ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról Budapest, február

2 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-514/2014. Haklik Andrea Tolvaj Ágnes Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról Budapest, február

3 1. Az ellenőrzés indoka, célja A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az utóbbi évek gyakorlatát követve a tavalyi évben is ellenőrizte az árfeltüntetési kötelezettséget előíró jogszabályi rendelkezések megtartását. Az ellenőrzés időtartamának kiterjesztésével, továbbá a vizsgált területek kiszélesítésével - a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő jogainak megfelelő biztosítása, valamint anyagi érdekeinek védelme érdekében - az volt a célunk, hogy a kereskedők, vállalkozók bárhol, bármikor számíthassak hatósági jelenlétre, amelynek eredményeként jogkövető magatartásuk további javulását reméltük. A területi felügyelőségek munkatársai így eljuthattak olyan egységekbe is, ahol korábban nem voltak rendszeres hatósági ellenőrzések, valamint a helyi sajátosságokra tekintettel végezhettek vizsgálatokat olyan egységekben, ahol az előző év ellenőrzései nagyszámú szabálytalanságot jeleztek. A témavizsgálat keretében a felügyelőségek a megvételre kínált termékek eladási árának, egységárának, akciós eladási árának, akciós egységárának, illetve a különböző szolgáltatások díjának feltüntetésére vonatkozó jogszabályi előírások megtartását ellenőrizték. Az ellenőrzés magába foglalta a húsvéti, karácsonyi ünnepek szezonális termékeinek vizsgálatát is, továbbá kiterjedt az árfeltüntetés ellenőrzésén túlmenően az üzletek általános kereskedelmi feltételeinek, valamint a hatósági vizsgálatok által letiltott, már forgalomból kivont termékek felkutatására, ellenőrzésére is. A jelentés összesen 40 különböző értékesítési terület széles áruválasztékát felölelő ellenőrzéseinek tapasztalatait összegzi. 2. Az ellenőrzés időtartama és résztvevői A vizsgálatokra március december 31. között került sor, amelynek során március március 29. között a húsvéti szezonális termékek, valamint november december 20. között a karácsonyi szezonális termékek fokozott ellenőrzése történt. A témavizsgálatban valamennyi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége részt vett. 3. Az ellenőrzés általános megállapításai A vizsgálat keretében a felügyelőségek összesen üzletben végeztek ellenőrzést, melynek során egységben, azaz az üzletek 44%-ában tártak fel valamilyen hiányosságot. Az előző év szinte azonos számú ellenőrzéseinél tapasztalt arányhoz (50%) képest a kifogásolási arányban tehát 6 százalékpontos csökkenést figyelhettünk meg. Ezt az eredményt annál is inkább pozitívan kell értékelnünk, mivel az ellenőrzési területek nagy mértékű kiszélesítésével, az új terültek ellenőrzése által inkább a kifogások emelkedése volt várható, és nem azok javulása. A javuló tendencia ugyanakkor nem minden részterületre igaz, ugyanis bizonyos területeken a korábbi évhez képest nőtt a kifogásolások aránya. A különböző ellenőrzési területeken vizsgált, illetve kifogásolt üzletek számának alakulását, valamint kifogásolási arányát mutatja az alábbi táblázat. 2

4 Ellenőrzési terület Vizsgált üzlet (db) Kifogásolt üzlet (db) Kifogásolási arány Kis élelmiszerüzletek % Élelmiszer-áruházláncok % Ruházati üzletek, cipőboltok % Vásárcsarnok, piacok, zöldséggyümölcs üzletek % Egyéb üzletek % Műszaki áruházak, szaküzletek % Pékségek, látványpékségek % Kis értékű árucikkek boltja % Hús-hentesáru üzletek % Drogériák, parfümériák % Virágüzletek % Barkácsáruházak, szaküzletek % Ajándéküzletek % Reform szaküzletek % Óra-, ékszerüzletek % Fodrászatok, kozmetikák, műkörömépítők, manikűrösök, % pedikűrösök Papír-írószer üzletek % Sportszerüzletek % Fenyőfát értékesítők % Használtruha-üzletek, turkálók % Lakberendezési áruházak, szaküzletek % Játékboltok % Autószervizek, autómosók % Utcai, illetve út menti dinnyeárusok % Rövidáru-szaküzletek, méteráru boltok % Optikai szaküzletek % Bababoltok % Mobiltelefon-szaküzletek, szervizek % Cipészek, cipőjavító szolgáltatók, kulcsmásolók % Számítástechnikai szaküzletek, szervizek % Könyváruházak, könyvesboltok % Bőrdíszmű üzletek % Szoláriumok % Party kellék üzletek, kreatívboltok % Édességboltok % 3

5 Autósboltok % Ruhaklinikák, szabóságok, ruhajavítók % Fitness termek % Ruhatisztítók, patyolatok % Fénymásoló üzletek % ÖSSZESEN % A felügyelőségek munkatársai a megadott területekből az egyedi sajátosságokra, az akciós felhívásokra figyelemmel szabadon tudták tervezni ellenőrzéseiket. Ahogy a fenti táblázatból is kitűnik, a legtöbb ellenőrzés azokat az egységeket érintette, amelyeket a fogyasztók széles rétege keresi fel napi, heti vásárlásai alkalmával, valamint ahol magas kifogásolási arányt állapítottak meg a felügyelőségek a korábbi ellenőrzéseik során. Kisebb számú vizsgálat történt olyan új területeken (például autósboltok, bababoltok, party kellék üzletek, rövidáru szaküzletek, méteráru boltok, műköröm építők, fénymásoló egységek, szabóságok), amelyek célzott ellenőrzése nem történt meg az elmúlt években. A táblázatból megállapítható, hogy a legtöbb ártájékoztatási, illetve áralkalmazási szabálytalanság még mindig az élelmiszer-kereskedelmi egységekben fordult elő. A kis élelmiszerüzletek magas kifogásolási aránya az új területeken történő ellenőrzések hiányosságaiból adódott. Szükséges kiemelni továbbá, hogy a társhatóságokkal, állami szervekkel történő szoros együttműködési megállapodások eredményeként a területi felügyelőségek számos esetben közös ellenőrzéseket folytattak az alábbi hatóságok, szervek munkatársaival: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Országos Rendőr-főkapitányság, Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság. 4. Az ellenőrzés részletes megállapításai 4.1 Az árak feltüntetésével kapcsolatos tapasztalatok A témavizsgálat elsődleges ellenőrzési szempontja a fogyasztók által ténylegesen fizetett eladási, és egységár feltüntetésének és a próbavásárlással igazolt áralkalmazás megfelelőségének vizsgálata volt. Az ellenőrzött egységekben a felügyelőségek munkatársai összesen féle termék árfeltüntetését vizsgálták meg, amelynek eredményeként féle termék valamilyen ártájékoztatási szabálytalanságát állapították meg (5%-os kifogásolási arány). A korábbi évek eredményeihez hasonlóan a felügyelők továbbra is az egységár vonatkozásában észleltek a legnagyobb arányban (34%) különböző hiányosságokat. Ugyanakkor összességében javulást tapasztaltak eladási ár, akciós eladási ár, valamint akciós egységár feltüntetésével kapcsolatban. A legnagyobb mértékű (6 százalékpont) javulás eladási ár tekintetében jelentkezett az előző év adataihoz viszonyítva. A szolgáltatási díj feltüntetésével kapcsolatos adat stagnálást mutatott. 4

6 Az alábbi ábra mutatja be az árfeltüntetési szabálytalanságok kifogásolási arányait. Árfeltüntetési szabálytalanságok kifogásolási aránya (%) 34 Eladási ár Egységár 17 Akciós eladási ár Akciós egységár Szolgáltatás díja Eladási ár Az eladási árak ellenőrzésekor a felügyelőségek elsősorban azt vizsgálták, hogy eleget tettek-e a kereskedők az árfeltüntetési kötelezettségüknek a terméken, annak csomagolásán, vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, továbbá, ha erre a termék jellegéből, annak forgalmazásából adódóan nem volt mód, feltüntették-e az eladási árakat egyedi árkiíráson vagy árjegyzéken. További ellenőrzési szempont volt, hogy vajon a kereskedők minden esetben a ténylegesen fizetendő fogyasztói árakról tájékoztatták-e a vásárlókat, illetve az ártájékoztatás egyértelműen, könnyen azonosíthatóan, valamint jól olvashatóan került-e feltüntetésre az üzletekben. Az árfeltüntetés helyességét a felügyelőségek megnevezés szerint, termékszámra vizsgálták. A ellenőrzés vizsgált termékéből féle termék esetében mutatott rá eladási ár feltüntetésével kapcsolatos jogsértésre. A legtöbb esetben, összesen féle terméknél az eladási ár hiánya miatt intézkedtek a felügyelők. 678 féle terméknél az ártájékoztatás nem volt egyértelmű, illetve az eladási árakat nem lehetett könnyen azonosítani. Az ellenőrzés további kisebb jogsértéseket is feltárt, azonban ezek előfordulása nem volt számottevő. Az ellenőrzési területek közül a legtöbb szabálytalanságot (4 881 féle termék) az előző vizsgálathoz hasonlóan az élelmiszer-kereskedelemben (élelmiszer-áruházlánc féle, kisebb élelmiszerüzlet féle) tapasztalták a felügyelőségek, ahol az eladási ár hiánya (4 410 féle termék) miatt történt a legtöbb szankcionálás. A második legtöbb jogsértést a műszaki áruházak, szaküzletek (1 974 féle termék), illetve használtruhaüzletekben (1 588 féle termék) állapították meg a felügyelők. A leggyakoribb hiba ezen üzletekben is , illetve termékféle esetében - szintén az eladási ár hiányából származott. Az eladási ár feltüntetésének hiányát tapasztalták még továbbá leginkább a papír-írószer-, az óra-ékszer-, valamint barkácsüzletekben. A legkevesebb kifogás a nagy számban ellenőrzött egységekből leginkább drogériákban, lakberendezési áruházakban, sportszerüzletekben, játék-, illetve bababoltokban fordult elő. 5

7 4.1.2 Egységár A mindennapi vásárlások során az egységárnak fontos szerep jut, hiszen az a fogyasztóknak a termék egységnyi mennyiségére vetítve ad tájékoztatást az eladási árról, segítve ezzel döntésüket az azonos jellemzőkkel bíró termékek közötti választásban. Általános szabályként az egységárat, amennyiben az nem egyezik meg a termék eladási árával, ugyanolyan módon kell feltüntetni, mint az eladási árat. A felügyelők ezen előírások megtartásának vizsgálata mellett ellenőrizték azt is, hogy a kereskedők helyesen határoztáke meg az egységárat, illetve abban a mértékegységben tüntették-e fel, amelyben az árut értékesítették. A fogyasztó döntését könnyítő egységár feltüntetésének valamilyen szabálytalanságát összesen üzletben, termékfélével kapcsolatban állapították meg a felügyelők. A kifogásolási arány 34%-os. Az egységár-feltüntetések ellenőrzésénél tehát kétszer annyi szabálytalanságot észleltek a felügyelők, mint az eladási ár vizsgálatánál. A szabálysértések nagyobb részében az egységár hiánya ( féle termék), a nem egyértelmű kiírás (181 féle termék), és a hibás számítás (261 féle termék) szerepelt indokként. Változatlanul visszatérő hibaként jelentkezett féle termék esetében, hogy azok egységárát nem megfelelő mértékegységre számították ki az alkalmazottak. A legtöbb termékfélét a kis élelmiszerüzletekben ( féle termék) kis értékű árucikkek boltjában (4 804 féle termék), élelmiszer-áruházláncokban (2 708 féle termék), drogériák, parfümériák üzleteiben (2 246 féle termék) reformszaküzletekben (1 259 féle termék), valamint vásárcsarnokokban, piacokon, zöldség-gyümölcs üzletekben (941 féle termék), pékségekben, malomipari szaküzletekben, papír-írószer üzletekben, kifogásolták a felügyelők. A legjellemzőbb jogsértés a felsorolt üzlettípusoknál jellemzően az egységár feltüntetésének hiánya volt Akciós eladási ár Tekintettel arra, hogy a kereskedelmi egységeket széles fogyasztói réteg keresi az akciós termékek vásárlása céljából, ezért a felügyelőségek nagy hangsúlyt fektettek annak vizsgálatára is, hogy a fogyasztók az akciós megjelöléssel kihelyezett termékekhez valóban kedvezményesen jutottak-e hozzá a vizsgált üzletekben, és az ehhez kapcsolódó kereskedelmi gyakorlatok nem voltak-e megtévesztőek. Az akciós eladási árakat üzletben ellenőrizték a felügyelőségek, ebből 262 alkalommal, azaz a vizsgálatok mindössze 11%-ában állapítottak meg jogsértést a felügyelők. A vizsgált ( féle termék) akciós termékek 13%-ánál ( féle termék) tapasztaltak jogsértést az ellenőrzést végzők. A szabálytalanságok abból adódtak, hogy 113 üzletben a kereskedők akciós termékkel kapcsolatban csak a kedvezmény mértékét tüntették fel, azonban a ténylegesen fizetendő árról a fogyasztó nem kapott tájékoztatást, mivel a kedvezményt a pénztárnál érvényesítették. Ez a jogsértés leginkább a ruházati- és cipő boltokban (7 858 féle termék), ajándéküzletekben (3 687 féle termék), használtruha-üzletekben (2 768 féle termék), valamint óra-ékszerüzletekben (1 003 féle termék) fordult elő. Kedvezően értékelhetjük ugyanakkor, hogy ezt a kifogást áruházláncok esetében mindössze 19 féle termék akciós értékesítése kapcsán tapasztalták a felügyelők. 6

8 4.1.4 Akciós egységár Az akciós termékek közötti választás során az akciós egységárnak - az egységárhoz hasonlóan szintén döntő szerepe van a megfelelő vásárlói döntés meghozatalában tekintettel arra, hogy az azonos, vagy hasonló tulajdonságokkal rendelkező termékek esetén az eltérő kiszerelési egységben forgalmazott termékek árainak összehasonlítására is lehetőséget ad a fogyasztónak. Az akciós egységár feltüntetésének ellenőrzésére féle termék esetében került sor, melyek 2%-ában (1 540 féle termék kapcsán), összesen 145 üzletben állapították meg a felügyelők az egységár feltüntetésére vonatkozó előírások megsértését. A legtöbb szabálytalanság az akciós egységár feltüntetésének hiányából adódott, amelyet leginkább drogériákban, parfümériákban (443 féle termék), valamint kisebb élelmiszerüzletekben (357 féle termék) tapasztaltak a felügyelők. Áruházláncok esetében a vizsgált termékek ( féle termék) közül mindössze 187 féle termék akciós egységára hiányzott A szolgáltatás díja A szolgáltatási díj feltüntetésének megfelelőségét abból a szempontból ellenőrizték a felügyelők, hogy a fogyasztó megfelelő tájékoztatást kapjon a szolgáltatások előre meghatározott díjairól, vagy - ha a szolgáltatás díja előre nem határozható meg a szolgáltatás díj kiszámításának módjáról. Az ellenőrzött 609 szolgáltatási területből összesen 65 esetben (11%) a szolgáltatási díj feltüntetésével kapcsolatban állapítottak meg hiányosságokat. Tekintettel arra, hogy az esetek túlnyomó többségében az egyes szolgáltatási területeken több fajta szolgáltatásnyújtást is igénybe vehettek a fogyasztók (például.: autószervizben műszaki vizsga, állapotfelmérés, gumicsere, olajcsere, ékszíjcsere, klímatisztítás stb.) a szolgáltatási díj feltüntetésének ellenőrzése az egyes szolgáltatásfajtákra is kiterjedt. 39 szolgáltatást nyújtó vállalkozás elmulasztotta a szolgáltatási díj feltüntetését, amely 471 féle szolgáltatás díját érintette, továbbá 16 szolgáltató a fogyasztók számára nem egyértelműen tüntette fel 135 féle alszolgáltatás díját. Az egyes szolgáltatási területek közül a felügyelők a legtöbb kifogást a cipőjavító szolgáltatók, a kulcsmásolók, a fodrászati üzletek, a kozmetika szalonok, a műkörömépítő vállalkozók, a szabóságok, az autószervizek, valamint az óra-ékszerüzletek ellenőrzésekor állapították meg. 4.2 Általános kereskedelmi feltételek ellenőrzésének tapasztalatai Az ellenőrzések átfogó jellegére tekintettel a felügyelőségek az általános kereskedelmi feltételek betartását is minden érintett egységben vizsgálták. Hiányosságokat leginkább a kisebb élelmiszerüzletekben észleltek a felügyelőségek, az összesen feltárt 507 féle jogsértésből 104 ilyen típusú egységben valósult meg. Az üzlet aktuális nyitvatartási idejéről, illetve az abban bekövetkező változásokról a vásárlókat a kereskedő tájékoztatni köteles. Az ellenőrzés alá vont üzletből a nyitva tartás idejéről 46 egységben jellemzően a kisebb élelmiszerüzletekben nem tájékoztatták a fogyasztókat. 7

9 A kereskedőnek a fogyasztó számára a jogszabályban előírt panasztételi jogának érvényesítéséhez az üzletben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen, folyamatosan számozott oldalú, hitelesített vásárlók könyvét kell biztosítania. Az ellenőrzött üzletek többségében a jogsértés elsősorban abból adódott, hogy a vásárlók könyvét a vállalkozások a fogyasztók számára nem jól látható helyen, illetve nem hozzáférhető módon (173 üzlet) helyezték el. Egyes üzletek alkalmazottai úgy vélték, megfelelően járnak el, ha az egyébként nem hozzáférhető helyen lévő vásárlók könyvét csak kérésre adják oda a fogyasztónak. Vásárlók könyvével 37 üzlet nem rendelkezett, továbbá 53 egységben állapították meg a felügyelők, hogy azt nem hitelesítették. A területi felügyelőségek ellenőrizték továbbá, hogy a vásárlók könyvébe tett fogyasztói bejegyzésekre a vállalkozások időben adtak-e választ, illetve elutasító válasz esetén tájékoztatást adtak-e arról, hogy a továbbiakban mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Ilyen jogsértésekkel 89 esetben találkoztak a felügyelőségek munkatársai. Az üzletben a vállalkozás köteles továbbá a fogyasztót jól láthatóan és olvashatóan tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével, ügyfélszolgálatának levelezési címéről, és ha a panaszokat ilyen módon is fogadja, elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. A témavizsgálat keretén belül ezen jogszabályi kötelezettségnek 52 egységben, leginkább a kis élelmiszerüzletekben nem tettek eleget a vállalkozók. Amennyiben egy adott üzletben biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot, a vásárlókat információval kell ellátni a biztonsági szolgálat nevéről, székhelyéről, valamint tevékenységének fogyasztókat érintő szabályairól. A vizsgált üzletekből mindössze 23 egységben nem adtak a vállalkozások megfelelő tájékoztatást a fogyasztóknak. 4.3 Próbavásárlások alkalmával feltárt jogsértések Tekintettel arra, hogy a vizsgálatunkban kiemelt helyet kapott a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése, ezért az ellenőrzések során nagy szerepe volt a próbavásárlásoknak, továbbá a nyugtaadási kötelezettség, valamint a mérlegek hitelesítése ellenőrzésének is. A próbavásárlás során összesen féle termék került a felügyelők kosarába, melyekből, féle termékkel (17%) kapcsolatban esetben (35%) tapasztaltak a felügyelők szabálytalanságot. A próbavásárolt termékek 36%-a ( féle termék) volt akcióval érintett termék, amelyekből 866 termék vonatkozásában merült fel valamilyen jogsértés az ellenőrzés során. A legtöbb próbavásárlás a kis élelmiszerüzletek (893), élelmiszer-áruházláncok (677), ruházati-cipőüzletek (382), vásárcsarnokok, piacok, zöldség-gyümölcs üzletek (289) vizsgálata során történt. A kifogásolások aránya üzlettípusokra vetítve igen változatos képet mutatott. A kis élelmiszerüzletek 50%-ában, míg az élelmiszer-áruházláncok 43%- ában tapasztaltak a próbavásárlások során valamilyen áralkalmazási szabálytalanságot az ellenőrök. A többi felsorolt területen 34-41% közötti volt a kifogásolás aránya, azonban meg kell jegyezni, hogy ezekben - fentiekre tekintettel - nagyságrendekkel kevesebb próbavásárlás történt. Az elvégzett próbavásárlásokból alkalommal a fogyasztót ugyan anyagi érdeksérelem féle termékkel kapcsolatban nem érte, azonban árfeltüntetésük nem felelt meg a vonatkozó előírásoknak. 8

10 4.3.1 Többletszámolás A felügyelők próbavásárlásból 434 esetben, összesen Ft értékben állapítottak meg az eladási árak tekintetében a fogyasztók hátrányára történő eltérést, azaz többletszámolást, így az egy esetre jutó többletszámolás összege a tavalyi 72 Ft-ról 123 Ft-ra nőtt. A növekedésnek vélhetően az az oka, hogy egyes esetekben a többletszámolás mértéke olykor több száz, illetve ezres nagyságrendű volt. A következő táblázat szemlélteti üzlettípusonként a többletszámolások gyakoriságát, a többletszámolások összegét, az átlag többletszámolás mértékét, továbbá az előforduló legmagasabb többletszámolást. A táblázatban nem szerepelnek azok az üzlettípusok, ahol egy esetben sem tapasztaltak a felügyelők többletszámolást. Ellenőrzési terület Többletszámolás (db) Többletszámolások összege (Ft) Átlag többletszámolás (Ft) Legmagasabb többletszámolás (Ft) Élelmiszer-áruházláncok Kis élelmiszerüzletek Sportszerüzletek Ruházati üzletek, cipő boltok Barkácsáruházak, szaküzletek Egyéb üzletek Drogériák, parfümériák Ajándéküzletek Vásárcsarnok, piacok, zöldséggyümölcs üzletek Könyváruházak, könyvesboltok, könyvdiszkontok Hús-hentesáru üzletek Optikai szaküzletek Óra-, ékszerüzletek Kis értékű árucikkek boltja Pékségek, látványpékségek, malomipari mintaboltok Használtruha-üzletek, turkálók Virágüzletek Rövidáru-szaküzletek, méteráru boltok Mobiltelefon-szaküzletek, szervizek Utcai, illetve út menti dinnyeárusok Party kellék üzletek, kreatívboltok Lakberendezési áruházak, szaküzletek Reform szaküzletek

11 Papír-írószer üzletek Édességboltok Műszaki áruházak, szaküzletek ÖSSZESEN Az alábbi ábra az ellenőrzések során feltárt többletszámolások okait szemlélteti. Egyes kifogásolt próbavásárlások alkalmával a jogsértések halmozódtak. Többletszámolások okai (db) Csomagolóanyag tömegének termék tömegébe történő belemérése Magasabb áron történő értékesítés Akciós árnál magasabb áron történő értékesítés Egyéb ok Valótlan tájékoztatás a kedvezmény meglétéről Kettős ártájékoztatás Hamis számolás Valótlan tájékoztatás az ajándékról Valótlan tájékoztatás a kedvezmény mértékéről Rossz vonalkód van betáplálva A pénztáros többször húzza le a vonalkódot A legtöbb fogyasztó anyagi érdeksérelmét még mindig a csomagolóanyag termék tömegébe történő belemérése okozza. Ezt a szabálytalanságot az alkalmazottak 155 alkalommal követték el 217 féle termék mérése során, leginkább a kisebb élelmiszerüzletekben (79 eset), hús-hentesáru üzletben (30 eset), valamint élelmiszeráruházláncokban (26 eset). Jellemző továbbra is az akció nélküli termékek (92 féle termék) magasabb áron történő értékesítésének gyakorlata (79 üzletben). Továbbá 76 próbavásárlás során fordult elő, hogy az akciós termékekért (103 féle) a feltüntetetthez képest többet kellett fizetni. Ez részben abból adódott, hogy az akciós időszak elteltével nem módosították a feltüntetett eladási árakat. Kettős árfeltüntetést 27 egységben, 35 féle termék vonatkozásában észleltek az ellenőrök. 23 próbavásárlás alkalmával 36 féle terméket érintően fordult elő az a jogsértés, hogy valótlanul tájékoztatták a fogyasztókat a kedvezmény meglétéről és emiatt sérültek vagyoni érdekei. Többletszámolást eredményezett továbbá 19 üzlet 22 féle termékét érintően, hogy a vállalkozások alkalmazottai nem megfelelően, hamisan számoltak fizetéskor. A fentiekből is megállapítható, hogy a többletszámolások okai jellemzően nem központi árazási hibákra, hanem az alkalmazottak mulasztásaira, gondatlanságaira vezethetők 10

12 vissza. Így például a pénztárosok az értékcsökkent termékek kedvezményeit (-30%, -50%) figyelmen kívül hagyták, hibás összeget ütöttek be a pénztárgépbe, vagy nem kerekítettek megfelelően. Előfordult továbbá, hogy az üzlettérben kint felejtették az akció után az akciós táblát, vagy akcióváltáskor nem aktualizálták az eladási árakat, melyek - az alkalmazottak nyilatkozatai szerint - a gyakori és nagy termékszámot érintő árváltozások követhetetlensége miatt történtek Nyugtaadási kötelezettség elmulasztása Az elvégzett próbavásárlások során minden esetben ellenőrizték a felügyelők, hogy a kereskedők eleget tettek-e nyugta-, illetve számlaadási kötelezettségüknek. A próbavásárlások során a vállalkozók 99%-a eleget tett nyugtaadási kötelezettségének. A nyugtaadás elmulasztása miatt 54 esetben kellett eljárást indítania felügyelőségeknek, a legtöbbször (17 alkalommal) a vásárcsarnokokban, piacokon, zöldség-gyümölcs értékesítők követték el ezt a szabálytalanságot Joghatással járó méréshez használt mérőeszközökkel kapcsolatos jogsértések Az ellenőrzött élelmiszerüzletekben a tömegre értékesített termékek próbavásárlása során minden esetben megvizsgálták a felügyelők a kiszolgáláshoz használt mérlegek hitelességét. Ezzel kapcsolatos szabálytalanság a vizsgálat alá vont egységek közül 276 egységben fordult elő, ahol a joghatással járó méréshez használt 359 db mérleg hitelessége az ellenőrzés idején már lejárt. A legtöbb mérleghitelesítéssel kapcsolatos szabálytalanságot a kisebb élelmiszerüzletekben (88 egység), piacokon, vásárcsarnokokban (47 egység), húshentesáru üzletekben (25 egység), valamint az új területként vizsgált út menti dinnye árusoknál (22 kitelepült vállalkozás) tapasztalták a felügyelők. Legkirívóbb esetben az egyik út mentén értékesítő nem hiteles mérleget használt, amely tényre a vállalkozó egy táblával fel is hívta a vásárlók figyelmét az alábbiak szerint: A mérleg tájékoztató jellegű. Az ár a megegyezés tárgyát képezi. Az árult termékek magas egységára miatt szintén nagyfokú jogsértésként lehet értékelni, hogy az egyik ellenőrzött óra-ékszerüzletben az arany és ezüst ékszerek méréséhez használt mérleg nem volt hiteles. A mérésügyi hatósággal közösen végzett ellenőrzések során több alkalommal kiderült, hogy az üzletekben, elsősorban a húsboltokban és a kis alapterületű élelmiszerüzletekben, vegyes-kereskedésekben a mérlegek elhelyezése nem megfelelő, mivel a mérleget nem szilárd alátámasztásra helyezték, továbbá jellemzően közvetlen mellette különböző termékeket, vagy más tárgyakat találtak, amelyek megtámasztották azt, és emiatt nem a valós összegek kerültek felszámításra a termékek mérése során. 4.4 Letiltott termékek (KPIR/RAPEX) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jelen témavizsgálat során is ellenőrzési szempontként határozta meg, hogy felkutatásra kerüljenek az olyan letiltott veszélyes termékek, melyek a fogyasztók életét és testi épségét veszélyeztetik. A felügyelők összesen 55 üzletben 342 féle a KPIR, illetve a RAPEX rendszerben nyilvántartott letiltott terméket találtak. A legtöbb letiltott termék még mindig a ruházati, és cipőüzletekben lelhető fel (30 üzlet, 222 féle termék). Ugyanakkor továbbra is magas a játéküzletekben (10 üzlet) talált letiltott termékek száma (47 féle) is, valamint az újonnan ellenőrzés alá került ajándéküzletekben is találtak a felügyelők veszélyes terméket (5 üzlet, 53 féle). 11

13 5. Az egyes területekre vonatkozó részletes megállapítások A vizsgálat alá vont 40 ellenőrzési terület közül az alábbiakban csak azon üzlettípusokról számolunk be részletesen, amelyeknél a legtöbb ellenőrzést végezték, illetve ahol a legnagyobb arányban tártak fel szabálytalanságot, hiányosságot a felügyelőségek. Tekintettel arra, hogy az élelmiszertermékek értékesítése minden fogyasztói réteget érint, ezért e területek ellenőrzési tapasztalatairól az alábbiakban részletes ismertetést adunk. 5.1 Kisebb élelmiszerüzletek Jelen témavizsgálatban a legtöbb (894) ellenőrzésre a kisebb élelmiszerüzletekben került sor. A vizsgált üzletek 58%-ában árfeltüntetéssel összefüggő szabálytalanságokat tártak fel a felügyelők, amelyek ilyen nagyarányú előfordulását részben hatóságunk ritkább ellenőrzése, részben a vállalkozók részéről a kellő tájékozottság hiánya okozott. Az ártájékoztatással kapcsolatos jogsértések leginkább azok feltüntetetésének elmulasztásából (24%), valamint a nem, vagy nehezen azonosíthatóságukból, illetve nehezen olvashatóságukból adódtak. Sok esetben az egységár fogalma ismeretlen volt a vállalkozók számára. A legtöbb hiányosságot az egységár feltüntetésénél féle termék kifogásolták, emellett féle árucikk eladási árát sem tüntették fel. Ezekben az üzletekben csak ritkán találkoztak a felügyelők akciós termékekkel. Azok a kis élelmiszerüzletek, amelyek nem kapcsolódtak valamely hazai élelmiszerlánchoz, szinte csak a minőségmegőrzési idő lejártához közeli élelmiszereket árazzák le. A kisebb élelmiszerüzletekben a próbavásárlások során előforduló leggyakoribb többletszámolási okot a csomagolóanyag termék tömegébe való belemérése (79 eset) jelentette. Ugyanakkor a vizsgált területekből ezekben az egységekben tapasztalták a felügyelők a legtöbb (88) alkalommal, hogy a joghatással járó méréseket nem hiteles mérlegekkel (118) végezték. 5.2 Élelmiszer-áruházláncok Az áruházláncok folyamatos ellenőrzése azért is szükséges, mert itt tudják a legkedvezőbb akciókat kínálni a fogyasztóknak, ezeket az üzleteket látogatja a legtöbb vásárló. Mindezekre figyelemmel e terület üzleteiben történt a második legnagyobb számú (649 egység) ellenőrzés, mely során 299 üzletben jogsértést állapítottak meg a felügyelők, amely 46%-os kifogásolási arányt jelentett. Az áruházláncokban vizsgált féle termékből akciós áras termékeket is beleértve féle termék esetében az eladási árak, 296 féle termék esetében pedig az akciós eladási árak feltüntetésének hiányát állapították meg a felügyelők. Kifogásolták továbbá 264 féle termék kettős árfeltüntetését is. Az áruházláncokban a vizsgált termékszámhoz viszonyítva elenyésző a hiányossággal érintett termékek száma, köszönhetően a korábbi évek rendszeres ellenőrzéseinek. Hiányosságok forrása lehet, hogy a beszállító cégek képviselői az üzlettérben árubemutatás céljából a termékek elsődleges helyétől távol saját logóval ellátott kihelyezéseket, ún. display-eket alakíthattak ki. Ezek ellenőrzése során tapasztalták a felügyelőségek, hogy az árváltozást követően nem módosították az azokon szereplő árakat, melynek kapcsán az eladók arra hivatkoztak, hogy ezeknek a felületeknek a rendszeres karbantartása az üzletkötők feladata. A vizsgált áruházláncokban minden második (143 eset) próbavásárlás során történt többletszámolás, amely az akció nélküli, illetve az akciós termékek magasabb áron való 12

14 értékesítéséből, a kedvezmény meglétéről, illetve az ajándékról szóló valótlan tájékoztatásból, továbbá a csomagolóanyag tömegének a termék tömegébe történő beleméréseiből adódott. 5.3 Hús-hentesáru üzletek E terület ellenőrzésére leginkább az ünnepeket húsvét, karácsony megelőzően került sor, mivel ezekben az időszakokban többen keresik fel ezeket az egységeket. A vizsgált 174 hús-hentesáru üzletből minden második (86) egységben árfeltüntetési hiányosságokat tapasztaltak a felügyelők. Vizsgálati eredményeink alapján a legtöbb jogsértést a húsboltokban is az egységár feltüntetésének hiánya (42 üzlet, 238 féle termék) miatt állapítottak meg a felügyelők. A hiányzó egységár nem az üzletben elsősorban eladásra kínált húsokat és húskészítményeket érintette, hanem a korábbi évekhez hasonlóan a kiegészítő jelleggel értékesítésre kínált konzervek, savanyúságok, fűszerek esetében nem tüntették fel azokat. A próbavásárlások alkalmával többletszámolás 38 esetben fordult elő (1 108 Ft), amely során 30 alkalommal (40 féle termék esetében) belemérték a kért termék tömegébe a csomagolóanyag tömegét is. Továbbá 25 alkalommal fordult elő, hogy az ellenőrzés idején 40 db mérleg hitelessége már lejárt. 5.4 Vásárcsarnokok, piacok Az ellenőrzés alá vont 288 egységből az árusok több mint felénél (153 egység) tapasztaltak a felügyelők valamilyen jogsértést. Legjellemzőbb szabálytalanságként említhető az egységárak feltüntetésével kapcsolatos kifogásolás, ugyanis a vizsgált egységek 37%-nál tapasztalták az ellenőrzést végzők ennek hiányát, amely az országos átlagtól is magasabb volt. A 118 kifogásolt próbavásárlásból 15 alkalommal fizettek többet a felügyelők, ezzel Ft anyagi sérelem érte őket. Ez sokszor abból adódott, hogy az alkalmazottak a méréshez használt tárgyak tömegét is belemérték a kért termék tömegébe, vagy hamisan számoltak. A felügyelőségek munkatársai ezen a területen tapasztalták, hogy a joghatással járó méréshez a mérlegek hitelessége (47 db) nem felelt meg a jogszabályban foglaltaknak. 5.5 Barkácsáruházak/üzletek A különböző ártípusok vonatkozásában az egységár feltüntetési hiányosságok előfordulása az ellenőrzési területek közül ebben az üzletkörben volt az egyik legmagasabb (42%). Az ellenőrzés során tapasztalt szabálytalanságok jellemzően az egységárak tekintetében a jogszabályi előírások be nem tartásából, annak nem megfelelő alkalmazásából adódtak. A vizsgált 141 barkácsüzlet 53 egységében féle termék esetében - kifogásolták a felügyelők, hogy azok egységáráról nem nyújtottak tájékoztatást a fogyasztóknak Utóellenőrzések A témavizsgálat ideje alatt a területi felügyelőségek munkatársai összesen 440 egység utóellenőrzését végezték el, amelyek 37%-ában ismételten jogsértéseket állapítottak meg. Ugyanakkor kis élelmiszerüzletek esetében előfordulnak olyan vállalkozók, akik ugyanazon a helyen, más fantázianévvel - ugyanazon termékkört értékesítő - újonnan bejegyzett 13

15 vállalkozást üzemeltetnek, amely nem jogutódja az előző évben ellenőrzött vállalkozásnak, ezért jogsértés esetén nem volt mód az ismételtség megállapítására, így bírság kiszabása nem volt lehetséges. 6. Megtett intézkedések A felügyelőségek esetben kötelezték a vállalkozásokat a jogsértő magatartás további folytatására, 465 alkalommal pedig összesen Ft értékben fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartották indokoltnak. Áttételre 23 esetben került sor az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságához, 6 esetben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal részére, valamint 3 alkalommal a Gazdasági Versenyhivatal felé. Továbbá szignalizációval 72 esetben éltek a területileg illetékes kereskedelmi hatóság felé. 7. Összefoglalás Az egész éven át tartó árfeltüntetés és áralkalmazás vizsgálata a visszatérő ellenőrzéseknek, a felügyelők tájékoztatásának köszönhetően, összességében kedvező eredménnyel zárult. Ez annak ellenére megállapítható, hogy az elvégzett ellenőrzés során kifogást üzletben, azaz az ellenőrzött üzletek 44%-ában tapasztaltak a területi felügyelőségek munkatársai. A javulás (6 százalékpont) a hatóság évek óta tartó rendszeres tájékoztató, felvilágosító tevékenységének köszönhető. Az év folyamán hatóságunk a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is nagy hangsúlyt helyezett az ünnepek előtti húsvéti, karácsonyi fokozottabb ellenőrzésekre, azon belül különös figyelmet fordítottunk a szezonális termékek vizsgálatára. Tekintettel arra, hogy a kifogásolások egy része az új vizsgálati területek ellenőrzése során tapasztalt szabálytalanságokból adódott, ezért kijelenthetjük, hogy a kereskedelem és a szolgáltatások területén a fogyasztók ár-, illetve díjtájékoztatása javuló tendenciát mutat. Azokban az egységekben, amelyekben visszatérő ellenőrzések voltak, jellemzően az üzemeltetők jogkövető magatartását tapasztalták a területi felügyelőségek munkatársai. Az árfeltüntetési, illetve áralkalmazási előírások megsértése leginkább a kisebb élelmiszerüzletekben (58%), vásárcsarnokokban, piacokon (53%), hús-hentesáru üzletekben (49%) és az áruházláncokban (46%) fordult elő. A többi üzlet kifogásolási aránya megoszlik, hiszen az egyes területeken ellenőrzött üzletek száma igen széles skálán - 22 és 894 között - mozgott. Eladási ár feltüntetési szabálytalanságát az ellenőrzött kereskedelmi egységek 17%-ánál tapasztaltuk, míg akciós eladási ár tekintetében ez az érték 11% volt. Az egységárfeltüntetésre és -alkalmazásra vonatkozó kifogásolási arány az előző évhez képest 2 százalékponttal csökkent, azaz 34%-os volt. Míg akciós egységár tekintetében 9%-os volt a kifogásolás aránya. A témavizsgálat során több olyan területet is ellenőriztek a felügyelőségek, ahol vagy termékértékesítéshez kapcsolódóan, vagy attól függetlenül valamilyen szolgáltatás nyújtása történt. A szolgáltatási díj feltüntetésének ellenőrzése során minden tizedik egységben tapasztaltak hiányosságokat a felügyelők. A vizsgálat ideje alatt a felügyelőségek összesen alkalommal végeztek próbavásárlást, amelyből esetben tártak fel szabálytalanságokat. A 14

16

17 Az ellenőrzés tapasztalatai példákon bemutatva 1. Élelmiszer-áruházláncok 1.1 A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. nagykanizsai üzletében a felügyelők próbavásárlással egybekötött ellenőrzést végeztek, amelynek során az alábbi szabálytalanságokat tapasztalták. - Az üzlet által 50%-os kedvezménnyel hirdetett Spar Premium Chips termék a teljes eladási áron került felszámításra, 340 Ft többletszámolást eredményezve. - A meghirdetett akcióval ellentétben 2 db akciós Sensodyne Whitening fogkrém, vásárlása esetén nem az olcsóbb áron számolták fel a termékeket, ezzel 700 Ft többletszámolás eredményezve. A próbavásárlás során tapasztalt összes vásárlói megkárosítás tehát Ft volt. A Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a jogsértő magatartás megszüntetésére, valamint Ft fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelező határozatot adott ki a vállalkozás részére. 1.2 Az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. Balatonfüreden üzemeltetett kereskedelmi egységében az ellenőrzés során a felügyelőség munkatársai az alábbi hibákat tapasztalták. - A próbavásárolt Dekor sötétítő függöny megnevezésű termékért annak ellenére számítottak fel Ft-ot a pénztárnál, hogy a csomagoláson Ft-os akciós árat tüntettek fel (amely tehát Ft többletszámolást eredményezett) féle termék egységára hiányzott, noha a jogszabály alapján fel kellett volna az egységárakat tüntetni. A gazdasági társaság ajkai üzletében a következő szabálytalanságokat tapasztalták a próbavásárlás során. - A próbavásárolt Gardenline Deluxe virágkeverék szóródobozban megnevezésű termék akciós ára a polccímke szerint 999 Ft. A termékért ennek ellenére Ft-ot számoltak fel a pénztárnál. 1

18 - További hiányosságként állapították meg a felügyelők, hogy 6 féle próbavásárolt termék esetében a termékek egységárát nem jelölték. Az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt. részére a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a két üzletben feltárt jogsértések miatt összevontan Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, emellett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését előíró határozatot adott ki. 1.3 Az Auchan Magyarország Kft. miskolci áruházában az ellenőrzés alkalmával a felügyelők az alábbi szabálytalanságokat állapították meg. A próbavásárolt 200 g-os Hortobágyi juhtúrónak nem az egyedi árjelzőjén levő kedvezményes eladási árát számították fel a pénztárnál, hanem az eredeti összeget, ezzel 189 Ft-os többletszámolás keletkezett a vásárló hátrányára. Az üzletben -20 % árengedménnyel játékokat kínáltak értékesítésre oly módon, hogy a kedvezményes termékek eladási árát A/4-es lapokon írták ki. A papírlapokat a -20 % kedvezményű termékek nagy részétől több méter, sok terméknél több mint 10 méter távolságban helyezték ki, ezáltal a vásárolni kívánt termékért ténylegesen fizetendő eladási ár beazonosítása nehéz volt féle terméknek nem tüntették fel az egységárát. - 9 féle terméknek nem a megfelelő egységárát nem tüntették fel, hanem helyette is az eladási árat jelölték. - 1 féle terméknek nem jelölték sem az eladási, sem az egységárát. - 1 db terméknél nem a ténylegesen fizetendő, hanem attól magasabb eladási árat tüntettek fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége kötelezte az üzemeltetőt a jogsértő magatartás megszüntetésére és az elkövetett jogsértések miatt Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. 2

19 2. Kisebb élelmiszerüzletek 2.1 Tóth Józsefné egyéni vállalkozó DU-BA ABC elnevezésű üzletében elvégzett helyszíni ellenőrzés során a felügyelők megállapították, hogy 4 féle termék eladási árát és egységárát az élelmiszerüzletet üzemeltető nem tüntette fel semmilyen formában. Az üzletben próbavásárolt, tömegre értékesített termékek visszamérése során megállapítható volt, hogy a csomagolóanyagot is belemérték a termékek tömegébe, amellyel 13 Ft, valamint 16 Ft többletszámolást okoztak a vásárlónak. Továbbá a 2*200 ml-es összecsomagolt Milli 20%-os főzőtejszín feltüntetett eladási ára (449 Ft) helyett a pénztárnál 499 Ft-ot fizettek a felügyelők, mellyel így 50 Ft többletszámolás keletkezett. A próbavásárlás alkalmával tehát összesen 79 Ft eltérés történt a vásárló hátrányára. A felügyelőség a feltárt hiányosságok miatt határozatában a jogsértő magatartás megszüntetésére kötelezte az egyéni vállalkozót. 2.2 A Marlboro-Aranynap Bt. által üzemeltetett Aranynap Reál Pont elnevezésű üzletben próbavásárlással egybekötött ellenőrzést végeztek a felügyelők, amelynek során az alább részletezett jogsértéseket tapasztalták. Próbavásároltak egy vákuumcsomagolt dárdás erdélyi szalonna terméket 499 Ft-ért, noha a terméken feltüntetett nettó tömeg és egységár alapján az eladási ár 358 Ft volt, így a különbözet 141 Ft. Az üzletben értékesítésre kihelyezett, egységár- feltüntetésre kötelezett termékek egységára hiányzott. A joghatással járó méréshez használt mérleg hitelesítése 2005-ben lejárt. Újabb hitelesítésről igazolást bemutatni nem tudtak. A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a vállalkozást kötelezte a jogsértő magatartás megszüntetésére. 3. Hús-hentesárú üzletek Bognár József egyéni vállalkozó Picur Húsbolt elnevezésű kereskedelmi egységében helyszíni ellenőrzést végeztek a felügyelőség munkatársai, amelynek során az alábbiakat tapasztalták. Az üzletben próbavásárolt, tömegre értékesített termékek visszamérése során megállapítható volt, hogy a csomagolóanyagot is belemérték a termékek tömegébe, amellyel 8 Ft, valamint 27 Ft többletszámolást okoztak a vásárlónak. A próbavásárolt kg tömegű füstölt sonkáért Ft/kg egységáron 3000 Ft-ot számítottak fel a pénztárnál, noha az ártáblán egységárként Ft/kg volt feltüntetve. A helytelen árfelszámítás következményeként 131 Ft többletszámolás keletkezett, amely összesen az üzletben 166 Ft volt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az egyéni vállalkozónál feltárt hiányosság miatt kötelezésre szóló határozatot adott ki, az alkalmazott esetében szabálysértési figyelmeztetést alkalmaztak. 3

20 4. Vásárcsarnokok, piacok, zöldség-gyümölcs üzletek 4.1 A csornai piacon Marcinkó Tímea egyéni vállalkozónál tartottak ellenőrzést a felügyelők, ahol az alábbi szabálytalanságokat tapasztalták. A próbavásárolt 4 féle édesség közül két féle terméknél nem írták ki sem az eladási-, sem az egységárat, a másik két féle termék esetében pedig az egységár hiányzott. Az elárusító helyen sehol, semmilyen formában nem voltak feltüntetve a vállalkozó adatai. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az egyéni vállalkozót kötelezte a jogsértő magatartás megszüntetésére. 4.2 A Berényi Fruit Kft. által üzemeltetett Zöldség-gyümölcs kereskedelmi egységében megállapították a felügyelők, hogy az üzletben értékesített egységárköteles termékek egységára hiányzik. Továbbá az üzletben joghatással járó méréshez használt mérleg hitelességét igazolni nem tudták. A vásárlók könyvét a fogyasztók részére nem jól látható és nem könnyen elérhető helyen tárolták. Ugyancsak jogsértésként állapították meg az ellenőrzést végzők, hogy a panaszügyintézés helyéről nem tájékoztatják a fogyasztókat. A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a vállalkozást kötelezte a jogsértő magatartás megszüntetésére. 5. Barkácsáruházak A Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft. által üzemeltetett szombathelyi áruházban próbavásárlással egybekötött ellenőrzést tartottak, és a következő jogsértést tapasztalták. A próbavásárolt "akciós" Budget páramentesítő készülékért a pénztárnál a Ft fizettek a felügyelők. Ugyanakkor a termék értékesítési helyén kihelyezett ártájékoztatáson eladási árként Ft szerepelt. A szabálytalan árfelszámítás következtében a fogyasztó hátrányára Ft többletköltség keletkezett. A Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Ft fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozást. 4

21 6. Ruházati, cipőüzletek A CCC Hungary Shoes Kft. által üzemeltetett veszprémi CCC elnevezésű üzletben tartott utóellenőrzés során az alábbi megállapításokat tették a felügyelőség munkatársai. Nem tüntették fel az üzletben 10 féle 150 db termék esetében az egységárat, továbbá 500 féle, pár kedvezményesen értékesített lábbeli ténylegesen fizetendő eladási árát. Az üzletben több helyen is az alábbi tájékoztató volt kihelyezve: NYÁR -30% *további kedvezmény a pénztárnál az aktuális árból szandálok, papucsok, balerinacipők, a lábbeliken azonban csak az eredeti eladási árat jelölték (a kedvezményt a fizetéskor levonták a pénztárnál). Az egységet üzemeltető Kft. vonatkozásában a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az ismételt elkövetés miatt Ft fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartotta indokoltnak. 7. Drogéria, parfüméria A Müller Drogéria Magyarország Bt. által üzemeltetett ajkai Müller Drogéria elnevezésű üzletben az alábbi hibákat tapasztalták a felügyelők. A próbavásárolt Lenor Elegante Parfümelle öblítő csomagon (3 db 750 ml-es, mindenben azonos termék összecsomagolva átlátszó fóliában) az alábbi tájékoztatást tüntették fel 2+1 GRATIS. Az összecsomagolt termékért 1190 Ft-ot fizettek az ellenőrzést végzők. Továbbá ugyancsak próbavásároltak egy különálló, ugyanolyan jellemzőkkel bíró 750 ml-es Lenor Elegante Parfümelle öblítőt is, amelyért 495 Ft-ot fizettek, vagyis az első esetben az akció nem érvényesült. 5

22 A próbavásárolt Lenor Sensitive öblítő csomagon (3 db 1 literes, mindenben azonos termék összecsomagolva átlátszó fóliában) az alábbi tájékoztatást nyújtották 2+1 GRATIS. A felügyelők 1190 Ft-ot fizettek a termékért, majd az ajánlat megvalósulásának ellenőrzése érdekében próbavásároltak még 1 db 1 literes Lenor Sensitive öblítőt is, amelyért 495 Ft-ot fizettek, tehát az akció itt sem érvényesült, mert az ajándék öblítőért 200 Ft-ot számítottak fel a pénztárnál. A próbavásárolt 75 ml-es dezodor kozmetikum esetében nem tüntették fel sem az eladási, sem az egységárat, 34 féle próbavásárolt egységárköteles termék esetében az egységár szintén hiányzott. Az üzletben továbbá 39 féle terméknek az egységárát nem írták ki. Az egységet üzemeltető Bt.-t a felügyelőség Ft fogyasztóvédelmi bírság mellett kötelezte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megszüntetésére. 8. Könyvesbolt A NHK Naphegy Könyvkiadó Kft. fővárosi Anno Mesebolt kereskedelmi egységében a következő megállapításokat tették az ellenőrzést végzők. A próbavásárolt mesekönyvet 50%-os kedvezménnyel hirdette az üzlet. A könyv eredeti ára 2250 Ft. A pénztárnál az akciót nem érvényesítették, ezzel 1125 Ft vagyoni hátrányt okozva a fogyasztó részére. A próbavásárolt könyv, illetve további 4 féle akciós könyv esetében csak a könyvek eredeti árát és a kedvezmény %-os mértékét tüntették fel, a ténylegesen fizetendő akciós eladási árat azonban nem. Továbbá 4 féle társasjátékot kínáltak 20% akcióval, azonban a társasjátékokon sem az eredeti, sem az akciós eladási árat nem jelölték. 6

23 Az NHK Naphegy Könyvkiadó Kft.-t határozatban a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. 9. Optikai üzlet A Fresh Optical Club-Network Kft. Sunglass Center két budapesti kereskedelmi egységében az ellenőrzés során a felügyelők az alábbi megállapításokat tették. Az Alle bevásárlóközpontban található üzletben a próbavásárolt Polaroid kemény szemüvegtokra vonatkozóan 2 ártáblán 2 különböző eladási árat tüntettek fel (1990 Ft és 990 Ft). A szemüvegtokért 1990 Ft-ot számítottak fel a pénztárnál, így a vásárlás során Ft különbözet keletkezett a fogyasztó hátrányára. A kemény tokokra vonatkozóan kettős árfeltüntetés volt kihelyezve. Az Aréna plázában üzemeltetett egységben a vásárlók könyve nem volt hitelesítve, valamint 1 fogyasztói bejegyzésre nem tudták a választ bemutatni. A Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a Kft.-t kötelezte a jogsértő állapot megszüntetésére. 10. Autósbolt A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai bejelentés alapján próbavásárlással egybekötött helyszíni ellenőrzést végeztek az Osz - Car Kereskedelmi Kft. által üzemeltett Osz - Car Kereskedés elnevezésű budaörsi üzletben. Az elvégzett helyszíni hatósági ellenőrzés az alábbi szabálytalanságokat tárta fel. A próbavásárolt 3 db ablaktörlőlapátról nyugtát nem adtak át, csak egy árajánlat megnevezésű dokumentumot. Az árfeltüntetés hiányos, a termékek eladási árát számítógépből az eladó közreműködésével tudja meg a vásárló. Az üzletben értékesítésre kihelyezett egységárköteles 31 féle termék (például: autómosó samponok, kenőolajok) egységárait egyáltalán nem tüntették fel sem a polccímkén, sem egyéb ártájékoztatón. A nyitvatartási időről csak az eladótérben, a pénztár ablakánál tájékoztatták a fogyasztókat, az a külső utcarészről nem látható. A vásárlók könyve a fogyasztók részére nem jól látható helyen volt kihelyezve és kereskedelmi hatóság által nem volt hitelesítve. A Felügyelőség az üzemeltetőt kötelezte a jogsértő magatartás megszüntetésére, valamint szignalizációval élt a jegyző felé. 11. Bőrdíszmű A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai próbavásárlással egybekötött helyszíni ellenőrzést végeztek Benczikné Farkas Zsuzsanna egyéni vállalkozó szigetszentmiklósi Bőrdíszmű bolt elnevezésű üzletében. Az ellenőrzés során megállapították a felügyelők, hogy az üzletben az akciós termékeket 20%-os kedvezménnyel értékesítik. Az eladásra kínált termékeken azonban csak az eredeti eladási ár került feltüntetésre, kérdésre az eladók azt a tájékoztatást adták, hogy a pénztárnál vonják le a kedvezmény mértékét a terméken feltüntetett árból. Megállapítható volt tehát, hogy az akciós termékeken nem tüntették fel a 20%-kal csökkentett, ténylegesen fizetendő eladási árat. 7

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról, különös tekintettel az áruházláncok akciós ajánlataira Budapest, 2015. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-514/2014. Haklik Andrea Tolvaj Ágnes Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzéséről a kereskedelemben és a szolgáltatások területén Budapest, 2013. március NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az autókereskedések, autószervizek és autósboltok általános kereskedelmi feltételeinek ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató 1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE Tájékoztató 2009 év nyarán az idegenforgalmilag frekventált területeken végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzésekről Székesfehérvár,

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYA S Z T Ó V É D E L M I H A T Ó S Á G S Z O L G Á L T A T Á S - E L L E NŐRZÉSI FŐOSZTÁ L Y Iktatószám: SEF-2248/2016. Témafelelős: Balogh Edina Csengeri Éva Ö S S Z E F O G L A L Ó J

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az idegenforgalmi fıszezonban végzett kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek ellenırzésérıl, különös tekintettel a rendezvényekre kitelepült egységekre és a taxi-szolgáltatás

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege

Részletesebben

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőriztek a hatóságok

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőriztek a hatóságok Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 45/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság összehangolt

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás vizsgálatáról, különös tekintettel az áruházláncok akciós ajánlataira Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai dr. Fehér Mónika 2015. március 19. ALAPVETÉS A jelenlegi jogszabályi háttér ÚJDONSÁGOK 1. Egységesítés 2. Hosszabb elállási határidő 3. A vételár

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-418/2014. Csengeri Éva Balogh Edina Összefoglaló jelentés Az élelmiszerek származási helyével kapcsolatos megtéveszt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-2137/2014. Tolvaj Ágnes Haklik Andrea ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az élelmiszerek ellenőrzéséről az oltalom alatt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYAS Z T Ó V É D E L M I H AT Ó S ÁG S Z O L G ÁL T AT ÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁL Y Iktatószám: SEF-1940/2014. Témafelel s: Balogh Edina Haklik Andrea Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-618/2016. Készítette: Pálné

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00122-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Smart Food 2015 Kft.-t (székhely: 7623 Pécs, Rákóczi

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala. Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala. Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem 2017. évi tapasztalatok, 2018. évi ellenőrzési irányelvek 2018.05.04. 2017. év tapasztalatai munkaügy Ellenőrzött

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére Iktatószám: Tárgy: BE/13/00659-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00858/2015 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a kültéri és beltéri kerámiai burkolólapok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elektronikus kereskedelmi tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, különös tekintettel a veszélyes termékek és a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére Budapest, 2012.

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00229-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00229-3/2018 Tárgy: Rossmann Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. augusztus NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-3249/2015. Készítette:

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00221-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00221-3/2018 Tárgy: Arnau Bt. fogyasztóvédelmi ügye Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYAS Z T Ó V É D E L M I H AT Ó S ÁG S Z O L G ÁL T AT ÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁL Y Iktatószám: SEF-1193/2013. Témafelel s: dr. Herman Nóra Balogh Edina Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei Dr. Ádám Gabriella Katalin osztályvezető Hatósági és Jogi Főosztály Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. április 25. Eljárási jogosultság A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a március eleje óta tartó húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatairól,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö

Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 2. oldal e) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló tö Magyar joganyagok - 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet - a termékek ela 1. oldal 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

"SLÁGERTÉMÁK" KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN

SLÁGERTÉMÁK KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN "SLÁGERTÉMÁK" KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN dr. Kathi Attila kabinetvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Stratégiai Kabinet 2014. június 17. A FOGYASZTÓVÉDELEM KLASSZIKUS

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-972/2014 dr. Somogyi András Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A kuponos értékesítési tevékenység ellenrzésérl

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

PETRIK SÁNDOR osztályvezető

PETRIK SÁNDOR osztályvezető PETRIK SÁNDOR osztályvezető Csongrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 2015. július 30. Vizsgálandó területek: nagy tömegeket és külföldieket

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: MSO-68-3/2013 Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos kerti kisgépek piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00472-0004/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00472/4/2017 Tárgy: Fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésről szóló határozat

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1126-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos szerelési munkálatok során használt szerszámok mintavételezéssel

Részletesebben

HATÁROZAT I. A Gyor-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyori Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság a H and N Bt.

HATÁROZAT I. A Gyor-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyori Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi hatóság a H and N Bt. Iktatószám: GY/001/00497-0003/2017 Tárgy: Elsofokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00497-3/2017 Tárgy: Kötelezésre és bírságra szóló határozat Telefon:

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY/001/00491-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY/001/00491-3/2017 Tárgy: Kötelezésre szóló határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

A Kereskedelmi Hatóság I. negyedévi ellenőrzési jelentése. Az ellenőrzések eredményének összefoglaló értékelése

A Kereskedelmi Hatóság I. negyedévi ellenőrzési jelentése. Az ellenőrzések eredményének összefoglaló értékelése A kábítószer-prekurzorokra vonatkozó kötelezettségek teljesítése 5 A dokumentációs kötelezettségeknek a laboratóriumi felhasználások során is eleget kell tenni. Jogszabályoknak megfelelő, Az éves ellenőrzési

Részletesebben

AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE. 5. tétel

AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE. 5. tétel AZ ÁRUK ELADÁSRA TÖRTÉNŐ ELŐKÉSZÍTÉSE 5. tétel 1 Az áruk eladásra történő előkészítése A termékeket szükséges felkészítenünk az eladásra, ami azt jelenti, hogy alkalmassá tesszük őket az értékesítésre.

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI OSZTÁLY Iktatószám: SEF-732/2013 Témafelels: dr. Galambos Attila dr. Székely Angelika Eszter Ö S S Z E F O G

Részletesebben

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

HATÁROZAT. elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését, Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00191-0001/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1807K-00037 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben