hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek december

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek 2015. december"

Átírás

1 hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél október alapok részalapja befektetőinek december

2 K&H megtakarítási cél - október rés ember Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson alapuló megtakarítás hozamát biztosítsa a befektetőknek, miközben egy árfolyamvédelmi rendszer segítségével törekszik a befektetők tőkéjének részleges védelmére. Az alap befektetéseinek főbb elemei a nemzetközi kötvény és nemzetközi részvény típusú eszközök, ezen felül szerepelhetnek az alapban biztonságos forint betéti eszközök is. Az alapot az Alapkezelő szakemberei aktívan kezelik, vagyis a gazdasági fundamentumok és piaci trendek alapján változtatják a portfolió összetételét a hozam maximalizálása érdekében. Ugyanakkor az Alapkezelő egy árfolyamvédelmi rendszer alkalmazásával arra törekszik, hogy egy meghatározott perióduson belül az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. Ezért negatív piaci körülmények között folyamatosan emeli a biztonságosabb befektetések arányát az alapban, illetve jó piaci körülmények között emeli a kockázatosabb eszközök arányát. Az alap vagyonát túlnyomó részt befektetési alapokba fekteti. A mögöttes befektetési alapok kiválasztásakor a belga KBC Alapkezelő és a K&H Alapkezelő szakemberei által rendszeresen felülvizsgált befektetési stratégiát követi az alap. Az Alapkezelő a befektetési alapok kiválasztása során azt vizsgálja, hogy azok mennyiben alkalmasak a befektetési cél megvalósítására és ez milyen költség mellett valósítható meg. az alap árfolyamának és védelmi szintjének alakulása az árfolyam alakulására ható fő tényezők Az év utolsó hónapja is meglehetősen izgalmasra sikerült a globális tőkepiacokon: az Európai Központi Bank csalódást keltő bejelentése után, miszerint a várakozásoktól elmaradó mértékben bővíti csak az eszközvásárlási programját, a piacok lefelé vették az irányt. Aztán jött az amerikai Fed, amely végre összeszedte a bátorságot, és kilenc év után kamatot emelt. Bár a lépés önmagában szigorítást jelent, tekintettel a nagyon alacsony hozamkörnyezetre, inkább az amerikai gazdaság erejébe vetett hitet tükrözi vissza. A Fed lépése ugyanakkor nem változtatta meg a negatív piaci hangulatot, ahol továbbra is Kína problémái, a nyersanyagárak zuhanása és a geopolitikai kockázatok voltak meghatározóak. Idén elmaradt tehát a várva várt Mikulás-rally, ami a korábbi években oly sok esetben mentette meg már a befektetőket, szép év végi hozamokat téve a karácsonyfa alá. Összességében december folyamán az alap árfolyama 3,04%-kal csökkent. A hónap végére az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke 2,98%-kal haladta meg az induláskori ( ) értéket. az alap eszközallokációja eszközosztályok szerinti összetétel Az alap reagált a piaci változásokra és csökkentette a részvény és kötvény eszközök súlyát a portfólióban, ezzel növelve a pénzpiaci eszközök súlyát. Ennek megfelelően december végén részvény típusú eszközöket 52%-ban tartalmazott az alap, a kötvény eszközök súlya 33%, míg a pénzpiaci eszközök súlya 15% volt. 2

3 KBC globális stratégia - részvény eszközök a részvény eszközök teljesítményének alakulása a részvény eszközök teljesítményének alakulása A piacok az év elejéhez képest esést mutattak, ez a trend augusztus végén felgyorsult, csúcspontjai az augusztus és szeptember végi eladási hullámok voltak. Az utóbbi 3 hónapban a tőzsdék enyhén korrigálni tudták a negatív teljesítményt. A befektetésekre leginkább az olaj ára, a kínai növekedés lassulása és a Fed kamatemelésének elhúzódása okozta bizonytalanság voltak hatással. A tőzsde a gyengébb harmadik negyedéves vállalati eredmények ellenére is jól tudott teljesíteni. A vállalatok bevételeinek növekedése az Egyesült Államokban csalódást okozott, de az eurózóna pozitív meglepetést hozott, részben a gyenge eurónak köszönhetően. a részvény eszközök régiós összetétele Európa 52,46% Észak-Amerika 32,72% Ázsia 6,36% Japán 7,84% egyéb 0,61% a részvény eszközök szektorok szerinti összetétele energia 8,83% alapanyaggyártás 3,90% gépgyártás 9,95% tartós fogyasztási cikkek 16,26% alapvetõ fogyasztási cikkek 7,85% egészségügy 10,17% pénzügy 24,20% IT 12,70% telekommunikáció 3,35% közmûvek 2,79% KBC Equity Fund Family Enterprises 3.74% KBC Equity Fund Buyback America 5.94% KBC Equity Fund High Dividend Eurozone 5.81% KBC Equity Fund Japan 5.30% KBC Equity Fund Consumer Durables 5.30% KBC Master Fund Minimum Variance 5.24% KBC Equity Fund Satellites 4.60% Regionális megoszlás: Az alapok mögötti portfólióban továbbra is az eurózóna és Japán részvénypiacát részesítjük előnyben az Egyesült Államokéval szemben, ugyanis a Wall Street drágának tűnik. Eközben az európai piacok jelentősen olcsóbbak, és a Japán eszközök is jóval az átlagos kereskedési áraik alatt forognak. A feltörekvő piacokkal kapcsolatban általában óvatosak vagyunk, hiszen itt a kínai lassulásnak lehetnek még nem várt következményei, valamint aggályaink vannak a nyersanyagtermelő országokkal kapcsolatban is. A feltörekvő ázsiai piacok súlyát semlegesen hagyjuk. Közép-Európával kapcsolatban pozitívak a kilátásaink: az olajimportáló országoknak jót tesz az alacsony olajár, valamint itt növekedés tapasztalható. Szektorális megoszlás: Kedveljük a ciklikus ágazatokat, amelyek profitálni tudnak a háztartások növekvő vásárlóerejéből. Emellett a pénzügyi ágazatok olcsónak tűnnek, és az Európában tapasztalható gazdaságélénkülés jelentette növekvő hiteligény, és a rossz hitelek arányának csökkenése még vonzóbbá teszi őket. Az energiaszektort túlsúlyba helyeztük, mivel az olaj árának növekedését várjuk 2016 végére. Az olajipari társaságok erős mérlegadatai garanciát jelenthetnek a magas osztalékra. Témák: Tematikus megbontásban az olyan stabil, világszinten is jelentős európai nagyvállalatok papírjaira fókuszálunk, amelyek profitjuk egy részét osztalék formájában kifizetik a tulajdonosaiknak. Az Egyesült Államokban azokat a vállalatokat részesítjük előnyben, melyek megkezdték saját részvényeik visszavásárlását. Ezen keresztül, hasonlóan az osztalékfizetésekhez, a vállalatok nyereségének egy része visszafolyhat a részvénytulajdonosokhoz. Emellett olyan vállalatok részvényeit keressük, amelyek árfolyam-ingadozása alacsonyabb az átlagosnál, így biztosítva nagyobb stabilitást az alapok mögötti részvényportfóliónak. 3

4 KBC globális stratégia - kötvény eszközök a kötvény rész-portfólió árfolyamának alakulása a kötvény eszközök teljesítményének értékelése Decemberben a kötvénypiacokon a legnagyobb változást a jegybankok okozták. Az Európai Központi Bank a vártnál kevésbé lazított politikáján, a Fed viszont nem okozott csalódást és 9 év után először emelt az amerikai alapkamaton. Az EKB december 3-án a kötvényvásárlási program további 6 hónapos kibővítését és a betéti kamat -0,3%-ra való lecsökkentését jelentette be. Ehhez hasonló lazításra az USA-ban már nincsen szükség, így a két jegybanki politika divergenssé vált. Az Egyesült Államok piaca a válság után gyorsabban felépült, ezt mutatja az alacsony munkanélküliségi ráta és az élénkülő infláció. Éppen ezért tudta a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően 0,25%-ról 0,5%-ra emelni a jegybanki alapkamatot. Az emelés hatással van a feltörekvő országokra is, hiszen sokan dollárban adósodtak el, és a 2016-ra tervezett fokozatos kamatemelés újabb nyomást gyakorol majd gazdaságukra. a kötvény eszközök összetétele és futamideje államkötvények 35,20% vállalati kötvények 24,40% egyéb kötvények 40,40% duration (hátralévő átlagos futamidő, év) 4,10 az államkötvény rész földrajzi összetétele Ausztria 0,80% Belgium 1,50% Finnország 0,00% Franciaroszág 7,50% Németország 6,00% Görögország 0,00% Olaszország 11,70% Hollandia 2,10% Portugália 0,00% Spanyolország 8,00% egyéb 0,20% Továbbra is bizakodóak vagyunk a magas hozamú kötvényekkel kapcsolatban. A feltörekvő gazdaságok hazai devizában kibocsátott kötvényeire azonban óvatosan tekintünk, főleg az Egyesült Államok jegybankja, a Fed decemberi kamatemelése és a 2016-ra tervezett további emelések láttán. Aggodalmunkat felerősíti, hogy a kilábalás egyes feltörekvő országokban akadozni látszik: Brazília és Oroszország szenved, de Kína is nehéz helyzetben van. A vállalati kötvények egyes szegmensei vonzóak lehetnek befektetés szempontjából. Ez annak köszönhető, hogy a vállalatok magasabb kamatot ígérnek, a kötvények hozama emelkedett az elmúlt pár hónapban. az egyéb kötvény rész összetétele témák szerint stratégiai hangsúlyok 20,90% magas hozamú kötvények 19,50% 4

5 betéti eszközök a betéti eszközök árfolyamának alakulása a betéti eszközök teljesítménye forintban A pénzpiaci eszközök nagyobb részben pénzpiaci betéteket, kisebb részben pedig rövid lejáratú diszkontkincstárjegyeket tartalmaznak. Az MNB júliusi ülésén bejelentette, hogy 1,35%-os szinten lezárja kamatcsökkentési ciklusát. A jegybank tartósan alacsony kamatszintre rendezkedett be, amelyet egyelőre a nemzetközi környezet is támogat. A rekordalacsony alapkamatnak megfelelően a pénzpiaci befektetéseken elérhető várható hozamszint is csökkent. devizapiaci hatások devizanem kódja megnevezése kitettség* USD amerikai dollár 28,7% EUR euró 39,1% JPY japán jen 6.10% GBP angol font 3,6% *a legfőbb devizakitettségeket tüntetjük fel. Az alap további devizakitettségekkel rendelkezik. Az adatok téjékoztató jellegűek. devizapiaci mozgások A forint decembert a 311,87-es szinten kezdte az euróval szemben, és gyengülő trendet mutatva a hazai fizetőeszköz árfolyama 315,97-as értéken zárta a hónapot, így az évet is. Ennek megfelelően december végére az éves kezdőértékhez (316,32) képest kb. 0,1%-kal erősebb szinten tartózkodott az árfolyam. A közös európai fizetőeszköz a hónap során erősödött az amerikai dollárral szemben 1,0866-os érték közelében zárta a decembert. fedezeti ügyletek hatása Az alap jelentősebb devizakitettséggel rendelkezik euróban, amerikai dollárban, japán jenben és angol fontban. Az alap fontos jellemzője az ügyfelek devizakitettségének minimalizálása azáltal, hogy ezen kitettségeket különböző határidős kontraktusok segítségével fedezi. A portfolió hozamát befolyásoló devizapiaci mozgások így mérsékelten jelennek meg az alap teljesítményében. 5

6 árfolyamvédelem az árfolyamvédelmi rendszer működése Az Alapkezelő folyamatosan figyeli, hogy a piaci mozgások hatására az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke hogyan alakul és milyen távolságra van a meghirdetett védelmi szinttől. Amennyiben ez a távolság csökken, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása (árfolyamingadozásának mértéke) emelkedik, az Alapkezelő növeli a pénzpiaci típusú befektetések súlyát a portfolión belül, ezzel csökkentve annak a lehetőségét, hogy a befektetési jegy nettó eszközértéke a meghirdetett védelmi szint alá csökkenjen. Amennyiben az egy jegyre jutó nettó eszközérték újbóli emelkedése vagy új védelmi szint meghirdetése növeli a védelmi szintig meglévő távolságot, illetve a portfolióban szereplő befektetések volatilitása csökken, az Alapkezelő fokozatosan növelni kezdi a kockázatosabb, nemzetközi befektetések arányát. Ilyen módon a mechanizmus biztosítja, hogy az Alap befektetői az árfolyamok növekedéséből minél nagyobb mértékben részesedjenek, miközben számíthatnak arra, hogy szükség esetén a befektetési jegyeik visszaváltásakor elérhető árfolyam nagy valószínűséggel a meghirdetett Védelmi szintnél nem lesz alacsonyabb. Az Alapkezelő és az Alvagyonkezelő megalapozott kutatási munkával alakította ki és folyamatosan fejleszti ezt a mechanizmust, illetve annak alkalmazását. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges kilengések, visszaesések esetén az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett Védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. az árfolyamvédelem aktuális szintje Az Alapkezelő az itt bemutatott mechanizmus alkalmazásával arra törekszik, hogy egy-egy perióduson belül az Alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke ne csökkenjen az előre meghatározott védelmi szint alá. A védelmi szint megállapítása évente történik a Megfigyelési napokon érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték 90%-ában. Megfigyelési napok: az Alap indulásának napja (azaz október 22.), valamint (2013. év kivételével) minden naptári év október 15-e, illetve ha ez nem forgalmazási nap, akkor az első rákövetkező forgalmazási nap. A jelenleg érvényes és október 15-ig érvényben levő Védelmi szint: 0, Ft / befektetési jegy. az alap teljesítményének alakulása az alap teljesítménye az elmúlt időszakokban* 3 hónap 6 hónap 1 év 3 év 5 év 1,93% -6,73% -0,85% - - *Az éven belüli hozamok nem évesítettek. A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát az alap jövőbeli teljesítményére. Az elmúlt hónapokban a részvény- és kötvénypiacokon egyaránt megnövekedett volatilitás, ami augusztus második felében érte el csúcsát. Az augusztusi esést követően a piacok korrigálni kezdtek. Az alap teljesítménye 3 hónapot vizsgálva pozitív, 6 havi és 1 éves időtávon pedig negatív volt december végén. Az alap teljesítményére nézve megalapozott következtetést csak a hosszabb távú teljesítményadatokból lehet levonni, a múltbeli teljesítmények pedig nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. A javasolt tartási idő legalább 3 év. 6

7 technikai és jogi tudnivalók az alap teljes neve ISIN-kód névérték forgalmazási helyek aktuális védelmi szint vételi és visszaváltási megbízások teljesítése K&H megtakarítási cél - október nyíltvégű alapok részalapja HU forint / befektetési jegy K&H Bank Zrt.; KBC Securities Magyarországi Fióktelepe 0, forint/darab (2015. október 16. és október 15. között) megbízás megadását követő 4. forgalmazási nap TBSZ és NYESZ számlára is vásárolható! kockázati besorolás Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. Az alap részletes leírását és befektetési politikáját a Tájékoztató és a Kezelési Szabályzat tartalmazzák, melyek elérhetők magyar nyelven a vezető forgalmazó K&H Bank Zrt. fiókjaiban, mint forgalmazási helyeken papír alapon, és a (vagy a internetes oldalon elektronikus formában. Ugyanezen elérhetőségeken tájékozódhat az alap Kiemelt Befektetői Információi felől mely az alap alapvető jellemzőit tartalmazza tömör formában, önmagában azonban nem ad teljes körű leírást az alapról. Megalapozott befektetési döntése érdekében előzetesen alaposan vizsgálja meg az ezen dokumentumokban szereplő adatokat, különös tekintettel a kockázatokra. A védelmi szint és a megfigyelési napok kifejezések meghatározását megtalálja az alap Tájékoztatójában és Kezelési Szabályzatában. A befektetési jegyek forgalmazási költségeiről tájékozódjon a forgalmazók hirdetményeiből. Az alap nem biztosít tőkevédelmet, sem hozamvédelmet! Az árfolyam védelme érdekében az Alapkezelő matematikai modellre épülő befektetési mechanizmust alkalmaz, melynek révén törekszik arra, hogy az alap nettó eszközértéke a védelmi szintnél alacsonyabbra ne csökkenjen, ennek ellenére nem zárható ki, hogy elsősorban különösen szélsőséges piaci teljesítmények esetén az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke átmenetileg vagy tartósan a meghirdetett védelmi szint alapján számolt árfolyamszintnél alacsonyabbra süllyedjen. Az Alapkezelő vagy az alap sem garanciát nem vállal, sem ígéretet nem ad arra, hogy az alap egy jegyre jutó nettó eszközértéke nem süllyed a meghatározott védelmi szint alá. Az aktuális védett periódusról és az ehhez tartozó védelmi szintről a vezető forgalmazó hirdetményéből tájékozódhat a forgalmazási helyeken és a vezető forgalmazó internetes oldalán. Az alap nemzetközi befektetései révén devizakockázatot vállal. Az alap számára árfolyamfedezeti céllal, vagy befektetési cél megvalósítása miatt származtatott ügyletek alkalmazása engedélyezett. Az alap nettó eszközértéke jelentősen ingadozhat! A múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőbeni teljesítményekre! A befektetési jegynek a jegyzési diszkontált ár és a névérték közötti árkülönbözete további elért hozamokkal együtt - kivéve, ha tartós befektetésből származó jövedelem - a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény alapján kamatjövedelemnek minősül, mely után a fizetendő adó mértéke 16%, amit a kifizető köteles 6% egészségügyi hozzájárulással együtt a kifizetéskor levonni. A befektetése hozamához kapcsolódó adózási tudnivalókról kérjük, tájékozódjon a internetes oldalon vagy tanácsadóinknál. A tartós befektetési szerződés alapján és a nyugdíj-előtakarékossági számlán szerzett jövedelemre sajátos adózási szabályok vonatkoznak. Az adózással összefüggő következmények a jövőben változhatnak, ideértve új adónemek bevezetését is, a konkrét adófizetési kötelezettség mindenkor csak az egyedi körülmények alapján állapítható meg. Az alapot a K&H Alapkezelő Zrt. kezeli, amely a PSZÁF III/ /2002. és H-EN-III-70/2014. számú engedélye alapján gyakorolja tevékenységét. A K&H Bank Zrt. termékeinek értékesítése során a MiFID rendelkezéseinek megfelelően jár el. A K&H Bank Zrt. tevékenységi engedélyének száma: a PSZÁF (illetve jogelődje) /1998., III/ /2001., III/ /2002. és III/ /2003. számú határozata. 7

nemzetközi makrogazdasági kitekintés 2014. április 30.

nemzetközi makrogazdasági kitekintés 2014. április 30. 2007-01 2007-07 2008-01 2008-07 2009-01 2009-07 2010-01 2010-07 2011-01 2011-07 2012-01 2012-07 2011-05 2011-07 2011-09 2011-11 2012-01 2012-03 2012-05 2012-07 2012-09 2012-11 2013-05 nemzetközi makrogazdasági

Részletesebben

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007.

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. VOLKSBANK INGATLAN ALAPOK ALAPJA ÉVES JELENTÉS 2007. I. A Volksbank Ingatlan Alapok Alapja (VIALA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Volksbank Ingatlan

Részletesebben

nemzetközi makrogazdasági kitekintés 2015. január 31.

nemzetközi makrogazdasági kitekintés 2015. január 31. 1 nemzetközi makrogazdasági kitekintés 2015. január 31. Az Egyesült Államok gazdasága a tavaly év végi kiemelkedő teljesítmény után némileg veszíthet dinamikájából, míg Európában elindulhat egy lassú növekedési

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Független könyvvizsgálói jelentés A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Elvégeztük a MARKETPROG Esernyőalap Bond Derivatív Kötvény Részalap (továbbiakban az Alap ) mellékelt

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év 1) A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 2015. ÉVI ALAKULÁSA, VÁRHATÓ 2016. ÉVI HATÁSOK Az egészségpénztárak működésére igen érzékenyen hatnak az egyes jogszabályváltozások, a

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére

Független könyvvizsgálói jelentés. A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Független könyvvizsgálói jelentés A MARKETPROG Asset Management Befektetési Alapkezelő Zrt. részére Elvégeztük a MARKETPROG Esernyőalap Technics Abszolút Hozamú Származtatott Részalap (továbbiakban az

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember

hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember hajónapló havi tájékoztatás a K&H megtakarítási cél - október alapok alapja befektetőinek 2015. szeptember K&H megtakarítási cél - október alap befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

OTP REÁL ALFA TŐKEVÉDETT ALAP 2015.05.21.-2015.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS

OTP REÁL ALFA TŐKEVÉDETT ALAP 2015.05.21.-2015.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS OTP REÁL ALFA TŐKEVÉDETT ALAP 2015.05.21.-2015.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS 2015. augusztus 10. I. Az OTP REÁL ALFA Tőkevédett Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve: OTP Reál Alfa Tőkevédett

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július

hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július hajónapló havi tájékoztatás a K&H euró megtakarítási cél - április alapok alapja befektetőinek 2015. július K&H euró megtakarítási cél - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap TÁJÉKOZTATÓ a K&H hazai euró kötvény zártvégű forint befektetési alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalához Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedély száma: H-KE-III-173/2012.

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - augusztus alapok alapja befektetőinek 2014. november K&H vagyonvédett portfólió - augusztus Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus

hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus hajónapló havi tájékoztatás a K&H vagyonvédett portfólió - isulolv alapok alapja befektetőinek 2015. augusztus K&H vagyonvédett portfólió - április Befektetési stratégia Az alap célja, hogy egy kockázatmegosztáson

Részletesebben

K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA

K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA A K&H Euro Fix Plusz 4 Zártvégű Értékpapír Befektetési Alap elnevezésű, nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap ÖSSZEVONT TÁJÉKOZTATÓJA Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott engedély

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hozamlépcső 2 származtatott zártvégű alap

TÁJÉKOZTATÓ. K&H hozamlépcső 2 származtatott zártvégű alap TÁJÉKOZTATÓ a K&H hozamlépcső 2 származtatott zártvégű alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalához a Magyar Nemzeti Bank által kiadott engedély száma: H-KE-III-236/2014. Alapkezelő: K&H Befektetési

Részletesebben

AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS

AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS 2014. augusztus 12. I. Az OTP REÁL GLOBÁLIS IV. Hozamvédett Zártvégű Származtatott Alap

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények Oldal 3/39 CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.10.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF):

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap TÁJÉKOZTATÓ Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Rt. Székhely: 1138 Budapest, Váci út 188. Vezető Forgalmazó: Budapest Bank Rt. Székhely:

Részletesebben

K&H nyersanyag alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA

K&H nyersanyag alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA A K&H nyersanyag alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-390/2014. Alapkezelő: K&H Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS A CIB Elemzés összes publikus anyaga a következı internetes címen is elérhetı: http://www.cib.hu/maganszemelyek/aktualis/elemzesek/index Továbbra is lehetséges a magyar

Részletesebben

Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014.

Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. Raiffeisen EURO Likviditási Alap Féléves jelentés 2014. I. A Raiffeisen EURO Likviditási Alap általános információk 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen EURO Likviditási Alap Lajstrom száma: 1111-372 Alapkezelő

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Bonitas Plus Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Befektetési jegyeinek nyilvános folyamatos forgalmazásához. Alapkezelő: Aberdeen Asset Management Hungary Alapkezelő Zrt.

TÁJÉKOZTATÓ. Befektetési jegyeinek nyilvános folyamatos forgalmazásához. Alapkezelő: Aberdeen Asset Management Hungary Alapkezelő Zrt. TÁJÉKOZTATÓ az Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapja Befektetési jegyeinek nyilvános folyamatos forgalmazásához Alapkezelő: Aberdeen Asset Management Hungary Alapkezelő Zrt. Forgalmazó: UniCredit Bank

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2009. december

Részletesebben

A magyar államadósság keletkezése (1973 1989) PÉNZRIPORT. www.penzriport.hu

A magyar államadósság keletkezése (1973 1989) PÉNZRIPORT. www.penzriport.hu A magyar államadósság keletkezése (1973 1989) 2016 PÉNZRIPORT www.penzriport.hu 1 A magyar államadósság keletkezése (1973 1989) 2016 PÉNZRIPORT www.penzriport.hu Szerző: Szabó Gergely Lektorálta: Sinka

Részletesebben

Válaszolunk. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket.

Válaszolunk. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Válaszolunk Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Felhívjuk figyelmét, hogy mivel az esemény zártkörű

Részletesebben

K&H euró nemzetközi vegyes alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA

K&H euró nemzetközi vegyes alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA A K&H euró nemzetközi vegyes alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-515/2015. Alapkezelő: K&H Befektetési Alapkezelő Zártkörűen

Részletesebben

TAKARÉK F(B NÉMZÉTKÖZ) RÉSZVÉNY BÉFÉKTÉTÉS) ALAP

TAKARÉK F(B NÉMZÉTKÖZ) RÉSZVÉNY BÉFÉKTÉTÉS) ALAP TAKARÉK F(B NÉMZÉTKÖZ) RÉSZVÉNY BÉFÉKTÉTÉS) ALAP Megszunesi jelentes november 1 Diófa Alapkezelő Zrt Tel: 888-412 Fax: 888-4171 wwwdiofaalapkezelohu Tartalom I Általá os i for á iók 3 II Az éves jele tés

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2005. FEBRUÁR Jelentés az infláció alakulásáról 2005. február Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Missura Gábor 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért

Részletesebben

NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. H-1118 Budapest, Kelenhegyi út 39. www.nhbbank.hu. T e r m é k t á j é k o z t a t ó

NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. H-1118 Budapest, Kelenhegyi út 39. www.nhbbank.hu. T e r m é k t á j é k o z t a t ó T e r m é k t á j é k o z t a t ó Befektetési Szolgáltatások üzletág 2015 1 T a r t a l o m j e g y z é k I. KÖTVÉNYTERMÉKEK (MIFID besorolása ALACSONY KOCKÁZATÚ) ------------------------------------ 2

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január

Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január Allianz Életprogramok 2015. 2015. Január - Allianz Életprogramok 2015. Január Árfolyamgarantált Állampapír eszközalap Alapadatok: Indulás napja: 2005. június 1. Típusa: pénzpiaci Rövidített neve: ÁGA Benchmark:

Részletesebben

K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA

K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA A K&H unió alapok nyíltvégű befektetési alapja TÁJÉKOZTATÓJA a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-539/2015. Alapkezelő: K&H Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

K&HVisszapillantó2. származtatott zártvégû értékpapír befektetési alap kezelési szabályzata. K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.khb.

K&HVisszapillantó2. származtatott zártvégû értékpapír befektetési alap kezelési szabályzata. K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.khb. K&HVisszapillantó2. származtatott zártvégû értékpapír befektetési alap kezelési szabályzata K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.khb.hu K&HVisszapillantó2. származtatott zártvégû értékpapír

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények

Származtatott ügyletek eredménye Vállalati kötvények CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAP Havi portfóliójelentés: 2015.04.30 ISIN kód: HU0000701693 A befektetési alap összesített és egy jegyre jutó nettó eszközértéke Nettó eszközérték (HUF): 25,878,094,922

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2009. március 6. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2001. évi LVIII

Részletesebben

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére

A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére HAVI JELENTÉS Október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. november 10. 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 októbere soha nem látott

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS. JÚNIUS -I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja:. július 1. 1 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 1. évi LVIII tv.). (1) az árstabilitás

Részletesebben

K&H dollár négyes származtatott nyíltvégű befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-4/2015.

K&H dollár négyes származtatott nyíltvégű befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-4/2015. A K&H dollár négyes származtatott nyíltvégű befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-4/2015. Alapkezelő: K&H Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő

Részletesebben

Aranyszárny. rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/2012) Hatályos: 2012.

Aranyszárny. rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/2012) Hatályos: 2012. Aranyszárny rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/01) Hatályos: 01. november 1-jétől Nysz.: 1610 Tartalomjegyzék Aranyszárny rendszeres díjas, befektetési

Részletesebben

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december

A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés. 2015. december A magyar, a régiós és a globális gazdasági folyamatok értékelése, középtávú kitekintés 2015. december Századvég Gazdaságkutató Zrt. A jelentést Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető szerkesztette. A jelentés

Részletesebben

Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve?

Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve? Pulay Gyula Máté János Németh Ildikó Zelei Andrásné Milyen kockázatokat hordoz a monetáris politika az államadósság-szabály teljesülésére nézve? Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék hatásköréhez kapcsolódóan

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Amilyen gyengén indult az októberi hónap, olyan erős lett a vége, hogy a hónap utolsó napjára a Dow és az S&P 500 index is új történelmi csúcsra kapaszkodott.

Részletesebben

Budapest Zenit Alapok Alapja

Budapest Zenit Alapok Alapja Budapest Zenit Alapok Alapja Mit kell tudni az alapról? Bankbetét és részvény optimális aránya Szeretné a tőkéjét olyan befektetésben elhelyezni, ahol mérnöki pontossággal fektetik be a pénzét a bankbetét

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. JÚLIUS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. augusztus 7. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII

Részletesebben

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP

ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2015.IV. negyedév Makrogazdaság Magyarország A Magyar Nemzeti Bank a vártnak megfelelően tartotta az 1,35%-os alapkamatot, 2016 végéig előreláthatólag nem

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. K&H háromszor fizető 13 származtatott zártvégű alap

TÁJÉKOZTATÓ. K&H háromszor fizető 13 származtatott zártvégű alap TÁJÉKOZTATÓ a K&H háromszor fizető 13 származtatott zártvégű alap befektetési jegyeinek forgalomba hozatalához a Tájékoztatót jóváhagyó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott határozat száma:

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

Az OTP Dupla Fix II. Nyíltvégű Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata

Az OTP Dupla Fix II. Nyíltvégű Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata TÁJÉKOZTATÓ Az OTP Dupla Fix II. Nyíltvégű Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Budapest, 2013. november Hatályos:2013.12.11.. 1 TÁJÉKOZTATÓ TARTALOM TÁJÉKOZTATÓ 1. A BEFEKTETÉSI ALAP ALAPADATAI...

Részletesebben

A currency war lehetséges kialakulása

A currency war lehetséges kialakulása A currency war lehetséges kialakulása Portfolio.hu Klub 2013 Március 25 Pápa Levente Deviza- és kamatstratéga OTP Bank Elemzési Központ 1 A válságra jelentős monetáris lazítással (is) válaszolt a fejlett

Részletesebben

Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2010.

Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2010. Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Access World Gold Trend Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban:

Részletesebben

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8

CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/8 CIB NYERSANYAG ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető fforgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2010 1/8 1. Alapadatok 1.1. A CIB Nyersanyag Alapok Alapja Megnevezése: CIB

Részletesebben

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Euró Likviditási Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Euró Likviditási Alap (RELA) bemutatása RAIFFEISEN EURÓ LIKVIDITÁSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2010. 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése Az ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA 1. Az Erste Tőkevédett Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Tőkevédett Alapok Alapja Az Alap rövidített elnevezése Erste Tőkevédett Alapok

Részletesebben

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15.

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2007. október 15. NEGYEDÉVES JELENTÉS 2007. október 15. Beszámoló az MNB 2007 harmadik negyedévi tevékenységérõl Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu

Részletesebben

MKB HOZAM EXPRESSZ 4. Tőkevédett Származtatott Alap

MKB HOZAM EXPRESSZ 4. Tőkevédett Származtatott Alap MKB HOZAM EXPRESSZ 4. Tőkevédett Származtatott Alap elnevezésű nyilvános, zártvégű értékpapír befektetési alap TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő

Részletesebben

UniCredit Bank Zrt. Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. ITAG Könyvvizsgáló Kft. Dr. Szabóné Dr.

UniCredit Bank Zrt. Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. ITAG Könyvvizsgáló Kft. Dr. Szabóné Dr. HALADÁS REGIONÁLIS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOMBATHELY KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET 1. A Nyugdíjpénztár bemutatása Név: "HALADÁS" Regionális Önkéntes Nyugdíjpénztár Alapítás: 1995. március 10. Taglétszám: 2012.

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest US95 Plusz Alap Alapadatok Rövid neve Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest US95 Plusz Alap Alternatív befektetési

Részletesebben

Az OTP Ázsiai Ingatlan és Infrastruktúra Értékpapír Alapok Alapja. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata

Az OTP Ázsiai Ingatlan és Infrastruktúra Értékpapír Alapok Alapja. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata TÁJÉKOZTATÓ Az OTP Ázsiai Ingatlan és Infrastruktúra Értékpapír Alapok Alapja Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Budapest, 2013. december Az Alap Felügyeleti engedélyének száma: E-III/110.644/2008.

Részletesebben

K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.kh.hu

K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.kh.hu K&HFixPlusz18. zártvégû értékpapír befektetési alap elnevezésû, nyilvános, zártvégû értékpapír befektetési alap összevont tájékoztatója K&H Bank Nyrt. 1051 Budapest, Vigadó tér 1. www.kh.hu K&HFixPlusz18.

Részletesebben

A bankközi forintpiac Magyarországon

A bankközi forintpiac Magyarországon MNB MÛHELYTANULMÁNYOK GEREBEN ÁRON A bankközi forintpiac Magyarországon (az 1998 szeptembere és 1999 márciusa közötti idoszak néhány tanulsága) 20 A Mûhelytanulmányok sorozatában megjelenõ füzetek a szerzõk

Részletesebben

ACCORDE SELECTION RÉSZVÉNY ALAP TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA

ACCORDE SELECTION RÉSZVÉNY ALAP TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA ACCORDE SELECTION RÉSZVÉNY ALAP TÁJÉKOZTATÓJA ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZATA Alapkezelő: Accorde Alapkezelő Zrt. (Székhely: 1123 Budapest, Alkotás utca 50.) Forgalmazó: Concorde Értékpapír Zrt. (Székhely: 1123

Részletesebben

Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai

Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai Bankszámláról lekötött/elhelyezett betétek kamatai Közzététel: 2015. október 30. Hatályos: 2015. november 2-től I. Forint betétlekötések kamatai Betétlekötés bármely Erste lakossági bankszámláról kezdeményezhető

Részletesebben

tájékoztatás az Egyesülés háttere és indokai

tájékoztatás az Egyesülés háttere és indokai tájékoztatás a K&H növekedés plusz nyíltvégű alap, mint Beolvadó alap és a K&H likviditási elszámoló nyíltvégű alap, mint Átvevő alap Egyesüléséről, valamint a Beolvadó alap befektetési jegyei folyamatos

Részletesebben

VÁLASZOLUNK. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket.

VÁLASZOLUNK. Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. VÁLASZOLUNK Az Eszmecserén nem jutott időnk minden SMS-ben feltett kérdésre válaszolni, ezért ebben a formában válaszoljuk meg felmerült kérdéseiket. Felhívjuk figyelmét, hogy mivel az esemény zártkörű

Részletesebben

Allianz Életprogramok - Euró 2016. Május

Allianz Életprogramok - Euró 2016. Május Allianz Életprogramok - Euró 2016. Május Tájékoztatjuk, hogy a Befektetési jelentés kizárólag információs célokat szolgál, nem tekinthető üzleti ajánlatnak, valamint a múltbeli hozamok nem feltétlenül

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Kötvény Alap

FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Kötvény Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2015 - Budapest Kötvény Alap Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Kötvény Alap Budapest Bond Investment Fund Budapest Bond Fund Harmonizáció ÁÉKBV Alap Az

Részletesebben

Az OTP Klímaváltozás 130/30 Részvény Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata

Az OTP Klímaváltozás 130/30 Részvény Alap. Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata TÁJÉKOZTATÓ Az OTP Klímaváltozás 130/30 Részvény Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata Budapest, 2013. december Az Alap Felügyeleti engedélyének száma: E-III/110.599/2007 Kelte: 2007. december 20.

Részletesebben

EUR/USD - vétel. Belépési pont: piaci Kiszállási pont: 1,25 Stop-loss: 1,139

EUR/USD - vétel. Belépési pont: piaci Kiszállási pont: 1,25 Stop-loss: 1,139 EUR/USD - vétel Belépési pont: piaci Kiszállási pont: 1,25 Stop-loss: 1,139 deviza Régóta oldalazott már abban a bázisban a devizapár, amelyből sikerült az elmúlt napokban kitörnie. A grafikon szerint

Részletesebben

A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban

A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban Közgazdasági Szemle, LIII. évf., 2006. május (408 427. o.) KISS GERGELY VADAS GÁBOR A lakáspiac szerepe a monetáris transzmisszióban A lakáspiac a monetáris politika alakításának egyre fontosabb tényezõje

Részletesebben

a K&H fix plusz London 2012 származtatott zártvégű értékpapír befektetési alap éves jelentése

a K&H fix plusz London 2012 származtatott zártvégű értékpapír befektetési alap éves jelentése ÉVES JELENTÉS 211 a K&H fix plusz London 212 származtatott zártvégű értékpapír befektetési alap éves jelentése 1) alapadatok a) az Alap megnevezése, típusa, futamideje tárgyidőszak: 211.1.1.- 211.12.31.

Részletesebben

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1

AZ EKB SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 AZ SZAKÉRTŐINEK 2015. SZEPTEMBERI MAKROGAZDASÁGI PROGNÓZISA AZ EUROÖVEZETRŐL 1 1. EUROÖVEZETI KILÁTÁSOK: ÁTTEKINTÉS, FŐ ISMÉRVEK Az euroövezet konjunktúrájának fellendülése várhatóan folytatódik, bár a

Részletesebben

Alaptájékoztató. K&H Bank Zrt. 100 milliárd Forint keretösszegű 2009. évi Kötvényprogramjáról. Kibocsátó és forgalmazó: K&H Bank Zrt.

Alaptájékoztató. K&H Bank Zrt. 100 milliárd Forint keretösszegű 2009. évi Kötvényprogramjáról. Kibocsátó és forgalmazó: K&H Bank Zrt. Alaptájékoztató A K&H Bank Zrt. 100 milliárd Forint keretösszegű 2009. évi Kötvényprogramjáról Kibocsátó és forgalmazó: K&H Bank Zrt. Budapest, 2009. május 4. Az Alaptájékoztató PSZÁF engedély száma: EN-III/KK-1/2009.

Részletesebben

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása.

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) 2012. szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERVKOORDINÁCIÓS ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2012. szeptember 26. szerda Magyarország Jelentősen bővült a nők aktivitása 51,0 Női aktivitás alakulása

Részletesebben

Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása

Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Az MNB által publikált előzetes pénzügyi számlák adata szerint Magyarország GDP-arányos bruttó államadóssága

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

A monetáris lazítás hatásai

A monetáris lazítás hatásai A monetáris lazítás hatásai Budapest, 2014. január 21. Nyeste Orsolya Erste Bank Hungary Zrt. makrogazdasági elemző Tartalom Rövid monetáris politikai helyzetkép A jegybanki kamatcsökkentések háttere A

Részletesebben

12.1. Rendszeres tájékoztatás...25 12.2. Rendkívüli tájékoztatás...25 12.3. A Felügyelet tájékoztatása...26 13. A Tájékoztató és az Alapkezelési

12.1. Rendszeres tájékoztatás...25 12.2. Rendkívüli tájékoztatás...25 12.3. A Felügyelet tájékoztatása...26 13. A Tájékoztató és az Alapkezelési 1. számú melléklet Tartalomjegyzék 1. Az Alap bemutatása...3 1.1. Az Alap elnevezése...3 1.2. Az Alap típusa és fajtája...3 1.3. Az Alap futamideje...3 2. Jegyzési garanciavállalás...3 3. Határozatok...3

Részletesebben

Likvidek-e a magyar pénzügyi piacok? A deviza- és állampapír-piaci likviditás elméletben és gyakorlatban

Likvidek-e a magyar pénzügyi piacok? A deviza- és állampapír-piaci likviditás elméletben és gyakorlatban MNB-tanulmányok 44. 2005 CSÁVÁS CSABA ERHART SZILÁRD Likvidek-e a magyar pénzügyi piacok? A deviza- és állampapír-piaci likviditás elméletben és gyakorlatban Csávás Csaba Erhart Szilárd Likvidek-e a magyar

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. szeptember 12. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi

Részletesebben

K&H hazai deviza kötvény zártvégű forint alap KEZELÉSI SZABÁLYZATA

K&H hazai deviza kötvény zártvégű forint alap KEZELÉSI SZABÁLYZATA A KEZELÉSI SZABÁLYZATA a Magyar Nemzeti Bank által kiadott határozat száma: H-KE-III-207/2015. Alapkezelő: K&H Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. ÁPRILIS 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. május 15. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi CCVIII

Részletesebben

SZÁ R M A ZT A T OTT ÁRUPIACI NYÍLTVÉGŰ B E F E KTETÉSI ALAP

SZÁ R M A ZT A T OTT ÁRUPIACI NYÍLTVÉGŰ B E F E KTETÉSI ALAP T A KARÉK INVEST SZÁ R M A ZT A T OTT ÁRUPIACI NYÍLTVÉGŰ B E F E KTETÉSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Készült: 2011. július 25. Befektetési Alapkezelő: Vezető Forgalmazó: Letétkezelő: Takarék Alapkezelő

Részletesebben

MKB BRIC Tőkevédett Likviditási Befektetési Alap

MKB BRIC Tőkevédett Likviditási Befektetési Alap MKB BRIC Tőkevédett Likviditási Befektetési Alap elnevezésű nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alap ÁTALAKULÁSI TÁJÉKOZTATÓJA Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056

Részletesebben

Kiss M. Norbert Mák István: Szuverén kötvénykibocsátások alakulása a kelet-középeurópai régióban a Lehman-csõd óta*

Kiss M. Norbert Mák István: Szuverén kötvénykibocsátások alakulása a kelet-középeurópai régióban a Lehman-csõd óta* Kiss M. Norbert Mák István: Szuverén kötvénykibocsátások alakulása a kelet-középeurópai régióban a Lehman-csõd óta* Cikkünk a 28 29-es pénzügyi és gazdasági válság magyar és más feltörekvõ piaci állampapír-kibocsátásokra

Részletesebben

Tájékoztató és Alapkezelési Szabályzat. a Trendváltó Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához

Tájékoztató és Alapkezelési Szabályzat. a Trendváltó Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához Tájékoztató és Alapkezelési Szabályzat a Trendváltó Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalához A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott Nyilvántartásba

Részletesebben

Raiffeisen Ingatlan Alap. Féléves jelentés 2008.

Raiffeisen Ingatlan Alap. Féléves jelentés 2008. Raiffeisen Ingatlan Alap Féléves jelentés 2008. I. A Raiffeisen Ingatlan Alap (RAIA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen Ingatlan Alap Lajstrom száma: 1211-04 Alapkezelő neve: Raiffeisen Befektetési

Részletesebben

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON PÉNZPIACI BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Pénzpiaci Befektetési Alap (továbbiakban: az Alap) alapkezelője - a

Részletesebben

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. december 31. Vezetői összefoglaló Negatív kereskedési hangulat az újra csökkenő olajárak miatt. Nagyot nőtt az amerikai olajkitermelői aktivitás. 12 éves mélypontján az orosz rubel. Gyengült

Részletesebben

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2008. április 15.

NEGYEDÉVES JELENTÉS. 2008. április 15. NEGYEDÉVES JELENTÉS 2008. április 15. Beszámoló az MNB 2008 elsõ negyedévi tevékenységérõl Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 1850 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu Tartalom

Részletesebben

Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap

Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap ÉVES JELENTÉS 2010 Alapadatok Neve Budapest Ingatlan Alapok Alapja Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap Futamideje határozatlan Indulás dátuma 2003.

Részletesebben

A PRIVÁT BANKI ÜZLETÁGBAN ÉRVÉNYES KAMATOKRÓL, KÖLTSÉGEKRŐL ÉS DÍJAKRÓL. a 2016.01.06-át követően megkötött privát banki alapszerződésekre

A PRIVÁT BANKI ÜZLETÁGBAN ÉRVÉNYES KAMATOKRÓL, KÖLTSÉGEKRŐL ÉS DÍJAKRÓL. a 2016.01.06-át követően megkötött privát banki alapszerződésekre HIRDETMÉNY A PRIVÁT BANKI ÜZLETÁGBAN ÉRVÉNYES KAMATOKRÓL, KÖLTSÉGEKRŐL ÉS DÍJAKRÓL a 2016.01.06-át követően megkötött privát banki alapszerződésekre Hatálybalépés napja: 2016. február 13. A közzététel

Részletesebben