Merre tart a vezetői szerep? Eszközök a hatékony vezetéshez sikeres vezetők gyakorlata alapján
|
|
- Marcell Vincze
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Merre tart a vezetői szerep? Eszközök a hatékony vezetéshez sikeres vezetők gyakorlata alapján A vezető, mint a szervezet irányítója A vezető, mint innovátor és gazdálkodó A vezető személyiségfejlesztése A vezető, mint döntéshozó és az emberek irányítója Hogyan lesz a vezető és miként szerez információt a vezetéshez? Ki a jó vezető a médiának és mitől lesz jó a média szerint? Megvásárolható-e a média jóindulata? A vezetői szerep mentorai példaképek, akiktől tanulhatunk: Ádám Viktor hírigazgató, Napi Online Bálint Viktor volt lapigazgató, Figyelő Bárdos András rektorhelyettes, Színház- és Filmművészeti Egyetem Bojár Gábor elnök, Graphisoft Csurgai Csilla ügyvezető igazgató, Brit Kereskedelmi Kamara Dr. Gergely Károly elnök-vezérigzagató, Fundamenta-Lakáskassza Drajkó László ügyvezető igazgató, Microsoft Essősy Zsombor vezérigazgató, MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt Fekete István elnök, Joint Venture Szövetség Hertay Ákos ügyvezető igazgató, Takforsys Üzleti Informatika Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi perjel apát, a főapátság gazdasági vezetője Kalocsai Zsolt elnök-vezérigazgató, RSM-DTM Hungary Keleti József ügyvezető igazgató, Dun&Bradstreet Hungária Koczó Ildikó felelős szerkesztő, Manager Magazine Kozák Ákos ügyvezető igazgató, GfK Hungária dr. László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere Mehlhoffer Tamás felelős szerkesztő, Haszon Pólus András volt vezérigazgató, OREX Kereskedőház Sugár András a Westel és a T-Mobile korábbi vezérigazgatója Szabó György vezérigazgató, Sanoma Budapest Török László ügyvezető igazgató, Grundfos
2 Ahogyan nincs két egyforma szervezet, nincs két egyforma vezető sem. A Vezetői mesterkurzus különböző szektorokból, különböző nagyságú és profilú szervezetekből sikeresen bizonyított vezetőket állít egy katedrára. Mindegyikük másban erős, más-mást tanulhatunk tőlük. Egy azonban közös bennük: a saját gyakorlatukat hozzák el, és ezzel állítanak példát. Előadóink saját életútjuk, gyakorlatuk bemutatásával tanítják a leendő vagy a már aktív, ugyanakkor az önképzés fontosságát, a folyamatos tanulás, fejlődés létjogosultságát valló vezetőket. A Vezetői mesterkurzus oka: Számos vezetői képzés indul Magyarországon, mégis nagyon kevés az olyan kurzus, ahol ismert és elismert vezetőktől kaphat a közönség gyakorlati útmutatást az igazán fontos, mindennapi kérdések kapcsán. A hatékony munkavégzéshez és a sikeres karrier beteljesüléséhez ma már nem elég a szakértelem és az elméleti tudás, számos, - a gyakorlatban azonnal alkalmazható - vezetői készség meglétére is szükség van. A Vezetői mesterkurzus célja: Azonnal alkalmazható, gyakorlati tudást adni a hallgatóknak, hogy az elismert vezetők gyakorlati tapasztalatait a hallgatók sikeresen átültessék saját gyakorlatukba. A hallgatók a mesterkurzus elvégzését követően sikerrel vegyék fel a versenyt a vezetői szerep előtt álló stratégiai és operatív kihívásokkal, és olyan vezetői technikákat birtokoljanak, amelyek más sikeres cégeknél már beváltak.
3 Kinek ajánlott a Vezetői mesterkurzus? Korszerű vezetői gyakorlat Vezető beosztásban dolgozóknak, bármely szakterületről legyen is szó üzleti és non profit szektorban egyaránt. Mikro- kis- és közép-vagy nagyvállalat, szakszervezet, érdekképviselet, pályázati hatóság, államigazgatási intézmény, önkormányzat, polgármesteri hivatal, médium vagy kistérségi társulás munkatársainak. Mindenkinek, aki cégvezető (pl. vezérigazgató, ügyvezető igazgató, elnök vagy egyéb cégvezető), HR-, személyügyi vagy képzési vezető, polgármester, alpolgármester, jegyző, vagy aljegyző, közigazgatási vezető, gazdasági vagy pénzügyi vezető, értékesítési vezető, jogi igazgató, kiadóvezető, hirdetési igazgató, kommunikációs vezető, bármely más funkcionális vezető, egyesületi elnök vagy egyéb nonprofit szervezet vezetője. Junior menedzsereknek. Egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik hosszú távú jövőképükben vezetői szerepre készülnek. A Vezetői mesterkurzus mindazoknak szól, akik vezetővé kívánnak válni. Az egyes vezetői szerepek természetesen eltérnek egymástól, de az közös bennük, hogy embereket és folyamatokat kell vezetni, irányítani. Ki indítja a Vezetői mesterkurzust? Devise Hungary: vezetőknek és szervezeteiknek nyújt a coaching, a tréning, a képzés, a szervezetfejlesztés, a tanácsadás, a felmérések, a konferenciák, a rendezvények segítségével lehetőséget a sikeresebb, eredményesebb működéshez. A tudás- és információ-megosztásra alapozva pozitív változást generál!. Mesterkurzusok: a szervező DFT Hungária államilag akkreditált felnőttképző intézmény óta szervez nagy sikerrel mesterkurzusokat, és többek között nevéhez fűződnek a Magyar Író Akadémia és Reklámakadémia égisze alatt induló mesterkurzusok is. A 2011-es év képzési palettájáról bővebben szólunk az utolsó oldalon.
4 A Vezetői mesterkurzus szakmai irányítója: Korszerű vezetői gyakorlat DARA PÉTER a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója, coach, tanácsadó A coachként, a tanácsadásban (DEVISE Hungary, DGS Global), a közszférában (Pénzügyminisztérium), a vállalati szektorban (Bábolna Rt.), valamint a felsőoktatásban (Budapesti Gazdasági Főiskola, Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola) szerzett szakmai és vezetői tapasztalataira építve a tudatosabb, az egymásra és a munkavállalókra jobban odafigyelő (benchmark tevékenységet folytató), ugyanakkor a hatékony működést biztosítani tudó vezetői kultúra elérését szeretné elősegíteni. Ehhez az információ- és tudásmegosztást, a jó vállalati gyakorlatok (best practice) széles körű megismertetését, a hibák bemutatását egyaránt felhasználja. Több mint 100 publikáció, könyv, e-learning tananyag, konferencia-előadás, számos rádió- és tv-interjú, 16 országos konferencia szervezése fűződik Dara Péter nevéhez. A Világgazdaság Üzleti Blogja szerzőjeként, a DÖNTÉSHOZÓK FÓRUMA, valamint a zártkörű HR Trend Klub létrehozójaként, korábban több emberierőforrás-menedzsment szaklap rovatvezetőjeként vagy szerkesztő- és felügyelőbizottsági elnökeként, felsőoktatási intézmények meghívott oktatójaként, a Pécsi Tudományegyetem FEEK HR Menedzsment Kutatóközpont vezetőjeként, illetve szakmai szövetségek (Amcham, Joint Venture Szövetség, Menedzserek Országos Szövetsége, SZVT Emberi Erőforrás Szakosztály, VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatás Szekció) tagjaként vagy vezetőjeként is a tapasztalatcserét tűzte ki céljául.
5 A Vezetői mesterkurzus tematikája* I. alkalom A vezető, mint a szervezet irányítója: Hogyan lesz a célból stratégia? Mi valósul meg a stratégiából? Reorganizáció. Változásmenedzsment Előadók: Keleti József ügyvezető igazgató, Dun&Bradstreet Hungária Kozák Ákos ügyvezető igazgató, GfK Hungária Török László ügyvezető igazgató, Grundfos II. alkalom A vezető mint innovátor és gazdálkodó: Új, szokatlan, de befutó ötletek. Piacszerzés, terjeszkedés. Profitnövelés. Költséggazdálkodás. Hatékonyságnövelés. Előadók: Hertay Ákos ügyvezető igazgató, Takforsys Üzleti Informatika Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi perjel apát, a főapátság gazdasági vezetője Sugár András, a Westel és a T-Mobile korábbi vezérigazgatója III. alkalom A vezető személyiségfejlesztése: Időgazdálkodás, munka-magánélet egyensúlya. Stressz kezelés, konfliktuskezelés. Vezetői kommunikáció és tárgyalástechnika. Előadók: Bárdos András rektorhelyettes, Színház- és Filmművészeti Egyetem Csurgai Csilla ügyvezető igazgató, Brit Kereskedelmi Kamara Kalocsai Zsolt elnök-vezérigazgató, RSM-DTM Hungary IV. alkalom A vezető, mint döntéshozó és az emberek irányítója: A munkatársak toborzása, kiválasztása. A munkatársak ösztönzése. A vezetői példamutatás. Teljesítmény és a határidők számonkérése. Feladatok delegálása. Elbocsátás. Előadók: Bojár Gábor elnök, Graphisoft Dr. László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG adópartnere Dr. Gergely Károly elnök-vezérigzagató, Fundamenta-Lakáskassza Szabó György vezérigazgató, Sanoma Budapest
6 V. alkalom Hogyan lesz a vezető és miként szerez információt a vezetéshez? Önfejlődés, saját karrier. A vezetői hitelesség. A vezető marketingje. Lobbizás, érdekérvényesítés. Konkurenciafigyelés, benchmarkolás, hírszerzés. Előadók: Drajkó László ügyvezető igazgató, Microsoft Essősy Zsombor vezérigazgató, MAPI Fekete István elnök, Joint Venture Szövetség Pólus András volt vezérigazgató, OREX Kereskedőház VI. alkalom Kerekasztal-beszélgetés: Ki a jó vezető a médiának és mitől lesz jó a média szerint? Előadók: Ádám Viktor hírigazgató, Napi Online Bálint Viktor volt lapigazgató, Figyelő Koczó Ildikó, a Manager Magazine felelős szerkesztője Mehlhoffer Tamás felelős szerkesztő, Haszon *Fenntartjuk a változtatás jogát.
7 A JELENTKEZÉS TUDNIVALÓI A mesterkurzus formája: Interaktív előadás A mesterkurzus helyszíne: Budapest, Művészetek Palotája A mesterkurzus ideje: április 5-május 17., 6 keddi alkalom, ig Tandíj: Teljes áron, szakképzési hozzájárulásból finanszírozva: Ft Teljes áron: Ft Kedvezményes áron: Ft Kedvezményre jogosultak: újságírók, pedagógusok, egyetemisták és középiskolások, érdekvédelmi- és szakszervezetek munkatársai, közigazgatásban dolgozók, a Mesterkurzusok korábbi hallgatói, nyugdíjasok, kismamák. A jogosultságot minden esetben igazolni kell! Válassza csomagban képzéseinket, és jöjjön el Ön vagy hozza el kollégáit további 20% kedvezménnyel! Amennyiben a Vezetői mesterkurzus mellé választ legalább még egyet a 2011 tavaszán induló képzéseink közül, úgy további 20 % extra kedvezményt kap a kurzusok tandíjának Önre/cégére vonatkozó összegéből. A Vezetői mesterkurzus mellé ajánlott mesterkurzusaink: Döntéshozatali mesterkurzus Mérő László vezetésével A döntéshozatal a mindennapi emberi viselkedés elválaszthatatlan, meghatározó része. A szervezetek világában a döntés meghozatala, a döntés következményeinek vállalása vezetőként az egyik legfontosabb feladat. A hatékony munkavégzéshez és a sikeres karrier beteljesüléséhez ma már nem elég a szakértelem, számos vezetői készség meglétére is szükség van. HR-es mesterkurzus - Szakmai irányító: Dara Péter A mesterkurzus célja azonnal alkalmazható, gyakorlati tudást adni, amelyet a résztvevők sikeresen átültethetnek saját gyakorlatukba. A hallgatók a mesterkurzus elvégzését követően sikerrel vegyék fel a versenyt a HR szakma előtt álló stratégiai kihívásokkal, és olyan technikákat birtokoljanak, amelyek más sikeres cégeknél már beváltak.
8 Aláíráselemző mesterkurzus Soóky Andrea vezetésével Szeretné leendő üzleti partnerét jobban megismerni egy aláírásból? Tudni szeretné, hogyan előzheti meg, hogy hamisítsák aláírását? Szeretné jobban megismerni önmagát, és munkatársait? A grafológia aktívan jelen van az üzleti életben és a versenyszférában, mert ma már nem csak divatos, hanem elismert tudomány az aláíráselemzés. Egy olyan speciális emberismereti eszközt ismerhet meg a Mesterkurzusok öt alkalmas programján, mely megkönnyítheti a megfelelő munkakapcsolat kialakítását, segítheti döntéseit vezetőként és beosztottként egyaránt. Közéleti beszédíró mesterkurzus Hogyan működnek a meggyőzés mechanizmusai, és melyek azok az eszközök, melyek nagy biztonsággal elsajátíthatóak, és a beszédekbe, mindennapi kommunikációba beépíthetőek? Mindezekre választ a kommunikációs szakma krémjétől kapnak a résztvevők, jelenlegi és volt kommunikációs- és kampányigazgatók, beszédírók és nyelvészek alkotják a képzés oktatói gárdáját. A jelentkezés menete A jelentkezési lap visszaküldésével rendelheti meg a képzési szolgáltatást. A jelentkezési lap mellé kérjük, csatolja a legmagasabb iskolai végzettségének másolatát, illetve a kedvezményre jogosító dokumentum fénymásolatát. A jelentkezési lap beérkezését követően munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot, a további teendőkkel kapcsolatban. Cégek számára előny: a képzés államilag akkreditált (FAT-akkreditáció, PL-3329), ami lehetővé teszi, hogy a képzés díját szakképzési hozzájárulásként számolja el. FIGYELEM! A hallgatói létszám korlátozott, tapasztalataink alapján a helyek az előjelentkezési szakaszban betelhetnek, ezért kérjük, jelentkezési lapját mihamarabb küldje el! A Mesterkurzus elérhetőségei, ahová további információkért fordulhat: Postacím: Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 5. 1/2. emelet Telefon: (Farkas Zsuzsanna) / Fax: zsuzsanna.farkas@dft.hu Web:
9 Jelentkezési lap Fontos tudnivalók Képzés neve: Korszerű vezetői gyakorlat (PL- 3329) Képzés helyszíne: Művészetek Palotája, Bohém Étterem (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.) Képzés időpontja: április május 17. Jelentkező személyes adatai Vezetéknév Utónév Postacím Irányítószám Város Cím Számlázási adatok Számlázási név Postacím Irányítószám Város Cím Telefon Fax Web Telefon Mobil Fax Születési név Születési hely, idő, anyja neve (amennyiben megegyezik a jelentkező adataival, kérjük üressen hagyni!) Számla postázási címe Irányítószám Város Cím Jelentkezem a Korszerű vezetői gyakorlatok mesterkurzusra teljes áron ( Ft) kedvezményes áron ( Ft) teljes áron szakképzési hozzájárulásból finanszírozva ( Ft) Honnan értesült a képzésről? A képzés kezdetekor igényelek képzési tanácsadást: A képzés kezdetekor igényelek előzetes tudásfelmérést: igen nem igen nem Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Aláírásommal igazolom, hogy a képzés részleteit tartalmazó részletes tájékoztatót elolvastam és az abban foglaltakat tudomásul vettem. Hozzájárulok az adataim képzéssel kapcsolatos dokumentumokban történő felhasználásához és kezeléséhez, valamint feliratkozom a Mesterkurzusok hírlevelére. Intézményünk az adatokat kizárólag - a 2001/CI Felnőttképzési törvény által meghatározottak szerinti - statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése érdekében regisztrálja, harmadik félnek nem adja ki. Megjegyzés: A jelentkezésfizetési kötelezettséggel jár. A jelentkezés visszamondásának következményei: amennyiben a jelentkező a képzés indulását megelőző 3 héten belül mondja vissza jelentkezését, a díj 30 százalékát ki kell egyenlíteni. A visszamondás kizárólag faxon, levélben érvényes és kézhezvételkor lép érvénybe. A képzés kezdetét megelőző 5 napon belül a visszamondás nem érvényes, a jelentkezőnek a teljes képzési díjat meg kell fizetnie. Kelt:.. Aláírás p.h.
Ajánlat Egynapos Program. Kreatív kiválasztás - tréning és coaching elemek az egyéni és csoportos interjúk során
Ajánlat Egynapos Program Kreatív kiválasztás - tréning és coaching elemek az egyéni és csoportos interjúk során Mi ez? Egynapos Program, ahol megismerhet és kipróbálhat jól működő tréning és coaching gyakorlatokat
Ajánlat Szakmai workshop. Hatékony visszajelzési technikák megoldásfókusszal motivációs program vezetőknek
Ajánlat Szakmai workshop Hatékony visszajelzési technikák megoldásfókusszal motivációs program vezetőknek Mi ez? 2 Szakmai Workshop, amelynek keretében a visszajelzés témáját járjuk körül több szemszögből,
Ajánlat Egynapos Program. Változáskezelés a HR-es szemüvegén keresztül
Ajánlat Egynapos Program Változáskezelés a HR-es szemüvegén keresztül Mi ez? Egynapos tréning, amelyben saját élményen keresztül tanulnak és tapasztalnak a résztvevők a változáskezelésnek egyéni és szervezeti
Ajánlat Egynapos Program. Vezetés és/vagy manipuláció
Ajánlat Egynapos Program Vezetés és/vagy manipuláció Mi ez? 2 A vezető szükségszerűen találkozik a hatalom elméleti dilemmáival; a hatalom, mint a hatni tudás területe gyakran fedi a manipulatív technikák
A beszédhez érteni: hatalom
A beszédhez érteni: hatalom A kommunikációs szakma krémjével találkozhatnak a hallgatók a mesterkurzuson! Jelenlegi és volt kommunikációs- és kampányigazgatók, beszédírók és nyelvészek alkotják a képzés
HR-es mesterkurzus. A mesterek:
HR-es mesterkurzus Számos általános és specializált képzés működik HR szakterületen, mégis kevés az olyan képzés, ahol elismert vállalati HR vezetők és cégvezetők tapasztalataiból nyerhetne információkat
Közérthető közbeszerzés Workshop
Közérthető közbeszerzés Workshop Workshop az új Közbeszerzési törvény alkalmazására való felkészülésre, és a jelenleg hatályos Közbeszerzési törvény alkalmazását érintő kérdések megvitatására. 2011. szeptember
Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján
Rendelkezik közbeszerzési végzettséggel és fontos Önnek a szakmai fejlődés? Csak az aktualitások érdeklik, és nem szeretne az általánosságokkal foglalkozni? Nincs ideje elméleti előadásokat hallgatni,
Ajánlat. Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései:
Ajánlat Közbeszerzési interaktív előadás Az új közbeszerzési törvény várható rendelkezései: Az új törvény szerkezete, szabályozása, az eljárási fajtákat és az eljárási rendeket érintő változások. Levelezési
Ajánlat. A Lean rendszer alkalmazása irodai környezetben Hogyan működik a Kaizen?
Ajánlat A Lean rendszer alkalmazása irodai környezetben Hogyan működik a Kaizen? Mi ez? 2 Egynapos kompetenciafejlesztő program, melynek során a gyakorlatban azonnal beváltható ismereteket szerezhet Lean
ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget
MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés
MARKETINGVEZETŐ szakirányú továbbképzés Edutus Főiskola 2015 A továbbképzés célja a folyton változó piaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek sikeres tevékenységéhez szükséges vezetői készségek
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
ÖNÉRTÉKESÍTÉSI MESTERKURZUS
ÖNÉRTÉKESÍTÉSI MESTERKURZUS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PL-2944 Önértékesítési mesterkurzus a Reklámakadémia szervezésében Előadók Dr. Bánáti János (ügyvéd), Kispesta Zsuzsa (pszichológus), Majoros István (Egon
A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában
A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége
Vezetői - Best Practice Felmérés összefoglaló. Dr. Németh Balázs Kvalikon Kft Július 24.
Vezetői - Best Practice Felmérés összefoglaló Dr. Németh Balázs Kvalikon Kft. 2015. Július 24. Vizsgálati minta 137 résztvevő 118 vállalattól 46 szolgáltató és 72 gyártó vállalat A vállalatoknál foglalkoztatott
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
REKLÁM szakirányú továbbképzés
REKLÁM szakirányú továbbképzés Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Célunk olyan szakemberek illetve reklámszakmai tanácsadók képzése, akik ismerik a marketingkommunikáció eszközrendszerét, módszertanát.
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember
, tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,
2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával
Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2015 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTÉS PROFESSZIONÁLIS ÉRTÉKESÍTŐ - továbbképző tanfolyam (komplex értékesítési-értékesítői kompetencia-fejlesztő képzési
ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 Üzletfejlesztési menedzser Az innovatív szervezetek, mint az Apple, a Google és a többi nagynevű cég sikereinek vizsgálata során
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése
DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A képzés során a hallgatók megismerkednek a településmenedzsment komplex szemléletmódjával, így képessé válnak a stratégiai tervezésre,
TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program
TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat
Kedves Kollégák! A VEZETŐ ÉS A SZERVEZET FEJLŐDÉSÉNEK ÉPÍTŐKÖVEI A XXI. SZÁZAD KÜSZÖBÉN
Kedves Kollégák! A Misszió szervezésében 2012 őszén második alkalommal kerül sor az Országos Egészségügyi Középvezetői Konferencia megrendezésére. A színvonalas előadásaival fémjelzett tudományos Rendezvény
KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS
KERESŐMARKETING SPECIALISTA KÉPZÉS látogatószerzés költséghatékonyan Edutus Főiskola 2014 Keresőmarketing specialista képzés Az egyik legátfogóbb keresőmarketing képzés Magyarországon. Top ajánlat azoknak,
EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel
EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: K ö z é p v e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - V e z e t ő k é p z é s 2.) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.
Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
A tanfolyamot INDÍTJUK!
A képzés kezdésének időpontja: 2018. március 28. (szerda) A képzés helyszín(ei): 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12. és/vagy 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. A tanfolyamot INDÍTJUK! ntéző (OKJ 51 344 01;
VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS
VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS A KÉPZÉSRŐL A logisztikában dolgozó középvezetők és specialisták számára kínálunk tréninget, melynek segítségével a vállalat vezetői és szervezeti színvonalát
RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2014 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle
FIZETÉSEMELÉS 2013. Készítette: Dara Péter és Kertész Ferenc
FIZETÉSEMELÉS 2013 A DEVISE Hungary és a Simconsult együttműködésében készült országos kutatás összefoglaló tanulmánya Az elemzés 386 magyarországi munkáltató adataira épül Készítette: Dara Péter és Kertész
Vezetői Kiválóság Program. Program for Leadership Excellence
Vezetői Kiválóság Program Program for Leadership Excellence Szakmai utazásra hívjuk a vezetőket, ahol a mindennapi vezetéshez szükséges és elengedhetetlen menedzsment technikákat, a people management és
RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
RENDEZVÉNY MENEDZSMENT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2017 A képzés teljesítése után a hallgatók képesek lesznek saját kisvállalkozásban, vagy egy működő rendezvényszervező partnereként különféle
ENELFA - ENtrepreneurship by E-Learning For Adults. Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése
Az ENELFA projekt eredményeinek hasznosítása, értékesítése A projekt jövőbeni hasznosíthatósága kétirányú: egyrészről a Továbbképzési és Szakképzési Központ segítségével külső körnek történő értékesítés,
VÁLASZD AZ E-LEARNINGET, MERT...
Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: Ütemezés: Időtartam: Helyszín: Tanfolyami napok: Oktatás díja egy összegben: Folyamatos indulás A tanfolyam a jelentkezést követően azonnal kezdhető! E-learning
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: MÉRNÖK-ÜZLETKÖTŐI továbbképző tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírói: EURÓPAI VEZETŐKÉPZŐ AKADÉMIA és
Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe:
Tisztelt Érdeklődő! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe: PROTOKOLL, ETIKETT ELŐADÁSOK ÉS WORKSHOP
Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor
Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára A tételsor 1/A Az emberi erőforrás, mint komplex tudományelméleti probléma. Gáspár L. (2000): 11-20; 71-125. o. 2/A Stratégiai
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek
Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára
Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel
MIÉRT ÉRDEMES AZ MPRSZ-HEZ CSATLAKOZNI?
TAGSÁGI ELŐNYÖK MIÉRT ÉRDEMES AZ MPRSZ-HEZ CSATLAKOZNI? A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) a kommunikációs szakmai egyik legnagyobb múltú hazai szervezete, amelynek jövőképe a következő: A Magyar
Karbantartási menedzser szakirányú továbbképzési szak
Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Karbantartási menedzser szakirányú továbbképzési szak A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara az AACSB International the Association to Advance Collegiate Schools of
Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40
KonfKötet.indd 1 2014.05.08. 14:03:36 Támogatók: Médiapartnerek: Szakmai partnerek: Kiállítók, poszter: KonfKötet.indd 2 2014.05.08. 14:03:40 Konferencia 2014 Időpont: 2014. május 15 16. Helyszín: A konferencia
SSC specialista szakirányú továbbképzés
SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2017 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.
Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching?
Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching? "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. (ISBN:
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások
S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S
SEMMELWEIS EGYETEM Testnevelési és Sporttudományi Kar Felnőttképzési Csoport 1123 Budapest, XII. Alkotás u. 44. Csoportvezető: Nagy Dóra Tel.: 487-9247, Fax.: 356-6337 Email: ndori@mail.hupe.hu A nem olimpiai
A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)
A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő
Auditor képzések. IRCA Minőségirányítási auditor / vezető auditor tréning (A 17217) (Feltétel: ISO 9001 szabványismeret, gyakorlat)
Auditor képzések Időpont Vizsgaidőpont Tanfolyami díj IRCA Minőségirányítási auditor / vezető auditor tréning (A 17217) (Feltétel: ISO 9001 szabványismeret, gyakorlat) IRCA Információbiztonsági auditor
Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében
Szeminárium a környezetbarát csomagolás témakörében SCA Packaging Hungary 2011. április 13. Szentendre A szeminárium témája Fenntarthatatlan jelen, élhető jövő Zöld image, de gazdaságos megoldások? Milyen
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu
KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési
Bemutatkozás. icons-hungary Kft.
Bemutatkozás icons-hungary Kft. 2017 Tevékenységünk KIVÁLASZTÁS TANÁCSADÁS MÉRÉS icons E-LEARNING TRÉNING COACHING Miért az icons? Probléma- és Ügyfélérzékenység Adott felkérésre adekvát és gyakorlatban
PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI
PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI Dr. Prónay Gábor 2. Távközlési és Informatikai PM Fórum PM DEFINÍCIÓ Költség - minőség - idő - méret C = f (P,T,S ) Rendszer - szervezet - emberek rendszertechnikai
Danks Emese
Danks Emese +3630-4996358 danksmse@gmail.com Szakmai tapasztalat 2013 november UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgató A világ legnagyobb, gyermekekkel foglalkozó humanitárius szervezetének
Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra
Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1
GVK_Munkaerőpiac_2011
Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ)
A VÁLLALKOZÓK ÉS MUNKÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (VOSZ) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 A MUNKÁÉRT! A VOSZ CÉLJAI Kedvező gazdasági környezet kialakítása Vállalkozások versenyképességének növelése Szolgáltatások
A menedzsment alapjai
Dr. Roóz József A menedzsment alapjai Szerző: Dr. Roóz József, 2006 ISBN 978-963-394-669-5 A Budapesti Gazdasági Főiskola megbízásából kiadta a Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat címe: Értékesítési-üzletkötői tanfolyam (komplex kompetencia-fejlesztő képzési program) 2.) A pályázat kiírója: Európai Üzleti Iskola 1539 Budapest,
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Vezetéselmélet és módszertan Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet
IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010
IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010 Vezetési ismeretek középvezetők és közvetlen munkairányítók számára Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01-0125-04 Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-0141 Gondoskodjon
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,
A házasság kritikus pontjainak kezelése
Képzési program neve Angol C2 2 1 069 - C1-es szint Német C2 3 1 110 - C2 szint Vállalkozási felkészítő tréning Kutatásmenedzsment, K+F Innováció Változásmenedzsment A házasság kritikus pontjainak kezelése
FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP
Campus Hungary Iktatószám: CH-665-1/2013 Projektazonosító:TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 TKA felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0487-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-0484 Ügyintéző: Mészáros Gabriella
3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal
24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos
Közösségszervezés BA
Közösségszervezés BA Mi is az a közösségszervezés? Fiatalok, felnőttek és idősek közösségeinek képzésével és művelődésével foglalkozó szakma és tudomány. Előd szakjai 1956 óta léteznek: Népművelő Közművelődési
SSC specialista szakirányú továbbképzés
SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.
ADR Konferencia Veszélyes áru szállítása a gyakorlatban
ADR Konferencia Veszélyes áru szállítása a gyakorlatban Nem csak hozzáértőknek. Az ADR előírások kétévente, minden páratlan évben módosításra kerülnek, így idén 2011-ben is módosították a szabályzatot.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, PÁL ADRIENN
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ, PÁL ADRIENN SZEMÉLYES ADATOK Név: Pál Adrienn Születési idő: 1974.10.20. Állampolgárság: magyar ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK Mettől meddig (év) Végzettség / Intézmény megnevezése
PÁLYÁZATI ADATLAP GAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETEK KÖZÖS SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI TAG NÉVJEGYZÉKBE TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE
PÁLYÁZATI ADATLAP GAZDASÁGI ÉRDEKKÉPVISELETEK KÖZÖS SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI TAG NÉVJEGYZÉKBE TÖRTÉNŐ FELVÉTELRE Az IPARTESTÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (IPOSZ) országos gazdasági érdekképviselet pályázati
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények
Bér- és munkaügyi elszámolások
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés személyügyi szakirány (II.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Bér- és munkaügyi elszámolások c. tárgy tanulmányozásához
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Vezetéknév / Utónév(ek) Bajor Péter. Cím(ek) Telefonszám(ok) Fax(ok) - E-mail(ek) bajor.peter@tehetsegpont.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Bajor Péter Cím(ek) Telefonszám(ok) Fax(ok) - E-mail(ek) bajor.peter@tehetsegpont.hu; Állampolgárság magyar Születési dátum Budapest, 1965. április
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2011/2012. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBP_AD102G3 Megnevezése: Emberi erőforrás menedzsment Szak: Sportszervező II. évfolyam Heti tanóra: 2 A tantárgy kreditértéke:
2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE
2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény