A Streptococcus Pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése gyermekkorban
|
|
- Dávid Marcell Farkas
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Streptococcus Pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése gyermekkorban A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság Vakcinológiai Szekciójának állásfoglalása (2016. május) Az állásfoglalást készítette: Mészner Zsófia dr., Ludwig Endre dr. A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) gyakran okoz megbetegedést mind a gyerekekben, mind a felnőttekben. - A WHO szerint a baktérium évente közel egymillió gyermek haláláért felelős, ezért javasolt a világ számos pontján a pneumococcus elleni konjugált vakcinák (PCV) beillesztése a nemzeti immunizációs programokba. - Az invazív pneumococcus betegség (IPD) a Streptococcus pneumonie által okozott kórképek legsúlyosabb megjelenési formáját jelenti. Bár közismert, hogy a pneumococcus okozta betegségek közül az invazív formák, sepsis, meningitis súlyosságuk miatt kiemelt jelentőségűek, népegészségügyi szempontból az ún. mukozális betegségek, mint a pneumonia és az akut otitis media legalább akkora jelentőséggel bírnak, hiszen sokkal több embert érintenek. - Annak ellenére, hogy a pneumococcus fertőzés kezelésére ma rendelkezésre állnak hatékony antibiotikumterápiák, a fertőzés invazív és gyors lefolyású jellege, valamint a rezisztencia folyamatos változásai miatt továbbra is komoly terápiás problémát okoznak, ezért a prevenció jelentőségét kell hangsúlyozni. 1,2 A magyar nemzeti pneumococcus oltási program alakulása Magyarországon október 1-től a Nemzeti Csecsemő- és Gyermek-egészségügyi Program részeként - miniszteri rendelet alapján 3 - került elérhetővé a két éven aluli csecsemők és kisgyermekek számára a konjugált pneumococcus elleni oltóanyag. 4 A pneumococcus elleni vakcina oltási programba vételével a 2 év alatti gyermekek átoltottsága folyamatosan növekedett. 7 hónappal a pneumococcus elleni oltóprogram bevezetését követően a 2 év alatti gyermekek körében 82,6% volt az átoltottság, mely Európában egyedülálló módon a program nagymértékű elfogadottságát és támogatását jelentette mind a szakma, mind a szülők részéről. 5 A gyermekkori pneumococcus elleni oltási program 7-valens konjugált pneumococcus vakcina alkalmazásával kezdődött. A vakcináció hatására a szerotípusok megoszlásában bekövetkező változások az Országos Epidemiológiai Központ által vezetett magyar pneumococcus surveillance adataiban is tükröződnek ban, amikor még csak a gyermekek kis része részesült pneumococcus elleni vakcinációban, az invazív kórképekben a 14-es szerotípus dominanciája volt megfigyelhető (közel 20%), ezt követte a 6A, 1, 23F és 15C szerotípus. A legdrasztikusabb változás a 14-es szerotípus esetében történt, amely 20-re gyakorlatilag eltűnt. Ugyanakkor a -ben nem szereplő, már korábban is jelen lévő 3-as 1 Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve A Streptococcus pneumoniae fertőzés specifikus prevenciójáról. Ajánlás háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak (1. módosított változat) Készítette: az Infektológiai Szakmai Kollégium, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium és az Országos Alapellátási Intézet A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai irányelve a streptococcus pneumoniae fertőzés specifikus prevenciójáról gyermekkorban (2. módosított változat). Készítette: az Infektológiai Szakmai Kollégium. Egészségügyi Közlöny. LXI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM oldal, január /2008. (IX. 23.) EüM rendelet az egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 4 Tájékoztatás a pneumococcus elleni oltási program teljesítéséről. Epinfo 15. évfolyam 50. szám december A pneumococcus elleni átoltottság magyarországon 2009, Epinfo, 16. évfolyam, 40. szám, október.
2 szerotípus vette át a vezető szerepet, a 2008-as 7%-ról 20-ben már 32%-ot képviselt, amelyet a 19A szerotípus követett (8,3%). 6 A szerotípus megoszlás változása miatt vált létfontosságúvá a védőoltás továbbfejlesztése. A 13-valens pneumococcus elleni védőoltás a 7-valens védőoltás széleskörű alkalmazása után dominánssá vált szerotípusokat tartalmazza, köztük a multirezisztens 19A szerotípust. 20 augusztusában a 13-valens PCV váltotta a -et a gyermekkori nemzeti immunizációs programban. Jelenleg az EMA-ban regisztált konjugált pneumococcus elleni vakcinák közül a PCV13 tartalmazza a legtöbb szerotípust. Az oltási program bevezetése óta eltelt idő eredményei kétséget kizáróan igazolják a védőoltás kedvező hatásait: - látványos csökkenés tapasztalható a regisztrált pneumococcus okozta agyhártyagyulladások számában mind az oltott, két éven aluli korosztályban, mind az idősebb korcsoportokban első jeleként a vakcinációs program nyájimmunitást is kiváltó hatásának. - a legnagyobb esetszám csökkenést kiemelten a legsúlyosabban érintett, egy éven aluli korcsoportban lehet tapasztalni, párhuzamosan a vakcinában (PCV13) reprezentált törzsek ritkulásával, esetenként teljes eltűnésével. 7 - az 5 év alatti gyermekeknél csökkent a meningitis és pneumonia miatti hospitalizációk aránya 1. ábra: A pneumococcus konjugált vakcinák által elérhető szerotípus lefedettség alakulása Magyarországon között. 0% 79% 78% 77% 80% 69% 58% 54% 56% 58% 42% 40% 50% 28% 29% 24% 21% PCV 16% 14% 20% 31% PCV13 21% 0% 16% 12% 11% 11% 8% 1. ábra Vakcina lefedettség Magyarországon az invazív pneumococcus esetek alapján Az 1. ábra egyértelműen demonstrálja a pneumococcus prevenciós program eredményeit. Jól látható, hogy a 13-valens oltóanyag még mindig 58%-át képes elérni a megelőzendő törzseknek. Természetesen a védőoltási programmal lefedett összes szerotípus aránya csökken, mivel az általuk okozott invazív betegségek incidenciája is folyamatosan csökken, mutatva ezzel a vakcina hatékonyságát a lefedett szerotípusok okozta betegségek csökkentésében - ez mutatja azt, hogy a vakcina hatékonyan fejti ki hatását. 6 Tóthpál et al. Changes in the serotypes of Hungarian pneumococci isolated mainly from invasive infections. Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica, 59 (3), pp (2012) 7 Mészner Zsófia: Pneumococcus-prevenció a kora csecsemőkortól az időskorig. Orv. Hetilap, 2014, 155 (7),
3 esetszám nem PCV va típus 0% 80% PCV típus (PC PCV13 +3 típus (PC 40% 5 20% 0 2. ábra Összes invazív pneumococcus esetszám a 0-5 éves korcsoportban vakcina típusok szerint 0% 3. ábra Az egyes vakcina típusok által lefedett szerotípusok aránya IPD-ben izolált baktériumok ellen a 0-5 éves korosztályban Szerotípusok helyzete Az elmúlt 8 esztendőben végzett hazai surveillance adatai közül a 2. és 3. ábrák az 5 évesnél fiatalabbak invazív pneumococcus eseteinek előfordulását mutatják pneumococcus szerotípusokra bontva. A 20-es évtől indult be valójában az országos surveillance, így a 2. ábrán látható növekedés nem a betegség előretörését, hanem a surveillance javulását tükrözi. Látható, hogy az oltási program hatékonyságának igazolásaképpen a 7- komponensű oltóanyag által lefedett törzsek száma minimumra csökkent. Az Országos Epidemiológiai Központ IPD Surveillance adatai azt mutatják, hogy bizonyos vakcina-szerotípusok majdnem teljesen eltűntek az immunizációs program következtében, míg más szerotípusok előfordulása megnőtt. A 7 és -valens vakcina által elérhető lefedettség már 2013-ban is igen alacsony (5%) és lényegében változatlan 2014-ben (13%) és 2015-ben (8%), míg a 13 szerotípust tartalmazó vakcina lefedettsége 47%, 63% ill. 38% az említett években, vagyis egyedül a 13 szerotípus ellen hatékony Prevenar13 oltóanyag használata biztosít megfelelő védelmet az oltandó populációnak (3. ábra). A 13-valens vakcina lefedettségi aránya is értelemszerűen csökkenő, de még mindig meghatározó, így a legtöbb szerotípust tartalmazó oltóanyaggal a program folytatása mindenképp indokolt. Több országból származó adatok azt igazolták, hogy a 3-as szerotípus felelős a nem invazív fertőzések jelentős hányadáért (tüdőgyulladás, akut középfülgyulladás). 8,9, A 3-as szerotípus kiváltotta invazív betegségek sok esetben járnak együtt súlyos tüdőgyulladással, komoly szövődmények kialakulását okozhatják. 11 A 2015-ös epidemiológiai adatok alapján, Magyarországon az összes invazív eset között továbbra is vezet a 3-as szerotípus (37,4%, 68 eset), és a hat évesnél fiatalabb gyerekeknél is első helyre került (30,8%, 4 eset) köszönhetően az előző években vezető 19A szerotípus visszaszorulásának, 12 de a nemzeti oltóprogrammal megcélzott 5 éven aluliakban a 3-as probléma szerotípus évek óta alacsonyan alacsonyan stagnál (4.ábra) 8 Porat N, Soley C, Marengolciene MM, et al. An International Serotype 3 Clone Causing Pediatric Noninvasive Infections in Israel, Costa Rica, and Lithuania. Pediatr Infect Dis J. 2008;27: Rodgers GL, et al. Vaccine. Global serotype distribution among Streptococcus pneumoniae isolates causing otitis media in children. 2009;27: Pichichero ME, Casey JR. JAMA. Emergence of a Multiresistant Serotype 19A Pneumococcal Strain Not Included in the 7-Valent Conjugate Vaccine as an Otopathogen in Children. 2007;298: Byington CL, Korgenski K, Daly J, et al. Impact of the pneumococcal conjugate vaccine on pneumococcal parapneumonic empyema. Pediatr Infect Dis J. 2006;25(3): Tirczka Tamás, Tóthpál Adrienn, Berta Brigitta, Dobay Orsolya: Streptococcus pneumoniae szerotípus megoszlásának vizsgálata közötti időszakban Magyarországon, Mikrobiológiai körlevél, XV. évfolyam 4. szám
4 esetszám év >5 év >65 év ábra A 3-as szerotípus okozta invazív pneumococcus betegségek Magyarországon életkori csoportonként A 19A szerotípus ben, a bevezetése után a hordozás szempontjából vezető szerotípusá vált, azaz a leggyakrabban megtalálható szerotípus az orrgaratban. 13,14 Világszerte aggodalmat keltett, hogy a 19A szerotípus okozta betegségek gyakoriságának emelkedése mellett egyre jelentősebb lett a szerotípus antibiotikum rezisztenciája. 14,15,15,16,17 Ugyancsak emelkedett a szintén multidrug rezisztenciát mutató 6A szerotípus prevalenciája. 18,19,20. A multidrug rezisztencia komoly nehézséget okoz a kezelés során, ezért logikus volt az az álláspont, hogy az újabb vakcinák akkor hatékonyak, ha tartalmazzák a 6A és 19A szerotípusokat. 16 A 2016-ban publikált epidemiológiai adatok szerint Magyarországon 2015-ben az összes eset 6,6%-át okozta a 19A szerotípus. Az oltási program eredményeként az oltott populációban, a hatévesnél fiatalabb korcsoportban 2015-ben nem jelentettek 19A okozta invazív esetet. 12 Amennyiben nem oltanánk ellene, előfordulása és az általa okozott megbetegedések száma megemelkedhet. Ugyancsak eltűnt az oltott populációban a 6A szerotípus, populációs szinten pedig jelentősen visszaszorult. Nasopharyngealis hordozás Egy másik adatbázis, melyet a Semmelweis Egyetem Mikrobiológia Tanszéke gyűjtött óvodai és bölcsődei közösségekben gyermekek nasopharyngealis hordozására vonatkozóan, szintén alátámasztotta a vakcinaszerotípusú pneumococcus törzsek csökkenését párhuzamosan a vakcina lefedettség csökkenésével: a 7-valens Prevenar bevezetését követően a nem vakcina szerotípusok növekedése volt tapasztalható (köztük a 19A), mely a Prevenar13 bevezetése után megváltozott Dagan R, et al. Introduction and Proliferation of Multidrug-Resistant Streptococcus pneumoniae Serotype 19A Clones That Cause Acute Otitis Media in an Unvaccinated PopulationJ Infect Dis. 2009;199: Moore MR, Gertz RE, Jr., Woodbury RL, et al. Population snapshot of emergent Streptococcus pneumoniae serotype 19A in the United States, J Infect Dis. 2008;197(7): Dagan R, Klugman KP. Impact of conjugate pneumococcal vaccines on antibiotic resistance. Lancet Infect Dis 2008; 8: Goossens H, Ferech M, Coenen S, Stephens P. Comparison of outpatient systemic antibacterial use in 2004 in the United States and 27 European countries. Clin Infect Dis. 2007;44(8): Goossens H, Ferech M, Vander Stichele R, Elseviers M. Outpatient antibiotic use in Europe and association with resistance: a cross-national database study. Lancet. 2005;365(9459): Hausdorff WP, Feikin DR, Klugman KP. Epidemiological differences among pneumococcal serotypes. Lancet Infect Dis. 2005;5(2): Stephens DS, Zughaier SM, Whitney CG, et al. Incidence of macrolide resistance in Streptococcus pneumoniae after introduction of the pneumococcal conjugate vaccine: population-based assessment. Lancet. 2005;365(9462): Dagan R, Givon-Lavi N, Zamir O, Fraser D. Effect of a nonavalent conjugate vaccine on carriage of antibiotic-resistant Streptococcus pneumoniae in day-care centers. Ped Infect Dis J. 2003;22(6):
5 1. táblázat A jelentősebb szerotípus változások között 12 A legfontosabb különbségeket az 1. táblázat szemlélteti re teljesen eltűnt a 3-as, 6A, 35B szerotípus, és az addig vezető helyet elfoglaló 19A is szinte teljesen visszaszorult. Ez a szerotípus különös figyelmet érdemel, mivel jellemző rá a nagyfokú antibiotikum rezisztencia (penicillin, makrolid). Az említett 4 szerotípus közül a 3, 6A és 19A csak a PCV13-ban megtalálható három plusz szerotípus. Ezek ilyen mértékű visszaszorulása a PCV13 oltás nagy hatékonyságát mutatja. 12 Az adatok igazolják, hogy az oltási programot a legtöbb pneumococcus szerotípust tartalmazó vakcinával érdemes folytatni. Összefoglalás A pneumococcus immunizációs program bevezetése óta visszaesést látunk a bejelentett pneumococcus okozta agyhártyagyulladások számában nem csak az oltott, két éven aluli korosztályban, hanem az idősebb korcsoportokban is, valamint csökkent a meningitis és pneumonia miatti hospitalizációk aránya az 5 év alatti gyermekek körében. A PCV13 vakcina által biztosított lefedettség jelenleg is lényegesen meghaladja a 7-valens és -valens oltóanyagokét, így továbbra is kizárólag a PCV13 vakcinától várhatjuk a pneumococcus okozta kórképek további gyakoriságának csökkenését. A PCV13 vakcinával végzett oltási program hatása megmutatkozik abban is, hogy a gyermekek körében a vakcina szerotípusok nasopharyngeális hordozása szinte teljesen megszűnt, mely kulcsa a lehetséges nyájvédelem kialakításának a nem oltott populációban, hozzájárulva a népegészségügyi hatás maximalizálásához. A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság Vakcinológiai szekciója a fent vázolt adatok alapján azt javasolja, hogy a pneumococcus immunizációs programot folytatni szükséges, méghozzá a magyar epidemiológiai helyzetnek megfelelően a legszélesebb szerotípus lefedettséget nyújtó vakcinával (PCV13), mert így biztosíthatjuk továbbra is a pneumococcus okozta fertőzések visszaszorulását.
A Streptococcus Pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése gyermekkorban
A Streptococcus Pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése gyermekkorban A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság Vakcinológiai Szekciójának állásfoglalása (18. április) Az állásfoglalást
A magyarországi pneumococcus immunizációs program eredményei a legfrissebb surveillance adatok elemzése alapján
A magyarországi pneumococcus immunizációs program eredményei a legfrissebb surveillance adatok elemzése alapján Dr. Mészner Zsófia 1, Dr. Tirczka Tamás 2, Dr. Nagy Bence 3 1 Nemzeti Egészségfejlesztési
Készítette: Az Infektológiai Szakmai Kollégium
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A Streptococcus pneumoniae fertőzés specifikus prevenciója (Ajánlás háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak) Készítette: Az Infektológiai Szakmai Kollégium
NEFMI szakmai irányelv
1. oldal NEFMI szakmai irányelv a Streptococcus pneumoniae fertőzés specifikus prevenciójáról gyermekkorban 1 Készítette: az Infektológiai Szakmai Kollégium Az irányelvet elfogadó szakmai testületek Országos
Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam
2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig
A STREPTOCOCCUS PNEUMONIAE-FERTÕZÉS SPECIFIKUS PREVENCIÓJA
A STREPTOCOCCUS PNEUMONIAE-FERTÕZÉS SPECIFIKUS PREVENCIÓJA Ajánlás háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak Infektológiai Szakmai Kollégium, Csecsemõ- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, Országos
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja
1036 EGÉSZSÉGÜGYI KÖZLÖNY 3. szám Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja a streptococcus pneumoniae fertőzés megelőzéséről Készítette: az Infektológiai Szakmai Kollégium és a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati
24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT!
A meningococcus B okozta gennyes agyhártyagyulladás és vérmérgezés 24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT! Védje meg gyermekét a MENINGOCOCCUS B okozta betegség súlyos szövődményeitől! MI AZ AGYHÁRTYAGYULLADÁS
Készítette: az Infektológiai Szakmai Kollégium, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium és az Országos Alapellátási Intézet
Az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve A Streptococcus pneumoniae fertőzés specifikus prevenciójáról Ajánlás háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak (1. módosított változat) Készítette: az Infektológiai
Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon
Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság továbbképző konferenciája,,védőoltási helyzetkép napjainkban: újdonságok, tények, kérdések Védőoltással megelőzhető fertőző betegségek epidemiológiai helyzete Magyarországon
Irányelv A heveny tonsillopharyngitis antimikróbás kezeléséhez
Irányelv A heveny tonsillopharyngitis antimikróbás kezeléséhez Szerkesztette: Mészner Zsófia, Ludwig Endre Készítette: Infektológiai, Gyermekgyógyászati és a Fül-Orr-Gégészeti Szakmai Kollégium Bevezetés
A védőoltásokról. Infekciókontroll képzés szakdolgozóknak. HBMKHNSzSz Dr. Kohut Zsuzsa Járványügyi osztályvezető
A védőoltásokról Infekciókontroll képzés szakdolgozóknak HBMKHNSzSz Dr. Kohut Zsuzsa Járványügyi osztályvezető 2012.10.24-25. Céljaink a vakcináció során: egyéni védelem biztosítása, az átoltottság fenntartása,
A PD75660 sz. OTKA pályázat részletes szakmai zárójelentése
A PD75660 sz. OTKA pályázat részletes szakmai zárójelentése A PD75660 sz. OTKA pályázat 3 éve során elıször az invazív pneumococcus izolátumok vizsgálatára összpontosítottunk, majd áttértünk az egészséges,
Streptococcus pneumoniae hordozás epidemiológiai vizsgálata közösségbe járó egészséges gyerekek között
Streptococcus pneumoniae hordozás epidemiológiai vizsgálata közösségbe járó egészséges gyerekek között Doktori tézisek Tóthpál Adrienn Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető:
Ismerni életmentô, oltani ajánlott!
Ismerni életmentô, oltani ajánlott! Széleskörû védelem a meningococcus betegség ellen Már 2 hónapos kortól Minden korosztálynak. A meningococcus baktérium leggyakoribb, betegséget okozó típusai ellen.
Pneumococcus, illetve bármely kórokú pneumonia, meningitis és septikaemia miatti hospitalizáció és halálozás Magyarországon
EREDETI KÖZLEMÉNY Pneumococcus, illetve bármely kórokú pneumonia, meningitis és septikaemia miatti hospitalizáció és halálozás Magyarországon Egy retrospektív értékelés eredménye (26 211) Ludwig Endre
A mellrák elleni küzdelmet segíti az Alba Volán-FeVita csapata
AKTUÁLIS A mellrák elleni küzdelmet segíti az Alba Volán-FeVita csapata Elárverezték az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapat rózsaszín mezeit és ütőit, hogy ezzel segítsék a mellrák elleni küzdelmet. A 2007.
Dr. Kovács Julianna házi gyermekorvos
Dr. Kovács Julianna házi gyermekorvos Bordány 15 2013.május 10-12. 12. Kávészünet-15 2013.m A GlaxoSmithKline Kft. felkérésére készült előadás 10-valens pneumococcus konjugált vakcina (PHiD- CV) Tartalmazza
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban
A legújabb adatok összefoglalása az antibiotikum rezisztenciáról az Európai Unióban Legfontosabb tények az antibiotikum rezisztenciáról A mikroorganizmusok antibiotikumokkal szemben kialakuló rezisztenciája
VÉDŐOLTÁSOK SPENGLER GABRIELLA MÁRCIUS 10.
VÉDŐOLTÁSOK SPENGLER GABRIELLA 2018. MÁRCIUS 10. MYCOBACTERIUM TUBERCULOSIS GÜMŐKÓR, TÜDŐTUBERKULÓZIS MYCOBACTERIUM TUBERCULOSIS Pálcák, melyek gombafonal szerűen rendeződnek myco- Erősen hidrofób sejtfal:
GERIÁTRIA. Fertőző betegségek SEMSEI IMRE. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar
GERIÁTRIA Időskori elváltozások, betegségek és kezelésük VI Fertőző betegségek SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar FERTŐZÉSEK IDŐSKORBAN Régen vezető halálok
Spanyolnátha a túlreagált fertőzés
AKTUÁLIS Új remény a daganatok kezelésében A dichloroacetát (DCA) egy kicsi, szagtalan, színtelen, olcsó, kevéssé toxikus molekula. Az Alberta Egyetem kutatói úgy vélik, hogy hamarosan sokféle rák kezelésében
pneumococcus poliszacharid konjugált vakcina (13-valens, adszorbeált)
EMA/90006/2015 EMEA/H/C/001104 EPAR-összefoglaló a nyilvánosság számára pneumococcus poliszacharid konjugált vakcina (13-valens, adszorbeált) Ez a dokumentum a -ra vonatkozó európai nyilvános értékelő
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Synflorix szuszpenziós injekció Pneumococcus poliszacharid konjugált vakcina (adszorbeált) 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 adag (0,5 ml) tartalmaz:
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 9. Csökken az influenzaszerű megbetegedések száma A 9. naptári en folytatódott az influenzaszerű
16. évfolyam 12. szám 2009. március 27. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT GYERMEKKORI PNEUMOCOCCUS VAKCINÁCIÓ EURÓPÁBAN
6. évfolyam. szám 009. március 7. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Pneumococcus vakcináció Európában 4 Streptococcus pneumoniae surveillance, Magyarország, 00009 49 Tájékoztatás szakmai programról
Pneumococcus prevenció gyermekkorban. Mészner Zsófia dr. Országos Gyermekegészségügyi Intézet Szent László Kórház Budapest
Pneumococcus prevenció gyermekkorban Mészner Zsófia dr. Országos Gyermekegészségügyi Intézet Szent László Kórház Budapest Minden a nasopharyngeális hordozással kezdődik (NPC) Meningitis Antibiotic resistance
2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M
PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése
Várandós nők Streptococcus agalactiaeszűrése MALDI-TOF MS módszerrel Pappné Ábrók Marianna, Arcson Ágnes, Urbán Edit, Deák Judit Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Mikrobiológiai
Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről. 2011. január 3-9. Készült 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán
Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről 011. január -9. Készült 00 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán Minden korcsoport fontosnak tartja a méhnyakrák elleni védekezést.
A reformintézkedések fókuszában a szak- és háziorvosi ellátás
AKTUÁLIS A reformintézkedések fókuszában a szak- és háziorvosi ellátás Az év elején aktuálissá váló reformintézkedésekről és az egészségügy átalakításának elveiről tartott összegző sajtótájékoztatón a
Paratyphus tömeges előfordulása nagyüzemi sertésállományokban. Dr. Albert Mihály
Paratyphus tömeges előfordulása nagyüzemi sertésállományokban Dr. Albert Mihály Sertés salmonellosisai Sertéstyphus: S. typhisuis Malac paratyphus: S. choleraesuis S. typhimurium S. dublin Esetismertetés
A páciensek nem eléggé tájékozottak a vényköteles gyógyszerek hasznáról
AKTUÁLIS A páciensek nem eléggé tájékozottak a vényköteles gyógyszerek hasznáról A GfK LHS Healthcare divízió felmérésének egyik következtetése szerint a páciensek kevéssé, vagy egyáltalán nem tájékozottak
Méhnyakrák megelőzés - beszéljük meg!
Méhnyakrák megelőzés - beszéljük meg! Dr. Ács Nándor Semmelweis Egyetem II.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Az előadás a GlaxoSmithKline Kft. felkérésére készült A méhnyakrák gyakori betegség Világszerte:
A Synflorix és Prevenar 13 pneumococcus elleni védőoltások összehasonlító egészség-gazdaságtani elemzése
A Synflorix és Prevenar 13 pneumococcus elleni védőoltások összehasonlító egészség-gazdaságtani elemzése Dr. Nagyjánosi László, Syreon Kutató Intézet Dr. Kaló Zoltán, Syreon Kutató Intézet, Eötvös Loránd
A két különböző oltóanyag alkalmazásakor az alábbiak megfontolása javasolt:
A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése felnőttekben A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság Vakcinológiai Szekciójának állásfoglalása (2014. október) Összefoglalás
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Prevenar 13 szuszpenziós injekció Pneumococcus poliszacharid konjugált vakcina (13-valens, adszorbeált). 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy
A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15
A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző
Csecsemő és gyermekkori védőoltások
Csecsemő és gyermekkori védőoltások Kedves szülő! Ezzel az összefoglalóval szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy könnyebben tudjon eligazodni gyermeke védőoltásai között. Együtt ismertetjük az életkorhoz
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER (NNSR) EREDMÉNYEI: KÖTELEZŐ JELENTÉSEK: I. MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK ÁLTAL OKOZOTT EPINFO 2006; 7:89-95.
A NEMZETI NOSOCOMIALIS SURVEILLANCE RENDSZER (NNSR) EREDMÉNYEI: KÖTELEZŐ JELENTÉSEK: I. MULTIREZISZTENS KÓROKOZÓK ÁLTAL OKOZOTT NOSOCOMIALIS FERTŐZÉSEK, 2005. JANUÁR 1- DECEMBER 31. EPINFO 2006; 7:89-95.
alumínium-hidroxidhoz adszorbeálva 0,3-0,4 mg Al 3+
1. A GYÓGYSZER NEVE Menjugate 10 mikrogramm por és oldószer szuszpenziós injekcióhoz C-csoportú meningococcus konjugált vakcina 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy adag (0,5 ml,előkészített) vakcina
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése felnőttekben
ÁLLÁSFOGLALÁS A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) infekciók megelőzése felnőttekben A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság Vakcinológiai Szekciójának állásfoglalása (2014. október)
Érvek a felnőttkori vakcináció mellett a leggyakoribb légúti infekciók megelőzésének lehetőségei
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY Érvek a felnőttkori vakcináció mellett a leggyakoribb légúti infekciók megelőzésének lehetőségei Ludwig Endre dr. Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Semmelweis Egyetem,
Pneumococcus-fertőzések és megelőzésük: vakcinációs up-date reumatológiai autoimmun kórképekben*
Gyógyszeres terápia Drug therapy Pneumococcus-fertőzések és megelőzésük: vakcinációs up-date reumatológiai autoimmun kórképekben* Rákóczi Éva dr. 1, 2, Várkonyi István dr. 1, Szekanecz Zoltán dr. 2 1 Kenézy
A multirezisztens kórokozók prevenciója az Európai Unió perspektívája Dr Böröcz Karolina Msc Kórházi járványügyi osztály
A multirezisztens kórokozók prevenciója az Európai Unió perspektívája Dr Böröcz Karolina Msc Kórházi járványügyi osztály EAN 2010.11.18 1 Közegészségügyi veszélyek MRK Influenza pandemia bioterrorismus
Új lehetőség a bárányhimlő megelőzésére Tévhitek tények Győri József
Új lehetőség a bárányhimlő megelőzésére Tévhitek tények Győri József HGYE XX. őszi konferencia Budapest, 2014. november 15. Az előadást az MSD támogatta. Az itt közölt információk az előadó nézeteit tükrözik,
EARTH IS ROUND, SKY IS BLUE, AND VACCINES WORK AZAZ A FÖLD KEREK, AZ ÉG KÉK, A VAKCINÁK MŰKÖDNEK (HILLARY CLINTON)
EARTH IS ROUND, SKY IS BLUE, AND VACCINES WORK AZAZ A FÖLD KEREK, AZ ÉG KÉK, A VAKCINÁK MŰKÖDNEK (HILLARY CLINTON) A VAKCINÁK FONTOSSÁGA ÉS TUDOMÁNYOS HÁTTERE I. HARC A FERTŐZÉSEK ELLEN A SZERENCSÉS KIVÁLASZTOTTAK
Gyermekinfektológiai eredmények és kihívások az elmúlt három évtized gyakorlatában
Gyermekinfektológiai eredmények és kihívások az elmúlt három évtized gyakorlatában Mészner Zsófia dr. Országos Gyermekegészségügyi Intézet Szent László Kórház Budapest Előadásvázlat Az első lépések : CFC
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 7. Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az év első 6 hetében tapasztalt emelkedés után
Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 4. Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki A figyelőszolgálatra kijelölt
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila
A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg
INFEKTOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte
A prokalcitonin prognosztikai értéke
A prokalcitonin prognosztikai értéke az első 24 órában Dr. Tánczos Krisztián SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Carlet et al. Antimicrobial Resistance and Infection Control 2012, 1:11 Carlet
Az antimikróbás terápia ellentmondásai
Az antimikróbás terápia ellentmondásai Ludwig Endre Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Semmelweis Egyetem, Infektológiai Tanszéki Csoport Az antimikróbás terápia jellegzetességei Az egyetlen
Bevezetô. Kedves Kollégák!
Bevezetô Kedves Kollégák! Az új évezred első évtizede alapvetően új problémákat hozott az infekciós kórképek kezelésében. A sok területen elért jelentős sikerek mellett (például AIDS vagy az invazív gombainfekciók
Program április 14. csütörtök
Program 2016. április 14. csütörtök 10:00 18:00 Regisztráció 12:00 14:00 Fakultatív ebéd NE HAGYD KI! 14:00 Megnyitó 14:00 15:00 ÖRÖKZÖLD TÉMA: EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK HEPATITIS B VÉDETTSÉGE 14:00 14:15
A 2015/2016. évi influenza szezon összefoglaló értékelése
A 05/06. évi influenza szezon összefoglaló értékelése Az influenza figyelőszolgálat 05. 0. hetétől 06. 0. hetéig működött. A résztvevő orvosok hetente jelentették az adott héten orvoshoz forduló betegek
Újszülöttkoriszepszis. Dr Szabó Miklós PhD november 20.
Újszülöttkoriszepszis Dr Szabó Miklós PhD Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika Magyar Perinatológiai Társaság OGYEI PIC Adatbázis 2015. november 20. Alap definiciók/ hangsúlyok Korai kezdetű 72 óra
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
A kapilláris filtrációs koefficienstől a vakcinákig
A kapilláris filtrációs koefficienstől a vakcinákig Gerlóczy Zsigmond dr. Dr.med habil Mészner Zsófia Dunaújváros-Velence 2018.Szeptember 27-29. Köszönettel tartozom Prof. Nyerges Gábor Prof. Budai József
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: III.376-6/2015. Előadó: dr. Tőgye Ildikó, Kissné Horváth Krisztina Mell.: Rendelettervezet Postacím: 5601 Pf 112. Telefon:
... E>~. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je... E>~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a védőoltások támogatásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) -infekciók ezer arca
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) -infekciók ezer arca Szabó Bálint Gergely dr. 1, 3, 4 Lénárt Katalin Szidónia dr. 1, 3 Kádár Béla dr. 1, 3, 4 Gombos Andrea dr. 1, 3 Dezsényi
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM. Kulcsár Andrea ESZSZK
A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM Kulcsár Andrea ESZSZK Tok polyszacharid 13 szerocsoport 6 MB A,B,C,W135,Y,X ESETSZÁM/év 2009-10 25 2010-11 72 2011-12 64 2012-13 57 Men B 17.8% MenC 20 % Meningitis epidemica megbetegedések
Betegtájékoztató PREVENAR SZUSZPENZIÓS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN
PREVENAR SZUSZPENZIÓS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN Prevenar szuszpenziós injekció Adszorbeált Pneumococcus szacharid konjugált vakcina HATÓANYAG: Egy 0,5 ml-es adag tartalmaz: Pneumococcus poliszacharid
A házi gyermekorvosi praxisokban lezajlott gyorsteszt-felhasználás kérdőíves eredményei (II. Cél 9. feladat) Dr. Mészner Zsófia
A házi gyermekorvosi praxisokban lezajlott gyorsteszt-felhasználás kérdőíves eredményei (II. Cél 9. feladat) Dr. Mészner Zsófia A vizsgálat jelentősége, előzményei A vizsgálatban összesen 35 házi gyermekorvos
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA
A mesterséges medencékhez kapcsolódó vízjárványok, USA 1971-2002 Nemzetközi Fürdőhigiénés Konferencia Budapest 2005 március 10-11 Rebecca L. Calderon U.S. Environmental Protection Agency National Health
Az Országos Epidemiológiai Központ módszertani levele a 2016. évi védőoltásokról. 2016. EüK. 4. szám közlemény 3 (hatályos: 2016.02.
I. BEVEZETÉS Az Országos Epidemiológiai Központ módszertani levele a 2016. évi védőoltásokról 2016. EüK. 4. szám közlemény 3 (hatályos: 2016.02.15 - ) A Védőoltási Módszertani Levél a fertőző betegségek
eumatológia agyar Pneumococcus-fertőzések és megelőzésük: vakcinációs up-date reumatológiai autoimmun kórképekben KülÖnlenyomat
agyar eumatológia A Magyar Reumatológusok Egyesületének tudományos folyóirata 2013 3 54. évfolyam KülÖnlenyomat Pneumococcus-fertőzések és megelőzésük: vakcinációs up-date reumatológiai autoimmun kórképekben
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 15. A 15. naptári en 24%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az
MIKOR OLTSUK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT: MORBILLI ELLENANYAG-SZŰRŐVIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE
MIKOR OLTSUK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT: MORBILLI ELLENANYAG-SZŰRŐVIZSGÁLATOK ÉRTÉKELÉSE C Terhes Gabriella, Nagy Kamilla, Sárvári Károly Péter, Urbán Edit SZTE ÁOK Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai
Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű
A humán papillomavírus (HPV) elleni vakcináció bevezetése 2014-ben
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat A humán papillomavírus (HPV) elleni vakcináció bevezetése 2014-ben Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014. június 25. 1 A humán papillomavírus Fehérjeburokból
Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben. Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza
Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza Miért probléma a lázas gyermek a rendelőben? nem beteg - súlyos beteg otthon ellátható
Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére
Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER NEVE Prevenar 13 szuszpenziós injekció Pneumococcus poliszacharid konjugált vakcina (13-valens, adszorbeált). 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy
Előterjesztő: Dr. Chomiak Waldemar önkormányzati képviselő
Előterjesztő: Dr. Chomiak Waldemar önkormányzati képviselő Tárgy: Egészség a Célkeresztben szentesi lakosság egészségi állapotának javítását megcélzó átfogó program folytatása 2018-2019 években Szentes
Az antibiotikum alkalmazással kapcsolatos tevékenységek az EFOP Az egészségügyi ellátórendszer szakmai-módszertani fejlesztése projektben
Az antibiotikum alkalmazással kapcsolatos tevékenységek az EFOP 1.8.0 Az egészségügyi ellátórendszer szakmai-módszertani fejlesztése projektben EURÓPAI ANTIBIOTIKUM NAP 2018. NOVEMBER 19. DR. ANTMANN KATALIN
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
22. évfolyam 1. KÜLÖNSZÁM 2015. március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT. Epinfo AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MÓDSZERTANI LEVELE
22. évfolyam 1. KÜLÖNSZÁM 2015. március 30. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MÓDSZERTANI LEVELE A 2015.
XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZÔ TANFOLYAM
XX. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM PROGRAM 204. november 20. CSÜTÖRTÖK 3.00 4.35 MIKROBIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA ÉS REZISZTENCIA HELYZET Moderátor: Prof. Dr. Ludwig Endre A szekció 3.00 3.25 A mikrobiológiai diagnosztika
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
NEM NEUTROPENIÁS FELNÕTT BETEGEK INVAZÍV CANDIDA-INFEKCIÓJA
NEM NEUTROPENIÁS FELNÕTT BETEGEK INVAZÍV CANDIDA-INFEKCIÓJA Infektológiai Szakmai Kollégium Az invazív (akut hematogén) candidiasis bizonyos kockázati csoportba sorolható betegek körében elõforduló súlyos
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban
19. évfolyam 22. szám 2012. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
9. évfolyam. szám 0. június 8. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Védőoltások, 0 57 Fertőző betegségek adatai 69 E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p HAZAI INFORMÁCIÓ VÉDŐOLTÁSOK,
PROGRAM NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK
PROGRAM 2015. NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 14.00 14.30 Methicillin rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) szűrés és eradikáció 14.30 15.00 Itthon fontos zoonozisok Dr. Schneider Ferenc
védelme az influenza ellen
HUNGARIAN translation Pre-school Flu Leaflet Gyermekének védelme az influenza ellen Védőoltás kisgyermekek és óvodások részére 2016 Gyermekének védelme az influenza ellen Az éves influenza elleni védőoltást
1. Átoltottság szerepe: a nyájimmunitás egy egyszerű modellje
Tartalom Tartalomjegyzék 1. Átoltottság szerepe: a nyájimmunitás egy egyszerű modellje 1 2. Átoltottság és kérdései 3 2.1. Az átoltottság mérése................................. 3 2.2. Eredmények.......................................
23. évfolyam 44. szám november 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
23. évfolyam 44. szám 2016. november 11. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p antibiotikumok felírásának gyakorlata a háziorvosok körében,
A HPV ELLENI VÉDŐOLTÁS
A HPV ELLENI VÉDŐOLTÁS ELFOGADOTTSÁGA ÉS ISMERTSÉGE A 7. OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEI KÖRÉBEN ÚJBUDÁN Preszuly Ildikó 2016.09.14. I. EGÉSZSÉG Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO)
Az ördög néha nem alszik. A DTPa oltás fontossága DR. MOSOLYGÓ TÍMEA SZTE-ÁOK ORVOSI MIKROBIOLÓGIAI ÉS IMMUNBIOLÓGIAI INTÉZET
Az ördög néha nem alszik A DTPa oltás fontossága DR. MOSOLYGÓ TÍMEA SZTE-ÁOK ORVOSI MIKROBIOLÓGIAI ÉS IMMUNBIOLÓGIAI INTÉZET A 2016. ÉV III. NEGYEDÉVTŐL (JÚLIUS 1-TŐL) ÉRVÉNYES OLTÁSI NAPTÁR 1. Folyamatos
Szent Lászl. rház, Budapest
Streptococcus pneumoniae antibiotikum rezisztenciája, a fertőzések kezelése és megelőzése felnőttkorban Dr. Szalka András Szent Lászl L szló Kórh rház, Budapest Az elmúlt lt években új j kórokoz k rokozók
Ha nem akarsz mellé-nyúl-ni, használj Nobivac Myxo-RHD-t! MSDay-MOM park, 2013.02.21. dr. Schweickhardt Eszter
Ha nem akarsz mellé-nyúl-ni, használj Nobivac Myxo-RHD-t! MSDay-MOM park, 2013.02.21. dr. Schweickhardt Eszter Áttekintés Miért éppen a nyuszik? Védekezés módja Vakcina jellemzői Vakcina működése Ráfertőzési
AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a április havi fertőző megbetegedésekről
AZ ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓJA a 2016. április havi fertőző megbetegedésekről A 2016. április 1 30. közötti időszakban a járási népegészségügyi osztályoknak jelentett fertőző megbetegedések