A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN"

Átírás

1 A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN Minthogy évek óta a Valeo Csoport kiemelt vállalati és környezeti felelısségének tudatában tevékenykedik, ezt a felelısségét a nemzeti jogszabályok valamint nemzetközi egyezmények és szerzıdések keretébe kívánja helyezni. E célból a Valeo Csoport számos belsı és külsı érvényő kötelezettségvállalást tett: Az UN Global Compact (ENSZ Globális Egyezmény)-ben való részvétellel és ezáltal az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzített alapvetı jogok támogatásával az ember értékének és méltóságának, az alkalmazottak magánéletének, valamint a férfiak és nık egyenlı jogainak irányában. Ennek következtében a Valeo Csoport kiemelten figyelmet fordít arra, hogy az betartsák az ENSZ Globális Egyezményben az emberi jogokkal, a munkavégzési normákkal, valamint a környezettel kapcsolatban rögzített alapelveket. Etikai kódex bevezetése és betartása minden olyan országban, ahol a fentieket megteremtették. Ez a dokumentum több különbözı jogi környezet összehasonlító elemzése alapján készült annak érdekében, hogy a minimális követelményeket rögzítı szabályokat egy közös keretbe foglalja. Így fordulhat elı, hogy míg egyes országokban engedélyezik a munkavállalást a 16 évnél fiatalabbak számára, ez nem tántoríthatta el a Valeo-t azon elhatározásától, hogy ezt a gyakorlatot a Valeo Csoporton belül betiltsa. Ez az Etikai kódex nem csupán szándéknyilatkozat, hanem a Csoport szabályozási rendszerének mőködı és lényeges részét alkotja. Ennek következtében feltétlenül szükséges, hogy a Valeo összes dolgozója és a vezetıje olvassa el, értelmezze és tartsa be ezt a kódexet; ellenkezı esetben fegyelmi (egyes esetekben akár elbocsátást eredményezı) szankciókra számíthatnak. Az Etikai kódex mellékletét képezi a részvénykereskedelemmel és a vonatkozó francia jogszabályokat szem elıtt tartó bennfentes kereskedelemmel kapcsolatosan bevezetett Viselkedési szabályzat is. Jelen kódexnek a célja, hogy megújítsa és összefoglalja mindazokat a szabályokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy alkalmazottak a szabályozott piacokon jegyzett vállalatok részvényeivel miként kereskedhetnek. 1

2 Saját kötelezettségvállalásain túl a Valeo Csoport azzal is támogatni kívánja a fent említett alapelveket, hogy beszerzési politikájában azokra a partnereire összpontosít, amelyek hasonlóan tudatában vannak ilyen jellegő kötelezettségeinek. Ennek eredményeként a Valeo Csoport beszállítóinak kiválasztása során különös figyelmet fordít a beruházások színvonalára, mértékére valamint a fent említett alapelvek betartására. Valeo tehát elvárja beszállítóitól, hogy kötelezzék el magukat és betartsák ugyanezeket az alapelveket. Amennyiben ezeket nem sikerül maradéktalanul betartani, úgy a Valeo belátása szerint intézkedéseket kezdeményezhet az érintett partner irányában, amelyek egyes esetekben az üzleti kapcsolat megszőnéséhez vezethetnek. 1. Nemzeti és transznacionális jogszabályi környezetekben elıírt rendelkezések betartása A beszállító vállalja, hogy üzleti tevékenységét a tevékenység végzése szerint illetékes országban érvényes nemzeti és transznacionális jogszabályok és elıírások, valamint a Valeo Csoport Etikai kódexében megfogalmazott részletes ajánlások mentén végzi és fejleszti. Ezen felül beszállító vállalja, hogy a befolyása alá tartozó területen bevezeti és alkalmazza az emberi jogok, a munkavégzési normák, a környezet és a korrupcióellenesség alapértékeit. 2. A nemzetközileg elfogadott alapvetı jogok tiszteletben tartása A beszállító vállalja, hogy tiszteletben tartja és támogatja Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában rögzített alapvetı jogokat, az ember értékét és méltóságát, az alkalmazottak magánéletét, valamint a férfiak és nık egyenlı jogait. 3. A gyülekezés szabadságának és a kollektív szerzıdéskötés jogának hathatós elismerése A beszállító ezennel megerısíti, hogy tiszteletben tartja a szabad gyülekezés és elismeri a kollektív szerzıdéskötés jogát. Ezen felül vállalja, hogy a vállalatán belül ıszinte és nyílt párbeszédet vezet be a dolgozók és a vezetıség között. E célból dolgozói állományát illetve azok képviselıit idıben értesíti üzleti tevékenységeirıl, és minden esetben betartja a dolgozói állomány értesítésérıl és a vele való megfelelı egyeztetésrıl szóló szabályokat. 2

3 A beszállító vállalja továbbá, hogy a szakszervezeti tagok és küldöttek számára védelmet biztosít az általuk tett kötelezettségvállalások mentén végzett ügyeik rendezése során felmerülı problémákkal szemben és küzd az ellenük irányuló megkülönböztetés minden formájával. 4. A kényszer- és kötelezı munka minden formájának felszámolása A szabad munkaválasztás alapelvének betartása mentén Beszállító ezennel garantálja, hogy tevékenysége során soha nem alkalmaz kényszer- vagy kötelezı munkát. 5. A gyermekmunka hatékony megszüntetése A beszállító vállalja, hogy egyrészt következetesen betartja a gyermekek munkavégzését szabályozó összes nemzetközi szabványt, másrészt vállalja, hogy nem foglalkoztat 16 évnél fiatalabb személyt. Ezen felül vállalja továbbá, hogy szigorúan betartja az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) 138-as Nyilatkozatában a 15 és 18 év közötti gyermekek munkavállalását szabályozó rendelkezéseket. 6. Foglalkoztatás és munkavállalás alapján történı megkülönböztetés megszüntetése A beszállító vállalja, hogy semminemő módon nem diszkriminál, illetve kifejezetten nem különböztet meg származás, család, egészség, világnézet, nem, szexuális beállítottság, kor, családi állapot, genetikai adottságok, etnikai csoporthoz, nemzethez vagy fajhoz való vélt vagy valós hovatartozás, politikai vélemény, szakszervezeti tevékenységek, vallási meggyızıdés, külsı megjelenés, egészségügyi problémák vagy fogyatékosság valós léte vagy lehetısége, terhesség és kapott név alapján a munkaviszony fennállása alatt semmikor, és kifejezetten az alábbi területeken és esetekben: vállalaton belüli kinevezésre vagy képzési idıszakra való toborzás illetve hozzáférés, fegyelmi hatóság eljárása, díjazás, képzés, átminısítés, besorolás, szakmai elımenetel, áthelyezések és szerzıdés megújítása. 7. Küzdelem a korrupció ellen és érdekütközések megelızése A beszállító vállalja, hogy megelızi és szükség esetén lépéseket tesz a korrupció minden formája ellen. A beszállító partnereivel (vevıivel és beszállítóival) szemben tiszteletben tartja a hőség alapelvét. 3

4 A beszállító garantálja, hogy minden lehetséges módon elkerüli, hogy a vállalat és annak dolgozói, vezetıi, képviselıi, és minden, úgynevezett érzékeny információhoz közvetlenül vagy közvetve hozzáférı személy között érdekellentét merüljön fel. 8. Munkaidı A beszállító szigorúan betartja a munkaidıre, pihenıidıre, rendszeres szabadságra vonatkozó azon feltételeket, amelyek legalább olyan kedvezıek a dolgozókra nézve, mint amiket az érintett ország vonatkozó jogszabályaiban vagy a kollektív megállapodásokban rögzítettek. 9. A munkahelyi egészségvédelem és biztonság betartása A beszállító vállalja, hogy a munkavégzés során felvett összes testtartás maradéktalanul megfelel a jogszabályokban és/vagy a kollektív szerzıdésben az egészségvédelem, a munkavédelem, és az ergonómia kapcsán rögzített elıírásoknak. A fentiek kifejezetten kapcsolódnak ahhoz, hogy ezt az alapelvet a termékkutatás, termékfejlesztés, tervezés és gyártásban dolgozók védelme érdekében bevezessék. Ezt az elıírást már a kezdetektıl fogva érvényesíteni kell, azaz attól a pillanattól, amikor a gyártási folyamatról döntés született. Mivel a Valeo egyik célja, hogy az üzemi balesetek számát nullára csökkentse, e tekintetben a Csoport politikája a Vállalatnál dolgozó minden érintett és partner együttes közremőködésére igényt tart. 10. Díjazás A beszállító a minimális díjazás tekintetében betartja az adott ország törvényes elıírásait és a kollektív szerzıdésben rögzített feltételeket. Ezen felül a beszállító elfogadja az egyenlı bérezés elvét, különös tekintettel a férfi és nıi munkavállalók egyenlı bérezésérıl rendelkezı ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) 138-as Nyilatkozatát [egyenlı értékő munka elve]. 11. Környezet A beszállító vállalja az alábbi alapelvek betartását: - Környezeti problémák ellen óvintézkedéseket tesz, - Fokozottabb környezeti felelısség érdekében kezdeményezéseket tesz, - Környezetbarát technológiákat fejleszt és terjeszt. Ezen felül a beszállító vállalja, hogy nem gyárt és nem értékesít olyan termékeket (különösen nem azbeszt tartalmú termékeket), amelyek elfogadhatatlanul magas egészségügyi és környezeti kockázattal járnak. 4

5 Beszállító kötelezettségvállalásai A beszállító ezennel tudomásul veszi, hogy megismerte a Valeo Csoport részérıl a vállalati és környezeti felelısség kapcsán támasztott összes követelményt és vállalja, hogy ezeket betartja. A beszállítónak tudomása van arról, hogy az említett alapelvek megsértése következményekkel jár, amely akár az üzleti kapcsolatok megszőnését is okozhatja. Ezen felül a Valeo elvárja a beszállítóitól, hogy azok saját beszállítóitól is ugyanezeket a kötelezettségvállalásokat követeljék meg. Végül a beszállítók elfogadják, hogy a Valeo akár több helyszínen végzett audittal vagy kérdıívek segítségével ellenırizheti a fenti alapelvek betartását. Név Beosztás Aláírás Kelt 5

Xella Csoport Szállítói Magatartási Kódex

Xella Csoport Szállítói Magatartási Kódex Xella Csoport Szállítói Magatartási Kódex Xella Supplier Code of Conduct Preambulum A Xella Csoport vállalatait üzleti tevékenységének valamennyi területén nemzetközi-, nemzetiés helyi törvények, rendeletek

Részletesebben

A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe

A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe Szerkesztette Grafikai koordináció Vállalati Kommunikáció Jóváhagyta Assicurazioni Generali S.p.A. Igazgatósága Milánó, 2011. december 16. Bevezető Az elmúlt

Részletesebben

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT

MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT Kedves Munkatársaink! Társaságunk legfőbb értéke munkatársaink és külső üzleti partnereink cégünkbe vetett bizalma. A bizalom fenntartásához korrekt és példamutató

Részletesebben

Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex

Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex Wienerberger CBME Szállítói etikai kódex A Wienerberger CBME elkötelezett a tisztesség és fenntarthatóság magas szintű normái iránt, és a nulla tolerancia elvét alkalmazza az olyan etikátlan magatartással

Részletesebben

Integrált beszállítói lánc. IBM beszállítói üzletviteli alapelvek

Integrált beszállítói lánc. IBM beszállítói üzletviteli alapelvek Integrált beszállítói lánc IBM beszállítói üzletviteli alapelvek IBM beszállítói üzletviteli alapelvek Az IBM cég mindig is magas elvárásokat fogalmazott meg saját üzletmenetére vonatkozóan ezek a vállalati

Részletesebben

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is.

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is. Etikai kódex 1 Bevezetés Etikai kódexünket minimális irányadó normaként alkalmazzuk célunk, a termelési környezet és a munkafeltételek folytonos etikai és szociális szempontból esedékes - javítása érdekében.

Részletesebben

Szállítói szabályzat. Imperial Logistics International B.V. & Co. KG

Szállítói szabályzat. Imperial Logistics International B.V. & Co. KG Szállítói szabályzat Imperial Logistics International B.V. & Co. KG www.imperiallogistics.com 2 Globálisan tevékenykedő vállalatként különös felelősséggel tartozunk a tisztességes munkahelyi és társadalmi

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV Bocskai István Szakképzı Iskola Hajdúszoboszló ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV Érvényes: 2009. szeptember 01-tıl 2 A Bocskai István Szakképzı Iskola igazgatója, mint munkáltató, valamint az intézményben mőködı AOKDSZ

Részletesebben

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX 2014 Tartalomjegyzék Az Etikai Kódex alkalmazási köre... 3 Magatartás az Egyesületben, illetve azon kívül... 3 A jogszabályok betartása... 3 Kapcsolat

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01.

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01. Egyesített Óvodai Intézmény 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14. : 52-273-180; fax: 52-273-181 e-mail: egyovig@netform.hu ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01. Tartalomjegyzék BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK 3 I.

Részletesebben

AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI

AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE FONTOSABB ELEMEI Jogpolitikai elızmények: Széll Kálmán Terv Magyar Munka terv Jogdogmatikai okok: szabályozás rugalmassá tétele jogforrási rendszer átalakítása szociális biztonság

Részletesebben

CIA CLUB. A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı

CIA CLUB. A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı CIA CLUB A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában Budapest, 2010 március 3. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı Belsı Ellenırökre vonatkozó etikai szabályok

Részletesebben

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25 EDF CSOPORT TARSADALMI FELELOSSEGVALLALAS MEGALLAPODAS FELÜLVIZSGÁLATA 2009. január 25 1/25 MEGÁLLAPODÁS AZ EDF CSOPORT SZOCIÁLIS-TÁRSADALMI FELELİSSÉGVÁLLALÁSÁRA VONATKOZÓAN, amely létrejött : Az EDF,

Részletesebben

A HATÁRON KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP- EURÓPAI SEGÍTİ SZOLGÁLATA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE

A HATÁRON KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP- EURÓPAI SEGÍTİ SZOLGÁLATA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE A HATÁRON KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP- EURÓPAI SEGÍTİ SZOLGÁLATA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE Budapest, 2014. június 17. 1 Bevezetés Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlı méltóságú személyként élhessen,

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS

ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS KISKÖRE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL Szervezetfejlesztés Kisköre Város Polgármesteri Hivatalában ÁROP-1.A.2./A-2008-0163 ESÉLYEGYENLİSÉGI ELEMZÉS Kisköre, 2010. március 31. A projekt az Európai

Részletesebben

Az Electrolux Csoport Általános Munkahelyi Szabályzata

Az Electrolux Csoport Általános Munkahelyi Szabályzata Az Electrolux Csoport Szabályzata A Szabályzat funkcionális felelőse: A Szabályzatért személyesen felelős személy: A Szabályzat utolsó felülvizsgálatának dátuma: A Szabályzatot jóváhagyta az Electrolux

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓI HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŐZOLTÓSÁG ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE. É r v é n y e s : 2 0 0 9. s z e p t e mb e r 0 1 - tı l

HAJDÚSZOBOSZLÓI HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŐZOLTÓSÁG ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE. É r v é n y e s : 2 0 0 9. s z e p t e mb e r 0 1 - tı l HAJDÚSZOBOSZLÓI HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŐZOLTÓSÁG ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE É r v é n y e s : 2 0 0 9. s z e p t e mb e r 0 1 - tı l I. Általános rész Az Országgyőlés 2003. évben elfogadta az Egyenlı bánásmódról

Részletesebben

Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot.

Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot. Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot Összefoglaló Mi a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Miért marad fenn a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Milyen intézkedést tett az EU? Mit

Részletesebben

Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe

Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe Tulajdonosi Bevezető Kedves Kollégák! Önök a Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexét tartják a kezükben. Az Etikai Kódex célja, hogy a Csepel Metall Vasöntöde

Részletesebben

AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA

AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA 1. A Szabályzat célja Az Electroluxnál nagy hagyománya van annak, hogy biztonságos és egészséges munkakörnyezetet kínál, és kiemelten törődik a környezetével,

Részletesebben

BALMEX ETIKAI KÓDEX R:\Etikai Kódex BALMEX\BX Etikai Kodex j1.doc Létrehozás dátuma: 2004.01.09. du. 1:57

BALMEX ETIKAI KÓDEX R:\Etikai Kódex BALMEX\BX Etikai Kodex j1.doc Létrehozás dátuma: 2004.01.09. du. 1:57 BALMEX ETIKAI KÓDEX R:\Etikai Kódex BALMEX\BX Etikai Kodex j1.doc Létrehozás dátuma: 2004.01.09. du. 1:57 Általános Alapelvek Fő feladatunk egy gazdaságilag szilárd és sikeres vállalkozást kialakítani

Részletesebben

Keretszerzıdés. Szociális jelentés és környezetvédelmi nyilatkozat az európai bıriparban Szakágazati Szociális Párbeszéd Bizottság Bırgyártás

Keretszerzıdés. Szociális jelentés és környezetvédelmi nyilatkozat az európai bıriparban Szakágazati Szociális Párbeszéd Bizottság Bırgyártás Keretszerzıdés Szociális jelentés és környezetvédelmi nyilatkozat az európai bıriparban Szakágazati Szociális Párbeszéd Bizottság Bırgyártás (jóváhagyta a Bizottság 2008 június 17-én) 1. Bevezetés A COTANCE

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE A január december 31. közötti idıszakra

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE A január december 31. közötti idıszakra A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE A 2009. január 1.- 2009. december 31. közötti idıszakra A Pécsi Tudományegyetem az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıség elımozdításáról szóló 2003. évi

Részletesebben

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról

106/2009. (XII. 21.) OGY határozat. a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról 106/2009. (XII. 21.) OGY határozat a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról Az Országgyőlés abból a felismerésbıl kiindulva, hogy a kábítószer-használat és -kereskedelem

Részletesebben

Etikai Kódex. Törvények, etikai alapelvek, általános magatartási szabályok beszállítóknak, alvállalkozóknak. Etikai Kódex fogalma.

Etikai Kódex. Törvények, etikai alapelvek, általános magatartási szabályok beszállítóknak, alvállalkozóknak. Etikai Kódex fogalma. 1 Etikai Kódex Etikai Kódex fogalma. A Vállalkozás vezetőinek és munkatársainak a társaságon kívüli üzleti kapcsolatokban, és a társaságon belüli munkakapcsolatokban tanúsítandó magatartásformáit szabályozó,

Részletesebben

SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL

SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL - 1/76 - I. Intézmény képzési struktúrája A kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképzı Iskola 2004- ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját.

Részletesebben

A BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE

A BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE Az SZMSZ melléklete A BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE Jogalap: a 2003.évi CXXV.Törvény 36. - egyenlı bánásmódról szóló törvény 1 Tartalomjegyzék: 1. A hátrányos helyzető közalkalmazotti

Részletesebben

1./ A legkisebb bérek megállapításáról szóló évi Ajánlás (ILO 135. sz. Ajánlás, június 22., Genf)

1./ A legkisebb bérek megállapításáról szóló évi Ajánlás (ILO 135. sz. Ajánlás, június 22., Genf) Legkisebb munkabér megállapítása 1./ "A legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásról szóló 1928. évi Egyezmény"(ILO 26. sz. Egyezmény, 1928. június 16., Genf) kihírdette: 1932. évi XIX. tv.

Részletesebben

2011 Április. Szállítói Etikai Szabályzat

2011 Április. Szállítói Etikai Szabályzat 2011 Április Szállítói Etikai Szabályzat BEVEZETÉS A magas etikai színvonalon folytatott üzleti tevékenység alapvető fontosságú a Sodexo számára. Ennek tükrében jött létre a Szállítói Etikai Szabályzat,

Részletesebben

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktızsde Zrt. által közzétett Felelıs Társaságirányítási Ajánlások (2008.

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktızsde Zrt. által közzétett Felelıs Társaságirányítási Ajánlások (2008. NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktızsde Zrt. által közzétett Felelıs Társaságirányítási Ajánlások (2008.) alapján A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság

Részletesebben

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83.

Munkaerı-kölcsönzés. Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Munkaerı-kölcsönzés jogi háttere Bihary, Balassa & Társai Ügyvédi Iroda 1028 Budapest, Pasaréti út 83. Tartalomjegyzék 1. Jogszabályi háttér 2. Munkaerı-kölcsönzés fogalma 3. Munkaerı-kölcsönzés szereplıi

Részletesebben

A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE

A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE A Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége SZAKMAI-ETIKAI KÓDEXE Az ifjúsági információs és tanácsadó iroda humánszolgáltató intézmény, amely alapellátás jellegő információs és

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban

Részletesebben

Fénysugár Biztos Kezdet Gyerekház

Fénysugár Biztos Kezdet Gyerekház 1. melléklet Fénysugár Biztos Kezdet Gyerekház Szervezeti és Mőködési Szabályzat I. Fejezet Általános rendelkezések A Fénysugár Biztos Kezdet Gyerekház Szervezeti és Mőködési Szabályzata a gyermekek védelmérıl

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat Gyakornoki szabályzat A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22. (9) bekezdés, valamint a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben

Részletesebben

Rendelkezések...2. 1. A szabályzat területi, személyi hatálya...2. 3. A szabályzat módosítása...2. 4. A szabályzat célja...2

Rendelkezések...2. 1. A szabályzat területi, személyi hatálya...2. 3. A szabályzat módosítása...2. 4. A szabályzat célja...2 Tartalomjegyzék Rendelkezések...2 1. A szabályzat területi, személyi hatálya...2 2. A szabályzat idıbeli hatálya...2 3. A szabályzat módosítása...2 4. A szabályzat célja...2 5. A gyakornok felkészítésének

Részletesebben

A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja

A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja A Xylem Inc. vállalatnál a vezérelvünk a Viselkedési kódexünk (Xylem Viselkedési kódex). A Viselkedési kódex a beszállítói bázisunknak a Xylem Inc. vállalattal

Részletesebben

DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT

DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT 1 / 4 Tisztelt alvállalkozónk: A Sapa egy számos területen tevékenykedő nemzetközi ipari vállalatcsoport. A Sapa üzleti tevékenységében mélyen

Részletesebben

I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban. Az EU jogrendje 3. I/1. Szerzıdéskötési jogosultság

I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban. Az EU jogrendje 3. I/1. Szerzıdéskötési jogosultság I. Nemzetközi szerzıdések a közösségi jogban Az EU jogrendje 3. Nemzetközi szerzıdések Jogelvek A Közösségek (egyenként) rendelkeznek nemzetközi szerzıdéskötési képességgel. Csak az alapító Szerzıdésben

Részletesebben

Szállítói szabványok

Szállítói szabványok Szállítói szabványok Az Arconic fenntartható és etikus üzleti gyakorlatok iránti folyamatos elkötelezettsége részeként együttműködünk beszállítóinkkal, alvállalkozóinkkal, tanácsadóinkkal és más felekkel,

Részletesebben

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,

Részletesebben

CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX

CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX MAN CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX) BESZÁLLÍTÓK ÉS ÜZLETI PARTNEREK SZÁMÁRA -1- TARTALOMJEGYZÉK Előszó..2 1. A társaság felelőssége.3 2. Átlátható üzleti kapcsolatok 3 3. Tisztességes piaci magatartás..4

Részletesebben

BÍBORKA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA

BÍBORKA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SZAKISKOLA 1. számú melléklet: Esélyegyenlıségi Terv Az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıség elımozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvény alapelvi szinten rögzíti, hogy minden ember elidegeníthetetlen joga,

Részletesebben

A háztartási alkalmazottakról szóló ajánlással kiegészített ILO-egyezmény

A háztartási alkalmazottakról szóló ajánlással kiegészített ILO-egyezmény P7_TA(2011)0237 A háztartási alkalmazottakról szóló ajánlással kiegészített ILO-egyezmény Az Európai Parlament 2011. május 12-i állásfoglalása a háztartási alkalmazottakról szóló, ajánlással kiegészített

Részletesebben

A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE

A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE 4.0 változat Bevezetés Jelmondatához híven Csak a legjobb lehet elég jó a LEGO Csoport szeretne megfelelni vállalt kötelezettségének egy új és változó világban is, amelyben

Részletesebben

Ipar. Szent Korona Értékrend

Ipar. Szent Korona Értékrend Ipar Az ipar anyagi kincseink embert szolgáló átalakítása, vagy környezetromboló szakbarbarizmus? Úgy használjuk, hogy megmaradjon, vagy úgy, hogy felégetjük a jövıt? Miért? Mit? Hogyan? Az EU belsı piaca

Részletesebben

Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés. Dr Gısi Zsuzsanna

Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés. Dr Gısi Zsuzsanna Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés Dr Gısi Zsuzsanna A tárgy célja A humán erıforrás menedzsment tárgy azokat az iskolákat, elméleteket és módszereket mutatja be, amelyek a munkaszervezetekben dolgozó

Részletesebben

KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató PÁLYÁZÓK ÉS ÉRTÉKELİK RÉSZÉRE

KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató PÁLYÁZÓK ÉS ÉRTÉKELİK RÉSZÉRE KIOP 2004 Esélyegyenlõségi Útmutató Itt található a neten (a link csak egy sorba írva lesz mûködõképes!): http://www.energiakozpont.hu/palyazat/palyazath/palyazath_body/kiop2004/kiop2004_body/kiop2004_eselyegy.htm

Részletesebben

Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre.

Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre. ETIKAI KÓDEX 1. Bevezető rendelkezések Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre. Munkaköri feladataik ellátása közben a munkavállalók

Részletesebben

A jelen megállapodást aláíró felek elkötelezik magukat a munkahelyi esélyegyenlıség elvei mellett, és ennek érdekében intézkedéseket hoznak.

A jelen megállapodást aláíró felek elkötelezik magukat a munkahelyi esélyegyenlıség elvei mellett, és ennek érdekében intézkedéseket hoznak. ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV a 2007. január 1 2009. december 31. idıszakra A Kontyfa Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kerületi Nevelési Tanácsadó Intézményének esélyegyenlıségi terve a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Informatikai biztonsági elvárások

Informatikai biztonsági elvárások Informatikai biztonsági elvárások dr. Dedinszky Ferenc kormány-fıtanácsadó informatikai biztonsági felügyelı 2008. július 2. Tartalom Átfogó helyzetkép Jogszabályi alapok és elıírások Ajánlások, a MIBA

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS. Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007.

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS. Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007. ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS Önkormányzati Minıségirányítási Programja (ÖMIP) (2007-2011) Érd 2007. 1 Érd megyei jogú város Önkormányzatának Minıségirányítási Programja Minıségirányítási program területi hatálya:

Részletesebben

Munkáltató

Munkáltató Toborzás, kiválasztás, Munkaviszony létesítése, Munkaidı, Ügyelet, készenlét, Pihenıidı. Jogszabály: A Munka Törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 2013. évi

Részletesebben

A Montenegrói Számvevıszék szerepe és helye az új Alkotmányban és a parlamenti demokráciában c. konferencia Podgorica (Montenegro) 2007. április 3-4.

A Montenegrói Számvevıszék szerepe és helye az új Alkotmányban és a parlamenti demokráciában c. konferencia Podgorica (Montenegro) 2007. április 3-4. A Montenegrói Számvevıszék szerepe és helye az új Alkotmányban és a parlamenti demokráciában c. konferencia Podgorica (Montenegro) 2007. április 3-4. A számvevıszékek eredményes függetlenségének alapvetı

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. Ikt.sz.: D.100/14/2012. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt.

ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Járműipari Holding Nyrt. ETIKAI KÓDEX 9027 Győr, Martin u. 1. Postacím: 9002 Győr, Pf.: 50 Telefon: 06-96-622 600 Fax: 06-96-624 909 E-mail: raba@raba.hu www.raba.hu Tartalomjegyzék A kódex hatálya...3

Részletesebben

Élethelyzetek. Dr. Mészáros Attila. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. 2. Élethelyzetek, konfliktusok

Élethelyzetek. Dr. Mészáros Attila. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. 2. Élethelyzetek, konfliktusok Négy alaphelyzetet különböztetünk meg, attól függıen, hogy Az innováció humánaspektusai: üzleti kommunikáció alárendelt, felsıbbséggel bíró vagy egyenlı a személyközi kapcsolat. A pozitív és negatív simogatás

Részletesebben

Útmutató az Etikai kódex (CEP) kitöltéséhez

Útmutató az Etikai kódex (CEP) kitöltéséhez Útmutató az Etikai kódex (CEP) kitöltéséhez Az Etikai Kódex (Code of Ethical Purchasing) célja. A kódex célja, hogy felelősséget tudjunk vállalni a nálunk dolgozókért - ez vonatkozik azokra is, akik termékeket

Részletesebben

Magatartási kódex. SCA Magatartási kódex 1

Magatartási kódex. SCA Magatartási kódex 1 Magatartási kódex SCA Magatartási kódex 1 Vezérigazgatói üzenet Kedves Munkatársaim! A higiéniai és erdészeti ter- vállalata vagyunk, ezért üz- ségteljesen, a ránk vonatkozó nünk. A Magatartási kódex ehhez

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról

TÁJÉKOZTATÓ a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról TÁJÉKOZTATÓ a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról Jogszabályok: - 2004. évi CXXII. törvény a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról (Péptv.) a

Részletesebben

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Globális Szerződés kezdeményezéséhez való csatlakozást követően a Sanofi kötelezettséget vállalt az ott rögzített

Részletesebben

AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AZ ATTICUS INVESTMENTS BEFEKTETÉSI TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG JAVADALMAZÁSI POLITIKÁJA (HATÁLYOS: 2011. július 01. NAPJÁTÓL) Tartalomjegyzék I. Preambulum... 3 II. A jelen politika hatálya,

Részletesebben

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI))

Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) P7_TA-PROV(2012)0322 A nık munkakörülményei a szolgáltatási ágazatban Az Európai Parlament 2012. szeptember 11-i állásfoglalása a nık munkakörülményeirıl a szolgáltatási ágazatban (2012/2046(INI)) Az Európai

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 1 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. Székesfehérvár 8000. Munkácsy Mihály utca 10. 1 oldal, összesen: 124 I. rész: 2 NEVELÉSI PROGRAM II. rész: HELYI TANTERV 2 oldal, összesen: 124 3 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos

Részletesebben

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT

ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT MTA Agrártudományi Kutatóközpont ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 0 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény

Részletesebben

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály

9700 Szombathely Kisfaludy S. 57. T/F: 94/500-354, regiofokusz@limexnet.hu www.regiofokusz.hu. Vállalkozásjog. Készítette: Hutflesz Mihály Vállalkozásjog Készítette: Hutflesz Mihály A magyar jogrendszer. A jogalkotás rendszere, jogszabályi hierarchia, jogértelmezés, jogalkotás. JOGALKOTÓ SZERV Országgyőlés Kormány Miniszterelnök Miniszter

Részletesebben

UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK

UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK Meggyőződésünk, hogy az üzlet csak olyan társadalmakban lehet sikeres, ahol védik és tiszteletben tartják az emberi jogokat. Elismerjük, hogy az üzleti

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE A GÁBOR DÉNES FİISKOLA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE 2007-2011 A Gábor Dénes Fıiskola (a továbbiakban Fıiskola) esélyegyenlıségi terve az egyenlı bánásmódról és az esélyegyenlıség elımozdításáról szóló 2003.

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. január Tartalom I. Esélyegyenlőség biztosítása a szervezeten belül... 4 1. Általános célok, etikai elvek... 4 1.1. A megkülönböztetés tilalma, egyenlő bánásmód... 4 1.2. Az

Részletesebben

A Vodafone beszerzési etikai kódexe

A Vodafone beszerzési etikai kódexe A Vodafone beszerzési etikai kódexe A Vodafone a világ egyik legnagyobb mobil távközlési szolgáltató vállalataként jelentős szerepet játszik az emberek életminőségének javításában. Tudjuk, hogy vállalatunk

Részletesebben

EU / UNDP projekt a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának, mint a harmonizáció, versenyképesség és szociális kohézió eszköze, felgyorsítása az EU hat új tagállamában és két tagjelölt országban 2007.

Részletesebben

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT

TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

A KEG Nyrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó irányelvei

A KEG Nyrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó irányelvei A KEG Nyrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó irányelvei Bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás tilalma Tilos a bennfentes kereskedelem és a piacbefolyásolás. Bennfentes kereskedelem: a) a bennfentes

Részletesebben

Határozati javaslat. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2010.(XI.30.) számú határozata

Határozati javaslat. Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének./2010.(XI.30.) számú határozata E L İ T E R J E S Z T É S a Krúdy Gyula Városi Mővelıdési Központ és Könyvtár SZMSZ-ének módosítására. Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. november 30-i ülésére Elıterjesztı:

Részletesebben

6. A nemzetközi szerzıdések joga II.

6. A nemzetközi szerzıdések joga II. 6. A nemzetközi szerzıdések joga II. Nemzetközi jog I. elıadás 2010. 10. 14. Vázlat 1. A nemzetközi szerzıdés kötelezı ereje és teljesítésének biztosítékai 2. A szerzıdések értelmezése a) Az értelmezés

Részletesebben

2005. évi CXXXIX. törvény. a felsıoktatásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY CÉLJA

2005. évi CXXXIX. törvény. a felsıoktatásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY CÉLJA 2005. évi CXXXIX. törvény a felsıoktatásról Az Országgyőlés annak érdekében, hogy a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történı csatlakozásával a magyar felsıoktatás az Európai Gazdasági Térség felsıoktatási

Részletesebben

SZÁLLÍTÓI ETIKAI ELVEK

SZÁLLÍTÓI ETIKAI ELVEK 5 / 1.oldal SZÁLLÍTÓI ETIKAI ELVEK 1. AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉS A jelen Szállítói etikai elvek (a továbbiakban Elvek ) rendelkezései mellett a Szállító köteles megfelelni a Szállítóra

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

Esélyegyenlőségi szabályzat

Esélyegyenlőségi szabályzat MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:

Részletesebben

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE Európai Gazdasági és Szociális Bizottság TEN/445 Az uniós közlekedéspolitikák szociális szempontjai Brüsszel, 2011. június 15. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE Az uniós politikák hatása

Részletesebben

A Munkában megrokkantak és elhunytak XV. Nemzetközi Emléknapja április 28.

A Munkában megrokkantak és elhunytak XV. Nemzetközi Emléknapja április 28. A Munkában megrokkantak és elhunytak XV. Nemzetközi Emléknapja 2010. április 28. Alapítványunk a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével együttmőködve a Vasas Szakszervezet székházában emlékezett

Részletesebben

Enying Város Önkormányzatának (8130 Enying, Kossuth L. u. 26.) Esélyegyenlıségi programterve 2010.

Enying Város Önkormányzatának (8130 Enying, Kossuth L. u. 26.) Esélyegyenlıségi programterve 2010. Enying Város Önkormányzatának (8130 Enying, Kossuth L. u. 26.) Esélyegyenlıségi programterve 2010. Esélyegyenlıségi terv Enying Város Önkormányzata - mivel költségvetési szervként 50 fınél több munkavállalót

Részletesebben

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról 156. sz. Egyezmény a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,

Részletesebben

MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS ÜZEMI TANÁCS E

MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS ÜZEMI TANÁCS E IPSOS ZRT. SORSZÁM BLOKKSZÁM 0 1 1 2 3 4 5 6 7 1096 BUDAPEST, THALY KÁLMÁN U. 39. MINTA: Nyilvántartási azonosító: 378-0001 8 MUNKAHELYI FOGLALKOZTATÁSI VISZONYOK KUTATÁS ÜZEMI TANÁCS E HELYSÉG: Budapest:...

Részletesebben

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés [F1] Az alapfeltételekkel kapcsolatos általános kérdések (3. cikk (1) bekezdés) [F101] Törvényekben vannak-e lefektetve a munkaviszonyra vonatkozó szabályok? [F102] Kizárólag törvényileg van-e szabályozva

Részletesebben

Munkaszerzıdés. 1. A munkaviszony célja, tartalma

Munkaszerzıdés. 1. A munkaviszony célja, tartalma Munkaszerzıdés mely létrejött egyrészrıl a : Consogno-Tóth Szolgáltató Kft.(Székhelye: 9011 Gyır, Lehár F. u. 62., a cég jegyzékszáma: 08-09-021338) munkáltatói jogkör gyakorló: Tóth György ügyvezetı,

Részletesebben

Önkéntesség. Önkéntes Törvényrıl a teljesség igénye nélkül

Önkéntesség. Önkéntes Törvényrıl a teljesség igénye nélkül Önkéntesség Önkéntes Törvényrıl a teljesség igénye nélkül Pap András Ifjúsági Unió Szekszárd - 2005. Törvény Országgyőlés által elfogadott 2005. évi LXXXVIII. törvény A közérdekő önkéntes tevékenységrıl

Részletesebben

MAGATARTÁSI KÓDEX. MAGATARTÁSI KÓDEX A magatartásra vonatkozó alapelvek

MAGATARTÁSI KÓDEX. MAGATARTÁSI KÓDEX A magatartásra vonatkozó alapelvek MAGATARTÁSI KÓDEX MAGATARTÁSI KÓDEX A magatartásra vonatkozó alapelvek A Duvenbeck Vállalatcsoport (továbbiakban Duvenbeck ) számára magától értetődik a munkavállalókkal 1, az ügyfelekkel, a beszállítókkal,

Részletesebben

I. Számú melléklet. Elfogadó Nyilatkozat

I. Számú melléklet. Elfogadó Nyilatkozat I. Számú melléklet Elfogadó Nyilatkozat az Exbus Vagyonkezelı Befektetési Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság valamennyi, az Ajánlattevı által nem tulajdonolt 56 forint (ötvenhat forint) névértékő, névre

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT. Foglalkoztatási és Szociális Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság IDEIGLENES 2006/2105(INI) 19.7.2006 JELENTÉSTERVEZET A fogyatékkal élık helyzete a kibıvült Európai Unióban: az Európai Akcióterv 2006-2007

Részletesebben

ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT

ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT ÜZLETI TANÁCSADÓK ÉS MUNKAERİ-PIACI SZOLGÁLAT EGYÜTTMŐKÖDÉSI HÁLÓZAT KIALAKÍTÁSA ÜZLETI ÉS NON-PROFIT TANÁCSADÓK EGYÜTTMŐKÖDÉSE FOGYATÉKOS EMBEREK MUNKAERİ-PIACI INTEGRÁCIÓJA ELİSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN Vezetıi

Részletesebben

Működési Kódex. Közös értékek szerint élni. Együtt értékeket teremteni. Deutsche

Működési Kódex. Közös értékek szerint élni. Együtt értékeket teremteni. Deutsche Működési Kódex. Közös értékek szerint élni. Együtt értékeket teremteni. Deutsche Telekom!" === Tartalom Előszó 4 Előzetes megjegyzések 6 A vállalatcsoport jövőképe, értékrendje 6 Megvalósítás 7 Alkalmazás

Részletesebben

CSOPORTMEGÁLLAPODÁS AZ EGÉSZSÉGGEL ÉS BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS ALAPELVEKRİL

CSOPORTMEGÁLLAPODÁS AZ EGÉSZSÉGGEL ÉS BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS ALAPELVEKRİL végleges változat CSOPORTMEGÁLLAPODÁS AZ EGÉSZSÉGGEL ÉS BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS ALAPELVEKRİL GDF SUEZ Accord sante sécurite VFinale modif apres Reunion 27janv2010 (2)_HO2 1 Elıszó Jelen megállapodás aláírói

Részletesebben

Szécsény Kistérség. Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat

Szécsény Kistérség. Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szécsény Kistérség Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Mőködési Szabályzat (Egységes szerkezetben) Szécsény, 2010. január I. Általános szabályok: A Szervezeti és Mőködési

Részletesebben

Code of Conduct. Etikai kódex BOS csoport. focused on customer - driven by innovations

Code of Conduct. Etikai kódex BOS csoport. focused on customer - driven by innovations Code of Conduct Etikai kódex BOS csoport focused on customer - driven by innovations Tartalomjegyzék Az etikai kódex jelentése 3 1. Alapvető követelmények 4 2. Vezetők és munkatársak a BOS-nál 5 2.1 Személyes

Részletesebben

Hatályos: szeptember 12.

Hatályos: szeptember 12. 6/2016.számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére Stratégia a fogyatékos személyek Szövetkezeti

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT P I R O S K A Ó V O D A 1171 Budapest, Pesti út 368. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2009. augusztus 31. Készítette: Bagdi Sándorné óvodavezetı TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések...2

Részletesebben

A Thököly Imre Kéttannyelvő Általános Iskola

A Thököly Imre Kéttannyelvő Általános Iskola Thököly Imre Kéttannyelvő Általános Iskola 4200. Hajdúszoboszló, Kölcsey u.2-4. 52/557-673 Fax:52/557-674 OM szám: 031 030 E-mail:thokoly@fibermail.hu www.thokoly.hu A Thököly Imre Kéttannyelvő Általános

Részletesebben