GEOTERMÁLIS WORKSHOP IZLANDON ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GEOTERMÁLIS WORKSHOP IZLANDON ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA"

Átírás

1 GEOTERMÁLIS WORKSHOP IZLANDON ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA Készítette: Dr. Puskásné dr. Szeghy Petra Nóra

2 I. Pályázati keretek Az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT Alap) Megújuló energia (HU03) programterületén szeptember között került sor a három napos Geotermális workshop Izlandon önkormányzatok számára című szakmai programra, amely keretében 10 önkormányzat részéről 27 döntéshozó pozícióban lévő, illetve mérnöki és menedzseri feladatokat ellátó tisztviselő vett részt a geotermikus energia használatához és hasznosításához szükséges alapismeretek elsajátítását célzó, kapcsolatépítést és hosszabb távú együttműködés kialakítását elősegítő, gyakorlatorientált rövid képzésen Izlandon. A képzés megvalósításában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, mint Program Operátor, valamint az Izlandi Nemzeti Energia Hatóság, mint Donor Partner vett részt. A megvalósítást az EGT Alap Megújuló energia (HU03) program Kétoldalú Kapcsolatok Program szintű Alapja ,- Eurós támogatással, 100%-os támogatási intenzitással támogatta. II. A beszámoló témájának apropója A pályázati kötelezettség mellett jogászként számomra a geotermikus energia kinyerésének jogszabályi kereteiről tartott előadás ütötte meg a fülemet. Ez az a téma, illetve ez volt az a Hanna Konradsdottir- előadása, melyet vitát generált köztünk. Mennyiben is szabályozta Magyarország a geotermikus energia kutatásának és kinyerésének módját. III. Jogszabályi keretek A jogszabályi keretek ismertetése kapcsán ki kell tekinteni Izland szerepére Európában, illetve az Európai Unióban. Izland 2009-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz,,majd a következő évben a csatlakozási tárgyalások meg is kezdődtek, azonban 2013-ban a tárgyalásokat a csatlakozással együtt felfüggesztették januárjában és márciusában a hírek ugyan még arl szóltak, hogy az izlandi úgynevezett Kalózpárt népszavazást szeretne tartani e kérdésben, ugyanakkor ezek a hangok mára lecsendesedtek. Izland olyan időben kérte csatlakozását az Európai Unióhoz amikor Európát és Izlandot is sújtotta a 2008-as világválság. A bankcsőddel és pénzügyi összeomlással járó világválság után azonban Izland ismételten talpra állt. Ez a turizmusnak köszönhető, ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Izland geotermikus nagyhatalom. Az előadások során több alkalommal hallhattunk arról a tényről, hogy a geotermikus energia hasznosítása a gazdaság fejlődés fundamentális alapja. Magyarország, mint az Európai Unió tagja köteles átvenni a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelvet. Ezen kötelező erejű norma valamennyi uniós ország elé kötelező jellegű nemzeti célkitűzéseket állapít meg, azzal az általános céllal, hogy 2020-ig megvalósuljon a megújuló energiaforrásoknak az EU energiafogyasztásában való 20%-os, a közlekedési ágazatban pedig 10%-os részaránya (mindkettő a teljes bruttó energiafogyasztásban képviselt összarányra vonatkozik, azaz a

3 mindenféle forrásból ideértve a megújulókat is származó felhasznált energia összességére). 1 A geotermikus energia kinyerésének jogi háttere hazánkban két irányú szabályozás alá esik. Mielőtt azonban ennek ismertetésére rátérnék mindenképpen szólni kell arról, mi is az a geotermikus energia. A megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról szóló 2009/28/EK irányelvet 2 cikk a.) pontja rendelkezik arról, hogy minősül megújuló energiának. E szerint: megújuló energiaforrásból előállított energia : a nem fosszilis megújuló energiaforrásokból származó energia: szél-, nap-, légtermikus, geotermikus, hidrotermikus, valamint az óceánból nyert energia, vízenergia, biomassza, hulladéklerakó helyeken és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázok és biogázok energiája Természetesen a fenti jogszabály a geotermikus energia fogalmát is definiálja a következőképpen: geotermikus energia : a szilárd talaj felszíne alatt hő formájában található energia A magyar jogszabályok a geotermikus energia fogalmát bár nem az értelmező rendelkezések között meghatározzák. Az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról szóló 54/2008. (III.20.) kormányrendelet 1. melléklete határozza meg a geotermiukus energia fogalmát. Ezek szerint: A földkéreg belső hőenergiája, amely energetikai céllal hasznosítható. A geotermikus energia a legalább +30 C hőmérsékletű folyékony vagy gáz halmazállapotú anyagok közvetítésével (geotermikus energiahordozók), ezek közvetlen földkéregből való kitermelésével vagy recirkuláltatásával nyert energia. A magyar jogrendszerben a geotermikus energia kitermelésének két útját nyitotta meg a jogszabályalkotó: 1.) Geotermikus energia kitermelése víz nélkül 2.) Geotermikus energia kitermelése termálvízzel. Amikor a geotermikus energiát víz kivétel nélkül termelik ki arra a bányászatról szóló évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: bányatörvény) rendelkezik. Ezen jogszabály 1. h.) pontja rendelkezik a geotermikus energia kutatásáról, kinyeréséről és hasznosításáról. A bányatörvény 5. (1) bekezdés g.) pontja az alábbiakról rendelkezik: a geotermikus energia kinyerését és hasznosítását, valamint az ehhez szükséges - külön jogszabályban meghatározott - földalatti és felszíni létesítmények megépítését és használatba vételét, ha a tevékenység nem vízjogi engedély köteles. Ebben az esetben az engedélyező hatóság a területileg illetékes bányakapitányság. Abban esetben amikor a geotermikus energia kinyerése termálvíz kitermeléssel is jár az is megtörténhet két féleképpen: 1

4 a.) kizárólag geotermikus energia hasznosítására; b.) termálvíz kitermelés esetén annak komplex hasznosítása történik meg. Mindkét esetet a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vízig. tv.) szabályozza, illetve az ágazati rendeletek. A Vízig. tv. 1. (1) bekezdés d.) pontja az alábbiakról rendelkezik: a vizek hasznosítására, hasznosíthatóságának megőrzésére és a vízkészletekkel való gazdálkodásra. Ugyanezen jogszabály a rendelkezik a hatósági jogkörről: b) a vízilétesítmény használatbavételéhez és üzemeltetéséhez, a vízhasználathoz (vízjogi üzemeltetési engedély). Az eljáró hatóság kijelölését a a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V.22.) kormányrendelet határozza meg: a vízgazdálkodással összefüggő első fokú vízügyi hatósági jogkört a területi vízügyi hatóság (a továbbiakban: vízügyi hatóság)." Termálvíz kinyerésével történő geotermikus energia hasznosításáról is rendelkezik a Vízig. tv.. A Vízig. tv a részletezi ezen eljárásokat az alábbiak szerint: (1) A felszín alatti vizet - az e törvényben foglaltak figyelembevételével - csak olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel és a vízutánpótlás egyensúlya minőségi károsodás nélkül megmaradjon, és teljesüljenek a külön jogszabály szerinti, a vizek jó állapotára vonatkozó célkitűzések elérését biztosító követelmények. (2) A vízigények a felhasználható vízkészlet mennyiségi és minőségi védelmére is tekintettel elsősorban a vízhasználat céljára még le nem kötött vízkészletből elégíthetők ki. (3) Az ásvány-, gyógy- és termálvizek felhasználásánál előnyben kell részesíteni a gyógyászati, illetve a gyógyüdülési használatot. (4) A vízigények kielégítésének sorrendje az (1)-(3) bekezdésekben foglaltakra is figyelemmel: a) létfenntartási ivó és közegészségügyi, katasztrófa-elhárítási, b) gyógyászati, valamint a lakosság ellátását közvetlenül szolgáló termelő- és szolgáltató tevékenységgel járó, c) állatitatási, haltenyésztési, d) természetvédelmi, e) öntözési, f) gazdasági, g) egyéb (így például sport, rekreációs, üdülési, fürdési, idegenforgalmi célú) vízhasználat. A 15. (4) bekezdés rendelkezése mellett álljunk meg egy szóra. A workshop alkalmával kilépve a magyar gondolkodásmód mókus kerekéből egy egészen más szemlélettel rendelkező világba léphettünk, aminek az arra fogékonyak esetén pozitív hatása lesz itthon is. Az energia felhasználása során több alkalommal, több előadó is nagy hangsúlyt fektette arra, miként érdemes a geotermikus energiát felhasználni. Az általuk space heating -nek nevezett az első lépcső a kitermelés során. Azaz először meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a rezsit csökkentsük. Ebben párhuzamot mutat a magyar jogszabály a fenti felsorolásával. Valamit a kormányzati rezsicsökkentés intézménye is ezt a gondolatot erősíti. A jogszabályi környezet áttekintésénél ki kell emelni a kitermelt és hasznosítás után fennmaradó úgynevezett hulladékvíz visszasajtolásának problémáját. Ebben a kérdésben is megadja a jogi szabályokat törvény. A visszasajtolás szükségességéről hosszas beszélgetést folytattunk a workshop alkalmával. A magyar álláspont értelmében a visszasajtolás elengedhetetlen. Ugyanakkor az izlandi kőzet összetétel teljesen más, illetve ha ott is visszasajtolták volna ezen hulladék vizet sosem alakult volna ki a Blue Lagoon elnevezésű fürdő. A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII.21.) kormányrendelet szabályozza a visszasajtolást. Ezen jogszabály a visszasajtolás engedélyezéséről rendelkezik. Milyen esetben engedélyezhető és mikor nem, milyen feltételeknek kell megfelelni.

5 IV. Összegzés Ezen három aktív nap alatt betekintést nyerhettünk a geotermikus energia izlandi történetébe, a geotermikus energia kitermelésének jogszabályi környezetébe, a kinyerés finanszírozásának forrásaiba, a hasznosítási módokba. Mind a politikai vezetők, mind a hivatalban dolgozók, legyen az műszakos, pályázatos, vagy szakértő kolléga olyan komplex látásmódba helyezte a geotermikus energia felhasználásának módját, mely új lendületet ad a hasznosítás melletti lobbi tevékenységnek. Bonyhád Város Önkormányzata rendelkezik a geotermikus energia kinyerésének többlépcsős tervével. Egészen a kúttól a fürdőig megvannak a tervek. Bízom benne, hogy a város közép távú tervei között szereplő geotermikus energia hasznosítás lépcsőin mielőbb elkezdhetünk lépdelni.

Kovács Gábor Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitányság. XVII. Konferencia a felszín alatti vizekről 2010. március 24-25.

Kovács Gábor Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitányság. XVII. Konferencia a felszín alatti vizekről 2010. március 24-25. Kovács Gábor Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szolnoki Bányakapitányság XVII. Konferencia a felszín alatti vizekről 2010. március 24-25. 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról (Bt.) 203/1998. (XII.

Részletesebben

HÓDOSI JÓZSEF osztályvezető Pécsi Bányakapitányság. Merre tovább Geotermia?

HÓDOSI JÓZSEF osztályvezető Pécsi Bányakapitányság. Merre tovább Geotermia? HÓDOSI JÓZSEF osztályvezető Pécsi Bányakapitányság Merre tovább Geotermia? Az utóbbi években a primer energiatermelésben végbemenő változások hatására folyamatosan előtérbe kerültek Magyarországon a geotermikus

Részletesebben

Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén

Vízügyi hatósági feladatok a felszín alatti vizek területén Vízügyi szervezet felépítése BELÜGYMINISZTÉRIUM Vízügyi Helyettes Államtitkársága Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízügyi Igazgatóságok Országos Vízügyi Hatóság Területi Vízügyi Hatóságok OVF és VIZIGEK

Részletesebben

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS

VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ december 31. TÁJÉKOZTATÁS VÍZILÉTESÍTMÉNYEK, KUTAK HATÁRIDŐ 2018. december 31. TÁJÉKOZTATÁS Hazánk ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészleteinkből történik, ezért nagyon fontos hogy a vízkivétel és a vízutánpótlódás egyensúlya

Részletesebben

A8-0392/286. Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében

A8-0392/286. Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében 10.1.2018 A8-0392/286 286 63 a preambulumbekezdés (új) (63a) A fejlett bioüzemanyag-fajták várhatóan fontos szerepet játszanak majd a légi közlekedés üvegházhatásúgázkibocsátásának csökkentésében, ezért

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :47. Parlex azonosító: 18Q17QZ90004

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :47. Parlex azonosító: 18Q17QZ90004 Iromány száma: T/15373. Benyújtás dátuma: 2017-04-26 17:47 Miniszterelnökség Parlex azonosító: 18Q17QZ90004 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

NEMZETKÖZI GEOTERMIKUS KONFERENCIA A TERMÁLVÍZ GEOTERMIKUS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ VÍZÜGYI JOGSZABÁLYOK ÉS AZOK VÁLTOZÁSAI

NEMZETKÖZI GEOTERMIKUS KONFERENCIA A TERMÁLVÍZ GEOTERMIKUS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ VÍZÜGYI JOGSZABÁLYOK ÉS AZOK VÁLTOZÁSAI NEMZETKÖZI GEOTERMIKUS KONFERENCIA A TERMÁLVÍZ GEOTERMIKUS CÉLÚ HASZNOSÍTÁSÁT BEFOLYÁSOLÓ VÍZÜGYI JOGSZABÁLYOK ÉS AZOK VÁLTOZÁSAI Dr. Kling István államtitkár, KvVM A felszíni és a felszín alatti vizek,

Részletesebben

Termálvíz gyakorlati hasznosítása az Észak-Alföldi régióban

Termálvíz gyakorlati hasznosítása az Észak-Alföldi régióban NNK Környezetgazdálkodási,Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Iroda: 4031 Debrecen Köntösgátsor 1-3. Tel.: 52 / 532-185; fax: 52 / 532-009; honlap: www.nnk.hu; e-mail: nnk@nnk.hu Némethy

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1994. (VI. 1.) rendelete a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról*

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1994. (VI. 1.) rendelete a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról* PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/1994. (VI. 1.) rendelete a közműves vízellátásról és a közműves csatornázásról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.

Részletesebben

Hogyan bányásszunk megújuló (geotermikus) energiát?

Hogyan bányásszunk megújuló (geotermikus) energiát? ORSZÁGOS BÁNYÁSZATI KONFERENCIA Egerszalók, 2016. november 24-25. avagy mennyire illik a geotermikus energia a bányatörvénybe? SZITA Gábor elnök Magyar Geotermális Egyesület 1. Hogyan bányásszuk az ásványi

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1LTBGSIG0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1LTBGSIG0001 Iromány száma: T/18816. Benyújtás dátuma: 2017-12-08 14:02 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1LTBGSIG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Kistelepülések szennyvízelvezetési és -tisztítási lehetőségei. Lajosmizse május 24. Dévai Henriett Főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium

Kistelepülések szennyvízelvezetési és -tisztítási lehetőségei. Lajosmizse május 24. Dévai Henriett Főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Kistelepülések szennyvízelvezetési és -tisztítási lehetőségei Lajosmizse 2016. május 24. Dévai Henriett Főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium A települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK

Részletesebben

Tájékoztató. Készült: Budapest, szeptember 30.

Tájékoztató. Készült: Budapest, szeptember 30. Tájékoztató a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozó - 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító - vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési

Részletesebben

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.

Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19. Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI. Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30.

A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI. Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30. A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30. BKSZT Tartalom Előzmények, új körülmények Tervezett jogszabály

Részletesebben

Dr. Tamaga Ferenc elnökhelyettes MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉSFÖLDTANI HIVATAL

Dr. Tamaga Ferenc elnökhelyettes MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉSFÖLDTANI HIVATAL Dr. Tamaga Ferenc elnökhelyettes MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉSFÖLDTANI HIVATAL 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról (Bt.). 203/1998. (XII. 19.) Kormányrendelet a Bt. végrehajtásáról. 267/2006. (XII. 20.) Kormányrendelet

Részletesebben

A geotermális energia energetikai célú hasznosítása

A geotermális energia energetikai célú hasznosítása Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért A geotermális energia energetikai célú hasznosítása Szita Gábor okl. gépészmérnök Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) elnök Vajdahunyadvár,

Részletesebben

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLYÁNAK MÁSODFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI

A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLYÁNAK MÁSODFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLYÁNAK MÁSODFOKÚ HATÓSÁGI ÜGYKÖREI Ssz. Főosztály Osztály II. fokú hatósági ügytípus megnevezése A jogkört megállapító jogszabályhely pontos megjelölése

Részletesebben

IV. Katonai Hatósági Konferencia

IV. Katonai Hatósági Konferencia Dr. Kovács Gábor - Dr. Káldi Zoltán Veszprém megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Bányászati Osztály IV. Katonai Hatósági Konferencia Balatonakarattya, 2017. május 3. I. Problémafelvetés megváltozott

Részletesebben

ZHASZNÁLATOK JOGI SZABÁLYOZ ÉS S A A MEZŐGAZDAS LETÉN TAPASZTALATOK AZ ADUVIZIG MŰKÖDÉSI M. koch.gabor@aduvizig.hu. Kép p forrás: www.mnvh.

ZHASZNÁLATOK JOGI SZABÁLYOZ ÉS S A A MEZŐGAZDAS LETÉN TAPASZTALATOK AZ ADUVIZIG MŰKÖDÉSI M. koch.gabor@aduvizig.hu. Kép p forrás: www.mnvh. ÉS S A FELSZÍNI VIZEKET ÉRINTŐ VÍZKÉSZLET-GAZDÁLKODÁSI TAPASZTALATOK AZ ADUVIZIG MŰKÖDÉSI M Kép p forrás: www.mnvh.eu Koch GáborG Felszíni vízgazdv zgazdálkodási ügyintéző Alsó-Duna Duna-völgyi Vízügyi

Részletesebben

Geotermikus energiahasznosítás engedélyezési eljárásai Magyarországon

Geotermikus energiahasznosítás engedélyezési eljárásai Magyarországon Geotermikus energiahasznosítás engedélyezési eljárásai Magyarországon Gyöpös Péter Mannvit Kft. Budapest, 2013.11.15. 2013. November 15. Regionális Engedélyezési eljárások A magyar jogi szabályozásban

Részletesebben

Geotermia az NCST-ben - Tervek, célok, lehetőségek

Geotermia az NCST-ben - Tervek, célok, lehetőségek Geotermia az NCST-ben - Tervek, célok, lehetőségek Szita Gábor okl. gépészmérnök Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) elnök Tartalom 1. Mi a geotermikus energiahasznosítás? 2. A geotermikus energiahasznosítás

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet - a bányatavak hasznosításá 2. oldal a) a bányató medrére, vízkészletére, valamint az egyéb te

Magyar joganyagok - 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet - a bányatavak hasznosításá 2. oldal a) a bányató medrére, vízkészletére, valamint az egyéb te Magyar joganyagok - 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet - a bányatavak hasznosításá 1. oldal 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről

Részletesebben

Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez

Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez Kérelem vízilétesítmény vízjogi fennmaradási engedélyhez 1. Kérelmező neve: lakcíme: elérhetősége (tel.szám, email cím):. Illetékbélyeg helye 2. A kérelemmel érintett ingatlan címe: Ófehértó,. utca..szám

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: TOP-3.2.2-15 Napelemes kiserőmű létesítése Komlón című pályázat támogatása

Részletesebben

Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte

Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

Részletesebben

ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOK. Az engedély iránti kérelmek tartalmi követelményei

ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOK. Az engedély iránti kérelmek tartalmi követelményei ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSOK Az engedély iránti kérelmek tartalmi követelményei Ügyintézési határidő: engedélyezési eljárási típusoktól függően változó, de nem számítanak bele a közigazgatási hatósági eljárás

Részletesebben

Tájékoztató. a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról

Tájékoztató. a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról Tájékoztató a kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási jegyzői engedélyezési eljárásáról A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet alapján a települési önkormányzat

Részletesebben

239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről

239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről 239/2000. (XII. 23.) Korm. rendelet a bányatavak hasznosításával kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről A Kormány a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 26. - ának (13)

Részletesebben

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 1. E rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja

A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés célja A vízgyűjtő-gazdálkodás célja a felszíni (folyók, patakok, csatornák, tavak, tározók) és a felszín alatti vizek állapotának megőrzése és javítása, a jó állapot elérése

Részletesebben

A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban

A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban A geotermikus energiahasznosítás jogszabályi engedélyeztetési környezete a Transenergy országokban Nádor Annamária Joerg Prestor (), Radovan Cernak (), Julia Weibolt () Termálvizek az Alpok és a Kárpátok

Részletesebben

A bányatörvény változásairól, annak geotermiára való hatásairól

A bányatörvény változásairól, annak geotermiára való hatásairól A bányatörvény változásairól, annak geotermiára való hatásairól S Z A B A D O S G Á B O R M A G Y A R B Á N Y Á S Z A T I É S F Ö L D T A N I H I V A T A L Előzmények - törvényjavaslat az országgyűlés

Részletesebben

A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem

A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó kutak vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedélyezése iránti kérelem (a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet,

Részletesebben

BÁNYÁSZATI-FÖLDTANI SZAKKÉRDÉSEK A VÍZÜGYI IGAZGATÁSBAN

BÁNYÁSZATI-FÖLDTANI SZAKKÉRDÉSEK A VÍZÜGYI IGAZGATÁSBAN BÁNYÁSZATI-FÖLDTANI SZAKKÉRDÉSEK A VÍZÜGYI IGAZGATÁSBAN Dr. Kovács Gábor Dr. Káldi Zoltán VEMKH Bányászati Osztály XVII. Konferencia a felszín alatti vizekről Siófok, 2016. április 6. Szkeleton I. Hatósági

Részletesebben

A projekt helye és jelentősége a magyarországi geotermikusenergiahasznosításban

A projekt helye és jelentősége a magyarországi geotermikusenergiahasznosításban A projekt helye és jelentősége a magyarországi geotermikusenergiahasznosításban Szita Gábor okl. gépészmérnök Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) elnök Előzmények Kútfúrások számának alakulása 100 90 80

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések a kutak fennmaradási/üzemeltetési engedélye tárgyában

Gyakran ismételt kérdések a kutak fennmaradási/üzemeltetési engedélye tárgyában Gyakran ismételt kérdések a kutak fennmaradási/üzemeltetési engedélye tárgyában 1. Milyen kút engedélyezése tartozik a jegyző hatáskörbe? Az adott kútból az éves vízkivétel nem haladhatja meg az 500 m

Részletesebben

Értelmező rendelkezések

Értelmező rendelkezések Izmény Község Önkormányzatának 14/2007. (XII. 20.) számú rendelete a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Tóth Tamás főosztályvezető Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Magyar Energia Szimpózium 2016 Budapest, 2016. szeptember 22. Az előadás vázlata

Részletesebben

16/2016. (V. 12.) BM rendelet

16/2016. (V. 12.) BM rendelet 16/2016. (V. 12.) BM rendelet 16/2016. (V. 12.) BM rendelet a közcélú ivóvízművek, valamint a közcélú szennyvízelvezető és -tisztító művek üzemeltetése során teljesítendő vízügyi és vízvédelmi szakmai

Részletesebben

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

A vízkészletekkel való gazdálkodás. V. Fejezet

A vízkészletekkel való gazdálkodás. V. Fejezet A vízkészletekkel való gazdálkodás Vízkészlet (vízkincs): meghatározott térrészben, adott időpontban található vízmennyiség (m 3 ). Az alapvető rendelkezéseket a Vgtv. V. Fejezete, a Gazdálkodás a vízkészletekkel

Részletesebben

Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ügy. Vízgazdálkodással kapcsolatos eljárás

Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ügy. Vízgazdálkodással kapcsolatos eljárás Mátyás Ivett Újfehértói Polgármesteri Hivatal Szent I. u. 10.sz. Fsz. 2. iroda. Tel: 290-000, 102-es mellék Fax: 42/290-003 Email: epitesugy@ujfeherto.hu Vízgazdálkodási hatósági engedélyezés Ügyleírás:

Részletesebben

Vízgazdálkodás vízvédelem november 28.

Vízgazdálkodás vízvédelem november 28. 1 Vízgazdálkodás vízvédelem 2018. november 28. 2 Főbb jogszabályok - 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól - 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról - 220/2004. (VII.

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK

AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK AGRÁR-KÖRNYEZETI JOG JOGSZABÁLYJEGYZÉK 2013/14. tanév I. félév A következőkben felsorolt jogszabályok a felkészülést kívánják elősegíteni azzal a megjegyzéssel, hogy a fontos jogszabályokként megjelölt

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és

Részletesebben

helye az igazgatási rendszerben

helye az igazgatási rendszerben A bányafelügyelet helye az igazgatási rendszerben A bányászat állami szakigazgatási feladatait a Magyar Bányászati Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.

Részletesebben

A hazai termálvizek felhasználásának lehetőségei megújuló energiaforrások, termálvízbázisok védelme

A hazai termálvizek felhasználásának lehetőségei megújuló energiaforrások, termálvízbázisok védelme A hazai termálvizek felhasználásának lehetőségei megújuló energiaforrások, termálvízbázisok védelme Horváth Szabolcs igazgató Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Üzletág Aquaprofit Zrt. Budapest, 2010.

Részletesebben

Vízjogi engedélyezési eljárások

Vízjogi engedélyezési eljárások Vízjogi engedélyezési eljárások SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS 2018. november 07. Schoblocher József szakmai tanácsadó Általános jogi szabályozás Keret szabályozás 2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási

Részletesebben

a január 1. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási

a január 1. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási Tájékoztató a 2018. január 1. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Részletesebben

Az épületenergetikai követelmények

Az épületenergetikai követelmények Az épületenergetikai követelmények Dr. Szalay Zsuzsa. Baumann Mihály, Dr. Csoknyai Tamás 2015.09.27. Hová tart az épületenergetikai szabályozás? Közel nulla követelmények 2016.02.15. 34. / Közel nulla

Részletesebben

Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Tájékoztató a 2018. január 1. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízilétesítmények (kutak) vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról 1 Tisztelt Lakosság! Az idei évben a médiában is többször

Részletesebben

Épületenergetika oktatási anyag. Baumann Mihály adjunktus PTE Műszaki és Informatikai Kar

Épületenergetika oktatási anyag. Baumann Mihály adjunktus PTE Műszaki és Informatikai Kar Épületenergetika oktatási anyag Baumann Mihály adjunktus PTE Műszaki és Informatikai Kar Különböző követelményszintek Háromféle követelményszint: - 2006-os követelményértékek (7/2006, 1. melléklet) - Költségoptimalizált

Részletesebben

8296 MONOSTORAPÁTI, PETŐFI U TELEFON,FAX: 87/ , ,

8296 MONOSTORAPÁTI, PETŐFI U TELEFON,FAX: 87/ , , 1 Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 MONOSTORAPÁTI, PETŐFI U. 123. TELEFON,FAX: 87/435-055, 535-005, E-mail: mapatik@hu.inter.net Tájékoztatás az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről

Részletesebben

NKEK Nonprofit Kft. bemutatása és az EGT Alap Megújuló Energia Programterület ismertetése, célkitűzései

NKEK Nonprofit Kft. bemutatása és az EGT Alap Megújuló Energia Programterület ismertetése, célkitűzései NKEK Nonprofit Kft. bemutatása és az EGT Alap Megújuló Energia Programterület ismertetése, célkitűzései Dibáczi Zita osztályvezető Nemzetközi Projektek Osztály NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia

Részletesebben

Magyar joganyagok - 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet - a vízgazdálkodási feladatokk 2. oldal 4. (1) Az állam és a helyi önkormányzatok vízgazdálkodás

Magyar joganyagok - 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet - a vízgazdálkodási feladatokk 2. oldal 4. (1) Az állam és a helyi önkormányzatok vízgazdálkodás Magyar joganyagok - 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet - a vízgazdálkodási feladatokk 1. oldal 178/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról A Kormány a vízgazdálkodásról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről

TÁJÉKOZTATÁS az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről TÁJÉKOZTATÁS az engedély nélkül fúrt vagy ásott kutak engedélyeztetéséről Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018.

Részletesebben

Környezetvédelmi tárgyú ügyek

Környezetvédelmi tárgyú ügyek Önkormányzat/Közérdekű adatok/ii/4. menüpontba Környezetvédelmi tárgyú ügyek Zajvédelem A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 1. számú melléklete

Részletesebben

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET

559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET 559/2013. (XII. 31.) KORM. RENDELET Hatályos: 2014.01.02-2014.01.30 559/2013. (XII. 31.) Korm. rendelet a bányászattal és a távhőszolgáltatással összefüggő kormányrendeletek módosításáról A Kormány a bányászatról

Részletesebben

Tisztelt bátmonostori lakosok!

Tisztelt bátmonostori lakosok! Tisztelt bátmonostori lakosok! Bizonyára ismeretes Önök előtt a médiában oly sokszor emlegetett, fúrt és ásott kutakkal kapcsolatos jogi szabályozás, illetve a szabályozás enyhítésére vonatkozó törekvések,

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

2014. Év. rendeletére, és 2012/27/EK irányelvére Teljesítés határideje 2015.04.30

2014. Év. rendeletére, és 2012/27/EK irányelvére Teljesítés határideje 2015.04.30 Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe Energiafelhasználási beszámoló Adatszolgáltatás száma OSAP 1335a Adatszolgáltatás időszaka 2014. Év Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

Új típusú ösztönzők a KÁT és a METÁR pótdíjazási rendszerében

Új típusú ösztönzők a KÁT és a METÁR pótdíjazási rendszerében Új típusú ösztönzők a KÁT és a METÁR pótdíjazási rendszerében Palotai Zoltán osztályvezető Megújuló Energia Osztály Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2018. május

Részletesebben

GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9.

GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9. GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9. Geotermikus er m magyarországi létesítésének kulcs témakörei Kapcsolódás globális energiapolitikai folyamatokhoz

Részletesebben

Kiegészítő tájékoztatás a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatban

Kiegészítő tájékoztatás a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatban Kiegészítő tájékoztatás a fúrt és ásott kutak bejelentésével kapcsolatban A kutak bejelentésére és fennmaradási engedélyének beszerzésére vonatkozó határidőt előre láthatóan 2 évvel, 2020. december 31-ig

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK 1, 2, 3 1. számú függelék a 10/2007.(Vlll.10.) önkormányzati rendelethez 1. BEÉPÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI KÖTELEZÉSEK A helyi építési szabályzat a tervszerű telekgazdálkodás, a beépítés helyes

Részletesebben

A MAGYAR KOZTARSASAG ELNOK E

A MAGYAR KOZTARSASAG ELNOK E S L` _ 81.9 j í Érkezett : 2009 J Ú L 0 7: g A MAGYAR KOZTARSASAG ELNOK E Dr. Szili Katalin elnök asszony részér e Országgyűlés BUDAPEST II-1/02555-1/2009. Tisztelt Elnök Asszony! Az Országgyűlés 2009.

Részletesebben

XIX. Konferencia a felszín alatti vizekről 2012. március 27-28, Siófok. Simonffy Zoltán BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék

XIX. Konferencia a felszín alatti vizekről 2012. március 27-28, Siófok. Simonffy Zoltán BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék Simonffy Zoltán BME Vízgazdálkodási és Vízépítési Tanszék Alapkérdések: Jelenlegi és jövőben várható vízigények? A megújuló vízkészlet és használatának korlátai? Ha az igény > a készlet, hogyan lehet az

Részletesebben

T-JAM Thermal Joint Aquifer Management

T-JAM Thermal Joint Aquifer Management T-JAM Thermal Joint Aquifer Management Közös felszín alatti termálvíztest lehatárolási és termálvíz-gazdálkodási javaslat a magyar-szlovén határmenti régióban Szőcs Teodóra Magyar Állami Földtani Intézet

Részletesebben

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17.

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17. Megújuló energetikai helyzetkép különös tekintettel a hazai napenergia-statisztikákra Varga Katalin zöld energia szakértő VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest,

Részletesebben

1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány. Korm. rendelete

1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány. Korm. rendelete 1 A Kormány /2016. (.) Korm. rendelete a hatékony víz-ár politika kialakítása érdekében egyes vízgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata

Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata Interaktív tanórák a bevont oktatási intézményekben. 1. óra Az első óra elsősorban a figyelem felkeltését

Részletesebben

Visszasajtolás pannóniai homokkőbe

Visszasajtolás pannóniai homokkőbe Visszasajtolás pannóniai homokkőbe Szanyi János 1 Kovács Balázs 1 Szongoth Gábor 2 szanyi@iif.u-szeged.hu kovacs.balazs@gama-geo.hu posta@geo-log.hu 1 SZTE, Ásványtani Geokémiai és Kőzettani Tanszék 2

Részletesebben

2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8. (2) bekezdése alapján és a Adatszolgáltatás jogcíme

2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8. (2) bekezdése alapján és a Adatszolgáltatás jogcíme Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/B Adatszolgáltatás időszaka 2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE

A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE A TRANSENERGY TÉRSÉG JELENLEGI HÉVÍZHASZNOSÍTÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE Gál Nóra Edit Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Transenergy: Termálvizek az Alpok és Kárpátok ölelésében, 2012. 09. 13. FELHASZNÁLÓ ADATBÁZIS

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Nemzeti adottságunk a termálvízre alapozott zöldséghajtatás. VZP konferencia Előadó: Zentai Ákos Árpád-Agrár Zrt.

Nemzeti adottságunk a termálvízre alapozott zöldséghajtatás. VZP konferencia Előadó: Zentai Ákos Árpád-Agrár Zrt. Nemzeti adottságunk a termálvízre alapozott zöldséghajtatás VZP konferencia Előadó: Zentai Ákos Árpád-Agrár Zrt. Termálvíz, mint az emberi kultúra bölcsője Vértesszőlősi ember (350000 éves Homo erectus/sapiens

Részletesebben

A biomassza rövid története:

A biomassza rövid története: A biomassza A biomassza rövid története: A biomassza volt az emberiség leginkább használt energiaforrása egészen az ipari forradalomig. Még ma sem egyértelmű, hogy a növekvő jólét miatt indult be drámaian

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13.

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Támogatható tevékenységek köre I. Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-,

Részletesebben

KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN

KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN KÖRNYEZETGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén, az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

A megújuló energiaforrások környezeti hatásai

A megújuló energiaforrások környezeti hatásai A megújuló energiaforrások környezeti hatásai Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetmegőrzési és Fejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2011. május 10.. Az energiapolitikai alappillérek

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel)

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Nap- és szélenergia kutatás és oktatás OMSZ 2014. május 29. A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Ütőné dr. Visi Judit Kaknics-Kiss Barbara Kovács Enikő Miről lesz

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ 1 1. DEFINÍCIÓK Emissziós faktor: egységnyi elfogyasztott tüzelőanyag, megtermelt villamosenergia, stb. mekkora mennyiségű ÜHG (üvegházhatású gáz) kibocsátással

Részletesebben

I. Vízjogi létesítési engedély

I. Vízjogi létesítési engedély I. Vízjogi létesítési engedély Ügyleírás: Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos ügy Vízgazdálkodással kapcsolatos eljárás Vízgazdálkodási hatósági engedélyezési kérelem kút létesítéséhez, használatba

Részletesebben

IX. évfolyam 5. szám 2010. június 1. GAZDASÁGI KÖZLÖNY A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM KORMÁNYRENDELET

IX. évfolyam 5. szám 2010. június 1. GAZDASÁGI KÖZLÖNY A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM KORMÁNYRENDELET GAZDASÁGI KÖZLÖNY A NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség: 1055 Budapest, Honvéd u. 13-15. Telefon: +36 1 374 2892 Fax: +36 1 374 2896 E-mail: gazdasagi.kozlony@nfgm.gov.hu

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Az Országgyűlés évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018.

TÁJÉKOZTATÓ Az Országgyűlés évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018. TÁJÉKOZTATÓ Az Országgyűlés 2017. évben is módosította a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt (a továbbiakban: Vgtv.), amely 2018. január 1. lépett hatályba. A módosítás értelmében mentesül

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a létesítmény- és objektumazonosítási űrlapok kitöltéséhez vízjogi engedélyt kérelmezők számára

ÚTMUTATÓ a létesítmény- és objektumazonosítási űrlapok kitöltéséhez vízjogi engedélyt kérelmezők számára Javított változat 2018.04.26-tól ÚTMUTATÓ a létesítmény- és objektumazonosítási űrlapok kitöltéséhez vízjogi engedélyt kérelmezők számára A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996.

Részletesebben

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása

A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása A TIKEVIR működésének ismertetése és a pályázat keretében tervezett fejlesztések bemutatása Szabó János osztályvezető Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Körösök és a TIKEVIR-t érintő

Részletesebben

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól

A Kormány. Korm. rendelete. a vízgazdálkodási bírság megállapításának részletes szabályairól Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Melléklet a BM/ /2015. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2015. (.) Korm. rendelete a vízgazdálkodási

Részletesebben

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megújuló energiát hazánkban elsősorban a napenergia, a geotermikus energia, a biomassza és a szélenergia felhasználásából nyerhetünk. Magyarország energiafelhasználása

Részletesebben

A megújuló energiákkal kapcsolatos kihívások a Hivatal nézőpontjából Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes

A megújuló energiákkal kapcsolatos kihívások a Hivatal nézőpontjából Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes A megújuló energiákkal kapcsolatos kihívások a Hivatal nézőpontjából Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes VIII. Szolár Konferencia 2018. november 8. Tartalom Hazai napenergia-helyzetkép

Részletesebben