DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA. A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon. (Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza esete)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA. A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon. (Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza esete)"

Átírás

1 ELEMZÉSEK DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon (Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza esete) Bevezetés Kelet-Magyarországon az elmúlt években számos egészségturisztikai s ezen belül fürdőfejlesztés valósult meg, melyek hatásvizsgálata még várat magára. Valamennyi érintett projekt részletes bemutatására és kritikai elemzésére egy-egy tanulmányban terjedelmi okokból természetesen nincs mód. Éppen ezért cikkünkben egy-egy zászlóshajónak tekinthető beruházás elemzésével, a fejlesztések közvetlen és közvetett hatásaival foglalkoztunk. Az elemzések célja annak megállapítása, hogy van-e különbség az egyes fürdők fejlesztései és eredményei között, s ha van, mely tényezők okozhatják ezen eltéréseket. A vizsgálat tárgyát képező fürdőknél alapvető kiválasztási szempontok voltak a következők: a fürdő gyógyászati hagyományai nyúljanak vissza hosszú időre; a megvalósult fejlesztések kövessék a piaci igények által indukált tendenciákat (diverzifikált kínálat, többgenerációs szolgáltatások); a kiválasztott fürdővárosok nagyjából hasonló adottságúak legyenek a város jellemzői (méret, lakosság szám stb.) vonatkozásában 1. Mindezek alapján a vizsgálatba vont települések és fürdők a következők: Észak-Magyarországról Mezőkövesd, illetve a Zsóry Gyógyfürdő és Strand; Észak-Alföldről Hajdúszoboszló, illetve a Hungarospa Gyógyfürdő, Strand és Aquapark; Dél-Alföldről az Orosháza-Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő. A fürdők, települési önkormányzatok, továbbá a KSH adatbázisából nyert adatok elemzésével először a kiválasztott fürdők településeit igyekszünk átfogóan bemutatni a többi településhez viszonyítva, majd a fürdőfejlesztések közvetlen (a fejlesztett egységben megvalósult) hatásait vizsgáltuk. Tanulmányoztuk továbbá, hogy a fejlesztések hatásai milyen körben mutathatók ki, mennyiben jelentkeznek a fürdőnek helyet adó település, illetve szélesebb körzet szintjén. Az elemzések eredményeként választ kívántunk kapni arra a kérdésre, hogy az egészségturizmus milyen módon hat a gazdaság növekedésére és a foglalkoztatásra a célterületen, a turizmus ezen ága milyen indirekt és direkt hatást gyakorol a terület gazdaságának, társadalmának egészére, valamint hogy a terület gazdaságában milyen súllyal szerepel a turizmus e speciális formája. 1 Bár a fürdő adottságai, ismertsége és hagyományai a Gyulai Várfürdő elemzését tették volna indokolttá, a települési adottságok miatt vontuk a vizsgálatba inkább Orosháza-Gyopárosfürdőt.

2 598 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A vizsgálatba vont fürdővárosok jellemzőinek komplex vizsgálata A fürdőfejlesztések hatásait megalapozandó, kiinduló vizsgálati célunk a három fürdőváros turisztikai jellemzőinek elemzése 2001 és 2007 között. Az érintett településeket Magyarország összes településéhez viszonyítjuk. Célunk továbbá a turisztikai, társadalmi, gazdasági, demográfiai és szociológiai változók által leírható térbeli mozgások elemzése, illetve e tér kapcsolatainak rövid feltérképezése. Az alapadatok kiválasztásánál igyekeztünk minél több heterogén változót bevonni a vizsgálatokba. Mivel a települések nagyon sok, részben egymást fedő, kiegészítő adattal jellemezhetők, a leginkább releváns 16 változónak a következőket tekintjük: 1. a évesek száma (aktív népesség), 2. természetes szaporodás, 3. belföldi vándorlási különbözet (migráció), 4. az érintett önkormányzatok helyi adóbevételei (eft), 5. a vendéglátóhelyek száma, 6. a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken, 7. a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken, 8. a kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó szállásdíj-árbevétele (eft), 9. a működő háziorvosok száma, 10. a működő vállalkozások száma a kereskedelem, javítás nemzetgazdasági ágban ( G gazdasági ág), 11. a működő vállalkozások száma a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágban ( H gazdasági ág), 12. az adófizetők száma, 13. a személyijövedelemadó-alap összege, 14. a nyilvántartott álláskeresők száma, 15. a közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők száma, 16. az ismertté vált közvádas bűncselekmények száma (az elkövetés helye szerint). A fenti változóktól való függést legegyszerűbben faktoranalízis segítségével tudjuk vizsgálni. A módszer azért is előnyös, mert a sokféle vizsgált adat értékelése klasszikus elemzési módszerekkel nehézségekbe ütközne. Az alkalmazott metódus segítségével a dimenziók (a vizsgálatban szereplő változók) száma oly módon csökkenthető, hogy egyrészt az eredeti változók helyébe új, kevesebb változót helyezünk (ezek lesznek a főkomponensvektorok); másrészt pedig mindezt úgy tesszük, hogy az eredeti adatokból kinyerhető információk minél kevésbé vesszenek el. Mivel kutatásunkban a vizsgált jelenségek hátterét igyekszünk megvilágítani, így előzetes számítások után úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban a fajlagos, ezer lakosra vonatkozó arányokkal dolgozunk. A fenti 16 változó ezer lakosra vonatkozó arányát használva alapadat-táblázatunk 3145x16-os mátrix lett, amelynek soraiban Magyarország települései, míg oszlopaiban a fenti, 1000 lakosra jutó változók szerepelnek. A statisztikai elemzésekben a SAS 8.2-es verziószámú szoftvere volt segítségünkre. Az adatok mértékegysége és nagysága is változó volt, így a vizsgálatok előtt standardizálás volt szükséges. A változók közötti összefüggések kimutatásához a korrelációs mátrix lehet segítségünkre, amely egy 16x16-os mátrix lesz. Képlettel kifejezve x és y korrelációját:

3 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 599 Corr ( x, y) i= 1 = i N ( x x)( y y) ( x x) i i 2 i i ( y y) A főkomponensek kiszámítása végeredményben bázis-transzformáció, ahol az új bázis elemei a főtengelyek. Koordináta-transzformációt hajtottunk végre: megkerestük azokat az a i vektorokat (ezek éppen az alapadatmátrix korrelációs mátrixának sajátértékeihez tartozó sajátvektorok), melyekre X st *a i szórása maximális (X st a standardizált tr tr alapadatmátrix). Az így létrejövő Y i =X st *a i vektorokat nevezzük főkomponensvektoroknak. Ezek mentén a legnagyobb az értékek szóródása, innen szemlélve adódnak a legnagyobb eltérések, valamint ezek a változók korrelálatlanok egymással. A megtartott főkomponenseket a variancia tömörítéseként foghatjuk fel. A 1. táblázatból azt látjuk, hogy az eredetileg 16 dimenziós terünk helyébe olyan transzformált változók léptek átalakításunk után, melyekre ugyan az igaz, hogy itt is csak 16 változó képes magyarázni az eredeti adatmátrixunkban tárolt információk 100%-át, azonban a főkomponensanalízis lényege szerint a főkomponenseket úgy alakítottuk ki, hogy a lehető legtöbb információt magukba tudják foglalni (és természetesen korrelálatlanok legyenek egymással). Az első pár változó meghagyása biztosítja számunkra azt, hogy a megválasztott altér a lehető legtöbb ismeretet tartalmazza a településekről. A vizsgált esetben az első négy sajátérték olyan, amelynek mértéke a vizsgált időszak minden évében egység felett van, a módszer protokollját követve ezeket tartjuk meg. Ezután már nem az eredeti 16 dimenziós térben kell vizsgálódnunk, csupán egy 4 dimenziósban. Ennek ára egyrészt az, hogy az eredeti adatsorunkban lévő információk 56 57%-át viszi tovább a kialakított alterünk, másrészt pedig a főkomponensek nem tisztán a kiindulóváltozóink lesznek. Nézzük meg, hogy milyen független változókat tartalmaz a modellünk! A konkrét táblázatok nagysága miatt csak a belőlük kapott összefüggéseket írjuk le, amelyekről a sajátvektorok adnak információt. 1. táblázat A korrelációs mátrix kumulált sajátértékeinek magyarázóereje, (százalék) Sajátértékek λ 1 25,6 25,4 24,7 25,1 25,0 24,3 25,0 λ 2 42,5 42,6 42,0 42,4 42,5 41,4 42,2 λ 3 50,4 50,6 49,7 50,0 49,9 49,0 49,9 λ 4 57,2 57,4 56,7 56,7 56,7 56,0 56,8 λ 5 63,3 63,6 63,1 62,9 62,8 62,3 63,0 λ 6 69,3 69,6 69,1 68,9 68,7 68,3 69,0 λ 7 74,6 75,0 74,2 74,2 73,9 73,6 74,2 λ 8 79,8 80,0 78,9 79,0 78,8 78,5 79,2 λ 9 84,2 84,4 83,2 83,4 83,3 83,2 83,6 λ 10 87,8 88,1 87,4 87,6 87,6 87,4 87,6 λ 11 91,3 91,5 90,9 91,1 91,3 91,1 91,2 λ 12 94,2 94,5 93,9 94,2 94,7 94,4 94,3 λ 13 96,7 96,9 96,5 97,0 97,4 97,2 96,9 λ 14 98,2 98,3 98,2 98,3 98,6 98,7 98,4 λ 15 99,5 99,6 99,5 99,5 99,5 99,6 99,5 λ ,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Forrás: saját szerkesztés. i 2

4 600 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA Az első főkomponenst legerőteljesebben az 1000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma, az 1000 lakosra jutó vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken, az 1000 lakosra jutó vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken, a kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíj-árbevétele, az 1000 lakosra jutó működő vállalkozások száma a G és H gazdasági ágban, valamint az 1000 lakosra jutó helyi önkormányzatok helyi adóbevételei eredeti változók jellemzik, így az első főkomponenst komplex turisztikai változóként interpretálhatjuk. A változó értékei a jelentősebb turisztikai teljesítmények felé növekszenek. Az második főkomponenssel a legszorosabb kapcsolatban az 1000 lakosra jutó adófizetők száma, az 1000 adófizetőre jutó személyijövedelemadó-alap összege, az 1000 lakosra jutó nyilvántartott álláskeresők száma, valamint az 1000 lakosra jutó közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezők száma van. Így azt tudjuk mondani, hogy a második komplex változó a gazdaság teljesítményét méri. Az új változónk az utolsó két változóval negatív, míg az első kettővel pozitív kapcsolatban van. Így a nagyobb értékek erősebb fajlagos gazdasági teljesítményt jeleznek, a kisebbek pedig gyengébbet. A harmadik főkomponens az 1000 lakosra jutó évesek számával, az 1000 lakosra jutó természetes szaporodással, az 1000 lakosra jutó belföldi vándorlással és az 1000 lakosra jutó működő háziorvosok számával mutat szoros összefüggést. Így harmadik komplex változónk a komplex népesség változója lesz. A belföldi vándorlással negatív, a többi változóval pozitív a kapcsolata. Jelezve azt, hogy a nagyobb népességű helyeken nagyobb a természetes szaporodás mértéke, és innen inkább elköltöznek az emberek. Továbbá, hogy ott van több háziorvos, ahol nagyobb szükség van rájuk. A negyedik főkomponenst a többitől elkülönülve az ismertté vált közvádas bűncselekmények 1000 lakosra jutó száma jellemzi leginkább. A komplex közbiztonsági mutatónk nagy értékei fajlagosan több bűncselekményt jeleznek. E négy változó 2007-es települési értékeit az 1 4. ábrák térképein figyelhetjük meg. A térképezett változókat (főkomponensvektorokat) bázisunk előállítása után mátrixszorzással kaptuk a leírtak szerint. Ezek mindegyike 3145 sorból és egy oszlopból áll. Minden egyes településhez minden egyes főkomponens egy számot rendel hozzá. Azaz az eredeti változóink helyébe léptetjük ezeket a redukált változókat. A bevezetőben kitűzött célunkat szem előtt tartva, elsősorban a turizmus (az első főkomponens értékei reprezentálják) és a többi változó kapcsolata érdekel bennünket, így az első második, első harmadik és első negyedik főkomponensek elhelyezkedését vizsgáljuk részletesebben Hajdúszoboszlóra, Orosházára, és Mezőkövesdre. Az országos számításokra az előbbiekben azért volt szükség, mert a vizsgálandó három település adatait az ország többi településeihez kívánjuk hasonlítani. Így a faktoranalízis eredményeit felhasználva megvizsgálhatjuk, milyen pályákat futottak be a települések a főkomponensek terében a vizsgált 7 év alatt (a pozitív érték az átlagnál jobb, a negatív az átlagnál rosszabb értékeket jelzi).

5 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 601 Az első főkomponens (komplex turisztikai változók) értékei, ábra ( 3,18) ( 0,79) ( 0,78) ( 0,64 ( 0,65 ( 4,37 4,38 13,74 13,75 A második főkomponens (a gazdaság teljesítménye), ábra ( 3,18) ( 6,87) ( 6,86) ( 0,83) ( 0,82) ( 0, 24 0,25 1,08 1,09

6 602 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A harmadik főkomponens (lakónépesség), ábra ( 3,18) ( 2,81) ( 2,80) ( 0,65) ( 0,64) ( 0,39 0,40 2,00 2,01 A negyedik főkomponens (közbiztonság), ábra ( 3,18) ( 0,59) ( 0,58) ( 0,27 ( 0,28 ( 1,71 1,72 6,05 6,06

7 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 603 Mindhárom település turisztikai mutatója az átlagnál magasabb értéket ért el 2001 és 2007 között minden évben (5. ábra). Hajdúszoboszló jelentősen fejlődött a 7 év alatt, Orosháza kismértékben veszített az országos átlaghoz képest, míg Mezőkövesd gazdasági és turisztikai adataiban is javulás következett be. Hajdúszoboszlón sokkal nagyobb volumenű változások mentek végbe, míg a másik két településen az ábrából láthatóan csak kisebbek. Ezzel együtt meg kell jegyeznünk, hogy a vizsgált időszakban Orosháza és Mezőkövesd abban a síktartományban helyezkedett el, ahol átlag feletti turisztikai és gazdasági mutatójú települések (például Budapest, Szentendre) foglalnak helyet. Hajdúszoboszló jó turisztikai mutatókkal rendelkezik, amihez erős gazdasági potenciál társul. A vizsgált síktartományban Orosháza és Mezőkövesd nagyon hasonló mutatókkal rendelkezik, az elmúlt években többször is keresztezte a két görbe egymást, ami az azonos értékeiknek köszönhető. 5. ábra Az első főkomponens és a második (gazdaság) főkomponens által leírható síkbeli elmozdulások, Második főkomponens 2,5 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0 Mezőkövesd Orosháza Hajdúszoboszló 0,0 1,0 2,0 3,0 4,0 5,0 6,0 Első főkomponens Forrás: saját szerkesztés. Harmadik főkomponens Az első főkomponens és a harmadik (népesség) főkomponens által leírható síkbeli elmozdulások, ,8 0,6 0,4 0,2 0, Mezőkövesd Orosháza 2001 Hajdúszoboszló ábra 0,0 1,0 2,0 3,0 4,0 5,0 6,0 Első főkomponens Forrás: saját szerkesztés. A 6. ábra 2001-es kiindulópontjánál Mezőkövesd és Orosháza még relatíve messze voltak egymástól. A vizsgált 7 év alatt ez esetben is többször keresztezték egymás

8 604 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA időgörbéjét, majd 2007-ben újra messzire kerültek egymástól annak ellenére, hogy turisztikai adataik szinte azonosak. Hajdúszoboszló az átlagnál magasabb demográfiai mutatókkal rendelkezik, azonban ebből a vizsgált időszakban sokat veszített, akárcsak Mezőkövesd és Orosháza. A negyedik főkomponenssel a közbiztonságot jelöltük (7. ábra). Hajdúszoboszló esetén az érték nagyon kedvező, akár a legtöbb turizmusorientált településen, míg Mezőkövesden és Orosházán bár még gyengébb az átlagosnál, de sokat javult az elmúlt 7 évben (a negatív irány a kevesebb bűncselekményarány felé mutat). 7. ábra Az első főkomponens és a negyedik főkomponens (közbiztonság) által leírható síkbeli elmozdulások, Negyedik főkomponens 1,2 0,9 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0, Mezőkövesd Orosháza 2001 Hajdúszoboszló ,0 1,0 2,0 3,0 4,0 5,0 6,0 Első főkomponens Forrás: saját szerkesztés. A beruházások hatásai A fejlesztések gazdasági hatásai a beruházásoknál több vonatkozásban is kimutathatók (8. ábra). A fejlesztett létesítmények szintjén a hatások egyrészt azok értékében jelennek meg, hiszen a hazai és nemzetközi források, továbbá a fejlesztésekhez felhasznált beruházási összegek magának a fejlesztett egységnek az értékét emelik. 8. ábra Az egészségturisztikai fejlesztések gazdasági eredményei LÉTESÍTMÉNY Beruházási érték Bevételek (árbevétel, egyéb bevételek) ÖNKORMÁNYZAT Közvetlen hatás Vagyongyarapodás Létesítményi befizetések Vendégforgalom Munkahelyek száma (állandó és szezonális foglalkoztatás) Működés eredménye Forrás: saját szerkesztés Mundruczó Szennyessy (2005 p. 20.) alapján. Közvetett hatás Adóbevételek IFA utáni támogatás Ker. szálláshelyek vendégforgalma Turisztikai beruházások értéke Ingatlanárak emelkedése Egyéb addicionális hatások

9 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 605 A fejlesztéseknek további nem elhanyagolható célja a munkahelyek megtartása, illetve a munkahelyteremtés, ami a vizsgálatba vont területeken szintén fő prioritást jelent. Mivel a hazai fürdők többsége a vizsgáltak mindegyike önkormányzati tulajdonban van, az érintett települési önkormányzatok szempontjából a hatások egyrészt az önkormányzati vagyon gyarapodásában, másrészt a létesítmények közvetlen adóbefizetéseiben is megnyilvánulnak. Ez utóbbiak természetesen nemcsak lokális, de központi költségvetési szinten is relevánsak. Amennyiben a fejlesztések a turisztikai infrastruktúra és az elsősorban magánberuházásokból létrejövő szuprastruktúra 2 fejlesztését is eredményezik, az ezen vállalkozások által létrehozott vendégforgalom és bevételek további önkormányzati forrásokat is eredményeznek, melyekre munkánkban terjedelmi okokból nem térünk ki (például idegenforgalmi adó, valamint az ez után a településnek juttatott kétszeres központi költségvetési támogatás). A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. adatait kizárólag a kutatáshoz biztosította, és azok publikálásától elzárkózott, jelen cikkben csak a másik két fürdő eredményeinek részletesebb bemutatására van lehetőségünk. Vendégforgalmi mutatók A 2007-es adatok alapján a hajdúszoboszlói fürdőt felkereső vendégek száma megközelítette a 2 milliót (ezzel ismét Magyarország és Közép-Európa leglátogatottabb fürdőkomplexuma lett), míg Mezőkövesden a félmilliót, Orosházán pedig meghaladta a háromszázezret. Hajdúszoboszlón a évi kisebb megtorpanás után folyamatosan gyors ütemben nőtt az alapszolgáltatások vendégforgalma. Kiemelkedő volt a gyógyászatok forgalomemelkedése, minden idők legmagasabb vendégforgalmát (kezelésszámát) realizálták. A fürdőszolgáltatások tekintetében a rendszerváltást követően csak a Széchenyi-tervhez kapcsolódó teljes megújulás időszakának (2002) és az azt követő 2003-as évnek a vendégforgalma volt értékelhetően magasabb ben mind a gyógyászat, mind az egyéb fürdőszolgáltatás kiemelten jó évet zárt ről 2007-re a vendégforgalom tekintetében a három vizsgált fürdő közül Orosházán láthatjuk a legjelentősebb bővülést, melynek mértéke meghaladta a 150%-ot. A fejlesztések hatására a legnagyobb változás is itt történt, hiszen a kis kapacitású, főleg a helyiek által ismert gyógyfürdő volumen- és szolgáltatásbővítő beruházásainak, valamint az ehhez kapcsolódó intenzívebb marketingtevékenységnek eredményeképpen egy napjaink igényeinek megfelelő fürdőkomplexum jött létre. A fürdő melletti új kereskedelmiszálláshely-beruházások és azok intenzív piaci megjelenése szintén a vendégforgalom emelkedésének irányába hatottak. Mindezek a közötti időszakban voltak különösen érzékelhetőek. Mezőkövesden csak 8%-os bővülés történt ezen időszak alatt. Mivel mindhárom fürdő hagyományosan gyógyászatáról volt ismert, megvizsgáltuk a gyógyászat teljes vendégforgalomhoz viszonyított arányának változását. A legjelentősebb arányt 2007-ben e vonatkozásban Gyopárosfürdőn tapasztalhatjuk (30%), és az emelke- 2 Turisztikai szuprastruktúra: az infrastruktúrától elkülönített, kiemelt létesítmények: szállás (például szállodák), ellátás (például éttermek).

10 606 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA dés is itt a legszembetűnőbb. Nem vonatkozik ez a nyári hónapokra, ahol az Élményfürdő és a Parkfürdő aránya eléri a 85 90%-ot. Bevételi mutatók Az éves árbevétel tekintetében Hajdúszoboszló előnye némileg még az eddigieknél is nagyobb, a mezőkövesdinek több mint duplája, az orosházi fürdőét pedig több mint háromszorosan haladja meg. A bázisévhez képest ebben a vonatkozásban is Orosháza mutatja a legnagyobb dinamikát 2007-re, itt a évben realizált bevétel közel két és félszeresét érték el. Mezőkövesden 80%-ot meghaladó emelkedést tapasztalhatunk. A bevételek között külön vizsgáltuk a gyógyászat bevételeinek alakulását, amely egyrészt az OEP-támogatásból, másrészt az egyéni, nem beutalt vendégforgalomból származik. E bevételek részesedése Hajdúszoboszlón volt a legmagasabb 2007-ben, ekkor meghaladta az 55%-ot. Ezzel szemben Mezőkövesden és Orosházán nagyjából hasonló, 18-18%-os részesedést láthatunk. A vizsgált időszakban a gyógyászatból származó bevétel részesedése az összes bevételből csak Hajdúszoboszlón emelkedett, míg Orosházán a visszaesés elérte a 80, Mezőkövesden pedig a 12 százalékpontot. (Orosházán a visszaesés természetesen a fürdőforgalom fentebb jelzett jelentős bővüléséhez mérten értendő.) A gyógyászatból származó bevétel változását tekintve megállapíthatjuk, hogy egyedül Orosházán történt csökkenés, igaz, az itteni fürdő a jelzett időszakban a gyógyászatból származó bevételei több mint felét elvesztette. Mezőkövesden ugyanekkor 8%-os növekedés történt. Az egy vendégre jutó bevétel vonatkozásában megfigyelhetjük, hogy 2007-ben 890 Ft-tal Orosháza van a legjobb helyzetben, melyet Mezőkövesd (831 Ft) és Hajdúszoboszló követ (534 Ft). Bár az érték 2003 óta Orosházán is folyamatosan nő, de a 2002-ről 2003-ra bekövetkezett jelentős visszaesés miatt a vizsgálatba vont fürdők közül csak itt történt csökkenés. Mezőkövesden 68%, míg Hajdúszoboszlón ennél kisebb volt a gyarapodás. Lényeges vizsgálati szempont a hatékonyság, melynek mérésére az egy alkalmazottra jutó árbevételt számítottuk ki. Megállapítható, hogy a leghatékonyabb a 2007-es adatok alapján a mezőkövesdi Zsóry fürdő volt, ahol az egy alkalmazottra jutó bevétel meghaladta az 5 millió Ft-ot ről 2007-re az egy alkalmazottra jutó bevétel mindenütt növekedett. A foglalkoztatottság alakulása A fürdőfejlesztések céljai között a munkahelyteremtés minden esetben megfogalmazódik. Az alkalmazottak létszáma 2007-ben Hajdúszoboszlón volt a legmagasabb, a másik két fürdőben száz alatt maradt (Orosházán 93, Mezőkövesden pedig 81 fő volt). Az emelkedés ugyanakkor a vizsgált időszak alatt Orosházán volt a legnagyobb, hiszen az alkalmazottak száma megduplázódott, míg Mezőkövesden 14%-kal, Hajdúszoboszlón pedig közel 1/5-del emelkedett. A fürdők alkalmazotti köre elsősorban az érintett településekről, illetve azok 20 km-es vonzáskörzetéből, egyes vezető munkakörökben a régióból való. Mindhárom fürdő él a szezonális foglalkoztatás lehetőségével is. A szezonálisan foglalkoztatottakat jellemzően a strandfürdő üzemeltetéshez kapcsolódó munkakörökben

11 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 607 (pénztáros, kapus, medenceőr, takarító stb.) alkalmazták. A szezonálisan munkalehetőséghez jutók mindhárom fürdőnél elérik az állandó alkalmazotti létszám 1/3-át. Az eredmény alakulása A fürdők teljesítményének alakulását elemezve természetesen nem tekinthetünk el az eredmény vizsgálatától. Az adózás előtti eredmény tartalmazza egy vállalkozás adott időszak alatt elért teljes tevékenységének eredményét, beleértve az üzemi tevékenységből származó eredményt, a pénzügyi műveleteket és a rendkívüli tételeket. Az egyes fürdők eredményét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az a hajdúszoboszlói Hungarospa esetében a legmagasabb. Mezőkövesd és Orosháza esetében az eredmény alakulásának trendje 2004 óta folyamatosan pozitív. A beruházások hatásai a fürdők környezetére A hatások kiterjedése A regionális tudomány egyik alapvető kérdése, hogy egy-egy jelenség adott területegységen való megjelenése mennyire hasonló, illetve különböző a szomszédos területegységek értékeihez képest. Feltételezésünk szerint az egy-egy településen megvalósuló egészségturisztikai fejlesztések közvetlenül elsősorban az adott település társadalmi-gazdasági életében, folyamataiban hoznak változást, s a közvetlen környezet rövid távon csak áttételesen részesedik a kedvező hatásokból. A szomszédos településeken elsősorban nem az egészségturisztikai szempontból kedvező helyzetű településről továbbgyűrűző hatások érezhetők, hanem csak a saját turisztikai potenciálból következők. Vagyis az egyes fürdőberuházások által generált vendégforgalmi növekmények feltételezéseink szerint csak az adott településen érezhetők, míg természetesen a közvetett hatások a szomszédos településeket is érintik (például egy-egy új szálloda munkavállalói a szomszéd településekről is érkezhetnek). Vizsgálatunk több szempontból is eleve korlátok között értelmezhető. Az első probléma természetesen abból a kérdésből fakad, hogy egy-egy megvalósult fürdőberuházás következtében megnövekedett látogatószám-gyarapodás mennyiben konvertálható át vendégéjszakaszám-gyarapodássá? A másik korlátozó szempont pedig abból adódik, hogy amennyiben a környező településeken is voltak beruházások, amelyeknek köszönhetően nőtt a férőhelyek száma, akkor az ott megnövekedő vendégéjszakaszám miatt a szomszédok értéke közelíteni fog egymáshoz. E korlátozó tényezők miatt tehát azt nem várhatjuk, hogy e módszer segítségével közvetlenül bemutathassuk a fürdőberuházások hatását, amelynek segítségével az érintett település értéke várhatóan elkülönül a környezetétől. Csak általánosságban vizsgáljuk tehát a vendégéjszakák vonatkozásában a területi autokorrelációt települési szinten, melynek eredményei véleményünk szerint áttételesen utalhatnak a beruházások esetleges térbeli hatásmechanizmusára is. A hasonlóságok számszerűsítése alapján a vizsgált jelenség térbeli összefüggésrendszerére, illetve annak jellegére vonatkozóan következtetések vonhatók le. Munkánk során a területi autokorreláció vizsgálatának egyik specifikus változatát alkalmaztuk. A terület

12 608 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA szomszédaival való viszonyának vizsgálatához a Local Moran I mutatót alkalmaztuk. Azokon a területeken, amelyek szomszédságában magas intenzitási értékek vannak, a Moran I megmutatja, vajon a vizsgált területen ez hasonló (vagyis hasonlóan magas), vagy különböző (alacsony), és fordítva. A Local Moran I statisztika definícióját Anselin (1995) alkalmazta a területi autokorreláció számszerűsítésére. Az I definíciója (Getis és Ord 1996, idézi Tóth 2003): N [ Z) ] = (Zi Z) Ii * Wij *( Zi S 2 z j= 1 ahol Z valamennyi egység átlaga, Z i az i egység értéke, Zj valamennyi (az i-n kívüli) területegység értéke (ahol j i), S 2 z valamennyi vizsgált egység változójának szóródása, és W ij az i és a j egységek közötti távolsági súlytényező (mely jelen vizsgálatban a j és i pontok x és y koordinátáján alapuló távolsági adatokból származik). A megkapott Local Moran I értéket több más eljáráshoz hasonlóan standardizáltuk, mert így a torzító hatások jobban kiszűrhetők. A standardizálás használatának oka jelen esetben elsősorban az, hogy a vizsgálatban nagy szórású változókat kell alkalmaznunk. Z(I i )=[I i E(I i )]/S(I i ), ahol Z(I i ) a standardizált változó, I i az eredeti változó, E(I i ) az eredeti változó átlaga, S(I i ) az eredeti változó szórása. A Local Moran eredményét ezt követően összevetettük az abszolút adatokkal annak érdekében, hogy kiderüljön: a nagyfokú hasonlóság vajon a változó magas vagy alacsony értékeinek koncentrációja-e, és fordítva? Minél nagyobb a Local Moran I értéke, annál szorosabb a térbeli hasonlóság. Negatív érték esetén viszont megállapítható, hogy a változók térbeli eloszlása alterálást mutat (vagyis a magas és az alacsony értékek egymásmellettiségét), s az elemzést ezt figyelembe véve lehet elvégezni. A nullához közeli eredmény esetén pedig a változók térbeli eloszlása véletlenszerű. A következőkben a három vizsgált település 2000 és 2007 közötti területi autokorreláltságát vizsgáltuk meg a vendégéjszakák száma tekintetében. Megállapíthatjuk, hogy a települések közül a legjelentősebb mértékben Hajdúszoboszló különül el a környezetétől 3. A vizsgált évek során a település szomszédjaitól való elkülönülése sokat csökkent, de még így is jelentős mértékű. A két további település vonatkozásában a Local Moran I nulla közeli értéket vesz fel, ami azt mutatja, hogy a változók térbeli eloszlása a véletlenszerűhöz közelít. Így tehát a környezetétől való elkülönülés, illetve ahhoz való hasonulás szabályszerűsége csak igen kis mértékben mutatható ki. Ettől függetlenül annak előjelét, tehát a hasonlóság vagy különbség tényét fontosnak tartjuk jelezni. Mezőkövesd vonatkozásában annyiban hasonló a helyzet a hajdúszoboszlóihoz, hogy az autokorreláció itt is negatív előjelű, vagyis a település ha kismértékben is de különbözik a környezetétől. Orosháza 2000 és 2002 között kismértékű negatív autokorreláltságot mutatott, ez 2003-tól pozitívra váltott, vagyis a vendégéjszakák száma tekintetében a környezetéhez némileg hasonló nagyságrendet mutat., 3 Országos szinten vizsgálva megállapítható, hogy a vendégéjszakák tekintetében mindössze 3 település különül el jobban a környezetétől, ezek: Budapest, Pécs és Harkány.

13 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 609 A standardizált I értékeit a vendégéjszakák számával összevetve Hajdúszoboszlónál a környezetétől pozitív irányban jelentősen elkülönülő értéket láthatunk. Az elkülönülés mértékének oka az, hogy a település 2007-es vendégéjszakáinak száma ( ) nem csupán a szorosan vett szomszédainál nagyobb, hanem a megyeszékhelyen, Debrecenben mért értéknek is több mint duplája. Az abszolút adatokat tekintve Mezőkövesd szintén elkülönül a környezetétől Egerhez és környékéhez hasonlóan, ám ennek elsődleges oka, hogy csak egy szomszédjánál működik kereskedelmi szálláshely (Bogácson), míg a többinél nem. Bogács forgalmától mint később még bemutatjuk jelentősen elmarad a település, ám a többi közvetlen szomszédhoz képest kiemelkedik. Orosháza kismértékben hasonlít a szomszédaira, de a Local Moran I-je azokénál némileg alacsonyabb, vagyis a hasonlóság nem azonos mértékű. A közvetlen szomszédok közül kereskedelmi szálláshelyeket csak Nagyszénáson találhatunk, de néhány közeli városban (Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Békéscsabán) az övéhez hasonló nagyságrendű forgalom zajlott 2007-ben, s ezekre hasonlít elsősorban (9. ábra). A települések 100 lakosra jutó vendégéjszakáinak standardizált Local Moran I-jét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a három település közül negatív autokorrelációt 2000 és 2007 között csak Hajdúszoboszló mutatott. 4 Hajdúszoboszlónak a szomszédaitól való elkülönülése a vizsgált időszak folyamán kismértékben növekedett, szemben az abszolút adatoknál tapasztaltakkal. A másik két település autokorreláltsága ebben az esetben is a nullához közelít. Összevetve viszont az a különbség, hogy míg Mezőkövesd Local Moran I-je némileg a negatív tartományban van, vagyis kismértékben elkülönül a környezetétől, addig Orosháza értéke pozitív, vagyis inkább hasonlít a szomszédságához. 9. ábra A vendégéjszakák standardizált Local Moran I-je a vizsgált településeken, ,5 0,0 standardizált I -0,5-1,0-1,5-2,0-2, Hajdúszoboszló Mezőkövesd Orosháza Forrás: saját szerkesztés. 4 A negatív autokorreláció nagysága országos viszonylatban a fajlagos adatok esetében már kevésbé kiemelkedő Hajdúszoboszlón, 2007-ben csak a 7. A környezetétől leginkább eltérő települések ekkor Berekfürdő, Mátraszentimre, Sima, Harkány, Tivadar és Cserkeszőlő voltak.

14 610 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A Moran I értékeit az alapadattal összevetve láthatjuk, hogy Hajdúszoboszló igen magas fajlagos vendégéjszakaszámmal képes kiemelkedni környezetéből. Mezőkövesd esetében megfigyelhető, hogy bár a közvetlen és a távolabbi településeken is van kereskedelmi szálláshely, azok fajlagos vendégéjszakaszámától viszont oly mértékben elmarad a település, hogy elsősorban a vendégforgalommal nem jellemezhető településekhez hasonlít értéke. Orosháza Local Moran I-je a mezőkövesdinél némileg alacsonyabb. Ennek oka az, hogy bár a fajlagos vendégéjszakák száma a településen viszonylag alacsony volt 2007-ben (155 éjszaka/100 lakos), de még így is jobban eltér az egyébként hasonlóan gyengén teljesítő környezetétől, mint Mezőkövesd. 10. ábra A 100 lakosra jutó vendégéjszakák standardizált Local Moran I-je a vizsgált településeken, standardizált I Hajdúszoboszló Mezőkövesd Orosháza Forrás: saját szerkesztés. 2. táblázat Az egy lakosra jutó éves jövedelem a vizsgált településeken és szomszédaiknál, (Ft) Terület Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló szomszédai Mezőkövesd Mezőkövesd szomszédai Orosháza Orosháza szomszédai Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. A három település és azok környezetének vizsgálatát további statisztikai mutatók elemzésével is elvégezhetjük. Nem állítjuk azt, hogy a következőkben bemutatandó mutatók csak és kizárólag a beruházások hatására változhatnak, viszont trendjeikből meglátásunk szerint lehet következtetni arra is.

15 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON 611 Az egy lakosra jutó jövedelem tekintetében megállapítható, hogy a vizsgált települések 2000 óta mindig fejlettebbek voltak a szomszédos településeknél. Hajdúszoboszló 5 és Orosháza 6 szomszédaira igaz az, hogy némileg gyorsabban fejlődnek, mint az adott település, míg Mezőkövesd 7 némileg gyorsabban bővül, mint a környezete (2. táblázat). A munkanélküliségi arány vagyis a nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességen belül ehhez némileg hasonló képet mutat (3. táblázat). Az elmúlt években mindhárom települést alacsonyabb munkanélküliség terhelte, mint a szomszédos településeket. A munkanélküliség csak Hajdúszoboszlón csökkent, míg Mezőkövesd szomszédainál inkább stagnálás történt. Mezőkövesd a másik két településhez képest kivételnek számít abban a tekintetben, hogy itt a munkanélküliségi arány változása a települést övező gyűrű esetében volt kedvezőbb, s nem fordítva. 3. táblázat Munkanélküliségi arány a vizsgált településeken és szomszédaiknál, (százalék) Terület Hajdúszoboszló 8,4 6,7 6,1 5,6 6,1 6,1 6,4 7,1 Hajdúszoboszló szomszédai 9,8 8,8 9,0 9,5 9,9 10,4 10,5 12,3 Mezőkövesd 5,6 5,6 5,3 5,1 6,3 6,9 6,3 7,0 Mezőkövesd szomszédai 7,8 6,4 6,3 6,2 7,0 8,0 7,7 9,3 Orosháza 6,1 4,8 4,0 4,2 5,7 6,6 6,5 6,7 Orosháza szomszédai 5,7 5,0 4,9 5,4 6,7 6,9 6,9 7,8 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. A becsült foglalkoztatási arány vagyis az adózók száma a munkavállalási korú népesség százalékában is az előbb ismertetett képet mutatja: az elemzett települések az elmúlt években szinte végig jobb helyzetben voltak, mint környezetük (4. táblázat). (A kivételt Orosháza jelenti 2001-ben és 2002-ben.) A különbséget itt is az elmúlt időszak folyamatai mutatják. Hajdúszoboszlón sajnálatos módon 2007-re csökkent a foglalkoztatási arány 2000-hez képest, míg a környezetében kismértékű növekedés történt. Mezőkövesd esetében gyorsabb, míg Orosházán lassabb volt az arány növekedése, mint azt a szomszédoknál láthattuk. 4. táblázat Becsült foglalkoztatási arány a vizsgált településeken és szomszédaiknál, (százalék) Terület Hajdúszoboszló 71,3 72,3 70,8 72,1 70,0 68,2 70,3 71,0 Hajdúszoboszló szomszédai 59,3 61,6 61,9 61,1 58,4 57,9 59,6 60,6 Mezőkövesd 65,6 65,7 65,7 66,6 65,6 66,2 67,8 68,2 Mezőkövesd szomszédai 58,4 60,7 58,4 59,4 58,5 57,1 59,2 60,5 Orosháza 66,7 67,7 62,9 69,2 67,3 66,2 67,9 67,4 Orosháza szomszédai 64,4 69,0 65,5 67,7 66,2 63,7 65,9 65,9 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. 5 Hajdúszoboszló szomszédai: Nagyhegyes, Nádudvar, Kaba, Hajdúszovát, Sáránd, Mikepércs, Ebes, Hortobágy. 6 Orosháza szomszédai: Kondoros, Nagyszénás, Gádoros, Árpádhalom, Székkutas, Kardoskút, Pusztaföldvár, Gerendás, Csorvás. 7 Mezőkövesd szomszédai: Tard, Bogács, Szomolya, Novaj, Szihalom, Mezőszemere, Egerfarmos, Egerlövő, Szentistván, Mezőkeresztes, Mezőnyárád.

16 612 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A gazdasági mutatók elemzését a vállalkozássűrűséggel, vagyis a 100 lakosra jutó működő vállalkozások számával zárjuk (5. táblázat). A 3 település fölénye ebben a vonatkozásban is szembetűnő a környezetükkel szemben től 2007-re Hajdúszoboszló és Mezőkövesd rendelkezett nagyobb dinamikával, mint a szomszédos települések átlaga, Orosháza dinamikája pedig megegyezett szomszédaiéval. 5. táblázat A 100 lakosra jutó működő vállalkozások száma a vizsgált településeken és szomszédaiknál, Terület Hajdúszoboszló 5,9 6,2 6,6 6,9 7,0 7,0 5,9 7,0 Hajdúszoboszló szomszédai 4,3 4,4 4,5 4,6 4,6 4,6 4,3 4,6 Mezőkövesd 5,8 5,9 6,7 6,7 6,9 6,9 5,8 6,9 Mezőkövesd szomszédai 3,1 3,4 3,6 3,7 3,8 3,8 3,1 3,6 Orosháza 5,9 6,1 6,4 6,3 6,5 6,6 5,9 6,0 Orosháza szomszédai 3,7 3,8 4,0 4,0 4,1 4,2 3,7 3,8 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. A turisztikai indikátorok közül először a 100 lakosra jutó kereskedelmi szállásférőhelyek számát vizsgáltuk (6. táblázat). Hajdúszoboszló és Orosháza férőhely-ellátottság vonatkozásában magasan kiemelkedik környezetéből, míg Mezőkövesd esetében elsősorban Bogácsnak köszönhetően a különbség már kevésbé jelentős. Hajdúszoboszló és Mezőkövesd férőhely-ellátottsága lassabban növekedett az elmúlt években, mint a szomszédaié, míg Orosházán éppen fordított a helyzet. 6. táblázat A 100 lakosra jutó kereskedelmi szállásférőhelyek száma a vizsgált településeken és szomszédaiknál, Terület Hajdúszoboszló 25,3 23,4 28,5 30,0 29,6 30,1 28,8 28,9 Hajdúszoboszló szomszédai 1,0 1,7 1,9 1,5 1,6 1,7 2,1 2,0 Mezőkövesd 7,1 7,4 7,8 8,1 8,3 9,5 8,3 10,7 Mezőkövesd szomszédai 5,1 5,7 6,1 6,4 6,5 6,8 7,1 10,0 Orosháza 0,9 1,3 1,3 1,5 1,6 1,5 2,9 3,5 Orosháza szomszédai 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,2 0,2 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. A fajlagos vendégforgalom, vagyis az egy lakosra jutó vendégéjszakák esetén is az előbbivel azonos a kép, tehát csak Mezőkövesden látunk a környezetnél rosszabb adatokat. Érdemes viszont megfigyelni, hogy 2007-re 2000-hez képest Hajdúszoboszlón és Mezőkövesden nagyobb volt a bővülés mértéke, mint a környezetében, míg Orosházán némileg elmaradt attól (7. táblázat).

17 A FÜRDŐFEJLESZTÉSEK HATÁSAI KELET-MAGYARORSZÁGON táblázat Az egy lakosra jutó vendégéjszakák száma a vizsgált településeken és szomszédaiknál, Terület Hajdúszoboszló 26,8 27,8 30,4 30,3 27,8 29,4 35,1 36,3 Hajdúszoboszló szomszédai 0,6 0,6 0,6 0,6 0,5 0,6 0,7 0,7 Mezőkövesd 1,4 1,4 1,3 1,8 1,6 2,4 3,2 3,1 Mezőkövesd szomszédai 3,3 3,7 4,1 4,4 4,1 4,3 4,2 5,7 Orosháza 0,9 0,9 0,9 0,9 0,9 0,9 1,2 1,6 Orosháza szomszédai 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1 0,2 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. A turisztikai mutatók közül végül a hatékonyságot mutató egy férőhelyre jutó vendégéjszakaszámot vizsgáltuk (8. táblázat). Megállapíthatjuk, hogy egyedül Hajdúszoboszlón hatékonyabbak a kereskedelmi szálláshelyek, mint a szomszédoknál, míg a másik két településnél fordított a helyzet. Hatékonyságnövekedés csak Mezőkövesden és Hajdúszoboszlón történt a vizsgált idősszakban, míg a többi területen visszaesés történt. Sajnálatos az a tény, hogy Orosháza visszaesése még a környezeténél is nagyobb volt. 8. táblázat Az egy férőhelyre jutó vendégéjszakák száma a vizsgált településeken és szomszédaiknál, Terület Hajdúszoboszló 105,8 119,1 106,7 101,1 94,1 97,9 122,1 125,8 Hajdúszoboszló szomszédai 63,6 38,4 34,5 40,4 30,8 34,7 30,5 34,7 Mezőkövesd 19,5 18,5 16,0 22,0 19,1 25,8 38,3 29,1 Mezőkövesd szomszédai 65,1 64,9 67,1 69,0 64,2 63,7 59,1 56,9 Orosháza 98,4 72,0 71,7 58,6 58,9 63,3 41,0 44,9 Orosháza szomszédai 140,7 200,7 100,8 170,8 155,3 97,5 47,0 112,4 Forrás: KSH-adatok alapján saját számítás. Összegzés A 2007-es adatok alapján a hajdúszoboszlói fürdőt felkereső vendégek száma megközelítette a 2 millió főt, ezzel ismét Magyarország és Közép-Európa leglátogatottabb fürdőkomplexuma lett, jelentősen meghaladva a mezőkövesdi és orosházai fürdőt ről 2007-re a vendégforgalom tekintetében a három vizsgált fürdő közül Orosházán láthatjuk a legjelentősebb bővülést, míg a másik két fürdő elmaradt tőle. Az éves árbevétel tekintetében Hajdúszoboszló előnye némileg még az eddigieknél is nagyobb. Mezőkövesdet és Orosházát vizsgálva megállapítottuk, hogy előbbinél jóval nagyobb szezonális ingások vannak, mint utóbbinál. Az is egyértelműen látszik, hogy a fürdők mindkét esetben nagyobb évközi ingásokat kénytelenek elviselni, mint az adott településen működő szálláshelyek. Megállapítottuk, hogy a fürdők hatása a helyi adón, a foglalkoztatáson és egyéb tényezőkön keresztül meghatározó jelentőségű a település gazdasági helyzetére.

18 614 DR. MOLNÁR CSILLA KINCSES ÁRON DR. TÓTH GÉZA A területi autokorrelációs vizsgálatokat elvégezve azt találtuk, hogy a 3 település egymástól elérő fejlődési pályán mozog. Hajdúszoboszló jelentősen kiemelkedik környezetéből, míg a másik két település vagy kismértékben eltér, vagy pedig hasonlít a környezetéhez. E két utóbbi település esetében az abszolút, illetve a fajlagos adat nagysága nem különül el döntő mértékben a szomszédos településektől és 2007 között az egyes települések és a szomszédok közötti különbségek nem változtak jelentős mértékben, így megállapíthatjuk, hogy a fürdők hatása elsősorban az adott településen, s kevésbé annak környezetében érezhető. A további statisztikai elemzések, melyekben az egy lakosra jutó jövedelmet, a munkanélküliségi arányt, a becsült foglalkoztatási arányt, a vállalkozássűrűséget, a férőhelyi ellátottságot, a fajlagos forgalmat vizsgáltuk, hasonló eredményt hoztak. A három vizsgált település közül Hajdúszoboszló emelhető ki, ahol a turisztikai potenciál jelentősen növekedett az összes többi településhez viszonyítva. E fürdőváros esetében folyamatos turisztikai pozíciónyerés figyelhető meg, továbbá gazdasági teljesítményében is erős javulások mutatkoztak 2002-ben és 2007-ben is. Mezőkövesden javulás figyelhető meg, míg Orosházát inkább stagnáló pozíció jellemzi. Nem feltétlen arról van szó, hogy kevesebb vendég érkezne ide, sokkal inkább arról, hogy arányaiban nem választják többen e települést. IRODALOM Anselin, Luc (1995): Local indicators of spatial association LISA. In: Geographical Analysis 27, No. 2. (April) Getis, Arthur J. Keith Ord (1996): Local spatial statistics: an overview. In: Paul Longley, Michael Batty: Spatial Analysis: Modelling in a GIS Environment. GeoInformation International: Cambridge, England Moran, P. A. P. (1948): The interpretation of statistical maps. In: J. Roy. Stat. Soc. Ser. B-Methodol. 10. Mundruczó Györgyné Szennyessy Judit (2005): A Széchenyi Terv egészségturisztikai beruházásainak gazdasági hatásai. Turizmus Bulletin 9. évf. 3. sz. Tóth Géza (2003): Területi autokorrelációs vizsgálat a Local Moran I módszerével. Tér és Társadalom XVII. évf. IV. sz. Kulcsszavak: egészségturizmus, fürdőfejlesztések, Kelet-Magyarország. Resume In Eastern Hungary in recent years, several developments have taken place in health tourism including spas for which the effects have not yet fully materialised. It is not possible, for reasons of limited length, to provide a detailed, critical analysis on each project. Therefore the study of flagship projects is used to provide overall analysis on the direct and indirect impact of investment activities.

Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3

Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3 A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza összehasonlítása Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3 Kelet-Magyarországon az elmúlt években

Részletesebben

Az egészségturisztikai fejlesztések hatásai különös tekintettel Kelet- Magyarországra

Az egészségturisztikai fejlesztések hatásai különös tekintettel Kelet- Magyarországra 120 DR. MOLNÁR CSILLA:* Az egészségturisztikai fejlesztések hatásai különös tekintettel Kelet- Magyarországra Abstract In Eastern Hungary in recent years, there have been many developments in health tourism

Részletesebben

A turizmus szerepe a Mátravidéken

A turizmus szerepe a Mátravidéken gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2019. I. FÉLÉV BUDAPEST 2019. AUGUSZTUS Tartalom Összefoglaló... 2 Részletes elemzések... 3 1. Az értékesítés nettó árbevételének változása

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

A turisztikai kis- és középvállalkozások helyzete és lehetőségei Mi van az étlapon?

A turisztikai kis- és középvállalkozások helyzete és lehetőségei Mi van az étlapon? Turizmus törvény Széchenyi Pihenőkártya Utazási irodák Idegenvezetők Éttermek Szakember utánpótlás Dohányzási tilalom Szállodák Kiemelt attrakciók Közterület foglalás Turistabuszok parkolása Információ

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető ok A 1 Pénzügyi terv összesen: 20 pont 2 Üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv max. 30+10 pont 3 Az üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági

Részletesebben

A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE

A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján Budapest, 2009. január 12. SAJTÓKÖZLEMÉNY a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái

Részletesebben

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma 2016. június 1. 1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18.

KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18. PIACKUTATÁS A MAGYAR TELEPÜLÉSEKRŐL, A TELEPÜLÉSEK VERSENYKÉPESSÉGÉRŐL KICSIT MÁSKÉNT KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia 2014. március 18. KUTATANDÓ PROBLÉMA (2004/05

Részletesebben

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 68. szám 11297 IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető ok A B 1 Pénzügyi terv összesen: 2 2 Üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv max.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről Összefoglaló - 2013 februárjában nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben. Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály

Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben. Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály Turizmusgazdaság a Balaton kiemelt üdülőkörzetben Szántó Balázs KSH Veszprémi főosztály Kérdések Nemzetgazdasági értelemben mit értünk turizmus alatt? Kik alkotják a turizmus gazdaságát? Balaton kiemelt

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA ORSZÁGOSAN 2008 2010 2012 2013 2017 2018 2018/2008 2018/2012 2018/2013 2018/2017 Szobaszám (db) 50 669 54

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA ÉS ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST ÁPRILIS 23.

TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA ÉS ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST ÁPRILIS 23. TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2017. ÉS 2018. ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST 2019. ÁPRILIS 23. Tartalom Összefoglaló... 2 A turizmus, a fürdő- és gyógyszolgáltatás főbb

Részletesebben

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS Észak- és Kelet-Magyarország folyóparti településeinek turizmusa, 2000 2008 Tóth Géza 1 Dávid Lóránt 2 Ujvári Krisztina 3 A népszerű vízi turizmus és kiemelten a vízparti települések turizmusa mint mindenhol,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Kelet-Közép-Európa térszerkezetének aktuális folyamatai. Dr. Tóth Géza Főszerkesztő, Területi Statisztika Egyetemi docens, Miskolci Egyetem

Kelet-Közép-Európa térszerkezetének aktuális folyamatai. Dr. Tóth Géza Főszerkesztő, Területi Statisztika Egyetemi docens, Miskolci Egyetem Kelet-Közép-Európa térszerkezetének aktuális folyamatai Dr. Tóth Géza Főszerkesztő, Területi Statisztika Egyetemi docens, Miskolci Egyetem Vázlat Térszerkezet fogalma, modellek Fajlagos GDP területi képe

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről Összefoglaló - 2013 I. negyedévében nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel

Részletesebben

2013. január június 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

2013. január június 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1 2013. január június 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal elızetes adatai szerint 2013 júniusában a kereskedelmi

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.

A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK Dr. Ruszinkó Ádám elnök, Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület Reggeli sajtóbeszélgetés a Szamosban, 2018. VII. 3. 1 Az egészségturizmus

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

AZ EURÓÁRFOLYAM VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEINEK SZÁLLÁSDÍJ-BEVÉTELEIRE, VENDÉGFORGALMÁRA 2000 ÉS 2010 KÖZÖTT

AZ EURÓÁRFOLYAM VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEINEK SZÁLLÁSDÍJ-BEVÉTELEIRE, VENDÉGFORGALMÁRA 2000 ÉS 2010 KÖZÖTT AZ EURÓÁRFOLYAM VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEINEK SZÁLLÁSDÍJ-BEVÉTELEIRE, VENDÉGFORGALMÁRA 2000 ÉS 2010 KÖZÖTT Készítette: Vályi Réka Neptun-kód: qk266b 2011 1 Az elemzés

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Tájékoztató. Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről

Tájékoztató. Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Előterjesztő: Molnár Anita Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Miskolc, 2014. február

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I VI. havi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I VI. havi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I VI. havi teljesítményéről Összefoglaló - 2013 első fél évében nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt az elmúlt évhez hasonlóan Közel Kelet,

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

Viszonyszám A B. Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a. viszonyítadóadat

Viszonyszám A B. Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a. viszonyítadóadat Viszonyszámok Viszonyszám Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a viszonyítandó adat Viszonyítás tárgya (viszonyítandó adat) B: a viszonyítás alapja V viszonyítadóadat

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli

Részletesebben

DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON. A gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések életminőségének vizsgálata

DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON. A gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések életminőségének vizsgálata ELEMZÉSEK DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON A gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések életminőségének vizsgálata A Széchenyi-terv keretében megvalósult fürdőberuházások

Részletesebben

Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4

Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 A támogatott turisztikai beruházások helyi és térségi szintű hatékonyságának vizsgálata 1 Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 Az utóbbi tíz évben a turizmus fejlesztését

Részletesebben

4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata

4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata 4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata Tér és társadalom (TGME0405-E) elmélet 2018-2019. tanév A területi fejlődés és a területi egyenlőtlenségek kapcsolata Visszatérés

Részletesebben

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály Adóstatisztikai Osztály A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése - 1

Részletesebben

Ha végre itt nyár, és meleg az idő Hazai fürdők forgalma a nyári szezonban 2013. október 5.

Ha végre itt nyár, és meleg az idő Hazai fürdők forgalma a nyári szezonban 2013. október 5. Ha végre itt nyár, és meleg az idő Hazai fürdők forgalma a nyári ban 2013. október 5. A címben szereplő idézettel kezdődik a Pancsoló kislány című népszerű, a forró nyári strandi hangulatot megzenésítő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben

A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben A nők társadalmi jellemzői az észak-alföldi megyékben Központi Statisztikai Hivatal 2012. március Tartalom Bevezető... 2 Demográfiai helyzetkép... 2 Egészségügyi jellemzők... 12 Oktatás és kutatás-fejlesztés...

Részletesebben

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024 CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

2.0 változat. 2012. június 14.

2.0 változat. 2012. június 14. SZAKISKOLA 2012 Kutatási beszámoló a szakképzési beiskolázási keretszámok tervezéséhez és a munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztéséhez a Közép-Dunántúlon 2.0 változat 2012. június 14. H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január novemberi teljesítményéről Összefoglaló - 2012 január november között nemzetközi viszonylatban a legjobb teljesítményt a korábbi hónapokhoz hasonlóan

Részletesebben

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Magyarország lakossága nyolc év alatt 2%-kal (215 ezer fővel) csökkent a KSH adatai szerint. (Amennyiben hozzávesszük az olyan külföldön élőket vagy

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről KAZINCBARCIKAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Ügyiratszám: 25869-0/2014-0503 Tárgy: Tájékoztató- Szuhakálló Ügyintéző (telefon): Zsuponyó Nikolett Melléklet: Tájékoztató Szuhakálló község

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal végleges

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FEJLESZTÉSÉRE Budapest, 2008. június 1 Tartalomjegyzék Vezetői összefoglaló... 3 I. Erzsébetváros szerepe a településhálózatban...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,

Részletesebben

A bírói egyéni munkateher évi adatai

A bírói egyéni munkateher évi adatai A bírói egyéni munkateher 2010-2016. évi adatai ügyforgalmi aspektusból járásbírósági szinten Budapest 2017 Áttekintés A munkateher fogalma részben a jogszabályokban említett, de ténylegesen meg nem határozott

Részletesebben

Vidéki járások versenyképessége Magyarországon. Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János

Vidéki járások versenyképessége Magyarországon. Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János Vidéki járások versenyképessége Magyarországon Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és Vállalkozásfejlesztési Központ Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon

Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Száma: 5/ 2007 Pécs, 2008. január 1 Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság, 2008 ISBN 978-963-235-160-5 Igazgató:

Részletesebben

Pest megye versenyképességi indexe

Pest megye versenyképességi indexe Pest megye versenyképességi indexe Pest megye önálló NUTS2 régióvá válásának szükségességét a versenyképességi tényezőket vizsgáló kompozit index is alátámasztja. A versenyképesség mérése Az EU a régiók

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2012/3 Központi Statisztikai Hivatal 2012. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

MARKETINGTERV 2014 mellékletek

MARKETINGTERV 2014 mellékletek Magyar turizmus zrt. MARKETINGTERV 2014 mellékletek Tartalom 1. Részletes helyzetelemzés 2 1.1. A turizmus jelentősége Magyarországon...................................................................

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA BUDAPESTEN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 16 122 18 005 18 816 19 101 19 594 19 823 123,0% 105,4% 103,8%

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- MÁJUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR- JÚNIUS 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2016. év I. félév Debrecen, 2016. július Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48.

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI IPARI PARKOK FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY FONTOSABB JELLEMZŐJE

A MAGYARORSZÁGI IPARI PARKOK FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY FONTOSABB JELLEMZŐJE 1 A MAGYARORSZÁGI IPARI PARKOK FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY FONTOSABB JELLEMZŐJE 2003. év végéig 165 ipari terület nyerte el az Ipari Park címet, ezek közül Sárvár, Budaörs és Pécs ipari parkjai elnyerték az Integrátor

Részletesebben

A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin

A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében Dr. Lipták Katalin egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Budapest, 2017. szeptember

Részletesebben

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. turizmusélénkítő hatása Kecskemét városára és vonzáskörzetére

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. turizmusélénkítő hatása Kecskemét városára és vonzáskörzetére Kecskemét, 2018.10.18-19. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. turizmusélénkítő hatása Kecskemét városára és vonzáskörzetére Készítette: Boros Kitti, PhD-hallgató Budapesti Corvinus Egyetem Város

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben