ABSZTRAKT ÁTTEKINTÉS 1. KÖRNYEZETFILOZÓFIAI ÁTTEKINTÉS
|
|
- Emma Kozmané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TÓTH I. JÁNOS: Közép-Európa a környezetfilozófia tükrében. In Csák László (ed): Európa-Közepe Közép-Európa? A közép-európai gondolat lehetősége. Szakkollégiumi Fűzetek II. Librarius, Szeged-Kecskemét, o. ABSZTRAKT Tanulmányom első részében röviden áttekintem a környezetfilozófia egyes irányzatait, majd ennek tükrében megvizsgálom az elvileg önálló biorégiók halmazaként működő Közép- Európát. Álláspontom szerint a bioregionalizmus céljai ma még nem valósíthatók meg. A cikk második részében az EU-hoz való csatlakozásban élenjáró országok helyzetét tekintem át, felhasználva az ökológiai lábnyom elemzést. A környezetvédelem helyzete miatt általában elmarasztalják ezeket az országokat, a felmérések azonban azt mutatják, hogy a fenntarthatóság szempontjából az uniós átlag előtt járnak. Tehát nem indokolható az a nyugati álláspont, hogy a csatlakozni kívánó országok környezetvédelmi szempontból súlyos lemaradásban lennének. ÁTTEKINTÉS 1. KÖRNYEZETFILOZÓFIAI ÁTTEKINTÉS A környezetfilozófia különböző forrásokból származik. Ezek egy része a legszigorúbb szaktudományos kritériumoknak is megfelel.. Más források bátran merítenek az emberi kultúra egyéb területeiről is.. Mindezek a források a környezetfilozófia központi eszméjéhez a fenntartható fejlődés (sustainable development) koncepciójához vezetnek. 8 Ez egy olyan új társadalmi formációra utal, amely megőrzi a természetet a következő generáció számára is, miközben biztosítja a ma élő népesség alapvető szükségleteinek a kielégítését.. Minden cselekedetünket úgy kell tervezni, hogy az a fenntarthatóság és folyamatosság eszméjét tartalmazza. A tudatunkban mindig ott kell őriznünk a kérdést, vajon fenntartható-e amit teszünk. Vajon csak rövid távú nyereségre számíthatunk vagy hosszú távú, folyamatos és maradandó-e a tevékenységünk? 9 A természeti alapok megőrzése nem csak korunk alapkérdése. A múltban számos virágzó kultúra hanyatlása mögött részben vagy elsősorban a természet erőforrásainak a kizsákmányolás húzódott meg.... A folyamatosság egyik lehetséges megvalósítási módja a bioregionalizmus, amely egy decentralizált, helyileg megalapozott gazdaság. Tanítása szerint elsősorban a helyben készült és helyben gyártott dolgokat kell használni. Azokat a javakat, amelyek a régióban nem állíthatók elő a közvetlen szomszédságból kell behozni. Kivételesen, néhány alapvető árucikk esetében, a kereskedelem kiterjeszthető akár a kontinens területére is. Meg kell értenünk a helyi régió eltartóképességét és egy állandó népességszámot kell fenntartani.. A bioregionalizmus szerint a szabad világkereskedelem sem nem ökologikus, sem nem 1
2 fönntartható. A felfokozott fogyasztás és a kereskedelem rengeteg energia, idő és költség pazarlást jelent. A kormányok mindig azt állítják, hogy a gazdaság fejlődésének és erősödésének egyetlen módja a külföldi piac megtalálása. Ez azonban nyilvánvalóan nem lehet univerzális megoldás, hiszen a világkereskedelemben a javak áramlásának ki kell egyenlíteni egymást ellenkező esetben elkerülhetetlen az eladósodás. Arról nem is beszélve, hogy a cserearányok kialakult rendszere önmagában is hátrányos helyzetbe hozza a periférikus és félperiférikus helyzetben levő országokat. A bioregionalizmus szerint a jelenlegi nemzeti határok a múlt birodalmainak és katonai hódításainak maradványai. A népek tagolódásában a politikai-etnikai határok helyett a természeti régióknak kellene meghatározó szerepet kapnia. A biorégióknak olyan természeti realitásokon kellene alapulnia, mint a folyók, hegyek, völgyek, kultúrák és nyelvek. 2. KÖZÉP EURÓPAI BIORÉGIÓK, MINT INTEGRÁCIÓS EGYSÉGEK A Közép-Európa kifejezés a geográfiai jelentés mellett gazdasági, etnikai, politikai, sőt vallási és kulturális jelentéssel rendelkezik. Ezért nyilvánvaló, hogy Közép Európa definiálása mindig is viták forrása, annál is inkább, mert a történelemben folyamatosan változott ezen fogalom jelölete.. Sok szakember Közép-Európa alatt a napjainkban az Oroszország és Németország közötti területet érthetjük... A Kárpát-medence esetében különösen nyilvánvaló, hogy ez egy önálló és jól definiálható egységes biorégiót alkot A TÁRSULT KÖZÉP EURÓPAI ORSZÁGOK INTEGRÁCIÓJÁRÓL Az az álláspont, hogy Közép-Európa környezeti kérdésekben jelentős mértékben le van maradva Európa nyugati részétől, az európai közvéleményben nem okoz különösebb megütközést... Ez a felfogás azonban alapvetően hamis. Ezt a megállapítást az ökológiai lábnyom (ecological footprint) módszerével lehet bizonyítani. 3.1 ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM Az élethez a különböző természeti erőforrások elfogyasztására van szükség. Mindazt a természeti szolgáltatást, amelyet akár közvetlenül, akár közvetve felhasználunk területnagyságban is kifejezhetünk. Ez megmutatja, hogy mennyi termékeny földet és vizet foglalunk el annak érdekében, hogy előállítsuk azokat a javakat, amelyeket elfogyasztunk vagy hogy megszabaduljunk a hulladékainktól. Ha az emberek mindennemű fogyasztását területnagyságban fejezzük ki, akkor megkapjuk, hogy egy nemzet, avagy a Föld polgárai együtt, mekkora területet vesznek igénybe létfeltételeik kielégítése érdekében. Az ökológiai lábnyom egy olyan számítási eszköz, amely lehetővé teszi, hogy megbecsüljük a társadalom fenntarthatóságának a mértékét. 12 Rees és Wackermagel szerint a fenntartható gazdálkodás esetében föld hatmilliárd lakójának mindegyikére kéthektárnyi terület. Sajnos a világ lakossága ennél húsz százalékkal többet, 2,4 ha/fő területet vesz igénybe. Tehát az emberiség összességében már ma is túlhasználja az erőforrásokat, nem fenntartható módon gazdálkodik. A tényleges és a lehetséges földhasználat közötti különbség jelenti az emberiség ökológiai deficitjét. Az ökológiai deficit nyilvánvaló következménye a különböző környezeti válságok, illetve általában a természeti kapacitások túlhasznosítása és elszennyezése. Vagyis az emberiség feléli a rendelkezésre álló természeti tőkét. Mint minden tőke a természeti tőke is lehetőséget ad arra, hogy szerényebb 2
3 fogyasztás mellett folyamatosan élvezzük a tőke hozadékát, de persze lehetséges a tőke gyors felélése is. Sajnos a fogyasztói társadalmak ez utóbbi lehetőséget választják. Ráadásul ezen társadalmak ideológiájának az expanziója rendkívül veszélyes hiszen ez az út emberiség számára értelemszerűen járhatatlan. Ha a földön mindenki az EU standardjai szerint élne, akkor még legalább két másik Földre lenne szükségünk. Tekintve, hogy bolygónkat nem lehet szaporítani, így a globalizáció tipikus következménye a felfokozott várakozásokkal ellentétben nem a gazdagság, hanem a szegénység lesz. A centrum túlfogyasztása, szükségképpen együtt jár a periféria szegénységével, a generációk közötti környezeti igazságtalansággal, és a globális ökológiai válság elmélyülésével. Ezeket a tendenciákat igazolják a következő mellbevágó adatok. Ha a világ népességét - a ma jellemző etnikai, társadalmi és gazdasági viszonyok megtartásával főre csökkentenénk, akkor nő és 48 férfi lenne közöttük; hatan uralnák a világ javainak 59%-át; mindössze egy fő részesülne egyetemi képzésben, s egy főnek lenne számítógépe. 80 fő nem megfelelő körülmények között lakna; 70 közülük nem tudna olvasni; 50 fő alultáplált lenne; A szerzők a különböző országok ökológiai lábnyomát önmagukban is vizsgálták. A legnagyobb ökológiai lábnyoma egy átlag amerikai állampolgárnak van, aki csak 9,6 hektár felhasználásával tudja biztosítani az életformáját. Ez 25 futball pálya együttes területével egyezik meg. Egy kanadai ökológiai lábnyoma az amerikai 25%, (vagyis 7,2 hektár/fő). Egy Nyugat-Európa ökológia lábnyoma, amely 4,9 hektár/fő, s ez lényegesen meghaladja a Közép Európai átlagot, amelynek értéke 3,6 hektár/fő. Magyarország tényleges ökológiai lábnyoma, ennél is lényegesen kedvezőbb 3.1 hektár/fő, de még ez az érték is 22%-kal haladja meg a világpolgár átlagos ökológiai lábnyomát. Egy ökológiai szempontból fenntartható Magyarországon egy lakosra 2,6 hektár földterület jut. Látható tehát, hogy a magyar társadalom viszonylag közel van a fenntartható állapothoz. 14 Ma egy nyugat-európai állampolgár majdnem 5 hektár nagyságú ökológiai lábnyommal rendelkezik, vagyis ekkora terület természeti erőforrásait használja fel, illetve ekkora terület szükséges számára ahhoz, hogy az általa megtermelt szennyező anyagokat a környezet valamilyen módon eltüntesse. Ha ezeknek az országoknak a saját területükön kellene gazdálkodniuk és megélniük, akkor erre nem lenne lehetőségük a mai színvonalon. Tehát az Európai Unió országainak óriási az ökológiai deficitje. Ökológiai deficit fogalma alatt az egyes nemzetek által ténylegesen használt földterület és az ország határain belül rendelkezésre álló, ökológiailag produktív területek különbségét értjük. A nyugati országokat az a hit vezérli, hogy miután megoldják a gazdasági problémáikat, lesz pénzünk a szociális és a környezeti problémák megoldására is. Ez az álláspont azonban nyilvánvalóan hamis a nyugati gazdasági modell robbanásszerű terjedése, a globalizáció nem csökkenti, hanem éppen ellenkezőleg növeli a környezeti válságot. 3.2 AZ INTEGRÁCIÓ DIALEKTIKÁJA Nyilvánvaló, hogy álságos az a nyugati álláspont, hogy Magyarország illetve a csatlakozásban élenjáró Közép Európa környezeti kérdésekben le van maradva az EU-tól. Az EU és Közép-Európa környezeti helyzete és környezetvédelmének tényleges viszonya ellentmondásos. Egyrészt az EU-ban a természeti, ökológiai értékek már nagymértékben elpusztultak, a gazdaság elképesztő mértékű ökológiai és környezeti károkat okoz, a társadalom nem-fenntartható módón működik, másrészt viszont sokkal erőteljesebbek a 3
4 környezetvédő mozgalmak és az Unió környezetvédelmi gyakorlata is sokkal fejlettebb mint régiónkban. Ezzel szemben Közép-Európában relatíve több természeti érték található, a gazdaság kisebb ökológiai és környezeti károkat okoz, és a társadalom is sokkal közelebb áll a fenntarthatósághoz, miközben a környezeti tudatosság és a környezetvédelem sokkal fejletlenebb mint Nyugat-Európában. Tehát fennáll annak a veszélye, hogy az integrációval az ökológiai gyarmatosításból fakadó hatások erősödnek fel és így természeti kincseink elpusztulnak, környezetünk tovább romlik és/vagy a fogyasztó életforma általánossá válásával Közép-Európa gazdasága is még inkább fenntarthatatlanná válik. A rendszerváltás óta azt a fogyasztói életformát célozzuk meg, amellyel kapcsolatban már az EU vezetői is felismerték, hogy tarthatatlan. Sajnos rossz irányba haladunk, ennek jelei az életminőség romlása, a társadalmi tőke pusztulása, az emberi viszonyok monetarizálódása, a közjavak és közösségi szolgáltatások pusztulása, az amerikai fogyasztási szokások és életforma felértékelődése stb. 15 Közép-Európának el kellene kerülnie a gazdasági növekedés és a fogyasztói társadalom csapdáit, ezt a ma már túlhaladottnak tekinthető társadalmi formát, hanem az életminőség javítását s egy ökológiai szempontból fenntartható társadalom megteremtését kellene célként kitűznie. Az ökológiai szempontok elkerülhetetlenül rákényszerítik a fejlett országokat s így EU-t is, arra, hogy jelentős lépéseket tegyenek a fenntartható társadalom kialakítása érdekében. 16. Ezért célszerű lenne, ha Közép-Európa számára is fenntartható állapot kialakítása lenne az elsődleges stratégiai cél. Annál is inkább, mert a Közép-Európa, s különösen Magyarország adottságai jó lehetőségeket biztosítanak a fenntartható társadalom kialakítására. Az integráció ugyanis lehetőséget arra ad, hogy Közép-Európa átvegye az EU fejlettebb környezetvédelmi gyakorlatát, s így megóvja természeti értékeit, sőt identitását megőrizve sikeres lépéseket tegyen a fenntartható társadalom felépítése érdekében. Véleményem szerint ugyanis Közép- Európa nemcsak történelmi és kulturális szempontból érdekes terület, hanem mint a fenntarthatóság állapotához közelebb álló társadalmi rendszer a jövő illetve társadalmi és gazdasági szempontból is figyelemre méltó régió. A Közép-Európai országok életformája egy a Nyugat-Európai fogyasztó társadalomtól különböző életformát jelent, s mint ilyen inkább tekinthető fenntarthatónak, ha tetszik haladónak, mint azok. Ha a Közép-Európai országok bátran és határozottan felvállalnák a fenntarthatóság eszméjének, akkor ez a politika nemcsak hagyományaink megőrzését segítené elő, hanem a környezetpolitikának a központba helyezése olyan identitást adhatna-e régiónak, amely az Európai Unió számára is tanulságos lenne.. JEGYZETEK 8. Lester R. Brown: Building a Sustainable Society, Staish Kumar: A cikk a Prakriti Indiai Nemzetközi Központban tartott szeminárium előadásán alapul (New Delhi, 1993 január). A RESURGENCE 160. számából fordította Faludi Erika. 12. M. Wackernagel and W. Rees: Our Ecological Footprint: Reducing Human Impact on the Earth. Philadelphia and Gabriola Island, BC: New Society Publishers, Kiss Károly: Ezredvégi Kertmagyarország. Egy környezetorientált gazdaságfejlesztési program indítékai és körvonalai. V-kiadó Budapest, White Paper, Growth, Competitiveness, Employment. The Challenges and Ways 4
5 forward into the 21st Century. Commission of the European Communities. Bulletin of the European Communities, Supplement 6/93. A TANULMÁNYT TARTALMAZÓ KÖNYV BESZEREZHETŐ: LIBRARIUS KIADÓ Csák László SZEGED 6722 Petőfi Sándor sgt Tel: A szerző a cikkel kapcsolatban örömmel fogad minden kritikát és véleményt. Kérem értesítsen, ha idézi a tanulmányomat. jtoth@philo.u-szeged.hu A tanulmány megírását az FKFP-0488/2000 keret támogatta. 5
Fenntarthatóságra nevelés. Saly Erika Budapest, október 9.
Fenntarthatóságra nevelés Saly Erika erika.saly@gmail.com Budapest, 2017. október 9. Helyzetkép Ha a világon mindenki átvenné az amerikai fogyasztók szokásait, további öt Földre lenne szükségünk. A népességnövekedés
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés?
Mitől (nem) fenntartható a fejlődés? Globális gondok Válaszok és tévutak a XXI. század elején Gyulai Iván Ökológiai Intézet Melyek a problémák? Nincs elegendő erőforrás a gazdasági növekedés fenntartásához
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Az ökológiai lábnyom számítás gyakorlata. Dr. Szigeti Cecília Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar
Az ökológiai lábnyom számítás gyakorlata Dr. Szigeti Cecília Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Ökológiai gondolat Nézd az Isten művét: ki tudja kiegyenesíteni, amit ő görbévé tett?
Környezetvédelem (KM002_1)
(KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés
A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák
A turizmus következményeként jelentkező társadalmi és természeti problémák Tények és számok A turizmus a világon az egyik legdinamikusabban bővülő ágazat: 1990 és 2004 között 4,2%-os növekedés 2004: külföldre
FENNTARTHATÓSÁG????????????????????????????????
FENNTARTHATÓSÁG???????????????????????????????? Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generáció szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációk esélyeit arra, hogy
GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA
GLOBALIZÁCIÓ GLOBALIZÁCIÓ FOGALMA Azoknak a bonyolult folyamatoknak az összessége, amelyek a gazdaság, a technika, a pénzügy, a politika és a kultúra területén az egész Földre kiterjedő új rendszereket
A környezetvédelem alapelvei
A környezetvédelem alapelvei Alapelvek funkciói Kettős: - iránymutatás a jogalkotás számára - eligazítás a jogi dokumentumok gyakorlati alkalmazásában Az egzakt megismerés elve A környezet állapotának,
Környezetgazdálkodás 2. előadás. Társadalmi, gazdasági fejlődés és globális hatásai Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK.2010.
Környezetgazdálkodás 2. előadás Társadalmi, gazdasági fejlődés és globális hatásai Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem RKK.2010. Aurelio Peccei olasz gazdasági szakember által alapított nemzetközi tudóstársaság:
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák.
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS A hatékony intézkedések korszaka, világkonferenciák. Dr. Géczi Gábor egyetemi docens ENSZ világértekezlet: Stockholmi Környezetvédelmi Világkonferencia Stockholm, 1972. június 5-16.
Minél jobban fogy-fogy a jövendő, annál értékesebb lesz a múlt
Minél jobban fogy-fogy a jövendő, annál értékesebb lesz a múlt 1 Élettapasztalat és/vagy fenntarthatóság Dr. Molnár Katalin Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar 2 Élettapasztalat Mindazon tapasztalatok
Környezetgazdálkodás
kutatási terület: fenntartható erőforrás-gazdálkodás autonóm közösségek - fenntartható rendszerek Környezetgazdálkodás dr. Munkácsy Béla Attila PhD adjunktus Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék munkacsy.bela@ttk.elte.hu
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata
Mezőtúron a fenntartható fejlődésért! - KEOP 6.1.0/B11 2011-0151 Rendhagyó interaktív tanórák óravázlata Interaktív tanórák a bevont oktatási intézményekben. 1. óra Az első óra elsősorban a figyelem felkeltését
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás
Környezetvédelem, hulladékgazdálkodás 2009 Dr Farkas Hilda Főosztályvezető, címzetes egyetemi docens KÖRNYEZETVÉDELEM A környezet védelme egyre inkább gazdasági szükségszerűség. Stern Jelentés Környezetvédelem
A globalizáció fogalma
Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások
Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei
Az Olimpiai Mozgalom és a környezetvédelem
Az Olimpiai Mozgalom és a környezetvédelem Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Edzők Társasága Fenntartható fejlődés 1. A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,
Globális kihívások a XXI. század elején. Gyulai Iván 2012.
Globális kihívások a XXI. század elején Gyulai Iván 2012. Melyek a problémák? Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások
X. Energiatakarékossági vetélkedő. Veszprém
X. Energiatakarékossági vetélkedő Veszprém 011. május 19. III. feladatsor 1. oldal. oldal 3. oldal 4. oldal 5. oldal Elért pontszám: Technikatanárok Országos Egyesületének Veszprém Megyei Területi Szervezete
Ökohatékonyság és szétválás. Szigeti Cecília SZE- KGyGK
Ökohatékonyság és szétválás Szigeti Cecília SZE- KGyGK Előzmények York et al. 2004 GDP és EF kapcsolata 1999-ben The Ecologial Footprint Intensity of National Economies Technooptimizmus kicsiben és nagyban
OPERATÍV PROGRAMOK
OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai
Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Mindenkinek szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát akkor, amikor napi ügyeit intézi. Az európai állampolgárok majdnem hatvan
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály
Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása - 1 Az üvegház-gázok kibocsátásának változása az EEA országaiban 1990 és 2012 között 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása
Az elmozdulásra sarkalló néhány tény. A fenntarthatóság értelmezési lehetőségei. Szubjektív megjegyzések a hazai közpolitikai történésekről
Jász Krisztina MADÁSZSZ-konferencia 2012. október 25. Az elmozdulásra sarkalló néhány tény A fenntarthatóság értelmezési lehetőségei Szubjektív megjegyzések a hazai közpolitikai történésekről 1 HDI-index:
Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01
Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából
Vegyél elő papírt és tollat!
Vegyél elő papírt és tollat! Válaszolj írásban! 1.Mi a globalizáció? 2.Mi a fogyasztói társadalom? 3.Mi a fenntartható fejlődés? 12. Napjaink globális problémái Témakör Leginkább ennek nézz utána! A globalizálódó
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
HOGYAN TUDJÁK A NYOMORNEGYEDEK
HOGYAN TUDJÁK A NYOMORNEGYEDEK MEGMENTENI A BOLYGÓT? STEWART BRAND, PROSPECT MAGAZINE, 2010 FEBRUÁR VÁROSÉPÍTÉSZET 1. SIMON ANITA PETER CALTHORPE, 1983-85 Élet a szegénynegyedekben (San Francisco, Sausalito)
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában
Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
Szabadka, 2009. 03. 06. T - MTT konferencia
Szabadka, 2009. 03. 06. T - MTT konferencia Dr. Sefcsich György, Dr. Somogyi Sándor és Maráczi László: Szabadka város és vonzáskörzete fenntartható fejlődési koncepciója megvalósításának lehetőségei 1
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák
A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az Európai víz Charta. 3. lecke A víz jelentőségét az ember és környezete számára az
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA
AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti
Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában
Az Öko-völgy Program szerepe a fenntartható nemzeti kultúra kialakításában Sölétormos Jenő (Gaura Sakti das) Krisna-völgy elnöke Definíciók A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében
CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal
A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer
A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer DOMBI Judit PhD-hallgató Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani Doktori Iskola Magyar
2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött?
2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. Mi van a név mögött? Miértek Célok és eszközök Mi tettünk eddig? Miért érdemes hozzánk csatlakozni? www.hungariancsr.org 3. Mi a CSR Mátrix? Kik
Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika. Döntéseink alapvető értékeket tükröznek.
Tudatos vásárlás Mi a tudatos vásárlás? Ki a tudatos vásárló? Fogyasztóvédelem Környezet, etika Döntéseink alapvető értékeket tükröznek. Ökológiai lábnyom Egy ember ökológiai lábnyoma hektárban számítva
Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató
Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések
- Fenntarthatósági szempontok érvényesítése a pályázatokban -
- Fenntarthatósági szempontok érvényesítése a pályázatokban - A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési
A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat)
TÓTH ANTAL EKF TTK Földrajz Tanszék A társadalom, mint erőforrás és kockázat I. és II. (előadás + gyakorlat) Alkalmazható természettudományok oktatása a tudásalapú társadalomban TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0038
A Legfőbb Ügyészség. Környezeti Fenntarthatósági. Szabályzata
Laskai Ede A Legfőbb Ügyészség Környezeti Fenntarthatósági a A fenntartható fejlődés és az átláthatóság parancsa A fenntartható fejlődés célja: olyan fejlődés, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett
I. A Föld, mint anyagforgalmi rendszer (ismétlés)
I. A Föld, mint anyagforgalmi rendszer (ismétlés) TERMÉSZET Kerekes Sándor (Corvinus Egyetem) nyomán KÖRNYEZET TÁRSADALOM Kerekes Sándor (Corvinus Egyetem) nyomán A Föld népessége 1650-2010 közt Meadows
Az Európai Unión belüli megújuló energiagazdálkodás és a fenntarthatóság kérdése
Az Európai Unión belüli megújuló energiagazdálkodás és a fenntarthatóság kérdése Készítette: Bálint Réka Környezettan BSc Témavezető: Prof. Dr. Kerekes Sándor Egyetemi tanár Bevezetés, célkitűzés Kiindulás:
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam
JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet
Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés. Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest
Fenntartható fejlődés és fenntartható gazdasági növekedés Gyulai Iván 2013. november 20. Budapest A fenntartható fejlődés mítosza A jelen szükségleteinek kielégítése a jövő sérelme nélkül. A jelen szükségleteinek
Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?
A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu
Társadalomismeret és jelenismeret
Társadalomismeret és jelenismeret I. A társadalmi szabályok ( 2 ): 1. Ismertesse a társadalmi együttélés alapvető szabályait, eredetüket és rendeltetésüket! 2. Mutassa be a hagyomány szerepét a társadalom
Az ipari ökológia: a fenntarthatóság tudománya a mérnöklés kihívása
Az ipari ökológia: a fenntarthatóság tudománya a mérnöklés kihívása Magyar Ipari Ökológiai Társaság, Budapest Az ipari ökológia évszázadokra nyúlik az alapgondolat utánozzuk a Természetet! újra felfedezték
Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak
Seattle, 1999 Kollektív cselekvés és társadalmi mozgalmak. Gustave LE BON (1841-1931) Tömegviselkedés Fertőzéselmélet anonimitás személytelenség befolyásolhatóság Konvergenciaelmélet Emergens normák elmélete
% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6
KKV-k jelene és jövője: a versenyképesség megőrzésének lehetőségei Dr. Parragh Bianka Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet A KKV-szektor főbb jellemzői A mikro-, kis-
A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében. Kaleta Jánosné
A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében Kaleta Jánosné Címválasztás oka Aktualitása Internet A területfejlesztés nélkül elképzelhetetlen a jövő fejlesztés, eddigi gyakorlat
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK
A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer
Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés
Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin
Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015
TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai
D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M
D/ F O G Y A S Z T Ó V É D E L M I P R O G R A M 1. A fogyasztóvédelmi oktatás feladatrendszere 61 2. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei 61 3. A fogyasztóvédelmi oktatás célja 62 4. A fogyasztóvédelmi
Gazdaságra telepedő állam
Gazdaságra telepedő állam A magyar államháztartás mérete jóval nagyobb a versenytársakénál Az állami kiadások jelenlegi szerkezete nem ösztönzi a gazdasági növekedést Fókusz A magyar államháztartás mérete
OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI
Ludvig Zsuzsa OROSZORSZÁG ÉS A KIBŐVÜLT EURÓPAI UNIÓ GAZDASÁGI KAPCSOLATAI AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST TARTALOM BEVEZETÉS 9 1. Oroszország új szerepben a nemzetközi színtéren és Európában - elméleti megközelítések
Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései
Budapest, 2017.09.07 Fenntartható munkahelyi mobilitási tervek koncepciója és lépései Domokos Esztergár-Kiss, BME MUNKAHELYI MOBILITÁSI TERV hosszú távú stratégia egy cég/szervezet alkalmazza célja a fenntartható
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig
Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig Gazdaságtudományi Kar Eger, 2015. november 19. Tartalom Elemzési keretek: a helyi fejlesztés fogalma, feltételrendszere A magyarországi helyi fejlesztés
Brundtland jelentés szerinti definíció: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a
Brundtland jelentés szerinti definíció: a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék
+ 2000 MW Út egy új energiarendszer felé
+ 2000 MW Út egy új energiarendszer felé egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Stratégiai Tanulmányok Tanszéke Interregionális Megújuló Energiaklaszter Egyesület somogyv@videant.hu
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér
Környezetgazdaságtan. A növekedési vita. (1) Növekedés
Környezetgazdaságtan 3. előadás: Növekedés, fenntarthatóság (Makroökonómiai problémák I.) Tanszék 2012 BME Környezetgazdaságtan (1) Növekedés A növekedés többletforrásokat teremt a társadalmi jólét növeléséhez,
A modern múlt m áért PROJEKTINDÍTÓ NAP. A projekt bemutatása
A modern múlt m - étkezésünk fenntarthatóságáé áért PROJEKTINDÍTÓ NAP A projekt bemutatása ELŐZMÉNYEK A TÁJT A VÁROSOMV A VÁROSODV A HELY SZELLEME KONFERENCIÁK Környezeti kultúra kulturális lis környezet
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai
A foglalkoztatás növekedés ökológiai hatásai Környezeti terhelések Természeti erıforrások felhasználása Tér (természetes élıhelyek) felhasználása Környezetbe történı kibocsátások A környezet állapotát
Egy magyarországi ökofalu fenntarthatósági értékelése ökológiai lábnyom-számítással
Egy magyarországi ökofalu fenntarthatósági értékelése ökológiai lábnyom-számítással Csanaky Lilla Környezettudomány szak V. évfolyam Témavezető: Dr. Munkácsy Béla 2010. Június 3. Az előadás vázlata Bevezetés,
Globális problémák Fenntartható-e e ez a világ ökológiailag? (Képes-e eltartani a bioszféra 6 md embert és a világgazdaságot?) Nem szenved-e e visszafordíthatatlan károsodásokat k a bioszféra? Képes-e
A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba
A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba CSUTORA Mária HARANGOZÓ Gábor KOCSIS Tamás Budapesti Corvinus Egyetem iask, Kőszeg, 2017 január OTKA K-105228 Bevezetés és háttér
HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD?
HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD? Az ENSZ legutóbbi előrejelzése szerint a Föld lakossága 2050-re elérheti a 9 milliárd főt. De vajon honnan lesz ennyi embernek tápláléka, ha jelentős mértékben sem a megművelt
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései
Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései,,a siker fenntartásáért nap, mint nap meg kell küzdeni csak a hanyatlás megy magától (Enyedi, 1998) Dr. Káposzta József A TERÜLETI KÜLÖNBSÉG TEOLÓGIAI
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére
Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
3. Ökoszisztéma szolgáltatások
3. Ökoszisztéma szolgáltatások Általános ökológia EA 2013 Kalapos Tibor Ökoszisztéma szolgáltatások (ecosystem services) - az ökológiai rendszerek az emberiség számára számtalan nélkülözhetetlen szolgáltatásokat
FENNTARTHATÓ DESIGN PÁLFI MARINA
FENNTARTHATÓ DESIGN PÁLFI MARINA A design és a tárgykultúra hozzájárulhat e az életminőség javításához, adhat e releváns választ aktuális szociális problémáinkra és ha igen, milyen módokon? DESIGNTÖRTÉNETI
2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.
KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók
Elzmények, partnerség, támogatók
Világváros vagy világfalu? avagy fenntartható építés és területfejlesztés Budapesten és az agglomerációban Medgyasszay Péter építészmérnök, MBA, Független Ökológiai Központ Elzmények, partnerség, támogatók
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében. Dr. Lipták Katalin
A gazdaságstatisztika szerepe a munkaerőpiaci folyamatok elemzésében a Visegrádi Négyek körében Dr. Lipták Katalin egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Budapest, 2017. szeptember
7655/14 ek/agh 1 DG B 4A
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Fenntartható mezőgazdálkodás. 98.lecke Hosszú távon működőképes, fenntartható
FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2013/ forduló A gazdaságról számokban
FELADATLAP Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2013/2014 2. forduló A gazdaságról számokban 1. Az infláció az árak általános, minden termékre kiterjedő és folyamatos változását jelenti. A középtávú célkitűzés
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai
Térszerkezet és regionalizmus:a portugál régióépítés nemzetközi tapasztalatai Térfejlődés és térszerkezet a globalizáció korában 1. A huszonegyedik század a globalizációnak, a különböző értékeket, értékrendszereket
A fenntartható fejlődés globális kihívásai
A fenntartható fejlődés globális kihívásai Társadalmi igazságtalanság, növekvő konfliktusok, fokozódó szegénység Erkölcsi hanyatlás A környezet degradációja, az erőforrások szűkössége a növekedés fenntartásához
A jól-lét mérése. Lorem Ipsum
A jól-lét mérése Lorem Ipsum Dr. Koós Bálint Dr. Nagy Gábor: A jól-lét mérése és modellezési lehetőségei a hazai és nemzetközi szakirodalom és a most folyó TÁMOP kutatás tükrében TÁMOP 4.2.2.A-11/1/KONV
Közszolgáltatások változó elérhetősége Magyarországon
Közszolgáltatások változó elérhetősége Magyarországon Koós Bálint Mosonmagyaróvár, MRTT Konferencia Balint Koos koosb@rkk.hu Előadás felépítése Felvezetés Kihívások és adaptációs lehetőségek Adaptáció
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései. Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály
Az állami erdészeti szektor időszerű kérdései Budapest, 2006. február 1. Klemencsics András Erdészeti Főosztály MAGYARORSZÁG ERDŐTERÜLETE NAPJAINKBAN Területi adatok Erdőgazdálkodás alá vont terület: -
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától
Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás
Projekt első hete Környezet szennyezés Hulladékgazdálkodás Napjaink környezeti kihívásai arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem változtatunk a szemléletünkön, ha nem valósítjuk meg cselekedeteinkben
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség
Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai