A biztosítás lényege,
|
|
- Erik Bakos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A biztosítás lényege, a biztosítók társadalmi szerepe Pandurics Anett április 10.
2
3 3
4 Alapfogalmak: biztosítás és veszélyközösség Biztosítás esetén a biztosító meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkezésétől függően bizonyos összeg megfizetésére vállal kötelezettséget, a biztosított, illetve a másik szerződő fél pedig ezért biztosítási díjat fizet. Forrás: PSZÁF, 2012 A biztosítási esemény általában előre nem látható, véletlenül bekövetkező, független, homogén és tömegesen előforduló esemény. A biztosítás kooperatív kockázatkezelési módszer: az egyének egy veszélyközösség tagjai lesznek (ezzel kockázattranszfer valósul meg). A veszélyközösség feltételei: 1. ugyanazon veszéllyel néznek szembe tagjai, 2. a veszélyközösség homogén, 3. és mérete elegendően nagy.
5 A modernkori biztosítás története Az újkori biztosítás története a 17. században, a Temze partján, Edward Lloyd kocsmájában/kávézójában kezdődött. Magyarországon 1300-as években céhek társládáiban gyűltek a segélyekre, későbbi nyugdíjakra félretett befizetések. 1807: Rév-Komáromi Hajózást Bátorságosító Társaság jött létre a hajózási kockázatok kezelésére. Az 1800-as években számos biztosító társaság jött létre. Ennek a dinamikusan fejlődő időszaknak az I. világháború vetett véget. A II. világháború még ennél is nagyobb pusztítást végzett a biztosítási szektorban is ig a monopol Állami Biztosító uralta a piacot. A rendszerváltást követően újra fejlődésnek indult a szektor.
6 A magyar biztosítási piac számokban (2013) 28 magyarországi székhellyel rendelkező biztosító részvénytársaság rendelkezik tevékenységi engedéllyel. 15 EU tagállami fióktelepi biztosító végez biztosítási tevékenységet hazánkban. A biztosító egyesületek száma 24. A hazai biztosítók 7 külföldi fióktelepi biztosítót működtetnek. Hazánkban 608 tagállambéli biztosító regisztráltatta magát határon átnyúló szolgáltatás formájában végzendő biztosítási tevékenységre. A határon átnyúló szolgáltatásra regisztrált biztosításközvetítők száma magas: Forrás: Mabisz
7 A biztosítási piac a rendszerváltás óta egy erősen koncentrált versenypiaccá alakult. CIG 4% K&H 4% Union 6% Posta Biztosító 7% UNIQA 7% Egyéb 12% ING 9% Aegon 10% Allianz 16% Generali 14% Groupama 11% A piaci koncentráció az elmúlt évekhez hasonlóan kis mértékben csökkent 2013-ban: A TOP5 társaság piaci részesedése 61,3%-ról 59,5%-ra csökkent. A TOP10 társaság piaci részesedése 84,5%-ról 88,2%-ra nőtt. Forrás: Mabisz
8 A biztosítási piac díjbevételének alakulása: 2007 óta először látunk növekedést reálértéken (is)! Mrd Ft Forrás: MNB Nem életbiztosítási ág összesen Életbiztosítási ág összesen 2013-ban a bruttó díjbevétel 5,3%-os növekedésének hátterében a nem-élet ág 2,0%-os, míg az élet ág 8,3%-os növekedése áll.
9 Miért szeressük a biztosítókat? A biztosítások makrogazdasági és mikrogazdasági szerepe is pozitív: stabilizáló és regeneráló funkciót töltenek be. Kármegelőzésben betöltött szerepük is pozitív. A biztosítók több ezer éve létező, valós ügyféligényt elégítenek ki (ma közel 12 millió szerződést kezelnek). A biztosítók közel embernek adnak közvetlenül munkát. A biztosítók tevékenységükkel 2012-ben több mint 100 milliárd Ft adóbevételt generáltak. A biztosítók könyveiben több mint 1000 milliárd Ft állampapír van.
10 Biztosított katasztrófakárok Katasztrófaleltár (2013): áldozat, 140 milliárd USD kár, ebből 45 milliárd USD biztosított. Ez a szám több tényezőnek köszönhető : a városok egyre nagyobbak, egyre több embert vonzanak, a magas népsűrűség magas eszközkoncentrációval jár együtt.
11 A lakossági biztosítások legfontosabb típusai Életbiztosítások (kockázati, vegyes, UL, nyugdíj, stb.) Utasbiztosítás Baleset-és betegségbiztosítások Lakásbiztosítás Gépjárműbiztosítások (kgfb és Casco)
12 A legtöbb baleset otthon történik Balesetek (2003) Darab % Házi-és ház körüli munka % Munkavégzés % Közlekedés % Sport % Nem azonosított % Összes Forrás: (2003) 2011-ben 1823 ember vesztette életét otthoni balesetben. 1 millió emberre 181 otthoni baleseti halál jutott.
13 Egymillió lakosra jutó közúti áldozatok száma 2001 vs EU -27 átlag Magyarország Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás
14 A biztosítási szektor főbb szereplői Magyar Nemzeti Bank (a biztosítási szektort (is) felügyelő hatóság) Közvetítők Függő ügynökök Ügyfelek Független közvetítők (alkuszok, többes ügynökök) Biztosítók Viszontbiztosítók Érdekképviseletek: MABISZ, FBAMSZ, MABIASZ
15 Az első életjáradékok több ezer évesek 1. Kr.e. 6. század: Biblia, Királyok II. könyve, 25. És lőn a harminczhetedik esztendőben, Joákinnak, a Júda királyának fogságba hurczoltatása után, a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján, kivette Evil- Merodák, Babilónia királya, az ő uralkodásának első esztendejében Joákint, Júda királyát a fogházból; És mindenkor kijárt az ő része, a melyet a király adott néki napról-napra életének minden idejében körül - Római légiók A 46 éves korban nyugdíjba vonuló katonák kaptak járadékot (itt született az első ármátrix a várható élettartam alapján). 15
16 Velünk élő biztosítási történelem épületekben (Anker, Gresham, Adria, New York) Forrás: Trunkó Barnabás előadása (2011) alapján
17 A természeti katasztrófák gyakoribbak és súlyosabbak A természet erőivel összefüggő természeti csapások közül az alábbiak a leggyakoribbak: Szélvihar, zivatar, heves eső Árvíz Hóvihar, jeges (ónos) eső Földregés, szökőár Földcsuszamlás, sárlavina, hó lavina Klímaviszonyok okozta károk, pl. erdőtüzek Forrás: Vereczki András,
18 Legnagyobb katasztrófák 2013-ban a világban Legnagyobb kár európai árvizek (Németország, Csehország, Szlovákia, Ausztria): 4134 millió USD biztosított kár, 25 áldozat Legtöbb áldozat Haiyan tájfun (Vietnám, Fülöp-szigetek) 7345 áldozat, 1486 millió USD kár
19 Biztosítási piac díjbevételeinek változása (előző év azonos negyedévéhez képest) 25% 20% 15% 10% 5% 0% -5% Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q Q % -15% -20%
20 A biztosítási penetráció alakulása (biztosítási díjbevétel/gdp) 4,0% 3,7% 3,5% 3,0% 2,5% 3,1% 3,5% 3,4% 3,2% 3,2% 3,0% 2,7% 2,8% 2,0% 2,0% 1,5% 1,8% 1,7% 1,7% 1,4% 1,8% 1,6% 1,6% 1,7% 1,5% 1,6% 1,3% 1,4% 1,5% 1,3% 1,3% 1,0% 0,5% 0,0% Életbiztosítási ág összesen Nem életbiztosítási ág összesen Biztosítási piac összesen
A biztosítási szektor (múltja, jelene és) jövője MAT 25. évfordulója
A biztosítási szektor (múltja, jelene és) jövője MAT 25. évfordulója Pandurics Anett 2016.02.18. Pénzcsináló Egy csodálatos elme 3 4 5 6 + Egy ütő és egy labda együtt 1,10 $-ba kerül. Az ütő egy dollárral
A Posta versenyhelyzete a biztosítási piacon A biztosításközvetítés szerepe a Postán Európában és Magyarországon. Pandurics Anett
A Posta versenyhelyzete a biztosítási piacon A biztosításközvetítés szerepe a Postán Európában és Magyarországon Pandurics Anett Országos Postás Konferencia, Visegrád 2012. november 20. 14.11.2011 1 Biztosítás
A magyar biztosítási piac helyzete. Pandurics Ane9 MABISZ Konferencia 2015. október 14.
A magyar biztosítási piac helyzete Pandurics Ane9 MABISZ Konferencia 2015. október 14. A biztosítási piac 2015 első félévében ismét nő9. 2013 és 2014 után 2015 lehet a 3. jó év 2 Ügyfelek száma: ca. 160
A magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai
A magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai Magyar Biztosítók Szövetsége 2010. február Magyar biztosítási piac 2009. évi elızetes adatai 1. A biztosítási piac alakulása A MABISZ tagbiztosítóinak
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies. Biztosítási piac. 2015. III. negyedév
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies Biztosítási piac Biztosítási ágak díjbevétele és piaci társaságonként Biztosító Összesen Élet Nem-élet Ebből kgfb Piaci Díjbevétel
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies. Biztosítási piac I. negyedév
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies Biztosítási piac Biztosítási ágak díjbevétele és piaci társaságonként Biztosító Összesen Élet Nem-élet Ebből kgfb Piaci Díjbevétel
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies. Biztosítási piac III. negyedév
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies Biztosítási piac Biztosítási ágak díjbevétele és piaci társaságonként Biztosító Összesen Élet Nem-élet Ebből kgfb Piaci Díjbevétel
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies. Biztosítási piac IV. negyedév
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies Biztosítási piac Biztosítási ágak díjbevétele és piaci társaságonként Biztosító Összesen Élet Nem-élet Ebből kgfb Piaci Díjbevétel
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies. Biztosítási piac I-IV. negyedév
Magyar Biztosítók Szövetsége Association of Hungarian Insurance Companies Biztosítási piac Biztosítási ágak díjbevétele és piaci társaságonként Biztosító Összesen Élet Nem-élet Ebből kgfb Piaci Díjbevétel
A biztosítási szektor helyzete fókuszban a nyugdíjbiztosítások. Pandurics Anett 2014. május 8.
A biztosítási szektor helyzete fókuszban a nyugdíjbiztosítások Pandurics Anett 2014. május 8. Mrd Ft 1 000 A díjbevétel megoszlása 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0 420 426 395 406 410 370 365 358
Fenntarthatóság kérdések és válaszok a magyar biztosítási piacon Pandurics Anett
Fenntarthatóság kérdések és válaszok a magyar biztosítási piacon Pandurics Anett VII. MABISZ Nemzetközi Biztosítási Konferencia 2016. november 21. Tartalom Biztosítási piac 2016 első félévében Fenntartható
A biztosításról általában
ALAPJAI A biztosításról általában Dr. Banyár József Biztonság - kockázat Kockázat-definíciók szimmetrikus és aszimmetrikus: I. A kockázat valamely cselekvéssel, vállalkozással járó veszély, az anyagi veszteség,
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
Az öngondoskodás szerepe a családok anyagi és társadalmi helyzetében, biztosítói szemmel
Az öngondoskodás szerepe a családok anyagi és társadalmi helyzetében, biztosítói szemmel VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. Pandurics Anett Posta Biztosító 1 A biztosítási piac 2007 óta
Bízik a magyar piacban az AIG KILÁTÁSOK A felelősség típusú biztosításokra még nem figyelnek eléggé a hazai vállalatok
Bízik a magyar piacban az AIG KILÁTÁSOK A felelősség típusú biztosításokra még nem figyelnek eléggé a hazai vállalatok A hazai cégeknél egyelőre a vagyonbiztosításoknál magas viszonylag a penetráció, a
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. HARMADIK NEGYEDÉV 2014. november 13. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. MÁSODIK NEGYEDÉV 2015. augusztus 18. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
A QIS3 tapasztalatai. a Posta Biztosítónál. Góg Enikő 2008.03.20.
A QIS3 tapasztalatai a Posta Biztosítónál Góg Enikő 2008.03.20. 1 Tartalom A Posta Biztosító bemutatása A projekt a munkaszervezés és a munkaterhelés tekintetében A számítások tapasztalatai Eredmények
KÖZÉP- KELET EURÓPAI TERJESZKEDÉSI KILÁTÁSOK ÉS TAPASZTALATOK
Biztosítási Konferencia, Eger 2006. május KÖZÉP- KELET EURÓPAI TERJESZKEDÉSI KILÁTÁSOK ÉS TAPASZTALATOK dr. Utassy László elnök-vezérigazgató OTP Csoport Magyarországon A pénzügyi szolgáltatások teljes
EGY ÉVES A REGISZTER!
EGY ÉVES A REGISZTER! AZ ELSŐ ÉV TAPASZTALATAI, ÚJABB NEMZETKÖZI ELVÁRÁSOK Dr. Banyár József PSZÁF dátum 1 A regiszter legfontosabb jellemzői A felügyelet működteti de önépítő Regisztráló a biztosító és
Posta Biztosító Felkészülés a Solvency II követelményeinek teljesítésére 2007. május 16. Előadó: Pandurics Anett 2007.05.16.
Posta Biztosító Felkészülés a Solvency II követelményeinek teljesítésére 2007. május 16. Előadó: Pandurics Anett 1 Alapkoncepció A vállalat alapvető képességei, jellemzői Talanx AG biztosítási szaktudása,
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2013. február 19. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. ELSŐ NEGYEDÉV 2016. május 24. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. MÁSODIK NEGYEDÉV 2016. augusztus 23. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2015. február 17. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. ELSŐ NEGYEDÉV 2014. május 15. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
A bankadó hatása: tények vs. hiedelmek a pénzintézeti különadó kapcsán Pandurics Anett Posta Biztosító Elnök-vezérigazgató
A bankadó hatása: tények vs. hiedelmek a pénzintézeti különadó kapcsán Pandurics Anett Posta Biztosító Elnök-vezérigazgató Budapest, 2011. október 6. Sopron 1 Makrogazdasági helyzet: a világ körülöttünk
SIGNAL Biztosító Partnereink a szakszervezetek. Sokféleség, szolidaritás, megbízhatóság
SIGNAL Biztosító Partnereink a szakszervezetek Tartalom 1. Bemutatkozik a SIGNAL Biztosító 2. Milyen kedvezményes szolgáltatásokat kínálunk? Egyéni biztosítások Csoportos biztosítások 3. Értékesítés támogatás,
FÓKUSZBAN AZ ÖNGONDOSKODÁS PANELBESZÉLGETÉS
Moderátor: dr. Kandrács Csaba ügyvezető igazgató, MNB MKT 56. Vándorgyűlés, pénzügyi szekció Debrecen, 218. szeptember 7. FÓKUSZBAN AZ ÖNGONDOSKODÁS PANELBESZÉLGETÉS 1 RÉSZTVEVŐK Erdős Mihály elnök-vezérigazgató,
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2017. február 21. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
Statisztikai összefoglaló a IV. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Statisztikai összefoglaló a 2010. IV. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról A 2010. IV. negyedéves adatokat tartalmazó statisztikai összefoglaló felöleli egyrészt a
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. ELSŐ NEGYEDÉV 2013. május 16. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2016. HARMADIK NEGYEDÉV 2016. november 22. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
Biztosítási válaszok szűkülő piaci körülmények között. Erdős Mihály Generali-Providencia Zrt.
Biztosítási válaszok szűkülő piaci körülmények között Erdős Mihály Generali-Providencia Zrt. Tartalomjegyzék 1. A biztosítási piac megváltozott körülményei 2. Ügyféligények 3. Lehetséges vállalati válaszok
ÚJ STRATÉGIA A CIG PANNÓNIÁNÁL
ÚJ STRATÉGIA A CIG PANNÓNIÁNÁL Dr. Csurgó Ottó Elnök-vezérigazgató 1 A STRATÉGIA VÁLTOZÁS OKAI EREDETI CÉLOK PIACI RÉSZESEDÉS TERMELÉSI VOLUMEN JÖVEDELMEZŐSÉG Gazdasági válság Piac csökkenés Magasabb költségszint
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. MÁSODIK NEGYEDÉV 2013. augusztus 15. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
A KÖZBESZERZÉS ÉS A BIZTOSÍTÁS KÉRDÉSEI november 7. Vagyonbiztosítás és kockázatok, biztosítás a közbeszerzési gyakorlatban
A KÖZBESZERZÉS ÉS A BIZTOSÍTÁS KÉRDÉSEI 2018. november 7. Vagyonbiztosítás és kockázatok, biztosítás a közbeszerzési gyakorlatban Biztosítók és a közbeszerzés A biztosítási szolgáltatás a közbeszerzés
Tájékoztató a Felügyelet IV. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Tájékoztató a Felügyelet 2009. IV. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről 1. A fogyasztói beadványok alakulása 2009 IV. negyedévére vonatkozóan a fogyasztói beadványok alakulását összehasonlítva az előző
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2015. ELSŐ NEGYEDÉV 2015. május 14. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
Kockázatkezelési és biztosítási gyakorlatok
Kockázatkezelési és biztosítási gyakorlatok (Oktatási segédlet) 2. rész Budapest 2015 Tartalom 7. A biztosítási piac elemzése 8. Biztosítási események, kizárások, mentesülések 9. Vállalatok élet-, baleset-
FELHÍVÁS ÉS FIGYELMEZTETÉS A PANNON-SAFE ÜZLETI TITKAINAK MEGÖRZÉSE
FELHÍVÁS ÉS FIGYELMEZTETÉS A PANNON-SAFE ÜZLETI TITKAINAK MEGÖRZÉSE ÉRDEKÉBEN! Jelen dokumentum minden információja üzleti titkot képez! Felhívjuk jelen dokumentum olvasójának figyelmét, hogy jelen dokumentációval
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 4. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez A biztosító aktuáriusi jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési
ÉRTÉKESÍTHETŐ TERMÉKEK
ÉRTÉKESÍTHETŐ TERMÉKEK Biztosító Biztosítás módozata vagy neve Biztosítás jellege UNIQA Kgfb biztosítás Gépjárműbiztosítás QBE Atlasz AA (egyedi assistance Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. ELSŐ NEGYEDÉV 2011. május 18. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra hozza
Trendek a hazai biztosítási piacon
Trendek a hazai biztosítási piacon Nagy Koppány igazgató Biztosítás-, pénztár- és közvetítők felügyeleti igazgatóság MNB 217. December 6. 1 Tartalom Piaci trendek Szabályozási kihívások Digitalizációs
Az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a hazai megtakarítási és nyugdíj-el. előtakarékossági piacon
MOTTÓ: MAGUNK FORMÁLJUK SZERENCSÉNKET, S ÚGY HÍVJUK SORS... Az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a hazai megtakarítási és nyugdíj-el előtakarékossági piacon Előadó: dr. Hardy Ilona Előadó: az Aranykor
Tájékoztató a Felügyelet I. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Tájékoztató a Felügyelet 2010. I. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről 1. A fogyasztói beadványok alakulása 2010 I. negyedévére vonatkozóan a fogyasztói beadványok alakulását összehasonlítva az előző
4. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez
4. melléklet a 48/2015. (XII. 8.) MNB rendelethez 4. melléklet a../2015. ( ) MNB rendelethez A kisbiztosító-egyesületnek nem minősülő kisbiztosító aktuáriusi jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés
A biztosítási adó szabályai 2017.
A biztosítási adó szabályai 2017. A biztosítási adó a biztosítási szektort terhelő forgalmi típusú különadó, amelynek szabályait a 2012. évi CII. törvény (a továbbiakban: Batv.) tartalmazza. Az adóból
d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj.
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 14./2015. (V. 13.) MNB rendelete a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében
Éves áttekintés. Nagy Koppány igazgató Biztosítás-, Pénztár- és Közvetítők Felügyeleti Igazgatóság. Biztosítási szakmai konzultáció
Éves áttekintés Nagy Koppány igazgató Biztosítás-, Pénztár- és Közvetítők Felügyeleti Igazgatóság Biztosítási szakmai konzultáció 216.12.9. Jó évet zárhatnak a biztosítók Díjbevétel Nyereség Tőke 2 Folytatódó
Magyar Biztosítók Évkönyve 2009
Magyar Biztosítók Évkönyve 2009 Kiadja: Magyar Biztosítók Szövetsége 1062 Budapest, Andrássy út 100. Tel.: (1) 318-3473 Fax: (1) 337-5394 http://www.mabisz.hu Tartalomjegyzék A magyar gazdaság 2008-ban
A biztosítási adó szabályai 2014.
A biztosítási adó szabályai 2014. 2013. január 1-jei hatállyal került bevezetésre a biztosítási szektort terhelő különadó, a biztosítási adó, amelynek megfizetése mentesíti a biztosítókat a pénzügyi szervezetek
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.
CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2013. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2014. február 18. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító
A biztosítási adó szabályai 2015.
A biztosítási adó szabályai 2015. 2013. január 1-jei hatállyal került bevezetésre a biztosítási szektort terhelő különadó, a biztosítási adó, amelynek megfizetése mentesíti a biztosítókat a pénzügyi szervezetek
ERŐSÖDÉS BŐVÜLÉS Éves Jelentés 2017
ERŐSÖDÉS BŐVÜLÉS Allianz Hungária Zrt. Éves Jelentés A FŐBB MUTATÓSZÁMOK ALAKULÁSA 2015 millió Ft 2015 millió * Bruttó díjbevétel 119 556 381,8 9,2 130 533 419,7 10,9 144 768 466,8 Bruttó kárkifizetés
T/7032. számú. törvényjavaslat. a biztosítási adóról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7032. számú törvényjavaslat a biztosítási adóról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2012. május 1 2012. évi... törvény a biztosítási adóról A társadalmi
Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország
100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Lakossági pénzügyi megtakarítások EU vs.. Magyarország 33,0% 13,0% 14,0% 8,0% 28,0% 12,0% 16,0% 10,0% 32,0% 34,0% 24,0% 9,0% 38,0% 27,0% 2,0% 15,0% 13,0% 15,0%
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. MÁSODIK NEGYEDÉV 2011. augusztus 25. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra
Statisztikai összefoglaló a III. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Statisztikai összefoglaló a 2011. III. ben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról A 2011. III. es adatokat tartalmazó statisztikai összefoglaló felöleli egyrészt a Felügyelethez
NÖVEKVŐ PIAC MELLETT TRANSZPARENSEBB SZOLGÁLTATÁS, TUDATOSABB ÜGYFELEK
Dr. Kandrács Csaba ügyvezető igazgató, MNB MABISZ Konferencia 218 Budapest, 218. november 22. NÖVEKVŐ PIAC MELLETT TRANSZPARENSEBB SZOLGÁLTATÁS, TUDATOSABB ÜGYFELEK 1 NÖVEKVŐ PIAC MELLETT TRANSZPARENSEBB
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez
6. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez Am kötelező gépjármű-felelősség terméket terjesztő biztosító éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság
A biztosítási adó szabályai 2016.
A biztosítási adó szabályai 2016. 2013. január 1-jei hatállyal került bevezetésre a biztosítási szektort terhelő különadó, a biztosítási adó, amelynek megfizetése mentesíti a biztosítókat a pénzügyi szervezetek
Allianz Hungária Biztosító Zrt.
Allianz Hungária Biztosító Zrt. Éves jelentés 27 Éves jelentés 27 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Biztosító Zrt. 25 25 millió Változás % 26 26 millió Változás % 27 27 millió Bruttó díjbevétel
1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2012 ( ) PSZÁF rendelethez
1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2012 ( ) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató
Tájékoztató a II. negyedévben a Felügyeletre benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Tájékoztató a 2010. II. negyedévben a Felügyeletre benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról 1. A fogyasztói beadványok alakulása 2010 II. negyedévére vonatkozóan a fogyasztói beadványok alakulását
Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része
Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 1. oldal 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében,
Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása
Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.
Allianz Hungária Zrt.
Allianz Hungária Zrt. Éves jelentés 28 Éves jelentés 28 A fõbb mutatószámok alakulása Allianz Hungária Zrt. 26 26 millió Változás % 27 27 millió Változás % 28 28 millió Bruttó díjbevétel Bruttó kárkifizetés
Statisztikai összefoglaló a III. negyedévben a Felügyeletre benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Statisztikai összefoglaló a 2010. III. ben a Felügyeletre benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról 1. A fogyasztói beadványok alakulása A es bontásban részletezett számadatok a mellékletben található
Statisztikai összefoglaló a I. negyedévben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról. 1. A fogyasztói beadványok alakulása
Statisztikai összefoglaló a 2011. I. ben a Felügyelethez benyújtott fogyasztói beadványok alakulásáról A 2011. I. es adatokat tartalmazó statisztikai összefoglaló felöleli egyrészt a Felügyelethez érkezett
A magyar biztosítási piac néhány jellemzője hallgatói szemmel
A magyar biztosítási piac néhány jellemzője hallgatói szemmel Gordos Lilla Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtudományi kar 2014 A magyar biztosítási piac néhány jellemzője Hogyan jellemezhető
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez
10. melléklet a 49/2014. (XI. 27.) MNB rendelethez A független biztosításközvetítő éves felügyeleti jelentése Éves jelentés ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő
A kisbiztosítónak nem minősülő biztosító felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
A kisbiztosítónak nem minősülő biztosító felügyeleti jelentései 1 42Y1E1 Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő Éves felügyeleti jelentés 2 42Y1E101 3 42Y1E102 4 42Y1E103 5 42Y1E104
Egyesült Siker Alapok Befektetési eszközalapokhoz kapcsolódó, egyedi, egyszeri díjfizetésű, teljes életre szóló életbiztosításokhoz TKM tájékoztató
Egyesült Siker Alapok Befektetési okhoz kapcsolódó, egyedi, egyszeri díjfizetésű, teljes életre szóló életbiztosításokhoz tájékoztató Tisztelt Leendő Ügyfelünk! Az Ön által megkötni kívánt életbiztosítás
Tájékoztató a Felügyelet II. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről
Tájékoztató a Felügyelet 2009. II. negyedévi panaszkezelési tevékenységéről Bevezető 2008. szeptember 1-től a Felügyelet panaszkezelési eljárás rendje, majd 2009. január 1-től számítástechnikai panaszstatisztikai
Mellékletek 1. sz. melléklet. Statisztikai összesítés a Felügyelet II. félévében hozott intézkedéseiről
Mellékletek 1. sz. melléklet Statisztikai összesítés a Felügyelet 2007. II. félévében hozott intézkedéseiről Pénzpiaci szektorban hozott intézkedések Prudenciális intézkedések 83 Felügyeleti ellenőrzést
Kitöltési útmutató a felügyeleti díjakkal kapcsolatos bevallás elkészítéséhez
2. melléklet a.../2012. (........) PSZÁF rendelethez Kitöltési útmutató a felügyeleti díjakkal kapcsolatos bevallás elkészítéséhez A mellékletben csak a rendszeres felügyeleti adatszolgáltatást nem teljesítő
Association of Hungarian Insurance Companies. Csődhelyzet határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosítóknál az ASTRA-ügy tanulságai
Association of Hungarian Insurance Companies Csődhelyzet határon átnyúló szolgáltatást nyújtó biztosítóknál az ASTRA-ügy tanulságai Előzmények - Az ASTRA a magyar piacon Magyarországi fióktelep 2010 októberétől
AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA
LÁSZLÓ CSABA AZ EU TÁMOGATÁSOK HATÁSA A MAGYAR GAZDASÁGRA 2007-2015 KPMG GKI tanulmány MI EZ AZ EGÉSZ? Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére 5 hónap (2016. augusztus december) 30 ember 1000 oldal Lehet-e
APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK
APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK HIDVÉGI ÁRON KÖZVÉLEMÉNY- ÉS PIACKUTATÁSI IGAZGATÓ KUTATÁS MÓDSZERTANA Adatfelvétel: 2017. szeptember 4. és 28. között
Va l ód i. bizton ságban
Va l ód i bizton ságban É V E S J E L E N T É S Ta r ta l om 2 Köszöntő 6 Társaságunk és vezetőink 10 A biztosításkultúra új korszaka 12 Stabilitás és gyarapodás 18 Működési környezetünk 36 Napló 38 Értékes
A BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐK ÉS SZAKTANÁCSADÓK NYILVÁNTARTÁSA ( REGISZTER )
A BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTŐK ÉS SZAKTANÁCSADÓK NYILVÁNTARTÁSA ( REGISZTER ) Dr. Banyár József Projekt szakmai vezető PSZÁF 2004. október 14. Budapest 1 Előzmények: viták a regiszter szükségességéről, BÜR, a
Magyar Biztosítók Évkönyve 2004
Magyar Biztosítók Évkönyve 2004 Kiadja: Magyar Biztosítók Szövetsége 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 10. Tel.: (1) 318-3473 Fax: (1) 337-5394 http://www.mabisz.hu Tartalomjegyzék A magyar gazdaság 2003.
Utasbiztosítás. Termék: Útitárs. Milyen típusú biztosításról van szó? Mire terjed ki a biztosítás? Mire nem terjed ki a biztosítás?
Utasbiztosítás Biztosítási termékismertető Biztosító: Allianz Hungária Zrt. Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank által 10337587 azonosítószámon nyilvántartott biztosító Termék: Útitárs A termékre vonatkozó
PSZE-Nap 2009. november 19.
PSZE-Nap 2009. november 19. Világgazdasági válság Biztosítási szektor Posta Biztosító : az elmúlt bı egy év értékelése Pandurics Anett Igazgatóság elnöke 1 Makrogazdasági helyzet: a világ körülöttünk,
Az alkusz és a többes ügynök éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA. Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő
10. melléklet a 48/2016. (XII. 12.) MNB rendelethez Az alkusz és a többes ügynök éves felügyeleti jelentése Éves jelentés 1 48A 2 48B1A1 3 48B1AE 4 48B1B 5 48B2A1 6 48B2AE Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató
Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Éves jelentés
1. melléklet a biztosítók aktuáriusi jelentésének tartalmi követelményeiről és adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló /2011 ( ) számú PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9-2.) 2. A közbeszerzés tárgya
Legfontosabb adataink (2014)
2015 A _ TÉNYEK ÉS A D AT O K AZ UNION BIZTOSÍTÓRÓL z UNION Biztosító a magyar biztosítási piac dinamikusan fejlődő cége, mely kompozit kínálata révén az ügyféligények széles palettáját képes kielégíteni.
A pénztárak szerepe a magyar bankok stratégiájában
2009.03.17. 10:22 A pénztárak szerepe a magyar bankok stratégiájában Pénztárkonferencia 2006. november 8-9. PSZÁF Előadó: dr. Csányi Sándor Elnök-vezérigazgató OTP Bank Magyarország a lakossági megtakarítási
Értékesítés és kockázatok
Értékesítés és kockázatok Erdős Mihály Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Visegrád, 2008.11.27. Tartalomjegyzék helyett Makrogazdasági keret Piaci tendenciák Közvetítők új helyzetben Összefoglalás
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.
CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2011. NEGYEDIK NEGYEDÉV 2012. február 16. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Kibocsátó) a mai napon nyilvánosságra
VERSENYTANÁCS. határozatot. 1. A Versenytanács megállapítja, hogy a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított
VERSENYTANÁCS Ügyszám: Vj-51/2005/184. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Allianz Hungária Biztosító Rt. (Budapest), a Generali-Providencia Biztosító Zrt. (Budapest), a Gépjármű Márkakereskedők
1. melléklet a (./.) PSZÁF rendelethez ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Táblakód Megnevezés Adatszolgáltató Gyakoriság Beküldési határidő 42A1A A biztosító nem-élet üzletág állományának bemutatása a tárgyidőszak végén (darab) RT, NAGYEGY É tárgyévet követő
A biztosítási adó szabályai 2019.
A biztosítási adó szabályai 2019. A biztosítási adó a biztosítási szektort terhelő forgalmi típusú különadó, amelynek szabályait a biztosítási adóról szóló 2012. évi CII. törvény (a továbbiakban: Batv.)
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez
. melléklet a 3 /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 6. melléklet a 38/2013. (XII. ) MNB rendelethez A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméket terjesztő biztosító éves felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ
Magyar Biztosítók Évkönyve 2008
Magyar Biztosítók Évkönyve 2008 Kiadja: Magyar Biztosítók Szövetsége 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 10. Tel.: (1) 318-3473 Fax: (1) 337-5394 http://www.mabisz.hu Tartalomjegyzék A magyar gazdaság 2007-ben