2013./34. szám Jön a tejágazati koncepció
|
|
- Frigyes Orbán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2013./34. szám Jön a tejágazati koncepció Ágazati koncepciót mutat be a következő hetekben a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, amelyben a szervezet megfogalmazza a termékpálya érdekében szükségesnek tartott teendőket. Az ágazati koncepciót hivatalosan a tejágazat szakmai napján, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon mutatják be. "Az általunk jelenleg szakmai vitára bocsátott koncepció nem stratégiai jellegű dokumentum, kifejezetten konkrétumokra, az előttünk álló feladatokra koncentrál nyilatkozta a Világgazdaságnak Lukács László. Az ügyvezető igazgatója hozzátette: az anyag kifejezetten a 2014 és 2020 közötti hétéves uniós költségvetési ciklusra, illetve az ennek hatására megnyíló lehetőségekre fókuszál. Az ügyvezető elmondta: a koncepcióban az ágazatot jól ismerő szakértők elemezték a tej termékpálya különböző aspektusait, így például a genetikai állományt, a feldolgozást, a külkereskedelmi viszonyokat, és számos más tényezőt. A Tej Terméktanács ennek alapján igyekezett megfogalmazni olyan javaslatokat, amelyek akár a jogalkotók számára is értelmezhetők. A javaslatok érintik az aktuális pénzügyi tervezési folyamatot fejtette ki Lukács László. A koncepció javaslati között az egész termékpályát érintő elemek vannak. A kiemelt pontok között szerepel azonban a tenyésztés kérdésköre. A koncepció ezen a ponton a genomika felfuttatását tartja szükségesnek. Ez azt jelenti, hogy az apaállat szelekciója helyett a növendékállatok géntérképét rajzolják fel, ez alapján választják ki a legjobbat. Ez nagyobb eredményeket hozhat a tejtermelésben áll az anyagban. Az ágazati javaslatcsomag kitér a takarmányozásra is, ez különösen a költségek csökkentésével kapcsolatosan. A tejtermelés takarmánybázisa túlságosan is kukoricaalapú, ez több esetben kiszolgáltatottságot eredményez. Ezzel kapcsolatban a javaslatunk az, hogy egy bizonyos, optimális szintig vissza kell térni a gyepgazdálkodáshoz és a szálas takarmányok termesztéséhez. Mindez jelentősen csökkenthetné a kukoricaalapú takarmányozástól való függőséget jelentette ki ezzel kapcsolatban az ügyvezető igazgató. A koncepció tartalmazza a feldolgozásban elengedhetetlenné vált fejlesztéseket is. Célunk egy a mostaninál sokkal hatékonyabb energiafelhasználású tejtermelés és feldolgozás, a tejtermékek energiatakarékos előállítása. A megújuló energia, az újrahasznosítás elterjesztésével, valamint a terméklánc lerövidítésével jelentősen javíthatnánk az energiafelhasználás hatékonyságát. Mindennek révén középtávon elérhetővé válna, hogy a hazai legyen az Európai Unió legkisebb karbonlábnyomú tejipara fogalmazott Lukács László. Az energiahatékonyság növelése nem csak a tejtermelés költségeit csökkentené, hanem az uniós források által támogatott egyik kiemelt cél is. A koncepció homlokterében az új költségvetési cikluson kívül a tejkvóta 2015-ös megszűnése áll. A tejkvóta a legerősebb piacbefolyásoló eszköz, amelynek megszűnése a teljes termékpályára nézve jelentős hatásokat gyakorol majd fogalmazott Lukács László. Forrás:
2 Jelentősen drágulhat a tej Jelentős károkat okoz az aszályos időjárás a hazai tejágazatnak is, az alaptakarmányként használt siló ugyanis jóval gyengébb minőségű lesz idén. Ennek eredményeképp a tej előállítási ára 4-5 százalékot is nőhet, amely a kevésbé nyereséges tejtermelők profitját teljes egészében elviheti. Problémát fog jelenteni a hazai tejágazatnak, hogy az alaptakarmánynak tekintett siló beltartalmi értéke rosszabb lesz, a takarmányozás így várhatóan drágul. Csak a siló a beltartalmi értékéhez képest százalékkal drágulni fog, ez pedig hozzávetőleg 5 százalékkal megnövelheti a tej előállítási árát nyilatkozta a Világgazdaságnak Raskó György. A változás ugyanakkor egyenetlenül érinti az ország egyes részeit. A Szigetközben, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye északi részén, valamint Komárom térségében a probléma nem jelentős, az ország többi részén ugyanakkor nagy problémát jelent a szárazság. Külön gondot jelent a magyar tejágazatnak az is, hogy a nyári aszály más országokat nem érintett, ezért az önköltség növekedését csak idehaza kell elszenvedni. Ezzel a jövőben még versenyképesebbé válik az importtej jelentette ki Raskó. Az agrárközgazdász szerint ugyanakkor nem számít arra, hogy a pozícióromlás miatt jelentős mértékben csökkenne a tehenek száma Magyarországon. A nagyüzemek ilyen változások miatt nem szoktak komolyabb leépítésbe kezdeni, bár az elképzelhető, hogy a selejtezés erősebb lesz. Az utóbbi években ugyanakkor az állatszám meglehetősen stabilnak bizonyult a tejágazatban. Raskó György szerint azért sem valószínű jelentős állatállomány-csökkenés, mert az ágazat számos szereplője nyert pályázati pénzt hígtrágya-kezelésre. A pályázat egyik feltétele az állatszám tartása. Ahol nem tudnak öntözni, ott a kukorica már több helyen teljesen kiszáradt. Ennek eredményeképp a silózás ideje előrébb jön, és a siló beltartalmi értéke valóban nem lesz megfelelő. Sajnos valóban élő probléma, hogy a siló beltartalmi értéke elmarad a várakozásoktól nyilatkozta a Világgazdaságnak Istvánfalvi Miklós. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak hozzátette: sajnos a takarmányozási költség növekedése reális, ahogy annak százalékos mértéke is. Ebből pedig adódhat a tejelőállítás önköltségének 4-5 százalékos növekedése is jelentette ki a költségnövekedés arányairól az elnök. Az előállítási költségek növekedését nem követik automatikusan a felvásárlási árak, hiszen a tej árát alapvetően a kereslet-kínálat határozza meg, azon belül is az Európai Unió piacának folyamatai jelentette ki Istvánfalvi, aki emlékeztetett: az EU-ban jelenleg is keresleti piac van. Ha Magyarországon csökkenne a tej mennyisége, az az unió piacát nem rengetné meg, hiszen a magyar termelés nagyon kicsi. Középtávon igaz, ha drágul a tej előállítása, többen lesznek veszteségesek fogalmazott az elnök, aki szerint a keresleti piac továbbra is fennmarad. A termelők nyeresége ugyanakkor csökken, egyes esetekben ez veszteségbe mehet át. Az aszály okozta kár tehát valóban érinti a tejtermelőket is, ráadásul ez olyan probléma, amelyre még az év közepén sem számíthattunk tette hozzá Istvánfalvi Miklós. Forrás: Tejáremelkedés várható Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában emlékeztetett: egy hónappal ezelőtt kiadott közleményükben már előre jelezték, hogy áremelés várható. Akkor 8-10 százalékosra prognosztizálták az emelkedést. Ennek egyik oka,
3 hogy az Európai Unióban megnőtt a kereslet a tej és a tejtermékek iránt, de az aszály miatt a kukorica is rosszabb minőségű és alacsonyabb terméshozam várható. A takarmány árának növekedése pedig az önköltséget emeli. A Terméktanács javaslata szerint a tejtermékeket be kellene vonni a kedvezményes áfakörbe, mert a magas áfa szint a feketegazdaság melegágya. A 27 vagy 18 százalékos áfakulcsnál sokkal nagyobb az áfacsalások száma, mint az 5-6 százalékosnál, magyarázta Istvánfalvi Miklós. Hozzátette: azonnali hatása természetesen a keresleti-kínálati viszonyoknak van, egy kiegyensúlyozott piacon azonban az áfa csökkentés néhány hónapon belül mindenképpen lejjebb vinné az árakat. Forrás: Áfa csökkentéssel a tejár emelkedése ellen! A kedvezőtlen gazdasági folyamatok hatását - többek között a költségek emelkedéséből adódó áremelkedést - az általános forgalmi adó mérséklésével lehetne ellensúlyozni - mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek. A terméktanács ügyvezetője szerint az utóbbi hetek aszályos időjárása növelheti egyes takarmányok árát. Emiatt pedig egyes becslések alapján 4-5 százalékkal nőhetnek az előállítási költségek a tejtermelőknél. Úgy vélekedett: mindez újólag felveti az alapvevő élelmiszereket, köztük a tejet terhelő áfa csökkentésének szükségességét. A költségek növekedése alapvetően áfa-mérsékléssel volna korrigálható, aminek árcsökkentő hatása lenne nemcsak az előállítási költségekre, hanem a fogyasztói árakra is - tette hozzá. Jelezte: az alapvetően 27 százalékos áfát, illetve a tej 18 százalékos áfáját más terméktanácsokkal együtt - a vágóállat és hús terméktanáccsal, valamint a baromfival - közösen tett javaslat szerint 5 százalékra kellene csökkenteni. Aláhúzta ugyanakkor, hogy a piaci árakat nem a magyarországi gazdasági viszonyok szabják meg, hanem az európai trend. Vagyis: az egy év óta tartó áremelkedés. Ezt az árnövekedést a szakmaközi szervezet előre jelezte. Azaz a felvásárlási árak egy év alatt minimálisan 20 százalékkal emelkedtek, ahogyan azt a terméktanács korábban becsülte. A keresleti piac a termelés, a kínálat szűkülésének, valamint a kereslet ezzel egyidejű bővülésének köszönhető. Hozzátette: tavaly augusztusban Magyarországon az alapár 79 forint volt - az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján -, míg idén augusztusban ez forint körül van. A termelők önköltsége üzemenként - technológiai színvonaltól függően - változik, de most átlagosan forint körül mozog literenként - közölte az ügyvezető igazgató. Forrás: 10 százalék alá csökkenhet a hús áfája Januától 10 százalék alá csökkenhet a hús áfája a mostani 27 helyett mondta Lázár János miniszterelnökségi államtitkár. A beszámoló szerint leginkább a sertés- és a baromfihús lehet így olcsóbb, az érintett tárcák ezzel kapcsolatban hatástanulmányokat végeznek. A húsipar két éve szeretné elérni az áfa csökkentését, mondván: a magas adóteher miatt a feketegazdaságban dolgozók még nagyobb előnyre tehetnek szert, ami így tönkreteszi a legálisan működő cégeket. A Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért nevű szervezet, korábban tanulmányt is publikált arról, mekkora kiesése származik az államnak a magas áfából. Ők a tíz százalék alatti áfamértéket szerették volna elérni. Az agrártárca hasonló módon érvelve próbál elérni áfacsökkentést, ám a terv eddig folyamatosan elbukott. Született idén tavasszal tanulmány arról, hogy az alapvető
4 élelmiszerek áfájának 12 százalékosra csökkentése milyen következményekkel járna, ám a kormány végül további vizsgálatokat látott szükségesnek. Az adótörvények benyújtása előtt felmerülő áfarendezési kérdéseknek az uniós szabályok szabnak gátat. E szerint ugyanis három áfakulcs lehet: egy általános (a mai 27 százalékos), és két kedvezményes. Utóbbiaknak 5 százaléknál magasabbnak kell lenniük (ez ma nálunk 5 és 18 százalék), és az is meghatározott, mi tartozhat a kedvezményes körbe. A 10 százalék alatti húsáfa ezért ma két dolgot is jelenthet. Vagy egyes hústermékekre vezetnek be 5 százalékos áfát, másik megoldás, hogy a legkedvezőbb áfakulcsot is megemelik mondjuk 9 százalékosra, és ide sorolják át a hústermékeket. Ezzel a hús olcsóbb lesz, ám az eddig 5 százalékos áfával adózó termékek, a tankönyvek, az újságok, a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök ára emelkedni fog. Forrás: Fordított áfa Gyorsreagálási Mechanizmus Az Európai Unió Tanácsa július végével az áfacsalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében jóváhagyta az úgynevezett gyorsreagálási mechanizmus (Quick Reaction Mechanism QRM) bevezetését, valamint a fordított adózás fakultatív és ideiglenes kiterjesztését. A gyorsreagálási mechanizmus lényege, hogy azok a tagállamok, amelyek súlyos visszaéléseket tapasztalnak valamely gazdasági ágazatban, gyorsított eljárás keretében vezethessék be a fordított adózást az érintett ágazatban. A Bizottság a tagállam kérelmét egy hónapon belül köteles elfogadni vagy elutasítani abban az esetben, ha az minden szükséges információt maradéktalanul a rendelkezésére bocsátott. A tagállamnak egyidejűleg derogációs eljárást is kell kezdeményeznie, de a pozitív értesítés időpontjától kezdődően már bevezetheti a fordított adózást a kérelmezett tranzakciókra ideiglenesen, kilenc hónapnál nem hosszabb időszakra. A fordított adózás lehetőségével azonban a tagállamok csak akkor élhetnek, ha a csalások elleni szokásos intézkedések nem bizonyulnak hatékonynak. A fordított adózás kiterjesztésének lehetőségével, illetve a gyorsított eljárás bevezetésével ugyanis az unió hosszú távú célja nem a fordított adózás fokozatos általánossá tétele, hanem csak átmeneti megoldásul szolgálnak arra az időszakra, amíg a Bizottság nem dolgoz ki olyan hosszabb távú megoldásokat, amelyek önmagukban ellenállóbbá teszik az áfa rendszerét. Ennek megfelelően a fenti megoldások csak indokolt esetben és korlátozott ideig 2018 végéig használhatóak a visszaélések visszaszorítása érdekében. Forrás: Iparszerűvé vált az áfacsalás Az európai csúcstartó 27 százalékos áfaszint miatt Magyarországon különösen megéri az adózatlan termék forgalmazása, mivel az ilyen áruk nepperei 30 százalékkal olcsóbban tudják teríteni portékájukat. A Népszabadság ágazati vezetők megkérdezésével készített összesítése szerint csak az élelmiszer esetében évi 500 milliárd forintos piacról van szó, amely a legális, tavaly 2100 milliárdos kiskereskedelmi forgalom negyede. Az immáron iparszerűvé vált áfacsalás a hazai középvállalkozások létét veszélyezteti a malomiparban mondja Lakatos Zoltán, a Magyar Gabonaszövetség elnöke. A gabonaágazatban a fordított áfa bevezetése óta érezhető, hogy az ügyeskedők átálltak a liszt adómentes forgalmazására. Az elnök úgy becsüli: ma az éves szinten 900 ezer tonnás lisztpiac 15 százaléka feketeáru, ami óvatos becsléssel 7-10 milliárd forint körüli forgalmat jelent.
5 A tejágazatban elsősorban a külföldről behozott UHT tejek jelentik a problémát hangsúlyozta Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, aki szerint hozzávetőlegesen a behozott termékek harmada után nem fizetnek adót. Az Ernst & Young adótanácsadó tanulmánya szerint az ágazatban évi 11 milliárd forint adót nem fizetnek be a feketézők, így a tejre vonatkozó 18 százalékos áfakulccsal számolva 60 milliárdra tehető az ilyen eredetű áru éves mennyisége. Hasonló az arány a húsoknál. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a tőkehúsnál 35, míg a feldolgozott árunál százalék közé becsülte az adózatlan termék piaci részarányát. Az Ernst & Young tanulmánya szerint a húsnál 22 milliárd forint adót kerülnek el a feketézők, ami legalább 80 milliárd forint értékű forgalmat jelent évente. Forrás: Valamennyi alapvető élelmiszer előállítója árat emelne Az elmúlt hetekben szinte valamennyi alapvető élelmiszer előállítója áremelési szándékkal kereste meg a kereskedőket - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint az élelmiszergyártás valamennyi szereplője két tűz között érzi magát: az útdíjat kivétel nélkül rájuk hárítják, ezt pedig az átadási árakban alig tudják érvényesíteni. A mezőgazdasági termelők esetében - vetőmag-, növényvédőszer-, illetve műtrágyakereskedők - már be is építették az áraikba az útdíj költségét, miközben a gazdák a pluszköltségre való hivatkozással kapnak egyre alacsonyabb vételi ajánlatokat - mondta a Napi Gazdaságnak Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára. Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára szerint a tejpiacon is megvalósulni látszik az emelés. Véleménye szerint van esély rá, hogy a terméktanács júliusban kiadott, 8-10 százalékos emelésről szóló prognózisa teljesüljön. Forrás: Info rádió, Napi Gazdaság Brüsszelnek nem tetszik az útdíj Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek írja a Népszabadság. Siim Kallas, az EB közlekedési biztosa szerint több ponton is sérti a követelményeket a magyar rendszer. A bizottság szerint az úthasználati díjak lényegesen magasabbak a kormány által tavaly novemberben, majd 2013 februárjában bemutatott díjszámítási modellből levezethető összegeknél, illetve nem állnak rendelkezésre a modell használatához elengedhetetlen alapvető adatok. A Népszabadság értesülése szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még tanulmányozza az augusztusban postázott állásfoglalást. Úgy tartják: a támadás beleillik a magyar ügyeket övező brüsszeli hangulatba, és a hiba nem a működésének első két hónapjában 27,35 milliárd forintot hozó díjrendszerben, hanem bizottságnál van. Bővebben: E-útdíj - KAVOSZ: jöhetnek a hitelkérelmek Megkezdte az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíj finanszírozását szolgáló útdíj-hitelkérelmek befogadását a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. - tájékoztatta a társaság az MTI-t. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél regisztrált kis- és középvállalkozások az általuk üzemeltett, útdíjfizetésre kötelezett gépjárművekre járművenként maximum 1 millió forintos, rulírozó jellegű forgóeszközhitelt igényelhetnek az Útdíj Hitelprogram keretében.
6 A hitelkonstrukcióhoz az állam 4 százalékos kamattámogatást biztosít, így a vállalkozások által fizetendő nettó kamat egyhavi Bubor plusz 1,5 százalék, jelenleg 5,5 százalék. A hitel futamideje egy év, amely a futamidő végén meghosszabbítható. A hitel fedezetéül az állam 80 százalékos készfizető kezességvállalásán túl a hitelösszeg 20 százaléka, valamint három havi kamat együttes összegével megegyező mértékű óvadék szolgál, ez utóbbi akár a hitelkeret terhére is elhelyezhető az ügyfél által választott pénzintézetnél - közölte a KAVOSZ. A fuvarozó vállalkozások az igényléseket az ország több mint 70 pontján; a KAVOSZ, a VOSZ és a területi kereskedelmi és iparkamarák regisztráló irodáiban nyújthatják be. Forrás: Jelentősen nőtt a hazai szarvasmarha-állomány Tizenkét éve volt utoljára annyi szarvasmarha Magyarországon, mint idén, három év alatt 10 százalékkal nőtt az állomány. A növekedés a hús és a tej iránti növekvő keresletnek és az új támogatási rendszernek köszönhető jelentette be Feldman Zsolt helyettes államtitkár. A 2010 végi 681 ezer darabos szarvasmarha-állománnyal szemben jelenleg 753 ezres az állomány, ezen belül 30 ezerrel nőtt a tehenek száma is. A Vidékfejlesztési Minisztérium tisztségviselője szerint a javuló számok hátterében az áll, hogy a tejágazatban sikerült a hazai piacot rendbe tenni. A nagy értékesítő láncokkal pedig olyan kapcsolat alakult ki, amely részben szabályozás, részben együttműködés révén segítette a fogyasztás növekedését tette hozzá Feldman Zsolt. A tenyésztők szerint a tej és hús javuló hazai értékesítése mellett a szarvasmarhák iránti külföldi kereslet is nőtt, ami szintén segítette az állomány bővülését. A kereslet növekedése mellett az állami támogatás is sokat segít a gazdák szerint. Az a termelő például, akinek az állatok mellett saját földje is van, és a tejet el is adja, legalább 5 különféle jogcímen juthat támogatáshoz. Ez egyetlen más állattenyésztési ágazatban sincs így. Forrás: Agrár- és vidékfejlesztési forrás között Magyarországon a magasabb hozzáadott értéket termelő, munkaigényes ágazatok, így az állattenyésztés, az öntözéses gazdálkodás, a kertészet és az élelmiszer-feldolgozás kaphat a korábbinál több uniós támogatást - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Feldman Zsolt kiemelte: a következő hét évben a korábbinál 1,9 milliárd euróval több forrás jut Magyarországnak az Európai Unió közös agrárpolitikája keretében, melynek egy része a termelőkhöz kerülő közvetlen támogatás, más része vidékfejlesztési támogatások formájában jut el a gazdálkodókhoz. Magyarország a korábbi 2,4 százalékról 3,2 százalékra növelte a közös agrárpolitika forrásaiból való részesedését. Az évente mintegy 1,3 milliárd eurós közvetlenül a termelőkhöz jutó támogatás 30 százalékának lehívásának alapját jelentő zöldítési feltételeket a hazai gazdálkodók döntő többsége gazdálkodásának megváltoztatása nélkül tudja majd teljesíteni. A Közös Agrárpolitika reformjáról szóló tárgyalások elhúzódása miatt 2014-ben még a jelenlegi támogatási rendszer működik tovább, az új feltételeket 2015-től alkalmazzák - mondta Feldman Zsolt. Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
7 Megkezdődött a nemzetek sajtversenye Tizenöt európai ország részvételével elkezdődött a nemzetek sajtversenye, az érdeklődők az interneten szavazhatnak kedvencükre. A SZEGA Nemzetek Sajtversenye elnevezésű megmérettetésen Belgium, Ciprus, az Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Litvánia, Olaszország, Portugália, Szlovákia, Spanyolország és Magyarország egy-egy tradicionálisan nemzeti sajtként számon tartott sajtfajtája vesz részt. A szakmai zsűri külön is értékel, a közönség pedig a oldalon adhatja le voksát kedvenc sajtjaira szeptember 15-ig. A nagykövetségekkel is együttműködő szervezők célja, hogy játékos keretek között lehetőséget adjanak a legfontosabb sajtgyártó országoknak a bemutatkozásra. Forrás: Az OTP évi százalékkal növelné agrárhitel-kihelyezéseit Az OTP Bank célja, hogy a következő években az agrárhitelezési piacon vezetővé váljon, amihez évente százalékkal emelné hitelkihelyezését ebben a piaci szegmensben mondta Szabó István, a pénzintézet agrár ügyfélkapcsolati főosztályának vezetője az MTInek. Jelezte azonban azt is, a célok elérése attól is függ, hogy az EU közötti költségvetési időszakában a magyar gazdaság fejlesztésére rendelkezésre álló források milyen mértékben kerülnek a gazdaság vérkeringésébe. A magyar GDP növekedéséhez, bővülnie kell a ma még csökkenő vállalati hitelezésnek, különösen a beruházásokra fordított források arányának szükséges emelkednie. A mezőgazdaságban az árbevétel-arányos nyereség ben 8 százalék körül alakult. Ennek alapján az igazgató úgy vélte, hogy a mezőgazdaság növénytermesztési szektora önfinanszírozóvá válhat. Az állattenyésztés esetében viszont a mostani állapotokat figyelembe véve legalább egy 1000 milliárd forintos fejlesztési igény mutatkozik. A magyar élelmiszeriparban pedig a helyzet még a klasszikus mezőgazdasági ágazatoknál is kedvezőtlenebb. Ezen a területen ugyanis az árbetétel-arányos nyereség éves szintje 1,2 százalék, a szektor alultőkésített, ezért jelentős a szürke- és feketegazdaság aránya. Így az élelmiszeripar a következő években dinamikusan csak akkor növekedhet, ha súlyának megfelelő mértékű kormányzati támogatást kap, amihez a bankok a finanszírozást tudják biztosítani. Forrás: Egy kézbe kerülnek az élelmiszer és agrárkutató intézetek Megoldódni látszik az eddig bizonytalan sorsú agrár- és élelmiszeripari kutató intézetek sorsa miután az agrár Integrált agrárkutató-hálózat kialakításáról döntött a kormány. Szeptember elsejéig az állami agrár-élelmiszeripari kutatóintézetek a miniszter által kijelölt vidékfejlesztési minisztériumi költségvetési szervhez, mint tulajdonosi joggyakorlóhoz kerülnek. Az összevonással létrejövő agrárkutató hálózatot a vidékfejlesztési miniszter irányítja olvasható a Magyar Közlönyben. A kormány a vidékfejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert jelölte ki, hogy az összevonással az alkalmazott kutatások, innováció és technológiafejlesztés széles alapú integrált ágazati bázisát hozzák létre, biztosítsák a szervezeti átalakításhoz és a feladatalapú működtetéshez szükséges létszámkeretet és forrásokat, illetve kidolgozzák az intézmény működésére vonatkozó szabályozást. A határozat szerint az integráció határideje január elseje. Bővebben:
8 Magyarországra jöhet az egyik legnagyobb orosz élelmiszer-üzletlánc Egyelőre nem tudni melyik, de rövidesen az egyik legnagyobb oroszországi élelmiszerkiskereskedelmi lánc telepedhet meg Magyarországon, amely új lehetőség arra, hogy Magyarország az élelmiszer-ipari termékek fokozottabb mértékű kivitelén keresztül növelje oroszországi exportját. A társaság arra készül, hogy olyan magyarországi bázist hozzon létre, amely az itt készült élelmiszer-ipari termékeket vásárolja fel, és továbbítja Oroszországba, ottani értékesítésre tudta meg a vg.hu Szijjártó Pétertől, a magyar orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztostól. Forrás: A vásárlók értékelik a társadalmi célok támogatását Egyre több magyar fogyasztó hajlandó többet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha tudja, hogy az érintett vállalat saját programja keretében közvetlenül támogat társadalmi célokat. Ha tud cégek ilyen tevékenységéről, akkor kínálatukból száz magyarból negyvenhárman készek magasabb áron is vásárolni. Két évvel ezelőtt csak harmincketten nyilatkoztak így. A magyar fogyasztók 31 százaléka a felmérés előtti hat hónap során vett legalább egy árucikket vagy szolgáltatást olyan cégtől, amelyről tudta, hogy közvetlenül juttat pénzt társadalmi törekvésekre. Többek között ezt tárta fel a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat kutatása a vállalatok felelősségvállalásáról. Ötvennyolc országban több mint 29 ezer internet-használót kérdeztek meg a Nielsen kutatásának keretében. A felmért országok 74 százalékában emelkedett azok aránya, akik hajlandók több pénzt kiadni, ha a társadalmi felelősségvállalásban aktív vállalatoktól vesznek valamit. Globálisan pozitív trend egyformán jellemzi a nőket, férfiakat, és valamennyi korcsoportot is. Ma nem az a kérdés, hogy a fogyasztókat foglalkoztatják-e a társadalmi hatások, hanem az, hogy mely hatások, és azokra milyen módon lehet felhívni a figyelmet foglalja össze az eredményeket Nic Covey, a Nielsen társadalmi felelősségvállalásért illetékes elnökhelyettese. Forrás: Nielsen/Trademagazin ÚJ-ZÉLAND Az új-zélandi ipari minisztérium kezdeményezésére elvégeztetett bakteriológiai vizsgálatok tisztázták a Fonterrát, azaz a világ legnagyobb tejipari cégének termékei nem tartalmaztak a botulizmust okozó toxinokat. Amint azt Scott Gallecher, az ipari tárca képviselője bejelentette, a tejből előállított fehérjekoncentrátumban talált baktérium nem a botulizmusért felelős Clostridium botulinum, következésképpen nem is termelhetett az emberre veszélyes mérgező anyagokat. Az ügy előzménye, hogy augusztus elején a kínai élelmiszer-biztonsági hatóságok több Fonterra szállítmányt is zároltak, azzal a gyanúval, hogy azokban elszaporodtak a botulizmust okozó mérgeket termelő baktériumok. Erre hivatkozva számos országban betiltották a legnagyobb új-zélandi vállalat termékeinek forgalmazását. A Fonterra szövetkezeti értékpapírjainak kereskedését a botrány kirobbanása óta felfüggesztették az aucklandi tőzsdén, így a tulajdonosok elkerülhették a negatív hírekből fakadó váratlan veszteségeket. Forrás:
9 EGYESÜLT KIRÁLYSÁG FRANCIAORSZÁG Az Arla Foods által kiadott közlemény szerint 2014 januárjától a brit beszállítói csoport, az Arla Foods Milk Partnership (AFMP) már mint tulajdonos társ folytathatja munkáját. A végső döntés októberre várható. Amennyiben a tervezett lépés megtörténik, az Arla Foods lesz az egyedüli, kizárólag brit tulajdonban lévő csoport, 1600 termelői tulajdonos taggal. A bővítés ellenére az Arla éves tejfelhasználása várhatóan nem növekszik majd, mivel az már korábban is az AFMP felvásárlója volt, azonban a megállapodásnak köszönhetően az Arla piaci stabilitása és lehetőségei jelentősen növekedni fog. Az Arla Foods elnöke, Ake Hantoft szerint: az igazgatósági tagok meggyőződése, hogy az AFMP tulajdonosi csoportba kerülésével erősödni fog az Arla tekintélye. Az Arla és az AFMP hasonlóan látja a jövőt, hisszük, hogy a termelői tulajdonban lévő, szövetkezeti rendszer tudja a legnagyobb biztonságot nyújtani a jövőbeni kihívások kezeléséhez. Forrás: A francia tejszektorra várhatóan jelentős hatással lesz a 2015-ös kvótamegszűnés. Jelenleg is intenzív tárgyalások folynak a feldolgozók és a jogalkotók között a megváltozott körülményekhez való leghatékonyabb alkalmazkodásról. Franciaország azon területein, ahol jelenleg is magasabb a termelés, lehetőség lesz további termelésnövelésre a kvótamegszűnést követő időszaktól, ami magasabb alapáru exportot eredményezhet. A szárított termékek termelési kapacitása jelenleg is igen meghatározó, ami hatással lehet az USA kereskedelmére. Ezen túl a tagállam tovább folytatja a magas hozzáadott értékű, de alacsony termelékenységű termékek védelmét, a földrajzi eredetvédelmi programon keresztül. Egy felmérés szerint a jelentősebb tejtermelő országok közül a francia termelők függnek legkevésbé a vásárolt takarmánytól, ami annak köszönhető, hogy a helyben megtermelt abraktakarmány jelentős takarmányforrást biztosít az országban. Mindazonáltal, a 2012 második felében és a 2013 első hónapjaiban tapasztalt extrém magas kukorica és szója árak negatívan hatottak a termelési költségekre, s így a jövedelemre is. Az EU regionális bizottsága által készített tanulmány szerint, a kvótamegszűnésnek számos negatív hatása lehet az Unión belül. Elsőként, szélesebb fluktuációt okozhat az európai tejtermelésben, ezért hozzájárulhat a világpiaci ár jelentősebb ingadozásához, másodsorban jelentős egyenlőtlenséget és intenzívebb versenyt okozhat a tagállamok között. Bővebben:
10 USDA TEJTERMELÉS A tejtermelés mennyisége júliusban a 23 állam területén összesen 15,7 milliárd font volt, 1,2 %-kal magasabb a 2012 év hasonló időszakához képest. A teljes riport letölthető innen: Budapest, augusztus 31.
Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.
Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR
Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében
Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság
Folytatódik az áfacsökkentés - tisztuló termékpályák
A program találkozott az élelmiszeripari szereplők elképzeléseivel, és miközben fehéríti az egyes termékpályákat, a fogyasztói árak csökkenését is eredményezi. Több éve, fokozatosan kerülnek be a kedvezményes
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok
Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ. Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök
2013/2 KIVONATOS ISMERTETŐ Erhard Richarts: IFE (Institut fürernährungswirtschaft e. V., Kiel) elnök Az európai tejpiac helyzete és kilátásai 2013 január-április Készült a CLAL megrendelésére Főbb jellemzők:
6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember
Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100
A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai
A kiskérődző ágazat kormányzati megítélése és támogatási forrásai Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2016. november 10. A mezőgazdasági
A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést
A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést Ondré Péter, az AMC ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a fogyasztásélénkítő kampányaik közül kiemelkedik a március közepén
Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév
Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya
Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni
35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére
Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató
Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az
HírAdó Extra augusztus 7. Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában
Az Év Adótanácsadó és Transzferár-tanácsadó Cége Európában Az Év Adótanácsadó Cége Közép-Európában International Tax Review European Tax Awards 2013 HírAdó Extra 2013. augusztus 7. Tartalomjegyzék Látvány-csapatsportok
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára
A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó
A 2012-es szezon értékelése
A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben
Integráció és szövetkezés
Integráció és szövetkezés Jakab István Országgyűlés alelnöke MAGOSZ elnöke Napi Gazdaság Konferencia Budapest 2013. április 30. A mezőgazdasági termelés hatékonyságát a élelmiszerláncban elért magas érdekérvényesítési
Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.
2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt
A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság
A baromfi-egészségügy aktuális
A baromfi-egészségügy aktuális kérdései Dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár országos főállatorvos XIX. Derzsy-napok 2011. június 2-3. Témák: Az állategészségügyi
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. június 28. Baromfi 2010. 24. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban
A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében
Agrárgazdaságunk jelene és jövője az EU tagság tükrében Kapronczai István 52. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS Nyíregyháza, 2014. szeptember 4-6. Az induló állapot Kérdés: Felkészült agrárgazdasággal csatlakoztunk
Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák
Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a
VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában
VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
Lankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6
JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 Pannonia Ethanol Zrt. Helyszín: Dunaföldvár, Tolna megye Alakult: 2009 Fő befektetése az Ethanol Europe Renewables Limited vállalatnak Termelés kezdete: 2012 március
RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1.
RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. MI A MAGYAR ÉLELMISZER? A VM már egy éve próbálja megfogalmazni, de még ma sincs rendelet róla A VM
SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN
SAJTÓKÖZLEMÉNY A kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő
NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM
NIKOLETTI ANTAL NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KAPCSOLATOKÉRT ÉS FENNTARTHATÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTRÉIUM a GDP százelékában a GDP százelékában százalék, % Százalék,
A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések
A vetőmagágazatot érintő aktuális szabályozási kérdések Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Martonvásár, 2012. szeptember 25. Az agrár- és élelmiszergazdaságstratégiai
A vidékért kezeskedünk
A vidékért kezeskedünk Sajtóbeszélgetés dr. Herczegh András 2014. november 20. Megtorpanó hitelállomány, növekvő jelentőségű hitelgarancia 165% 161% 145% 139% 125% 105% 85% 100% 105% 100% 95% 99% 92% 114%
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései
Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György
Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
FINO CSOPORT 2013.11.06.
FINO CSOPORT 2013.11.06. FINO CSOPORT Földrajzi elhelyezkedés Mezőgazdasági vertikum 100% magyar családi tulajdonban ÁLLATTENYÉSZTÉS 2013 2014 Tejelő tehén állomány (fő): 2.500 3.300 Tejtermelés (Liter/nap):
Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár
Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 8. (OR. en) 12047/16 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2016. szeptember 8. Címzett:
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖRKÉP - FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI KÖRKÉP - FINANSZÍROZÁSI FORRÁSOK SOK KICSI SOKRA MEGY? A kkv szektor a magyar gazdaság meghatározó eleme: 1,7 millió bejegyzett vállalkozás, de csak 690 ezer működő, ennek 99,8 %-a
XI. évfolyam/7. szám /15. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. A világ sertéspiacának legnagyobb termelı,
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/7. szám.04.2. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9 (Kézdi
Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon. Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége
Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége Év Agrárembere ÁLLATTENYÉSZTÉS kategóriában: Dr Füller Imre Korszakváltás zajlik a
Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről
Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság
A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések
A Sertésstratégia eredményei, jövőbeni intézkedések Horváth István Kiemelt programokért felelős miniszteri biztos, Országgyűlési képviselő Gödöllő, 2015. 05.05. 1 2012 augusztus 30-án Magyarország Kormánya
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató
ÖSSZEFOGLALÓ JANUÁR. Alapár prognózis - A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Közleménye
ÖSSZEFOGLALÓ A TEJ SZAKMAKÖZI SZERVEZET ÉS TERMÉKTANÁCS 2013. ÉVI SAJTÓMEGJELENÉSEIRŐL JANUÁR Alapár prognózis - A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Közleménye A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
VI. Tejágazati Konferencia
VI. Tejágazati Konferencia Mélykuti Tibor elnök Tata, 2016. november 23. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Miniszter által elismert reprezentatív szakmaközi szervezet (2013) A Terméktanácsnak
Agrár Szakmai Nap. Bábolna, November 11.
Agrár Szakmai Nap Bábolna, 2015. November 11. Mit kínál a Szövetkezeti Integráció az agrárvállalkozásoknak? 2015. november 11. Horváth Angyalka Értékesítési Vezető 2 Agrárium Szövetkezeti Integráció Növekvő
XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte
PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9
Aktualitások a tejágazatban október 26.
Aktualitások a tejágazatban 2017. október 26. Tejfelvásárlás az Európai Unióban (ezer tonna) Jan-Aug. 2017/16: +0,08% Tagállami trendek tejfelvásárlás 2015.IX.-2016.VIII. 2016. IX.- 2017.VIII. SK -2,7%
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz? Szeptember 4. Éder Tamás
Mire lesz elég az élelmiszeriparra szánt uniós fejlesztési pénz? 2015. Szeptember 4. Éder Tamás Valami van, de nem az igazi A magyar élelmiszeripar teljesítménye némileg javult 115 110 105 100 95 90 85
OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor
OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett
ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése
ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212
Helyzetkép 2013. július - augusztus
Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó
XVI. évfolyam, 1. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XVI. évfolyam, 1. szám, 2013 2013. január 21. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó
2016. ÁPRILIS. Miniszteri rendeletek
2016. ÁPRILIS Miniszteri rendeletek 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai
Az Európai Unió agrártámogatásainak átalakulása és annak várható hatásai Kis Miklós Zsolt Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár Miniszterelnökség Lízing Szakmai Napok Mátraháza - 2017. november
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. május 30. Baromfi 2011. 20. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Az élelmiszeripar jelene, jövője
Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:
XV. évfolyam, 20. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 20. szám, 2012 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 20. szám, 2012 2012. október 15. Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó
Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő
Alaptámogatás és a fiatal gazdák kiegészítő támogatása Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Földművelésügyi Minisztérium AGRYA KONFERENCIA 2015. február 27. - Budapest Az EU 7 éves pénzügyi
Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3.
Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. E-kereskedelem: hol kell adóznom, kell adóznom? E-kereskedelmi tevékenység adózása komplex terület,
Tejipari Szakmai Nap
Tejipari Szakmai Nap A tejgazdaság aktuális kérdései Készítette: Besenyei Ferenc Igazgató 1 Tartalom Aktualitás Beszédes számok Komplex versenyképesség Összefoglalás 2 A magyar tejgazdaság elemzésének
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.
Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2010. november 2. Baromfi 2010. 42. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely. Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt
Baksay Gergely - Benkő Dávid Kicsák Gergely Magas maradhat a finanszírozási igény az uniós források elmaradása miatt A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESAdeficitet
Vajai László, Bardócz Tamás
A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország
Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK
Nemzetközi gazdaságtan PROTEKCIONIZMUS: KERESKEDELEM-POLITIKAI ESZKÖZÖK A vám típusai A vám az importált termékre kivetett adó A specifikus vám egy fix összeg, amelyet az importált áru minden egységére
Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya - az agrárgazdaság hitelei IV. negyedév
Tovább emelkedett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar - az agrárgazdaság hitelei 217. IV. negyedév Az elmúlt egy évben az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar
EXIM konstrukciók fókuszban az agrárium
A felsorolt igények támogatása mellett az EXIM kulcsszerepet vállal az agrárexport külföldi fizetési kockázatainak kezelésében is a MEHIB biztosítások révén. Az EXIM alapításától kezdődően számos olyan
Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései. Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu
Szarvasmarha ágazat aktuális kérdései Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Támogatási lehetőségek 2013-ban Összesen 690 Mrd Ft (2012-ben 628 Mrd +10%) mezőgazdasági és vidékfejlesztési
Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt.
Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t- online.hu www.zoldforras.hu 25. Hírlevél TERMÉNYPIACI
Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés
Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés
MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március
Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló
péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 20. szám szeptember 23.
AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 20. szám 2008. szeptember 23. Tartalomjegyzék Indulnak a vidékfejlesztési programok (ÚMVP)... 2 Lízingdíj- és kamattámogatás gazdáknak...
Széchenyi Kártya Program
Széchenyi Kártya Program Hat hiteltermék minden eddiginél alacsonyabb kamattal, melyek közül biztosan talál vállalkozása céljainak megfelelőt: 1. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel 2. Széchenyi Forgóeszköz
A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács
A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995
Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon
Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Energia Másképp III., Heti Válasz Konferencia 2011. március 24. Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató Projektfinanszírozási Igazgatóság OTP Bank
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei
MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A
MAGYARORSZÁG GAZDASÁGI HELYZETE A LEGFRISSEBB GAZDASÁGI STATISZTIKÁK FÉNYÉBEN (2014. II. félév) MIRŐL LESZ SZÓ? Konjunktúra (GDP, beruházások, fogyasztás) Aktivitás, munkanélküliség Gazdasági egyensúly
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.
Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése
HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0097/1. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselıcsoport nevében
9.2.2015 B8-0097/1 1 D preambulumbekezdés D. mivel a becslések szerint az adott tagállamtól függıen a levágott állatok húsa teljes mennyiségének 30 50%-át élelmiszer-összetevık elsısorban darált hús, húskészítmények
csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam
Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!
2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát
tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár
Piacszabályozás és kockázatkezelés tervek és kialakítás 2013 után Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár A KAP négy fő jogszabálya (2014-2020) Közvetlen támogatás szabályozása
A magyar építőipar számokban
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Landesfachverband der Bauunternehmer A magyar építőipar számokban 1. Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton
Helyzetkép 2012. május - június
Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok
A Közös Agrárpolitika megváltoztatására irányuló javaslatok Szentirmay Zoltán főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó Intézet Nonprofit
A hitelkeret teljes összegének visszafizetése a szerződés lejáratának napján esedékes.
A már működő mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított, kedvezményes kamatozású, állami kamat- és kezességi díjtámogatásban részesített hitelkonstrukció, amely a legkedvezőbb lehetőség vállalkozása
20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető
20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv