Immunrendszer
Immunitás Az immunrendszer a szervezet önazonosságát és épségét biztosító védekező rendszer. Feladata a szervezet saját anyagainak eltűrése, a nem saját (idegen) anyagok felismerése és eltávolítása. Az immunrendszer védekezik a kívülről behatoló kórokozók (pl. mikroorganizmusok) és a szervezetben keletkező megváltozott, az egyed életét veszélyeztető sejtek (pl. daganatsejtek) ellen. Az immunválasz során ezek felismerése és elpusztítása történik.
A szervezet védekezik a belső környezet állandóságát veszélyeztető, úgynevezett testidegen anyagokkal szemben. A szervezet számára idegen anyag lehet minden olyan sejt vagy makromolekula, amely mozgósítja a szervezet védekező rendszerét.
ANTIGÉN Antigénnek nevezünk minden olyan (sejtfelszíni vagy oldott) anyagot, melyet az immunrendszer felismer. Az antigén lehet saját, ekkor jó esetben tolerancia (türelem) alakul ki, az idegen antigén viszont immunválaszt vált ki. Az antigének általában fehérjéből és szénhidrátból állhatnak, de időnként nukleinsav vagy lipid is lehet antigén. Az antigének általában nagy polimer molekulák, ugyanakkor az antigenitásért csak a molekula kis része felelős.
Saját és idegen anyagok felismerése A saját anyagok, tolerogének a magzatés csecsemőkorban bemutatkoznak a fejlődő immunrendszernek, amely az önmegismerés, a tolerancia állapotában van, így az ellenük kialakuló immunreakciót lecsendesíti.
Ennek módja az önreaktív nyiroksejtek elaltatása, elpusztítása, illetve az immunreakció specifikusan elnyomó (szuppresszor) T-sejtek kialakulása. Ha ekkor idegen anyag kerül a szervezetbe, az ellen tolerancia alakul ki.
Ha az immunrendszer kifejlődése lezajlott, az újonnan szervezetbe kerülő anyagot idegenként felismeri (immunogén), és az az immunrendszer sejtjeit gátlás helyett aktiválni fogja. Ha ebben a stádiumban olyan saját anyag kerül az immunrendszer figyelmének fókuszába, melyet korábban nem látott, az ellen immunválaszt indít.
A here burkain nem hatolnak át az immunsejtek. Ellenben egy felnőttkori sérülésnél a herét az immunrendszer idegenként ismerheti fel.
ANTITEST Az antitest (ellenanyag) a B-nyiroksejtek által termelt speciális fehérjemolekula. Elhelyezkedhet a B-sejt felszínén, ekkor specifikus antigénfelismerő receptor, vagy az immunválasz későbbi szakaszában a B-sejtek által termelt és a vérbe juttatott molekula, a humorális immunválasz egyik főszereplője. Ekkor az antitest már nemcsak a felismerésben, hanem az antigén közömbösítésében és eltávolításában is szerepet játszik.
Az immunrendszer két részből áll: létezik egy ősi, veleszületett, természetes immunitás, valamint egy fiatalabb, adaptív (szerzett) immunitás.
Az előbbi a kórokozóra nem specifikus, mindenkiben jelen van, önmagában alacsonyabb hatékonyságú, de a végső küzdelemben nélkülözhetetlen. Utóbbi az adott kórokozóra egyedileg az életünk során alakul ki (ezért az immunválasz kifejlődéséhez idő kell), edződik és emlékezettel rendelkezik.
Más felosztás szerint az immunrendszer alakos (sejtes/celluláris) és szövetnedvhez kötött molekuláris (humorális) összetevőkből áll. A sejteket a faló- és nyiroksejtek, a humorális immunitást többek között a komplementrendszer, az ellenanyagok képviselik.
Az immunrendszer sejtes elemei a fehérvérsejtek. A fehérvérsejt gyűjtőnév, melybe több, különféle sejttípus tartozik. Három fő csoportjuk: Limfociták (nyiroksejtek) Granulociták Monociták
A limfociták (nyiroksejtek) sokféle specifikus feladatot látnak el. Kisebb hányaduk a vörös csontvelőben, nagyobb részük a nyirokcsomókban, a lépben és a csecsemőmirigyben képződik olyan őssejtekből, amik a vörös csontvelőből származnak. A vérkeringésbe elsősorban a nyirokerek mentén kerülnek be, onnan pedig vissza a nyirokszervekbe. Élettartamuk néhány óra, ezalatt többször megfordulnak a vérkeringés és a nyirokszervek között.
A nyiroksejtek két fő típusa: T-limfocita B-limfocita Elnevezésük a képződési helyükre utal a T-limfociták a csecsemőmirigyben (thymus) termelődnek A B-limfociták a májban és a vörös csontvelőben (bursa Fabricii)
Granulociták A vörös csontvelő őssejtjeiből keletkeznek. A vérárammal jutnak el a szervezet bármely pontjára, az erek falán amőboid mozgással jutnak át. Bakteriális fertőzéskor számuk megnő, kemotaxissal a fertőzés helyére vándorolnak. A kórokozókat fagocitálják. Típusaik: Neutrofil Bazofil Eozinofil granulocita Élettartamuk összesen 6-11 nap, a vérben kb. 8 órát töltenek.
A neutrofil (semleges) granulociták falósejtek, és szemcséikben sok baktériumölő vegyület (pl. hipoklorit, hipó) található, melyet támadáskor a kórokozóra zúdítanak. Az eozinofil (eozinnal festődő) granulociták a többsejtűek (pl. férgek) elleni védekezésben és az allergiában, a bazofil (bázikus festékkel festődő) granulociták a gyulladás és az allergiás reakció szöveti változásaiért (vérbőség, fájdalom, stb.) felelősek.
Monociták Nagy méretű sejtek, melyek a vérben monocitaként kezdik életüket, majd a szöveteki makrofágokká alakulnak. Kormot, baktériumokat, vírusokat, festéket és egyéb idegen anyagokat kebeleznek be, majd azokat enzimek segítségével lebontják. Vándorló alakjai kemotaxissal jutnak a veszélyeztetett területre.
A fehérvérsejtek másik csoportja, a természetes ölő (NK) sejtek elsősorban daganatsejteket képesek felismerni és elpusztítani. A falósejtek (makrofágok) a természetes immunrendszer fontos elemei, a kórokozókat felfalják, elpusztítják, majd azok antigénjeit bemutatják a nyiroksejteknek. A nyiroksejtek által termelt citokinek hatására aktiválódnak.
A fehérvérsejtek vérképzőszervi őssejtekből keletkeznek. Az őssejt egy nyiroksejt előalakot és egy csontvelői előalakot hoz létre. Előbbiből lesznek a nyiroksejtek, utóbbi hozza létre az összes vérsejtet. A különféle sejttípusok speciális citokinek hatására alakulnak ki, hosszú és bonyolult érési folyamat során.
CELLULÁRIS IMMUNVÁLASZ: A sejtes immunválaszban főként falósejtek, természetes ölő (NK) valamint T4 és T8 nyiroksejtek vesznek részt. Mindegyik sejttípus jelen van a vérben és a nyirokszervekben, és a makrofágok a szövetekben is. Megfelelő inger (pl. a kórokozó behatolása, aktivált makrofágok által elválasztott kémiai kemotaktikus anyagok) hatására a többi sejtes elem is képes a a szövetek közé vándorolni, és a gyulladásos válaszban részt venni.
A NYIROKRENDSZER A nyirokrendszer vakon végződő nyirokerekből áll, melyeknek az útjában minden testtájon mikroszkópos szűrők, nyirokcsomók helyezkednek el. A nyirokerek végül a mellkasi fő nyirokérbe gyűlnek össze, amely az érpályába torkollik. A nyirokrendszer feladata kettős: egyrészt visszavezeti az érpályából kiszivárgó szövet közötti folyadékot (nyirok) a vérbe, másrészt a nyirokcsomók át meg átszűrik a szövetnedvet, és a bennük található immunsejtek (antigén bemutató makrofágok és nyiroksejtek) figyelik, van-e idegen antigén a szervezetben, történt-e fertőzés.
A sejtes elemek jelentősége minden kórokozó elleni harcban központi jelentőségű. A makrofágok az antigén bemutató sejtek, és a végrehajtó szakaszban aktív ölő fagocitózist folytatnak, illetve ők takarítják el a fertőzés maradványait. A neutrofil granulociták elsősorban a baktériumok elpusztításában fontosak. A természetes ölő (NK) sejtek olyan nyiroksejtek, melyeknek nincs specifikus antigénreceptoruk, és a daganatsejteket támadják meg.
A T4- segítő sejtek citokinekkel kormányozzák, aktiválják az immunrendszer sejtes elemeit. A T8 ölő sejtek a vírus fertőzött és daganatos sejtek közvetlen felismerését és elpusztítását végzik.
A sejtes immunválasz a szervezet a sejten belül túlélő kórokozók (pl. TBC, gombák), megváltozott tulajdonságú (pl. vírusfertőzött és daganatos) sejtek vagy idegen szövetek (szervátültetés) elleni védekezés. Mindben közös, hogy az immunreakció saját, de legalábbis sejtmaggal rendelkező állati sejteket, szöveteket, egyedeket (pl. férgeket) támad meg. Ebben az esetben az antigének nem az antigén bemutató sejtek idegen antigéneket bemutató molekuláinak (MHC II) kötésében jelennek meg, hanem a saját természetes antigéneket bemutató molekulákkal (MHC I) kölcsönhatva.
Ezek a bemutató molekulák minden sejt felszínén jelen vannak, mintegy személyi igazolványként bizonyítva hovatartozásukat. Ha az antigénmintázat eltér az egyed magzatkorban felismert saját természetes mintázattól, az ilyen sejt nem toleranciát vált ki, hanem immunválaszt. A sejtes immunválaszban részt vesznek a segítő és ölő T-sejteken túl az NK sejtek is. Ők elsősorban arra érzékenyek, ha lecsökken a saját természetes antigéneket bemutató sejtfelszíni MHC I molekulák megjelenése. Ilyenkor az NK sejtek elpusztítják a személyi igazolvánnyal nem rendelkező sejteket (pl. daganatsejteket).
HUMORÁLIS IMMUNVÁLASZ: A vérben szállított anyagokkal történő védekezés nagyrészt a keringő ellenanyagokkal (immunglobulinokkal) kapcsolatos immunvédekezést jelenti. Az ellenanyagokat a B-sejtekből kialakult plazmasejtek termelik, melyek elsődlegesen a fertőzés helyén fordulnak elő.
Az antitesteket a plazmasejtek a fertőzés helyén, a nyirokcsomókban, és legnagyobbrészt a lépben termelik. Az antigénnel történő első találkozáskor szükség van egy második ingerre, melyet az antigént szintén felismerő segítő T-sejt ad meg. Ez a nyirokcsomóban vagy a lépben történik meg. Ennek hatására a B-sejt osztódásnak indul és plazmasejteket hoz létre, melyek nagy mennyiségű specifikus ellenanyagot termelnek.
Néhány antigén (ún. szuperantigének, pl. a baktériumok sejtfalanyagai) a B-sejtek tömegét nem specifikusan aktiválja, ekkor nincs szükség a T-sejtekre. Ezek az antitestek nem specifikusak, erős immunválaszt és nagymértékű gyulladást okoznak.
Az immunglobulinok: Az immunglobulinok, más néven antitestek, ellenanyagok, specifikus antigénfelismerő fehérjemolekulák. Az immunglobulinok a keringő antigének elleni humorális immunreakcióban játszanak kiemelt szerepet.
A specifikus antigén és a segítő T-sejt által termelt citokinek hatására a B-sejt plazmasejtté alakul, melynek fő feladata az antitest termelése. Az antitestek Y alakú molekulák, melynek V alakú végén alakul ki az antigén kötőhely (felismerés). Az Y szára pedig a szervezet sejtjeihez és a komplement rendszerhez képes kötni, és azokat aktiválni (végrehajtás).
Az immunoglobulinoknak (Ig) öt fajtája van, melyek az Y szárának különbségei alapján ismerhetők fel. Az elsődleges immunválasz során a plazmasejt IgG-t termel, majd az újrafertőzés kapcsán kezdi el a leggyakrabban előforduló igg-t termelni. Az IgA a nyálkahártyák (száj, szem, bél) felszínén gátolja meg a kórokozók bejutását, míg az IgE elsősorban allergének hatására a hízósejteket aktiválja, allergiás reakciókban vesz részt.
Nyirok Nyiroknak nevezzük a szövetnedvet. A nyirok összetétele az alakos elemek kivételével megegyezik a vérplazmáéval, illetve a sejtek közti tér folyadékéval. Elsősorban vízből, sókból, kisebb részt fehérjékből áll. Termelődése az artériák és a vénák közti nyomáskülönbség következtében jön létre.
A nyirokrendszer részei: A nyirokerek a nyirkot szállító erek. Egy sejtrétegből álló, lyukacsos alaphártyát tartalmazó faluk van, melyen keresztül gyors az anyagforgalom.
A nyirokrendszer vakon végződő nyirokhajszálerekből indul ki, melyek a vénás keringéshez hasonlóan, egyre nagyobb gyűjtőerekbe szedődnek össze, végül a mellkasi fő nyirokérbe gyűlnek össze, amely az érpályába torkollik. A vénás keringéstől eltérően a nyirokereknek nincs saját izomfaluk.
A nyirokerek útja mentén nyirokcsomók vagy nyirokszervek helyezkednek el. Ezek nyiroksejt-csoportosulásokat, ún. tüszőket és szöveti makrofágokat, valamint nyúlványos antigénbemutató sejteket tartalmaznak. Feladatuk a nyirokból a kórokozók kiszűrése, és ellenük az immunválasz megindítása
A szervezet fő behatolási kapuinál a tüszők nagy nyirokszervekké álltak össze: ilyenek a légút és tápcsatorna elején a mandulák, a vékonybél végső szakaszán a Peyerplakkok, valamint a vékonybélvastagbél határon a vakbél féregnyúlványa.
A nyirokkeringést a nyirokereken sűrűn elhelyezkedő egyenirányító billentyűk, az izmok pumpáló hatása és a mellkas negatív nyomása (szívó hatás) teszi egyirányúvá. A nyirokrendszer nagy jelentőségű, mert a szövetnedveket visszavezeti a vérbe, és hálózata korán és hatékonyan képes felismerni és kiszűrni a behatoló kórokozókat vagy újonnan keletkező daganatsejteket. Az immunválasz a nyirokhálózaton keresztül gyorsan tovaterjed.
A védőoltás egy specifikus fertőző betegség ellen védelmet nyújtó immunreakció kiváltása. Megkülönböztetünk passzív és aktív védőoltást. A passzív oltásnál a kórokozó antigénjei elleni immunszérumot (immunglobulinokat) adunk a betegnek, amelyek semlegesítik a szervezetben levő, vagy azt veszélyeztető kórokozót.
Az aktív védőoltás során egy ártalmatlanított kórokozót vagy annak antigénjét juttatjuk az egészséges szervezetbe, cseppek vagy injekció formájában. Az antigének ellen a fertőzés veszélye nélkül alakul ki az elsődleges immunitás, hogy egy rákövetkező valódi fertőzés ellen védettséget nyújtson.
Szemben a passzív immunizálás rövid távú hatásával, az aktív immunizálás által nyújtott védettség hatása sokáig megmarad, mert memóriasejtek képződnek. Mivel az aktív immunizálás kialakulásához idő kell, egy veszélyeztetett vagy beteg embernek előnyösebb lehet a passzív immunizálás.