0200 Az Állami Számvevőszék 2002. évi ellenőrzési terve TARTALOMJEGYZÉK Jelentések címjegyzéke Az átláthatóság és az ellenőrizhetőség alapvető követelmény a közpénzek, a közvagyon felhasználásánál, működtetésénél. Ezek és egyéb más vonatkozó törvényi előírások érvényesülésének ellenőrzésére az Országgyűlés ellenőrző szerveként az Állami Számvevőszék hivatott. Az ÁSZ ellenőrzési tevékenységét minden évben a stratégiára épülő jóváhagyott ellenőrzési terv alapján végzi. A 2002. évi terv összesen 61 témát jelöl ki ellenőrzésre, melyek egy része 2001-ről, illetve 2003-ra húzódik át. Ebből a 2002-ben közzétenni tervezett számvevőszéki jelentések száma 34. Az ÁSZ 2000-ben 42, 2001-ben várhatóan 37 ellenőrzési jelentést tett, illetve tesz közzé. A jelentésszám némi csökkenése mellett az országgyűlési elvárásokhoz igazodva erősödik a jelentések szintetizáló, szélesebb területet lefedő és az általánosítható tapasztalatok bemutatására irányuló jellege. A jelentésekben szereplő megállapításokat 2001-ben várhatóan több mint 2400, 2002-ben mintegy 2500 helyszíni ellenőrzés alapozza meg. (Például a helyi önkormányzatoknál végzendő 2002. évi átfogó ellenőrzést mintegy 350 önkormányzatnál folytatja le az ÁSZ, de az elkészült számos részjeletésből egyetlen számvevőszéki jelentés készül, amely a tapasztalatokat rendszerezett és közérthető formában tárja a nyilvánosság elé.) 2002-ben a törvényekben előírt, meghatározott gyakoriságú (éves, kétéves) ellenőrzések az éves számvevőszéki kapacitás mintegy harmadát kötik le. Azon feladatok kapacitás igénye, amelyek esetében a törvény nem rendelkezik a gyakoriságról, de rendszeres teljesítést ír elő, közel azonos kapacitás-felhasználást igényel. A kapacitás harmadik harmada elnöki döntés alapján olyan törvényekben előírt kötelezettségek teljesítését szolgálja, amelyeknél a jogalkotó csak az ellenőrzési feladatot határozta meg, de nem rendelkezett az ellenőrzési feladat teljesítésének gyakoriságáról. Az ellenőrzési feladatok egy részében nem csak az ellenőrzési témát határozza meg törvényi előírás, hanem áttételesen a feladat megnevezésével annak végrehajtási időpontját is. Például a pénzügyi ellenőrzés (financial audit), illetve az önkormányzatok átfogó ellenőrzése az éves beszámolási időszakhoz kötődik. Így az ilyen típusú ellenőrzések az ÁSZ ellenőrzési kapacitásának egy részét nem pusztán lekötik, de azt egy meghatározott időszakra korlátozzák.
Az általános számvevőszéki stratégiához illeszkedően 2002-ben is jelentős súlyt kap a nagy összegű költségvetési pénzfelhasználások, illetve a széles társadalmi rétegeket érintő tevékenységek, területek ellenőrzése (oktatás, egészségügy, helyi önkormányzatok, területfejlesztés, autópálya beruházások stb). Az ÁSZ vizsgálatai egymásra épülnek. Az egyes ellenőrzések megállapításaiból azokkal összefüggésben gyakran következnek újabb ellenőrzési feladatok. Az ÁSZ az ellenőrzési témák súlyozása mellett továbbra is kiemelt szerepet szán az ellenőrzések kapcsán megtett javaslatok, ajánlások hasznosításának nyomon követésére. 2002-ben a tervben szereplő vizsgálatok közül 21 ellenőrzés egyben utóellenőrzés, 2 pedig célzott utóellenőrzés. Az ÁSZ arra törekszik, hogy a 2003. évi zárszámadás ellenőrzése keretében teljes körű legyen a központi költségvetés fejezeti beszámolói megbízhatóságának minősítése. Ennek megfelelően a számvevőszéki pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzések a költségvetési fejezetek igazgatási címeinek és fejezeti kezelésű előirányzatainak, valamint a nemzetgazdasági elszámolási számlák ellenőrzésére irányulnak. Az e körön kívül eső intézményi beszámolók minősítése a fejezetek feladatát képezheti. Ennek alapfeltétele, hogy a fejezetek teljes körben a központi költségvetés területén működő belső kontroll mechanizmusok ellenőrzése keretében tett számvevőszéki javaslatoknak megfelelően auditálják a felügyeletük alá tartozó intézmények beszámolóit. Az EU tagságra való felkészülési folyamat jegyében a pénzügyi ellenőrzési módszerek továbbfejlesztése, illetve az előző évi ellenőrzési tapasztalatok hasznosításával bővül a zárszámadáshoz alapul szolgáló beszámolók megbízhatóságára irányuló ellenőrzések köre. Az ÁSZ által 2003-ra kitűzött zárszámadási ellenőrzési célok időarányos megvalósítása érdekében a 25 költségvetési fejezet közül 10-re emelkedik azoknak a fejezeteknek, illetve fejezeti jogosítvánnyal rendelkező címeknek a száma, amelyeknél megbízhatósági szempontból minősítjük a fejezet szintű beszámoló jelentés adatait. Ezen kívül 8 fejezet (MEH, HM, IM, KöM, PM, ISM, KSH, MTA) esetében az igazgatási cím pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzésén kívül teljes körűen véleményezzük a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználását a számviteli alapelveknek való megfelelés szempontjából. Ennek megfelelően a központi költségvetés kiadási főösszegéből közel 300 Mrd Ft-ot, a bevételi főösszegből pedig több mint 3000 Mrd Ft-ot fed le az ÁSZ saját erőforrású pénzügyi szabályszerűségi ellenőrzéssel. A 2000. évi számvevőszéki tevékenységről készített jelentésben felvázolt koncepciónak megfelelően a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetek megkezdik saját intézményeiknél az éves elemi beszámolók megbízhatóságának felülvizsgálatát és várhatóan a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi Minisztérium is csatlakozik a programhoz. Az évek során tovább gördül ez a gyakorlat és a költségvetési fejezet is megvalósítja a saját intézményeinek auditálását. A költségvetési gazdálkodás szabályossága mellett kívánalomként jelenik meg a pénzeszközök felhasználásának hatékonysága. A szabályos pénzfelhasználás ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétele a költségvetési források hatékony
felhasználásának. A közpénzek adott célra való felhasználása hatásfokának mérésére a teljesítmény ellenőrzések alkalmasak, sőt e módszerekkel lehetséges a költségvetési intézmények, szervek tevékenységi (pl. irányítás) színvonalának mérése is. A 2002-es ellenőrzési tervben 12 teljesítmény ellenőrzés szerepel. 2002-ben a helyi önkormányzatok témakörén belül az átfogó ellenőrzések mellett az ÁSZ ellenőrzi a kötött felhasználású támogatásokat, a beruházásokhoz nyújtott címzett és céltámogatásokat, az illetékhivatali tevékenységet, a tartós szociális feladatok ellátását, a pénzügyi befektetésekkel történő gazdálkodást, a megyei területfejlesztési tanácsok támagatási összegének igénylését és felhasználását, valamint a szakképzési struktúrát a munkaerőpiaci igényekkel összefüggésben. A feladat súlyának megfelelően az önkormányzati gazdálkodás átfogó ellenőrzését az ÁSZ e célra kialakított mintavételi eljárás alkalmazásával kívánja teljesíteni és fokozatosan elérni azt, hogy országgyűlési ciklusonkét teljes körűen tudja ellenőrizni az önkormányzatok gazdálkodását. A mintavételes eljárással három éves, fokozatos bevezetéssel sor kerülhet minden önkormányzat országgyűlési ciklusokon belüli átfogó ellenőrzésére. Kiemelt figyelmet kapnak azok az önkormányzatok, amelyek működése költségvetésük és vagyonuk nagyságából adódóan jelentős kockázattal járhat (263 város és a fővárosi kerületek önkormányzatai). Ugyancsak a vizsgálatok keretében kerül sor a képviselői megkeresések, a gazdálkodási problémák, a különböző kormányzati szervek jelzései, valamint a közérdekű bejelentések ellenőrzéseire is. Emiatt a mintavételekben és a kialakuló összképben egyaránt súlypont eltolódás van a problematikus önkormányzatok irányába. Az államháztartáson kívüli szervezetek körében törvény szabta új feladatként első alkalommal kerülhet sor a Magyar Nemzeti Bank működésének ellenőrzésére. Emellett olyan fontos témák kaptak helyet, mint a Postabank konszolidációjának vizsgálata vagy közalapítványok gazdálkodásának ellenőrzése. Új elemként merülhetne fel a kormány középtávú gazdaságfejlesztési programja (Széchenyi Terv) keretében a gazdaságba áramló közpénzek ellenőrzése. Az ÁSZ a Széchenyi Terv megvalósításának ellenőrzését nem önálló feladatként kívánja kezelni. Az egyes fejezeteknél folytatott ellenőrzések alkalmával kerülhet majd sor a Széchenyi Tervhez kapcsolódó elosztási tevékenység és a felhasznált pénzösszegek ellenőrzésére (pályáztatás, támogatások kifizetése stb.). Az ellenőrzési terv végrehajtásához 2002-ben várhatóan 54 ezer ellenőri nap szükséges, ami az ÁSZ teljes ellenőri kapacitásának lekötését jelenti. Ez mintegy negyedével több az előző évre tervezettnél, ami a feladatok bővülésével, változásával és az ehhez rendelt Országgyűlés által jóváhagyott létszámfejlesztéssel függ össze. 2002-ben egy számvevői munkanapra jutó költség 79 ezer Ft (ez 2001-ben 71 ezer Ft volt). Ez a költség tartalmazza a köztisztviselői törvény módosításából adódó illetmény-növekedést. Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága amely az ellenőrzési tervet támogatólag tudomásul vette részletes tájékoztatást kapott az egyes vizsgálatok költségeiről, valamint az ahhoz kapcsolódó személyi és dologi költségekről. Ebből a legnagyobb költségű a zárszámadás vizsgálata, amely az ÁSZ költségvetés mintegy 20%-át teszi ki és növekedő tendenciájú, figyelemmel a pénzügyi ellenőrzések tanúsítás jellegére.
Az ÁSZ egyes ellenőrzéseinél szakértők bevonására is szükség van. Ilyennek tekinthetők például: az M7-es autópálya, a kórházak és klinikák, Magyar Televízió Közalapítvány, illetve a Környezetvédelmei Minisztérium ellenőrzése. Ez jellemzően egyéni megbízásokat, kisebb mértékben szakértői szervezetek igénybevételét jelenti. A szakértői munkára 2001-ben várhatóan 50 millió Ft-ot, 2002-ben 42 millió Ft-ot tervezünk fordítani. A korábbi gyakorlatnak megfelelően az ÁSZ 2002-re sem rendelkezik tartalék kapacitással. Ennek megfelelően terven felüli feladatok esetén az ellenőrzési terv módosítása szükséges, ami egyes ellenőrzések időbeli csúszását, illetve elmaradását jelentheti. Január 1-jétől a feladatokhoz és az ellenőrzési módszerekhez pontosabban igazított, megújult szervezeti felépítésben folytatja munkáját. Az intézmény az átalakítás tervezett koncepciójáról a 2000. évi tevékenységéről szóló beszámolójában tájékoztatta Országgyűlést. Az Országgyűlés egyetértett az ÁSZ működési tapasztalatai alapján időszerűvé vált szervezeti fejlesztéssel, egyúttal a 29/2001. (V. 11.) határozatával jóváhagyta az előterjesztett változásokat. A 2002. évi munka keretét jelentő szervezeti és működési szabályzat elkészült és azt az Országgyűlés illetékesei szíves rendelkezésére bocsátottuk. Jelentések címjegyzéke 2001-BEN MEGKEZDETT, 2002-RE ÁTHÚZÓDÓ ELLENŐRZÉSEK I. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzésével és a költségvetés előirányzatainak véleményezésével kapcsolatos ellenőrzések a témák ütemezéséből adódóan áthúzódó ellenőrzést nem terveztünk II. A központi költségvetéssel kapcsolatos ellenőrzések 1. A Környezetvédelmi Minisztérium fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 17. 2. A Miniszterelnökség fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 21. 3. Az Egészségügyi Minisztérium fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. október 1. 4. A Belügyminisztérium fejezet működésének ellenőrzése
helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 17. 5. A Magyar Tudományos Akadémia fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 3. III. A helyi és helyi kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzések 6. A foglalkoztatást elősegítő támogatások felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 1. 7. A helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2001. évi átfogó ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. január 8. 8. A települési önkormányzatok szilárd hulladékgazdálkodási feladatai ellátásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. június 1. 9. Az általános iskolai oktatás minőségének javítását szolgáló intézkedések ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. június 1. 10. Budapest Főváros Önkormányzata gazdálkodásának utóvizsgálata helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. november 8. IV. A társadalombiztosítási alapokkal kapcsolatos ellenőrzések a témák ütemezéséből adódóan áthúzódó ellenőrzést nem terveztünk V. Az állam vállalkozói és kincstári vagyonával kapcsolatos ellenőrzések 11. A Magyar Államvasutak Rt. 1999-2000. évi működésének és gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. október. 1. VI. A külföldi támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzések 12. A Mária-Valéria híd beruházás ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. november 22. 13. A SAPARD Program végrehajtására és a támogatások kifizetésére létrehozott magyarországi intézményrendszer akkredi-táció előtti átvilágítása helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001.december 14. VII. Az államháztartáson kívüli szervezetekkel kapcsolatos ellenőrzések
14. A Földhitel és Jelzálogbank Rt. 2000. évi tevékenységének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001.szeptember 26. 15. A közalapítványoknak és alapítványoknak 1998-2001 között juttatott nem normatív központi költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. december 4. VIII. Egyéb ellenőrzések 16. A NATO Biztonsági Beruházási Programja (NSIP) keretében Magyarországon megvalósuló fejlesztések ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. november 14. 17. Az M3-as autópálya beruházás pénzügyi folyamatának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2001. szeptember 28. 2002-BEN INDULÓ, 2002-BEN BEFEJEZNI TERVEZETT ELLENŐRZÉSEK I. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzésével és a költségvetés előirányzatainak véleményezésével kapcsolatos ellenőrzések 18. A helyi önkormányzatok 2001. évi normatív állami hozzájárulás igénylésének és elszámolásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. március 18. 19. A Magyar Köztársaság 2001. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. március 18. 20. Vélemény a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. augusztus 1. II. A központi költségvetéssel kapcsolatos ellenőrzések 21. A Bíróságok fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. február 18. 22. Köztársasági Elnökség fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. március 21.
III. A helyi és helyi kisebbségi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzések 23. Kötött felhasználású támogatások 2001. évi igénylésének és felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. február 18. 24. Megyei, fővárosi illetékhivatali tevékenység ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. április 2. 25. A helyi önkormányzatok beruházásaihoz és rekonstrukcióihoz nyújtott 2001. évi címzett és céltámogatások igénybevételének és felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. január 8. IV. A társadalombiztosítási alapokkal kapcsolatos ellenőrzések a témák ütemezéséből adódóan ellenőrzést nem terveztünk V. Az állam vállalkozói és kincstári vagyonával kapcsolatos ellenőrzések 26. A Magyar Távirati Iroda Rt. 2001. évi gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002.április 8. 27. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2001. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. április 22. VI. A külföldi támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzések 28. Nyugat-dunántúli környezetvédelmi beruházások ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. április 1. VII. Az államháztartáson kívüli szervezetekkel kapcsolatos ellenőrzések 29. A Kereszténydemokrata Néppárt 2000-2001. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. augusztus 21. 30. A Munkáspárt 2000-2001. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. augusztus 21. 31. Társadalmi szervezeteknek és köztestületeknek juttatott költségvetési támogatások ellenőrzése
helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. március 25. 32. A Magyar Nemzeti Bank működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. április 11. VIII. Egyéb ellenőrzések 33. A nemzetközi támogatások monitoring rendszerének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. május 2. 34. Az állami és egyházi tulajdonban lévő kórházak, egyetemi klinikák gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. június 21. 2002-BEN INDULÓ, 2003-RA ÁTHÚZÓDÓ ELLENŐRZÉSEK I. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzésével és a költségvetés előirányzatainak véleményezésével kapcsolatos ellenőrzések 35. A Magyar Köztársaság 2002. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2003. március 15. II. A központi költségvetéssel kapcsolatos ellenőrzések 36. A katonai védelmi beruházások ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. július 15. 37. A Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. július 15. 38. A Külügyminisztérium fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 10. 39. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. szeptember 26. 40. Egyes kiemelt nemzetgazdasági elszámolások és támogatási célelőirányzatok felhasználásánál a belső kontroll mechanizmusok ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. november 8.
41. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. szeptember 2. 42. Az ÁFA visszaigénylési rendszerének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. július 29. 43. A központi költségvetést megillető 2001-2002. évi jövedéki adóbevételek realizálása hatékonyságának és eredményességének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2003. február 28. 44. A felsőoktatási intézményhálózat integrációjának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. július 25. III. A helyi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzések 45. A helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának átfogó ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. január 8. 46. A helyi önkormányzatok egyes pénzügyi befektetésekkel történő gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. szeptember 2. 47. A szakképzési struktúra szerepe a munkaerő-piaci igények kielégítésében helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 1. 48. Az önkormányzatok tartós szociális ellátási feladatainak ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 1. 49. A megyei területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik rendelkezésére álló támogatások igénylésének és felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 1. IV. A társadalombiztosítási alapokkal kapcsolatos ellenőrzések 50. Az Egészségbiztosítási Alap működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 21. V. Az állam vállalkozói és kincstári vagyonával kapcsolatos ellenőrzések a témák ütemezéséből adódóan ellenőrzést nem terveztünk
VI. A külföldi támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzések 51. SAPARD igazoló ellenőrzés helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. július 1. VII. Az államháztartáson kívüli szervezetekkel kapcsolatos ellenőrzések 52. A FIDESZ - Magyar Polgári Párt 2000-2001. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. november 4. 53. A Magyar Demokrata Fórum 2000-2001. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 28. 54. A 2002. évi országgyűlési választásra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzése a jelölő szervezeteknél és a független jelölteknél helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. augusztus 21. 55. A Postabank és Takarékpénztár Rt. konszolidációjának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. május 2. 56. A Magyar Televízió Közalapítvány és az MTV Rt. működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. október 7. 57. A Magyar Mozgókép Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. június 24. 58. A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány gazdálkodásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. november 27. 59. A Magyar Nemzeti Bank belső (banküzemi) működésének ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2003. január 20. VIII. Egyéb ellenőrzések 60. A központi költségvetésből közmunkavégzés támogatására fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzése helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2002. november 28. 61. Az M7-es autópálya felújítás pénzügyi folyamatának ellenőrzése
helyszíni ellenőrzés kezdési időpontja: 2003. március 31.