ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Kétoldali carotis interna szignifikáns szűkületének együléses neurointervenciós kezelése
|
|
- Borbála Hajduné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Kétoldali carotis interna szignifikáns szűkületének együléses neurointervenciós kezelése Írta: DR. OLÁH CSABA, BIRINYI ZSUZSANNA, DR. KOSZTOPULOSZ NIKOLETTA, OLÁH ZSUZSANNA, DR. SAS ATTILA, DR. LOVÁSZ RITA, DR. VALIKOVICS ATTILA, DR. LÁZÁR ISTVÁN Bevezetés A Borosod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház DSA laborjában 2002 óta végzünk arteria carotis interna angioplastikát és stentelést (CAS) január 1-je és június 30-a között 598 beavatkozás történt, melyből 49 esetben kétoldali szignifikáns szűkület igazolódott, míg a betegek 18%- ánál egyoldali carotis szűkület mellett ellenoldali carotis occlusio állt fenn. 49 kétoldali szűkületes betegünk közül 43-nál a kezelését két lépésben, míg 6-nál az urgencia miatt, mindkét oldali szűkület együlésbeni ellátása mellett döntöttünk. Jelen cikkünkben azt elemezzük, hogy miért választottuk 6 betegünknél az azonos napon történő beavatkozást, milyen eredményeket sikerült elérni és mi a kétoldali beavatkozások fokozott rizikója. Magyarországon a finanszírozás nem tesz különbséget az egyoldali vagy a kétoldali ellátás között. A beteg kétoldali carotis stentelése külön finanszírozási kategóriába csak akkor esik, ha a beavatkozások között minimum 6 hét telik el. Betegek 1. ábra. Az 1. beteg jobb ACI 85%-os szűkületének képe. 1. beteg: 57 éves férfi anamnézisében hypertonia szerepelt. A beavatkozás előtt 14 hónappal és 18 nappal, bal oldali tüneteket okozó jobb agyféltekei emollitiok alakultak ki. DSA vizsgálat előtt bal centralis facialis és hypoglossus paresist és bal oldali enyhe fokú hemiparesist észleltünk. DSA vizsgálaton a jobb carotis oszlásban 85%-os meszes, excentrikus szűkület igazolódott, míg a bal oldali artéria carotis interna (ACI) eredésénél preocclusiv exulceralt stenosis ábrázolódott (1, 2 ábra).
2 2. ábra. Az 1. beteg bal ACI preocclusiv stenosisának képe. Intracranialisan, vala mennyi éren durva kaliber ingadozást észleltünk. Együléses ellátás mellett döntöttünk, mert féltünk, attól, ha a tünetadó 85%-os szűkületet sztenteljük, akkor rövid időn belül a bal oldali subtotalis szükület elzáródik. A jobb oldali ACI stenosist, filter mellett 3,5 mm-re előtágítottuk, majd öntáguló sztenttel áthidaltuk, ezt követően 6 mm-rel postdilatáltuk. Az elzáródással fenyegető bal subtotalis stenosisba 2,5 mm-re történő előtágítás után, ugyancsak zárt cellás nitinol sztentet helyeztünk be, melyet 5 mm-re tágítottunk (3, 4. ábra). A beavatkozás közben szövődmény nem volt. Postop első nap betegünket neurointenzív részlegen szorosan obszerváltuk, ahol átmenetileg hypotensio és bradycardia jelent - kezett, ezt gyógyszeresen, in fúziók kal néhány órán belül rendeztük. Neurológiai novum nem alakult ki. Kontroll carotis UH vizsgálatok mindkét oldalon jó sztenten belüli jó keringést igazoltak. 3. ábra. Az 1. beteg bal ACI sztentelés és tágítás utáni képe. 2. beteg: 61 éves férfi beteg távolabbi anamnézisében hypertonia és lövési sérülés miatt bal oldali tüdőműtét szerepel. 6 évvel korábbi coronarographia a LAD-on 60%- os szűkületet írt le és az OM 85%-os szűkületét tágították. Egy hónappal korábban mellkasi szorítás és pitvarfibrilláció miatt kardiológián kezelték, coronarographia több éren is szignifikáns szűkületet igazolt. Echocardiographiával jelentősen tágult bal szívfél, csökkent bal kamrai funkció, súlyos, több szegmentet érintő fali
3 mozgászavar, szekunder AMI ábrázolódott. Coronarographia során a LAD medialis szakaszán 60%-os, a CX proximalis szakaszán 70-80%-os szűkület, az OM mindkét ágán 60-70%-os, az RCA medialis szakaszán 75-80%-os stenosist találtunk. Mihamarabbi szív - műtétet tervez tek. Neuro lógiai góctünete nincs. DSA vizsgálat előtt és közben is anginázó betegnél jobb ACI 85%-os, bal ACI 75%-os ste nosia igazolódott. Mindkét ol da li ACI-ba nitinor sztentet helyeztünk, majd dilatáltuk. Szövődmény sem a beavat ko zás közben, sem azt követően nem jelent kezett. Kontroll carotis UH vizsgálatokon mindkét oldalon jó keringés igazolódott. Sztentelést követően rövid időn belül sikeres szívműtéten esett át. 4. ábra. Az 1. beteg bal ACI 5 mm-re tágított nitinol sztentelés utáni képe. 3. beteg: 54 éves nőbeteg anamnézisében hypertonia szerepel. Beavatkozás előtt 1 hónappal a jobb ACM területi emollitio, bal felső végtag túlsúlyú, kp. fokú hemiparesist, hemihypaesthesiát, valamint bal centralis facialis és hypoglossus paresist okozott. DSA vizsgálata során, a jobb brachialis a. felöl végzett angiogram alapján, sikerült meg szúrni a nem tapintható, súlyosan sztenotikus jobb arteria femoralis communist. (A bal a. iliaca externa occludalt volt. 5. ábra). 5. ábra. A 3. beteg jobb a. femoralis communis stenosis és bal a. iliaca ext. occlusiojának képe. Vizsgálatok azt mutatták, hogy a bal a. vertebralis occlusio mellett, a bal carotis communis eredésénél 85%-os szűkület, és mindkét oldali ACI eredésénél preocclusiv stenosis van (6, 7. ábra). A bal a. carotis communis tágítását követően, mindkét oldali ACIba nitinol sztentet helyeztünk, majd 6 mm-re postdilatáltuk (8, 9.
4 ábra). Szövődmény sem a beavatkozás során, sem a postop szakban nem jelentkezett. Bal hemiparesise lassú regressziót mutatott. Kontroll carotis UH-okon mindkét oldali carotis érrend szeren normális keringés igazolódott. Ezt követően, alsó végtagi keringészavarai miatt, számos érsebészeti műtéten esett át. 6. ábra. A 3. beteg aortaív angiográfiája. 7. ábra. A 3. beteg a. carotis interna preocclusiv szűkületének képe. 4. beteg: 70 éves nőbeteg 13 éve hypertoniás. Két hónappal korábban hirtelen bal hemiparesise hátterében a koponya CT jobb médiajelet és jobb frontalis emollitiot igazolt. DSA vizsgálata elején, az áttekintő aorta felvétel során, néhány perces szenzomotoros aphasiát/tia-t észleltünk, mely spontán, teljesen szűnt. A vizsgálat jobb ACI-n 95%-os, a bal tünetképző ACI-n 85%-os stensosist igazolt. Neurológussal egyeztetve mindkét oldal urgens együléses ellátása mellett döntöttünk. Mindkét oldali ACI szűkületet, filter védelmében sztenteltük, majd postdilatáltuk. Ismételt TIA nem jelentkezett, a postoperatív napon, átmeneti bradycardiát és hypotensiot észleltünk, ezt neurointenzív részlegen gyógyszeres infúzióval rendeztük. Kontrollok során restenosist nem találtunk. Felvételekor észlelt bal haemi - paresise utókezelés hatására javult.
5 8. ábra. A 3. beteg bal ACI sztentelés és PTA utáni képe. 5. beteg: 53 éves férfibeteg anamnézisében instabil angina, AMI, pitvarfibrilláció szerepel. Beavatkozás előtt két hónappal angina pectoris miatt coronarographia készült, melynek során szignifikáns CX szűkületének sztentelése történt, valamint a LAD distalis szakaszán is szignifikáns szűkület igazolódott. Neurológiai eseménye, góctünete nem volt. Carotis UH mindkét oldali ACI szignifikáns szűkületét igazolta. 9. ábra. A 3. beteg jobb ACI intervencio utáni képe. Syncumar átállítás után, előkészítést követően, rossz cardialis állapotban, a DSA mindkét oldali ACI postbulbaris szakaszán, preocclusiv meszes szűkületet mutatott, ill. a bal ACI petrosus szakaszán még egy tandem 80%-os stenosist is észleltünk (10, 11. ábra). Súlyos cardialis állapot, átmeneti Syncumar felfüggesztés, tandem stenosis komplex szituációja miatt, döntöttünk az együléses intervenció mellett. Mindkét oldali extracranialis szűkületét stenteltük és dilatáltuk (12., 13. ábra). Szövődmény nem jelentkezett, kontroll vizsgálatok során a petrosus szakasz szűkülete nem progrediált, sőt jobb keringés igazolódott. Beavatkozást követő négy év múlva, két oldali renalis és mesen terica inferior stenosis okozott hasi panaszokat. Nyaki szakasz kontroll UH vizsgálatain a sztenteken belül normális keringés igazolódott.
6 10. ábra. Az 5. beteg jobb ACI stenosisának képe. 11. ábra. Az 5. beteg bal ACI szűkületének képe. 6. beteg: 69 éves férfibeteg anamnézisében diabetes mellitus, hypercholesterinemia, hypertonia, myasthenia, thalamus vérzés és mindkét oldali többszörös emollitiok szerepelnek. Beavatkozás előtt három héttel bal hemiparesis, jobb horizontális nystagmus és szemizom bénulás alakult ki. Vasoaktív kezelés hatására bal hemiparesise javult. DSA vizsgálata a jobb a. vertebralis nagyon gracilis állapotát, a bal a. vertebralis eredésénél 85%-os szűkületet, a V4-es szakaszon 90%-os stenosist és mindkét oldali ACI eredésénél 85%-os szűkületet ábrázolt. Együlésben mindkét oldali ACI-t nitinol stent védel mében 6 mm-re dilatáltuk. A beavat- kozás szö vőd mény mentesen zajlott le és kiváló radiológiai eredménnyel végződött. Másnap cardialisan de kompenzá lódott és átmenetileg bal hemiparesise kissé fokozódott, mely négy napot követően a beavatkozás előtti állapot ra javult.
7 12. ábra. Az 5. beteg bal ACI feltágítása utáni eredmény. 13. ábra. Az 5. beteg jobb ACI rendezett keringésének képe. Megbeszélés Ha a beteg neurológiai vagy kardiológiai státusza szükségessé teszi, a kétoldali a. carotis angioplasztikája és stentelése azonos napon is elvégezhető. A beavatkozások jellegét (filtervédelem, oldaliság sorrendje, sztent típusa, postdilatáció mértéke) mindig a betegre kell adaptálni (1,2,3). Filtert csak akkor használunk, ha mindenképpen szükséges. Kétoldali, súlyos fokú szűkületnél az érsebészeti beavatkozás jelentősen nagyobb veszéllyel jár, mint az együléses kétoldali intervenció (4,5,6). Ezen betegeknél a carotis endarterectomia nem javasolt, mivel: súlyos fokú szívbetegség többszörös szűkület tandem stenosis angina pectoris esetén a nemzetközi ajánlás az intervenciós beavatkozást részesíti előnyben (7,8,9). Osztályunkon, ha a betegnél két oldali súlyos fokú szűkületet észlelünk, akkor két egymást követő alkalommal végzünk a. carotisok stentelést ill. tágítást. Amennyiben a betegnek rossz neurológiai és kardiológiai állapota, vagy többszörös szűkülete van,
8 akkor együléses beavatkozás mellett döntünk. Az általunk vizsgált időszakban 6 betegnél végeztünk együléses kétoldali a. carotis intervenciót. Két betegnél a súlyos fokú kardialis állapot miatt döntöttünk az azonnali ellátás mellett, nehogy kardiális okból veszítsük el. További két betegnél a tünetadó ér súlyos fokú szűkülete mellett, ellenoldali subtotalis stenosist észleltünk, emiatt oldottuk meg mindkét oldali a. carotis szűkületét együlésben, nehogy az egyik oldal ellátását követően a másik oldal rövid időn belül elzáródjon. Két betegnél az a. vertebralisok nem kielégítő keringése, többszörös szűkülete indikálta az együléses ellátást. Ha mindkét oldali ACI bulbaris szakaszát egy napon tágítjuk, akkor a vasovagalis reflex intenzívebben jelentkezik. Az egyoldali ellátáshoz képest nagyobb valószínűséggel, hosszabb ideig tartó intenzív bradycardiát és hypotensiot várhatunk. Ezeket a lehetséges szövődményeket, neurointenzív részlegen, szorosan kell obszerválni ill. gyógyszeres infúzióval rendezni. A vizsgálatok során 6 betegünk közül egynél észleltünk TIA-t, és egyik beavatkozásunk után minor stroke alakult ki. Betegeink felénél a postop időszakban, átmenetileg, kifejezett hypotonia és bradycardia lépett fel, melyet neurointenzív részlegen rendeztünk. Következtetés Együléses ellátás mellett kell döntenünk, ha a kétoldali a. carotis szűkület mellett, a nyaki ereken máshol is többszörös szűkület vagy elzáródás áll fenn, valamint ha a beteg tünetadó oldali szűkülete mellett preocclusiv stenosis áll fenn az ellenoldalon, továbbá ha tandem stenosist észlelünk. A beavatkozások ezen eseteiben nagyobb szövődményrátával számolhatunk, viszont csak akkor ésszerű ezen beavatkozásokat felvállalni, ha az urgencia a beteg érdekét szolgálja. Kétoldali carotis együlésben történő stentelését mindenképpen képzett neurointervenciós szakember végezze. A sztentelések során és azt követően a betegeket szigorúan kell obszerválni. Elnyújtott, masszív hypotensiora és bradycardiára készülnünk kell. Irodalom 1. Yadav J.S. Carotid stenting in high-risk patients: design and rationale of the SAPPHIRE trial. Cleve. Clin. J. Med Suppl. 1: S Kastrup A, Gröschel K, Schulz J. B, Nagele T, Ernemann U. Clinical predictors of Transient Ischemic Attack, Stroke, or death within 30 days of Carotid Angioplasty and Stenting. Stroke 2005; 36: Nemes B, Hüttl K: Intervenciós kezelés carotisbetegségekben - kinek előnyös, kinek nem -, milyen gyógyszeres kezelés szükséges a beavatkozás után. Kardiológus, suppl. 2011/1a: The North American Symptomatic Carotid Endarterectomy Trial: Beneficial Effect of Carotid Endarterectomy in Symptomatic Patients with High Grade Carotid Stenosis. N. Engl. G. Med. 325: , The European Carotid Surgery Trialists Collaborative Group: Randomized Trial of Endarterectomy for Recently Symptomatic Carotid Stenosis: Find Results of the MRC European Carotid Surgery Trial (ECST). Lancet 351: , 1998.
9 6. Sartor Kalus: Diagnostic and interventional neuro - radiology. Thieme, Stuttgart Kastrup A, Gröschel K, Schulz J. B, Nagele T, Ernemann U. Clinical predictors of Transient Ischemic Attack, Stroke, or death within 30 days of Carotid Angioplasty and Stenting. Stroke 2005; 36: Endovascular versus surgical treatment in patients with carotid stenosis in the carotid and vertebral artery transluminal angioplasty study (CAVATAS): a randomised trial. Lancet 2001; 357: Greenholgh R. M. Towards vascular and endovascular consensus. Charing Cross 27th International Symposium. BIBA Medical Dr. Oláh Csaba BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Miskolc, olahcs@gmail.com Érbetegségek: 2014/ oldal
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Kétoldali carotis interna szignifikáns szűkületének együléses neurointervenciós kezelése
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Kétoldali carotis interna szignifikáns szűkületének együléses neurointervenciós kezelése Írta: DR. OLÁH CSABA, BIRINYI ZSUZSANNA, DR. KOSZTOPULOSZ NIKOLETTA, OLÁH ZSUZSANNA, DR. SAS
Fiatal férfi beteg sikeres kombinált neurointervenciós idegsebészeti-sugársebészet
A carotisarteria szűkületének javasolt ellátási módját alapvetően befolyásolja, ha a szűkület mindkét oldalon szignifikáns mértékű, ha a szűkület oka előzetes nyaki besugárzás, illetve ha a betegnek intracranialis
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. SZABÓ MÁRIA,
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
A tanulmányok a bebizonyították hogy a tüneteket követő első 6 hónapban elvégzett endarterectomia szignifikánsan csökkentette az ismétlődő stoke
KORAI CAROTIS ENDARTERECTOMIÁK EREDMÉNYEI BENKŐ L.,, KASZA G., FAZEKAS G., ARATÓ E., ARATÓ E., FÜZI Á., VADÁSZ G., JÁVOR SZ., MENYHEI G. PÉCSI TUDOMÁMYEGYETEM,, KLINIKAI KÖZPONT ÉRSEBÉSZETI KLINIKA Irányadó
Extracranialis arteria carotis dezobliteráció symptomás betegekben. Oláh László Debreceni Egyetem, Neurológiai Klinika
Extracranialis arteria carotis dezobliteráció symptomás betegekben Oláh László Debreceni Egyetem, Neurológiai Klinika Carotis dezobliteráció Történeti áttekintés 1953 De Bakey, Houston - CEA 1954 Eastcott
Dr. Szentgyörgyi Réka AZ ARTERIA CAROTIS INTERNA EXTRACRANIALIS SZŰKÜLETÉNEK RADIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKÁJA ÉS TERÁPIÁJA. PhD értekezés TÉZISEK
Dr. Szentgyörgyi Réka AZ ARTERIA CAROTIS INTERNA EXTRACRANIALIS SZŰKÜLETÉNEK RADIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKÁJA ÉS TERÁPIÁJA PhD értekezés TÉZISEK Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinika
Betegre szabott kezelési elv alapján végzett, 200, egymást követő arteria carotis in
Az érbetegségek hátterében a legfontosabb patológiai tényező az athero- és arteriosclerosis. Rizikófaktorai a cukorbetegség, a dohányzás, a magas vérnyomás, túlsúly és a magas vérzsírszintek. Három fő
A GYÓGYSZERKIBOCSÁTÓ SZTENTEK HATÉKONYSÁGA A HAGYOMÁNYOS SZTENTEK RESZTENÓZISÁNAK KEZELÉSÉBEN SAJÁT REGISZTERÜNK ALAPJÁN
A GYÓGYSZERKIBOCSÁTÓ SZTENTEK HATÉKONYSÁGA A HAGYOMÁNYOS SZTENTEK RESZTENÓZISÁNAK KEZELÉSÉBEN SAJÁT REGISZTERÜNK ALAPJÁN dr. Fogarassy György, dr. Apró Dezső, dr. Faluközy József, dr. Posgay Balázs, dr.
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
Betegtájékoztató OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN
OPTIRAY 350 MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ ELÕRETÖLTÖTT FECSKENDÕBEN Optiray 350 injekció (50 ml, 100 ml, 200 ml) Optiray 350 injekció elõretöltött fecskendõben (100 ml) HATÓANYAG: 741 mg (0,918 mmol / ml) ioversolum
ENDOVAVASCULARIS REVASCULARISATIO AZ AKUT ISCHAEMIÁS STROKE KEZELÉSÉBEN
ENDOVAVASCULARIS REVASCULARISATIO AZ AKUT ISCHAEMIÁS STROKE KEZELÉSÉBEN Dr. Vajda Zsolt Kaposvári Egyetem, Egészségügyi Centrum Somogy Megyei Kaposi Mór Oktatókórház, Neurovaszkuláris Intervenciós Egység
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ INTERAKTÍV VIZSGAFELADATHOZ. Szonográfus szakasszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Endoszkópos szakasszisztens szakképesítés. 2467-06 Endoszkópos beavatkozás lebonyolítása modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály 2013.10.10. NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM Definíció Szegmentum tévesztésről akkor beszélünk a gerincsebészetben amikor a sebész nem a tervezett magasságban
Cardiovascularisintervenciók II. Nemes Balázs
Cardiovascularisintervenciók II Nemes Balázs Vénás intervenciók Perifériásvénás érbetegségkezelése konzervatív terápia érsebészeti beavatkozás Centrális vénás betegség nagy átmérőjű erek elégtelenkollaterálisok
Nagyító alatt a szélütés - a stroke
Nagyító alatt a szélütés - a stroke A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezetõ okok úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az elõrejelzések
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés. 2419-06 Képalkotás Computer Tomographiával (CT) modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Carotis endarteriectomia eredményei - Egy nemzetközi regiszter adatainak elemzése
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Carotis endarteriectomia eredményei - Egy nemzetközi regiszter adatainak elemzése Írta: DR. MENYHEI GÁBOR (A VASCUNET CSOPORT* NEVÉBEN) Bevezetés A Vascunet Csoport által szervezett
Ovation ix hasi sztentgraftrendszer Használati utasítás
Ovation ix hasi sztentgraftrendszer Használati utasítás HU (810-0016-13-01) 0 0 5 0 810-0016-13-01 Rev A Tartalomjegyzék 1. Eszközleírás... 3 1.1. Bevezetőrendszer... 4 1.2. A feltöltőkészlet és az automata
GERINCPANASZOK KIVIZSGÁLÁSA
GERINCPANASZOK KIVIZSGÁLÁSA Belgyógyászati vonatkozások DR. HOFFER ZOLTÁN A GERINCBETEGSÉGEK OKAI 14,25% 4% 3% 0,01% Deformitások Fejlődési rendellenességek 20% 0,70% 0,30% 1% Spinális infekció Osteoporosis
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA
INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA Nagy Endre SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁOK, RADIOLÓGIAI KLINIKA, SZEGED 1953-ban Sven-Ivar Seldinger kidolgozta a róla elnevezett percutan katéterezési technikát. Intervenciós tevékenység
Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van:
Szívvel a stroke ellen! - Háttéranyag Az agyi érkatasztrófa (szélütés) okai Tünetei bár hasonlóak, mégis két jól elkülöníthető oka van: az agyi infarktus, melynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása
Alsó állcsont komplex konzerváló fogászati, parodontológiai és protetikai ellátása
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Alsó állcsont
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Dr. Flórián Ágnes főorvos 555 800/5811 reumatológus és fizioterápiás szakorvos
Reumatológiai osztály Fekvőbeteg ellátás Osztályvezető Főorvos: Dr. Tamási László 555 800/5810 rehabilitációs belgyógyász, reumatológus, klinikai immunológus, mozgásszervi szakorvos Osztályvezető helyettes:
VÉNÁK BETEGSÉGEI. Írta: DR. VIZSY LÁSZLÓ, DR. KELEMEN OTTÓ, DR. BODNÁR SZABOLCS, DR. BÁTORFI JÓZSEF
1 VÉNÁK BETEGSÉGEI A kryovaricectomiával elért eredményeink Írta: DR. VIZSY LÁSZLÓ, DR. KELEMEN OTTÓ, DR. BODNÁR SZABOLCS, DR. BÁTORFI JÓZSEF Bevezetés A primer varicositas mőtéti megoldása az utóbbi években
Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ
Szívsebészet Dr. Galajda Zoltán DE OEC Szívsebészeti Központ A humán érpálya A szívburok Humán koszorúerek I Humán koszorúerek II Humán koszorúerek III Szívizom scintigraphia Szívizom kóros perfúzió A
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
MAÉT, Szombathelyi Angiológiai Napok, június
Dr. Tamás László János, Dr. Czigány Tamás Dr. Kövesi Zsolt, Dr. Jakab Lajos, Dr. Németh József, Dr. Bartek Péter Érsebészeti és Radiológiai Osztály Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr MAÉT, Szombathelyi
A Willisi-kör hiányzó szegmenseinek szerepe a
A Willisi-kör hiányzó szegmenseinek szerepe a carotis rekonstrukció után közvetlenül jelentkező neurológiai események gyakoriságában Banga Péter Varga Andrea Csobay-Novák Csaba Kolossváry Márton Szántó
II. félév, 2. ANATÓMIA elıadás JGYTFK, Testnevelési és Sporttudományi Intézet. Kardiovaszkuláris rendszer EREK (ANGIOLÓGIA)
II. félév, 2. ANATÓMIA elıadás JGYTFK, Testnevelési és Sporttudományi Intézet Kardiovaszkuláris rendszer EREK (ANGIOLÓGIA) Mit tanulunk? Az érrendszer alapelemeinek artériák, kapillárisok és vénák általános
Bifurkációs koszorúér-szűkületek crush stenteléssel történő intervencióját követő hosszú távú kimenetel saját regiszterünk alapján
Bifurkációs koszorúér-szűkületek crush stenteléssel történő intervencióját követő hosszú távú kimenetel saját regiszterünk alapján dr. Fogarassy György, dr. Apró Dezső, dr. Faluközy József, dr. Bujáky
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
Radiológiai intervenció a perifériás érbetegség kezelésében. Dr Veisz Richárd Diagnoscan Magyarország Kft DEOEC Angiologiai Tanszék
Radiológiai intervenció a perifériás érbetegség kezelésében Dr Veisz Richárd Diagnoscan Magyarország Kft DEOEC Angiologiai Tanszék Történelmi fordulópont - Seldinger-módszer: 1953 - Sven Ivar Seldinger
Borpiaci információk. IV. évfolyam / 24. szám 2006. december 14. 47-48. hét. Bor piaci jelentés
A K I Borpiaci információk IV. évfolyam / 24. szám 26. 14. 47-48. hét Bor piaci jelentés Hazai borpiaci információk Magyar borászati termékek exportja 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési árak
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
kórházba (SBO) kerülés idejének lerövidítése
AZ ELŐADÁS VÁZLATA Neurológiai katasztrófák Prof. Dr. Komoly Sámuel MTA doktora PTE Neurológiai Klinika Klinikai Idegtudományi Központ Ischaemiás (80%) és vérzéses (20%) stroke Subarachnoidalis vérzés
KRITIKUS VÉGTAGISCHAEMIA, BELGYÓGYÁSZATI SZEMPONTOK
KRITIKUS VÉGTAGISCHAEMIA, BELGYÓGYÁSZATI SZEMPONTOK Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Definíció A végtagok vérellátási zavara az ischaemia klinikai állapota. A kritikus végtagischaemia megjelölés
09:45 Megnyitó Prof. Dr. Tóth Kálmán, Dr. Simon Attila, Dr. Simon Éva, Dr. Szabados Eszter, Dr. Vértes András
2015. szeptember 25., péntek 09:45 Megnyitó Prof. Dr. Tóth Kálmán, Dr. Simon Attila, Dr. Simon Éva, Dr. Szabados Eszter, Dr. Vértes András 10:00 11:00 KardiovaszKuláris prevenció és rehabilitáció hazai
NEURORADIOLÓGIA. Esetmegbeszélés
NEURORADIOLÓGIA Esetmegbeszélés Vörös CT2012 32 éves nő 10 éves kora óta epilepsiás Migrációs és gyrifikációs zavar 32 éves nő 3-4 éve kezdődő bal oldali látásromlás, csőlátás N. opticus meningeoma 26
Sürgősségi Radiológia. Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai Klinika 2015
Sürgősségi Radiológia Dr. Faluhelyi Nándor PTE KK Radiológiai Klinika 2015 Mi az a sürgősségi radiológia? Mi az a sürgősségi radiológia? Emergency radiology is defined as the imaging, and imaging management,
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
RADIOLÓGIA. Veseartéria szűkületek intervenciós radiológiai kezelése
RADIOLÓGIA Veseartéria szűkületek intervenciós radiológiai kezelése Írta: DR. ROSTÁS TAMÁS, DR. HARMAT ZOLTÁN, DR. BATTYÁNI ISTVÁN, DR. NEMES ORSOLYA Bevezetés A renovascularis hypertonia prevalenciája
A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőve
Csecsemő és gyermekkori légúti idegentest eltávolítása A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőver.
Krónikus C-vírus hepatitis: Új remények, régi és új nehézségek
Krónikus C-vírus hepatitis: Új remények, régi és új nehézségek Hunyady Béla Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár PTE I.sz. Belgyógyászati Klinika, Pécs A krónikus C-vírus hepatitis lefolyása Gyógyulás Stabilizáció
A FEDETT STENTEK HASZNÁLATA A CAROTIS
Dr. Szólics Alex A FEDETT STENTEK HASZNÁLATA A CAROTIS INTERNA SZŰKÜLETEINEK KEZELÉSÉBEN Ph.D. Disszertáció Tézisek Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar Klinikai Orvostudományok Doktori
A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül
A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül Dr. Molnár Sándor A thrombolysis időablakán belül lévő, potenciálisan revascularisatiora
Revascularisatio az aortában, a veseartériákban és az alsó végtagok artériás rendszerében
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY Revascularisatio az aortában, a veseartériákban és az alsó végtagok artériás rendszerében Nagy Csaba dr. 1 Király István dr. 1 Bánsághi Zoltán dr. 2 Doros Attila dr. 3 1 Markusovszky
Tegyél többet az egészségedért!
Tegyél többet az egészségedért! Az emelkedett testsúly-és testzsír arány veszélyei, a magas vérnyomás, emelkedett VC és koleszterin szint következményei A magas vérnyomás Epidemiológiai adatok A hypertonia:
RADIOLÓGIA. Az intervencionális radiológiai megoldás helye az akut carotis megbetegedésekben
RADIOLÓGIA Az intervencionális radiológiai megoldás helye az akut carotis megbetegedésekben Írta: DR. JÁRÁNYI ZSUZSANNA, DR. GŐSI GERGELY, DR. NEMES BALÁZS, DR. KERTAI MIKLÓS, DR. ENTZ LÁSZLÓ Bevezetés
Gastro-oesophagealis reflux betegségtől a Wilkie szindrómáig
Gastro-oesophagealis reflux betegségtől a Wilkie szindrómáig Dr. Balla Edit (1), Csernus Lívia (2), Dr. Bagi Alexandra (2), Dr. Mezei Csilla (2), Dr. Borbola György (2), Dr. Varga Márta (1) Réthy Pál Kórház,
Peripheriás artériás betegség. Prof. Dr. Pál Soltész Angiológiai tanszék 2013 October
Peripheriás artériás betegség Prof. Dr. Pál Soltész Angiológiai tanszék 2013 October Etiológia 1. Atherosclerosis 2. Nem-atheroscleroticus - Buerger kór - Fibromuscularis dysplasia - A. poplitea kompressziós
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
LOVÁSZ Rita, NÉMETH Csilla, LÁZÁR István, VALIKOVICS Attila. 192 Érkezett: 2009. június 16. Elfogadva: 2009. szeptember 9.
INTERVENCIÓS RADIOLÓGIA Esetismertetés Halmozott agytörzsi tranziens ischaemiás attakok hátterében igazolt szignifikáns arteria basilaris szûkület megoldása intervenciós neuroradiológiai beavatkozással
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Alimentáris traktusba perforált aorta aneurysmák endovascularis kirekesztése
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Alimentáris traktusba perforált aorta aneurysmák endovascularis kirekesztése Írta: DR. JUHÁSZ GYÖRGY, DR. MÁTYÁS LAJOS, DR. SIMON GIZELLA, DR. LÁZÁR ISTVÁN Bevezetés Parodi, argentin
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
NEUROLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.
SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2011. december 07.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
6 mg szumatriptán (8,4 mg szumatriptán-szukcinát formájában) izotóniás oldatban, előretöltött injekciós patronban (0,5 ml).
1. A GYÓGYSZER NEVE Imigran oldatos injekció + autoinjektor 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 6 mg szumatriptán (8,4 mg szumatriptán-szukcinát formájában) izotóniás oldatban, előretöltött injekciós
VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02
VITAFORT ZRT SZAKMAI NAP 2016 06 02 Az ellés körüli időszak néhány kritikus tényezője 2 Energiahiány (NEB) Akut kalciumhiány ellési bénulás Alacsonyabb takarmányfelvétel Oltógyomor áthelyeződés Egyéb anyagforgalmi
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Antihypertensiv és lipidcsökkentő kezelés a stroke másodlagos prevenciójában
Antihypertensiv és lipidcsökkentő kezelés a stroke másodlagos prevenciójában Dr. Szapáry László PTE KK Neurológiai Klinika A stroke leghatékonyabb prevenciója a hypertonia felismerése és kezelése Rizikófaktorok
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Az alsó végtag akut artériás elzáródásának kezelésével kapcsolatos tapasztalataink
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Az alsó végtag akut artériás elzáródásának kezelésével kapcsolatos tapasztalataink Írta: DR. KALISZKY PÉTER, DR. NAGY ANDRÁS, DR. NAGY ZOLTÁN, DR. NAGY EDINA Bevezetés Az akut artériás
Automata külső defibrillátor
Automata külső defibrillátor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat elsősegélynyújtó tanfolyamának jegyzete Készítette: Erőss Attila Dr. AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (European Resuscitation Council
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
Az otthoni parenterális táplálás az OEP adatbázis tükrében
Az otthoni parenterális táplálás az OEP adatbázis tükrében Dr. Gresz Miklós Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2015. Október 14. Gyakoriság ESPEN HAN Working Group 1999 Prevalencia (az összes HPN beteg/millió
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Optiray 320 mg I/ml oldatos injekció Optiray 320 mg I/ml oldatos injekció eloretöltött fecskendoben ioversolum Mielott elkezdenék alkalmazni Önnél ezt
A HYPERTONIA DEFINICIÓJA ÉS KLASSZIFIKÁCIÓJA (Hgmm)
A HYPERTONIA DEFINICIÓJA ÉS KLASSZIFIKÁCIÓJA (Hgmm) Kategória Systolés Diastolés Optimális
Mozgásszervi elváltozások okozta műtétek utáni stroke, mint a rehabilitációt nehezítő szövődmény. Fatális véletlen, vagy kalkulálható kockázat?
Mozgásszervi elváltozások okozta műtétek utáni stroke, mint a rehabilitációt nehezítő szövődmény. Fatális véletlen, vagy kalkulálható kockázat? Dr. Simoncsics Eszter Dr. Bódi Vilma Dr. Fáy Veronika Rehabilitációs
2016. JANUÁR 1-TŐL ÉRVÉNYES MÓDOSÍTÁSOK A DR. NONA INTERNATIONAL TÁRSASÁG MARKETING TERVÉBEN
2016. JANUÁR 1-TŐL ÉRVÉNYES MÓDOSÍTÁSOK A DR. NONA INTERNATIONAL TÁRSASÁG MARKETING TERVÉBEN 1. 2016.01.01-től megszűnik: kezelési költség éves díj (800,- Ft) Konzultánsi bónusz Direktori bónusz 2. 2016.01.01-től
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
III./14.2. Acusticus neurinoma
III./14.2. Acusticus neurinoma Pálos Györgyi A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató az acusticus neurinoma tüneteit, illetve a betegség felismerésében és követésében fontos diagnosztikus és terápiás
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján Kovács Éva 1,Várallyay György 2, Harkányi Zoltán 1, Rosdy Beáta 3, Móser Judit 3, Kollár Katalin 3, Barsi
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 14/B Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztály Környezetpolitikai Osztály II. A testületileg illetékes KÖFE szakmai véleményét megkaptuk, és figyelembe vesszük
Minimálisan hormon érzékeny korai emlı daganatos betegcsoport összehasonlító vizsgálata
Minimálisan hormon érzékeny korai emlı daganatos betegcsoport összehasonlító vizsgálata Rubovszky G. 1, Láng I. 1, Köves I 2, Farkas E. 2,Horváth Zs. 1, Kásler M. 3 1- Országos Onkológiai Intézet, Kemoterápia
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli
III./15.5. Malignus phaeochromocytoma
III./15.5. Malignus phaeochromocytoma Igaz Péter, Tóth Miklós, Rácz Károly Ebben a tanulási egységben a malignus phaeochromocytoma tüneteinek, diagnosztikájának valamint a kezelés lehetőségeinek az áttekintése
Neptun rendszer jelentkezési segéd
1. Neptun rendszer Neptun rendszer jelentkezési segéd Cserháti Sándor Kollégium A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét: NEPTUN.SZE.HU 2. Hallgatói web A Neptun webes oldalán jobb oldalt
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Miért Pro Bona coach képzés?
2015. január 26. hétfő, 12:37 Módosítás: 2015. január 26. hétfő, 13:00 Miért Pro Bona coach képzés? Tematikus klubnapok, szupervízió: coach képzéseink jelenlegi és végzett résztvevői számára h avi rendszerességgel
Vascularis eltérések spondylitis ankylopoeticaban
Vascularis eltérések spondylitis ankylopoeticaban Szántó Sándor Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtuományi Centrum Reumatológiai Tanszék Spondylitis ankylopoetica (SPA) jellemzői Krónikus, progresszív
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
Növekedési Hitelprogram
Növekedési Hitelprogram Pulai György Hitelösztö zők főosztály vezetője InnoTrends Hungary 2014 2014. október 17. 1 Tartalom Az NHP felépítése A program eddigi eredményei 2 A Növekedési Hitelprogram célja
2010. januárjától hatályát vesztette ez a rendelet, de akinek 2009. decemberig lett véglegesen kiállítva, attól elfogadják.
2010. januárjától hatályát vesztette ez a rendelet, de akinek 2009. decemberig lett véglegesen kiállítva, attól elfogadják. 15/1990. (IV. 23.) SZEM rendelet a súlyos fogyatékosság minősítéséről és igazolásáról
Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván
Rehabilitációs team, team munka Dr. Péley Iván Az orvosi rehabilitáció, lehetőségei, módszerei, eszközei - Rehabilitációs ápolás nyugodt környezet - Fizioterápia gyógytorna, elektroterápia, hidroterápia
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK
B-4372 Gyermek könyökmankó JÁRÁST SEGÍTŐ ESZKÖZÖK Alsóvégtag sérülés, rendellenesség esetén a 2 db könyökmankó használata teljes tehermentesítést biztosít járás közben. Alumínium szerkezet, állítható magasság.
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai