hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek július
|
|
- Katalin Barna
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek július
2 K&H euró megtakarítási cél - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson alapuló megtakarítás hozamát biztosítsa a befektetőknek, miközben egy árfolyamvédelmi rendszer segítségével törekszik a befektetők tőkéjének részleges védelmére. Az alap befektetéseinek főbb elemei a nemzetközi kötvény és nemzetközi részvény típusú eszközök, ezen felül szerepelhetnek az alapban biztonságos euró betéti eszközök is. Az alapot az Alapkezelő szakemberei aktívan kezelik, vagyis a gazdasági fundamentumok és piaci trendek alapján változtatják július 31. a portfolió összetételét a hozam maximalizálása érdekében. Ugyanakkor az Alapkezelő egy árfolyamvédelmi rendszer alkalmazásával arra törekszik, hogy egy meghatározott perióduson belül az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. Ezért negatív piaci körülmények között folyamatosan emeli a biztonságosabb befektetések arányát az alapban, illetve jó piaci körülmények között emeli a kockázatosabb eszközök arányát. Az alap vagyonát túlnyomó részt befektetési alapokba fekteti. A mögöttes befektetési alapok kiválasztásakor a belga KBC Alapkezelő és a K&H Alapkezelő szakemberei által rendszeresen felülvizsgált befektetési stratégiát követi az alap. Az Alapkezelő a befektetési alapok kiválasztása során azt vizsgálja, hogy azok mennyiben alkalmasak a befektetési cél megvalósítására és ez milyen költség mellett valósítható meg. az alap árfolyamának és védelmi szintjének alakulása az árfolyam alakulására ható fő tényezők 2015 júliusának első napjait még a Görögországgal kapcsolatos bizonytalanság határozta meg, majd az utolsó pillanatokban tető alá hozott megegyezés után fellélegeztek a piacok. A fejlett piaci indexek a kedvező makrogazdasági adatok és a görög megegyezés hírére Európa vezetésével emelkedni tudtak. A feltörekvő piaci mutatók azonban meredek esésbe kezdtek: a kínai részvénypiacon látott turbulencia, a nyersanyagárak zuhanása, és a közelgő Fed kamatemelés miatti félelem állt a háttérben. A fejlett piaci kötvényhozamok kis mértékben csökkentek a hónap során, az amerikai tízéves kötvényhozamok 2,2% közelében, míg a német tízéves hozamok 0,7% alatt zárták a júliust. Összességében július folyamán az alap árfolyama 0,5%-kal növekedett. A hónap végére az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke 13,5%-kal haladta meg az induláskori ( ) értéket. az alap eszközallokációja eszközosztályok szerinti összetétel Július során nem változott az alap mögötti portfólió összetétele, az alap továbbra is a védekező, átmeneti befektetési szerkezetben tartózkodott. Ennek megfelelően július végén részvény típusú eszközöket 30%-ban tartalmazott az alap, a kötvény eszközök súlya 12%, míg a pénzpiaci eszközök súlya 58% volt. 2
3 KBC globális stratégia - részvény eszközök a részvény eszközök teljesítményének alakulása a részvény eszközök teljesítményének alakulása 2015 júliusának első napjait még a Görögországgal kapcsolatos bizonytalanság határozta meg, majd az utolsó pillanatokban tető alá hozott megegyezés után fellélegeztek a piacok. A problémákat azonban egyelőre nem tudták még hosszú távon is megnyugtatóan rendezni, így a Görögországgal kapcsolatos hírek várhatóan csak időlegesen húzódtak a háttérbe. Július folyamán még szembetűnőbbé vált a fejlett és a fejlődő piaci mutatók különválása. A fejlett piaci indexek a kedvező makrogazdasági adatok és a görög megegyezés hírére Európa vezetésével emelkedni tudtak. A feltörekvő piaci mutatók azonban meredek esésbe kezdtek: a kínai részvénypiacon látott turbulencia, a nyersanyagárak zuhanása, és a közelgő Fed kamatemelés miatti félelem állt a háttérben. Az amerikai vezető index az év eleji kiinduló értékéhez képest 2%-os pluszban állt július végén. Az átfogó európai mutató 14%-os, a német vezető mutató pedig 15%-os pluszban zárta a júliust. a részvény eszközök régiós összetétele Európa 43,27% Észak-Amerika 33,25% Ázsia 4,62% Japán 8,19% egyéb 10,64% a részvény eszközök szektorok szerinti összetétele energia 6,60% alapanyaggyártás 4,73% gépgyártás 11,55% tartós fogyasztási cikkek 15,87% alapvetõ fogyasztási cikkek 6,78% egészségügy 11,55% pénzügy 24,02% IT 11,78% telekommunikáció 3,67% közmûvek 3,46% tematikus hangsúlyok EF Strategic Satellites 11,72% EF Buyback America 6,48% EF Satellites 4,92% EF Japan 4,70% EF High Dividend Eurozone 4,14% Regionális megoszlás: Az alapok mögötti portfóliókban továbbra is az eurózóna és Japán részvénypiacát favorizáljuk az Egyesült Államokéval szemben. Európából a gazdasági mutatók ugyan visszaesést jeleztek az év elején, de ez ideiglenesnek bizonyult, a fogyasztói bizalom továbbra is erős és a háztartások fogyasztása is bővül. Az eurózóna növekedése a 2014-es mélypont óta javuló tendenciát mutat, részben az EKB gazdaságélénkítő lépéseinek köszönhetően. Japánban szintén megindult a gazdasági növekedés, még ha kisebb iramban is, mint korábban, ezért a szigetország továbbra is az egyik kedvenc befektetési területünk. Szektorális megoszlás: Előnyben részesítjük a ciklikus ágazatokat, amelyek profitálni tudnak a háztartások növekvő vásárlóerejéből. A fogyasztási cikkek keresletére pozitívan hat, hogy a csökkenő olajárak növelik a lakosság vásárlóerejét. Emellett vonzónak találjuk az erős növekedést mutató iparágakat, mint például a technológiai ágazatot. Itt a részvénypiaci árazásban a szektort korábban jellemző prémium mára elolvadt, így jó vételi lehetőséget kínál. Ezen belül is az olyan, jelentős részben exportra termelő európai vállalatokat preferáljuk, melyek profitálhatnak a gyengülő euró hatásaiból is. Témák: Tematikus megbontásban az olyan stabil, világszinten is jelentős európai nagyvállalatok papírjaira fókuszálunk, amelyek profitjuk egy részét osztalék formájában kifizetik a tulajdonosaiknak. Emellett az olyan vállalatok részvényeit keressük, amelyek árfolyam-ingadozása alacsonyabb az átlagosnál, így biztosítva nagyobb stabilitást az alapok mögötti részvényportfóliónak. 3
4 KBC globális stratégia - kötvény eszközök a kötvény rész-portfólió árfolyamának alakulása a kötvény eszközök teljesítményének értékelése Év elején a legtöbb befektető még arra számított, hogy az alacsony kötvényhozamok változatlanul maradnak, vagy akár tovább csökkennek. Mostanra a gyorsuló gazdasági növekedés és (várható) infláció a magasabb kötvényhozamok irányába mutat. A változó prognózisokra reagálva a befektetők csökkentik a kötvénypiaci kitettségüket. A kötvénypiac likviditása is alacsonyabb az elmúlt évekhez képest, ez ahhoz vezet, hogy bármilyen váratlan lépés nagyobb hatást fejt ki, nő a piacok ingadozása. Az USA és Németország 10 éves kötvényhozamai között 1,5%-ra csökkent a különbség, ám ez történelmi szinten továbbra is magasnak mondható. Ennek legfontosabb okai meglátásunk szerint az erős amerikai gazdaság (ideiglenes megtorpanása ellenére is), a magasabb amerikai infláció és kiemelten a várt amerikai alapkamat-emelés. Ezt legtöbben szeptemberre várják, amire az erős gazdasági mutatók mellett több meghatározó szereplő nyilatkozata is utalt az elmúlt időben. a kötvény eszközök összetétele és futamideje államkötvények 35,20% vállalati kötvények 24,40% egyéb kötvények 40,40% duration (hátralévő átlagos futamidő, év) 4,10 az államkötvény rész földrajzi összetétele Ausztria 3,85% Belgium 5,26% Franciaország 22,05% Németország 18,49% Görögország 0,00% Írország 0,96% Olaszország 25,16% Hollandia 6,20% Portugália 0,00% Spanyolország 15,56% feltörekvő piacok 13,64% egyéb fejlett piacok 2,47% az egyéb kötvény rész összetétele témák szerint stratégiai hangsúlyok 20,90% magas hozamú kötvények 19,50% A kötvényportfólióban kerüljük a drága (alacsony hozamú) eurózónás államkötvények túlzott koncentrációját. Portfóliónkban a benchmarkhoz képest alulsúlyoztuk a központi eurózónás országok államkötvényeit, és a futamidejüket is csökkentettük. Jobb teljesítményt várunk ugyanakkor más régiók magasabb hozamú államkötvényeitől és egyes vállalati kötvényektől. A perifériás országok kötvényeinek súlyát már előző hónapban csökkentettük, annak ellenére is, hogy a német kötvényhez képest tovább is extra hozam lenne elérhető rajtuk keresztül. A hozamkülönbség azonban mára már kisebb, mint korábban, miközben az abszolút kamatláb szintje továbbra is alacsony ezekben az országokban. Az elkövetkező hetekben, hónapokban a görög helyzet okozta feszültség kihathat a perifériás országok kötvényhozamára is. Egyre óvatosabbak vagyunk a feltörekvő országok saját devizában denominált kötvényeivel szemben is. Ezeknél a papíroknál az elérhető hozam lényegesen magasabb, mint a dollárban vagy euróban kibocsátott kötvények esetében, de az árfolyamingadozás jelentette kockázat is magasabb lehet, különösen akkor, ha az amerikai jegybank megkezdi majd az alapkamat-emelést. Az USA-ban tapasztalható csökkenő munkanélküliség és növekvő infláció miatt arra számítunk, hogy a nyár utáni időszakban megkezdi a Fed az emelést. A fejlődő országokban úgy tűnik, megtorpant a fellendülés. Oroszország és Brazília gazdasága csökken, és ezt még tovább súlyosbítja a csökkenő olajár, amely nagy bevételi forrása mindkét országnak. A gazdaságilag még fontosabb Kínában is problémák vannak, a tőzsde rég nem látott korrekción van túl, a korábban állami segítséggel is támogatott piaci buborék kipukkadni látszik. Habár az államkötvények és a vállalati kötvények hozamai közötti különbség csökken, egyes vállalatok kötvényei továbbra is vonzó lehetőséget kínálnak a befektetőknek. 4
5 betéti eszközök a betéti eszközök árfolyamának alakulása a betéti eszközök teljesítménye euróban A pénzpiaci eszközök nagyobb részben pénzpiaci betéteket tartalmaznak. Az Európai Központi Bank szeptemberi ülésén 10 bázisponttal, 0,05%-ra csökkentette irányadó kamatszintjét. A rekord-alacsony alapkamatnak megfelelően a pénzpiaci befektetéseken elérhető várható hozamszint is csökkent. devizapiaci hatások devizanem kódja megnevezése kitettség* USD amerikai dollár 10,0% EUR euró 82,1% JPY japán jen 2,3% GBP angol font 1,5% *a legfőbb devizakitettségeket tüntetjük fel. Az alap további devizakitettségekkel rendelkezik. Az adatok téjékoztató jellegűek. devizapiaci mozgások A közös európai fizetőeszköz a hónap során gyengülő pályán haladt az amerikai dollárral szemben, így az EURUSD kurzus 1,3%-os elmozdulás után az 1,10-es érték közelében zárta a hónapot. fedezeti ügyletek hatása Az euróban kibocsátott alap jelentősebb devizakitettséggel rendelkezik amerikai dollárban, japán jenben és angol fontban. Az alap fontos jellemzője az ügyfelek devizakitettségének minimalizálása azáltal, hogy ezen kitettségeket különböző határidős kontraktusok segítségével fedezi. A portfolió hozamát befolyásoló devizapiaci mozgások így mérsékelten jelennek meg az alap euróban számított teljesítményében. 5
6 árfolyamvédelem az árfolyamvédelmi rendszer működése Az Alapkezelő folyamatosan figyeli, hogy a piaci mozgások hatására az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke hogyan alakul és milyen távolságra van a meghirdetett védelmi szinttől. Amennyiben ez a távolság csökken, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása (árfolyamingadozásának mértéke) emelkedik, az Alapkezelő növeli a pénzpiaci típusú befektetések súlyát a portfolión belül, ezzel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a befektetési jegy nettó eszközértéke a meghirdetett védelmi szint alá csökkenjen. Amennyiben az egy jegyre jutó nettó eszközérték újbóli emelkedése vagy új védelmi szint meghirdetése növeli a védelmi szintig meglévő távolságot, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása csökken, az Alapkezelő fokozatosan növelni kezdi a kockázatosabb, nemzetközi befektetések arányát. Ilyen módon a mechanizmus biztosítja, hogy az Alap befektetői az árfolyamok növekedéséből minél nagyobb mértékben részesedjenek, miközben számíthatnak arra, hogy szükség esetén a befektetési jegyeik visszaváltásakor elérhető árfolyam nagy valószínűséggel a meghirdetett Védelmi szintnél nem lesz alacsonyabb. Az Alapkezelő és az Alvagyonkezelő megalapozott kutatási munkával alakította ki és folyamatosan fejleszti ezt a mechanizmust, illetve annak alkalmazását. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges kilengések, visszaesések esetén az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. az árfolyamvédelem aktuális szintje Az Alapkezelő az itt bemutatott mechanizmus alkalmazásával arra törekszik, hogy egy-egy perióduson belül az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. A védelmi szint megállapítása évente történik a Megfigyelési napokon érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 90%-ában. Megfigyelési napok: év kivételével minden naptári év április 15., illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási nap. A jelenleg érvényes és április 15-ig érvényben levő Védelmi szint: 1, EUR / befektetési jegy. az alap teljesítményének alakulása az alap teljesítménye az elmúlt időszakokban* 3 hónap 6 hónap 1 év 3 év 5 év -1,50% 5,11% 13,01% - - Az elmúlt negyedévben a részvény és kötvénypiacokon egyaránt megnövekedett volatilitás, ami komolyan kihatott az alap teljesítményére is. Az év elejétől vizsgálva az alap teljesítménye továbbra is pozitív, mivel az első negyedév folyamán az alap sikeresen ki tudta használni a kedvező részvénypiaci környezetet. Az alap teljesítményére nézve megalapozott következtetést csak a hosszabb távú teljesítmény adatokból lehet levonni, a múltbeli teljesítmények pedig nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A javasolt tartási idő legalább 3 év. *Az éven belüli hozamok nem évesítettek. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát az alap jövőbeli teljesítményére. 6
7 technikai és jogi tudnivalók az alap teljes neve ISIN-kód névérték forgalmazási helyek aktuális védelmi szint vételi és visszaváltási megbízások teljesítése K&H euró megtakarítási cél - április nyíltvégű alapok alapja HU EUR / befektetési jegy K&H Bank Zrt.; KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 1, EUR (2015. április 16. és április 15. között) megbízás megadását követő 4. forgalmazási nap TBSZ számlára is vásárolható! kockázati besorolás Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását és befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek elérhetők magyar nyelven a vezető forgalmazó K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken papír alapon, és a (vagy a internetes oldalon elektronikus formában. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alap Kiemelt Befektetői Információi felől mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A védelmi szint és a megfigyelési napok kifejezések meghatározását megtalálja az alap Tájékoztatójában és Kezelési Szabályzatában. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazók hirdetményeiből. Az alap nem biztosít tőkevédelmet, sem hozamvédelmet! Az árfolyam védelme érdekében az Alapkezelő matematikai modellre épülő befektetési mechanizmust alkalmaz, melynek révén törekszik arra, hogy az alap nettó eszközértéke a védelmi szintnél alacsonyabbra ne csökkenjen, ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges piaci teljesítmények esetén az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. Az Alapkezelő vagy az alap sem garanciát nem vállal, sem ígéretet nem ad arra, hogy az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem süllyed a meghatározott védelmi szint alá. Az aktuális védett periódusról és az ehhez tartozó védelmi szintről a vezető forgalmazó hirdetményéből tájékozódhat a forgalmazási helyeken és a vezető forgalmazó internetes oldalán. Az alap nemzetközi befektetései révén devizakockázatot vállal. Az alap számára árfolyamfedezeti céllal, vagy befektetési cél megvalósítása miatt származtatott ügyletek alkalmazása engedélyezett. Az alap nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegynek a jegyzési diszkontált ár és a névérték közötti árkülönbözete további elért hozamokkal együtt - kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem - a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény alapján kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adó mértéke 16%, amit a kifizető köteles 6% egészségügyi hozzájárulással együtt a kifizetéskor levonni. A befektetése hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódjon a internetes oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, ideértve új adónemek bevezetését is, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF III/ /2002. és H-EN-III-70/2014. számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) /1998., III/ /2001., III/ /2002. és III/ /2003. számú határozata. 7
hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus
hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - isulolv alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus K&H vagyonvédett portfólió - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november
hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december
hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december K&H megtakarítási cél - október rés 2015. ember Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy
RészletesebbenK&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap
K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember
hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember K&H megtakarítási cél - október alap befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április
hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél június alapok alapja befektetőinek 2014. április K&H megtakarítási cél - június alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek május
hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. május K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február
hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok alapja befektetőinek 2014. február K&H megtakarítási cél - október alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek
hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. PiUFLXV K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebbenhajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január
hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél február alapok alapja befektetőinek 2014. január K&H megtakarítási cél - február alap Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson
Részletesebben6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA
6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 6.1 számú melléklet K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott
Részletesebben2018. december 20. K&H ARANYKOSÁR ESZKÖZALAP
6. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 2018. december 20. K&H ARANYKOSÁR ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: óvatos Megcélzott ügyfélkör: óvatos,
RészletesebbenK&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK
K&H HOZAMLÁNC ÉLETBIZTOSÍTÁSHOZ VÁLASZTHATÓ NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK K&H TŐKEVÉDETT PÉNZPIACI ESZKÖZALAP Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező A tőkevédett pénzpiaci eszközalap
RészletesebbenBudapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
RészletesebbenBudapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Arany Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenErre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
Részletesebben5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA október 29.
5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 2018. október 29. K&H PÉNZPIACI ESZKÖZALAP B SOROZAT Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott ügyfélkör:
RészletesebbenArchipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot
Archipel Portfolio Pro November 90 2010. december 31-i állapot IE00B3ZKSQ75 Befektetési stratégia Az alap elsősorban részvényekbe, kötvényekbe, pénzpiaci instrumentumokba, kollektív befektetési vállalkozásokon
RészletesebbenIngatlan Alap Figyelő
Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág
RészletesebbenBudapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Pénzpiaci Tőkevédett Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Money Market Capital Protected Investment Fund Budapest Pénzpiaci Alap Budapest
RészletesebbenIngatlan Alap Figyelő
Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés december Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág
RészletesebbenBudapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Investment Fund Harmonizáció ÁÉKBV
RészletesebbenBudapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
Részletesebbena K&H állampapír alap "I" sorozat havi jelentése
215.12.1 215.12.22 216.1.12 216.2.2 216.2.23 216.3.15 216.4.5 216.4.26 216.5.17 216.6.7 216.6.28 216.7.19 216.8.9 216.8.3 216.9.2 216.1.11 216.11.1 216.11.22 a K&H állampapír alap "I" sorozat havi jelentése
RészletesebbenHonics István CFA befektetési igazgató
OTP Paletta Az alap neve: OTP Paletta Fajtája, típusa: Nyíltvégű, nyilvános, vegyes alap Az alap indulása: 1997. november 17. : 7+RDX+Titan20+CETOP20 Az OTP Paletta egy kötvényekből, kincstárjegyekből
Részletesebbenszerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
Részletesebbennyíltvégű európai értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart
Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: GE Money Balancovany Nyíltvégű Befektetési Alap nyíltvégű európai értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt.
Részletesebben5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK
5. számú melléklet K&H RENDSZERES DÍJAS BEFEKTETÉSI EGYSÉGEKHEZ KÖTÖTT NYUGDÍJBIZTOSÍTÁS - NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK A választható nyíltvégű eszközalapok összetétele és befektetési politikája a K&H rendszeres
Részletesebben5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA
5. számú melléklet: NYÍLTVÉGŰ ESZKÖZALAPOK BEFEKTETÉSI POLITIKÁJA 5.1 számú melléklet K&H PÉNZPIACI ESZKÖZALAP B SOROZAT Az eszközalap kockázatviselő kategória szerinti besorolása: védekező Megcélzott
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2011 (2010. 12. 31. - 2011. 06. 30.)
1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap neve: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: FÉLÉVES JELENTÉS 211 (21. 12. 31. - 211. 6. 3.) K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja K&H
RészletesebbenGE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013
GE Money Franklin Templeton Selections Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Franklin Templeton Selections Fund of Funds GE Money FTS Alapok
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2011
FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money
RészletesebbenGE Money Dollar Short Bond Investment Fund október 24. (PSZÁF engedély szám: H-KE-III-549/2012/2012
GE Money Dollár Rövid Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE Money Dollar Short
Részletesebbenhétfő, február 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;
Részletesebbencsütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2011
FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Elnevezés cseh nyelven Rövid neve Rövid név angolul Rövid név cseh nyelven GE Money Penezni Alap* GE Money Penezni Investment Fund GE Money Peněžní
RészletesebbenRaiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011.
Raiffeisen Euró Likviditási Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen Euró Likviditási Alap (RELA) bemutatása RAIFFEISEN EURÓ LIKVIDITÁSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2011. 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti
RészletesebbenAz eszközalap befektetéseinek jellemző földrajzi és szektoriális kitettsége: amerikai dollárban jegyzett pénzpiaci eszközök.
ABERDEEN LIQUIDITY FUND (LUX) US DOLLAR PÉNZPIACI ESZKÖZALAP (USD) Érvényes: 2019. augusztus 9-től Az eszközalap kizárólag az Aberdeen Standard Liquidity Fund (Lux) US Dollar Fund befektetési jegyeit tartalmazza,
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2011 ( )
1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap neve: Az Alap típusa: Az Alap futamideje: FÉLÉVES JELENTÉS 211 (21. 12. 31. - 211. 6. 3.) K&H nyersanyag alapok nyíltvégű befektetési alapja
RészletesebbenBudapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013
Budapest Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Absolute Return Derivative Investment Fund Budapest Abszolút Hozam Alap
RészletesebbenBudapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac
Budapest Értékpapír Alapok és a Devizapiac Amikor befektetésekben gondolkozunk, akkor mindenki ismeri azt az általános szabályt, hogy osszuk meg megtakarításunkat különbözı befektetési lehetıségek között:
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a www.nn.hu/hozamszamlalo oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Aranytrió 2. Nyíltvégű Pénzpiaci Alapok Alapja Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest Aranytrió
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
Részletesebben3 hónap 6 hónap 1 év 5 év 10 év ,05% 0,13% 0,34% 1,04% 3,67% 0,29% 0,35% 0,81%
Havi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.
Részletesebben1, Nettó eszközérték
Havi jelentés 218.1.31. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba
RészletesebbenOTP Dollár Pénzpiaci Alap
OTP Dollár Pénzpiaci OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési politikával az Amerikai Egyesült
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2017. december 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2017. november 30. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
RészletesebbenJelentés. 2012. Április QUAESTOR Befektetési Alapok
Jelentés 2012. Április Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2012. Április Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes
RészletesebbenGránit Bank Betét Alap
Gránit Bank Betét Alap Indulás dátuma: 2011.december 08. HU0000711106 1,- HUF 30. napján: 233 678 406 HUF 30. napján: 1,027663 HUF Alapkezelési díj: 0,00 % PSZÁF engedély száma: KE-III/50115/2011. Likviditási
Részletesebbenhétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS Budapest Arany Alapok Alapja
FÉLÉVES JELENTÉS 2016 - Budapest Arany Alapok Alapja A. Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,
RészletesebbenOptimax Céldátum Vegyes eszközalap Befektetési politika Befektetési eszközalapokhoz kapcsolódó élet- és nyugdíjbiztosításhoz
2/a sz. melléklet Eszközalapok összetétele és befektetési politika Optimax Céldátum Vegyes eszközalap politika eszközalapokhoz kapcsolódó élet- és nyugdíjbiztosításhoz Az Optimax Céldátum Vegyes eszközalap
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû
RészletesebbenÉves jelentés Alap megnevezése*: GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap nyíltvégű európai értékpapír alap Futamideje:
Alap megnevezése*: GE Money Fundusz Trzech Rynków z Ochroną Kapitału Alap Típusa: nyíltvégű európai értékpapír alap Futamideje: 2005. december 22. - 2011. június 2. *: 2008. január 22-től (korábbi neve
RészletesebbenHavi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE
Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba fektet.
Részletesebbennyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart
Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138 Budapest,
RészletesebbenHavi jelentés. CIB Hozamvédett Betét Alap PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP FŐBB ADATAI AZ ALAP ÁRFOLYAMA ÉS NETTÓ ESZKÖZÉRTÉKE
Havi jelentés CIB Hozamvédett Betét Alap 218.6.3. PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsősorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejű állampapírokba
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Kötvény Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest Kötvény Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Fund Harmonizáció ÁÉKBV Alap Az
RészletesebbenMKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés S Z E P T E M B E R
MKB Alapkezelô Zrt. Havi portfóliójelentés 2 0 0 7. S Z E P T E M B E R Összefoglaló Szeptemberben folytatódott az augusztus második felében elindult optimista kereskedés a nemzetközi részvénypiacokon.
RészletesebbenFÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2010.
(korábbi név: Reálszisztéma Értékpapír-befektetési Alap) FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2010. REÁLSZISZTÉMA MARCO POLO SZÁRMAZTATOTT ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves tájékoztató 2010. I. félévéről I. Alapkezelő: Reálszisztéma
RészletesebbenCIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.
CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2016. január 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL VALÓDI LEHETŐSÉGEK AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe,
RészletesebbenIrodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek.
DIÓFA INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP A SOROZAT HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS - 2017. AUGUSZTUS Alap bemutatása Az Alapkezelő az Alapot egy jól diverzifikált, magyarországi ingatlanokba fektető befektetési alapként
RészletesebbenKIEMELT BEFEKTETŐI INFORMÁCIÓK Takarék Ingatlan Kombinált Betét
1. 2. KIEMELT BEFEKTETŐI INFORMÁCIÓK Takarék Ingatlan Kombinált Betét A jelen Kiemelt befektetői információk elnevezésű dokumentum a Felügyelet 4/2013. számú vezetői körlevele alapján készült. Hatályos:
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2018. március 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
Részletesebbenkedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló
kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Horizont Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Horizont Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2018. január 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
RészletesebbenForgalomban lévő befektetési jegyek darabszáma án (nyitó állomány)
Éves jelentés 2007. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Pénzpiaci Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt.
Részletesebbencsütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
RészletesebbenForintban Denominált Modell Portfoliók Átmeneti portfolió 45% 10% Átmeneti portfolió 45% Pénzpiaci Kötvény Abszolút hozamú A befektetési stratégia célja: A tőke reálértékének megőrzése és egy stabil kamatjövedelem
RészletesebbenAz eszközalap árfolyamokat és hozamokat folyamatosan nyomon követheti a oldalunkon.
Kapcsolódó eszközalapok árfolyamai és visszatekintő hozamai Az alábbi táblázat tartalmazza a kapcsolódó eszközalapok - fejlécben megadott napon érvényes vételi nettó árfolyamait, valamint visszatekintő
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Budapest 2015 Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015
RészletesebbenBudapest (I.) Állampapír Befektetési Alap
Éves jelentés 2007. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest (I.) Állampapír Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő
RészletesebbenA befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
RészletesebbenMKB Alapkezelő zrt. MKB Ingatlan Alapok Alapja. Felügyeleti nyilvántartási szám: Féléves jelentés június 30.
MKB Alapkezelő zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-7627; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu Web cím: www.mkbalapkezelo.hu MKB Ingatlan Alapok Alapja Felügyeleti
RészletesebbenAz Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és rövid futamidejû állampapírokba fektet.
CIB Hozamgarantált Betét Alap Portfoliójelentés 2008. október 31. AZ ALAP HOZAM / KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA alacsony pénzpiaci alapok kötvényalapok vegyes alapok részvényalapok Havi jelentés magas www.cib.hu
Részletesebbencsütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
Részletesebben206,682 *Névérték Ft
Alap megnevezése: Budapest Agrár Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa: nyíltvégű értékpapír alap Futamideje: 2008. július 21-2011. július 21 Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2018. február 28. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
RészletesebbenOTP Dollár Pénzpiaci Alap
OTP Dollár Pénzpiaci 2016. kezelő neve OTP Dollár Pénzpiaci Nyíltvégű, nyilvános, pénzpiaci alap OTP kezelő Zrt. 2001. december 13. 100% MLUSNB01 Befektetési politika: az alap célja, hogy aktív befektetési
RészletesebbenDátum Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap. Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap
Volksbank Pénzpiaci Befektetési Alap Nyíltvégű határozatlan futamidejű, értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Magyarországi Volksbank Zrt.. (1088
RészletesebbenAEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.
AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési
Részletesebbenszerda, november 26. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal
RészletesebbenGE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Alap
GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Származtatott Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme GE
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A SIGNAL BIZTOSÍTÓ ÁLTAL FORGALMAZOTT EURÓ ALAPÚ BEFEKTETÉSI ALAPOK ÖSSZETÉTELÉRŐL 2014. október HANSAINVEST Hanseatische Investment Gmbh alapjai 2014. október Forrás: hansainvest.de HANSAinternational
Részletesebben-menedzselt konzervatív eszközalap
-menedzselt konzervatív EUR Kockázati besorolás: ++ Ajánlott időtáv: 3 év döntő része az eurozóna kötvénypiacán főleg államkötvényekbe kerül, de vásárolhat vállalati kötvényeket A 10%-nyi részvény rész
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Arany Alapok Alapja
FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Arany Alapok Alapja Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS Budapest USA Részvény Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2017 - Budapest USA Részvény Alap A. Alapadatok Angol elnevezése Rövid neve Rövid neve angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest
RészletesebbenHAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL AZ ALAP HOZAM/KOCKÁZAT SZERINTI BESOROLÁSA AZ ALAP TELJESÍTMÉNYE
2017. október 31. HAVI JELENTÉS CIB HOZAMVÉDETT BETÉT ALAP VALÓDI LEHETŐSÉGEK PORTFÓLIÓ-ÖSSZETÉTEL Az Alap alacsony kockázatú, nagy likviditású befektetési eszközökbe, elsôsorban pénzpiaci betétekbe és
Részletesebbenszerda, június 18. Vezetői összefoglaló
szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam
RészletesebbenFÉLÉVES JELENTÉS Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap
FÉLÉVES JELENTÉS 2014 - Sberbank Pénzpiaci Befektetési Alap Alapadatok* Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Alternatív befektetési alap (ABA) nyilvános,
Részletesebbenhétfő, június 1. Vezetői összefoglaló
hétfő, 2015. június 1. Vezetői összefoglaló Jelentős veszteséget könyvelhettek el a nemzetközi börzék pénteken. A 309-es szint közelében maradt az euró/forint kurzus. A BUX 0,3 százalékkal került lejjebb
RészletesebbenA befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok
PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott
Részletesebben