Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban"

Átírás

1 Az európai régiók egy főre jutó GDP-je 2003-ban Belső-London tartósan vezet 2003-ban az egy főre jutó GDP 1, vásárlóerő-paritáson 2 kifejezve az EU-25-ök 254 NUTS-2 3 szintű régiója között az EU-25-ök átlagának 33%-át kitevő Lubelskie régiótól (Lengyelország) az átlag 278%-át kitevő Belső-London régiójáig (Inner London Egyesült Királyság) terjedt. Ezeket az információkat az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat tette közzé. Minden hetedik régió az EU-25-ök átlagának 125%-a felett... A évi egy főre jutó GDP alapján felállított rangsor szerint a következő három régió került az élre: Belső-London az átlag 278%-ával, Bruxelles-Capitale (Brüsszel) 238%-kal és Luxemburg 234%-kal. 37 régió képviselt az átlag 125%-a feletti szintet, ebből hét Németországban, hat-hat Olaszországban és az Egyesült Királyságban, öt Hollandiában, három Ausztriában, kettő-kettő Belgiumban és Finnországban, egy-egy a Cseh Köztársaságban, Spanyolországban, Franciaországban, Írországban, és Svédországban, s ide tartozik még Luxemburg is. Az új tagállamoknak csak egyetlen régiója, Praha (Prága) tartozott ebbe a kategóriába (138%- kal). Meg kell jegyezni, hogy néhány régióban a GDP egy főre jutó értékét jelentősen befolyásolhatja az ingázás. Az ingázási többlet ezekben a régiókban olyan szintre emeli a termelést, amelyet a helyben lakó aktív népesség saját maga nem tudott volna előállítani. Ennek következménye, hogy az egy főre jutó GDP túlbecsült lehet ezekben a régiókban, míg alábecsült lehet azokban a régiókban, ahol az ingázók élnek. és minden negyedik a 75%-a alatt volt A rangsorban a hat legalacsonyabb értékkel rendelkező régió lengyelországi volt: Lubelskie és Podkarpackie (mindkettő az átlag 33%-ával), Podlaskie (36%), Świętokrzyskie, Warmińsko-Mazurskie és Opolskie (mindhárom 37%). Mintegy 60 régió maradt a 75%-os szint alatt. Ezek közül tizenhat lengyel, hét cseh, hat magyar, öt görög és olasz, négy német, francia (mind tengerentúli megyék) és portugál, három szlovák, két spanyol régió, és ide tartozott Észtország, Lettország, Litvánia és Málta. A régi tagországok régiói közül a legutolsó helyen a portugál Norte állt, 57%-kal. * Forrás: az Eurostat News releases című internetes rovatának 2006/63. száma (május): 1 A GDP, valamint az egy főre jutó GDP egy ország vagy régió termelésének mérőszámai, ezért használhatók az egyes országok vagy régiók gazdasági fejlettségi fokának mérésére és összehasonlítására is. A GDP nem azonos egy ország vagy régió magánháztartásai számára véglegesen rendelkezésre álló jövedelemmel. A részletes módszertan tekintetében lásd az Eurostat Regionális számlák módszerei: Bruttó hozzáadott érték és bruttó állóeszköz-felhalmozás gazdasági ágak szerint című kiadványát (1995, ISBN X). 2 A vásárlóerő-paritás (PPS) mesterséges valuta. Azokat az országos árszínvonalbeli különbségeket mutatja, amelyeket az árfolyamok nem tükröznek. Ez az egység lehetővé teszi az egyes országok gazdasági adatainak értelmezhető mennyiségi összehasonlítását. 3 Az adatok a statisztikai területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) 2003 májusában elfogadott rendszerén alapulnak. A NUTS 2003 a területi egységek közös, következetesen lehatárolt rendszere az európai regionális statisztika számára. A nómenklatúra 2. szintje 254 régióból áll: Belgium (11), Cseh köztársaság (8), Németország (41), Görögország (13), Spanyolország (19), Franciaország (26), Írország (2), Olaszország (21), Magyarország (7), Hollandia (12), Ausztria (9), Lengyelország (16), Portugália (7), Szlovákia (4), Finnország (5), Svédország (8) és az Egyesült Királyság (37). Dánia, Észtország, Cyprus, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Málta és Szlovénia az egész országot mint egy régiót szerepelteti NUTS 2. szinten. Az európai statisztikai régiók listája megtalálható a következő honlapon:

2 440 KÖZLEMÉNYEK Egy főre jutó regionális GDP az EU-25-ökben, táblázat (PPS, EU-25 = 100) A tíz legmagasabb érték A tíz legalacsonyabb érték 1. Belső-London (UK) Dél-Alföld Bruxelles-Capitale (BE) Észak-Alföld Luxemburg Východné Slovensko (SK) Hamburg (DE) Észak-Magyarország Île de France (FR) Opolskie (PL) Wien (AT) Warmińsko-Mazurskie (PL) Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire (UK) Świętokrzyskie (PL) 37 8 Provincia Autonoma Bolzano (IT) Podlaskie (PL) Oberbayern (DE) Podkarpackie (PL) Stockholm (SE) Lubelskie (PL) 33 Az Európai Unió régióinak egy főre jutó GDP-je 2. táblázat, EU ,0 Ausztria ,9 Burgenland ,7 Niederösterreich ,8 Wien ,9 Kärnten ,1 Steiermark ,8 Oberösterreich ,8 Salzburg ,3 Tirol ,2 Vorarlberg ,4 Belgium ,1 Bruxelles-Cap. / Brussels Hfdst ,6 Antwerpen ,0 Limburg (BE) ,6 Oost-Vlaanderen ,4 Vlaams Brabant ,0 West-Vlaanderen ,4 Brabant Wallon ,1 Hainaut ,6 Liège ,4 Luxembourg (BE) ,2 Namur ,3 Ciprus ,9 Cseh Köztársaság ,8 Praha ,2 Střední Čechy ,2 Jihozápad ,0 Severozápad ,0 Severovýchod ,0 Jihovýchod ,9

3 KÖZLEMÉNYEK 441, Střední Morava ,4 Moravskoslezsko ,4 Dánia ,0 Egyesült Királyság ,2 Tees Valley & Durham ,0 Northumberland and Tyne & Wear ,9 Cumbria ,9 Cheshire ,9 Greater Manchester ,0 Lancashire ,8 Merseyside ,3 East Riding & North Lincolnshire ,5 North Yorkshire ,9 South Yorkshire ,4 West Yorkshire ,8 Derbyshire & Nottinghamshire ,4 Leicestershire, Rutland & Northamptonshire ,1 Lincolnshire ,1 Herefordshire, Worcestershire & Warwickshire ,3 Shropshire & Staffordshire ,1 West Midlands ,3 East Anglia ,8 Bedfordshire & Hertfordshire ,6 Essex ,2 Inner London ,6 Outer London ,5 Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire ,1 Surrey, East & West Sussex ,2 Hampshire & Isle of Wight ,4 Kent ,6 Gloucestershire, Wiltshire & North Somerset ,5 Dorset & Somerset ,3 Cornwall & Isles of Scilly ,8 Devon ,4 West Wales & the Valleys ,8 East Wales ,1 North Eastern Scotland ,3 Eastern Scotland ,6 South Western Scotland ,0 Highlands & Islands ,2 Northern Ireland ,8 Észtország ,2 Finnország ,9 Itä-Suomi ,1 Etelä-Suomi ,8 Länsi-Suomi ,3 Pohjois-Suomi ,3 Åland ,3

4 442 KÖZLEMÉNYEK, Franciaország ,4 Île de France ,3 Champagne-Ardenne ,0 Picardie ,9 Haute-Normandie ,9 Centre ,0 Basse-Normandie ,7 Bourgogne ,8 Nord - Pas-de-Calais ,9 Lorraine ,0 Alsace ,2 Franche-Comté ,2 Pays de la Loire ,2 Bretagne ,7 Poitou-Charentes ,9 Aquitaine ,4 Midi-Pyrénées ,8 Limousin ,9 Rhône-Alpes ,6 Auvergne ,1 Languedoc-Roussillon ,0 Provence-Alpes-Côte d'azur ,5 Corse ,5 Guadeloupe ,8 Martinique ,4 Guyane ,6 Réunion ,2 Görögország ,1 Anatoliki Makedonia, Thraki ,4 Kentriki Makedonia ,7 Dytiki Makedonia ,8 Thessalia ,2 Ipeiros ,4 Ionia Nisia ,6 Dytiki Ellada ,7 Sterea Ellada ,7 Peloponnisos ,5 Attiki ,7 Voreio Aigaio ,2 Notio Aigaio ,5 Kriti ,5 Hollandia ,8 Groningen ,3 Friesland ,4 Drenthe ,6 Overijssel ,8 Gelderland ,5 Flevoland ,4 Utrecht ,5

5 KÖZLEMÉNYEK 443, Noord-Holland ,3 Zuid-Holland ,0 Zeeland ,6 Noord-Brabant ,0 Limburg (NL) ,1 Írország ,1 Border, Midland and Western ,5 Southern and Eastern ,2 Lengyelország ,0 Łódzkie ,4 Mazowieckie ,8 Małopolskie ,4 Śląskie ,2 Lubelskie ,2 Podkarpackie ,2 Świętokrzyskie ,7 Podlaskie ,7 Wielkopolskie ,3 Zachodniopomorskie ,6 Lubuskie ,6 Dolnośląskie ,2 Opolskie ,3 Kujawsko-Pomorskie ,1 Warmińsko-Mazurskie ,0 Pomorskie ,3 Lettország ,9 Litvánia ,3 Luxembourg nagyhercegség ,9 Magyarország ,3 Közép-Magyarország ,9 Közép-Dunántúl ,3 Nyugat-Dunántúl ,5 Dél-Dunántúl ,5 Észak-Magyaroszág ,1 Észak-Alföld ,0 Dél-Alföld ,3 Málta ,7 Németország ,4 Stuttgart ,3 Karlsruhe ,6 Freiburg ,0 Tübingen ,2 Oberbayern ,9 Niederbayern ,9 Oberpfalz ,7 Oberfranken ,2 Mittelfranken ,2 Unterfranken ,7 Schwaben ,3

6 444 KÖZLEMÉNYEK, Berlin ,0 Brandenburg-Nordost ,2 Brandenburg-Südwest ,8 Bremen ,8 Hamburg ,0 Darmstadt ,3 Gießen ,9 Kassel ,2 Mecklenburg-Vorpommern ,5 Braunschweig ,8 Hannover ,4 Lüneburg ,0 Weser-Ems ,8 Düsseldorf ,5 Köln ,1 Münster ,5 Detmold ,1 Arnsberg ,4 Koblenz ,5 Trier ,6 Rheinhessen-Pfalz ,2 Saarland ,7 Chemnitz ,8 Dresden ,0 Leipzig ,5 Dessau ,9 Halle ,6 Magdeburg ,5 Schleswig-Holstein ,3 Thüringen ,2 Olaszország ,9 Piemonte ,0 Valle d Aosta / Vallée d Aoste ,1 Liguria ,2 Lombardia ,4 Bolzano / Bozen ,0 Trento ,7 Veneto ,5 Friuli-Venezia Giulia ,1 Emilia-Romagna ,7 Toscana ,0 Umbria ,3 Marche ,2 Lazio ,3 Abruzzo ,8 Molise ,4 Campania ,1 Puglia ,6 Basilicata ,9

7 KÖZLEMÉNYEK 445, Calabria ,5 Sicilia ,1 Sardegna ,4 Portugália ,9 Norte ,4 Algarve ,7 Centro (PT) ,3 Lisboa ,3 Alentejo ,4 Açores ,1 Madeira ,4 Spanyolország ,4 Galicia ,6 Asturias ,0 Cantabria ,3 País Vasco ,7 Navarra ,1 La Rioja ,3 Aragón ,0 Madrid ,8 Castilla y León ,2 Castilla-La Mancha ,1 Extremadura ,8 Cataluña ,5 Valenciana ,8 Illes Balears ,6 Andalucía ,1 Murcia ,3 Ceuta ,8 Melilla ,3 Canarias ,0 Svédország ,9 Stockholm ,9 Östra Mellansverige ,2 Sydsverige ,1 Norra Mellansverige ,5 Mellersta Norrland ,5 Övre Norrland ,6 Småland med öarna ,2 Västsverige ,7 Szlovákia ,0 Bratislavský kraj ,9 Západné Slovensko ,8 Stredné Slovensko ,2 Východné Slovensko ,8 Szlovénia ,0 Fordította és szerkesztette: Faluvégi Albert

Az Európai Unió régióinak GDP-je

Az Európai Unió régióinak GDP-je Az Európai Unió régióinak GDP-je A 2004. évi, vásárlóerő-paritáson 1 kifejezett, egy lakosra jutó GDP 2 az EU 27-ek 268 NUTS 2 3 szintű régiója közül Románia Nord-Est régiójában volt a legalacsonyabb a

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN

KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓK AZ EURÓPAI UNIÓBAN 2300/2/2005. GYŐR 2005. június 30. Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2005 ISSN 1786 9145

Részletesebben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben

Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel

Részletesebben

L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20.

L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20. L 50/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2014.2.20. A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2014. február 18.) a 2014 2020 közötti időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és az Európai Szociális

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.3.18. COM(2009) 125 végleges 2009/0040 (CNS) C7-0005/09 Javaslat A TANÁCS EK RENDELETE az Európai Közösségben működő mezőgazdasági üzemek jövedelmére és

Részletesebben

NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában

NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában NUTS 2 régiók helyzete Kelet- Közép-Európában Az Európai Unió regionális politikája Európai Gazdasági Közösség 1957-es Római Szerződés Egységes piac, mint cél regionális politikák egyeztetése 1973 Dánia,

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21 2006.2.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 51/21 A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (2006. február 3.) az egyes gyümölcsfafajok ültetvényeire vonatkozó statisztikai felméréseket érintő 2001/109/EK európai parlamenti

Részletesebben

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA

15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 15. REGIONÁLIS POLITIKA ÉS A STRUKTURÁLIS ESZKÖZÖK ÖSSZEHANGOLÁSA 1. 31994 R 1164: A Tanács 1994. május 16-i 1164/94/EK rendelete a Kohéziós Alap létrehozásáról (HL L 130. szám, 1994.5.25., 1. o.), az

Részletesebben

A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban

A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban 2007/54 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Gyõri Igazgatósága www.ksh.hu I. évfolyam. 54. szám 2007. október 4. A gazdasági fejlettség alakulása a kelet-közép-európai régiókban A tartalomból

Részletesebben

Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban

Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban Zsúgyel János: Területi fejlettségi különbségek kialakulására ható tényezők vizsgálata az Európai Unió 27 tag- és tagjelölt államának régióiban Az Európai Unió keleti bővítésének 2004. évi indulásával

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban.

Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban. Regionális diszparitások: a GDP és a munkanélküliségi ráta regionális összefüggéseinek vizsgálata az Európai Unióban Kalocsai Kornél Absztrakt Tanulmányomban a GDP és a munkanélküliség alakulását vizsgálom,

Részletesebben

A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában

A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában A vállalati K+F regionális ösztönzése Itáliában K+F+I szakpolitikai szekció Dr. Pánczél Mária TéT attasé Róma K+F regionális ösztönzése Az olasz K+F+I szakpolitikák jellemzıi:

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)

Részletesebben

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN

AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN

A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN A TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI SZINT VÁLTOZÁSAIRA 1994-1999 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓBAN KARLIK CSILLA A kontinensünk tizenöt tagállamát tömörítő Európai Unió közismert társadalmigazdasági

Részletesebben

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás

(Törzskönyvezett) Név Dózis Gyógyszerforma Alkalmazási mód. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás. Arimidex 1 mg Filmtabletta Orális alkalmazás I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMÁK, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA(I) A TAGÁLLAMOKBAN 1 Ausztria Belgium Bulgária Ciprus

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.31. COM(2017) 636 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2015.

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok

Részletesebben

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban

Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.7.22. COM(2015) 355 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2013.

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN

ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek

Részletesebben

GDP at regional level/hu

GDP at regional level/hu GDP at regional level/hu Statistics Explained Regionális GDP 2016. márciusban adatok. A legfrissebb adatokat lásd itt: Az Eurostat további információi, fő táblázatok és adatbázis.a cikk frissítésének tervezett

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 3..4. COM(3) 856 final ANNEXES to 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Az Európai Unió Szolidaritási Alapja. évi éves jelentés HU HU I. MELLÉKLET: JELENTŐS KATASZTRÓFÁKRA

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Integrált területfejlesztés. Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti

Integrált területfejlesztés. Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti Integrált területfejlesztés Tárgyfelelős: Dr. Káposzta József kaposzta.jozsef@gtk.szie.hu Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti kollar.kitti@gtk.szie.hu Előadások, követelmény 2017.01.31. Csíkszereda- Dr.

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4.

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. A BIZOTTSÁG 1187/2006/EK RENDELETE (2006. augusztus 3.) a 21. cikk egyes tagállamok esetében történő alkalmazása tekintetében a 796/2004/EK rendelettől

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,

Részletesebben

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.

TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13. TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi

Részletesebben

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

TANÁCS. L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 314/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.11.15. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS A TANÁCS HATÁROZATA (2006. november 7.) a 77/388/EGK irányelv 28. cikke (6) bekezdésében

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,

Részletesebben

31998 R 2431: A Bizottság 1998.11.11-i 2431/98/EK rendelete (HL L 302. szám, 1998.11.12., 13. o.),

31998 R 2431: A Bizottság 1998.11.11-i 2431/98/EK rendelete (HL L 302. szám, 1998.11.12., 13. o.), 7. HALÁSZAT 1. 31994 R 2211: A Bizottság 1994. szeptember 12-i 2211/94/EK rendelete a 3759/92/EK tanácsi rendeletnek az importált halászati termékek árának bejelentése tekintetében történő végrehajtására

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai

Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu]

EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu] EUROSTAT: 9. Fejezet: Oktatás Tipus: Eurovat (0) Feltöltve: 2011-04-20 12:09:47 Forrás: [eurostat.ec.europa.eu] Bevezetõ Az oktatás, a szakképzés és az élethosszig tartó tanulás fontos szerepet játszanak

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN

A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN A FEJLETTSÉG EGYENLŐTLENSÉGE KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETI SZINTEKEN AZ EURÓPAI UNIÓBAN SZABÓ PÁL * Bevezetés A társadalmi-gazdasági jelenségek területi egyenlőtlensége többféle térségi keretben vizsgálható. Egyrészről

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AA2003/AF/TR/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AA2003/AF/TR/hu 1 I. A ZÁRÓOKMÁNY SZÖVEGE ŐFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ŐFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNŐJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE,

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Az Európai Unió Szolidaritási Alapja évi éves jelentés EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 5.3.. COM(5) 8 final ANNEXES to 3 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE Az Európai Unió Szolidaritási Alapja 3. évi éves jelentés HU HU I. MELLÉKLET: AZ EU SZOLIDARITÁSI

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk

1408/71 rendelet: 12.; 72. cikk 574/72 rendelet: 10a.; 85.2. és 3. cikk MIGRÁNS MUNKAVÁLLALÓK SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ IGAZGATÁSI BIZOTTSÁG Lásd az Útmutatót a 3. oldalon E 405 ( 1 ) A BIZTOSÍTÁSI, FOGLALKOZTATOTTSÁGI VAGY MUNKANÉLKÜLISÉGI IDŐSZAKOK ÖSSZESÍTÉSÉRE,

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában

Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában 2009/61 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 61. szám 2009. május 14. Nyugat-Dunántúl helyzete a közép-európai régiók összehasonlításában A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Terület,

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról október 21. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 214. október 21. Jelentés a 213. évi kormányzati hiányról és adósságról Az eurózóna és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati hiánya a GDP 2,9, illetve

Részletesebben

10. HAGSKÝRSLUR 1. / 2. / 3. /

10. HAGSKÝRSLUR 1. / 2. / 3. / 10. HAGSKÝRSLUR 1. / 2. / 3. / 4. 31980 L 1119: Tilskipun ráðsins 80/1119/EBE frá 17. nóvember 1980 um hagskýrslur um vöruflutninga á skipgengum vatnaleiðum (Stjtíð. EB L 339, 15.12.1980, bls. 30), eins

Részletesebben

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2

Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Kitöltési útmutató az E-adatlaphoz V1.2 Változás jegyzék Módosítás dátuma Módosítás jellege Érintett oldalak 2014.10.03 Változás 4. oldal 2014.12.10 Kiegészítés 3. oldal 2. ú melléklet Leírás NYOMT_AZON

Részletesebben

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C

12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban *

Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban * NOVÁK GÉZA PAPDI ÁKOS Gazdasági egyenlőtlenségek a kibővült Európai Unióban * A 2004-es és 2007-es bővítési folyamatokkal minden korábbinál nagyobbra nőttek az Európai Unió területi egyenlőtlenségei, hiszen

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.

Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről

Részletesebben

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.

ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3. ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27

2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27 2009.12.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 328/27 A TANÁCS 1217/2009/EK RENDELETE (2009. november 30.) az Európai Közösségben m köd mez gazdasági üzemek jövedelmére és üzleti tevékenységére vonatkozó

Részletesebben

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról október 22. Jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat sajtóközleménye az eurómutatókról 2010. október 22. Jelentés a 2009. évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat a kormányzati hiány- és adósságadatokat 1 jelenleg 26 országra vonatkozóan

Részletesebben

Kommentárok és hivatalos szövegek

Kommentárok és hivatalos szövegek HU A kohéziós politika 2007 2013 Kommentárok és hivatalos szövegek Európai Regionális Fejlesztési Alap Európai Szociális Alap Kohéziós Alap Európai területi együttműködési csoport Az előcsatlakozási segítségnyújtási

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.14. COM(2017) 299 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): kötelezettségvállalásokra,

Részletesebben

A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben.

A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben. KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség hatékonyságának mérése Angliában és Walesben. Dr. Vári Vince Ph.D. r. őrnagy tanársegéd NKE RTK, Büntetőeljárásjogi

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

EURÓPA ÉS TE. Az Európai Unió Tanácsa

EURÓPA ÉS TE. Az Európai Unió Tanácsa EURÓPA ÉS TE Az Európai Unió Tanácsa Megjegyzés Ezt a kiadványt a Tanács Főtitkársága készítette, és kizárólag tájékoztatási célokat szolgál. Ezért a kiadvány nem alapozza meg sem az EU intézményei sem

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 404 der Beilagen XXII. GP - Staatsvertrag - Anhänge Ungarisch (Normativer Teil) 1 von 89 A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2011. évi tevékenységéről

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2011. évi tevékenységéről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.9.4. COM(2012) 462 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap 2011. évi tevékenységéről HU HU A BIZOTTSÁG

Részletesebben

Az Eurostat 67/2017. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 24. Első jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról

Az Eurostat 67/2017. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról április 24. Első jelentés a évi kormányzati hiányról és adósságról Az Eurostat 67/217. számú sajtóközleménye az Európai Unió mutatóiról 217. április 24. Első jelentés a 216. évi kormányzati hiányról és adósságról Az euróövezet és az EU-28-ak tagállamainak kormányzati

Részletesebben

Spanyolország M A D R I D

Spanyolország M A D R I D Spanyolország M A D R I D A spanyol kiutazó piac jellemzői A külföldi utazások súlya és jellemző utazási időszakok 2012 I. név 2012 Húsvét nagyhét 2012. II. Név Nyáris szabadság (Júliusaugusztus) 2012

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS

XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci

Részletesebben

Hatályba lépés: január 06.

Hatályba lépés: január 06. Vodafone Magyarország Zrt. ÜZLETI ÁSZF MÓDOSÍTÁSAINAK LISTÁJA Hatályba lépés: 2017. január 06. Ezúton értesítjük a Tisztelt Előfizetőket az Üzleti Általános Szerződési Feltételek változásairól. I. Üzleti

Részletesebben

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető

Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége. Dr. Nagy Ádám főosztályvezető Az iparfejlesztés jövőbeni tervezett irányai, elemei az akkreditálás jelentősége Dr. Nagy Ádám főosztályvezető 2018.12.05. Tartalom Versenyképesség: hol állunk? Versenyképesség 2018 után: tovább a magyar

Részletesebben