Monte Cassino, bencés apátsági templom (529. ill ), alaprajzi rekonstrukció, tömegrekonstrukció.
|
|
- Béla Tamás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Monte Cassino, bencés apátsági templom (529. ill ), alaprajzi rekonstrukció, tömegrekonstrukció. Liguria: A terület XI-XIII. századi építészetét alapvetően a római hagyaték határozta meg. A fejlődésben szerepet kapott a délfrancia, Provence-i hatás, valamint a toszkán romanika közelsége. Genova, S. Stéfano apátsági templom (XII. sz., erősen renoválva: eredetileg háromhajós ókeresztény bazilika, szentély alatti kriptával. A homlokzatképzésben lombardiai és germán hatás is kimutatható. Genova többi templomában (SS. Annunziata, S. Donato) gyakori az antik oszlopfők másodlagos fölhasználása. Toscana: A korán kialakuló városállamok építészetét legerősebben az antik hatás befolyásolta (a "nagy" példakép). A terület két művészeti központja Firenze és Pisa (Lucca) volt, építészetben is eltérő stílust képviseltek. Firenzében a korábbi ókeresztény épületek (Battistero, S. Reparata dóm) mellett fölépült az oliveti bencések (bencés reform-rend) új temploma, a S. Miniato al Monte (1060-tól). Háromhajós, egyapszisos ókeresztény bazilika altemplommal. A rómavárosi liturgia bővülése a káptalani gyakorlattal jól megfigyelhető a népoltáros, emelt szentélyes megoldásban. A felületképzésben a firenzei műhely ismérve az antik elemek síkszerű alkalmazása, polichrom geometrikus elemekkel (márvány-berakás). Ez a homlokatképzés érvényesült az 1059-ben újjáépített keresztelőkápolna (Battistero) felületein is, de ez a hagyomány a gótikában is folytatódott (dóm, campanile, Sta Croce). Firenze, S. Miniato al Monte, oliveti bencés templom (1060-tól), alaprajz, hosszmetszet, belső kép, homlokzat. A Pisa-luccai iskola alkotásain az antik homlokzati elemeket más kompozícióban alkalmazták. Emeletes törpegalériákkal erőteljes plasztikus hatást értek el, a polichromia másodlagos. Pisa, dóm-együttes: A dóm öthajós ókeresztény bazilika, a szír zarándoktamplomokra emlékeztető hangsúlyos, háromhajós keresztházzal. Egyes elemeiben (pl. apszis-kialakítás) germán hatást mutat. A dóm-együttes részei: 1. dóm (Busketos és Rainaldo műve,
2 ill ), 2. campanile (harangtorony, ú.n. "ferde torony", ), 3. battistero (keresztelő kápolna, 1153., plasztika a XIII. sz. közepéről), 4. cimitero (temető, XIII. sz.). Luccában 14 templom homlokzatán tükröződik a pisai emeletes-törpegalériás megoldás (dóm, S. Frediano, S.Pietro Somaldi, S. Francesco, stb.). A S. Michele templom (XII. sz. közepe) törpegalériás homlokzata kulissza-homlokzatként magasan a templom tömege fölé magasodik. Pisa, dóm ( ), földszinti és karzatszinti alaprajz, keresztmetszet, távlati kép. Pisa, Battistero (1153., XIII. sz.), földszinti és emeleti alaprajz, metszet, románkori és gótikus homlokzat. Lucca, S. Michele templom (XII. sz. közepe), látkép. b./ Provence (Dél-franciaország) A tartomány nevében is megőrizte az egykori római provincia-jellegét. Az egyébként külön utakon fejlődő francia romanika legjobban itt őrizte meg a "latin" jelleget. Bazilikái háromhajósak, ritkán keresztházasak, hevederes donga-lefedésűek. Az empóriumokba süllyesztett féldonga tartószerkezetek a későbbi támíves szerkezeti rendszert vetítik előre. A zarándok-építészet hatására létrejött körüljárós szentélyek későbbi átépítésből származnak. A homlokzatképzésben meghatározó szerepű a római diadalívekre emlékeztető egyes vagy hármas kapuzat. Egyéb építészeti tagozatoknál is előszeretettel használják az antik elemeket. Arles, St. Trophime apátsági templom (1152. k.): háromhajós, empóriumos álbazilika, nyugati homlokzatán timpanonos diadalkapuval. A torony - itáliai mintára - campanile-jellegü. St. Gilles, apátsági templom (korábbi alapokon u.): homlokzatán háromnyílásos diadalív van, a tornyok szervetlenül kapcsolódnak. Mind a kapuzaton, mind a kolostorkerengőben gazdag plasztikájú, antikizáló díszítés van. Zarándok-szentélye későbbi (XIII. sz.). Az apátság magyar vonatkozása, hogy a somogyvári Sz. Egyed apátság (Sz. László alapítása, 1091.) lakói évtizedeken keresztül St. Gilles-i francia szerzetesek voltak. Egyszerűbb megoldásban hasonló elemeket tartalmaz több Provence-i apátság is: Montmajour, Viene, Lyon (utóbbi kettőnél hangsúlyos homlokzati középtoronnyal).
3 Arles, St. Trophime apátsági templom (1152. k.), alaprajz, kolostorudvar képe, nyugati kapu. St. Gilles, bencés apátsági templom ( k.), alaprajz, homlokzati vázlat. c./ Hispánia A több tartományból álló területen a preromán-kori ú.n. mozarab rítus továbbélése jellemző, a káptalani és szerzetesi templomok térszervezetében a lombard bazilikákhoz hasonló elrendezés érvényesült: Ripolli, bencés apátság (1032-ig), Cardona, S. Vincente káptalani templom (1040. e.), León, S. Isidoro ágostonrendi prépostság (IX. sz., ), stb. Korai példáknál a Karoling-kori kétszentélyes forma is megjelent: S. Pere de Burgal bencés priorátus (1007. k.). d./ Németország Az egykori Germania provincia területén több város folytatta az antik hagyományokat. Köln (Colonia) területén a középkori templomok negyrésze római-ókeresztény eredetű. Az egykori Capitoliumon épült templom (St. Maria im Kapitol, 1065 e.) az ókeresztény cella trichora elrendezést követi, körüljárós, karéjos apszismegoldása betlehemi előképre mutat, de hasonló elrendezéssel Lombardiában is épüt templom (Como, S. Fedele). A város (Köln) más templomai (S. Martin, S. Gereon, S. Caecilia, Apostolok temploma, stb) is jelentős antik hagyományt őriznek.
4 Köln, Nagy Sz. Márton templom (690., XI. sz.), alaprajz, belső kép. Köln, S. Gereon templom (IV. századi dekagon, ), alaprajz. Köln, S. Maria im Kapitol templom ( ), alaprajz, metszet "Bizantizáló" romanika Köln, Apostolok temploma (872., ), alaprajz, keleti homlokzat. A "élő Róma", Bizánc építészete többféle közvetítéssel jutott el az európai romanikába. Mind a kereskedelemben, mind a zarándoklatokban, mind a keresztes hadjárat csapatainak szállításában elsősorban Velence szerepe volt meghatározó. A közeli Ravenna élő bizantikus hagyományai Veneto és Romagna tartományban hoztak létre bizánci hatást mutató épületeket. Az Európára típusalkotóként ható példa a konstantinápolyi Apostolok temploma keresztalaprajzú, kupola-sorolásos tere volt. Valószínűleg a keresztes hadjáratok nyomán kerüt át ez a térforma a franciaországi Perigord tartományba is: itt hasonló kupola-sorolásos, esetenként görögkereszt-alaprajzú templomok keletkeztek. Velence, S. Marco székesegyház (IX. sz., ): a konstantinápolyi Apostolok templomának elrendezését követő kereszt-alaprajzú, kupola-sorolásos térforma. Díszítőművészete (aranyalapos mozaik) is közvetlen bizánci kapcsolatra utal. A környezetben a térforma még a XIII. században is tovább élt, pl. Padova, S. Antonio ( ). Torcello, dóm és Sta Fosca templom ( ): a dóm alaprajza a lombard bazilikákra emlékeztet, de liturgikus tere és mozaik-díszítése bizantikus elemeket mutat. Szokatlan a templom nyugati végével egybeépített baptisterium (Westwerk?). A Sta Fosca templom a közép-bizánci katholikon térformát idézi.
5 Bologna, Oliveti bencés (Jeruzsálem) templomegyüttes (XI-XII. sz.): A két hosszházas bazilika közé ékelődött centrális Szentsír-kápolna kompozíciója szír előképre utal (Gerasa). A centrális kápolna szerkezete részben Ravennához, részben a jeruzsálemi Anasztaszisz-térhez köthető. Velence, S. Marco székesegyház ( ), axonometrikus metszet. Padova, S. Antonio templom ( ), alaprajz. Torcello, bazilika és Sta Fosca templom ( ), alaprajz. Bologna, Oliveti templomegyüttes: 1. S. Stéfano, 2. S. Sepolcro, 3. S. Vitale (XI-XII. sz.), alaprajz. A franciaországi Perigord tarományba a keresztes hadjáratok idején, valószínűleg Velence közvetítésével jutott el a kupola-sorolásos térforma. Az épületek egyéb részletei nem tükrözik a bizánci vagy a velencei építészet és művészet magas színvonalát. Perigueux S. Front temploma (1120 u.) a görögkereszt-formát is követi, míg Angouléme katedrálisa ( ) csak a kupola-sorolásában követi a "bizantizáló" formát. Perigueux, S. Front templom (1120 u.), alaprajz, metszet. Angouléme, katedrális ( ), alaprajz, metszet Szerzetes- és zarándoképítészet ("bencés" romanika)
6 A szerzetesség előzményei, funkciója: A kereszténység államvallássá nyilvánítása (313 ill. 325) után sokan a vallás haladó, társadalmi és szociális szerepét látták elveszni abban, hogy a kereszténység is a hivatalos római államgépezet szerves része lett. A fennálló rendtől való elfordulást kezdetben a spontán remeteségben látták (anakhoréták), majd rövidesen már szervezett remete-közösségek jöttek létre (koinobiták, 323-tól Pakhomiosz közössége Tebennis-ben). Keleten Nagy Sz. Vazul ( ) szabályzatával már a mai értelemben vett szerzetesi közösségek jöttek létre. Észak-Afrikában Augustinus Aurelius (Sz. Ágoston, ) az együtt élő világi papok számára adott szabályzatot ("kánon"), később ezt több szerzetesrend is átvette (kanonikus rendek). 529-ben az itáliai Monte Cassinoban Nursiai Sz. Benedek ( ) megalapította bencés rendet, mely az európai keresztény kultúra terjesztésében meghatározó jelentőségű volt. A bencés rendnek ez az elsősorban missziós funkciója az ezredfordulóra befejeződött. A továbbiakban a már létrejött és megszilárdult egyházi intézmények működtetésében vállaltak szerepet. A zarándoklatok előzményei: A keresztény kultuszhelyek, ereklyék meglátogatása a keresztény ókor első századaitól kimutatható: a szentföldi nagy bazilikák (Betlehem, Jeruzsálem) eleve a zarándok-funkció kiszolgálására épültek. A betlehemi Születés-barlang (grotta) a későbbi kriptás-altemplomos megoldások, a jeruzsálemi Sz. Sír templom Anasztaszisz-tere pedig a szentélyt körülvevő körüljáró folyosó előképe lett. Szíriában és Egyiptomban szentek sírja fölé, vagy aszkéták emlékhelyeihez építettek zarándoktemplomokat (Abu Menasz, Qalat Sziman). A szerzetesi felügyelet alatt álló zarándokközpont gondolata Egyiptom ókeresztény építészetében fogalmazódott meg először. Mohamed ( ) fellépése és az iszlám vallási mozgalmának kezdete (hidzsra, 622) után a szentföldi zarándoklatok fokozatosan háttérbe szorultak, Jeruzsálem és környéke 638-tól iszlám fennhatóság alá került. A szentföldi zarándoklatok "pótlására" Európa-szerte jöttek létre a Szentföldet idéző zarándokhelyek, Szentsír-kápolnák (Cambridge, Bologna, Pisa, Brescia, stb.). Más esetben jelentősebb helyi Szentek sírja lett kedvelt zarándokhely (pl. Sz. Márton sírja Tours-ban a VI-VII. századtól). 711-ben Geb al Tarik mór serege már Hispániában harcolt, így ez a terület az Európát közvetlenül is fenyegető iszlám veszély ütközőpontja. Az arabok elleni reconquista-mozgalom egyházi vetülete Sz. Jakab apostol "mórölő" kultusza, s ennek központja, a Szent sírja (Sant'Jago da Compostela). Sz Jakab személye (Jézus rokona, Jeruzsálem első püspöke - itt a két bibliai Sz. Jakab személye keveredett!) egyszersmind a fölszabadítandó Szentföldre és Jeruzsálemre is utalt.. A XI. századtól egész Európából szervezett zarándok-utak vezettek Észak- Spanyolországba, Compostelába. A zarándokutak mentén jellegzetes zarándoktemplomtípus alakult ki, elsősorban a bencés szerzetesek kezelésében. Nyugat-Európa fontosabb zarándok-útvonalai. Aymery Picaud: Historia Compostelana (Codex Calixtianus) c. "útikönyve" alapján ( k. keletkezett).
7 Szerzetesi zarándoktemplom liturgikus terének kétféle elrendezési vázlata: A.: főoltár előtti szerzetesi kórussal, B.: hátsó szerzetesi kórus. 1. főhajó, 2. mellékhajók, 3. keresztház, 4. déli zarándokkapu, 5. északi zarándokkapu, 6. mellékoltárok, 7. szentélykörüljáró, 8. ereklye- (zarándok-) oltárok, 9. főoltár, 10. lettner vagy korlát, 11. papi kórus, 12. stallumok, 13. káptalani oltár, 14. főpapi trón. Zarándok-templomtípus: Három- vagy öthajós, keresztházas bazilika, szentélykörüljárós, kápolnakoszorús apszissal ("francia-szentély"). Külsőben ennek a lépcsős tömegalakítás felel meg. A kultusztárgy körüljárhatóságának első építészeti megfogalmazása a jeruzsálemi Sz. Sír bazilikán jelentkezik (IV. sz.). A típus főleg Hispániában és Franciaországban terjedt el, később a gótikus katedrálisok apszismegoldásának mintaképe lett. Főbb emlékei:
Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.
Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi
Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner.
Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner. Magdeburg, dóm (1209-1363), alaprajz, apszis részlet, apszis belső. Limburg an der Lahn, Sz.
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A romanika építészete I. - Gerincvonal (X-XIII. sz.) A Német-Római Császárság építészete (Ism.) A.) A Szász-dinasztia építészete (Ottók kora: 919-1024) 1.) Westweerk
Interregionális áramlatok a romanikában
Európa a XI. század végén ROMANIKA Interregionális áramlatok a romanikában Róma, cosmata díszítésű kolostorudvarok (XIII. sz. eleje) San Paolo Fuori le Mura kerengő (1220-41) San Giovanni in Laterano kerengő
A romanika interregionális áramlatai (VIII*-X-XIII. sz.)
A romanika interregionális áramlatai (VIII*-X-XIII. sz.) A.) Konzervatív (retrospektív) áramlatok: 1.) Antikizáló romanika B a.) Róma-városában (Lateráni bazilika és San Paolo fuori la Mura kolostorszárnyai,
2.4. Nemzeti építészetek Bizánc hatósugarában
2.4. Nemzeti építészetek Bizánc hatósugarában Chronologia Bizánci birodalom: 717-867. Képrombolás (ikonoklaszmosz) 867-1059. Makedon dinasztia 961-963. Athosz alapítása 1081-1185. Komnenosz dinasztia 1204.
O k t a t á si Hivatal
O k t a t á si Hivatal Kódszám: A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET A FELADATLAP / MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TESZT Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám:
Sant'Jago da Compostela, zarándoktemplom (1075-1128), alaprajz, hosszmetszet, déli homlokzat.
Sant'Jago da Compostela, zarándoktemplom és apátság (1075-1128): háromhajós, két nyugati tornyos, francia szentélyben végződő hosszházhoz erőteljes, háromhajós keresztház csatlakozik. Zarándok kapuja (Portico
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009.
SZÉKESFEHÉRVÁR, NEMZETI EMLÉKHELY FEJLESZTÉSE ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT 2009. Tartalomjegyzék Tervlapok 1/6 BEÉPÍTÉSI ÉS KÖRNYEZETALAKÍTÁSI TERV M=1:250, VÁROSÉPÍTÉSZETI ELEMZÉS M=1:1000 2/6 BEJÁRATI SZINT
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ajánlott irodalom: Guzsik Tamás: A középkori építészet története Jegyzet. Bp., 2001. (letölthető a tanszéki honlapról:www.eptort.bme.hu/jegyzet) Cs. Tompos-Zádor-Sódor:
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (VII-IX. sz.) Ism. I.) Szórványemlékek 0.) Prehisztorikus építészet visszhangja (Dingle: Gallarus Oratórium 6-9. sz.) 1.) Antik formák továbbélése
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY TARTÓSZERKEZETI FELADATRÉSZ 1. félév
KOMPLEX TERVEZÉS TERVEZÉSI SZAKIRÁNY 1. félév engedélyezési terv szintű dokumentáció tartószerkezeti munkarészének elkészítése folyamatos konzultáció, az első konzultációnak a vázlatterv beadás előtt meg
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM Április 1. Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja. A délelőtt 10.00 órai szentmisében barkaszentelés. Április 5. Nagycsütörtök Délelőtt 10.00 órakor a Bazilikában olajszentelési
Az építészet társművészetei a romanika korában
Szerkesztette: Vágner Mátyás 2008 Az építészet társművészetei a romanika korában A romanika társművészetei díszítőművészetek. Nem létezik a klasszikus értelemben vett táblakép vagy körplasztika. A forma
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros. (4) Védelem alá helyezte a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete
BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT Krisztinaváros Tabán Gellérthegy Vár Víziváros FŐÉPÍTÉSZ A KERÜLETI HELYI VÉDELEM ALÁ HELYEZETT ÉPÜLETEK ÉPÜLETRÉSZEK ÉS LÁTVÁNYOK JEGYZÉKE Lezárva: 2013. augusztus
GK.TÁROLÓ 33,2882 M2 M2 PINCE ALAPRAJZ M 1 : 200 MUNKA MEGNEVEZÉSE: DEBRECEN, MESTER UTCA 16. (8109/4. HRSZ.) IRODAHÁZ RAJZ MEGNEVEZÉSE ÉS LÉPTÉKE:
H5 H1 H5 H1 M4 M1 M4 M1 H6 H4 H6 H4 H7 H2 H7 H2 21 21 H8 H8 M3 M2 M3 M2 20,0641 14,5640 5 5,5000 5 6 578 5 2,3017 6 800 5 29,3220 28,2851 3 568 5 1,3881 01. 02. 03. 04. 05. 06. 07. 08. 09. H1 H1 10. 11.
8. Róma: államberendezkedés királyság, köztársaság, császárkor. 12. A feudalizmus kialakulása (frank, arab); a második népvándorlás
Tartalomjegyzék Történelem javítóvizsga nappali 9. évfolyam... 2 Történelem javítóvizsga nappali 10. évfolyam... 3 Történelem javítóvizsga nappali 11. évfolyam... 4 Történelem javítóvizsga nappali 12.
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez
Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei
Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras
Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar. Építészmérnök (BSc) Osztatlan Építész Ipari termék- és formatervező mérnök (BSc) Építőművész (BA)
Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Építészmérnök (BSc) Osztatlan Építész Ipari termék- és formatervező mérnök (BSc) Építőművész (BA) Feladatok: Geometrikus testek ábrázolása Rekonstrukció Beszélgetés
ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 5. XIX. SZÁZAD
Választható témák (A2-4, B2-4 tankörök) Építészek John Wood Robert Adam W. Kent Soane Nash Pugin Barry Gabriel Ledoux Boullée Percier és Fontaine Gilly Schinkel Klenze Gärtner Rossi Pollack Hild József
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
M-1 1. számú melléklet a rendelethez: Védelem alatt álló épületek listája. Műemlékek (országos jelentőségű védelem alatt álló épületek)
M-. számú melléklet a rendelethez: Védelem alatt álló épületek listája Műemlékek (országos jelentőségű védelem alatt álló épületek) épület helyrajzi szám r.k. plébániatemplom 3690 református templom 3705
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében
Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes
TEMPLOMVÁRAK. és fiatornyos magas sisakkal koronázott tornya. 196
TEMPLOMVÁRAK Erdély kisebb, mezõvárosias vagy falusi településeinek lakói általában a helység központjában emelkedõ templomukat erõdítették az ellenséges támadások ellen, életük és javaik védelmére. Marosvásárhelyen
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor
PPKE BTK Régészeti Tanszék Záróvizsga és záróvizsga tételsor Záróvizsga A záróvizsgára való bocsátás feltétele az elfogadott szakdolgozat, az előírt tanegységek elvégzése és a kötelező kreditmennyiség
3. rész Az európai gótika szakrális építészete
3. rész Az európai gótika szakrális építészete 6. Gótika "A gótika az első klasszikus művészet, amely teljesen Európában gyökerezik... A romanika hosszú századokon át érlelődik, és a legváltozatosabb keleti,
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 16. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 16. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
Mezopotámia művészete Ókor-2
Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete I.e. III. évezredtől - I.e. IV. század Építészet Ó-Babilónia - agyag, égetett tégla, nád - mozaik, mázas cserép burkolat Zikkuratok (Toronytemplomok):
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)
Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:
Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján
Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA
E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, E X! É p í t é s z i r o d a K f t.
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
200 nap. Firenze. Útinapló. Horváth Tamás, a Széchenyi István Egyetem építész hallgatójának
Feb 13 14 15 16 17 18 19 Feb 20 21 22 23 24 25 26 Feb 27 28 01 02 03 04 05 Már 06 07 08 09 10 11 12 Már 13 14 15 16 17 18 19 Már 20 21 22 23 24 25 26 Már 27 28 29 30 31 01 02 Ápr 03 04 05 06 07 08 09 Ápr
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére
Előgyergyártott konzolos és konzolos támfalas közlekedési vasbeton elemcsaládok a kerékpáros és gyalogos közlekedési területek növelésére Adott esetben hegy- és dombvidéken, vízparton, hídfőknél az egyetlen
2. Bizánci építészet. 2.1. Kora-bizánci építészet (V-VII. sz.)
2. Bizánci építészet Byzantion városát Nagy Konstantin császár tette uralkodói várossá. A Birodalom kettéosztása után (I. Theodosziosz halála, 379) - mint a keleti rész fővárosa - Konstantinápoly fejlődésnek
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
II. Nagy értékű ingóságok
1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban
ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A romanika építészete (X-XIII. sz.)
A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A romanika építészete (X-XIII. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (VII-IX. sz.) Ism. I.) Szórványemlékek 1.) Antik formák továbbélése
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.
CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM
INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ a középszintű feladatlaphoz
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ a középszintű feladatlaphoz Általános tudnivalók Egy választ csak akkor lehet helyesnek tekinteni, ha azonos vagy egyenértékű a javítási útmutatóban feltüntetett
1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
Történelem érettségi adattár
Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkor Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Topográfia...5 Térképek...7 Bevezetı
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN prezentációs anyag
Propedeutika / Bevezetés a művészettörténetbe DETHARD von WINTERFELD TÁRGYRÖGZÍTÉS AZ ÉPÍTÉSZETBEN prezentációs anyag (Összeállította: Havasi Krisztina) TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0052 Propedeutika alprojekt
Stonehenge Kr.e. IV-II. évezred
Kéésszzí ítteettttee:: Koovvááccss Krri isszztti inaa Meeggyyeerri i Útii Áltaal láánnooss IIsskkool laa Feel lkéésszzí íttőő ttaanáárr SSi ikkee Beerrnnaaddeet ttt II.. korrccssoporrtt Koomppl leexx kkaat
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára
- 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa
A buszos körutazásainkhoz tartozó belépődíjak (az árak 1 személyre vonatkoznak) Az árak tájékoztató jellegűek, év közben változhatnak!
A buszos körutazásainkhoz tartozó belépődíjak (az árak 1 személyre vonatkoznak) Az árak tájékoztató jellegűek, év közben változhatnak! Alpesi tájakon Berchtesgaden- Kehlsteinhaus busz+lift 16 Kufstein-
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról
Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási
A művészettörténetírás atyja: Vasari
Reneszánsz művészet A név jelentése: újjászületés, olaszul: rinascimento, franciául: renaissance A kor olasz gondolkodói használják először, saját koruk kulturális teljesítményét az ókorhoz hasonlíthatónak
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz
Értékvizsgálati dokumentáció helyi egyedi védetté nyilvánításhoz Budapest XII. kerület, Csillagvölgyi út 5/b (hrsz. 10452), historizáló nyaraló kerítése Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata 2011
Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában
9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:
Miért Pro Bona coach képzés?
2015. január 26. hétfő, 12:37 Módosítás: 2015. január 26. hétfő, 13:00 Miért Pro Bona coach képzés? Tematikus klubnapok, szupervízió: coach képzéseink jelenlegi és végzett résztvevői számára h avi rendszerességgel
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Az előterjesztés tárgya: A Szegedi Szabadtéri játékok alapítása 85. évfordulójának megünneplése
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Szegedi Szabadtéri játékok alapítása 85. évfordulójának megünneplése Iktatószám:
Rendszerszemléletű stratégiai tervezés
Rendszerszemléletű stratégiai tervezés Dr. Horváth Balázs dékán, tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Közlekedési Tanszék 1 2016. május 9. Tanszéki
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 21. MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
Hőszivattyú. Zöldparázs Kft
Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
BSC N hallgatók részére
TERVEZÉSI SZIGORLAT és ALKOTÓHÉT feladatleírás 2012 ősz BSC N hallgatók részére 4+1 szerállásos tűzoltólaktanya Tervezési helyszín leírása: Hajdúböszörmény nyugati részén, az 1960-as évektől kialakuló
Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán
A lakossági épületenergetikai korszerűsités ösztönzése- alternatív példák Ausztriában és Magyarországon Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán Példák új alternatív ösztönzésről Ausztria Törvény az energiahatékonyságról
Gazdasági biztonság és a kis országok
Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai
http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH
2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,
H A T Á R O Z A T I N D O K O L Á S
Iktatószám: Tárgy: BOO/001/01651-0004/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Ózd Város Önkormányzatát (székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1., adószáma: 15726487-2-05) kötelezem, hogy
Daragó László: Vásár - város - piac - áruház - bevásárlóközpont
Daragó László: Vásár - város - piac - áruház - bevásárlóközpont Az egyre elszaporodó gigászi méretű vásárlásra szolgáló helyek láttán az ember eltöpreng, vajon szükségszerű-e létrejöttük, és, ha igen,
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK
TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek
Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján
1 Veszprém műemlékjegyzéke A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság adatszolgáltatása alapján azonosító. cím hrsz. cím műemléki műemléki megjegyzés javítás véd.kat.
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
HENYIR felhasználói dokumentáció
HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Csengersima, református templom
Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor
Az építőipar számokban
Az építőipar számokban A magyar építőipar az Európai Unión belül 2014. évi termelési érték Ország Mrd Németország 293 Franciaország 164 Nagy-Britannia 157 Olaszország 135 Spanyolország 95 Hollandia 55
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Okresné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 8. ročník, školský rok 2015/16 Testové úlohy pre kategóriu E (7. ročník ZŠ a 2. ročník OG) Megjegyzés:
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a
1. számú melléklet N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a Környezeti értékelés véleményezése Nyíregyháza MJV RT
A gótika építészetének rendszerezése
A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika (St. Denis, Sens, Laon, Noyon, Párizs) B) Érett
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan