ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzéséről a kereskedelemben és a szolgáltatások területén Budapest, március

2 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY FOGYASZTÓVÉDELMI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-143/2013. Haklik Andrea Tolvaj Ágnes Összefoglaló jelentés Az árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzéséről a kereskedelemben és a szolgáltatások területén Budapest, március

3 1. Az ellenőrzés indoka, célja A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a korábbi években az árfeltüntetést, illetve áralkalmazást érintő ellenőrzéseit jellemzően nem egész évben, hanem szezonálisan, azaz ünnepekhez, illetve különböző akciókhoz kapcsolódóan végezte. Egész éves időszakot felölelő vizsgálat negyedévente változó területeken először 2011-ben volt, amelynek magas kifogásolással zárult eredményei rávilágítottak arra, hogy a fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő jogainak megfelelő biztosítása, valamint anyagi érdekeinek védelme érdekében elengedhetetlen a folyamatos hatósági jelenlét. A témavizsgálat során kiemelt figyelmet kaptak azon üzlettípusok, amelyekben az előző év eredményei nagyszámú szabálytalanságot jeleztek, továbbá olyan új kereskedelmi területek vizsgálatára is sor került, ahol korábban nem voltak rendszeres hatósági ellenőrzések. Azáltal, hogy az ellenőrzések nem szezonálisak, hanem folyamatosak voltak, a kapott adatok nagyobb biztonsággal tükrözik a valós árfeltüntetési, illetve áralkalmazási gyakorlatot. Tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság komplex, átfogó vizsgálatokat végez, a fentieken túl az ellenőrzések kiterjedtek az általános kereskedelmi előírások megtartásának vizsgálata mellett annak ellenőrzésére is, hogy forgalomba kerültek-e korábbi hatósági vizsgálat során nem biztonságosnak ítélt és letiltott, vagy más tagállam által a RAPEXrendszerben közzétett és letiltott termékek. A jelentés összesen 12 különböző terület élelmiszer-áruházlánc, kisebb élelmiszerüzlet, vásárcsarnok, piac, pékség, hús-hentesáru, 100 Ft-os, papír-írószer, használtruha-, hobbi-, szabadidő, ruházati, cipő-, barkács- és könyvesbolt egész évben tartó ellenőrzéseinek tapasztalatait összegzi. 2. Az ellenőrzés időtartama és résztvevői Az ellenőrzésekre március december 31. között került sor, amelyekben valamennyi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége részt vett. 3. Az ellenőrzés általános megállapításai A felügyelőségek munkatársai az országos témavizsgálat keretében összesen üzletben ellenőrizték az akció nélküli, illetve akciós termékek árfeltüntetését és árfelszámítását, valamint, ahol az adott termékértékesítéshez szolgáltatás is kapcsolódott, azok díjának feltüntetését is. A felügyelők az ellenőrzések során minden második, azaz egységben tártak fel valamilyen jogsértést. Az előző évhez képest a kifogásolási arány 6%-os emelkedést mutat, amely valószínűsíthetően a számos új, korábban nem, vagy kevésbé ellenőrzött terület fokozott vizsgálatából adódott. A vizsgált és kifogásolt üzletek számának alakulását, továbbá a kifogásolás arányát ellenőrzési területekre bontva az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

4 Ellenőrzési területek Vizsgált (db) Kifogásolt (db) Kifogásolási arány Kisebb élelmiszerüzlet % Hús-hentesáru üzlet % Hobbi-, szabadidő bolt % Pékség % Barkácsbolt % Vásárcsarnok, piac % Használtruha-üzlet % Élelmiszer-áruházlánc % Papír-írószer üzlet % 100 Ft-os üzlet % Ruházati, cipőüzlet % Könyvesbolt % ÖSSZESEN % A kisebb élelmiszerüzletek kiemelkedően magas ellenőrzési száma abból adódik, hogy a vizsgálat keretében ezen üzlettípusra fokozott figyelmet kellett a felügyelőségeknek fordítaniuk. A korábbi évek rendszeres ellenőrzéseinek köszönhetően a vizsgálati eredmények bizonyos területeken javuló tendenciát mutatnak (pl.: élelmiszer-áruházláncok), azonban az új területeken történő ellenőrzések magas kifogásolási aránnyal zárultak (pl.: hús-hentesáru üzletek). A vizsgált területek közül az ellenőrzési eredmények alapján különböző ártájékoztatási, illetve áralkalmazási szabálytalanságokat a legnagyobb arányban a kisebb élelmiszerüzletekben, míg a legkevesebb hiányosságot könyvesboltokban tapasztalták a felügyelők. Fontosnak tartjuk azonban megjegyezni, hogy ezek a százalékos értékek egymástól jelentősen eltérő ellenőrzési számok mellett kerültek megállapításra, amely a táblázatból megállapítható. 4. Az ellenőrzés részletes megállapításai 4.1 Az árak feltüntetésével kapcsolatos tapasztalatok A felügyelők minden egységben (5 448) vizsgálták, hogy a megvételre kínált termékek eladási áráról/akciós eladási áráról és/vagy egységáráról/akciós egységáráról egyértelműen, könnyen azonosíthatóan, tisztán olvashatóan tájékoztatják-e a fogyasztókat. Az egész éven át tartó vizsgálat során a felügyelőségek munkatársai összesen féle terméket ellenőriztek az árak feltüntetése szempontjából. Az ellenőrzések során minden harmadik egységben (1 634 db) összesen féle termék vonatkozásában észleltek a felügyelők valamilyen ártájékoztatással kapcsolatos hiányosságot (4%-os kifogásolási arány). Noha csak minden ötödik vizsgált termék ( féle) volt leárazva, mégis a kifogásolt árfeltüntetésű áruk felét ( féle) akció keretében kínálták megvételre. Az eladási ár tekintetében az ellenőrzött egységek 23%-ában fordult elő jogsértés, egységár vonatkozásában a kifogásolási arány 36%-os volt. Az akciós eladási, és az akciós egységár ellenőrzésénél ez a mutató egyaránt 12-12%-on áll. A szolgáltatási díj nem megfelelő feltüntetését a vizsgált üzletek 10%-ában tapasztalták a felügyelők.

5 Árfeltüntetési szabálytalanságok kifogásolási aránya (%) (%) eladási ár egységár akciós eladási ár akciós szolgáltatás egységár Míg az egy évvel korábbi vizsgálat eredményeihez képest az eladási ár tekintetében érzékelhető mértékű romlás (5 százalékpont), a szolgáltatási díj vonatkozásában pedig hasonló mértékű javulás (6 százalékpont) látható, addig a többi ártípussal kapcsolatos adat nagyságrendileg stagnálást mutat. A rendszeres ellenőrzésekre figyelemmel a folyamatos hatósági jelenlétnek és a felügyelők tájékoztató, felvilágosító tevékenységének köszönhetően a jogszerű ártájékoztatás aránya az egységár és akciós eladási ár tekintetében kismértékű javuló tendenciát mutatott a korábban is gyakran vizsgálat alá vont egységekben Eladási ár A fogyasztók tájékoztatáshoz fűződő jogainak megfelelő biztosításához elengedhetetlen a megvételre kínált termékek eladási árának és egységárának egyértelmű, könnyen beazonosítható módon való feltüntetése, amelyet a terméken, annak csomagolásán, vagy a termékhez rögzítve egyéb módon, továbbá, ha erre a termék jellegéből adódóan nincs mód, egyedi árkiíráson vagy árjegyzéken kell elhelyezni. A vizsgált üzletekben a felügyelők összesen féle termék esetében ellenőrizték a termékekért ténylegesen fizetendő eladási ár feltüntetésének meglétét és megfelelőségét. (Az ellenőrzött, illetve kifogásolt termékek számának megadásakor egy darabnak, illetve egyféle árunak azt vettük, amely azonos márkanévvel és pl.: íz, szín, kiszerelés tekintetében ugyanolyan tulajdonsággal rendelkezett, függetlenül attól, hogy összesen hány darab volt belőle az üzletben értékesítésre kihelyezve.) Az eladási ár tekintetében összesen üzletben, féle terméknél tártak fel valamilyen szabálytalanságot a felügyelők. Az esetek túlnyomó többségében üzletben, féle terméknél az eladási ár hiánya miatt intézkedtek az ellenőrök, mivel a fogyasztók által fizetendő tényleges eladási árról a vállalkozók semmilyen módon nem adtak tájékoztatást. Ez a jogsértés leginkább a kisebb élelmiszer-kereskedelmi egységekben 579 egység, db termék fordult elő, 30%-os kifogásolási arányt eredményezve ezen a területen. Összesen 65 üzletben, 486 féle termék esetében állapították meg, hogy nem volt könnyen azonosítható, egyértelmű, illetve olvasható az eladási ár. Kettős árfeltüntetést 32 egységben, 72 db termék vonatkozásában tapasztaltak a felügyelők.

6 4.1.2 Egységár Tekintettel arra, hogy a mindennapi vásárlások során a hasonló jellegű termékek közötti választásban döntő szerepe van azok egységárának, ezért az eladási ár feltüntetésének szabályossága mellett az egységár feltüntetésére kötelezett termékek körében a felügyelők vizsgálták az egységár-tájékoztatás megfelelőségét is. Ezen belül azt is ellenőrizték, hogy az egységárat a kereskedők helyesen, illetve abban a mértékegységben határozták-e meg, amelyben a terméket értékesítették. Az eladási árhoz hasonlóan az egységár feltüntetésének is egyértelműnek, könnyen azonosíthatónak és jól olvashatónak kell lennie, így a vizsgálat ezen szempontokra is kiterjedt. Az összes vizsgált termékből db volt egységár feltüntetésére kötelezett, amelyekből üzletben, db termék vonatkozásában állapítottak meg jogsértést a felügyelők. A hiányosságok ilyen nagyarányú (36%) előfordulását az újonnan ellenőrzött területeken működő vállalkozások tájékozottságának hiánya okozta. Ugyanis mint kiderült, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mely termékek esetében szükséges az egységár feltüntetése. Voltak azonban olyan kirívó esetek, amikor a kereskedő szükségtelennek minősítette az egységárak feltüntetését, arra hivatkozva, hogy azok csak összezavarják a fogyasztókat, ugyanis összekevernék az eladási árakkal. Az esetek túlnyomó részében a szabálytalanság oka ( féle terméknél) az egységár feltüntetésének elmulasztása volt. Ez a hiányosság leginkább hobby és szabadidő üzletekben (50%), illetve papír-írószer üzletekben (40%) fordult elő. Pozitívumként említhető meg, hogy a visszatérő ellenőrzéseknek köszönhetően nagyobb figyelmet fordítottak az egységár-feltüntetési kötelezettségükre a vizsgált élelmiszer-áruházláncok és a ruházati, illetve cipőüzletek alkalmazottjai, így csak minden ötödik, illetve tizedik egység (21%-11%) nem tett eleget az erre vonatkozó előírásnak. Összesen 146 egységben, 420 db terméknél az egységárat a kereskedők összegszerűen hibásan számították ki. A harmadik leggyakoribb hiba volt (207 termék esetében), hogy az egységárat nem azonosíthatóan, illetve nem jól olvashatóan jelölték a vállalkozók Akciós eladási ár A vállalkozások már nem csak az ünnepek közeledtével, hanem az év más időszakaiban is, különböző akár 20-70%-os akciókkal, kedvezményekkel kiárusításokkal csalogatják be az üzleteikbe a fogyasztókat. Figyelemmel arra, hogy a fogyasztók egy meghatározott része jellemzően a szociálisan kiszolgáltatott rétegek vásárlásaikat általában különböző akciókhoz köti, ezért jelen témavizsgálatban is nagy hangsúlyt helyeztünk az akciós termékek ártájékoztatásának ellenőrzésére. Az érintett üzletekben az akciós eladási árak ellenőrzésekor a felügyelők vizsgálták, hogy a vállalkozók a kedvezmény mértékével csökkentett, a fogyasztó által ténylegesen fizetendő akciós eladási árakat tüntették-e fel az akciós termékekkel kapcsolatban, vagy csak a kedvezmény mértékét jelölték, és azt a pénztárnál érvényesítették. Vizsgálták továbbá azt is, hogy azokat könnyen azonosíthatóan, illetve jól olvashatóan tüntették-e fel. A korábbi évek folyamatos ellenőrzésének eredményeként jelen témavizsgálatban a felügyelőségi jelentések arról számoltak be, hogy javult az akciós termékekkel kapcsolatos ártájékoztatás. Ennek megfelelően kifogást a vizsgált üzletből már csak minden nyolcadik üzletben (412 üzlet) állapítottak meg, míg ezt megelőzően minden hatodik egységben tártak fel szabálytalanságot az ellenőrzést végzők. Az üzletek akciós eladási ár feltüntetésének megfelelőségét összesen féle terméknél ellenőrizték a felügyelők. A jogsértések többsége abból adódott, hogy 291 üzlet

7 féle termékénél egyáltalán nem jelölték a ténylegesen fizetendő akciós eladási árat. A kifogásolt esetekben csak a kedvezmény mértékét jelölték az alkalmazottak, így a leárazott termékért ténylegesen fizetendő akciós eladási árról a fogyasztók nem kaptak tájékoztatást. Akciós eladási árral kapcsolatos jogsértést legnagyobb mértékben a korábbi években kevésbé vizsgált használtruha-üzletekben (29%-os kifogásolási arány) állapították meg a felügyelők. Ez a mutató a vizsgált nagy élelmiszerláncok, továbbá a ruházati és a cipőüzletek esetében 9%-ra csökkent az előző évi 10%-hoz képest Akciós egységár Az ellenőrzések során az akciós egységár feltüntetésének megfelelőségét több mint hetvenötezer-féle termék esetében vizsgálták a felügyelők, amelyek közül féle termék kapcsán, összesen 297 üzletben állapítottak meg hiányosságot. A kifogásolás oka többnyire az akciós egységár jelölésének elmulasztásából (273 üzlet, féle termék) adódott. Általánosságban elmondható, hogy mindazokban az üzletekben, ahol a kereskedők nem jelölték az akciós eladási árakat, jellemzően az akciós egységár feltüntetésére sem fektettek kellő gondosságot. Még mindig előfordult 23 üzletben 66 termékkel kapcsolatban, hogy összegszerűen hibásan számították ki az akciós egységárat. Az akciós egységár feltüntetése tekintetében szabálytalanságot legnagyobb arányban a papír-írószer üzletek (29%) vizsgálata során észleltek a felügyelők. Ugyanakkor élelmiszerláncok vonatkozásában 723 vizsgált egységből csupán 87 üzletben (12%) tapasztaltak az ellenőrök e szempontból jogsértést A szolgáltatás díja A vizsgált üzletekből az értékesített termékekhez kapcsolódóan, díjtérítés ellenében 93 üzletben szolgáltatást is nyújtottak (pl.: fénymásolás, faxküldés, kenyérszeletelés, cipőjavítás, órajavítás, stb.). A szolgáltatási díjak feltüntetését a tekintetben ellenőrizték a felügyelőségek, hogy azok minden szempontból eleget tesznek-e jogszabályban előírtaknak. Az ellenőrzések során a szolgáltatási díj feltüntetésének elmulasztását 8 üzletben tapasztalták a felügyelők, mivel a különböző szolgáltatásokról, azok feltételeiről, díjtételeiről a vállalkozók nem tájékoztatták a fogyasztókat, míg egy egységben nem volt jól olvasható a díjtáblázat. 4.2 Általános kereskedelmi feltételek ellenőrzésének tapasztalatai Az egész éven át tartó ellenőrzések szempontját képezte az általános kereskedelmi feltételek betartásának vizsgálata is, amely a többi nézőponthoz képest viszonylag kis számú kifogásolást eredményezett. A hiányosságokat leginkább a kisebb élelmiszerüzletekben észlelték a felügyelőségek (az összesen feltárt 542 féle jogsértésből 243 ilyen típusú egységben valósult meg). Az üzlet aktuális nyitvatartási idejéről, illetve az abban bekövetkező változásokról a vásárlókat a kereskedő tájékoztatni köteles. Az ellenőrzés alá vont üzletből a nyitva tartás idejéről 36 egységben jellemzően a kisebb élelmiszerüzletekben nem tájékoztatták a fogyasztókat.

8 A kereskedőnek a fogyasztó számára a jogszabályban előírt panasztételi jogának érvényesítéséhez az üzletben jól látható és könnyen hozzáférhető helyen, folyamatosan számozott oldalú, hitelesített vásárlók könyvét kell biztosítania. Az ellenőrzött üzletek többségében a jogsértés elsősorban abból adódott, hogy a vásárlók könyvét a vállalkozások a fogyasztók számára nem jól látható helyen, illetve nem hozzáférhető módon (266 üzlet) helyezték el. Előfordult, hogy a vásárlók könyvét a pénztárpult mögötti falról, illetve a fiók mélyéről vették elő. Az ellenőrzések során ezzel kapcsolatban tapasztalt legkirívóbb eset az volt, amikor a vásárlók könyvének a fogyasztó, azaz a felügyelő részére történő átadását az érintett üzlet alkalmazottja megtagadta, arra hivatkozva, hogy előtte egyeztetnie kell az egység tulajdonosával, aki az adott fogyasztói kifogás mérlegelése alapján dönt az átadás engedélyezéséről. Vásárlók könyvével 29 üzlet nem rendelkezett, továbbá 78 egységben állapították meg a felügyelők, hogy azt nem hitelesítették. A területi felügyelőségek ellenőrizték továbbá a vásárlók könyvével kapcsolatos egyéb szabálytalanságokat is, így például azt, hogy a fogyasztói bejegyzésekre a vállalkozások időben adtak-e választ, vagy anélkül adtak elutasító választ, hogy a bejegyzést tevőt tájékoztatták volna arról, hogy a továbbiakban mely hatóság, és/vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Ilyen jogsértésekkel 75 esetben találkoztak a felügyelőségek munkatársai. A vállalkozás köteles a fogyasztót tájékoztatni a székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével, ügyfélszolgálatának levelezési címéről, és ha a panaszokat ilyen módon is fogadja, elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. Üzlettel rendelkező vállalkozás esetén e tájékoztatást jól láthatóan és olvashatóan kell megadni. A témavizsgálat keretén belül ezen jogszabályi kötelezettségnek 39 egységben, leginkább a kis élelmiszerüzletekben nem tettek eleget a vállalkozók. Amennyiben egy adott üzletben biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot, szükséges a biztonsági szolgálatokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések betartása. Az üzletben a vásárlókat eszerint információval kell ellátni a biztonsági szolgálat nevéről, székhelyéről, valamint tevékenységének fogyasztókat érintő szabályairól. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató elhelyezésének, valamint annak tartalmának ellenőrzése során az érintett üzletekből mindössze 19 egységben nem adtak a vállalkozások megfelelő tájékoztatást a fogyasztóknak. 4.3 Próbavásárlások alkalmával feltárt jogsértések Tekintettel arra, hogy a próbavásárlás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felderítésének leghatékonyabb eszköze, ezért az ellenőrzések során a felügyelők lehetőség szerint minden egységben végeztek próbavásárlást, arra törekedve, hogy minél többféle termék kerüljön a bevásárlókosárba. Ennek során a kedvezményes áron értékesített termékekre kiemelt figyelmet fordítottak az ellenőrzést végzők. A próbavásárlások szükségességét az indokolja, hogy bizonyíthatóak legyenek a fogyasztók anyagi sérelmével járó jogsértések, hiszen arra bizonyos esetekben csak a fizetés alkalmával derülhet fény. A témavizsgálat során tehát kiemelt hangsúlyt kapott az ártájékoztatással összefüggésben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot megvalósító vállalkozásokkal szembeni fellépés, a nyugtaadási kötelezettség vizsgálata, valamint a mérlegek hitelesítésének ellenőrzése is.

9 Az ellenőrzés keretében összesen alkalommal történt próbavásárlás, amely során alkalommal tártak fel valamilyen jogsértést a felügyelőségek munkatársai, amely így 40%-os kifogást eredményezett. A különböző ellenőrzési területek egységeiben végzett próbavásárlások és kifogásolt próbavásárlások számának alakulását az alábbi ábra mutatja be. könyvesbolt vásárcsarnok,piac barkács ruha,cipő pékség hobbi és szabadidő használtruha papír-írószer 100 Ft-os hús-hentesáru kisebb élelmiszer élelmiszer-áruházlánc A próbavásárlások és kifogásolt próbavásárlások száma üzlettípusonként (db) kifogásolt vizsgált Nagyarányú kifogással a kisebb élelmiszerüzletek (48%), a korábban nem, vagy kevésbé vizsgált hús-hentesáru üzletek (44%), pékségek (41%), valamint az áruházláncok (41%) próbavásárlásai végződtek. Ezek az eredmények rámutattak arra, hogy nem mindig igazolódik be a sok áru - több hiányosság összefüggés. Minden harmadik próbavásárlás tárt fel valamilyen szabálytalanságot a papír-írószer, a használtruha-, hobbi-, szabadidő, barkácsboltok és piacok, vásárcsarnokok vizsgálata során. A 100 Ft-os üzletek vonatkozásában minden negyedik próbavásárlás során intézkedtek a felügyelőségek munkatársai, míg a ruha- és cipőüzletekben, illetve könyvesboltokban lefolytatott minden ötödik próbavásárlás során állapítottak meg jogsértést. A felügyelők összesen db terméket próbavásároltak. A próbavásárolt termékek 41%-ánál, azaz db terméknél tártak fel valamilyen jogsértés. A kifogásolt próbavásárolt termékek 36%-a (6 976 db) volt kedvezményes áron értékesített termék Többletszámolás Az idén, szinte azonos számú próbavásárlás mellett megduplázódott (821 eset) a többletszámolások száma az előző évihez (401 eset) képest. A területi felügyelőségek a kifogásolt próbavásárlások során összesen Ft értékben állapítottak meg az eladási árak tekintetében a fogyasztók hátrányára történő eltérést, azaz többletszámolást. Miközben e jogsértések gyakorisága nőtt, addig az egy esetre jutó többletszámolás összege harmadára csökkent (72 Ft). Ez a jogsértés leginkább hús-hentesáru üzletekben volt jellemző, a kifogásolt próbavásárlások 76%-ánál (84 eset) állapítottak meg eltérést a fogyasztó hátrányára a felügyelők. Az áruházláncokban végzett próbavásárlások során a hiányosságot feltárt ellenőrzések több mint felében a többletszámolás volt a probléma.

10 A kisebb élelmiszerüzletekben végzett próbavásárlások során ez az arány 43%-os volt, míg a pékségeket üzemeltető vállalkozások a kifogásolt próbavásárlások 35%-ában követtek el a vásárlók hátrányára történő többletszámolást. A 12 ellenőrzési területen tapasztalt többletszámolásokat az alábbi táblázat mutatja be. Ellenőrzési terület Többletszámolás (db) Többletszámolások összege (Ft) Átlag többletszámolás (Ft) Kisebb élelmiszerüzlet Élelmiszer-áruházlánc Hús-hentesáru üzlet Pékség Vásárcsarnok, piac Hobbi-, szabadidő bolt Ft-os üzlet Barkácsbolt Ruházati, cipőüzlet Könyvesbolt Papír-írószer üzlet Használtruha-üzlet Összesen A többletszámolások különböző okokra vezethetőek vissza. A leggyakrabban (408 esetben) előforduló jogsértés a csomagolóanyag tömegének belemérése volt a próbavásárolt (525 féle) termék tömegébe, mely magyarázza az átlag többletszámolás viszonylag alacsony mértékét (72 Ft/vásárlás). Sok esetben a felügyelőknek kellett megmutatni a tárázás módját, mivel a mérést végző alkalmazottat az egység üzemeltetői nem tájékoztatták a tárázás szükségességéről, illetve módjáról. Sérültek a fogyasztók vagyoni érdekei abban a 146 üzletben is, ahol a felügyelőségek munkatársai 177 termék próbavásárlásakor a kiírthoz képest magasabb áron kapták meg az értékesítésre kihelyezett termékeket. Továbbá 136 próbavásárlás során fordult elő, hogy az akciós termékekért kellett a feltüntetetthez képest többet fizetni. Ez részben abból adódott, hogy az akciós időszak elteltével nem módosították a feltüntetett eladási árakat. Kettős árfeltüntetést 42 egységben, 41 féle termék vonatkozásában észleltek az ellenőrök. Egy akciós termék próbavásárlása alkalmával tapasztalták a felügyelők, hogy azt sem az eredeti, sem az akciós eladási, hanem egy harmadik, magasabb eladási áron értékesítették számukra. Még mindig előfordult 47 próbavásárlás kapcsán, 57 féle termék esetében, hogy az ajándékként meghirdetett terméket, vagy annak egy részét nem ingyen értékesítették, azokért fizetni kellett a próbavásárló felügyelőknek. Több esetben drágábban értékesítették az összecsomagolt, Párban olcsóbb feliratú termékeket, mintha azokat külön árusították volna. Többletszámolást eredményezett továbbá 30 üzlet 55 féle termékét érintően, hogy a vállalkozások alkalmazottai nem megfelelően, hamisan számoltak fizetéskor. A fentiekből is megállapítható, hogy a többletszámolások okai jellemzően nem központi árazási hibákra, hanem az alkalmazottak mulasztásaira, gondatlanságaira vezethetők vissza. Így például a pénztárosok az értékcsökkent termékek kedvezményeit (-30%, -50%) figyelmen kívül hagyták, hibás összeget ütöttek be a pénztárgépbe, nem kerekítettek megfelelően, vagy az átadott összegből kevesebbet adtak vissza. Előfordult továbbá, hogy

11 az üzlettérben kint felejtették az akció után az akciós táblát, vagy akcióváltáskor nem aktualizálták az eladási árakat, melyek - az alkalmazottak nyilatkozatai szerint - a gyakori és nagy termékszámot érintő árváltozások követhetetlensége miatt történnek Nyugtaadási kötelezettség elmulasztása A témavizsgálat további fontos vizsgálati szempontja volt a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése is. A nyugtaadás elmulasztása miatt 43 esetben kellett intézkedniük a felügyelőségeknek. Nyugtaadási kötelezettségüknek leginkább (16 esetben) a piacokon, vásárcsarnokokban értékesítő alkalmazottak nem tettek eleget. Az élelmiszer-áruházláncokban, a 100 Ft-os és a papír-írószer üzletekben, valamint a pékségekben minden próbavásárlás során kaptak a felügyelők nyugtát. Kirívó esetként számolunk be arról az alkalmazottról, aki elmondása szerint azért nem állított ki nyugtát a próbavásárolt termékről, mert az már évek óta az üzlet készletében volt, továbbá a kiárusítás során olyan alacsony árat kért érte, hogy emiatt úgy gondolta: nyugtát sem kell kiállítania Joghatással járó méréshez használt mérőeszközökkel kapcsolatos jogsértések Az ellenőrzött üzletek nagy részében értékesítettek olyan termékeket is, amelyek méréséhez hitelesített mérőeszközt kell használni. A vizsgált üzletekből 403 egységben a méréshez használt mérlegek (488 db) hitelessége nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mivel a hitelesítés érvényességének időtartama az ellenőrzés idején már lejárt. A legtöbb mérleghitelesítéssel kapcsolatos szabálytalanságot a kisebb élelmiszerüzletekben (229 egység), valamint a piacokon, vásárcsarnokokban (39 egység) tapasztalták a felügyelők. Még mindig előfordult leginkább a piacokon, vásárcsarnokokban hogy a joghatással járó mérési feladat elvégzéséhez konyhai mérleget használtak az alkalmazottak. Kirívó példaként számolunk be egy olyan esetről, amikor a felügyelők ellenőrzéseik során azt tapasztalták, hogy a joghatással járó méréshez használt mérleg egyébként 2 évente kötelező hitelesítését a vállalkozó legutoljára 2005 áprilisában végeztette el. A nagy számú kifogásolás mögött részben figyelmetlenség, részben az az ok húzódik meg, hogy a kisebb üzletek ily módon próbálják megspórolni a számukra magas mérleghitelesítési díjat. 4.4 Letiltott termékek (KPIR/RAPEX) Tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság átfogó ellenőrzések végzésére törekszik, a felügyelők feladata volt a letiltott termékek esetleges előfordulását is felderíteni az üzletekben, ezáltal kiterjesztve a vizsgálatot a termékbiztonsági szempontokra, különösen a fogyasztók életét és testi épségét veszélyeztető hiányosságokra. Az ellenőrzések során a területi felügyelőségek 20 üzletben, összesen 70 db a KPIR, illetve a RAPEX rendszerben nyilvántartott letiltott terméket találtak. Az ellenőrzést végzők 14 ruha-, illetve cipőüzletben összesen 64 db, kisebb élelmiszerüzletekben és piacokon, vásárcsarnokokban 2-2 db, valamint 100 Ft-os, hobby, szabadidő üzletekben további 1-1 db olyan terméket találtak, amelyek már szerepeltek a KPIR/RAPEX riasztási rendszerekben.

12 5. Az egyes területekre vonatkozó részletes megállapítások A vizsgálatba vont 12 ellenőrzési terület közül az alábbiakban csak azon üzlettípusokról számolunk be részletesen, amelyeknél a legtöbb ellenőrzést végezték, illetve ahol a legnagyobb arányban tártak fel szabálytalanságot, hiányosságot a felügyelőségek. 5.1 Kisebb élelmiszerüzletek és élelmiszer-áruházláncok Tekintettel arra, hogy az élelmiszertermékek értékesítése minden fogyasztói réteget érint, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság e terület ellenőrzésére évek óta különösen nagy hangsúlyt fektet. A témavizsgálat nem csak az üzletláncokhoz tartozó hiper- és szupermarketekre terjedt ki, hanem a kevésbé frekventált helyeken üzemelő kisebb élelmiszerüzleteket is igen nagy számban felkeresték a felügyelők. Jelen témavizsgálatban a legtöbb ellenőrzésre a kisebb élelmiszerüzletekben (2 102) és az élelmiszer-áruházláncokban (840) került sor. Emellett a kifogásolási arány tekintetében a kisebb élelmiszerüzletek végeztek a negatív lista élén 59%-kal. Ez az arány az ellenőrzött élelmiszer-áruházláncok esetében 45%-os, az átlaghoz képest kissé alacsonyabb volt. A jogsértések hátterében előbbiek esetében elsősorban az előírások ismeretének hiánya, míg utóbbi üzlettípusoknál gyakran a nagy termékszám és a figyelmetlenség állt. A kisebb élelmiszerüzletekre jellemző magas kifogásolási arányok elsősorban a termékek eladási ára (579 üzlet), és az egységár feltüntetése (794 üzlet) vonatkozásában tapasztalt hiányosságokban keresendő. Az ártájékoztatással kapcsolatos jogsértések leginkább azok feltüntetetésének elmulasztásából, valamint a nem, vagy nehezen azonosíthatóságukból, illetve nehezen olvashatóságukból adódtak. Sok esetben az egységár fogalma ismeretlen volt a vállalkozók számára, továbbá néhányan úgy gondolták, hogy ezekben az üzletekben a különböző terméktípusokból nincs olyan nagy választék, amely szükségessé tenné az egységár feltüntetését. Véleményük szerint a vásárlók ügyleti döntésüket nem az egységár alapján hozzák meg és a fogyasztók egyébként sem igénylik azt. Ezzel szemben az akciós termékek eladási árának, valamint akciós egységárának feltüntetésére az üzemeltetők az érintett egységekben nagyobb figyelmet fordítottak, amelynek köszönhetően a felügyelők kevesebb egységben (122), illetve üzletben (148) tapasztaltak hiányosságot. Az élelmiszer-áruházláncok a visszatérő ellenőrzések eredményeként nagyobb figyelmet fordítottak a megfelelő ártájékoztatásra, amelynek köszönhetően eladási ár tekintetében 25%-os, egységár vonatkozásában pedig 21%-os volt a kifogásolás aránya, míg tavaly a 40-44%-ot is elérte e jogsértéstípusok gyakorisága. Akciós eladási ár, illetve akciós egységár esetében stagnálás figyelhető meg, ugyanis a mutatók idén is 9-10%-osak voltak. Továbbra is jellemző volt az a hibás gyakorlat mind a kisebb élelmiszerüzletekben, mind az élelmiszer-áruházláncokban, hogy azonos termékek összecsomagolása esetén az egységárakat nem tüntették fel. A kisebb élelmiszerüzletek próbavásárlása során 432 esetben, Ft értékben fizettek többet a felügyelők, tehát minden 5. kifogásolt próbavásárlás végződött többletszámolással. Jellemzően a többletszámolás az esetek több mint a felénél (260) a csomagolóanyag tömegének a kért termék tömegébe történő beleméréséből adódott, valamint 73 alkalommal magasabb áron értékesítették a próbavásárolt termékeket a terméken/polcon feltüntetett eladási árakkal szemben. Mintegy 49 alkalommal fordult elő továbbá, hogy a kiírt akciós/kedvezményes árnál magasabb áron értékesítették a forgalmazásra kihelyezett termékeket.

13 Az élelmiszer-áruházláncokban végzett próbavásárlások Ft többletszámolást eredményeztek 206 esetben. A leggyakoribb jogsértés (123 eset) ebben az üzlettípusban a kiírt (akciós) árhoz képest magasabb áron történő eladás volt, míg 40 alkalommal a kért termék tömegébe belemérték a csomagolóanyag tömegét is. Kiemelkedő még, hogy a kisebb élelmiszerüzletek ellenőrzése a joghatással járó mérési feladat ellátásához használt mérőeszközök hitelességének vizsgálata tekintetében is magas kifogási számmal zárult, ugyanis 229 üzletben végzett vizsgálat közel háromszáz mérleggel kapcsolatban állapította meg, hogy az eszköz hitelesítésének érvényessége lejárt. 5.2 Hús-hentesáru üzletek A második legmagasabb kifogásolási arányt (58%) a hús-hentesáru üzletek ellenőrzése hozta, amely idén új ellenőrzési területként jelent meg a vizsgálatban. A vizsgált 249 hús-hentesáru üzletből 86 egységben (689 féle termék esetében) kifogásolták a felügyelők, hogy az egységárról nem nyújtottak tájékoztatást a fogyasztóknak, vagyis e jogsértés volt a legjellemzőbb ezekben az egységekben. Ezzel szemben a leárazott termékek árfeltüntetésére több figyelmet fordítottak a vállalkozások, így a kifogásolási arány 9% volt az akciós egységár jelölésével kapcsolatosan. A próbavásárlások alkalmával többletszámolás 84 esetben fordult elő (3 959 Ft), amely során 68 alkalommal (114 féle termék esetében) belemérték a kért termék tömegébe a csomagolóanyag tömegét is. Ebben az üzletkörben is nagy számban fordult elő, hogy a joghatással járó méréshez a mérlegek hitelessége (50 db) nem felelt meg a jogszabályban foglaltaknak. Szomorú érdekesség, hogy az egyik területi felügyelőség hatósági ellenőrzése során azt tapasztalta, hogy az adott egység alkalmazottja a kért terméket csomagolóanyag nélkül helyezte a mérlegre, majd ezt követően a csomagolóanyagba. Az esetet a higiéniai szabályok súlyos megsértése miatt - a felügyelőség jelezte az illetékes népegészségügyi intézet felé. 5.3 Hobbi- és szabadidő boltok A korábban kevésbé ellenőrzött hobby, szabadidő üzletkör is magas kifogásolási arányt (54%) mutatott. Ezen üzletekben a szabálytalanságok jellemzően az egységár feltüntetésének hiányából (50 %) adódtak. E jogsértések nagy gyakoriságának hátterében az áll, hogy a kereskedőknek sokszor nem volt tudomásuk az egységár-feltüntetési kötelezettségükről. Eladási ár vonatkozásában az ellenőrzött 282 üzletből 46 üzletet kifogásoltak a területi felügyelőségek munkatársai elsősorban azért, mert a vásárlókat nem tájékoztatták az értékesítésre kihelyezett termékek eladási áráról. Többletszámolást 8 esetben tapasztaltak a felügyelők, amely során összesen Ft-tal fizettek többet a vásárolni kívánt termékekért. Továbbá 24 alkalommal, 28 db mérleg esetében fordult elő, hogy azok nem rendelkeztek kereskedelmi hatóság általi hitelesítéssel, így azokat nem használhatták volna joghatással járó mérésekhez. 5.4 Pékségek, látványpékségek Az utóbbi években szerte az országban számos látványpékség, illetve pékség nyílt, ezért hatóságunk fontosnak tartotta ezen terület fokozott vizsgálatát is, amely sajnos szintén magas kifogásolási aránnyal (54%) zárult. A pékségekben végzett - árfeltüntetésre irányuló ellenőrzés alkalmával jellemző hiányosság volt, hogy az üzemeltetők az egységárat elmulasztották feltüntetni (98 üzletben 740 féle termék esetében).

14 A próbavásárlások 41%-ánál tapasztaltak az ellenőrzést végzők valamilyen szabálytalanságot. A felügyelők 39 esetben, Ft-tal magasabb áron vásárolták meg az értékesítésre kihelyezett termékeket. A többletszámolás legjellemzőbb okaként említhetjük, hogy 40 termék esetében (32 alkalommal) a csomagolóanyag tömegét belemérték a termék tömegébe. A felügyelők 33 mérleggel kapcsolatban állapították meg, hogy azok hitelesítési idő lejárta miatt az ellenőrzés idején hatósági mérésre nem voltak alkalmasak. Előfordult, hogy méréshez egyszerű konyhai mérleget használtak az alkalmazottak. 5.5 Vásárcsarnokok, piacok Tekintettel arra, hogy a fogyasztók széles rétege bonyolítja le piacokon, vásárcsarnokokban vásárlása nagyobb hányadát, így indokoltnak tartottuk e terület fokozottabb ellenőrzését is. Az ellenőrzés alá vont egységek, árusok több mint felénél (52%) tapasztaltak a felügyelők valamilyen jogsértést. Legjellemzőbb szabálytalanságként említhető az egységárak feltüntetésével kapcsolatos kifogásolás, ugyanis a vizsgált egységek 36%-nál tapasztalták az ellenőrzést végzők ennek hiányát. A 115 kifogásolt próbavásárlás 24%-a során, azaz 28 alkalommal fizettek többet a felügyelők, ezzel Ft anyagi sérelem érte őket. Ez sokszor abból adódott, hogy az alkalmazottak a méréséhez használt tál tömegét is belemérték a kért termék tömegébe. A felügyelőségek munkatársai ezen a területen tapasztalták a legtöbb hamis számolást. Továbbá 39 alkalommal fordult elő, hogy 40 db mérleg hitelessége lejárt, vagy pedig konyhai mérleget használtak a termékek tömegének méréséhez. 5.6 Használtruha-üzletek, túrkálók Figyelemmel arra, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a használtruha-üzletek száma, melyeket elsősorban az anyagilag kiszolgáltatott fogyasztói réteg keres fel, ezért az ellenőrzéseket e területre is kiterjesztettük. A vizsgált 172 db használtruha-üzlet 47%-nál állapítottak meg a felügyelők valamilyen szabálytalanságot. Ebben az üzletkörben az akciós eladási árra vonatkozó tájékoztatás eredményezett magas (27%) kifogásolási arányt. A szóban forgó boltokban csak az eredeti árat és a kedvezmény mértékét tüntették fel, melynek okaként említhető, hogy egyes vállalkozások nem ismerték a jogszabály azon előírását, miszerint a ténylegesen fizetendő (akciós) eladási árat is ki kell írni. A hiányosságokat más kereskedők azzal indokolták, hogy a nagy mennyiségű áru kedvezményes/akciós eladási árra való címkézésének idő és kapacitás hiánya miatt nem tudnak eleget tenni. Ez is volt az oka, hogy a próbavásárlások harmada (58) alkalmával állapítottak meg a felügyelők valamilyen hiányosságot. Továbbá megállapítható, hogy kevesebb figyelmet fordítottak a kilóra értékesített termékek körében a joghatással járó mérlegek hitelességére, így 22 alkalommal, 24 mérleg esetében intézkedtek a felügyelőségek munkatársai. 6. Megtett intézkedések A felügyelőségek közigazgatási hatósági eljárásban db kötelezésről szóló határozatot hoztak, valamint 469 esetben, összesen Ft összegű fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartották indokoltnak.

15 Áttételre 49 esetben került sor az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságához. Továbbá 43 esetben éltek a felügyelőségek szignalizációval a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, 22 alkalommal pedig a területileg illetékes kereskedelmi hatóság felé. 7. Összefoglalás Az elvégzett ellenőrzés 50%-ában tapasztaltak a felügyelők valamilyen szabálytalanságot. Ez a kifogásolási arány az előző évi mutatóhoz (44%) képest ugyan emelkedést mutat, azonban jelen témavizsgálatban bővültek az ellenőrzési területek számos új, eddig nem, vagy kevésbé ellenőrzött üzlettípussal, és az ezen egységekben tapasztalt nagyszámú szabálytalanság okozta a kifogásolási arány növekedését. A kereskedelem azon ágazataiban azonban javuló eredményről lehet beszámolni, ahol a hatóság évek óta végzi ellenőrzéseit és tájékoztató/felvilágosító tevékenységét. Az év folyamán hatóságunk a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is nagy hangsúlyt helyezett az ünnepek előtti húsvéti, mindenszenteki, karácsonyi fokozottabb ellenőrzésekre, azon belül különös figyelmet fordítottunk a szezonális termékek vizsgálatára. Az összes vizsgált terület közül minden ellenőrzési szempontra figyelemmel a kisebb élelmiszer-, és hús-hentesáru üzletekben fordult elő legnagyobb mértékben (59% és 58%) szabálytalanság, ugyanakkor szintén magas volt a jogsértések aránya az ellenőrzött hobbi-, szabadidő, illetve barkácsboltokban, pékségekben és a vásárcsarnokokban, piacokon is, ahol minden második egységben hiányosságokat észleltek a felügyelők. A kifogásolások aránya az átlag alatt volt a többi üzlettípusban: használtruha- (47%), papírírószer (40%), 100 Ft-os (39%) ruha-, cipőüzletek (29%), könyvesboltok (27%). Szükséges azonban megjegyezni, hogy az egyes területeken ellenőrzött üzletek száma igen széles skálán 142 és között mozgott. Míg az eladási ár tekintetében 5%-al nőtt, addig egységár vonatkozásában 2%-al csökkent az ellenőrzések során tapasztalt jogsértések aránya az előző évihez képest. Akciós eladási árak ellenőrzésénél ez az arány 4%-os javulást mutat, azonban akciós egységár esetében kis mértékű (3%-os) romlást tapasztaltunk. Eladási árak vonatkozásában szinte minden negyedik (23%) üzletben ártájékoztatási szabálytalanságokat észleltek a felügyelők. A kifogásolt db terméken (vagy mellette a polcon) túlnyomó részt egyáltalán nem szerepelt eladási ár. Az ellenőrzések során leginkább a vizsgált kis élelmiszerüzletekben tapasztaltak eladási árakkal kapcsolatos hiányosságokat. A területi felügyelőségek munkatársai ellenőrzéseik során az egységárakkal kapcsolatban észleltek legnagyobb arányban (36%) különböző jogsértéseket. Összesen féle termék esett kifogás alá, amelynek túlnyomó többségénél ( féle terméknél) állapították meg a felügyelők az egységár hiányát. Ez a szabálytalanság legnagyobb arányban a hobbiés szabadidő, a papír-írószer, valamint a kisebb élelmiszerüzletekben fordult elő. Akciós eladási árak tekintetében az ellenőrzések 12%-a (412 üzlet) tárt fel szabálytalanságot, amely leginkább a használtruha-, barkács-, és a kisebb élelmiszerüzleteket jellemezte. A használtruha-üzletekben volt a legtöbb (6 907 db) termékféle, amelyeknél a kedvezmény mértékének feltüntetése mellett a ténylegesen fizetendő akciós árat nem jelölték a vállalkozók.

16

17 2. számú melléklet FÜGGELÉK Az Árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése a kereskedelemben és a szolgáltatások területén című vizsgálatról készített összefoglaló jelentéshez Az ellenőrzés alapját az alábbi jogszabályok és egyéb előírások képezték: a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény; a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény; a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény; a mérésügyről szóló évi XLV. törvény; az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet; a mérésügyről szóló törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet; az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet; a termékek ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet; a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet;

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról, különös tekintettel az áruházláncok akciós ajánlataira Budapest, 2015. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról

Részletesebben

Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-514/2014. Haklik Andrea Tolvaj Ágnes Összefoglaló jelentés az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az autókereskedések, autószervizek és autósboltok általános kereskedelmi feltételeinek ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az idegenforgalmi fıszezonban végzett kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek ellenırzésérıl, különös tekintettel a rendezvényekre kitelepült egységekre és a taxi-szolgáltatás

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)

H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó) Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m

IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó vizsgálatáról Budapest, 2014. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Ezen túlmenően a Vállalkozást Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYA S Z T Ó V É D E L M I H A T Ó S Á G S Z O L G Á L T A T Á S - E L L E NŐRZÉSI FŐOSZTÁ L Y Iktatószám: SEF-2248/2016. Témafelelős: Balogh Edina Csengeri Éva Ö S S Z E F O G L A L Ó J

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés és árfelszámítás vizsgálatáról, különös tekintettel az áruházláncok akciós ajánlataira Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE. Tájékoztató 1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FELÜGYELŐSÉGE Tájékoztató 2009 év nyarán az idegenforgalmilag frekventált területeken végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzésekről Székesfehérvár,

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

HATÁROZAT I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és

H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01005-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.

intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot. Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500

Részletesebben

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőriztek a hatóságok

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőriztek a hatóságok Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 45/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság összehangolt

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00224-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal TREM GOLD Bt.-t (székhely: 7629 Pécs, Szeptember

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.

H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről. Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),

Részletesebben

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai dr. Fehér Mónika 2015. március 19. ALAPVETÉS A jelenlegi jogszabályi háttér ÚJDONSÁGOK 1. Egységesítés 2. Hosszabb elállási határidő 3. A vételár

Részletesebben

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-618/2016. Készítette: Pálné

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00122-0004/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Smart Food 2015 Kft.-t (székhely: 7623 Pécs, Rákóczi

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYAS Z T Ó V É D E L M I H AT Ó S ÁG S Z O L G ÁL T AT ÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁL Y Iktatószám: SEF-1940/2014. Témafelel s: Balogh Edina Haklik Andrea Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elektronikus hírközlési szolgáltatók ellenőrzéséről Budapest, 2012. november N E M Z E T I F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I H A T Ó S Á G S Z O L G Á L T A T Á S - E L L E NŐ R

Részletesebben

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint

A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. augusztus NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-3249/2015. Készítette:

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-1160/2014 dr. Farkas Mária Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A szálláshelyekkel kapcsolatos megtéveszt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00858/2015 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a kültéri és beltéri kerámiai burkolólapok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Tisza Gábor Krisztián Piacfelügyeleti Főosztály Építési termékek

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)

H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-418/2014. Csengeri Éva Balogh Edina Összefoglaló jelentés Az élelmiszerek származási helyével kapcsolatos megtéveszt

Részletesebben

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei

A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei A kereskedelmi tevékenység végzésének feltételei Dr. Ádám Gabriella Katalin osztályvezető Hatósági és Jogi Főosztály Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2012. április 25. Eljárási jogosultság A fogyasztóvédelmi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)

H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint) Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az elektronikus kereskedelmi tevékenység jogszerűségének ellenőrzése, különös tekintettel a veszélyes termékek és a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére Budapest, 2012.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-972/2014 dr. Somogyi András Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S A kuponos értékesítési tevékenység ellenrzésérl

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

GYRI JÁRÁSI HIVATAL. Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00221-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat GYRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00221-3/2018 Tárgy: Arnau Bt. fogyasztóvédelmi ügye Telefon: (96) 795-951 Határozatszám:

Részletesebben

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében, Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bekötési vízmérık cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2015. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1517/2015. Témafelelős: dr.

Részletesebben

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal

Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal Iktatószám: Tárgy: BE/13/01000-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI OSZTÁLY Iktatószám: SEF-732/2013 Témafelels: dr. Galambos Attila dr. Székely Angelika Eszter Ö S S Z E F O G

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Több üzletben találtak szabálytalanságot húsvét előtt az ellenőrök Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 26/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk a március eleje óta tartó húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatairól,

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00218-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00205-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S

H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve

Részletesebben

bemutatása Lahki Katalin október 28.) NFH

bemutatása Lahki Katalin október 28.) NFH A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság piacfelügyeleti tevékenys kenységének nek bemutatása (Lenti, 2010. október 28.) Lahki Katalin NFH Termékbiztonság Forgalomba csak biztonságos áru hozható Ki felelős a

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és az elektronikus hírközlési szektor panaszkezelésének, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók díjhátralék esedékességét követıen

Részletesebben

Webshop létrehozásának jogi feltételei

Webshop létrehozásának jogi feltételei Webshop létrehozásának jogi feltételei Hatályos 2014. december www.net-jog.hu, net-jog@net-jog.hu 1 Tartalomjegyzék Nem szükséges engedély, üzlet... 3 Engedélyköteles üzletek... 3 Tevékenységi kör, számlaképesség...

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: MSO-68-3/2013 Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos kerti kisgépek piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére

H A T Á R O Z A T. A TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. (székhely: 2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) terhére Iktatószám: Tárgy: BE/13/00659-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S N E M Z E T I FOGYAS Z T Ó V É D E L M I H AT Ó S ÁG S Z O L G ÁL T AT ÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁL Y Iktatószám: SEF-1193/2013. Témafelel s: dr. Herman Nóra Balogh Edina Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00572-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Készítette: SEF-2137/2014. Tolvaj Ágnes Haklik Andrea ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Az élelmiszerek ellenőrzéséről az oltalom alatt

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-160-3/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az építési termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala. Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala. Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Munkavédelem, munkaügy, fogyasztóvédelem 2017. évi tapasztalatok, 2018. évi ellenőrzési irányelvek 2018.05.04. 2017. év tapasztalatai munkaügy Ellenőrzött

Részletesebben

"SLÁGERTÉMÁK" KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN

SLÁGERTÉMÁK KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN "SLÁGERTÉMÁK" KIEMELTEN ELLENŐRZÖTT TERÜLETEK A NFH GYAKORLATA ALAPJÁN dr. Kathi Attila kabinetvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Stratégiai Kabinet 2014. június 17. A FOGYASZTÓVÉDELEM KLASSZIKUS

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00759-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u. 23. 3/1. adószáma: 60707538-1-34)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a

Részletesebben