A zootaxonómia a magyar felsőoktatásban
|
|
- Donát Veres
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A zootaxonómia a magyar felsőoktatásban Dózsa-Farkas Klára az MTA doktora Eötvös Loránd Tudományegyetem Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék dfk@elte.hu Hornung Erzsébet a biológiai tudomány kandidátusa Szent István Egyetem Zoológiai Intézet, Ökológiai Tanszék Hornung.Erzsebet@aotk.szie.hu A zootaxonómia fogalma, helye a biológiai tudományok között A zootaxonómia összehasonlító és analitikus szemléletű tudomány, amelynek tárgya az állatok sokféleségének (egyedek, populációk szintjén megnyilvánuló sajátosságainak) jelenségszintű feltárása. Megkülönböztetendő a bioszisztematikától, amely a biológiai sokféleség (biodiverzitás) okaival, megvalósulási módjaival foglalkozik, felhasználva az evolúcióbiológia, populációgenetika, őslénytan stb. módszereit, ismereteit, lévén oknyomozó, általános információfeldolgozó tudományág (Papp, 1996). Bár a két diszciplína rendszerint összemosódik az oktatás gyakorlatában, mindenképpen tisztáznunk kell különbözőségüket. A felsőoktatás szintjén a bioszisztematika legtöbbször a taxonómia bevezető előadásain kerül elő említés szintjén. Módszereit a hallgatók legtöbbször a populációgenetika, evolúcióbiológia tárgyak keretében ismerhetik meg. Ritka, mikor különálló tárgyként szerepel, akár elméleti, akár gyakorlati vonatkozásában (pl. SZIE alkalmazott zoológus képzés, zooszisztematika: óra). Áttekintésünkben elsősorban a zootaxonómia mai felsőoktatási helyzetének bemutatására vállalkozhatunk. Módszerünk Tájékozódásunk alapjául az egyes intézmények tanterve és középiskolai tanárok, egyetemi oktatók tájékoztatója, véleménye szolgált. Felmérésünk óhatatlanul nem lehet teljeskörű és mindenre kiterjedő, de általános körkép kialakításához talán elegendő. A tartalmi kép felvázolásához saját intézményi tapasztalatainkat, gyakorlatunkat vettük alapul, ami más intézményekben módosulhat, de lényegében hasonló kell legyen, a szakok akkreditációs követelményeinek megfelelően. Központi kérdéseink 1. Tapasztalva az egyetemi szintre belépők taxonómiai tudását, kíváncsiak voltunk a középiskolák állatrendszertan oktatási lehetőségeire, az ott aktívan oktató biológiatanár kollégák véleményére. 2. Próbáltunk egy általános képet felrajzolni az egyetemi szintű zootaxonómia alapképzés kereteiről, különös tekintettel a jelen, lineáris képzésre való áttérés (BSc MSc) okozta várható változásokra. 3. Saját példáink alapján (ELTE TTK, SZIE ÁOTK) bemutatjuk a zootaxonómia-oktatás formai és tartalmi oldalát. 1394
2 Dózsa-Farkas Hornung A zootaxonómia a magyar felsőoktatásban 4. Bemutatjuk a hagyományos ötéves alapképzés utáni eddigi továbblépési lehetőségeket (posztgraduális képzés), és példákat kerestünk szakirányú elhelyezkedésre. A kérdésekre adható válaszok 1. A középiskolai oktatás Ezen a szinten igen változatos kép alakult ki a lehetőségekről, ami az egyes gimnáziumok biológia tananyagának állatrendszertani ismereteket adó részét illeti, mind az oktatás helye (évfolyam), mind óraszáma (kötelező, fakultatív) tekintetében. A különböző rendszereket (6+6, 8+4 osztály) egységesítve, a tárgy kötelezően a 9., 10. vagy éppen a 11. évfolyamon kerül oktatásra, különböző, átlagosan heti másfél két órában. Ebből a zootaxonómiára jutó rész igen tág határok között mozog: a választ adó gimnáziumok tanrendjében hat-tizenhét óra. További lehetőség a fakultáció szervezése, amire a 11. és 12. évfolyamok adnak keretet, heti három órában. Ebből az állatrendszertani ismeretek tanárfüggően öt-húsz órát tesznek ki. Legtöbb helyen megjelenik a gyakorlati képzés keretében szervezett határozási gyakorlat, múzeumlátogatás, erdei iskola (egy-két naptól egy hétig). Ezalatt jó lehetőség van a fajismeret kialakítására, bővítésére, elmélyítésére. 2. Graduális képzés A felsőoktatás keretein belül figyelembe vettük az eddigi egyetemi és főiskolai képzést. A kép itt is nagyon változatos lenne, ha minden típusú képzésre ki szeretnénk terjeszteni áttekintésünket, ami szinte lehetetlen. Így csak a tudományegyetemek természettudományi karainak jelenlegi, ötéves biológus, biológiatanár képzését és a tanárképző főiskolák biológia szakjait vettük alapul. De szeretnénk hangsúlyozni, hogy egyéb szakok és más típusú egyetemek képzésében is a jellegtől függően igen hangsúlyos szerepet kell kapjon, és kap is a zootaxonómia diszciplinája. Ilyen szakok például: erdőmérnök, mezőgazdász, biológus laboratóriumi operátor, alkalmazott növénybiológus, környezettan stb., és más típusú egyetemek, karok, például: SZIE MKK, NYE, BMGE (állattan; erdészeti rovartan; speciális rovartan; gerinctelen állatfajok védelme; herpetológia; nematológia; hazai kisemlősök stb.). Az említett képzési kereteken belüli zootaxonómia elméleti és gyakorlati óraszámait mutatja be az 1. ábra. Látható, hogy elég egységes országos képet tudunk bemutatni: a tárgy a második évfolyamon, rendszerint két 1. ábra Az eddigi biológus, zoológus, biológia tanárszakok állatrendszertan tárgyának óraszámai egy félévre vetítve (az ELTE-nél az emelt szint óraszámait véve alapul) (BDF Berzsenyi Dániel Főiskola; DE Debreceni Egyetem; EKF- Eszterházy Károly Főiskola; NYF Nyíregyházi Főiskola; PTE Pécsi Tudományegyetem; SZIE/ÁOTK Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar; SZTE Szegedi Tudományegyetem; JGYTK SZTE Juhász Gyula Tanárképző Kar) 1395
3 félévben és heti két órában kerül előadásra, míg a gyakorlatokra szemeszterenként két-három óra jut. Ehhez adódik hozzá a terepgyakorlatok lehetősége, ami nagyon fontos a fajok felismerésének, a populációk élőhelye, elterjedése ismeretének elmélyítésében. A terepgyakorlatok időtartama egy-két hét. Az ötéves képzési rendszerben fontos szerep jutott a szakirányoknak, amit a lineáris képzésben reményeink szerint - az MScszakok/szakirányok vesznek át. Példaként újra saját intézményeinket említjük: az ELTE biológus EVÖSZISZ szakirányt (4 5. éves biológushallgatók %-a); a SZIE alkalmazott zoológus természetvédelmi ökológia, illetve kísérletes zoológus szakirányait, ahol kötelező tantárgyak és speciálkollégiumok keretében mód van elmélyültebb, a PhD felvételi irányába továbbmutató taxonómiaiszisztematikai ismeretek elsajátítására is. A továbbiakban kitekintünk a 2006/2007- es tanévtől a lineáris képzési modellnek megfelelően induló hároméves biológia BSc-képzés lehetőségeire, ami cikkünk megjelenésekor már realitásként kezelhető (2. ábra). Az új típusú képzés változásokkal jár. Csökken az óraszám, megváltozik az oktatás időbenisége (1. táblázat). Több helyen a tantárgy egy félévre szűkül, és az első év második szemeszterében ajánlott. A BSc-szint akkreditálásával elméletileg megszűnt az egyetemek és főiskolák közötti különbség, egységes biológiai képzés folyik, teljes átjárhatósággal. Ami furcsaságnak tűnik, és nem biztos, hogy szerencsés, az a felvételi pontszámítás alapjául szolgáló tantárgyak széles köre. A biológia BSc-alapszakot hirdetni jogosult nyolc felsőoktatási intézményből hatban nyolc tárgy jöhet szóba (biológia/fizika/földrajz/informatika/kémia/ matematika/természettudomány/szakmai 2. ábra A 2006-tól induló egységes biológia BSc-képzés állatrendszertan tárgyának intézményenkénti óraszáma. (Rövidítések lásd 1. ábra; a DE esetében a magasabb [ökológus] óraszámot ábrázolva) 3. ábra A biológia BSc felvételi keretszámai intézményenként (forrás: (A/N/K alapképzés/nappali tagozat/költségtérítéses; A/N/Á alapképzés/nappali tagozat/állami támogatással) 1396
4 Dózsa-Farkas Hornung A zootaxonómia a magyar felsőoktatásban előkészítő tárgy), amelyek közül számos nem jár együtt alapos biológiai felkészültséggel. Kivétel az ELTE, ahol a biológia vagy a kémia közül választható a hozott pontokba beszámítható érettségi eredmény, valamint a SZIE, ahol négy tárgyra (biológia/fizika/kémia/matematika) szűkül a kör. Ennek következményei mindenképpen komoly megfontolást igényelnek. Ugyancsak elgondolkodtató, főleg az elhelyezkedési lehetőségekkel összevetve, a felvételi keretszámok alakulása (3. ábra). Az említett nyolc intézménybe az előzetes irányszámoknak megfelelően összesen 979 jelentkező nyerhet felvételt. (Azóta tudjuk, hogy például az ELTE meghirdetett összesen kétszázhatvan helyén feltehetően a hallgatói keretszámok intézményen belüli átcsoportosítási lehetőségének következtében háromszázöt elsőéves biológia BSc-szakos hallgató kezdte meg tanulmányait 2006-ban!) A mesterképzés (MSc) akkreditálása jelenleg van folyamatban. Egyetemeink szándéka szerint biológia MSc-szak formálódik. A tervezet szerint a szakmai törzsanyagban szerepel az evolúcióbiológia-zoológia tárgykör (három-tíz kredit határok között, ami kb. heti három-tíz kontakt órát jelenthet). Az MSc-n belül ajánlott különböző szakirányok, köztük a zoológus, biztosíthatja az eddigi, európai kitekintésben is magas színvonalú és elismerten sikeres zootaxonómiai, zooszisztematikai képzés folytatását. Itt a differenciált szakmai ismeretek keretében nyílik mód a BSc-alapokra építve az ismeretek bővítésére, elmélyítésére. 3. A képzés tartalmi vonatkozásai Az állatrendszertani előadások szükségszerűen az alapfogalmak, nómenklatúra, a rendszerezés típusai, a rendszerezés főbb módszerei, molekuláris technikákon alapuló vizsgálati ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék SZIE ÁOTK Zoológiai Intézet évf. tantárgy félévek/heti óraszám évf. tantárgy félévek/heti óraszám ötéves képzés (2006-ig) I. Bevezetés az állattanba 2/2 I. Bevezetés a biológiába 1/2 II. Állatrendszertan előadás 2/2 Problémafelismerő terepgyakorlat évi 80 óra Állatrendszertan II. Bevezetés a zoológiába 1/2 gyakorlat A és B szint 2/3 Zootaxonómia előadás 2/2 Terepgyakorlat évi 24 óra Zootaxonómia gyak. 2/5 Terepgyakorlat évi 48 óra BSc (2006-tól) I. Bevezetés az állattanba 2/2 I. Bevezetés a biológiába 1/2 II. Állatrendszertan előadás 2/2 II. Zootaxonómia ea 2/2 Állatrendszertan gyakorlat A 2/3,5 Zootaxonómia gyak. 2/2 Állatrendszertan gyakorlat B 2/2 Terepgyakorlat évi 24 óra Terepgyakorlat évi 40 óra 1. táblázat A zootaxonómia képzés helye az oktatásban (példa) 1397
5 módszerek, az élővilág rendszere témakörökkel kezdődnek. Ezt követi az egysejtűek (Protozoa) ismertetése (hagyományos okokból, jelentőségükre való tekintettel), többsejtűség kialakulása, majd a taxononkénti részletek (a kihalt csoportok evolúciós jelentősége, testfelépítés, rokonsági kapcsolatok, fejlődésmenetek, a taxon rendszere, példafajok). A különböző intézményekben leggyakrabban használt ajánlott irodalmakról, segédanyagokról elmondható, hogy a leggyakrabban és legszívesebben használt egyetemi jegyzet a Papp László szerkesztette Zootaxonómia, ami az egységes oktatás megteremtésének igényében született. Emellett néhány további: Varga János: Állatrendszertani gyakorlatok. I II.; Csutorné Bereczky Magdolna: A protozoológia alapjai; Andrikovics Sándor Sebő Péter Kiss Ottó: Szövetes állatok rendszere; Andrikovics Sándor Cser Balázs Kiss Ottó: Állatrendszertani alapismeretek; Sebő Péter Andrikovics Sándor Kiss Ottó.: Bevezetés az állatrendszertanba; Andrikovics Sándor Kerekes József Kriska György Liszi János: Limnológiai alapismeretek. CD- ROM, Eszterházy Károly Főiskola, Eger; Bakonyi Gábor (szerk.): Állattan; Györffy György Hornung Erzsébet: Állatrendszertan gyakorlatok; Faragó Sándor: Gerinces állatrendszertan; Móczár László: Rovarvilág. CD-ROM; Sey Ottó Majer József: Állatrendszertani gyakorlatok; Ujhelyi Péter: Emlősök. CD-ROM; Varga János: Állatrendszertani gyakorlati munkafüzet; Vida Antal Korsós Zoltán: Halak, kétéltűek, hüllők. CD- ROM. Emellett ajánlott könyvfejezetek, szakcikkek szerepelnek még. Egyre fontosabb és népszerűbb az internetes lehetőségek kihasználása, amikor a hallgatói segédanyagok (hand-out) az intézmény webszerverén elérhetők. Ezzel tág lehetőségek nyílnak az oktatásban a vázlatok, ábrák, képek költségkímélő továbbadására. A diszciplína iránti érdeklődést és a felkészítés sikereit mutatják a hallgatók szakdolgozati témaválasztásai, TDK-szerepléseik, a témakört érintő munkatervű sikeres doktori felvételik, és azon elhelyezkedési lehetőségek, ahol munkájukhoz a mindennapi gyakorlatban felhasználják ez irányú ismereteiket. Erre példaként idézzük saját intézményeink néhány adatát. Az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékén között készült összesen ötvenkilenc szakdolgozat közül huszonegy taxonómia, faunisztika témájú. Az egyetemi Biológus TDK-n között három első, öt második és hét harmadik helyezett volt, míg az OTDK-n két első helyezett és egy különdíj született a témában. Az 1994-ben indult alkalmazott zoológusképzés (SZIE ÁOTK) hallgatóinak témaválasztásában az elmúlt tíz év alatt a szisztematika, faunisztika évente 9 50 %-ban szerepelt. Kifejezetten taxonómiai témájú szakdolgozat (és OTDK 1. helyezés) egy volt, míg általánosabb értelemben, taxonómiát, szisztematikát és molekuláris módszereiket használó téma >30 (>41 %) volt. A végzettek (74 fő) közül a taxonómiát aktívan felhasználja >23 fő, >31 % (például: NP-ok, természetvédelem, közigazgatás, kutatás). 4. Posztgraduális képzés A graduális szinten felül meg kell említsük a posztgraduális képzést, ahova a PhD-képzés mellett a szakirányú továbbképzéseket, az eddigi kiegészítő képzéseket, továbbképzéseket sorolhatjuk. Közöttük kiemelendők a Debreceni Egyetem Doktori Iskolája Biodiverzitás programjának populációbiológia, taxonómia és evolúció alprogramjai, valamint az ELTE Zootaxonómia, állatökológia és hidrobiológia programja. Emellett más egyetemek PhD-programjai- 1398
6 Dózsa-Farkas Hornung A zootaxonómia a magyar felsőoktatásban ban is születnek időről időre taxonómiai, faunisztikai jellegű disszertációk. Az ELTE Biológia Doktori Iskolába jelentkezettek átlag 10 %-a jelentkezik az említett programra. Az ösztöndíjas helyek kb. 10 %-át nyerik el évente (~ 3-4 hely). Az időszakban harmincegy ösztöndíjas és huszonhat önköltséges doktorandusz hallgató vett részt a képzésben. A program oktatói és kutatói között a taxonómusok száma hét. Speciális kötelező és fakultatív tantárgyak: Általános zootaxonómia és zooszisztematika haladó szinten; Biogeográfia; Az adatfeldolgozás statisztikai módszerei; A televényférgek (Enchytraeidae, Oligochaeta) taxonómiai és ökológiai kutatásának eredményei; Molekuláris taxonómiai filogenetikai módszerek; Fényés elektronmikroszkópos módszerek és mikrotechnikai eljárások a zoológiában. Az országban egyedülálló módon az ELTEn folyik posztgraduális szinten zoológus szakirányú továbbképzés, ahol jelentős hangsúlyt kapnak a taxonómiai és szisztematikai ismereteket közlő tárgyak, a 2. táblázatban látható tantárgyakkal és óraszámokkal. Összefoglalás A gimnáziumokban oktató, elkötelezett tanárok írásos véleményében összecseng az utóbbi évtizedben megnyirbált óraszám miatti panasz, a sokféle, eltérő tankönyv közötti különbségek, a gimnáziumba kerülő tanulók általános alulképzettsége és a továbbtanulás felvételi kritériumainak kritikája. Nem tudnak érdemben hatni a biológia szakra készülő tanítványaikra, ha azok különféle, a biológiával nem érintkező tantárgyak alapján kapott pontokkal is bejuthatnak. Az egyetemi oktatók véleményében megnyilvánult az egységes követelmények, egységes jegyzetek, tankönyv iránti igény. Ez sürgetően szükségessé válik a BSc MSc-rendszerben, az intézmények közötti átjárhatóság érdekében. Fontosnak tarják az egymásra épülő tárgyak harmonizálását, ami kevés helyen valósul meg. Kiemelhető a helyi adottságokra, lehetőségekre építhető differenciált szakmai blokkok szerepe, ami egyéni arculatot adhat a különböző intézmények képzéseinek, növelve annak sokféleségét. A felvételi évf. tantárgy óraszám I. Egysejtűek és a gerinctelenek rendszertana és evolúciója 20 Állatismeret gyakorlat (egysejtűek, gyűrűsférgek, csáprágósok, rovarok, halak, kétéltűek, emlősök) 80 Fény- és elektronmikroszkópos módszerek ea + gyak. 12 Molekuláris taxonómiai módszerek ea + gyak. 36 II. A fenetikus és kladisztikus osztályozás alapjai 10 Gerinces rendszertan és evolúció 15 Parazitaevolúció 10 Állatismeret (pl. Isopoda; a Kárpát-medence madarai) 20 Állatgyűjtés preparálás gyak. + terepgyakorlat 20 Specializáció táblázat Az ELTE kétéves posztgraduális zoológusképzésének zootaxonómiai és szisztematikai jellegű tárgyai és azok óraszáma 1399
7 kritériumok, felvételi létszám kritikája ezen szakmai közösségben is aggodalmat kelt. Mindezek mellett, bár az induló alapképzésben a zootaxonómia oktatására fordítható óraszámok általában csökkennek, a szakosodó MSc-tervezet kereteiben biztosítható az eziránt érdeklődő és arra érdemes hallgatók magas szintű képzése. A szakmai utánpótlás biztosításához a BSc MSc adekvát szakirányaira épülő szakirányú PhD-képzés továbbra is elengedhetetlen. Nemzetközi kitekintésben tapasztalataink azt mutatják, hogy a magyar biológusképzés erőssége a jól megalapozott taxonómiai tudás, ami nélkül nem képzelhető el a szupraindividuális biológia művelése, akár molekuláris szinten sem! Hálás köszönet illeti mindazon kollégáinkat, akik adataikkal, véleményeikkel, javaslataikkal hozzájárultak ahhoz, hogy minél valósabb képet rajzolhassunk a zootaxonómia oktatásának magyarországi helyzetéről. Így köszönet a gimnáziumi tanároknak (Benéné Czikora Ágnes [Budapest], Trencséniné Berzai Zsuzsa [Dunaújváros], Pesti Miklósné [Pécs], III. Béla Gimnázium Biológia Munkaközössége [Baja]) és a felsőoktatásban zootaxonómiát oktató kollégáknak (dr. Farkas János, dr. Török Júlia [ELTE], dr. Györffy György, dr. Molnár Nóra [SZTE TTK], dr. Horváth Győző [PTE], dr. Ilosvay György [SZTE JGYTK], dr. Legány András [NYF], dr. Lengyel Szabolcs [DE], dr. Szinetár Csaba [BDF], dr. Varga János [EKF]). Nagy segítségünkre volt az internet, ahol a felvételik követelményeit és aktuális adatait, valamint az érvényes tanrendeket, tanterveket megtaláltuk. Kulcsszavak: zootaxonómia, középiskola, felsőoktatás, graduális, posztgraduális, lineáris képzés, tankönyv, óraszám, tananyag, keretszámok Irodalom Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia egységes jegyzet. Dabas-Jegyzet Kft., Budapest internetes adatforrások:
Állatorvos-tudományi Kar Évfolyam szintű heti órarend 2012/2013. tanév, 2. félév Biológia BSc képzés: I. Évfolyam
Biológia BSc képzés: I. Évfolyam Hétfő/ NÖVÉNYRENDSZERTAN elmélet Kedd BIOMATEMATIKA gyakorlat Szerda KÉMIA ÖSSZEHASONLÍTÓ Összehasonlító állatszervezettan gyak Biológiai Int. Összehasonlító állatszervezettan
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán
MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-2012. ŐSZTŐL (NAPPALI) Félév 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-2012. ŐSZTŐL Kredit Követelmény Tantárgykód Tanárok Óraszámok Előfeltételek Biológiai alapismeretek
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
Magyarország első egyeteme
Pécs 2000 éves mediterrán város a Mecsek hegység lábánál Baranya megye székhelye Lakosainak száma: több mint 160 ezer Nevezetességei: ókeresztény sírkamrák, a 150 éves török uralom legjelentősebb magyarországi
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola Általános rendszergazda WEB - programozó Informatika tanár Társadalom-informatikai
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013
Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:
Albert József : Környezetszociológia
2 Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. gazdasági és jogi szakfordító és lektor (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)
TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezőtanegység kv = kötelezően választható tanegység
Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár. www.sapientia.ro
Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár ALAPÍTÁS Sapientia Alapítvány (2000) - történelmi egyházak vezetői - értelmiségi csoportok Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (2001) - a magyar kormány támogatásával
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Tantárgyi program. 9. A tantárgy hallgatásának előfeltétele, előképzettségi szint: 10. A tantárgy tartalma:
Tantárgyi program 1. A tantárgy neve, kódja: AVM_VFLB111-K5 Marketing menedzsment 2. A neve, beosztása: 3. Szakcsoport (szakirány) megnevezése: Vállalkozásfejlesztés MSc szak, levelező tagozat 4. A tantárgy
Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR -
A felsőoktatás rendszer szintű változásához kapcsolódó rövid ciklusú képzések HEFOP-..-08/.-008-06-0009/.0 Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR - Összefoglaló adatok: Kurzusok
Puskás Tivadar Távközlési Technikum
27 Puskás Tivadar Távközlési Technikum Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam szakközépiskola matematika Előállítás ideje: 28.3.6. 6:48:31 197 Budapest,
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010
Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2010 Dr. Dux László Felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. július 23. 30,3% Nem nyert felvételt Felvételt nyert 69,7% Összes
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak. 2015-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia
Új fejlesztéseink (NAT 2012) Középiskolai fizika, kémia Új 9.-es fizikatankönyveink (NAT 2012) Minden tankönyvhöz: Útmutató és tanmenetjavaslat Feladatok részletes megoldása NTK Player - digitális tananyag
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei Óraterv a 9/Kny-2. évfolyamra, a gimnázium angol két tanítási nyelvű A osztálya számára (emelt óraszámú matematika csoportok) A csoportbontás és az emelt szintű Alap
Heti óraszám Számonkérés Előtanulmányi Félévek
TANTERV Szak: Mezőgazdasági mérnöki alapszak (B.Sc.) Érvényes 2009. szeptember 1-től 1. félév i Heti óraszám Számonkérés Tanszéki Előtanulmányi ea. gyak. v. kr. 1. Matematika MMB1111 1 2 K 3 MI Dr. Balogh
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév
A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban
Dél-pesti Rhinologiai Napok A Dél-pesti Rhinologiai Napok első alkalommal kerül megrendezésre, bízva abban, hogy egy hagyomány első lépése lehet. A kétnapos tanfolyam első napját a III. alkalommal megrendezésre
Kihívások és teljesítménymérés a műszaki képzésben (Óbudai Egyetem)
Kihívások és teljesítménymérés a műszaki képzésben (Óbudai Egyetem) (a Budapesti Műszaki Főiskola jogutódja) Dr. Palásti Kovács Béla Kihívások Hallgatói létszám és finanszírozás A hallgatók hozott (meglévő)
Tanegységlista Történelem alapszak (BA), régészet szakirány. 2011-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista Történelem alapszak (BA), régészet szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv =
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?
A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2014. szeptember 1. 2015. június
Szak neve: Egészségfejlesztő mentálhigiénikus, pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés
EGÉSZSÉGFEJLESZTŐ MENTÁLHIGIÉNIKUS, PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS KREDIT ALAPÚ MINTATANTERVE A 2002/2003-AS TANÉVTŐL, FELMENŐ RENDSZERBEN Szak : Egészségfejlesztő mentálhigiénikus,
Energiahordozók I. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK I. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ENERGIAHORDOZÓK I. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc,
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Az informatika oktatás téveszméi
Az informatika oktatás Az informatika definíciója Definíció-1: az informatika az információ keletkezésével, továbbításával, tárolásával, feldolgozásával foglalkozó tudomány. Definíció-2: informatika =
PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK
NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 10 100 000 Bármelyik két érettségi Moderátor
Energiagazdálkodás II. kommunikációs dosszié ENERGIAGAZDÁLKODÁS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY
ENERGIAGAZDÁLKODÁS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK
A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai
A pályakövetési rendszerek fejlesztésének hazai és nemzetközi irányai Frissdiplomások a munkaerőpiacon műhelykonferencia Pécsi Tudományegyetem 2012. október 25. Veroszta Zsuzsanna Educatio Nonprofit Kft.
Iparjogvédelmi statisztikai adatok (2004-2008) SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ. Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, 2009. február 17.
Iparjogvédelmi statisztikai adatok (2004-2008) SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, 2009. február 7. www.mszh.hu Nemzetközi együttműködések keretében Magyarországot célzó iparjogvédelmi
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. Pécs 2010 PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. TANULMÁNYOK QUO VADIS RENDVÉDELEM? SZABADSÁGJOGOK, TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS A BIZTONSÁG CÍM TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
Országos kompetenciamérés 2006
Országos kompetenciamérés 2006 A SULINOVA Kht. jelentései alapján összeállította: Kovács Károly A tesztek alapvetı statisztikai jellemzıi, valamint a tesztfüzetek feladatai és azok jellemzıit bemutató
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar. A szakdolgozatok közös sablonja (a Kari Tanács 2012-09-24-i ülésén elfogadva)
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar A szakdolgozatok közös sablonja (a Kari Tanács 2012-09-24-i ülésén elfogadva) A következő oldalakon egy szakdolgozat sablonja kerül bemutatásra, ami csak
001 Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest Váli Feladatellátási hely: utca 1. Tanulmányi terület kódja:002
OM azonosító:034982 Székhely neve: Újbudai József Attila Gimnázium Székhely címe: 1117 Budapest, Váli Tanulmányi terület kódja:001 Tanulmányi terület neve: gimnázium: 4 évfolyamos + 1 évf. nyelvi el készít
Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar
Gondolkodás nélkül tanulni: kárba veszett munka. De tanulás nélkül gondolkodni veszélyes. Konfucius Bemutatkozik a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti
Doktorandusz hallgatók nyomonkövetése (monitoring)
Indító javaslat Doktorandusz hallgatók nyomonkövetése (monitoring) A monitoring akkor eredményes, ha a vizsgált hallgatók köre minél teljesebb, a kérdések egyszerűek és egyértelműek, a válaszok hitelesek
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
Hitéleti. Kapacitás min. < max.
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:
Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III.
Doktorandusz pályázatok pontozása 1. Tanulmányi eredmények (Maximum 30 pont adható!) A mesterképzés utolsó két év, év végi eredményének átlaga, mínusz 4, szorozva 30-cal. (Ez a kacifántos számítási modell
JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013. április 25-i üléséről
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR 400.007/ /2013. JEGYZŐKÖNYV a Villamosmérnöki és az Informatikai Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács 2013.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Emelt szintű érettségire készítés
Kanizsai Dorottya Gimnázium Emelt szintű érettségire készítés 2015. 1 Kanizsai Dorottya Gimnázium Az emelt szintű érettségire való felkészítésről 1. Jogszabályi alapok I. Az emelt szintű érettségire való
A zootaxonómia a magyar felsıoktatásban
A zootaxonómia a magyar felsıoktatásban Dózsa-Farkas Klára az MTA doktora Eötvös Loránd Tudományegyetem i és Ökológiai Tanszék dfk elte. hu Hornung Erzsébet a biológiai tudomány kandidátusa Szent István
STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STANDARDOK ÉS ÉRETTSÉGI ÚJ-ZÉLANDON Új-Zéland geográfia és demográfia Terület: 269.057 km 2 Lakosság: 4,5 millió
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
Alkalmazott Élettudományi Intézet Pécsi Képzési Központ
Dr. Nagy Júlia PhD, CSc főiskolai docens, intézetigazgató Alkalmazott Élettudományi Intézet Pécsi Képzési Központ 1 főiskolai docens 1 egyetemi tanár 1 főiskolai tanár 1 emeritus főiskolai tanár 1 főiskolai
Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)
Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata
Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében
Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában. 2014. augusztus
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában 2014. augusztus NAT 2012 Kiadványok Középiskola BIOLÓGIA, FÖLDRAJZ Biológia tankönyvek felsorolása SZAKKÖZÉPISKOLA
KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.
Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 2 óra szeminárium a részvétel kötelező.
Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.
KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486
A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február
35/2007/2008. sz. KT Határozat Az Építésszervezés és Menedzsment Tanszékre dr. Jámbor Attila oktatói átsorolásához (tanársegédi) 21 érvényes szavazatból 21 igen szavazatot kapott. 36/2007/2008. sz. KT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
BSC SZAKONKÉNT AZ OKTATOTT TÁRGYAK JEGYZÉKE
BSC SZAKONKÉNT AZ OKTATOTT TÁRGYAK JEGYZÉKE MEZŐGAZDASÁGI MÉRNÖK BSC SZAK NAPPALI 201XXN Genetika Dr. Veres Anikó 2 0 2 2 204XN Mezőgazdasági biotechnológia Dr. Heszky László 1 0 2 202XN Növénynemesítés
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
Intézményi jelentés. Összefoglalás. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 OM azonosító: 031202
FIT-jelentés :: 2010 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)
- andragógia. - anglisztika. - biológia. - csecsemő- és kisgyermeknevelő. - ének-zene. - fizika. - földrajz
- andragógia adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások záróvizsga témakörök - anglisztika adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások záróvizsga témakörök - biológia adatlap mintatanterv: pdf/
Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) támogatott 10 1 < 15. 320000 Ft.
Osztatlan képzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények
vegyész kémia-x szakos tanár informatikus vegyész vegyész-fizikus laboratóriumi operátor bioanalitikus
I. ADATLAP A Pécsi Tudományegyetem kérelmet nyújt be a többciklusú felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól szóló 381/2004. (XII. 28.) Korm. Rend. és a Magyar Akkreditációs Bizottság
Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére
Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére Kötelez eladások Jalsovszky István Szerves kémia (1). Heti 4 óra I. éves vegyész hallgatók részére. Kollokvium. Kérés: kedd 10-12., csütörtök 10-12.
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu
Személyesen, hatékonyan, célzottan! 2014. március 12-13. 2014. október 15-16. www.allasborze.bme.hu Műegyetemi Állásbörze hazánk legnagyobb állásbörzéje Vegyen részt kiállítóként a Műegyetemi Állásbörzén,
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND?
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
TANEGYSÉGLISTA (MA) ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK 2014. szeptember 1.
Az osztatlan tanárképzés ELTE BTK 2014. szeptember 1. A bölcsész tanár tudásának rétegei Szaktudományok Szakmai és általános kommunikáció Szakpedagógiák Neveléstudomány KÖZÖS TANÁRKÉPZÉS 180 kredit, 3
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat
Történelemtanítás Online történelemdidaktikai folyóirat (XLIX.) Új folyam V. 2014. 1. szám www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Forrás: http://www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu/2014/04/gianone-andras-tortenelem-munkatankonyv-a-9
Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)
Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények. Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3.
Fónai Mihály: Alumni: hallgatói elvárások és vélemények Campus Lét a Debreceni Egyetemen: csoportok és csoportstruktúrák - 2010. december 3. - Diplomás Pályakövető Rendszer és az alumni A DPR TÁMOP 4.1.3.
Tanulmányi keretrendszer az APPI-ban
Horváth Cz. János Tanulmányi keretrendszerek felhasználói hatékonyságvizsgálata NWS 2009 2009. április 16. Tanulmányi keretrendszer az APPI-ban Közel 3 éves Moodle használat Több ezer bejegyzett felhasználó
(Figyelem! A kurzusok meghirdetése a mindenkori személyi állománytól függ.)
Mintatanterv anglisztika BA mellékszakos (minor) végzettséggel rendelkező, illetve nem angol szakos diplomával rendelkező angoltanári mesterszakos hallgatók számára (4+1, illetve 2+2+1 félév; teljesítendő:
Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség
Nyelvi képzés tájékoztató Nappali tagozat, alapképzési szakos hallgatók számára Gépészmérnök, Had-és biztonságtechnikai mérnök, Mechatronikai mérnök, Villamosmérnök, Könnyőipari mérnök, Ipari termék- és
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2011 ősz
Szabad bölcsész, film szakirányosok és film minorosok számára meghirdetett tanegységek 2011 ősz Alapozó elméleti ismeretek FLM- 101.01 A film és társművészetei Vajdovich-Vincze hétfő 13 30-15 00 34 Az
Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26
Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek
Erasmus+ pályázati tájékoztató
Erasmus+ pályázati tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 18/09/2013 Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázat beadása előtti teendők Pályázat menete Intézmények Fontos tudnivalók Szakmai gyakorlat
Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2011. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz. Irányszám Államilag finanszírozott.
I. táblázat: Felvételi tájékoztató melléklet lapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar idı kertészmérnöki (Beregszász) 1 6+1 30 0 kertészmérnöki (Nyárádszereda) 1 6+1 50
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKMAI ISMERTETŐ A VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL, A TÁMOP- 2.3.4.B-13/1-2013-0001 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ KIEMELT PROJEKT KERETEIN BELÜL, A MESTERKÉPZÉS
FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
MESTERKÉPZÉS (2-4 FV) ALAPKÉPZÉS EGY-EGY KÉPZÉSI ÁGA (6-8 FV)
Gyógypedagógia mesterképzési szak az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon Dr. Márkus Eszter főiskolai docens, oktatási dékánhelyettes oktatas@barczi.elte.hu ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar