Az akusztika, mint a hangok fizikája The acoustic as the physics of sounds
|
|
- Sarolta Péterné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Összefoglalás: Az akusztika, mint a hangok fizikája The acoustic as the physics of sounds Rácz László Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged A hang létrehozása, egységekbe rendezése, több hang együttes megszólaltatása oly módon, hogy az esztétikai élményt adjon, a művészet feladata. A hang kialakulásának, terjedésének, együttes hatásának a vizsgálata, matematikai formulákkal történő leírása a tudomány feladata. A tudomány oldaláról megközelítve a témát egyszerű, könnyen bemutatható kísérletekkel szándékozom a hangok létrehozását, és együttes hangzásukat szemléltetni. A jelen tanulmány első részében a rezgéseket, hullámokat leíró fizikai mennyiségeket, törvényszerűségeket ismertetem. A következő rész a hanggal kapcsolatos fogalmak, jelenségek leírása. Ezután néhány, a hanggal kapcsolatos kísérletet mutatok be, amelyeknek megadom a fizikai és matematikai magyarázatát, levezetését is. Végül a hangszerek megszólalásáról írok néhány gondolatot. Abstract: The creation of a sound, the settlement units, multi-sounding voices combined in such a way as to provide an aesthetic experience is the task of art. It is the task of science to analyse and describe the creation and spreading of the voice with mathematical formulas. I would like to approach the issue by demonstrating the creation and combinating of sounds using simple experiments. In the first part of this study i will describe the physical quantities and regularities of sounds and vibrations. Next I will perform some experiments related to sounds. Then, a few attempts, the sound are introduced which give the physical and mathematical explanation of the derivation as well. Finally I will write some thoughts about making soumds with instruments. Kulcsszavak: rezgések, hullámok, hang, hangtani kísérletek Keywords: vibrations, waves, sound, experiment about sounds. Rezgések, hullámok A test, részecske rezgőmozgást végez, ha két szélső helyzete között periodikusan mozog. Amplitúdónak hívjuk a rezgés maximális kitérését. A frekvencia megmutatja az egységnyi idő alatt bekövetkező rezgések számát. Pl. 50 Hz azt jelenti, hogy s alatt 50 rezgés következik be. Harmonikus rezgőmozgásról akkor beszélünk, ha a kitérés az időnek szinuszos függvényében változik: y Asin t 0 () Ebben a képletben y a kitérés, ami az egyensúlyi helyzettől mért távolságot jelenti, a körfrekvencia, a frekvencia 2 -szerese, 0 a kezdőfázis. A rezgések összeadódásakor az eredő kitérést az egyes kitérések vektori eredője adja. Két harmonikus, egyirányú rezgés 44
2 összege nem szinuszos, de periodikus, tehát rezgés, amelyre példát az. számú ábrán láthatunk.. ábra: A rezgések összetétele Az egyensúlyi helyzetéből kitérített, majd magára hagyott test adott rezgésszámmal végzi a mozgását. Ez a rezgésszám a sajátfrekvencia, amely a rendszer paramétereitől függ. Egy rugón függő test esetén a test tömegétől és a rugó direkciós erejétől: T m 2 (2) D Ha a rezgő rendszerre egy külső periodikus erő hat, akkor a rezgő test átveszi a gerjesztő erő rezgését, és a gerjesztő frekvenciával fog rezegni, rezonancia lép fel akkor, ha a gerjesztő frekvencia és a sajátfrekvencia megegyezik. Például a húr a húrlábon keresztül adja át a rezgését a hangszer testének. Rezonanciakatasztrófa akkor lép fel, ha a csillapítás kismértékű (Tacoma-híd 94. USA). A 2. ábra a rezonanciagörbe, amely a gerjesztő körfrekvencia függvényében adja meg az amplitúdót. A függvénynek ω=ω r esetén van maximuma. 2. ábra: A rezonanciagörbe A mechanikai hullám egy zavar, deformáció időbeli és térbeli terjedése valamilyen rugalmas közegben. Nem a hordozó közeg részecskéi terjednek, hanem a részecskék rezgési állapota. A hullám egyenletében (3) c a terjedési sebesség, x a hullámforrástól mért távolság [2]. x y A sin t (3) c 45
3 A formulából kiolvasható a térbeli és az időbeli periodikusság. A hordozó közeg dimenziója szerint megkülönböztetünk vonalmenti, felületi és térbeli hullámokat. A terjedés iránya szerint transzverzális (keresztirányú) és longitudinális (hosszanti) hullámokat. A keresztirányú rezgések polarizálhatóak, azaz a terjedés iránya és a rezgés iránya által meghatározott sík állandóvá tehető. A folyamatot polarizációnak nevezzük. A hullámot jellemzi a hullámhossz ( ), amely két legközelebbi azonos fázisú pont távolsága. A frekvencia a közeg részecskéinek a frekvenciája. A hullámhossz és a frekvencia szorzata megadja a terjedési sebességet: c f (4) Interferencia néven foglaljuk össze azokat a jelenségeket, amelyek két vagy több hullám (vonulat) adott pontbeli találkozásakor jönnek létre. Koherens, azaz állandó fáziskülönbségű hullámok interferenciáját szuperpozíciónak nevezzük. 2. A hang A hang longitudinális mechanikai hullám, amely szilárd testben lehet transzverzális is. A hang létrejöttéhez szükséges a hangforrás, amely egy rezgő test, húr, lemez vagy levegőoszlop. Feltétel még a hordozó rugalmas közeg, amelyben a rezgési állapot terjed. Vákuumban nincs hang. A hang terjedési sebessége 0 0 C esetén 33 m/s. A hangsebesség hőmérsékletfüggését a következőképlet adja meg: c (33,5 0,6 T) m/s (5) Az eltérő gázok esetén a terjedési sebesség különböző. Ha héliumot lélegzünk be, a nagyobb terjedési sebesség miatt a hangunk magasabb lesz. Vízben a hangsebesség 500 m/s, míg keményfában a rostok irányában akár 5000 m/s is lehet. Az emberi fül által érzékelt hang frekvencia-tartománya 20 Hz Hz. 20 Hz alatt infrahangról, Hz felett ultrahangról beszélünk. Az ultrahangnak szerepe van az állatok kommunikációjában, felhasználják az iparban, gyógyászatban, orvosi diagnosztikában. A frekvencia határozza meg a hangmagasságot. Az életkor előrehaladtával az érzékelés felső határa általában csökken. A hangok különbségét, vagyis a hangközöket a frekvenciák aránya határozza meg. Például az oktáv 2: ( Hz), a kvint 3:2, a kvart 4:3 arányt jelent. A dúr hangsor hangjai, 9/8, 5/4, 4/3, 3/2, 5/3, 5/8, 2 frekvencia arányban követik egymást. A beszédhang körülbelül egy oktáv, férfiaknál Hz, nőknél Hz. A hangerősséget jellemzi a hangintenzitás (hangenergia-áram sűrűség), amely az időegység alatt egységnyi felületen átáramló energiát jelenti. Mértékegysége W/m 2. Az éppen hallható hang 0-2 W/m 2, a fájdalomküszöb W/m 2. A nagyon nagy különbségek miatt használják a logaritmikus decibel skálát, amelyben az intenzitások arányának a logaritmusát adják meg (viszonyszám) [2]. Ebben a skálában a hallásküszöb 0 db, a színházi csend 30 db, koncert, disco 00 db, a fájdalomküszöb 20 db, a sugárhajtású repülőgép hangja 30 m-ről 50 db. A doppler jelenséget akkor tapasztaljuk, ha a megfigyelő és a hangforrás egymáshoz képest mozog. Közeledéskor magasabb hangot észlelünk, távolodáskor alacsonyabbat, mint a hangforrás által kiadott hang. A C-vel jelölt irányban hullámhossz-csökkenés, azaz frekvencia-növekedés figyelhető meg, az A-val jelölt irányban pedig fordítva (3. ábra). 46
4 3. ábra: Doppler-effektus Hangrobbanás akkor jön létre, amikor a hullámforrás sebessége átlépi a hangsebességet. Az egymásra rakódó hanghullámok miatt ilyenkor kis térrészben nagy energia áramlik, amely a földfelszínen is végigsöpör. Ez tapasztalható a vadászrepülőgépek esetén, vagy ostorcsapáskor is. Ha a hullámforrás sebessége nagyobb, mint a hang terjedési sebessége, akkor a hullámfrontok burkolója egy kúpfelület (4. ábra). 4. ábra: Mach-kúp A mach-szám (M) megmutatja, hogy a hullámforrás sebessége hányszorosa a hullám adott közegbeli sebességének. 3. Hangtani kísérletek, a hullámokkal kapcsolatos jelenségek A hang ugyanúgy rendelkezik hullámtulajdonságokkal, mint minden mechanikai hullám. Ilyen tulajdonság a visszaverődés, törés, elhajlás, elnyelődés, interferenciára való készség. Ebben a pontban ezeknek a szemléltetésére írok le néhány kísérletet. -A lebegés jelensége két hangvillával A lebegés két közel azonos frekvenciájú rezgés eredője, amely a hang lüktetését eredményezi. Az egyes frekvencia-arányokhoz tartozó eredőket az 5. ábrán láthatjuk. f 2: 24 47
5 f 22 : 24 f 23: 24 f 24 : ábra: Lebegés A jelenség matematikailag a következő formában írható le: y ( t) Asin t, y2( t) Asin 2t (6) a két rezgés kitérése az idő függvényében, az eredő rezgés: 2 2 y( t) Asin t Asin 2t 2Acos t sin t (7) 2 2 A (7) kifejezésből látható, hogy az amplitúdó periodikusan változik: A A cos 2 * 2 2 t (8) Ennek a lüktetése annál lassabb, minél kisebb az 2 különbség, azaz minél közelebb van a két hang egymáshoz [2]. Ezt be lehet mutatni például egy gitár két azonos hangon lefogott húrjával [3]. Ha nem pontosan egyezik meg a két frekvencia, akkor a hangerősség ismétlődő erősödését, gyengülését vehetjük észre. Hangolással ez a jelenség megszűnik. Két közel azonos frekvenciájú hangvillával is szemléltethető a jelenség. [] - Interferencia a hangvilla két ága között Az interferencia koherens hullámok találkozásakor kialakuló jelenség. Az 6. ábrán vízhullámok interferenciája látható két hullámforrással. 48
6 6. ábra: Interferencia felületi hullámok találkozásakor Adott pontban azonos fázis esetén erősítést, ellentétes fázisú találkozáskor gyengítést, kioltást figyelhetünk meg. Az erősítés feltétele az, hogy az adott pontban az útkülönbség a félhullámhossz páros számú többszöröse legyen [2]: s s2 s 2k, k Z 2 (9) A gyengítés feltétele az, hogy az útkülönbség a félhullámhossz páratlan számú többszöröse legyen [2]: s s2 s (2k ), k Z 2 (0) Az állandó fáziskülönbségű pontok mértani helye hiperbola. Az ábrán több hiperbola ág is megkülönböztethető. Az interferenciát megfigyelhetjük úgy, hogy a megszólaltatott hangvillát a fülünk elé tesszük. A hangvilla két ága egy-egy hullámforrás, amelyből koherens hullámok indulnak ki. Ha a hangvillát forgatjuk, akkor a hang erősödését illetve gyengülését halljuk. [] - Állóhullámok a húron Állóhullám úgy jöhet létre, hogy a húron haladó, illetve a rögzített végről visszaverődő, egymással szemben haladó hullámok állandó fáziskülönbséggel találkoznak adott pontban. Olyan frekvenciák esetén következhet be, amely esetén egész számú duzzadóhely, illetve csomópont jelenik meg a húron (7. ábra). 7. ábra: Állóhullámok húron 49
7 A csomópont nélküli rezgés az alaprezgés. Általában ez szól a leghangosabban, Az,2,3, csomóponttal rendelkező rezgéshullámok a felharmonikusok, röviden felhangok. A frekvenciák aránya f : f3 : f4 : 2:3: 4. Az alaphang és az első felhang aránya :2, azaz oktáv hangköznek felel meg, az első és a második felhang arány 2:3, azaz kvint hangköz. - Üveghang a húron A megpendített húron egyszerre szólal meg az alaprezgés a felhangokkal együtt (8. ábra). 8. ábra: Különböző állóhullámok egy húron Ha megszüntetjük az alaprezgést, akkor az első felhang hangzik legerősebben. Ezt úgy érjük el, hogy finoman hozzáérünk a rezgő húr felezési pontjához. Ha a húr harmadánál érintjük meg a húrt, akkor a második felhangot halljuk. További üveghangokat úgy kapunk, hogy a negyedénél, ötödénél, stb. érintjük meg a húrt. Ezek egyre halkabban jelennek meg. [] - Hangszín a húr esetén A hangszínt az alaphang és a felhangok aránya, összetétele határozza meg (9. ábra). 9. ábra: Hangszín, rezgések eredője Az ábrán a kékkel jelölt alaprezgéshez a sárga, illetve zöld színnel jelölt első és második felhangot adjuk hozzá. A pirossal jelölt eredő rezgés alakja a hangszínt határozza meg. A hangszín a hangszerre jellemző, de függ a megszólaltatás módjától. Hegedű esetén eltérő hangszínt kapunk, ha vonóval szólaltatjuk meg, vagy ha pengetjük. A harmonikus hullámot tiszta hangnak nevezzük (pl. hangvilla). A harmonikus rezgések által létrehozott rezgés a zenei hang. Néhány hangszer hangszínét jelentő rezgés képét láthatjuk a 0. ábrán. 0. ábra: Hangszerek rezgése 50
8 - A hangsebesség mérése rezonáló légoszloppal Vízzel teli üveghengerbe egy műanyag csövet tolunk. A cső szabad végéhez ismert frekvenciájú (pl. 440 Hz, normál a ) megpendített hangvillát teszünk, és változtatjuk a merülés mélységét (. ábra).. ábra: A hangsebesség mérése Bizonyos levegőoszlop nagyságok esetén, a hangvilla rezgése felerősödik, Ilyenkor állóhullám jön létre a levegőoszlopban, a levegő átveszi és felerősíti a hangvilla rezgését []. A nyitott végnél duzzadóhely, a vízfelszínnél csomópont alakul ki. A csövet tovább emelve egy adott magasságnál újból rezonanciát tapasztalunk (2. ábra). Mérjük meg a levegőoszlopok hosszát mindkét esetben. A különbségük a félhullámhosszal egyenlő. Innen a terjedési sebesség a hullámhossz és a frekvencia szorzataként meghatározható. m c f 340 () s 2. ábra: Rezonáló légoszlopok. 4. A hangszerek megszólalása Egy hangszer megszólalásának szükséges feltételei a hangforrás, amely lehet rugalmas szilárd test - húr, pálca, lemez- vagy levegőoszlop, illetve a hangszer teste, amely rezonátor és hangsugárzó, azaz átveszi a rezgést, és azt felerősíti. A hangforrás és a hangszer teste együtt határozza meg a hangszínt és a hangerősséget. Szép, erős hangzást jól elkészített hangszer tud létrehozni. Ennek a megalkotásához, új hangszerek megépítéséhez fel lehet használni a modern tudományok - az akusztika, a mérés- és anyagtudományok, a számítástechnikaeredményeit is. 5
9 Következtetések Természetesen az általam leírt kísérleteken kívül nagyon sok, érdekes jelenség bemutatásával tudjuk szemléltetni a hangok kialakulását, együttes megszólalását. Ezen kívül nagyon érdekes lehet még azt megismerni, hogy az élőlények -köztük az ember is- milyen módon érzékelik, és bocsátják ki a hangot. A művész, a zenehallgató, a zenét tanító ember számára alapvető fontosságú az akusztikai fogalmak, jelenségek ismerete. A dokumentációban szereplő szerkesztéseket geogebra programmal állítottam elő [4]. Ezzel a szerkesztő programmal animációkat is létre lehet hozni, amellyel még szemléletesebbé tehető a hang létrejötte. Irodalomjegyzék: [] FIZIKAI KÍSÉRLETEK GYÜJTEMÉNYE I. (200) Typotex (Juhász András) [2] Budó Ágoston Kísérleti fizika I. (970) Nemzeti Tankönyvkiadó (997) [3] Művészeti motivációs példák a fizika tanításához TDK, Molnár Milán Szeged [4] geogebra.com Szerző Rácz László: Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, Koszorú u , raczl47@gmail.com 52
A HANG MINT MECHANIKAI HULLÁM
A HANG MINT MECHANIKAI HULLÁM I. Célkitűzés: Hullámok alapvető jellemzőinek megismerése. A hanghullám fizikai tulajdonságai és a hang érzet összefüggéseinek bemutatása. Fourier-transzformáció alapjainak
rezegnek, mások pedig nyugalomban maradnak. Ezek a csomópontok. Ha mindkét végén L = nλ n
Állóhullám kötélen 1. Elméleti háttér A hullámok alapvető tulajdonságai egyszerűen tanulmányozhatók kötélen kialakult állóhullámok segítségével. A hullámoknak ez a típusa gyakran megfigyelhető mindennapi
Házi dolgozat. Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez. Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve)
Házi dolgozat Minta a házi dolgozat formai és tartalmi követelményeihez Készítette: (név+osztály) Iskola: (az iskola teljes neve) Dátum: (aktuális dátum) Tartalom Itt kezdődik a címbeli anyag érdemi kifejtése...
Jelek tanulmányozása
Jelek tanulmányozása A gyakorlat célja A gyakorlat célja a jelekkel való műveletek megismerése, a MATLAB környezet használata a jelek vizsgálatára. Elméleti bevezető Alapműveletek jelekkel Amplitudó módosítás
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata
Mágneses szuszceptibilitás vizsgálata Mérést végezte: Gál Veronika I. A mérés elmélete Az anyagok külső mágnesen tér hatására polarizálódnak. Általában az anyagok mágnesezhetőségét az M mágnesezettség
Ha vasalják a szinusz-görbét
A dolgozat szerzőjének neve: Szabó Szilárd, Lorenzovici Zsombor Intézmény megnevezése: Bolyai Farkas Elméleti Líceum Témavezető tanár neve: Szász Ágota Beosztása: Fizika Ha vasalják a szinusz-görbét Tartalomjegyzék
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika
[GVMGS11MNC] Gazdaságstatisztika 4 előadás Főátlagok összehasonlítása http://uni-obudahu/users/koczyl/gazdasagstatisztikahtm Kóczy Á László KGK-VMI Viszonyszámok (emlékeztető) Jelenség színvonalának vizsgálata
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
Üzembehelyezıi leírás
Üzembehelyezıi leírás MADE IN ITALY TECHNIKAI ADATOK Falra szerelve Lefedettség 15 m, 90 Mikrohullámú frekvencia 10.525 GHz Jelfeldolgozás DSP(Digital Signal Processing) Érzékelési távolság 3-15 m Érzékelési
Beszédinformációs rendszerek. Alapvető beszédakusztika I.
Beszédinformációs rendszerek Alapvető beszédakusztika I. 1 Beszédinformációs rendszerek - Alapvető beszédakusztika I. Kiss Gábor kiss.gabor@tmit.bme.hu IB.156. Miért jó ez a gyakorlat? 2 Hallás Mivel hallunk?
KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.
KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I 15 XV DIFFERENCIÁLSZÁmÍTÁS 1 DERIVÁLT, deriválás Az f függvény deriváltján az (1) határértéket értjük (feltéve, hogy az létezik és véges) Az függvény deriváltjának jelölései:,,,,,
Hangtan II. Horváth András SZE, Fizika és Kémia Tsz. 2006. szeptember 29.
Hangtan II. Horváth András SZE, Fizika és Kémia Tsz. 2006. szeptember 29. Bevezetés Egyszerűsítések Jelölések A gázrétegek Kapcsolat a térfogat és a nyomás között A hullámegyenlet A hangsebesség Érdekességek
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DE OEC) Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, igazgató: Szöllősi János, egyetemi tanár
Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DE OEC) Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet, igazgató: Szöllősi János, egyetemi tanár Biofizikai Tanszék (1. félév) vezető: Panyi György, egyetemi
Reológia 2. Bányai István DE Kolloid- és Környezetkémiai Tanszék
Reológia 2 Bányai István DE Kolloid- és Környezetkémiai Tanszék Mérése nyomásesés áramlásra p 1 p 2 v=0 folyás csőben z r p 1 p 2 v max I V 1 p p t 8 l 1 2 r 2 x Höppler-típusú viszkoziméter v 2g 9 2 testgömb
Egyszerű áramkörök vizsgálata
A kísérlet célkitűzései: Egyszerű áramkörök összeállításának gyakorlása, a mérőműszerek helyes használatának elsajátítása. Eszközszükséglet: Elektromos áramkör készlet (kapcsolótábla, áramköri elemek)
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
Jelölje meg (aláhúzással vagy keretezéssel) Gyakorlatvezetőjét! Györke Gábor Kovács Viktória Barbara Könczöl Sándor. Hőközlés.
MŰSZAKI HŐTAN II.. ZÁRTHELYI Adja meg az Ön képzési kódját! N Név: Azonosító: Terem Helyszám: K - Jelölje meg (aláhúzással vagy keretezéssel) Gyakorlatvezetőjét! Györke Gábor Kovács Viktória Barbara Könczöl
A Tömegspektrométer elve AZ ATOMMAG FIZIKÁJA. Az atommag szerkezete (40-44 oldal) A tömegspektrométer elve. Az atommag komponensei:
AZ ATOMMAG FIZIKÁJA Az atommag szerkezete (40-44 oldal) A tömegspektrométer elve Az atommag komponensei izotópok Tömeghiány, kötési energia, stabilitás Magerők Magmodellek Az atommag stabilitásának tényezői
Ultrahangos mérőfej XRS-5. Használati utasítás SITRANS. XRS-5 mérőfej Használati utasítás
Ultrahangos mérőfej XRS-5 Használati utasítás SITRANS 1 Tartalom Ismertető... 3 Áttekintés... 3 Külső méretek... 4 Telepítés... 5 Elektromos bekötések... 7 Közvetlen csatlakoztatás... 7 Kábel toldás...
Párhuzamos programozás
Párhuzamos programozás Rendezések Készítette: Györkő Péter EHA: GYPMABT.ELTE Nappali tagozat Programtervező matematikus szak Budapest, 2009 május 9. Bevezetés A számítástechnikában felmerülő problémák
Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 2011/2012-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória
Bolyai János Matematikai Társulat Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny 011/01-es tanév első (iskolai) forduló haladók I. kategória Megoldások és javítási útmutató 1. Az ábrán látható ABC derékszögű háromszög
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
Egységes jelátalakítók
6. Laboratóriumi gyakorlat Egységes jelátalakítók 1. A gyakorlat célja Egységes feszültség és egységes áram jelformáló áramkörök tanulmányozása, átviteli karakterisztikák felvétele, terhelésfüggőségük
[MECHANIKA- HAJLÍTÁS]
2010. Eötvös Loránd Szakközép és Szakiskola Molnár István [MECHANIKA- HAJLÍTÁS] 1 A hajlításra való méretezést sok helyen lehet használni, sok mechanikai probléma modelljét vissza lehet vezetni a hajlítás
A mérések eredményeit az 1. számú táblázatban tüntettük fel.
Oktatási Hivatal A Mérések függőleges, vastag falú alumínium csőben eső mágnesekkel 2011/2012. tanévi Fizika Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő feladatának M E G O L D Á S A I. kategória. A
Földrajzi helymeghatározás
A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,
Programozható irányítóberendezések és szenzorrendszerek ZH. Távadók. Érdemjegy
Név Neptun-kód Hallgató aláírása 0-15 pont: elégtelen (1) 16-21 pont: elégséges (2) 22-27 pont: közepes (3) 28-33 pont: jó (4) 34-40 pont: jeles (5) Érzékelők jellemzése Hőmérsékletérzékelés Erő- és nyomásmérés
1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév
MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt
Egyre nagyobb profitot generálnak a mobiltelefonnal végzett vásárlások, és egyre többet hezitálunk vásárlás előtt 2016 ban még nagyobb hangsúlyt kapnak az e kereskedelmeben az okostelefonok. 2015 ben még
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (13. fejezet)
Áramlástechnikai gépek soros és párhuzamos üzeme, grafikus és numerikus megoldási módszerek (3. fejezet). Egy H I = 70 m - 50000 s /m 5 Q jelleggörbéjű szivattyú a H c = 0 m + 0000 s /m 5 Q jelleggörbéjű
Környezet. A. Fizikai környezet. A munkakörnyezet ergonómiai értékelése
A munkakörnyezet ergonómiai értékelése Területei: (Munkatevékenység) (Munkahely-elrendezés) (Használati eszközök) A. Fizikai környezet B. Szociális környezet Környezet A. Fizikai környezet 1. Világítás
Bevezetés a lágy számítás módszereibe
BLSZM-07 p. 1/10 Bevezetés a lágy számítás módszereibe Nem fuzzy halmaz kimenetű fuzzy irányítási rendszerek Egy víztisztító berendezés szabályozását megvalósító modell Viselkedésijósló tervezési példa
ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA, KIRCHHOFF I. TÖRVÉNYE, A CSOMÓPONTI TÖRVÉNY ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA. 1. ábra
ELLENÁLLÁSOK PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁSA Három háztartási fogyasztót kapcsoltunk egy feszültségforrásra (hálózati feszültségre: 230V), vagyis közös kapocspárra, tehát párhuzamosan. A PÁRHUZAMOS KAPCSOLÁS ISMÉRVE:
A jelenség magyarázata. Fényszórás mérése. A dipólus keletkezése. Oszcilláló dipólusok. A megfigyelhető jelenségek. A fény elektromágneses hullám.
Fényszórás mérése A jelenség magyarázata A megfigyelhető jelenségek A fény elektromágneses hullám. Az elektromos tér töltésekre erőhatást fejt ki. A dipólus keletkezése Dipólusok: a pozitív és a negatív
BETONACÉLOK HAJLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES l\4"yomaték MEGHATÁROZÁSÁNAK EGYSZERŰ MÓDSZERE
BETONACÉLOK HAJLÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES l\4"yomaték MEGHATÁROZÁSÁNAK EGYSZERŰ MÓDSZERE BACZY"SKI Gábor Budape?ti 1Iűszaki Egyetem, Közlekedésmérnöki Kar Epítő- és Anyagmozgató Gépek Tanszék Körkeresztmetszet{Í
EÖTVÖS LABOR EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM TATA FELADATLAPOK FIZIKA. 11. évfolyam. Gálik András. A Tatai Eötvös József Gimnázium Öveges Programja
FELADATLAPOK FIZIKA 11. évfolyam Gálik András ajánlott korosztály: 11. évfolyam 1. REZGÉSIDŐ MÉRÉSE fizika-11-01 1/3! BALESETVÉDELEM, BETARTANDÓ SZABÁLYOK, AJÁNLÁSOK A mérés során használt eszközökkel
VASÚTI PÁLYA DINAMIKÁJA
VASÚTI PÁLYA DINAMIKÁJA Dynamics of the railway track Liegner Nándor BME Út és Vasútépítési Tanszék A vasúti felépítmény szerkezeti elemeiben ébredő igénybevételek A Zimmermann Eisenmann elmélet alapján
Külső fül: Középfül: Belső fül:
Hallási illúziók 1 A hallásról általában Kocsis Zsuzsanna MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet BME Kognitív Tudományi Tanszék Külső fül: fülkagyló, hallójárat irányított mikrofon A hallás
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
A robbanékony és a gyorserő fejlesztésének elmélete és módszerei
A robbanékony és a gyorserő fejlesztésének elmélete és módszerei Tihanyi József Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Biomechanika, Kineziológia és informatika tanszék Budapest, 2014.
1. Mintapélda, amikor a fenék lekerekítési sugár (Rb) kicsi
1 Mélyhúzott edény teríték méretének meghatározása 1. Mintapélda, amikor a fenék lekerekítési sugár (Rb) kicsi A mélyhúzott edény kiindulási teríték átmérőjének meghatározása a térfogat-állandóság alapján
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 12 KRISTÁLYkÉMIA XII. KÖTÉsTÍPUsOK A KRIsTÁLYOKBAN 1. KÉMIAI KÖTÉsEK Valamennyi kötéstípus az atommag és az elektronok, illetve az elektronok egymás közötti
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
DEMONSTRÁCIÓS- ÉS TANULÓKÍSÉRLETI ESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSE
Tartalmasan és érdekesen Ami a korszerű tananyag mögött áll (szakmódszertan) DEMONSTRÁCIÓS- ÉS TANULÓKÍSÉRLETI ESZKÖZÖK KÉSZÍTÉSE Szendreiné Boncz Ildikó Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi
A nyugalomban levő levegő fizikai jellemzői. Dr. Lakotár Katalin
A nyugalomban levő levegő fizikai jellemzői Dr. Lakotár Katalin Száraz, nyugalomban levő levegő légköri jellemzői egyszerűsített légkör modell állapotjelzői: sűrűség vagy fajlagos térfogat térfogategységben
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY FŐVÁROSI DÖNTŐ SZÓBELI (2005. NOVEMBER 26.) 5. osztály
5. osztály Írd be az ábrán látható hat üres körbe a 10, 30, 40, 60, 70 és 90 számokat úgy, hogy a háromszög mindhárom oldala mentén a számok összege 200 legyen! 50 20 80 Egy dobozban háromféle színű: piros,
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Órai kidolgozásra: 1. feladat Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk,
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia Új 9.-es fizikatankönyveink (NAT 2012) Minden tankönyvhöz: Útmutató és tanmenetjavaslat Feladatok részletes megoldása NTK Player - digitális tananyag
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT
HÁLÓZATSEMLEGESSÉG - EGYSÉGES INTERNET SZOLGÁLTATÁS-LEÍRÓ TÁBLÁZAT - 2016.04.01 után kötött szerződésekre Díjcsomag neve Go Go+ Go EU Go EU+ Kínált letöltési sebesség - 3G 42 Mbit/s 42 Mbit/s 42 Mbit/s
Definíció (hullám, hullámmozgás):
Hullámmozgás Példák: Követ dobva a vízbe a víz felszíne hullámzani kezd. Hajó úszik a vízen, akkor hullámokat kelt. Hullámokat egy kifeszített kötélen is kelthetünk. Ha a kötés egyik végét egy falhoz kötjük,
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI
SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 11 KRISTÁLYkÉMIA XI. ATOMOK És IONOK 1. AZ ATOM Az atom az anyag legkisebb olyan része, amely még hordozza a kémiai elem jellegzetességeit. Ezért az ásványtanban
1. Az ultrahangot a hajózásban navigációs célokra már a diagnosztikai felhasználást megelőzően is alkalmazták.
3. ULTRAHANGTECHNIKA 3. Bevezető Az ultrahang, mint a mechanikus anyagrezgéseknek egy speciális, hallható tartomány feletti frekvenciájú tartománya, már több évszázada ismert. Ugyancsak rég ismertek a
31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Környezet. A munkakörnyezet ergonómiai. Területei: (Munkatevékenység) (Munkahely-elrendezés) (Használati eszközök) A. Fizikai környezetk
A munkakörnyezet ergonómiai értékelése 2 Környezet Területei: (Munkatevékenység) (Munkahely-elrendezés) (Használati eszközök) A. Fizikai környezet (B. Szociális környezet) A. Fizikai környezetk 3 1.1 Fénytani
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2012. NOVEMBER 24.) 3. osztály
3. osztály Két szám összege 33. Mennyi ennek a két számnak a különbsége, ha az egyik kétszerese a másiknak? Hány olyan háromjegyű szám van, amelyben a számjegyek összege legalább 25? 4. osztály A Zimrili
2.1 Fizika - Mechanika 2.1.5 Rezgések és hullámok. Mechanikai rezgések és hullámok Kísérletek és eszközök mechanikai rezgésekhez és hullámokhoz
Mechanikai rezgések és hullámok Kísérletek és eszközök mechanikai rezgésekhez és hullámokhoz Rugós inga, súlyinga (matematikai inga), megfordítható inga P0515101 Állványanyagokból különböző felépítésű
Kooperáció és intelligencia
Kooperáció és intelligencia Tanulás többágenses szervezetekben/2 Tanulás több ágensből álló környezetben -a mozgó cél tanulás problémája (alapvetően megerősítéses tanulás) Legyen az ágens közösség formalizált
MATEMATIKA HETI 3 ÓRA
EURÓPAI ÉRETTSÉGI 010 MATEMATIKA HETI 3 ÓRA IDŐPONT : 010. június 4. A VIZSGA IDŐTARTAMA : 3 óra (180 perc) MEGENGEDETT SEGÉDESZKÖZÖK : Európai képletgyűjtemény Nem programozható, nem grafikus kalkulátor
Mikrohullámok vizsgálata. x o
Mikrohullámok vizsgálata Elméleti alapok: Hullámjelenségen valamilyen rezgésállapot (zavar) térbeli tovaterjedését értjük. A hullám c terjedési sebességét a hullámhossz és a T rezgésido, illetve az f frekvencia
Futball Akadémia 9-11. évf. Fizika
3.2.08.1 a 2+2+2 9. évfolyam E szakasz legfőbb pedagógiai üzenete az, hogy mindennapjaink világa megérthető, mennyiségileg megközelíthető, sajátos összefüggésekkel leírható, és ez a tudás a mindennapi
A táblázatkezelő felépítése
A táblázatkezelés A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelő felépítése Címsor: A munkafüzet címét mutatja, és a program nevét, amivel megnyitottam. Menüszalag: A menüsor segítségével használhatjuk az
Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között
Dr. Nyári Tibor Bár a digitális technológia nagyon sokat fejlődött, van még olyan dolog, amit a digitális fényképezőgépek nem tudnak: minden körülmények között tökéletes színeket visszaadni. A digitális
Hálózati alapismeretek
Hálózati alapismeretek 4. A kábelek tesztelése 1. Frekvenica alapú kábeltesztelés 2. Jelek és zajok Hullámok A hullám egyik helyről a másikra haladó energia Magasság - amplitúdó Periódus - frekvencia Frekvencia:
Analízis elo adások. Vajda István. 2012. szeptember 24. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)
Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem 1/8 A halmaz alapfogalom, tehát nem definiáljuk. Jelölés: A halmazokat általában nyomtatott nagybetu vel jelöljük Egy H halmazt akkor tekintünk
Vodafone GPRS Kapcsolat létrehozása Win2000 alatt a Connect Me használata nélkül
Vodafone GPRS Kapcsolat létrehozása Win2000 alatt a Connect Me használata nélkül - A képek az angol verziót mutatják - 29/03/2004 1 Start menü Magyar: Start menü Beállítások Telefonos kapcsolatok Ha itt
Javítóvizsga témakörei matematika tantárgyból
9.osztály Halmazok: - ismerje és használja a halmazok megadásának különböző módjait, a halmaz elemének fogalmát - halmazműveletek : ismerje és alkalmazza gyakorlati és matematikai feladatokban a következő
Bagosi Róbert Fizika jegyzet. Készítette: Bagosi Róbert
FIZIKA JEGYZET Készítette: Bagosi Róbert 2016 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 KINEMATIKA...7 SKALÁR- ÉS VEKTORMENNYISÉGEK...7 A TESTEK MOZGÁSÁNAK TANULMÁNYOZÁSA...7 A TESTEK MOZGÁSÁNAK LEÍRÁSÁVAL KAPCSOLATOS
Fluxus. A G vektormező V egyszeresen összefüggő, zárt felületre vett fluxusa:
Matematikai alapok Fluxus A G vektormező V egyszeresen összefüggő, zárt felületre vett fluxusa: GF d V Divergencia Koordinátaredszertől független definíció: div G lim V Descartes-féle koordináták esetén:
3. KÖRGEOMETRIA. 3.1. Körrel kapcsolatos alapismeretek
3. KÖRGEOMETRIA Hajós György: Bevezetés a geometriába, Tankönyvkiadó, Budapest, 89 109. és 121. oldal. Pelle Béla: Geometria, Tankönyvkiadó, Budapest, 86 97. és 117 121. oldal. Kovács Zoltán: Geometria,
Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ
v2.9.28 Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu Árverés létrehozása Az árverésre
Lendület, lendületmegmaradás
Lendület, lendületmegmaradás Ugyanakkora sebességgel mozgó test, tárgy nagyobb erőhatást fejt ki ütközéskor, és csak nagyobb erővel fékezhető, ha nagyobb a tömege. A tömeg és a sebesség együtt jellemezheti
MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET 2012-2013 11. OSZTÁLY
MAGISTER GIMNÁZIUM TANMENET 2012-2013 11. OSZTÁLY Heti 3 óra Évi 111 óra Készítette: Ellenőrizte: Literáti Márta matematika tanár.. igazgató Másodfokú egyenletek. Ismétlés 1. óra: Másodfokú egyenletek,
Fizika 11. osztály. 1. Mágneses mező szemléltetése és mérése, mágneses pörgettyű (levitron)... 2. 2. Lenz törvénye: Waltenhofen-inga, Lenz-ágyú...
Fizika 11. osztály 1 Fizika 11. osztály Tartalom 1. Mágneses mező szemléltetése és mérése, mágneses pörgettyű (levitron)............. 2 2. Lenz törvénye: Waltenhofen-inga, Lenz-ágyú......................................
Sillabusz az Orvosi kémia szemináriumokhoz. Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2010/2011. 1
Sillabusz az Orvosi kémia szemináriumokhoz 1. Az anyag Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar 2010/2011. 1 Kémia: az anyag tudománya Kémia: az anyagok összetételével, szerkezetével, tulajdonságaival
Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD)
Laborgyakorlat Logikai áramkörök számítógéppel segített tervezése (CAD) Kombinációs LABOR feladatok Laborfeladat: egyszerű logikai kapuk vizsgálata Logikai műveletek Tervezz egy egyszerű logikai kapukat
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Koordináta - geometria I.
Koordináta - geometria I. DEFINÍCIÓ: (Helyvektor) A derékszögű koordináta - rendszerben a pont helyvektora az origóból a pontba mutató vektor. TÉTEL: Ha i az (1; 0) és j a (0; 1) pont helyvektora, akkor
2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia
. márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer
Elektrokardiográfia. Az EKG jel kialakulása. Az EKG jel kialakulása. Dr. Zupán Kristóf Ph. D. 2013.03.12.
Elektrokardiográfia Dr. Zupán Kristóf Ph. D. 2013.03.12. depolarizáció és a repolarizáció terjedése alatt 0 depolarizáció és a repolarizáció terjedése alatt 0 Nyugalmi helyzet Depolarizált állapot Depolarizáció
1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.
1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét
Analízis elo adások. Vajda István. 2012. október 3. Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem. Vajda István (Óbudai Egyetem)
Vajda István Neumann János Informatika Kar Óbudai Egyetem / 40 Fogalmak A függvények értelmezése Definíció: Az (A, B ; R ) bináris relációt függvénynek nevezzük, ha bármely a A -hoz pontosan egy olyan
Hullámok, hanghullámok
Hullámok, hanghullámok Hullámokra jellemző mennyiségek: Amplitúdó: a legnagyobb, maximális kitérés nagysága jele: A, mértékegysége: m (egyéb mértékegységek: dm, cm, mm, ) Hullámhossz: két azonos rezgési
Szervezeti formák bemutatása
Szervezeti formák bemutatása Szakgyógyszerész-jelöltek képzése Király Gyula Szervezet fogalma Csoportot egyének tulajdonságai és a köztük zajló interakciók hoznak létre. Szervezet: egymással összefüggő
Henger körüli áramlás. Henger körüli áramlás. Henger körüli áramlás 2015.03.02. ρ 2. R z. R z = 2 2. c A. = 4c. c p. = 2c. y/r 1.5.
5.3.. Henger körüli áramlás y/r.5.5.5 x/r.5 3 3 R w z + z R R iϑ e r R R z ( os ϑ + i sin ϑ ) Henger körüli áramlás ( os ϑ i sin ϑ ) r R + [ ϑ + sin ϑ ] ( ) ( os ) r R r R os ϑ + os ϑ + sin ϑ 444 3 r R
3. alkalom, gyakorlat
Vegyület-félvezető struktúrák technológiája és alkalmazásaik: III-V és II-VI típusú vegyület-félvezetők; direkt és indirekt sávszerkezet; optikai tulajdonságok és alkalmazásuk 3. alkalom, gyakorlat A GYAKORLAT
REZGÉSDIAGNOSZTIKA ALAPJAI
TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 SZTE Mérnöki Kar Műszaki Intézet, Duális és moduláris képzésfejlesztés alprogram (1a) A rezgésdiagnosztika gyakorlati alkalmazása REZGÉSDIAGNOSZTIKA ALAPJAI Forgács Endre
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
Mintavételező és tartó áramkörök
8. Laboratóriumi gyakorlat Mintavételező és tartó áramkörök 1. A dolgozat célja A mintavételező és tartó (Sample and Hold S/H) áramkörök működésének vizsgálata, a tároló kondenzátor értékének és minőségének
Akusztikus Impedancia mérések kivitelezése elektromos analógiák alapján 1. Bevezetés
Akusztikus Impedancia mérések kivitelezése elektromos analógiák alapján. Bevezetés Az analógiákra épülő gondolatmenetünk alapjai: A tapasztalat szerint az extenzívek konduktív áramlását az adott extenzívhez
Akusztika terem. Dr. Reis Frigyes előadásának felhasználásával
Akusztika terem Dr. Reis Frigyes előadásának felhasználásával Hangenergia-eloszlás a különböző jellegű zárt terekben - a hangteljesítményszint és a hangnyomásszint közötti összefüggést számos tényező befolyásolja:
IGAZ-HAMIS ÁLLÍTÁSOK
IGAZ-HAMIS ÁLLÍTÁSOK 1. Az átlagsebesség a kezdő- és végsebesség számtani közepe. 2. A gyorsulásvektor nagysága egyenlő a sebességvektor nagyságának időderiváltjával. 3. Görbe vonalú mozgást végző tömegpont
2. OPTIKA 2.1. Elmélet 2.1.1. Geometriai optika
2. OPTIKA 2.1. Elmélet Az optika tudománya a látás élményéből fejlődött ki. A tárgyakat azért látjuk, mert fényt bocsátanak ki, vagy a rájuk eső fényt visszaverik, és ezt a fényt a szemünk érzékeli. A
1. A hang, mint akusztikus jel
1. A hang, mint akusztikus jel Mechanikai rezgés - csak anyagi közegben terjed. A levegő molekuláinak a hangforrástól kiinduló, egyre csillapodva tovaterjedő mechanikai rezgése. Nemcsak levegőben, hanem
az elektromosság orvosi alkalmazásai
Az elektromosság orvosi alkalmazásai jelfeldolgozás (db, Fourier, szűrők, erősítő, frekvenciakarakterisztika, visszacsatolás) külön előadás volt bioelektromos jelenségek (membrán, nyugalmi, akciós potenciál)
AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL
KS-407 AUTOMATIZÁLT IZOKINETIKUS AEROSOL - PORMINTAVEVŐ MÉRŐKÖR, HORDOZHATÓ BELSŐTÉRI KIVITEL ISO 9096 STANDARD KÁLMÁN SYSTEM SINCE 1989 ELŐNYPONTOK Kalibrált venturi térfogatáram-mérő. Nagy portároló
Ahol az áramtól átjárt vezetőre (vagy mágnestűre) erő hat. A villamos forgógépek, mutatós műszerek működésének alapja
Mágneses erőtér Ahol az áramtól átjárt vezetőre (vagy mágnestűre) erő hat A vllamos forgógépek, mutatós műszerek működésének alapja Magnetosztatka mező: nyugvó állandó mágnesek és egyenáramok dőben állandó
Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk.
Síkidomok Ha a síkot egyenes vagy görbe vonalakkal feldaraboljuk, akkor síkidomokat kapunk. A határoló vonalak által bezárt síkrész a síkidom területe. A síkidomok határoló vonalak szerint lehetnek szabályos