Egészségügyi Partner Program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egészségügyi Partner Program"

Átírás

1 Egészségügyi Partner Program

2 Egészségügyi Partner Program A Health@Work elnevezés mögött egy átfogó Egészségügyi Partner Program áll. Vállalatok számára alakítottuk ki ezt az új megközelítésű, és könnyen a cég életébe integrálható egészségügyi keretprogramot. Egy olyan struktúrát alkottunk meg, mely igen nagy segítséget nyújt a HR munkájához ezen a területen, valamint komoly alapja vagy kiegészítője lehet a vállalat saját egészségügyi elképzeléseinek. Health@Work, a 100%-ban KÖLTSÉGMENTES program! Célunk, egy olyan új megközelítésű keretprogramot adni a HR és a vállalatok kezébe, melynek legalapvetőbb eleme a költségmentesség. Sok egészségügyi szolgáltató működik vállalati területen, mindegyik a cégben a megrendelőt keresi, azaz épp Önöket. Mi rendhagyó módon Partnert látunk Önökben, így az általunk összeállított programelemek majdnem mindegyike a vállalat számára költségmentesek. Hogyan tehetjük meg ezt? Nálunk fókuszban a munkavállalóik, mint magánszemélyek állnak. Levesszük a terhet a HR válláról Health@Work Outsourcing Vajon nagy segítség lenne, ha az egészségügyi programok szervezése hosszú napok és hetek helyett csupán pár órát vennének igénybe? Partner Programunk a HR támogatásában mutatkozik meg leginkább: összeállítottunk egy Egészségügyi Étlapot, melyről a modulokat csupán ki kell választani, azok megszervezése már ránk vár. A HR így rövid időn belül tálcán kapja az aktuális programját, amit azonnal a kollégái elé is tud tárni. Mivel e háttérmunkánk is költségmentes, így mindenki nyer: a cég egy rendszeresen megjelenő, tematikusan és következetesen felépített egészségügyi programstruktúrához jut, a munkavállalók pedig ez által is érzik a vezetőség felől a folyamatos törődést, odafigyelést. A Health@Work, mint vissza-visszatérő név ráadásul megadja egy erős program gerincét is. Alapvető pillér, hogy minden szolgáltatás helyben, azaz az iroda falain belül történik! Használják ki az outsourcing előnyeit a vállalati egészségügyi programjuk összeállításánál is! Szaktudást, szakembereket és időt kapnak! Költségmentesen.

3 Kézbe adunk egy kulcsrakész egészségügyi programstruktúrát Mit nyújtunk azoknak a cégeknek, ahol már felépített és jól bejáratott egészségügyi program működik? Mit pedig azoknak, akiknél a kialakítása még folyik? 1) A Health@Work könnyen integrálható a saját terveikbe, nagyszerűen kiegészítve azt! Egészségügyi Étlapunkról szakmailag alátámasztva javaslunk további lehetőségeket, általunk összeállított modulokat, igény szerint akár új szolgáltatókat. Alapvetően fontosnak tartjuk a HR terveihez igazodni, alkalmazkodni, így a tervezéshez olyan komoly szakmai támogatást és háttérmunkát adunk, mellyel rengeteg időt spórolunk nekik. Partnerként a célunk azonos Önökkel: maximálisan a legjobb programot tárni a kollégák elé. 2) Nincs még egészségügyi keretprogramjuk? Holnaptól indíthatják! Olyan kulcsrakész és költségmentes programot dolgoztunk ki a cégek részére, mely a kollégák szimpátiáját is minden bizonnyal azonnal elnyeri. Alapja a szerzői jogvédelmünk alatt álló Health@Work elnevezés, mely név égisze alá szinte akármilyen egészségügyi szolgáltatás betehető. Sok éves szakmai tapasztalatunk alapján állítottuk össze ezt a programot: fókuszban a munkahelyi megbetegedések megelőzése és kezelése áll. Minden olyan területet érintünk, ami a munkavállalóknak egészségügyi kockázatot jelent manapság. A Health@Work elemei Egy hosszú távú program egyik fő jellemzője a rendszeresség. Terveink szerint havonta ismétlődő etapok követik egymást, mindegyik más-más tematikára épülve. Maguk a témakörök (pl. stressz, fejfájás, emésztőrendszer, bőr, emlő, gerinc, stb.) sorrendje, illetve az abba tartozó egyes elemek (pl. szűrőcsomagok, előadások, masszázs stb.) szabadon választhatók kialakításukban mind a HR, mind a kollégák aktívan részt is vesznek az Egészségügyi Étlapunk alapján. A Health@Work elemei, opciói: HR osztállyal folyamatos egyeztetés, a vállalat egészségügyi programjának kialakítása online kérdőívek a kollégák részére, az igények minél pontosabb felmérése szűrővizsgálatok, a program egyik magja, legfőbb szolgáltatási egysége online időpontfoglaló rendszer, a programra jelentkezők könnyű időbeosztása elszámolható fizetési mód (pl. egészségpénztári számlák) kedvezmény kártyák a családtagok bevonása, illetve további előnyök elérése érdekében

4 Egészségügyi Étlap Szakmai csapatunk nagy segítséget nyújt egészségügyi területen mind a vállalat, mind a HR és mind a kollégák valós igényeinek kielégítésében. Az általunk kialakított Health@Work Programunk alapvetően 100%-ban költségmentes a cégeknek, ám szolgáltatási palettánkon természetesen megtalálhatók a vállalatok számára kötelezően elvégzendő és fizetendő vizsgálatok is: KÖTELEZŐ vizsgálatok Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok Szemészeti számítógépes szűrővizsgálatok + szemüvegkészítés Ergonómiai és munkavédelmi felmérések, pszichoszociális kockázatértékelés, stresszkérdőívek Étlapunk főbb szolgáltatásai Vérvételes laborvizsgálat Orvosi írásos kiértékeléssel Stressz csomag Szív- és érrendszer Emésztőrendszer Hormonpanelek Rákszűrés/Tumor-markerek Allergiák és táplálék intoleranciák, stb. Számítógépes, röntgensugár mentes gerincvizsgálat az ülőmunka káros hatásai Bőrgyógyászati anyajegy- és melanóma szűrés Egyéb szűrővizsgálatok Ultrahangok Nőgyógyászat (mellrákszűrés) Kardiológia Tüdővizsgálat, stb. Védőoltások beadása (influenza- és kullancscsípés ellen) Irodai masszázs Gerinc- és gyógytorna Jóga Tréningek (pl. elsősegélynyújtás), előadások, személyes tanácsadások, workshopok Egészségnapok és egészséghetek komplett szervezése, lebonyolítása országosan Valamint minden, ami hozzájárul az egészségügyi állapot fenntartásához és javításához. Reméljük, a Health@Work Étlapunk és Programunk elnyeri tetszésüket! Üdvözlettel, Botka Zsolt Health@Work Program Igazgató / ügyvezető tulajdonos zsolt.botka@healthatwork.hu

5 FŐBB REFERENCIÁK

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak

innen indul. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG Higgy magadban. Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok és menedzserszûrések vállalatoknak Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával

Részletesebben

SOTER TRÉNINGAKADÉMIA

SOTER TRÉNINGAKADÉMIA SOTER TRÉNINGAKADÉMIA Soter Tréningakadémia www.treningakademia.hu info@treningakademia.hu 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Telefon: +36 1 887-2355 Fax: +36 1 887-2324 2. Folyamatos fejlődés! Bárki, aki

Részletesebben

Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG. innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont. Orvosi vizsgálatok. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG. innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont. Orvosi vizsgálatok. Higgy magadban. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG innen indul. UNIQA Mobil Egészségközpont Orvosi vizsgálatok Higgy magadban. Az egészség a megelőzéssel és a korszerű diagnosztikával kezdődik. Az UNIQA, mint az egyik vezető

Részletesebben

1025 Budapest, Páfrány út 23/b

1025 Budapest, Páfrány út 23/b VÁLLALATI EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK fglalkzásegészségügyi kategóriák Fglalkzásegészségügyi alapellátás A B C D Törvényben előírt vizsgálatk évente: A munkakörülmény egészségkársító hatásainak munkahigiénés

Részletesebben

TÁMOP Program Munka közben is egészségesen. Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel. Kolarovszki Tünde.

TÁMOP Program Munka közben is egészségesen. Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel. Kolarovszki Tünde. TÁMOP 6.1.2 Program Munka közben is egészségesen Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel Kolarovszki Tünde Szakmai vezető Personal Best Kft. 16 éve a sikeres, eredményes vállalatokért,

Részletesebben

Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában

Megőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Megőrzi, ami jó A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Az összefoglaló célja Komplex vállalati dolgozói program bemutatása Mint a vállalati kultúra szerves eleme Az érdeklődés felkeltése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság március 8-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-61/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. március 8-i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR

SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR TARTALOM Szervezett lakossági szűrés Alkalomszerű szűrések Szűrőszombatok a VIII.

Részletesebben

Az egészségtudatosság fejlesztése a munkahelyen

Az egészségtudatosság fejlesztése a munkahelyen Stresszkezelés a Munkahelyen- Magyarország Konferencia 2015. május 14. Az egészségtudatosság fejlesztése a munkahelyen Előadó: Faragó István Egészségtudatosság =? Mindenkinek más jelent! Egészségtudatosság

Részletesebben

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28.

Öngyógyító Lenti Kistérség. Egészségfejlesztés az összefogás erejével. Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Öngyógyító Lenti Kistérség Egészségfejlesztés az összefogás erejével Dr. Fekete Zoltán Öngyógyító Lenti Kistérség Nyitó konferencia 2014. 02. 28. Összefogás - Együttműködés Egészségügyi kormányzat OEFI

Részletesebben

Kerek Judit. fıtitkár Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület. Budapest, 2010. február 03.

Kerek Judit. fıtitkár Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület. Budapest, 2010. február 03. Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület és a munkahelyi lelki egészségfejlesztés Kerek Judit fıtitkár Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Budapest, 2010. február 03. Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület

Részletesebben

2015. április 29. Egyéni kiegyensúlyozottság Szervezeti hatékonyság

2015. április 29. Egyéni kiegyensúlyozottság Szervezeti hatékonyság 2015. április 29. A gyorsuló idő és a megváltozott gazdasági környezet hatásainak az egyéni és szervezeti szintű kezelése Egyéni kiegyensúlyozottság Szervezeti hatékonyság Előadó: Faragó István Gyorsuló

Részletesebben

A MUNKAHELYI EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG FEJLESZTÉSE A D VILLAMOSENERGIA-IPARI ÁGAZATBAN

A MUNKAHELYI EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG FEJLESZTÉSE A D VILLAMOSENERGIA-IPARI ÁGAZATBAN A MUNKAHELYI EGÉSZSÉG ÉS BIZTONSÁG FEJLESZTÉSE A D VILLAMOSENERGIA-IPARI ÁGAZATBAN PROJEKTINDÍTÓ TÁJÉKOZTATÓ Debrecen, 2018. November 09. ELŐZMÉNYEK Projekt meghirdetése Projekt pályázat elkészítése Projekt

Részletesebben

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés Szakorvosi alapvizsgálat és beavatkozás árak Szakorvosi alapvizsgálat felnőtt és gyermek: Szakorvosi kontrollvizsgálat/konzultáció: Injekció, oltás: Receptírás: Vérvétel: Belgyógyászat Szakorvosi alap

Részletesebben

Kardiológiai vizsgálat (sportolói kardiológiai anamnézis, fizikális vizsgálat, 12 elvezetéses EKG, szív UH, szakorvosi konzultáció)

Kardiológiai vizsgálat (sportolói kardiológiai anamnézis, fizikális vizsgálat, 12 elvezetéses EKG, szív UH, szakorvosi konzultáció) LABOR Ár Sportolói alappanel 6 000 + ferritin 1 600 + mioglobin 6 300 Sportolói hormonpanel 4 300 Pajzsmirigy diagnosztika (TSH, T3, T4, Tireoglobulin) 7 700 Tumormarkerek PSA férfiaknak 2 500 Tumormarkerek

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin Nemzeti Fókuszpont vezető 2014. április 23. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem

Részletesebben

kockazat.eu www. kockazat.eu 1/10

kockazat.eu www. kockazat.eu 1/10 Budakalász, 2017. január 27. Kockázat.EU Bt. - 4700. Mátészalka, Szőlőskert u. 3. info@kockazat.eu +36/20/372-9238 Kovács Zoltán informatikus, ügyvezető Juhász Zoltán munkavédelmi szakmérnök www. kockazat.eu

Részletesebben

Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül!

Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül! Több mosoly! kevesebb vita! félreértések nélkül! Kommunikációs és konfliktuskezelői tréningek asszisztensek részére Balatonfüred 2018.09.21. D. Tóth Júlia ügyfélszolgálati irodavezető, tréner, kommunikációs

Részletesebben

Árlista. Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat

Árlista. Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat Árlista Szolgáltatás Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat Belgyógyászati kontrollvizsgálat Belgyógyászati vizsgálat arteriográfiával Szakorvosi leletmegbeszélés Injekció beadás Vérvétel (ha egyéb szolgáltatásnak

Részletesebben

Wellbeing Konferencia

Wellbeing Konferencia Wellbeing Konferencia Fókuszban a munkaerő megtartása 2017. 02. 20-21-22. Stressz-M gyakorlati tapasztalatok Előadó: Faragó István Legjobb munkahely Új trendek Technológiai fejlődés Wellbeing - Stressz

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSI ÁRJEGYZÉK

SZOLGÁLTATÁSI ÁRJEGYZÉK Ambuláns sebészet Ambuláns sebészi konzultáció Ambuláns műtét I. (egy elváltozás eltávolítása szövettannal) Ambuláns műtét II. (két elváltozás eltávolítása szövettannal) Ambuláns műtét III.(három elváltozás

Részletesebben

II. XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia,

II. XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, Szűrőprogramok Budapest II. kerületében Dr. Polák László Főigazgató Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Egészségügyi Szolgálat ellátási területe Budapest II. kerület: Lakosság:

Részletesebben

Ép testben, ép lélelek fiatalon, idősen fitten és egészségesen TÁMOP / Fórum, munkacsoport megbeszélés. Perenye, október 16.

Ép testben, ép lélelek fiatalon, idősen fitten és egészségesen TÁMOP / Fórum, munkacsoport megbeszélés. Perenye, október 16. Ép testben, ép lélelek fiatalon, idősen fitten és egészségesen TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-1061 Fórum, munkacsoport megbeszélés Perenye, 2013. október 16. A projekt célja: az egészséget szolgáló egyéni magatartásminták

Részletesebben

Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt. Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08

Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt. Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08 Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08 Közép Európa a sikerért SOL( Save Our Lives ) SOL Countries, Partners Austria

Részletesebben

Árlista. Szolgáltatás Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat

Árlista. Szolgáltatás Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat. Bőrgyógyászati kontrollvizsgálat Árlista Szolgáltatás Belgyógyászat Belgyógyászati vizsgálat Belgyógyászati kontrollvizsgálat Belgyógyászati vizsgálat arteriográfiával Szakorvosi leletmegbeszélés Injekció beadás Vérvétel (ha egyéb szolgáltatásnak

Részletesebben

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Lengyeltóti Városi Önkormányzat 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2 Ügyiratszám: 7652-4/2011 Előterjesztés Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Napirend:

Részletesebben

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez

Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Egészségértés: Híd a jobb egészséghez Mi az egészségértés? Az egészségértés (Health Literacy) az emberek alapvető egészségügyi információkhoz való hozzáférési, feldolgozási és megértési képessége. Ez a

Részletesebben

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai

Kockázatértékelés az egészségügyben. Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Kockázatértékelés az egészségügyben Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai Jogszabályi háttér Munkavédelmi jellegű szabályozások Foglakozás-egészségügyi és munka-higiénés szabályozások Veszélyes

Részletesebben

Versenyképesség és egészségnyereség

Versenyképesség és egészségnyereség Versenyképesség és egészségnyereség A munkahelyi egészségfejlesztés értéknövelő alternatív megoldásai HR-megoldások a XXI. században - fókuszban a közszféra és a magánszféra nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS

KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS KEHOP-1.2.1. HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS KEHOP 1. prioritás Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás A társadalom klímaváltozással kapcsolatos

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja ADEP 2003-2009 / Kántor Emília, Dr. Sonkodi Balázs 2009.02.27.Dátum 1 Összegzés 6 fıs munkacsoport koordinálja a projektet a menedzsment saját

Részletesebben

Munkavédelmi oktatás

Munkavédelmi oktatás Munkavédelmi oktatás Dunaújvárosi Egyetem hallgatóinak oktatása 1 Munkavédelem szabályozása Munkavédelmi Törvény Végrehajtó rendeletek Munkabiztonsági Munkaegészségügyi Biztonsági Szabályzatok Munkáltató

Részletesebben

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben

Részletesebben

Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató

Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató Emberi erőforr forrás s egészs szségének megtartása, mint megújul julóenergiaforrás s a jövőbenj Zöldenergia V. Balázs Iván Vállalkozásfejlesztési Igazgató Adómentes juttatási elemek 2012-ben 1. Vissza

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS

MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS OKJ 52 862 01 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzést sikeresen teljesítők olyan korszerű szakmai elméleti és gyakorlati

Részletesebben

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. május 6. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK KOCKÁZATIRÁNYÍTÁSI FOLYAMATA NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. Jelentkezés www.saasco.hu

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK KOCKÁZATIRÁNYÍTÁSI FOLYAMATA NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. Jelentkezés www.saasco.hu MEGHÍVÓ Jelentkezés www.saasco.hu NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. 1/4 Előadó: Helyszín: Juhász Attila divízióvezető, partner SAASCO Kft. Gyöngyösi Iroda 3200 Gyöngyös, Búza u. 1. I. em. 108. Képzés időpontja:

Részletesebben

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink lojalitását a pénzügyi szektorban? R. Kovács Dániel, Front Page Communications, ügyvezető igazgató KREATÍV PR Nap Konferencia 2011. november 17. Miről lesz

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.

Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. 2012-2014 Fehérvári Civil Központ Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. -Iroda - Tanácsadó tér - Térítésmentesen használható számítógépes állomások - Heti 40 órában nyitva tartó szolgáltató iroda Információs

Részletesebben

MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. EHS üzletág. www.mtb-tech.com

MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. EHS üzletág. www.mtb-tech.com MTB-TECH MUNKA-, TŰZ-, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. www.mtb-tech.com E Environmental H Health S Safety 2/12 A KEZDETEK Alapvető célunk, hogy Megrendelőink tevékenységeibe a lehető

Részletesebben

VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor

VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor VitaHelp Integratív Egészségközpont Diagnosztikai vizsgálatsor 1. Non-invazív vérmérés Tűszúrás nélkül képes a hagyományos vérvételnél kapott leletnél lényeges több fontos egészség-paraméter meghatározására.

Részletesebben

Mi a Futurionra bíztuk a sikerhez nélkülözhetetlen

Mi a Futurionra bíztuk a sikerhez nélkülözhetetlen Ez az elismerés a mérnökeimé is - hatalmas dicséret illeti öket, köszönök nekik mindent. /Jenson Button világbajnok, Brawn GP/ Mi a Futurionra bíztuk a sikerhez nélkülözhetetlen műszaki háttér biztosítását.

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, November

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, November persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, 2018. November 23-24. persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg elismert, tudományos és gyakorlatias

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja:

FELMÉRÉSI TERV. 1.) Felmérési terv célja: FELMÉRÉSI TERV 1.) Felmérési terv célja: 2.) Felmérés folyamata: 3.) Felmérés módszertanának meghatározása 4.) Kérdőív tervezésének fázisai, tesztelésének módja 5.) Interjúk előkészítésének módja 6.) Adatgyűjtés

Részletesebben

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére

JAVASLAT. együttműködési megállapodás megkötésére JAVASLAT együttműködési megállapodás megkötésére Ózd, 2015. április 23. Előterjesztő: Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottság elnöke Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG megőrzése a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás Med 4 Group Higgy magadban. Higgy abban, hogy GONDOSKODHATSZ munkavállalóid egészségéről. Csoportos egészségbiztosításunkkal

Részletesebben

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27.

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. Soft Consulting Hungary Zrt. Alapítás - 1998 250 millió árbevétel

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként :(a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, nov

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, nov persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, 2018. nov. 23-24 persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg elismert, tudományos és gyakorlatias

Részletesebben

A WORK-LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK.

A WORK-LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK. A WORK-LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK. BEMUTATKOZÁS Költségmentes work-life balance MINDENT TUDÓ, AZONNAL BEVETHETŐ PROGRAM A WorkLife Company egy kilenc elemből álló work-life balance munkahelyi program,

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, május 31 - június 1.

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, május 31 - június 1. persolog viselkedésprofil szakértői képzés Budapest, 2019. május 31 - június 1. persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg elismert, tudományos és gyakorlatias

Részletesebben

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév .. ÁLTALÁNOS ISKOLA Éves önértékelési terv MINTA 2017/2018. tanév Készítette:.. intézményvezető A..Általános Iskola az ötéves önértékelési programban foglalt feladatok megvalósítására az éves önértékelési

Részletesebben

Kedvezményes ajánlataink szűrővizsgálatokra

Kedvezményes ajánlataink szűrővizsgálatokra Kedvezményes ajánlataink szűrővizsgálatokra SZEMÉSZETI VIZSGÁLAT Tudta, hogy a környezetünkből érkező információk csaknem 90 %-át a szemünkön keresztül kapjuk? Ezért a rendszeres, évenkénti szemészeti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről BESZÁMOLÓ Répcelak Város Önkormányzata és intézményei munkavédelmi tevékenységéről A munkavédelmi tevékenységet és munkavédelmi szaktevékenységet átalány díjas szerződés alapján - PAD-KÁR Kft. részéről

Részletesebben

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről

Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről Vezetői beszámoló Kerekegyháza Polgármesteri Hivatala ÁROP hivatali szervezetfejlesztésről Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. május 26-i ülésére Saád Tamás, Dr. Peredi Katalin Szervezetfejlesztési

Részletesebben

Esélyegyenlőség a callcenterben

Esélyegyenlőség a callcenterben Esélyegyenlőség a callcenterben Munkahelyi stressz kezelés és egészségmegőrzés, a callcenteres munkahelyeken Készítette: Urbánné Biró Brigitta A munkahelyi stressz fogalma A munkahelyi stressz olyan ártalmas

Részletesebben

Mit is jelent a cafeteria?

Mit is jelent a cafeteria? Cafeteria praktikák I. Mit is jelent a cafeteria? A cafeteria elnevezés a kávéház nemzetközi elnevezéséből ered. Képzeljünk el egy olyan kávéházi étlapot, melyen a béren kívüli, dolgozói juttatásokat soroljuk

Részletesebben

A WORK- LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK.

A WORK- LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK. A WORK- LIFE BALANCE SZAKÉRTŐI VAGYUNK. BEMUTATKOZÁS Költségmentes a munkaadónak SZERVEZÉSMENTES, PLUG & PLAY PROGRAM Szolgáltatásunk egy több elemből álló work-life balance program, amely szervezés- és

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

- 70 éves kortól 1 700,-

- 70 éves kortól 1 700,- TISZTELT BETEGEINK! A hatályos jogszabályok alapján az alábbi ellátásokértszolgáltatásokért praxisunkban a következő térítési díjakat kell fizetni (a társadalombiztosítás által teljesen nem finanszírozott,

Részletesebben

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre mint hitvallás Tanácsadó egy életre mint munka A Money&More nem egy pénzügyi tanácsadó cég a sok közül. Nevünkben a More azt jelenti: több, valódi, profi és érthető útmutatás a pénzügyek világában. Tanácsadói

Részletesebben

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi

Részletesebben

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online augusztus (3 webinárium) Budapest november

persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online augusztus (3 webinárium) Budapest november persolog viselkedésprofil szakértői képzés Online - 2019. augusztus (3 webinárium) Budapest - 2019. november 22-23. persolog viselkedésprofil Dr. John Geier és a persolog GmbH által kifejlesztett, nemzetközileg

Részletesebben

S Z E R Z ŐDÉS. 1.2 A munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálata, 1.3 Egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadás,

S Z E R Z ŐDÉS. 1.2 A munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálata, 1.3 Egyéni védőeszközökkel kapcsolatos tanácsadás, S Z E R Z ŐDÉS amely létrejött egyrészről: adószáma: bankszámlaszám: képviselő: (továbbiakban Megbízó) másrészről: MEDICOR Humán Egészségügyi Szolgáltató Kft. adószáma: 14653429-2-43 bankszámlaszáma: 10401282-50514852-56481011

Részletesebben

KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.

KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc

Részletesebben

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Prof. Dr. Kiss István Szakmai Bizottság elnöke Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 European National

Részletesebben

Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében

Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében Módszerek és példák a kockázatszemléletű gyakorlatra az ISO 9001:2015 szabvány szellemében ISOFÓRUM TAVASZ II. szakmai rendezvény 2016. 06. 02-03. Dr. Horváth Zsolt (INFOBIZ Kft.) Kezeljem a kockázatokat?

Részletesebben

PRÉMIUM SZÍNVONALÚ VÁRANDÓSGONDOZÁSI CSOMAGOK AZ RMC-BEN

PRÉMIUM SZÍNVONALÚ VÁRANDÓSGONDOZÁSI CSOMAGOK AZ RMC-BEN PRÉMIUM SZÍNVONALÚ VÁRANDÓSGONDOZÁSI CSOMAGOK AZ RMC-BEN PRÉMIUM SZÍNVONALÚ VÁRANDÓSGONDOZÁSI CSOMAGOK AZ RMC-BEN Rendelőnkben teljes körű várandósgondozást nyújtunk, mely nemcsak a magyar egészségügyi

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója

A évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója A 2012. évi dolgozói elégedettség-mérés eredményeinek rövid összefoglalója készítette: Humánpolitikai és Szervezetfejlesztési Igazgatóság 2012. december 2/8 Bevezetés Az elmúlt évhez hasonlóan a Humánpolitikai

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Testre szabható cafeteria megoldások

Testre szabható cafeteria megoldások Testre szabható cafeteria megoldások teljesítmény Növelje vállalata teljesítményét, és csökkentse HR adminisztrációját a Sodexo megoldásával! A különböző szolgáltató, illetve gyártó tevékenységet végző

Részletesebben

1 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. sz. melléklet

1 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. sz. melléklet TISZTELT BETEGEINK! A hatályos jogszabályok alapján az alábbi ellátásokértszolgáltatásokért praxisunkban a következő térítési díjakat kell fizetni (a társadalombiztosítás által teljesen nem finanszírozott,

Részletesebben

Céges farsang - re-krea stílusban

Céges farsang - re-krea stílusban Céges farsang - re-krea stílusban Humusz Szövetség A Humusz Szövetség mint országos civil szervezet célja, hogy Magyarországon a fenntartható, a természeti erőforrásokkal takarékosan bánó fogyasztás és

Részletesebben

Új Pillér. Bemutatkozik a független Patika-csoporthoz tartozó hatcsillagos prémiumpénztár

Új Pillér. Bemutatkozik a független Patika-csoporthoz tartozó hatcsillagos prémiumpénztár Új Pillér Bemutatkozik a független Patika-csoporthoz tartozó hatcsillagos prémiumpénztár 2018 A lényeg Az Új Pillér a Patika Egészségpénztár prémiumpénztára Mint egy független egészségügyi bank Az Új Pillér

Részletesebben

Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok. Szeged, 2011. április 27-28.

Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok. Szeged, 2011. április 27-28. Uniós munkavállalók szabad mozgása Magyar és Román tapasztalatok Szeged, 2011. április 27-28. HUMÁNERŐFORRÁS MEGBECSÜLÉS, MINT A KÓRHÁZ JÖVŐKÉP PROGRAMJÁNAK RÉSZE A humán erőforrás megléte és minősége

Részletesebben

Training Metodika Kft. Portfólió Szakmai referenciák

Training Metodika Kft. Portfólió Szakmai referenciák Training Metodika Kft Portfólió Szakmai referenciák Kezdeményezések Szervezetünk 2012. decemberében alakult. A szervezet nevéből is azonosítható, hogy képzési,-oktatási, és azon belül egyfajta módszertani

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszőr, Sportmasszőr szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszőr, Sportmasszőr szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október

DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT. Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: október DUIHK KÖZÖSSÉGI STAND AJÁNLAT Szakmai vásár: AUTOMOTIVE HUNGARY 2018 Időpont: 2018. október 17-19. A DUIHK legfőbb feladata a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése és támogatása. Ennek elősegítése

Részletesebben

Egészséges és biztonságos munkavégzés

Egészséges és biztonságos munkavégzés A belügyminiszter által irányított rendvédelmi szervek feladatai és tevékenysége az Egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosításában a munkavédelem és a közegészségügy-járványügy keretein

Részletesebben

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció Megjelenések Mantra Communication 2013. július 11. Kommunikáció Két körben zajlott a kommunikáció június hónapban. Június első hetében sajtóközleményt adtunk ki

Részletesebben

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA Szakmai partnerünk: Ami megkülönböztet minket Cégünk kizárólag beszerzők képzésére szakosodott, így piacvezető beszerzési képző cég () révén az évek során több száz

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

ARKCONSULTING KFT. Tájékoztató NAGYKERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK számára

ARKCONSULTING KFT. Tájékoztató NAGYKERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK számára ARKCONSULTING KFT. Tájékoztató NAGYKERESKEDELMI VÁLLALKOZÁSOK számára Sz KOCKÁZAT BIZTONSÁG SZAKÉRTELEM BEVEZETŐ Egy jól működő vállalkozás elengedhetetlen alappillére az átlátható, hatékony, és mérhető

Részletesebben

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt.

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. Erős vállalati márkára épülő gyógyszerbrand-kommunikáció Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. RICHTER GEDEON NYRT. Innováció-orientált, multinacionális specializált gyógyszercég

Részletesebben

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó

JOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Adatokon alapuló asszertív tréning kékgallérosok számára. Bőhm Kornél, Impact Works HRKomm Award Bestof,

Adatokon alapuló asszertív tréning kékgallérosok számára. Bőhm Kornél, Impact Works HRKomm Award Bestof, Adatokon alapuló asszertív tréning kékgallérosok számára Bőhm Kornél, Impact Works HRKomm Award Bestof, 02.20. 2 3 4 5 Kultúrakutatás A kultúrakutatás részeként a kékgallérosok körében a négy gyárból mintegy

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből

Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből ÉRDEKEGYEZTETÉS ÉRDEKKÉPVISELET Munkahelyi stressz a munkavállalók szemszögéből BUDAPEST 2010. MÁRCIUS 23. BORHIDI GÁBOR ÜGYVIVŐ OÉT MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁG

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben