Fővárosi Törvényszék 3.Kpk /2011/2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fővárosi Törvényszék 3.Kpk /2011/2."

Átírás

1 V é g z é s A Fővárosi Törvényszék a [ ] ügyvéd által képviselt [ ] kérelmezőnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) kérelmezett ellen közigazgatási végzés bírósági felülvizsgálata iránt indított nemperes eljárásában kérelmező kérelmét e l u t a s í t j a. Kötelezi a bíróság kérelmezőt, hogy az illetékes adóhatóság külön felhívására utólag fizessen meg 7.500,-Ft (azaz Hétezer-ötszáz forint) nemperes eljárási illetéket. E végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs. I n d o k o l á s : A Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodája (a továbbiakban GVHFI) a január 26- án kelt Vj/ /2011. számú végzésében február 18-i határnappal az abban felsorolt adatok és dokumentumok, illetve írásbeli válaszok szolgáltatására hívta fel kérelmezőt. A Vj/ /2011. számú végzés rendelkező részének 23. pontjában a GVHFI kérte, hogy kérelmező minden egyes fogyasztói csoport esetében ismertesse a már elnyert vásárlói jogokat (tárgya, értéke) az ott megadott tartalmú és formátumú táblázat kitöltésével és közjegyzői okirat csatolásával. A tértivevény tanúsága szerint kérelmező a Vj/ /2011. számú adatkérő végzést február 3 -án vette át. Kérelmező a február 23-án kelt, a GVHFI-hoz február 15-én beérkezett Vj/ /2011. számon nyilvántartott levelében kérte az adatszolgáltatási határidő március 2-ig történő meghosszabbítását. A GVHFI a február 28-án kelt, Vj/ /2011. számú végzésével az adatszolgáltatás határidejét február 18-ról március 2. napjára módosította. Kérelmező a március 8-án kelt, a GVHFI-hoz március 11-én beérkezett Vj/ /2011. számon nyilvántartott levelében kérte az adatszolgáltatási határidő nyolc nappal történő meghosszabbítását. Ennek indokaként előadta, hogy a cég létszáma, működési rendje nem teszi lehetővé nagyfokú adminisztrációs terheinek határidőben történő teljesítését. Előadta továbbá, hogy az [ ]. (?) működése során ez egy átmeneti időszak, és a vállalkozás mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a lehető legrövidebbre mérsékelje.

2 - 2 - Kérelmező ezt követően a március 21-én kelt, a GVHFI-hoz március 28-án beérkezett Vj/ /2011. számú iratban küldte meg a Vj/ /2011. számú végzésben kért adatokat. Kérelmező az adatszolgáltatásban jelezte, hogy a Vj/ /2011. számú végzés rendelkező részének 23. pontjában szereplő, az egyes fogyasztói csoportok esetében a már elnyert vásárlói jogokkal kapcsolatos adatok benyújtására vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségének a következő levélben fog eleget tenni. A GVHFI a június 30-án kelt, Vj/ /2011. számú végzésével július 11-i határnappal a tényállás tisztázásához szükséges további adatok és dokumentumok, illetve írásbeli válaszok szolgáltatására hívta fel kérelmezőt az alábbiakkal kapcsolatban: - nyilatkozattétel arról, hogy a már megnevezetteken túl szervezett-e további csoportokat; - az általa szervezett fogyasztói csoportok adatai a február 28. és az adatszolgáltatás napja közötti időszakra, megadva a fogyasztói csoport jelölését, működésének kezdetét, tagjainak számát, - a közös alap összegét, a havidíjak, regisztrációs díjak és egyéb költségek összegét, a befizetések számát és összegét; - nyilatkozattétel a sorsolással és az előtörlesztéssel elnyert vásárlói jogok számáról; - minden egyes fogyasztói csoport esetében nyilatkozattétel a február 28. és június 30. közötti időszakra vonatkozóan a belépő (szerződést kötő), az elálló, illetve a felmondó tagok számáról; - az előtörlesztés vállalás tartalma. A GVHFI a Vj/ /2011. számú végzéssel ismételten felhívta kérelmezőt a Vj/ /2011. számú végzés rendelkező részének 23. pontjában foglalt adatok szolgáltatására (minden egyes fogyasztói csoport esetére a már elnyert vásárlói jogokkal kapcsolatos adatok (tárgya, értéke) megadása, az ott szereplő táblázat kitöltésével és közjegyzői okirat csatolásával), tekintettel arra, hogy kérelmező Vj/ /2011. számon nyilvántartott beadványa, az erre vonatkozó adatszolgáltatást nem tartalmazta, illetve ezt tartalmazó kiegészítő beadvány sem került benyújtásra. A tértivevény tanúsága szerint kérelmező a Vj/ /2011. számú végzést július 4-én vette át. Kérelmező a Vj/ /2011. számú végzésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségnek nem tett eleget, illetve az adatszolgáltatási határidő meghosszabbítására vonatkozó írásbeli kérelmet sem terjesztett elő. A GVHFI a július 7-én kelt, Vj/ /2011. számú végzésével július 14-i határnappal a kérelmező március 21-én kelt, Vj/ /2011. számon nyilvántartott adatszolgáltatásában megadott információk pontosításra szólította fel kérelmezőt az egyes fogyasztói csoportok futamidejére, a megadott taglétszámra és a belépők megadott számára vonatkozóan. Kérelmező a Vj/ /2011. számú végzésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségnek nem tett eleget, illetve az adatszolgáltatási határidő meghosszabbítására vonatkozó írásbeli kérelmet sem terjesztett elő.

3 - 3 - Ezt követően a GVHFI a aug. 2-án kelt, Vj/ /2011. sz. végzésével Ft eljárási bírságot szabott ki kérelmezővel szemben. A végzés indokolása szerint kérelmező fenti magatartása az eljárás elhúzódását eredményezte, kérelmező indokolatlanul nem teljesítette megfelelő módon és időben a felhívásokban foglaltakat. A végzés ellen kérelmező fellebbezést terjesztett elő, amelynek eredményeképpen kérelmezett a Vj/ /2011. sz. végzésével az elsőfokú végzést - annak helyes indokai alapján - helyben hagyta. A végzés ellen kérelmező bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett, amelyet [ ] ügyvéd terjesztett elő a bíróságnál, amelyben arra hivatkozott, hogy hajlandó a szóban forgó hiánypótlási, illetve adatkérő felhívásoknak eleget tenni, ugyanakkor a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága kérelmező valamennyi iratát és informatikai eszközét május-június hónapban lefoglalta, ugyan az informatikai eszközöket a társaság már visszakapta, de az iratok, nyilvántartások, levelezések még mindig a rendőrség birtokában vannak, így kérelmező nem tud eleget tenni a kötelezéseknek. A kérelmező nevében eljáró jogi képviselő meghatalmazást nem csatolt, korábbi meghatalmazásra nem hivatkozott. Kérelmezett a kérelem elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a végzések megalapozottak és jogszerűek. Hivatkozott kérelmezett arra, hogy a jogorvoslati kérelmet benyújtó ügyvéd meghatalmazással nem rendelkezik, illetve a kérelem egyéb vonatkozásában sem megalapozott. A kérelem nem alapos. A évi XVII. tv. 4. -a szerint a közigazgatási nemperes eljárásokra a Pp. XX. fejezetének szabályai, az ezen, valamint külön törvényben foglalt, továbbá a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból fakadó eltérésekkel irányadóak. A Pp. XX. fejezetén belül a 330. (1) bekezdése szerint a keresetlevélnek (értelemszerűen a kérelemnek) a ban meghatározottakon túl - ide nem értve a 121. (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakat - tartalmaznia kell a) a felülvizsgálni kért közigazgatási határozat számát, b) a határozatról való tudomásszerzés módját és idejét, valamint c) ha a közigazgatási eljárásban a jogi képviselő olyan meghatalmazást csatolt, amely a per vitelére is vonatkozik, az erre való utalást. A Pp (2) bekezdés a) pontja szerint a bíróság a keresetlevelet - hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve - idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha a jogi képviselő nem csatolta a meghatalmazását. A Pp a alapján a meghatalmazott képviseleti jogosultságát a bíróság az eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja.

4 - 4 - A meghatalmazást a fentiek alapján - értelemszerűen - a nemperes eljárásban is megfelelő módon igazolni kell. A kérelmező képviseletében eljáró jogi képviselő meghatalmazást nem csatolt, illetve nem hivatkozott arra, hogy a korábbi közigazgatási eljárásban csatolt volna a bíróság előtti képviseletre is jogosító felhatalmazást, így a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának van helye. A kérelem érdemben sem alapos az alábbiak szerint: A Tpvt 61. (l)-e alapján az ügyféllel, az eljárás egyéb résztvevőjével, illetve a tényállás tisztázása során közreműködésre kötelezett személlyel szemben eljárási bírság szabható ki, ha az eljárás során olyan cselekményt végez, vagy olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezi. A Tpvt. 61. (3)-e szerint az eljárási bírság legkisebb összege ötvenezer forint, legmagasabb összege vállalkozás esetében az előző üzleti évben elért nettó árbevételének egy százaléka, a vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötszázezer forint. Eljárási kötelezettség teljesítésére megadott határidő túllépése esetén az eljárási bírság napi összege vállalkozás esetében legfeljebb az előző üzleti évben elért nettó árbevétel egy napra jutó összegének egy százaléka, a vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében legfeljebb napi ötvenezer forint. Az eljárási bírságot kiszabó végzés ellen külön jogorvoslatnak van helye (82. ). A kérelemnek a végzés végrehajtására halasztó hatálya van. Eljárási bírságot kiszabó végzését a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács maga is megváltoztathatja. Helytállóan hivatkozott kérelmezett arra, hogy kérelmező az állításait semmilyen módon nem bizonyította. A GVHFI felhívásait megvizsgálva megállapítható volt, hogy a kért adatok egy része olyan adat volt, amely nem igényli iratok birtoklását, illetve az első adatkérés Vj/ /2011. sz. végzés tekintetében még semmiféle tényleges objektív akadályoztatás nem merülhetett fel a felhívás teljesítése útjában. Kérelmező már az első adatszolgáltatási kötelezettségének is csak késedelmesen és hiányosan tett eleget, amely hiányt kérelmező az ismételt adatkérésig eltelt közel négy hónap alatt és azt követően sem teljesítette. Az iratok lefoglalását megelőzően is két hónap állt kérelmező rendelkezésére, hogy a hiányzó adatokat pótolja. Kérelmezettnek, amennyiben kérelmező tudomására hozta volna az akadályoztatás tényleges okát, lehetősége lett volna belföldi jogsegély keretében a rendőrségtől a megfelelő információkat hordozó adatokat bekérni.

5 - 5 - Természetesen nem fogadható el automatikusan a felhívás teljesítésének elmaradása körében a megnövekedett munka- és adminisztrációs teherre történő hivatkozás, miután egy gazdasági társaságnak úgy kell kialakítania és megszerveznie a tevékenységét, hogy adott esetben a hatóság felhívásainak a megszabott határidőben eleget tudjon tenni. Különösen nem fogadható el a kimentés, ha az egy, az eljárásban egyáltalán nem szereplő társaság ([ ]) nehézségeire hivatkozik. Helytállóan hivatkozott kérelmezett arra is, hogy az évi XIX. tv (3) bekezdése alapján a lefoglalt irat birtokosa kérheti, hogy a nyomozóhatóság adjon ki részére hiteles másolatot a lefoglalt iratról, ha az az eljárás érdekét nem veszélyezteti. Kérelmező semmilyen módon nem igazolta azt, hogy ezen jogszabályi lehetőséggel élni próbált, és hogy ennek eredménytelensége hiúsította volna meg esetleg a felhívások teljesítését. Kérelmező a jogorvoslati kérelmében nem jelölte meg, hogy a sérelmezett végzések milyen jogszabályt sértettek meg. Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy kérelmezett a tényállást a megfelelő módon és a szükséges mértékben feltárta, majd annak alapján okszerű következtetések révén megalapozott és jogszerű döntést hozott. Az illetékre vonatkozó rendelkezés az évi XCIII. tv. 43. (7) bekezdésén alapul. A végzés elleni további jogorvoslat lehetőségét a évi XVII. tv. 3. -a zárja ki. Budapest, február hó 03. napján. dr. Mohay György s.k. bíró

Vj/ /2011. v é g z é s t.

Vj/ /2011. v é g z é s t. V E R S E N Y T A N Á C S Vj/005-055/2011. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a [ ] ügyvezető által képviselt [ ]és a [ ] ügyvezető által képviselt [ ] eljárás alá vont vállalkozások ellen fogyasztókkal

Részletesebben

V é g z é s. I n d o k o l á s :

V é g z é s. I n d o k o l á s : V é g z é s A a [ ] ügyvéd által képviselt [ ] kérelmezőnek - a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd (1245 Budapest 5., Pf.: 1036) által képviselt Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) kérelmezett ellen közigazgatási

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

v é g z é s t. A Versenytanács a Vj-110/2007/56. számú végzést helybenhagyja.

v é g z é s t. A Versenytanács a Vj-110/2007/56. számú végzést helybenhagyja. V E R S E N Y T A N Á C S VJ-110/2007/62. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a [ ] vezérigazgató által képviselt [ ]-vel szemben a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása tárgyában indult

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A bíróság a dr. B. M. Ügyvédi Iroda (...) által képviselt G.A. (...) kérelmezőnek, dr. Cserny Ákos elnök által képviselt Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház utca 9-11.) kérelmezett ellen,

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

Végzést. A bíróság az I-II. r. kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasítja.

Végzést. A bíróság az I-II. r. kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasítja. 33.Kpk.46.060/2014/7. 1 A személyesen eljáró Benkő Sándor I. r. (( Sopron ) és a B S által képviselt Weltímmo S.R.O, (Komarno, 5 Eötvösa 57/20) II. r. kérelmezőnek a dr. Bak László irodavezető által képviselt

Részletesebben

PANASZ EL NEM KÉSETTSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI

PANASZ EL NEM KÉSETTSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI F2 PANASZ EL NEM KÉSETTSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (2) BEK. B) PONT) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen X-el jelölni, ha jelen űrlap

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S-t.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S-t. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu Ikt.sz.: D. 782 /4 /2010.

Részletesebben

v é g z é s t. Az eljáró versenytanács a vizsgáló 2013. december 2-án kelt, Vj/68-006/2013. számú eljárási bírságot kiszabó végzését megsemmisíti.

v é g z é s t. Az eljáró versenytanács a vizsgáló 2013. december 2-án kelt, Vj/68-006/2013. számú eljárási bírságot kiszabó végzését megsemmisíti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/68/2013. Iktatószám: Vj/68-10/2013. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI

ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI F3 ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENNÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (2) BEK. C) PONT) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen X-el jelölni,

Részletesebben

Vj/ /2011. v é g z é s t.

Vj/ /2011. v é g z é s t. V E R S E N Y T A N Á C S Vj/028-104/2011 A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Vj-028/2011 sz. gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indult versenyfelügyeleti

Részletesebben

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1126 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Postafiók 166. Tel: 882-8594, Fax: 882-8593 E-mail cím: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.389/3/2014. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

v é g z é s t: I n d o k o l á s

v é g z é s t: I n d o k o l á s Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási

Részletesebben

V É G Z É S t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

V É G Z É S t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.687/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja. A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 464/2018. (V.22.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 464/2018. (V.22.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/16665-82/2017. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: az országos vételkörzetű, analóg földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására irányuló pályázati

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENN NEM ÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS

ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENN NEM ÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS P3 ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG FENN NEM ÁLLÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 26. (2) BEK. C) PONT) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen

Részletesebben

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György

BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN. dr. Koltai György BIZONYÍTÁS A KÖZIGAZGATÁSI PERBEN dr. Koltai György A KÖZIGAZGATÁSI PER CÉLJA Pp. 2. (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. -ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október

Részletesebben

V é g z é s t INDOKOLÁS

V é g z é s t INDOKOLÁS A bíróság a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker &McKenzie Ügyvédi Iroda (1051 Budapest, Dorottya utca 6., eljáró ügyvéd: dr. H.-B. Z.) által képviselt MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. (1117 Budapest,

Részletesebben

JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS

JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS F5 JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (3) BEK.) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen

Részletesebben

JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA

JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA F1 JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (2) BEK. A) PONT, 2014. ÉVI LXXVII. TÖRVÉNY 16. ) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen X-el

Részletesebben

ELSZÁMOLÁS HELYESSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI

ELSZÁMOLÁS HELYESSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI P1 ELSZÁMOLÁS HELYESSÉGÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 26. (2) BEK. A) PONT) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen X-el jelölni, ha jelen

Részletesebben

Tárgy: fellebbezés elbírálása

Tárgy: fellebbezés elbírálása MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY MBFH/1348-2/2013. Bérces Tamás : (06-1) 3012-932 e-mail: tamas.berces@mbfh.hu Tárgy: fellebbezés elbírálása Revir Kft.

Részletesebben

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Alba-Regia Invest Korlátolt Felelősségű Társaság v é g z é s t.

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Iktatószám: Alba-Regia Invest Korlátolt Felelősségű Társaság  v é g z é s t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1245, Budapest 5. Pf. 1036 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/039/2013. Iktatószám: Vj/039-21/2013. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése

Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Végzése Médiaszolgáltatás Szabályozás Főosztály Ügyiratszám: 15611-3/2011. Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyintéző: dr. Szalai Anita Telefon: (06-1) 4577-959 Tárgy: értesítés eljárás megindításáról és hiánypótlásra

Részletesebben

V É G Z É S T : Kötelezi a bíróság a kérelmezőt, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a kérelmezettnek 30.000 (harmincezer) forint eljárási költséget.

V É G Z É S T : Kötelezi a bíróság a kérelmezőt, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg a kérelmezettnek 30.000 (harmincezer) forint eljárási költséget. A Fővárosi Bíróság [ ] ügyvéd által képviselt [ ] kérelmezőnek dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági Versenyhivatal Versenytanács (Budapest) kérelmezett ellen közigazgatási végzés

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

Birtokvédelmi eljárás

Birtokvédelmi eljárás Birtokvédelmi eljárás 2015. március 1-ével hatályba lépett a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II.16.) Korm. rendelet, amely a korábbi 228/2009. (X.16.) Korm. rendeletet

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem 3000 Ft eljárási illeték Birtokvédelmet kérő neve, lakcíme (székhelye): Név:... Cím:... Akivel szemben a birtokvédelmet kérik, annak a félnek a neve, lakcíme

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t.

Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776, Fax: 336-7778 Ikt.sz.:D.752/4 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S

V É G Z É S t. I N D O K O L Á S Ikt. sz.: D.609/11/2015. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8592 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1494-1/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

v é g z é s t: A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 napon belül pótolja a keresetlevelének a következő hiányait:

v é g z é s t: A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 napon belül pótolja a keresetlevelének a következő hiányait: 20.P.21.342/2011/2. szám A Szegedi Városi Bíróság Halász Ödön felperesnek Vadász István alperes ellen 3.000.000.- forint és járulékai megfizetése iránt indított perében meghozta a következő A ság felhívja

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s 17.Pkf.26.787/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla az Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Neuberger Anita) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi

Részletesebben

Pécsi Ítélőtábla Pk.VI /2014/2. szám

Pécsi Ítélőtábla Pk.VI /2014/2. szám A Pécsi Ítélőtábla a kérelmező neve (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október 21. napján kelt, 90/2014.(X.21.) TVB számú határozata ellen benyújtott bírósági felülvizsgálat

Részletesebben

V É G Z É S - t. I N D O K O L Á S

V É G Z É S - t. I N D O K O L Á S KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D. 409/3/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax: VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj 87/2005/12. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Hochtief Construction AG eljárás alá vont vállalkozás ellen összefonódás engedélyezése

Részletesebben

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának jóváhagyása Ügyszám: FFAFO_2018/389-4 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 9891 /2018. Tárgy: Földgáz-kereskedelmi üzletszabályzat módosításának

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/70/2015. Iktatószám: Vj/70-8/2015. Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben

V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik.

V É G Z É S - t. Az eljárás során felmerült költségeiket ezt meghaladóan a felek maguk viselik. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.73/10/2017. A Közbeszerzési

Részletesebben

JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA

JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA P4 JOGSZABÁLYSÉRTŐ PÉNZÜGYI BÉKÉLTETŐ TESTÜLETI DÖNTÉS HATÁLYON KÍVÜL HELYEZÉSE IRÁNTI PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (3) ÉS (4) BEK.) Pótlap (Kérjük,

Részletesebben

v é g z é s t: A Kaposvári Törvényszék 20.Pk /2016/2. szám

v é g z é s t: A Kaposvári Törvényszék 20.Pk /2016/2. szám dr. Takács Norbert ügyvéd (..) által képviselt I.r. kérelmező neve és címe szám alatti I.r., II.r. kérelmező neve és címe szám alatti II.r., III.r. kérelmező neve és címe szám alatti III.r., IV.r. kérelmező

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9374-5/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1313/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1313/2016. (XI. 15.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/3835-31/2016. Tárgy: a kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek elvi hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,

Részletesebben

V É G Z É S -t. Az eljárás során felmerült további költségeiket a felek maguk viselik.

V É G Z É S -t. Az eljárás során felmerült további költségeiket a felek maguk viselik. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZE RZÉSI DÖ NTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.:D.989/15/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal az eljárást megszünteti.

A Gazdasági Versenyhivatal az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8900 Fax: (06-1) 472-8905 Vizsgáló: dr. Veres Enikő Szervezeti egység: Fogyasztóvédelmi Iroda Iktatószám: VJ/45-119/2015.

Részletesebben

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi, Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 302/2014. (X. 17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s : Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.050/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (iroda címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás DE-ÁJK J K P olg l á g r á i r i El E j l á j rá r sj s o j gi g Tans n z s ék

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás DE-ÁJK J K P olg l á g r á i r i El E j l á j rá r sj s o j gi g Tans n z s ék A fizetési meghagyásos eljárás Polgári eljárásjog elıadás DE-ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék Fogalma A közjegyzı hatáskörébe tartozó nemperes eljárás; melynek során a közjegyzı a jogosult egyoldalú kérelme

Részletesebben

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez

Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez Kitöltési útmutató az Űrlap a Közbeszerzési Hatósághoz benyújtandó dokumentumok beterjesztéséhez 1. Képviselőként jár el? A legördülő listából ki kell választani, hogy az ügyfél képviselő útján jár-e el

Részletesebben

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT ŰRLAP KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT BM_NBF_01 Nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK 2. OLDAL - A KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI

Részletesebben

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT Ügyszám: NAIH-4638-1/2012/H. Kérjük, válaszában hi vatkozzon iktatószámunkra! Tárgy: Az ABI-1642-9/2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-179/2007/7. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bólyi Mezıgazdasági Termelı és Kereskedelmi Zrt. kérelmezı összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban,

Részletesebben

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a [ ] ügyvéd által képviselt

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a [ ] ügyvéd által képviselt V E R S E N Y T A N Á C S Iktatási szám: Vj-152/2008/119. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a [ ] ügyvéd által képviselt - [ ], - [ ], és - [ ] vállalkozások, valamint az [ ],az [ ], a [ ] ügyvéd

Részletesebben

TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T TMX Mobile Solution Szerviz Kft. P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T I. Bevezetés 1. A jelen panaszkezelési szabályzat (továbbiakban Szabályzat ) a TMX Mobile Solution Szerviz Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Te l.:

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Te l.: Magyar Energetikai és Közlllű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Te l.: +36 1 4597777 www.mekh.hu =érjük,beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám: VKEFFO _ 2017/2939-1

Részletesebben

1026 Budapest, Riadó u Pf.: 166. Tel.: 06-1/ , fax: 06-1/ V É G Z É S t.

1026 Budapest, Riadó u Pf.: 166. Tel.: 06-1/ , fax: 06-1/ V É G Z É S t. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.38/4/2014. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Részletesebben

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8.

Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság február 8. Dr. Puskás Sándor elnök Közbeszerzési Döntőbizottság 2018. február 8. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) A Kbt. és a Vbt. jogorvoslati szabályainak módosítása Az

Részletesebben

ATI-K7VF Központi Iktató VÉGZÉS

ATI-K7VF Központi Iktató VÉGZÉS 'ÍGÍ ORSZÁGOS ATI-K7VF Központi Iktató 20620-14-1 ÉRKEZEI 5#. Hyy i & -* 1 y* ~ ERMESZETVEDELMI ELOSEG Iktatószám: Ügyintéző: 14/3880-3/2012. dr. Jeney Andrea bes.:íasziob Összf.:FVO M8ll.sz.:3pld + 1cs

Részletesebben

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) Eljárási képviselet (13-14. ): Rendeltetése,

Részletesebben

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed.

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed. A Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozó, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény mellékletének II.4. pontjában meghatározott közérdekű adatok 1. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html 1. oldal, összesen: 5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSBB BÍRÓSÁGA 3/2006. KJE szám A Magyar Köztársaság nevében! A Magyar Köztársaság Legfelsbb Bíróságának közigazgatási jogegységi tanácsa a 2006. március

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 2 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV

Részletesebben

A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3.

A kötelező átvételi jogosultság módosítása és az 530/2007. számú határozattal kiadott kiserőművi összevont engedély 3. ÜGYSZÁM: VFEO-107/ 5 /2016 ÜGYINTÉZŐ: Slenker Endre, Bagi Attila TELEFON: 06-1-459-7773; 06-1-459-7711 TELEFAX: 06-1-459-7985 E-MAIL: mekh@mekh.hu; slenkere@mekh.hu; bagia@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 3158/2016.

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:

Részletesebben

V é g z é s t. A bíróság a kérelmezett 2/2010. (I.18.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :

V é g z é s t. A bíróság a kérelmezett 2/2010. (I.18.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s : Fővárosi Bíróság 14.Kpk. 45084/2010/2. A bíróság a Dr.T.által képviselt K kérelmezőnek a Fővárosi Választási Bizottság (1052. Budapest, Városház u. 9-11.) kérelmezett ellen választási ügyben hozott határozat

Részletesebben

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Tel.:

1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Tel.: 20J7-04- 2 4 Magyar Energetikai és KÖz1D.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út p. Tel.: +36 1 459 7777 www.mekh.hu érjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám: VKEFFO

Részletesebben

Közbeszerzési Hatóság közleménye

Közbeszerzési Hatóság közleménye Közbeszerzési Hatóság közleménye A Közbeszerzési Hatóság - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 187. (2) bekezdésének ab) alpontjával, valamint az r) ponttal összhangban

Részletesebben

A szabályzat rendelkezései azon panaszokra vonatkoznak, amelyeket a fogyasztók a pénzügyi intézmény elszámolása kapcsán terjesztenek elő.

A szabályzat rendelkezései azon panaszokra vonatkoznak, amelyeket a fogyasztók a pénzügyi intézmény elszámolása kapcsán terjesztenek elő. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT - A 2014. évi XXXVIII. törvény és a 2014. évi XL. törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés adósaival történő elszámolással kapcsolatos panaszkezelés eljárási rendje

Részletesebben

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 217/1998/4. s z á m A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőrszakszervezet (Budapest, Király u. 71. 1077, ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor) által képviselt

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 788/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9404-4/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Magyar Nemzeti Bank H-JÉ-III-B-3/2018. számú határozata a KONZUM Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzési eljárás intézkedések és bírság alkalmazásával történő

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM. Az alábbi adatokat kérjük szíveskedjen nyomtatott nagybetűkkel kitölteni!

BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM. Az alábbi adatokat kérjük szíveskedjen nyomtatott nagybetűkkel kitölteni! 3.000 Ft illeték helye BIRTOKVÉDELMI KÉRELEM Alulírott hivatkozva a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:8. -ában, valamint a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015.

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek

Részletesebben

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.926/2013/2.szám A Fővárosi Törvényszék a Dr. Illés Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. I. T. ügyvéd) által képviselt Városüzemeltető és Fenntartó Kft. (Mosonmagyaróvár)

Részletesebben

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) AZ ÜGYFÉL KÉPVISELETE ELJÁRÁSI KÉPVISELET:

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj/044-122/2010. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a F. I. által képviselt Ferencz Istvánné egyéni vállalkozó (Budapest) ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi

Részletesebben

AZ EGYES MNB RENDELETEK SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEKNEK VALÓ ELTÉRŐ MEGFELELÉS ENGEDÉLYEZÉSE

AZ EGYES MNB RENDELETEK SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEKNEK VALÓ ELTÉRŐ MEGFELELÉS ENGEDÉLYEZÉSE AZ EGYES MNB RENDELETEK SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEKNEK VALÓ ELTÉRŐ MEGFELELÉS ENGEDÉLYEZÉSE Az MNB előzetes konzultációs eljárást alakított ki az Innovációs Pénzügyi Tesztkörnyezetbe (továbbiakban: IPT) való

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-209/2007/86. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa - a Szabó László ügyvezetı, dr. Turcsányi Dániel ügyvéd (Eger), valamint dr. Török Tamás ügyvéd (Eger) által képviselt

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi

Részletesebben

V É G Z É S - t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik.

V É G Z É S - t. A jogorvoslati eljárás során felmerült költségeiket a felek maguk viselik. Ikt.sz.: D.634/13/2014. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben