Integrált beszállítói lánc. IBM beszállítói üzletviteli alapelvek
|
|
- Kornélia Pintér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Integrált beszállítói lánc IBM beszállítói üzletviteli alapelvek
2 IBM beszállítói üzletviteli alapelvek Az IBM cég mindig is magas elvárásokat fogalmazott meg saját üzletmenetére vonatkozóan ezek a vállalati és szociális felelősségtől kezdve a szigorú üzleti etikáig terjedően minden területet felölelnek, beleértve az összes vonatkozó törvény és szabályozás betartását is. Ennek fejében az IBM ugyanezt az elkötelezettséget elvárja beszállítóitól is. 2 Ebből kifolyólag fogalmaztuk meg az IBM beszállítói üzletviteli alapelveket. Ezen alapelvek tartalmazzák az ügyfeleink felé vállalt kötelezettségeink, innovációs hagyományaink, valamint a bizalomra és a személyes felelősségre épülő kapcsolataink leírását. Egyúttal megszabják az IBM céggel folytatott üzletmenet feltételeit is. Célunk, hogy beszállítóinkkal együttműködve biztosítsuk ezen alapelvek maradéktalan betartását, valamint, hogy beszállítóink is előírják ugyanezeket mindazon saját beszállítóiknak akikkel együtt dolgoznak az IBM cég felé történő teljesítés menetében. Ezen alapelveket gyelembe vesszük a beszállítók kiválasztásánál, betartásukat pedig gyelemmel kísérjük. Nem önként vállalt vagy kényszermunka Az IBM beszállítói semmiképpen nem alkalmaznak kényszerített vagy nem önként vállalkozó munkaerőt (pl. kényszerített, kötelezett, szerződéses vagy nem önkéntes börtönmunkásokat); a munkaviszony önkéntes. (A szerződéses pontos magyarázata a külön irányelvekben található). Gyermekmunka Az IBM beszállítói nem alkalmaznak gyermekkorú munkaerőt. A gyermek szó bármely 15 (ha az ország jogrendszere lehetővé teszi, akkor 14) éves kora alatt foglalkoztatott, illetve a tankötelezettségi kor vagy az országban hatályos minimális foglalkoztatási életkor alatt foglalkoztatott személyre utal (amelyik nagyobb). Támogatjuk az olyan, szabályos munkaterületi gyakornoki programok alkalmazását, amelyek megfelelnek az ilyen programokra alkalmazható minden jogi és egyéb szabályozásnak. Bérek és juttatások Az IBM beszállítóitól elvárt minimum, hogy megfelelnek a munkabérre és munkaidőre vonatkozó összes törvénynek és szabályozásnak, beleértve a minimálbérre, túlórára, teljesítménybérre, és az ellentételezés egyéb elemeire vonatkozókat is, valamint biztosítják a törvényben előírt kötele-ző juttatásokat. Munkaidő Az IBM beszállítói nem léphetik túl a helyi szabályozás szerinti megengedett munkaidőt, továbbá megfelelően díjazzák a túlórákat. A munkásoktól (túlórával együtt) legfeljebb heti 60 munkaóra várható el, kivéve rendkívüli körülmények esetén, az érintettek beleegyezésével. Olyan orszá-gokban, ahol a maximális munkahét rövidebb, azt a szabályt kell alkalmazni. A beszállítónak hetente legalább egy szabadnapot kell biztosítania alkalmazottai számára. Hátrányos megkülönböztetés tilalma Az IBM beszállítói a szerződéskötés és az alkalmazás gyakorlatában nem tehetnek különbséget rassz, vallás, életkor, nemzetiség, szociális vagy etnikai hovatartozás, szexuális beállítottság, nem, nemi identitás vagy annak kifejezése, családi állapot, terhesség, politikai meggyőződés vagy fogyatékosság alapján. Tisztelet és személyes méltóság Az IBM beszállítói megfelelő tisztelettel bánnak minden alkalmazottal, nem alkalmaznak testi fenyítést, erőszakkal való fenyegetést, illetve bármilyen zikai kényszert vagy zaklatást.
3 IBM beszállítói üzletviteli alapelvek (Continued) 3 Egyesülési Jog A szállító tiszteletben tartja alkalmazottainak azon törvényes jogát, hogy csatlakozhatnak munkásszervezetekhez, illetve elállhatnak a csatlakozástól, beleértve a szakszervezeteket is. A beszállítóknak joguk van olyan kedvező munkafeltételeket teremteni melyek a nyílt és akadály-talan alkalmazott-vezető kommunikációt is magukban foglalják, mintegy alternatívát kínálva a dolgozóknak harmadik fél által történő kéviselettel szemben. Egészség és biztonság A beszállítók az összes vonatkozó jogszabálynak és egyéb szabályozásnak megfelelően bizton-ságos és egészséges munkahelyet biztosítanak alkalmazottaik számára. Ezen kötelezettségek-kel összhangban az IBM beszállítóinak hatékony programokat kell bevezetnie az életbiztonság-gal, a balesetek kivizsgálásával, a vegyi biztonsággal, az ergonómiával stb. kapcsolatban, és meg kell azokat valósítania, továbbá ugyanilyen egészségi és biztonsági színvonalat kell nyújta-nia az alkalmazottaknak biztosított minden létesítményben. A beszállítóknak törekedniük kell az ezen követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő irányítási rendszerek megvalósítására. Jogszabályok, valamint szabályozások és egyéb jogi követelmények Az IBM beszállítóinak be kell tartaniuk az összes vonatkozó jogszabályt és szabályozást üzleti tevékenységük minden helyszínén. Etikus magatartás Az IBM elvárja, hogy beszállítói a legmagasabb etikai normáknak megfelelően végezzék üzleti tevékenységüket. A beszállítóknak szigorúan be kell tartaniuk a megvesztegetésre, korrupcióra és tiltott üzleti gyakorlatra vonatkozó minden törvényt és szabályozást. Kommunikáció A beszállítóknak elérhetővé kell tenniük az IBM beszállítói üzletviteli alapelveket és más lényeges információkat az alkalmazottak számára, a munkavállalók és a felügyeletet végzők anyanyelvén. Meg gyelés és dokumentálás A beszállítóknak rendelkezniük kell az IBM beszállítói üzletviteli alapelveknek való megfelelést igazoló dokumentációval, melyhez az IBM cégtől érkező kérés esetén hozzáférést kell biztosítaniuk. A környezet védelme Az IBM beszállítói tevékenységüket a környezet védelmét gyelembe véve végzik. Alapvető elvárás, hogy a beszállítók betartsák az összes vonatkozó környezetvédelmi törvényt, szabályozást és szabványt, pl. a vegyi anyagok és a hulladékok kezelésével és elhelyezésével, az újrahasznosítással, az ipari szennyvízkezeléssel és -kibocsátással, a légszennyező anyagok kibocsátásának szabályozásával, a környezeti engedélyekkel és környezeti jelentésekkel kapcsolatban. A beszállítóknak meg kell felelniük továbbá minden, az IBM cégnek biztosított termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozó egyedi környezeti követelménynek, mely a termékleírásban és a szerződésben szerepel. A beszállítóknak törekedniük kell az ezen követelményeknek való megfelelést lehetővé tévő irányítási rendszerek megvalósítására.
4 Dokumentációs előzmények 1.0-ás verzió Létrehozva: június 2.0-ás verzió Kiadás: július. Kiegészítések az Egyesülési Jog, a Kommunikáció valamint a Meg gyelés és dokumentálás részekben. 4
5 Copyright: IBM Corporation 2005 IBM Corporation Route 100 Somers, NY Nyomtatás helyszíne: Egyesült Államok ás verzió Minden jog fenntartva. Az IBM és az IBM embléma védjegyei vagy bejegyzett védjegyei az International Business Machines Corporation vállalatnak az Egyesült Államokban és/vagy más országokban. Más cég-, termék- és szolgáltatásnevek másik cégek védjegyei és szolgáltatás védjegyei lehetnek.
Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex
Wienerberger CBME Szállítói etikai kódex A Wienerberger CBME elkötelezett a tisztesség és fenntarthatóság magas szintű normái iránt, és a nulla tolerancia elvét alkalmazza az olyan etikátlan magatartással
Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is.
Etikai kódex 1 Bevezetés Etikai kódexünket minimális irányadó normaként alkalmazzuk célunk, a termelési környezet és a munkafeltételek folytonos etikai és szociális szempontból esedékes - javítása érdekében.
Xella Csoport Szállítói Magatartási Kódex
Xella Csoport Szállítói Magatartási Kódex Xella Supplier Code of Conduct Preambulum A Xella Csoport vállalatait üzleti tevékenységének valamennyi területén nemzetközi-, nemzetiés helyi törvények, rendeletek
2011 Április. Szállítói Etikai Szabályzat
2011 Április Szállítói Etikai Szabályzat BEVEZETÉS A magas etikai színvonalon folytatott üzleti tevékenység alapvető fontosságú a Sodexo számára. Ennek tükrében jött létre a Szállítói Etikai Szabályzat,
MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT
MAGATARTÁSI KÓDEX PARAT VÁLLALATI CSOPORT Kedves Munkatársaink! Társaságunk legfőbb értéke munkatársaink és külső üzleti partnereink cégünkbe vetett bizalma. A bizalom fenntartásához korrekt és példamutató
Integrált beszállítói lánc. IBM beszállítói üzletviteli alapelvek: Irányelvek
Integrált beszállítói lánc IBM beszállítói üzletviteli alapelvek: Irányelvek Tartalom 1. pont: 4 Kényszermunka 2. pont: 5 Gyermekmunka 3. pont: 6 Bérek és juttatások 4. pont: 7 Munkaidő 5. pont: 8 Hátrányos
A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe
A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe Szerkesztette Grafikai koordináció Vállalati Kommunikáció Jóváhagyta Assicurazioni Generali S.p.A. Igazgatósága Milánó, 2011. december 16. Bevezető Az elmúlt
Esélyegyenlőségi Képzés
Esélyegyenlőségi Képzés KEOP 6.1.0/B/09-2009-0014 Erdei tanóra program Nógrád megyében című projekt projektmenedzsment tagjai és a DIPO Khe. alkalmazottai számára Készítette: Glázer Éva Bánk, 2010. március
Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX
Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX 2014 Tartalomjegyzék Az Etikai Kódex alkalmazási köre... 3 Magatartás az Egyesületben, illetve azon kívül... 3 A jogszabályok betartása... 3 Kapcsolat
Szállítói szabványok
Szállítói szabványok Az Arconic fenntartható és etikus üzleti gyakorlatok iránti folyamatos elkötelezettsége részeként együttműködünk beszállítóinkkal, alvállalkozóinkkal, tanácsadóinkkal és más felekkel,
EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november
EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk
Útmutató az Etikai kódex (CEP) kitöltéséhez
Útmutató az Etikai kódex (CEP) kitöltéséhez Az Etikai Kódex (Code of Ethical Purchasing) célja. A kódex célja, hogy felelősséget tudjunk vállalni a nálunk dolgozókért - ez vonatkozik azokra is, akik termékeket
A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE
A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE 4.0 változat Bevezetés Jelmondatához híven Csak a legjobb lehet elég jó a LEGO Csoport szeretne megfelelni vállalt kötelezettségének egy új és változó világban is, amelyben
TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe
TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Globális Szerződés kezdeményezéséhez való csatlakozást követően a Sanofi kötelezettséget vállalt az ott rögzített
AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA
AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA 1. A Szabályzat célja Az Electroluxnál nagy hagyománya van annak, hogy biztonságos és egészséges munkakörnyezetet kínál, és kiemelten törődik a környezetével,
Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre.
ETIKAI KÓDEX 1. Bevezető rendelkezések Az ÉMK Kft. (továbbiakban Társaság, Vállalat) elkötelezetten törekszik a jogszerű, etikus és átlátható működésre. Munkaköri feladataik ellátása közben a munkavállalók
DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT
DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT 1 / 4 Tisztelt alvállalkozónk: A Sapa egy számos területen tevékenykedő nemzetközi ipari vállalatcsoport. A Sapa üzleti tevékenységében mélyen
Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe
Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexe Tulajdonosi Bevezető Kedves Kollégák! Önök a Csepel Metall Vasöntöde Kft. Etikai kódexét tartják a kezükben. Az Etikai Kódex célja, hogy a Csepel Metall Vasöntöde
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
MTA Agrártudományi Kutatóközpont ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 0 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
A Vodafone beszerzési etikai kódexe
A Vodafone beszerzési etikai kódexe A Vodafone a világ egyik legnagyobb mobil távközlési szolgáltató vállalataként jelentős szerepet játszik az emberek életminőségének javításában. Tudjuk, hogy vállalatunk
Roche beszállítói. etikai kódex
Roche beszállítói etikai kódex Roche beszállítói etikai kódex A Roche minden üzleti tevékenységében elkötelezett a fenntarthatóság iránt és a lehető legszigorúbb etikai követelmények érvényesítését célozza
NSG Csoport Beszállítói etikai kódex
Bevezető NSG Csoport Beszállítói etikai kódex Az NSG Csoport arra törekszik, hogy üzletvitelének az NSG Csoport Értékek és Elvek nyilatkozatban leírtaknak megfelelő professzionális, jogkövető és etikai
Az Electrolux Csoport Általános Munkahelyi Szabályzata
Az Electrolux Csoport Szabályzata A Szabályzat funkcionális felelőse: A Szabályzatért személyesen felelős személy: A Szabályzat utolsó felülvizsgálatának dátuma: A Szabályzatot jóváhagyta az Electrolux
ELECTROLUX MUNKAHELYI MAGATARTÁSI SZABÁLYZAT
ELECTROLUX MUNKAHELYI MAGATARTÁSI SZABÁLYZAT Bevezetés Az Electrolux Csoport célul tűzte ki, hogy vásárlói, alkalmazottai és részvényesei számára a világ legjobb készülékgyártó vállalata legyen. E jövőkép
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2017-ES ÉVRE VONATKOZÓAN
BHAKTIVEDANTA HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2017-ES ÉVRE VONATKOZÓAN Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény rendelkezéseivel összhangban
ULT Mezőgazdasági Foglalkoztatási Gyakorlatok
ULT Mezőgazdasági Foglalkoztatási Gyakorlatok Globális ALP Lábnyom PMI / JTI ALP Origin Origin ULT & PMI / JTI Origin 3 rd Party JTI / PMI ALP Origin 3 rd Party Origin Az ULT együttműködik a nagyobb dohánytermék
Beszállítói magatartási. kódex
Beszállítói magatartási kódex Beszállítói magatartási kódex 1. A MUNKAVÁLLALÁS SZABADON VÁLASZTHATÓSÁGA 1.1 Kizárt a kényszerített vagy kötelezővé tett munka bármilyen formája, beleértve az adósrabszolgaságot,
CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX
MAN CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX) BESZÁLLÍTÓK ÉS ÜZLETI PARTNEREK SZÁMÁRA -1- TARTALOMJEGYZÉK Előszó..2 1. A társaság felelőssége.3 2. Átlátható üzleti kapcsolatok 3 3. Tisztességes piaci magatartás..4
PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés
[F1] Az alapfeltételekkel kapcsolatos általános kérdések (3. cikk (1) bekezdés) [F101] Törvényekben vannak-e lefektetve a munkaviszonyra vonatkozó szabályok? [F102] Kizárólag törvényileg van-e szabályozva
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció. A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik
Egyenlő bánásmód és diszkrimináció A megkülönböztetés- mentességi jog alapfogalmai Uszkiewicz Erik A magyar szabályozás I. Alaptörvény XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE
A LEGO Csoport ETIKAI KÓDEXE 5.0 változat Bevezetés Csak a legjobb lehet elég jó a LEGO Csoport történetét ez az alapelv vezérli, melyet üzleti tevékenységünk minden területén alkalmazunk. Felismerve a
Hatályos: től
MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 2015 Hatályos: 2015.01.01-től Készítette: Szentesi Zsuzsanna humánpolitikai csoportvezető Szivák Ildikó gazdasági igazgató Budapest Jogszabályi
TÉNYLEG CSAK TEHER A MEGRENDELŐI ÉS A VEVŐI AUDIT? GYAKORI KÖVETELMÉNYEK
TÉNYLEG CSAK TEHER A MEGRENDELŐI ÉS A VEVŐI AUDIT? GYAKORI KÖVETELMÉNYEK Gergely Edit 2014. szeptember 23. MEGRENDELŐI ÉS VEVŐI AUDITOK ÉS CÉGCSOPORTON BELÜLI KI, MIÉRT, KIT, HOGYAN? Ki? Multinacionális
Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 34. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete
Menedzsment alapjai A vezetés és a szervezet környezete A szervezet mikro és makro környezete Politikai-jogi környezet Technológiai és tudáskörnyezet Verseny- vagy akciókörnyezet Szervezet Gazdasági környezet
FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS 2015. A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata a fenntarthatóság fontosságáról a szervezet és stratégiája számára
Stratégia és analízis G4-1 A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata a fenntarthatóság fontosságáról a szervezet és stratégiája számára 3-4. Szervezeti profil G4-3 A szervezet neve 52. G4-4 Elsődleges
A Smiths Beszállítói üzleti etikai kódexe
A Smiths Beszállítói üzleti etikai kódexe A Smiths Group globális vállalatként a világ minden táján ügyfelekkel, részvényesekkel és beszállítókkal áll kapcsolatban. Ezek az érdekelt felek, valamint az
Esélyegyenlőségi terv 2011.
Esélyegyenlőségi terv 2011. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, Újhartyán Község Önkormányzata az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja
Etikai Kódex. Törvények, etikai alapelvek, általános magatartási szabályok beszállítóknak, alvállalkozóknak. Etikai Kódex fogalma.
1 Etikai Kódex Etikai Kódex fogalma. A Vállalkozás vezetőinek és munkatársainak a társaságon kívüli üzleti kapcsolatokban, és a társaságon belüli munkakapcsolatokban tanúsítandó magatartásformáit szabályozó,
NSG Group Beszállítói etikai kódex
Bevezető NSG Group Beszállítói etikai kódex Az NSG Csoport arra törekszik, hogy üzletvitelének az NSG Csoport Értékek és Elvek nyilatkozatban leírtaknak megfelelő professzionális, jogkövető és etikai volta
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal
Szállítói szabályzat. Imperial Logistics International B.V. & Co. KG
Szállítói szabályzat Imperial Logistics International B.V. & Co. KG www.imperiallogistics.com 2 Globálisan tevékenykedő vállalatként különös felelősséggel tartozunk a tisztességes munkahelyi és társadalmi
1./ A legkisebb bérek megállapításáról szóló évi Ajánlás (ILO 135. sz. Ajánlás, június 22., Genf)
Legkisebb munkabér megállapítása 1./ "A legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásról szóló 1928. évi Egyezmény"(ILO 26. sz. Egyezmény, 1928. június 16., Genf) kihírdette: 1932. évi XIX. tv.
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2010. MÁJUS 31-TŐL 2012. DECEMBER 31-IG TERJEDŐ IDŐSZAKRA Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen Kisbér Város Önkormányzata az alábbi
Esélyegyenlőségi szabályzat
MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:
JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21.
CSR az érdekképviseleti szervezeteknél Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft. Mai program Délelőtt: Alternate Kft. bemutatása Mi fán terem
A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata
A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata A feddhetetlenség a legfontosabb. Úgy kell dolgoznunk a mindennapok során, hogy megfeleljünk azoknak a legmagasabb szintű etikai normáknak, amelyek elvárhatók
A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN
A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN Minthogy évek óta a Valeo Csoport kiemelt vállalati és környezeti felelısségének tudatában tevékenykedik, ezt a felelısségét a nemzeti jogszabályok valamint
I. Bevezetés. II. Általános célok, etikai elvek A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE I. Bevezetés Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebetv.) alapelvi szinten
PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, a Nagymágocsi Petőfi Sándor Művelődési
KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018
KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 Célok A Brunswick Corporation teljes elkötelezettséget vállal a tisztességes üzletvitel
A Compass Group Etikai Kódexe
A Compass Group Etikai Kódexe 1.2. kiadás A Compass Group etikai kódexe és az ENSZ Global Compact programja Mivel vállalatunk világszinten vezető szerepet tölt be ezen a területen, a legmagasabb szintű
Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv
Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv 2019. Jelen esélyegyenlőségi terv az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.), a 2012. évi I. tv.
E SÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
Európai Üzleti Szakközép és Szakiskola OM: 200466 7623 Pécs, Szabadság u. 23. Tel.: 06-72/516-118; 06-72/522-889 Honlap: www.euszki.hu e-mail: info@euszki.hu E SÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Jelen munkahelyi esélyegyenlőségi
Esélyegyenlőségi terv
2018. 02. 01. Esélyegyenlőségi terv Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal 28. számú melléklet SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden köztisztviselőnek azt a
Általános információk. Beszerzéspolitikai irányító bizottság 17.06.2009. Jóváhagyás dátuma
Általános információk A szabályzat címe Jóváhagyta Jóváhagyás dátuma Hatókör A szabályzat célja Az NSG csoport szállítói etikai kódexe Beszerzéspolitikai irányító bizottság 17.06.2009 A szabályzat az NSG
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök
Készítette: dr. Lukács Andrea közbeszerzési tanácsadó, szakértő, Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége, alelnök 2013.12.20. dr. Lukács Andrea, 1 A közbeszerzési irányelvek lehetőséget adnak a szociális
Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem
Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI
Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata
Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata ELŐSZÓ Az adományszervezők számos területen, különböző országokban, és különböző körülmények között dolgoznak, de van néhány alapvető, közös értékük
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program III. rész Jogszabályi környezet Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,
Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek
Jövőkép, Küldetés, Stratégia és Értékek Jövőképünk Vezető szerepet kívánunk betölteni a bevonatok területén, mindenkor kiváló minőségű, innovatív és fenntartható megoldásokat kínálunk, amelyekben ügyfeleink
A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE Készítette: Varga Lászlóné gazdasági igazgatóhelyettes Kiadás időpontja: 2008. január. 10. Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő
Szállítói Etikai Kódex
Szállítói Etikai Kódex A FELELŐS BESZERZÉSI TEVÉKENYSÉG AKTÍV ELŐMOZDÍTÁSA A SZÁLLÍTÓI LÁNCBAN 1. Bevezető a LafargeHolcim fenntartható beszerzési tevékenységéhez 1.1. A LafargeHolcim elkötelezte magát
A LEIPNIK-LUNDENBURGER INVEST Beteiligungs AG és leányvállalatainak Üzleti Megfelelőségi Szabályzata. Magyarország. 1. verzió
A LEIPNIK-LUNDENBURGER INVEST Beteiligungs AG és leányvállalatainak Üzleti Megfelelőségi Szabályzata Magyarország 1. verzió MÓDOSÍTÁSOK Aktuális verzió: V1 Verzió Dokumentum Alkalmazandó 1 Üzleti Megfelelőségi
Ügyfélelégedettség-mérés 2014-ben hozott határozatok esetében
Ügyfélelégedettség-mérés 2014-ben hozott határozatok esetében A határozat típusa a válaszadók körében ( Igen válaszok aránya) jogsértést megállapító 29,2 egyezséggel zárult 27,8 kérelmet elutasító 50,7
ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt.
Rába Járműipari Holding Nyrt. ETIKAI KÓDEX 9027 Győr, Martin u. 1. Postacím: 9002 Győr, Pf.: 50 Telefon: 06-96-622 600 Fax: 06-96-624 909 E-mail: raba@raba.hu www.raba.hu Tartalomjegyzék A kódex hatálya...3
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE
MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG ETIKAI KÓDEXE 2011 1. Az Etikai Kódex célja és alapelvei 1.1 A MÜTF ALUMNI SZAKMAI KÖZÖSSÉG (továbbiakban: MASZK) Etikai Kódexe a Közösség etikai önszabályozásának dokumentuma.
II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
II. RÁKÓCZI FERENC GIMNÁZIUM ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV 2011.01.01-2012.12.31. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A 2011. január 1-jétől 2012.december 31-ig terjedő időszakra Jelen Esélyegyenlőségi Terv az egyenlő bánásmódról
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, a BZSH Benjamin Óvoda az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja meg: I. Általános célok, etikai
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT
ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 64/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 64/2018.
MAGATARTÁSI KÓDEX. MAGATARTÁSI KÓDEX A magatartásra vonatkozó alapelvek
MAGATARTÁSI KÓDEX MAGATARTÁSI KÓDEX A magatartásra vonatkozó alapelvek A Duvenbeck Vállalatcsoport (továbbiakban Duvenbeck ) számára magától értetődik a munkavállalókkal 1, az ügyfelekkel, a beszállítókkal,
Az üzleti magatartás szabályzata
A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata Gyógyszereink képesek alapjaiban befolyásolni az emberek egészségét. Vevőink és a társadalom egész mindnyájunkra számít minden munkakörben, hogy segítséget
A Munka Törvénykönyve változásai január 1-től
A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től A Munka Törvénykönyve változásai 2018. január 1-től 1. 2. egyrészt az európai uniós joggal és a nemzetközi (ILO) egyezményekkel való összhang megteremtése
ISO Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez
Minőségirányítási rendszerek. Útmutató a működés fejlesztéséhez 2 a folyamatszemléletű megközelítés alkalmazását segíti elő az érdekelt felek megelégedettségének növelése céljából kiemeli a következő szempontok
Az Accenture Beszállítói Magatartási Kódexe Beszállítói Magatartási Kódex
Beszállítói Magatartási Kódex Az Accenture fenntartja a jelen kódex szabályozási és üzleti környezetben bekövetkezett változásokat tükröző módosításának jo gát Bevezetés Mivel folyamatosan arra törekszünk,
A Valueable hálózat ARANY fokozatú védjegye és megszerzésének követelményei
A Valueable hálózat ARANY fokozatú védjegye és megszerzésének követelményei Valueable arany fokozat A Valueable védjegy megítélése annak elismerését jelenti, hogy egy vendéglátóipari munkáltató az esélyegyenlőség
2003. évi CXXV. törvény
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról Az Országgyűlés elismerve minden ember jogát ahhoz, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, azon szándékától vezérelve,
Esélyegyenlőségi terv
Esélyegyenlőségi terv 2013.07.18-tól visszavonásig érvényes (Jelen esélyegyenlőségi terv egységes szerkezetbe foglalt belső dokumentum, összhangban a KMOP-1.5.2-2008-0020 azonosítószámú pályázati projekt
XXXIII. Magyar Minőség Hét 2014 Átállás az ISO/IEC 27001 új verziójára 2014. november 4.
2014 Átállás az ISO/IEC 27001 új verziójára 2014. november 4. Móricz Pál ügyvezető igazgató Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. változások célja Előadás tartalma megváltozott fogalmak, filozófia mit jelentenek
Vásárlóra vonatkozó melléklet
Vásárlóra vonatkozó melléklet C&A entitás: C&A Mode Kft. Létrehozás dátuma létrehozta 2018. 04. GDPR csapat Felülvizsgálat dátuma felülvizsgálta Aktuális verzió 0.5 Titoktartás Külső Következő felülvizsgálat
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND 1. Törvényi háttér Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK
UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK Meggyőződésünk, hogy az üzlet csak olyan társadalmakban lehet sikeres, ahol védik és tiszteletben tartják az emberi jogokat. Elismerjük, hogy az üzleti
Az esélyegyenlőségi terv értékelése 2013.
Az esélyegyenlőségi terv értékelése 2013. A Debreceni Művelődési Központ fontos feladatának tekinti az esélyegyenlőség érvényesítését a munkahelyi alkalmazottak körében. 2012-ben, esélyegyenlőségi felelőst
Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető
Teremts esélyt magadnak és másoknak! Támogatók: Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Sellei Anna 2008. június 26., Budapest Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány FAT intézményi
Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában
A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában Az Európa Tanács keretében elfogadott Európai Szociális Karta (1961), illetve a jelen évezred szociális és gazdasági jogait egyedülálló részletességgel felmutató,
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.
Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:
i-cell Mobilsoft Zrt. Etikai szabályzat
2019 JÁRMŰKÖVETÉS ÚTDÍJFIZETÉS KOMPLEX RENDSZEREK TARTALOMJEGYZÉK Vezérigazgatói üzenet Értékeink, hitvallásunk Feddhetetlenség 4 5 Bizalom és nyitottság Hiszünk a folyamatos fejlődésben Társadalmi felelősség
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei. Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa
A környezetbarát közbeszerzés jogi lehetőségei Dr. Kovács László jogi tanácsadó Közbeszerzések Tanácsa A zöld közbeszerzés jogi feltételei az Unióban 1997. Európai Unió elkötelezte magát a fenntartható
Az Accenture Beszállítói Magatartási Kódexe Beszállítói Magatartási Kódex
Beszállítói Magatartási Kódex változásainak megfelelően Bevezetés Mivel folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló teljesítményt biztosítsunk ügyfeleink, vállalatunk és részvényeseink számára, az Accenture
Szállítói Magatartási Kódex - OTTO FUCHS KG
Formát és funkciót a csúcsteljesítményű anyagoknak Szállítói Magatartási Kódex - OTTO FUCHS KG...korrekt munkavégzés 2 OTTO FUCHS TARTALOM 1. ELŐSZÓ 3 2. ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 3 3. GAZDASÁGI KÉRDÉSEK 3 3.1
I. Előszó. Együttműködés
A Volkswagen Konszern a fenntarthatóságra vonatkozó követelményei az üzleti partnerekkel való kapcsolatokban (Code of Conduct üzleti partnerek esetében) I. Előszó Az alábbi követelmények körvonalazzák
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV 2012. 2013. évre
MTA Agrártudományi Kutatóközpont ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV 2012. 2013. évre Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán főigazgató 1 Az MTA ATK Esélyegyenlőségi terve 2012. január 1.-től 2013. december 31.-ig
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV. 2014. augusztus 20-tól 2015. december 31-ig terjedő időszakra
Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény OM: 038451 6300 Kalocsa, Tompa M. u. 10-14.. Tel.: 78/461-667, e-mail: nebulokalocsa@gmail.com ESÉLYEGYENLŐSÉGI
ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek
BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai
CERTA KFT. ETIKAI KÓDEX ÉS CÉGFELELŐSSÉGI POLITIKA
CERTA KFT. ETIKAI KÓDEX ÉS CÉGFELELŐSSÉGI POLITIKA 1. Az Etikai Kódex célja: Ezen etikai kódex célja, hogy a vezetőség tagjai és az alkalmazottak számára bemutassa a betartandó etikus és jogszerű magatartást.
Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012
Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen
ALDEBRŐ-TÓFALU KÖRJEGYZŐSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE
ALDEBRŐ-TÓFALU KÖRJEGYZŐSÉG ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE 2010-2015 Aldebrő-Tófalu Községek Körjegyzősége, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/A. -ának, és az Egyenlő bánásmódról
Az előadási anyagot összeállította: dr. Váró György
Az előadási anyagot összeállította: dr. Váró György A VCA/SCC biztonsági, egészség- és környezetvédelmi ellenőrző listája a beszállítók és alvállalkozók SHE (safety, health, environment) értékelési és