Emberi Erőforrások Minisztériuma
|
|
- Rezső Hegedűs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Emberi Erőforrások Minisztériuma Aneszteziológiai szakasszisztens Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: Az aneszteziológiai szakasszisztensi feladatok ellátásához szükséges A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési idő 15 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50% A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza. A feladatsor első részében találhatóak az 1-30-ig számozott, A. és B. feladatot tartalmazó vizsgakérdések. Ezek lesznek a húzótételek. A második részben található a tanári példány, mely az értékelést segíti. A tételsor az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendeletben foglalt szakképesítés 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
3 1. A. Ismertesse a légzés élettanát, szabályozását és aneszteziológiai vonatkozásait! 1. B. Határozza meg a monitorizálás lehetőségeit az általános érzéstelenítés során! Csoportosítsa az invazív és noninvazív paraméterek mérhetőségét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
4 2. A. Értelmezze a sav-bázis egyensúly élettani vonatkozásait, zavarainak lehetséges formáit! 2. B. Jellemezze az általános érzéstelenítés során alkalmazott izomrelaxánsok fajtáit, alkalmazásuk megválasztását és hatásmechanizmusukat! Foglalja össze az antidotumok alkalmazásának lehetőségeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
5 3. A. Magyarázza el a homeosztázis élettani sajátosságait és a folyadékegyensúly felborulásának okait, következményes hatásait a szervezetre! 3. B. Ismertesse a regionális érzéstelenítés formáit! Térjen ki a spinalis anesztézia indikációjára, ellenjavallataira, intra- és korai posztoperatív szövődményeire! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
6 4. A. Csoportosítsa a sokk fajtáit kialakulásuk alapján! Jellemezze a tüneteket, kezelésük módszereit! 4. B. Ismertesse a TIVA előnyeit, hátrányait, alkalmazásának lehetőségeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
7 5. A. Csoportosítsa az aneszteziológiában használatos lokálanesztetikumokat tulajdonságaik, alkalmazási lehetőségeik alapján! Jellemezze a toxicitás tüneteit, kezelésük módjait! 5. B. Ismertesse az idős beteg általános érzéstelenítésében felmerülő problémákat elektív és akut műtét vonatkozásában! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
8 6. A Ismertesse a vese élettanát, szabályozási mechanizmusát, mérhetőségi értékeit! Jellemezze a narkózis hatásait a veseműködésre! 6. B. Ismertesse az epiduralis érzéstelenítés alkalmazásának területeit, lehetőségeit az aneszteziológiában! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
9 7. A. Foglalja össze a szív ingerületképző rendszerét! Magyarázza el az EKG-görbét (sinusrhythmus, extrasystole, arrhythmia, kamrafibrilláció)! 7. B. Ismertesse a párolgó inhalációs narkotikumok fajtáit és hatásait a szervezetre! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
10 8. A. Jellemezze az ambuláns és egynapos sebészeti aneszteziológiai módszereket! Térjen ki az elbocsátás kritériumaira! 8. B. Foglalja össze a nehéz intubáció anatómiai okait, felismerését, mérhetőségét és eszközeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
11 9. A. Jellemezze az ébredőszoba jelentőségét! Ismertesse a korai posztoperatív szak lehetséges légzési- és keringési szövődményeit! Emelje ki a hypothermia jelentőségét és térjen ki a hányinger, hányás esetleges kockázatára! 9. B. Mutassa be a szülészeti műtétek érzéstelenítési lehetőségeit elektív és sürgős műtétek tekintetében! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
12 10. A. Sorolja fel a vér és vérkészítmények fajtáit! Magyarázza el az ABO- és Rh-faktort! Jellemezze az autotranszfúzió jelentőségét és lehetőségeit! 10. B. Jellemezze a sürgős műtétek előkészítésének és érzéstelenítésének szempontjait! Foglalja össze a telt gyomrú beteg érzéstelenítését! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
13 11. A. Nevezze meg az általános érzéstelenítés során alkalmazható opioid analgetikumokat, az agonistákat és antagonistákat! Magyarázza meg hatásmechanizmusukat! 11. B. Ismertesse a perifériás idegblokádok módjait és az intravénás regionális érzéstelenítés szerepét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
14 12. A. Magyarázza el a műtét alatti lélegeztetés lehetőségeit! Térjen ki a sebészi beavatkozás és a fektetés hatásaira! 12. B. Nevezze meg a biztonságos érzéstelenítés személyi és tárgyi feltételeit! Határozza meg a teammunka fogalmát és jelentőségét! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
15 13. A. Ismertesse a máj anatómiáját és élettani funkcióit! Nevezze meg, melyek azok az érzéstelenítés során használt gyógyszerek, melyek a májban metabolizálódnak! 13. B. Fejtse ki az általános érzéstelenítés bevezetésének módszereit! Magyarázza el a fenntartás és a narkózis befejezésének menetét, esetleges szövődményeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
16 14. A. Határozza meg az agyhalál fogalmát! Foglalja össze a donorral kapcsolatos aneszteziológiai teendőket a műtőben szervkivétel esetén! 14. B. Ismertesse a nem barbiturát-típusú intravénás altatószerek fajtáit, alkalmazásuk módjait és hatásukat a szervezetre! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
17 15. A. Magyarázza el a vegetatív idegrendszer működését! Térjen ki a szimpatikus és paraszimpatikus hatások lehetséges változásaira a szervezetben érzéstelenítés során! 15. B. Sorolja fel a véralvadás mérhető paramétereit! Vegye figyelembe az élettani és kóros értékeket egyaránt! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
18 16. A. Magyarázza el a hüvelyi szülés epiduralis érzéstelenítésben végzendő teendőit! Térjen ki a folyamatos fájdalomcsillapítás fontosságára és a pszichés vezetésre, aneszteziológiai szempontok alapján! 16. B. Nevezze meg a barbiturátkészítményeket! Foglalja össze a narkózis folyamán a szervezetre gyakorolt hatásukat! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
19 17. A. Magyarázza el a szeptikus beteg kórélettanának alapvető sajátosságait, aneszteziológiai vonatkozásait! 17. B. Határozza meg az aszepszis, antiszepszis fogalmát! Térjen ki az aneszteziológiai eszközök, műszerek fertőtlenítésének szabályaira és a sterilizálandó anyagok előkészítésének folyamatára! Indokolja meg a központi sterilizáló jogosultságának fontosságát! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
20 18. A. Foglalja össze a hasnyálmirigy élettanának aneszteziológiai szempontból főbb sajátosságait! 18. B. Magyarázza el a laparoszkópos műtétek érzéstelenítési sajátosságait! Nevezze meg az altatás során felmerülő problémák lehetséges okait! Ismertesse az esetlegesen előforduló állapotváltozások kialakulásának megelőzését! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
21 19. A. Sorolja fel az aneszteziológiai dokumentáció részeit! Részletezze az altatási jegyzőkönyv tartalmának jelentőségét, vezetésének fontosságát! 19. B. Magyarázza el a gégészeti műtétek érzéstelenítési szakaszaiban felmerülő lehetséges problémákat (indukció fenntartás ébresztés)! Térjen ki a speciális eszközök bemutatására és a lélegeztetés sajátosságaira! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
22 20. A. Részletezze a krisztalloid és kolloid oldatok fajtáit és összetételét! Foglalja össze a folyadékpótlás lehetőségeit általános és regionális érzéstelenítés során! 20. B. Magyarázza el az ALS menetét! Térjen ki az intézményen belüli reanimációs riasztás lehetőségeire! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
23 21. A. Ismertesse az idegsebészeti műtétek aneszteziológiai sajátosságait! Térjen ki a koponyaműtétek vonatkozásában a narkózis alatti állapotváltozásokra! 21. B. Érveljen a regionális érzéstelenítés előnyei mellett! Győzze meg a beteget a spinalis fájdalomcsillapítás pozitív hatásairól! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
24 22. A. Magyarázza el a gerincvelő felépítését és élettanát! 22. B. Fejtse ki az aneszteziológiai ambulancia működésének jelentőségét, szerepét a perioperatív ellátás tekintetében! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
25 23. A. Rendszerezze a keringés élettanát és működését! Térjen ki a vérkörökre! 23. B. Érveljen az általános érzéstelenítésben alkalmazott relaxometria fontossága mellett! Nevezze meg alkalmazásának módjait, lehetőségeit! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
26 24. A. Magyarázza el a pajzsmirigy hormonális működésének élettanát, kórélettanát! Térjen ki a hormonális változásokra! 24. B. Ismertesse a postspinalis fejfájás kezelésének módjait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
27 25. A. Nevezze meg a malignus hyperthermia kiváltásában szerepet játszó trigger-anyagokat, gyógyszereket! Térjen ki a terápia megoldási lehetőségeire! 25. B. Magyarázza el a laryngospasmus kialakulásának okait a narkózis befejező szakaszában! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
28 26. A. Magyarázza el a narkózis során bekövetkező aspiráció kialakulásának lehetséges okait és a szövődmények elhárítását! 26.B. Nevezze meg és jellemezze az epiduralis érzéstelenítés technikájának módjait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
29 27. A. Magyarázza el a mellkassebészeti műtétek érzéstelenítésének aneszteziológiai vonatkozásait! Térjen ki a tüdőműtétek narkózisának speciális sajátosságaira, eszközeire! 27. B. Sorolja fel és elemezze a narkózis stádiumait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
30 28. A. Fejtse ki a műtőn kívüli érzéstelenítések sajátosságait! Magyarázza el a diagnosztikus és terápiás beavatkozások alkalmával végzett aneszteziológiai vonatkozásokat (CT, MRI, endoszkópia)! 28. B. Magyarázza el a bronchospasmus kialakulásának okait, befolyásoló tényezőit és kezelésének módjait az általános érzéstelenítés során! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
31 29. A. Magyarázza el a tracheostomia műtétre érkező beteg fogadását a műtőben! Fejtse ki a műtét aneszteziológiai szempontból kritikus szakaszát! 29. B. Sorolja fel a hypothermia elleni védelem lehetőségeit és a lehűlés következményeit az altatás során! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
32 30. A. Magyarázza el a veseelégtelenség patofiziológiai sajátosságait! Térjen ki az urémiás beteg narkózisának vonatkozásaira! 30. B. Fejtse ki az általános érzéstelenítés során előforduló transzfúziós szövődmények lehetséges okait és elhárításuk, kezelésük módjait! Vizsgázó neve: Vizsga dátuma: Vizsgaszervező intézmény:
33 AZ ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI Tanári példány 1. A. Ismertesse a légzés élettanát, szabályozását és aneszteziológiai vonatkozásait! - diffúzió, ventilláció, szöveti oxigenizáció - O 2 - CO 2 szállítás - légzőközpont - vér O 2 -tartalma 1. B. Határozza meg a monitorizálás lehetőségeit az általános érzéstelenítés során! Csoportosítsa az invazív és noninvazív paraméterek mérhetőségét! - noninvazív-, invazív monitorizálás - hőmérséklet mérésének lehetőségei - haemodinamikai monitorizálás (PICCO) - légzési paraméterek
34 2. A. Értelmezze a sav-bázis egyensúly élettani vonatkozásait, zavarainak lehetséges formáit! - Henderson-Hasselbach-egyenlet - alkalosis, acidosis - metabolizmus - vérgázanalízis 2. B. Jellemezze az általános érzéstelenítés során alkalmazott izomrelaxánsok fajtáit, alkalmazásuk megválasztását és hatásmechanizmusukat! Foglalja össze az antidotumok alkalmazásának lehetőségeit! - depolarizáló, nem depolarizáló izomrelaxánsok - antidotumok - sugammadex - neuromuscularis blokk mechanizmusa
35 3. A. Magyarázza el a homeosztázis élettani sajátosságait és a folyadékegyensúly felborulásának okait, következményes hatásait a szervezetre! - isovolaemia, isohydria, isotonia - hypovolaemia - hydratio, dehydratio 3. B. Ismertesse a regionális érzéstelenítés formáit! Térjen ki a spinalis anesztézia indikációjára, ellenjavallataira, intra- és korai posztoperatív szövődményeire! - regionális érzéstelenítés - vasodilatatio - INR, infekciók - gerincdeformitások - postspinalis fejfájás
36 4. A. Csoportosítsa a sokk fajtáit kialakulásuk alapján! Jellemezze a tüneteket, kezelésük módszereit! - szív csökkent pumpafunkciója - mikrocirkuláció - cardiac output - diuretikumok - pozitív inotrop szerek - vazopresszorok 4. B. Ismertesse a TIVA előnyeit, hátrányait, alkalmazásának lehetőségeit! - propofol hatásmechanizmusa - TCI
37 5. A. Csoportosítsa az aneszteziológiában használatos lokálanesztetikumokat tulajdonságaik, alkalmazási lehetőségeik alapján! Jellemezze a toxicitás tüneteit, kezelésük módjait! - észter, amid - koncentráció, maximális dózis - szisztémás toxicitás - helyi szöveti és allergiás reakciók 5. B. Ismertesse az idős beteg általános érzéstelenítésében felmerülő problémákat elektív és akut műtét vonatkozásában! - homeosztázis, társbetegségek - gyógyszerek eliminációja - metabolizmus
38 6. A. Ismertesse a vese élettanát, szabályozási mechanizmusát, mérhetőségi értékeit! Jellemezze a narkózis hatásait a veseműködésre! - angiotenzin I-II - GFR, kreatinin, CN - anesztetikumok, izomrelaxánsok ürülése - hypotonia hatása a veseműködésre 6. B. Ismertesse az epiduralis érzéstelenítés alkalmazásának területeit, lehetőségeit az aneszteziológiában! - intra- és posztoperatív lehetőségek - folyamatos fájdalomcsillapítás
39 7. A. Foglalja össze a szív ingerületképző rendszerét! Magyarázza el az EKG-görbét (sinusrhytmus, extrasystole, arrhythmia, kamrafibrilláció)! - ingerületvezetés - EKG-görbe 7. B. Ismertesse a párolgó inhalációs narkotikumok fajtáit és hatásait a szervezetre! - Isoflourane, Sevorane és Desflourane hatásmechanizmusa
40 8. A. Jellemezze az ambuláns és egynapos sebészeti aneszteziológiai módszereket! Térjen ki az elbocsátás kritériumaira! - TIVA, regionális aneszteziológia - intravénás érzéstelenítés - beteg állapota, betegbiztonság 8. B. Foglalja össze a nehéz intubáció anatómiai okait, felismerését, mérhetőségét és eszközeit! - osztályozás (Mallampati, CORMACK) - thyromentalis távolság - nehéz intubáció eszközei - aneszteziológiai, gégészeti konzílium
41 9. A. Jellemezze az ébredőszoba jelentőségét! Ismertesse a korai posztoperatív szak lehetséges légzési- és keringési szövődményeit! Emelje ki a hypothermia jelentőségét és térjen ki a hányinger, hányás esetleges kockázatára! - tachypnoe, O 2 szaturáció változásai - fájdalom, hypothermia elleni védelem - folyadékpótlás - vérzés, vizelet megfigyelése 9. B. Mutassa be a szülészeti műtétek érzéstelenítési lehetőségeit elektív és sürgős műtétek tekintetében! - RSI - regionális érzéstelenítés
42 10. A. Sorolja fel a vér és vérkészítmények fajtáit! Magyarázza el az ABO- és Rh-faktort! Jellemezze az autotranszfúzió jelentőségét és lehetőségeit! - teljes, mosott, sugarazott vér - thrombocyta, FFP - autotranszfúzió lehetősége a pre-, intra- és posztoperatív szakban 10. B. Jellemezze a sürgős műtétek előkészítésének és érzéstelenítésének szempontjait! Foglalja össze a telt gyomrú beteg érzéstelenítését! - Sellick-manőver - szabad légútbiztosítás
43 11. A. Nevezze meg az általános érzéstelenítés során alkalmazható opioid analgetikumokat, az agonistákat és antagonistákat! Magyarázza meg hatásmechanizmusukat! - elimináció - Bufimorf 11. B. Ismertesse a perifériás idegblokádok módjait és az intravénás regionális érzéstelenítés szerepét! - vezetéses: felső végtagi/alsó végtagi - IVRA
44 12. A. Magyarázza el a műtét alatti lélegeztetés lehetőségeit! Térjen ki a sebészi beavatkozás és a fektetés hatásaira! - kontrollált lélegeztetés (volumen kontrollált, nyomás kontrollált) - PEEP jelentősége - nagy kiterjedt hasi műtétek - speciális fektetések 12. B. Nevezze meg a biztonságos érzéstelenítés személyi és tárgyi feltételeit! Határozza meg a teammunka fogalmát és jelentőségét! - hatályos jogszabály szerinti minimum feltételek (személyi, tárgyi) - betegbiztonság - szakmai hozzáértés, bizalom
45 13. A. Ismertesse a máj anatómiáját és élettani funkcióit! Nevezze meg, melyek azok az érzéstelenítés során használt gyógyszerek, melyek a májban metabolizálódnak! - máj szerepe a szervezetben - hypoxia, anaemia, hypotonia elkerülése - gyógyszerlebontás zavara - pszeudokolinészteráz enzim 13. B. Fejtse ki az általános érzéstelenítés bevezetésének módszereit! Magyarázza el a fenntartás és a narkózis befejezésének menetét, esetleges szövődményeit! - maszkos-, intratrachealis narkózis - LMA - laryngospasmus, bronchospasmus
46 14. A. Határozza meg az agyhalál fogalmát! Foglalja össze a donorral kapcsolatos aneszteziológiai teendőket a műtőben szervkivétel esetén! - irreverzibilis károsodás - izolált agyhalál 14. B. Ismertesse a nem barbiturát-típusú intravénás altatószerek fajtáit, alkalmazásuk módjait és hatásukat a szervezetre! - Propofol, Etomidate farmakokinetikája - TIVA - indukciós dózis
47 15. A. Magyarázza el a vegetatív idegrendszer működését! Térjen ki a szimpatikus és paraszimpatikus hatások lehetséges változásaira a szervezetben érzéstelenítés során! - vagotonia - nervus vagus beidegzési területei - szimpatikus, paraszimpatikus jellegzetességek 15. B. Sorolja fel a véralvadás mérhető paramétereit! Vegye figyelembe az élettani és kóros értékeket egyaránt! - INR, LW, ACT, prothrombin, thrombocyta
48 16. A. Magyarázza el a hüvelyi szülés epiduralis érzéstelenítésben végzendő teendőit! Térjen ki a folyamatos fájdalomcsillapítás fontosságára és a pszichés vezetésre, aneszteziológiai szempontok alapján! - a szülés fázisai - EDA folyamatossága - pszichés támogatás aneszteziológiai szakasszisztensi vonatkozása 16. B. Nevezze meg a barbiturátkészítményeket! Foglalja össze a narkózis folyamán a szervezetre gyakorolt hatásukat! - hatóanyag tartalom, indukció - alkalmazási terület, lehetőségek
49 17. A. Magyarázza el a szeptikus beteg kórélettanának alapvető sajátosságait, aneszteziológiai vonatkozásait! - szepszis kialakulása - SIRS 17. B. Határozza meg az aszepszis, antiszepszis fogalmát! Térjen ki az aneszteziológiai eszközök, műszerek fertőtlenítésének szabályaira és a sterilizálandó anyagok előkészítésének folyamatára! Indokolja meg a központi sterilizáló jogosultságának fontosságát! - aszepszis-antiszepszis fogalma, aneszteziológiai vonatkozásai - infekciókontroll - fertőtlenítés, sterilizálás fogalma - aneszteziológiai eszközök tárolása a műtőben
50 18. A. Foglalja össze a hasnyálmirigy élettanának aneszteziológiai szempontból főbb sajátosságait! - Langerhans-szigetek - exokrin, endokrin funkciók - inzulin, vércukor 18. B. Magyarázza el a laparoszkópos műtétek érzéstelenítési sajátosságait! Nevezze meg az altatás során felmerülő problémák lehetséges okait! Ismertesse az esetlegesen előforduló állapotváltozások kialakulásának megelőzését! - gázkeverék adagolásának szempontjai - zsírembólia veszélyének megelőzése - CO 2 retenció - betegfektetés
51 19. A. Sorolja fel az aneszteziológiai dokumentáció részeit! Részletezze az altatási jegyzőkönyv tartalmának jelentőségét, vezetésének fontosságát! - aneszteziológiai beleegyező nyilatkozat - jogilag elfogadott dokumentáció 19. B. Magyarázza el a gégészeti műtétek érzéstelenítési szakaszaiban felmerülő lehetséges problémákat (indukció fenntartás ébresztés)! Térjen ki a speciális eszközök bemutatására és a lélegeztetés sajátosságaira! - spirál tubus, jet-tubus - jet-lélegeztetés - nehéz intubáció - szabad légútbiztosítás
52 20. A. Részletezze a krisztalloid és kolloid oldatok fajtáit és összetételét! Foglalja össze a folyadékpótlás lehetőségeit általános és regionális érzéstelenítés során! - krisztalloid, kolloid oldatok megoszlása - HAES, Voluven - hypovolaemia - folyadékpótlás 20. B. Magyarázza el az ALS menetét! Térjen ki az intézményen belüli reanimációs riasztás lehetőségeire! - ALS - protokollok, szabályok
53 21. A. Ismertesse az idegsebészeti műtétek aneszteziológiai sajátosságait! Térjen ki a koponyaműtétek vonatkozásában a narkózis alatti állapotváltozásokra! - koponyaműtétek narkózisa - ICP változások és hatásaik a szervezetre - alkalmazott gyógyszerek farmakokinetikája 21. B. Érveljen a regionális érzéstelenítés előnyei mellett! Győzze meg a beteget a spinalis fájdalomcsillapítás pozitív hatásairól! - pszichoterápia - spinalis érzéstelenítés előnyei a narkózissal szemben
54 22. A. Magyarázza el a gerincvelő felépítését és élettanát! - gerincvelői idegek - ligamentum Flavum, dura mater - epiduralis, spinalis tér - gerincdeformitások, nehezítettségek 22. B. Fejtse ki az aneszteziológiai ambulancia működésének jelentőségét, szerepét a perioperatív ellátás tekintetében! - kivizsgálás, betegbiztonság - praemedicatio - ASA, BMI, MELD, cardiovascularis rizikóbecslés
55 23. A. Rendszerezze a keringés élettanát és működését! Térjen ki a vérkörökre! - nagyvérkör artériái, vénái - kisvérköri keringés 23. B. Érveljen az általános érzéstelenítésben alkalmazott relaxometria fontossága mellett! Nevezze meg alkalmazásának módjait, lehetőségeit! - TOF, TET alkalmazásai - a relaxáció mélységének megítélése
56 24. A. Magyarázza el a pajzsmirigy hormonális működésének élettanát, kórélettanát! Térjen ki a hormonális változásokra! - hypothyreosis, hyperthyreosis - TSH, T3 (FT3), T4 (FT4) - thyreotoxicus krízis 24. B. Ismertesse a postspinalis fejfájás kezelésének módjait! - folyadékpótlás - fájdalomcsillapítás - blood patch
57 25. A. Nevezze meg a malignus hyperthermia kiváltásában szerepet játszó trigger-anyagokat, gyógyszereket! Térjen ki a terápia megoldási lehetőségeire! - Isoflurane - Succinylcholin - Atropin - Dantrolen - monitorizálás: hőmérséklet, CVP, artériás nyomás, vérgázanalízis, CO 2, CK, LDH, GOT, GPT, légzési perctérfogat 25. B. Magyarázza el a laryngospasmus kialakulásának okait a narkózis befejező szakaszában! - túlnyomásos extubáció - extubációs technikák - endotrachealis leszívás
58 26. A. Magyarázza el a narkózis során bekövetkező aspiráció kialakulásának lehetséges okait és a szövődmények elhárítását! - aspiráció fogalma - regurgitatio fogalma - bronchoalveolaris lavage - lélegeztetési technikák - korai posztoperatív ellátás 26. B. Nevezze meg és jellemezze az epiduralis érzéstelenítés technikájának módjait! - függő csepp - ellenállás-vesztéses technika
59 27. A. Magyarázza el a mellkassebészeti műtétek érzéstelenítésének aneszteziológiai vonatkozásait! Térjen ki a tüdőműtétek narkózisának speciális sajátosságaira, eszközeire! - speciális bronchotubusok - lélegeztetési módok tüdőműtétek esetén - fektetéssel kapcsolatos szabályok 27. B. Sorolja fel és elemezze a narkózis stádiumait! - Guedel-féle narkózis-stádiumok - MAC-érték fogalma
60 28. A. Fejtse ki a műtőn kívüli érzéstelenítések sajátosságait! Magyarázza el a diagnosztikus és terápiás beavatkozások alkalmával végzett aneszteziológiai vonatkozásokat (CT, MRI, endoszkópia)! - éber szedáció - LMA - intravénás narkózis - betegbiztonság, monitorizálás lehetőségei 28. B. Magyarázza el a bronchospasmus kialakulásának okait, befolyásoló tényezőit és kezelésének módjait az általános érzéstelenítés során! - O 2 - bronchodilatatorok - narkózismélyítés - lélegeztetési módok változtatása
61 29. A. Magyarázza el a tracheostomia műtétre érkező beteg fogadását a műtőben! Fejtse ki a műtét aneszteziológiai szempontból kritikus szakaszát! - lélegeztetett beteg fogadása a műtőben - tracheostomia megoldásának aneszteziológiai problémái - tubuscsere veszélyeinek megelőzése - lélegeztetés 29. B. Sorolja fel a hypothermia elleni védelem lehetőségeit és a lehűlés következményeit az altatás során! - levegőbefújásos/vízkeringetős betegmelegítő rendszerek - folyadékmelegítők - lavage (nyitott hasi, gyomorszondán keresztüli) - fóliák
62 30. A. Magyarázza el a veseelégtelenség patofiziológiai sajátosságait! Térjen ki az urémiás beteg narkózisának vonatkozásaira! - Hofmann-elimináció - szukcinilkolin - AV-fistula meglétének védelme, szabályai - szérum kálium értéke 30. B. Fejtse ki az általános érzéstelenítés során előforduló transzfúziós szövődmények lehetséges okait és elhárításuk, kezelésük módjait! - transzfúzió adásának szabályai narkózis alatt - haemoglobinuria - sokk sokkellenes kezelés - subfebrilitas - vesekárosodás terápiája és megelőzése - szteroid kezelés
63 ÉRTÉKELÉS Sorszám NÉV FELADAT sorszáma Osztályzat
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrások Minisztériuma 55 725 01 Aneszteziológiai szakasszisztens Komplex szakmai vizsga feladatok ellátásához szükséges elméleti ismeretek felidézése A vizsgafeladat időtartama: 30 perc (felkészülési
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Általános és regionális anesztézia modul
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2335-06 Általános és regionális anesztézia modul
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
FELNŐTT ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS INTENZÍV SZAKÁPOLÓ SZAK ÓRAREND Helye: Centrumelnöki Hivatal Földszint Nagytanácsterem 2013. március 19.
2013. március 18. Ápolás lélektani ismeretek az intenzív betegellátásban Ápolás lélektani ismeretek az intenzív betegellátásban Ea:Gál Lászlóné Az intenzív szakápolók mentálhigiénéje Ea:Gál Lászlóné Folyadék
Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja
200. Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja az alap, közép, emeltszintű, valamint felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel, egészségügyi főiskolai végzettséggel vagy felsőoktatási intézményben
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
A tételekhez használható segédeszközt a vizsgaszervező biztosítja.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján történik. A vizsgázó a
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Általános és regionális anesztézia modul
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Általános és regionális anesztézia modul
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Általános és regionális anesztézia modul
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli
A feladatsor első részében található 1 20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazza.
Szakmai irányelvek csecsemõk és gyermekek ambuláns és egynapos sebészeti ellátásának anesztéziájához
Szakmai irányelvek csecsemõk és gyermekek ambuláns és egynapos sebészeti ellátásának anesztéziájához 1. Ambuláns beavatkozások anesztéziája 1.1. Ambuláns beavatkozások: 1.1.1. akút mûtétek: halaszthatatlan
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes
A tételhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a Fürdőüzemi ügyfélkapcsolati tevékenység, a Fürdőüzemi munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelem és a Szuggesztív kommunikáció
MŰTÉT UTÁNI IDŐSZAK. Általános előzmények kóroki háttere
MŰTÉT UTÁNI IDŐSZAK DR. VÁRADYNÉ HORVÁTH ÁGNES FŐISKOLAI ADJUNKTUS Általános előzmények kóroki háttere Ezt az időszakot jellemzik az adott szerek és a műtét okozta utóhatások. Ezek közül a legfontosabbak:
Engedélyszám: 6195-11/2009-0003EGP Verziószám: 1.
1. feladat Új dolgozó kollégájának magyarázza el a beteg felvétel rendjét a sürgősségi osztályon, a triage kategória jelentőségét, megállapításának módját, mutassa be az első állapot felmérés során alkalmazható
Sürgősségi helyzetek a fül-orr-gégészeti anesztéziában
Sürgősségi helyzetek a fül-orr-gégészeti anesztéziában Dr. Bocskai Tímea PTE KK AITI PTE KK Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 2019.01.24. ALAPOK Légútbiztosítás, betegmonitorozás: -
Intravénás anesztézia IVA, TIVA
Intravénás anesztézia IVA, TIVA Bátai István PTE ÁOK AITI 2009 Alapfogalmak Megoszlási volumen clearance féléletidő (V) (Cl) t ½ t ½ = k X V/Cl (k = ln2; 0,693) Megoszlási volumen (V) Virtuális térfogat
TÁJÉKOZTATÓ: MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRŐL, és az ESETLEGES SZÖVŐDMÉNYEKRŐL. Milyen lehetőségek vannak a műtéti érzéstelenítésre?
TÁJÉKOZTATÓ: MŰTÉTI ÉRZÉSTELENÍTÉSRŐL, és az ESETLEGES SZÖVŐDMÉNYEKRŐL Cél: műtét alatt a fájdalomérzés megszüntetése például úgy, hogy csak az operálandó testrészt érzéstelenítjük vagy úgy, hogy a beteg
A tételekhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a Fürdőüzemi munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelem és a Szuggesztív kommunikáció követelménymodulok témakörét tartalmazzák.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés. 1961-06 Képalkotás Mágneses Rezonancia vizsgálat során (MRI) modul
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
GYÓGYPEDAGÓGIAI SEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ
GYÓGYPEDAGÓGIAI SEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54-140-01 1. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A Gyógypedagógiai segítő munkatárs részt vesz a közvetlen gyógypedagógiai munka előkészítésében. Közreműködik
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat július 6.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrások Minisztériuma 55 723 15 Sürgősségi szakápoló Komplex szakmai vizsga szakápolásához szükséges elméleti ismereteinek alkalmazás szintű felidézése. A vizsgafeladat időtartama: 45 perc (felkészülési
A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján történik. A vizsgázó a
5.4. kompetencia tábla
5.4. kompetencia tábla Légutak Lélegeztetés Betegellátás ALAP MÁ 5.2 MÁ 5.5 MT MO Átjárható légutat biztosítani eszköz nélkül Pharingeális eszközöket alkalmazni Supraglotticus eszközöket alkalmazni Endotrachealis
Az 58. sorszámú Perioperatív asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
Az 58. sorszámú Perioperatív asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 720 04 1.2. Szakképesítés
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja
2010. Tartós fájdalomcsillapítás központi oktatási programja az alap, közép, emeltszintű, valamint felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel, egészségügyi főiskolai végzettséggel vagy felsőoktatási intézményben
A tételhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: Piackutatás, üzleti terv, vállalkozási formák, alapításmegszüntetés, finanszírozás, pénzkezelés. Pályázatírás, humánerőforrás-gazdálkodás, szerződések, jogvédelmi szabályok.
A tételhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései tartalmazzák: Általános épületgépészeti rendszerismereteit Légcsatornák, légtechnikai- és klímaberendezések felépítésének,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2335-06 Általános és regionális anesztézia modul
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
A 48. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
A 48. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55
Az 51.. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
Az 51.. sorszámú Műtéti szakasszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés ráépülés azonosító száma:
GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET. C:secsemoszívsebészeti Osztály. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok
GOTTSEGEN GYÖRGY ORSZÁGOS KARDIOLÓGIAI INTÉZET C:secsemoszívsebészeti Osztály 10. Mutéti tájékoztatás és nyilatkozatok A beteg / szülo / törvényes gyám mutéttel kapcsolatos tájékoztatása, orvosi felvilágosítása
INTENZÍV OSZTÁLYOS KÉZIKÖNYV
INTENZÍV OSZTÁLYOS KÉZIKÖNYV Készítette: Dr. Lovas András Intubáció Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal Kiadva: 2015.05.01. Jóváhagyta: prof. Dr. Molnár Zsolt tanszékvezető egyetemi
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Központi
A tételhez segédeszköz nem használható.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelmény modulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A vizsgafeladat ismertetése: A vizsgázó meghatározott témában szakmai szöveg alapján értékelést/eligazítást/tájékoztatást tart. Meghatározott témában rövid oktatást tart egy alárendeltnek. Ez lehet szakharcászati
1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens
SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.
33 815 02 0010 33 02 Lábápoló Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A nemkívánatos események jelentésének
A nemkívánatos események jelentésének hasznosulása a kórházakban (elmaradt, vagy halasztott műtét, mint nem kívánatos esemény) dr. Tihanyi Mariann Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg Tervezett, de halasztott,
A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33
A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján
Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 3728-10 Mentés-mentéstechnika követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat A helyi tűzoltóság felkérése alapján az Ön feladata, hogy a hatékonyabb együttműködés érdekében előadás keretében tájékoztassa a tűzoltókat a sérült kimentéséről, rögzítéséről, a szállítás során
Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33
A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés Gyermek intenzív szakápolás modul 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Mentőápoló szakképesítés Mentés mentéstechnika modul. 1. vizsgafeladat szeptember 5.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2335-06 Általános és regionális anesztézia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Nyolc műtőből álló műtőblokkban dolgozik. A kiírás szerint az Ön műtőjében K. János 70 éves beteg jobb oldali csípőprotézis műtétje következik. Az átfektetőből jelzik, hogy a beteg megérkezett
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Onkológiai szakápoló szakképesítés. 2412-06 Onkológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. március 06.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Rauh Edit minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTTÓ
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat február 8.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Dr. Páva Hanna A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes
Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017
Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Vérzés - Véralvadás Kórélettan Nagyon szövevényes Diagnosztika Nagyon érdekes Terápia Nagyon MTP vagy
33 815 02 0010 33 01 Kézápoló és műkörömépítő Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A tételsor a 29/2016 (VIII.26.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsga kérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott témakörök mindegyikét tartalmazza. Amennyiben a tétel
A (12/2013. (III. 28.) NGM
A vizsgafeladat ismertetése: központilag összeállított kérdéssora az alábbi témaköröket foglalja magában: A turisztikai vállalkozás gazdálkodására vonatkozó szabályok. Az utazásszervezés, -közvetítés jogszabályi
Az 53. sorszámú Nefrológiai szakápoló megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
Az 53. sorszámú Nefrológiai szakápoló megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés ráépülés azonosító száma: 55
Regionális anesztézia. Dr Orosz Lívia
Regionális anesztézia Dr Orosz Lívia A regionális anesztézia idegek blokádját jelenti, amely regionális eloszlású anesztéziát okoz, a tudat megtartása mellett. A blokk az aszepszis és antiszepszis szabályait
Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája
Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája dr. Márton Sándor PTE A.O.K. A.I.T.I. Gáztörvények Dalton törvénye:gázkeverékek használatakor a gáz parciális nyomása egyenlő az őt alkotó gázok parciális
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnıtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat július 6.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai
irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai Az egészségügyi miniszter 33/1981. (Eü.K. 21.) EüM számú utasítása az anaesthesiológiai és intenzív betegellátó osztályok, az égési sérülteket ellátó
Kreditpontos tanfolyamok
Kreditpontos tanfolyamok PROGRAMFÜZET Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Budapest 2012. október 24-26. Az endoszkópos sebészet aktualitásai 2012. október 29-31. Mikrosebészet
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2405-06 Gyermek klinikai aneszteziológia, intenzív terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat A mentők szállítottak egy 6 éves gyermeket az intenzív osztályra akut veseelégtelenség gyanújával. A gyermek oliguriás, vérnyomása 140/100 Hgmm, ödémás, sápadt, aluszékony, acidotikus. Az intenzív
Sav-bázis egyensúly. Dr. Miseta Attila
Sav-bázis egyensúly Dr. Miseta Attila A szervezet és a ph A ph egyensúly szorosan kontrollált A vérben a referencia tartomány: ph = 7.35 7.45 (35-45 nmol/l) < 6.8 vagy > 8.0 halálozáshoz vezet Acidózis
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens szakképesítés Betegápolás modul. 1. vizsgafeladat október 09.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
PROBLÉMAMEGOLDÓ ESETTANULMÁNYOK AZ ANESZTEZIOLÓGIA TÉMAKÖRÉBŐL
PROBLÉMAMEGOLDÓ ESETTANULMÁNYOK AZ ANESZTEZIOLÓGIA TÉMAKÖRÉBŐL PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet Dr. Bölcskei Kata Anesztetikumok áttekintése Általános anesztézia: reverzibilis KIR depresszió,
Szakképesítés: 54 523 01 Automatikai technikus Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Irányítástechnikai alapok, gyártórendszerek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10003-12 Irányítástechnikai alapok és a 10002-12 Ipari
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló, Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. április 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyakorló ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. október 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Diagnosztika-terápia modul. 1. vizsgafeladat június 19.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Szakképesítés: 54 346 02 Ügyviteli titkár Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Szakmai ismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok közül a 10070-12 Munkahelyi kommunikáció,
PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ
PEDAGÓGIAI- ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54-140-02 1. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A pedagógiai és családsegítő munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú
Egynapos sebészet: hazárdírozás, vagy biztonság?
SZINT 2010 Szeged Egynapos sebészet: hazárdírozás, vagy biztonság? Gál János Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Egynapos sebészet elterjedése Az idı pénz Gazdasági nyomás
Gyermekek érzéstelenítése
UKM Münsteri Egyetemi Kórház Gyermekek érzéstelenítése Alapvető tudnivalók gyermekeknek és szüleiknek Kedves Szülők! - - Gyermekét kórházunkban fogják műteni. Egy gyermek beutalása a legtöbb esetben félelemmel
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Szonográfus szakasszisztens szakképesítés Ultrahang-diagnosztikai eljárások modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Csecsemő és gyermekápoló szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 3 0 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló Komplex szakmai vizsga A vizsgafeladat megnevezése: A bentlakásos szociális intézményben ellátott napi ápolási-gondozási feladatok
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fertőtlenítő sterilező szakképesítés Fertőtlenítés, sterilizálás modul. 1. vizsgafeladat április 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal
. A DOKUMENTUM CÉLJA Az intenzív osztályokon ápolt betegek lélegeztetési idejének optimalizálása. 2. A DOKUMENTUM HATÁLYA Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet valamennyi
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Onkológiai szakápoló szakképesítés. 3155-10 Onkológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2012. szeptember 11.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.
A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM szakképesítés Komplex szakmai vizsga Szóbeli vizsgatevékenysége A vizsgafeladat megnevezése: Pénzügyi és adózási feladatok, könyvvezetés és beszámolókészítés és az esettanulmány
A tételekhez segédeszközök nem használhatók.
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben szereplő szakmai követelménymodulok témaköreinek mindegyikét tartalmazzák.
2461-06 Műtőszolgálat biztosítása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat: A műtéti program kiírásában laparoscopos cholecystectomia műtét szerepel. A gyakorlatát töltő műtőssegéd kollegájának ismertesse milyen feladatai vannak a műtét előkészítésében! - a technikai
Bevezetés az idegsebészeti anesztéziába
Bevezetés az idegsebészeti anesztéziába Dr. Hudvágner Sándor PTE KK. AITI 2013.01.16. Fiziológiás paraméterek Az agy tömege Testsúly 1500 gr. 2% Az intracraniális térfogat megoszlása: Agyállomány Vér Liquor
Az egynapos sebészeti anesztézia irányelvei
Az egynapos sebészeti anesztézia irányelvei Dr. Kiss Julianna Korszerű ismeretek az aneszteziológia és intenzív terápia területén Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék DE OEC Témák A vonatkozó
A vizsgafeladat ismertetése:
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsga központilag összeállított kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott követelménymodulok alábbi témaköreit tartalmazzák: A logisztikai lánc raktártípusai
III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés:
III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás, a címke és a betegtájékoztató a referál eljárás eredménye. Lehetséges,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat november 8.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Dr. Páva Hanna A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel
Posztanalitika Vizsgálatkérés Eredmény értelmezése POSZTANALITIKA Eredmény Mintavétel Fekete doboz: a labor Az ESET Zoli bácsi, 67 éves Erős hasi fájdalom Este 8, sebészeti ügyelet Akut has? Beavatkozások
III. melléklet. Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások
III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató vonatkozó fejezeteiben szükséges módosítások Megjegyzés: Ezen alkalmazási előírás, betegtájékoztató és cimkeszöveg a referál eljárás eredményeként
Propofol indukált mesterséges narkózisban végzett
Propofol indukált mesterséges narkózisban végzett alvás-endoszkópia szerepe a horkoló és alvás közbeni légzészavaros betegek kezelésének megválasztásában Dr. Buda Bernadett Szent Margit Rendelőintézet,