A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 2.

Átírás

1 A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 2. ÕZ

2 A vadgazdálkodás idõszerû kérdései 2. ÕZ A konferencia címe: Az õzgazdálkodás idõszerû kérdései Helyszíne és idõpontja: Hubertus Vadásztársaság, melegtanyai vadászház június 5. Országos Magyar Vadászkamara 2003

3 Az elõadások elhangzottak az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet szervezésében A borítófotót Blaumann Ödön készítette Szerkesztõ: dr. Nagy Emil Lektorálta: Gellér Tibor ISBN Kiadja: Dénes Natur Mûhely az Országos Magyar Vadászkamara megbízásából Felelõs kiadó: Dénes István Nyomdai elõkészítés: Kitaibel Kiadó

4 TARTALOM Hazai õzgazdálkodás idõszerû kérdései (dr. Nagy Emil)... 6 Hazai õzgazdálkodásunk értékelése (Farkas Dénes) A Szolnok megyei õzgazdálkodás eredményei és tapasztalatai (Kõvári Ferenc) A Békés megyei õzgazdálkodás tapasztalatai és eredményei (dr. Hagymási László) A Békés megyei õzállomány mennyiségi változásainak elemzése (Majzinger István) Új utakon a Bogárzó és Környéke Földtulajdonosok Ve. õzgazdálkodása (Szél István).. 45 Az õz etetésének tapasztalatai és eredményei az erdõs területeken (Hopp Tamás) Erdei és mezei õzek szaporodási mutatói és az állományhasznosítás (Prof. Sugár László) Az õz vadkereskedelmi helyzete (Fehér József)

5 HAZAI ÕZGAZDÁLKODÁS IDÕSZERÛ KÉRDÉSEI Dr. Nagy Emil, az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke Az OMVK és az OMVV, valamint a Szolnok megyei vadászati vezetõk és a házigazda vadásztársaság nevében tisztelettel köszöntöm kedves vendégeinket, vadgazdáinkat és vadászainkat. Köszöntöm a felkért elõadókat. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Kõvári Ferenc titkár úrnak, Simon Károly elnök úrnak, valamint a Hubertus Vt. kollektívájának a rendezvény megszervezéséért, Pechtol János fõtitkár úrnak a rendezvény támogatásáért és Bíró Gabriellának az adminisztratív munkáért. Szakmai tanácskozásunk célja a hazai õzgazdálkodás helyzetének és jövõjének áttekintése. A konferencián elhangzottakat összegezzük, és továbbítjuk a döntéshozók felé. Az elhangzott elõadásokat külön kiadvány formájában közzétesszük. 6 * * * Az újvilági szarvasok alcsaládjának egyetlen európai képviselõje a nálunk is nagy egyedszámmal élõ õz (Capreolus capreolus), mely az elmúlt évtizedekben eddig soha nem tapasztalt dinamizmussal szaporodott és vált meghatározó vadgazdálkodási tényezõvé. Az õz a globalizálódó környezettel szemben kivételes biológiai plaszticitással rendelkezik, így a jelen és a jövõ vadgazdálkodásában egyre fokozottabb szerepet kap. A hirtelen megnövekedett õzlétszám meglepte az európai vadgazdálkodókat, és számos kutatás kezdõdött a helyzet kezelésére. A német területeken meghatározó volt Stubbe, Herczog munkája, miként sokat végzett e tárgykörben Ausztriában Onderseka, Dániában Strandgaard, Csehszlovákiában Hromas, Hell, Romániában Almasan, Magyarországon Szederjei és Bertóti, akik ajánlásokat tettek a nemzeti õzgazdálkodás új rendszerének megalapozására. A szerzõk különbözõ ajánlásaiból adódóan, az európai õzgazdálkodás eléggé differenciálttá vált. A hazai õzgazdálkodás alapját a második világháborút követõ 10 ezer db-os állomány jelentette BERDÁR (1983) szerint, mely napjainkban már 35-szörösére gyarapodott. Az õz, a nagyvadfajok közül a legnagyobb egyedszámmal, minden területen megtalálható és meghatározó vadfajunkká vált. A magyar õzgazdálkodás Európában egyedülálló ismérvekkel rendelkezik. Minõség vonatkozásában a világranglista elsõ öt legjobbjából három magyar (a jászkiséri, az abádszalóki és a martonvásári bak). A három világrekord közül egy Magyarországon esett (Martonvásár). Az elsõ 50-bõl 17 magyar (1. ábra).

6 1. ábra Õzagancsok világranglistája (a kiemeltek világelsõk voltak) 7

7 Az országos trófeabírálat értékelése szerint 2002-ben az érmes õzagancsok aránya 9,34% volt. Az érmesek aránya az elmúlt 5 év alatt csaknem megduplázódott. A legjobb eredményt Hajdú-Bihar megye érte el 24,71%-kal, a második Szolnok 21,26%-kal, a harmadik Békés 17,76%-kal, míg a leggyengébb Vas megye volt 1,96%-kal tavaszán a legjobb õzbak Békés megyében esett, a Kittenberger Vt.-nál 176,82 és a Szabolcs megyei Bátori Vt.- nál 175,97 CIC-pontszámmal. Minõségi szempontból a hazai õzállományunk nagyon differenciált. Ezt KODÓ és BOGNÁR (2002) munkájában összegezte. A hazai õzhasznosítás piacorientált, mivel a hasznosított õzbakmennyiség 70%-át évente külföldi vendégvadász lövi. A lõtt õzhús 90%-ban mint biohús kerül exportra. A vadászterület nagysága nálunk (átlag) 7000 ha, mely megteremti az okszerû, optimális õzgazdálkodás lehetõségét. Az õzgazdálkodás ökonómiai szempontból a legsikeresebb ágazatunk, mivel a bevételek magasan meghaladják a mindenkori kiadásokat. A vadászatra jogosultak több mint 50%-a az õzgazdálkodás árbevételébõl mûködik. 2. ábra Németországi éves hasznosítás A becsült õzmennyiséghez képest vitára ad okot a hazai hasznosítás mértéke. A 2. és a 3 sz. ábrán összehasonlítást tettem a Handbuch Jagd (2002) statisztika alapján a évi német, osztrák és magyar õzhasznosítás mértéke közt. 8

8 3. ábra A évi õzteríték összehasonlítása A fentiek alapján a németek 4,5 db-bal, az osztrákok 4,6 db-bal hasznosítottak többet, mint a magyarok. A jelentõs különbséget a hasznosított korosztályok különbsége adja, mivel a németeknél átlag 2-3 éves korban, nálunk pedig 4-5 éves korban történik a hasznosítás. STUBBE (1980), jelölt õzbakok adatai alapján, a kulminációt a következõkben adja meg: 2 éves 3%, 3 éves 32%, 4 éves 33%, 5 éves 18% és 5 évnél idõsebb 9%. A hasznosítás nálunk 2001-ben a becsült állomány 19%-a volt. Ha mi a jövõben 1,2 db-ra növelnénk km 2 -enként a hasznosítást, úgy minden hazai vadásznak évente eggyel több hasznosítási lehetõség jutna! A hazai állományhasznosítás fejlesztéséhez FARAGÓ és NÁHLIK (1997) A vadállomány szabályozása c. munkája nagy segítséget ad. Az õz védelmének helyzete Mivel az õz a vadászterületeken a legnagyobb egyedszámmal van jelen, ezért a ragadozók számára állandó természetes táplálékot jelent. HELTAI SZEMETHY (2003) adatai szerint, a róka hazánk legelterjedtebb ragadozója lett: 1988 és 2001 között az országos állománysûrûség megkétszerezõdött. A növekedést gyorsította a per os immunizáció. A Dunántúlon, ahol az immunizációt elkezdték, gyorsabban növekedett az állomány, mint a Duna vonalától keletre. A hazai nagyvadas és vegyes vadas vadászterületeken mely az összterület 70%-át teszi ki a róka létszámának korlátozása nem kielégítõ, csaknem megszûnt. Irodalmi adatok szerint, a róka átlag évi 80 kg húst fogyaszt. A hazai gyomortartalom-vizsgálatok SIMON (1982), FARKAS (1985) adatai alapján is igazolták, hogy a róka gyomortartalmában 3-5%-ban az õz, mint táplálék, szerepel. A hazai õzszaporulatot ragadozószinten veszélyezteti a több mint db nagyságrendû vaddisznóállomány is, mely különösen az újszülött gidák pusztítója. A mindenevõ vaddisznó táplálékának 14%-át a tavaszi és a nyári idõszakban az állati eredetû táplálék teszi ki. A házi ragadozók közül folyamatos utánpótlás kerül vadászterületeinkre a mintegy 3 milliós nagyságrendû kutyaállományból, mint ragadozó kóbor eb. Vadvédelmi szempontból az õzet a vadászterületeken létesült nagy mennyiségû kerítés is sújtja. Az elmúlt 10 évben a vadvédelmi, a vadaskerti és az autópálya-kerítés összes hossza hazánkban meghaladja az 5000 km-t, és ennek további növekedése is várható. A motorizáció fejlõdése is az õzet sújtotta a legnagyobb mértékben. A rendszerváltást kö- 9

9 vetõen, a gépjármûvek száma az ötszörösére növekedett, és ennek arányában a vad és gépjármû ütközése is. Hihetetlen mértékben terjedt el az orvvadászat két változata: a külsõ és a belsõ orvvadászat, mely fegyverrel és íjjal egyaránt végezhetõ. Mindkettõnek kedvelt alanya az õz, kis teste és rejtett életmódja miatt. Az õz élõhelyének várható változása A hazai vadászterületeken a rendszerváltás óta megváltoztak a mezõgazdasági és az erdõgazdasági mûvelési módszerek. A mezõgazdaságban 60%-kal csökkent a mûtrágya és 50%-kal a növényvédõ szerek alkalmazása. Az erdõmûvelésnél a természetes felújítás került elõtérbe. A mezõgazdasági területeken csökkent a zavarás mértéke, mivel rõl re csökkent a mezõgazdasági mûvelõk száma. Jelentõsen megváltozott a más fajú állatok jelenléte is. A legelõ szarvasmarha mennyisége 70%-kal, a birkáé pedig 50%-kal csökkent. A jövõben meghatározó lesz a termesztett növények EU-szinten limitált vetésterülete is. Az EU-program keretében, a mezõgazdaságban várhatóan 10% területen az ugarolás valósul meg. Ez a hazai átlagos, 7000 ha-os vadászterületeken ha területet jelenthet, melynek nagy részét vadföldként lehet hasznosítani. A mezõgazdasági mûvelés alól kivont területeken, a Nemzeti Erdõprogram keretében 3 évtized alatt ha erdõ telepítése várható. Ez az õz szempontjából fokozott gondot jelenthet a várható vadkárok miatt. A Vásárhelyi-program keretében a Tisza vízgyûjtõ területén ideiglenes víztározó létesítését tervezik, több ha területen. Folytatódik az autópálya-építés is, mintegy km hosszan. A Nemzeti Földalap létesítésével a vadászatra jogosultaknak is lehetõség nyílik tartós földbérlemény szerzésére, és mint földhasználók az EU föld alapú támogatására is pályázhatnak. A vadgazdálkodási technológia hatása az õzgazdálkodásra A hazai vaddisznó tömeges megjelenése és elterjedése átalakította a nagyvad-gazdálkodási technológiákat is. A technológia lényege egy túldimenzionált, rendszeres, kiterjedt etetési program, mely a vaddisznó megtartását és koncentrálását szolgálja. Ez az etetési rendszer kihatással van a térségben élõ egyéb nagyvadfajokra, így az õzre is. Az õz a legkorábban veszi fel a szórót, ahol csaknem kizárólag kukoricát talál, mely gyakran tejsavmérgezést okozhat. Az õzek etetésére ezeken a helyeken a bánokszentgyörgyi õzetetõ létesítését ajánljuk, a mezei õzeknek pedig a 4. ábrán látottakat. 10

10 Az elmúlt évtizedekben több mint 100 vadaskert létesült, ahol az õz is megtalálható. Az õz nem a vadaskertek vadfaja, mert a faji konkurenciaviszonyok miatt nem érzi ott jól magát. A vadaskertekben az elmúlt évben 1672 db õzet becsültek, és ebbõl 299 db-ot hasznosítottak. Az elmúlt idõszakban, az õzhasznosítás vonatkozásában jelentõs változás történt. Pozitív jelenségnek tekinthetõ, hogy az õzbakok elejtése jól felkészült, tapasztalt hivatásos vadászok kíséretével történik. A hasznosítás kampányszerû, a piaci igények befolyásolják, mely zömmel a tavaszi és a nyár eleji idõszakra korlátozódik. Nálunk, sajnos, nem terjedt el az õzhívással történõ vadászat a nászidõszakban. Ez a vadászati mód a szomszédos Ausztriában az õzbak vadászatának 30%-át teszi ki. Az õzsuta és gida hasznosítása vitatható színvonalon történik, ugyancsak kampányszerûen. Korábban eredményes volt a hálóval történõ élõbefogás is. Ezzel a módszerrel a jövõben is kívánatos lenne foglalkozni, mivel az élõ õzért 3-4-szeres árat lehet kérni. Az õzhús értékesítésének hazai helyzete 2001-ben db õz kg összsúlyban került értékesítésre. Egy állat átlagsúlya 14 kg volt. A vadhús-értékesítés területén hazánk évtizedek óta vezetõ helyet foglal el. A hazai infrastruktúra (felvásárlás, hûtés, tárolás, feldolgozás) európai színvonalon mûködik. A vadhús-értékesítés az elmúlt évben Európa-szerte válságos helyzetbe került, ennek hatása hazánkban is érzõdik. Bízzunk abban, hogy ez a közeljövõben rendezõdni fog, és a vadhúsnak, mint bioterméknek, hosszú távon nagy jövõje lesz! A vadhús minõsítésére új szervezet alakul, a Biokontroll Hungária Kht., mely minõsítést és ellenõrzést végez. Az említett zavarok miatt az õzhús ára ebben az évben is tovább csökkent 20-30%-kal. Az õzgerinc kilója pl. 23 euróról 18 euróra csökkent. A vadfeldolgozóktól megvonták az intervenciós támogatást, ezért a csõd szélére kerültek. Közös érdekünk, hogy ebbõl a válságból mihamarabb kikerüljünk. Az EU-tagság várható hatása vadgazdálkodásunkra Az EU tagállamainak száma a jövõ évi csatlakozást követõen 25-re nõ, ahol a vadászok száma is többmilliós nagyságrendû lesz. A vadászati hagyományok és a kulturális különbségek alapján, e tagországokat különbözõ csoportokra lehet elkülöníteni: német vadászati rendszer: Ausztria, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Németország; skandináv vadászati rendszer: Dánia, Finnország, Svédország, Észtország, Lettország, Litvánia; angolszász vadászati rendszer: Egyesült Királyság, Írország; latin vadászati rendszer: Franciaország, Olaszország, Portugália, Spanyolország; 11

11 közép- és kelet-európai vadászati rendszer: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia. Az EU-tagállamokban nincs törekvés a vadászati rendszerek harmonizálására. Várhatóan hazánkban is az autonóm vadászati rendszer mûködik majd tovább. A vadgazdálkodásra vonatkozóan a közösségi agrárpolitika nem tartalmaz direkt elõírásokat, de számos kedvezõ lehetõséget teremt. Célja a környezeti terhelés csökkentése, a biodiverzitás növelése és az extenzív termelési rendszerek támogatása, mely kedvezõ lehetõséget ígér a vadgazdálkodásra. A vadgazdálkodásnak az EU-ban a föld alapú támogatást, a falusi turizmust, a régió- és térségfejlesztést, a termék-elõállító, feldolgozó és értékesítõ integrációt kell kihasználni. Az EU-csatlakozás új piaci lehetõséget nyújt a vadászati turizmus, az élõvad- és vadhúsértékesítés vonatkozásában. Összegezve megállapíthatjuk, hogy vadgazdálkodásunkban elfoglalt helyét tekintve az õz, mennyiségében és minõségében is, tiszteletet érdemlõ nemzeti kincsünk lett. Értékének megõrzése és fejlesztése minden területen összefogást igényel! Az õz jelentõségének megfelelõ új õzgazdálkodási technológiát és fejlesztést igényel, mely az irányításnak, a végrehajtásnak, a kutatásnak, a kereskedelemnek és a vadhúsfeldolgozásnak külön-külön is feladatot ad, és a jelenleginél nagyobb összefogást igényel. Ehhez kívánunk hozzájárulni mai rendezvényünkkel is. Irodalom: BERDÁR B. (1983): Az õz és vadászata. Mg. Kiadó, Budapest FARAGÓ S. NÁHLIK A. (1997): A vadállomány szabályozása. Mg. Kiadó, Budapest FARKAS D. (1985): Róka, borz, kóbor kutya, kóbor macska táplálékának elemzése. Kutatási jelentés. Fácánkert, p DJV-HANDBUCH (2002): Deutscher Jagschutz Verband e. V. KODÓ N. BOGNÁR G. (2002): A nagyvadállományok és a nagyvadgazdálkodás területi különbségei. Nimród, 7. sz. SIMON K. (1982): Rókapopulációk ökológiai vizsgálata a Püspökladányi Vt. területén. Szakmérnöki dolgozat, Gödöllõ C. STUBBE H. PASSAGE (1980): Rehwild VEB. Deutscher Landwirtschaftsverlag, Berlin 12

12 HAZAI ÕZGAZDÁLKODÁSUNK ÉRTÉKELÉSE Farkas Dénes Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hallgatóim! Elõadásomban a címnek megfelelõen röviden értékelem hazánk õzgazdálkodását. Elemzésem a vadgazdálkodás statisztikai adataira épül, a létszámbecslésre, a terítékadatokra, a trófeabírálati eredményekre. A statisztikai adatokból levonható következtetésekbõl a gyakorlati vadgazdálkodás számára ajánlásokat kívánok adni. Az állomány nagysága A fenntartható õzállomány nagyságának megítélése az utóbbi 30 évben ellentmondásos volt: 1969-ben db; 1981-ben ; 1998-ban ben szabtuk meg a fenntartható létszámot (1. diagram). 1. diagram Az õzállomány és a teríték változása között 13

13 Az ehhez hasonló szakmai tévedések megelõzése érdekében javaslom, hogy a jövõben a vadgazdálkodási régiók vagy megyék szakgárdájára bízzák egy-egy térség vadállományának tervezését! Az állománynövekedés intenzitása az 1960-as és 1970-es években tapasztaltakhoz viszonyítva az utóbbi évben jelentõsen lelassult, egyes térségekben a becslési eredmények szerint leállt (pl. Fejér, Heves, Veszprém megye) ben hazánk õzállománya elérte a fenntartható es létszámot. Tapasztalataim szerint, õzállományunk az 1970-es évek végén már megközelítette vagy elérte ezt a szintet. Ezt igazolják az 1970-es évtized második felének magas, napjainkét is meghaladó hasznosítási adatai, arányai. A nagyfokú hasznosítás következtében némelyik megyében jelentõs állománycsökkenésnek, helyenként a törzsállomány pusztulásának kellett volna bekövetkezni. De nem ez történt. Ennek az volt az oka, hogy a bevallottnál több õz élt. A hamis állománybevallás az utóbbi harminc évben elvesztette jelentõségét: úgy ítélem meg, napjaink tavaszi állománybecslési adatai közel állnak az igazsághoz. Azt, hogy napjainkban is vannak alá- vagy fölébecslések, tapasztalhatjuk a rendelkezésünkre álló statisztikai adatok elemzése során ezek felismerhetõek, kiszûrhetõek. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején tapasztalt állománycsökkenést az õz élõhelyén történt kedvezõtlen változások (pl. az intenzív, monokultúrás növénytermesztés térhódítása), a túlzott hasznosítás, bizonyos mértékben a növekvõ elhullás együttesen okozta. Néhány évvel késõbb ismét megindult az állomány gyarapodása kezdetben né- 1. táblázat Az érmes agancsok alapján felállított megyei sorrend 14

14 mi ingadozással, majd intenzívebben, napjainkban pedig már ismét lassuló mértékben nõ létszáma. A becslési eredmények szerint állomány nagysága elérte, sõt kisebb mértékben túl is lépte a fenntartható szintet. A harminc évvel korábbi létszámcsökkentésre napjainkban feltehetõen nem kerül sor a hatóság részérõl és az õz élõhelye is jobb, mert a nagyüzemi tömbök szétdarabolásával egy kedvezõbb növényi (táplálék-) összetételû élõhely alakult és alakul ki, amely feltehetõen több õzet is képes eltartani. Hogy mennyit, azt maga az õz jelzi csakhogy ezt a jelzést idõben észre kell venni! A túlzott állománynagyságra, az élõhely telítettségére a testtömeg csökkenése, az egészségi állapot romlása, a növekvõ elhullás figyelmeztet. Erre mindenütt, de fõként a jó minõségû térségekben kell odafigyelni! Az õz további állománynövelését csak ott tartom indokoltnak, ahol élõhelyének javításáról gondoskodnak! A trófeaminõség alakulása Napjainkban az õzállomány minõségét az érmes agancsok arányával jellemezzük, holott a minõség meghatározása és jellemzése ennél összetettebb (egészségi állapota, ivari összetétele stb.). A XX. század elsõ felében, amikor jelentõsen kevesebb volt az õz, és a maitól eltérõ eloszlásban élt, az érmes agancsok alapján felállított minõségi sorrend is más képet mutatott (1. táblázat és 1. térkép). Miután meghódította az Alföld korábban lakatlan megyéit, ott kialakult egy kimagasló minõségû állomány. Ez a térség magában foglalja Békés, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs megye jelentõs és Heves megye déli területeit. Úgy tûnik, e vad számára hazánkban ennek a térségnek élõhelyi adottságai a legkedvezõbbek, s ezt az õz az agancstömegének növelésével értékeli (preferálja). Nem bizonyított, de feltételezem, hogy hazánk õzállományának genetikai képességei jók, de ahhoz, hogy a rejtett tulajdonságok felszínre kerüljenek, kedvezõ élõhelyi adottságok szükségesek. Ezek közül ki kell emelnem a megfelelõ táplálék-ellátottságot (növényi összetételt), az élõhely talajadottságait (ásványianyagtartalmát), az állomány egészségi állapotát, az élõhely nyugalmát és idõjárási viszonyait (téli havas napok száma, a hótakaró vastagsága). Kisebb jelentõséget tulajdonítok az állománysûrûségnek, az ivararánynak és az agancs alapján végzett selejtezés -nek. A táplálék szerepének fontosságát az agancsfejlesztésben bizonyítják a hazai és a külföldi ma már széles körben ismert és alkalmazott etetési technológiák eredményei. Példaként megemlítem Bayern bajorországi tanulmányát, az ebben olvasható véleményét: Nem az õzeket kell megnemesíteni, hanem a vadászterületet! Az 1970 és 2000 között eltelt 30 év trófeabírálati eredményei igazolják, hogy a kiváló minõség egy térséghez kötött. Továbbá igazolják azt is, hogy vannak jó és rossz agancsos évek. Ez a jó és rossz élõhelyen, a jó és a gyenge minõségû állományban egyaránt megmutatkozik. A több évtizedes selejtezés -nek nem tapasztalható a minõséget javító hatása, ami elsõsorban a gyenge élõhelyi adottságok között élõ állományokban várható lett volna. Az éremszint idõszakonkénti ingadozásában érezteti hatását a trófeabírálat szigora (1970-es évek vége) vagy a szigor megszûnése (1980-as évek). Ez bizonyos mértékben 15

15 Az között bemutatott érmes agancsok alapján Az között elbírált agancsok alapján Az között elbírált agancsok alapján térkép Az érmes agancsok alapján kiemelkedõ megyék

16 meghamisítja a képet: ugyanis, amennyiben egységes elvek szerint bíráltuk volna az agancsokat, az évenkénti ingadozás kisebb mértékû lenne. Az erdei (kedvezõtlen) élõhelyen élõ állományok minõségének jelentõs mértékû javulását az élõhelyen található (természetes) táplálékon élõ õztõl nem várhatjuk. Az erdei õz agancsának tömege csak akkor javul, ha a vadnak, kiegészítõ etetéssel, megfelelõ táplálékot adunk. Az állomány hasznosítása Évtizedek óta vitatott téma az alacsony hasznosítási arány. Ott, ahol a tavaszi állományhoz viszonyítva évek óta, esetleg egy évtizede alacsony (10-15%-os) vagy ellenkezõleg, túlzottan magas (25% feletti) a lelövés, és ennek ellenére növekszik a létszám, ott az állománybecslésben kell keresni a hibát. A hasznosítás arányának optimális szintjét csak az képes megállapítani, aki ismeri állományának, az állomány felnevelt szaporulatának nagyságát, az állomány egészségi állapotát (halandóságot), az ivararányt, a korosztályok összetételét. A hasznosítás mértékét, azon belül a bak suta (gidával együtt) arányt befolyásolja a cél, azaz az állomány növelése, csökkentése vagy szinten tartása. Több évtizedes megfigyeléseim szerint, az állomány szinten tartásának célkitûzése mellett, az éves lelövési (hasznosítási) arányt a tavaszi állomány 20-25%-a között kell tartani. Ezt a hasznosítási arányt 0,28 és 0,78 között ingadozó felnevelt szaporulat és 6%-os mortalitás mellett a tengelici vadászterületen optimálisnak tartottam és tartom, helyességérõl több évtized alatt meggyõzõdtem (2. és 3. táblázat). (Példa egy 455 egyedbõl álló õzállomány éves lelövési tervére az állomány szinten tartása mellett) 2. táblázat: Éves lelövési terv Megjegyzés: a felnevelt szaporulat a tavaszi sutaállományra 0,7 gida/suta. A túl alacsony és a túlságosan magas hasznosítás egyaránt gyanús lehet. Példaként kiemelem az 1970-es évek végén tapasztalt, kirívóan magas hasznosítási arányokat (40-50%). Ezekbõl az adatokból azt a következtetést vonom le, hogy akkoriban több õznek kellett élnie a bevallottnál. Vajon hihetõ-e, hogy az állomány 40%-át meghaladó zsákmány mellett maradt õz a területen? Hogy mégis maradt, azt a néhány évvel késõbbi zsákmányadatok bizonyítják! Tehát az 1970-es évek végén több õz élt hazánkban, mint amennyit bevallottak. 17

17 é v suta/gida , , , , , , , , , , , , ,46 3. táblázat: A felnevelt szaporulat a tengelici vadászterületen a tavaszi vadlétszámbecslési adatok szerint Napjainkra ezek a nagyarányú eltérések megszûntek, illetve csak kisebb arányban és számban vannak jelen a statisztikai adatokban. Az elmondottakból következik, hogy lelövési tervet (hasznosítást) csak a vadgazda tud készíteni: ezért elítélem, ha ezt egy vadászati hatóság írja elõ! Téved, aki félti a vadászatra jogosulttól az õzállományt. Ez az álszent magatartás megnyilvánulhat a kötelezõ lelövési tervek kiadásában, azok szigorú és bírsággal szankcionált számonkérésében. A vadászatra jogosult pl. az Alföldön az õzbõl él, és nyilvánvalóan érdeke annak szakszerû kezelése és gondozása. 18 Ivararány A vadászati szakírók közül többen ragaszkodnak az 1:1 arányhoz, és ennek viszonylag nagy jelentõséget tulajdonítanak a minõség megtartásában és javításában. A vadászati statisztika nem bizonyítja ezt a felfogást. Negyvenéves állománybecslési adatok szerint, az ivari megoszlás mindig az 1:1,2-1,3 arányszámok között ingadozott. A terítékadatokból pedig azt olvashatjuk ki, hogy 1963 és 1980 között egy lõtt bakra 1,41, 1980 és 2000 között 0,73 suta jutott. A suták javára történõ arányeltolódás a trófeaminõségben nem okozott visszaesést. Úgy tûnik, kisebb az ivararány szerepe a trófeaminõség alakításában, mint azt feltételezzük. Az ivararány alakulását az állomány is szabályozza: nagy állománysûrûség esetében a bakok aránya megnõ. A született gidák ivararánya (a születõ gidák számával együtt) függ a sutáknak az üzekedés idején mutatott kondíciójától. Kedvezõ élõhelyi viszonyok, bõséges táplálék-ellátottság esetén (az üzekedési idõszakban), több sutagida születik. A szakírók által javasolt 1:1 bak suta arányt a gyakorlatban nehéz beállítani. Ezt magam is tapasztaltam több évtizedes vadászmesterségem során. A tavaszi állománybecslés adata-

18 iból számolt 1:1,2-es ivararány a bakvadászattal tovább romlik. Így lehet ez sok területen, de fõképpen az Alföldön, ahol a lelövésre szánt bakok nagyobb hányadát tavasszal meglövik a bérvadászok, aminek következtében az üzekedés idejére az ivararány tovább romlik, s így jelentõs számú sutatöbblet áll elõ. Bertóti Istvánnak az volt a véleménye, hogy felesleges ragaszkodni az 1:1 arányhoz, mert az sem okoz minõségromlást, ha netán 1:2 arányban él a bak és a suta. Korosztályok szerepe Õzállományunk korosztályviszonyairól kevés információnk van. Csupán a bakokra vonatkozóan kapunk útbaigazítást a trófeabírálat eredményeibõl. Gyakran éri bírálat a vadgazdálkodókat amiatt, hogy a bakok állománya elfiatalodott. Ezt az állítást a trófeabírálat eredményei csak részben igazolják (2. diagram). Az elbírált agancsok között csökkent a 6 évesnél idõsebb bakok aránya 1977 és 1986 között, de azt követõen már csak a 8 év felettiek aránya lett kevesebb, aminek nem tulajdonítok jelentõséget. Tapasztalatom szerint, ebben az idõs korcsoportban már elenyészõ a kapitális agancsú bak. Kételkedem az idõs korúak 24%-os (magas) arányának igazságában (2. diagram), ugyanis a 7 év feletti õz korának megbecslésekor megtörténhet, hogy 2-3 évet de volt már arra is példa, hogy ennél is többet téved egy kevés gyakorlattal rendelkezõ bíráló. Kételkedem azért is, mivel többéves rendszeres tavaszi állományfelmérés során azt tapasztaltam a tengelici vadászterületünkön, de több alföldi vadászterületen is, hogy a 6 évnél idõsebb bakok aránya még az 5-6%-ot sem éri el. Megjegyzem, hogy Bertóti István a bakok idõs korcsoportjának 10%-os arányát javasolta. 2. diagram Elbírált õzbakok kormegoszlása 19

19 A suták korosztályviszonyairól semmit sem tudunk. Néhány kivételtõl eltekintve, a vadászterületeken korosztály szerinti felmérést nem végeznek, holott erre több szempontból is szükség lenne. Ennek ellenére, nem tudok olyan állományról, ahol túlsúlyba került volna az idõsek vagy a fiatalok korosztálya. A vadászterületek többségén a véletlenszerû válogató vadászattal beállt egy egyensúlyi állapot, ahol lehet, hogy az idõs suták száma magasabb a kelleténél, de ez sem érezteti hatását, ugyanis az idõs (8-10 éves) suták szaporodási képessége nem különbözik a középkorúakétól. A vadászterületek többsége vadásztársasági kezelésben van, ahol a korosztály szerinti vadászatot nehéz, helyenként nem is lehet megvalósítani. Ennek ellenére nem bizonyítható, hogy a bak- vagy a sutaállomány korosztályviszonyaiban olyan állapot következett volna be, amely veszélyeztetné a gazdálkodás eddigi eredményeit. Végezetül röviden kitérek két általam fontosnak ítélt témára: az egyéves korú bakok vadászatára és a bak érett korára. Mindkettõt egyaránt fontosnak tartom. Az egyéves korú bakok szigorú selejtezését több szakcikkben vagy tanulmányban javasolták vagy javasolják még napjainkban is. Az egyéves bakok agancsát összevetve találkozhatunk a legnagyobb tömegbeli eltérésekkel. Lehet az agancs 20 g-os, de láttam már 300 g felettit is! Az agancssúly nagy eltérése ellenére, valamennyiükben van egy közös vonás: egyikrõl sem tudjuk azt, hogy a következõ vagy az azt követõ években mekkora agancsot nevel. Tanácsként javasolom, hogy a gombnyársas agancsú bakot annak ellenére, hogy gyakran úgy ítélik meg, felesleges, sõt káros az állományban, s ezért meglövik a nagy agancsúval együtt kíméljük: ugyanis nagy a valószínûsége annak, hogy 1-2 évvel késõbb ritka rendellenes trófeával ajándékozza meg a vadászt. Az érett korról ugyancsak évtizedek óta folyik a vita, s ellentmondás van a megítélésében. Még Szederjei Ákos véleményében is van ellentmondás. Az Õz címû könyvében 4-5 éves korra teszi az érett kort, majd késõbb 8-9 évre de ekkor már, mint trófeabíráló! Hazai és külföldi tapasztalatok egyaránt azt a véleményt támasztják alá, hogy az érett kor 5-6 év, ezért felesleges tovább várni: kicsi annak az esélye, hogy a bak tovább növeli agancsának tömegét, vagy azt évekig szinten tartja. A kapitális agancsú bakok lelövésének arányát a területen a vadgazda állapítsa meg, és ne a vadászati hatóság! Ahol a lelõtt 4-5 érmes bak mellett bent marad az állományban legalább ugyanennyi, ott nem követnek el szakmai hibát! Külföldi tapasztalatok ugyancsak azt a véleményt támasztják alá, hogy a bakok 4-5 éves korukban hozzák legjobb agancsukat. A hazai gyakorlati tapasztalatok ezzel megegyeznek, de a trófeabírálat során a mínuszpontok és a pénzbírság elkerülése érdekében a bemutatott agancsok (bakok) jelentõs hányadát öregebbre becsülik. Feltehetik a kérdést: a korától függetlenül, minden érmes bakot lõhetõnek ítélek? Nem csak abban az esetben tartom lõhetõnek, amennyiben elérte a 4. vagy az 5. életévét, és azt is csak abban az esetben, ha marad mellette az állományban ugyanennyi a következõ évre! Az agancs alapján végzett selejtezés -nek, azaz a válogató vadászat állományjavító szerepének bizonyítására nem végeztek eddig egzakt vizsgálatokat. 20

20 Trófeabírálat A trófeabírálatnak eltúlzott fontosságot tulajdonítanak az állomány minõségének fenntartásában és javításában. A bürokratikus, túlzottan szigorú és szankcionáló bírálati rendszert túlhaladta az élet, gátja lett a gazdálkodásnak. A bírálati rend legnagyobb hibája a bizonytalan kormeghatározásra alapozott szigorú pénzbírság. Trófeabírálati rendünk hibáit a megyei vadászati hatóságok trófeabírálói is kezdik felismerni, aminek eredményeként a mínuszpontok száma és a vele járó pénzbírság jelentõsen csökken (4. táblázat). 4. táblázat Mínuszpontos agancsok %-a a bíráltak között A trófeabírálat rendje napjainkban gátja a vadgazdálkodásnak, ezért indokolttá vált a mielõbbi korszerûsítése, rendjének ésszerû megváltoztatása. Erre már készültek javaslatok. Köszönöm, hogy meghallgattak! 21

21 A SZOLNOK MEGYEI ÕZGAZDÁLKODÁS EREDMÉNYEI ÉS TAPASZTALATAI Kõvári Ferenc Fõvadász Jász-Nagykun-Szolnok megye 22 Köszöntöm a Tisztelt Megjelenteket! Köszönöm megtisztelõ bizalmukat, hogy meghallgatják a véleményemet. E tanácskozáson gyakorló és elméleti szakemberek vannak jelen. Az utóbbiak elnézését kérem, hogy ezúttal a gyakorlat oldaláról közelítem meg mondandómat. Két dolgot nem szeretnék: 1. Az idõ rövidségére hivatkozva, olyan rövid, de unalmas adatsort ismertetni, mely az eredményeket fitogtatja. 2. Megkerülni azokat a problémákat, amelyek napjainkban sokfelé érzékelhetõek, hiszen a Tisztelt Kollégák is valószínûleg ezért vannak jelen. Inkább tessenek megbotránkozni, és adjanak hangot az enyémmel ellentétes véleményüknek, mint hogy a szõnyeg alá söpörjük a problémát! Az idõ rövidsége miatt, néhány dolgot valóban csupán címszavakban tudok említeni, az összefoglaltak részletes megindoklására nem marad idõ. Tiszteletben tartom a kialakult téziseket, de minden állandóan változik, ezért inkább a fõcímekben szereplõ idõszerû kérdésekkel foglalkozom természetesen a Szolnok megyei tapasztalatok felhasználásával. Ideje volna a frázisok hangoztatása helyett több szakmai kérdést a helyén kezelni. Melyek a fõbb idõszerû kérdések? AZ ÕZÁLLOMÁNY LÉTSZÁMA ÉS KEZELÉSE I. MENNYISÉGI: 1. Eltartó ké pessé g takarmányozással fenntartható kárté tel 2. Vándorlás territoriális viselkedé s 3. Mortalitás termé szetes urbanizáció s

22 II. MINÕSÉGI: 1. Élõhely talaj táplálé k 2. Idõjárás hó, hõmé rsé klet, napfé ny 3. Genetikai té nyezõk 4. Korosztály III. HASZNOSÍ TÁS: 1. Hasznosítható mennyisé g 2. Ivararány 3. Korosztály 4. Minõsé g 5. Vesztesé gek I. Mennyiség Szolnok megyében 1950-ig nem ismerték az õzet. E vad ekkor jelent meg a megye északi részén, a Mátrából lehúzódva az új élõhelyekre. Összesen 12 darabot számláltak Abádszalókon és Jászkiséren. Az állomány létszáma alacsony szinten, de folyamatosan emelkedett. Felvetõdik hát a kérdés a 70-es évek vadbõségérõl. Szó esett már a becslési hibákról, a téli nagy õzcsapatokról. Nem volt több õz a megyében, mint most. Vadászatának itt nem volt tradíciója, s továbbra is hiányoztak hozzá a megfelelõ feltételek, jármû, golyós puska stb. Az apróvadas vadászokat az õz nem is érdekelte különösebben. A mennyiség, a létszám fõbb kérdései: az eltartóképesség. Ezzel kapcsolatban a következõket emelném ki: az õz kártétele kevesebb, mint a mezei nyúlé; az es üzemterv 12 ezer darabot engedélyezett az eltartóképesség alapján; az os II. üzemterv hasonló indokkal 25 ezer darabot irányoz elõ vajon melyik a kevésbé hibás? Az állománysûrûség jelenleg 8-30 ha/db (az átlag 20 ha/db). A Hortobágy peremét leszámítva, az élõhely mindenütt hasonló. 1. Mibõl határozhatjuk meg az eltartóképességet? Nem szarvasegységbõl és kalóriákból. Ahol az állomány átlagos, télen nem veszi fel a takarmányt az etetõbõl, ott a létszám nem érte el a természetes vadeltartó képesség szintjét. Az idei tél természeti katasztrófa volt. Az Alföldön gyakorlatilag nem létezett semmilyen természetes vadeltartó képesség. 23

23 2. Vándorlás, mozgástér: Korábban 1-2 km-ben határozták meg. Gödöllõi VKA rádiótelemetriás vizsgálat (Szolnok megyében) 4-18 km. Körzetenkénti állománykezelés szükségességét indokolja, mert hektáros területek esetén 3-4 szomszédos területen áll meg az õz. Bizonyítja ezt a territórium elfoglalása és a vadászati szezon kezdetén eltûnõ míg másutt az ismeretlenbõl elõkerülõ bakok nem kis száma. 3. Mortalitás: Ezt a tényezõt elhanyagoljuk, pedig a véltnél lényegesen nagyobb. Szintén gödöllõi adat: 2001-ben 15-bõl 7 elhullás; 2002-ben 14-bõl 8 elhullás. Ezekre az esetekre nem a befogást követõen került sor, így az õzek pusztulását nem befogási stressz vagy belsõ sérülés okozta. Alábecsüljük a közlekedés, a tiszai árvizek, az orvvadászat, a betegségek stb. hatását ben több alkalommal is jelentõs elhullásra került sor (repce, fiatal, idõs); végsõ eredmény nélkül tõl a mortalitás ismét normális szintre, 2-3%-os jelentett elhullásra állt vissza ben megyei határozat született a következõkrõl: õzvadászat csak hivatásos vadász jelenlétében folytatható (szakmai indokkal magyaráztuk, valójában a belsõ orvvadászat jelentõs csökkentése volt a cél); csak 250 g-ig terjedõ, kis agancssúlyú és fiatalkori lelövések (tagsági és protokoll-követelések rendezése). 24 II. Minõség Nem igaz, hogy kevés õz esetén jobb a trófea minõsége. 12 ezer õzbõl érmes évente. Az összes érmes darabszámot tartom fontosnak, mert ez mutatja az objektív minõséget. 25 ezerbõl 300 feletti érmes (évente). A 2003-as év nem mérvadó, mert Békés, Csongrád, Hajdú, Szolnok szenvedte meg leginkább a tél borzalmait. 1. Élõhely: standard fontosságú (talaj, táplálék). Gondoljunk csak vissza, hogy a Szolnok megyei õzek a Mátrából, silány élõhelyrõl származnak! 2. Idõjárás: jó tél (enyhe, kevés hó, elegendõ napfény). Kemény tél. Idei példa a legjobb. Örülünk, hogy egy õz is túlélte ezt a telet. Az érmes mennyiség rögtön felére, az átlagsúly grammal esett vissza. 3. Ez nem genetikai kérdés. Az agancs nagyságát az adott évjárat környezeti tényezõi határozzák meg, innen kezdve nincs jelentõsége a golyóérett kornak sem, hasonlóképpen

24 a 7-8 évig történõ örökítésnek. Szerintem a genetika tudománya rendkívüli felkészülést igényel, mégis a gyakorló vadász szintjén esik legtöbbször szó a genetikáról. Európában egyetlen kutatás sem bizonyítja az agancssúly-átörökítõ képesség meglétét!!! Három példát szeretnék kérdésként felvetni: Hol vannak a svéd, jászkiséri, abádszalóki, kiskörei, martonvásári stb. utódok? Van olyan terület (Szolnok megyében), ahol évek óta nem vadászik külföldi. Csak az apró bakokat lövik, mégis minden évben ugyanannyi van belõlük, nagy bak azonban nincs (gondoljunk a forma öröklõdésére: szûk, széles terpesztésû agancs stb.). Másutt minden évben lövik a javát is, mégsem fogynak el a nagy agancsú bakok. Mi hát a helyzet a meghagyott nagy bakokkal? Példát szeretnék mondani: Surjányban esett meg, hogy jól ismertük a bakot; egyik hullajtott agancsa 300 grammos volt, szárazon. Ötéves korában eltûnt sosem láttuk többé. Karcagon szintén volt egy 700 gramm fölé becsült ötéves bak. Hasonlóképpen felszívódott a semmibe de a jeles utódok sincsenek sehol. Tessék kiszámolni, hogy egy 700 grammos bak áráért annyi 400-ast kellene lövetni, amennyi a legtöbb területen nincs is! Mivel teszünk hát nagyobb kárt? Kevésbé fontos, hogy mit lövünk de az igen, hogy mi marad a területen. 4. Korosztállyal kapcsolatos kérdések Túlbecsüljük a kort. Tesszük ezt a klasszikus szempontok fogkopás, agancstõ, varratok stb. alapján. De mi a valóság? Igen kevés bak éri meg a 7 éves vagy idõsebb kort. Az átlagos bakkal 1-2 éves koráig nemigen foglalkozunk (nem akarjuk elhinni, hogy kétéves bak akár 450 grammos agancsot is képes fejleszteni). 2-3 éves korukban felfigyelünk a jobbakra, még 1-2 évig (ekkor kb 4-5 évesek) õrizgetjük, majd 7-8 évesnek gondolva, a csúcson meglövetjük õket (a csúcson a javát hozzuk terítékre; az ínyenceknek akkor is marad kellõ számú öreg, de gazdasági értelemben már értéktelen agancsú bak). A valóban idõs bakok igen erõsen visszaraknak. A korosztállyal kapcsolatos kérdéseket Farkas Dénes adatai szemléltetik a legjobban. Szolnok megyében 1950-ben jelent meg az õz; akkoriban az állományt 12 darabra becsülték között külföldi vadászok már darab õzbakot ejtettek el, ebbõl érmeset. Ezeket a trófeákat zömmel 7-9 évesre bírálták. Nem is élt annyi bak Szolnok megyében 7-9 évvel azelõtt (ezek igenis 4-5 évesek voltak)! III. Hasznosítás Hasznosítás e tekintetben is hasonlóan okosak szeretnénk lenni, csak a vadállománynyal ez nincs megbeszélve... Mennyiség a szó szoros értelmében ezzel lenne a legkönnyebb dolgunk, ha tudnánk számolni. De nem tudunk, mert áll a kukorica, a napraforgó, és azt sem tudjuk, hány õzünk van. Mire pedig megtudjuk, addigra a határban nyakig ér a sár, s az õz tudja, hol a 300 hektá- 25

25 ros tábla közepe; meg különben is elfoglal bennünket az apróvadszezon. A sutát jó esetben meg tudjuk különböztetni a baktól a korát már nem, de sok esetben még azt sem, hogy fiatal-e, vagy öreg. Tehát lõjük, ami keresztben áll... Ez a lelövés igazi szempontja ( selejtezés, válogató vadászat ). Mégsem érezhetõ jelentõs minõségi különbség azokhoz a területekhez képest, ahol lesrõl meglövik a kiválasztott példányt. Lehet, hogy túl õszinte voltam! Az összességében százalékos hasznosítás alacsony (2. melléklet). SZAPORODÁSI RÁTA, HASZNOSÍ THATÓMENNYISÉG 2000-BEN SUTA: Ö ssz. lelö vé s Állománynö vekedé s 8300 db 3000 db 1300 db 4300 db 1 sutára esõfelnevelt, hasznosítható szaporulat: 0,51 db. Ivararány 30 éven át másfél-kétszer annyi nõivarú példányt lövünk, mint bakot, mégis kb. 1:2-2,5 az ivararány. Valószínûleg így is marad, minden igyekezetünk ellenére, a következõ évre is. Fontos, hogy bakgidát alig lövünk, mert nem tudjuk, mit tud elsõ agancsos korára (javítja az ivararányt). Kevés sutát és 2-2,5-szer annyi sutagidát ejtünk el. Ez segíti a szaporodóképesség fenntartását. Tulajdonképpen ez egyúttal korosztály-szabályozás is. Bakoknál: sajnos tudathasadásos állapotban vagyunk, mert mind az élõ, mind a lõtt bakok esetében is az agancsot bíráljuk. Holott nem volna szabad mással, csak a testalakulással, a kondícióval, az egészségi állapottal foglalkozni mert ettõl függ a tenyészérték, az agancs, nem pedig fordítva! Mire megyünk azzal a bakkal, amelyik beteg, elhullik, de mégsem lõjük meg, mert úgymond nincs korban nem is lesz. Ugyanakkor kiemeljük az olyan szubjektív formai elemeket, mint pl. az ághiány, a terpesztés, a szín, a gyöngyözés stb. Ha a trófea egyetlen értékmérõje a súlya, nem volna szabad mást figyelembe venni, mint hogy a bak elérte-e teljesítõképessége csúcsát, vagy sem az adott évjáratban. Ezért a fiatalkori lelövéseket nem kellene erõltetni. Mínuszpontok nincs jelentõsége. 100 db õz lelövése esetén 1 db 1%, 500 élõbõl 1 db 0,2%, a teljes állományból, ezer darabból pedig 1 ezrelék. Van-e ennek jelentõsége? 26

26 Összefoglalva: elnézést kérek, ha bizonyos részeket leegyszerûsítettem a Szolnok megyei gondokat általánosítottam. KÖVETKEZTETÉSEK: Élõhely, takarmány, idõjárás legfontosabb tényezõk. Általában túlértékeljük az emberi beavatkozások szükségességét. Az õz létszáma tovább növelhetõ, minõségromlás és jelentõs károkozás nélkül. JAVASLATOK: Lábon hagyott vadföldek létesítése. Létszámnövelés (8-15 ha/db). A fiatalkori lelövéseknél tartsuk be az évjáratok különbségét. Õzbakok hasznosítása a teljesítõképesség csúcsán. Sutagidák nagyobb arányú hasznosítása. Térségi állománykezelés megvalósítása. Trófeabemutatás fenntartása; mínuszpontos rendszer eltörlése. 27

27 A BÉKÉS MEGYEI ÕZGAZDÁLKODÁS TAPASZTALATAI ÉS EREDMÉNYEI Dr. Hagymási László SZTE-MFK Állatélettani és Egészségtani tanszék, nyugalmazott fõiskolai docens Tisztelt Tanácskozás, Hölgyeim és Uraim! Mindig irritál az a kifejezés, hogy az õz mindenki nagyvadja, hogy az õz hátizsákos vad, vagy hogy az õz töltelékvad. Ezek a kifejezések az én olvasatomban azt jelentik, hogy ez a vadfaj van, létezik, jó de nem kell különösebben gazdálkodni vele. Pedig, létszámánál és kívánatos trófeájánál fogva, jelentõsége egyre nõ a magyar vadgazdálkodásban! Az igazi vadgazdák már régen is megbecsült vadnak tekintették, hiszen Széchenyi Zsigmond így emlékezik elvesztett trófeái kapcsán: Valamennyi trófeámat elsöpörte a háború, külföldithazait egyaránt. S ha most azt mondanák, válasszak, valamelyik visszajár, habozás nélkül a hazaiak után nyúlnék. Ugyanezt az álmot szövöm most tovább, csak kissé szûkebbre fogva. S ha csak a hazai vadfélék közül választhatnál, vajon melyikre szavaznál? Válaszom pillanatig sem lenne kétséges: csakis õzagancsaimra. Arra kértek, hogy foglaljam össze a Békés megyei õzgazdálkodás tapasztalatait és eredményeit. A behatárolt 15 perc meglehetõsen szûkre szabott, de igyekszem úgy alakítani mondandómat, hogy érintsem a legfontosabb kérdéseket. A Békés megyei õzállomány mennyiségi kérdéseivel kollégám, Majzinger István foglalkozik részletesen, de engedtessék meg, hogy én is bemutassak két táblázatot: 1. táblázat: magzatszámvizsgálat *A jászkiséri vizsgálatok között december májusban folytak. Havonta 3-5 suta került lelövésre. A hároméves vizsgálat folyamán a hármas magzatszám az 5 9 éves sutákra, az egyes magzatszám pedig a 4 évesnél fiatalabb sutákra volt jellemzõ. 28

28 Hova tûnik el az õz? (elméleti okoskodás) Becsült õzállomány db ebbõl suta db Magzatszám db Veszteség magzati korban db Megszületik db Felnevelési veszteség (20%) db Hasznosítható db Jelenleg hasznosított db Ha sutánként 1 db a hasznosítható szám, akkor is db-ot kellene hasznosítani! 2. táblázat A minõségi szabályozásról Mivel a magyar vadgazdálkodás, így azon belül az õzgazdálkodás is trófeacentrikus, ezért csaknem kizárólag az agancsot tekintjük a gazdálkodás mércéjének, pedig hát a minõségi szabályozás több az alábbiakban felsorolt tényezõbõl áll. 1. Az ivararány Szakítanunk kell azzal a szemlélettel, hogy a helyes ivararány 1:1. Országos 3. táblázat: becslés és teríték ivararánya között a becsléskor csak összlétszámot jelentettek a vadgazdálkodási egységek. 29

29 Békés megye A táblázat 1965-tõl mutatja az ivararányt országosan, méghozzá becslés és teríték alapján. Ez azért érdekes, mert a becslésekkel megállapított ivararányt az elvárásoknak megfelelõen lehet alakítani, míg a teríték ivararánya tényeken nyugszik. A táblázatból kitûnik, hogy míg a becsült ivararány 1:1,2 körüli, addig a teríték ivararánya a gazdálkodást mutatja. Amikor 1975 körül általános volt a vélemény, mely szerint az õz megeszi a fejünket, másfélszer annyi sutát hasznosítottunk, mint bakot, hogy megállítsuk az õz túlszaporodását nem sikerült tõl pedig a gazdasági érdek úgy kívánta, hogy a bakokat jobban hasznosítsuk így ettõl kezdve kevesebb sutát lövünk, mint bakot. Talán ezzel is magyarázhatjuk a folyamatos létszámnövekedést. Az 1:1,2 való ivararányt el kell fogadnunk! Az ivararányt két szempontból tartom fontosnak: az egyik a termékenység, a másik a trófeakihozatal. Az õz ivari élete sajátos, monogám jellegû, vagyis mindaddig kitart sutája mellett, amíg borítani tudja. Csak azt követõen néz másik suta után. Az elsõ fordulóban azok a suták, amelyek nem jutottak bakhoz, a második fordulóban (17 nap múlva) termékenyülnek. Tehát a termékenységi viszonyok tekintetében az õzállomány sokkal tágabb ivararányt is elbírna. Marad tehát a trófea-kihozatal: mert nem mindegy, hogy egy állományból mennyi trófeát tudunk terítékre hozni. Mintegy két évtizeden keresztül voltam vadászmestere az Orosházi Széchenyi Zsigmond Vadásztársaságnak ( ha, db-ból álló õzállomány). Azon munkálkodtam, és úgy irányítottam a szakmai munkát, hogy az irodalomban megjelölt 1:1-es ivararányt beállítsam. Évek hosszú során át kétszer annyi, sõt volt olyan év, hogy közel háromszor annyi sutát lõttünk, mint bakot ennek ellenére az ivararányt 1:1,2-nél szûkebbre nem sikerült beállítani. Mindezt olyan gazdálkodási ellenõrzés mellett merem állítani, hogy õzet (gidát, sutát, bakot) csak a hivatásos vadász kíséretével lehetett lõni, és minden egyes elejtett õzet én is szemrevételeztem. A becslést minden év márciusában magam végeztem. 2. A korosztályviszonyok Jelenlegi gazdálkodási rendszerünkben azt tartjuk megfelelõnek, ha az állomány korszerkezete a következõk szerint alakul: fiatal (1 3 év) 30-35%; középkorú (4 6 év) 40-45%; öreg vagy idõs korú (6 év felett) 20-25%. A korosztályokat másféleképpen ítéljük meg a nõivarnál, és másképpen a bakoknál. Az ideálisnak tartott korösszetételt nagyon nehéz, illetve nem tudjuk megvalósítani, ugyanis az õzön nincs biztos jele a kornak, és marad a régi selejtezési elv: a beteg, sérült, rossz kondíciójú egyedek lelövése, valamint az állományapasztás. Megkülönböztetni csak a gidakorú egyedeket lehet. 30

30 1. diagram 2. diagram 31

31 A bakok esetében talán valamivel jobb a felismerés lehetõsége, mert míg a sutánál csak a testet lehet figyelembe venni, addig a baknál az agancsot is segítségül hívhatjuk a kor megállapításához. A bakok esetében a korosztályviszonyok összefüggnek az agancs paramétereivel, vagyis a kulminációs kor meghatározásával. Azt mondjuk, hogy Békés megyében a kulminációs kor 7 év. Az újabb megfigyelések alapján ezt sok szakember tagadja, és 4-5 évre teszi a kulminációs kort, mondván, az állat ekkor rakja fel a legnagyobb tömegû agancsot. A kor és az agancstömeg közötti összefüggéssel (korreláció) kapcsolatosan egy megjegyzésem van: a koefficiens 0,25 és 0,45 között változik, vagyis gyenge (Bán, Fatalin, Fodor, Szidnai). (1. és 2. diagram) 3. Az agancs Az agancsot tartjuk a minõség fokmérõjének. Az, hogy ez miért van így, ismét Széchenyi Zsigmondot kell idéznem: Az õzagancsot a legeredetibb, a legváltozatosabb, legfinomabb trófeának tartom. Egyikük sem hasonlít a másikra, önálló egyéniség mind, értékes emléktárgy. Talán ezért van az, hogy a selejtezés során szinte az agancs alapján döntünk, hogy a kérdéses bakot elejtjük-e, vagy kíméljük. Milyen agancs legyen a kiváló trófea, melyet érettnek minõsítünk? Nagy tömegû, szabályos, gyöngyözött és sötét színû. Ezek a tulajdonságok, melyeket el tudunk bírálni. A bakok selejtezése során két fontos tényezõt veszünk figyelembe: az egyik a tömeg, a másik a forma. A tömegrõl már szóltam; nem kívánom ezzel az Önök türelmét igénybe venni. Azonban úgy gondolom, hogy a forma megítélése fontos tényezõ lehet a jövõ õzgazdálkodásában. Mivel a vadgazdálkodásban egyre nagyobb méreteket ölt a bérvadászat, célszerû vizsgálni gazdálkodási elveinket. Minden gazdálkodást ökonómiailag is minõsíteni kell. A bérvadászat elszámolásának alapja a tömeg, nem pedig a forma ezért a selejtezés során célszerû a formát alárendelni a tömegnek, mint selejtezési elvnek. Saját gyakorlatom erõsít meg ebben. Az eddigiek során mindössze egy vadásszal találkoztam, aki kizárólag szabályos 6-os bakot kívánt lõni annál több volt az olyan vadász, aki azt vallotta, hogy nem baj, ha nem nagy tömegû az agancs, csak valamilyen módon érdekes legyen. A másik tapasztalatom pedig az, hogy az osztott szárú, sokágú agancs rendszerint nagy tömegû. Az õzgazdálkodás fontos minõségi mutatója az éremkihozatal. (4. táblázat) A számok azt mutatják, hogy mind az országos, mind a Békés megyei mutatók az utóbbi években javultak. Az idei esztendõ eredményei még nem ismeretesek. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem lesz sokkal rosszabb év, mint az átlagos. Talán az agancs esztétikai értéke hagy kívánnivalót maga után, sok háncsos bak került terítékre a vadászidény kezdetén, nem érett meg az agancs. Talán célszerû lett volna, ha a szakhatóság az õzbak vadászati idényét május 1-ére módosítja. Javaslatok az õzállomány kezelésére: 1. Ne essünk a formalizmus hibájába! 2. Lõjünk annyi sutát, mint amennyi bakot! 3. Ne csak magas hóállás esetén takarmányozzunk! 4. Legyen jelen az õzvadászat során a hivatásos vadász! 32

32 4. táblázat A trófeabírálatra került õzbaktrófeák mennyisége és érmes aránya Békés megyében, összehasonlítva az országos terítékkel ig 33

33 A BÉKÉS MEGYEI ÕZÁLLOMÁNY MENNYISÉGI VÁLTOZÁSAINAK ELEMZÉSE Majzinger István SZTE MFK, Állatélettani és Egészségtani Tanszék Békés megye õzállománya, minõségét tekintve, a legjobbak közé tartozik: bizonyítják ezt az elmúlt évtizedekben lõtt bakok kiváló trófeái. Õzgazdálkodásunkat az elmúlt három évtizedben szakmai viták jellemezték, melyek az országos állomány nagysága, annak alakulása, alakítása, az eltartható állomány mérete, az eltartóképesség szintje, az állománykezelés, selejtezés és a populációk kívánatos strukturális összetételének kérdései körül folytak. Az eredményt az országos és körzeti statisztikákból mindenki ismeri: az állomány növekszik, a hasznosítás alacsony, az érmes trófeák mennyisége csökkent (bár százalékarányuk az utóbbi években növekszik), a túltartott állomány helyenként a sûrûségfüggés jeleit mutatja (CSÁNYI és SZIDNAI, 1993). Békés megyében, a növekvõ létszám mellett, a trófeaminõség terén az utóbbi években jelentõs javulás tapasztalható. A minõség javítása alapvetõ fontosságú, és elválaszthatatlan a mennyiségi változásoktól. Az elemzés elvégzését az a feltételezésem indokolta, hogy az ismert országos szintû vizsgálatok mellett érdeklõdésre tarthat számot, vajon az országos tendenciáktól mennyiben tér el vagy mennyire hasonló azokhoz egy-egy körzet, illetve tájegység õzgazdálkodása. Vizsgálatom célja a minõségjavulás mennyiségi változásokban rejlõ hátterének feltárása amennyire a jelentett statisztikák ezt lehetõvé teszik, döntõen az közötti idõszakban. A rendelkezésre álló adatok függvényében esetenként ezen kívül esõ idõintervallumban vagy ennek csak egy részében vizsgálódom, szem elõtt tartva azt, hogy a remélhetõleg helyes következtetések levonásában ez ne zavarjon. A mennyiségi változások mellett tekintettel a szoros összefüggésekre utalást teszek néhány minõségi változásra is. Az adatok az Országos Vadgazdálkodási Adattárból és a megyei FVM Hivatalból származnak. I. A létszám, teríték, ivararány és az állomány összetételének alakulása Az évi õzkonferencia után született MAVOSZ-irányelv szerint, az ország õzállománya létszám tekintetében elmarad az eltartható mennyiségtõl, emiatt célul tûzték ki a törzsállomány növelését. A legcélravezetõbb megoldás erre, a lelövések csökkentése mellett, a terítéken belül a suták arányának visszaszorítása volt. Az irányelv végrehajtása Békés megyében is megkezdõdött, vagyis csökkentették a lelö- 34