Alkalmazott Élettudományi Intézet Pécsi Képzési Központ
|
|
- Andrea Valéria Nemes
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Dr. Nagy Júlia PhD, CSc főiskolai docens, intézetigazgató Alkalmazott Élettudományi Intézet Pécsi Képzési Központ 1 főiskolai docens 1 egyetemi tanár 1 főiskolai tanár 1 emeritus főiskolai tanár 1 főiskolai adjunktus 1 főiskolai tanársegéd Szombathelyi Képzési Központ 1 főiskolai tanár Zalaegerszegi Képzési Központ 1 főiskolai docens
3 Működési tevékenység Az Alkalmazott Élettudományi Intézet interdiszciplináris oktatási feladata biztosítani az alapozó elméleti tárgyak (anatómia, biofizika, biológia, biokémia, élettan, genetika, gyógyszertan, kémia, kórélettan, mikrobiológia és pathológia) magas szintű oktatását a Kar valamennyi szaka számára mind a főiskolai, mind az egyetemi képzésben. A széles tantárgyi sprektumból következik, hogy ennek a feladatnak az Intézet főállású oktatói (7 fő) nem tudnak maradéktalanul eleget tenni. Az elmúlt 5 évben a gazdaságossági szempontokat is figyelembe véve, a kezdetben az óraadók magas számát csökkentettük, a Kar más intézetei illetve tanszékei elsősorban főállású fiatal oktatóinak bevonásával (Pécs: Fejős Szilvia, Németh Katalin, Oláh András, Szabolcs Mariann, Dr. Málovics Ilona, Dr. Józsa Rita; Kaposvár: Dr. Gyódi Gyula, Dr. Kelemen János; Szombathely: Dr. Bödecs Tamás, Köbli Mónika; Zalaegerszeg: Dér Anikó, Dr. Tárnok Ferenc). Képzés, képzésfejlesztés A kreditalapú oktatási rendszerre való áttérés előkészületei során frissítettük és aktualizáltuk a tantárgyi programokat, elkészültek az egységes tantervi leírások. A beszámolási időszakban évről-évre változott a tantárgyak óraszáma, illetve a kurrikulumokban elfoglalt helye. A 2006/2007-es tanévben indul az új lineáris típusú oktatási rendszer, amelyben valamennyi alapszakon egységes lesz az alapozó elméleti tárgyak időrendje és óraszáma. Az elkövetkező hónapokban olyan tantárgyi programokat dolgozunk ki, melyek megfelelő elméleti alapot nyújtanak a szakok későbbi szaktárgyi igényeinek megfelelően. Ennek a munkának során véglegesítjük és egységesítjük a tantárgyak törzsanyag leírását és amely tárgyaknál lehet és szükséges, szabadon választható tárgyként biztosítjuk a szakok speciális igényeit pl. mozgásszervek anatómiája a gyógytornász szak számára, várandós nő és az újszülöttek speciális anatómiai, élettani és kórélettani ismeretei címen hirdetünk kurzust védőnők számára. A szakok alapozó ismereteinek bővítése mellett a hallgatók orientálódását időben felismerhetjük és biztosíthatjuk ilyen irányú érdeklődésüket. Új feladatot jelent a kreditalapú rendszerben a vizsgák, elsősorban a mérföldkőnek számító 46
4 komplex szigorlatok megszervezése és az egységes számonkérési feltételrendszer biztosítása. Az intézetvezetőnek igen nehéz dolga van, mert sok esetben óraadó tanárokkal kell kapcsolatba lépnie akiket nem ismer személyesen és úgy kell feladatait intéznie, hogy az oktatói szabadság ne sérüljön. Az Intézet valamennyi munkatársa részt vesz az elméleti tárgyak oktatásában. Az idősebb, minősített munkatársak valamennyien tantárgyfelelősök, akik tantárgyi programok frissítésében közreműködtek. A fiatal tanársegédek rendszeresen látogatják tapasztaltabb oktatók előadásait. Témavezetőként irányítják a hallgatók szakdolgozati munkáját vagy opponensi feladatokat látnak el. Kutatási tevékenység Az Intézet személyi összetétele határozza meg a kutatási aktivitást. Az intézetben az alábbi kutatási témákban folyik kutatómunka: 1. a hypotalamus-hypofizis-mellékvesekéreg tengely, az agyi katekolaminerg és serotoninerg rendszer, a neurotensin, valamint a megerősítés egyik modelljének tekinthető agyi elektromos öningerlés és a különböző tanulási és magatartási folyamatok közötti kölcsönhatások vizsgálata. 2. humán ökológia, geroökológia, környezetpedagógia és agybiológiai kutatási eredmények szintézise az oktatásban. 3. A szérum lipidösszetételének vizsgálata krónikus bélbetegségben szenvedőknél. Az Intézet egyik munkatársa PhD hallgatóként dolgozik ebben a témában és rövid időn belül tudományos értekezését fogja összeállítani. 4. A hőszabályozás perifériás és központi idegrendszeri folyamatainak vizsgálata. Az idősebb munkatársak témavezetőként irányítják a hallgatók TDK munkáját. Az Intézet egyik munkatársa a Kar TDK elnöki tisztségét tölti be. Az intézet munkatársai kutatási eredményeikről számos hazai és külföldi konferencián számoltak be. 13 tudományos közlemény és 4 előadás kivonat készült az elmúlt 5 évben. Az intézet tagjai számos hazai konferencián vettek részt hallgatóként, illetve tartottak előadást vagy posztert, amiknek idézhető publikációja nincs. Az intézet külföldi kapcsolatai az idősebb munkatársak révén alakultak ki és tartanak 47
5 folyamatosan. Ennek keretében részt vesznek nemzetközi kutatási programokban is. Az intézet legfiatalabb munkatársa tavaszán az Erasmus program keretében 2 hetet tölt el Finnországban (Helsinki Polytechnic Stada), ami a külföldi kapcsolatok további bővülését és várható együttműködését erősíti. A PTE EFK-n az oktató- és kutatómunka májusában MSZ EN ISO 9001: 2001 minõsítésben részesült. Az Intézet munkatársai számos hazai tudományos társaság tagjai. Magyar Biológiai Társaság Magyar Biokémiai Társaság Magyar Élettani Társaság Magyar Farmakológiai Társaság Tanárképzők Szövetsége Környezetpedagógiai Szakosztály MTA VEAB Történet és Neveléstudományi Szakbizottság valamint a Pécsi és a Veszprémi Akadémiai Bizottság szakbizottságainak munkájában vesznek részt. Az intézet munkatársai a Kar fejlesztésében is jelentős szerepet játszottak. Dr. Komáromy László főigazgatói tanácsadó és a Külügyi Bizottság elnökeként, Dr. Hartmann Géza a kar TDK elnökeként, Dr. Nagy Júlia oktatási, majd fejlesztési főigazgató-helyettesként, Dr. Peterka Gabriella a Zalaegerszegi Képzési Központ igazgatójaként járult hozzá a kar zökkenőmentes működéséhez és folyamatos fejlődéséhez, külföldi kapcsolatainak bővítéséhez. Beosztásuk és munkájuk során az egyetem különböző bizottságaiban képviselték a kar érdekeit. 48
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI.
PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. Pécs 2010 PÉCSI HATÁR R TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XI. TANULMÁNYOK QUO VADIS RENDVÉDELEM? SZABADSÁGJOGOK, TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEK ÉS A BIZTONSÁG CÍM TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2015. február 1-től
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név Dr. Zakar András Cím 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 54. Telefon (+36 62) 544 385 E-mail zakar@juris.u-szeged.hu MUNKAHELYEK Nyugdíjas: 2015. február 1-től Főállásban:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
Az osztatlan tanárképzés. ELTE BTK 2014. szeptember 1.
Az osztatlan tanárképzés ELTE BTK 2014. szeptember 1. A bölcsész tanár tudásának rétegei Szaktudományok Szakmai és általános kommunikáció Szakpedagógiák Neveléstudomány KÖZÖS TANÁRKÉPZÉS 180 kredit, 3
ELTE BTK magyar orosz szak. Esztétikai, Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet
Fénykép Név: Dr. Schiller Erzsébet Születési év: 1964 Végzettség: ELTE BTK magyar orosz szak Szakképzettség: Tudományos fokozat: Beosztás: PhD irodalomtudomány egyetemi docens Intézet: Esztétikai, Nyelv-
Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. tanév, 1. félév Emberi erőforrás alapszak Nappali tagozat Gazdálkodás
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE
MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma
Oktatói önéletrajz. Dr. Lukács János. Karrier. egyetemi docens. Gazdálkodástudományi Kar Pénzügyi Számvitel Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Lukács János egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Pénzügyi Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1979-1983 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Tanár \"B\" 1990-1992 Pénzügyminisztérium,
DPR Szakmai nap. 2011. október 17. PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar
PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A diplomás pályakövetés eredményei és a lehetséges fejlesztési irányok DPR Szakmai nap 2011. október 17. Horváth Judit A vizsgálat reprezentativitása
TÁMOP - 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0014 ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS GASZTRONÓMIA VONATKOZÁSÚ EGYETEMI EGYÜTTMŰKÖDÉS, DE-SZTE-EKF-NYME
TÁMOP - 4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0014 ÉLELMISZERBIZTONSÁG ÉS GASZTRONÓMIA VONATKOZÁSÚ EGYETEMI EGYÜTTMŰKÖDÉS, DE-SZTE-EKF-NYME NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM DR. LAKATOS ERIKA NYME MEZŐGAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI
Oktatói önéletrajz. Dr. Nemes Andrea. Karrier. egyetemi docens. Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék
Dr. Nemes Andrea egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-2001 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Gazdálkodástani
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)
A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére
Tanrendi felterjesztés a 2004/2005. tanév II. félévére Kötelez eladások Jalsovszky István Szerves kémia (1). Heti 4 óra I. éves vegyész hallgatók részére. Kollokvium. Kérés: kedd 10-12., csütörtök 10-12.
PÉCSI HATÁRİR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IV.
TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IV. Pécs, 2005 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK IV. TANULMÁNYOK A HATÁRİRSÉG A MINİSÉG ÚTJÁN CÍMŐ TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL Szerkesztette: Hautzinger Zoltán Pécs, 2005 TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK
által koordinált szakok
Dr. Sulyok Endre PhD, DSc egyetemi tanár, az MTA doktora, szakvezető, intézetigazgató által koordinált szakok Egészségfejlesztési és Családgondozási Intézet Pécsi Képzési Központ 1 egyetemi tanár 1 főiskolai
K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T
Szervezeti és Működési Rend 9. melléklete: Közgazdasági, Módszertani és Informatikai Intézet működési rendje 2012. Beosztás K Ö Z G A Z D A S Á G I, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte
A PTE EFK vezető tisztségviselői (2005. december) AZ EGÉSZSÉGÜGYI FÖISKOLAI KAR TANÁCSA
AZ EGÉSZSÉGÜGYI FÖISKOLAI KAR TANÁCSA DR. KOVÁCS L. Gábor akadémikus, egyetemi tanár, intézetigazgató, főigazgató, Oktatók: BETLEHEM József főiskolai docens, mb. tanszékvezető, általános és oktatási főigazgató-helyettes
Oktatói önéletrajz. Dr. Molnár Bálint. Karrier. egyetemi docens. Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Molnár Bálint egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Matematikus Tudományos fokozatok, címek::
vegyész kémia-x szakos tanár informatikus vegyész vegyész-fizikus laboratóriumi operátor bioanalitikus
I. ADATLAP A Pécsi Tudományegyetem kérelmet nyújt be a többciklusú felsőoktatási képzési szerkezet bevezetésének egyes szabályairól szóló 381/2004. (XII. 28.) Korm. Rend. és a Magyar Akkreditációs Bizottság
Szakmai beszámoló. a Magyar Sporttudományi Társaság XII. Országos Sporttudományi Kongresszusáról
Szakmai beszámoló a Magyar Sporttudományi Társaság XII. Országos Sporttudományi Kongresszusáról A Magyar Sporttudományi Társaság, valamint az egri Eszterházy Károly Főiskola közös megrendezésében került
2. A 2. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint változik:
Javaslat A munkáltatói jogkör gyakorlásának rendje a Debreceni Egyetemen c. szabályzat módosítására (a módosítások dőlt, aláhúzott betűvel szedve, illetve áthúzva) 1. A bevezető részből törlésre kerül
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2002. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Hudecz
1979-1982 Gyógyszeripari Kutatóintézet, Haematológiai kutatólaboratórium, tudományos segédmunkatárs
Dr. Amtmann Mária egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Élelmiszerkémiai és Táplálkozástudományi Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1974-1979 BME Vegyészmérnöki Kar, Biológus-vegyészmérnök 1996-1998
Környezetegészségtan 3 vizsga KTAK126 Mandl Károly Földtudományi alapismeretek 4 vizsga KTAK105 Dezsény Zoltán
MINTATANTERV ÉVFOLYAMONKÉNT (félévenként) 2011-2012. ŐSZTŐL (NAPPALI) Félév 1. I. ÉVF. 1. FÉLÉV 2011-2012. ŐSZTŐL Kredit Követelmény Tantárgykód Tanárok Óraszámok Előfeltételek Biológiai alapismeretek
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt NK Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt NK Úr! Ez az email tartalmazza a Népegészségügyi ellenõr
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak. 2015-től fölvett hallgatóknak
Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység
Apor Vilmos Katolikus Főiskola SZENÁTUSÁNAK HATÁROZATAI
Vác, 2011. nov. 29. Ikt. szám: 6-1/2011. A Szenátus létszáma: 12 fő Jelenlévő szenátustagok száma: 12 fő A Szenátus határozatképes. SZH 11.11.29./1. A szenátus a felsőoktatásról szóló 2005.évi CXXXIX.
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán
Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán 2015. január 30. Dr. Szabolcs Éva egyetemi tanár, szakfelelős Neveléstudományi Intézet nevelestudomany@ppk.elte.hu 120 kredit, 4 félév
Szakgyógyszerész képzés a Pécsi Tudományegyetemen
Szakgyógyszerész képzés a Pécsi Tudományegyetemen általános információk jelentkezés rendszerbevétel képzés szakvizsga A Pécsi Tudományegyetem ÁOK Gyógyszerésztudományi Szak szeretettel várja azon diplomás
A felsőoktatási intézmények tehetséggondozó nyári táborainak támogatása (A pályázat kódja: NTP-FTNYT-MPA-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája
(A pályázat : ) i -002 Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza Szabolcs- Szatmár- Bereg Természettudományi TDK nyári tábor -003 i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar A szocialista városfejlesztés
szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola közzétételi lista a 9/0. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján:. Felvételi lehetőség az intézménybe: A fejlesztő
Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III.
Doktorandusz pályázatok pontozása 1. Tanulmányi eredmények (Maximum 30 pont adható!) A mesterképzés utolsó két év, év végi eredményének átlaga, mínusz 4, szorozva 30-cal. (Ez a kacifántos számítási modell
A külső feltárású melléküreg műtétek helye és jelentősége napjainkban
Dél-pesti Rhinologiai Napok A Dél-pesti Rhinologiai Napok első alkalommal kerül megrendezésre, bízva abban, hogy egy hagyomány első lépése lehet. A kétnapos tanfolyam első napját a III. alkalommal megrendezésre
Felsőfokú tanulmányok 1997. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász
Szakmai önéletrajz Dr. Dióssy László Email: diossy@upcmail.hu Felsőfokú tanulmányok 1997. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Szolnok Külgazdasági Szak külgazdasági szakos közgazdász 1983. Agrártudományi
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2016. május 30. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 Munkakör, beosztás, szervezeti egység megnevezése MUNKÁLTATÓI JOGGAL
Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR -
A felsőoktatás rendszer szintű változásához kapcsolódó rövid ciklusú képzések HEFOP-..-08/.-008-06-0009/.0 Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR - Összefoglaló adatok: Kurzusok
Magyarország első egyeteme
Pécs 2000 éves mediterrán város a Mecsek hegység lábánál Baranya megye székhelye Lakosainak száma: több mint 160 ezer Nevezetességei: ókeresztény sírkamrák, a 150 éves török uralom legjelentősebb magyarországi
Albert József : Környezetszociológia
2 Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
Duális képzés Számvitel Msc
Duális képzés Számvitel Msc Budapesti Corvinus Egyetem - Számvitel Msc Február 15. Jelentkezés E-felvin BCE Irásbeli felvételi Május 18-19 Szóbeli felvételi Június 8-12 A felvételi eljárás sajátosságai
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Oktatói önéletrajz. Bozóki Sándor. Karrier. egyetemi docens. Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék
Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika
Oktatói önéletrajz. Dr. Hoschke Ágoston. Karrier. egyetemi tanár. Élelmiszertudományi Kar Sör- és Szeszipari Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Hoschke Ágoston egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Sör- és Szeszipari Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1956-1961 Budapesti Müszaki Egyetem Vegyészmérnöki Kar, vegyészmérnök Tudományos fokozatok,
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola
Vállalkozáselmélet és Gyakorlat Doktori Iskola Minıségértékelés 2009 CSWOT-ANALÍZIS BEMUTATÁSA MISKOLCI EGYETEM 3. Kutatással kapcsolatos kérdések [Folytatás] DOKTORI ISKOLA CSWOT ANALÍZISE Kérjük, hogy
Műveltségi vetélkedő 2012
Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Állatorvos-tudományi Kar Évfolyam szintű heti órarend 2012/2013. tanév, 2. félév Biológia BSc képzés: I. Évfolyam
Biológia BSc képzés: I. Évfolyam Hétfő/ NÖVÉNYRENDSZERTAN elmélet Kedd BIOMATEMATIKA gyakorlat Szerda KÉMIA ÖSSZEHASONLÍTÓ Összehasonlító állatszervezettan gyak Biológiai Int. Összehasonlító állatszervezettan
Erasmus+ pályázati tájékoztató
Erasmus+ pályázati tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 18/09/2013 Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázat beadása előtti teendők Pályázat menete Intézmények Fontos tudnivalók Szakmai gyakorlat
A Kari Tanács határozatai 2008 december 2009 február
35/2007/2008. sz. KT Határozat Az Építésszervezés és Menedzsment Tanszékre dr. Jámbor Attila oktatói átsorolásához (tanársegédi) 21 érvényes szavazatból 21 igen szavazatot kapott. 36/2007/2008. sz. KT
Műszer pályázat - 2001
Műszer pályázat - 2001 MŰSZER PÁLYÁZAT 2001: támogatott pályázatok. Sorszám Nyilvántartási szám 1. MU- 00148/2001 2. MU- 00206/2001 3. MU- 00252/2001 4. MU- 00197/2001 5. MU- 00090/2001 6. MU- 00011/2001
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Családi állapot: nős, 2 gyermek: Borbála (1998), Csaba (2001)
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: dr. Pethő Gábor Anyja neve: Zeller Teréz Állampolgárság: magyar Születési hely, idő: Kaposvár, 1963. január 11. Családi állapot: nős, 2 gyermek: Borbála (1998),
2003. 2004. Munkáltató neve és címe Erzsébet utcai Általános Iskola, Budapest IV. kerület Erzsébet u. 31. fejlesztése, mozgás terápia (Alapozó-Delacat
Europass Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail Állampolgárság MARTON ESZTER eszter.marton@barczi.elte.hu magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2008 - Munkáltató neve és címe ELTE-Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar,
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.
Heti óraszám Számonkérés Előtanulmányi Félévek
TANTERV Szak: Mezőgazdasági mérnöki alapszak (B.Sc.) Érvényes 2009. szeptember 1-től 1. félév i Heti óraszám Számonkérés Tanszéki Előtanulmányi ea. gyak. v. kr. 1. Matematika MMB1111 1 2 K 3 MI Dr. Balogh
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. június 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hajós György Dr. Hudecz Ferenc
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai Győr, 2012. október 27. Vezetési struktúra Kelemenné Papp Annamária: gazdasági főigazgató-helyettes
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén Informatikai Oktatási Konferencia és Akadémia Nap (Budapest - 2015. február 21.) Katona Miklós főosztályvezető Képzésfejlesztési és
A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve
A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusának 2012. évi ülésrendje és munkaterve Elfogadva a Szenátus 170/2011. (XII.07.) sz. határozatával 2012. január 25. szerda 2. Az Apáczai Csere János Kar beszámolója
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. március 17 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár. www.sapientia.ro
Csíkszereda Marosvásárhely Kolozsvár ALAPÍTÁS Sapientia Alapítvány (2000) - történelmi egyházak vezetői - értelmiségi csoportok Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (2001) - a magyar kormány támogatásával
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve
Iskola és társadalom Tantárgy kódja M 1003 Meghirdetés féléve 1. Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+0 A foglalkozásokon való részvétel: előadás, részvétel nem kötelező. A kollokviumra bocsátás feltételei:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2013-2014-es tanév
Iskolánk tantestületének és oktatástnevelést segítő dolgozóinak adatai 20132014es tanév 1. Pedagógus 1 Bessenyei György 2. Pedagógus 2 Tanítóképző Főiskola 3. Pedagógus 3 Eötvös József Tanítóképző Főiskola
Energiagazdálkodás II. kommunikációs dosszié ENERGIAGAZDÁLKODÁS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY
ENERGIAGAZDÁLKODÁS LEVELEZŐ ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei
A Karinthy Frigyes Gimnázium óratervei Óraterv a 9/Kny-2. évfolyamra, a gimnázium angol két tanítási nyelvű A osztálya számára (emelt óraszámú matematika csoportok) A csoportbontás és az emelt szintű Alap
BESZÁMOLÓ HELYEZÉSEK AZ EGYES TAGOZATOKBAN. Menedzsment tagozat
BESZÁMOLÓ A 2016. ÁPRILIS 12-ÉN MEGRENDEZETT DE GTK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a "Hazai Tudományos Diákköri műhelyek támogatása" című, NTP-HHTDK-15-0070 azonosítószámú
Hitéleti. Kapacitás min. < max.
Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi
A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE. 2015/2016. tanév. II. félév
A GYAKORLATI KÉPZÉS RENDJE 2015/2016. tanév II. félév Készítette: Pusztai Judit (igh.) SZAKVEZETŐK A KAPOSVÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUMBAN Tanító szakvezetők: 1. a Richterné Somlyai Mónika 2. a Bánkutiné
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola
felsőfokú szakképzések szakirányú továbbképzések informatikai alapszakok informatikai mesterszakok informatikai doktori iskola Általános rendszergazda WEB - programozó Informatika tanár Társadalom-informatikai
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKMAI ISMERTETŐ A VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL, A TÁMOP- 2.3.4.B-13/1-2013-0001 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ KIEMELT PROJEKT KERETEIN BELÜL, A MESTERKÉPZÉS
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak 1.1. A szakmai gyakorlat célja: A tantervi előírásoknak megfelelően a nappali
FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP. 2015. december 3. (csütörtök)
FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi
SZEMÉLYES ADATOK. Dr. Farkas Éva. 2009. 09. 01. tl Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképz Kar Felnttképzési Intézet.
Ö N É L E T R A J Z - SZEMÉLYES ADATOK Név MUNKAHELYEK Idtartam (-tól -ig) Munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat Foglalkozás, beosztás Dr. Farkas Éva 2009. 09. 01. tl Szegedi Tudományegyetem
Energiahordozók I. kommunikációs dosszié ENERGIAHORDOZÓK I. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ENERGIAHORDOZÓK I. ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS HŐENERGIA-GAZDÁLKODÁSI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR TÜZELÉSTANI ÉS HŐENERGIA INTÉZETI TANSZÉK Miskolc,
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar. A szakdolgozatok közös sablonja (a Kari Tanács 2012-09-24-i ülésén elfogadva)
Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar A szakdolgozatok közös sablonja (a Kari Tanács 2012-09-24-i ülésén elfogadva) A következő oldalakon egy szakdolgozat sablonja kerül bemutatásra, ami csak
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 15. NEMZETKÖZI KONFERENCIA
TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 15. NEMZETKÖZI KONFERENCIA a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, az MTA Vas Megyei Tudományos Testülete, a Szombathelyi Tudományos
1987 - Budapesti Corvinus Egyetem - Kertészettudományi Kar (BCE-KETK) Menedzsment és Marketing Tanszék, tudományos munkatárs
Dr. Korenyákné Juhász Mária tudományos munkatárs Kertészettudományi Kar Kertészeti Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1980 Kertészeti Egyetem, Vállalatgazdasági Szakmérnöki Szak 1971-1976
Gyógypedagógia BA (AL)_2011 (GYPL-B_2011)
https://web7.etr.u-szeged.hu/etr/viewer/indexsafe?$afe=vmlldvyl0... 1 of 9 013.04.09. 1:15 A Tantervi követelmények fogalmairól itt olvashatsz Jelmagyarázat: MK - mérföldkő; TT/KPR - tantárgy vagy becsatolt
4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1529/2016. 4/2016. (VI. 30.) i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről A
KÖZÉRDEKŰ ÖNKÉNTES SZERZŐDÉSEK Az SZTE oktatási, oktatásszervezési és kutatási feladatainak ellátásához
Sorszám Kar Szervezeti egység / Pályázati program elnevezése Név Tevékenység: Megnevezése / Időtartama 1 ÁJTK Alkotmány Jogi Tanszék Erdei Árpád Dr. XXXI. OTDK-n való bírálat és zsűritagság 2013.03.25-2013.03.27
Szakképzés Helyzetjelentés a ráépített szakokkal kapcsolatban. 2015. Február 06.
Szakképzés Helyzetjelentés a ráépített szakokkal kapcsolatban 2015. Február 06. Szakképzés Szakosodás: különleges szakterület kiválasztása és az ezzel kapcsolatos szakismeretek megszerzése specialistává
Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség
Nyelvi képzés tájékoztató Nappali tagozat, alapképzési szakos hallgatók számára Gépészmérnök, Had-és biztonságtechnikai mérnök, Mechatronikai mérnök, Villamosmérnök, Könnyőipari mérnök, Ipari termék- és
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve
A Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti terve Készítette: Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 4024 Debrecen Piac u. 54. 4002 Debrecen, Pf.: 78. Tel.:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
Belső vizsgaszabályzat
Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. Belső vizsgaszabályzat 2014/2015-ös tanév I. A belső vizsga célja 1. a tanulási folyamat hatékonyságának fejlesztése
Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet)
PANNON EGYETEM Sajátos Szükségletű Hallgatókat Segítő Szabályzat (Részlet) VI. fejezet A sajátos szükségletű hallgatók jogai A 79/2006. (IV.5.) Korm. Rendelet 18. (1) bekezdése alapján a sajátos szükségletű
Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke
Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen Assisi Szent Ferenc Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke www.williams.org.hu, http://eurowilliams.org