TANULMÁNYOK CSÖNG RÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANULMÁNYOK CSÖNG RÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V."

Átírás

1

2

3 TANULMÁNYOK CSÖNG RÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL V.

4

5 TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL v. SZEGED 1981

6 TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL Szerkesztő bizottság Barna László, Barta László, Blazovich László, Gaál Endre, Tamasi Mihály Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ Lektorálta: G yimesi Sándor K abos Ernő Serfőző Lajos Szabó F erenc Urbán Aladár Műszaki szerkesztő: GAÁL ENDRE ISSN X Blazovich László, 1981 Kiadja a Csongrád megyei Levéltár

7 BART A LÁSZLÓ AZ ÉVI ORSZÁGOS ÖSSZEÍRÁS CSONGRÁD VÁRMEGYÉBEN Az országos összeírás Az évi országos összeírás (Regnicolaris Conscriptio) célja az volt, hogy számbavegye a Magyarország (Erdély nélkül) adóalapját képező jövedelmeket. Végrehajtására akkor került sor, amikor a feudalizmus válságjelei már szembetűnően mutatkoztak, de magának az összeírásnak az előzményei messzebbre nyúlnak vissza.1 Az adózók az állandó hadsereg fenntartásához szükséges hadiadót (contributio) és hadisegélyt (subsidium) fizették. Az évi adóösszeget vagy az országgyűlés vagy a Helytartótanács osztotta fel a törvényhatóságok (vármegyék, kerületek, szabad királyi városok) között. Az adókivetés alapja az adóköteles telek (porta) volt, s az adót úgy számították ki, hogy az országra kivetett adót elosztották az országban levő porták számával, a hányadost megszorozták a törvényhatóságban fekvő portákéval: ezt kellett behajtania a törvényhatóságnak. A 18. század folyamán a telki állomány változott. A század végére szükségessé vált az évi úrbéri rendelet végrehajtása nyomán kialakult új helyzetet számbavenni, ezért az 1791:67. törvénycikk szerint megalakult bizottságok egyik feladata lett az országos összeírás előkészítése. Az évi országgyűlésen elfogadták a végrehajtási utasítást (Instructio) és az űrlapmintát. A francia háborúk és az abszolút kormányzás egyéb gondjai miatt csak az évi országgyűlés rendelete el a végrehajtását (1827:7. te.). Ennek értelmében az országos összeírást a legközelebbi országgyűlésre (1830) kell elkészíteni. Lebonyolításának legfőbb irányítója József nádor (palatínus). Munkájában az Országos Bizottság (Regnicolaris Deputatio) segíti. Ennek alá vannak rendelve a saját kebeléből alakult Országos Albizottságok (Regnicolaris Sub-Deputatio). Az összeírást a törvényhatóságok (jurisdictio) hajtják végre összeíró biztosok által. Az országgyűlés után a törvényhatóságok közgyűlést hívnak össze, és ezen megválasztják az összeíró biztosokat: két biztost a belső, kettőt pedig egy másik törvényhatóság területén végrehajtandó összeírásra. (A második biztos az elsőnek a helyettesítője annak akadályoztatásakor.) Az összeíró bizottság tagjai: a törvényhatóság belső biztosa (conscriptor intraneus), egy másik törvényhatóság külső biztosa (conscriptor extraneus), az illető járás szolgabírája (judlium) ha megyéről van szó és a járás esküdtje (jurassor). Munkájukat április 14-én 1 Az országos összeírás történetének és módszereinek összefoglalásában Bottló BÉLÁnak Az évi országos összeírás c. tanulmányát használtam fel. (Megjelent A történeti statisztika forrásai c. kötetben, a Közgazdasági és Jogi Kiadónál. Bp Szerkesztette K ovacsics József.) Az összeírás módszerének követésében nélkülözhetetlen munka, elemzi az összeírás történelmi forrásértékét, és felhasználásához is hasznos tanácsokat ad. Hasonlóan alapvető műnek számít H. P álfy Ilona három cikke Székesfehérvárról, Veszprémről, ill. Szombathelyről a Magyar Statisztikai Szemle évi számaiban. 5

8 kezdik el, és folyamatosan végzik, amíg be nem fejezik. Közvetlenül a nádornak vannak alárendelve, és kéthavonként jelentést tesznek neki a törvényhatóság közvetítésével. Kétségeiket felterjesztik, s problémáikat a nádor utasítása szerint oldják meg. Működésük során szoros kapcsolatban vannak a törvényhatósággal. Az összeíráskor a bizottságon kívül jelen van még a földesúr vagy megbízottja, a helység bírája (judex), jegyzője (nótárius), egy esküdtje (juratus), egy tehetős, egy közepes vagyonú, egy szegény jobbágya (colonus), egy zsellérje (inquilinus) és egy házatlan zsellérje (subinquilinus). Ha a helység több kerületre (sectio) vagy tizedre (decima) oszlik, az összeírásban a kerület választott képviselői (electi) is részt vesznek. A fölsoroltak mind esküt tesznek, majd a házak sorrendjében elkezdik és folytatják az összeírást. Az elkészült összeírásokat és a bizottság jelentéseit a törvényhatóság tárgyalja meg, és észrevételeit mellékelve fölküldi a nádornak. A nádor az Országos Bizottságnak adja át fölülvizsgálatra, ez a részletes vizsgálatot valamelyik Albizottságra bízza, amelynek előadói részletes véleményt írnak róluk. Ezek az észrevételek a szolgálati utat visszafelé járva végig újra a törvényhatóságokhoz kerülnek vissza. A törvényhatóság összeíró bizottsága elvégzi a szükséges javításokat, és a kijavított és letisztázott táblázatok végül elnyerik a nádor jóváhagyását.2 Ennek a bonyolult, de logikus mechanizmusnak a fölvázolása szükséges az összeírás tartalmának a megértéséhez is, ezért úgy érzem nem mellőzhetjük. Az összeírás elveit tartalmazó Instructio és a magyarázatul kidolgozott útmutató (Inviatio)3 szerint az összeíró biztosok nyomtatott űrlapokra vették föl az adózók adatait. A táblás űrlapnak 14 rovata van. (Ezek ismertetésében mellőzzük azokat a részleteket, amelyek Csongrád megyére nem vonatkoznak. Szeged szabad királyi város volt, nem tartozott a megyéhez.) A Csongrád megyei összeírás Csongrád vármegyében 1827-ben próbaösszeírást tartottak.4 A nádori észrevételek5 birtokában az január 10-én tartott megyei közgyűlés megválasztotta külső összeírónak Esztergom megyébe Klauzál Gábor táblabírót, s tudomásul vette, hogy a Komárom megyei Ordody Bálint táblabíró lesz itt működő külső biztos.6 (Az összeírást azonban már nem ő kezdte el, még csak nem is a helyettese, hanem Kürthy Alajos Komárom megyei jegyző.) Belső biztostársa Nagy Ferenc megyei tiszti főügyész és táblabíró lett. A vármegyében 35 helységet írtak össze. 3 mezővárost (oppidum Csongrád, Hódmezővásárhely, Szentes); 6 községet (possessio Algyő, Horgos, Kistelek, M indszent, Szegvár, Tápé); 26 pusztát (praedium Ányás, Baks, Bánomhegy, Belsődóc, Berk, Buzgány, Buzsák, Csany, Dongér, Ellés, Fehértó, Felgyő, Felsőszentgyörgy, 2 A Csongrád megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltára a továbbiakban CsmL (SzF) egyike annak a 12 megyei levéltárnak, ahol a teljes táblázatos anyag megmaradt. Megtalálható: IV. A 12. Csongrád vármegye adószedőjének iratai , b) Regnicolaris Conscriptio 1828: kötet. A teljes táblázatos anyag latin nyelvű, ezért adjuk tájékoztatóul az összeíró biztosok által használt kifejezéseket. 5 A pontos, de hosszú latin címek az említett BoTTLÓ-tanulmány 4. lábjegyzetében vannak. 4 Táblázatos anyaga hiányzik. 5 CsmL (SzF) IV. A 3. Csongrád vármegye nemesi közgyűlésének iratai , a) 36. Közgyűlési jegyzőkönyv 1828: 197. sz. 8 Uo sz. 6

9 Hantháza vagy Külsődóc, Homok, Kenderes, Kovászd, Mártély, Pusztaszer, Sámson, Sasülés, Síróhegy, Sövényháza, Szentgyörgy, Szentpéter és Tés). Az összeírás április 16-án kezdődött, s a biztosok az január 12-én tartott megyei közgyűlésen jelentették be, hogy munkájukat befejezték.7 Ez azonban még nem jelentette az összeírás végét, mert a közben fölmerült vitás kérdésekre meg kellett várni a nádor válaszát, utána kellett járni a nádori észrevételeknek, ha pl. a dikális (rovásos) adóösszeírásokhoz képest eltérés mutatkozott, vagy ha a biztosok tévedtek a számolásban. Az utómunkálatokra a megye belső biztosokat nevezett ki Nagy Ferenc és Klauzál Gábor személyében, ők 1832-re végezték el a szükséges igazításokat.8 Az összeírás itt feldolgozott dokumentumaiban már a kijavított számok találhatók. A Csongrád megyei összesítő táblázat9 a következő adatokat tartalmazza a rovatok szerint (ezek a számok némileg eltérnek a Tagányi Károly által közöltektől10; ennek az okát nem tudnánk biztosan megmondani. Tagányi adatait zárójelben közöljük). 1. rovat: Az adózók neve (nomina contribuentium). Ide írták a családfő nevét. Nem vették föl a nemesek, a lelkészek, a tanárok, a tanítók, a kántorok nevét, a a földesúri malmok és kocsmák bérért dolgozó működtetőit, a földesúri tisztviselőket és cselédeket, a honoráciorokat, a jegyzőket, az elbocsátott katonákat, a kereskedelmet és ipart űző nemeseket, a tehetetleneket és gondnokság alatt állókat mindezeket, ha nem volt adóköteles vagyonuk. De fölvették őket, ha adóköteles vagyonuk volt; vagyonuk beszámított az adóalapba, de adót ők nem fizettek. Természetesen fölírták a jobbágyok, a zsellérek, a házatlan zsellérek, a kereskedők, az iparosok, a dohánykertészek, a napszámosok és az izraeliták nevét. Csongrád megyében adózó családfőt írtak össze (közülük 7 városi vagy községi communitas, 1 pedig Algyő jegyzője) városi, 2867 községi, 1480 pusztai adózó háztartás volt. 2. rovat: A mindkét nemű, házas, vagy szabad adózók személyei életkoruk 18. évétől kezdődően és 60-ig bezáróan (personae contribuentium...). Ebbe a rovatba került a családfővel egy kenyéren élők száma, a megadott korhatárokon belül. Ha maga a családfő elmúlt 60 éves, ezt a Megjegyzés rovatban az öreg (senex) szóval jelölték. Csongrád megyében (28 291) ilyen korú és állású lakos volt. 3. rovat: A 2. rovat részletezése, de csak az összeírásban érdekelteké. Ide írták az okleveles értelmiségi családfőket (honoratiores) 8 (7), a telkes gazda családfőket (coloni) 3110 (3110), a házas zsellér (inquilini) 7081 (7086) és a házatlan zsellér családfőket (subinquilini) (3120), a testvéreket (fratres) 244, a fiúkat (filii) 3284, a leányokat (filiae) 414, a család cselédeit (servi) 1011 (1013) és cselédlányait (ancillae) 182 (182), a főfoglalkozású iparosokat (opifices) 821 (973) a Megjegyzés rovatba írták, hogy milyen ipart űz, hány segéddel és az év mekkora szakaszában, a kalmárokat, vagyis a boltos kereskedőket (mercatores) 25 (25) és a kereskedőket, akik általában üzlethelyiség nélkül űzték mesterségüket (quaestores) 32 (32) 7 CsmL (SzF) IV. A 3. a) 37. Kgy. jkv. 1829: 2. sz. 8 CsmL (SzF) IV. A 3. a) 40. Kgy. jkv. 1832: 913/c. sz. 8 CsmL (SzF) IV. A 3. h) Vegyes összeírások 1832: 263. sz. Summarium... Újabb helye: Feudális conscriptiók gyűjteménye, 11. d sz. 10 Tagányi K ároly: Az 1828-iki országos összeírás végleges eredményei cím alatt a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle évi kötetének lapján. 7

10 4. rovat: Házak, amelyek után adót fizetnek (domus a quibus census solvitur). Ebben a rovatban összeírtak a középületek és a mentesített ingatlanok kivételével minden állandó lakhelyül szolgáló házat. A bérelt házak mellett az évi bérleti összeg 1/10-ét tüntették föl. Csongrád megyében (10 167) házat írtak össze 993 Ft 14 kr cenzussal. 5. rovat: Belső telkek (fundi intravillani). Csongrád megyében ezeket nem írták össze. 6. rovat: Gabonatermés (procreatio seminaturae). Csongrád megyében a nemesek használatában volt 72 3/8 úrbéres telek, az adózók használatában /8 Az adózók által művelt szántó: /8 pm (86 581) a szántók bérleti értéke: Ft kr ( Ft 54 kr) a szántók tiszta termése: /5 pm ( pm) a tiszta termés pénzértéke: Ft 39 2/5 kr a szántók tiszta haszna: Ft 44 2/8 kr a szántók tiszta vesztesége: (Algyőn) 2093 Ft 59 2/5 kr 7. rovat: Rétek (prata) Csongrád megyében volt az összeíráskor ( kaszás (falcastrum). 1 kaszás = 1,5 pm bérleti értéke: Ft 32 3/8 kr ( Ft 10 kr) a rétek tiszta haszna: Ft 50 2/5 kr 8. rovat: Szőlők (vineae) Csongrád megyében volt /20 pm = 5153 kapás, lat. fossor (1190 pm) bérleti értéke: 662 Ft 27 9/20 kr (663 Ft 52 kr) terem bort /5 (7618) vödörrel (urna), a termés értéke: Ft 20 5/28 kr ( Ft 20 kr) a tiszta haszon: 1798 Ft 50 kr 9. rovat: Gyümölcsösök és szilvások (pomaria et pruneta) Csongrád megyében nem írtak össze ilyeneket. 10. rovat: Nagyobb állatok (pecora) vagyis igás ökrök (boves jugales) 7930 (7930), fejős vagy borjas tehenek (vaccae foetae, aut matres) 4858 (4858), a tehenek tiszta haszna 5870 Ft 35 kr, a tehenek tiszta vesztesége 493 Ft 28 4/5 kr, meddő tehenek (vaccae steriles) 2831 (2831), 3 évnél idősebb tinók és üszők (juvenci et juvencae 3 annos superantes) 1890 (1890), 2 évnél idősebb tinók és üszők 2483 (3493), 3 évnél idősebb igás- és méneslovak (equi curriferi et armentales) (11 822), 2 évnél idősebb igás- és méneslovak 1561 (1561). 11. rovat: Aprómarhák (pecudes) vagyis egy évnél idősebb juhok (oves) (44 998), egy évnél idősebb sertések (setigeri) 4145 (4145), egy évnél idősebb kecskék (caprae) rovat: Erdők (silvae). Nem írtak össze erdőt. 13. rovat: Kocsmáltatás (educillum). Ide írták a helység közös kocsmáltatásból származó jövedelmeit. Ezek Csongrád megyében évi 2102 Ft 28 kr-ra rúgtak (12 Ft). 14. rovat Megjegyzések (observationes). A lap szélén az illető sor folytatásaként a sor valamelyik rovatának magyarázata vagy néhányszavas kiegészítése. Az összeíró kötet nagyobb helységek esetében az utolsó kötet - végső lapjain hosszú és részletes rovat van Megjegyzések...-hez (Observationes quoad...) címmel. Ebben Csongrád megyére nézve a következők vannak: 8

11 Rendkívüli bevételi forrásokból 3586 Ft 25 1/6 kr jövedelmük van az adózóknak. Rendkívüli veszteségük: 565 Ft 11 2/5 kr. Ráfizetés a katonatartásra 3 év alatt: Ft 50 5/6 kr. A szántók, rétek, szőlők, tehenek és rendkívüli bevételek tiszta haszna: Ft 18 2/8 kr. Ugyanezek tiszta vesztesége: Ft 53 4/8 kr. Gyümölcsös, szilvás, kecske, erdő nincs. Elhagyott jobbágytelek (deserta sessio) nincs. Az adózók /6 öl gátat javítanak és tartanak karban az árvizek ellen. (Az országos összeírás rovatai és a rovatokban foglalt megyei adatok akkor világosodnak meg egészen, amikor egy helység a mi esetünkben Szentes összeírását ismertetjük.) Az országos összeírás adatait kiegészíthetjük a vármegye által évente végrehajtott népességösszeírás évi adataival.11 A belőle nyert értesüléseket több célra is fölhasználhatják a helytörténészek. A megye településeinek fölsorolásában az adóösszeírásban nem szereplő helységneveket is találunk: Kiskőrös, Földvár és Derekegyház; valamint összeírták a Szegeden lakó nemesek nem nemes, nem szegedi illetőségű szolgáit is. Csongrád vármegyében van 3 város, 6 falu és 26 puszta (Berk, Kovászd és Kenderes egy sorban van fölvéve, Sasülést nem említi, nyilván beleérti Pusztaszerbe). A megyei összesítésben van ház (domus) család (famíliáé) A férfiak közül tisztviselők, értelmiségiek (oficiales, honoratiores) 51 iparosok (opifices) 835 nemesek szolgái (servi nobilium) 524 parasztok (rustici) 3124 zsellérek, dohánykertészek (inguilini et subinquilini, hortulapromiscuae conditionis) fiúk (filii) A női nemhez tartoznak (foeminae generatim) A fölsoroltak összesen (summa praedicatorum) A férfiak közül 1 17 évesek évesek közülük házasok (uxorati) nőtlenek (caelibes) és özvegyek (vidui) év fölöttiek katolikusok evangélikusok 504 reformátusok görögkeletiek Summarium Comitatus Csongradiensis Populáris Conscriptionis pro Anno 1828 peractae. Készítette január 12-én Szomor József számvevő. CsmL (SzF) IV. A 3, h) 1828: 91. sz. Újabb helye: Feudális conscriptiók gyűjteménye, 11. d. 91. sz. A nemesek adatait nem tartalmazza. Nem adóösszeírás, inkább az újoncozás előkészítését szolgálta. 9

12 zsidók 204 távollevők (absentes) 268 kiszolgáltak (capitulantes emeriti) 78 nem helyi illetőségűek (extranei) ban születtek (nati) meghaltak (mortui) A vármegye évről évre elkészítette a maga rovásos (dikális) összeírását. Ebben számba vettek mindenkit és mindent, aki, ill. ami adó alá esett: személyeket, állatokat, földeket, malmokat, mindenféle jövedelmeket és haszonvételeket. Ezekre adóértékük arányában bizonyos számot (dika) róttak ki. Amikor 1830-ban föltehetőleg már az országos összeírás alapján Csongrád vármegyére Ft 51 kr hadiadót rótt ki a kormány, a közgyűlés egy küldöttséget bízott meg ennek és a Ft 28 1/8 kr megyei háziadónak a fölosztására.12 Az aprólékosan kidolgozott adókirovási kulcson13 rajta van az 1 rovásra eső hadiadó (1 Ft 36 kr) és a háziadó (2 Ft 7 kr), ezeket az összegeket úgy kapták meg, hogy a megyére portaszám szerint kivetett összeget elosztották a dikák (rovások) számával ( /8). Az egyes adózók állami és megyei adóját tehát úgy számították ki, hogy a rovások számát megszorozták az egységnyi hadi-, ill. háziadóval (1 Ft 36 kr-ral, ill. 2 Ft 7 kr-ral). Az összeírások betöltötték feladatukat: az adót ki lehetett vetni a következő katonai évre.14 Szentes mezőváros összeírása Szentesen augusztus 14-én kezdődött. Az összeíró biztosokon kívül jelen voltak a tiszántúli járás főszolgabírája és annak szentesi kerületi esküdtje, a Károlyiuradalom itteni tiszttartója és Szentes választott képviselői: id. Lakos Mihály bíró, Boros Sámuel jegyző, Sebők János esküdt, Horváth László jegyző és Piti József másodbíró. Mivel Szentesen négy kerület volt, az egyes kerületek választott képviselői is segítették az összeírást: az 1. kerületben Dezső Mihály esküdt, Oláh Mihály, Keresztes János, Szépe János és Füsti Sámuel telkes gazdák, Czakó András és Mari András zsellérek, Szilágyi István házatlan zsellér; a 2. kerületben Horváth István esküdt, Szabits József, Grétzi Péter és Koncz István telkes gazdák, Jeney István és Sziládi Mihály zsellérek, Rab Mihály házatlan zsellér; a 3. kerületben Kátai József esküdt, Pászti Mihály, Vetseri Dániel, Mezei János és Janó Pál telkes gazdák, Szarvadi István és Molnár Sándor zsellérek, Elekes István házatlan zsellér; a 4. kerületben Kováts István esküdt, Dömsödi Antal és Szántó Márton telkes gazdák, Rúzs János zsellér, Szíjjártó Imre házatlan zsellér. Ez a népes küldöttség még kiegészült, amikor szóba került a Tisza és a Kurca közé eső rétek használata: az tudniillik, hogy a város urbáriumában ezek nádló rétként vannak följegyezve, és bizonyára kaszálóul is szolgálnak - tehát a város 12 CsmL (SzF) IV. A. 3. b) 1830: sz. Tekintetes Nemes Csongrád Vármegye Hadi és Honnyi adójának Fel osztása az 1830/31-ik Esztendőre. 13 Az 1828-ban készült adókirovási kulcs: CsmL (SzF) IV. A 3. b) 160. d. 1828: 1051/a sz. 14 A katonai év nov. 1-én kezdődik. 10

13 jövedelmét növelik, ennek a kérdésnek a tanulmányozására és megoldására mind a négy kerületből újabb választott lakosokat vontak be. Az 1. kerületből Berényi Péter esküdt, Páli Balog István, Szigeti János és Felső Lakos János telkes gazdák; a 2. kerületből Vas Pál esküdt, Korsós Tóth István és Kristó Nagy István; a 3. kerületből Böszörményi Mihály, Kiséri Pólya János, Elekes Mihály, Pete József, Szabó Ferenc és Páll József; a 4. kerületből Kováts István, H. Szabó Ferenc, Szeder István és Pataki Imre lettek új tagjai a biztosok munkáját segítő küldöttségnek. A táblázatos összeírás összesített adatait (summa) a 8. szentesi kötetben találjuk meg.15 adózó családfő a község (communitas) éves adózók közülük honorácior 5 telkes gazda 625 zsellér 1491 házatlan zsellér 729 testvér 53 fiú 428 leány 100 cseléd 253 cselédlány 70 iparos 320 részletesen a Megjegyzésekben) kalmár 7 (részletesen uo.) kereskedő 17 (részletesen uo.) 4. ház 2117 (a census 58 Ft 28 kr); 5. a belső telkeket nem írták össze; 6. a gabonatermést a Megjegyzésekben részletezzük; 7. a rétek hasznát is ott; 8. a szőlőkét is; 9. gyümölcsösöket és szilvásokat nem írták össze; 10. a nagyobb állatok közül igás ökrök 1378 tehén 902 meddő tehén éven fölüli borjú éven fölüli borjú éven fölüli ló éven fölüli ló az aprómarhák közül 1 éven fölüli juh éven fölüli sertés éven fölüli kecske erdőt nem írtak össze; 13. a kocsmáltatás jövedelme 12 Ft 14. megjegyzések. 15 Ternio VIIIus Oppidi Szentes. Anno CsmL (SzF) IV. A 12. b 30. k. 11

14 Az utolsó kötet végén levő Megjegyzések a Szentes mezővárosban folyt országos összeíráshoz (Observationes Conscriptionis Regnicolaris Oppidi Szentes) című rovat ismertetésében az adatközlésen kívül igyekszünk bemutatni azt a módszert is, ahogyan az összeíró biztosok kiszámították a szántók, a rétek, a szőlők és a tehenek hasznát.16 Helyenként más forrásból pótoljuk a hiányzó adatokat. Szentes úrbéres telekállományát az évi úrbérrendezés (urbárium) és az ezzel kapcsolatos egyéb intézkedések 558 telekben állapították meg. A város határában levő földeket az 1. osztályba sorolták, egy telek belső állományát 1 holdban, külső szántóit 34 holdban, rétjeit 22 holdban határozták meg, úgy, hogy 1 hold 2 pozsonyi mérőt számít, területe pedig 1100 négyszögöl. Akkor 1781-ben 540 4/8 telket valóban kimértek a jobbágy és nemes lakosok közt, 17 4/8 telket a község magának tartott meg. Holdakban kifejezve hold volt a szentesi úrbéres határ, ebből szántó , rét hold, a rétből a városé 1000 hold. Ez az állomány 1928-ig némileg módosult, hogy mennyire, azt pontosan meg tudjuk állapítani ban 554 4/8 telek volt, ebből a jobbágyok 515 3/8-ot, a nemesek 39 1/8-ot használtak.17 Máshol 554 7/8 telket számolnak, ez pontosan megegyezik az évi összeírás pozsonyi mérőbe átszámolt adataival. Az ilyen egyezés azonban igen ritka. Az összeíró biztosok mérőben számoltak. A pm eredetileg űrmérték: 62,5 liter. Területmértéknek is használták: akkora szántó, amekkorába 1 pm gabonát vetnek, általában 600 négyszögöl. Szentesen azonban, ahol a szántókat az 1. osztályba sorolták termékenységük miatt, 2 pm területű föld 1100 négyszögöl volt ( = 0,6875 katasztrális hold = 0,3956 hektár). Szentesen 1828-ban a nemesek együttesen 36 1/8 úrbéres telket bírtak, vagyis az ugar leszámításával /8 pm szántót és 794 6/8 kaszás, vagyis /8 pm rétet. Az adófizetők 518 6/8 telket használtak, vagyis az ugar leszámításával /8 pm szántót és /8 kaszás, azaz /8 pm rétet. A határ nem volt nyomásokra (calcatura) fölosztva, a földművelők telekjárandósága egy-egy tagban volt kiosztva (természetesen a szántó). Mivel Csongrád megyében általában kétnyomásos gazdálkodás folyt, a szántóknak csak a felét vetették be adóköteles gabonával, a másik fele ugar (vervactum) maradt. Ezért az összeíró biztosok annyi pm szántóföldet vettek föl, ahány hold volt: az ugar nem volt állami (és földesúri) adó alá vetve, Pedig az ugar sem maradt parlagon, sőt egyes adatok azt sejtetik, hogy jövedelme nagyobb volt, mint a szántóké: zöldséget, gyümölcsöt, ipari és kapásnövényeket termesztettek benne. A szántóföldeket (agri) termékenységük szerint 3 osztályba sorolták (azon belül, hogy az egész határ 1. osztályú volt). Ezek az osztályok értékkategóriák voltak, minősítő kulcsként azt a pénzösszeget adták meg, amennyiért bérbe adták vagy adhatták volna (census). 1. osztályú volt 24 krajcár bérrel /8 pm, összesen 1763 Ft 45 kr bérrel; 2. osztályú volt 18 krajcár bérrel /8 pm, összesen 1322 Ft 48 6/8 kr bérrel; 16 A feldolgozás módszerében két mű adott példát a már említett BoiTLÓ-tanulmányon kívül: Schneider MiKLÓsnak A nógrádi adózó nép viszonyai 1828-ban (Salgótarján, 1972) c. kötete és Bohony NÁNDORnak a Visonta gazdasága és társadalma az 1828-as összeírás tükrében (Agrártörténeti Szemle 1978: 3 4. sz.) c. cikke.ez utóbbi szerény kísérlet a megoldási lehetőségek felderítésére ahogy a szerző írja. Számítási módszereit kitűnően lehet használni a mi esetünkben. 17 Számos levéltári és egyéb helyről. Együtt vannak az adatok Barta L ászló: A szentesi örökváltság c. tanulmányának 15., ill. 29., 40. lapján. (Csongrád megyei füzetek 10., Szeged, 1979.; a Somogyi-könyvtár kiadványa). 12

15 3. osztályú volt 12 krajcár bérrel /8 pm, összesen 1763 Ft 45 kr bérrel. Ha az adófizetők /8 pm szántójának összes föltételezett bérleti díját összeadták, összesen 4850 Ft 18 6/8 kr-t kaptak (1 Ft=60kr). Némi eltérés volt, ha a bérleti díjat másként számították ki. A 24 kr, a 18 kr és a kétszer 12 kr összeadva 66 kr, ezt néggyel osztva megkapták az átlagos censust, 16 2/8 kr-t. (Rosszul számoltak, helyesen 16 2/4 kr.) Ezzel megszorozva az összes szántó /8 pm 4776 Ft 49 3/8 kr-t ad. Ez utóbbi számokat írták be a 6. rovat (rubrica) 1. és 2. oszlopába (columna). A szántók terméséből eleve leszámították a vetőmagot és a természetben fizetett földesúri kilencedet (nona). Az egyházi tizedet (decima) pénzben váltották meg az uradalomtól, amely a kegyúri jogokat gyakorolta. A vetőmag és a kilenced leszámítása után úgy vették, hogy minden Szentesen termesztett gabonafajta, tehát a búza (triticum), az árpa (hordeum), a kettő keveréke, a kétszeres (mixtum) és a zab (avena) egy pm földön 2 7/27 pm termést hoz átlagosan. (1 pm = 62,5l., búzából 50 kg, árpából 35 kg, kétszeresből 43 kg, rozsból 45 kg, zabból 25 kg. Természetesen más értékekkel is lehet számolni. A termésátlagnak és az átlagos áraknak a kiszámításához az 1820-tól 1826-ig eltelt hét év közepes értékét fogadták el. így az átlagosnak vett 2 7/27 pm-t megszorozták a szántóterületet pm-ben megadott nagyságával, és megkapták a /8 pm szántó tiszta termését: H pm-t. Ezt is írták a 3. oszlopba. Ebből búza árpa kétszeres zab 7969 pm 7965 f pm 7969 H pm /23 pm A számolgatások menetét itt átmenetileg megszakítva rá kell mutatnunk arra, hogy tulajdonképpen csak azt tudtuk meg, hogy mekkora volt a szántóterület, milyen gabonát termesztettek rajta. De nem tudjuk, mennyi az egyes gabonafélék vetésterülete, mennyi a hozamuk fajtánként, melyikből mennyi termett abszolút mértékkel mérve, hiszen minden kiszámított érték csak össze nemigen vethető számok átlaga. Tovább folytatva a számolást, az összeírok kiszámították a tiszta termés pénzértékét. Figyelembe vették, hogy a legközelebbi állandó piac Szegeden van, 3 postaállomásnyi (statio) távolságra. így 1 pm búza 1 pm kétszeres 1 pm árpa 1 pm zab 1 Ft 8 4/5 kr 51 3/70 kr 24 i! kr 76!? kr Ez összesen 2 Ft 51 3/20 kr, vagyis 168 kr. (Itt a biztosok rosszul számoltak, rejtély, hogy nem vették észre később sem.) Ezt négy felé osztva megkapták 1 pm gabona átlagos árát, 42 kr-t. Ezzel megszorozták a tiszta termést ( pm), így Ft 22*j kr-t kaptak. Ez a szám került a 4. sorba. Ebből még levonták az egyházi tizedet, 360 Ft-ot, tehát maradt Ft - kr. Ez azonban még nem a tiszta haszon (purum lucrum) volt. Egy pm szántó átlagosan 2 7/27 pm szemet hozott tisztán. Ezt megszorozták 1 pm gabona átlagos árával, 42 kr-ral, és megkapták 1 pm szántó tiszta hozamának pénzértékét, 1 Ft 36 2/3 kr-t. 13

16 Ebből még le kellett vonni a termelési költségeket. Szentesen ősszel és tavasszal egy-egy szántás volt, vagyis évi átlagban egy: ez 36 kr. A vetés, boronálás 12 kr, a trágyázás 11 5/17 kr, egy pm szántó megmunkálási költsége 59 5/17 kr. Tehát 1 pm szántó tiszta jövedelme 37 19/51 kr. Ha ezt megszorozzuk az egész szántóterülettel /8 pm, Ft 58 ~ kr jön ki. Ebből még levonták az évi tizedváltságot, és megkapták a teljes vetésterület tiszta hasznát: Ft 58 17/51 kr-t. Az úrbéres telek réti állományát mint már említettük az évi urbárium 22 holdban állapította meg. Egy hold réti föld is 1100 négyszögölből állott. Az összeírok azonban nem holdban, hanem kaszásban (falcastrum) számoltak. A kaszás vagy embervágó területi mértékegység: amennyit egy ember egy nap alatt lekaszál. Ez a terület változó nagyságú, Csongrádon pl négyszögöl, Szentesen 1100, tehát azonos a holddal, Szentesen az adófizetők használatában /8 kaszás rét volt, azaz /1 pm. Csongrád megyében ugyanis egy kaszás másfél pm-nek számított, tehát egy pm a szentesi réten nem 550, hanem 825 négyszögöl volt. Valószínűleg a Csongrád megyei rossz minőségű rétek miatt használták ezt az átszámítási kulcsot. A 7. rovat 1. oszlopába pm-ben írták be a szentesi úrbéres állományt. A szentesi rétek a szántókhoz hasonlóan osztályúak voltak, s az összeírok a bérleti díjat (census) pm-nként átlagosan 16 2/4 kr-ban állapították meg. (Itt jól számoltak.) Ezzel megszorozták a rétek pm-ben megadott mennyiségét, ez adta a teljes censust: Ft 54 3/8 kr-t. Ez került a 2. oszlopba. A rétek termésértékének kiszámításakor abból indultak ki, hogy mennyit hozna a rét, ha szántóként hasznosítanák. Mivel a megtermelt szemmennyiséget úrbéres szolgáltatás nem csonkította, a szorzószám nem 2 7/27, mint a szántóknál, hanem 2 2/3 a vetés levonása után. Ezt megszorozták a gabona átlagos árával, 42 kr-ral, és így jött ki 1 Ft 54 1/10 kr mint a pm rét tiszta hozamának pénzértéke. Ez azonban még nem a tiszta haszon. Le kellett vonni belőle a ráfordított munka értékét (kaszálás, gyűjtés, boglyába rakás, behordás), ez 54 kr-t tett ki kaszásonként vagyis pm-enként 36 kr-t. Ennek levonása után megmaradt 1 pm rét tiszta haszna: 1 Ft 18 1/10 kr. Mivel az adózók /8 pm rétet használtak, a teljes tiszta haszon Ft 54 3/8 kr volt. Szőlő 149 pm volt a szentesi határban. Minthogy az összeírok a szőlők minőségét a szántókéval vetették össze, 1 pm szőlő bérét (census) az 1. osztályú szántóéval tartották egyformának, és 24 kr-ban állapították meg, és a két szám szorzata mint az összes szőlő censusa 59 Ft 36 kr lett. Ezeket a számokat a 8. rovat 1. és 2. oszlopába írták. Egy pm szőlő 6 kapásból (fossor) állt, tehát Szentesen 894 kapás szőlő volt (3. oszlop). Egy kapás szőlő ha levonjuk a természetben beszolgáltatott kilencedet és tizedet 1 vödör (urna) bort adott, összesen tehát 894 urna volt a teljes tiszta termés; ezek a számok a 4. oszlopba kerültek. (1 urna 1 pm = 62,5 1). 18 Egy urna bor ára 1 Ft 52 kr, az egész termésé tehát 1668 Ft 48 kr (5. oszlop). Ez természetesen még nem a tiszta haszon, ebből még levonták a termelési költségeket: a négyszeri kapálásért 1 Ft 7 1/5 kr-t, a metszésért 14 2/5 kr-t, a kötözésért 8 kr-t, összesen 1 Ft 29 3/5 kr-t. Tehát maradt 1 kapás szőlő tiszta haszna 22 2/5 kr, az összes szőlőké 333 Ft 45 3/5 kr. A szőlők összeírt termőterülete némi kétséget kelt. Az évi úrbérrendezés szerint Szentes közvetlen határában, valamint a Berekben, Hékéd pusztán és Szent- 18 Bohony N ándor idézett cikkének 25. lábjegyzete szerint. Ez azonban kétséges. Tagányi K ároly említett cikke akónak fordítja az urnát: de annyiféle akó volt, hogy rajtunk ez sem segít. Ha a pozsonyi mérő mintájára a pozsonyi akót fogadjuk el, akkor 1 urna = 60 icce =48 1. Az is lehet, azonban, hogy egyik feltételezésünk sem jó. 14

17 lászló pusztán 1384 kapás (fossor) szőlő volt.1819 Az 1830-as évek közepén kb hold szőlőt műveltek a szentesi szőlősgazdák, és 1320 Ft dézsmaváltságot fizettek,20 tehát úrbéres szőlők voltak, nem majorságiak. Föltűnő, hogy egy pm = 6 fossor; 1 fossor 91,66 négyszögöl volt, és ez annyit termett, mint egy csongrádi fossor (=150 négyszögöl). Sorszám A mesterségek magyarul latinul Segéd nélkül Egy segéddé] Segéd Két Mester segéddel Öszszes iparűző 1. festő tincnor 1 i _ i 2. szabó sartor ács faber lignarius csizmadia cothurnarius bognár, kerékgyártó rotarius 15 4 _ kalapos, süveges pileator késes cultrifex szűcs pellio kovács faber ferrarius szíjgyártó lorarius asztalos arcularius takács textor molnár molitor tímár cerdo ács asciarius lakatos serrarius szűrszabó gausapearius fazekas figulus kötélverő restiarius kötélverő funifex fésűs pectinifex kőműves murarius csatos(?) clipiclapot építész architector kádár, pintér dolarius mészáros lanio gombkötő nodularius könyvkötő compactor librorum serfőző braxator tímár coriarius összesen A 902 tejelő és borjas tehén tiszta hasznának kiszámításakor a biztosok följegyezték, hogy a szentesi tehenek öt hónapig, vagyis 152 napig adtak tejet. Egy tehéntől naponta 2 icce (media) tejet fejtek, egész évben tehát 304 iccét (1 icce =0,81). Egy icce tej ára 4/5 kr, egy tehén évi tejhozamának értéke 4 Ft 3 1/3 kr. Felszámoltak még tehenenként egy borjú (vitulus) szaporulatot 1 Ft 48 kr értékben, az évi trágyát (fimus) 24 kr-ra becsülték. Egy tehén tehát egy év alatt 6 Ft 15 1/5 kr értéket termelt. 18 Szentes Városa Szabad Menetelű Lakossinak Urbarioma CsmL (SzF) V Szentes város Tanácsának iratai , d) Úrbéres és váltsági iratok 10. k sz. Újabb helye: Feudális conscriptiók gyűjteménye 18. d. 10. sz. 20 Lásd a 17. jegyeztet. 15

18 Ebből vonták le a takarmányozás költségeit, 4 Ft 48 kr-t, egy tehén tiszta haszna tehát 1 Ft 28 1/5 kr, a 902 tehéné 1310 Ft 54 2/5 kr volt. Kalmár, vagyis boltos kiskereskedő 7 élt Szentesen. Közülük egy 1. osztályú (1 segéddel), kettő 2. osztályú, négy 3. osztályú volt. Volt 17 egyéb kereskedő is. Közülük egy 2. osztályú, kettő 3. osztályú, tizennégy pedig 4. osztályú volt. A z iparosokat akik egész évben vagy az év nagyobb részében űzték foglalkozásukat külön táblázatban foglalták össze. (Az utolsó három oszlopot mi tettük hozzá, hogy könnyebben át lehessen tekinteni.) Az utasítás (Instructio) 23. -a értelmében az összeíró biztosok 14 kérdést tettek föl a lakosok által választott bizalmi férfiaknak. A válaszokból érdekes értesüléseket szerezhetünk. 1. Rendkívüli jövedelem nincs. 2. A föld termékenysége közepes. Szentes területe sík, helyenként emelkedik, máshol a Tisza felé lejt. Ki van téve a Tisza, a Kurca, a Veker és a Kórógy áradásainak nak. Emiatt a határ egy része szikes, salétromos, szerfelett terméketlen, különösen az évi nagy árvíz óta. 3. Búzát, kétszerest, árpát és zabot termesztenek, őszit és tavaszit. 4. A szántóföldet trágyázzák, egy egész telekből évente 8 pm-t. 5. Kétszer szántanak, ősszel és tavasszal, 3 pár ökörrel. 6. Állandó piac (emporium) legközelebb Szegeden van, 3 stáció távolságra Szentestől. 7. A gabona átlagos ára figyelembe véve a Szegedtől való távolságot 42 kr pm-enként. 8. A bérelt (árendált) úrbéres jövedelmekből a város évente 400 forintot szed be, a boltok árendája 48 Ft, a nádlásé 110 Ft. Van a városnak 1000 hold rétje, ennek az évi jövedelme 412 Ft 30 kr. 9. A Tisza árvizeket okoz. Hasznot is hajt (beneficium) mert 30 vízimalmot működtet. Hátránya még (maleficium), hogy a lakoscknak /8 öl töltést kell karbantartaniuk (1 öl = 1,8965 m). 10. Lásd a 14. pontban. 11. A közjövedelmek nem fedezik a község költségeit, ezért a lakosoknak hozzá kell járulniuk a házipénztárhoz (cassa domestica). 12. A postahivatalon kívül más közintézmény nincs a városban. Olykor itt tartják a megyei közgyűléseket. 13. Az úrbéres helyek (porták) gyarapítása az uradalomtól függ. 14. Az átmenő katonaságnak nyújtott természetbeni szolgáltatásokért (transenna) kapott térítés és a piaci árak közti különbség tehát a lakosság tiszta ráfizetése (deperdita) az utóbbi három évben összesen 5187 Ft 29 4/8 kr volt. Ezután az összeíró biztosok aláírásukkal és pecsétjükkel hitelesítették az elkészült munkát. Az összesített adatok már a kijavított végeredményt tartalmazták. A vármegye közgyűlési anyagában a jegyzőkönyvek és az iratok segítségével jól követhető az összeírás folyamata is. A számos fölvetődő kérdésből kiragadunk egyet: a Tisza és a Kurca közé eső rétek ügyét. A két összeíró biztosnak nehézségei támadtak, nem értettek egyet. A megyegyűlés által választott bizottsághoz írt levelükből21 színesebbé válik a szentesi határ képe: CsmL (SzF) IV. A 3. b) Közgy. ir. 1828: és sz.

19 Tekéntetes Csongrád Vármegye által az Országos Öszveirás dolgában kinevezett Tekéntetes Küldöttség eleibe terjesztett nehézségei a külső öszveírónak. Tekéntetes Kiküldöttség! Szentesen az Országos Öszveírásnak folytatása alatt főképpen pedig a haszonvételeknek, és kárvallásoknak ki munkálásakor a két rendbéli nehézségek adták elő magokat: lör. Fen említett Mező Városbéli Lakosok által birt, és Esztendőnként kaszáltatni szokott Rétségnek az ö kaszáltatása szerént való öszveírását végben vinni az Instructionak 15dik Czikkelye értelmében, melly a Kaszálló, és Rétség köztt semmi különbözést nem tészen, kívánván azon tekéntetböl is, mivel az említett Lakosok a kérdéses rétséget ámbátor az nékiek az Uraság által egy részben a legelőnek pótolása, más részben pedig a nádat termő helyeken az illető Urbariális nádiás fejében adattatott légyen, azt mind azon által ők nem mint legelőt, hanem kaszálót esztendőnként kaszálni szoktál, és így az Instructio 23ik Czikkelyének 8ik pontya szerént annak kaszáltatása mint extra seriale beneficium felveendő lenne, ezt hónnyi Öszveíró Ur ellenzetté azon oknál fogva, hogy azon rétséget, nem mint Kaszálót, hanem legelőt természete szerint tekénteni kelletik, és amúgy is annak tsekély hasznát: tsáté, káka, czetkény nagyobb részben teremvén benne, és az is akkor tsupán, midőn a gyakori kiáradásoknak vizei lefutnak róla, kaszáltatható lévén, a Lakosok szokták venni figyelmet, és tekéntetet nem érdemel. Hónnyi Öszve író Urnák ebbéli okait arra, hogy a többször elő hozott kétségnek felvévén anna knagyobb kiterjedését, haszna az öszveírásból ki hagyattasson, és egészlen elhalgattathasson, elegendőnek lenni nem vélem, annál is inkább, mivel ezen kérdés amint értettem, több öszveirandó helyeken is elő fogja magát adni, de e mellett Csongrádon is tekéntetbe vétetődtöt úgy szinte 2or Hónnyi Öszve író Ur a Szengesi Községre nézve azoknak maleficiumjai közé számláltattn1 kívánta azon Summa pénzt, melly a Község által Gróf Keglevichtöl árendába bírt Pusztáért esztendőnkint fizetendő 4300 ezüst ftokbéli arendájából azon pusztán levő, és ezen egynéhány holdra menő közönségessen használt Legelőre esend Mivel azonban a Szentesi Község azon haszonbérbe bírt pusztán lévő Szántó földeket a legelőt közösen használásra magának fen tartván, ujjonnan több oda való Lakosoknak, s szinte kibérlette, azon kibérelök pedig az egész arendális Summát meg adják és így a legelő ingyen marad, Hónnyi Öszve író Urnák fentebb kijelentett kívánságára, melly az Instructio 20ik Czikkelyére nem alkalmaztatható, reá nem állhattam. Ezen két rendbéli nehézségeket a Tettes Küldöttség eleibe az e végre a Tettes Karok és Rendek által hozott Kegyes Végzésnek értelmében terjeszteni, Véleményének a Tettes Karokhoz leendő bemutatása végett kötelességeim közé számoltam maradván A Tekéntetes Küldöttségnek Szegváron September 15-én K ürthy Aloysius pm Külső Conscriptor. Tekéntetes Csongrád Vármegye által az Országos Öszveirás tárgyában állandólag Kinevezett Küldöttség eleibe terjesztett Észrevételei a Megyebeli Öszveírónak. Tekéntetes Kiküldöttség! Szentes Várossában folytatott Országos Öszveírásbeli munkálkodásunk alkalmával Külső Conscriptor Urnák nehézsége támadott a Tisza, és Kurcza Vizei kiöntései által formált Nádas Kákás Czetkényes és Sásas Réten, a Lakosok által gyakoroltatni szokott kaszállas felett, annyira hogy azt, extra seriale beneficiumul akarja vetetni, mondván: hogy az Instructionak 15-ik Czikkelye, a Kaszálló és Rétség között semmi különbséget sem teszen, és ámbár azon Rét a Lakosoknak egy részben Legelőül, mvs részben Urbariális Nádiás fejében adatott; még is azt úgy használják mint kaszállót, és így ugyan azon Instructio 23-ik Czikkelyének 8dik Pontja szerént annak használtatásat 2 17

20 extra seriate beneficiumul annyival is inkább fel kelletik venni mivel ez e féle kaszállás Csongrádnál is tekéntetbe vetetni rendeltetett. Ezen Nehézségre az én alázatos észrevételem ez; Szentes Városának Urbarialis Fajzása nem lévén; azért nekie az Urbárium behozása alkalmával, a meg határozott terhek viselete mellett a helyett a Nádiás engedtetett meg, ésúgy; Mivel a Nádiás a Fajzásnak Analoguma annak, a mi erről igaz, amarról is igaznak kelletik lenni.... Ha Szentes Városának illyen különös Erdőhöz, hasonló különös Nádas Rétje volna, s vele kereskedsét űzne, lehetne talán csak mind a mellett hogy az Instructio a Nádas Rétekről nem is emlékezik, következést formálni; de mivel neki olly Rétje nincs, és csak Urbarialis Nádlása van, mellyet teher mellett használ mikor lehet és a viz engedi, ez annál kevésbé vevődhetik extra seriale beneficiumnak; mennél világosabb reá nézve mind az, hogy azon használat se nem ingyen esik, se pedig belölle a kereskedés nem üzettetik; sött még fordítva, ma guknak a Lakosoknak annyira kevés, hogy épületjeiknek Fedelékéül a szomszéd Helységekböl- Nagy Munkával költséggel és fáradozásokkal kéntelenek Nádat, és Gyékényt szerezni; mivel már, a folyvásti Árvizek iszapolása által hozzá járulván a Periodicus szárasságok égető melege, s a Sertések turkálásai ezen Nádas Rét természetében annyira változott, hogy nagy részében belőlle a Nádhelyett Czetkény, Káka, Sás, Vízi Bürök, s más haszontalan giz gaz teremjen, mellyek semmi tekéntetben a Náddal és Gyékénnyel haszon vételekre nézve éppen nem hasonlíthatók.... Azon ellenve' tésre végre, hogy az e féle kaszállása a Nádas rétnek Csongrádnál is tekéntetbe vevődött; az a megjegyzés, hogy ott a helyheztetés más, s ott is csak a Legelő bérieléséből származó Maleficium enyhítőkéül, mint pascummi pótolék vetetni rendeltetvén; ide rólla a következtetés még akkor sem lenne alkalmaztatható, ha az előbb ki fejtett princípiumok helyt nem álnának... Ami további ezen Szentes Várossá által arendelt Fábján Pusztából a Közönséges és Domesticum Pascumhoz ki vágott Ingerumbol álló Legelőt illeti: ha szinte igaz legyen is az: hogy ezen említett Pusztának többi részét biró Gazdák a Városnak mind ki árendálonak az egész árendás Summát 4300 ezüst ft ban meg fizessék: még is mivel az ezen Pusztában biro Gazdáknak Marhái s Jószágai a Conscriptioba bejöttek, az 1003 Hóidból álló ki szakasztott Legelőt pedig egyenesen hogy a Városnak ingyen maradjon ök fizetik meg: az Egyenesség kívánja hogy az ezen Le gelőre a 4300 fntbol eső tehet az Ö felírott Marháiknak, fel veendő haszonvételéből le huzodjon- Költ Szegváron, 15n 7bris 828 N agy F erenc Megyebeli Első Conscripto Az évi népességösszeírás Szentesen Az országos összeírással párhuzamosan megtartott megyei népösszeírás összehasonlítható adatai Szentesen is eltérnek némileg az adóösszeírásban ismertetett adatoktól. Megismerésük és felhasználásuk azonban így is nyereség lehet, mert új konkrét értesüléseket nyújtanak. 18 Szentesen van ház család A férfiak közül tisztviselők, értelmiségiek 5 iparosok 236 nemesek szolgái 130 parasztok 593 zsellérek fiúk 4 741

21 A női nemhez tartoznak A fölsoroltak összesen A férfiak közül 1 17 évesek évesek: özvegyek és nőtlenek 941 házasok év fölöttiek katolikusok evangélikusok 197 reformátusok görögkeletiek 178 zsidók 76 távollévők 123 kiszolgáltak ban születtek 820 meghaltak 501 Az évi adókivetés Szentesen A megyei rovásos (dikális) összeírás, az országos adóösszeírás és a népc...>zeírás föltárta az adóalapokat. A vármegye közgyűlése által megválasztott küldöttség elkészítette a megyére kirótt hadiadó és a megyei háziadó fölosztásának és kirovásának tervezetét. A személyek, állatok, földek, malmok és mindenféle egyéni és közös haszonvételek és jövedelmek számbavétele után Szentes városának /8 volt a rovásán. Ezt 1 Ft 36 kr-ral szorozva megkapták az évi hadiadó, 2 Ft 7 kr-ral szorozva pedig a megyei háziadó (honnyi adó) összegét. Ez 7220 Ft 36 kr, illetve 9552 Ft 15 1/8 kr, összesen Ft 51 1/8 kr lett az 1830/31. katonai esztendőre.22 íme, elértünk a bonyolult számolgatások végére: most már csak be kellett hajtani az adót. Nem is keveset. Szentes minden adófizető lakosára beleértve az újszülötteket és a halni készülőket is több mint egy ezüstforint jutott, több mint a megyei átlag. Az összeírások történeti forrásértéke A helytörténetek monografusai a történeti irodalomban az összeírás adatait legtöbbször az összeírás céljának és egyben forrásértékének minden magyarázata nélkül közük, és ezért az ilyen forrásközlésben szereplő adatok alig használhatók írja Bottló Béla elemző tanulmánya végén. A rengeteg adatból sok szempontból valósághű társadalomkép rajzolódhat ki. A termelésről és annak jövedelmezőségéről is sokat megtudhatunk, ha elvégezzük a lehetséges sokféle átszámolást, összehasonlítást. A helytörténetírók Bottló Béla, Bohony Nándor és FI. Pálfy Ilona cikkeit használva részben föltárhatják városuk vagy falujuk gazdasági és társadalmi struktúráját. 22 Lásd a 12. sz. jegyzetet. 2 * 19

22 De csak részben. Mert hány olyan gazdasági és társadalmi jelenség van, aminek nincs helye az összeírásban! Csak két példát. A nemességről szinte semmit sem tudunk meg belőle. A termesztett kultúrnövények többségéből egy szó sincs benne. És amit megtudunk olykor százezred krajcár pontossággal, azt bemondás és becslés alapján állapították meg. Márpedig a tájékoztatást adó adózóknak is, az összeírást végző megyei uraknak is, az uradalom képviselőjének is az volt a célja, hogy az összeírt adóalap minél kisebb legyen. így noha mindenki esküt tett az igazságra aligha hihetjük, amit a megsárgult írás állít. De a helytörténetírók majd összevetik más forrásokkal is a Regnicolaris Conscriptio anyagát, és közelebb jutnak a történelmi igazsághoz. A Csongrád megyei települések összeírása Sorravesszük az akkori vármegye településeit, közöljük az összeírások legfontosabb adatait, néhány mondattal felvázoljuk az összeírásban ismertetett képüket. Az összeírások részletes táblázatos és egyéb anyaga a szentesi levéltárban a kutatók rendelkezésére áll. A telki állományra: a Tiszán innen a csongrádi, a Tiszán túl a szentesi adatokat lehet használni. CSONGRÁD mezőváros (oppidum Csongrád)23 A z összeírás kezdete: ápr. 16. A város 5 kerületre van fölosztva. Telkeinek száma 355 1/8; ebből a nemesek használtak 6 6/8 telket, vagyis az ugar leszámításával 288 pm szántót és 176 kaszás, azaz 264 pm rétet; egy telek 36 hold szántó és 22 hold rét; egy hold 1200 négyszögöl. Az adófizetők 346 3/8 telket használtak, vagyis pm szántót és /8 kaszás, azaz /8 pm rétet. Elhagyott telek nincs. A szántók nincsenek nyomásokra osztva, egy-egy tagban vannak kimérve. Van a városnak 166 4/8 pm szántója és 151 5/8 pm rétje, ezek évi tiszta haszna 246 F t3 6 f i^ k r. Saját legelőik elégtelen volta miatt a Károlyi-uradalomtól bérelnek legelőt igásállataik számára évi 1733 Ft 43 kr-ért. A Jászföldön is legeltetnek, és jószágaik után darabonként 36 kr-t fizetnek. A 14 kérdésre: 1. Rendkívüli jövedelem nincs. 2. A határ nagyobb része sík, de van homokdombos része is. A homok egy része fekete, más része sárga, szikesekkel keveredik. A szikes, sós talaj inkább terméketlen. 3. Tavaszi és őszi gabonát vetnek: kétszerest, árpát, zabot. 4. A szántókat négyévenként trágyázzák, egy egésztelkes gazda évente 6 pm-t ökörrel szántanak; a szikeseken különösen tavasszal 6 ökörrel. Ősszel kétszer, tavasszal egyszer szántanak. 6. Állandó piac (emporium) a szomszédban nincs, Kecskemét 5 mérföldnyire esik (1 mf=7585,94 m) CsmL (SzF) IV. A 12. b) k.

23 7. A gabonaárak hétéves átlagban ( ) a következők: a kétszeres 41 4/7 kr, az árpa 20 1/4 kr, a zab 19 6/7 kr. 8. Az úrbéres kocsmák bérléséből a városnak évi 320 Ft haszna van. Egyéb ö vedelme nincs. 9. A város területe mellett folyik a Tisza, abba pedig éppen a várossal szemben beletorkollik a Körös. Évente kiáradnak, olyankor még a belső legelőket is elárasztják. A folyók közelségének az az egyik hátránya (maleficium), hogy a kétszeri, őszi és tavaszi áradás miatt az utakat és a gátakat javítani és tölteni kell. A csongrádiak /6 öl gátat tartanak karban (1 öl = 1,8965 m). Hasznuk (beneíicium) annyi van belőle, hogy a Tisza 51 vízimalmot hajt, ezekért egyenként 12 Ft 48 kr-t és 2 pm árpát fizetnek a lakosok az uradalomnak. Van 2 szárazmalom is, ezek bére (census) egyenként 8 Ft és 2 pm árpa. 10. Lásd a 14. pontban. 11. A közjövedelmek nem fedezik a kiadásokat, ezért a lakosoknak hozzá kell járulniuk a házipénztárhoz (cassa domestica). 12. Egyetlen közintézmény van a városban: a posta egy mellékvonalának a hivatala. Ebből azonban semmi jövedelme nincs a városnak. 13. Az úrbéres helyek (porták) gyarapítása az uradalomtól függ. 14. Az átmenő katonaságnak nyújtott természetbeni szolgáltatásokért (transenna) kapott összeg és a valóságos ár közötti különbség az utolsó három évben 4587 Ft 46 4/8 kr volt, tehát az évi veszteség (deperdita) 1529 Ft 15 4/8 kr. Az összesített adatok: Az adózó lakosság teljes létszáma: ; 1. családfő: 1737+a község; éves: 4186; 3. ebből honorácior 0, telkes 350, zsellér 854, házatlan zsellér 534, testvér 38, fiú 643, leány 85, cseléd 152, cselédlány 23, iparos 102, kalmár 6, nagykereskedő 1; 4. ház: 1184 (a cenzus 1/10 része 5 Ft 50 4/10 kr); 6. szántó: pm 3 osztályban, átlagos cenzusa 26 kr = 533 Ft 18 kr, 2 ffszeres termést hoz, összesen pm-t, az átlagos ár 27 4/21 kr, összesen Ft 32 5/21 kr. a kilencedet természetben fizetik, a tized 283 Ft 30 kr, a tiszta haszon 28 kr, összesen 5848 Ft 49 9/21 kr, a tized levonása után 5565 Ft 18 9/21 kr; 7. rét: /8 kaszás, azaz /8 pm, cenzusa 26 kr, ossz Ft 1 2/4 kr, a tiszta haszon 1 Ft 6 ^ kr, ossz kr; 8. szőlő: 308 p m = 1232 kapás, cenzusa 36 kr, ossz. 184 Ft 48 kr, kapásonként 1 6/64 urna bor, ossz urna, 1 urna bor ára 1 Ft 32 4/7 kr, ossz Ft, a tiszta haszon 17 V, ossz. 336 Ft 31 1/5 kr, a szőlőt trágyázzák; 10. nagyobb állatok: igás ökör 1436, tehént 526, meddő 575, 3 éves tinó 178, 2 éves 299, 3 éves ló 1522, 2 éves 141; a tehenek 5 hónapig tejelnek, naponta 2 icce, ossz. 304 icce, a tej ára 6 Ft 4 kr, a borjúé 3 Ft 36 kr, a trágyáé 30 kr, ossz. 9 Ft 10 kr, a tartási költség 4 Ft 24 kr, egy tehén tiszta haszna 4 Ft 46 kr, ossz Ft 43 kr; 11. aprómarhák: juh 8303, sertés 860; 13. kocsmáltatás: 320 Ft. 21

24 Az iparosok Sorszám magyarul A mesterségek latinul Segéd nélkül Egy segéddel Két Mester segéddel Segéd Össz. 1. takács textor 6 2 _ varga sutor kovács faber ferrarius bognár, kerékgyártó rotarius kalapos, üveges pileator csizmadia cothurnarius kádár, pintér vietor molnár molitor ács faber lignarius asztalos arcularius lakatos serrarius kötélverő funifex szűrszabó gausapearius SZŰCS pellio tímár cerdo szabó sartor szíjgyártó lorarius üveges vitrarius festő tinctor fazekas figulus Összesen A kalmárok közül három 3. osztályú, kettő 4. osztályú. Van egy 2. osztályba sorolt kereskedő is. Nehézségek a csongrádi rétek körül Tettes Ns Csongrád Vgye Karjai és Rendjeihez Észrevételes Jelentése az itthoni Öszveíronak Tekéntetes Karok és Rendek! Csongrád Mező Várossának Országos Öszveírása alkalmával, azon kérdés adván elő magát; ha valyon azon Térföld, mellyet a Csongrádot félben körül folyó Tisza minden Esztendőben magasra nevekedni szokott árjával el boríttani, ezen ár pedig rajta gyakran egész késő őszig, mindenkor pedig a Hátassát is értve, Julius derekáig meg maradni szokott: azon ókból: hogy azt a Hátjainn körös körül, mikor a víz engedi néha néha a lakosok egymás között fel osztva meg kaszálják oly Extra Seriale beneficiumul vevődhetik é, mint a millyenről az Instructio 23dik paragrafusa azt mondja hogy annak Esztendei jövedelme jó lélekkel felvetetvén a Summás Öszveírás utolsó Rubricájában ki tétessék? Minthogy ezen kérdés megfejtésében Külső Öszveiro Tisztársammal egyértelemben nem lehetek s monthogy ezen tárgy eránt mind a jelen volt Uradalmi Tisztarto Ur, mind az Esküdtek egyenlően oda nyilatkoztatták ki magokat, hogy a kérdéses, nagyobb részben mély fenekes, Nádat, és Gyékényt termeni szokott Plága, a Városbelieknek olly Urbarialis Nádlásul szolgáljon, melytől a ki szabott Urbarialis tartozást a Mlgos Uraságnak meg adni tartoznak, azon kevesebb részében pedig melly hátasabb, és körül a Tisza part oldalát teszi, a különben igen szűk, és köz tudományra egyrészzen Tavasszal ár vízzel elboríttatni szokott, más részben székes, sovány, álló vizekkel el termékenytelenittetett, majd sivány homokkal el boríttatott igen rossz minémiségű, majd ismét ezentúl 22

KESZEG KÖZSÉG TÖRTÉNETE AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁSIG

KESZEG KÖZSÉG TÖRTÉNETE AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁSIG KESZEG KÖZSÉG TÖRTÉNETE AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁSIG TARTALOM I. KESZEG ÉS KÖRNYEZETE, RÖVID TÖRTÉNET 1716-IG...2 1. TERMÉSZETFÖLDRAJZ...2 2. A HELYSÉG VÁZLATOS TÖRTÉNETE 1716-IG...3 II.

Részletesebben

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/

A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ A virilizmus érvényesülése a debreceni törvényhatósági bizottság szervezetében /1872-1929/ Ölveti Gábor Magyarországon a dualista államberendezkedés a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének

Részletesebben

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =?

148 feladat 21 + + 20 20 ) + ( 1 21 + 2 200 > 1 2. 1022 + 1 51 + 1 52 + + 1 99 2 ) (1 1 100 2 ) =? 148 feladat a Kalmár László Matematikaversenyről 1. ( 1 19 + 2 19 + + 18 19 ) + ( 1 20 + 2 20 + + 19 20 ) + ( 1 21 + 2 21 + + 20 21 ) + ( 1 22 + 2 22 + + 21 22 ) =? Kalmár László Matematikaverseny megyei

Részletesebben

338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA

338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA 338 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 31993R2019 1993.7.27. AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS LAPJA L 184/1 A TANÁCS 2019/93/EGK RENDELETE (1993. július 19.) az egyes mezőgazdasági termékek vonatkozásában

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 2. napján megtartott közmeghallgatással egybekötött ülésének J e g y z ő k ö n y v e 24/2012./IV.02./ számú testületi határozat Öcsöd Nagyközség

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 2.1 Természetes adottság, és tájhasználat... 3 2.1.1 Természetes adottság meghatározása... 3 2.1.2 Tájhasználat jellemzői

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Leltár A számviteli törvény

Részletesebben

81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról

81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet a termelői csoportokról A 2009.06.07. óta hatályos szöveg Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 10. (2) bekezdésének e) pontjában

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk községben 2015. november 20-án 16.30 órakor tartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Grózner Tiborné polgármester, Kovács Tibor alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Polgármesteri Hivatal Törtel, Szent István tér 1. JEGYZŐKÖNYV Törtel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 24-án megtartott üléséről Rendeletek száma: - Határozatok száma: 23. 36./2011.(VI.24.)

Részletesebben

EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG C 44/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.2.20. EGYÉB JOGI AKTUSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG Kérelem közzététele a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Község, Pálmonostora Község és Gátér Község Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 13-án a Körjegyzőségi Hivatal Pálmonostori Kirendeltsége

Részletesebben

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata képviselőtestületének 2013. július 10-én 17 00 órakor megtartott

Részletesebben

OU VZÍ. Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20

OU VZÍ. Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20 OU VZÍ Készítette: Varga Hajnalka 3. évfolyam könyvtár-történelem 2003.11.20 1. Mezőkovácsháza története vázlatosan (1) Mezőkovácsháza Magyarország egyik legnagyobb megyéjében, az 5669 km2 területű Békés

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 233-11/2015. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 27. napján 9 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Székely Sándornak, első nótáriusuknak köszönhetik:

Székely Sándornak, első nótáriusuknak köszönhetik: A DOHÁNY A FALU ÉLETÉBEN A telepesek a dohány művelésének, gondozásának jól bevált módszerét hozták magukkal. A legtöbb temesközi faluból, ahonnan érkeztek, a növény termesztési technológiájának kipróbált

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

(Nem tartalmazza falusi vendégasztal során elkészített, értékesített ételek jó higiéniai gyakorlatát, az erre vonatkozó szabályokat)

(Nem tartalmazza falusi vendégasztal során elkészített, értékesített ételek jó higiéniai gyakorlatát, az erre vonatkozó szabályokat) Zömében a saját gazdaság elsődleges termelésén alapuló értékesítés céljából kisléptékű magánházi élelmiszer előállítás és értékesítés Jó higiénia gyakorlat útmutatója (Nem tartalmazza falusi vendégasztal

Részletesebben

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső

Részletesebben

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.

Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási

Részletesebben

14 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. február 7-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 7/2013.(II. 7.) A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 26/2012. (III.29.) kt. határozat: A 2012. március 29-ei ülés napirendjének elfogadása 27/2012. (III.29.)

Részletesebben

Iparűzők társadalombiztosítása

Iparűzők társadalombiztosítása UNTERNEHMENSGRÜNDUNG 2016 Iparűzők társadalombiztosítása Első tájékoztatás www.svagw.at www.svagw.at 1 Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Az összes, Ausztriában önálló keresőtevékenységet folytató személy

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- VÁROSPOLITIKAI FÓRUMÁRÓL

------------------------------------------------------------------------------------------------- VÁROSPOLITIKAI FÓRUMÁRÓL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@fuzesgyarmat.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK Luxembourg, 2004. november 11 BÍRÓSÁGA. 22. sz. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS ÖSSZEGZÉS

EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK Luxembourg, 2004. november 11 BÍRÓSÁGA. 22. sz. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS ÖSSZEGZÉS EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK Luxembourg, 2004. november 11 BÍRÓSÁGA 22. sz. ELŐIRÁNYZAT-ÁTCSOPORTOSÍTÁS ÖSSZEGZÉS A 10. fejezetben Az intézmény tagjai A 109. tételcsoportban A járandóságok kiigazítása az 1090. tételből

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS 2005 BUDAPEST, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Készült a KSH Mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályán Főosztályvezető: Dr. Laczka Éva Főosztályvezető-helyettes:

Részletesebben

Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Ügyszám: 3400-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. május 28-án,

Részletesebben

A gróf Károlyi Sándor által 1714-ben kiadott szőlő privilégiuma, törvénye és rendtartása.

A gróf Károlyi Sándor által 1714-ben kiadott szőlő privilégiuma, törvénye és rendtartása. A gróf Károlyi Sándor által 1714-ben kiadott szőlő privilégiuma, törvénye és rendtartása. Én n.-károlyi gróf Károlyi Sándor, nemes Szakmár vármegyének FeŐIspánnya, Felséges Vldik Cárol Császár és Magyarországi

Részletesebben

Az 1945. évi földreformról

Az 1945. évi földreformról Az 1945. évi földreformról Dr. Azari Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földhivatal földhasználati osztály ny. vezetője 1. Bevezetés A földre vonatkozó társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

Az 1863. évi aszályról ***

Az 1863. évi aszályról *** Az 1863. évi aszályról Az átalakuló klíma miatt mint tapasztaljuk -, egyre több a szélsőséges időjárási esemény. Csak az utóbbi pár évben volt már csapadékbőség és belvíz, aztán ugyanabban az évben még

Részletesebben

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS

Jó gyakorlatok gyűjteménye helyi foglalkoztatási projektekről TÁMOP-2.6.2-12/1-2013-0041 PÁLMAJOR BEVEZETÉS PÁLMAJOR BEVEZETÉS Pálmajor község Somogy megyében, Kaposvártól 20 kilométerre található. A kistelepülés 3 kilométer hosszan elnyúló főutcája a 61-es főútról nyílik, jelenlegi 377 lakosának 99%-a roma

Részletesebben

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR

BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Philosophica Tomus XVII., Fasc. 1. (2012), pp. 171 175. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF ÉS BORSOD MEGYE * GÁNGÓ GÁBOR Báró Eötvös József 1838-tól 1841-ig tartó Borsod

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Városi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623. Iktatószám: 685-14/2013.

JEGYZŐKÖNYV. Városi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623. Iktatószám: 685-14/2013. Városi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 685-14/2013. JEGYZŐKÖNYV a Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő- testületének 2013. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. október 19-én megtartott rendkívüli ülésén Jelen vannak: -, -, - Zakariás Zoltán Vilmos alpolgármester, - Góz Mihály,

Részletesebben

Csongrád megye a statisztikai adatok tükrében

Csongrád megye a statisztikai adatok tükrében TERÜLETI INFORMÁCIÓS FÜZETEK 4. Csongrád megye a statisztikai adatok tükrében Nagytőke Eperjes CSONGRÁD Fábiánsebestyén Felgyő SZENTES Árpádhalom Tömörkény Csanytelek Szegvár Nagymágocs Csengele Pusztaszer

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2010. szeptember 30-án tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. a Képviselő-testület 2010. szeptember 30-án tartandó ülésére. Beszámoló az adóhatósági tevékenységről. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. szeptember 30-án tartandó ülésére Beszámoló az adóhatósági tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület! Az alábbiakban szeretnék számot adni és beszámolni az önkormányzati

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. július 17-én megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármestere tisztelettel meghívja a Község választópolgárait

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármestere tisztelettel meghívja a Község választópolgárait 26. szám Hírek, információk Csanytelek életéről 2009. január Csanyi Hírmondó Az Európai Csanytelekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma tisztelettel kéri a csanyteleki adófizető polgárokat, hogy adóbevallásuk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet I/A kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. december 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Tárgy: Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az Ács Város Képviselő Testületének 2007. augusztus 16-án 15. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből

Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből Töredékek egy 19. századi beregi ügyvéd életéből A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rendkívül kevés Bereg megyére vonatkozó dokumentumot őriz. Ezért is érdemel ki emelt figyelmet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

JEGYZŐ 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com

JEGYZŐ 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐ 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. titkarsag@balatonfured.com Szám: 1/367- /2015. Előkészítő: Harsányiné dr. Tóth Beáta E l ő t e r j e s z t é s a

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

A KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPILLÉR EZEN BELÜL A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI RENDSZER AKTUÁLIS HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE

A KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPILLÉR EZEN BELÜL A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI RENDSZER AKTUÁLIS HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE A KIEGÉSZÍTŐ NYUGDÍJPILLÉR EZEN BELÜL A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI RENDSZER AKTUÁLIS HELYZETE ÉS ÉRTÉKELÉSE Dr. Barta Judit tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Kereskedelmi

Részletesebben

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről

Beszámoló a 2011. év I. félévi tevékenységről TARTALOMJEGYZÉK I. BESZÁMOLÓ A KORMÁNYHIVATAL 2011. ÉV I. FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 4 1. Bevezetés 4 1.1. A megye főbb jellemzőinek bemutatása 4 1.2. A Kormányhivatal megalakulása, jogállása 6 2. A törvényességi

Részletesebben

Módszertani megjegyzések

Módszertani megjegyzések Módszertani megjegyzések Gazdaság: mezőgazdasági tevékenységet folytató, technikailag és gazdaságilag különálló termelőegység, amely legalább 1500 m 2 termőterületet (szántó, konyhakert, gyümölcsös, szőlő,

Részletesebben

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZEGED díj, közgyógyellátás, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság) ügyében a Szegedi Járási Hivatalnál 6724 Szeged, Huszár u. 1. szám alatt az alábbi ügyintézők fogadják a tisztelt ügyfeleket:

Részletesebben

A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI

A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI A 2016. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM TÁMOGATÁSIGÉNYLÉSI ÉS ELLENŐRZÉSI FOLYAMATAI Közvetlen Támogatások Igazgatósága EGYSÉGES KÉRELEM 2016. Általános tudnivalók BENYÚJTÁSRA VONATKOZÓ HATÁRIDŐK Egységes kérelem

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról. 1. Általános rendelkezések. 2. Hatókör A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 3013/2014. útmutató a passzív feldolgozásról A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vámkódex) szerinti passzív

Részletesebben

Őstermelők, családi gazdálkodók személyi jövedelemadó, járulék és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége, áfa szabályok

Őstermelők, családi gazdálkodók személyi jövedelemadó, járulék és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége, áfa szabályok Őstermelők, családi gazdálkodók személyi jövedelemadó, járulék és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége, áfa szabályok Személyi jövedelemadó Járulék Egészségügyi hozzájárulás Adózási módszerek és értékhatárok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.2.22. COM(2011) 77 végleges 2008/0028 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése

Részletesebben

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II Gazdag István Kronológiánk második fejezetében városunk eseményekben, megpróbáltatásokban bővelked ő korszakát követjük nyomon a szabad királyi város státusának

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. január 20-án tartott rendes üléséről 1. számú

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK

A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK A MŰKÖDÉS TÖRVÉNYESSÉGE, ELLENŐRZÉSEK * A Polgármesteri Hivatal 2008/2009. évi munkájáról szóló JEGYZŐI BESZÁMOLÓ * JELENTÉS a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 127/2013. (XII. 18.) VM rendelete a piaci árinformációs rendszer és a tesztüzemi információs rendszer működéséről

A vidékfejlesztési miniszter 127/2013. (XII. 18.) VM rendelete a piaci árinformációs rendszer és a tesztüzemi információs rendszer működéséről 85228 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 213. szám 2. melléklet a 64/2013. (XII. 18.) NGM rendelethez 6. melléklet a 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelethez A nyilvántartási adatlap tartalmi követelményei

Részletesebben

végzést. vízigény m³/nap - 39 m² 1,58 0,2212 1,2 0,27 40-59 m² 1,885 0,2639 1,2 0,32 60-99 m² 2,395 0,3353 1,2 0,40 100 m² - 3.

végzést. vízigény m³/nap - 39 m² 1,58 0,2212 1,2 0,27 40-59 m² 1,885 0,2639 1,2 0,32 60-99 m² 2,395 0,3353 1,2 0,40 100 m² - 3. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391 Budapest 62. Pf. 211 Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/99/2011 Iktatószám: Vj/99-58/2011 Betekinthető! Üzleti titkot nem tartalmaz!

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

APÁTFALVA - állapotfelmérés. Apátfalva

APÁTFALVA - állapotfelmérés. Apátfalva APÁTFALVA - állapotfelmérés Apátfalva 1995 1998 1999 2000 terület (ha): 5377 5377 5377 5377 lakosság száma (fő): 3569 3419 3375 3375 lakások száma (db): 1618 1619 1619 1619 vezetékes ivóvízzel ellátott

Részletesebben

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat

Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról. 1 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/25576-4/2013. Tárgy: Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2012. évi ellátásáról Melléklet: 1 db határozati

Részletesebben

"11/1991. (X.10.) sz. önkormányzati rendelet a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának átruházásáról

11/1991. (X.10.) sz. önkormányzati rendelet a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának átruházásáról Tárgy: ASKO Német Áruház RT. és az Önkormányzat közötti szerződés módosításának jóváhagyása - A közgyűlés 24 szavazattal - ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással - az alábbi határozatot hozta: 218/1991.

Részletesebben

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Általános észrevételek, juh- és kecsketartás

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Általános észrevételek, juh- és kecsketartás SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ Általános észrevételek, juh- és kecsketartás

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 15. számú JEGYZŐKÖNYVE 2015. december 8-án 16:30 órától 18:00 óráig megtartott képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. december 8-án 16:30 órától 18:00

Részletesebben

Elérhetôségeink: 1535 Budapest, Pf. 952 06 40 200 480 info@mpb.hu www.postabiztosito.hu Személyesen bármely postán

Elérhetôségeink: 1535 Budapest, Pf. 952 06 40 200 480 info@mpb.hu www.postabiztosito.hu Személyesen bármely postán eletut_utbf_kor7 7/23/10 4:06 PM Page 48 Elérhetôségeink: 1535 Budapest, Pf. 952 06 40 200 480 info@mpb.hu www.postabiztosito.hu Személyesen bármely postán eletut_utbf_kor7 7/23/10 4:06 PM Page 1 PostaÉletút

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Mobiltelefonszám: (70) 625-56-92; drótpostacím: pinter.tamas@jobbik.hu Cím: Dunaújváros Piac tér II. Szolgáltatóház 1. emelet 2400

Mobiltelefonszám: (70) 625-56-92; drótpostacím: pinter.tamas@jobbik.hu Cím: Dunaújváros Piac tér II. Szolgáltatóház 1. emelet 2400 P i n t é r T a m á s Ö n k o r m á n y z a t i K é p v i s e l ő Mobiltelefonszám: (70) 625-56-92; drótpostacím: pinter.tamas@jobbik.hu Cím: Dunaújváros Piac tér II. Szolgáltatóház 1. emelet 2400 Dunaújváros

Részletesebben

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Csengelei. hírek. Önkormányzati hírek. Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén címû pályázat záró rendezvénye 2013. július 8. Csengelei KÖZÉLET KULTÚRA SPORT TÁRSADALOM OKTATÁS OBJEKTÍV, KÖZÉLETI HAVILAP Ingyenes Önkormányzati "Kompetencia alapú oktatás bevezetése és fejlesztése Csengelén" címû pályázat záró rendezvénye

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete. a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete. a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről 2005. február 25. 3. szám Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 5/2005. (II. 25.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a

Részletesebben

Általános tudnivalók

Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ támogatási kérelemhez a Szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatás jogcím keretében benyújtott támogatási kérelemre vonatkozóan Jogcímkód: 6-124-01-01 Általános

Részletesebben

F a z e k a s Jst.ván; Magát a dobozt adja, az elvégzett munkát számlázza ki.

F a z e k a s Jst.ván; Magát a dobozt adja, az elvégzett munkát számlázza ki. ;r- ' ' 40 L e s z k o v s z k i Tibor; A KÖGÁZ megveszi a nagykanizsai Kőolajipari Gépgyártól ezt az állványt a műanyag dobozzal együtt. Megveszi, kifizeti, idehozza, a megrendelő udvarán beállítja, bebetonozza.

Részletesebben

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Magyar Tudományos Akadémia Főtitkára Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Budapest, 2007. május T a r t a l o m j e g y z é k I. Az Akadémia rendelkezésére

Részletesebben

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata

12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata 147 12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány 2010. november 8-án 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata Napirend: 1.) Kisebbségi Önkormányzatok

Részletesebben

1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS

1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS 1926 MÁRCIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK LXV. ÉVF. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE 3. FÜZET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS Megjelenik minden hó 15-én. Előfizetési

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június

VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június VÉGELSZÁMOLÁS, ADÓVÁLTOZÁSOK, KOCKÁZATI KÉRDŐÍV, PDF-BEN VALÓ SZÁMLÁZÁS ÉS TÉTELES ÁFA 2012. június Konzultáns: Ruszin Zsolt könyvvizsgáló, adószakértő AZ ELŐADÁSOK TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓJA Végelszámolás

Részletesebben

1.1.1. A Szegedi Törvényszék és szervezeti egységeinek elérhetőségei

1.1.1. A Szegedi Törvényszék és szervezeti egységeinek elérhetőségei 1.1.1. A Szegedi Törvényszék és szervezeti egységeinek elérhetőségei Szegedi Törvényszék megbízott dr. Tárkány-Szűcs Babett elnökhelyettese: címe: 6720 Szeged, Széchenyi tér 4. telefon száma: 62/549-484

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ALPOLGÁRMESTERE Ikt. sz.: IV. 369-2/2005. Mell: Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808 Telefon: (66) 523-805 E-mail:bajil@bekescsaba.hu Véleményező: Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság

Részletesebben

T/9522. számú törvényjavaslat. a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről

T/9522. számú törvényjavaslat. a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9522. számú törvényjavaslat a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről Előadó: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2012. december 201. évi...

Részletesebben

A romániai Székelyföld autonómia statútuma Preambulum

A romániai Székelyföld autonómia statútuma Preambulum Tervezet A romániai Székelyföld autonómia statútuma Preambulum Figyelembe véve a helyi autonómia, a decentralizáció és a közszolgáltatások dekoncentrációjának alkotmányos elvét; Elismerve azt, hogy a romániai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott üléséről Hozott döntések: 22/2014. számú határozat pályázatok benyújtásáról 23/2014. számú határozat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2008. január 31. 2. szám R E N D E L E T E K 1/2008. (II.1.) sz. önk. rendelet Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjáról

Részletesebben

1. oldal, összesen: 10 oldal

1. oldal, összesen: 10 oldal 1. oldal, összesen: 10 oldal Ügyszám: 1350/B/2009 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Lenkovics Barnabás Dr. : Támadott jogi aktus: Határozat száma: 1350/B/2009. AB határozat ABH oldalszáma: 2010/2225

Részletesebben

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Szentirmay Zoltán Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály A Közös Agrárpolitika reformja 2014 2020 2 A 2014-2020

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 20-án 14 00 órakor tartott rendkívüli ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 109/2010. (X.

Részletesebben