Egy új magyar nyelvkönyv haladóknak: a Hungarolingua 3.
|
|
- Géza Orsós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hlavacska Edit Egy új magyar nyelvkönyv haladóknak: a Hungarolingua A Hungarolingua nyelvoktató program 1.1. A Hungarolingua nyelvoktató program a Debreceni Nyári Egyetem által kiadott tananyagsorozat, melynek terve 1990-ben született meg, azt követően, hogy a Nyári Egyetem a Kossuth Lajos Tudományegyetem önálló intézménye lett. Ebben az időszakban a magyart idegen nyelvként oktató tananyagok megújításának szükségét mindenki fokozottan érezte, hiszen a korábbi tananyagok ekkorra szemléletükben éppúgy elavultak, mint tudományos, módszertani tekintetben. Olyan oktatóprogramot szerettünk volna megvalósítani, amely megfelel a nagy világnyelvek oktatásában kialakult modelleknek, azaz tekintettel van a kommunikativitás előtérbe kerülésére, a szituatív-pragmatikus nyelvoktatás megvalósítására törekszik, és az alkalmazott eszközök, médiumok sokféleségét igyekszik felhasználni. Másrészt a magyar nyelv oktatásának sajátos feltételeit is figyelembe kellett vennünk, többek között azt, hogy a magyar nyelvet sokfelé, szórtan tanulják, de viszonylag kis számban; sok az egyéni nyelvtanuló; a magyart általában sokadik nyelvként tanulják, tehát többnyire képzett nyelvtanulók vágnak bele a magyartanulásba. Tekintettel kellett lennünk ezen túl természetesen a magyar nyelv sajátos arculatára is, hogy tudniillik nem indoeurópai jellegű és egyben igen gazdag alaktannal rendelkező nyelv stb. Az oktatóprogram elindítója és kezdetben szerkesztője Hoffmann István volt, aki 1990-től 1996-ig a Nyári Egyetem tanulmányi igazgatójaként tevékenykedett tól Maticsák Sándor, a jelenlegi tanulmányi igazgató gondozza a kiadványokat, de több sorozatot továbbra is közösen szerkesztenek Az oktatóprogram gerincét, bázisát a Hungarolingua 7. (első kiadása 1991-ben, a második 1996-ban) kezdőknek, a Hungarolingua 2. (1993) középhaladóknak és a Hungarolingua 3. (megjelenés előtt álló) haladóknak szóló oktatócsomagok alkotják. Az első kettő esetében valóban csomagról van szó, amely az alábbi részeket tartalmazza: tankönyv, munkafüzetek 144
2 (nyelvtani, videó-, fonetikai), megoldások, szótárfüzet, ellenőrző feladatlapok, videó- és audiokazetták. A tananyagok közvetítő nyelv nélkül készültek, a minél szélesebb körű felhasználhatóság érdekében. A közvetítő nyelv hiányából adódó nehézségeket oldja a médiumok sokfélesége. A csomagok főleg tanári irányítással használhatók, de egyéni tanulásra is alkalmasak. A legeredményesebben csoportos, intenzív nyelvtanulásban alkalmazhatók A HL1 és HL2 oktatócsomag központi része a két alaptankönyv (szerzőik: Hlavacska Edit, Hoffmann István, Laczkó Tibor, Maticsák Sándor), melyek témakört, azaz leckét tartalmaznak. A témák az alapvető élethelyzetekben való eligazodást szolgálják (ismerkedés, a városban, a szállodában, étkezés, nyaralás, közlekedés, sport, munka stb.), feldolgozásuk az első könyvben szinte kizárólag dialógusokban történik, a második részben azonban egyre több leíró szöveg is megjelenik, gyakran országismereti tartalommal (Budapesten, városnézés stb.). A dialógusok jelentős része videón is megtekinthető. Ezek feldolgozásához készült a videomunkafüzet. A tankönyvek valamennyi szövege hangkazettáról is meghallgatható. Egy-egy könyv kb szót tartalmaz. A szókincs kiválasztása szólisták összeállításával, gyakorisági listák alapján történt: elsősorban fontos, gyakori szavak kerültek bele a szövegekbe, de kisebb mértékben (5-10%) különleges szókincset is felhasználtunk. A szavakat külön szótárfüzet tartalmazza magyar, angol, német és francia nyelven, a tankönyvbeli jelentésükkel. A tankönyvek alapstruktúráját a nyelvtan adja, de ezt - alkalmazkodva a nyelvtanulók más nyelvek tanulásában szerzett tapasztalataihoz, elvárásaihoz - igyekeztünk elrejteni a szituatív jelenségek mögé. A két rész tartalmazza a magyar nyelv alapnyelvtanát, azaz lényegében minden olyan jelenséget, szerkezetet, amely szinonim szerkezettel nem helyettesíthető. A nyelvtan feldolgozását szigorú egymásra épülés jellemzi: az egyes részekben csak azok a nyelvtani jelenségek fordulnak elő, amit már korábbról ismerhet a tanuló. A nyelvtant táblázatok, ábrák formalizálják, foglalják össze. A nyelvtan elsajátítását gyakorlatok segítik elő. Kisebb számban ugyan a tankönyvek is tartalmaznak gyakorlatokat, de az igazi elmélyítést a nyelvtani munkafüzet biztosítja, mely pontosan követi a tankönyv nyelvtani anyagát, szerkezetét. A Hungarolingua első és második részének szerves folytatása a Hungarolingua 3., melyről az alábbiakban részletesebben szólok. 145
3 2. A Hungarolingua A Hungarolingua tananyagsorozat harmadik, haladó nyelvtanulóknak szánt részének kézirata a közelmúltban készült el, és jelenleg a nyomdai előkészítése folyik. Megjelenése 1999 nyarának elejére várható. A könyv 12 leckét tartalmaz, amelyek egyenként oldalasak, azaz egészében 120 oldal terjedelmű. A tankönyvhöz később munkafüzetet is szerkesztünk. A HL3 szervesen kapcsolódik a HL1-2 kezdőknek és középhaladóknak írt oktatóanyaghoz, de természetesen nem csak azok forgathatják haszonnal, akik az említett két könyvből szerezték meg alap-, illetve középfokú magyar nyelvi ismereteiket. A haladó szint feltételezi mindazon alapvető nyelvtani jelenségeknek az ismeretét, amelyek a magyar nyelv szerkezetének a magvát jelentik. Ezeket a jelenségeket a HL első két részében - mint fent említettem - szigorúan megtervezett rendben, egymásra építve dolgoztuk fel, s ezeket ismertnek, tudottnak véve terveztük meg a haladó nyelvkönyvet. A HL első két részének fő célja a nyelvtanuló nyelvismeretének grammatikai megalapozása, valamint a köznapi beszéd helyzetekben nélkülözhetetlen, szituatív nyelvismeretet biztosító alapvető szókincs megtanítása volt. (A két könyv összesen 3658 szót, kifejezést tartalmaz.) Új könyvünk fő célkitűzéseként a szókincsbővítést és a még hiányzó nyelvtani jelenségek bemutatását jelöltük meg A célkitűzésünknek megfelelően a tankönyv szerkezetének középpontjában maguk a szövegek állnak. Minden leckében találhatók párbeszédes és leíró szövegek egyaránt. Ezek aránya azonban változó, részben a téma jellegétől függően, részben pedig a könyvben való előrehaladásnak megfelelően. A könyv első részében közel azonos arányban vannak a dialógusok és a leíró jellegű szövegek, a második részben ez az arány eltolódik a leíró szövegek javára. A kiválasztott 12 fő téma elrendezésének elve az volt, hogy a konkrétabb, a mindennapi élethez szorosabban kapcsolódó témáktól az általánosabbak, elvontabbak felé haladjunk. Az egyes leckék az alábbi témákat dolgozzák fel: I. Az emberi külső, 2. Öltözködés, 3. Közérzet, 4. A család, 5. Lakóhelyünk, 6. Környezetünk, 7. Szabadidő, 8. Ünnepek, szokások, 9. Ügyintézés, 10. Földünk,11. Társadalom és gazdaság, 12. Tanulás, kommunikáció. A leíró szövegeket típusuk és stílusuk szerint szándékainknak megfelelően a sokféleség jellemzi. Vannak köztük újságcikkek (ezek azonban nem átvett, hanem szerkesztett szövegek). A könyvben találunk például rendőrségi közleményt, amelyben a személyleírás kapcsán az ember külsőt mutatjuk be. Egy napilap orvosi mellékletében olvashatunk az allergiáról. Az Otthon lakberendezési 146
4 folyóiratból egy lakásbelsőt ismerhetünk meg. Riportot olvashatunk egy divatlapban a nyakkendőgyűjtővel és a híres divatfotóssal. Szerepelnek a napilapok stílusára jellemző rövid hírek családi eseményekről, természeti katasztrófákról, valamint riportot közlünk a tiszai árvíz szemtanúival. Találunk álláshirdetést, albérlethirdetést, utazási ajánlatot, és a szaknévsorból megismerhetjük az építkezéssel kapcsolatos szakmák, anyagok szókincsét. A hivatalos nyelv bizonyos mélységű ismeretét szeretnénk adni hivatalos iratok, például adásvételi szerződés, kérelem (építési, tartózkodási engedély), munkaalkalmassági űrlap stb. bemutatásával. Lexikon-, illetve enciklopédia jellegű szövegeket olvashatunk nyelvrokonainkról, egy híres építészünkről, gyümölcs- vagy kutyafajtákról stb. Feliratok vannak például kozmetikai termékekről, kórházi látogatási rendről stb. A leíró szövegek között találunk szakszöveget is: szociológiai írást a családról, a válásról, a magyar lakáshelyzetről, olvasási szokásainkról. Az ilyen típusú szövegekhez szép számmal kapcsolódnak diagramok, grafikonok is: születési adatokról, a családok háztartási gépekkel való ellátottságáról stb. Ezek az országról nyújtott információkon túl lehetőségeket teremtenek az ábrák szóbeli értelmezésére, elemzésére, azaz a szövegekből elsajátított nyelvi ismeretek alkotó használatára is. Ezen kívül néprajzi, történelmi, gazdasági, sőt nyelvészeti jellegű szakszövegekkel, ismeretterjesztő írásokkal is találkozunk a könyvben. Az egyes leckéknek az utolsó, 10. oldalán szépirodalmi szövegeket, szövegrészleteket találunk, melyek elolvasása, megértése igazi sikerélményhez juttathatja a nyelvtanulókat. A szépirodalmi szövegek szerzői között ott találjuk Móricz Zsigmondot, Nagy Lajost, Kosztolányit, Sánta Ferencet, Örkény Istvánt, Márai Sándort, Konrád Györgyöt. Mint a fentiekből kiderül, a szövegek nagy része jelentősen hozzásegíti a nyelvtanulót a differenciáltabb országkép kialakításához. Az országismeret azonban ezen túl közvetlen módon is megjelenik a könyvben. Olvashatunk a honfoglalásról és nyelvrokonainkról, a magyar népviseletekről, híres műemlékeinkről, a Hortobágyról, világörökségeinkről, ünnepeinkről, esküvői, szüreti és farsangi népszokásainkról, Magyarország földrajzi, társadalmi viszonyairól, híres magyarokról Az említett 12 fő téma, azaz a 12 lecke dialógusokban és leíró szövegekben való kidolgozásakor nagy hangsúlyt fektettünk a szókincs körültekintő megválasztására. A könyv megírása előtt elkészítettünk egy kb szót tartalmazó számítógépes adatbázist, mely szótárak és gyakorisági mutatók alapján állt össze. Ezt a szóanyagot közel 100 szemantikai csoportba rendeztük, szófaji kóddal láttuk el, és jelöltük, hogy mely szavak fordultak már elő a HL 1-2 tankönyvben. Az ilyenfajta rendezés nagy segítséget jelen- 147
5 tett a megfelelő szókincs kiválasztásában. Természetesen valamennyi szemantikai csoportot nem tudtunk feldolgozni ebben az egyetlen könyvben. A válogatáskor tekintettel voltunk a HL3-at követő felsőfokú nyelvkönyv majdani tematikájára is. Ebben a könyvben leckénként kb. 250 új szó fordul elő (a viszonyítás alapja a HL1 és 2 teljes szókincse), azaz oldalanként átlagosan 25 új szó. Ennek megfelelően az egész könyv hozzávetőlegesen 3000 új szót tartalmaz. A HL1-3 tanulója tehát az alaptankönyvek feldolgozásával mintegy hat és fél ezer szó birtokába jut. Mivel a könyvben a szókincsnek kiemelt szerepet szántunk, ezt oly módon is jelezni kívántuk, hogy leckénként 4-5 ún. szódobozban rendeztük össze az adott tárgykörből a legfontosabb szavakat, kifejezéseket. Ezek mindegyike természetesen nem feltétlenül új szó a tanuló számára, de a tanulhatóság, megjegyezhetőség szempontjából célszerűnek tűnt a tematikailag, szemantikailag összetartozó szavakat egy helyen összegyűjteni. Ezeket nem is úgy kell tekinteni, mint feltétlenül megtanulandó szavakat: lehet szemezgetni, válogatni belőlük, vagy a későbbiekben is visszatérni hozzájuk. A szókincsnek az összerendezése különböző módon történt. Vannak valódi szótárszerű dobozok: itt szinonimákkal, értelmezésekkel magyarázzuk a szavakat. Az elrendezés nem betűrend szerinti, hanem kisebb jelentésmezőkre tagolva csoportosítottuk a szavakat, gyakran ellentétes jelentésükkel együtt. (E munkában sajnos, csak a legutóbbi szakaszban használhattuk a kitűnő Magyar Szókincstár c. kiadványt.) Kifejezéseket, szókapcsolatokat is megadunk e részben. Ilyen feldolgozású az emberi külsőre vonatkozó szókincs (magasság, testsúly, testalkat, hajviselet), valamint a közérzettel kapcsolatos szavak (Hogy érzed magad?). Máskor pusztán felsorolásszerűen adjuk meg a szavakat: például az öltözködés kifejezései vagy az orvosok és a gyógyító helyek fajtái (ezek a képzők szerint vannak csoportosítva). A felsorolás képesszótárszerű is lehet: testrésznevek, zöldségfélék, virágok nevei jelennek meg többek között ilyen formában. A rokonságneveket ábra segítségével szemléltetjük, szemantizáljuk. Szinonimák felsorolása is előfordul e szódobozokban: így jártunk el a régi-új mellékneveknél vagy a mindig-gyakran-néha-soha kifejezési lehetőségeinek bemutatásakor. Itt a szinonimákat jelentéscsoportokba soroltuk, és megadtuk a tipikus kapcsolási lehetőségeiket is. Ahol lehetséges, folyamatos szövegben jelenik meg az összetartozó szavak egymáshoz való viszonya, a származékokkal együtt. Ilyen például a memória, a türelem, dühösség szókincse. 148
6 Frazeológiai kifejezések is vannak összerendezve e helyeken: ilyenek a testrésznevekhez, a szó, az idő és a pénz szavakhoz kapcsolódó kifejezések. A szókincshez hasonló módon rendeztük össze a sajátos nyelvi, szemantikai funkciókat is, például a bizonytalanság, a kérés, szükségesség, akarás, körülbelüliség kifejezési lehetőségeit A fentiekből következően a grammatikának - eltérően a HL első és második részétől - nincs központi szerepe a HL3-ban: a tárgyalt új nyelvtani jelenségek nincsenek egységes hierarchikus keretbe foglalva, nincs egymásra épülésük a szövegben. Az itt bemutatott nyelvtani jelenségek perifériális jellegűek, specifikus funkciójúak, viszonylag ritkák, így nincs is szükség az ilyen elrendezésükre. Lényeges különbség még a kezdő és középhaladó könyvhöz képest, hogy míg ott táblázatok, paradigmák, ábrák segítették a megértést, itt az egyes nyelvtani jelenségeket magyar nyelvű magyarázatokkal világítjuk meg. Természetesen igyekeztünk magunkat távol tartani a bonyolult szaknyelvi magyarázatoktól, de minimális szaknyelvi terminológia használata elkerülhetetlen volt, aminek megértése, úgy gondoltuk, haladó nyelvi szinten már elvárható. Viszonylag nagyobb figyelmet szenteltünk a szóalkotás bemutatásának. A képzők közül - nem rendszerbe foglalva - csupán produktív, aktív képzőket tárgyalunk: pl. az -új ű, -s, -tlan/ tlen, -i, -nyi, -beli, féle, -szerű melléknévképzőket; a -z, -I, -n, -g, -it, -u// ül, -gat/ get igeképzőket. A főnévképzők közül az -ás/ és, -sági ség, a kicsinyítő, illetve a becéző képzőket. Bemutatunk néhány eddig még nem tanult viszonyragot is (ezek ragként való felfogása, produktivitása elméletileg vitatható ugyan, de gyakorlati tárgyalásuk mindenképpen indokolt). Ilyen például a -nta/ nte, -stul/ stül. Bizonyos nyelvi kifejezőeszközök összefoglaló áttekintésére is vállalkoztunk a könyv nyelvtani részében. Az egyes határozói viszonyok (idő, mód, ok, cél, hasonlítás) nyelvi kifejezőeszközeinek rendszerezésekor a már korábban tanult ragokat, névutókat itt más megközelítésben is áttekintjük és kiegészítjük addig ismeretlen elemekkel és funkciókkal. Foglalkozunk valamelyest a földrajzi nevek helyragozásával, névelőzésével, az igenevek időviszonyaival, a határozószók fokozásával stb. A szókinccsel és a grammatikával kapcsolatos (mondhatni elméleti, öszszefoglaló) egységek vizuálisan is elkülönülnek a könyvben a szövegektől. Ezek általában a lap alján vagy külső szélén található, állandó léniával határolt egységek A tankönyvben található gyakorlatok, feladatok jelentős része szituatív jellegű: néha megkezdett dialógusok hívnak fel a folytatásra, hasonló szituáció megteremtésére. Találunk hagyományos kiegészítéses feladatokat, melyek többnyire a szókincs használatát segítik elő (testrésznevek, rokonság- 149
7 nevek beírása a szövegbe). Vannak olyan feladatok, melyekben párosítani kell az igét a bővítményével, a fogalmilag összetartozó szavakat stb. Tudatában vagyunk természetesen annak, hogy a kevés gyakoroltató rész önmagában nem teszi lehetővé a nyelvi anyag produktív elsajátítását. A gyakorlatok kis számát azonban az magyarázza, hogy a tankönyvhöz sokoldalú, terjedelmes munkafüzetet szántunk, mely reményeink szerint nyár közepére el is készül. A HL3 anyaga ezzel válik teljessé. 3. A Hungarolingua kiegészítő sorozatai A Hungarolingua oktatóanyag fő vonalát képező HL1 és HL2, illetve a készülő HL3 tananyagon kívül egyéb kiegészítő kiadványok, sorozatok szolgálják az oktatóprogram részeként a magyar nyelv minél jobb elsajátítását. Ezek azonban lazább struktúrát alkotnak, mivel nagy részük elsősorban haladó nyelvtudással rendelkezők számára készült, s ezen a szinten a nyelvi ismeretekben már jóval nagyobb a szóródás, eltérés. E kiegészítő anyagoknak többféle igényt kell kielégíteniük. A mellékelt ábra áttekintést kíván nyújtani a Debreceni Nyári Egyetem mint kiadó által megjelentetett, illetve megjelenés alatt levő kiadványairól A Hungarolingua Crammatika (HLG), vagyis a Gyakorlati magyar nyelvtan alapjául Keresztes László, Unkarin kiéli (1974) c. műve szolgált, melyet finnek számára írt a Helsinki Egyetem lektoraként. A HLG első kiadása magyar, angol, német nyelven egyszerre jelent meg 1992-ben, azóta napvilágot látott már ezek javított 2. kiadása, illetve az angol változatnak a 3. kiadása is. Az említett nyelveken kívül olasz, francia és észt változata is elkészült a könyvnek, japánra fordítása pedig jelenleg folyik. Ez a nyelvtan nem szokványos akadémiai típusú nyelvtan. A hagyományos nyelvtani felosztást követi ugyan, de a nyelvtani produktivitás, illetve a magyart idegen nyelvként tanulók sajátos szempontjainak figyelembevételével. Vezérszavak, táblázatok, tárgymutatók segítik hozzá a nyelvtanulót, hogy a nyelvkönyvben vázlatosan megjelenített grammatikai jelenségekről bővebb információkat, magyarázatokat szerezhessen A Hungarolingua Fonetika (HLF) csomag darabjai öt-öt hangkazettát és egy-egy szövegkönyvet tartalmaznak. A HL1-hez tartozik ugyan fonetikai anyag, de a könyv egynyelvűsége miatt az nem lehet tekintettel a nyelvtanulók anyanyelvére. A HLF kontrasztív alapú fonetikai gyakorlóanyag, amely eddig három nyelvre készült el: magyar-angol, olasz, finn változatban használhatják a magyarul tanulók. 150
8 3.3. A Hungarolingua Cyakorlókönyvek célja a meglévő nyelvi ismeretek elmélyítése, a szókincsbővítés, a kommunikációs képességek javítása. Ezek haladó nyelvtanulók számára készültek, főleg szövegfeldolgozást tartalmaznak, igen gazdag gyakorlatanyaggal. A Nem csak dalok (Laczkó Zsuzsa munkája, 1996) tananyag, mely egy könyvet és egy kazettát tartalmaz, abból a tapasztalatból indult ki, hogy a nyelvtanulók nagy része szívesen választja a tanulásnak ezt a lazább, oldottabb formáját is. A könyv húsz dalszöveget dolgoz fel - ezek kazettán is meghallgathatók - különféle feladattípusok (megértési, szituatív-társalgási, nyelvtani, szókincsbeli stb.) segítségével. A Nem csak novellák (Goretity József és Laczkó Zsuzsa munkája, 1997) egy könyvet és két hangkazettát foglal magában. A XX. századi magyar irodalomból húsz novellát (Heltai Jenő, Karinthy Ferenc, Hajnóczy Péter, Örkény István, Mándi Iván stb. tollából) dolgoztak fel a szerzők különböző feladatok segítségével. Anyagával a könyv hozzásegít a magyar kultúra, szépirodalom megismeréséhez is. A Hungarolingua Gyakorlókönyvek alsorozataként indult egy nyelvvizsgára felkészítő sorozat, melynek első darabja 1999-ben jelent meg. A Fülelő. Gyakorlatok hallott szövegek megértésére (Kindert Judit és Laczkó Zsuzsa munkája) egy könyvet és három kazettát tartalmaz. Az ECL nemzetközi nyelvvizsgához közeli szemléletű, s annak a hallás utáni megértést ellenőrző részére való felkészülést segítő anyag. A szövegek, melyek sokféle szövegtípust (mindennapi párbeszédek, újságcikkek, ismeretterjesztő előadások, rádióriportok stb.) képviselnek, három szintre - középhaladó (A), haladó (B), felsőfokú (C) készültek. Tíz témakörből találunk szövegeket, szintenként kettőt-kettőt. A könyv tartalmazza a megértést ellenőrző feladatokat, külön a megoldásokat és magukat a hallott szövegeket is. E sorozat keretében a közeljövőben szeretnénk megjelentetni az olvasott szövegek megértésének gyakorlókönyvét, az előzőhöz hasonló felépítésben A Hungarolingua Klasszikusok sorozatot (Goretity József munkái) azoknak a nyelvtanulóknak szántuk, akik haladó szinten tudnak magyarul, de eredeti, terjedelmesebb szépirodalmi művek olvasásába nem mernek, illetve nem tudnak belefogni. Ezek a lap terjedelmű kis zsebkönyvek klasszikus művek, regények rövidített, egyszerűsített változatai, egytől ötig terjedő nehézségi fokozatúak. A könyvhöz rövid szótári függelék tartozik, melyben a ritkább, régies, rétegnyelvi szavak magyarázatát találjuk. A könyvek teljes szövege hangkazettán is meghallgatható. Eddig három kötet készült el: Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (4. fokozat), Örkény István: Tóték (4. fokozat) és Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (3. fokozat) című munkája alapján. 151
9 3.5. Multimédia-programot is elindított a Debreceni Nyári Egyetem, melynek keretében a Hungarolingua Klasszikusok sorozat két darabjának, Móricz: Légy jó mindhalálig és Molnár: A Pál utcai fiúk c. munkák CDváltozata már elkészült (Nagy Tibor, Tóth Ágoston, Dobi Edit, Tóth Valéria munkái). A HL1 oktatócsomagnak, mely valójában már 1991-ben multimédiális módon készült - hiszen a nyomtatott és a hanganyagon kívül gazdag képi és mozgófilmes anyagot is tartalmaznak - most teremtjük meg az egyetlen technikai eszközön, a számítógépen való használatát. Az 1-6. lecke multimédiális változatának elkészítése jelenleg folyik. 152
10 Függelék 1. A HUNGAROLINGUA nyelvoktató program 153
AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL 1-12. ÉVFOLYAM TANKÖNYVSOROZATOK ÉRETTSÉGI FELADATGYŰJTÉMENYEK EGYÉB GYAKORLÓKÖNYVEK Sorozataink évfolyamonként Deutsch
TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév
Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd
AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA NÉMET NYELVBŐL 1-12. ÉVFOLYAM TANKÖNYVSOROZATOK ÉRETTSÉGI FELADATGYŰJTÉMENYEK EGYÉB GYAKORLÓKÖNYVEK Sorozataink évfolyamonként Deutsch
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÁLTALÁNOS ISKOLA, FELSŐ TAGOZAT Sorozataink a 2015/2016-os tanévre Mind a magyar nyelv, mind az irodalom tantárgyhoz színvonalas
Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv
és a Magyar nyelv és irodalom Fejlesztési terv A sport összeköt testvériskolai kapcsolat kiépítése a és a Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola között Készítette: Pap Andrea Pétervására,
Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM
Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM Pathy Lívia Seper Judith Az én világom Sodalitas Wien Bécs, 2012 Támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest Lektorálta Kovátsné dr. Németh Mária Sántáné
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem
Nyelvvizsgára készülök
Aknai Dóra Orsolya Fehér Péter Nyelvvizsgára készülök Mobil applikációkkal támogatott nyelvtanulás Miről lesz szó? MALL Vizsgálatunk célja Feltevéseink Módszertani megfontolások A nyelvtanulás 4 fő területéhez
- 201 - Petro Lizanec - Horváth Katalin
- 201 - Petro Lizanec - Horváth Katalin Magyar nyelvtankönyv kezdőknek Napjainkban Kárpát-Ukrajnában megnőtt az érdeklődés a magyar nyelv iránt az orosz és az ukrán ajkú lakosság körében. Ezt egyrészt
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.
A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák
MSc SZINTŰ MŰSZAKI SZAKFORDÍTÓ KÉPZÉS
MSc SZINTŰ MŰSZAKI SZAKFORDÍTÓ KÉPZÉS I. A képzés célja: A mérnöki munka során felmerülő elméleti és gyakorlati problémák megoldásához nélkülözhetetlen idegen nyelvi készségek fejlesztése valamint olyan
Pathy Lívia Seper Judith. Az én világom
Pathy Lívia Seper Judith Az én világom Sodalitas Oberwart Felsőőr, 2009 3 Gefördert von / A könyv készítését támogatta a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma LEKTORÁLTA Kovátsné dr.
Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató
Angol Nyelv Kezdőknek Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON KINEK AJÁNLJUK? Az angol nyelv kezdőknek csomagot kezdő és újrakezdő tanulóknak ajánljuk. A tanfolyam elvégzésével a tanuló képes erős alapfokú,
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
IDEGEN NYELV ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Az idegen nyelv érettségi vizsga célja Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó
Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON
Angol Nyelvvizsga - Középfok Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON - Alapfokú angol nyelvtudással rendelkezel? - Szeretnél folyékonyan, bátran beszélni angolul? - Középfokú nyelvvizsgát szeretnél tenni,
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK SPANYOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Spanyol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01SPBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK SZABADON VÁLASZTHATÓ KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogász osztatlan képzés szabadon választott 2. A tantárgy neve: Középfokú nyelvvizsgára előkészítő,
English for Hungarians
English for Hungarians Kombi csomag (alapfok+középfok) Tájékoztató HANGOS NYELVTANULÁS OTTHON Az English for Hungarians csomag az Angol Nyelv Kezdőknek és az Angol Nyelvvizsga csomagot tartalmazza. Angol
MAGYAR NYELV 9 11. ÉVFOLYAM
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MAGYAR NYELV 9 11. ÉVFOLYAM A KÍSÉRLETI TANKÖNYVEK ÉS MUNKAFÜZETEK KONCEPCIÓJÁRÓL ÉS FELÉPÍTÉSÉRŐL A tankönyvsorozat
Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint
Gedeon Márta Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Minden nyelvtanár általában valamilyen taneszköz segítségével
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú
Applikációk és 21.századi módszerek a nyelvtanításban
Applikációk és 21.századi módszerek a nyelvtanításban Czékmánné Kocsis Judit, Martinák Márta Tabletek a tanórán A tabletes oktatás bevezetése Tárgyi feltételek Mindennapi tapasztalatok: Nehézségek Meglepő
Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv
Szakiskola 11. évfolyam Foglalkoztatás I. tantárgy Idegen nyelv 64 óra A Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során fejlesztendő kompetenciák
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):
A azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy
A 11497-12 azonosító számú Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás I tantárgy 1. 1. A 11497-12 azonosító számú, Foglalkoztatás I. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK
REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
EGYÜTTHALADÓ. migráns gyermekek az. iskolában. Európai Integrációs Alap
EGYÜTTHALADÓ migráns gyermekek az iskolában TARTALOMALAPÚ NYELVOKTATÁSI SEGÉDANYAG MIGRÁNS GYERMEKEK ÉS PEDAGÓGUSAIK SZÁMÁRA Európai Integrációs Alap A program résztvevői Miskolci Egyetem Magyar Nyelv-
TÁMOP-3.1.4. C-14-2015-0086 Élmények és tevékenységek kincsestára az Ászári Jászai Mari Általános Iskolában
1. nap 2015. augusztus 24. (hétfő) Téma: Kapcsolatok(család, barátok, munkahely..) 7.30 Gyülekező, aktuális téma, napi programok megbeszélése, előkészítése, csoportfelosztás 8.00 Reggeli 8.30 Nyelvi foglalkozás
KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE
KÖNYVTÁR-PEDAGÓGIA A FŐBB TARTALMI VÁLTOZÁSOK ÁTTEKINTÉSE TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rend. 165. (4) A könyvtárostanár a nevelő-oktató tevékenységét könyvtárpedagógiai program alapján
Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása
1. sz. melléklet Melykóné Tőzsér Judit iskolai könyvtári szakértő véleménye alapján módosítva 2005. jan. 5-én. Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása Az iskolai könyvtár gyűjtőkörének alapelvei A Könyvtár
1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják
Feladataink, kötelességeink, önkéntes és szabadidős tevékenységeink elvégzése, a közösségi életformák gyakorlása döntések sorozatából tevődik össze.
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
Képzési Program. Angol Nyelvi Képzési Program
A képzési program ismertetése Képzési Program Február 15 Bt. 6769 Pusztaszer Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00086-2012 Az angol nyelvi képzési program célja, hogy ismertesse a Február 15 Bt. nyelvi
Francia nyelv középhaladóknak
Francia nyelv középhaladóknak Próbalecke Az ELO Könyvkiadó Kft. Francia nyelv középhaladóknak tananyagsorozatát azoknak ajánljuk, akik az ELO Könyvkiadó Kft. Francia nyelv kezdőknek tananyagsorozatát már
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL Tantárgy neve: Angol nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ANBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Orosz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01ORBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program
A tanulás fejlesztésének tanulása Tanulási program Tematikus tananyag Tanulási program / Tanulói tevékenység Produktum/teljesítmény I. Bevezetés a tanulás fejlesztésének tanulásába 1. A T.F.T. célja, témakörei
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés
Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2018/2019) 3. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2018/2019) A meglévő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 3., 7. és 11. évfolyamos
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.
Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak
Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok
Kézikönyvek, segédkönyvek
Kézikönyvek, segédkönyvek Fajtájuk, felépítésük és használatuk 2010.10.17. Készítette : Platthy Zsuzsa Informatikus könyvtáros Meghatározás: Segédkönyvek A gyors tájékozódás segédeszközei. Jellemzőjük:
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév
évfolyam II. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OLASZ NYELVBŐL Tantárgy neve: Olasz nyelv 1. Tantárgy kódja: MEIOK01OLBT Tárgyfelelős tanszék/intézet: Idegennyelvi
Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,
Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv
Tanmenet Kínai, mint második idegen nyelv Az óra címe: Kínai, mint második idegen nyelv Évfolyam: 9. évfolyam Óraszám: heti 3 tanóra 43 héten keresztül: 129 tanóra/év Óraadó: Az óra rövid leírása: Az óra
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat: - három témakör
nyelvoktatásban Bernadett
Világh gháló a nyelvoktatásban Angol Német Készítette: Dobó Gabriella és s dr. Gaál Bernadett soha nem volt még ilyen könnyő a tudás létrehozásához szükséges információkat összegyőjteni, míg tudást létrehozni
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév
évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv
Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója Olasz nyelv FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör interakció kezdeményezés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
Angol nyelv. 5. évfolyam
Angol nyelv 5. évfolyam Témakör 1. Család 2. Otthon 3. Étkezés 4. Idő, Időjárás 5. Öltözködés 6. Sport 7. Iskola 8. Szabadidő 9. Ünnepek, Szokások 10. Város, Bevásárlás 11. Utazás, Pihenés 12. Egészséges
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Általános jellemzok FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegíto beszélgetés 1. Társalgási feladat: három témakör interakció kezdeményezés nélkül 2. Szituációs feladat: interakció a vizsgázó
Tanmenet. Kínai, mint második idegen nyelv
Tanmenet Kínai, mint második idegen nyelv Az óra címe: Kínai, mint második idegen nyelv Évfolyam: 11. évfolyam Óraszám: heti 3 tanóra 43 héten keresztül: 129 tanóra/év Óraadó: Az óra rövid leírása: Az
Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere.
Országos Próbanyelvvizsga Rendszer Az 1996-ban alakult Országos Próbanyelvvizsga Rendszer ismertebb nevén az OPR - a Felvételi Információs Szolgálat együttműködő partnere. Az OPR a következőkben szeretné
Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül
Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül Istókovics Nóra KE-CSPFK Művelődésszervező szak Az előadás célja: Az ICT fontosságának
Osztályozóvizsga 1/13. K ANGOL NYELV
Osztályozóvizsga 1/13. K ANGOL NYELV A. Ruházati Vásárlási szituációk az alábbi témakörökben: 1. Méteráru üzlet 2. Férfi cipők 3. Női cipők 4. Rövidáruk / kemény rövidáru 5. Rövidáruk/ puha rövidáru 6.
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből. 9. évfolyam
Osztályozó és javítóvizsga témakörei és követelményei angol nyelvből Személyes vonatkozások 9. évfolyam A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai Családi élet, családi kapcsolatok Emberek
A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben
Anna Grzeszak, Damian Kaleta A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben Dolgozatunk célja, hogy megnézzük, hogyan mutatják be a nyelvtani szabályokat az egyes magyar nyelvkönyvek.
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
Catherine Talor JÁTÉKOS OLASZ. olasz nyelvköny és munkafüzet gyerekeknek I. ELŐSZÓ
Catherine Talor JÁTÉKOS OLASZ olasz nyelvköny és munkafüzet gyerekeknek I. ELŐSZÓ Szeretettel ajánlom ezt a nyelvkönyvsorozatot kezdő tanulóknak (felnőtteknek gyerekeknek) egyaránt. Ez az olasz nyelvkönyv
KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör
KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör 2 KÉPZÉSI PROGRAM C képzési kör C képzési kör 1. A képzési program 1.1. Megnevezése Angol C2 1 1 018 - KER C1/CS30 1.2. OKJ azonosító -- 1.3. Nyelvi programkövetelmény
Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6
Összefoglaló táblázatok az emelt szintű vizsga értékeléséhez A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
II.évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola * Pedagógiai Program III. 2004. 9. évfolyam
ÖNISMERET (VÁLASZTHATÓ) TANTÁRGY Éves óraszám: 37 óra 9. évfolyam Célok és feladatatok A tantárgy tanításával a hozzánk érkezõ tanulók legnagyobb problémájához, a tanulás megtanításához kívánunk segítséget
Vizsgainformációk. Vizsgadíjak. Külön írásbeli vizsga. Külön írásbeli vizsga
Euro angol és német Vizsgainformációk Komplex vizsga (írás- és szóbeli együtt) Vizsgadíjak Külön írásbeli vizsga Külön szóbeli vizsga B1-Alapfok 24 900 Ft 17 900 Ft 15 900 Ft B2-Középfok 28 500 Ft 21 900
Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései. Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete
Beszédfeldolgozási zavarok és a tanulási nehézségek összefüggései Gósy Mária MTA Nyelvtudományi Intézete Kutatás, alkalmazás, gyakorlat A tudományos kutatás célja: kérdések megfogalmazása és válaszok keresése
- - 2006. szeptemberétől
- - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi
Angol Tanmenet. Horizons 3
Angol Tanmenet 2013-14 11. évfolyam Horizons 3 Tanmenet (Heti óraszám: 5) Haladási ütem hónap-hét Szeptember 1-5.óra 6-10. óra 11-15. óra 16-20. óra 21-25. óra Október 26-30. óra 31-35. óra 36-40. óra
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 75 pont 75 pont 75 pont 75 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgáztató intézmény biztosítja Nyomtatott
EMELT SZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Feladatonként értékeljük Jártasság a témakörökben Szókincs, kifejezésmód Nyelvtan
Általános jellemzok EMELT SZINT FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁMOK Bemelegíto beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgási feladat egy témakör részletes megbeszélése interakció kezdeményezés nélkül
A Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) 4. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) A meglévő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 4., 8. és 12. évfolyamos
KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ Kémia A művelődési anyag tematikájának összeállítása
Angol Tanmenet 2013-14. 11. évfolyam
Angol Tanmenet 2013-14 11. évfolyam Készítette: Angoltanár Jóváhagyta: Igazgató Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI
TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó
1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal 2. fejezet TALÁLKOZÁS 17 38. oldal 3. fejezet ISMERKEDÉS AZ IRODÁBAN 39 56. oldal 4. fejezet A VÁROSBAN 57 82. oldal TÉMÁK Néhány nemzetközi szó Köszönések
Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 -
Ph. D. vizsgatájékoztató - 2015 - Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves figyelmüket. Az SZTE Doktori Képzés és Doktori
Ph. D. vizsgatájékoztató
: http://www.lingo.u-szeged.hu : info@lingo.u-szeged.hu Ph. D. vizsgatájékoztató Az SZTE a PhD hallgatók számára alapfokú nyelvvizsga megszerzését teszi lehetővé, amelyre ezúton szeretnénk felhívni szíves
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv. Általános jellemzők. Nincs értékelés
Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés 1. Társalgás - interakció kezdeményezés
TÖRTÉNELEM 5-6. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-6. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása Bartos Károly
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához
Értékelési útmutató az emelt szintű szóbeli vizsgához Angol nyelv Feladattípus Értékelés szempontjai Pontszámok Bemelegítő beszélgetés 1. Társalgási feladat: - egy témakör részletes megbeszélése - interakció
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret
A HUNGLISH PÁRHUZAMOS KORPUSZ
A HUNGLISH PÁRHUZAMOS KORPUSZ MINT OKTATÁSI SEGÉDESZKÖZ Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV
Nyelvtan: ANGOL NYELV, MINT ELSŐ IDEGEN NYELV megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek, főnevek többes száma névelők és főnévbővítmények: the, a, an, some, any, much, many, a lot of, a few, a little
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN Dr. Kocsis Imre DE Műszaki Kar Dr. Papp Ildikó DE Informatikai
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2016/2017) 3. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 3., 7. és 11. évfolyam (2016/2017) A meglevő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 3., 7. és 11. évfolyamos
MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája
MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve
in- ternetes csatlakozás
stb.) Ilyesformán a CD tehát egyszerre tölti be a haladóknak szóló nyelvoktató tananyag és az országismereti segédeszköz funkcióját. Az egyes szövegek kiemelt szavai két funkciót keltenek életre, egyrészt
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
AZ ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ STANDARDFEJLESZTÉSE
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ STANDARDFEJLESZTÉSE Készítette: Pergel Júlia pedagógia fejlesztő Tartalom I. Standardleírások
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban
SZENT ISTVÁN a szövegértés- szövegalkotás kompetencia területén a harmadik osztályban az intézmény saját innovációjaként TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0010 Kompetencia alapú oktatás bevezetése a Piarista Rend