PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA"

Átírás

1 PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó neve: Kocsi Attila Kapcsolattartó címe: kocsia@njszki.hu A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA 1. A projekt rövid, frappáns összegzése A projekten keresztül a diákok megismerik egy erdő környezeti tényezőit, képet kapnak urbánus életük közvetlen és közvetett hatásairól, aktívan részt vesznek ezek feltérképezésében. A Nagyicceierdőbe kihelyezendő madárodúkat az elkészített digitális térkép segítségével mások számára is nyomon követhetővé tesszük.

2 2. A projektterv részletes leírása a) a projekt célja A diákok megfigyeléseken, vizsgálatokon, méréseken keresztül közelebbről megismerjenek egy erdei életközösséget, annak legfontosabb fizikai, kémiai, biológiai folyamatait. A természettudományos tantárgyak (biológia, fizika, kémia, földrajz) óráin megszerzett ismereteiket fel tudják használni egy problémaközpontú, egyszerű kutatási, megfigyelési tevékenység során. Ismerjék meg az erdővel összefüggő irodalmi vonatkozásokat. Fel tudják használni az informatikával kapcsolatos tantárgyakban megszerzett jártasságaikat, készségeiket egy konkrét probléma feldolgozása kapcsán. Informatikai tudásuk segítségével korosztályuk figyelmét ráirányíthatják a városi élet veszélyeire, azokat egyszerűen betartható elkerülési stratégiákra, az erdő megőrzésének, megújításának szükségességére Integráltan nevelt, tanított sérült társaikkal való együttműködésben az alapvető társas kompetenciáik fejlődjenek. (tolerancia, elfogadás, egymás segítése) Tehetséggondozási programunk keretében az ismeretek szintetizálási lehetőségének kihasználása Iskolánk diákjainak folyamatos tájékoztatása a tevékenységről az iskola honlapjának ÖKOsite-ján belül, továbbá a lehető legtöbb felületen A lehető legtöbb diák bevonása a folyamatokba A lehető legtöbb tantárgy integrálása a környezeti nevelési folyamatba. A környezettudatos magatartásuk és a problémacentrikus gondolkodásmódjuk fejlesztése. Vegyék észre, értékeljék és őrizzék meg a környezet értékeit. b) tervezett tevékenységek Tevékenység Helyszín Felelős Határidő Eszközigény Az erdő élővilágának feltérképezése április 30. (folyamatosan) növény- és állathatározók, Európa fái, MKNE terepi határozói,

3 PÁLYÁZATI LAP fényképezőgép, GPS Természetesség mérés Hamzsekné Gál Edina november 15. MKNE természetesség mérő feladatlapja, mérőszalag, íróeszköz Talajminták gyűjtése, egyéb, a diákok lakhelyének közelében lévő erdőterületek november 30. mintagyűjtő dobozok, ásó, Kombi-teszter, papír, íróeszközök, Szél- és hőmérséklet mérés az erdőben és az erdőn kívül. Talajhőmérséklet mérése, Hamzsekné Gál Edina április 30. (folyamatosan) szélsebesség és hőmérséklet mérő, talajhőmérő

4 Talajvizsgálat az erdőkből gyűjtött talajmintákkal iskola épülete Kocsi Attila február 15. kémcsövek, vegyszerek, talajminták Madárodútelep kihelyezése november db B-típusú madárodú, fényképezőgép A madárodútelep ellenőrzése május 10. fényképezőgép, papír, írószer Az erdő fenológiai vizsgálata Kocsi Attila április 30. (folyamatosan) fényképezőgép, GPS, papír, írószer Látogatás a fővárosi Füvészkertben Füvészkert (ELTE Botanikus Kert) Kocsi Attila Hamzsekné Gál Edina április 15. fényképezőgép Az erdő, mint irodalmi toposz Digitális térképkészítés (egyes pontokhoz fotók, információk rendelhetők) iskola épülete Zádori Gabriella március 31. iskola épülete Kriska Ádám április 30. számítógép, készített fotók, GPS-szel lemért pontok koordinátái c) a projekt zárása, produktuma/i A diákok egy honlapot készítenek, amelyre feltöltik a megfigyelések, vizsgálatok, mérések során szerzett tapasztalatokat, adatokat, fotókat, illetve egy speciális térképet, amely - informatikai tudásukra építve egyes pontokhoz képi vagy szöveges információt rendel, melynek segítségével virtuális túra végezhető az erdőben. d) a projekt dokumentálásának tervezett módja/i honlap készítése digitális térkép készítése a tapasztalatok rövid összegzése e) a projekt tervezett értékelésének módja

5 PÁLYÁZATI LAP honlap-látogatás számának figyelése - talajminták száma - talaj tényezőinek javulási rátája százalékban kifejezve - állandó résztvevők arányszáma - bevont diákok számának növelése - tapasztalatok és tervek megvalósíthatósága

6 A PÁLYÁZAT TÉTELES PÉNZÜGYI TERVE KÖLTSÉGKATEGÓRIÁK TERVEZETT ÖSSZEG UTAZÁSI KÖLTSÉG: OKTATÁSI ESZKÖZ- ÉS ANYAGKÖLTSÉG: NINCS 5 darab B-típusú madárodú ( Ft) Kézi szélsebesség- és hőmérséklet mérő (21000 Ft) Talaj-hőmérő (3000 Ft) Kombi-teszter növényekhez (8000 Ft) Európa fái (szakkönyv) (8000 Ft) Összesen: Ft SZERVEZÉSI KÖLTSÉG: Postaköltség: 5000 Ft Belépődíj és szakvezetés a Füvészkertben: Ft Összesen: Ft Kelt:......, hó... napján P.H. a projekt felelőse a pályázó intézmény vezetője

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT

DIADAL ÚTI ISKOLA KÖZELÉBEN FEKVŐ CINKOTAI ERDŐ ÉS AZ ISKOLA FÁI 2012 MÁRCIUS 1. ÉS MÁJUS 10. KÖZÖTT A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Kőrösi Csoma Sándor Általános Címe: 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Résztvevő diákok száma: körülbelül 500 diák Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 tanár Kapcsolattartó

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2541 Lábatlan Rákóczi út 112. Résztvevő diákok száma: 40 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 6 Kapcsolattartó neve: Kapcsolattartó

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA. Nyitott szemmel az erdőben AZ ISKOLA Neve:Móricz Zsigmond Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Címe:2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 9-13. Résztvevő diákok száma:270 fő Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 3 fő Kapcsolattartó

Részletesebben

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK

2012- MÁRCIUS 1-MÁJUS 10. ISKOLA, GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINA-VÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS PROJEKT FELADATAINAK A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS GYEREKEKKEL 2012 MÁRCIUS 1MÁJUS 10., GÖDÖLLŐIDOMBSÁG: GÖDÖLLŐ, KOTLINAVÖLGY TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ FELELŐS

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA

GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. LOMBATTA LOMBATTA PROJEKT TERV MEGVALÓSULÁS HELYE, IDEJE: RÉSZLETES ÜTEMTERV: TERVEZÉS A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA GÁNT, 2012. MÁJUS 25-27. PROJEKTTERV KÉSZÍTÉSE 2011. OKTÓBER 15. ANIKÓ TEVÉKENYSÉG HELYSZÍN HATÁRIDŐ

Részletesebben

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat

PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: KÁLMÁN LAJOS NOMH MÉNTELEKI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA Címe: 6000 KECSKEMÉT, KECSKEMÉTI ÚT 41. Résztvevő diákok száma: 20 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 4 Kapcsolattartó neve: B. Kis

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA

PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA AZ ISKOLA Neve: Barcsay Jenő Általános Iskola Címe: 2000 Szentendre, Kálvária út 18. Résztvevő diákok száma: 22 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 2 Projektben résztvevő pedagógusok: Neumann Etelka

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév

Felsős munkaközösség munkaterve. 2016/2017. tanév Felsős munkaterve 2016/2017. tanév Célok, feladatok A szóbeli kommunikáció erősítése A kommunikációs Az önálló ismeretszerzés képességének Önértékelés, önbecsülés Élmény alapú tanulás, tanítás alkalmazása

Részletesebben

Idegen nyelvi mérés eredményei év

Idegen nyelvi mérés eredményei év Idegen i mérés eredményei - 2017. év srsz. Mérési azonosító Évfolyam Idegen Mérési eredmény (százalék) 1. X443-W859 6 angol 70% 2. J147-U624 6 angol 76% 3. U159-A876 6 angol 56% 4. F393-P633 6 angol 100%

Részletesebben

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata M e g ú j u l á s a k u l c s f o n t o s s á g ú t e r ü l e t e k e n! " M i n d e n k i m á s, e g y e d i é s f o n- t o s, Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata A

Részletesebben

Otthon az erdőben pályázat Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Vizafogó Tagiskolája

Otthon az erdőben pályázat Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Vizafogó Tagiskolája AZ ISKOLA Neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Vizafogó Tagiskola Címe: 1138 Budapest, Karikás Frigyes utca 3. Résztvevő diákok száma: 90 + 60 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 8 Kapcsolattartó

Részletesebben

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály

Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály DIGITÁLIS osztály Mit jelent a TEHETSÉGGONDOZÓ DIGITÁLIS osztály A 6 évfolyamos kerettantervi tananyag + heti 2 óra tehetség gondozó program szerinti óra digitális pedagógiai módszerek alkalmazása: saját

Részletesebben

reál munkaközösségének munkaterve 2011/2012

reál munkaközösségének munkaterve 2011/2012 A Batthyány József Általános Iskola reál munkaközösségének munkaterve 2011/2012 Készítette: Pintér Sándor mkv. A munkaterv a munkaközösségi kör tagjainak bevonásával készült, azt a tagság elfogadta. TANTÁRGYI

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,

Részletesebben

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4.

Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ. 4352 Mérk Béke utca 19. Tel/fax: 44/554-044. E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3.1.4. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ 4352 Mérk Béke utca 9. Tel/fax: 44/554-044 E-mail: merkiskola@gmail.com TÁMOP 3..4./08/2-2009-027 Tisztelt Érdeklődőink! Szeretnénk rövid tájékoztatást adni iskolánk

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2014/2015-ös tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 26. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezető 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

É N É S A V I L Á G. Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5.

É N É S A V I L Á G. Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. szka105_26 É N É S A V I L Á G Élet a Földön Készítette: ádám Ferencné Szabó Anna Kornélia Zágon Bertalanné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 5. ÉVFOLYAM 356 Szociális, életviteli és környezeti

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV

TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG TANÉV TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG 2018-2019.TANÉV A MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI NÉV Mihály Anikó Békésiné Katona Tünde Nyerges Zoltán Liskáné Farkas Angéla Várnai Beáta TANTÁRGY földrajz kémia fizika kémia A természettudományi

Részletesebben

A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?

A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem? A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vályi Péter Szakképző Iskolai Tartalom A pályázat célja... 2 A pályázat részcéljai... 2 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 2 Székhely Intézmény... 2 Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény...

Részletesebben

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája

Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola. Arany János Általános Iskolája FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT 2018.04.23 04.27. Beszámoló A témahét résztvevője: Iskolánk valamennyi tanulója. 130 fő tanuló 8 osztályból és 8 fő pedagógus valósította meg a témahét programjait. Időtartama:

Részletesebben

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók

Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs

Részletesebben

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát

sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz főiskola horvát 2. horvát, orosz főiskola horvát A pedagógusok iskolai végzettsége és az általuk tanított tantárgyak a 2016/2017-es tanévben: sorszám végzettség végzettség szintje tanított tantárgy 1. horvát, orosz horvát 2. horvát, orosz horvát 3. tanító

Részletesebben

4. modul EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS

4. modul EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 4. modul EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS MATEMATIKA A 9. szakiskolai évfolyam 4. modul: EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS Tanári útmutató

Részletesebben

reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013

reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013 A Batthyány József Általános Iskola reál munkaközösségének munkaterve 2012/2013 Pintér Sándor mkv. TANTÁRGYI KÖR Biológia Fizika Földrajz Kémia Matematika Technika Természetismeret MUNKAKÖZÖSSÉGÜNK TAGJAI:

Részletesebben

1 tanóra hetente, összesen 33 óra

1 tanóra hetente, összesen 33 óra Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság

Részletesebben

A víz szerepe a történelemben

A víz szerepe a történelemben Projektterv A víz szerepe a történelemben Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 7. és 8. évfolyam Készítette: Gerőcsné Berkes Judit Katalin Tiszaújváros, 2015. november 23. A projekt leírása:

Részletesebben

Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek.

Kezedben tartott terepnaplónak célja, hogy átéld azokat az élményszerű tanulási, ismeretszerzési módszereket, amelyeket tudósaink is végeznek. Kedves Természetbarát! Az iskolapadban eltöltött évek során hozzászoktunk és egyben evidensnek is gondoltuk, hogy ismereteink nagy részét tanáraink magyarázataiból, tankönyvekből, valamint jó és kevésbé

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2/11-1 -2012-0953 Élj egészségesen- Mosolyvirág

TÁMOP-6.1.2/11-1 -2012-0953 Élj egészségesen- Mosolyvirág TÁMOP-6.1.2/11-1 -2012-0953 A pályázat célja : 1. Az egészséges életmódhoz szükséges tudás, és készségek megszerzésének támogatása az élet különböző színterein; 2.Minden életkorban cselekvésen alapuló

Részletesebben

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület Innovációnkban egy olyan projektet szeretnénk bemutatni, amely a nyelvi órákon modulként beiktatható

Részletesebben

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés

Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában. Kompetenciamérés Kompetenciamérések eredményei a Mátyás Király Általános Iskolában 2010-2017 1656 1581 1618 1628 1573 1476 1568 1587 1544 1592 1495 1418 1520 1532 1561 1529 1645 1595 1705 1721 1608 1596 1604 1635 1502

Részletesebben

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M

D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M 1. A fogyasztóvédelmi oktatás feladatrendszere 61 2. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei 61 3. A fogyasztóvédelmi oktatás célja 62 4. A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Projektalapí to okirat (9. e vf. 5. csoport)

Projektalapí to okirat (9. e vf. 5. csoport) Projektalapí to okirat (9. e vf. 5. csoport) A projekt adatai: Intézmény: Évfolyam: Csoport témája: Projektgazdák: A csoport levelezőlistájának címe: Digitális füzet belépési adatai: (www.webnode.hu felületen)

Részletesebben

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8.

III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST FEBRUÁR 8. III. ORSZÁGOS SZAKTANÁCSADÓI KONFERENCIA BUDAPEST 2018. FEBRUÁR 8. KIHÍVÁSOK ÉS ÚJDONSÁGOK A DIGITÁLIS SZAKTANÁCSADÁS TERÜLETÉN A KÖZNEVELÉS KERETRENDSZERÉHEZ KAPCSOLÓDÓ MÉRÉSI- ÉRTÉKELÉSI ÉS DIGITÁLIS

Részletesebben

Amit tudni kell a pályázatról:

Amit tudni kell a pályázatról: A PÁLYÁZAT KIÍRÁSA Amit tudni kell a pályázatról: Az EU élethosszig tartó tanulás programjának közoktatási intézményekre vonatkozó pályázata, Az Egész életen át tartó tanulás program gyerekkortól id skoriő

Részletesebben

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása. Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai

Részletesebben

PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER

PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER AZ ANDRÁSSY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEI - Miért volt indokolt iskolánkban a nemzetközi

Részletesebben

Szerződéskötéshez szükséges adatok

Szerződéskötéshez szükséges adatok Szerződéskötéshez szükséges adatok TÁMOP 3.1.4./08/2. projekt összefoglalása Cég neve Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Adószám 15384481-2-11 Közép-Magyarországi régió Fenntartóra vonatkozó adatok

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21. A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés

Részletesebben

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés

Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola IKT helyzetelemzés Készítette: Imréné Lukácsi Ildikó IKT helyzetelemző, tanácsadó Cegléd, 2009. július Tartalomjegyzék Az IKT eszközök alkalmazására és a pedagógusok

Részletesebben

Tanévnyitó szülői értekezlet szeptember 3-4.

Tanévnyitó szülői értekezlet szeptember 3-4. Tanévnyitó szülői értekezlet 2018. szeptember 3-4. Témáink Iskolánk Káptalan Fejlesztések, innovációk Alapítványunk Ebéd E-naplónk Házirendünk Mindennapos testnevelés Biztosítás Iskolánk Teljes személyiség

Részletesebben

A változatos és átgondolt programsorozat keretében megszervezésre került:

A változatos és átgondolt programsorozat keretében megszervezésre került: Esélyünk a jövőért TÁMOP 3.1.4:C-14-2015-0667 pályázat megvalósulása A pályázati projekt megvalósulásának ideje: 2015. 05.01-2015. 10.31. A pályázati projekt célcsoportja: a Béke Ligeti Általános Iskola,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,

Részletesebben

Természetismereti munkaközösség munkaterve

Természetismereti munkaközösség munkaterve Természetismereti munkaközösség munkaterve 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette: Gyuranecz Károly munkaközösség vezet 1 - Személyi feltételek: -2- A munkaközösség tagjai: Tantárgy:

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy neve Természetismeret ttp. Tantárgy kódja BTA1224 Meghirdetés féléve II.évf. 2.félév Kreditpont: 4 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Félévi

Részletesebben

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés

magyar 204. magyar 204. biológia 210. földrajz 210. informatika 5. technika rajz angol/német oszt.főnöki testnevelés 5.a 1. 2. i biológia 210. 210. informatika 3. /német /német ének testnevelés 4. testnevelés /német gazdálkodás 5. technika rajz /német oszt.főnöki testnevelés 6. rajz 5.a 1. testnevelés ének 2. informatika

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA

PÁLYÁZATI ŰRLAP A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait.

Beszámoló. 1. A gyerekek legyenek tisztában azzal, hogy az egészség kincs. 2. Ismerjék meg az ásványi anyagok fontosságát és azok fő forrásait. Kárpáti János Általános Iskola és AMI, Gyenesdiás FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT: 2018.04.20. 2018.04.26. Beszámoló I. A témahét résztvevője: A gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1 Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza A pályázat előzményei, feltételek Intézmény hagyományai (tagozatos

Részletesebben

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban

TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban TÁMOP programok a Zrínyi Miklós Gimnáziumban A pályázat kedvezményezettje: Zrínyi Miklós Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. E-mail: horvatha@zmgzeg.sulinet.hu

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV. I. Munkaközösség vezető: Moharos János II. Munkaközösség tagjai Vállalt feladat

Természettudományi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV. I. Munkaközösség vezető: Moharos János II. Munkaközösség tagjai Vállalt feladat Természettudományi munkaközösség 2017/2018. tanév MUNKATERV I. Munkaközösség vezető: II. Munkaközösség tagjai Vállalt feladat Gulyás Katalin Jezerniczky András Lauth Gábor biológia, kémia matematika, rajz

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Ismerd meg és óvd környezetedet!

Ismerd meg és óvd környezetedet! Ismerd meg és óvd környezetedet! Három hetet meghaladó projekt A projekt címe: Ismerd meg és óvd környezetedet! A projektet megvalósító intézmény: Ady Endre Általános Iskola Tényő, Győri út 53. A projekt

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából

Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Új szolgáltatás: együttműködés a természettudományi érdeklődés felkeltése céljából Tisztelt Pedagógus! Kérjük áldozzon idejéből néhány percet arra, hogy megismerje szolgáltatásainkat és felmérje, hogy

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV Munkaközösség tagjai: Törökné Ofella Katalin(matematika) Nagy Péter(matematika,számítástechnika) Czeroczkiné Greman Andrea(matematika,földrajz)

Részletesebben

PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD

PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD PROJEKTTERV FORRÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÖNYVTÁR DÁVOD Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen. Ahogy a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell,

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

Tanítási tervezet. Óra időpontja: Évfolyam/osztály: 9/A. Tanít: Simon Szilvia. Témakör: A légkör földrajza

Tanítási tervezet. Óra időpontja: Évfolyam/osztály: 9/A. Tanít: Simon Szilvia. Témakör: A légkör földrajza Tanítási tervezet Óra időpontja: 2019.04.03. 8.00 Évfolyam/osztály: 9/A Tanít: Simon Szilvia Témakör: A légkör földrajza Tanítási egység címe: Ciklonok, anticiklonok Óra típusa: Új ismereteket szerző és

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz

cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz cím: A VÍZ 1. korosztály: 14+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 90 perc kulcsszavak: vízkészlet, tudatos vízfogyasztás, vízlábnyom, virtuális víz ideális létszám: fejlesztendő kompetenciák: rendszerszerű

Részletesebben

Középiskola-típusonkénti mutatók

Középiskola-típusonkénti mutatók A 4, 6 és 8, valamint a 6 és 8 osztályos gimnáziumok, továbbá a 6, valamint a 8 osztályos vegyes középiskolák átlagai az iskolák kis száma miatt óvatosan kezelendők. Ezeket az adatokat szürke háttérszínnel

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

PROJEKT. A víz szerepe Dunaföldváron

PROJEKT. A víz szerepe Dunaföldváron D-B-M MONI Beszédes József Általános Iskola Dunaföldvár (felső tagozat) PROJEKT A víz szerepe Dunaföldváron 2010. 03. 22. 2010. 04. 22. Március 22.: a Víz világnapja Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod,

Részletesebben

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180. Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7. A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0180

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata

Készítette Horváth Lucia laborvezető I. LABORATÓRIUM ÜZEMELTETÉSE és a projekt működési időszakában elkészített taneszközök használata Összefoglaló TÁMOP 3.1.3. A BERZSENYI DÁNIEL EVANGÉLIKUS LÍCEUM ÉS PARTNERISKOLÁI TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSÁNAK FEJLESZTÉSE nevű projekt 2017-2018. tanévi tevékenységéről Készítette Horváth Lucia laborvezető

Részletesebben

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban Időpont: 2010. február 22. A projekt célja: A diákok jogi tudásának, ismeretének bővítése, gyakorlati feladatok keretében felkészíteni

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM

TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM TISZA TÉMAHÉT TERVEZÉSI DOKUMENTUM A projekt címe Tisza Motto: Iskolánk: Tisza-parti Általános Iskola a név kötelez Időtartama témahét: 4 nap Célcsoport 5.a, 5.b osztály tanulói 3-3 csoportban Célja Kompetencia

Részletesebben

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 -

Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008 - Záróvizsga komplex tételsor villamos-mérnöktanár hallgatóknak - 2008-1. tétel a. A nevelés szerepe az egyén és a társadalom életében. b. A didaktika fogalma, tárgya, helye a tudományok rendszerében c.

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Név Tantárgyak Óraszám Stankovicsné Soós Mária biológia-technika 4 Csiszár Attila földrajz-testnevelés 26 Györéné Timár Éva kémia-matematika

Részletesebben

Erasmus Óraterv Varga Zsuzsanna. Óraterv 42. óra

Erasmus Óraterv Varga Zsuzsanna. Óraterv 42. óra A pedagógus neve: Varga Zsuzsanna Tantárgy: Gazdálkodási ismeretek Osztály: 11.C. Erdészeti szakmunkás tanuló, végzős szakiskolai osztály) A tanulási-tanítási egység témája: Jogi alapok Óraterv 42. óra

Részletesebben

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l Készítette: Kiss Albert szakmai vezető 2015. február 28. A című pályázat megvalósításában a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és

Részletesebben

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP 3.1.1 08/1-2008-002 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció. elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER elemér ISKOLAI ÖNÉRTÉKELŐ RENDSZER az IKT 1 -eszközök és digitális pedagógiai módszerek iskolafejlesztő szemléletű használatához TANULÓI KÉRDŐÍV Ez a kérdőív az elemér 2 önértékelő méréshez nyújt információkat.

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról

Tartalmi beszámoló a MKNE és IKEA közös környezetvédelmi pályázatának megvalósításáról Diadal Úti Általános Iskola OM azonosító sz.: 035103 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal u. 43-49. Tel: 2576-514 Fax: 253-5445 E-mail: diadal43@gmail.com HTTP://DIADAL.HU MKNE Pf. címére: 1397 Budapest,

Részletesebben

1.számú melléklet. Projektleírás

1.számú melléklet. Projektleírás 1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET

Részletesebben

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11

Asbóth Sándor TKSZK Aktuális minőségcélok 2011. Aktuális minőségcélok. Vezetők 2011-11. Pedagógusok 2011-11 Aktuális (minőség) céljaink Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 1. A jelenlegi tanulólétszám megtartása (növelése) Aktuális minőségcélok Sorszám Minőségcél Felelős, határidő Vezetők

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15.

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök) A tanítási napok száma a nappali oktatás munkarendje szerint

Részletesebben

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30.

Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. Madárvárta. Tematika. Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. Körös Tehetséggondozó Egyesület NTP-MTI-14-0146. 1 Madárvárta Tematika Időszak: 2015. február 6 2015. június 30. 1. témakör: Tavaszi Madárles (Spring Alive) Cél: tudományos jellegű, azt életkori sajátosságoknak

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje

A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje A szolnoki vár projekt történelem lézergravírozás 3D nyomtatás komplex részprojektje 2019. 03.19 04.12. Összefoglalás A Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai

Részletesebben

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10.

Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése. Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. Egészségedre! Káros szenvedélyek és egészséges életmód megismerése Kompetenciaterület: Szociális és életviteli kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről

Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről Szakmai összefoglaló a Kompetencia készségek fejlesztése a Gy. Szabó Béla Református Általános Iskolában című projektről A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola (6400 Kiskunhalas,

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben