtatott pal töltjük fel úgy, hogy a devizaárfolyam kockázatot fedezéssel csökkentjük.
MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott 1 137 224 356 Ft 1,106762 Ft HUF HU0000714241 Az Alap vegyes összetételű befektetési alap, amely vagyonának hosszútávon mintegy felét kockázatmentes, kamatjellegű jövedelmet biztosító eszközökbe, illetve ezen túlmenôen kockázatosabb eszközökbe (részvényekbe, ingatlan piaci kitettséget adó eszközökbe, devizába, árupiacot lefedő eszközökbe) fekteti. Az Alap kockázati kitettsége fedezeti ügyletekkel csökkenthető. Tekintettel az Alap HUF denominációjára, az Alapkezelő törekszik arra, hogy a forint árfolyam-ingadozásából eredő árfolyam-kockázatot csökkentse a befektetett portfólió nem forintban denominált elemei esetén, melynek érdekében devizafedezeti ügyleteket köt. Emellett kontrollált kockázat felvállalása mellett származtatott eszközökbe is fektethet. Az Alapkezelő az Alap befektetési politikájának megvalósítása során törekszik arra, hogy a változó piaci körülmények között is pozitív hozamot biztosítson befektetôi számára. Az Alapkezelő aktív portfólió-kezeléssel valósítja meg az Alap esetében követni kívánt befektetési stratégiát és jelentős hangsúlyt fektet a kockázatkezelésre a befektetési politika megvalósítása során. A küszöbhozam célja az RMAX Index teljesítménye. HOZAMOK : 2017. ÁPRILIS 28. 3 hó 6 hó Indulástól 2016 2015 Nem évesített hozam** Évesített hozam** Naptári éves hozamok Alap hozama** 1,64% 4,23% 4,97% 4,17% 3,96% 3,58% Küszöbhozama** 0,10% 0,38% 1,01% 1,28% 1,22% 1,50% Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2014. 11. 17. T+3 NAP Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). MKB PB TOP ABSZOLÚT HOZAMÚ SZÁRMAZTATOTT ALAP VÁLTOZÁSA* 1,100000 1,080000 1,060000 1,040000 1,020000 1,000000 0,980000 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. 4 ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét 192 498 958 Állampapír 372 153 202 Vállalati kötvények 334 395 937 Befektetési alap, ETF 0 Részvény 239 418 489 Határidős ügylet 8 693 158 Költség -9 935 388 Látraszóló betét 16,93% Állampapír 32,72% Vállalati kötvények 29,40% Befektetési alap, ETF 0% Részvény 21,05% I KITETTSÉG (): 36,92% 0,36% A250624B14 NITROGÉN MŰVEK ZRT NITROG7.875 OPUS VAR 49-13 Az MKB PB TOP Abszolút Hozamú Származtatott : az infláció a nemzeti bank időhorizontján várakozásaink szerint stabilan a 3%-os cél körül alakul, és nem emelkedik magasabbra az év hátralevő részében. Márciusban ezért tovább növeltük a hosszabb magyar államkötvények arányát a portfólióban a kisebb hozamemelkedéseket kihasználva. Részvény kitettségünket a hónap folyamán tovább növeltük, és elsősorban egyedi vállalati sztorikra koncentrálunk. 27
IL -274 775 Ft IL 0 Ft MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozat Az Alap IL sorozatának befektetési célja, hogy a befektetôk számára az MKB Ingatlan Alapok Alapja A sorozatán belül illikviddé vált eszközöket a befektetők közötti egyenlô elbánás érdekében az IL sorozaton belül elkülönítetten kezelje. Felügyeleti nyilvántartásba vétel dátuma: 2012.04.11. ( IL sorozat) MKB INGATLAN ALAPOK ALAPJA ALAP VÁLTOZÁSA IL SOROZAT* 0,40 0,30 0,20 IL HUF IL HU0000711304 IL NINCS FORGALAMZÁS IL Az Alap nem rendelkezik referencia-indexszel (benchmark). 0,10 0,00-0,10 2014.11.19. 2015.02.19. 2015.05.19. 2015.08.19. 2015.11.19. ÖSSZEG (Ft) Látraszóló betét -274 775 Hazai ingatlan piaci bef.jegyek IL 0 Költségek IL 0 Ingatlan részvények 0 Egyéb alapok 0 2016.02.19. 2016.05.19. 2016.08.19. 2016.11.19. 2017.02.19. TÁJÉKOZTATÁS Az MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozatban szereplő MAG Ingatlanbefektetési Alappal szemben az Alapkezelője (CARION kezelő Zrt.) a megszûnési eljárást megindította, mivel az érintett alap 2012. december 6. napjára vonatkozó nettó eszközértéke negatívvá vált, ezért az Alapban a MAG Alap értéke nullára csökkent., A SAJÁT SOROZATÁN BELÜL nincs Az MKB Ingatlan Alapok Alapja IL sorozat a befektetőkkel szembeni egyenlő elbánás elve miatt 2012. április 11-én új sorozatot hozott létre, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete H-KE-III-138/2012. számú határozata alapján. Az elkülönített eszközök aránya 2012. április 11-én 16,36%-volt. Az Alapkezelő az IL sorozatot az A sorozatú befektetési jegyek számának 16,36% arányban határozta meg. Ezzel párhuzamosan az Alap elszámolását T+4 napra állította át, így az A sorozatnál ismét elindult a folyamatos forgalmazás. Az IL sorozat esetén a forgalmazó nem fogad el eladási, illetve visszavételi megbízást. 28
Fogalomtár Árfolyam: azaz az egy jegyre jutó nettó eszközérték azt mutatja meg, hogy az Alap vagyontömegéből mennyi jut egy befektetési jegyre adott pillanatban. Ezen az értéken lehet megvenni illetve visszaváltani a befektetési jegyeket. Átlagos hátralévő futamidő: azaz a duration megmutatja, hogy a piaci kötvényhozamok változására milyen érzékenyen reagál az adott kötvényportfólió árfolyama. Minél nagyobb az átlagos hátralévő futamidő, annál érzékenyebben reagál a piaci hozamingadozásokra a portfólió árfolyama. Mértékegysége: év. Az Alap es hozamingadozása: egy olyan statisztikai mérőszám, ami egyetlen számként fejezi ki a teljesítmény ingadozását. Azaz egy olyan érték ami egy minta átlagától való átlagos eltérés mértékét mutatja meg. Bloomberg Commodity Index: gazdasági szempontból fontosabb tőzsdén kereskedett áruk alkotják. Az indexet alkotó főbb nyersanyagok: cink, alumínium, búza, szójabab, cukor, nikkel, szarvasmarha, szójaolaj, fûtôolaj, kukorica, nyersolaj, sertés, gyapot, réz, kávé, földgáz, benzin, arany, ezüst. CETOP20 Index: az indexet Közép-európai Blue Chip indexnek is nevezik. A kosarába 20 meghatározó cég részvényei kerülnek be a budapesti, prágai, varsói, zágrábi, ljubljanai és pozsonyi tőzsdékről. Dow Jones EURO Stoxx 50 Index: az Európai Monetáris Unió 50 meghatározó tőzsdén kereskedett cégének teljesítményét jeleníti meg. Elszámolás: a vételi / visszaváltási megbízás után mennyi idő alatt történik meg a pénzügyi teljesítés. (Pl.: a T+3 nap esetében a megbízás felvételét követő 3. forgalmazási napon érvényes árfolyamon kerül elszámolásra a tranzakció.) Időtáv: azaz a befektetési időtávot rövid-, közepes- és hosszú távra szokták tagolni. Rövid távnál jellemzően az egy év körüli, a közepes távnál az egy-három év körüli és a hosszú távnál az ezt meghaladó időtávra gondolnak. Időtáv: azaz a befektetési időtávot rövid-, közepes- és hosszú távra szokták tagolni. Rövid távnál jellemzően az egy év körüli, a közepes távnál az egy-három év körüli és a hosszú távnál az ezt meghaladó időtávra gondolnak. ISIN: (International Securities Identification Number): az értékpapírok egyedi, nemzetközi azonosítója. Kockázati kategória: a jelenleg alkalmazott mutatók, a CESR s Guidelines által meghatározott kockázat-nyereség mutató vagy SRRI (synthetic risk and reward indicator) értékeket mutatják meg. Lényege, hogy egy 1-7-ig terejedő skálán megmutassa a befektetőknek az Alap kockázati profilját, az Alap által a múltban elért hozamok volatilitása alapján. Az alacsonyabb értékeknél jellemzően alacsonyabb a kockázat és tipikusan alacsonyabb a hozam, míg a magasabb értékek felé nő a kockázat és a hozam elvárás is. Ez a besorolás változhat az Alap élettartama alatt. Látraszóló betét: A megvalósult egyenlegen túl az üzletekből adódó követeléseket és kötelezettségeket is tartalmazza. MAX Index: az egy évnél hosszabb futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények találhatók az index kosárban. MSCI All Country World Index: MXWD Index: az indexet azért hozták létre, hogy mérje mind a fejlett, mind a fejlődő részvény-piacok együttes teljesítményét. Összességében 45 ország (24 fejlett és 21 fejlődő) részvénypiacainak változását mutatja. MSCI Emerging Markets Index: MXEF Index: az indexet azért hozták létre, hogy mérje a fejlődő országok részvénypiacainak együttes teljesítményét. Összességében 21 fejlődő ország részvénypiacainak változását mutatja. Nettó eszközérték: a befektetési alapok vagyona csökkentve a kötelezettségeik értékével. Nikkei 225 Index: a Tokiói Részvénytőzsde mutatója. Az indexben 225 vezető japán vállalat részvénye szerepel. Portfólió: a befektetési alapok által birtokolt eszközök összetételét, összességét jelenti. RMAX Index: a három hónapnál hosszabb, de egy évet meg nem haladó futamidejű, fix kamatozású, forintban denominált magyar államkötvények és diszkontkincstárjegyek találhatók az index kosárban. Stoxx Europe 600 Index: SXXP Index: az index 18 európai ország, 600 nagy, közepes és kis vállalatok tőzsdei teljesítményét ötvözi. S&P 100 Index: tömöríti a 100 legnagyobb kapitalizációjú amerikai részvényt, amelyek az S&P 500 Indexnek is tagjai. ZMAX Index: a MAX index család tagja, amely 9nál rövidebb állampapírok árfolyamváltozását mutatja be. * Alap árfolyama = egy jegyre jutó nettó eszközérték ** Forgalmazási költségek levonása elôtti egy jegyre jutó nettó eszközértékből számított nettó hozamok, továbbá ezen hozamokat 2006. szeptember 1. napjától 15%-os kamatadó terheli. Az éven belüli hozamok nem évesített adatok. *** Kockázati kategóriák: Kockázati kategória Volatilitás mértéke 1 0,5% alatt 2 0,5-2% 3 2-5% 4 5-10% 5 10-15% 6 15-25% 7 25% felett 29
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Magaslat II. Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap 2013.10.31. 2017.05.05. 3,7 USA részvény kosár. MKB Távol-Kelet Tőkevédett Származtatott MKB Momentum Tőkevédett Származtatott MKB Megújuló Energia Plusz Tőkevédett Származtatott MKB Ötvözet Tőkevédett Származtatott MKB Kelet-Európai Négyes Tőkevédett Származtatott MKB Momentum II. Tőkevédett Származtatott MKB Triumvirátus Plusz Tőkevédett Származtatott MKB Vezető Olajvállalatok Tőkevédett Származtatott 2013.06.14. 2017.06.24. 4 év 2014.03.25. 2018.03.07. 4 év 2014.04.01. 2018.06.12. 4 év 2014.06.01. 2018.08.30. 4 év 2014.08.01. 2019.10.14. 2014.09.01. 2018.11.06. 4 év 2015.01.23. 2020.01.24. 2015.03.25. 2020.04.06. Kína, Hongkong, Japán részvénypiacai (Hang Seng Enterprise Index, Hang Seng, Nikkei 225). Európa 50 nagyvállalatának részvényindex teljesítménye (EURO Stoxx50 index). Megújuló energia szektor részvény szelekció. Meghatározott időnként a részvénykosár teljesítményétől függő visszahívhatósággal. Közép-Európa, Tajvan és Szingapúr vezető vállalatainak részvénypiaci teljesítménye. Hozama négy részvény (MOL, Richter, PKO, KGHM) teljesítménye alapján kerül meghatározásra. Hozama a mögöttes EURO Stoxx50 index, azaz Európa vezető nagyvállalatainak hó végi részvényteljesítményéből képzett szintetikus index megfigyelési időpontokban mért értékei alapján kerül meghatározásra. Sanofi, Glaxo, Novartis nagyvállalatok részvényteljesítményéből profitáló tőkevédett befektetési alap, kedvező hozam esetén akár az eredeti futamidőnél rövidebb időtávon. Az olaj szektorhoz kapcsolódó tőzsdei nagyvállalatok által összeállított részvény kosár teljesítménye. 30
MKB Zártvégű Alapok Alap neve Alap indulásának idõpontja Alap lejáratának idõpontja Futamidő Befektetési terület MKB Feltörekvő Kína 3. Tőkevédett Származtatott 2015.07.21 2020.06.25 Kína belső fogyasztásából profitáló vállalatok. MKB Világháló Tőkevédett Származtatott 2015.09.15 2020.09.21 Online közösségi szolgáltatásokkal és internetes kereskedelemmel foglalkozó globális nagyvállalatok részvényteljesítménye. MKB Medicina Tőkevédett Származtatott 2015.11.27 2020.12.07 Gyógyszeripari vállalatok részvény kosarának teljesítménye. MKB Nyersanyag Plusz Tőkevédett Származtatott 2016.01.22 2021.01.29 Széles nyersanyagpiaci index teljesítménye. MKB Német Részvények Tőkevédett Származtatott 2016.03.30 2021.04.01 Vezető német vállalatok. MKB Élhető Jövő Származtatott 2016.05.30 2021.06.07 Olyan vállalatok részvényei, melyek elsőszámú haszonélvezői lehetnek a világot formáló globális trendeknek (Global Megatrends Index). MKB Hozamdoktor Származtatott 2016.08.10. 2021.08.11. Gyógyszeripari vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye MKB Beszédes Hozam Származtatott Alap 2016.10.11. 2021.10.14. Telekommunikációs vállalatok részvényeinek kosár teljesítménye. MKB e-hozam Származtatott 2016.11.14. 2021.12.09. Elektronikus kereskedelmi szektorban működő vállalatok részvényeinek teljesítményétől függő hozamlehetőség (tízelemű részvénykosár). 31
Tisztelt Ügyfelünk! A múltbeli hozamok teljesítménye nem jelent garanciát az alapok jövőbeli teljesítményére. Az alapok hírlevelében az Alapkezelő saját véleménye is megtalálható, amely újabb információk megjelenése esetén természetesen változhat. A hírlevélben szereplő információk hitelesnek tartott információkon alapulnak, de azok valódiságáért az Alapkezelő nem vállal felelősséget. Az Alapkezelő nem vállal felelősséget a hírlevelek alapján hozott befektetési döntésekért, valamint ezek következményeiért. A befektetési alapokkal felmerülő költségekről (forgalmazással kapcsolatos díjak, alapkezelési-, felügyeleti-, letétkezelési-, stb. díjak), a kockázatáról és a befektetési politikájáról, az alapok tájékoztatójában, kezelési szabályzatában, valamint a forgalmazási helyeken tájékozódjon. A L A P K E Z E L Ő : MKB Alapkezelő Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. Tel.: 268-7834 Fax: 268-7509, 268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu L E T É T K E Z E L Ő : MKB Bank Zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. I N F O R M Á C I Ó : MKB TeleBANKár: 06 40 333 666 www.mkb.hu www.mkbalapkezelo.hu 32