H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és
|
|
- Viktor Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iktatószám: Tárgy: VEO/001/ /2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya (a továbbiakban: Hatóság) a SLUSSZ-PLUSSZ Kereskedelmi, Szolgáltató Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Nagyszeben út 18.; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és kötelezi arra, hogy a határozat jogerőre emelkedésének napjától az általa a Tapolca, Zrínyi u. 11. szám alatt üzemeltetett Slussz Autósbolt elnevezésű kereskedelmi egységben: a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalmú, megtévesztő tájékoztatást nem tartalmazó jótállási jegyet bocsásson a fogyasztó rendelkezésére. A megtett intézkedéseiről a Vállalkozás a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.. Az alábbi termékek esetében nem tüntették fel az egységárat:
2 2 Termék megnevezése Kiszerelés Eladási ár Készlet WYNN S motor cleaner 325 ml Ft 3 db autogroup féktisztító 500 ml 980 Ft 5 db am csavarlazító 300 ml Ft 3 db am csavartisztító 500 ml Ft 1 db mega auto műszerfalápoló 400 ml Ft 4 db 2. A felügyelők által próbavásárolt Electric Power 12 V 55 Ah-s 97/10/ gyári számú akkumulátorhoz a próbavásárlás során átadott JP számú jótállási jegy tartalmi vizsgálata során a felügyelők az alábbi megállapításokat tették: A jótállási jegy a következő tájékoztatást tartalmazta: Jótállási ügyben ( ) a következők bemutatása szükséges: Szabályosan kitöltött jótállási jegy és a vásárlást igazoló számla. (Kérjük, követelje meg a Forgalmazótól jelen jótállási jegy szabályos, hiánytalan kitöltését!) Amennyiben a Vevő nem fogadja el az értékesítő hely, vagy a bevizsgáló hely szakvéleményét, úgy a jogszabályban rögzített módon kérheti a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vizsgálatát ( ) A jótállási kötelezettség megszűnik: ha az akkumulátor az adott motorhoz alulméretezett (nem megfelelő típusbeépítés) ha az akkumulátor nem azonosítható be ha az akkumulátort javították, alakították, felnyitották ha a vásárlás után az akkumulátor megsérül (edény, fedél, kivezetőcsonk) ha az akkumulátorba a kezelési útmutatóban nem szereplő idegen anyag kerül ( ) A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv. ) 14. (1) A fogyasztót a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a külön jogszabályban meghatározottak szerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kínált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás díjáról.
3 3 A termékek ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet (a továbbiakban: Együttes rendelet) 3. (1) A termék egységárát, ha az nem egyezik meg a termék eladási árával, a. b. a terméken, annak csomagolásán vagy a termékhez egyéb módon rögzítve, vagy közvetlenül a termék mellett elhelyezett egyedi árkiíráson vagy a fogyasztó számára a megvenni kívánt termék kiválasztásakor könnyen hozzáférhető árjegyzéken (ideértve az étel-, illetve itallapot is) kell feltüntetni. Fgytv. 16. (1) A csomagolásra vonatkozó rendelkezések megtartására a gyártó, az ár feltüntetésére vonatkozó rendelkezések megtartására a forgalmazó, illetve a szolgáltatást értékesítő vállalkozás köteles. Fgytv. 2. n) egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet 4. (1) A jótállásból eredő jogok a (3) bekezdésben foglalt kivétellel a jótállási jeggyel érvényesíthetőek. (2) A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. (3) A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV:29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) 3. -a alapján:
4 4 (1) Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. Ha a vállalkozás a szerződés megkötését vitatja, köteles felhívni a fogyasztó figyelmét a panasztétel lehetőségére és a panasz intézésének a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglaltakkal összhangban álló módjára. (2) A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát a fogyasztó bemutatja. A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 3. (1) Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas. (3) A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Fttv. 6. (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: ( ) i) a fogyasztó jogai, illetve a fogyasztót az ügylet folytán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázata.
5 5 A Vállalkozás azáltal, hogy 5 féle termék esetében nem tüntette fel az egységárat, megsértette az Fgytv. 14. (1) bekezdésének, valamint az Együttes rendelet 3. (1) bekezdésének előírásait. A jótállási jegy vizsgálata során tett megállapítások: Figyelemmel a Korm. rendelet és az NGM rendelet hivatkozott rendelkezéseire, a fogyasztó jótállásból eredő jogait akár a számla, akár a jótállási jegy birtokában érvényesítheti. A jótállás érvényességét nem érinti, ha a jótállási jegy hibásan, hiányosan, vagy olvashatatlanul van kitöltve. Utóbbi esetekben a vásárló a vásárlás tényét a kapott számlával vagy nyugtával is bizonyítani tudja. Amennyiben a Vevő nem fogadja el az értékesítő hely, vagy a bevizsgáló hely szakvéleményét, garanciális igényét kizárólag bírósági úton vagy a Békéltető Testület eljárásában érvényesítheti, e tekintetben a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskör hiányában döntést nem hozhat. A Korm. rendelet 2. (1) bekezdése szerint a jótállás időtartama egy év. A jótállást maga a jogalkotó rendeli el, amelyet az eladó nem szüntethet meg önkényesen, sajátos feltételeket szabva a jótállási igény érvényesítésének. A jótállás nem vonatkozik azokra a hibákra, amelynek oka a termék fogyasztó részére való átadását követően keletkezett, azonban az igény kivizsgálására a jótállási idő alatt a forgalmazó köteles. A kifogás rendezését jogszerűen tagadhatja meg, ha például a fogyasztó a terméket nem rendeltetésszerűen használta, azonban magát a jótállást ez esetben sem szüntetheti meg, egy esetleges újabb hiba esetén a jótállási igény kivizsgálását nem tagadhatja meg. A Vállalkozás azáltal, hogy az általa a próbavásárolt akkumulátorhoz biztosított jótállási jegyen a jótállási jogokra, azok érvényesítésének feltételeire vonatkozóan a fogyasztók megtévesztésére alkalmas információkat közölt, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, e magatartásával megsértve az Fttv. 3. (1) és 6. (1) bekezdéseit.
6 6 Kelt: Veszprém, Takács Szabolcs kormánymegbízott nevében és megbízásából Roxer Egon osztályvezető Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,
H A T Á R O Z A T ; adószám: ; a továbbiakban: Vállalkozás) Ft (azaz százötvenezer forint)
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01165-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy
H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)
H A T Á R O Z A T Ft (azaz egyszázezer forint)
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01164-0005/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.
Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00503-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az UNIX Autó Kft. (székhely: 1139 Budapest, Frangepán u. 55.-57., adószám:10465802-2-44)
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00842-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei
HATÁROZAT I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00711-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00145 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)
Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,
HATÁROZAT. k ö t e l e z i,
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00657-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Full Sunny KFT-t
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00204-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00024 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal. Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Iktatószám: Tárgy: BE/13/00872-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600
Ezen túlmenően a Vállalkozást
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00349-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
Ezen túlmenően a Vállalkozást arra
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00661-0001/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Thermo
H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00322-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám:
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01787-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Mobil Adó Kft.-t (székhelye: 3580 Tiszaújváros, Örös u. 3/A., adószáma: 13787912-2-05-2-05)
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00149-0020/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00162-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT AZ AMILIA HÚS KFT-T (székhely: 7530 Kadarkút, Vótapuszta u. 1.) k ö t e l e z e m, a termékek tömegébe a csomagolóanyagot
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00358-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00033 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hatvanezer forint
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00879-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Az Euro Zhineng Kft. (székhely: 1203 Budapest,Hársfa sétány 19. fsz. 2., adószám: 23598586-2-43)
H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00929-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
Elsőfokú bírságot kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00656-0004/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) I. a Tesco-Global Zrt.-t (székhely:2040 Budaörs,
HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00646-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00124 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
H A T Á R O Z A T. figyelmezteti az ártájékoztatásra, valamint a kötelező jótállásra vonatkozó szabályok megsértése miatt, és
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00983-0003/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
IMCO CONSULTING Kft.-t (székhely: 5900 Orosháza, Rákóczi utca 3-5. fsz., adószám: , továbbiakban: vállalkozás) k ö t e l e z e m
Iktatószám: Tárgy: BE/13/01044-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,
HATÁROZAT. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00711-0012/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Flavonkert KFT (székhelye:
H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00874-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Happy Juan 688 Kft.-t (székhely: 1144 Budapest, Füredi út 9/A. 9/38., adószám: 13852209-2-42)
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00511-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BARCS COOP KERESKEDELMI ZRT. (székhely: 7570 Barcs, Semmelweis u. 1,. adószám: 14123355-1-14) terhére
H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00815-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Pápai Attila József (székhelye: 2475 Kápolnásnyék, F u. 31. 1. em. 6. ajtó, adószáma: 67437054-2-27) által
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály
Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály
HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00854-0013/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a Gigamatrac Kft.-t
H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,
Iktatószám: Tárgy: KEO/001/01001-0006/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Mobil Laptopshop Kft. (székhely: 6600 Szentes, Vajda-telep 12., adószám: 23889838-2-06)
H A T Á R O Z A T. 3. Írásos formában nyújtson tájékoztatást a fogyasztók részére az üzlet nyitvatartási idejéről.
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01660-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Szabó Imre egyéni vállalkozót (5520 Szeghalom, Dobó u. 10/1. - a továbbiakban: vállalkozó),
Ezen túlmenően a vállalkozót. kötelezem. Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat. Békés Megyei Kormányhivatal
Iktatószám: Tárgy: BE/13/00846-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00072-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal a Számtárház Kft-t (székhely: 7800 Siklós, Iskola
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00087-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A Pulse-Wawe Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Kálvária tér 21. 5. em. 4. - a továbbiakban: Kft., illetve
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00794-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Telefon: (96) 795-951 Határozatszám: 1607K-00178 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi
H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01015-0017/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Enterside Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kisteleki út 35., adószáma: 14312359-2-07) által megvalósított
HATÁROZAT. kötelezi. Kötelezi a vállalkozást arra, hogy weboldaldalán tegyen közzé elállási/felmondási nyilatkozatmintát.
Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00552-0005/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00186-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/01612-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A SHENG HENG Kft.-t (1149 Budapest, Egressy út 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázötvenezer forint
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00582-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kirkas Hungary Kft. (székhely: 11149 Budapest, Egressy út 23.-25., adószám: 25023974-2-42)
H A T Á R O Z A T. Pabar Katalin egyéni vállalkozót (székhely: 5900 Orosháza, Thököly utca 4/F., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozó)
Iktatószám: Tárgy: BE/13/01043-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelező. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00379-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00074 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság. megtiltja a jogsértő magatartás folytatását
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00337-0019/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00144 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/01071-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00127-0002/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal CM&P Hungary Kft.-t (székhely: 7631 Pécs, Vigadó
H A T Á R O Z A T. A Molnár és Társai Kft.-t (székhely: 5538 Biharugra, Halas utca 1., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás)
Iktatószám: Tárgy: BE/13/00550-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,
HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00282-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00049 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
H A T Á R O Z A T. a jogsértéssel érintett termékek egységárát a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntesse fel,
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00943-0005/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és
Iktatószám: Tárgy: HE/001/00105-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1609k-00005 H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal
A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Ft, azaz ötszázezer forint
Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00599-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Mecsek Füszért Zrt.-t (székhely:
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi
HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t
Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00657-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t (székhely: 1163 Budapest, Veres
H A T Á R O Z AT Ft, azaz Százötvenezer forint. kötelezi
Ügyiratszám: VA/7/00396-3/2017. Ügyintéző: dr. Németh Vivien Mária Telefon: (94) 505-220 E-mail: fogyasztovedelem@vas.gov.hu Tárgy: fogyasztóvédelmi bírság és kötelezésre szóló határozat Modulszám: 1717F-00081
JÓTÁLLÁSI JEGY. Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:...
JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás [1] neve és címe: Sukk László egyéni vállalkozó 8330 Sümeg, Tikhegy u. 45. Termék megnevezése:... Termék típusa:... Termék gyártási száma (amennyiben van):... Gyártó neve és
H A T Á R O Z A T. A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: ) kötelezem
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00276-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Bertilla Trade Kft.-t (székhely: 1118 Budapest, Rétköz u. 22., adószám: 25304868-2-43) kötelezem arra,
A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43.
A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
intézkedéseiről a határozat jogerőre emelkedésétől számított 10 napon belül köteles értesíteni a Hatóságot.
Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00540-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Bástya 99 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (székhely: 8500
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00266-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a HCE Transker Kft.-t (4030 Debrecen, Diószegi út 32-34., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a 2008. évi XLVII. Törvény rendelkezéseire Előadó: dr. Papdi Andrea főtanácsos a jogszabály célja a fogyasztók érdekeinek
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: GY/001/00670-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607K-00135 HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság (továbbiakban:
H A T Á R O Z A T Ft, azaz Négyszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00652-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei
- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,
Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00430-0004/2014 Határozat Kovács István egyéni vállalkozót (székhelye: 7915 Dencsháza, Petőfi u. 47; adószáma: 65929331-2-22 a továbbiakban: Vállalkozó) arra kötelezem, - hogy
tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,
Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00779-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: GY-02/FO/00229-0003/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat GYŐRI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: GY-02/FO/00229-3/2018 Tárgy: Rossmann Magyarország Kft. fogyasztóvédelmi
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00478-0003/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BÁRÁNY FOGADÓ KFT-t (székhely: 7400 Kaposvár, Erdősor u. 2/B. adószám: 23555769-2-14) kötelezem, hogy a továbbiakban
2. Ne folytasson a határozat indokolás részében megjelölt, a fogyasztók jogainak megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot.
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00719-0006/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Kötelezem a Truck - repair Kft.-t., (1054 Budapest, Alkotmány u. 18. a továbbiakban: társaság, illetve Kft.) hogy működése
H A T Á R O Z A T. Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma: ) kötelezem
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00833-0027/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Auchan Magyarország Kft-t (székhelye: 2040 Budaörs, Sport u. 2-4., adószáma:13338037-2-44) kötelezem
Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T
Iktatószám: Tárgy: BOO/001/00654-0004/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Metro Kereskedelmi Kft.-t (székhelye: 2040 Budörs, Budapark, Keleti u. 3.,
Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00269-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
H A T Á R O Z A T. 400.000 Ft (azaz négyszázezer forint)
Iktatószám: Tárgy: VEO/001/01182-0003/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00744-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a BRILL-LINE
H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00745-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal az ÚJ EULOGO
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00611-0004/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Kötelezem a Létai - Huszti Kft.-t (4281 Létavértes, Petőfi u. 80., a továbbiakban: Kft. illetve társaság) hogy
Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,
Iktatószám: Tárgy: BA/001/00062-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban
Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelezı. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály
H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy
Iktatószám: Tárgy: KE/001/00729-0007/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: 14000041-2-11), hogy - a kérelmez
H A T Á R O Z A T. megtiltom. Az Infant and Babies Kft-t (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u , adószáma: ) kötelezem
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00749-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Az Infant and Babies Kft (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Tobak u. 11.-13., adószáma: 24272481-2-07) által
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály HATÁROZAT
Iktatószám: Tárgy: BK/001/00131-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00742-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
JÓTÁLLÁSI JEGY Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (h
JÓTÁLLÁSI JEGY 2014 1. Vállalkozás neve és címe: 2. Termék megnevezése: 3. Termék típusa: 4. Termék gyártási száma (ha van): 5. Gyártó neve és címe (ha nem azonos a Vállalkozóval): 6. Vásárlás (termék
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard
1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu
1184 Budapest, Aranyeső u. 8. www.magyar-jatszoter.hu JÓTÁLLÁSI JEGY Termék megnevezése:... Termék típusa/cikkszáma: Termék gyártási száma : Vásárlás id pontja: 2015 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00737-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Tóth és Társa Építőanyag Kereskedelmi Kft-t
H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i
Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00319-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a Négy Fiú Csemege
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.
Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde
Fogyasztói reklamáció intézése a kereskedelmi egységekben Készítette: Friedrichné Irmai Tünde A reklamáció intézése - Kis boltokban az eladó feladata - Nagyobb kereskedelmi egységekben a vezető intézi
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
Iktatószám: Tárgy: SO/001/00107-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A BEST FINANS KFT.-t (székhely: 1119. Budapest, Fehérvári út 43..) kötelezem arra, hogy a továbbiakban: az üzleten
Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében
Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a 2014. évi jogszabályi változások tükrében dr. Farkas Mária Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Budapest, 2014. szeptember 19. JOGSZABÁLYI
Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás
Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás Általános kereskedelmi feltételek. 1. Nyitvatartási idő Kert 6. (2) b. az üzlet nyitvatartási idejéről és abban bekövetkező változásokról
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi
h a t á r o z a t o t
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek
JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1
HU 81 A fogyasztó adatai: Név: JÓTÁLLÁSI ADATLAP MAGINON GPS 1 Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa
JÓTÁLLÁSI ADATLAP LED-es éjjeli lámpa A fogyasztó adatai: Név: Cím: E-mail A vásárlás dátuma * : * Javasoljuk, hogy a jótállási tájékoztatóval együtt őrizze meg a vásárláskor kapott nyugtát / számlát is.