1
E s k ü v ő s z e r v e z é s Az esküvőszervezők többsége így én is azzal szembesülök a mai napig, hogy a házasulandók körében úgymond luxusnak tekintik egy esküvőszervező felkérését az esküvőjük megszervezéséhez. Pedig manapság már nem csak a gazdag és nagy esküvőre vágyók körében van jelen Íme, néhány érv: Az esküvőszervezővel való készülődés időhatékonyabb, mint ha te saját magad szerveznéd. Miért is? Mert nem Nektek kell az összes szolgáltató között keresgélni, és kiválasztani azokat, akik megfelelnek, és tárgyalni külön-külön, más időpontokban velük, valamint a helyszíneket átnézni és a kritériumok alapján megtalálni a legideálisabbat. Így már csak azokra kell koncentrálnunk, akik számításban jöhetnek. Az időhatékonyság mellett költséghatékony is, hiszen olyan szolgáltatókkal vagyunk kapcsolatban, akik évek óta partnereink és emellett hosszú évek óta vannak ebben a szakmában. Így biztosak lehettek abban, hogy olyan ceremóniamestert, fotóst, videóst, stb fogunk ajánlani Számotokra, akik úgy végzi a dolgukat, hogy utána azt tudjátok mondani, Megérte kiadni a ráfordított összeget!. Ne felejtsük el azt sem, hogy minden szempontból fontos, hogy szakmai szemmel is belelássunk a szervezés hátterébe. Tehát fontos egy szakember, ez esetben az esküvőszervező, bevonása az előkészületekbe és 2
a lebonyolításba is. Mégpedig azért, mert ha nem szervezőn keresztül intézitek a szervezést, előfordulhatnak újabb és újabb nem várt kiadások, valamint az esküvő után akár többlet költség utólagos kifizettetése is. Esküvő megszervezése Az esküvő megszervezése nem egyszerű, főleg ha arra törekedtek, hogy a lehető legtökéletesebb legyen és mindenki egy remek, feledhetetlen esküvőre emlékezzen. Az esküvőszervező legfőbb feladata, ahogy már a fentiekben is olvashattátok, a szervezési időszakban, az általatok kért szolgáltatásokat és szolgáltatókat megkeresse és szerződtesse a nagy napra. Ezzel a munkával levesszük az esküvő szervezésének, a vállatokra nehezedő terheit, hogy nyugodtan készülődjetek az esküvőtökre! A szervező a megfelelő helyszín kiválasztásától a tánctanár megkereséséig tartó teljeskörű szolgáltatást végzi el helyettetek, de külön kérésre a ruha, cipő és egyéb kiegészítők, mint pl. karikagyűrű, megrendelésében illetve megvásárlásában is segítséget tud nyújtani. Az esküvőszervező munkája a szervezésen túl korántsem ér véget. Ugyanis hozzátartozik még a lebonyolítás, koordinálás ott a helyszínen. A szervezés menete: 1. Kötetlen beszélgetés: személyes találkozó alkalmával átbeszéljük az elképzelt esküvő részleteit. 2. Ajánlat készítés: az igényelt szolgáltatások feltüntetésével és árajánlatunkkal együtt készítjük el. Újabb találkozó: ezen a találkozón már az elkészült ajánlatot beszéljük át, és amennyiben tetszik és elfogadjátok, megkötjük a szerződést. 3
Amiben segítünk Nektek: Teljeskörű igényfelmérés Helyszín és a szolgáltatók kiválasztása az igényekhez igazítva az esküvő menetrendjének összeállítása, a forgatókönyv megírása esküvői tanácsadás teljes körűen az esküvő lebonyolítása a szolgáltatók koordinálásával Néhány minőségi szolgáltatás (a sok közül): Helyszínajánlás bejárással Esküvői fotós, videós Esküvői zenekar és DJ. Dekoráció Szertartásvezető külső szertartásokhoz Esküvői Torta Esküvői meghívók, ültetők és köszönetajándékok Galamb- és pillangóröptetés Koktélbár Catering, Party service Csoki- és pezsgőszökőkút Mennyasszonyi ruhabérlés Esküvői tűzijáték/lézer show Csoki- és pezsgőszökőkút Kívánságlámpás Vőfély / Ceremóniamester Fodrász / Sminkes Sofőrszolgálat szervezése Táncoktatás Gyermekmegőrzés 4
Á r a i n k A szervezői munkám sokrétű, és nincs két egyforma esküvő sem, nem dolgozom sablon ajánlatokkal. Ez persze a munkadíjamat is meghatározza, hiszen nem gondolom azt, hogy minden egyes esküvő ugyanannyi munkával, költségekkel jár, ezért a szervezési díjamat a rám bízott feladatok, és annak nehézségei határozzák meg. A szervezőre fordított költségeket, többszörösen megspórolom Nektek, nem csak pénzben, hanem időben is. Megbeszéléseinken, tárgyalásainkon a Megbízóim érdekeit képviselem, és pénzügyeiket sajátomként kezelem. Szervezési díjért dolgozom, így nem áll érdekemben, hogy a számomra hasznot hozó szolgáltatók körét részesítsem előnyben. Az esküvőszervezésnél minden esetben az első személyes találkozó után, a megbeszéltek alapján elkészített ajánlatomban fogom feltüntetni a szervezési díjamat. A személyes találkozónak természetesen nincs költsége, az ajánlat elkészítésnek van egy egyszeri díja, mely 10.000 Ft. Az esküvőszervező részvétele a nagy napon, hogy mindent kézben tartson, órabérben fizetendő. Természetesen a koordinálást is személyre szabottan számolom ki, amit szintén az ajánlat fog tartalmazni. Az ajánlat készítés díja illetve a tanácsadás díja visszatérítésre kerül szerződéskötés esetén, az esküvő napja utáni elszámoláskor. 5
Pároktól kaptam Külföldön élő pár vagyunk, ezért kerestünk esküvőszervezőt. Az esküvőnket otthon szerettük volna megszerveztetni, meghitt, szűk családias hangulatban. A Százszorszép Esküvőszervező Irodát az interneten találtam. Több esküvőszervezővel felvettem a kapcsolatot, de végül Vikit választottuk a válaszlevelei és az ajánlatai alapján. Venczák Anna Viktóriát 2011. májusában ismertük meg személyesen. Szeptemberig Vikivel interneten tartottuk a kapcsolatot. Mindenben nagyon segítőkész és rugalmas volt. Tanácstalanok voltunk sok mindenben. Az Ő segítségével sikerült megvalósítani a dekorációt, megtalálni a helyszínt és a cukrászt is. DJ-t hozott, aki vitte az egész este hangulatát játékokkal és változatos zenével. Ötleteivel, sok problémát leküzdöttünk, és türelmét utólag is nagyon köszönjük! Nagyon elégedettek vagyunk az Ő munkájával. Nyugodt szívvel ajánljuk Vikit, aki azt szeretné, hogy a NAGY emlékezetes és gördülékeny legyen. Király-Simon Szilvia és Király László Ha egy örökemlékű esküvőt szeretnétek, és még nincs esküvőtök, jó szívvel ajánlom, a szazszorszepeskuvo.hu-t. Mi már csak tudjuk, hiszen Venczák Vikivel együtt tervezgetni, rábízni magunkat, és végül örülni a megálmodott napnak, igazán nagy élmény volt. Már a kezdetektől fogva tele volt jobbnál jobb ötletekkel, fáradhatatlanul, hétvégéit se kímélve intézte azt a rengeteg kívánságot, amit meg szerettünk volna valósítani. És mindezt, egy kézben, teljes körű szerviz-szolgáltatással, jókedvűen, energikusan és főleg sok-sok baráti odafigyeléssel. Köszönjük Viki! Zalatnai Edit és Attila 6
B e m u t a t k o z á s Az esküvőszervezésben nem ismerek lehetetlent és akadályokat, mert mindig is maximalista voltam. Olyan ember, akinek csak a legjobb az elég jó, és ehhez a mai napig tartom magam. Ugyanezt elvárom a csapatomtól, partnereimtől is! Ahhoz, hogy az esküvőből álomesküvő legyen, rengeteg munkára, szervezésre és egyeztetésre van szükség. Ehhez a kölcsönös szimpátia elengedhetetlen. Akár az esküvő teljes szervezése, akár egy részfeladat okoz Nektek fejtörést vagy problémát, forduljatok hozzám bizalommal! Megtiszteltetés lenne számomra, ha az esküvőtök megszervezésében és a különböző szolgáltatások elvégzésében részt vehetnék, és együtt ünnepelhetnék Veletek a nagy napon! Üdvözlettel: Venczák Anna Viktória okleveles esküvőszervező iroda tulajdonos +36 30 429 7649 szazszorszepeskuvo@gmail.com 7