REPÜLŐ-HAJÓZÓK SPECIÁLIS FÖLDI FELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDSZERE. GUMIASZTAL GYAKORLATOK HATÁSA AZ EGYENSÚLYOZÓ KÉPESSÉG FEJLESZTÉSÉRE
|
|
- Ildikó Laura Ráczné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dunai Pál REPÜLŐ-HAJÓZÓK SPECIÁLIS FÖLDI FELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDSZERE. GUMIASZTAL GYAKORLATOK HATÁSA AZ EGYENSÚLYOZÓ KÉPESSÉG FEJLESZTÉSÉRE A pilótaképzésben fontos szerepe van a repülő-hajózók földi felkészítésének. Ennek fontos területe a speciális hajózó szerek alkalmazásával végrehajtott speciális fizikai felkészítés. E képzési területnek pedagógiai céljai rendkívül szerteágazóak, a kondicionális képességek fejlesztésétől a repülés negatív faktorainak hatásaival szembeni ellenálló-képességhez szükséges tulajdonságok fejlesztéséig terjed. A felkészítés egyik fontos területe az egyensúlyozó képesség, amely fejlesztésében fontos szerepet játszik a gumiasztal gyakorlatok alkalmazása. A fejlesztési folyamat elméleti és gyakorlati összetevőinek ismertetése mellett a cikknek fontos feladata egy konkrét pedagógiai vizsgálat eredményein keresztül igazolni a képzési rendszer alkalmazásának létjogosultságát. Kulcsszavak: pilótaképzés, speciális földi felkészítés, képzési eszközök és módszerek, gumiasztal gyakorlatok, pedagógiai vizsgálatok, egyensúlyozó képesség. A GUMIASZTAL, MINT A SPECIÁLIS FELKÉSZÍTÉS ESZKÖZE Az eszközt régóta alkalmazzák a pilótaképzésben. Segítségével sikeresen fejleszthetőek azok a koordinációs képességek, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a repülés biztonságos végrehajtásához. Azonban az alkalmazásának megvannak a veszélyei is, amelyek a helytelen technikai elsajátítás és pedagógiai és didaktikai hibák miatt könnyen komoly sérülések kiváltó okai is lehetnek [2]. Azonban a gumiasztal folyamatos biztonsági fejlesztéseknek és a kiegészítő biztonsági berendezéseknek köszönhetően ez a kockázati tényező nagy mértékben csökkenthető. E mozgásforma magas szintű elsajátításának egyik alapkövetelménye az egyensúlyérzékelés fejlettsége. A gumiasztal elugró felülete maximálisan instabil. A gyakorlati végrehajtás során sokszor tapasztalható, hogy a legtöbb embernek a gumiasztalon történő járás is nehézséget okoz, még sportos előképzettséggel rendelkezők mozgásán is látható a rendszeres egyensúlyvesztés. A gumiasztalra érkezéskor az ugrók a stabil elugrás érdekében terpeszállásba, nem ritkán vállszélességnél nagyobb terpeszbe érkeznek. Ekkor a gumiasztal karakterisztikájára jellemzően a két lábra más és más erő és egyensúlyi helyzetek hatnak. Ezt szinkronizálni nem könnyű feladat. A gumiasztalozással versenyszerűen foglalkozókat gyerekkoruktól fogva speciális rávezető és előkészítő gyakorlatok egymásra épülő sorozatával készítik fel a versenyugrások biztonságos elsajátítására. Ezek mind az erőt, az ügyességet és az egyensúlyérzékelést is fejlesztik [7][8][12] (1. ábra). 25 éves oktatói gyakorlatom tapasztalata alapján az a véleményem, hogy a rendszeres jól felépített tematikus gumiasztal képzési folyamat során a jelöltek testi képességei (erő, állóképesség, gyorsaság) és komplex mozgásérzékelési képességei (térérzékelés, egyensúly, mozgástanulás) nagyon jól fejleszthetők és jól mérhetők. Feltűnt, hogy sokszor még komoly sportolói előképzettséggel rendelkezőknél is hihetetlen egyensúlyvesztés történik az asztalon, sokan még állni is képtelenek a szeren. A szokásos oktatói kérdésre: tud-e úszni, kerékpározni
2 hátha klasszikus tériszony esettel állunk szemben, szinte mindig pozitív a válasz. Néhány speciális gumiasztalos rávezető gyakorlat elvégeztetése után, a legtöbben már könnyebben mozognak a trambulinon. 1. ábra Az ember motoros képességeinek rendszere [1] Az elvégzett és a cikkben leírt vizsgálat alapján bizonyítom, hogy a gumiasztal rávezető, előkészítő és célgimnasztika gyakorlatai pozitívan hatnak a vizsgált csoportok mind statikus, mind dinamikus egyensúlyérzékelésére. A gumiasztal felépítése A gumiasztal, mint sportszer 2. ábra A gumiasztal felépítése [16] Egészen a évig, a Eurotramp cég által forgalmazott gumiasztalokat használták a nemzetközi, kontinens-, világ-és olimpiai versenyeken. A 2010-es évben megjelentek a Gymnova cég asztalai és a évi franciaországi világbajnokságot Gymnova asztalokon rendezték. A
3 két cég asztali között az eltérés minimális, mindkettő a FIG 1 által hitelesített, de a versenyek nagy részét (98%) Eurotramp asztalokon rendezik [13]. Az asztal méretei A keret: A keret belső méretei, terhelés alatt, de keret párnázat nélkül: 1. hosszúság: 5050 mm ± 60 mm; 2. szélesség: 2910 mm ± 50 mm; 3. asztalmagasság: 1155 mm ± 05 mm. Biztonsági okok miatt a keret szélének lekerekítettnek kell lennie. Az ugróasztal: Az asztal méretei terhelés alatt, használatra készen: 1. hosszúság 4280 mm ± 60 mm; 2. szélesség 2140 mm ± 50 mm. A háló: 4 4 mm, 5 4 illetve 6 4 mm-es szállakból áll. Az ugrózóna: Az ugrózónát vörös színű kerettel kell jelölni. 1. hosszúság 2150 mm ±40 mm; 2. szélesség 1080 mm ± 40 mm. Az asztal közepét vörös kereszttel kell megjelölni. 1. Méretei 700 mm ±30 mm A rugók: 110 db galvanizált acélrugó + 8 db sarokrugó A biztonsági szivacs: A keretet és a rugókat teljes egészében el kell takarni ütközést csillapító szivaccsal, melyek vastagsága nem lehet több 55 mm-nél. A szivacsok nem takarhatják az asztal semmilyen részét sem. A biztonsági emelvény: A gumiasztal mindkét végénél biztonsági emelvényt kell elhelyezni. Az emelvényt olyan keretből kell összeállítani, amely szilárdan kapcsolódik az asztalhoz. Az emelvényt úgy kell megszerkeszteni, hogy az csillapítsa az ütközést és felszínét szintén ütközést csillapító szivacsokkal kell borítani, melyeket szilárdan rögzítenek az emelvényhez. A matracok mérete a következő kell legyen: 1. hosszúság 3025 mm ± 25 mm; 2. szélesség 2025 mm ± 25 mm; 3. vastagság az asztalnál 75 mm ± 05 mm; 1 FIG (Fédération Internationale de Gymnastique) francia, Nemzetközi Tornaszövetség
4 4. vastagság a végénél 210 mm ± 10 mm. Az emelvény méreteinek olyannak kell lenniük, hogy biztosan tartsák a matracokat, hogy érkezésekor a versenyző súlyát összecsuklás vagy összedőlés nélkül meg tudja tartani. Az emelvényt borító matracoknak az asztal végéig kell érniük. ( (2. ábra). Ezenkívül biztonsági ás balesetvédelmi megfontolásból célszerű a sportszerhez beszerezni a hevederes biztosító berendezést, amely alkalmazásával kiküszöbölhetőek a sérülések. (3 4. ábra) 3. ábra A gumiasztal és a hevederes biztonsági rendszer [15] A gumiasztal mozgatása, tárolása 4. ábra A hevederes biztonsági rendszer működés közben [15] A mai modern gumiasztalok nagy súlyuk (256 kg) ellenére 1 2 fő által könnyedén mozgathatók, mert összecsukhatók és emelőrendszerrel ellátott kerekeik vannak. Egy átlagos tároló helyen akár 4 5 gumiasztal is tárolható, majd 5 10 perces munkával alkalmazásra kész helyzetbe állíthatók. AZ EGYENSÚLYOZÁS ANATÓMIAI ÉS ÉLETTANI HÁTTERE Az egyensúlyozó képesség Az egyensúlyozó képesség a koordinációs képességek körébe tartozó alapvető képesség. Koordinációs képességek fogalmon a szervezet érzékelő, ellenőrző és mozgásszabályozó rendszer együtteseinek, a mozgás-a cselekvés háttereként összehangolt működését értjük. Az egyes koordinációs működési egységek feladata, a hatékony mozgásos cselekvés vezérlésének és célszerű szabályozásának előkészítése [5]. Mindenfajta mozgás/sportmozgás alapját az
5 egyensúlyozás képességének magas szintje jellemzi. Kisgyerek járni tanul, biciklizni, úszni ez mind függ az egyensúlyozástól, idegrendszeri szabályozottsága összetett. Legfőbb szerve a belső fülben található labirintus, melynek egyik része a hallásért, másik része az egyensúlyozásért felel. Az egyensúlyozó képesség három formában jelenik meg: 1. statikus egyensúlyozás képessége; 2. dinamikus egyensúlyozás képessége és 3. vegyes egyensúlyi helyzetek. Az egyensúlyozó képesség lényege: A ránk ható külső és belső erők hatására testünk egyensúlyának megtartására törekszik. Az egyensúlyából kibillentett test újra és újra megpróbálja felvenni a helyes egyensúlyi helyzetet [9][10][11]. Az egyensúlyozó és hallószerv Az egyensúlyozás és a hallás érzékszerve, amelyet a mindennapi életben fülnek nevezünk, összetett érzékszerv. A két érzékféleség idegútjai különböznek egymástól, de érzékelő receptoraik alakilag egy szervet alkotnak [4]. Anatómiailag három részre osztható: -külső fül (auris externa) -középfül (auris media) -belső fül (auris interna). A külső és a középfül kizárólag a hallás szolgálatában áll, a belső fül a hallás és egyensúlyozás receptor szerveit egyaránt tartalmazza. Belső fül: A halántékcsont sziklacsonti részében található, bonyolult felépítése miatt labirintusnak is nevezik. Csontos és hártyás részt különböztetünk meg, a két rész között folyadék (perilympha) van. Csontos belső fül részei: - Előcsarnok: A belső fül középső része, körte alakú csontos üreg, melyből előrefele a csiga, hátra a félkörös ívjáratok indulnak ki. -Csontos félkörös ívjáratok: Az előcsarnokból hátrafelé kiinduló három ívjárat. -Csontos csiga: Az előcsarnokból előre induló, tekervényes üreg. Hártyás belső fül : Részei a tömlőcske, a zsákocska, a hártyás ívjáratok és a csigavezeték. A hártyás belső fület belülről is folyadék (endolympha) tölti ki. Falában az egyensúly-és hallórendszer idegvégszervei találhatók. -Tömlőcske: A csontos előcsarnok bemélyedésében található. A csontos ívjáratoknak megfelelően belőle indul ki, illetve benne végződik a három hártyás ívjárat. Zsákocska: Az előcsarnok gömbölyű bemélyedésében helyezkedik el, belőle ered az endolympha vezeték, mely a sziklacsont hátulsó részén, a kemény agyhártya lemezei között vakon végződik; illetve innen indul ki a hártyás csiga is. A zsákocska és a tömlőcske fala egyaránt egy-egy helyen megvastagszik. Ezt a megvastagodott helyet foltocskának (macula) nevezzük. A tömlőcske megvastagodása vízszintesen, a zsákocskáé függőleges síkban helyezkedik el. Ezek a megvastagodások tulajdonképpen egyensúlyozó érzékszervek, támasztó-sejtekből és másodlagos érzéksejtekből, az ún. szőrsejtekből állnak. Ez az érzékhám vagy neuroepithel. Az érzékhám felett, kocsonyás masszába ágyazva (otolith-membran) mikroszkopikus nagyságú mészkristályok (otoconia) fekszenek, amelyek a fej helyzetének változtatásakor elmozdulnak eredeti helyzetükből és ingerlik a szőrsejteket (nyomó vagy húzó hatás). Az érzékszőrök elhajlítása az érzékelő sejtek adekvát ingere. Ezeket az ingereket továbbítja az egyensúlyi ideg az egyensúlyközpontba. Így kapunk tájékoztatást fejünk térbeli helyzetéről és az egyenes vonalú gyorsulásról. Tehát a zsákocska és a tömlőcske feladata a statikus egyensúlyozás érzékelése. Hártyás félkörös ívjáratok: A csontos félkörös ívjáratokban helyezkedik el. A fej elmozdulásainál az endolympha tehetetlenségénél fogva nem követi a fej mozgásait. Neki ütközik a hár-
6 tyás belső falaknak, valamint az ampullák kiemelkedéseinek, azok érzékelő sejtjeinek. Mivel az ívjáratok a tér három egymásra merőleges síkjában helyezkednek el, az endolympha áramlás ingerületet vált ki, melyek tájékoztatják az idegrendszert a forgás irányáról, terjedelméről és szöggyorsulásairól. Tehát a félkörös ívjáratok feladata a dinamikus egyensúlyozás érzékelése. Statikus egyensúlyozó képesség 5.ábra A halló- és egyensúlyozó szerv szerkezete [5] Érzékelési szerve az egyensúlyozó szerv labirintusának vesztibuluma. Statikus egyensúlyi helyzetnek tekinthető, amikor valamely testrész, vagy testhelyzet stabil megtartása a cél, miközben az egyensúlyvesztés lehetősége folyamatosan jelen van (pl.: lebegőállás, mérlegállás). A fejlődés során a statikus egyensúlyozás képessége megelőzi a dinamikus egyensúlyozás kifejlődésének folyamatát. Dinamikus egyensúlyozó képesség Érzékelési szerve az egyensúlyozó szerv félkörös ívjárataiban található. A dinamikus egyensúlyozás jellemzője a különböző irányú-, és sebességű mozdulatok, mozgások testi egyensúlyi helyzetet megbontó hatásának korrigálása, az új egyensúlyi helyzet kialakítása, uralása. Igen szoros kapcsolatban van a térérzékelés miden fajta megjelenésével, mivel a szervezet a test mozgásaiból eredő egyensúlyvesztést igyekszik korrigálni, melyet a tér egy kiválasztott pontjához köt. Vegyes egyensúlyi helyzet Vegyes egyensúlyi helyzetről akkor beszélünk, amikor a statikus-és a dinamikus egyensúlyozás egyszerre van jelen. Vegyes jellege, abból adódik, hogy a mozgást végrehajtó szándéka szerint, statikus testhelyzet megtartására törekszik, miközben a környezetből érkező bármilyen egyensúlyi helyzetet megbontó inger hatására rögtön egyensúly helyreállító mozgással kell reagálni, az ideális statikus egyensúlyi helyzet felvételére. Ez a folyamat az ugró teljes mozgás idejét jellemzi, mely azt jelenti, hogy a folyamatos egyensúlyból kibillenő és visszaállító koordinációs mechanizmus a mozgásának formája. A mozgások igen nagy százalékánál a vegyes egyensúlyi helyzet a jellemző. Mind a dinamikus mind a statikus egyensúlyozó képesség fejlettsége meghatározó. Az egyensúlyérzék fejlesztése Az egyensúlyérzék olyan koordinációs képesség, amely fontos feltétele a mozgásfeladatok célszerű és gyors megoldásának, amikor nagyon kicsi az alátámasztási felület (statikus egyen-
7 súlyi helyzet), vagy nagyon bizonytalanok a egyensúlyi viszonyok (dinamikus egyensúlyi helyzet). A koordinációs képességek, és ezen belül az egyensúlyérzék fejlesztése éves korig igen szenzitív. Az egyensúlyérzék fejlesztése elősegíti a térbeli orientáció (test helyzet meghatározás és térbeli tudatosság) javítását, csökkenti a dezorientáció kapcsán a stresszt és így közvetlen repülésbiztonsági jelentősége is van. A vizsgálat hipotézise A gumiasztalon rendkívül kicsi az alátámasztási felület, tulajdonképpen az ugró két talpa, amelyekre a gumiasztal technikai felépítéséből és dobáskarakterisztikájából adódóan eltérő erők hatnak. Feltételezéseim szerint azok, akik részt vesznek gumiasztal képzésen és elvégzik a gumiasztalozást előkészítő célgimnasztikai-illetve a minitrampolinon és gumiasztalon végezhető gyakorlatokat akár csak hetente két alkalommal, meglehetősen hamar javul az egyensúlyozó képességük, mert folyamatosan változó feltételekhez kell igazítaniuk a célmozgásokat, így a habituálódás hamarabb alakul ki, tartós, és adaptálható [1][3]. A VIZSGÁLAT Vizsgálatban részt vevő személyek (vsz.) Kísérleti csoport: életkor: év (NKE hallgatók; NFTC képzés hazai szakaszában résztvevő jelöltek); nem: nők és férfiak; résztvevők száma: 15 fő; megfigyelés időtartama: 6 hónap; helyszín: Ittebei Kis József hadnagy Helikopter bázis tornaterme, 5008 Szolnok Kilián út 1. a foglalkozások ideje: tanórarendi foglalkozások. Kontroll csoport: életkor: év (testnevelés tagozatos gimnáziumi tanulók); nem: lányok és fiúk; résztvevők száma: 15 fő; megfigyelés időtartama: 6 hónap; helyszín: Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornaterme, 5000 Szolnok, Széchenyi István krt. 16. Vizsgáló eljárások Abból kiindulva, hogy három fajta egyensúlyi helyzetről beszélhetünk (statikus, dinamikus és vegyes egyensúlyi helyzetek), így három gyakorlat került kiválasztásra, amely segítségével mérhetővé vált, a statikus, a dinamikus egyensúlyozó képesség és egy olyan gyakorlat, amely mindkét képességet mérte [4]. Statikus egyensúly mérése Feladat: Egyensúlyozás egy lábon.
8 Eszköz: stopper óra, felfordított tornapad Végrehajtás: A vsz.. csípőre tett kézzel, egy lábbal feláll a felfordított tornapadra és minél tovább egyensúlyban kell maradnia. A próba a padról való lelépésig, a másik láb talajérintéséig, vagy bármelyik kéz csípőről való elvételéig, illetve maximálisan 1 percig tart. Értékelés: három kísérlet közül a két jobbik időeredmény átlaga 0,1 másodperces (s) pontossággal. Dinamikus egyensúly mérése Feladat: Járás gerendán (felfordított tornapadon) Eszköz: stopper óra, gerenda vagy 4 m hosszú felfordított tornapad, középen megjelölt 2 méteres szakasszal. Végrehajtás: A vsz.-nek 45 s alatt a lehető legnagyobb távolságot kell megtennie a gerendán úgy, hogy két méteres szakasz végén a jelzésen túl mindig visszafordul az ellenkező irányba. A feladatot mezítláb kell végrehajtani, karral és lábbal szabad egyensúlyozni. Ha időközben lelép, a kísérletét befejezettnek kell tekinteni. Két kísérletet kell engedélyezni. Értékelés: A két kísérlet összeredménye. Statikus és dinamikus egyensúly mérése Feladat: Bass-féle egyensúlypróba (6. ábra) Eszköz: stopperóra, a pálya felrajzolásához cm-es beosztású mérőszalag, szögmérő. Végrehajtás: a vsz.-nek az x-szel jelölt körtől a 10. körig kell szökdelnie, a következő szabályok betartásával: az x körből, a kiindulási pontból, jobb lábujjon állásból kell elindulni jeladásra a végrehajtó bal lábujjra ugrik át az 1. körbe, ahol 5 s-ig tartózkodik. Ezután ismét jobb lábujjra ugrik át a 2. körbe, itt is kitart 5 s-ig,ez így folytatódik egészen a 10. körig; az egyik körből a másikba ugrani kell, lépni nem szabad; a vsz.-nek arra kell törekednie, hogy minden körben pontosan 5 s-ig tartózkodjon, így az elérhető maximális idő 50 s legyen, és közben ne hibázzon. 6.ábra Bass-próba pályarajza [1]
9 Hibának számít: a padló érintése sarokkal; a kör határainak átlépése; a talaj érintése kézzel vagy felemelt lábbal; labilis állás az 5 s-os tartózkodás idején. Értékelés: A feladat végrehajtása közben elkövezett hibák száma alapján. A gumiasztalozást előkészítő gyakorlatok ALKALMAZOTT MOZGÁSANYAG A vizsgálat hat hónapos időtartama alatt a felkészítés folyamatában az alábbi gyakorlatok kerültek alkalmazásra a kísérleti csoport foglalkozásain. Ezek a feladatok nagyon fontosak a kezdők oktatásakor. Ahogy azt már az előzőekben is kifejtettem a gumiasztalon rendkívül kicsi az alátámasztási felület (az ugró két talpa) és e gyakorlatok kiválóan elősegítik ennek a bizonytalan egyensúlyi helyzetnek a kezelését, már néhány edzés után megfigyelhető az alkalmazkodás a szerhez. Az első próbálkozáskor még megállni is nehéz a gumiasztalon, míg 2 3 hét után ezek az alapgyakorlatok stabilan végrehajthatók. Következésképpen alkalmasak az egyensúlyozó képesség fejlesztésére, illetve ezzel egy időben fejlesztik az ugróerőt, állóképességet és a térérzékelést, melyek alapfeltételei a gumiasztalozásnak. Talajon végzett előkészítő gyakorlatok [6] 1. Szökdelés haladással: Kiinduló helyzet (Kh.): alapállás 1 8. ütem: szökdelés 8 ; ütem: szökdelés 8x karhajlítással csípőre; ütem: szökdelés 8x karhajlítással tarkóra Szökdelés magastartásba tett kézzel haladással előre és hátra, Kar feszesen fül mellett, tenyér előre néz, ujjak zártak, lábfej lefeszül a levegőben. a.) Kh.: Szögállás, magastartás; szökdelés előre 20. b.) Kh.: Szögállás, magastartás; szökdelés hátra 20. a.) b.) 20 20
10 3. Szökdelés 180 -os fordulatokkal Kh.: szögállás, magastartás; Szökdelés előre 4 ; felugrás 180 fordulattal balra; Szökdelés hátra 4 p; felugrás 180 fordulattal balra Szökdelés 360 -os fordulattal (előre, hátra) a.) Kh.: Szögállás magastartás; - szökdelés előre 4 ; felugrás 360 fordulattal balra. b.) Kh.: Szögállás magastartás; - szökdelés hátra 4 ; felugrás 360 fordulattal balra. a.) b.) Szökdelés egy lábon előre-hátra haladással. Minitrampolinon végzett előkészítő ugrások [14] (7. ábra). 7. ábra A minitrampolin képe [16] Gyakorlóhely kialakítása: 4 5 részes hosszába állított ugrószekrény; közvetlen a szekrény elé helyezett minitrampolin, magasabbik végével a szekrény felé; a minitrampolin alacsonyabbik végéhez közvetlen szivacsbála. 1.) Függőleges felugrás, Kh.: Szögállás magastartás, a szekrény minitrampolinhoz közeli végén; -Ugrás a minitrampolinra; tempóra felugrás függőleges repüléssel érkezés a szivacsbálára.
11 2.) Zsugorfelugrás, térdérintéssel, Kh.: Szögállás magastartás, a szekrény minitrampolinhoz közeli végén; -Ugrás a minitrampolinra; tempóra felugrás térdfelhúzással zsugorhelyzetbe; érkezés a szivacsbálára. 3.) Bicska felugrás bokaérintéssel, Kh.: Szögállás magastartás, a szekrény minitrampolinhoz közeli végén; -Ugrás a minitrampolinra; tempóra felugrás nyújtott láblendítéssel előre bokaérintéssel (bicska helyzetbe); érkezés a szivacsbálára. 4.) Terpeszcsuka felugrás, bokaérintéssel. Kh.: Szögállás magastartás, a szekrény minitrampolinhoz közeli végén; -Ugrás a minitrampolinra; tempóra terpeszbicska felugrás bokaérintéssel; érkezés a szivacsbálára.
12 Gumiasztalon végzett előkészítő ugrások A talajon és a minitrampolinon végezhető gyakorlatok gumiasztalon végrehajtva. Végrehajtási kritériumok: Az asztalra érkezés vállszéles terpeszben és telitalpon történik, a levegőben zárt láb és lefeszített lábfej. 1.) Felugrások sorozatban (5 10 ) különböző kartartásokkal. a.) lezárt kartartás; b.) csípőretartás; c.) tarkóratartás; d.) magastartás. 2.) Felugrás 3 a kar magastartásban; a 4. felugrás alatt karlezárás a combra, majd lendítés vissza magastartásba. A 4. ütem alatt végzett mozgás megfelel a tempó felugrásnak. 3.) Felugrások különböző testtartásokkal. a.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrásra térdfelhúzás zsugorhelyzetbe. b.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrásra láblendítés bicskahelyzetbe, bokaérintéssel. c.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrásra terpeszcsuka bokaérintéssel. d.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrásból érkezés nyújtott ülésbe; majd érkezés állásba. e.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrás 180 -os fordulattal a levegőben. f.) 3 felugrás; tempó felugrás; 5. felugrás 360 -os fordulattal. Az első mérés eredményei A kísérleti csoport eredményei A kontroll csoport eredményei A KAPOTT EREDMÉNYEK 1. Statikus gyakorlat (átlag) 43 s 2. Dinamikus gyakorlat (átlag) 16 hossz 3. Bass-próba (átlag) 7 hiba pont 1. Statikus gyakorlat (átlag) 51 s 2. Dinamikus gyakorlat (átlag) 19 hossz 3. Bass-próba (átlag) 7 hiba pont Úgy gondolom, az nem volt befolyásoló tényező, hogy a kísérleti csoportfoglalkozásokon részt vevők folyamatosan végezték a kiegészítő előkészítő mozgásanyagot, mert, ahogy láthatjuk már az első mérésnél is mérhető különbség volt az egyensúlyozó gyakorlatok terén. A második mérés eredményei A 2. mérést 6 hónappal az 1. mérés után végeztem. A kísérleti csoport tagjai ez idő alatt a foglalkozásokba ágyazva végezték a gumiasztalozás előkészítő gyakorlatokat. Kísérleti csoport eredményei
13 1. Statikus gyakorlat (átlag) 53 s 2. Dinamikus gyakorlat (átlag) 21 hossz 3. Bass-próba (átlag) 4 hibapont A kontroll-csoport eredményei 1. Statikus gyakorlat (átlag) 51 s 2. Dinamikus gyakorlat (átlag) 19 hossz 3. Bass-próba (átlag) 7 hibapont A kiértékelő eljárások feldolgozási módja Az eredmények feldolgozásához a STATISTICA program 9. verzióját (2 mintás t-próba) és a Microsoft Office Excel 2003-as változatát használtam. A végeredményt minden gyakorlatnál, a 15 vizsgálati személy eredményeinek átlagából számítottam. 1. mérés A KAPOTT EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE Az 1. mérés során a kontroll-csoport eredményei mutatkoztak jobbnak. Talán ez a kontroll csoport magasabb szintű előképzettségével magyarázható, hiszen a csoport tagjai valamen-- nyien testnevelés tagozatosak voltak. 1. A statikus gyakorlatnál a kísérleti csoport átlagosan 43,1 s-ig egyensúlyoztak egy lábon, míg a kontroll-csoport átlaga 50,8 s volt. Ez az eredmény kimutatható, de nem szignifikáns különbség. 2. A dinamikus egyensúlyozó gyakorlat mérési eredményei is a kontroll-csoportnál voltak jobbak, ők átlagosan 3 hosszal többször tudtak végig menni a padon 45 másodperc alatt. Az eredmény: Kísérleti csoport 16 hossz < Kontroll csoport 19 hossz. Ennél a gyakorlatnál sem mutatható ki statisztikai különbség a hosszok tekintetében. 3. A Bass-próbánál ugyanaz az eredmény született, mindkét csoport 7 hibaponttal hajtotta végre a gyakorlatot. Második mérés 8.ábra Az első mérés után a két csoport eredményeinek összehasonlítása A 2. mérés során a kísérleti csoport eredményei pozitívan változtak. A kontroll-csoport eredményeiben szignifikáns változás nem történt.
14 Kísérleti csoport eredményeinek értékelése: 1. A statikus egyensúlyozó gyakorlat során a vsz.-nek 10 másodperccel tovább sikerült egy lábon állniuk, az eredmény 43 s-ról, 53 s-re változott. Ez az eredmény statisztikailag mérhető változást hozott, mivel p < 0,05 2. A dinamikus gyakorlat során a végrehajtott hosszok száma 16-ról 21-re emelkedett. Így ennél a gyakorlatnál is szignifikáns változás történt, p < 0,05 3. A Bass-próbánál a hibák száma 7-ről 4-re csökkent. A Bass-próba során is statisztikailag mérhető pozitív változás történt, mivel p<0,05 A kísérleti csoport eredményeinek változása: Gyakorlatok 1. mérés 2. mérés Változás 1. Statikus gyakorlat (átlag) 43 s 53 s +10 s 2. Dinamikus gyakorlat (átlag) 16 hossz 21 hossz +5 hossz 3. Bass-próba (átlag) 7 hiba 4 hiba -3 hiba 8.ábra A kísérleti csoport eredményeinek pozitív változása A két csoport összehasonlítása a második mérés után: Statisztikailag mérhető különbség a két csoport között, csak a Bass-próbánál látható, mivel ott a kontroll-csoport eredményei az első méréshez hasonlóak (7 hibapont), a kísérleti csoport eredményei pedig 4 hibapontra csökkentek. A statikus és dinamikus egyensúlyi gyakorlatnál szignifikáns különbség nincs. 9.ábra A kísérleti és kontroll csoport eredményeinek összehasonlítása a második mérés után
15 Következtetések és javaslatok Az elvégzett kísérletek mérési eredményeiből kiderül, hogy a gumiasztalozás célgimnasztikai gyakorlatai és alap mozgásanyagának elsajátítása illetve gyakorlása rövid időn belül szignifikáns változásokat mutat az egyensúlyérzékelés különböző fajtáinál, pozitív alkalmazkodást kiváltva. Ezek a gyakorlatok egyszerűek, könnyen elsajátíthatóak, és jellegükből adódóan, a kevésbé ügyes személyeknél is eredményesen alkalmazhatók. A gyakorlatok, gyakorlatsorok egymásra épülnek, könnyen fejleszthetőek az akrobatikusabb elemek irányába. Ugyan nem volt a kísérlet tárgya, de véleményem szerint olyan képességek, mint az ugróerő, ugróerőállóképesség, térérzékelés fejlődése is mérhető lenne az alapgyakorlatok hatására, amely további kutatásra ösztönöz. A fent leírt módszerek jól alkalmazhatóak a pilótaképzést folytató intézmények földi speciális előkészítést szolgáló kiképzésében, ahol lehetőség van ennek az eszköznek a használatára, mert mindamellett, hogy az egyensúlyozó képességet is rövid idő alatt lehet fejleszteni vele, jelentősen növelhető a foglalkozások emocionális háttere is növelve ezzel a képzés hatékonyságát és sikerét. A kísérleti csoport részletes eredményei (1. mérés) Statikus gyakorlat 1. (s) 2. (s) 3. (s) Statikus gyakorlat Összesen:(s) Fő , , , , ,5 Összesen 647,5 (s) / 15 (fő) = 43,16 43 (s) Tehát egy fő átlagosan 43 másodpercet töltött egy lábon.
16 Dinamikus gyakorlat Vsz. 1.(hossz) 2.(hossz) Összesen: Összesen: 245 (hossz) / 15 (fő) = 16,33 16 (hossz) Tehát egy vsz. két kísérlet alatt átlagosan 16-szor tudott végig menni a tornapadon. Bass-próba³ Fő Hibák száma összesen: Összesen: 108 (hiba) / 15 (fő) = 7,2 7 (hiba) Tehát egy vsz. átlagosan 7 hibával tudott végig menni a pályán.
17 (2. mérés) Statikus gyakorlat Fő 1. (s) 2. (s) 3. (s) Összesen:(s) , , , , , Összesen 792,5 (s) / 15 (fő) = 52,82 53 (s) Tehát egy fő átlagosan 53 másodpercet töltött egy lábon. Dinamikus gyakorlat Vsz. 1.(hossz) 2.(hossz) Összesen: Összesen: 320 (hossz) / 15 (fő) = 21,3 21 (hossz) Tehát egy vsz. két kísérlet alatt átlagosan 21-szer tudott végig menni a tornapadon.
18 Bass-próba³ Fő Hibák száma összesen: Összesen: 63 (hiba) / 15 (fő) = 4,2 4 (hiba) Tehát egy vsz. átlagosan 4 hibával tudott végig menni a pályán. A kontroll csoport eredményei (1. mérés) Statikus gyakorlat Fő 1. (s) 2. (s) 3. (s) Összesen:(s) , ,5 Összesen 762 (s) / 15 (fő) = 50,8 51 (s) Tehát egy fő átlagosan 51 s-ot töltött egy lábon.
19 Dinamikus gyakorlat Vsz.. 1.(hossz) 2.(hossz) Összesen: Összesen: 287 (hossz) / 15 (fő) = 19,13 19 (hossz) Tehát egy vsz. átlagosan 19-szer tudott végig menni a tornapadon két kísérlet alatt. Bass-próba Fő Hibák száma összesen: Összesen: 110 (hiba) / 15 (fő) = 7,3 7 (hiba). Tehát egy vsz. átlagosan 7 hibával tudott végig menni a pályán.
20 (2. mérés) Statikus gyakorlat Fő 1. (s) 2. (s) 3. (s) Összesen:(s) , , ,5 Összesen 761,5 (s) / 15 (fő) = 50,76 51 (s) Tehát egy fő átlagosan 51 s-et töltött egy lábon. Dinamikus gyakorlat Vsz. 1.(hossz) 2. (hossz) Összesen: Összesen: 289 (hossz) / 15 (fő) = 19,26 19 (hossz) Tehát egy vsz. két kísérlet alatt átlagosan 19-szer tudott végig menni a tornapadon.
21 Bass-próba Fő Hibák száma összesen: Összesen: 103 (hiba) / 15 (fő) = 6,88 7 (hiba) Tehát egy vsz. átlagosan 7 hibával tudott végig menni a pályán. FELHASZNÁLT IRODALOM [1] Dunai Pál: A fizikai felkészültséggel szembeni követelmények meghatározásának módszere, mint a korszerű harc megvívásához szükséges képességek alapvető része, helye a katonai nevelés és felkészítés rendszerében; PhD értekezés ZMNE Hadtudományi Doktori Iskola, p. 40. [2] Dunai Pál: Motoros képességek és fejlesztési stratégiák Repüléstudományi Közlemények XII. évfolyam 29. szám a XX. Század haditechnikai forradalmának hatása a XXI. Század katonai repülésére tudományos konferencia kiadványa Különszám II., ZMNE Repülőtiszti Intézet Szolnok, 2001 ( o.) [3] Dr. Nádori László-Dr. Derzsi Béla Fábián Gyula Dr. Ozsváth Károly -Dr. Rigler Endre Dr. Zsidegh Miklós: Sportképességek mérése (Sport, Budapest, 1984) [4] Dubecz József: Általános edzéselmélet és módszertan (Rectus Kft.2009) [5] Dr. Miltényi Márta: A sportmozgások anatómiai alapjai I.-II. (TF, Budapest, 2008) [6] Dr. Derzsi Béla: A gimnasztika alapjai (Fit-Forma Welness Kft. 2006) [7] Dr. Koltai Jenő Dr. Nádori László: Sportképességek fejlesztése (Sport, 1983) [8] Istvánfi Csaba: Mozgástanulás, mozgáskészség, mozgásügyesség (Plantin-Print Bt., Budapest, 2006) [9] Leibinger Éva: A minitrampolin-ugrások felhasználásának lehetőségei a középiskolai tornaoktatásban. (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, 2001, Szakdolgozat) [10] Némedi Károly: A terpeszátugrás célgimnasztikai algoritmusa (TF, 1986, Szakdolgozat) [11] Pappné Gazdag Zsuzsanna: Koordinációs kompetenciák fejlesztése (Flaccus kiadó, 2009) [12] Pelikán Milán: A gumiasztalozás alapjai Az első asztalra lépéstől a szaltókig [13] Nemzetközi Torna Szövetség (FIG): Gumiasztal Szabálykönyv [14] Hamar Pál, Szakály Ernő: Minitrampolin (Plantin-Print Bt., Budapest, 2003) [15] ( ) [16] ( )
22 SPECIAL GROUND BASED TRAINING SYSTEM FOR AIRCREW. THE ROLE OF TRAMPOLINE EXERCISES IN IMPROVEMENT OF BALANCING ABILITIES The pilot training has an important role in the land preparation of AF cadets. By using the well-known gymnastic inventory for the special physical training is an important part of the land training. This pedagogical training area has very diverse goals, the development of conditional abilities required to the effects of flight s negative factors for resistance properties belonging able to cover the development. One of the most important area of the land special training for the AF crews is the balancing abilities training, which plays an important role in developing the use of trampoline exercises. In addition to presenting the theoretical and practical components of the development process is an important task for the article to prove the legitimacy of the use of training systems through the results of a specific pedagogical study. Keywords: pilot training, special land training, training equipment and methods, trampoline exercises, pedagogical testing, balancing abilities. DUNAI Pál (PhD) egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Repülő Intézet Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék dunai.pal@uni-nke.hu orcid.org/ DUNAI Pál (PhD) Associate professor National University of Public Service Faculty of Military Science and Officer Training Institute of Military Aviation Department of Aerospace Controller and Pilot Training dunai.pal@uni-nke.hu orcid.org/
Koordinációs képességek
Koordinációs képességek Mozgáskoordináció fogalma Az idegrendszer azon szabályozó folyamata, amely a cselekvéseink összetevőinek, a mozgásoknak és azok részleteinek összerendezettségét funkcionális egységbe
Az egyensúlyozó képesség
Az egyensúlyozó képesség Készítette: Szaszkó István Mivel fogunk megismerkedni? Az egyensúlyozás szervei Mőködése Egyensúlyozó képesség A képesség javításának módszertana 1 Az egyensúlyozás képessége Egyensúlyérzékelés:
VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)
9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési
2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI GUMIASZTAL és MINITRAMPOLIN DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Gumisztal és Minitrampolin Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:
SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP
SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP 1. feladat 4 pont Egyszerű feleletválasztás. Húzza alá a megfelelő választ! Csak egy helyes válasz létezik. A sportforma kialakításában
Sport XXI. Atlétikai alapprogram
Sport XXI. Atlétikai alapprogram Alföldi Régió, Terem 2 gyerekversenye Kecskemét 2017. december 15. 14,00 óra Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Sportcsarnoka 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása
A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok
A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani
A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga
A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben
3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:
1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt
A belsőfül szövettana. Dobó Endre
A belsőfül szövettana Dobó Endre Hallás és egyensúlyozás szerve organum vestibulocochleare (hallás és egyensúlyozás szerve) > részei > apparatus cochlearis (hallószerv) > ductus cochlearis > apparatus
Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész
Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.
Torna (női) Cél. Előképző szakasz
Torna (női) Évfolyam: 1-2. Korosztály: Életkor: 6-8. év Előképző szakasz Cél alapvető mozgáselemek, készségek, képességek tanítása motorikus képességek színvonalának növelése: a kondícionális (erő, gyorsaság,
Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat
Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,
Csapok és pálcikák. Hogyan mûködik? A RETINÁTÓL AZ AGYIG
A RETINÁTÓL AZ AGYIG Hogyan mûködik? Csapok és pálcikák szem átlátszó belsô folyadékainak köszönhetôen kialakul a tárgyak képe a retinán. A fényérzékeny sejtek egy meghatározott fényingert kapnak, amely
IV.2.15. TORNA (NŐI) IV.2.15.1. ELŐKÉPZŐ SZAKASZ 1 2. évfolyam Korosztály: 6 8. év CÉL RÉSZCÉL alapvető mozgáselemek, készségek, képességek tanítása motorikus képességek színvonalának növelése: a kondícionális
A közép-és hosszútávfutás, állórajt
Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és
Fitnesz / fit-kid/ CÉL: RÉSZCÉL:
Fitnesz / fit-kid/ Évfolyam: 1-2 osztály,7-8 évesek Korcsoport: I.-II. CÉL: a sportág megismertetése a mozgás megszerettetése - élvezetes fejlesztő gyakorlatok, játékok végeztetése minden izomcsoportra
Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:
Testnevelés A vizsga leírása 1. GYAKORLATI VIZSGA 1.1 Szakgimnázium 9. évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Kislabda-hajítás vagy súlylökés- 4 pont -
ESETBEMUTATÁS. Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár
ESETBEMUTATÁS Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár Az eset egy CP, központi idegrendszeri sérült nő kerekesszékének lábtartó kialakítását írja le, melyet a kaposvári Guruló Műhely szakemberei végeztek.
UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN
KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,
JUMPING JACK! THE AEROBIC GYMNASTICS NEWSLETTER N 4 October 2014
Antibes (FRA), Sunday, 5th October 201 Kedves Barátok, A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) Aerobik Technikai Bizottsága az alábbi információkról értesíti a Tagszövetségeket. COP MÓDOSÍTÁSAI és PONTOSÍTÁSAI,
1.ábra Az edzés blokkvázlata
Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már
JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA
JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA 2016 CSAPATVERSENYEK korosztályai : I. korcsoport: 2008-2009 II. korcsoport 2006-2007 Csapatlétszám: 4-8 fő valamennyi korosztálynál ÁLTALÁNOS
Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:
KSZ/12 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás- 4 pont Torna: 2 választott
Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов
Компетентностный подход модернизации образо-вания инженеров по эксплуатации современных летательных аппаратов BALI Tamás alezredes Bázisparancsnok helyettes MH 86 Szolnok Helikopter Bázis bali.tamas@hm.gov.hu
2019/20. tanév. Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak
2019/20. tanév Intézet neve: DE Sporttudományi Koordinációs Intézet Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak Tagozat: nappali Specializáció megnevezése: nincs Félév: 1. Tantárgy neve, Neptun-kódja(i):
FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése:
FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése: 1. Alkalmasság LABDA NÉLKÜLI KOORDINÁCIÓ 2. Megfelelés 3. Rátermettség 4. Állóképesség A körülmény, amikor valaki fizikailag erős és egészséges (Oxford Dictionary)
Mit nevezünk nehézségi erőnek?
Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt
A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása.
A mérés célkitűzései: A matematikai inga lengésidejének kísérleti vizsgálata, a nehézségi gyorsulás meghatározása. Eszközszükséglet: Bunsen állvány lombik fogóval 50 g-os vasból készült súlyok fonál mérőszalag,
Fogalmi meghatározás
A terhelés összetevıi Készítette: Gondi Noémi Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar 2007.10.04. Fogalmi meghatározás A terhelés az az alkalmazkodás érdekében szervezetre gyakorolt
A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk, és az elhanyagolható tömegű
Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok
Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás
1. számú ábra. Kísérleti kályha járattal
Kísérleti kályha tesztelése A tesztsorozat célja egy járatos, egy kitöltött harang és egy üres harang hőtároló összehasonlítása. A lehető legkisebb méretű, élére állított téglából épített héjba hagyományos,
Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből
Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből Osztály: Szakközép iskola 9-12. Szakiskola 9-10 A vizsga szerkezete: Testnevelés tantárgyból csak gyakorlati vizsga van. 1. Gyakorlati vizsga - Időtartama: 45 perc
A gimnasztika, a talajtorna elemei és a ritmikus gimnasztika ugrásai
I 2. SZ. MELLÉKLET A MAZSORETT MOZGÁSANYAGA I. A gimnasztika, a talajtorna elemei és a ritmikus gimnasztika ugrásai Szerkesztette: Geisztné Gogolák Éva, Szurominé Balogh Adrienn Bevezetés A Magyar Majorette
A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN
A MOTORIKUS MOZGÁSOS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI ÓVODÁS ÉS KISISKOLÁS KORBAN Némethné Dr. Tóth Orsolya Főiskolai docens Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógia és Pszichológiai Kar Savaria Egyetemi
Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag
Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag SPRINT ÖSSZETETT Sprint összetett (ügyességi pálya,+ 40m guggoló támaszból) U11: 1m 2,5m 3m 5m 6m 5,5m 7m 10m Pálya kialakítása: pálya hossza 2pályax40m. A versenyző
Csontos és hártyás labyrinthus. dr. Hanics János
Csontos és hártyás labyrinthus dr. Hanics János A belső fül (auris interna) elhelyezkedése Külső fül Középfül Belső fül A belső fül labyrinthus rendszere - Bonyolult egymással folytonosan közlekedő üregrendszer
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NŐ I T O R N A Melléklet a Magyarország 2 0 1 8. évi versenykiírásához GYAKORLATANYAG Zsebi Baba I. Korcsoport Előírt gyakorlat: kiinduló helyzet: Függés az alacsony karfán; húzódzkodás
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek
Mérések és adatok a kézilabdázók teljesítményének prognosztizálásában és növelésében
Mérések és adatok a kézilabdázók teljesítményének prognosztizálásában és növelésében Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, egyetemi tanár 2017. október 19. Fejlesztési modell mérési módszertan Sportanalitika
Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00
Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika
MECHANIKA I. /Statika/ 1. előadás SZIE-YMM 1. Bevezetés épületek, építmények fizikai hatások, köztük erőhatások részleges vagy teljes tönkremenetel használhatatlanná válás anyagi kár, emberáldozat 1 Cél:
2. Az emberi hallásról
2. Az emberi hallásról Élettani folyamat. Valamilyen vivőközegben terjedő hanghullámok hatására, az élőlényben szubjektív hangérzet jön létre. A hangérzékelés részben fizikai, részben fiziológiai folyamat.
Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:
Testnevelés javítóvizsga KK 13 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás-
ÓRATERVEZET. TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok)
1 ÓRATERVEZET TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok) Készítette: Kollár Tibor testnevelő tanár 2016. 2 Tanít: Kollár Tibor Dátum: 2016.11.16. Óra: 3. Helyszín: Gulner Gyula
3. Az alábbi adatsor egy rugó hosszát ábrázolja a rá ható húzóerő függvényében:
1. A mellékelt táblázat a Naphoz legközelebbi 4 bolygó keringési időit és pályagörbéik félnagytengelyeinek hosszát (a) mutatja. (A félnagytengelyek Nap- Föld távolságegységben vannak megadva.) a) Ábrázolja
Segítségnyújtás a torna oktatásában. Talajtorna Szekrényugrás
Segítségnyújtás a torna oktatásában Talajtorna Szekrényugrás Általános tudnivalók A gyerekeknek meg kell tanulniuk a szerek (zsámolyok, padok, szőnyegek, dobbantók, szekrények,...) hordását, felállítását,
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NŐ I T O R N A Melléklet a Magyar Köztársaság 2 0 1 6. évi versenykiírásához NŐI SZABADONVÁLASZTOTT GYAKORLATOK ANYAGERŐSSÉGE: BAJNOKI EGYÉNI SZERENKÉNTI CSAPATBAJNOKSÁG OSZTÁLY
A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai
Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete
A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok
A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget
BALI Tamás alezredes, Bázisparancsnok helyettes MH 86 Szolnok Helikopter Bázis bali.tamas@hm.gov.hu orcid.org/0000-0001-6098-8602 Dr. BÁNYAINÉ Dr. TÓTH Ágota, PhD egyetemi docens Miskolci Egyetem, Logisztikai
Testméretek, mozgástartományok. Szabó Gyula
Testméretek, mozgástartományok Szabó Gyula Az antropometria helye TERMÉKFEJLESZTÉS / TERV ERGONÓMIAI FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK ANTROPOMETRIAI ADATOK Az antropometria alkalmazásának célja a hatékony, biztonságos
TESTNEVELÉS (MOTOROS) ALKALMASSÁGI VIZSGA
TESTNEVELÉS (MOTOROS) ALKALMASSÁGI VIZSGA Nők 50 m úszás (rajtfejes, szabadon választott úszásnemben) Alapszint 61 mp Falraadogatás (kézilabdával 4 m-ről 30 mp alatt) 17 db Kötélmászás (5 m-es kötélre)
Manipulatív természetes mozgásformák A sporteszközök szabadidős használata igénnyé és örömforrássá válása.
Testnevelés Elvárt eredmények 1. osztály végén: A testrészek megnevezése. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás között álló és ülő helyzetben.
A NEMZETI EGYSÉGES TANULÓI FITTSÉGI TESZT (NETFIT)
A NEMZETI EGYSÉGES TANULÓI FITTSÉGI TESZT (NETFIT) ELŐZMÉNYEK A Nemzeti Együttműködés Programja szerint: felfutó rendszerben a közoktatásban be kell vezetni a mindennapos testnevelést és az évenkénti egységes
A KATONAI LÉGIFORGALMI IRÁNYÍTÓK REPÜLÉSIRÁNYÍTÁSI TEVÉKENYSÉGE, MINT MUNKAFOLYAMAT BEVEZETÉS
Sápi Lajos Zoltán A KATONAI LÉGIFORGALMI IRÁNYÍTÓK REPÜLÉSIRÁNYÍTÁSI TEVÉKENYSÉGE, MINT MUNKAFOLYAMAT A katonai repülésirányító képzés talán legfontosabb része a gyakorlati repülésirányítás oktatása. A
Oktatói munka hallgatói véleményezése. 2016/2017-es tanév I. félév. Testnevelő tanárok
2. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016/2017-es tanév I. félév Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szellemi műhelyként az ország meghatározó felsőoktatási intézménye.
Az úszás biomechanikája
Az úszás biomechanikája Alapvető összetevők Izomerő Kondíció állóképesség Mozgáskoordináció kivitelezés + Nem levegő, mint közeg + Izmok nem gravitációval szembeni mozgása + Levegővétel Az úszóra ható
ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése
ÓRAVÁZLAT 10/A Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése Padgyakorlatok Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja
ARANYOS ISTVÁN A MINDENNAPOS EGÉSZSÉGÉRT
ARANYOS ISTVÁN A MINDENNAPOS EGÉSZSÉGÉRT Professzor dr. Merkely Béla, az MTA doktora a londoni olimpiára készülő magyar csapat vezető kardiológusa ajánlja ezt a kis könyvecskét: összeállított gimnasztikai
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése
A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A munkakörnyezet veszélyes környezetnek minősíthető, mivel a munkahelyeken olyan egészségkárosodások jöhetnek létre, amelyek másutt nem fordulnak elő.
Torna (férfi) Cél: Előképző szakasz
Torna (férfi) Évfolyam: 1-2. Korosztály: gyermek: 6-8. év Előképző szakasz Cél: A sportág megszerettetése. Sokoldalú képzés. Előkészítő mozgások megismertetése: rendgyakorlatok, szabadgyakorlatok, szabadgyakorlat
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Gimnasztika I. tantárgyhoz (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC Sárospatak, 2014 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 Gimnasztika...
Á ltala nos sporta gismereti oszta ly alkalmassa gi vizsgaanyaga
Á ltala nos sporta gismereti oszta ly alkalmassa gi vizsgaanyaga 2019/20 1. Bevezető A vizsga szempontjait az általános iskolai tananyag és az osztályprofil célrendszere határozza meg. Eszerint a sportágismereti
Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I.
Nyugat-Dunántúli Területi Verseny Zala-Vas Megye Sport XXI. Alapprogram SPORT XXI. Terematlétikai Verseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban/iskoláiban
ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor
ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor
Testedzési program: 1.-6. hét
Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG
MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NŐ I T O R N A Melléklet a Magyar Köztársaság 2 0 1 9. évi versenykiírásához GYAKORLATANYAG Zsebi Baba I. Korcsoport Nekifutásból függőleges felugrás karlendítéssel magastartásba,
FELVÉTELI. GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven
FELVÉTELI A 2014/2015-ÖS TANÉVRE GYÓGYTORNA szakterület GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven Azok a felvételizők akik a Testnevelés és sport karon több szakterületre
ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYOK 2013-2016 Módosítva: 2014. január 11-én (A nemzetközi szabályok (hírlevelek) függvényében még változhat a hazai szabály)
Magyar Torna Szövetség Aerobik Szakág Általános Versenyszabályok 2013-2016 ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYOK 2013-2016 Módosítva: 2014. január 11-én (A nemzetközi szabályok (hírlevelek) függvényében még változhat
Pótvizsga Feladatsor 9. évf.
Pótvizsga Feladatsor 9. évf. A pótvizsga feladatsora a tanév tananyaga és a tanév során tanultakból áll. A feladatok sorrendjét a szaktanár jelöli ki a pótvizsga napján. A tanuló a pótvizsgát akkor kezdheti
5. állomás Sport-mozgás
5. állomás Sport-mozgás Mottó: Ép testben, ép lélek. 1 Indító szöveg: A rendszeres sportolás elengedhetetlen az ember fizikai, pszichikai fejlődéséhez. A mozgás az ember alapvető igénye és szükséglete.
Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz
9. osztály: Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz Kondicionális képességszintek: - iskolakör futás: 4 perc 51mp - Cooper-teszt: 1550m - Tömöttlabda dobás (hátra
Az emberi érzőműködés. A látás, a hallás, a hőmérséklet és a tapintás érzékelésének vizsgálata
Az emberi érzőműködés A látás, a hallás, a hőmérséklet és a tapintás érzékelésének vizsgálata Állati Struktúra és Funkció II. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...
Torna B kategóriás Budapesti Diákolimpia
Torna B kategóriás Budapesti Diákolimpia www.bpdiaksport.hu T O R N A B kategória I., II., III-IV., V-VI. korcsoport 1. A verseny célja: Diákolimpia Budapest Bajnoka cím elnyerése A torna, mint alapsportág
Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu
Juhász Zsolt alezredes, osztályvezető MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ juhaszzsolt@citromail.hu A MAGYAR HONVÉDSÉG KÜLSZOLGÁLATRA JELENTKEZŐ ÁLOMÁNYANAK VIZSGÁLATA A VÁLASZTOTT MOZGÁSFORMÁK,
1005 röplabda játék és gyakorlat
1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani
Mindennapi testmozgás-egészséges élet
Mindennapi testmozgás-egészséges élet Dr. Vass Zoltán Ph.D. Magyar Diáksport Szövetség 1948-as megalakulásakor a World Health Organization (WHO) az egészséget a következőképpen definiálta: Az egészség
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2, Kiss Edina 3 MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport 1 ELTE, Kémiai Intézet, luca@caesar.elte.hu
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN Egy testre ható erő, a más testekkel való kölcsönhatás mértékére jellemző fizikai mennyiség. A légkörben ható erők Külső erők: A Föld tömegéből következő
TESTNEVELÉS ÉS SPORT
TESTNEVELÉS ÉS SPORT A közoktatás kimeneti szakaszához közeledve a tudatos, rendszeres képzésben megjelenik a testkultúrához tartozó, az általános műveltséget fejlesztő szabály-, élettani, anatómiai, illetve
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o15/2o16 Az Oktatási Hivatal (OH) második alkalommal a 2o15/2o16-os tanévben szervezett idegen nyelvi
UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02.
UEFA B licencmegújító továbbképzés A gyorsaságfejlesztés alapjai Siófok 2014. 12. 02. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció
Magyar Torna Szövetség. Felmérőprogram éves korú tornászok számára
Felmérőprogram 15-18 éves korú tornászok számára Készítette: A munkacsoport tagjai: Köszönet: Bordán Csaba Puskás Jenő Szűcs Róbert Nagy Zoltán Pisák Tamás Szász Dániel Minden edzőnek, aki az új felmérőprogram
Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére
Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Készítette: Fehér Ferenc Bevezetés Az edzésterv: egy megvalósíthatónak tartott rövidebb-hosszabb ideig tartó edzésfolyamat elméleti előrevetítése.
Sarkantyú kezelése gyógytornával
Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17
Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen
Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01
175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak
Edzésprogramok tantárgy tanításához. Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban. Oktatási időszak: tanév. osztályok: 9.s, 9.h, 10.s, 10.h, 12.
BMSZC EGRESSY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ SZAKGIMNÁZIUMA 1149, EGRESSY ÚT 71. TANMENET Edzésprogramok tantárgy tanításához Éves óraszám: 74 óra Heti óraszám: 2 óra, csoportbontásban Oktatási időszak: 2017-2018.
Speciális tetőfedések és ács szerkezetei
Speciális tetőfedések és ács szerkezetei 57 Hajlatképzés A hajlatképzést többnyire a bádogos szerkezetek kiváltására alkalmazzák. Fő jellemzője, hogy kis méretű palákból jobbos vagy balos fedéssel íves
Sport XXI program Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára
1.sz. melléklet T1 Futások 1. Sprint váltó Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI
A TESTNEVELÉS ÉS SPORT VALAMINT MÁS MŰVELTSÉGTERÜLETEK TANANYAGÁNAK KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI DR. PUCSOK JÓZSEF MÁRTON NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TSI TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást
AKROBATIKUS TORNA SZAKÁG HUNGARIAN ACROBATIC GYMNASTICS FEDERATION 2014. HAZAI ELEMTÁBLÁZAT
MGYR TORN SZÖVETSÉG HUNGRIN GYMNSTIS FEERTION KROTIKUS TORN SZKÁG HUNGRIN ROTI GYMNSTIS FEERTION 2014. HZI ELEMTÁLÁZT készítette: Edzői izottság 2014 január 1 KEZŐ KOROSZTÁLY 4-8 Fős csoportok Előírt elemek:
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN Egy testre ható erő, a más testekkel való kölcsönhatás mértékére jellemző fizikai mennyiség. A légkörben ható erők Külső erők: A Föld tömegéből következő
4-5 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR SZAK MOTOROS ALKALMASSÁGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
4-5 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR SZAK MOTOROS ALKALMASSÁGI VIZSGAKÖVETELMÉNY PONTSZÁMOK Sportjátékok Atlétika Torna Úszás Küzdősportok (mindkét nem számára) Összesen 20 pont 30 pont 30 pont 30 pont 10 pont
SPORT XXI ATLÉTIKAI ALAPPROGRAM ALFÖLDI RÉGIÓ TEREM GYEREKVERSENYE Szentes, Klauzál u. 16.
SPORT XXI ATLÉTIKAI ALAPPROGRAM ALFÖLDI RÉGIÓ TEREM GYEREKVERSENYE 6600 Szentes, Klauzál u. 16. 1. Verseny célja: Versenylehetőség és motiváció biztosítása a régióban, Bács- Kiskun és Csongrád megyékben
ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.
ÚSZÁS A sportág nevelési célrendszere Ki kell alakítani az általános szokásrendet, és kapcsolatrendszert. Irányítással és figyelem felkeltéssel viselkedési normákat kell elfogadtatni, melyek közösségre