Receptfüzet Magyar szakács által összeállított receptekkel!
A Flavorwave Turbo Főzőrendszer nemcsak egy sütő, egy tűzhely, egy olajsütő vagy egy mikrohullámú sütő, hanem mindez egyben! A Flavorwave infravörös sugarai egyenletesen sütik át az ételt, a ventillátor tornádóhoz hasonló légörvényt idéz elő, amelynek köszönhetően az étel belülről kifelé egyenletesen sül át, a halogén fény pedig megőrzi az ételek ízét és víztartalmát, így harmadannyi idő alatt kétszer olyan ízletes étel készíthető el. Ebben a különleges sütőben Ön zsiradék hozzáadása nélkül egészséges és finom ételeket készíthet az egész család számára! Sőt, a külön megvásárolható kiegészítőkkel még változatosabbá teheti a főzést: a reggeli tálcában tojást, toast kenyeret, szalonnát készíthet, a pároló kosárban zöldségeket párolhat, a grillező tálon ínycsiklandozó grill ételeket varázsolhat az asztalra, míg a pirító tálban ropogóssá sütheti az ételeket. Sonkás-sajtos omlett 7 perc 235 C -on 0,15 kg sajt 0,15 kg sonka 12 db tojás 0,2 l tejszín Só, bors 4 kk étolaj A tojásokat alaposan kikeverjük a tejszínnel és a sóval-borssal. A sonkát vékony csíkokra szeleteljük, a sajtot pedig vastagra reszeljük. Az előmelegített grillező tálcára 1 kk olajat öntünk és rákanalazzuk a kikevert tojások negyedét, amire rászórjuk a sonka és a sajt egynegyedét és készre sütjük. Reggeli, ebéd, vacsora? A Flavorwave nem ismer lehetetlent! A receptfüzetben található ételeket magyar sztár szakács állította össze a hazai ízeknek megfelelően, elkészítésük egyszerű, és rendkívül finomak. Készítse el Ön is kedvenc ételeit a Flavorwave-ben! Jó étvágyat kívánunk!
Sonkás-káposztás melegszendvics Különleges lágytojás kaviáros pirítóssal 6 perc, 235 C-on 0,3 kg főtt sonka 0,15 kg vaj 0,2 kg savanyú káposzta 4 szelet ementáli sajt 8 szelet szendvicskenyér 1 ek. ketchup 1 ek. torma 0,1 l majonéz A kenyérszeleteket mindkét oldalon megvajazzuk. Ketchupból, tormából és majonézből mártást készítünk és a kenyerek egyik oldalát ezzel is megkenjük. A 4 kenyér mártásos oldalára rátesszük a savanyúkáposztát, a sonkát és a sajtot. A szendvicsek tetejére ráfordítjuk a maradék 4 szelet kenyeret a mártásos oldalával befelé és készre sütjük. 50 perc 80 C-on, 5 perc 260 C-on 8 szelet szendvicskenyér 0,06 kg vaj 0,1 kg kaviár 8 db tojás A tojásokat 50 perc alatt különleges minőségű lágytojássá gőzöljük úgy, hogy a Flavorwave-be öntünk 1 dl vizet. Amíg a tojásokat a poharakban bontogatjuk, addig a kenyérszeleteket egyik oldalon megvajazva a reggeliző tálcán megpirítjuk. A kaviárt vagy a tojásos poharakba tesszük, vagy a vajas pirítósra kenve tálaljuk. 1 sütés 1 vagy 2 adag. Mandulás pisztráng 25 perc, 150 C-on 4 db kisméretű, tisztított pisztráng 0,1 kg vaj 4 ek. szeletelt mandula só A pisztrángokat kívül-belül megsózzuk és megkenegetjük a vajjal. A vajas-sós pisztrángokat kívülről megszórjuk a mandulareszelékkel. A grillező tálcán sütés közben egyszer megforgatva készre sütjük.
Szalámis pizza 1 sütés 1 db pizza, 9 percig 260 C-on 0,15 l víz 0,05 kg rétesliszt 0,035 kg szárított élesztő csipetnyi só és cukor 1 ek. olivaolaj 0,4 l paszírozott paradicsom 1 kk pizza fűszerkeverék 0,15 kg paprikás szalámi 0,25 kg vizes mozarellasajt A lisztből az olajjal, cukorral, élesztővel, sóval és a vízzel rugalmas tésztát gyúrunk. 1 órán át szobahőmérsékleten letakarva kelesztjük. A megkelt tésztából négy egyforma cipót formázunk. A megkelt cipókat kinyújtjuk, paradicsomszószszal, sajttal, szalámival megpakoljuk, a pizzafűszerrel megszórjuk és egyenként megsütjük a pirító tálcában. Grillezett csirkecombok zsályás vajjal és steak burgonyával 3 x 15 perc, 150 C 4 db csirkecomb 0,5 kg burgonyacikk 1 kk zsálya 0,5 ek csirke fűszersó 0,1 kg vaj A csirkék bőre alá szórjuk a zsályát és vékony vajszeleteket teszünk bele. A pirító tálcára rakjuk a combokat és körétesszük a burgonyacikkeket, amire vajat morzsolunk. Az egészet megszórjuk csirkefűszerrel, 15 percig sütjük a bőrös oldalával, majd 15 percre megfordítjuk. Végül újabb 15 percre viszszafordítjuk. Joghurtos csirkenyársak 8 perc, 260 C-on 0,2 l joghurt 0,6 kg csirkemellfilé 1 kk fűszerpaprika 1 kk kristálycukor Só, bors 1 ek. étolaj A joghurtot elkeverjük a fűszerekkel, a cukorral és az olajjal. A csirkemell filét kb. 2 x 2 cm-es darabokra vagdossuk és a joghurtos pácba forgatva 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük. A csirkedarabokat fapálcikákra húzogatjuk és előmelegített Flaworwave-ben a grillező tálcán készre sütjük.
Baconos-póréhagymás Stefánia vagdalt 55 perc 150 C-on 0,4 kg darált sertéshús 0,4 kg darált marhahús 0,5 db póréhagyma 4 db főtt tojás só, bors 2 szelet áztatott, kinyomott kenyér 1 cs friss petrezselyem 2 db nyers tojás 0,3 kg szeletelt szalonna A darálthúsokból a sóval, borssal, vékony karikákra vágott póréhagymával, áztatott kenyérrel, a fűszerekkel, a petrezselyemmel és a nyers tojásokkal fasírthúst gyúrunk. A bekevert fasírtot négy egyenlő cipóvá formázzuk úgy, hogy az egész főtt tojásokat a cipók közepébe helyezzük. A cipókat szeletelt szalonnával burkoljuk és a grillező tálcán készre sütjük. Fokhagymás fehérboros pulykamell egészben sütve 1 óra 10 perc 150 C-on 0,7 kg pulykamell filé 0,35 kg szeletelt szalonna 1 fej fokhagyma 0,1 l száraz fehérbor A pulykamell filét aprított fokhagymával gazdagon megtűzdeljük. A tűzdelt pulykamellet teljesen beburkoljuk a szalonna szeletekkel. Pirító tálcába rakjuk a húst és ráöntjük a fehérbort. Fél óra után a szalonnás húst megfordítjuk és 20 perc múlva viszszafordítva készre sütjük. Chilis sült kukorica 20 perc, 205 C-on 4 db mirelit csöves kukorica 0,06 kg vaj 1 kk só 1 kk chilipor A kukoricacsöveket félbevágjuk, a vajat a chiliporral és a sóval habosra keverjük. A még mindig fagyos kukorica félcsöveket alaposan belekeverjük a fűszeres vajba. Grillezőtálcán egyszer, kétszer megforgatva készre sütjük.
Francia töltött paprika Barackos palacsinta felfújt 25 perc, 150 C-on 8 db apró tv paprika 0,3 kg darált sertéshús 0,3 kg darált marhahús 1 kk rozmaring 4 gerezd fokhagyma 2 db vöröshagyma 1 db darabolt paradicsom konzerv Só, bors 2 db tojás 1 ek olivaolaj A húsokból a fűszerekkel, a hagymákkal és a tojásokkal tölteléket készítünk. A kicsumázott paprikákba belerakjuk a tölteléket. A paprikákat a pirító tálcára rendezzük és a paradicsomkonzervet a leve nélkül a tetejére öntjük és olivaolajjal meglocsolva készre sütjük. Francia kenyérrel fogyasztjuk. 1 sütés 1 adag 8 perc, 235 C-on 3 db tojássárgája 0,2 kg finomliszt 0,35 l tej 0,05 kg kristálycukor 0,2 kg őszibarack 0,05 kg vaj 3 db tojás felvert fehérje 1 ek olivaolaj A pírító tálcát kivajazzuk. A tojássárgájából, felvert fehérjehabból, lisztből és cukorból habverővel tésztát keverünk. A tésztát kanállal 4 adagra elosztva a pirító tálcára kanalazzuk és megszórjuk kockára vágott őszibarackkal. Készre sütjük.
Kiadja: Studio Moderna 2000 TV Shop Kft. 1097 Budapest, Táblás u. 36-38. A receptfüzetben látható képek csak illusztrációk.