Bevezetés a közgazdaságtanba I.

Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) Dr. Nagy András előadásai

2 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) Dr. Nagy András, 2004-6 A szerző művét az Általános GNU-licence hatálya alá helyezi. Ezt a művet bárki lemásolhatja, sokszorosíthatja, terjesztheti ellenszolgáltatásért vagy a nélkül, átírhatja a következő feltételek betartása mellett: Köteles ugyanezeket a jogokat bárki más számára ugyanilyen formában biztosítani; Köteles a szerző (és valamennyi korábbi módosító) nevét feltüntetni; Köteles pontosan jelezni (saját nevével ellátva) az általa eszközölt változtatásokat és az általa módosított változat eredeti forrását; Köteles az általa terjesztett példányokat hasonló copyleft-tel ellátni; Ezek a feltételek automatikusan kiterjednek a szöveg megváltoztatott részeire is.

1. előadás egy kis filozófia 3 1.1. A termelés a közgazdaságtan tárgya 1.1.1. A szükségletek 1. előadás egy kis filozófia - Miben különbözik a villamos a zsiráftól? -??? - Hát a villamos így sárga, a zsiráf meg így magas. (vicc az 1970-es évekből) Minden szakma képviselője kicsit a saját szakmája szemüvegén keresztül nézi a világot. A cipész a lábakon a lábbelit nézi, a csillagász az égre tekintve pulzárokat és szupernóvákat keres. Mi közgazdászok sem vagyunk kivételek. Amikor például kedvenc kutyánkat simogatjuk és elgondolkozunk azon, milyen sok a hasonlóság az emberek és az állatok között, mégis mennyire különbözünk egymástól, közgazdasági természetű válaszokat keresünk felmerülő kérdéseinkre. Ha dolgokat hasonlítunk össze, azoknak hasonlóaknak kell lenniük valamilyen mértékben. Amik semmiben sem hasonlítanak egymásra, azoknál a különbségekről sincs értelme beszélni, a köztük levő viszony (az összehasonlíthatatlanság) ugyanis maga egy nagy, megfoghatatlan különbség. Az az érdekes, hogy egy-s-másban hasonló dolgok mi mindenben térnek el egymástól. Azonnal szembetűnő, hogy az állatok éhesek, szomjasak, fáznak, melegük van, azaz időről időre késztetést éreznek arra, hogy egyenek, igyanak, vigyázzanak normális testhőmérsékletükre, és mi, emberek ezzel valahogy ugyanúgy vagyunk. Sőt az a késztetés is közös bennünk, hogy utódokat nemezzünk és neveljünk fel. Mindezek az élet szempontjából igen fontos késztetések, hiszen ha nem volnának, akkor az egyedek elfelejtenének táplálkozni, inni s éhen, szomjan pusztulnának, nem törődnének testhőmérsékletükkel és sejtjeik megfagyás vagy túlhevülés által halnának el, utódok nemzése híján a faj kihalna. E késztetések, motivációk tehát az egyed- és fajfenntartás, az élet fenntartásának elengedhetetlen előfeltételei. Szükségleteknek nevezzük őket. Ember és állat tehát egyaránt szükségletei kielégítésére törekedve tartja fenn saját és faja életét. Ez bennük a közös. Ugyanakkor szembetűnő e szükségletek különbsége is. Ha mást nem is, azt mindenképpen észrevehetjük, hogy az embereknek az állatokénál sokkal kifinomultabbak, sokrétűbbek a szükségleteik. Például egyes állatfajták, különösen a fiatalabb egyedeik sokszor folytatnak játéknak tekinthető tevékenységet, de a kifejezett szórakozás iránt csak az embernek van szükséglete. 1.1.2. A termelés az emberi szükségletek sajátos kielégítési módja Az állatok és emberek szükségletei közötti különbségek részben okai, részben és alapvetően következményei annak, hogy az emberek a szükségleteiket másképpen elégítik ki, mint az állatok. Miben áll ez a másság? Mielőtt erre a kérdésre megpróbálnánk válaszolni, le kell azonnal szögezni, hogy minden a továbbiakban felhozandó, ember és állat különbségére vonatkozó, állításunk megkérdőjelezhető egy bizonyos fokig. Ugyanis itt nincsenek éles határvonalak. Éppen kifejtendő álláspontunk amely a társadalmi létnek kiemelt szerepet szán miatt lesz problematikus bizonyos pszeudó ( olyan, mintha ) társadalmakat alkotó állatfajták (hangyák, méhek stb.) illetve az emberi környezetbe erősen integrálódott (beépült) állatfajták (kutya stb.) viselkedésének megítélése.

4 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) A megfigyelések azt mutatják, hogy az állatok túlnyomó többségben a természeti környezet készen talált feltételeit használják fel szükségleteik kielégítéséhez. Ez még akkor is igaznak tűnik, ha a látszat mást mond, hiszen a méhek, például, igen sajátos építkezést folytatnak lépeik előállításakor, de soha nem csinálnak másból lépet, csak viaszból. Ezért egyrészt a viaszlép készítése mintegy külsővé vált biológiai folyamatnak is tekinthető (tehát a lép sejtjeiről beszélve a hasonlóság a szervezet sejtjeivel nem egészen formális-külsődleges), másrészt az előbbivel szoros kapcsolatban ha a környéken nincs megfelelő forrás a viasz-termeléshez, a méhek ugyanúgy elvándorolnak, mint a patás állatok, ha nincs mit legelniük. Vagyis a valóban állatként viselkedő állatok, ha nem találnak a természeti környezetükben szükségleteik kielégítéséhez tárgyakat, akkor vagy elpusztulnak (kielégítetlen szükségleteik következtében) vagy elvándorolnak. Összefoglalva: az állatok a természeti környezetükhöz alkalmazkodva elégítik ki szükségleteiket. Szabályt erősítő kivételek az ember környezetében élő, hozzá, az emberhez és nem általában a környezetükhöz alkalmazkodó intelligensebb állatok (kutya, patkány stb.) Egészen más a helyzet az emberek esetében. Az emberek szükséglet-kielégítésük céljából céltudatosan megváltoztatják környezetüket. Ha például viaszsejteket építenének a méhek módjára, és környezetükben nem találnának megfelelő viaszforrást, akkor a viaszt megpróbálnák valamivel helyettesíteni és előbb, vagy utóbb feltalálnák a műviaszt. Azaz, az emberek szükséglet-kielégítésük céljára a természeti környezetüket alkalmazzák. Az alkalmazás az alkalmazkodás magasabb foka, amely magába foglalja az alkalmazkodást, de egyben ellentéte, tagadása is annak. Egy egyszerű példán belátható ez. Egy prémes állat az időjárás hőmérsékletváltozásaira vedléssel és bundanövesztéssel reagál. Az ember viszont lenyúzza a prémes állat téli bundáját, azt speciális eljárással, a kikészítéssel tartósítja, puhává teszi, majd amikor fázik, magára teríti, amikor melege van, leveti. Hogy a bunda növesztése illetve lenyúzása között különbség van, az aligha szorul magyarázatra, viszont itt azt is látni kell, hogy az állat a vedlési ciklusával csak a hőmérsékletváltozások sok-sok éves trendjéhez képes alkalmazkodni, addig az ember a zsákmányolt és kikészített bundával a legszeszélyesebb időjárásokhoz is tud alkalmazkodni. Túlélő képessége ezáltal a sokszorosa lesz a bunda eredeti tulajdonosa túlélő képességének. A szükségletek kielégítésének ezt a sajátos, nem egyszerűen a környezethez alkalmazkodó, hanem a környezetet átalakító, alkalmazó módját nevezzük termelésnek. Némi szakmai sovinizmussal azt mondhatjuk, hogy az embert a termelés tette emberré, a termelés az ember létezési módja. Ahhoz azonban, hogy az ember alkalmazni tudja a környezetét, valamilyen mértékben ismernie kell azt, tudással kell rendelkeznie. Az egyes ember-egyedek ismeretszerző képessége élettartamuknál fogva eléggé véges. Ha mindenkinek a környezet alkalmazásához szükséges ismereteket magának kellene megszereznie, ugyancsak kevés eredményt érne el - jobban jártunk volna, ha a természet legalább azzal az alkalmazkodó képességgel ruházott volna fel bennünket, mint amivel a méhek vagy a prémes állatok rendelkeznek. De az ember azért alakíthatta ki meglehetősen nagy hatékonysággal (aminek bizonyítéka az, hogy immár a melegvérű élőlények között az emberi fajé a legnagyobb populáció, lekörözve a korábban élen álló patkányokat) sajátos szükséglet-kielégítési formáját, a termelést, mert képesnek bizonyult tapasztalatai térben és időben való átadására társainak és utódainak, vagyis képes artikuláltan kommunikálni, képes elvont fogalmakban gondolkodni, gondolatait rögzíteni és továbbítani. Ez a kommunikáció teszi az emberi faj számára lehetővé a tudatos közös tevékenységet, a kooperációt. Az elvont (absztrakt) gondolkodás teszi lehetővé a céltudatos tevékenységet, a munkát és annak megosztását. Mindezek összességükben azt jelentik, hogy a termelés társadalmi folyamat. Ember nem lehetséges termelés nélkül, termelés nem lehetséges ember nélkül. De termelés nem lehetséges társadalom nélkül, tehát ember sem lehetsé-

1. előadás egy kis filozófia 5 ges társadalom nélkül. Ember, termelés, társadalom ugyanannak az egységnek egymástól elválaszthatatlan oldalai. Ennek az alapvető, mély filozófiai értelmű állításnak két oldalról a méhek társadalmát és Robinson Crusoet szokták ellene vetni. A méhek társadalomban élnek, bár nem emberek, Robinson ember, pedig egyedül él a lakatlan szigeten. Az ellenpéldák azonban sántítanak. A méhek, ha valóban társadalmat alkotnának, akkor például már régen létrehoztak volna valamiféle méhész-elhárító kutatóintézet-szerűséget, hogy megvédjék lépeiket a kipergetéstől. Még kevésbé állja meg a helyét a Robinsonra való hivatkozás. Ugyanis Robinson bár kívül rekedt a társadalmon, de nem szakadt el attól. Egyrészt ott volt vele a szigeten az agyában felhalmozott társadalmi tudás, másrészt vele voltak a hajóról kimentett eszközökben a megtestesült társadalmi tapasztalatok. A termelésben felhalmozódó társadalmi tapasztalatok visszahatnak magukra a szükségletekre. Sajátos termelési szükségletek (szerszámok iránti igény stb.) keletkeznek, a szükségletek sokrétűekké válnak, differenciálódnak, egyre inkább emberivé és egyben társadalmivá válnak humanizálódnak és szocializálódnak. Igaz, hogy az emberek ugyanúgy éhesek és szomjasak, mint az állatok, de az állatok sem születésnapi zsúrt, sem munkaebédeket nem tartanak. Igaz, hogy az emberek ugyanúgy fáznak és szenvednek a hőségtől, mint az állatok, de az állatok körében ismeretlen a divat, a megkülönböztető egyenruha és a sztriptíz is. Igaz, hogy az emberek ugyanúgy fajuk továbbörökítésére vannak késztetve, mint az állatok, de az állatoknak nincs sem szerelmi költészete, sem nyilvános házaik. És akkor még nem beszéltünk a művészetekről, a jogszolgáltatásról stb. stb. 1.1.3. A termelés a természeti folyamatok és a munkafolyamatok egysége A termelésben az ember által alkalmazott természeti folyamatok elválaszthatatlan egységben vannak magával az alkalmazás folyamatával, amely emberi tevékenység, munka. A tokaji bor, a borok királya, a királyok bora kemény emberi munka (a szőlő kapálása, metszése, permetezése, leszüretelése, préselése, a bor ülepítése, kezelése stb.) eredménye, ám ugyanez a kemény munka az alföldi homokon soha nem fog a tokajihoz mérhető minőségű bort eredményezni, mert ahhoz a tokaji hegyvidék speciális természeti feltételei ugyanúgy elengedhetetlenek, mint a kemény szőlőművelő munka. Maga az emberi munka valószínűleg az egyetlen céltudatos természeti folyamat, amelynek előre felállított célja valamely szükséglet(ek) kielégítése, a természet szükséglet-kielégítésre alkalmatlan tárgyainak alkalmassá való átalakítása. Ezzel a megállapításunkkal nem kívánunk semmilyen teológiai vitába belebonyolódni. Az, hogy a természeti folyamatoknak a munkát kivéve nincs célja, nem zárja ki, hogy maga a természet egésze egy természet feletti lény célját valósítsa meg. Ezzel a kérdéssel mi itt egyszerűen nem is foglalkozunk. A munka, mint céltudatos tevékenység szintén nagyon változatos, sokrétű valami. Bármely munkafolyamatban azonban jól elkülöníthetőek a következő logikai alapmozzanatok. Minden munka a munka céljának kitűzésével, a cél elérését akadályozó körülmények felmérésével kezdődik. Ez a tervezés mozzanata, fázisa. A kitűzött cél elérése, a felismert akadályok leküzdése érdekében ki kell választani a körülöttünk levő (eredeti vagy átalakított) természeti tárgyak, folyamatok közül azokat, amelyek erre alkalmasak meg kell választani a munka eszközeit. Ez a szervezés mozzanata. A megválasztott eszközök segítségével meg kell kísérelni, legyőzve az akadályokat, a cél megvalósítását. Ez a tényleges munkavégzés, az átalakítás fázisa. Az átalakítás eredményét egybe kell vetni a kitűzött céllal, azaz ellenőrizni kell.

6 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) Amennyiben az ellenőrzés eltérést mutat (általában kisebb-nagyobb mértékben ez a helyzet), az addig végzett munka tapasztalatával gazdagabban meg kell ismételni az egész folyamatot az eltérés csökkentése, megszüntetése céljából, azaz korrigálni, szabályozni kell. A szabályozás mozzanata (negatív) visszacsatolás. Ezek a mozzanatok nem szétválaszthatóak, minden apró részmunkában is egyszerre vannak jelen. Gondoljunk például arra, hogy a jó eszköz megválasztása, vagy a végeredménynek a kitűzött célhoz igazítása maga is célként jelenik meg. Ugyanakkor szembeötlő, hogy a középső mozzanatot kivéve a többi mozzanat lényegében a munkavégző fejében zajlik le, ezek szellemi tevékenységek, szemben az átalakítás lényegében fizikai folyamatával. Ebben az alapvető különbségben benne rejlik a munka megosztásának elvi lehetősége. A legalapvetőbb munkamegosztás a szellemi (irányítói) és a fizikai (végrehajtói) munkák szétválasztása. Ez persze nem mond ellent a munkafolyamat egységéről előbb mondottaknak, hiszen a legelvontabb szellemi munka végzője sem lehet meg némi fizikai tevékenység nélkül - gondolatait közölnie kell az irányítottakkal, tehát írni, rajzolni, utazni, beszélni stb. kell; s természetesen a legprimitívebb végrehajtói munkát is csak a célok végiggondolásával (az utasítások megértésével), a megfelelő eszközök kiválasztásával lehet elkezdeni és bizonyos mértékű (ön)ellenőrzés is elengedhetetlen. 1.1.4. A termelés egyben újratermelés Mivel az élet és itt az emberi élet semmiképpen nem kivétel egy potenciálisan végtelen folyamat, azért a szükségletek fontos sajátossága, hogy nem lehet őket egy menetben egyszer, s mindenkorra kielégíteni. A kielégített szükségletek csak egy viszonylag rövid időre hagynak nyugtot az élőlénynek, majd ismét feltámadnak és ismét saját kielégítésükre késztetik az élőlényt. Sajátos vonás, hogy a megújuló szükséglet nem feltétlenül azonos a korábbival. Ám amíg az állatok esetében a szükségletek formaváltozása csak genetikailag, több generáción keresztül tud rögzülni, addig a termelés természetéből (azaz abból, hogy a termelés folyamata egyben a tapasztalatok felhalmozódásának és kommunikálásának a folyamata is) következik, hogy az új emberi szükségletek szükségszerűen bővebbek és minőségileg kifinomultabbak lesznek a korábbiaknál. Vagyis a termelés folyamatában sok egyéb mellett új szükségletek is termelődnek. A termelés tehát egyben újratermelés is, általában a korábbinál bővebb, magasabb szinten, azaz általában bővített újratermelés. Mivel a javak létrehozása a meglévő szükségletek kielégítését szolgálja, viszont a javak elfogyasztása új szükségletek keletkezésének forrása, azért e két mozzanat megkülönböztetése fontos. A javak létrehozását szokták nem egészen korrektül (szűkebb értelemben vett) termelésnek nevezni, szembe állítva a javak fogyasztásával. Mivel a termelés lényegénél fogva társadalmi folyamat, azért a társadalmi keretekben létrehozott ( megtermelt ) javakat előbb szét kell osztani, allokálni kell a társadalom tagjai között valamilyen társadalmilag elfogadott elv (pontosabban elvek) szerint. Ez az elv a legritkább esetben a szükségletek szerinti elosztás elve, így az allokált javak nem alkalmasak a közvetlen szükséglet-kielégítésre. A társadalom tagjai igyekeznek a nekik allokált, de a szükségleteiket nem megfelelően kielégítő javakat, alkalmasabbakra elcserélni. Ha ez jól-rosszul sikerült, akkor következik a javak elfogyasztása. Eközben formálódnak az új szükségletek és kezdődhet az egész előröl. A javak létrehozása (szűkebb értelemben vett termelése), elosztása, cseréje és fogyasztása az újratermelési folyamat állandóan ismétlődő, egymást kölcsönösen feltételező mozzanatai. Ezek a mozzanatok ugyanúgy elválaszthatatlanok és egymásba fonódóak, mint a munka mozzanatai és szintén szerepet játszanak a társadalmi munkamegosztásban. 1.1.5. A munkamegosztás formái

1. előadás egy kis filozófia 7 A tényleges munkamegosztás kialakulása bonyolult történelmi folyamat, amelynek logikailag elkülöníthető szintjei bár tükröznek bizonyos történetiséget, mégis napjainkban egyszerre és egymásba fonódva vannak jelen. 1. A legegyszerűbb és ezért minden bizonnyal történelmileg a legrégebbi az emberek tisztán fizikai, biológiai, tehát természetes különbözőségein alapuló természetes munkamegosztás, amely bizonyos mértékig hasonló az állatvilágban tapasztalható funkcionális különbségek rendszeréhez, például a méhkaptár munkamegosztásához. Az emberek esetében azonban nem a feladathoz hasonul a testi felépítés (mint a méhkirálynő, a dolgozó illetve, a harcos méhek esetében) hanem inkább fordítva, testre szabva történik a munkamegosztás a nehezebb köveket az erősebbek cipelik, a döntéseket az idősebb, tapasztaltabb vének hozzák meg, a várandós és szoptató nőket megkímélik stb. Ebből azután következik, hogy bár a természetes munkamegosztás a méhkaptárhoz hasonlóan hierarchikus (alá-fölé rendeltségi) viszonyokat hoz létre, ezek a hierarchiák, magához a munkamegosztáshoz hasonlóan rövid életűek, esetlegesek (szemben a kaptár megbonthatatlan szilárdságú hierarchiájával). Az erősek, ha megbetegszenek, legyengülnek, a fiatalok megvénülnek, a kisdedek felcseperednek s anyáik ismét teljes erőbedobással vehetik ki részüket bármely munkából. 2. A természetes munkamegosztás hátránya, hogy éppen az esetlegessége miatt ez a munkamegosztási forma nem alkalmas nagy művek létrehozására (bizonyos feladatok ellátására például egyszerűen nincs megfelelő ember). Az esetlegességet nagy mértékben csökkenti a megfelelő szerszámok feltalálása (a nehéz kő mozgatása már nem erő, hanem gép kérdése tehát nem az erős emberek fogják a nehéz köveket mozgatni, hanem az alkalmas gépet működtetni tudók). Ezzel új, a természetes munkamegosztást bizonyos mértékig tagadó munkamegosztási forma válik lehetővé, amely nem az emberek, hanem a feladatok és a megoldásukra létrehozott szerszámok, eszközök közötti különbségeken alapul. Ez a technikai munkamegosztás. Ez a forma egyenlőségi, mellérendeltségi viszonyokat alakít ki, hiszen a társadalom számára bármely feladat ellátása egyformán nélkülözhetetlen. 3. A technikai munkamegosztás mellérendeltségi viszonyai a munkavégzők egyenlőségét jelentik, de nem a munkákét. Sajnos a műszaki fejlettség bizonyos (ma is meglévő) szintjén a munkák nagyon is különböznek. Vannak könnyű, tiszta, kellemes és érdekes munkák - és vannak nehéz, piszkos, undorító és unalmas munkák. Természetes, hogy mindenki szívesebben végzi az előbbieket és kevésbé az utóbbiakat. Bár vannak jelei a kiegyenlítődésnek, valószínűleg még nagyon sokáig fennmaradnak ezek az eltérések. Tehát amíg a természetes munkamegosztás körülményei között sokszor egy meghatározott típusú munka elvégzésének az az akadálya, hogy nincs aki képes lenne rá, addig a technikai munkamegosztás esetében egyes munkákat senki nem hajlandó elvégezni. Így ennek a munkamegosztási formának sem kielégítő a hatékonysága. Rá kell valahogy venni a társadalom tagjait, hogy a nemszeretem munkákat is végezzék el. Ez csak az egyenlőség megbontásával, hierarchikus viszonyok megteremtésével lehet megoldani. Nehéz (és felesleges) lenne eldönteni, hogy mekkora része volt a társadalmi munkamegosztás létrehozásában a kialakuló hierarchikus viszonyoknak és mekkora része volt a társadalmi munkamegosztásnak magában a hierarchikus viszonyok kialakításában. Mindenesetre az megállapítható, hogy a társadalmi munkamegosztás megint az emberek különbözőségein alapul, de immár nem a természetes, hanem a társadalmi különbségeken. Ezek a különbségek okai és okozatai is egyben a meglehetősen szilárd társadalmi hierarchiának.

8 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) 1.2. A gazdaság, mint rendszer A gazdaság, a termelés színtere, a társadalom egészének, mint rendszernek az egyik fontos, a már említett szakmai sovinizmussal azt mondanám, legfontosabb alrendszere, azaz olyan része, amely maga is rendszerként működik. Egy rendszert alrendszerei, elemei és az ezek közötti viszonyok, a rendszer kategóriái jellemzik. A rendszer működését mozgásukkal befolyásoló elemeit szokás a rendszer szereplőinek is nevezni. Mivelhogy a színház is csak egy rendszer, s ahogy Shakespeare mondotta volt: Színház a világ, s az emberek mind színészek benne. 1.2.1. Az érdekek és az érdekstruktúra A kialakult társadalmi munkamegosztásból fakadó hierarchiában az emberek természetes törekvése, hogy a jelenlegi helyzetüknél jobb, magasabb helyzetet foglalhassanak el, de legalább is megőrizhessék jelenlegi helyzetüket. Ez a szükségletekből vezethető le, hiszen joggal feltételezhető, hogy a társadalmi ranglétrán feljebb kerülve jobban kielégíthetőek a szükségletek. Mégis a fejlettebb gazdaságokban ez az újfajta késztetés háttérbe szorítja a szükségleteket, mint a termelés motivációit és maga lép a helyükbe. Azt a motivációt, hogy az emberek szeretnének a társadalmi ranglétrán minél előbbre jutni, minél kedvezőbb helyzetet elfoglalni, de legalább is megőrizni jelenlegi helyzetüket, az ő érdeküknek nevezzük. A mai gazdaságot tehát a szükségletek az érdeken keresztül motiválják. Az érdekek bonyolult viszonyokat, érdekstruktúrát hoznak létre. 1. Bár a dolog lényegénél fogva mindenki a saját érdekeinek megfelelően igyekszik cselekedni, sokszor az emberek egy szűkebb, vagy tágabb csoportja felismeri, hogy érdekeik több vonatkozásban egy irányba mutatnak, összecsengenek, és így egyéni érdekeiket általában többé-kevésbé kompromisszumokkal korlátozva azokat hatékonyabban tudják érvényesíteni, ha összefognak és közös cselekvéssel lépnek fel. Az ilyen érdekközösségek az alapjai mindenféle együttműködésnek, kooperációnak, koalíciónak. Hangsúlyozni kell, hogy tulajdonképpen csak egyéni érdek létezik, de mégis beszélhetünk különböző csoportérdekekekről (családi érdek, vállalati érdek, osztályérdek, nemzeti érdek stb.) sőt esetenként össztársadalmi érdekről is, amenynyiben azok az érdekközösség tagjainak egyéni érdekeiből összehangolt kompromiszszumok bizonyos előnyökért az érdekközösségek tagjai (többé-kevésbé önként) korlátozzák egyéni érdekeiket. 2. Az érdekek természetéből következik, hogy azok a különböző egyének egymásközötti viszonyában gyakran ütköznek. Az előző pont alapján érthető az is, ha csoportérdekek ütközéséről beszélünk, és természetesen ütközhet az egyéni és a csoportérdek is. Az érdekütközés általában azt jelenti, hogy az ütköző érdekek érvényesítése kölcsönösen zavarja egymást. Ebben az értelemben beszélhetünk: érdeksúrlódásról, amikor az ütköző érdekek érvényesítése zavarja egymást, de nem teszi lehetetlenné érdekellentétről, amikor az ellentétes érdekek egyszerre nem érvényesíthetőek, mert az egyik érdekérvényesítésnek éppen az a lényege, hogy a másik érvényesítését megakadályozza Érdeksúrlódás van például a község lakói és a községben tevékenykedő környezetszennyező üzem között, míg a piacon egymással versengő eladók között a konkuren-

1. előadás egy kis filozófia 9 cia igen könnyen érdekellentétbe csaphat, ha a piac nem képes valamennyi eladót eltartani (nincs elég fizetőképes kereslet). 1.2.2. A tulajdon és a tulajdoni szerkezet Az érdekek természetüknél fogva nem jelenhetnek meg dologi közvetítés nélkül, hiszen egyfelől az érdekütközések sokszor abban teszik érdekeltté a gazdaság szereplőit, hogy érdekeiket leplezzék, másnak mutassák, mint amilyenek azok valójában (ennek tudatos, kiszámított formája az ideológia), másrészt sokszor a gazdaság szereplői maguk sem ismerik fel saját valódi érdekeiket, ilyenkor azok helyébe vélt érdekek lépnek. Ahhoz tehát, hogy az érdekek kifejthessék termelés-motiváló hatásukat, dologi alakot kell ölteniük, meg kell testesülniük. Az érdekek, érdekviszonyok dologi megtestesülései a tulajdon és a tulajdonviszonyok. A tulajdon fogalmának a fenti filozófiai jellegű megközelítése mellett számos szaktudományos megközelítése is van. 1. A jogi megközelítés terjedt el a leginkább a köztudatban. E szerint a tulajdon, mindig valamilyen dologhoz, a tulajdon tárgyához kötődik. A polgári jog a tulajdon három jogi mozzanatát különbözteti meg: a rendelkezés jogát, a birtoklás jogát és a használat jogát. Az első elválaszthatatlan a tulajdontól, mint olyantól - ha valakitől elidegenítik a rendelkezés jogát, az egyben a tulajdontól való elidegenítést is jelenti. A birtoklás joga (azaz annak joga, hogy valaki eldönthesse, mi történjék a tulajdon tárgyával) és a használat joga (azaz annak joga, hogy valaki elsajátítsa a tulajdon tárgyának használatából fakadó előnyöket, hasznokat) leválasztható a tulajdonosról anélkül, hogy az megszűnne tulajdonos lenni, azaz ezek a jogok a tulajdon lényeges csorbítása nélkül átruházhatóak, korlátozhatóak. 2. A szociológiai megközelítés a tulajdont, mint emberek közötti, azaz társadalmi viszonyt fogja fel, amely viszonyt a tulajdon tárgya csupán hordozza, közvetíti. A szociológia arra fordítja a figyelmét, hogy a tény, miszerint valamely dolognak valaki a tulajdonosa csak egy másik tény fényében értelmezhető, hogy tudniillik másvalakik nem tulajdonosok, vagy legalább is elképzelhető, hogy valakiket a tulajdonlásból kizárjanak. Attól függően, hogy egy tulajdontárggyal kapcsolatban egy vagy több tulajdonos van-e, beszélhetünk egyéni vagy társas (közös vagy társasági) tulajdonról. Attól függően, hogy a tulajdonnal (gazdasági) kapcsolatba lépők között vannak a tulajdonlásból kizártak is, vagy mindannyian tulajdonosok, beszélhetünk magántulajdonról vagy közösségi tulajdonról (társadalmi tulajdonról). Értelemszerűen magántulajdon lehet társastulajdon is (társasház, részvénytársaság, stb.) Kicsit erőltetetten lehet beszélni köztulajdonban levő egyéni tulajdonról is, amennyiben a saját tulajdonban levő tárggyal kizárólag a tulajdonosa lép gazdasági kapcsolatba ezt közönségesen személyes tulajdonnak nevezik. 3. Tantárgyunk szempontjából a legfontosabb a tulajdon közgazdasági megközelítése. A tulajdon úgy jeleníti meg a gazdasági érdekeket, hogy a gazdasági tevékenységek általában közvetlenül a tulajdon (vagyon) megszerzésére, megtartására és gyarapítására irányulnak, közvetlenül ez motiválja a gazdaság szereplőit a termelés folyamataiban való részvételre.

10 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) 1.2.3. A gazdaság koordinációs mechanizmusai A tulajdonviszonyok azáltal, hogy megjelenítik az érdekviszonyokat egyfelől bizonyos fokig kiélezik az érdekütközéseket, komolyan veszélyeztetve a társadalom működőképességét, másfelől viszont lehetőséget adnak ezeknek a konfliktusoknak a többé-kevésbé intézményes feloldására. Azokat a társadalmi kapcsolatrendszereket, mechanizmusokat, amelyek többé-kevésbé intézményesült formában szolgálnak az érdekütközések feloldására Kornai János nyomán - a gazdaság koordinációs mechanizmusainak nevezzük. A sokféle, egymásba fonódó koordinációs mechanizmust Kornai János négy alaptípusba sorolta: 1. Az állatvilágból alig kiemelkedett emberek között, különösen az egymással hadakozó szomszédos törzsek esetében a legősibb koordináció az ököljogon alapuló agresszív koordináció. Ez egy hierarchikusan felépülő mechanizmus, ahol az áldozatok alá vannak rendelve az agresszornak. Nincs kizárva természetesen, hogy az áldozatok maguk is agresszorok a még náluk is alávetettebb áldozatokkal szemben. Agresszor Áldozat Áldozat Áldozat 1. ábra Az agresszív koordináció Erre a koordinációs mechanizmusra jellemző az egyirányú információáramlás az agreszszortól az áldozatok felé (követelés) és az egyoldalú jószágáramlás az áldozatoktól az agresszor felé (zsákmány). Nem jellemző viszont, hogy az agresszor beavatkozna az áldozatok egymásközötti viszonyába, amelyek minősége ezért lényegtelen. 2. A megszilárduló technikai-társadalmi munkamegosztás a elsősorban a közösségeken belül háttérbe szorítja az agresszív koordinációt és annak helyébe a hagyományokon, szokásjogon, etikai és morális (külső és benső erkölcsi) késztetéseken alapuló etikai koordináció lép. Ez mellérendeltségi viszonyokat feltételez a közösség tagjai között, amelyekből hiányzik a közvetlen egyenértékűségen alapuló viszonosság. szereplő szereplő szereplő 2. ábra Az etikai koordináció 3. A kifelé agresszív, befelé etikai koordináció ellentmondása különösen a birodalmat építő, hódító népeknél súlyos ellentmondásként egyre alkalmatlanabb a társadalom működtetésére, ami e két koordinációt részben ötvöző, részben tagadó, de mindkettőt háttérbe szorító új típusú koordináció jelentkezéséhez vezet. A hagyományokra és az erkölcsre agresszívan hivatkozó, az agresszivitást hagyománnyá, erkölcsileg alátámasztott törvényekké nemesítő állam bürokratikusan koordinálja az alattvalók társadalmát. Formailag tehát ez az agresszív koordinációhoz hasonló hierarchikus sémát jelent (az alattvalók lehetnek maguk is helyi kiskirályok, bürokraták), ám tartalmilag nagyok a különbségek.

1. előadás egy kis filozófia 11 Bürokrata Alattvaló Alattvaló Alattvaló 3. ábra A bürokratikus koordináció A bürokrata és az alattvalók között kétirányú mind az információ-, mind a jószágáramlás. A bürokrata begyűjti a társadalmi információkat és feldolgozza azokat (Statisztikai Hivatal), majd ezek ismeretében és jól-informáltságával legitimálva magát utasításokat, parancsokat ad ki, amelyeket az alattvalók egyfelől kötelesek végrehajtani, akár az áldozatok az agresszor követeléseit, ám másfelől, mint problémáik megoldására irányuló iránymutató segítséget értékelik olyan esetekben, amikor az ő helyi információik elégtelenek a megoldáshoz (például és elsősorban érdekütközéseik feloldásához lásd a jó bíró esetét). A bürokrata emellett és ennek alapján a megtermelt javak egy részét is elvonja az alattvalóktól (adó), amiket részben saját szükségleteire használ fel, semmiben nem különbözve a zsákmányból élő agresszortól. Másrészt viszont az elvont javak jelentős részét visszaforgatja az alattvalóknak újraelosztást hajt végre egy vélt vagy valóságos társadalmi igazságosság nevében. Eközben saját pozícióját erősítve úgy lép fel, mintha a visszaforgatott javak az ő nagylelkű adományai lennének. Ezt a jelenséget nevezi Kornai paternalizmusnak. A paternalizmus jellegzetes megnyilvánulása, hogy a bürokrata feljogosítva érzi magát az alattvalók egymásközötti viszonyaiba való beavatkozásra, függetlenül e viszonyok jellegétől. 4. Tantárgyunk szempontjából a legfontosabb a legkorszerűbb koordinációs mechanizmus, a piaci koordináció. Mivel ez szintén mellérendelő struktúra, azért az első felszínes szemrevételezéskor könnyen összetéveszthető az etikai koordinációval: szereplő szereplő szereplő 4. ábra A piaci koordináció A különbözőség azonban a kicsit figyelmesebb vizsgálat esetén azonnal észrevehető. Ennek lényege a szigorú értékviszonosság. A gazdasági tevékenységek, szolgáltatások egy elég széles közmegegyezés alapján értékelődnek és ennek az értékrendnek az alapján a tevékenységcserék értékarányosan, adok-veszek alapon, viszonosan mennek végbe. Az így kialakuló intézményt, az értékviszonos cserék valóságos vagy elképzelt, absztrakt színterét piacnak nevezzük. A közgazdaságtan vizsgálódásainak egyik legalapvetőbb terepe éppen ez a piac. A fenti kifejtésben kétségtelenül jelen van egy történelmi-kronológiai megközelítés. Mindamellett tévedés lenne azt hinni, hogy ezek a koordinációs mechanizmusok történelmileg egymást váltogatták. A helyzet az, hogy ezek ma is jelen vannak egyidőben mindannyian. Ma a meghatározó természetesen a piaci mechanizmus. Azonban ez a mechanizmus arra a feltételezésre épül, hogy az egyes szereplők önérdek-érvényesítése, tehát racionális viselkedése (a magánbűnök összessége) garantálja az össztársadalmi hatékonyságot (a közerkölcsöt ). Ezt a hipotézist először talán Mandeville angol közíró fogalmazta meg a XVIII. század elején megjelent A méhek meséje, avagy magánbűnök, közerkölcsök című verses pamfletjében,

12 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) amely az egyik első rendszeres közgazdasági műnek tekinthető. Ezzel szemben az élet, és nyomában a közgazdaságtudomány egyre gyakrabban szembesül olyan helyzetekkel, amikor a hatékonyság és a racionalitás nem esik egybe. Ezek a piaci kudarcok. Ezekben a szituációkban a legradikálisabban (túlságosan is radikálisan) a ma is meglévő agresszív koordináció tesz a maga módján igazságot. Ide tartozik mindenek előtt a nyílt (diktatórikus) állami erőszak, illetve a (szervezett) bűnözés. Másfelől nagyon szimpatikus, de általában erőtlen kísérleteket látunk a szintén élő etikai koordináció (civil kezdeményezések, kaláka stb.) irányából. Elmondható általában, hogy az lenne a jó, ha egyáltalán nem lenne agresszív koordináció, de van; és az lenne a jó, ha minél több tere lenne az etikai koordinációnak, de sajnos annak nagyon is szűkek a lehetőségei. Így azután a problémát a leghatékonyabban a bürokratikus koordináció oldja meg, természetesen szintén nem hibátlanul. De minél diktatórikusabb az államberendezkedés, annál közelebb lesznek a bürokratikus megoldások az agresszív megoldásokhoz, s minél demokratikusabb az államrend, annál közelebb lesznek a társadalmilag ellenőrzött megoldások az etikai koordinációhoz. Megfontolandó Kornai János álláspontja is, aki elvetve saját fiatalkori jelszavát, miszerint le a bürokráciával! a piaci és bürokratikus koordináció olyan együttélését (szimbiózisát) javasolja, amelyben minél több a piac és minél kevesebb a bürokrácia. 1.2.4. Az intézményrendszer A piac nem az egyetlen intézményesülése a fentebb tárgyalt alrendszereknek. Nagyon fontos intézmény például, ahogyan azt a tulajdon-alrendszernél már láttuk, a jog. A jog viszont maga is újabb intézményeket feltételez: a jogalkotás és a jogalkalmazás intézményeit, azaz például a törvényhozásnak is nevezett parlamentet, illetve az igazságszolgáltatás intézményeit (bíróságok, ügyészségek, ügyvédi irodák). Maga a termelés is intézményekben folyik, a vállalatokban termelnek, a családi és egyéb háztartásokban fogyasztanak ez az alapja a mikroökonómiai szereplők, mint a termelés elvont szubjektumai megalkotásának.

1. előadás egy kis filozófia 13 Fogalomtár Szükségletek az élőlények (magasabb rendű állatok, emberek) olyan saját kielégítésükre késztető megújuló motivációi, amelyek az élet, az egyed és faj fenntartásának elengedhetetlen előfeltételei Termelés - az emberi szükségletek kielégítésének sajátos, nem egyszerűen a környezethez alkalmazkodó, hanem a környezetet átalakító, alkalmazó társadalmi módja; a termelés az ember létezési módja. Munka a termelés meghatározó oldala, céltudatos természetátalakító tevékenység, melynek célja az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas dolgok (termékek, szolgáltatások javak, jószágok) létrehozása. Mozzanatai a 1.) tervezés; 2.) szervezés; 3.) átalakítás; 4.) ellenőrzés; 5.) szabályozás Kooperáció az emberek együttműködése a munkafolyamatokban, megsokszorozza az emberi alkotóképességet Munkamegosztás a kooperáció magasabbrendű formája, amelyben megvalósul a munka mozzanataiban elvileg létező lehetőség azok mindenek előtt a szellemi és a fizikai mozzanatok szétválasztására. Természetes munkamegosztás a munkavégző emberek tisztán fizikai-biológiai különbségein alapuló munkamegosztás, amelynek szerkezete hierarchikus, de egyben rövidéletű, esetleges. Technikai munkamegosztás az elvégzendő feladatok, valamint az elvégzéshez szükséges tárgyi eszközök különbségein alapuló munkamegosztás, melynek szerkezete mellérendeltséget mutat, de a munkák különbségei miatt e szerkezet bizonytalan Társadalmi munkamegosztás a társadalom tagjainak társadalmi különbségein alapuló munkamegosztás, amely tartós, hierarchikus szerkezetet mutat. Érdek - az a motiváció, hogy az emberek szeretnének a társadalmi ranglétrán minél előbbre jutni, minél kedvezőbb helyzetet elfoglalni, de legalább is megőrizni jelenlegi helyzetüket. A mai gazdaságot a szükségletek az érdeken keresztül motiválják Egyéni érdek az egyes emberek saját helyzetét motiváló érdek, tulajdonképpen az érdek valódi alakja Csoportérdek az egyéni érdekek összehangolása valamely érdekközösséget alkotó csoport (család, vállalat, osztály, régió, nemzet stb.) közös érdekérvényesítése céljából. Az egyének részéről kompromisszumokat feltételez. Érdekütközés az egyének, csoportok érdekeinek érvényesítése más egyéneket, csoportokat zavarja (érdeksúrlódás) vagy akadályozza (érdekellentét) saját érdekeik érvényesítésében. Ideológia az érdekérvényesítés sajátos, tudatos eszköze, amellyel az érdekérvényesítő (egyén vagy csoport) arról próbálja meggyőzni a társadalmat, hogy az ő érdekei valójában társadalmi érdekek, ennek során érdekei valódi természetét gyakran (de nem mindig!) leplezi, meghamisítja. Tulajdon, tulajdonviszonyok az érdekek, érdekviszonyok dologi megtestesülései. A tulajdon jogi megközelítése a tulajdonos a tulajdona tárgya felett rendelkezik, azt birtokolja és használja. A birtoklás és a használat joga a tulajdon sérelme nélkül korlátozható, átruházható. A tulajdon szociológiai megközelítése a tulajdon az emberek közötti társadalmi viszony, amelyet a tulajdon tárgya hordoz, közvetít. A tulajdon lehet egyéni és csoportos (társas) illetve magán és közösségi (társadalmi). A tulajdon közgazdasági megközelítése a gazdaság szereplőinek racionális (érdekérvényesítő) gazdasági tevékenységei a tulajdon megszerzésére, megtartására és gyarapítására irányulnak.

14 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) Koordinációs mechanizmusok azok a társadalmi kapcsolatrendszerek, mechanizmusok, amelyek többékevésbé intézményesült formában az érdekütközések feloldására szolgálnak. Kornai János nyomán megkülönböztetünk 1.) agresszív koordinációt; 2.) etikai koordinációt; 3.) bürokratikus koordinációt; 4.) piaci koordinációt. Piac az értékviszonos cserék valóságos vagy elképzelt, absztrakt színtere Piaci kudarcok olyan gazdasági helyzetek, amikor a gazdasági racionalitás és a gazdasági hatékonyság nem esik egybe. Ezeket a konfliktusokat a piac önmagában nem képes kezelni.

2. előadás A módszerekről 15 2. előadás A módszerekről 2.1. Építsünk matematikai-közgazdaságtani modellt! 2.1.1. A racionalitásról Az előző előadásban azt láttuk, hogy az embereket a termelés folyamatában érdekeik vezérlik. Ezzel kapcsolatban elhangzott a racionális kifejezés is. A közgazdaságtan annyiban is elvonatkoztat a valóság áttekinthetetlen bonyolultságától, hogy a sokszínű, érzelmileg, erkölcsileg és egyéb módokon motivált emberek helyett az úgynevezett homo oeconomicus, a gazdálkodó ember racionális alakjaival népesíti be az általa felvázolt világot. A homo oeconomicus minden körülmények között a lehető legracionálisabb, azaz igazi (és nem vélt) érdekeinek legjobban megfelelő döntéseket hoz. Maga a szó, hogy racionális magyarul ésszerűt jelent. De mi az, hogy ésszerű, és mi köze van az észnek a legjobb érdekérvényesítéshez? Nos, körülbelül a következőről van szó. Ha egy gazdálkodónak egyetlen lehetősége van, akkor a leghelyesebb döntés egyben a leghelytelenebb is, hiszen csak egy döntés lehetséges. Ilyen azonban nagyon ritkán fordul elő. A valószínű az, hogy az embernek több (legalább két) lehetőség közül lehet (és kell) választania. A latin alternatíva eredetileg a két lehetőséget felvető választási helyzetet jelenti vagyvagy. Ugyanakkor az ember előtt több lehetőség is állhat, de megalapozott döntést csak véges számú lehetőség közül választva lehet hozni, ami magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy egy előre nem látható és ezért számításon kívül hagyott lehetőség a vis major fog bekövetkezni. A homo oeconomicus esetében ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagyjuk. Ekkor a véges számú áttekinthető döntési lehetőség közül egyre összpontosítva vagy ezt választja, vagy valamelyik másikat. Ez az alternatívája. Azonban ha a második alternatív lehetőséget választja, akkor ismét véges lehetősség közül kell választania. Ismét egy alternatíva: vagy az egyiket választja, vagy valamelyik másikat a többi közül. Ez a döntési lánc lévén, hogy a lehetőségek száma véges előbb-utóbb véget ér. Így azután némileg megsértve a latin nyelv szabályait, de nem megsértve az elemi logikát, nyugodtan beszélhetünk több alternatív lehetőség közötti választásról. A megszerzett és sokszorosan ellenőrzött tapasztalatok az ismeretek birtokában, a logika szintén évszázadok (sőt évezredek) kialakult szabályait követve a döntéshozó észérveket alkalmazva rangsorolja a rendelkezére álló alternatívákat ha ilyen rangsorolás egyáltalán lehetséges. Ezek után formál-logikailag az a döntés nevezhető racionálisnak, amelynél a döntéshozó előnyben részesíti az észérvekkel előbbre sorolt alternatívát a hátrábbra soroltakkal szemben. Ez a formai megközelítés nem mond ellent annak a tartalmi megközelítésnek, mely szerint a döntéshozó akkor hoz racionális döntést, ha a valós érdekeit legjobban érvényesítő döntést hozza. Nyilván az észérvek rangsora lehet (és általában az is) az érdekérvényesítés rangsora. A formális definíció csupán azt jelenti, hogy a racionális döntéshozó nem hoz rosszabb döntést, ha hozhat jobbat is. Hogy az emberek elég gyakran hajlanak arra, hogy nem-racionális, azaz irracionális döntést hozzanak, arra mindenki tud példát találni (az önkritikusabbak akár saját döntéseik közül is). Mi mégis megengedjük magunknak, hogy a közgazdaságtani vizsgálódásaink szereplője, szubjektuma a homo oeconomicus legyen. Mire alapozzuk ezt? Arra, hogy ha a gazdaság szereplői rendszeresen irracionális döntéseket hoznának, akkor a gazdaság működésképtelen lenne. Mivel pedig a gazdaság minden zökkenő ellenére immár több ezer éve működik, azért feltételezhetjük minden tényleges irracionalitás ellenére, hogy a racionalitás a szabály és az irracionalitás a kivétel. Ez persze magyarázza, de nem indokolja hozzáállásunkat. Hozzáállásunk, amely a (sokszor csupán vélt) szabályok vizsgálatára összpontosít, és eltekint a kivételesnek tűnő jelenségek

16 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) 2.1.2. A hatékonyság vizsgálatától, célszerű hozzáállás egy tudományterület alapjainak elsajátításában, az oktatásban. A kutató, felfedező tudomány sokszor éppen ellenkezőleg jár el a kivételesnek tartott jelenségekben keres új, eddig még fel nem tárt szabályokat, összefüggéseket, amelyek gyakran gyökeresen új megvilágításba helyezik az eddig szabályszerűnek tudott jelenségeket. Mindez rendjén van addig, amíg mindenki tudja a maga helyét, amíg nem keverik össze ezeket a dolgokat. Mindig nagy csapást jelentett a tudományok fejlődésére, amikor az oktatási célokra leegyszerűsített megközelítés vitathatatlan letisztultságát, tekintélyét a kutató tudományokat korlátozó dogmákká merevítették (ezt nevezik skolasztikának, akadémiai vaskalaposságnak) Mi lehet a racionális gazdasági döntés alapját képező rangsorolás alapja? Mivel itt az érdekérvényesítés legjobb módjáról van szó, azért ebből kell kiindulnunk. Mint már szóltunk róla, az érdekérvényesítés egy rendkívül bonyolult, összetett folyamat, amelynek felszínén a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely optimalizálása figyelhető meg, a mélyében pedig a minél teljesebb szükséglet-kielégítés rejlik. Eközben az érdekérvényesítő célok széles skáláját (megbecsülés, hatalom, jólét stb.) tűzi ki, miközben erőforrások sokaságát (anyag, energia, befolyás stb.) mozgatja meg. Minden megmozgatott erőforrás az adott gazdasági tevékenység ráfordítása, minden lépés, ami közelebb visz a kitűzött célokhoz, az adott gazdasági tevékenység eredménye. A közgondolkodás egy igen elterjedt téveszméje (amelynek téveszme-jellegére Oskar Lange, a neves lengyel közgazdász hívta fel a figyelmet) azt a döntést tartja optimálisnak (az adott körülmények között a legjobbnak), amely a legkevesebb ráfordítással a legtöbb eredményt hozza. Ez a velejéig téves felfogás, mint minden emberi gondolat, tartalmaz igaz mozzanatokat is. Az egyik legfontosabb, hogy a ráfordításokat és az eredményeket, mint mennyiségeket közelíti meg. Több ezer éves tapasztalat téves összegzése a fenti téveszme. Ez a tapasztalat, mennyiségileg kezelhető, mérhető jelenségekként fogja fel a ráfordításokat és az eredményeket, jól lehet semmiféle univerzális és egységes módszer a mérésre nem áll rendelkezésre. Észérvvé kristályosodott tapasztalat ugyanakkor, hogy az a gazdasági döntés, amely ugyanazt az eredményt kisebb, kevesebb ráfordítással éri el, illetve amelyik ugyanazzal a ráfordítással, több, nagyobb eredményt ér el, mint egy másik, az jobb, azaz célszerűbb ezt a döntést hozni, mint a másikat. Ez a tapasztalat nagyon erős analógiát mutat egy közismert és alapvető matematikai fogalommal, a tört nagyságával, értékével. Mint ismeretes az y R = x alakú tört nagysága nő, ha változatlan y számláló mellett csökken az x nevező, illetve ha rögzített x nevező mellett nő az y számláló. Ha a számláló, illetve a nevező csökkenését (növekedését) amik a számegyenes természetes rendezési relációján alapuló elvont matematikai fogalmak rendre megfeleltetjük az eredmény, illetve a ráfordítás (közgazdasági értelemben vett) kisebbé, kevesebbé (nagyobbá, többé) válásának fogalmaival, akkor a jobb-rosszabb gazdasági döntés fogalmát is megfeleltethetjük a tört R értéke szintén a természetes rendezés relációján alapuló nagyobb-kisebb voltának. Ezekkel a megfeleltetésekkel pedig felírhatunk egy úgynevezett gondolatkísérleti, vagy matematikai, vagy szimbolikus modellt: Eredmény Hatékonyság = Ráfordítás avagy még szimbolikusabban : e H = r

2. előadás A módszerekről 17 Nézzük meg, mire jó, és mire nem eme első matematikai-közgazdaságtani modellünk! Mindenek előtt, segítségével matematikailag bizonyíthatjuk a fenti közkeletű téveszme téveszme jellegét. A modell alapján látható, hogy a minél kisebb ráfordítással minél nagyobb eredmény így még csak nem is értelmezhető. Az értelmezéshez vagy a minél kisebb ráfordítás -t, vagy a minél nagyobb eredmény -t kell kiinduló pontnak választanunk. Kezdjük az elsővel! Mi a leges-leges-legkisebb ráfordítás? Természetesen a ráfordítás teljes hiánya. Modellünkben ennek az r=0 feltevés felel meg. Viszont ha nincs ráfordítás, akkor eredmény sem lehet, hiszen ha lenne, akkor nem kellene gazdálkodni (csupán tátott szájjal várni a sült galambot). Vagyis a lehető legnagyobb eredmény is csupán e=0 lehetne. Ám ekkor a hatékonyság (ami állítólag optimális) 0 H = 0 alakot öltene, ami formálisan bármivel egyenlő, tehát értelmetlen. Ez tehát nem jött be. Nézzük a másik lehetséges megközelítést! Mi a leges-leges-legnagyobb eredmény? Természetesen az, aminél nincs nagyobb. A matematika filozófusai ezt nevezik potenciális végtelennek (szemben az aktuális végtelennel, ami a saját részhalmazukkal ekvivalens számosságú halmazok számossága). A szokásos jelöléssel tehát e=. Viszont, ha minden eredménynél nagyobb eredményre törekszünk, akkor mivel már az előbb elvetettük a ráfordítás nélküli eredmény lehetőségét a ráfordításokat is minden határon túl kellene növelni. Azaz a legkisebb ráfordítás is potenciálisan végtelen nagy lenne r=. Ez pedig azt jelentené, hogy az optimális hatékonyság: H = ami megint csak formálisan bármi lehet, azért is értelmetlen. Tehát Langenak igaza van: a közgondolkodás az adott esetben téves közhelyet szült. Mindezt a rém egyszerű modellünk nélkül meglehetősen nehéz lett volna belátnunk. Mielőtt bárki kapásból kétségbe vonná állításunkat, levezetve a bizonyítást a modell nélkül, gondolja végig ismét a bizonyítását, és nagy valószínűséggel rá fog jönni, hogy más szimbólumokkal ugyan, de ő is a modellt használta fel a bizonyításhoz. Úgy fog járni, mint Moliere hőse, aki megdöbbenve tudta meg, hogy egész életében prózában beszélt, pedig azt sem tudta, mi az. Általában e modell nagyon hasznos lesz a gazdasági események, jelenségek, tevékenységek megítélésében. Ugyanis a közgazdaságtan nem etika, és ezért nincs értelme jóról, rosszról, erkölcsösről, erkölcstelenről, sőt a szó köznapi értelmében hasznosról, haszontalanról vagy károsról beszélni. A közgazdaságtanban lényegében egy minősítő mérce létezik a hatékonyság. Maga a hatékonyság viszonylagos (relatív) fogalom, hiszen nem beszélhetünk hatékony gazdasági tevékenységről, csupán két vagy több gazdasági jelenség esetén beszélhetünk arról, hogy az egyik hatékonyabb a másiknál. A matematikai közgazdaságtan a hatékony jelzőt használja abszolút értelemben is. Bizonyos döntési helyzetekben a hatékonyság fokozásának korlátai vannak. Azt az állapotot nevezik a közgazdász-matematikusok hatékonynak, amelyekből a hatékonyság tovább a korlátok miatt nem fokozható. Az ilyen hatékony állapot közeli rokonságban van az egyensúlyi állapot fogalmával. Minderről később még szó lesz. A (matematikai) közgazdaságtanban elkövethető egyik igen súlyos hiba a modell összekeverése a valósággal (a modell fetisizálása ). Jelen esetben például a hatékonyság és modellje között sok egyéb mellett az egyik legnagyobb különbség, hogy amíg a tört nagysága szempontjából a számláló és a nevező egymástól független, egyenrangú, tartalom nélküli számok,

18 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) addig a hatékonyságot meghatározó eredmény és ráfordítás egymáshoz képest és saját magukban is heterogén (sokrétű) gazdasági tartalommal bíró közgazdasági kategóriák, ahol ráadásul az előbbi függvénye az utóbbinak. Ezeknek a tényeknek a figyelmen kívül hagyása igen súlyos gazdaságpolitikai hibákhoz vezethet. Ugyanis a tört értékének növelése szempontjából teljesen mindegy, hogy a számlálót növeljük vagy a nevezőt csökkentjük. Ugyanez a hatékonyság fokozására nem feltétlenül igaz. Egy elhibázott takarékossági szemlélet végzetes következményekkel járhat. A szerkezeti betonba kevert olcsóbb cement aláássa az építmény stabilitását, az oktatás, egészségügy és kultúra területén végrehajtott takarékossági intézkedések veszélyeztetik a nemzetgazdaság versenyképességét, stb. Ráadásul az is nagy tévedés, hogy a modellben kijelölt osztás művelete mindig könnyűszerrel végrehajtható. Eleve nehéz megítélni, hogy ha például a költségvetési támogatásokat az oktatás, egészségügy és kultúra területéről átcsoportosítják a termelő beruházások, az export területére, az mennyiben ráfordítás, és mennyiben eredmény, és akár ez, akár az, mekkora a mértéke? Mindezek a kérdések átvezetnek minket e konkrét modell vizsgálatától a közgazdaságtan általános módszertani kérdéseihez. 2.2. A közgazdaságtan módszerei Szinte minden bevezető jellegű közgazdaságtan tankönyvnek van egy ilyen, vagy ehhez hasonló című fejezete, amelyben többnyire általános tudomány-módszertani kérdéseket tárgyalnak. Ez egy olyan főiskolán, mint amilyen például a Budapesti Gazdasági Főiskola, ahol a közgazdaságtant egyik első tantárgyként tanulják az első évfolyam hallgatói, nem is helytelen. Mindazonáltal az általános tudomány-módszertanon belül ki kell emelni a közgazdaságtan sajátosságait. 2.2.1. A tudomány, a tudományos elmélet A tudomány maga is a munkamegosztás terméke. Mint azt láttuk, a termelés folyamatának és fejlődésének elengedhetetlen feltétele a környező világunk megismerése. Ez részben megtörténik magában a termelés folyamatában, a termelési tapasztalatok fölhalmozódása révén. Ez azonban, hogy a fentebb megismert kategóriát alkalmazzuk, nem elég hatékony. A munkamegosztás folyamatában a tapasztalatok begyűjtése, rendszerezése, feldolgozása önálló tevékenységgé, tudománnyá vált. Ennek célja a valóság mind teljesebb megismerése, az ismeretlen és ezért kaotikusnak tűnő valóság rekonstruálása (újraalkotása) megismert, rendszerezett, áttekinthető formában. A tudomány eredményeit a termelésben hasznosítják, de a tudomány autonóm (önálló) területe az emberi létezésnek, ezért nem célja az eredményeinek a termelésben való alkalmazása, ahogyan például a gyümölcsfák sem azért teremnek gyümölcsöt, hogy azt az emberek megegyék. De ahogyan a gyümölcsfákat is a megehető termésük miatt ültetik, úgy a társadalom is azért tartja el a tudományt, hogy annak eredményeit hasznosíthassa. Itt a tudósok és a társadalom többi tagja közötti elég kemény érdeksúrlódással van dolgunk, aminek helyes feloldása igen nagy körültekintést kíván. A tudomány állandó fejlődésben levő eredménye (ha úgy tetszik terméke) a tudományos elmélet, a világ tudományosan rekonstruált képe. Nem egyedül a tudományra jellemző ilyen sajátos, a termelés többi ágától erősen különböző termék. Például a művészetek is rekonstruálják saját eszközeikkel a világot, létrehozva annak művészi mását. Eközben a művészet, ha lehet még sokkal öntörvényübb, a függetlenséget még sokkal inkább igénylő területe az emberi létezésnek, mint a tudomány. 2.2.2. A tudományos elmélet létrehozásának mozzanatai

2. előadás A módszerekről 19 A hatékonyság-modell példáján láthattuk, hogy a modell (általában a tudományos elmélet) megalkotásához előbb fogalmakat kell alkotni. A fogalomalkotás a tapasztalatgyűjtésen alapszik. A gyakorlati tapasztalatok felhalmozását a tudomány (a teória ) szemszögéből empíriának nevezzük. a) A tudományos feldolgozás szempontjából a tapasztalatgyűjtésben kiemelt szerepe van a mennyiségi viszonyok tisztázásának. Ehhez az első, empirikus lépés a mérés. A mérés minőségét a pontossága határozza meg. A különböző tudományterületeken alkalmazott mérési eszközök és eljárások eléggé eltérő pontosságúak. Az úgynevezett egzakt (pontos) tudományok, a fizika, biológia, kémia esetében a mérések pontossága nagy, és a fejlődés során e pontosság folyamatosan és jelentősen javult. A társadalomtudományok területén lényegesen rosszabb a helyzet, a mérések pontossága kicsi és a fejlődés ezen a területen alig érzékelhető (legalább is az egzakt tudományokhoz képest). Különösen rossz a helyzet a szociológiában és a közgazdaságtanban. Vajon miért? A mérési pontosság az egzakt tudományok területén sem fokozható a végtelenségig. Heisenberg, német atomfizikus megállapította a róla elnevezett úgynevezett Heisenberg-féle határozatlansági relációt, amely azt jelenti, hogy egy elemi részecske esetében nem lehet egyidejűleg megmérni a részecske sebességét és megállapítani pontos helyzetét. Ennek oka nem az elemi részecskék sajátos tulajdonságaiban, hanem a mérőeszközök méretéből következő zavaró hatásban és a mért jelenségek egyedi voltában keresendő. Vagyis a Heisenberg-féle határozatlansági reláció nem a magfizika sajátja, az megfigyelhető mindig, valahányszor a mérést nem elég nagy számú jelenségre végzik el (nem állnak fenn a statisztikai nagy számok törvényeinek feltételei) és amikor a mérés folyamata erősen befolyásolja a mért jelenséget. A közgazdaságtani méréseknél sajnos mindkét feltétel adott. A közgazdasági jelenségekben fontos objektumok száma minden látszattal szemben elég csekély. Amíg például a termodinamika tételeit meghatározó molekulaszám egy molekulasúlynyi (ez a szén esetében 12 gramm) anyagban 6,022*10 23, addig a teljes világgazdaság összes objektumainak száma mindössze néhány ezermilliárd (kb. 10 15 ). Egy kisebb ország (mint például Magyarország) esetében ennél természetesen nagyságrendekkel kevesebb. Tehát egyetlen gyűszűnyi anyagban sokmilliószor több molekula van, mint a teljes világgazdaság összes objektuma. Fontosabb azonban, hogy a gazdasági mérés (a statisztika) eszközei súlyosan zavarják a gazdasági folyamatokat. Ennek oka az érdek. Kissé durván fogalmazva: a gazdaság szereplőinek általában nem érdeke a statisztikai felmérések alkalmával igazat mondani, a gazdaság szereplői finoman szólva füllentenek. b) Ha a közgazdaságtani (gazdaságstatisztikai) mérések pontatlanok, füllentéseken alapulnak, akkor mire lehet őket használni? Nos, lélektani vizsgálatok sora mutatta ki, hogy az ember nem képes a valóságtól teljesen elrugaszkodott hazugságokra. Minden füllentésben benne van az igazság egy kis szikrája. A sok kicsi sokra megy, és jóllehet éppen most mondtuk, hogy a gazdasági objektumok száma nem elég nagy, azért annyira van nagy, hogy a nagy számok törvényeit természetesen bizonyos fenntartásokkal alkalmazzuk a mérések eredményeinek statisztikai feldolgozásakor. A megfelelő sztochasztikus elemzések elvégzésével elég jó képet kaphatunk a gazdasági történések tendenciáiról, a gazdaság főbb trendjeiről. c) A fentiekben jellemzett mennyiségi megfigyelések és más empíriák segítségével öszszegyűjtött empirikus ismeretek egy elvonatkoztatási folyamaton mennek keresztül.

20 Bevezetés a közgazdaságtanba I. (alapfogalmak és mikroökonómia) Ennek első, a termelésben, a gyakorlatban gyökeredző szakasza az indukció, amelynek során a sok megfigyelt jelenséget kiemelt főbb tulajdonságaik alapján osztályozzák, a lényegesen hasonlóakat egy-egy az adott tulajdonsághoz kapcsolt osztályba sorolva. Az indukció lezárása az absztrakció, amelyben kiemelik az indukciós folyamatban egy osztályba sorolt jelenségeknek azokat a közös tulajdonságait, amelyek alapján egy osztályba kerültek. Az egyazon osztályon belül elvonatkoztatva (absztrahálva) az osztályt alkotó egyes egyedi jelenségeket megkülönböztető jegyektől a közös tulajdonságoknak önálló fogalmi keretet adva új, absztrakt (csak az emberek fejében létező) fogalmat hoznak létre. Ezek a fogalmak képezik a teória alapját. d) A megalkotott absztrakt fogalmakból kétféle módon alkotunk újabb fogalmakat, öszszefüggéseket. A fogalmakból a köztük feltárt összefüggések, illetve a logika szabályai szerint új fogalmakat vezetünk le. Ez a dedukció. A dedukció alkalmazásának legjellemzőbb példái az axiomatikus modellek. Az absztrakt fogalmakat összevetik az őket szülő valósággal. Egy új, gyűjtőfogalmat alkotnak minden absztrakt fogalomból, amikor is eszmeileg egybegyűjtik mindazokat a valóságos, egyedi jelenségeket, amelyekből az absztrakt fogalmat származtatták. E, szintén a fejünkben létrehozott új, absztrakt fogalmak az aggregátumok, maga a módszer az aggregáció. Az indukció/dedukció fogalompárról forgalomban van néhány csinos filozófiai közhely. A legismertebb szerint mely zárthelyi dolgozatokban újra meg újra visszaköszön az indukció az egyestől halad az általános felé, a dedukció meg vissza az általánostól az egyes felé. Ez igen jól hangzik, csak rettenetesen lapos, és aki leírja igen gyakran nincs tisztában az általa használt filozófiai kategóriák mibenlétével. Az indukció még rendben is lenne, ha világossá tesszük, hogy a sok megfigyelt egyedi jelenségből indulunk ki (a jelenségek egyedisége az egyes) és a kiemelt közös (tehát általános) vonások felé haladunk. A dedukció esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet. Itt nem visszafelé tesszük meg ugyanazt a logikai utat, mint amit az indukciónál végigjártunk. Az indukció a kaotikus, ismeretlen valóság egyedi jelenségeiből kiindulva általános absztrakt fogalmakig jut. A dedukció az általános absztrakt fogalmakból új absztrakt fogalmakat vezet le, amelyek egyre részletgazdagabban rajzolják meg a rekonstruált, de immár elméletileg rendezett valóság képét, az elméletet. Ugyancsak gyakori félreértés forrása az absztrakció/aggregáció fogalompár is. Az indukció az absztrakt fogalmak világában tovább folytatható (a már megalkotott absztrakt fogalmak az emberek valóságán keresztül maguk is a valóság részeivé válnak), s így az absztrakt fogalmak hierarchiája hozható létre. A valóságos dolgok bizonyos csoportjaiból alkottuk meg rendre az alma, a körte, a szilva stb. absztrakt fogalmait. Ezek maguk is rendelkeznek közös vonásokkal, amelyekből új absztrakt fogalmat indukálhatunk a gyümölcs fogalmát. Sokan azt hiszik, hogy ez az aggregátum, pedig az almá -hoz kapcsolódó aggregátum nem a magasabb absztrakciós szintet jelentő gyümölcs, hanem az alma valóságalapját összefogó almatermés. e) Az indukció-absztrakció-dedukció-aggregáció módszereivel megalkotott elmélet (teória) tehát a valóság újraalkotott, rendezett képe. Lényegéből következően azonban leegyszerűsített képe is, hiszen elvonatkoztatások sorozatán keresztül jutottak el hozzá. Ha a kép leegyszerűsítése tudatosan és módszeresen történt, akkor modellezésről beszélünk, és elméletünk a modell alakját ölti. A modellek sokfélék lehetnek. Vannak úgynevezett analóg modellek, amelyek a valóság modellezendő részét valamely fizikai analógia alapján jelenítik meg. Ilyen például a makett, a fénykép, a mozgófilm stb. Másfajta modellek az úgynevezett szimbolikus modellek, ahol szimbólumok jelenítik meg a valóság modellezendő részét. A legjellegzetesebb szimbolikus modellek a matematika nyelvén megfogalmazott matematikai modellek (ezek lehetnek algebrai, geometrikus, analitikus stb. modellek). A térké-