VERTEBRATA HUNGARICA

Átírás

1 VERTEBRATA HUNGARICA MUSEI HlSTORiCO-N ATURAUS HUNGARICI Tom I Fase 2. Az 1958 évi synchron vizimadérvonutes megfigyelés eredményei Irta: Schmidt Egon Növényvédelmi Kutató Intézet Madártani Osztálya, Budapest Az 1951 óta tartó egyidejű vízimadár megfigyelés eredményeit 1957-el bezárólag az Állattani Szakosztály 511.-ik ülésén Dr.KEVÉ-vel és Dr.BERETZK-kel együtt értékeltük ki.az elmúlt évben újra megismételt tavaszi és őszi synchron vizsgálat módot nyújtott arra, hogy eredményeinket megerősítsük vagy kiegészítsük, i l l. ujabb megállapításokat tehessünk. Emellett egyes fajok, melyek akkor a felsorolásból kimaradtak, most kerültek feldolgozásra. Az 1958.IV.20-án tartott tavaszi észlelés alkalmával a dunántúli nagy tavaknál 5, a halastavaknál 3, a Dunán 4, a szikeseken egy ponton volt megfigyelő. - Az Alföldön a szikesekre 5, a dombvidéki halastavakra 2, a Tiazára 1 megfigyelő ment ki. A Tiszahát sajnos üresen maradt. Az őszi /1958.IX.23./ synchron alkalmával már jobb volt a helyzet. A nagy tavak és a halastavak 6-6 pontján, a Dunán 7 helyen ás a dunántúli szikesek képviseletében Sárszentágo-

2 tán ée Sopolyán folyt megfigyelés. A Dunántúlon ezeken kívül még 4, ebbe a felsorolásba nem illeezthető ponton voltak Munkátársaink. - Az alföldi szikeseken 5 ponton tartózkodtak észlelőink, a dombvidéki halaetavaknál 2, a Tiszánál 1, a Tiszaháton 2 helyen kapcsolódtak bele a megfigyelésekbe. Sajnos, különösen a tavaszi synchron eredményein nagyon érezhető a résztvevők relative kis száma. Olyan területek maradtak ki egyes években a hálózatból mint pl. Hortobágy, Biharugra, vagy az idei őszi megfigyelés alkalmával Fehértó, melyek kedvező fekvésüknél és egyéb adotteágaiknál fogva mind fontos adatokkal egészíthették volna ki az elért eredményeket. Azonban e hiányoeságok ellenére is sikerült a legtöbb esetben rámutatni a különböző területek összefüggésére, az ökológiai kapcsolatokra a madár ée a terület között, melyek jelen esetben a synchron vizegálatok tulajdonképeni célját képezik. Dolgozatom a fent már emiitett kiértékelésekre támaszkodik. Eredményeimet ahhoz viszonyítottam 8 az ott tett megállapításokkal hasonlítottam Ö88ze. E két munka nagyon jól kiegészítette egymást, s a levont következtetések a legtöbb esetben teljeeen megegyezőknek bizonyultak. A területi felosztás melyet alkalmaztam nem mondható teljesen tökéleteenek, de a viszonylag kisszámú megfigyelőgárdát tekintve ez a módezer látszott a leghelyesebbnek. További feldarabolás esetén egy-egy területtipusra szerencsés esetben is csak minimális létszámú megfigyelő jutott volna, de sokszor egy sem, ami a céltudatos ás eredményes kiértékelést eleve lehetetlenné tette volna. Az egyee fajokra nézve a következő megállapitáaokat tehettem, továbbra ie hangsúlyozva azok ideiglenes jellegét: A buboe vöcsök /Podicepe erietatus/ vonulásáról az elmúlt hét év tapasztalatai sorén megállapítottuk, hogy általában a nagy tavakhoz igazodik,így mozgalmai hazánkban főleg a nyugati ráezeire tolódtak. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy néha az Alföld nagyobb vizein ne gyűljenek Hseze

3 jelentősebb tömegek /pl IX.21. Geszt 107 pd ; 1956.IV. 22. Hortobágy-halastó 5C-60 pd./, de a fővonulás mégis csak a Dunántúlra esik. Az idei két aynchron vizsgálat ezt a megállapítást mindenben alátámasztotta. Tavasszal az eddigi bét évhez viszonyítva caak kevés búbos vöcsköt észleltek országszerte. A Dunántúlon KiBbalatonon 14-15, Balatonberénynél 3, a pellérdi halastavakon 1 pd. tartózkodott. Bzzel azemben az Alföldön csak Fehértó-n figyeltek meg 8-10 példányt. - Az őszi vonulás kielemzésekor még jobban beigazolódott a faj nyugatra tolódottsága. Amig az Alföldön csupán a Hortobágyi halastavakon /3 db./ és Nyíregyházén /Nagyszéktó 4-5 pd./ észlelték, addig a Balaton három pontján, a Velencei tavon /20 db./, három halastónál,a Duna kát pontján és a dunaszegi tónál láttak bubosvöcsköket. I t t meg kell jegyeznem, hogy az egyik legfontosabb alföldi megfigyelőállomáson, a szegedi Fehértó-n ez alkalommal nem volt megfigyelés. A feketenyakú vöcsök /Podiceps nlgricollis/ az eddigi 8ynchron vizsgálatok tapasztalatai szerint vonulása során érdekes módon tulnyomólag a dunántúli nagyobb vagy kiaebb, de rősen benőtt vizeket kedveli, holott nálunk tudvalevőleg a kis szikes tavak költőmadara. - Az 1958 évi tavaszi egyidejű vizsgálat erelményei némileg eltérnek ettől a megállapítástól. A Dunántúlon csak a sórszentágotai Sóstón /szikes/ tartózkodott 5-6 darab, mig a Dunától keletre HE? jduböszörménynól a Tiszacsatornán és a dunakeszi halastónál figyeltek meg egy-egy példányt. Az őezi synchron eredményei viszont már teljesen vágnak az előző évek tapasztalataival. Amig ugyanis az Alföldről csak egyetlen jelentés futott be ezzel a faijai kapcsolatban /Hortobágyi halastavak P.ruficollia? 5-6 db./ addig a dunaszegi tónál ée a meceéri Dunaholtágban 2-2, a sopolyai halastavaknál szintén két feketenyakú vöcsköt észleltek.ez az utolsó adat különösen érdekes, ugyanis a sopolyai halastavak mellett egy természetes szikes tó is van s a madarak ennek ellenére nem azon, hanem a halastavakon tartózkodtam.

4 A kis vöcsök /Podiceps ruficollis/ vonulásának a synchron megfigyelések alapján történő feldolgozása az első jelentésből kimaradt s most pótlólag kerül kiértékelésre. A tavaszi mozgás úgyszólván kivétel nélkül a Dunántúlon ment végbe, az Alföld négy évben teljesen üres volt, egy-két alkalommal szikes tavakon /Fehértó,Büdös-tó/, vagy egy esetben dombvidéki halastavon /Rákospalota/ figyeltek meg, maximum három példányt. - A dunántúli vonulást vizsgálva már első pillanatra szembetűnik, hogy a faj mennyire ragaszkodik a sűrűn benőtt vagy kis tavakhoz. Amig a Kisbalaton-nál egyetlen év /1955.IV.24./ kivételével mindig megtalálhatók voltak /pl IV pd. ; 1958.IV pd./, addig a Balaton egyéb részein csak egy esetben észlelték /Balatonzamárdi, 1952.IV.20./. Az 1953-as esztendő kivételével mindig előfordult a különböző halastavaknál is /pl. Rétszllas, Pellérd, Varászló, Miklósfa/, de emellett egyéb dunántúli v i zeknél mint Tata, Kagylózs, Csorna szintén megjelentek, sőt 1958 tavaszán sok"-at észleltek Sárszentágotén /szikes/ is. Az őszi vonulás a következő képet mutatja: A nagy tavak közül megint a Kisbalaton-nál volt a legtöbb, különben csak Balatonberénynél észleltek /1958.IX.23./ egy példányt, a Velencei tó-nál egy, Dinnyés-en két alkalommal synchron idején. volt kia vöcsök A nagy tavaknál nincs lényegesebb számbeli eltérés a tavaszi és őszi eredmények között, ezzel szemben a halastavakon és egyéb vizeken vonulók száma a tavaszihoz képest lényegesen megnövekedett ós elterjedésük is kiszélesedett. Két évben a szikeseken, sőt a Dunánál is megjelentek a vonuló kis vöcskök /pl IX.21. Nagybaracska, 18 pd; Rajka 1 pd./. - A Dunántúlhoz hasonlóan az Alföldön is jelentős számbeli eltérések voltak a tavaszi vonulási képpel szemben. A kis vöcskök a különböző szikes pontokon /pl. Fehértó, Apaj, Biharugra/ kivül a dombvidéki tavaknál /pl IX.27. Diósjenő 50 pd ; Tápiószecső 1 pd./ és a Tiszánál /pl IX.27.Sasér, 1 pd ; 1952.IX.21. Vásárosnamény 7 pd ; 1954.IX.19. Tiszasüly 6-8 pd./ is megjelentek.

5 A tőkés réce /Anas platyryncha/ az eddigi évek tanúsága szerint tavasszal egyenletes eloszlásban vonul át Magyarországon, néha az Alföldön néha a Dunántúlon van több. Az őszi vonulás nagy tömegei viazont rendszeresen az Alföldön voltak találhatók, amit a rizstermelés előretörésével hoztunk kapcsolatba. Ezeket a megállapításokat az idei synchron eredményei mindenben alátámasztották. Tavasszal körülbelül megegyező volt a vonulók ezáma, ősszel viszont a nagy csapatok megint az Alföldön tartózkodtak /pl.velencei-tó 10 pd ; Kisbalaton pd ; Balatonszentgyörgy pd. - Hajduböezörmény pd ; Geszt 500C pd ; Hortobágy halastó pd./. Az a megállapítás is megerősítést nyert, hogy vonulásukban a Dunának is szerepe van /pl,1958.iv.20. Tej- falusziget 100 pd./. Az előző kiértékelés folyamán az apró /Anas crecca/ és a böjti /Anas querquedula/ récék vonulását hasonlítottuk össze egymással és érdekes eredményeket kaptunk. A csörgő récék nagy tömegei, különösen ősszel, de tavasszal is az alföldi szikeseket kereaték f e l, mig ugyanekkor a böjti récék nagyobb csapatai gyakrabban voltak láthatók a dunántúli tavakon /pl. Kisbalaton, Velencei-tó, Rétszilas/. Ezt a jelenséget azzal magyaráztuk, hogy a böjti réce inkább a nagyobb vízhez kötött, mig a csörgő récék szeretik a nedves réteket, melyeket főleg az Alföldön találnak meg s Így nagy tömegei is i t t mutatkoznak. Az idei tavaszi synchron megfigyelés kielemzése után azt látjuk, hogy a böjti récék most 1B a Dunántúlt részesítették előnyben /pl. Kisbalaton 600 pd., Dinnyés ae csapatok/, az Alföldön csupán Apaj-on találtak nagyobb számban / pd./, Pehértó-n csak 15-20, Hajduböszörmény-nél pd. tartózkodott. - A csörgő récék, vonulásuk során szintén az eddigi képet mutatták, az Alföldön jóval egyenletesebben oszlottak meg /Apaj pd., Hajdúböszörmény pd., Hódmezővásárhely 5 pd./, a Dunántul-on, Kisbalaton-t / pd./ leszámítva jóformán alig ésilellék. A

6 Kisbalaton különben az egyetlen hely a Dunántul-on, ahol ez a faj a tavaszi synchronok alkalmával néha száznál nagyobb tömegben jelentkezett. Az őszi vonulás alkalmával még jobban kidomborodott a két faj különböző területtipuaok szerinti megoszlása. Az Alföldnek csak egy pontján /Hajduböezörmény Tisza ceatorna/ láttak megfigyelőink böjti récéket nagyobb tömegben / pd./, ezenkívül csak a hortobágyi halaatavaktól jelentettek 12 darabot. Ugyanekkor azonban a Dunántul-on, Kisbalaton-on , a Velencei tavon , a mlklóafai és abai halastavakon 10 illetve 20-22, Tejfaluaziget-en /Duna/ 3, Caorná-n /Barbacsi-té/ 30 példányt észleltek böjti réce a T szaháton /Hejőacaabai tó/ la tartózkodott. A csörgő récék nagy csapatait újra az Alföldön találtuk, de érdekes módon amig Hajdúböszörménynél , Geszten 5000 ée Hortobágyon példányt láttak, addig a Nyiregyházá-nál ée Apaj-on tartózkodó megfigyelők egyetlen apró récét aem jelentettek. Fehértó-n sajnos nem volt megfigyelés. - A Dunántul-on, bár kilenc helyről kaptam adatokat mégia kevésnek mindható a csörgőrécók száma. A legtöbb a Kisbalaton-on /50-60 pd./ volt. A Tiszaháti hejősceabai tavon u böjti récék mellett csörgőrécét is észleltek darabot. A kendermagos réce /Anas strepera/, mint az az eddigi évek folyamán is bebizonyosodott, a böjti récéhez hasonlóan idén is inkább a Dunántul-on vonult, de, különösen a tavaszi synchron alkalmával, elég kis számban. Érdekes összehasonlitani, hogy amig csörgőrécéből pl. Geszten 5000, Hajdúböszörménynél példányt figyeltek meg, ugyaninnen kendermagos récéből keveaet" i l l. egyet sem jelentettek. A t i szaháti Hejőscsabá-n, ahol idén volt először megfigyelés, e fajnak is volt 7 képviselője. A következő négy récefaj nem szerepelt az előző feldolgozóéban, Így most a nyolc év eredményeit próbálom röviden vázolni :

7 A fütyülő récék /Anas nenelope/ tavasszal egy két kivételtől eltekintve /pl IV.20./ tulnyomólag a Dunántul-on, ott la csaknem kizárólag a nagy tavakon /Kisbalaton, Velencei-tc/ vonultak, mig ősszel caak egy alkalommal találtak nagyobb mennyiségben /1951,X.14*Fehértón sok száz", Biharugrnn sok". Dinnyés 4, Balatonberény 8 példány/, különben alig észlelték. Terméezeteeen számolnunk kell azzal,hogy különösen ősszel a fütyülőrécét esetleg elnézik,összetévesztik, de ugyanekkor figyelembe kell vennünk, hogy a legtöbb eeetben régi, nagy gyakorlattal és fajismerettel rendelkező megfigyelők aem tudtak ezt a fajt aynchronok alkalmával kimutatni, teh^t nagyon valószínű,hogy az időpontok aem felelnek meg a fútyülőréce vonulása szempontjából. A nyílfarkú réce /Anae acuta/ érdekessége, hogy a többi récefajhoz viszonyítva ugy tavasszal mint ősszel feltűnően eokezor észlelték a Tiszánál /pl.1952.iv.20.váséroenamény 35 pd; Gelej 2 pd 1953.IV,27. Gergelyugornya 20 pd ; Gelej 2 pd ; Saeér 1 pd./. A kanalas réce /Spatula clypeata/ tavasszal túlnyomóan alföldi vonulónak tekinthető. árdekee, hogy a Fehértón ceak egy esetben /1952.IV.20,/ volt nagyobb mennyiségben / pd./.három alkalommal egyáltalán nem került ott elő. A dombvidéki halastavakon csak egy alkalommal talált'k /Tápióezecső, 1956.IV p'd./, a Tiezán kétszer került elő /Gelej, 1952.IV pd; 1953.IV pd./. A dunántúli vonulók főleg a Kisbalaton-on, Velencei tavon, egyes természetes ée halastavakon tartózkodtak /maximura pd./, tehát az erő- Ben benőtt vizekhez ragaszkodtak. Az Őezl vonulás többnyire kiegyensúlyozott volt, de ilyenkor csak keveset észleltek mindenütt. Ha nagyobb,százas tömegek fordultak elő, azok mindig az Alföldön helyezkedtek el. A barátréce /Aythya ferine/ tavaszi vonulása hazánkban nagyiéból egyenletesnek mondható, de az i t t - o t t előforduló,

8 kiugróan nagy szánok mindig a Dunántul-rcl származnak /pl IV.20. Rátszilas 350 pd 1954.IV.25. Kisbalaton 120-1X) pd./. Az Alföldön a szikeseken, főleg Fehértó-n, FUlöpházá-n etb. találtak barátrécéket,de ritkán a Tiszán ée egy Ízben e Dunán /Süttő, 1958.IV pd./ is megjelentek. - Érdekéé, hogy az őezi synchronok eredményei szerint nagyobb tömegben egyezerre az Alföldön ée a Dunántul-on nem mutatkoztak /pl IX.27. Rétezllae 1000 pd., Kiebalaton pd.,pellérd 50 pd. illetve Gelej /Tieza/ 9 pd;/ vagy / Fehértó eok száz", - Kiebalaton 25, Velence 22 pd./. A kerce /Bucephala clangula/ ée kontyos /Aythya fullgula/ récék idei mozgalmai egyetlen eeettől eltekintve mindenben igazolták azt a megállapítást, miszerint e fajok vonulás közben túlnyomó többeégben a Dunántúl nagy tavait,elsőeorban a Balaton-t kereeik fel.a jelenség valószínűleg nem topográf i a i okokra vezethető vissza, hanem abból a tényből fakad, hogy a Balaton mély vizével és fenekén a Lythoglyphua ée Dreissena nagy tömegeivel hazánkban a legjobb táplálkozóterületet biztosítja e fajok részére. Sajnos a synchron megfigyelések időpontjai ezeknél a récéknél a legkedvezőtlenebbeknek mondhatók. Tavasszal már ceak töredékei mutatkoznak a nálunk telelő nagy tömegeknek, őa8zel pedig legfeljebb az előőraöket láthatjuk. Idén tavaa8zal mindkét fajt kizárólag a Dunántul-on észlelték, mégpedig a kerce réce: Balatonberény 50-52, Tejfalusziget /Duna/ 7 és Csorna /Barbacsi tó/ 20 példány. Kontyos réce: Balatonberény 4, Kisbalaton 10-12, Alsógöd /Duna/ 1, Sárszentágota-Sóstó /szikes/ példány. Az őszi synchron vizsgálat alatt kontyos récét egyáltalán nem, kerce récét pedig ceak egyetlen esetben /Hortobágyhalaató 27 db./ észleltek az ország területén. A ke-rce réce vonulási ritmusát az alábbi kis táblázaton szemléltetem:

9 Balaton Duna Alföld IX IX IX IX IX IX X X volt"/szám?/ 1 A halászsas /Pandion haliaetue/ eddigi vizsgálataink alapján vonulása során nem mutatott ökológiai differenciálódást, halastavaknál való megjelenése természetesnek volt tekinthető. Nagyobbrészt dunántúli megjelenésekről kaptunk adatokat. Az idei tavaszi megfigyelés szerint a pellérdi és miklóefai halastavaknál.valamint a dunaszegi tónál egy-egy példány, a Dunától keletre pedig Tápiószecső-n 7, Pehértó-n 1 haláezeas tartózkodott. Az Őszi synchron alkalmával a Dunán Pake-nál ée Tahitótfalu-nál egy-egy,az Alföldön Hortobágy-on /halaetó/ 2-3 példányt észleltek. Nagyon érdekes e fajnak a tápiószecsői halastavaknál történő, most már eorozatos tavaszi tömeges" megjelenése /1956.IV pd; 1957.IV pd ; 1958.IV pd./. A tavak relative kis terjedelműek, széleik magas náddal szegettek. Két oldalról erdővel /nyár, akác, elszórt fenyőcsoportok/, egyébként nedves rétekkel ill.szántókkal határosak. Szerintem az erdő hatalmas,alvásra és a zsákmány széttépésére egyaránt alkalmas nyárfáival egyik fő oka a halászsasok itteni centralizálódásénak. A további ökológiai kapcsolatok kiderítését a jövő egyik feladatának kell tekintenünk. A nagy póling /Numenius arquatus/ tavaszi felvonulása eddigi synchron adataink szerint szinte kizárólag az alföldi szikeseken ment végbe, a Dunántul-on - főleg a Balaton-nál,a

10 Velencei-tó-nál ée egy-két halastónál - csak kis ezáraban éezlelték. Az őezi megfínyeiéaek alkalmával már Inkább kiegyensúlyozott volt a helyzet, bár egy-két óv kivételével itt ie határozott keletretolódásról beszélhetünk. A mozgások eorán a különböző területek egymást helyettesitéeét vizsgáltuk és érdekéé eredményeket kaptunk. Idén /1958/ taveeezal is az alföldi szikeeeken dominált a mozgás /Hódmezővásárhely 5?, Hajdúböszörmény 13, Fehértó 3 példány/,a Dunántul-on ceak a nagy tavaknál nv..*atkoztak /Zalavár 6,Dinnyés 4 példány/. - őeezel szintén nz Alföldön voltak a nagy tömegek /pl. Hortobágy-halastó /?/,í*ajduböezörmény példány/. A Dunántul-on a szikeeeken tartózkodott a legtöbb nagy póling /Sopolya 100, Sárezentágota 4 pd./, a Balaton-nál, noha a vízállás alacsony volt, ceak Zalavár-nál i l l. Balatonszentgyörgy-ön észleltek 4 i l l. 1 példányt. A halastavak közül Miklósfá-ról 20 darabot jelentettek,mig az alacsony Duna zátonyain vonuló pólingokat a Negybarac8kánál látott példány képviselte. A nagy goda /Limosa llmoea/ az előző feldolgozásból kimaradt és igy most a nyolc év eredményeit próbálom meg ÖBZszefoglalni. A tavaszi vonulás csaknem teljee mértékben az alföldi szikeseken ment végbe /Fehértó, Apaj, Nagykunság etb./,de a madarak néha a Tiszánál /Gelej,1952.IV pd ; 1953.IV pd./ is megjelentek. Fent a Tiszaháton egyezer sem, a dombvidéki halastavaknál nyolc év alatt egy eeetben /Vácrétót,1956.1V.22./ észlelték. - Araig az Alföldön nagyobb csapatok mozogtak,addig a Dunántol-on minimális mennyiségben ós teljesen rendszertelenül jelentek meg a nagy godák. Úgyszólván valamennyi területtipusról van előfordulás, mint Dinnyéé,Balatonzamárd1, Feliérd, Sárszentágota, Csorna /Barbacsi tó/, de többnyire csak keveset észleltek. Az őszi vonulás ><lka]mável érdekes módon alig találkozunk a nagy goda nevével. Az irodaloc; szerint vonulása augusztus-szeptemberre esik, igy valószínű, hogy negfigyelée ink időpontjában a zöm már elvonult és csak töredékekkel

11 számolhatunk. Az Alföldön a azegedi Fehértó-n 1952 év kivételével minden alkalommal előfordult, ezen kivül Apaj-on /1956.IX.23./és a Tiszánál /Gele.j, 1953.IX.27./ észlelték. - A Dunántul-on kétszer látták a Kisbalaton-nál, egyszer Csepel-en /Duna/, 1953 őszén pedig Dinnyes-en ós a Dunaszegitó-nál, ez utolsó négy év őszén sehol sem figyelték meg. Röviien jellemezve a havasi partfutók /Calidris alpina/ vonulása során az eddigi hét év synchron megfigyelései alapján szerzett tapasztalatokat azt mondhatnám, hogy a nagy tömegek főleg az Alföldön voltak találhatók és csak a fővonulás idején fordultak meg nagyobb számban a Dunántul-on, de még ott is gyakran felkeresték a relative kis terjedelmű szikeseket.amennyiben a körülmények lehetővé tettek,a havasi partfutók vonulásuk során a Duna zátonyait is felkeresték,de ha innét a magas vízállás miatt kiszorultak, a dunántúli halastavaknál is megjelentek. Idén /1958/ tavasszal ugy az Alföld mint a Dunántul-nak csak egy-egy pontján észleltek havasi partfutókat /Hódmezővásárhely 100 pd; Sárszentágota-Sóstó 1 pd./ és ezek az adatok teljesen egyeznek az eddigi tapasztalatokkal. - Ősszel, amikor a Duna hobszu évek után igen alacsony vizállásu volt a synchron idején szintén érdekesen és az előző megállapitáaokkal teljes összhangban alakultak az eredmények. Az Alföldön, Apaj-on 16, Tápiószecső-n /leeresztett halastó/ 3,mig a Dunántul-on Balatonszentgyörgy-ön 7, Paks-nál /Dunazátony/ 8-10 és Sárszentágotá-n 25 példányt észleltek. I t t ismét emlékeztetnem kell arra, hogy Fehértó-n, ahol az elmúlt évek során mindig nagy csapatok voltak,idén ősszel nem folyt megfigyelés, Hortobágy-ról pedig Calldris sp." jelentés érkezett, melyeknek egy része esetleg lehetett Oalidris alpina is. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy a dunántúli tömegek a Balaton-nál és a Velencei-tó-nál összpontosultak.idén, amikor végig a Dunán zátonyok kínálkoztak a vonuló madaraknak, az előző évekhez viszonyítva C8ökkent a Balaton partján

12 észlelt havasi partfutók száma,a Velencei-tó-nál pedig egyet aem láttak.viszont a paksi Dunaszakaszon és feltehetőleg még máshol ie, ahol nem tartózkodott megfigyelő, megjelentek a havaei partfutók csapatai, de emellett a szikeseket /Sárszentágota/ aem hanyagolták el. Jövő feladatunknak kell tekintenünk annak kiderítését, hogy alaceony vizállás mellett meddig terjed a Dunazátonyok azivó hatása és vájjon egyenlő mértékben hat-e az Alföldre i l l. a Dunántul-ra. A pajzsos cankók /Philomachus pugnax/ nagy tömegeit a synchron vizsgálatok alkalmával az eddigiekben kizárólag az Alföldön figyelték meg, a Dunántul-ra csak a fővonulás idején jutottak kisebb csapatok, különösen tavasszal. Idén /1958/ viszont aiv.20-iki megfigyelés alkalmával a Dunántul-on egyetlen példányt sem óezleltek, ugyanekkor az Alföldön nagy tömegek /Apaj 1000 pd ; Hajdúböszörmény pd; Hódmezővásárhely 400 pd ; Fehértó 50 pd./ tartózkodtak. Ilyen eset eddig csak 1956 tavaszén adódott. Valószinü. hogy egyik esetben sem sikerült a fővonulást elcsipnünk, s igy a további kutatások e téren feltétlenül szükségesek. - Ősszel kiegyensúlyozottabb volt a helyzet. Az Alföldön, Geszt-en sok", a hortobágyi-halaetavaknál Ph.pugnax /?/,Hajduböszörmény-nél 2 példányt; a Dunántul-on,Balatonszentgyörgyön 3, Csorná-n 30 ée végül Sopolyé-n 10 példányt észleltek megfigyelőink. Mint a feketenyakú vöcsök esetében itt is érdekes volt a két terüwettipust szembeállítani egymással sopolyai viszonylatban. A pajzeoecankók a halastavak mellőzésével az egyetlen kis szikes tavacskánál keresgéltek. Az ezüst sirályok /Larue argentatus/ idei viselkedése csaknem teljesen megfelel az eddigi synchron vizegálatokból leszűrt tapasztalatoknak. Talán csak tavasszal volt egy kis eltérés. Az eddigiekben ugyanis ilyenkor kizárólag a Dunántul-on jelentkeztek, ott is csak kis ezámbtn, idén viszont egyedül Fehórtó-n észleltek 1 darabot /juv./. Ősszel,mint az eddigiekben is mindig, a Dunántul-on mutatkoztak nagyobb számban, elsősorban a Balaton-nál /pl.bala-

13 toriszentgyörgy 26 pd ; Balatonberény 18 pd ; Kiebalaton 7 pd./. Újból bebizonyosodott az a korábbi megállapításunk is,miszerint abban az esetben, ha a Balaton-nál megfigyelt csapatok egyedszáma a 20-at meghaladja, az ezüatsirályok a dunántúli halastavaknál is megjelennek /Iszkaszentgyörgy 2 pd./. - Vonulásuk során csaknem mindig felkeresték a Dunát is és ugy látszik hogy mozgalmaikban a vízállás alakulása is nagy szerepet játszik. Amig az előző évek aorán / / az őszi vonuláskor itt látott ezüstsirálytáreaságok között a legmagasabb példányszám 7 volt, de átlagosan csak 2,2, addig idén a nagykiterjedésű zátonyokat a balatoni számokat is meghaladó csapatok látogatták /Madocsa-PakB pd ; Ordas! sziget egy csapat"; Ráckeve 17 pd ; Nagybaracska 2 pd./. - Az Alföldön két ponton észleltek ezüetairályokat, az egyik helyen érdekes módon nagy egyedszámban /Hortobágy-halaató ; Hajdúböszörmény 1 pd./. Nagy kár, hogy Fehértó idén kimaradt a megfigyelőhálozatból. A lócsérről /Hydroprogne caspla/ inkább kvantitatív mint ökológiai adatokat kaptunk ás azt a megállapítást tehettük, hogy legrendszeresebben a szegedi Fehértó-t keresi fel magyarországi kóborlásai közben. Ezt az idei synchron ie alátámasztotta, amennyiben tavasszal egyedül Fehértó-n tartózkodott egy példány, ősszel pedig egyáltalán nem észlelték. Bármilyen érdekes eredményeket kaptunk is a aynchron vizsgálatok során kénytelenek vagyunk beismerni, hogy még mindig a munka kezdetén vagyunk és nagyon sok megoldandó feladat van előttünk. Bebizonyosodott az adatok összeállítása során, hogy a jelenlegi megfigyelőhálózat korántsem elég, bővítésre, szélesítésre szorul. Fontos feladat tehát, hogy a madártan ir^'nt érdeklődő ifjú nemzedéket fokozatosan bekapcsoljuk a synchron kutatás munkájába és a megfigyelések alkalmával igyekezzünk tervszerűen, az irányelveknek megfelelően elosztani őket a terepen. Hasonlóképen megoldandó a synchron napok bővitése is, _

14 Az évi egy-egy nap arait eddig erre a célra fordítottunk nagyon kevés, éppen csak a minimum hatérén mozog eredményeit illetőleg. Ennek következtében,mint m^r fent is kifejtettem, egyes fajokról csak részeredményeket, vagy egészen hamis beállítottságú képet kaphatunk. Ezt kiküszöbölendő meg fogjuk próbálni, hogy ugy tavasszal mint ősszel egy-egy nappal megtoldjuk közös megfigyeléseinket. - Munkatársaink azabadideje sajnos szükreszabott és egyéb nehézségek /utazás stb./ is vannak.de azért remiijük, hogy kérésünket megértéssel fogják fogadni ás tovább támogatják erőfeszítéseinket. Végezetül köezönetet kell mondanom Mindazoknak, akik 1958-ban a synchron kutatásokon résztvettek, kérésünknek e- leget téve kimentek a terepre, a Balatonra, a Dunára, az alföldi szikesekre vagy a halaetavakra, hogy értékes megfigyeléseikkel és adataikkal e kis munka megjelenését lehetővé tegyék. Die Ergebnisse der synkronistischen Beobachtung de«wasservogelzuges vom Jahre 1958 Von E. Schmidt Ungarisches Ornithelogisches Institut, Budapest Der Verfasser gibt in seinem Aufsatze die Resultate der im Jahre überall im Lande gleichzeitig vorgenommenen Beobachtungen des Ziehens der Wasserzugvögel bekannt. Die hier gemachten Peststellungen sind im Zusammenhange mit den

15 ïrgebniasen der voir Jahr«1951 bis 1957 durchgeführten einschlägigen Erhebungen, befeetigen beziehungsweise ergänzen dieselben.ir.it Hilfe der relativ geringzähligen Beobachtungegarde ist es gelungen das eigentliche Ziel der synkronistiechen Erhebungen zu erreichen, d,h.ökologische Zusammenhänge zwischen den Vögeln und den Gebieten zu finden, sowie die verschiedenen Gebietetypen vom Standpunkte des Vogelzuges miteinander zu verg. eichen. Ein interessantes Problem ist z.b. die Rolle der Donau beim Vogelzug. Bei hohem Wasserrtande fehlen nämlich die Sandbänke und eoaait auch jede Möglichkeit eines Ruheortes der Vögel. Heuer aber war während der synkronostischen Beobachtungen im Herbste der Wasseretand der Donau sehr niedrig und diese Erscheinung hat auch beim Vogelzug ihre Wirkung fühlbar gemacht. Die Strandläufer /Calldrls alpina/ eind zum Beiapiel bei den tranedanubiechen Fischteichen nicht zur Sicht gekommen /im Gegeneatze zu den Jahren mit hohem Waeeeratande/» auch beim Plattensee war nur eine geringe Zahl zu beobachten, dagegen waren sie auf den Sandbänken der Donau erschienen. Das Gros der Silberraöwen /Larue argentatua/ suchten in den Herbsttagen der letzten Jahre' /der Waeaeretand der'donau war sehr hoch/ während der Beobachtungen immer den Plattensee auf, und nur dann wenn dort, in den einzelnen Gruppen, die Zahl der Möwen mehr als zwanzig war, sind sie bei den transdanubischen Fischteichen erschienen. Dass aber bei ihren Zügen die Donau auch eine grosse Rolle spielt, wird dadurch bewiesen, dass heuer im Herbste die Möwen in Gruppen von zahlreicheren Individuen zusammengesetzt, die Sandbänke überfielen. Der Autor befasst sich im weiteren mit der Auswertung der bei den einzelnen Arten erhaltenen Ergebnissen und begründet seine Feststellungen mit konkreten ziffermässigen Angaben. Schliesslich weist er auf die Mangelhaftigkeiten des Beobachtungssystems hin, und betont die Notwendigkeit der Vermehrung der eynkronistischen Tage.

16 L i t e r a t u r KËVE A., BERET2K P., SCHMIDT E: Az egyidejű /eynchron/ vizimadártani kutatás feladatai éa néhány eredménye. Állatt. Közlem., 47, 1-2, p