Szkeletális elhorgonyzás: elülső nyitott harapások kezelése a felső moláris fogak intrúziójával

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szkeletális elhorgonyzás: elülső nyitott harapások kezelése a felső moláris fogak intrúziójával"

Átírás

1 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz Szegedi Tudományegyetem, Fogorvostudományi Kar, Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Szeged Szájsebészeti Tanszék* Gyermekfogászati és Fogszabályozási Tanszék** Szkeletális elhorgonyzás: elülső nyitott harapások kezelése a felső moláris fogak intrúziójával Eredeti közlemény Dr. Seres László*, dr. Kocsis ANDRÁS,** A szkeletális nyitott harapások etiológiájában gyakran a felső állcsontnak az őrlőfogak területén bekövetkező, túlzott növekedésének van kiemelkedő szerepe. Az állcsontok fejlődésének befejeződése után, a hagyományos ortodonciai eszközök nem alkalmasak a moláris fogak intrúziójára, ezért eddig az állcsontkorrekciós műtét volt az egyetlen kezelési mód a nyitott harapás zárására. Az ortodonciai gyakorlatba a közelmúltban bevezetett szkeletális elhorgonyzással olyan fogelmozdulások érhetőek el, amelyekre korábban nem volt lehetőség. A titán mini lemezekkel végzett elhorgonyzás lehetőséget kínál a felső molárisok intrúziójára, így a nyitott harapások kezelésére. Tanulmányukban a szerzők szkeletális elhorgonyzás szerepét vizsgálják az elülső nyitott harapások kezelésében. Hét beteget kezeltek, valamennyiüknél a felső molárisok területén a dentoalveoláris régió túlzott növekedése miatt alakult ki az okklúziós eltérés. A felső őrlőfogak intrúzióját végezték a crista zygomaticoalveolarisra helyezett mini lemezek horgonylatként történő felhasználásával. Az átlagos aktív intrúziós idő 6 hónap volt. A nyitott harapást mind a hét esetben zárták. Eredményeik azt mutatják, hogy a szkeletális elhorgonyzással végzett intrúzió alkalmas lehet az elülső nyitott harapások kezelésére. Kulcsszavak: szkeletális elhorgonyzás, titán mini lemezek, szkeletális nyitott harapás, moláris fogak intrúziója Bevezetés A legtöbb nyitott harapás nem önálló kórkép, hanem egy összetett rendellenesség egyik vezető tünete. Az elülső nyitott harapás leggyakrabban az őrlőfogak fogmeder-nyúlványának túlzott növekedése következtében alakul ki [18]. Ezeknél a betegeknél záró harapáskor a frontfogak, súlyosabb esetben a kisőrlők vagy akár az első nagyőrlők között is rés marad. A táplálkozási és beszédbeli nehezítettségen túl, nyugalmi helyzetben a száj nyitva marad, a nyálkahártyák kiszáradnak, fogínygyulladás, fül-orr-gégészeti problémák lép-hetnek fel. Az alsó arcmagasság megnövekedése esztétikai problémát okoz [4]. A szkeletális nyitott harapás egyike a legnehezebben kezelhető okklúziós eltéréseknek. Fiatal korban az állcsontok növekedését befolyásolni lehet ortodonciai eszközökkel, a maxilla vertikális irányú növekedésének befejeződése után azonban csak két lehetőségünk marad a nyitott harapás kezelésére. A frontfogak extrúziójával a fogak közötti rés csökkenthető vagy akár meg is szüntethető, de ez a szkeletális komponenst változatlanul hagyja, és esztétikailag is kifogásolható, emellett az esetek többségében instabil eredményhez vezet. Ezért felnőtt korban a kombinált ortodonciai sebészi kezelésnek eddig nem volt igazi alternatívája [16]. A szkeletális nyitott harapás sebészi korrekciója során vagy a teljes felső állcsontot impaktáljuk Le Fort I oszteotómiával, vagy Schuchardt-féle hátsó szegment oszteotómiát végzünk. Ha a mandibula autorotációját követően nem alakul ki megfelelő okklúzió, az alsó állcsont oszteotómiáját is el kell végezni [3]. A betegek jelentős része utasítja el az állcsontkorrekciós műtétet a szövődményektől, altatástól való félelem miatt. Bailey és mtsai [2] arról számoltak be, hogy a nyitott harapással jelentkező páciensek kevesebb, mint fele fogadta el a felajánlott sebészi beavatkozást. Proffit és mtsai [16] azt javasolják, hogy a műtétet elutasító betegeket jobb kezeletlenül hagyni, mint kizárólag fogszabályozó kezeléssel kiábrándító eredményeket elérni. Egészen a közelmúltig nem rendelkeztünk olyan módszerrel, amely lehetővé tette volna a szkeletális nyitott harapás korrekcióját állcsont oszteotómiák nélkül. A szkeletális elhorgonyzás ortodonciai gyakorlatba történő bevezetése [14], [5], [11], [9] azonban lehetővé tesz olyan fogelmozdításokat, amelyekre az eddig használt fogszabályozó eszközökkel nem vol- Érkezett: június 18. Elfogadva: december 3.

2 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz tunk képesek, így új távlatok nyílhatnak egyes dentofaciális deformitások kezelésében. Ohmae és mtsai [13] állatokon, majd Umemori és mtsai [23] humán kísérletekben végezték az alsó nagyőrlők effektív intrúzióját titán mini lemezekkel történő elhorgonyzással. Erverdi és mtsai [10] a crista zygomaticoalveolarist javasolták a horgonylat behelyezésére felső molárisok intrúziója esetén, és beszámoltak elülső nyitott harapásoknak ezzel a módszerrel történő sikeres zárásáról is [9]. Sherwood és mtsai [20] mini lemezeket alkalmaztak horgonylatként a felső molárisok intrúziója céljából. Yao és mtsai [24] ortodonciai mini implantátumokat helyeztek be elongálódott felső őrlőfogak korrekciója céljából. Tanulmányunk célja annak a vizsgálata, hogy a titán mini lemezekkel végzett szkeletális elhorgonyzás alkalmas-e az elülső nyitott harapások kezelésére. Hét beteget kezeltünk elülső nyitott harapás miatt 2004 és 2006 között, valamennyiüknél a maxilla fogmedernyúlványának a moláris régióban kialakult vertikális hipertrófiája okozta a rendellenességet. Az életkor a kezelés kezdetekor 15 és 29 év között volt (átlagéletkor 21 év). Az állcsontok szagittális viszonyát tekintve négyen I. osztályba, ketten II. osztályba és egy páciens III. osztályba tartozott. A nyitott harapás a metszők incizális szélei között vertikálisan mérve 4 11 mm között volt (átlag 6 mm). A kezelés megkezdése előtt klinikai vizsgálat, okklúziós és modellanalízis, ortopántomogram, PA koponyafelvétel és oldalirányú teleröntgen készült. Sebészi beavatkozás: Érzéstelenítés után vízszintes metszésből feltártuk a crysta zygomaticoalveolarist. Négylyukú egyenes mini lemezt (Synthes, Svájc, Oberdorf) adaptáltunk a csontfelszínre úgy, hogy az utolsó Beteg és módszer 1. ábra. A szkeletális horgonylat felhelyezése és rögzítése a crista zygomaticoalveolarisra lyuk a metszésvonal alatt, a gingiva felett helyezkedett el (1. ábra). A rögzítést 3 darab 4 mm-hosszúságú csavarral végeztük. A nyálkahártyát egyszerű csomós öltésekkel egyesítettük úgy, hogy a lemez proximális lyuka a szájüregben exponálva maradt. A lemez vége a moláris fogak tubusaitól legalább egy centiméterre 2. ábra. A mini lemez pozicionálása és a szekcionált ívvel való összekötése két moláris fog intrúziója esetén 3. ábra. A mini lemez pozicionálása és a tubussal való összekötése egy moláris fog intrúziója esetén 4. ábra. Intrúziós erők által keltett forgatónyomaték

3 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz volt. Ezáltal biztosítottuk, hogy fúráskor ne károsítsuk a gyökereket, másrészt hogy a csavarok ne akadályozzák az intrúziót, valamint hogy megfelelő távolság maradjon az intrúziós erő kifejtésére [19]. Ha az első és második moláris fog együttes intrúzióját tervezzük, akkor a lemez szájüreg felőli végének 5. ábra. TP ív mindkét moláris intrúziója esetén 6. ábra. TP ív egy moláris intrúziója esetén 7. ábra. A TP ív intrúziókor a szájpad felé mozdul, ezért felhelyezéskor az elmozdulás mértékét hozzá kell adni a normál TP-ív szájpad távolsághoz ideális elhelyezése a két fog gyökerei között és felett van, annak érdekében, hogy a fogak kedvezőtlen mezio- vagy disztoangulációját megakadályozzuk intrúzió közben (2. ábra). Ha csak egy fogat intrudálunk, akkor a lemez vége a fog függőleges tengelye fölé kell, hogy essen (3. ábra). A crista zygomaticoalveolaris széles, kompakt csontállománya lehetőséget biztosít a lemezek változatos felhelyezésére. Ha az impaktálódott bölcsességfog az intrúziót akadályozná, akkor ezt a lemez behelyezésével egy időben eltávolítjuk. A beavatkozás után a horgonylat azonnal terhelhető, az intrúziót azonban csak a varratszedés után kezdtük el, hogy a páciens számára okozott kényelmetlenséget csökkentsük. A lemezeket az ortodonciai kezelés befejezése után távolítottuk el. Fogszabályozás: Ha a molárisok intrúzióját olyan erővel végezzük, amely apikális irányba húzza a bukkálisan felhelyezett tubust, akkor a fogak nem kívánt bukkális koronadőlése is bekövetkezik (4. ábra). Ezt a molárisok közé helyezett transzpalatinális (TP) ívekkel akadályoztuk meg (5 6. ábra). Az intrúzió alatt a TP ívek a szájpad felé mozdulnak. Az íveket általában a nyálkahártyától 2-3 mm-re helyezzük, azonban ha intrúziót tervezünk, akkor az elmozdítás távolságát hozzáadjuk ehhez, hogy elkerüljük a lágyrészekbe való benyomódást (7. ábra). Ha pl. a molárisokat 3 mm-rel szeretnénk intrudálni, akkor a szájpad-ív-távolságnak legalább 5-6 mm-nek kell lennie. A transzpalatinális ívek további előnye az, hogy a nyelv intermittáló intrúziós erejét közvetítik az őrlőfogakra. Az intrúziót folyamatos, kis erejű húzással biztosítottuk (8. ábra). Nikkel-titán rugókat vagy elasztikus gyűrűket alkalmaztunk. Törekedtünk arra, hogy az erők közlése során minél kisebb forgatónyomaték keletkezzen. Két fog esetén az elasztikus elemet a két fog közötti szekcionált ív azon pontjához kötöttük, amelyik vertikálisan a legközelebb helyezkedett el a horgonylat alsó széléhez (2. ábra). Egy moláris intrúziójakor a fog tubusát kötöttük össze a lemezzel (3. ábra). Az intrúzió megkezdése után a pácienseket 3-4 hetente ellenőriztük. Minden alkalommal megvizsgáltuk a molárisok mozgathatóságát, a TP-ív szájpad távolságot, az esetleges kedvezőtlen orovesztibuláris vagy mezioanguláris dőlést, az intrúzió mértékét, a nyitott harapás záródását, valamint a moláris gyűrűknél a parodoncium állapotát. Az intrúziót akkor fejeztük be, amikor a nyitott harapást a kezelési tervben meghatározott mértékben zártuk (9. ábra). Ezt követte egy rövid retenciós periódus, majd rögzített készülékes fogszabályozóval fejeztük be a kezelést. Szájhigiéné: A behelyezett titán lemezek összeköttetést létesítenek a szájüreg és a csontfelszín között. Daimaruya és mtsai szerint megfelelő szájhigiéne mellett a szkeletális horgonylat környékén hosszú távon is legfeljebb enyhe gyulladásos tünetek alakulnak ki [6].

4 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz ábra. Nikkel-titán rugó az intrúziós erő kifejtésére 9. ábra. A nyitott harapást zártuk, a retenciót drótligatúrával biztosítjuk Eredmények A nyitott harapást mind a hét esetben sikeresen zártuk. Minden esetben csökkent az első-alsó arcmagasság, az arc harmóniája javult. A kefalometriai elemzések azt mutatták, hogy a nyitott harapás zárása a mandibula autorotációja, s nem a frontfogak extrúziója miatt következett be. A rágósík felemelkedése miatt a mandibula alapsíkja is záródott. A mentum prominenciája erősödött, a szimfízis előrébb került (10. a d ábra). Az átlagos aktív intrúziós idő 6 hónap volt. A sebészi beavatkozások következtében vagy az ortodonciai kezelés közben komplikációt nem észleltünk. Megbeszélés A szkeletális nyitott harapásoknál az elongált felső molárisok sebészi vagy ortodonciai intrúziója a mandibula előre és felfelé rotálódását eredményezi, mind nyugalomban, mind működés közben [3]. Ha a maxillofaciális gyakorlatból jól ismert titán mini lemezeket csavarokkal az állcsonthoz rögzítjük, akkor ezeket abszolút horgonylatként használhatjuk, melyek lehetővé tesznek olyan fogelmozdításokat, amelyekre az eddig használt fogszabályozó eszközökkel nem voltunk képesek, így a molárisok intrúzióját is. A lemezek behelyezése egyszerű, helyi érzéstelenítésben is végezhető, kisebb megterheléssel jár, mint az állcsontkorrekciós műtétek. A beteg a beavatkozás napján otthonába bocsátható, így a páciensek számára ez a beavatkozás sokkal elfogadhatóbb. A költségek lényegesen kisebbek, mint az oszteotómiák során. A lemez behelyezésekor vagy eltávolításakor nagyon ritkán fordulnak elő szövődmények. A crista zygomaticoalveolarisba, a fogaktól megfelelő távolságra behelyezett rövid csavarok esetén gyökérkárosodás nem fordulhat elő. Enyhe posztoperatív fájdalom és ödéma gyakori, de ez általában gyorsan elmúlik. A szájnyálkahártya vagy az ajakzug sérülhet a kampóval történő feltárás következtében, ezért figyelmet kell fordítani a lágyrész-védelemre. Az intrúzió következtében minimális gyökércsúcsreszorpció gyakran előfordul, az esetek túlnyomó többségében azonban ennek nincs klinikai jelentősége [1, 7]. A periapikális és periodontális szövetváltozásokat csont- és lágyrész-regeneráció követi az intrudált őrlőfogak gyökerei körül, a fogak vitalitása nem változik [12, 22]. Bizonyos eltéréseknél, különösen III. osztály esetén, optimális szkeletális relációt nem tudunk kizárólagosan a molárisok intrúziójával elérni, de sokszor a bimaxilláris műtét helyett elegendő az egyik állcsont oszteotómiáját elvégezni. Ahol a szkeletális nyitott harapást nem az alveoláris nyúlvány túlzott növekedése okozza, kontraindikált lehet a molárisok intrúziója. Súlyos szkeletális II. és III. osztályban, valamint ahol a nyitott harapáshoz nagyfokú maxilláris deficiencia is társul, elkerülhetetlen a maxilla három-szegment oszteotómiája. A crista zygomaticoalveolarisra helyezett szkeletális elhorgonyzás további indikációs területe lehet az antagonista fogak hiányában elongálódott felső őrlőfogak intrúziója [21]. A kezelés utáni stabilitás az egyik legfontosabb kérdése a dentofaciális deformitások korrekciójának. A nyitott harapás kis-közepes mértékű relapszusát figyelték meg sok esetben a maxilla sebészi impakciója után [15]. Mivel a nyitott harapás zárása szkeletális elhorgonyzással új módszer, hosszú távú eredmények még nem állnak rendelkezésünkre. Ha a Proffit-féle equilibrium elméletnek megfelelően [17] az okklúziós erők megakadályozzák az intrudált molárisok újbóli elongációját, akkor lehetséges, hogy nem lesz szükség retenciós készülékek alkalmazására. További, jól megtervezett tanulmányok adhatnak felvilágosítást arról, hogy milyen esetekben célszerű ezt a módszert választani a nyitott harapások kezelésére, milyen további indikációs területei lehetnek a szkeletális elhorgonyzással végzett intrúziónak. A betegek hosszú távú követéses vizsgálatai fogják megválaszolni a kezelés utáni stabilitás-relapszus kérdését.

5 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz a d ábra. Oldalirányú teleröntgen és a kefalometriai mutatók egymásra vetítése a) kezelés előtti állapot, b) intrúzió befejezése utáni állapot c d) a kefalogrammok szuperimpozíciója

6 FOGORVOSI SZEMLE 101. évf. 1. sz Irodalom 1. Ari-Demirkaya A, Al Masry M, Erverdi N: Apical root resorption of maxillary first molars after intrusion with zygomatic skeletal anchorage. Angle Orthod 2005; 75: Bailey Lj, Haltiwanger Lh, Blakey Gh, Proffit Wr: Who seeks surgical-orthodontic treatment: A current review. Int J Adult Orthod Orthogn Surg 2001; 16: Bell Wh, Proffit Wr, White Rp: Surgical correction of dentofacial deformities. Saunders, Philadelphia, 1980; Bögi I, Buday M: A nyitottharapás és kezelési lehetőségei. Fogorv Szle 1991; 84: Costa A, Raffini, Melsen B: Miniscrews as orthodontic anchorage: a preliminary report. Int J Adult Orthod Orthognath Surg 1998; 13: Daimaruya T, Nagasaka H, Umemori M: The influences of molar intrusion on the inferior alveolar neurovascular bundle and root using the skeletal anchorage system in dogs. Angle Orthod 2001;71: Daimaruya T, Takahashi I, Nagasaka H, Sugawara J, Umemori M, Mitani H: Effects of maxillary molar intrusion on the nasal floor and tooth root using the skeletal anchorage system in Dogs. Angle Orthod 2003; 73: Erverdi N, Acar A: Zygomatic anchorage for en masse retraction in the treatment of severe Class II division 1. Angle Orthod 2005; 75: Erverdi N, Keles A, Nanda R: The use of skeletal anchorage in open bite treatment: a cephalometric evaluation. Angle Orthod 2004; 74: Erverdi N, Tosun T, Keles A: A new anchorage site for the treatment of anterior open bite: zygomatic anchorage case report. World J Orthod 2002; 43: Kokich VG: Comprehensive management of implant anchorage in the multidisciplinary patient. In: HIGUCHI KW (ed.): Orthodontic applications of osseointegrated implants. Quintessence, Illinois, 2000; Melsen B: Tissue reaction following application of extrusive and intrusive forces to teeth in adult monkeys. Am J Orthod 1986; 89: Ohmae M, Saito S, Morohashi T, Seki K, Qu H, Kanomi R és mtsai: A clinical and histological evaluation of titanium mini-implants as anchors for orthodontic intrusion in the beagle dog. Am J Orthod Dentofacial Orthop 2001; 119: Ödman J, Lekholm U, Jemt T, thilander b: Osseointegrated titanium implants a new approach in orthodontic treatment. Eur J Orthod 1988; 10: Proffit WR, Bailey LJ, Phillips C, Turvey TA: Long-term stability of surgical open-bite correction by Le Fort I osteotomy. Angle Orthod 2000; 70: Proffit WR, White RP, Sarver DM: Contemporary Treatment of Dentofacial Deformity. Mosby, St. Louis, 2003; Proffit WR: Equilibrium theory revisited: factors influencing position of the teeth. Angle Orthod 1978; 48: Schudy FF: The rotation of the mandible resulting from growth: its implications in orthodontic treatment. Angle Orthod 1965; 35: Seres L, Kocsis A: Open-bite closure by intruding maxillary molars with skeletal anchorage. In: Bell, Guerrero (ed.): Distraction Osteogenesis of the Facial Skeleton. BC Decker, Hamilton, Ontario, USA. 2006; Sherwood KH, Burch JG, Thompson WJ: Closing anterior open bites by intruding molars with titanium miniplate. Am J Orthod Dentofacial Orthop 2002; 122: Sherwood KH, Burch JG, Thompson WJ: Intrusion of supererupted molars with titanium miniplate anchorage. Angle Orthod 2003; 73: Sugawara J, Baik UB, Umemori M, Takahashi I, Nagasaka H, KAwamura M és mtsai: Treatment and posttreatment dentoalveolar changes following intrusion of mandibular molars with application of a skeletal anchorage system (SAS) for open bite correction. Int J Adult Orthod Orthognath Surg 2002; 17: Umemori M, Sugawara J, Mitani H, Nagasaka H, Kawamura H: Skeletal anchorage system for open-bite correction. Am J Orthod Dentofacial Orthop 1999; 115: Yao CC, Lee JJ, Chen HJ: Maxillary molar intrusion with fixed appliances and mini-implant anchorage studied in three dimensions. Angle Orthod 2005; 75: Dr. Seres L Dr. Kocsis A: Open-bite closure by intruding maxillary molars with skeletal anchorage Most anterior open bite cases are characterized by the excessive vertical development of the posterior maxilla. Intrusion of the overerupted molar teeth with traditional orthodontic methods is hardly possible; therefore, there is no real alternative to a combined orthodontic and surgical approach. Skeletal anchorage has recently been offered for the orthodontic movement of teeth. Titanium miniplates implanted in the zygomatic buttress area can serve as absolute anchorage for maxillary molar intrusion. The aim of this study was to evaluate skeletal anchorage for closing open-bite malocclusions. Seven patients with severe anterior open-bites were selected. In all cases the deformity was due to the overeruption of the maxillary molars. Titanium miniplates were inserted bilaterally in the zygomatic buttress region. Fixation was performed with 3 miniscrews. Elastic bands or coil springs were used to reduce excessive maxillary molar heights. The mean active treatment time was 6 months. In all cases the anterior open-bite significantly improved. No side-effects were observed. Our results suggest that skeletal anchor plates offer successful treatment for closing skeletal anterior open bites. Key words: skeletal anchorage, titanium miniplates, skeletal open-bite, intrusion of molar teeth

Fogorvosi Szemle. Stomatologia Hungarica TARTALOM. 101. évfolyam 1. sz. 2008. február. Dr. Fejérdy Pál. Alapította: Dr. Körmöczi Zoltán 1908-ban

Fogorvosi Szemle. Stomatologia Hungarica TARTALOM. 101. évfolyam 1. sz. 2008. február. Dr. Fejérdy Pál. Alapította: Dr. Körmöczi Zoltán 1908-ban Fogorvosi Szemle Stomatologia Hungarica A MAGYAR FOGORVOSOK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Alapította: Dr. Körmöczi Zoltán 1908-ban 101. évfolyam 1. sz. 2008. február Főszerkesztő: Dr. Fejérdy Pál Szerkesztő:

Részletesebben

ELÜLSİ NYITOTTHARAPÁSOK KEZELÉSE A FELSİ MOLÁRIS FOGAK INTRÚZIÓJÁVAL Bevezetés

ELÜLSİ NYITOTTHARAPÁSOK KEZELÉSE A FELSİ MOLÁRIS FOGAK INTRÚZIÓJÁVAL Bevezetés BEVEZETÉS A szájüreg és az arc deformitásai gyakran elıforduló kórképek, melyek a fogak kis eltéréseitıl a kiterjedt, az egész arcot és az állcsontokat is magukba foglaló rendellenességekig terjednek.

Részletesebben

A disztálharapás ortopédiai kezelési lehetőségei Esetbemutatás

A disztálharapás ortopédiai kezelési lehetőségei Esetbemutatás Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A disztálharapás

Részletesebben

Orthognathiai műtétek

Orthognathiai műtétek Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika Igazgató: Prof. Dr.Barabás József Orthognathiai műtétek Prof.Dr. Barabás József MILYEN FOGSZABÁLYOZÓ FELADATOK

Részletesebben

Dr. Juhász Fanni. Klinikai szakorvos SEMMELWEIS EGYETEM

Dr. Juhász Fanni. Klinikai szakorvos SEMMELWEIS EGYETEM H E L Y T E R E M T É S R E A L K A L M A S O R T H O D O N T I A I K É S Z Ü L É K E K A F O G Í V E K T Á G Í T Á S Á N A K É S A Z Ő R L Ő F O G A K D I S Z T A L I Z Á L Á S Á N A K L E H E T Ő S É

Részletesebben

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Felnőtt

Részletesebben

A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban

A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban A dentoalveolaris sebészet és a fogszabályozás együttműködésének lehetőségei gyermek- és ifjúkorban Dental Hírek - X. évfolyam 3. szám Az orvostudomány rohamos fejlődésének egyik következménye, hogy a

Részletesebben

A sürgősségi fogászat fogszabályozási vonatkozásai

A sürgősségi fogászat fogszabályozási vonatkozásai Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A sürgősségi

Részletesebben

Horgonyimplantátumok szerepe a mai fogszabályozásban

Horgonyimplantátumok szerepe a mai fogszabályozásban Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Horgonyimplantátumok

Részletesebben

Virtuális modell-műtét és az okklúziós lemez háromdimenziós nyomtatása súlyos mandibula aszimmetria esetében

Virtuális modell-műtét és az okklúziós lemez háromdimenziós nyomtatása súlyos mandibula aszimmetria esetében FOGORVOSI SZEMLE 108. évf. 2. sz. 2015. 45 52. Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika* Dr. Kocsis András Fogszabályzó Centrum, Szeged** dicomlab

Részletesebben

AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS

AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS AZ IMPLANTÁCIÓS FOGPÓTLÁSOK PROTETIKAI ALAPJAI Az implantátum fejek: cementes rögzítés egyrészes kétrészes AZ IMPLANTÁCIÓS

Részletesebben

Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények.

Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények. Seven implantátumok klinikai és radiológiai vizsgálata. Az osseointegráció mértéke és a csont szintjének stabilitása. Elsődleges eredmények. Zabaras D, Boubolis S, Spanos A, Petsinis V, Gisakis I G Bevezetés

Részletesebben

A FOGSZABÁLYOZÁS PARODONTOLÓGIAI VONATKOZÁSAI

A FOGSZABÁLYOZÁS PARODONTOLÓGIAI VONATKOZÁSAI A FOGSZABÁLYOZÁS PARODONTOLÓGIAI VONATKOZÁSAI dr. Radó Zsuzsanna Stefánia SEMMELWEIS EGYETEM Gyermefogászati és Fogszabályozási Klinika Áttekintés Ok-okozati összefüggések A fogmozgatás fizilógiája Egyes

Részletesebben

Az orthodonciai anomáliák diagnosztizálása és kezelési lehetőségei. Dr. Gresz Veronika Ph.D Semmelweis Egyetem Orális Diagnosztikai Tanszék

Az orthodonciai anomáliák diagnosztizálása és kezelési lehetőségei. Dr. Gresz Veronika Ph.D Semmelweis Egyetem Orális Diagnosztikai Tanszék Az orthodonciai anomáliák diagnosztizálása és kezelési lehetőségei Dr. Gresz Veronika Ph.D Semmelweis Egyetem Orális Diagnosztikai Tanszék Az orthodonciai anomáliák jellege Normális, de előnytelen arcszerkezet

Részletesebben

A bölcsességfogak előtörési helyigénye

A bölcsességfogak előtörési helyigénye Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A bölcsességfogak

Részletesebben

Szekér Julianna Témavezető: dr. Horváth János Osztályvezető főorvos

Szekér Julianna Témavezető: dr. Horváth János Osztályvezető főorvos Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Szekér

Részletesebben

A korai orthodontiai kezelés mellett és ellene szóló érvek áttekintése a szakirodalom alapján

A korai orthodontiai kezelés mellett és ellene szóló érvek áttekintése a szakirodalom alapján Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A korai

Részletesebben

A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök. I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció

A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök. I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció 1. A fogazati rendellenességek etiológiája 2. Az orthodontiai anomáliák, a

Részletesebben

AZ ORTHODONTIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

AZ ORTHODONTIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AZ ORTHODONTIA AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Fábián Gábor 2016. Szeptember 29. Akkreditált kötelező szintentartó tanfolyam SEMMELWEIS EGYETEM Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika 2 ELHORGONYZÁS 3 INTERCEPTÍV

Részletesebben

Hyrax, quadhelix, headgear, Delaire-féle maszk

Hyrax, quadhelix, headgear, Delaire-féle maszk Hyrax, quadhelix, headgear, Delaire-féle maszk Csoportosítási lehetőségek Extra- és intraorális elhelyezkedésűek Intraorális : -Hyrax, quadhelix Extraorális: -Headger, Delaire-féle maszk (kombinált is

Részletesebben

A recidiva gyakorisága és okai

A recidiva gyakorisága és okai A recidiva gyakorisága és okai SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST GYERMEKFOGÁSZATI ÉS FOGSZABÁLYOZÁSI KLINIKA ifj. Dr. Kaán Miklós Doktor Úr, a fogaim elkezdtek visszamenni! Periodontalis ligamentumok (3-4 hónap)

Részletesebben

dr. Horváth János szakmai önéletrajz

dr. Horváth János szakmai önéletrajz dr. Horváth János szakmai önéletrajz Beosztás: osztályvezető főorvos Telefon: 317-6600 Mobil: 309918929 Belső mellék: 60734 Szoba: 201, 202, 203, 204 Szakterület: Fogszabályozás Szakmai önéletrajz Személyi

Részletesebben

A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok a CAB horgok alkalmazásával

A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok a CAB horgok alkalmazásával A Debreceni Orvostudományi Egyetem, Ortopédiai Klinika és a **Szent János Kórház, Ortopéd-Traumatológiai Osztály közleménye A háti szakasz scoliosisának módosított instrumentálása Elsô klinikai tapasztalatok

Részletesebben

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen

Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen A Pécsi Orvostudományi Egyetem Ortopédiai Klinika közleménye Csípôízületi totál endoprotézis-beültetés lehetôségei csípôkörüli osteotomiát követôen DR. BELLYEI ÁRPÁD, DR. THAN PÉTER. DR. VERMES CSABA Érkezett:

Részletesebben

Rögzített fogpótlások készítésének klinikai és laboratóriumi munkafázisai. Dr. Borbély Judit 2015

Rögzített fogpótlások készítésének klinikai és laboratóriumi munkafázisai. Dr. Borbély Judit 2015 Rögzített fogpótlások készítésének klinikai és laboratóriumi munkafázisai Dr. Borbély Judit 2015 Rendelői Rendelői és laboratóriumi munkafázisok 1. Anamnézis,szájvizsgálat, stomatoonkológiai szűrés 2.

Részletesebben

A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája.

A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája. A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája. Fogeltávolítás csonkító műtéti beavatkozás, lágyrész- és csontseb létrehozásával o Javallat

Részletesebben

Az ortodonciai minicsavarok előhűtésének hatása az in vitro behajtási hőterhelésre

Az ortodonciai minicsavarok előhűtésének hatása az in vitro behajtási hőterhelésre FOGORVOSI SZEMLE 110. évf. 2. sz. 2017. 38 42. Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Gyermek- és Ifjúsági Fogászati Tanszék* Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Arc-, Állcsont és Szájsebészeti

Részletesebben

Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája. Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika

Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája. Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika Ambulancia műtéti profiljának változása 1999 2004 2008 Műtéti fogeltávolítás 4427

Részletesebben

Rögzített fogpótlások készítésének parodontológiai vonatkozásai

Rögzített fogpótlások készítésének parodontológiai vonatkozásai Rögzített fogpótlások készítésének parodontológiai vonatkozásai Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika Hermann Péter Az USA és Svédország protetikai munkáinak minőségét ellenőrző

Részletesebben

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében

Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében POTE Ortopédiai Klinika közleménye Lohe mûtét hosszú távú eredményei a metatarsalgia kezelésében DR. LOVÁSZ GYÖRGY, DR. KRÁNICZ JÁNOS, DR. SCHMIDT BÉLA Érkezett: 1995. április 11. ÖSSZEFOGLALÁS A szerzôk

Részletesebben

Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben

Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben I IMPLANTOLÓGIA N A P J A I N K B A N Dr. Vajdovich István, dr. Bóka Péter és dr. Vajdovich Éva Korszerűség és széles körű alkalmazhatóság a Denti Implantációs Rendszerben Bevezetés 2008 jelentős év a

Részletesebben

Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei

Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST GYERMEKFOGÁSZATI ÉS FOGSZABÁLYOZÁSI KLINIKA Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei ifj. Dr. Kaán Miklós Az Angle II. osztályú anomáliák gyakorisága Disztálharapás

Részletesebben

Stomatologia Hungarica

Stomatologia Hungarica Fogorvosi Szemle Stomatologia Hungarica A MAGYAR FOGORVOSOK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Alapította: Dr. Körmöczi Zoltán 1908-ban 103. évfolyam 1. sz. 2010. március Főszerkesztő: Dr. Fejérdy Pál TARTALOM

Részletesebben

CA Clear-Aligner használata egy fogszabályozási praxis mindennapjaiban 2016

CA Clear-Aligner használata egy fogszabályozási praxis mindennapjaiban 2016 A kongresszusi előadást 2016.11.19-én Pécsen SCHEU-DENTAL támogatja: CA Clear-Aligner használata egy fogszabályozási praxis mindennapjaiban 2016 Előadó: Dr. Knut Thedens Fogszabályozó szakorvos, SternKlinik

Részletesebben

Gyökérkezelt fogak végleges ellátása

Gyökérkezelt fogak végleges ellátása Gyökérkezelt fogak végleges ellátása Dr. Pataky Gergely SE Konzerváló Fogászati Klinika Vitális fogbéllel rendelkező fogakhoz képest eltérő megfontolások A gyökérkezelt fog kiszárad nem bizonyított A fogbél

Részletesebben

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 1. oldal 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika

Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika Helyi érzéstelenítés fajtái 1. Terminális érzéstelenítés a) Nyálkahártya érzéstelenítés b) Submucosus infiltráció c) Subperiostealis infiltráció

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Orthodonciai diagnózis és kezelési terv készítés

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Orthodonciai diagnózis és kezelési terv készítés I. Alapvető megfontolások Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja Orthodonciai diagnózis és kezelési terv készítés Készítette: A Fog- és Szájbetegségek Szakmai Kollégiuma 1. A megbetegedés elnevezése

Részletesebben

Új típusú, cement nélküli csípõprotézis

Új típusú, cement nélküli csípõprotézis A Pécsi Honvédkórház Baleseti Sebészeti Osztályának közleménye Új típusú, cement nélküli csípõprotézis DR. NOVÁK LÁSZLÓ, DR. MÁTHÉ TIBOR Érkezett: 2002. március 20. ÖSSZE OGLALÁS A szerzõk egy új típusú

Részletesebben

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Teljes

Részletesebben

Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban. Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika

Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban. Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Dens connatalis Számfeletti fogak eltávolítása Perzisztáló tejfogak eltávolítása

Részletesebben

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel

Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel Nógrád megyei Önkormányzat,,Madzsar József Kórház-Rendelôintézet Traumatológiai Osztály közleménye Trochantertáji és femurdiaphysis szimultán törések kezelése hosszú IMHS-szeggel CSONKA CSABA DR., VEKSZLER

Részletesebben

Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban. Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika

Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban. Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Orthodontiai célból végzett extractiók gyermekkorban Dr. Kaán Miklós Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Dens connatalis Számfeletti fogak eltávolítása Perzisztáló tejfogak eltávolítása

Részletesebben

Az implantátumok azonnali terheléséről a DenTi implantátumok beültetésével szerzett hosszú távú tapasztalataink alapján

Az implantátumok azonnali terheléséről a DenTi implantátumok beültetésével szerzett hosszú távú tapasztalataink alapján FOGORVOSI SZEMLE 99. évf. 2. sz. 2006. 195 200. Dr. Bugyi István Kórház Szájsebészeti Osztály,Szentes* Oral S&D Eü. Szolgáltató Kft., Szentes ** Az implantátumok azonnali terheléséről a DenTi implantátumok

Részletesebben

A bölcsességfogak szerepe a fogászat különböző szakterületein. Dr. Joób - Fancsaly Árpád egyetemi docens, PhD

A bölcsességfogak szerepe a fogászat különböző szakterületein. Dr. Joób - Fancsaly Árpád egyetemi docens, PhD A bölcsességfogak szerepe a fogászat különböző szakterületein Dr. Joób - Fancsaly Árpád egyetemi docens, PhD SE Arc,-Állcsont,-Szájsebészeti és Fogászati Klinika műtéti profiljának változása 1999 2004

Részletesebben

Lokalizált krónikus parodontitis komplex multidiszciplináris parodontológiai, orthodonciai ellátása 3. eset

Lokalizált krónikus parodontitis komplex multidiszciplináris parodontológiai, orthodonciai ellátása 3. eset Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Lokalizált

Részletesebben

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST Készítette: Kiss Tiborné fogászati

Részletesebben

A fogívtágítás szerepe és lehetőségei a modern fogszabályozásban

A fogívtágítás szerepe és lehetőségei a modern fogszabályozásban Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A fogívtágítás

Részletesebben

Az oralis implantátumok sikerességének feltételei III. Az implantátumok terhelhetőségét befolyásoló tényezők Dr. Divinyi Tamás egyetemi tanár

Az oralis implantátumok sikerességének feltételei III. Az implantátumok terhelhetőségét befolyásoló tényezők Dr. Divinyi Tamás egyetemi tanár Az oralis implantátumok sikerességének feltételei III. Az implantátumok terhelhetőségét befolyásoló tényezők Dr. Divinyi Tamás egyetemi tanár Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc-, Állcsont-,

Részletesebben

Craniofaciális fejlődési rendellenességek fogászati vonatkozásai

Craniofaciális fejlődési rendellenességek fogászati vonatkozásai Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika Igazgató: Prof. Dr.Barabás József Craniofaciális fejlődési rendellenességek fogászati vonatkozásai A koponya

Részletesebben

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens 14. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens 14. évfolyam (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben

Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben A Rijekai Klinikai Központ, Sebészeti Klinika, Gyermek Orthopédiai Osztályának közleménye Minimálisan invazív calcaneo-stop módszer pes planovalgus gyermekkori eseteiben DR. RÓTH SÁNDOR Érkezett: 2003.

Részletesebben

A fogpótlások felosztása és típusai

A fogpótlások felosztása és típusai Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika A fogpótlások felosztása és típusai Dr. Kispélyi Barbara egyetemi docens A fogpótlások osztályozása A fogpótlások osztályozása Rögzített fogpótlások

Részletesebben

A fogszabályozó kezelés alapjai

A fogszabályozó kezelés alapjai A fogszabályozó kezelés alapjai A fogszabályozás célja a helytelenül álló fogak és a rendellenes helyzetű vagy aránytalan, esetleg nem megfelelő méretű állcsontok gyógyítása, szabályozása; valamint a dentoalveolaris

Részletesebben

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május

Részletesebben

FOGORVOSI SZEMLE 109. évf. 1. sz

FOGORVOSI SZEMLE 109. évf. 1. sz FOGORVOSI SZEMLE 109. évf. 1. sz. 2016. 23 27. Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinika, Fogpótlástani Tanszék* Southgate Dental Ltd., Ireland** Újvidéki Egyetem, Orvostudományi

Részletesebben

A fogszabályzó kezelés megkezdésének időpontja és a kezelés időtartama

A fogszabályzó kezelés megkezdésének időpontja és a kezelés időtartama A fogszabályzó kezelés megkezdésének időpontja és a kezelés időtartama 1 A fogazat fejlődése Mikor kezdjük a fogszabályozó kezelést? Tejfogazat időszaka 0-6 év Vegyes fogazat időszaka 6-12 év Maradó fogazat

Részletesebben

Minimál invazív fogpótlások szálerősítéses kompozitok az ideiglenes sínezésben. Dr Tihanyi Dóra SE Parodontológiai Klinika

Minimál invazív fogpótlások szálerősítéses kompozitok az ideiglenes sínezésben. Dr Tihanyi Dóra SE Parodontológiai Klinika Minimál invazív fogpótlások szálerősítéses kompozitok az ideiglenes sínezésben Dr Tihanyi Dóra SE Parodontológiai Klinika A parodontális tapadásveszteség jelentősen meggyengítheti a fogak rögzítettségét.

Részletesebben

röntgenfelvétel: helyi arcüreg felvétel Röntgen CD-re írása/db

röntgenfelvétel: helyi arcüreg felvétel Röntgen CD-re írása/db Fogászati árlista Diagnosztika amamnézis, első megbeszélés (amennyiben nálunk folytatja a kezelést levonásra kerül a végső árból az ) státusz, tervkészítés orálkamerával való felmérés góckutatás röntgenfelvétel:

Részletesebben

Az állcsontok körülírt hiányainak pótlása Ossynth és Ossnativ hidroxilapatit kerámia beültetésével

Az állcsontok körülírt hiányainak pótlása Ossynth és Ossnativ hidroxilapatit kerámia beültetésével Fogorvosi Szemle 87. 355 362. 1994. Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Kórháza (igazgató főorvos: dr. Kovács Ágnes) Szájsebészeti Osztály (ov. főorvos: dr. Vajdovich István c. egy. docens), Szentes

Részletesebben

Cystaszűkítő készülék alkalmazása nagy kiterjedésű ciszta esetén

Cystaszűkítő készülék alkalmazása nagy kiterjedésű ciszta esetén Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Cystaszűkítő

Részletesebben

Fogak preparálása korona pótlásokhoz. Dr. Bistey Tamás

Fogak preparálása korona pótlásokhoz. Dr. Bistey Tamás Fogak preparálása korona pótlásokhoz Dr. Bistey Tamás Moláris fogak preparálása Preparálás lépései sorrendben Rágófelszín (funkciós csücsök ferdére preparálása) Orális-vesztibuláris felszínek Approximális

Részletesebben

Orthodontiai diagnosztika II. Röntgendiagnosztika. Teleröntgen értékelés

Orthodontiai diagnosztika II. Röntgendiagnosztika. Teleröntgen értékelés Orthodontiai diagnosztika II. Röntgendiagnosztika. Teleröntgen értékelés Madléna Melinda DMD, PhD egyetemi docens Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Budapest

Részletesebben

Normoocclusio Lokális és általános eltérések kezelése. Dr.Káldy Adrienn Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika

Normoocclusio Lokális és általános eltérések kezelése. Dr.Káldy Adrienn Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Normoocclusio Lokális és általános eltérések kezelése Dr.Káldy Adrienn Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika Angle osztályozás Napjainkban széles körben alkalmazott, az állcsontok

Részletesebben

Árjegyzék. A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről!

Árjegyzék. A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről! Árjegyzék A kezelés megkezdése előtt kérjen tájékoztatót a várható költségekről! Vizit ( kezelés nélkül ) 4000.- Oralkamerás diagnosztika 4500.- Digitális röntgen felvétel 2500.- Kezelési terv készítése

Részletesebben

AZ ORTODONCIAI MINI IMPLANTÁTUMOK BEHELYEZÉSI PARAMÉTEREINEK IN VITRO ILLETVE SIKERESSÉGÉNEK RETROSPEKTÍV KLINIKAI VIZSGÁLATA

AZ ORTODONCIAI MINI IMPLANTÁTUMOK BEHELYEZÉSI PARAMÉTEREINEK IN VITRO ILLETVE SIKERESSÉGÉNEK RETROSPEKTÍV KLINIKAI VIZSGÁLATA Ph.D. értekezés tézisei AZ ORTODONCIAI MINI IMPLANTÁTUMOK BEHELYEZÉSI PARAMÉTEREINEK IN VITRO ILLETVE SIKERESSÉGÉNEK RETROSPEKTÍV KLINIKAI VIZSGÁLATA Dr. Gurdán Zsuzsanna Klinikai Orvostudományok Doktori

Részletesebben

Kezelési terv 0, 1A és 1B típusú foghiányok esetén

Kezelési terv 0, 1A és 1B típusú foghiányok esetén Kezelési terv 0, 1A és 1B típusú foghiányok esetén Dr. Hermann Péter Emlékeztető: Forgatónyomaték (vertikális komponense a rágóerőnek) kialakulása a dentálisan is megtámasztott fogpótláson: a fogpótlás

Részletesebben

I. OSZTÁLYÚ ELTÉRÉSEK Lokális és általános eltérések kezelése

I. OSZTÁLYÚ ELTÉRÉSEK Lokális és általános eltérések kezelése I. OSZTÁLYÚ ELTÉRÉSEK Lokális és általános eltérések kezelése Klinikai szakorvos SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika http://semmelweis.hu ANGLE OSZTÁLYOZÁS

Részletesebben

Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében

Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Ortopédiai Klinikájának közleménye Korai tapasztalatok a Calcaneo-stop módszer alkalmazásával a gyermekkori lúdtalp mûtéti kezelésében DR. KRÁNICZ

Részletesebben

hatályos

hatályos 19/2018. (VII. 5.) EMMI rendelet az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosításáról 1 hatályos 2018.07.06-2018.07.07

Részletesebben

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Név: Születési hely, idő: TAJ szám: Lakcím: Pontos diagnózis, oldaliság: Hasadék Centrumba kerülés időpontja: A hasadék felismerésének időpontja: Gyermeksebészeti

Részletesebben

Írta: Sturbán Dental - Fogorvosi rendelő 2010 szeptember 07. (kedd) 20:37 - Utoljára frissítve 2010 szeptember 07. (kedd) 20:42

Írta: Sturbán Dental - Fogorvosi rendelő 2010 szeptember 07. (kedd) 20:37 - Utoljára frissítve 2010 szeptember 07. (kedd) 20:42 1, A jó fogpótlás pótolja a hiányzó fogakat, helyreállítja a megfelelő rágóképességet és az esztétikai hátrányokat is megszünteti. Sőt megelőzi a foghiányok következményeinek kialakulását. 1.1, A fogpótlások

Részletesebben

Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei

Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei SEMMELWEIS EGYETEM BUDAPEST GYERMEKFOGÁSZATI ÉS FOGSZABÁLYOZÁSI KLINIKA Angle II.osztályú rendellenességek kezelési lehetőségei ifj. Dr. Kaán Miklós Az Angle II. osztályú anomáliák Disztálharapás (II.osztály)

Részletesebben

A maxillofacialis sebészet korszerű eljárásai (egyénre szabott kezelési módok) Állcsont-rekonstrukció

A maxillofacialis sebészet korszerű eljárásai (egyénre szabott kezelési módok) Állcsont-rekonstrukció 2012. november 17. A maxillofacialis sebészet korszerű eljárásai (egyénre szabott kezelési módok) Állcsont-rekonstrukció Szabó György, Németh Zsolt Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati

Részletesebben

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *

A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen * A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás

Részletesebben

Fogászati szolgáltatások elszámolásának feltételei

Fogászati szolgáltatások elszámolásának feltételei I. VIZSGÁLATOK, DOKUMENTÁCIÓ FA002+ Fogorvosi vizsgálat 0 10 1 A S T E 01 02 03 04 05 06 7G 7T 7I 7K 7R 7U 7S 7B 08 09 0A 0D 0E 0F S TA004 Rendelőn kívül végzett vizsgálat 250 20 1 A S T E 01 02 03 04

Részletesebben

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE

SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE SEBÉSZETI MANUÁLIS KÉTSZAKASZOS IMPLANTÁCIÓ MŰTÉTI MÓDSZERE A DR CSAVARIMPLANTÁTUMOK KÉTSZAKASZOS MŰTÉTI MÓDSZERREL VÉGZETT BEÜLTETÉSE A kétszakaszos műtéti módszert akkor alkalmazzuk, ha biztosítani akarjuk

Részletesebben

Dr.Szolnoki János. Klinikus állatorvos, az MKOE tagja. Hegyvidéki Kisállatklinika Bt. állatkórháza, Szentendre MRCVS,

Dr.Szolnoki János. Klinikus állatorvos, az MKOE tagja. Hegyvidéki Kisállatklinika Bt. állatkórháza, Szentendre MRCVS, Orthopédia ESETISMERTETÉS Könyökízületi arthrodesiszsömi kutya Dr.Szolnoki János Klinikus állatorvos, az MKOE tagja Hegyvidéki Kisállatklinika Bt. állatkórháza, Szentendre MRCVS, www.hegyvidekiklin.fw.hu

Részletesebben

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfelvételek készítésekor MP 020.ST

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfelvételek készítésekor MP 020.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfelvételek készítésekor MP 020.ST Készítette: Kiss Tiborné Fogászati

Részletesebben

DIO IMPLANTÁTUM. SM Implant. Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet. Metszett csavarmenet. RBM vagy Biotite-H.

DIO IMPLANTÁTUM. SM Implant. Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet. Metszett csavarmenet. RBM vagy Biotite-H. DIO IMPLANTÁTUM Titánium ötvözet (Ti-6Al-4V) Kettős csavarmenet Gyökérforma SM Implant Metszett csavarmenet RBM vagy Biotite-H Süllyesztett implantátum típus JELLEGZETESSÉGEK SM süllyesztett (submerged(

Részletesebben

Összeállította: Kovács Judit. Szerzői kiadás. Kovács Judit Debrecen. Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka. Minden jog fenntartva

Összeállította: Kovács Judit. Szerzői kiadás. Kovács Judit Debrecen. Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka. Minden jog fenntartva Összeállította: Kovács Judit Szerzői kiadás Kovács Judit 2013. Debrecen Minden jog fenntartva Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka Borító: www.dentalproductshopper.com TARTALOMJEGYZÉK 1, Ismétlés 1-4 2, A fog

Részletesebben

AZ IMPLANTOLÓGIA FOGPÓTLÁSTANI VONATKOZÁSAI

AZ IMPLANTOLÓGIA FOGPÓTLÁSTANI VONATKOZÁSAI AZ IMPLANTOLÓGIA FOGPÓTLÁSTANI VONATKOZÁSAI DR. KÁDÁR LÁSZLÓ EGYETEMI ADJUNKTUS SEMMELWEIS EGYETEM FOGPÓTLÁSTANI KLINIKA RÉSZLEGES FOGHIÁNYOK SORKÖZI HIÁNYOK SORVÉGI HIÁNYOK ÚN. EGYFOGAS FOGHIÁNYOK EGY,

Részletesebben

SURGICAL MANAGEMENT OF ODONTOGENIC CYSTS. SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika BUDAPEST

SURGICAL MANAGEMENT OF ODONTOGENIC CYSTS. SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika BUDAPEST SURGICAL MANAGEMENT OF ODONTOGENIC CYSTS SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika BUDAPEST DEFINITION A cyst is a sac with walls of connective tissue, lined by epithelium, containing fluid or

Részletesebben

I. Vizsgálatok, dokumentáció

I. Vizsgálatok, dokumentáció A fogászati ellátás tevékenységi kódlistájának alkalmazásáról szóló 71/2011. (XII. 23.) NEFMI rendelet 1. számú mellékletében foglalt, a fogászati beavatkozásokat 2012. január 1-től érintő változások I.

Részletesebben

Alsó állcsont rehabilitációja esztétikus tömésekkel

Alsó állcsont rehabilitációja esztétikus tömésekkel Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Alsó állcsont

Részletesebben

Röntgenfelvétel: helyi. Ideiglenes tömések - citodur i.t. Ideiglenes tömések guttapercha. Ideiglenes tömések cement. Pulpa sapka kálcium hidroxid

Röntgenfelvétel: helyi. Ideiglenes tömések - citodur i.t. Ideiglenes tömések guttapercha. Ideiglenes tömések cement. Pulpa sapka kálcium hidroxid Fogászati árlista Diagnosztika Anamnézis, első megbeszélés (amennyiben nálunk folytatja a kezelést levonásra kerül a végső árból az ) Státusz, tervkészítés Orálkamerával való felmérés Góckutatás Röntgenfelvétel:

Részletesebben

Az implantációt előkészítő diagnosztikai vizsgálatok. Dr. Joób-Fancsaly Árpád egyetemi docens

Az implantációt előkészítő diagnosztikai vizsgálatok. Dr. Joób-Fancsaly Árpád egyetemi docens Az implantációt előkészítő diagnosztikai vizsgálatok Dr. Joób-Fancsaly Árpád egyetemi docens A fogorvosi célból végzett implantáció komplex protetikai módszer, amely kombináltan alkalmazza a sebészi és

Részletesebben

Teljes foghiány ellátása teljes lemezes pótlással

Teljes foghiány ellátása teljes lemezes pótlással Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Teljes

Részletesebben

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában A Pécsi Orvostudományi Egyetem Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikájának közleménye Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában DR. TÓTH FERENC, DR. NYÁRÁDY JÓZSEF,

Részletesebben

a maradék fogak száma az állcsontban a maradék fogak elhelyezkedése az állcsontban

a maradék fogak száma az állcsontban a maradék fogak elhelyezkedése az állcsontban Dr. Hermann Péter a maradék fogak száma az állcsontban a maradék fogak elhelyezkedése az állcsontban Emlékeztető: a fogpótlás nem mozdul el, forgástengely nem keletkezik, dentális megtámasztás 1 osztály

Részletesebben

Protetikai szemléletű tervezés a navigációs implantológia területén

Protetikai szemléletű tervezés a navigációs implantológia területén Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinika Protetikai szemléletű tervezés a navigációs implantológia területén Dr. Kispélyi Barbara egyetemi docens Mechanikai komplikációk Biológiai

Részletesebben

Önligírozó bracketek a fogszabályozásban, marketing és valóság, tényleges előnyök és hátrányok

Önligírozó bracketek a fogszabályozásban, marketing és valóság, tényleges előnyök és hátrányok Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Önligírozó

Részletesebben

Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái.

Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái. Bevezetés az orális implantológiába, rövid történeti áttekintés. Az orális implantátumok fajtái. Dr. Divinyi Tamás ny.egyetemi tanár Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti

Részletesebben

A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A.

A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A. A lágyszövetek gyógyulása az egyrészes implantátumok körül: két éves követéses vizsgálat Olimpiu L. Karancsi 1, Radu Sita 1, Emanuel A. Bratu 1 Absztrakt Az egyrészes implantátumokat sok évvel ezelőtt

Részletesebben

OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja MP 031.ST

OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja MP 031.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: OEP által finanszírozott implantátumok protetikai rehabilitáció céljából történő behelyezésének várólista protokollja

Részletesebben

A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása. Dr. Tóth Mariann

A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása. Dr. Tóth Mariann A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása Dr. Tóth Mariann A tej- és maradófogazat szuvasodásának összefüggése Rossz szájhigiénia Helytelen táplálkozás Cariogen környezet

Részletesebben

Fogszabályozási elvek és kezelési módszerek korai gyermekkortól késői felnőttkorig

Fogszabályozási elvek és kezelési módszerek korai gyermekkortól késői felnőttkorig Fogszabályozási elvek és kezelési módszerek korai gyermekkortól késői felnőttkorig Magyar Fogorvosnapok 2013 Dr. Csiki Péter Fogszabályozás Definíció: Orthodontia Orthos (egyenes, megfelelő, tökéletes)

Részletesebben

FELSŐ RÖGZÍTETT ÉS ALSÓ KOMBINÁLT FOGPÓTLÁS KÉSZÍTÉSE

FELSŐ RÖGZÍTETT ÉS ALSÓ KOMBINÁLT FOGPÓTLÁS KÉSZÍTÉSE Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter c. egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi FELSŐ

Részletesebben