A vegyipar. A vegyipar szerepe. Szerepe. Az 1990-es évek eleje. Szerepe. Az ipar ágazati szerkezetének változása
|
|
- Tibor Bakos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az ipar ágazati szerkezetének változása Az ipar ágazati szerkezetének változása A vegyipar Villamos áram, gázgy. Egyéb feldolg. Gépipar Fémalapanyaggy. Nemfémes anyaggy. Vegyipar Könnyűipar Élelmiszeripar Bányászat Százalék A vegyipar szerepe Korábban a V. képes volt konjunktúrát teremteni más ágazatokban, ma inkább követi azt. A kutatási eredmények fő felvevőpiacai a vegyiparon kívül helyezkednek el. Manapság mozgásterét főképp az alábbi tényezők határozzák meg: a gazdaság globalizációja, a vegyipari technológiák és termékek környezeti hatásainak mérséklésével kapcsolatos társadalmi elvárások, a pénzpiac igénye a haszonszerzés növelésére, a változó fogyasztói szokások, A munkaerő képzettségével kapcsolatos követelmények növekedése. Szerepe Jelentősége a hazai gazdaságban a nemzetközi átlagnál nagyobb. Ennek okai: a magyar kémia és technológiai kutatások hagyományai, az es évek fejlesztései. Az ágazat részesedése az ipari termelésből ben 14,7 %, 1988-ban pedig 25 % volt. Szerepe Az 1990-es évek eleje Az 1970-es évekig inkább az extenzív fejlesztés volt a jellemző. Az alapanyaggyártás (kőolajfeldolgozás, petrolkémiai alapanyagok, műanyagalapanyagok, műtrágyagyártás) fejlődött as évek vertikális bővítés értékesebb termékek gyártása. Az évtized közepén már megjelent a külföldi tőke (vegyesvállalatok) Az alkalmazottak száma: 110 ezer fő. A vegyiparnak a feldolgozóiparon belüli súlya mérséklődött, egyidejűleg néhány nagyvállalat a hazai gazdaság működését befolyásoló cégek közé emelkedett. A termelés és a vállalati szerkezet is megváltozott. A vezető vállalkozások megmaradtak. A privatizáció során megvalósuló átalakulást ezek vezényelték le. A termékszerkezet átalakulása folyamatosan ment végbe. A K+F helyek magas arányú megtartása is jellemző. A beszerzési és értékesítési piacok egy része magváltozott. 1
2 Az 1990-es évek Tulajdonosok Néhány vállalat a tőzsdére kerül. Visszaesés a termelésben és a kivitelben is ig stagnálás. A vegyipar részesedése a feldolgozóiparon belül 1990-ben 22 % volt, amely 2000-re 15 %-ra esett vissza, 2001-ben pedig 14 %-t ért el. Eddig az ideig a termelés felhasználásának a megoszlása kb. 75 % (belföldi) 25 % külföldi volt. Később a behozatal nagysága felülmúlta a kivitelét. A kivitelre termelő cégek jelentősége fokozódott, 2001-re már a termelés 43 %-a került exportra. A kivitel világpiaci hatások, a konjunkturális ingadozások befolyásolják leginkább. Az alapanyag ára meghatározó a költségszerkezetre és a költségszínvonalra. Fontos a forint árfolyamának alakulása. A külföldi tőke meghatározó az ipari gázgyártásban, a vegyiszál-gyártásban, 72 % a gyógyszergyártásban, csekély a műtrágya- és növényvédőszer-, valamint a szerves- és szervetlen vegyi termék előállításában. Műanyag- és gumi termékgyártás 22,6% A vegyipar szerkezete 2007-ben Kőolajfeld. kokszgyártás 36,5% A vegyi anyag- és termékgyártás szerkezete 2007-ben, % Vegyiszál, egyéb 0,4 Tisztítószer, kozmetikai c.; 2,5 Gyógyszeripar 14,7 Ipari gázgy. 1,4 Festék, színezék 1,4 Szerves, szervetlen alapany. 1 Műtrágya, növényvédősz. 1,5 Vegyi anyag és termékgyártás 40,9% Műanyag 18 A vegyiparban foglalkoztatottak megoszlása 2007-ben, fő Vegyi alapanyag és termék külkereskedelem, millió USD Kőolajfeldolgozás, kokszgy Vegyi anyagok és termékek Kivitel Műanyag és gumi termék Vegyi anyag termékgyártás Behozatal Egyenleg
3 Országcsoport EU-25 EU-15 Új EU-12 Unión kívüli o. Összesen A vegyi anyag és termék külkereskedelmi forgalma, 2007-ben reláció szerint Milliárd Ft Behozatal 466,1 362,9 103,2 81,5 547,6 Millió euró 1855,0 1444,2 410,8 324,7 2179,7 Milliárd Ft 943,1 588,9 354,2 336,6 1279,7 Kivitel Millió euró 3754,4 2344,4 1410,0 1338,8 5093,2 % A vegyi anyag és termék külkereskedelmi forgalma relációk szerint 2007-ben EU-15 Új EU orsz. Európai orsz. Ázsiai orsz. Egyéb orsz. Kivitel Behozatal Külkereskedelem A kőolaj-feldolgozás 2007-ben a termékek 48 %-a külföldre került. Az exportban legfontosabb országok: Német-, Lengyel-, Olasz- és Franciaország, valamint Románia. Jelentős növekedés volt az Oroszországba irányuló kivitelben. A behozatalban a gyógyszerek, a műanyag alapanyagok, ill. -késztermékek, a kőolajtermékek és a gumicikkek a legnagyobb tételek. A hazai kőolaj-feldolgozó ipar hosszú ideje elsősorban külföldről származó olajat finomít ban 6 millió tonna volt a finomító kapacitás, ma ez 8 millió tonnára tehető. Klasszikus értelemben vett finomítás Százhalombattán van, ahol a feldolgozás mélysége jelentősen növekedett ben megépült a fluid katalitikus krakkoló (FCC) a fehéráru-kihozatal nőtt. Az 1980-as évek második felében pedig üzembe helyezték a katalitikus reformálót, amely a korszerű motorbenzin előállításához szükséges. A kőolaj-feldolgozás Az 1990-es években további javulást eredményezett a hidrogénező kénmentesítő (HDS) megépítése a krakkoló számára alacsony kéntartalmú alapanyagot állított elő, ezzel a termék minősége javult ben helyezték üzembe a késleltetett (petróleum) kokszolót (DC), amely a maradék kinyerés miatt létesült. 200 kt petrolkoksz gyártására alkalmas. Zalaegerszegen ún. modifikált bitument állítanak elő. Tiszaújvárosban a TVK számára alapanyagot gyártanak, míg Komáromban 1987-től motor- és kenőolajokat szerelnek ki. Ott számottevő K+F tevékenység is folyik. A bitumen kb. harmada, a kenőanyagok kb. 60 %-a külföldre kerül. A műanyag alapanyag-gyártás Más szakágazatoknál gyorsabban fejlődött. A hazai vegyiparban hagyományosan erős. Jó kapacitás kihasználtság, gazdaságos üzemméret jellemzi. (Nemzetközi összehasonlításban közepes nagyságúak.) Rendkívüli koncentráció, tömeg műanyagok gyártása a meghatározó. Tiszaújváros, TVK a Petrolkémiai Fejlesztési Program megvalósult: Közép-Európa petrolkémiai kapacitásának az ötödét birtokolja. LDPE, HDPE és PP egyedüli gyártója. LPDE-120 kt/év HDPE-200 kt/év PP-280 kt/év 3
4 MTBE és FCC intenzifikálás Izomerizáció, aromástartalom csökkentése A műanyag alapanyag-gyártás Kazincbarcika, BorsodChem a PVC (320 kt) és az izocianát (60-60 kt) gyártásában regionális vezető szerepet tölt be. Az MDI és a TDI a poliuretán készítéséhez szükséges. Ezek az építő-, a jármű-, a cipőiparban használatosak. A ftalát lágyítók, a nehézfém tartalmú stabilizátorok környezetszennyezők: kötelezettség a csökkentésre! Lengyel- és Csehországban is működik üzemük. Százhalombatta, Dunastyr a régió legfontosabb polisztirol gyártója. Behozott PS-ből ütésálló- (65 kt) és habosított (40 kt) polisztirolt készítenek. (Olasz tulajdonrész.) Mivel a poliolefinek iránti kereslet növekszik és a közeli országokban az egy főre jutó fogyasztás a nyugat-európainak az ötöde, vagy az alatt van (56,5 kg/fő/év vs. 8,4 (FÁK), 7,0 (Románia), 3,7 (Ukrajna) perspektivikus szakágazat. A műanyag alapanyag-gyártás Nyergesújfalu, Zoltek szénerősítésű szál gyártása sportszer-, szélkerék-, repülőgépgyártás. Használják az építkezéseknél, fúróberendezéseknél, nagynyomású tartályoknál. Az európai szénszálkészítés kb. 30 %-át adja, csaknem teljes egészében külföldön dolgozzák fel. Korábban vegyiszál (PA) termeléséről volt nevezetes. Mindössze 2 kt a termelés. Eredményes profilváltás, USA tulajdonlás. Műgyanták (karbamid-, epoxi-, fenol-, alkidgyanta, telítetlen poliészter stb.) előállítása pl. Budapesten, Balatonfűzfőn. A műanyag-feldolgozó ipar Jóval kevésbé koncentrált. A legjelentősebb magyar műanyag-feldolgozó vállalatok: Radici-Film Hungary Kft., Tiszaújváros ben a TVK egyik műanyag üzemét vásárolták meg. Metallizált műanyagot készítenek ban a Taghleef Industries tulajdona lett. Graboplast Zrt., Győr, Tatabánya padlólap, műbőr. Prysmian MKM Kft., Balassagyarmat erős-, középáramú kábel, Kistelek erősáramú kábelgyártás. Híradástechnikai, számítástechnikai kábelt Budapesten XI. készítenek (Belden-Dunakábel). Az MKM egykori fővárosi és szegedi gyára megszűnt. A műanyag-feldolgozó ipar Jász-Plasztik Kft., Jászberény, Nyíregyháza, Galánta fröccsöntött termékek, akkumulátor-edény, habosított fólia (csomagoló- és szigetelőanyag) gyártása, új vállalkozás. Alpla műanyag csomagolóipari Kft., Tatabánya. Wavin Kft., Zsámbék csőrendszerek gyártása. Pannunion Csomagolóanyag Kft., Szombathely, Budapest, X., kemény fólia, merev falú csomagolóanyag ( tej-, növényolajipar). Electrolux Lehel Kft., Jászberény. Pipelife Műanyagipari Kft., Debrecen, (építőipari célra cső- és idom), Budapest XXI. (cső-, fitting). BC Ongropack Kft., Kazincbarcika, kemény- és nyújtható fólia-, habosított és kemény lemezek készítése. Alcoa-Köfém CSI Divízió, Székesfehérvár, zárókupak, (Videoton Ipari Park, Closure System International). Nordénia Hungary Kft., Szada, hajlékony falú csomagolóanyag-gyártás (élelmiszer, kozmetikai, háztartás-vegyipari célra). 4
5 A műanyag-feldolgozó ipar Miskolc kerti bútorok készítése (Flair, holland) Karsai Műanyagtechnikai Holding Zrt tól termel ban Székesfehérvár (Alba I.P.) hatalmas üzemet építettek, gyógyszeripari csomagolóanyag gyártásra. Több telephelyük működik az országban: pl. Orosházán élelmiszeripari csomagolóanyagot, Tiszaújvárosban tól - műszaki műanyagot, Kiskunfélegyházán autóipari-, elektronikai cikkeket gyártanak, Pécsen pedig telekommunikációs célra készítenek műanyagot. Romániában is van üzemük (Szentegyháza). Balatonfűzfő Nikecell Kft. A gyógyszergyártás után átmeneti helyzet alakult ki. A döntően hazai ellátásra termelő gyárak többsége külföldi kézbe került. Megnőtt a behozatal nagysága, a választék bővült. A külföldi cégek 1990-ben 27, 2000-ben 60 %-os részesedéssel rendelkeztek a magyar piacon. Kedvezőtlen hatást váltott ki a társadalombiztosítás fizetési gondja, a támogatott gyógyszerek ármeghatározási rendszerében végrehajtott gyakori módosítások, a bizonytalanságok, a nemzetközi iparjogvédelmi szabályozás. A magyar gyógyszergyártók elsősorban reprodukciós, generikus (lejárt szabadalmú termék) gyógyszereket állítottak elő. Ez az originális gyógyszer költségének %-ba kerül. Nem alakult ki válság, mert a gyárak nem voltak eladósodva. Az EGIS-ben és a Chinoinban külföldi tulajdonosok jelentek meg, míg a Richterben pénzügyi befektetők. A gyógyszergyártás Tőzsdei megjelenés. K+F tevékenység! Jelentősen átalakult. Legjelentősebb, legidősebb: Richter Gedeon, Budapest X., Dorog. Termelő egységei vannak Oroszországban, Romániában, Lengyelországban és Indiában. Biotechnológiai kutatások. A gyógyszergyártás EGIS Rt. Budapest X. és XVI., Körmend. Jelentős kutatási bázis jött létre 2008-ban (Servier Research Institute) a Graphisoft Parkban. Chinoin Budapest IV., nagytétényi telephelye megszűnt. Teva: Debrecen, Gödöllő, Sajóbábony. Alkaloida, Tiszavasvári, ma Sun Pharma, indiai tulajdon. Jelentős változás a termékszerkezetben. BÉRES Zrt. Szolnok. Izotóp Intézet Kft., Budapest XII. (radiovegyszerek, radiogyógyszerek készítése.) 5
6 Háztartási- és kozmetikai vegyipar Henkel Körösladány, Vác, Nyírbátor. EVM Budapest, XVII. Claudia Szombathely Florin Szeged Műtrágya- növényvédőszergyártás Vesztesek, különösen az utóbbi. Mezőgazdasági kereslet csökkenése, dömpingáron való műtrágya behozatal. Bige Holding Kft. Nitrogénművek Pét, a hazai piacon a részesedés kb. kétharmados. Egyetlen nitrogén műtrágya gyára hazánknak. Szolnokon kompaktált műtrágyák készítése. Peremarton, kisebb méretű. A tiszaújvárosi és a budapesti gyártás megszűnt. A gumigyártás 1882-ben indul: ruggyantaárú-készítéssel. A kiegyezés utáni ipartámogatásnak köszönhetően a Kerepesi úton létesül üzem, MRG (M. Ruggyantaárugyár Rt.) ahol ma is folyik termelő tevékenység. A világháborúk között színvonalas abroncs és műszaki gumigyártás folyt. Taurus erős központosítás, erős külgazdasági kapcsolatrendszer, számos kiváló termék, új gyárak (Szeged, Nyíregyháza) mezőgazdasági abroncs, mélyfúró tömlők. Az óriásvállalaton kívül kevés, jóval kisebb gumiipari cég működött, pl. Dunaföldváron, Tímárban. A gumigyártás Alapanyaggyártás: Tiszaújváros, Tuzsér Michelin Budapest, (tehergk.) Nyíregyháza (személygk., mezőgazdasági abroncs) Bridgestone Tatabánya Hankook Dunaújváros Dunaföldvár, Tímár, Kalocsa, Budapest, Kiskunfélegyháza 6
A magyar vegyipar 2008-ban
A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult
A magyar vegyipar* 2011-ben
A magyar vegyipar* 2011-ben Nemzetközi és hazai gazdasági folyamatok¹ 2011-ben a globális konjunktúra dinamikája veszített lendületéből. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2011-ben a világgazdaság
A magyar vegyipar* 2010-ben
A magyar vegyipar* 2010-ben Nemzetközi gazdasági folyamatok Míg a gazdasági válság kibontakozásával a 2009. év a dekonjunktúra jegyében telt, addig a 2010. évi adatok már a növekedés megindulását mutatják.
VEGYIPAR ÁGAZATI TANULMÁNY 2002. január
ÖSSZEFOGLALÓ VEGYIPAR ÁGAZATI TANULMÁNY 2002. január Készítette: Meyer Róbertné Tóth Mihály 2 Tartalomjegyzék Bevezetés A vegyipar érdekképviseleti meghatározása Az ágazat jellege, struktúrája Termelés
Magyarország műanyagipara 2009-2010
Magyarország műanyagipara 2009-2010 (Hogyan is állunk?) Észak-Magyarországi Műanyagipari Klaszter III. Műanyagipari Konferencia Budapest, 2011.április 27. Ollár Péter MMSZ 1 Műanyag-feldolgozás eloszlása
Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon
Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Simon Dorottya dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve MIE rendkívüli közgyűlés 2014. szeptember 3. Védjegyintenzív ágazatok
Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.
Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008
Vegyipari bér- és létszám trendekről. Budai Iván Magyar Vegyipari Szövetség December 7. MAVESZ VDSZ konzultáció
Vegyipari bér- és létszám trendekről Budai Iván Magyar Vegyipari Szövetség 2017. December 7. MAVESZ VDSZ konzultáció VEGYIPAR = vegyi anyagok és termékek gyártása (TEÁOR 20) - műanyag alapanyagok - szerves
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.
Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük
Magyar vegyipar/ EU vegyipar
Magyar vegyipar/ EU vegyipar - teljesítmények és kilátások Budai Iván Igazgató Vegyipari logisztikai konferencia Budapest, 2008. május 6.. MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG Az európai vegyipar jellemzői Rendkívül
2006-2007. tanév őszi félév. III. évf. geográfus/földrajz szak
Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza 2006-2007. tanév őszi félév III. évf. geográfus/földrajz szak Energiagazdálkodás Magyarországon & Gépipar, vegyipar összehasonlítása Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu
VDSZ SZAKSZERVEZETEK ALAPSZABÁLYAINAK HELYZETE FEBRUÁR 24. ALUMÍNIUMIPAR. Szakszervezet neve Státusz Átnézve Beadva Elfogadva Egyéb
VDSZ SZAKSZERVEZETEK ALAPSZABÁLYAINAK HELYZETE 2016. FEBRUÁR 24. Szakszervezet neve Státusz Átnézve Beadva Elfogadva Egyéb ALUMÍNIUMIPAR Alumíniumipari k Szövetsége Ajkai Aluminiumipari Szakszervezet 2016.02.16
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására
Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei
Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok
Terjesztés Megoszlás gazdasági forma szerint Multinacionális cégek 50% 3% Hivatalok, minisztériumok Önkormányzatok Középvállalatok Mikro és kisvállalkozások Ipari parkok és irodaházak Kézbesítési időszak:
Terjesztés. Megoszlás gazdasági forma szerint. Multinacionális cégek. Hivatalok, minisztériumok. Önkormányzatok. Középvállalatok
Terjesztés Megoszlás gazdasági forma szerint Multinacionális cégek 50% 2% 3% Hivatalok, minisztériumok Önkormányzatok Középvállalatok Mikro és kisvállalkozások Ipari parkok és irodaházak Kézbesítési időszak:
ALUMÍNIUMIPAR Szakszervezet neve Társaság neve Bérmegállapodás
ALUMÍNIUMIPAR Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet Le Belier Mo. Formaöntöde ZRt. MAL ZRt. Timföld Ág. VSzJ:200eFt/fő/év(55eFt-vel emelkedett) Ajkai Gépészeti és Szolgáltató Kft. Inotai Alumíníumipari Szakszervezet
Térségek újraiparosítása: a járműipar, mint megváltó?
Térségek újraiparosítása: a járműipar, mint megváltó? Győri Járműipari Körzet, mint a térségi fejlesztés új iránya és eszköze TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0010 Győr, 2014. szeptember 25-26. Prof. Dr. Lengyel
2012/2013. üzleti év 1. negyedév
. üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált 3-kal növekvő árbevétel, 23-kal bővülő adózás előtti eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 31 445 30 392 1
A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban
A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
HITA roadshow 2012.05.8-10.
HITA roadshow 2012.05.8-10. Széleskörű kétoldalú gazdasági kapcsolatok Áru és szolgáltatás kereskedelem Kétoldalú tőkekapcsolatok Közös infrastruktúra fejlesztések Határ menti, regionális együttműködés
Richter Csoport hó I-IV. negyedévi jelentés február 7.
Richter Csoport 2012. I-IV. negyedévi jelentés 2013. február 7. Összefoglaló 2012. I-IV. IV. negyedév Konszolidált árbevétel: + 2,8% ( ), +6,1% (Ft) növekedés a FÁK és az EU országokban visszaesés Magyarországon
Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4.
Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. A két ország gazdasági kapcsolatainak alapjai A gazdasági kapcsolatok rendezettek: 1998-tól 2004-ig a CEFTA, azt követően az EU szabályozása hatályos, 2007 január
1. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete
1 Románia 1. Az ország társadalmi-gazdasági helyzete 1.1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Terület Népesség Nemzetiségi megoszlás Vallási megoszlás Hivatalos nyelv Klíma Államfő
Termékkereskedelem, termékek felhasználása
Termékkereskedelem, termékek felhasználása Ki tud többet t a kőolaj-feldolgozásról? ld l Vetélkedő általános iskolák 7-8. osztályos csapatai számára Éber Anna Magyarország Kereskedelem Vezető Százhalombatta,
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar
Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az
2012/2013. üzleti év 3. negyedév
. üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált Változatlan árbevétel, Devizahatással sújtott eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 34 668 34 669-1 0 Bruttó
2012/2013. üzleti év 4. negyedév
. üzleti év Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság IFRS konszolidált, nem auditált 3-kal növekvő árbevétel, 3,6 milliárd Ft adózás előtti eredmény millió Ft m Ft Árbevétel 35 296 34 255
2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR
1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai
RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
A hazai KKV-k helyzete, a várható folyamatok
A hazai KKV-k helyzete, a várható folyamatok MAFABE KONFERENCIA Dr. Molnár Sándor főosztályvezető Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Ipari Főosztály Telefon: (+36-1) 472-8549, E-mail: molnar.sandor@gkm.gov.hu
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak
VEGYIPARI HELYZETKÉP MAVESZ PRIORITÁSOK. Klement Tibor elnök Magyar Vegyipari Szövetség Eger, október 12.
VEGYIPARI HELYZETKÉP MAVESZ PRIORITÁSOK Klement Tibor elnök Magyar Vegyipari Szövetség Eger, 2016. október 12. AZ EU VEGYIPARA JELENLEG STAGNÁL EU VEGYIPARI TERMELÉS TRENDJE 2016 január április hó: -0,7
Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 10.
Richter Csoport 2012. I. negyedévi jelentés 2012. május 10. A régió vezető gyógyszeripari cége Gyógyszergyártás Nagy- és kiskereskedelem Anyavállalat: Gedeon Richter Alapítva: 1901 Oroszország: Gedeon
A baromfi-feldolgozás súlya és szerepe a számok tükrében Problémák és megoldások a baromfifeldolgozásban
A baromfi-feldolgozás súlya és szerepe a számok tükrében Problémák és megoldások a baromfifeldolgozásban 2016. február 04. Dr. Felkai Beáta Olga Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar súlya -
2011/2012-es üzleti év 2. negyedév
-es üzleti év 2. negyedév Egis Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS 6-kal növekvő árbevétel, 9-kal bővülő üzleti eredmény millió Ft 2. n. év 2. n. év m Ft
A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7
VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS
Nemzetközi gazdaságtan VILÁGKERESKEDELMI ÁTTEKINTÉS Forrás: Krugman-Obstfeld-Melitz: International Economics Theory & Policy, 9th ed., Addison-Wesley, 2012 2-1 Ki kivel kereskedik? A magyar külkereskedelem
Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom II. negyedévében :54:45
Lengyel-magyar külkereskedelmi forgalom 2011. II. negyedévében 2015-12-16 18:54:45 2 2011. második negyedévében a Magyarországra irányuló lengyel export dinamikája jelentősen lassult. Folyó év első negyedéve
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1
Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA
Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében
Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály
Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt
Bruttó hazai termék, IV. negyedév
Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével
Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117
"Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április
XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév
XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs
2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR
14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az
Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz
Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányzat 1. oldal 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó helyi önkormányzatok egyszeri
STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.
STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...
Növekedési pólusok, exportpiaci átrendeződések a világgazdaságban Nagy Katalin Kopint-Tárki Zrt.
Növekedési pólusok, exportpiaci átrendeződések a világgazdaságban Nagy Katalin Kopint-Tárki Zrt. A világgazdasági átrendeződések és hatásuk a magyar exportpiaci lehetőségekre, a gazdasági növekedésre és
STATISZTIKAI JELENTÉSEK
XVII. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK I-IV. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 1. szám 2016 Megjelenik negyedévente
Jobb ipari adat jött ki áprilisban Az idén először, áprilisban mutatott bővülést az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest.
2013-06-10 1./5 Egy jónak tűnő, de nem annyira fényes GDP-adat Magyarország bruttó hazai terméke 2013 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal,
XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év
XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente
raw material partnership know-how
raw material partnership know-how A VALPLAST CZ és VALPLAST SK testvérvállalatok a Közép és Kelet Európai régió műanyagfeldolgozó vállalaltainak alapanyag-ellátását tűzték ki elsődleges feladatuknak. A
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE Olaszország műanyagipara Olaszország Európa harmadik legnagyobb gazdasága. Műanyagipara mind alapanyaggyártása, késztermék-előállítása és gépgyártása is jelentős. Magyarország
A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése
A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése 2004. II. 2004. augusztus 16. A Pannonplast Rt. 2004. II. i gyorsjelentése A gyorsjelentés a Pannonplast Csoport konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok
A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr.
A magyar textil- és ruhaipar 2013-ban a számok tükrében Máthé Csabáné dr. A termelés és az árbevétel alakulása 2013-ban 1. táblázat a termelés változásának indexe Év 2005 2008 2009 2010 2011 2012 2013
szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18.
szépen ragyogjatok! Dr. Csillag István miniszter Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Budapest, 2003. november 18. A hazai növekedés külső feltételei nem javultak, míg a lassuló növekedési dinamika a
A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése
A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése Beszámolónk a PANNONPLAST Csoport konszolidált, a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IFRS) szerint készített, nem auditált adatait tartalmazza.
2010/2011. teljes üzleti év
. teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott
A hazai vegyipar helyzetéről. Budai Iván Magyar Vegyipari Szövetség December 12.
A hazai vegyipar helyzetéről Budai Iván Magyar Vegyipari Szövetség 2018. December 12. AZ EURÓPAI KÖRNYEZETRŐL EUROZÓNA GDP NÖVEKEDÉSE (Szezonálisan, munkanapokkal kiigazított) Továbbra is pozitív előrejelzések
Határon átnyúló gazdasági együttműködés Szeged és Szabadka térségében. Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna CSMKIK titkár
Határon átnyúló gazdasági együttműködés Szeged és Szabadka térségében Dr. Tráserné Oláh Zsuzsanna CSMKIK titkár Magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok - külkereskedelem o 2010-ben Szerbia Magyarország kereskedelmi
Közép- és Kelet-Európa műanyagipara
MÛANYAGOK A GAZDASÁGBAN Közép- és Kelet-Európa műanyagipara Tárgyszavak: Közép- és Kelet-Európa; EU; Oroszország; vegyipar; petrolkémia; műanyag-feldolgozás; beruházások; gyártókapacitások;statisztika.
Richter Csoport. 2014. 1-9. hó. 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6.
Richter Csoport 2014. I-III. negyedévi jelentés 2014. november 6. Összefoglaló 2014. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: -2,8% ( ), +1,2% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban, Ukrajnában
Az intermodális szállítás bevezetése a BorsodChem Zrt-nél
Az intermodális szállítás bevezetése a BorsodChem Zrt-nél Papp István Director Logistics Kazincbarcika, 2015. szeptember 4. 2 A BC bemutatása Történet az első 65 év A BC bemutatása 1949 A BVK műtrágyagyártó
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE
MŰANYAGOK PIACI HELYZETE A vezető négyek a világ műanyag-feldolgozó iparában A világ legnagyobb műanyag-feldolgozó kapacitásával az USA rendelkezik. Szorosan a nyomában Kína következik, gyors növekedése
* Konszolidált adatok. ** Adatai a Cégbíróságról származnak. Forrás: Bisnode
Alkalmazottak száma szerinti rangsor (ezer fő) 1. Magyar Posta Zrt. 32,3 2. Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.* 28,6 3. MÁV Magyar Államvasutak Zrt. 17,1 4. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 13,6 5.
Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2007-ben
Mûanyagipari trendek Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2007-ben 1. Bevezetés A mûanyag-feldolgozó eljárásokkal elõállított termékek mennyiségérõl a Mûanyagipari szakmai jelentés kitöltésével számolnak
A Kormány iparfejlesztési tervei a vegyipari stratégia intézkedései
A Kormány iparfejlesztési tervei a vegyipari stratégia intézkedései Ipari és Építésgazdasági Főosztály MAVESZ - Vegyipari Környezetvédelmi és Biztonságtechnikai Konferencia 2016. október 12-13. 30 000
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5
ALUMÍNIUMIPAR Szakszervezet neve Társaság neve Bérmegállapodás. GÁZIPAR Szakszervezet neve Társaság neve Bérmegállapodás
ALUMÍNIUMIPAR Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet Le Belier Mo. Formaöntöde ZRt. MAL ZRt. Timföld Ág. Ajkai Gépészeti és Szolgáltató Kft. Inotai Alumíníumipari Szakszervezet INOTAL Alumíniumfeldolgozó Zrt.
Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2006-ban
Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2006-ban 1. Bevezetés A mûanyag-feldolgozó eljárásokkal elõállított termékek mennyiségérõl a Mûanyagipari szakmai jelentés kitöltésével számolnak be a vállalatok. Ez
Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek
2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.
UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági
Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2004-ben, különös tekintettel a fröccsöntésre
Mûanyag-feldolgozás Magyarországon 2004-ben, különös tekintettel a fröccsöntésre 1. Bevezetés A mûanyag-feldolgozó eljárásokkal elõállított termékek mennyiségérõl a Mûanyagipari szakmai jelentés kitöltésével
KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA című konferencia október 6. Révkomárom
KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA című konferencia 2016. október 6. Révkomárom Kis-és középvállalkozások száma a magyar gazdaságban A Magyarországon működő vállalkozások döntő része KKV Regisztrált
A felsőoktatás regionalitása
A felsőoktatás regionalitása Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, rektor helyettes Széchenyi István Egyetem, Győr III. Országos Marketing Konferencia Pécs, 2010. október 20-21. Új helyzet, új környezet
Jelentés az ipar évi teljesítményéről
Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az ipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Összefoglaló...2 Nemzetközi kitekintés...2 Hazai gazdasági környezet...2 Az ipari termelés és értékesítés
Richter Csoport. 2013. 1-9. hó. 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31.
Richter Csoport 2013. I-III. negyedévi jelentés 2013. október 31. Összefoglaló 2013. I-III. III. negyedév Konszolidált árbevétel: +5,2% ( ), +7,1% (Ft) + jó ütemű növekedés Kínában, az EU15 piacokon és
Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.
Richter Csoport 2014. I. negyedévi jelentés 2014. május 7. Összefoglaló 2014. I. negyedév Konszolidált árbevétel: -1,0% ( ), +3,1% (Ft) jelentős forgalom visszaesés Oroszországban és Ukrajnában valuta
A fémipar és feldolgozóipar szerepe Heves megye gazdaságában
A fémipar és feldolgozóipar szerepe Heves megye gazdaságában Fülöp László, HKIK ipari alelnök Mezőkövesd, 2015. november 13. 1 Heves megye gazdaságának főbb pillérei Bányászat / villamosenergia termelés
Az energiairányítási rendszer alkalmazása a Dunastyrnél
Az energiairányítási rendszer alkalmazása a Dunastyrnél Dunastyr Polisztirolgyártó Zrt. 2014. November 4. Monostoriné Ország Mária A Dunastyr az ENI csoportban Az olasz Eni az egyik legnagyobb energiával
Jelentés az építőipar évi teljesítményéről
Központi Statisztikai Hivatal Jelentés az építőipar 2011. évi teljesítményéről 2012. április Tartalom Az építőipar fejlődése az elmúlt években...2 Az építőipar teljesítménye 2011-ben...2 Az építőipar helyzete
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163
Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271
A MAGYAR VEGYIPAR HELYZETÉRŐL ÉS PERSPEKTÍVÁIRÓL
A MAGYAR VEGYIPAR HELYZETÉRŐL ÉS PERSPEKTÍVÁIRÓL Budai Iván Magyar Vegyipari Szövetség 2017. november 17. Vegyipari ÁPB Workshop a munkaerőpiaci helyzetről és a bérhelyzet alakulásáról A VILÁG VEGYIPARI
Sajtóközlemény. GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon
Sajtóközlemény 2017. november 16. 2016.11.16. Tisza Andrea T: +36 30 619 3361 andrea.tisza@ext.gfk.com GfK: több mint 10 százalékkal emelkedett az egy főre jutó vásárlóerő Magyarországon Változatlanul
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek Üzem megnevezése Telephely címe Tevékenységi kör Bács-Kiskun FLAGA GÁZ Kft. 6065 Lakitelek Ugi út 38. Gázipar TRIGÓ-FIX Kft. 6320 Solt Dirdomb
Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval. Bogsch Erik május 20.
Kinőni Magyarországot III. Válságkezelés innovációval Bogsch Erik 2009. május 20. Richter Csoport Richter regionális multinacionális vállalat Richter - regionális multinacionális vállalat Kereskedelmi
Bruttó hazai termék, 2010. III. negyedév
Közzététel: 1. december 9. Sorszám: 19. Következik: 1. december 9., Külkereskedelmi termékforgalom, 1. január-október (előzetes) Bruttó hazai termék, 1. III. Magyarország bruttó hazai terméke 1 III. ében
TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. 1. Általános információk
TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Török Köztársaság parlamentáris demokratikus köztársaság Ankara Terület
A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI
A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK 2005. ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A gazdasági társaságok a 2005. i teljesítményeikről, mérlegadataikról, társasági és osztalékadó elszámolásukról - a
A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT
A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE 2008 2018 KÖZÖTT I. SZÁLLODAI KERESLET-KÍNÁLAT VÁLTOZÁSA A BALATONI RÉGIÓBAN 2008 2012 2013 2017 Szobaszám (db) 12 550 12 311 12 760 12 810 13 463 12 646 100,8%
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév
XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.
Richter Csoport I. félévi jelentés. Budapest, augusztus 2.
Richter Csoport 2018. I. félévi jelentés Budapest, 2018. augusztus 2. Árbevétel alakulása Tény Bázis Változás Konszolidált 713,9 MEUR 732,9 MEUR -19,0 MEUR 224.430 MFt 226.789 MFt -2.359 MFt Változás Vraylar
Az alapanyag-termelés és feldolgozás helyzete és kilátásai Problémák és megoldások a zöldség-és gyümölcs-feldolgozásban február 11.
Az alapanyag-termelés és feldolgozás helyzete és kilátásai Problémák és megoldások a zöldség-és gyümölcs-feldolgozásban 2016. február 11. Dr. Felkai Beáta Olga Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar
2003/2004. IV. negyedév és teljes üzleti év
2003/2004. IV. negyedév és teljes üzleti év EGIS Gyógyszergyár Rt. Tartalom Fő adatok Értékesítés a fő piacokon Költségek változása, üzleti eredmény A kereskedelmi hálózat fejlődése A vezető termékek forgalma