DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON. A gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések életminőségének vizsgálata
|
|
- Réka Hegedűs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELEMZÉSEK DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON A gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések életminőségének vizsgálata A Széchenyi-terv keretében megvalósult fürdőberuházások és a hozzájuk kapcsolódó szálláshelyfejlesztések jelentősen javították a magyarországi egészségturizmus kínálatának mennyiségi és minőségi mutatóit. A turizmuspolitika által szorgalmazott egészségturisztikai fejlesztések (Budai 2001, Budai Székács 2001) és a velük szorosan összefüggő marketingkommunikáció (Budai 2002, KPMG 2002) arra ösztönözték a kutatókat, hogy a korábbinál nagyobb figyelmet szenteljenek a kedvezőnek tűnő változások társadalmi-gazdasági hatásainak vizsgálatára (Mundruczó Szennyessy 2005, Formádi 2007, Ács Laczkó 2008). A téma kapcsán az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet koordinálásában 2007 nyarán megkezdődött kutatás elsősorban arra koncentrál, hogy átfogó képet adjon az egészségturizmusban érintett települések lakosságának életminőségéről. A területi versenyképesség erősítését befolyásoló turizmus egyrészt a látogatók igényeinek kielégítése (a szolgáltatóipar kiépülése), másrészt a helyi lakosság életkörülményeinek javítása (az élhető település megteremtése) révén válik az adott helységben mérhető életminőség letéteményesévé (Dobos Jeffres 1993, Jurowski Brown 2001). Ismert, hogy a fizikai és a mentális egészség kapcsán egyaránt jelentős kihívásokkal küszködő magyar lakosság (Kopp Kovács 2006) az egészségturizmus kínálatának aktív fogyasztásával kedvezőbbé teheti az életminőségét meghatározó egyes tényezőket. De vajon jobb-e az életminősége azoknak az állampolgároknak, akik az egészségorientált vendégforgalom feltételrendszerének eleget tevő településeken élnek? Ennek a kérdésnek a körültekintő megválaszolása igen összetett kutatást igényel, amelynek első lépéseként a gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések vendégforgalmi mutatóit (különös tekintettel a Széchenyi-terv keretében megvalósuló beruházásokra), illetve a fejlesztések társadalmi-gazdasági hatásait tettük matematikai statisztikai módszerekre épülő vizsgálat tárgyává. Ezzel átfogó képet kívántunk alkotni a köztudatban sikertörténetként élő fürdőfejlesztések generálta folyamatokról, elsősorban az életminőséget közvetve/közvetlenül befolyásoló keresleti változásokról és azoknak a helyi társadalomban, valamint a gazdaságban kikristályosodó lenyomatiról. A gyógyfürdők vendégforgalom-dinamizáló szerepe Az elemzés első fázisában kitüntetett figyelmet fordítottunk annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy az országos átlaghoz viszonyítva mennyire kedvezőbbek vagy éppen kedvezőtlenebbek a minősített gyógyfürdővel (a továbbiakban gyógyfürdő) rendelkező településcsoport vendégforgalmi mutatói ban 50 olyan település volt Magyar-
2 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 171 országon, ahol gyógyfürdő is működött. 1 Tekintettel arra, hogy Mórahalmon 1998-ban, Mátraderecskén pedig csak 2002-ben létesült kereskedelmi szálláshely, a hosszabb idősort átfogó dinamikák összehasonlítása során e két település mutatóit nem vettük figyelembe. A megfigyelés a vizsgálatba vont 48 település és évi vendégforgalmára fókuszált, aminek során bázisviszonyszámokat számítottunk, ezek segítségével feltártuk, hogyan is alakultak 12 év alatt a legfontosabb idegenforgalmi folyamatok. Az adatok forrása a KSH tájékoztatási adatbázisa volt höz képest 2006-ra országos átlagban a vendégek száma 39,6%-kal növekedett, amelyen belül a belföldieknél 70,9%-os, míg a külföldieknél 15,0%-os bővülés történt. A gyógyfürdővel rendelkező települések közül 16 olyan van, amelyek esetében a vizsgált időszakban csökkent a vendégek száma. A legjelentősebb visszaesés Barcson történt (közel 90%-os). További 13 olyan település van, ahol között a vendégek számának növekedése elmaradt az országos átlagtól. A vizsgált időszakban a legjelentősebb növekedést Kisvárdán (473,2%) észleltük. A belföldi vendégek számát tekintve már csak 10 olyan település van, ahol 1995-höz képest 2006-ban csökkent a vendégek száma, igaz, további 15 településen a bővülés mértéke elmaradt az országos átlagtól. A legjelentősebb visszaesés ebben a vonatkozásban is Barcson történt (68,5%-os), míg a legnagyobb növekedés Zalakaroson (650,1%) volt. Ezzel ellentétben a külföldi vendégek száma 34 településen csökkent, s további két településen regisztráltak az országos átlagnál lassabb fejlődést. A legjelentősebb visszaesés Fehérgyarmaton (97,2%), míg a legnagyobb növekedés Szentgotthárdon (3115%) zajlott. (Ez 31-szeres növekedést jelent, de tiszteletben tartjuk a szerzők által választott %-os formátumot a szerk.) A vendégéjszakák száma 1995-ről 2006-ra országosan 20,3%-kal bővült. Ezen belül a belföldi vendégéjszakáknál 51,5%-os, míg a külföldieknél 0,5%-os növekményt észleltünk. A vizsgálatba vont települések között 22 olyat találhatunk, ahol csökkent a vendégéjszakák száma, további 3 növekedésének mértéke pedig nem érte el az országos mutatót. Az összes vendégéjszakát tekintve 92,6%-os csökkenéssel Barcs volt a legrosszabb helyzetben, míg 433,4%-as növekedéssel Szentes a legkedvezőbben. A belföldi vendégéjszakák száma 11 településen csökkent a vizsgált 12 évben, s további 10 településen a bővülés mértéke elmaradt az országos átlagtól. A két szélsőértéket Barcs ( 75,3%) és Cserkeszőlő (521,9%) produkálta. A külföldi vendégéjszakáknál rosszabb a helyzet, 31 település esetében csökkenés történt, míg Parádon lényegében az országos átlagnak megfelelő stagnálást mértek. Barcson a visszaesés mértéke messze a legmagasabb (97,7%), míg Szentgotthárdon ezzel szemben 2026,7%-os bővülést tapasztalhatunk. Semmi esetre sem állíthatjuk tehát, hogy a gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések vendégforgalmi mutatói általánosan kedvezőbbek lennének, mint az országos átlag. Sok olyan település van, ahol a turisztikai kereslet dinamikája jóval meghaladja az országos átlagot, de több település jelentősen elmarad tőle. 1 Balatonfüred, Barcs, Békéscsaba, Bük, Cegléd, Cserkeszőlő, Csokonyavisonta, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Dunaföldvár, Eger, Érd, Fehérgyarmat, Gárdony (Agárd), Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Igal, Kalocsa, Kaposvár, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kisvárda, Komárom, Lenti, Makó, Mátraderecske, Mezőkövesd, Miskolc, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nyíregyháza, Orosháza, Parádfürdő, Pécs, Püspökladány, Sárvár, Sopron, Szarvas, Szeged, Szentes, Szentgotthárd, Szolnok, Tiszaújváros, Visegrád, Zalakaros.
3 172 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON Az országos mutatókat erőteljesen befolyásoló, számottevő kereslettel rendelkező turisztikai célterületek (Budapest, Balaton) torzító hatásának kiszűrése érdekében külön is megvizsgáltuk, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések vendégforgalma hogyan viszonyult a megyéjükben tapasztalt folyamatokhoz képest. Ennek a vizsgálatához valamennyi település bázisviszonyszámát a megyéje megfelelő adatához hasonlítottuk. Úgy véltük, így az is tetten érhető, hogy mennyire képesek a gyógyfürdővel rendelkező települések megyéjük idegenforgalmi motorjaként viselkedni. Az összes vendéget együttesen vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a települések több mint felében (28 település) a dinamika kedvezőtlenebb volt, mint a megyei átlag. A legjelentősebb eltéréseket Lenti ( 127,2 százalékpont) és Szentes (425,1 százalékpont) mutatta. A belföldi vendégek száma tekintetében 26 olyan település van, ahol a dinamika kedvezőtlenebb a megyei átlagnál. A két sarokpontot ebben a tekintetben Nagyatád ( 163,3 százalékpont) és Szentes jelenti (526,5 százalékpont). Ami a külföldi vendégek számát illeti, 28 településen észlelhető a megyei átlagánál kedvezőtlenebb dinamika: a szélsőségeket Cegléd ( 79,6 százalékpont) és Szentgotthárd (3073,7 százalékpont) képviseli. Az összes vendégéjszaka vonatkozásában 28 olyan települést észleltünk, amelyeken az 1995 és 2006 között regisztrált növekedés elmaradt a megyei átlagtól. Fehérgyarmaton az összes vendégéjszaka dinamikája 113,7 százalékponttal volt alacsonyabb, míg Szentesen 404,8 százalékponttal magasabb a megyéjük átlagánál. A belföldi vendégéjszakák esetében a települések felénél (24 település) a megyei átlaguknál kedvezőbb dinamikát láthatunk. A megyei dinamikától a legnagyobb mértékben Barcs maradt el (140,2 százalékponttal), és azt Visegrád haladta meg (479,1 százalékpont) a legnagyobb mértékben. A külföldi vendégéjszakák tekintetében ennél rosszabb a helyzet, itt a települések többsége (26 település) elmaradt megyéje átlagos dinamikájától. A szélsőértékeket Fehérgyarmat ( 94,5 százalékpont) és Szentgotthárd (2003,1 százalékpont) képviseli. Megállapíthatjuk tehát, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések többsége a vizsgált időszakban nem vált a megyéje meghatározó dinamikájú idegenforgalmi motorjává. Vélhető, hogy a legtöbb esetben az egészségturisztikai vonzerő nem jelent helyzeti előnyt a megye más turisztikai lehetőségekkel rendelkező településeihez képest. A Széchenyi-terv hatása a gyógyfürdővel rendelkező települések vendégforgalmára A Széchenyi-terv a vizsgált települések jelentős részét érintette. Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy van-e valamilyen kapcsolat a vendégforgalom dinamikája és a fejlesztési terv részeként megvalósult beruházások között. Ennek érdekében a vizsgált időszakot két egyenlő részre osztottuk, az és a közötti periódusra. Az első periódust referencia-időszaknak tekintettük, míg a másodikban azt vártuk, hogy a terv keretében megvalósult beruházás ehhez képest valamelyest érezteti hatását. Azért választottuk ezt a megoldást, mert a projektek befejezésére ugyan eltérő időpontokban került sor, viszont úgy véltük, hogy a két periódus között amennyiben a projekt eredményes volt mindenképp különbségnek kell lenni a dinamikák között. A különbséget, amelyet jelen esetben az éves átlagos növekménnyel mértük. A vendégek számának országos átlagát tekintve az es periódus növekményénél mintegy 1 százalékponttal volt magasabb a közötti évi átlagos növekmény. Az elemzésbe vont 48 település közül 34 esetében valósult meg a Széchenyi-terv
4 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 173 keretében valamilyen beruházás. A 34 település között 11 olyan van, ahol a vendégek számában 2001-től az éves átlagos növekedés alacsonyabb volt, mint a megelőző hat évben. Természetesen nem állíthatjuk azt, hogy csak azon a településen várható növekmény, amelyet a terv érintett. Erre szolgál bizonyítékul az is, hogy 14 olyan településből, melyet nem érintett a Széchenyi-terv, 5 településen az előző periódushoz viszonyítva nőttek az évi átlagos dinamikák. Mint látható volt, a Széchenyi-terv ugyan önmagában nem jelent a vendégszám dinamikáiban egyértelmű javulást, de az is megfigyelhető, hogy azok a települések, ahol 2 milliárd Ft vagy annál nagyobb beruházás valósult meg, től magasabb évi átlagos növekedést mutatnak, mint korábban. A kedvező dinamikájú települések közül Cserkeszőlőn valósult meg a legkisebb bekerülési költségű (közel 147 millió Ft) beruházás, és itt az első periódusban észlelt 3%-os éves átlagos növekményt a másodikban 19%-os követte. A Széchenyi-terv keretében a legjelentősebb beruházások Bükön valósultak meg (8,8 milliárd Ft-os bekerülési költséggel), s itt az első, stagnáló periódus vendégszámát, 2001-et követően évi átlagban 12%-os bővülés követte. A vendégéjszakákat vizsgálva megállapítható, hogy országos átlagban az es periódushoz képest között 0,2 százalékponttal csökkent az évi átlagos növekedés. A gyógyfürdővel rendelkező 48 település közül 21 esetében a növekedés üteme lassult a második időszakra, míg a többiben stagnált vagy növekedett. A legjelentősebb visszaesést Csongrádon láthatjuk, ahol az első periódus éves átlagos 75%-os növekedése után a másodikban 8%-os csökkenés történt. Ezzel szemben Mezőkövesden az első periódus 10%-os éves átlagos csökkenése után a másodikban 14%-os átlagos bővülés ment végbe. A Széchenyi-terv által érintett települések közül 13-ban az elsőhöz képest a második periódusra csökkent az évi átlagos növekedés üteme, míg a többiben stagnálás vagy növekedés történt. A vendégéjszakák tekintetében nem mutatható ki a beruházások bekerülési költsége és a forgalom dinamikájának javulása közötti összefüggés, mivel a legnagyobb beruházás Bükön valósult meg, de itt a forgalom élénkülése a két periódus között csak 4 százalékpont, míg ennél lényegesen legjelentősebb javulás mint már jeleztük Mezőkövesden történt, ahol a beruházás bekerülési költsége csak 460 millió Ft volt. Megállapítható tehát, hogy a Széchenyi-terv gyógyfürdő-beruházási projektjei által érintett települések közül sok esetben igen kedvező növekedési folyamatok regisztrálhatók. Ennek ellenére nem lehet általánosítani, mivel a települések jelentős része a vendégforgalom tekintetében nem tudott profitálni a beruházásokból. Ennek okai meglehetősen széles körűek lehetnek, amelyek feltárására leginkább esettanulmány-szerűen, a településeket külön-külön vizsgálva kerülhet majd sor. A gyógyfürdők gazdaságélénkítő szerepe Kutatási témánk szempontjából rendkívül fontosnak ítéltük annak feltárását, hogy a vendégforgalom milyen mértékben képes befolyásolni egy-egy település jövedelmi viszonyait. E kérdés elemzése azonban számos problémát rejt. Nehéz ugyanis különösen egy magasabb lélekszámú település esetében elkülöníteni azt, hogy a fejlődésnek, illetve a jövedelemtermelő folyamatoknak mekkora része származott a turizmusból, s milyen mértékben következménye valamely más beruházásnak, fejlesztésnek. Igazolni kívántuk tehát, hogy ha csak részben is, de az idegenforgalom hatással van a gazdasági folyama-
5 174 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON tokra. Mivel a turizmus szerepe a települések életében eltérő súlyú, így a települések 1000 lakosra jutó kereskedelmi szállásférőhelyei és a jövedelmek 1995-ről 2006-ra történő változásának kapcsolatát néztük meg. A korrelációs együttható (r=0,52) e tekintetben közepesen erős kapcsolatot jelez, vagyis a vizsgált települések idegenforgalma kismértékben hat a jövedelmek növekedésére. Hasonló kapcsolatot kerestünk az közötti belföldi vándorlási különbözet 1000 lakosra jutó évi átlaga és az 1000 lakosra jutó kereskedelmi szállásférőhelyek száma között. A korrelációs együttható (r=0,62) az előzőeknél magasabb volt. A legjelentősebb kapcsolatot azonban a vizsgált települések közötti népességszám-változása és a szállásférőhelyek 1000 lakosra jutó száma között mutattuk ki (r=0,65). Megállapítjuk tehát, hogy a települések turizmusa, valamint jövedelmi és népességmegtartó képessége között kapcsolat áll fenn. Ebből kiindulva megvizsgáltuk, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések menynyire tekinthetők versenyképesnek országos viszonylatban. Úgy látjuk ugyanis, hogy a versenyképes, illetve a turizmusban mélyebben érintett települések kedvező társadalmi-gazdasági folyamatokra számíthatnak. Ehhez jól megfogható és világos tartalmú társadalmi-gazdasági tényezők szorzatára érdemes bontani a relatív lakossági jövedelmeket (Lengyel 2000, Nemes Nagy 2004). Némi matematikai átalakítás után (az értékek logaritmusát véve) a szorzat átalakul egy sokkal könnyebben kezelhető összeggé, a következő formula szerint: Jövedelem Jövedelem Foglalkozt atottak Aktív korúak log( ) = log( ) + log( ) + log( ) Népesség Foglalkozt atottak Aktív korúak Népesség Mivel méréseinket a települések szintjéről kiindulva végezzük el, jövedelemnek ez esetben az adott évi szja-köteles jövedelmet vesszük, a foglalkoztatottak száma az adott évi adózók számával közelíthető, aktív korúaknak a éves nőket és a éves férfiakat tekintjük, míg népességen az állandó lakosok számát értjük. Az adózókra jutó jövedelmek lényegében a települések gazdaságának termelékenységét közelítik, az adózók aktív korú populáción belüli aránya a foglalkoztatottságra ad elfogadható becslést, míg az aktív korúak népességen belüli aránya egyfajta korszerkezeti mérőszámként pozitív regionális erőforrásnak tekinti a minél fiatalosabb demográfiai arculatot. E vázolt tényezőkre bontást térségtipizálásra alkalmazzuk, elfogadva Nemes Nagy József eredményeit, miszerint a jövedelmi különbségeket elsősorban a termelékenység alakítja, miközben a korszerkezeti tényező hatása igen csekély (Nemes Nagy 2004). Tipizálásunk alapja az egyes települések értékeinek országos átlaghoz való viszonya a lakossági jövedelmek, valamint az ezeket felbontó három tényező esetén. Átvéve Nemes Nagy József (2004) technikai megoldásait, az 1. táblázat 2. oszlopában (Versenyképességi kategóriák) mi is 1-essel jelöltük az országos átlag feletti, 0-val pedig az átlag alatti tényezőket. (A kódszám első jegye a lakossági jövedelmeket szimbolizálja, a második a termelékenységet, a harmadik a foglalkoztatottságot, a negyedik pedig a korszerkezeti tényezőt.) A versenyképesség fogalmánál maradva, versenyelőnyösnek tekintjük az országos átlag feletti lakossági jövedelmű településeket, míg versenyhátrányosnak az átlag alattiakat. Ezen belül komplex versenyelőnyt állapítunk meg, ha az adott település a lakossági jövedelmek mindhárom összetevőjében átlag feletti értékekkel rendelkezik, míg több-, illetve egytényezős a versenyelőny, ha kettő vagy mindössze egy tényező esetében teljesül ez a feltétel. A versenyhátrány mibenlétét ennek analógiájára értelmezzük.
6 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 175 A vizsgált települések versenyképessége és vendégforgalmi folyamatai 1. táblázat Település Vendégéjszaka, Versenyképességi kategóriák 2006 (1995=100%) A vendégéjszakák növekedésének évi átlagos üteme, % A növekedési ütem különbsége, százalékpont Balatonfüred* ,1 98,4 96,4 2,0 Barcs* ,6 84,1 77,9 6,3 Békéscsaba* ,4 96,5 103,5 7,1 Bük* ,9 102,3 106,7 4,5 Cegléd* ,8 91,8 99,8 8,0 Cserkeszőlő* ,1 104,0 110,7 6,8 Csokonyavisonta ,2 176,0 93,0 83,0 Csongrád ,3 176,0 93,0 83,0 Debrecen* ,9 99,5 102,2 2,7 Dombóvár* ,9 92,2 98,1 5,9 Dunaföldvár ,5 109,2 94,3 14,9 Eger* ,6 104,7 99,6 5,1 Érd* ,1 98,8 105,3 6,5 Fehérgyarmat ,7 91,5 93,6 2,2 Gárdony* (Agárd) ,4 87,6 97,7 10,1 Győr* ,4 108,9 95,5 13,4 Gyula* ,0 98,1 98,1 0,1 Hajdúszoboszló* ,5 107,9 104,3 3,6 Harkány* ,7 102,2 97,8 4,4 Hévíz* ,1 104,7 102,6 2,2 Igal* ,4 91,8 77,8 14,0 Kalocsa ,5 94,2 101,2 7,0 Kaposvár ,2 128,7 81,6 47,1 Kiskunfélegyháza ,2 94,4 108,1 13,7 Kiskunmajsa ,8 107,9 104,3 3,7 Kisvárda* ,7 95,2 115,7 20,6 Komárom* ,7 100,1 99,6 0,5 Lenti* ,5 96,5 99,7 3,2 Makó ,5 102,7 112,3 9,5 Mezőkövesd* ,4 90,3 114,2 23,8 Miskolc* ,4 98,7 97,8 0,9 Mosonmagyaróvár ,2 102,2 94,5 7,7 Nagyatád ,7 95,6 103,2 7,7 Nyíregyháza* ,0 105,0 97,6 7,4 Orosháza ,0 143,5 131,6 11,9 Parád* (Parádfürdő) ,9 104,2 106,5 2,3 Pécs ,3 98,9 99,7 0,7 Püspökladány* ,7 89,3 106,7 17,4 Sárvár* ,6 101,7 98,9 2,8 Sopron* ,8 106,2 98,6 7,6 Szarvas* ,7 110,0 116,0 6,0 Szeged* ,4 96,1 104,5 8,4 Szentes* ,4 111,1 112,5 1,3 Szentgotthárd* ,2 108,6 91,3 17,3 Szolnok* ,3 98,0 98,4 0,4 Tiszaújváros ,1 118,0 103,1 14,9 Visegrád* ,7 115,0 120,2 5,2 Zalakaros* ,9 104,6 111,7 7,1 Megjegyzés: a négyjegyű kódszám 1. jegye a lakossági jövedelmeket, a 2. a termelékenységet, a 3. a foglalkoztatottságot, a 4. pedig a korszerkezeti tényezőt mutatja. Az 1-es érték az országos átlag feletti értékre utal, a 0-s pedig átlag alattira. A *-gal megjelölt településeken történt beruházás a Széchenyi-terv keretében.
7 176 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON A 2006-os adatok alapján komplex versenyképességgel jellemezhető 8 település közül 5-ben láthatunk bővülő vendégforgalmat. A időszak viszont csak 8 település számára jelentett gyorsuló fejlődési ütemet az évi átlagos növekedés viszonylatában a 19 olyan település közül, ahol egy- vagy többtényezős versenyelőnyt állapíthatunk meg. Közöttük 6 település rendelkezik növekvő vendégforgalommal a vendégéjszakák számát tekintve. A valamilyen mértékben versenyhátrányban lévő 29 település közül 16-ban láthatunk bővülő vendégforgalmat, így véleményünk szerint elsősorban ezek azok a települések, amelyeknek sok esetben az egyedüli felzárkózási lehetőséget a gyógyturizmus jelentheti, igaz, a fejlődésüknek jelentős korlátai vannak. A gyógyfürdők működésének térségi hatásai A következő lépésben arra kerestük a választ, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések vendégforgalma hogyan viszonyul az adott kistérség turisztikai keresletéhez. Abból a hipotézisből indultunk ki, hogy a kedvező vagy a kedvezőtlen kistérségi folyamatok kihathatnak a településre és viszont, a folyamat fejlődési energiákat vehet el a kistérség más településeitől, illetve a növekedéshez szükséges erőt adhat a számukra. Megállapíthatjuk, hogy a vendégéjszakák 1995-ről 2006-ra nagyjából hasonlóan alakultak a vizsgált településeken, illetve kistérségeikben. Ettől csak néhány pozitív és negatív előjelű eltérést tapasztalhatunk. Kiskunfélegyházára és Pécsre elmondható, hogy a csökkenő kistérségi mutató ellenére bővíteni tudták vendégéjszakáikat. Ezzel ellentétes, a kistérségéhez képest negatív tendenciát négy település esetében regisztráltunk, ezek: Harkány, Mosonmagyaróvár, Cegléd és Fehérgyarmat. Vizsgálatunk szempontjából azt is érdemes megfigyelni, hogyan változott az egyes települések kistérségük vendégéjszakáiból való részesedése 1995-ről 2006-ra. Ezzel kimutatható, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések mennyiben tekinthetők kistérségük vendégforgalma motorjának, s mennyire a kistérség javára, illetve kárára történt a fejlődésük. Az elemzés azt mutatja, hogy a 48 település közül 26 részesedése csökkent, 2-é változatlan maradt, s csak 20-é növekedett kistérsége vendégéjszakáiból. A legjelentősebb részesedéscsökkenés Cegléden (50,4 százalékpont), Fehérgyarmaton (44,8 százalékpont) és Mezőkövesden (42,4 százalékpont) történt. A legjelentősebb részesedésnövekedés Visegrádon (50,3 százalékpont), Kiskunfélegyházán (35,2 százalékpont) és Csokonyavisontán (30,3 százalékpont) következett be. E települések részaránybővülése olyan jelentős, hogy növekedésük részben már kistérségük kárára történt. A 46 település közül a 2006-os adatok alapján Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük, Balatonfüred és Sopron volt az első 5 a vendégéjszakák tekintetében. E települések adták egyébként 2006-ban az összes vendégéjszaka 15,1%-át Magyarországon. Mivel részesedésük ilyen jelentős, érdemesnek találtuk a vendégéjszakáik dinamikáját összehasonlítani az országos átlaggal. Megállapítható, hogy Balatonfüred kivételével valamennyi település dinamikája kedvezőbb az országos, 20,3%-os átlagos bővülésnél (1. ábra). Legkedvezőbb dinamikával Hajdúszoboszló rendelkezik, ahol a növekedés mértéke a vizsgált időszakban megközelítette a 100%-ot.
8 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 177 Az öt legjelentősebb, gyógyfürdővel rendelkező település vendégéjszakái, (1995=100%) % 1. ábra Évek Balatonfüred Bük Hajdúszoboszló Hévíz Sopron Országos átlag A 48 település közül 23 Nyugat-Magyarországon, míg 25 Kelet-Magyarországon található. Közöttük jelentős különbség figyelhető meg abban a tekintetben, hogy a belföldi vagy a külföldi vendégéjszakák részesedése a jelentősebb. Az elemzést a 2006-os adatok alapján végeztük el. A Dunántúlon ugyanis a 23 település közül 10-ben a külföldi vendégéjszakák aránya a jelentősebb. A legkisebb külföldivendégéjszaka-arányt Visegrádon (13,7%), míg a legjelentősebbet Csokonyavisontán észleltük (76,0%). Ezzel szemben Kelet-Magyarországon csak 1 olyan gyógyfürdővel rendelkező település van, ahol a külföldi vendégéjszakák aránya magasabb a belföldinél: Püspökladány (59,2%). Kelet- Magyarországon a külföldi vendégéjszakák tekintetében a legkisebb részesedést Parádon regisztrálták, ahol még a 2%-ot sem érte el. A gyógyfürdővel rendelkező településeket együttesen vizsgálva élesebben jelentkezik a területi különbség. A 2006-os adatok alapján a nyugat-magyarországi, gyógyfürdővel rendelkező településeken a külföldiek aránya (48,9%) közelíti a belföldiekét, míg Kelet- Magyarországon jóval nagyobb a határon túlról érkezők részesedésének (27,9%) elmaradása a hazai kereslettől. Ez a tény természetesen befolyásolja az adott települések fejlődését és jövőbeli kilátásait is. A bázisévhez, 1995-höz viszonyítva abszolút értékben Nyugat-Magyarországon rel, míg Kelet-Magyarországon rel nőtt a vendégéjszakák száma ra. Ez nyugaton 22,1, míg keleten 31,3%-os növekedést jelentett között a vizsgálatba vont 23 nyugat-magyarországi település közül 12-ben csökkent a vendégéjszakák száma. A csökkenést a legtöbb esetben a külföldi kereslet elmaradása okozta. Ezzel szemben Kelet-Magyarországon csak 7 olyan település volt, ahol a vendégéjszakák száma 1995-höz képest 2006-ra visszaesett, ezekben az esetekben is az elmaradó külföldi forgalom áll a kedvezőtlen mutató hátterében. A külföldi vendégéjszakák számának csökkenése nyugaton 4,7%-os, míg keleten 13,6%-os volt. Ez nyugaton 14, míg keleten
9 178 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON 16 települést érintett. A belföldi vendégéjszakák számának növekedése nyugaton 67,3% volt, míg keleten 64,4%. Kelet-Magyarországon csak 4 olyan települést találtunk, ahol a bázisévhez képest a belföldi vendégéjszakák száma csökkent, míg a Dunántúlon számuk eléri a 7-et! A gyógyfürdőkre alapozott fejlesztés és fejlődés Az eddigiekben elsősorban a gyógyfürdővel rendelkező magyarországi települések vendégforgalmára koncentráltunk, miközben érintettük a turizmus társadalmi-gazdasági folyamatokra gyakorolt hatásait is. Az továbbiakban e hatásokkal foglalkozunk részletesebben, azonban nem a turizmus vonatkozó mérőszámát hasonlítjuk össze a társadalmigazdasági tér egy változójával, hanem mélyebb összefüggéseket keresünk. A vizsgált tér alkotóelemeinek kapcsolatát komplex viszonyrendszer jellemzi, amelyben a változók közötti bonyolult ok-okozati összefüggések sajátos hálózata van jelen. Természetesen nem szándékozunk ezt az összetett, sokváltozós rendszert teljes egészében feltárni, csupán arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy van-e kimutatható társadalmigazdasági hatása a Széchenyi-terv által érintett 34 településen a turisztikai beruházásoknak. Az analízishez az 1000 lakosra jutó aktív népesség arányát, az 1000 lakosra jutó természetes szaporodást, az 1000 lakosra jutó belföldi vándorlási különbözetet, az 1000 lakosra jutó jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli vállalatok számát, az egy adófizetőre jutó személyijövedelemadó-alapot, valamint az 1000 lakosra jutó nyilvántartott álláskeresők számát használtuk. A változókat az 1995 és 2006 közötti 12 éves időtartamban elemeztük a támogatás hatásának kimutatása érdekében. Vizsgálatunk területi szintje Magyarország összes települése volt. A megválaszolásra váró kérdés tehát az, hogy a támogatott gyógyfürdő-beruházásoknak voltak-e, vannak-e olyan szignifikáns hatásai, amelyek a szűken vett turizmus határát átlépve detektálható társadalmi-gazdasági változást indukálnak. Elemzésünkből így direkt kimaradnak a konkrét turisztikai jellemzők, csak a válogatott változóink által lefedett konkrét társadalmi-gazdasági térre koncentrálunk, ahol az összes településhez mint kontrollcsoporthoz viszonyítjuk a támogatott települések időbeli mozgását. Előre kell bocsátani, hogy a vizsgálatokban az ok-okozati összefüggések megállapításával nagyon óvatosan kell bánni. Tehát, hogy azért működik-e jobban egy település, mert turisztikai többletforráshoz jutott, vagy amiatt jutott turisztikai forrásokhoz, mert jól működött, nem mindig állapítható meg egyértelműen, hiszen sokváltozós láncolat két tagjáról van szó. A kapcsolatok kimutatása, az összefüggések feltárása kutatói feladat, azonban bármilyen hosszú idősort is vizsgálunk, annak megállapítása, hogy egy-egy település erős vagy gyenge gazdasági-társadalmi teljesítménye mögött a Széchenyi-terv turisztikai beruházásai állnának kizárólagosan, veszélyes következtetés lehet. Ezért e helyen csak a kapcsolatkeresés a célunk, illetve annak kimutatása, hogy a fentebb részletezett változókban, illetve a változók között történt-e jelentősebb módosulás, a beruházásokkal elindított jel vagy annak módosult formája felfogható-e valahol a vizsgált térben? Ha igen, akkor milyen irányú, mekkorák a támogatott települések közötti eltérések, vannak-e sikeres és kevésbé sikeres projektek? A vizsgálatok megkezdése előtt standardizáltuk változóinkat. Így minden településre egyenként mind a hét változónk átlagos értéke nulla, a változók szórása pedig egységnyi. Tehát az átlagnál nagyobb értékek pozi-
10 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 179 tívak, az átlagnál kisebbek negatívak lesznek. Ezt kihasználva megvizsgálhatók a támogatott települések átlagos értékei a változóink mentén: A társadalmi-gazdasági tér vizsgált változói a támogatott települések átlaga szerint, ábra 2,0 1,5 1,0 0,5 0,0-0,5-1, lakosra jutó aktív korúak száma 1000 lakosra jutó természetes szaporodás 1000 lakosra jutó vándorlási különbözet 1000 lakosra jutó regisztrált jogi személyiségű vállalkozások száma 1000 lakosra jutó regisztrált jogi személyiség nélküli vállalkozások száma Egy adófizetőre jutó személyi jövedelemadó-alap összege 1000 lakosra jutó nyilvántartott álláskeresők száma 1999 és 2001 között kisebb trendfordulók, inflexiós pontok figyelhetőek meg (2. ábra). Megállapítható, hogy az 1998 és 2002 közötti időszaktól kezdve enyhén növekszik az adófizetők szja-alapja, a vizsgált 34 település átlagánál lassan csökken a munkanélküliek aránya. Az 1000 lakosra számolt vállalkozások számai is növekszenek, nem megfeledkezve arról, hogy az országos átlag minden évben, minden változóra zérus! Azt is megfigyelhetjük azonban, hogy a pályázatot nyert települések átlagosan már a sikeres pályázatuk előtt is az országos átlagnál jobb mutatókkal rendelkeztek, amit egy átmeneti megingás után átlagosan még erősíteni tudtak. A szórások kisebbek, mint az országos egység, és egyre kisebbek lesznek a 2006-os évhez közeledve. Eddig a társadalmi-gazdasági tér egy-egy jellemző adatát vizsgáltuk meg az idő függvényében. Kitűzött feladatunk azonban megköveteli, hogy a változóink közötti összefüggéseket, illetve a változók által meghatározott teret összességében, részletesebben vizsgáljuk. Fontos megjegyezni, hogy e hét ismérv nem független egymástól. Faktoranalízist alkalmaztunk a változók számának csökkentésére, és egy kevesebb dimenzióval rendelkező komplex társadalmi-gazdasági mutató létrehozásához. Így olyan, az eredeti hét ismérvnél kevesebb számú főtengelyt, új változót határoztunk meg, melyek egyrészt egymással korrelálatlanok, másrészt leginkább lefedik a vizsgált tér jellemzőit. (A módszer részletesebb leírását lásd Hajdu Ottó (2003): Többváltozós statisztikai számítások című könyvének oldalain.) A faktoranalízist 1995 és 2006 között mindegyik évre elvégeztük a fenti hét kiinduló változóval Magyarország összes településére. A főkomponensek kiszámítása végeredményben egy bázistranszformáció, ahol az új bázis elemei a főtengelyek. Egy koordinátatranszformációt hajtottunk végre, olyan for-
11 180 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON mában, hogy megkerestük azokat az a i vektorokat (ezek éppen az alapadatmátrix korrelációs mátrixának sajátértékeihez tartozó sajátvektorok), amelyekre X st *a i tr szórása maximális (X st a standardizált alapadatmátrix, amely az eredeti hét változót tartalmazza). Az így létrejövő Y i =X st *a i tr vektorokat nevezzük főkomponensvektoroknak. Ezek mentén a legnagyobb az értékek szóródása, innen szemlélve adódnak a legnagyobb eltérések. A megtartott főkomponenseket a variancia tömörítéseként foghatjuk fel. Az alapadatainkhoz tartozó sajátértékek közül az 1-nél nagyobbakat tartottuk meg minden évben. Így 3 sajátértékünk maradt, s ez a teljes variancia 63 65%-át magyarázza. A három sajátértékhez tartozó sajátvektor, azaz a főtengelyek és az eredeti változóink közötti kapcsolatok nagyon stabilak a különböző években. Azt látjuk, hogy az első főkomponenssel a legszorosabb kapcsolatban az 1000 lakosra jutó regisztrált, jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli vállalkozások száma, az egy adófizetőre jutó szja-alap összege és az 1000 lakosra jutó nyilvántartott álláskeresők száma áll: a főkomponens utóbbival ellentétes, a többivel pedig pozitív kapcsolatban van. Tehát az első főkomponensünk növekedésével erősödnek a gazdasági mutatók. A második főkomponenssel az 1000 lakosra jutó aktív korúak száma és az 1000 lakosra jutó természetes szaporodás hozható szoros összefüggésbe. A komplex mutatóval azonos irányban változnak a demográfiai folyamatok. A harmadik főkomponensünket leginkább a belföldi vándorlás magyarázza, elkülönülve a többi alapadatunktól. Így az eredeti hét változónkból háromdimenziós komplex teret nyertünk, amelynek új változói a gazdasági, demográfiai és a belföldi vándorlás adatait sűrítik magukban. Vizsgáljuk meg, hogyan változtak ebben a demográfiai-gazdasági térben a kutatás tárgyát képező települések az idő függvényében, továbbra sem megfeledkezve arról, hogy az analízisben minden település adata szerepelt, és az új változóink átlaga itt is zérus! Azaz az átlagnál jobb értékek pozitívak, míg az átlagnál rosszabb értékek negatívak lesznek. Az első főkomponens időbeli változása a támogatott települések átlaga szerint, ,55 2,50 2,45 2,40 2,35 2,30 2, Évek 3. ábra A gazdasági változónk erős csökkenését figyelhetjük meg a vizsgált időtartam első felében az országos átlaghoz viszonyítva, majd az 1999 és 2002 közötti átmeneti időszak
12 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 181 után hároméves emelkedési pálya következik, amely 2006-ban csillapodni látszik (3. ábra). Feltételezhetjük, hogy a gyógyfürdő-beruházások hatásait vagy e hatások transzformáltját figyelhetjük meg ebben a három emelkedő évben. E hipotézisünket támasztja alá, hogy a 34 támogatott település szinte mindegyike hasonló pályát ír le, amely a többi magyar településhez viszonyított, relatív javulást mutat. Mivel e településeket semmilyen más egyszeri, azonos vagy hasonló bemeneti hatás nem érte, sem támogatásban, sem fejlesztésben, sem máshogyan, és nincsenek közöttük jellegadó szoros gazdasági kötelékek, így nagy valószínűséggel a támogatások hatását sikerült kimutatnunk. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az egyszeri beruházások hatásai egy felfutási időszak után csökkenni kezdenek, mutatva, hogy a gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek, a településeknek nem elegendő egy-egy nagyobb beruházás finanszírozása ahhoz, hogy tartósan beinduljon a gazdasági fejlődés. Természetesen azt a következő pár év dönti el, hogy csak hullámvölgyről van-e szó, vagy pedig a településeknek az országhoz képest relatív előnyöket okozó hatás teljes megszűnéséről. A konkrét településeket vizsgálva elmondható, hogy a fenti megállapítások teljes mértékben igazak a legnagyobb beruházásokra, azaz Bükre, Hajdúszoboszlóra, Hévízre, Balatonfüredre és Sopronra, amely városban erős fellendülés után visszaesés tapasztalható. A fenti átlagtól negatív értelemben Harkány, Barcs és Igal, míg pozitív értelemben Visegrád, Cserkeszőlő és Szeged tér el leginkább. E megállapításunk összefüggésben van az 1. táblázatban bemutatott versenyképességekkel. Azt mondhatjuk, hogy míg az első három településen alig mutathatók ki az emelkedések, addig az utóbbi három esetben nem mutatkoznak a fellendülés csökkenésének vagy visszafordulásának jelei. A demográfiai mutatókat magában sűrítő második főkomponens esetén a támogatottaknak a többi településhez viszonyított átlaga az időben hektikusan viselkedik, így erre a komplex változóra nem lehet egyértelműen kimutatni a támogatások jelenlétének hatását (4. ábra). Azt tapasztaljuk, hogy a gazdasági térben egy gazdasági beruházás sokkal inkább hatást gyakorol, mint a demográfiai változókban. Valószínűleg a demográfiai (természetes szaporodás, gazdaságilag aktív állampolgárok száma) változókra csak hosszabb távon és többszöri, nagy beruházás képes érzékelhető hatást kifejteni. A második főkomponens időbeli változása a támogatott települések átlaga szerint, ,50 4. ábra 0,40 0,30 0,20 0,10 0, Évek
13 182 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON A harmadik főkomponens időbeli változása a vizsgált települések átlaga szerint, ,0 0,8 0,6 0,4 0,2 0,0-0,2-0,4-0,6-0,8-1, Évek 5. ábra Meglepő módon a harmadik főkomponens, a belföldi (állandó és ideiglenes) vándorlás esetén érhető leginkább tetten a turizmusberuházások hatása a vizsgált térben, és itt a legszembeötlőbb az effektus gyors lecsengése is (5. ábra). A három komplex változó közül ennél a harmadiknál láthatjuk, hogy a főkomponens értéke Magyarország átlaga alatt volt, és egy 2 3 éves bevándorlási hullám után újra visszatért az eredeti szintre. A beruházások és multiplikatív hatásaik erős mobilitást implikáltak e települések felé. Itt meg kell jegyezni, hogy a szinte kollektívan, az országos átlaghoz képest együtt javuló települések esetén a változások nagysága szoros összefüggésben áll a projekt bekerülési költségével. Azaz Bük, Sopron, Hévíz, Hajdúszoboszló, Sopron, Debrecen, Balatonfüred és Szeged esetében volt a legintenzívebb az áramlás. Ilyen összefüggés nem volt kimutatható a gazdasági változóknál. Ott egyfajta küszöbérték szintű beruházás indította be azt a sokváltozós, multiplikatív folyamatot, amely észlelhető volt a gazdasági térben. A gazdasági változókra ez a hatás sokkal hosszabb volt, a belföldi vándorlást illetően viszont minden település esetén visszaállt az eredeti, relatíve gyenge érték. Az új, háromdimenziós konstruált terünk lehetőséget biztosít, hogy a korrelálatlan változóink közötti összefüggéseket is megvizsgáljuk. Ehhez az x és az y tengelyen a támogatott települések átlagának megfelelő főkomponensértékeket ábrázoljuk. Ezek az értékek, akárcsak az eddigiekben, a magyarországi átlaghoz viszonyítottan értendők. A gazdasági és a belföldi vándorlásért felelős főkomponens által kifeszített síkban a gyógyfürdő-beruházások révén érintett települések átlagos mozgását figyelhetjük meg az idő függvényében a 6. ábrán (a demográfiai komponensnek nem volt kimutatható változása a beruházások esetén) és 1999 között mindkét változó értéke romlott az országos átlaghoz képest, majd egy átmeneti időszak után 2002-től egyszerre kezdett el növekedni a komplex gazdasági mutató és a belföldi vándorlási különbözet. Megfigyelhetjük, hogy a településekre történő állandó és ideiglenes vándorlások volumennövekedése sokkal koncentráltabb (1-2 év alatt lezajlott folyamat), míg a gazdasági relatív növekedés tovább tartott a 34 településünk átlaga esetén. Ezek az eredmények is igazolják feltevésünket, hogy a többi településhez képest ilyen kollektív, kimutatható növekedésnek csak
14 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 183 egy közös, minden támogatott településre kiterjedő beruházás lehetett az okozója. Olyan beruházás pedig, amely pontosan az adott időszakban, pontosan a vizsgált településeket érintette, csak a Széchenyi-terv gyógyfürdő-beruházása volt. 6. ábra A támogatott települések átlaga az 1. és 3. főkomponens síkjában, ,0 0, ,6 0,4 3. főkomponens 0,2 0,0-0,2-0, , , , ,25 2,30 2,35 2,40 2,45 2,50 2,55 1. főkomponens Összegzés A gyógyfürdővel rendelkező települések vendégforgalma általánosan nem tekinthető kedvezőbbnek, mint az országos átlag. Részletesebb vizsgálatok alapján feltártuk, hogy ezen települések többsége idegenforgalmi szempontból egyelőre nem tud megyéje meghatározó dinamikájú motorjaként működni. Az egészségturisztikai vonzerő tehát a legtöbb esetben nem jelent helyzeti előnyt a megye más turisztikai lehetőségekkel rendelkező településéhez képest. A Széchenyi-terv a gyógyfürdővel rendelkező települések jelentős részét érintette. A beruházási projekteket megvalósító települések közül sok esetben igen kedvező növekedési folyamatok láthatók. Ennek ellenére nem általánosíthatunk, mivel a települések döntő része a vendégforgalom tekintetében nem tudott profitálni a beruházásokból. Az okok meglehetősen széles körűek lehetnek, feltárásukra e tanulmány keretein belül nem vállalkoztunk. A települések turizmusban való érintettsége, jövedelmi, továbbá népességmegtartó képessége között kapcsolat mutatható ki. Így a probléma szempontjából releváns kérdés volt, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések mennyire tekinthetők versenyképesnek országos viszonylatban. A versenyhátrányban lévő települések többségében bővülő vendégforgalmat regisztráltunk, így véleményünk szerint elsősorban ezek azok a települések, amelyeknek sok esetben az egyedüli felzárkózási lehetőséget jelentheti az egészségturizmus, igaz a fejlődésüknek jelentős korlátai vannak.
15 184 DR. MICHALKÓ GÁBOR DR. RÁTZ TAMARA DR. TÓTH GÉZA KINCSES ÁRON A vizsgálat második felében arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a támogatott gyógyfürdő-beruházásoknak voltak-e, vannak-e olyan szignifikáns eredményei, amelyek a szűken vett turizmus határát átlépve detektálható társadalmi-gazdasági hatást indukálnak. Az összetett gazdasági változót vizsgálva 2003 és 2005 között emelkedési pályát figyelhetünk meg. Feltételezhetjük, hogy a gyógyfürdő-beruházások hatásait, vagy e hatások transzformáltját mutattuk ki ebben a három, emelkedést mutató évben. E hipotézisünket támasztja alá, hogy a 34 támogatott település szinte mindegyike hasonló pályát ír le, ami a többi magyar településhez viszonyított, relatív javulást mutat. Mivel e településeket semmilyen más egyszeri, azonos vagy hasonló bemeneti hatás nem érte, sem támogatásban, sem fejlesztésben, sem máshogyan, és nincsenek közöttük jellegadó szoros gazdasági kötelékek sem, így nagy valószínűséggel a támogatások hatását sikerült kimutatnunk. Fontos megjegyezni, hogy az egyszeri beruházások hatásai egy felfutási időszak után csökkenni kezdenek, mutatva, hogy a gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek, a településeknek nem elegendő egy-egy nagyobb beruházás finanszírozása ahhoz, hogy tartósan beinduljon a gazdasági fejlődés. A belföldi vándorlásért felelős mutató hasonló tulajdonságokat hordoz, mint a gazdasági változó, csak sokkal koncentráltabb formában. A demográfiai mutatókat magában sűrítő változónk esetén időben a többi településhez viszonyítva a támogatott települések átlaga hektikusan viselkedik, így erre alapozva nem lehet egyértelműen kimutatni a támogatások hatását. Azaz a társadalmi tér sokkal inkább befektetés-invariáns, mint a gazdasági tér. Az életminőségre vonatkozó kutatási program szempontjából alapvető információul szolgált, hogy a gyógyfürdővel rendelkező települések vendégforgalma és az azzal összefüggésben álló gazdasági-társadalmi hatások nem feltétlenül kedvezőbbek az adott térség más idegenforgalmi településeivel történő összehasonlításban. A Széchenyi-tervnek nyilvánvalóan voltak élénkítő hatásai, de mivel azok fenntarthatóságának biztosítása problematikus, várhatóan ezen kiváltságos településcsoportban sem fogunk az elkövetkezendő vizsgálatok során okvetlenül magasabb életminőséget kimutatni. Köszönetnyilvánítás A tanulmány a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, valamint az OTKA (K67573) támogatásával készült. IRODALOM Ács Pongrác Laczkó Tamás (2008): Területi különbségek a hazai egészségturizmus kínálatában. Területi Statisztika, 3. Budai Zoltán (2001): A Széchenyi-terv keretében megvalósuló egészségturisztikai fejlesztések első félévének eredményei. Turizmus Bulletin, 3. Budai Zoltán (2002): Marketing a fürdőfejlesztésben. Turizmus Bulletin, 1. Budai Zoltán Székács Orsolya (2001): A magyar egészségturisztikai kínálat alakítása a különböző célcsoportok igényei szerint. Turizmus Bulletin, 4. Dobos, Jean Jeffres, Leo (1993): Perceptions of leisure opportunities and the quality of life in a metropolitan area. Journal of Leisure Research, 2. Formádi Katalin (2007): Egészségturisztikai szakmák vizsgálata. Turizmus Bulletin, 4. Hajdu Ottó (2003): Többváltozós statisztikai számítások. KSH, Budapest
16 A GYÓGYFÜRDŐVEL RENDELKEZŐ TELEPÜLÉSEK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA 185 Jurowski, Claudia Brown, Desmond (2001): A comparison of the views of involved versus noninvolved citizens on quality of life and tourism development issues. Journal of Hospitality and Tourism Research, 4. Kopp Mária Kovács Mónika (szerk.): A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest KPMG (2002): Az egészségturizmus marketingkommunikációja. Turizmus Bulletin, 2. Lengyel Imre (2000): A regionális versenyképességről. Közgazdasági Szemle, 12. Michalkó Gábor (2007): Turizmusföldrajz és humánökológia. MTA FKI Kodolányi János Főiskola, Budapest Székesfehérvár Mundruczó Györgyné Szennyessi Judit (2005): A Széchenyi-terv egészségturisztikai beruházásainak gazdasági hatásai. Turizmus Bulletin, 3. Nemes Nagy József (2004): Új kistérségek, új városok. Új versenyzők? Regionális Tudományi Tanulmányok, 9. Kulcsszavak: idegenforgalom, vendégforgalom, gyógyfürdők, Széchenyi-terv, versenyképesség. Resume The authors endeavoured to reveal in details most important touristic features of settlements having a medicinal spa through several methods. They examined whether the health touristic attraction meant an advantage over other touristic values of other settlements. They analysed how much benefit settlements could make of investment projects of the Széchenyi plan. Finally it was examined whether the subsidized medicinal spa investments had significant enough results to induce detectable socio-economic impact, which surpasses the border of tourism.
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából Pénzes János, PhD egyetemi adjunktus A vidékfejlesztés jelene és jövője műhelykonferencia Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár,
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN
ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézményneve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163
A turizmus szerepe a Mátravidéken
gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek
magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68
gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011
238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés
gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről
Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015
Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma
Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági
Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén
Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)
199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete
Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata
Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.
A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT
A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%
Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3
A fürdőfejlesztések hatásai Kelet-Magyarországon Hajdúszoboszló, Mezőkövesd és Orosháza összehasonlítása Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3 Kelet-Magyarországon az elmúlt években
AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK
AZ OKTATÁS VÁROSKARAKTERT ALAKÍTÓ SZEREPE A MAI MAGYARORSZÁGON KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK Felsőoktatási kihívások Alkalmazkodás stratégiai partnerségben 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia
Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00
A gazdasági válság földrajza 2011/1
Lőcsei Hajnalka A gazdasági válság földrajza 20/1 Budapest, 20. április Az MKIK Gazdaság- es Vállalkozáskutató Intézet olyan non-profit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat
Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás
Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké
LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai
1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma
2016. június 1. 1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai
Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete
www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási
Nógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS
TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2019. I. FÉLÉV BUDAPEST 2019. AUGUSZTUS Tartalom Összefoglaló... 2 Részletes elemzések... 3 1. Az értékesítés nettó árbevételének változása
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,
Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében
A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május
A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző
EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024
CSALÁDSEGÍTŐ INTÉZET 3300 EGER, KERTÉSZ ÚT 3. TELEFON / FAX: 06-36/784-825 E-mail: csaladsegito.intezet@upcmail.hu Web: csskeger.hu EGER DEMOGRÁFIAI FOLYAMATAINAK ELEMZÉSE ÉS ELŐREJELZÉSE (összegzés) 1995-2024
KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia március 18.
PIACKUTATÁS A MAGYAR TELEPÜLÉSEKRŐL, A TELEPÜLÉSEK VERSENYKÉPESSÉGÉRŐL KICSIT MÁSKÉNT KOLTAI ZOLTÁN, PTE FEEK A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia 2014. március 18. KUTATANDÓ PROBLÉMA (2004/05
Tájékoztató. Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről
Előterjesztő: Molnár Anita Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetértékeléséről Miskolc, 2014. február
Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
Észak- és Kelet-Magyarország folyóparti településeinek turizmusa, 2000 2008 Tóth Géza 1 Dávid Lóránt 2 Ujvári Krisztina 3 A népszerű vízi turizmus és kiemelten a vízparti települések turizmusa mint mindenhol,
Munkaerő-piaci helyzetkép
A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk
4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata
4. óra: Egyenlőtlen tér a hazai jövedelemegyenlőtlenségi folyamatok vizsgálata Tér és társadalom (TGME0405-E) elmélet 2018-2019. tanév A területi fejlődés és a területi egyenlőtlenségek kapcsolata Visszatérés
SAJTÓKÖZLEMÉNY a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján
Budapest, 2009. január 12. SAJTÓKÖZLEMÉNY a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. december 46,4 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek
Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről
Trend riport A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről Összefoglaló - Az STR riport adatai szerint 2011-ben világviszonylatban Ausztrália & Óceánia, Délkelet- Ázsia és Dél-Amerika szállodái
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
A 2012 KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE
A KARÁCSONYI, SZILVESZTERI IDŐSZAK HATÁSA A BUDAPESTI, ILLETVE A VIDÉKI SZÁLLODÁK TELJESÍTMÉNYÉRE A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*
Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy
AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés
Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése
Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
AZ EURÓÁRFOLYAM VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEINEK SZÁLLÁSDÍJ-BEVÉTELEIRE, VENDÉGFORGALMÁRA 2000 ÉS 2010 KÖZÖTT
AZ EURÓÁRFOLYAM VÁLTOZÁSÁNAK HATÁSA NYUGAT- MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEINEK SZÁLLÁSDÍJ-BEVÉTELEIRE, VENDÉGFORGALMÁRA 2000 ÉS 2010 KÖZÖTT Készítette: Vályi Réka Neptun-kód: qk266b 2011 1 Az elemzés
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók
Fejér megye munkaerőpiacának alakulása I-III. negyedév
Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Elemzési Osztály Fejér megye munkaerőpiacának alakulása 2009. I-III. negyedév Készült: Székesfehérvár, 2009. október hó 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1.,
Szabó Zoltán titkár, Magyar Fürdővárosok Szövetsége
A MAGYAR FÜRDŐVÁROSOK SZÖVETSÉGE SZEMINÁRIUMA Kehidakustány, 2011. november 24. Szabó Zoltán titkár, Magyar Fürdővárosok Szövetsége 1 Bevezetés A magyar gazdaság fejlesztésében hagyományosan kiemelkedő
Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4
A támogatott turisztikai beruházások helyi és térségi szintű hatékonyságának vizsgálata 1 Szerzők: dr. Mundruczó Györgyné 2 dr. Pulay Gyula 3 Tököli László 4 Az utóbbi tíz évben a turizmus fejlesztését
4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008
Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében
Vukovich György Harcsa István: A magyar társadalom a jelzőszámok tükrében (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Vukovich György Harcsa István (1998): A
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL
JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben
Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.
2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,
2. A kelet-közép-európai országok mezőgazdasági kereskedelme a világpiacon
2. A kelet-közép-európai országok mezőgazdasági kereskedelme a világpiacon Ez a fejezet a kelet-közép-európai országok világpiaci agrárkereskedelmének legfontosabb jellemzőit mutatja be az 1992 közötti
Vidéki járások versenyképessége Magyarországon. Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János
Vidéki járások versenyképessége Magyarországon Szerkesztette: Lengyel Imre Vas Zsófia Lukovics Miklós Gyurkovics János Szegedi Tudományegyetem Gazdaság és Vállalkozásfejlesztési Központ Szegedi Tudományegyetem
Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon
Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatósága Magánszállásadás a Dél-Dunántúlon Száma: 5/ 2007 Pécs, 2008. január 1 Központi Statisztikai Hivatal Pécsi Igazgatóság, 2008 ISBN 978-963-235-160-5 Igazgató:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november
Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás?
Rariga Judit Globális külkereskedelem átmeneti lassulás vagy normalizálódás? 2012 óta a világ külkereskedelme rendkívül lassú ütemben bővül, tartósan elmaradva az elmúlt évtizedek átlagától. A GDP növekedés
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április
1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú
3. Munkaerő-piaci státus és iskolai végzettség ( )
3. Munkaerő-piaci státus és iskolai végzettség ( ) Tárgyunk szempontjából kitüntetett jelentősége van a különféle iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének. Ezen belül külön
AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK
AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK Dr. Ruszinkó Ádám elnök, Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület Reggeli sajtóbeszélgetés a Szamosban, 2018. VII. 3. 1 Az egészségturizmus
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1
Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...
Viszonyszám A B. Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a. viszonyítadóadat
Viszonyszámok Viszonyszám Viszonyszám: két, egymással kapcsolatban álló statisztikai adat hányadosa, ahol A: a viszonyítandó adat Viszonyítás tárgya (viszonyítandó adat) B: a viszonyítás alapja V viszonyítadóadat
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján
Lukovics Miklós Zuti Bence (szerk.) 2014: A területi fejlődés dilemmái. SZTE Gazdaságtudományi Kar, Szeged, 81-92. o. Szlovákiai régiók összehasonlítása versenyképességi tényezők alapján Karácsony Péter
TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL
TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI BŰNÖZÉSRŐL 2014 Legfőbb Ügyészség Budapest, 2014 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.) Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. Nagy Tibor főosztályvezető ügyész Tartalomjegyzék
Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról
Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január
A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása
Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió
Golfpálya fejlesztés Az alternatív irányzat. HEGYI J. Attila a Birdland Golf & Country Club és az Academy Golf Club alapítója és elnöke
Golfpálya fejlesztés Az alternatív irányzat HEGYI J. Attila a Birdland Golf & Country Club és az Academy Golf Club alapítója és elnöke Helyzetértékelés Nemzetközi kitekintés A golfozók és golfpályák alakulása
MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály
MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális együttműködésben létrejött publikációinak megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
AZ INNOVÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁNAK LOKÁLIS VETÜLETE
AZ INNOVÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁNAK LOKÁLIS VETÜLETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN MOSONMAGYARÓVÁR, 2017. OKTÓBER 20. Dr. Gajzágó Éva Judit Docens,
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS
Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET
Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában
Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VI.évf. 2009 2 89-107 Az Észak-magyarországi régió turizmusának esélyei a globális gazdasági válság időszakában A válság turizmusra gyakorolt hatásairól számos, elemzés,
HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER
BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)
Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Megyei jogú városok A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A legtöbb listás szavazatot a megyei jogú városokban is a Fidesz-KDNP listája kapta: összességében 43 százalékot értek el, ami valamelyest
A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május
Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.