Könyvelői Klub november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Átírás

1 Könyvelői Klub november 26. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Leltár A számviteli törvény szerint a leltár egy olyan kimutatás, amely a mérleg tételeinek alátámasztásához, tételesen, ellenőrizhető módon, mennyiségben és értékben tartalmazza a mérleg fordulónapján meglévő eszközök, és azok forrásainak a valóságban meglévő állományát. A leltár célja, hogy a valódiság tükrözését megmutassa. Azt kell figyelembe venni, hogy minden, ami a beszámolóban megtalálható, az a meglévő dokumentumok alapján valódiságot mutasson, és ennek megfelelően kell érte vállalni a felelősséget. A könyvviteli szolgáltatók egyik elsődleges feladata, hogy amit kiadnak a kezükből (beszámolót), azért vállalják a felelősséget. A leltárkészítési kötelezettség teljesítésének keretében a főkönyvi könyvelés és analitikus nyilvántartások adatai között kötelező év végén az egyeztetés. Az üzleti évnek a mérleg fordulónapjára kell koncentrálni. Ha eltérő üzleti évről van szó, akkor is az üzleti év utolsó napjára, fordulónapjára kell a beszámolót elkészíteni. Általánosságban december 31-e az elfogadott üzleti évnek a mérlegfordulónapja, de vannak, akik ettől eltérnek. Vannak olyan területek mint például az iskolák vagy a mezőgazdaság, ahol indokolt is lenne bevezetni minden esetben az eltérő üzleti évet. A külföldi tulajdonossal rendelkező cégeknél azért van eltérés az üzleti évben, mert külföldön másképpen használják a gazdálkodási évet ben a számviteli törvény egy szélesebb sávot engedélyezett a leltárral kapcsolatban. Abban az esetben, ha mennyiségben és értékben is vezetve vannak a készletek, nem kötelezőt minden évben fizikai leltárt készíteni, 3 éven belül kell csak a leltárt elvégezni. A vállalkozó határozhatja meg, hogy évente, kétévente, vagy éppen háromévente fogja a fizikai leltárt elkészíteni. A számviteli politikában, a leltározási szabályzatban le kell írni, meg kell határozni, hogy mit választott az adott cég. A könyvelőnek vagy könyvvizsgálónak, ha fizikai leltárt készít a cége, ott kell lennie, meghatározott papírokat ki kell töltenie, hogy meggyőződjön arról, hogy valós a készlet. Így ő is felelős, hiszen aláírja a papírokat. Ezért is fontos, hogy leellenőrizze a leltárkészlet valódiságát. 1

2 A vállalkozónak több lehetősége van a könyvvezetésre. A következő lehetőségekből választhat: 1. értékben és mennyiségben, 2. csak mennyiségben, 3. sem értékben, sem mennyiségben nem vezeti a könyveit, hanem egyenesen költségre teszi a beszerzett anyagokat. A számviteli törvény mindhárom esetre lehetőséget nyújt. Abban az esetben, ha nem vezet nyilvántartást az anyagokról a vállalkozás, év végén kötelező leltározni fizikailag, mert így lehet arról meggyőződni, hogy ténylegesen mekkora a készlet. Meghatározott időre ki lehet tűzni a leltározást, nem kötelező december 31-én. Például, ha november 30-ra jelölik ki a leltár időpontját, akkor november 30-án fizikailag felleltározzák a készletet, s a decembert hozzákombinálják. A felvett leltárhoz a cég hozzáteszi a növekményeket, illetve a csökkenéseket, és így is valós képet fog mutatni december 31-én, a mérlegforduló napján. A leltárfelvételi íven szereplő anyagok, áruk stb. felvétele megfelelő körülmények között kell hogy történjen, és aláírásokkal ellátva fogja csak alátámasztani a készletértéket. Sok helyen van 2 személyes társaság, ahol például az egyik fél a feleség, a másik pedig a férj. Ilyenkor ennek a két személynek a kompetenciája, hogy ténylegesen ezt a leltárt felvegyék, és aláírásukkal elismerjék a valódiságát. Nincs szükség ilyen esetben leltárbizottságra, külsősökre. Ha egyszemélyes a kft., akkor nincs előírás arra, hogy könyvvizsgálati kötelezettsége legyen csak azért, mert egyszemélyes a kft. Korábban ebben az esetben a könyvvizsgáló írta alá a leltárt, így hitelesítették. Ha a mutatóértékek nem hozzák a könyvvizsgálati kötelezettséget, akkor nem kell a leltárt könyvvizsgálóval aláírattatni. Az egyszemélyes kft. ügyvezetője, a tulajdonos fogja hitelesíteni a leltárt, és teljes mértékben felel érte. Az ügyvezető ebben az esetben, aki aláírta a készletek valódiságát az a mögöttes felelősség értelmében a teljes vagyonával felel a Gt. szerint. Ott, ahol ténylegesen leltározási bizottság jön össze, leltárfelelősök vannak, különböző területeket, különböző megbízott személyek fognak leltározni, és a leltározási szabályzatnak megfelelően kell vizsgálni a személyeket, továbbá a számviteli törvénynek megfelelően kell eljárni. A szabályzatban azt is meg kell határozni, hogy a készletleltáron kívül az összes többi fellelhető eszközt hogyan lehet leltározni fizikailag. Például a tárgyi eszközöknél, immateriális javaknál, az értékpapíroknál, a tényleges pénzeszközöknél. A pénzt nem lehet továbbvinni, év végén tudni kell, hogy mennyi van a pénztárban. A bankszámlán lehet látni, hiszen folyamatosan érkeznek az értesítők, és ha a könyvelés egyezik vele, akkor elfogadja. Régen az év végén a banktól igazolást kellett kérni, hogy mennyi a december 31-én meglévő pénzkészlet. Ezért külön fizetni kell. 2

3 Ha például forgóeszközhitele van a cégnek, az a bankszámlán jelentkezik mínuszban. Ilyenkor az év végén minden egyes alkalommal meg kell kérni az igazolást, hogy mennyi december 31-én az a forgóeszközhitele, amit a bankszámlára terhel. A bankszámlája ebben az esetben a beszámolóban nulla forinton fog szerepelni, és a rövid lejáratú hitelek között kell szerepeltetni azt az összeget, ami a forgóeszközhitelt mutatja. Év végén minden esetben kötelező a beszámolót alátámasztani leltárral. A beszámolónak egy-egy sorában szerepel összesített adat, ebben az esetben az összesített adatot kell kibontani. A számviteli törvény szerint a kiegészítő melléklet arra szolgál, hogy meg lehessen magyarázni az egyes sorokat, de ez mégsem ugyanaz. A kartonok könyvelésileg mindent takarnak, csak nem azt lehet belőle látni, ami a mérlegbe be van állítva. A mérleg összeállításánál, ha a valódiságról kell meggyőződni, akkor minden egyes sorát meg kell nézni. Az immateriális javak között vannak olyan területek, amelyeket év végén értékelni kell. Ténylegesen azon az értéken van-e a szellemi termékeknek a zöme, vagy a vagyonértékű jogok ugyanazon az értéken szereplenek-e, ami elfogadott a piacon. Például a különböző bérszámfejtési, készletezési stb. programokat megvásárolja a cég, és év elején változik az adótörvény. Ilyenkor jogos a kérdés, hogy tényleg annyit ér-e az adott program, amennyiért a cég megvásárolta. Üzleti, vagy cégértékénél sok külső tényező befolyásolja, hogy mennyit ér, így ismét azt kell figyelembe venni, hogy a piacon mennyit ér, mekkora az értéke. A tárgyi eszközöknél szokott ilyen probléma előfordulni, mivel ott csak el kell számolni az értékcsökkenést, és természetesen mindenki a megfelelően meghatározott értékcsökkenést számolja el. A tárgyi eszköz bekerülési értékébe annak aktiválásáig minden beletartozik. Előfordul viszont, hogy a vásárlás mellé hitelt igényelnek. Ilyen probléma lehet, hogy megkapta a cég a hitelt, de nem használja még fel, mert a beruházás hosszadalmasabb volt, s úgy döntött, hogy először a saját pénzét használja fel, utána a hitelt. A pénzt így otthagyta a számlán, amire a bank kamatot számolt el neki. Ez a kamat az eszköz aktiválásáig a bekerülési érték része. Amikor felhasználja a hitelt, a kamatját folyamatosan fizetni kell, mert lehet, hogy a hitelt csak évek múlva kezdi el törleszteni, a hitel kamatját viszont fizetni kell, így ez növeli a bekerülési érték részét. Másik probléma lehet a biztosítás, amikor is egy beruházáshoz kapcsolódik egy adott biztosítás. Akkor általában azt egy évre vagy félévre kötik meg, de ha az aktiválás az éves megkötött biztosítási díjról 8 hónap után megtörténik, időarányosan a biztosítási díj is beletartozik a bekerülési értékbe. Üzembe helyezésnél a cég megvásárol vagy beszerez valamit, és minden, ami hozzátartozik, például szállítás, ügynöki díjak, biztosítás, illeték, vám stb., mögé kell tenni azokat a költséggyűjtéseket, amelyek felmerülnek. Így bizonyítani lehet, hogy mi van alatta, ellenőrzéskor is. 3

4 Ha az adóhivatal megállapítja, hogy nem jól lett megállapítva a bekerülési érték, akkor adóhiányt állapít meg. Fejlesztési tartalék képzésekor cél az adócsökkentés, tehát az eredmény már készen van. Igaz, hogy adóalapot módosító tétel, de adót lehet spórolni vele, később kell befizetni. Ebben az esetben elkészült egy beszámoló, ki lett számolva, hogy a fejlesztési tartalékkal mennyi adót lehet megspórolni, ez a mérlegbe bekerült, de a főkönyvbe nem lett lekönyvelve. A következő év nyitójában már hiába van rendezve a nyitó, mert nem volt benne az év végi zárófőkönyvben, ezért nem veszik figyelembe a fejlesztési tartalékot, borul az egész, le kell adózni, és a késedelmi bírságot is meg kell fizetni utána. A tárgyi eszköz leltározásnál fontos, hogy fel legyen címkézve, hogy melyik eszközhöz tartozik, például fejlesztési tartalék képzése, beruházási tevékenység vagy támogatás. Ha valami támogatásból valósult meg, vagy egy elszámoláshoz például az értékcsökkenés elszámolásához kapcsolódik, ahol figyelni kell, hogy csak a tényleges támogatásra járó értékcsökkenést lehet feloldani, az önerőre nem. Arányosítani kell az önerő miatt. A másik két esetben ugyanúgy meg kell határozni, hogy milyen függvénye van, tehát számviteli és adótörvény szerint kell az értékcsökkenést meghatározni. Ha olyan ingatlanokról van szó, amelyek az ország különböző pontjain találhatóak, akkor ahhoz, hogy megfelelően szerepeljenek a könyvekben, kell, hogy legyen valamilyen egyéb papír is róluk, például a földhivataltól, vagy valamilyen igazolás, hogy az adott cég tulajdonában áll, tehát egy olyan papír, ami az ingatlan valódiságát is igazolja. A személygépkocsi vásárlásánál, cseréjénél gyakran előfordul, hogy a márkaszervizbe beviszik az autót, és onnan egy újat hoznak ki úgy, hogy a márkaszerviz az autó bevételekor egy nettó értékű számlát ad az új autóra, így nem lehet látni, hogy az előző autóval mi történt. Ez helytelen, mert mindkét esetben bruttó értékkel kell kiállítani a számlát, így lehet igazolni az egyik eladását és a másik megvételét. A tenyészállatokat is leltárba kell venni, de kifejezetten nagy mennyiségnél van egy toleranciahatár, amennyivel eltérhet a tényleges könyvelés, az analitika, illetve a fizikai leltár egymástól. A tárgyi eszközök közül nem lehet kivenni a tenyészállatokat, így ha például lesántul egy versenyló, vagy elhullik egy tenyészállat, akkor át kell tenni a készletek közé, innen kell kivezetni. A befektetett pénzügyi eszközöknél lényeges szempont figyelembe venni azt, hogy ha valaki részesedést vásárol egy cégben, befekteti a pénzét egy másik cégbe. Ilyenkor minden év végén meg kell nézni, hogy abban az évben ér-e még annyit az a részesedés, 4

5 amennyivel eredetileg belépett az üzletbe. Az értékvesztést el kell számolni, így fontos, hogy legyen erről leltár, és lehessen látni, hogy ténylegesen a befektetés mennyit ér. A tárgyi eszközöknél arra kell még figyelni, hogy ha értékhelyesbítés történt, és fel lett értékelve az eszköz, akkor minden évben kötelező felértékelni, tehát a leltár csak akkor lesz jó, ha az értékbecslési levél is be van szerezve. Év végén beruházásnál csak az maradhat a könyvekben, amelyek a valóságban még be nem fejezett tárgyi eszköz, vagy beruházás, tehát még nem lett aktiválva. A kötelezettségeket és követeléseket év végén egyesével értékelni, leltározni kell. Sorra kell venni, hogy melyek azok a követelések és vevők, amelyek ténylegesen fennállnak. Ki kell küldeni az egyeztető leveleket, s ha nem érkezik rá válasz, meg kell tudni az okát, ugyanis nem lehet elismertnek tekinteni a követelést csak azért, mert nem érkezett rá válasz. Lehet például, hogy a cég megszűnt, lehet, hogy felszámolás alatt áll stb. Ha nincs egyértelműen arról meggyőződve a cég, hogy miért nem érkezett válasz, akkor nem valós a követelésállomány. Ha egy adott cégnél nem áll arányban a tartozás összege az utánajárás költségeivel, akkor meg lehet azt tenni, hogy erről jegyzőkönyvet vesznek fel. Leírják, hogy a tartozás ár-érték arányban nem hozza meg a kívánt eredményt, ilyenkor hitelezési veszteségként le lehet írni. Ha van olyan vevő, aki kifogásolja a számlát, és bíróságra van adva a követelés, de még döntés nem született az ügyben, akkor nem lehet szerepeltetni a követelések között. A kisértékű követeléseknél először a számviteli politika által meghatározott értéket kell figyelembe venni, mivel a számviteli törvény kisértékű követelésnek forintot határoz meg. Ettől el lehet térni, ha olyan cégről van szó például, akinek forint is sok pénznek számít. Csoportosan kell nyilvántartani a kisértékű követeléseket, ahol tételes analitikát is készíteni kell, de együtt kell értékelni, és együtt kell elszámolni az értékvesztést. A következő évben újabb vevő érkezik hozzá, és ki is kerül belőle az, aki megfizette a tartozását, így már csak a különbözetet kell figyelni, és ezután kell elszámolni az értékvesztést. Az adófolyószámlát is le kell ellenőrizni, mert az adóhivatal és a cég is egyaránt tévedhet. Amikor valaki átveszi egy cég könyvelését, legalább öt évre visszamenőleg érdemes leellenőrizni a számlát. Az egyik adónemből a másikba való átvezetést is le kell könyvelni. Például, ha az adóhivatal leemel az ügyfél számlájáról inkasszóval egy összeget, és nem lehet tudni, hogy milyen százalékban osztotta szét, akkor utólag lehet majd látni a folyószámlán, hogy hova került a pénz, és annak megfelelően kell lépéseket tenni. A legegyszerűbb, ha egy elkülönített számlára ráteszi a cég az összeget, amit leemelnek tőle, és amikor lehet látni, hogy az adóhivatal hová vonta le az összeget, innen ráteszik a tényleges helyre, így 5

6 legfeljebb csak az az eltérés marad, ami december 31-én is szerepel. Írásban meg lehet kérni az adóhivataltól, és kötelesek is megadni, hogy milyen tételt hova osztott szét. Barterezés esetében, ha két cégnek kölcsönösen van tartozása egymás felé, azt szokták tenni általában, hogy a vevőt és a szállítót összebarterezik egy átvezetési vagy technikai számlán keresztül. A törvény szerint egy számlán egy számlával lehet megtenni, és a különbözetet ki kell fizetni. Ilyenkor problémát jelent, ha az egyik oldalon több számla van, és nem lehet tudni, hogy melyiket melyikkel lehet összevezetni. Kompenzálásnál mindkét fél aláírására szükség van, így megállapodnak, hogy melyik számlát melyikkel lehet összevezetni, a könyvelő ilyenkor harmadik félként szintén jelen van, és tudomásul veszi az elhangzottakat, hogy hogyan kell ennek megfelelően könyvelnie. Értékpapírok esetében lehet látni a könyvelésben, hogy ezek mikor, milyen értékben lettek vásárolva. Minden egyes értékpapír megvásárlásakor az ügyfél a megvásárolt darabszámot, értéket, névértéket, várható lejáratot és kamatot fontos, hogy átadja a könyvelőnek. Amikor újabb értékpapír vásárlása történik, az elszámolást juttassa el hozzá, hiszen le kell könyvelni a kamatot. Lekötheti újra, vagy vásárolhat másikat, de ha nem adja le, akkor a kamatokat a könyvelő nem tudja figyelembe venni, s így társasági adóhiány keletkezik. A pénztár esetében először a cégnek kell egy zárást készíteni, amiben leírja, hogy milyen címletei vannak, ezt a dokumentumot aláírja, majd a könyvelővel egyezteti a nála szereplő adatokkal. December elsejével feloldásra került a napi készpénzzáró-állomány értéke. Problémát jelent, ha a tulajdonosok nem fizették meg a teljes törzstőkét, és már eltelt akár 6 vagy 10 év is, mert a jegyzett tőkét három éven belül rendezni kell. Ha banki kivonaton lehet látni, hogy be van fizetve a törzstőke, rendben van, de ha pénztáron keresztül rendezték korábban, akkor nyilatkoztatni kell az ügyfelet, hogy ténylegesen minden tulajdonosnak megvan-e a jegyzett tőkéje. Az ügyfelek általában nem tagi kölcsönt tesznek be a cég veszteségének fedezetére, hanem pótbefizetést eszközölnek, tehát megpróbálják pótolni azt a veszteséget, amit például a gazdasági válság idézett elő. Az összeg így a tőketartalékba kerül, az eredménytartalékból lekötött tartalék lesz. A tőketartalékot, ha az eredmény engedi, vissza lehet fizetni minden kötelezettség nélkül a tulajdonosoknak. Ha ilyen pótbefizetés volt, arra kell figyelni, ha osztalékot szeretne kivenni a tulajdonos, mert akkor a pótbefizetést veszi először vissza, nem az osztalékot. Ebben az esetben a pótbefizetésnek nincs adó- és járulékvonzata, csak az osztalék kivételekor keletkezik ez a fizetési kötelezettség. A kifizetett pótbefizetés visszafizetése utáni összegből lehet csak osztalékot kifizetni. A lekötött tartaléknak sokféle jogcíme lehet, így ezeknek megfelelően kell nyilvántartani. A pótbefizetés alapján lehet lekötött tartalék, fejlesztési tartalék, beruházási kisvállalkozói kedvezmény, kutatás-fejlesztés, alapítás, átszervezés stb. 6

7 Ezeket külön-külön részletezni kell, hogy melyiknek mikor volt a lekötése, mikor fogják feloldani, és ha kapcsolódik még hozzá valamilyen kötelezettség, akkor a tárgyi eszköz kartonnak is ott kell mellette lennie. Ha többféle lekötött tartalék van, akkor annak a részletezésére szolgál a leltár alátámasztása. Ha értékelési tartalékról van szó, ez csak az értékhelyesbítéshez kötődik, de minden évben az értékelést, felértékelést bizonylatokkal alátámasztva nyilvántartásban kell vezetni. Céltartalékot meghatározott jövőbeni költségekre kell képezni. Ha elkészül a céltartalék, az első évben el kell számolni a 8-asban, és adóalapot emelő hatására is figyelni kell. A következő évben már azt kell látni, hogy ez hogyan alakul, mennyi került felhasználásra, és mennyi a ténylegesen felmerülő céltartalék képzése. Ilyenkor már csak a különbözet kerül lekönyvelésre, vagy képezni kell még rá, vagy vissza lehet venni belőle. Lényeges, hogy ez alatt olyan tételes analitika legyen, amelyből kitűnik, hogy miért és mennyi lett lekötve, illetve mennyi a szükséges. Például, ha valaki televíziót gyárt, és vállal rá egy év garanciát, akkor az egy évnek megképzi a céltartalékát, hogy ha valaki beviszi javításra a televízióját, akkor meg tudja javítani. De lehet, hogy az év alatt senki sem jelentkezik javításra, miközben a cég eladott még 20 darab televíziót, amire szintén felvállalta a garanciát. Ebben az esetben az előző évről az egészet fel kellene oldani, mivel nem kellett felhasználni, viszont a következő évre már csak ennek a 20 darabnak a lekötését vállalta fel, tehát csak a lekötést kell figyelembe venni. Egyenlegében kell könyvelni, de tételes nyilvántartást kell hozzá vezetni. A kötelezettségeket három nagy területről kell megközelíteni: hátrasorolt, hosszú és rövid. A hátrasorolt kötelezettség a számviteli törvény szerint eléggé kötött, mivel akkor lehet erre könyvelni, ha szerződésben meghatározott összeget ad például egy cégnek egy másik cég, amelyet vissza akkor kap, ha felszámolás vagy végelszámolás alá kerül a cég, a tulajdonosok előtt, utoljára, és ez nem lehet korábban, mint öt év. Tehát arra vállal kötelezettséget, hogy amikor megszűnik a cég, akkor fogja visszaadni az összeget, a tulajdonosok előtt. Akkor fordul elő például, ha valaki kizárólagos érdekeltséget szerez valahol, mint területi képviselő, aki hajlandó befinanszírozni a cégbe, mert kapott egy területi kizárólagosságot, és ha nem is fogja visszakapni ezt a pénzt, az üzlet meghozza neki ezt az összeget, tehát kockáztat. A hosszú távra adott tagi kölcsönök nem hátrasorolt kötelezettségek, mert a tag adja, és mivel a számviteli törvényben szerepel az, a tagok előtt utoljára fizetendő vissza, így nem kerülhet ebbe a kategóriába a tagi kölcsön. A hosszúba viszont bekerülhet, ha hosszú lejáratra adja, vagy a rövidbe, ha rövidre adja a tag. Január elsejétől, ha a jegyzett tőke háromszorosát meghaladja a tagi kölcsön, akkor adófizetési kötelezettség keletkezik utána. 7

8 Hosszú lejáratú kötelezettségeknél leltározni a meglévő hosszú lejáratú kötelezettségek alátámasztását, mint hitel, lízing stb., a mérleg fordulónapjáig el kell ismertetni a bankkal, lízingcéggel, vagy a kölcsönbeadóval. A mögöttes felelősség miatt lényeges az elismertetés. Szállítói követeléseknél érdemes megkérni a céget, hogy írják meg, hogy december 31- én az ügyfélnek mekkora tartozása van, így a könyvelő számára is könnyen kiderül, hogy mennyit tart nyilván a másik fél. Ha megszűnt a cég, akkor a tartozása sem áll fenn, ez lesz az elengedett tartozás. Ha váltóval fizetnek készpénz helyett, akkor átadják a váltót, majd a banknál letétbe helyezik, és nem jut el általában emiatt a könyvelőhöz, ami problémát jelent, mert év végén a cég kötelezettségeit leltározva kiderülhet, hogy egy adott tétel már ki van fizetve váltóval. Ezért fontos, hogy az ügyfél minden esetben a váltó másolatát juttassa el a könyvelőhöz. Az időbeli elhatárolásoknál a támogatásokhoz kapcsolódó időbeli elhatárolás az egyik legfontosabb. Előfordulhat, hogy egy pályázatból támogatáshoz jut a cég, és ilyenkor nehézséget jelenthet eldönteni azt, hogy ez rendkívüli bevétel, egyéb bevétel, amit el kell határolni, vagy nem kell elhatárolni. A támogatási szerződésben meghatározottak szerint kell minden esetben eljárni. Ha ez működésre, beruházásra, fejlesztésre fordítható, akkor biztos, hogy lesz időbeli elhatárolása, így figyelni kell a feloldásra a ténylegesen meglévő költségek alapján, vagy az értékcsökkenés meghatározott arányos részét figyelembe véve. Ha vissza kell fizetni a támogatást, mert nem használta fel, vagy nem megfelelően használta fel, akkor azonnal fel kell oldani a teljes elhatárolást. A normál elhatárolások például az újság-előfizetések, bérleti díjak esetében fordulnak elő. Ilyenkor elég azt a tételes analitikát alátenni, amely igazolja, hogy milyen újságról vagy bérleti díjról van szó. Az eredménykimutatás elkészítésénél az anyagi jellegű ráfordításoknál figyelni kell arra, hogy mit kell leltárba foglalni, mert ez több helyről kerül megállapításra. Amikor az ötös számlaosztályba le lett könyvelve az anyagköltség, az anyagi jellegű, és egyéb szolgáltatás, a nyolcasba az elábé és a továbbszámlázott szolgáltatás, akkor a két nyolcasba könyvelt tételt kell leltározni. Tudni kell, hogy ki az az alvállalkozó, vagy a cég mit számlázott tovább. Például utazási irodák esetében fontos, hogy eleve közvetített szolgáltatást kínál, hiszen nincs busza, szállodája vagy főállású idegenvezetője. Amikor szükség van rá, köt valakivel egy szerződést az adott szolgáltatásra. Kétoldalúan kell ezt feltüntetni, az egyik a számlán, hogy a számla összértékéből mennyi a közvetített szolgáltatás, a másik az alátett csomag szerződése, amelyből ki kell derülnie, hogy melyik az a tétel, amelyiket ténylegesen továbbszámlázza. Tehát kitől bérelt buszt, és melyik csomaghoz teszi hozzá, melyik szállodánál rendelte meg a szállást, és számlázta tovább stb. 8

9 Az iparűzési adónál az adóalap csökkentéséhez is nagyon fontos ez a leltár. Ha nincs megfelelően alátámasztva, akkor adóhiány keletkezhet az iparűzési adónál. Elábé esetében figyelembe kell venni az árrést. Amikor a beszerzést és a tényleges önköltséget kell megállapítani, az árrésnek takarnia kell a működéshez szükséges költségeket tól az elábé és a továbbszámlázott szolgáltatás a bevétel 80%-áig vehető igénybe, és az anyagköltség nem kerül be az adóalapot csökkentő tételek közé. Az átadás-átvételi leltárnál arra kell odafigyelni, hogy az átvevő személy felelősséget vállal a leltárért. Például, ha egy dolgozó hosszabb szabadságra megy, akkor át kell adnia egy kollégájának, aki úgy vállal érte felelősséget, hogy ha nincs a leltár elkészítve, akkor is teljes felelősséggel bír azért is, amiről nem tudott. Ha a pénzkészletet átadja valaki a leltárban, előfordulhat hiány, amiért szintén az átvevő felel. Könyvelés átvételénél nem csak a főkönyvet és az anyagokat kell átvenni, hanem a tételes leltárt is, tehát a mérleget alátámasztó tételes leltárt és az ehhez kapcsolódó anyagokat. Minden év elején nyitó leltárt kell készíteni, aminél nagyon oda kell figyelni, mert ha rossz a nyitás, akkor rossz az egész év, hiszen göngyölítetten lesz figyelembe véve. A számviteli politikának egyik része a leltározás, a leltárkészítési szabályzat. Mindenki csak olyan szabályzatot készítsen el, amire a létszám megfelelőségét tudja biztosítani. Ha egyszemélyes a kft., akkor nem kell bizottság a leltárhoz, de annak szerepelnie kell a szabályzatban, hogy mennyiségi és értékbeli nyilvántartást vezet-e vagy sem, mert ennek megfelelően kell meghatározni azt, hogy mikor lesz fizikai leltár. Egyeztetésnek az analitika és a főkönyv között lenni kell. Meg kell határozni, hogy melyek azok a területek, amelyeknél a tételes leltár a beszámoló alátámasztásához elengedhetetlen, és ezeket le kell írni től a sajátos egyszerűsített éves beszámolót készítőknek nem kötelező az öt szabályzatot elkészíteni. Így elég a leltárral kapcsolatosan a számviteli politikában leírni azokat a szabályokat, amelyek rá vonatkoznak. Ahol kötelező a bruttó érték és a halmozott értékcsökkenés megállapítása, ott nem lehet nettó értéken továbbmenni, tehát amíg az eszköz el nem lesz adva, vagy ki nem lesz selejtezve, addig a bruttó értéket és a halmozott értékcsökkenést nyilván kell tartani. Ha év végén történik a leltározás, a beszámolót és az alátámasztó leltárt, a főkönyvi kivonatot és minden olyan dokumentumot, amely hitelt érdemlően bizonyítja azt, hogy a főkönyvi kivonatban szereplő adatok helyesek, például opciós vagy lízingszerződés esetében, azokat nyolc évig kell 2012 után megőrizni. Amelyek 2012 előttiek, azoknál 10 év a megőrzési idő. Lehet papíralapon, vagy archiválva is megőrizni, csak arra kell 9

10 figyelni, hogy bármikor előhívható legyen, és ugyanolyan állapotban a rendelkezésre álljon, mintha az eredeti okiratok lennének. A készletek értékelése olyan tevékenység, amely a számviteli politikában leírtak szerint meghatározva végzi el az eszközök és források értékelését. Leértékelésnél, például egy minőségi értékvesztés vagy piaci árvesztés miatt lehet érvényesítést szerezni. Felértékelés készleteknél nem lehet, illetve az értékcsökkenést nem lehet elszámolni, de értékvesztést el kell számolni abban az esetben, ha a piaci érték csökkenő tendenciát mutat. Értékhelyesbítést végre lehet hajtani, ha indokolt. A selejtezést még a leltár előtt el kell végezni. A mérlegbe érkező készletek lehetnek vásárolt készletek, illetve mindaz beletartozik, amely a saját készlethez tartozik, a saját készletek természetesen előállítási költségen kerülnek meghatározásra. A könyv szerinti értéken vagy bekerülési értéken, vagy előállítási költségen kell figyelembe venni az értékvesztést, illetve az értékvesztés visszaírását, s így kell majd a mérlegértékeket megállapítani. Az eredmény-kimutatásokban szereplő összköltség-eljáráson alapuló, illetve forgalmiköltség- eljáráson alapuló eredmény-kimutatások alapján lehet megállapítani a készletértékeléshez kapcsolódó feladatokat. A valódi tartalomnak kell bekerülnie a könyvekbe. A leltárnál az eltérések, a készletértékelések hogyan alakulnak, nagyon fontos. Önköltségszámítás Elsősorban azok foglalkoznak önköltségszámítással, akiknek elő- és utókalkulációt kell készíteni. Az, aki megállapítja az árát a terméknek vagy szolgáltatásnak, ha nem is készít konkrétan önköltségszámítást, akkor is kell készítenie egy kalkulációt, hogy körülbelül mennyi lesz az az önköltség, amire ha ráteszi az árrést, akkor megéri a terméket vagy szolgáltatást értékesíteni. A költség a megvalósításhoz szükséges élő- és holtmunka-ráfordítások pénzben kifejezett ellenértéke vagy összege. Meghatározott költségre kell figyelembe venni, hogy ténylegesen mennyibe kerül az adott termék, vagy önköltséget kell számolni, így a fajlagos költség az egységre vonatkozó költség. Azt is figyelembe kell venni, hogy a költség milyen oldalról jelenik meg. Az összköltség és a kibocsátott hányadosként megjelenő költség az átlagköltség. A kibocsátás újabb egységeinek az előállításához szükséges többletköltség pedig a határköltséget foglalja magába. A termeléshez kapcsolódóan lehet látni, hogy melyek azok a területek, ahol a költségeket meg kell jeleníteni. A termék előállításával való elszámolhatósági költségeket is figyelembe kell venni, mert itt lehet látni, hogy milyen formában lehet hozzákapcsolni a termék létrehozásához. A termelés volumenéhez kell viszonyítani a költségek megjelenítését. Meg kell határozni, hogy egy termékhez kapcsolódóan milyen egyedi költségeket, illetve milyen általános költségeket kell számításba venni. Ha termelő cégről van szó, 10

11 akkor a gyártási, illetve a készenlétben-tartási költségeket is meg kell határozni. A változó és a kapacitás költségeket is meg lehet különböztetni. A költségeket a fajlagos jellegük szerint is nézhetjük. Megkülönböztethetjük a költségeket továbbá az elszámolás módja szerint, időszakokhoz való kapcsolat alapján, a kalkulációhoz való tartozás szerint, illetve a volumenhez kapcsolódás szerint is. Az időszakhoz való kapcsolódásnál az időszakhoz kapcsolódó, illetve időszakot terhelő költségek jelennek meg. Kalkulálható értékelésbe tartozó költségeket, illetve nem kalkulálható költségeket is meg lehet különböztetni. Költségnemeknél a költségfajtákat kell megkülönböztetni. Magán a költségnemen belül is úgy merül fel, hogy egy meghatározott tevékenységen vagy egy meghatározott költség megnevezéshez kapcsolódóan kell figyelembe venni. A számviteli törvény a három költségnemet úgy különbözteti meg, hogy a teljes költségfajtát lefedi, ami a működéshez szükséges. A személyi feltételeket a személyi költségekkel fedi le, a tárgyi feltételeket pedig a működéshez szükséges anyagokkal, eszközökkel, és a ténylegesen felmerülő költséghányaddal. Az eszközök avulását is figyelembe kell venni, ezért található meg a költségek között az értékcsökkenés. A költségszámítás célja az, hogy a gazdálkodó szervezeten belül meghatározott, és végbemenő újratermelési folyamatokhoz kapcsolódóan határozzuk meg mindazokat a költségeket, amelyek ehhez felhasználhatók, megtalálhatók. Tárgya valamilyen termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódik. Az önköltségszámítás célja a termék vagy szolgáltatás önköltségének meghatározása, tehát mibe kerül a termék vagy szolgáltatás. Ami hozzá kapcsolódóan jelenik meg a tényleges terméknek, vagy szolgáltatásnak a létrehozásában, az mind az önköltségszámítás területét mutatja meg. Költséggazdálkodásnál meg kell határozni, hogy hogyan lehet a folyamatot lefolytatni, mert a költségek ismerete nélkül nem lehet megállapítani azt, hogy helyes-e az ár meghatározása. Lefedi-e a termék előállítási értékét, vagy nem. Megfelelő költségek ismeretében lehet meghatározni ezt a helyességet, amelyhez előkalkulálni kell egy terméket vagy szolgáltatást, majd amikor gyártásra kerül, utána lehet megállapítani, hogy a kalkuláció helyes volt-e. A költséghatékonyság ellenőrzése a költségek korlátozásához, minimalizálásához kell, hogy vezessen, tehát úgy kell meghatározni a költségeket, hogy a termék eladható legyen, a legoptimálisabb költségeket kell meghatározni. A költséggazdálkodás jelentősége abban áll, hogyan fog megmutatkozni ez az előny. Versenyképesebb termékek létrehozását kell eszközölni, jobb erőforrás-elosztásra kell törekedni stb. 11

12 Ha alacsonyabb hatásfokkal kerülnek a költségek meghatározásra, akkor meg kell vizsgálni, hogy azért van-e az alacsony hatásfok, mert például nincs rá fedezet, és azok a források, amelyek eddig rá lettek fordítva, feleslegessé váltak, mert lehet, hogy a termékben ezt nem lehet realizálni. Lehet, hogy a költségelemek nincsenek megfelelően összeállítva a termék vagy szolgáltatás megtervezésekor. Az erőforrások is fontos szempontot képviselnek, hogy mennyire lehet ezt összekombinálni. A vállalati költségek is befolyásolják a költséggazdálkodást, hogy hogyan lehet ezeket a termékhez igazítani. A vezetőség is komoly tényező, hogy a termékre ténylegesen mennyire van szüksége. Amikor a hatékonyság lefelé görbül, akkor a vállalkozás valószínűleg tönkremegy, tehát szükség van egy beavatkozásra, amely a hatásfok csökkenését megállítja. A legoptimálisabb költséggazdálkodást nagyon fontos meghatározni, mert ez fogja behatárolni, hogy milyen léptékben lehet azt érvényesíteni. Például: egy múzeumban volt egy kiállítás, amely pénzügyileg kevés hatékonyságot termelt, viszont szakmailag magas hatékonysággal működött. Ez ráfizetést eredményezett, és ezt a forrást valahonnan meg kell szerezni. Néha a szakmai elismertség többet jelent, mint a pénzügyi fedezet, viszont ilyen esetben a következő tárlatot úgy kell megszervezni, ha szakmailag nem is hoz magas elismertséget, lehet vele pótolni a kiesett bevételt. A költségszámítás rendszerénél először is meg kell vizsgálni, hogyan keletkeznek a költségek, hol keletkeznek és miért? Mert a kettő összefüggésben van. A számvitelileg realizált ötös, hatos és hetes számlaosztály megjelenítése lényeges, ugyanis mindazokat a költségeket, amelyeket figyelembe kell venni, az ötös számlaosztályban költségként kell figyelembe venni, míg a költséghelyet, hogy hol fordul elő, és a költségviselőt a hetes számlaosztályban. A három számlaosztály szorosan összefügg. A költségszámítás szakaszainál a költségnem számítása a költséghely és a költségviselő számítását vonja maga után. Ezek az általános költségek továbbvitelével jönnek létre. Először az összes költség rögzítését kell figyelembe venni és a költségnemek ellenőrzésére kell figyelmet fordítani. Csak akkor lesznek megfelelők az előkalkulációba beállított költségek, ha a költségnemek megfelelően ellenőrzésre kerülnek, hiszen az optimalizálás nem maradhat el. Az általános költségek tervezésénél, ellenőrzésénél kell megnézni, hogy a különböző elszámoló árak kiszámítása, illetve a teljesítményhez kapcsolódó árak megállapítása hogyan fog realizálódni. A termékek kalkulációjával kapcsolatban meg kell határozni az egységnyi költségeket, illetve ezeknek a nyomon követésével lehet megállapítani azt, hogy helyes-e a számítás. Ezt akkor lehet majd látni, amikor félkész, illetve késztermékeket állít elő a cég, és erre az eredményre gyakorolt hatását kell megnézni. A konkrét termékhez kapcsolódóan meg kell határozni, hogy közvetlenül ehhez a termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódóan milyen költségeket lehet figyelembe 12

13 venni, és ehhez a közvetlen anyag és bér is bekerül a számításba, illetve meg kell nézni az ezekhez kapcsolódó más közvetlen költségeket is. Azok a közvetett költségként megjelenő elemek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy létrejöjjön a termék vagy szolgáltatás, például energia, különböző gépek, amelyek segítik a termék vagy szolgáltatás előállítását. A közvetett és közvetlen költségek együtt adják ki akár irányítottan vagy tételesen a költségek összességét, amely a termékben vagy szolgáltatásban megnyilvánul. A hatos számlaosztályba is lehet tenni, vagy az ötösben is meg lehet osztani a költséghelyeket, ami lehet témaszámonként, munkaszámonként, területenként, divíziónként, stb., tehát mindenkinek úgy, ahogy a saját területén felmerül. El lehet különíteni elszámolás-technikai költségeket. Meg kell határozni a tevékenységi területeket, a térbeli szempontokat, hogy például az ország melyik pontján merül fel az adott költség. A funkcionális területet is meg lehet határozni, hogy ténylegesen mihez kapcsolódik a tevékenység. A feladatokat is meg lehet különböztetni egyes oldalakról, például általános költsége, az egymás közötti, telephelyek közötti költségek hogyan oszlanak meg, illetve a kalkulációs kulcsok kialakításában mekkora szerepet töltenek be. A pályázatokon belül el kell különíteni a különböző költségviselőket a pályázati munkák alapján, vagy a különböző folyamatok megtervezése alapján, mert így lehet azt lemérni, hogy melyik terület veszteséges, és melyik eredményes. Ha például 3-4 telephely van, és külön-külön meg lehet határozni, hogy a telephelyen folyó termelés mekkora eredménnyel jár, akkor egy átszervezés folyamán, vagy egy terméknek a fellendítésében látni lehet, hogy melyik mutatót kell figyelembe venni, amely egy meghatározott tevékenységhez, üzemrészhez, területhez kapcsolódik. A saját megmunkálás nagyon sok termelésrészt foglal magába. Sok esetben, amit a cég el tud látni, azt nem adja ki külsősnek, ezért a saját rezsis beruházás része is különkülön vehető figyelembe. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy az önköltségszámítás alapjába mi került be, és hogyan lehet ez alapján kimutatni azt, hogy egy-egy terület hogyan érvényesül. Különösen akkor fontos, ha több helyen folyik a termelés, több területről kell az információkat összegyűjteni, és több ágazatot kell bekapcsolni. Az eljárások összehasonlításának a kiindulási adatait is mérlegelni kell, valamint azt is, hogy a meghatározott eredmények meghozatala milyen időszakonként kerül megállapításra. A költségviselő és a költséghely összefügg: mely területen milyen költségelemeket kell érvényesíteni. Költségszámítással kapcsolatosan a három fontos elemet, ha figyelembe vette a cég, akkor a költségeknél a közvetlen, illetve a közvetett költségeket kell elsődlegesen megnézni, majd a költséghely számításával kapcsolatban a ténylegesen felmerülő közvetlen költségeket kell meghatározni. A három elem teljes mértékű összekapcsolása 13

14 azért fontos, mert ebből lehet levonni azt, hogy a költségeket hogyan lehet tovább bontani. A szokásos költségek elsődlegesen megtalálhatók egy vállalatnál: például anyagköltség, bérköltség, beruházások, kutatás-fejlesztés stb. Rejtett költségekhez tartozik, hogy a megfelelő termék előállításához szükséges szakemberek rendelkezésre álljanak, például az oktatások, képzések. Feltételes költségeknél azt kell megnézni, hogy elsődlegesen melyek azok, amelyek a feltételhez kapcsolódnak. Tehát vagy megvan a feltétel, és kell hozzá, például illeték, engedély, vagy ha a feltétel nem teljesül, akkor általában bírságra lehet számítani. Egyéb költségeknél az a fontos, hogy a megfelelő imázs megteremtését hogyan lehet elérni ahhoz, hogy a termék eladhatóvá váljon. Például környezetbarát termékek létrehozása. Externális költségnél a megfelelő hatást hozzák ahhoz, hogy a termék minél jobban eladható legyen. Előállítási költségek, technológia utáni költségek, kötelezettségek költségei mind-mind olyan költségek, amelyek behatárolják, hogy ténylegesen hogyan lehet megállapítani a termék vagy szolgáltatás díját. Fontos, hogy minden olyan költség, költségrész legyen figyelembe véve, amely befolyásolja az árat. Elsődlegesen ezt ott kell figyelembe venni, amikor megállapítják, hogy mennyi munkabéróra, gépóra, felhasznált tevékenységi idő szükséges. Kell-e a termékbe még egyéb járulékos költségekkel számolni, például szállítással, raktározással, anyagmozgatással, stb. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha előállítja a cég a terméket, akkor van-e erre valamilyen egyéb adó vagy illeték, amelyet köteles megfizetni. A viszonylagosan állandó költségeket előre be lehet határolni egy termék előállításánál. A proporcionális költségek a lehető legfontosabb elemet adják, ha ettől eltér valaki, akkor meg kell határozni azt, hogy a termék mennyivel fog többe vagy kevesebbe kerülni, mint a viszonylagosan meghatározott költségelem. Ha változik a költség az előállított mennyiséggel szemben, akkor változó költséget kell számolni, tehát azokat a költségeket kell megnézni, amelyek változnak a mennyiség mozgásakor. Ha viszont nem változik a költség az előállított mennyiséggel szemben, akkor csak az állandó költségeket kell meghatározni, amely a megfelelőséget biztosítja. Ha gazdasági szempontból köthető a költség egy meghatározott termékhez vagy szolgáltatáshoz, akkor a költségek között kell meghatározni a költségelemeket, viszont ha nem köthető, akkor a közvetett költségek kerülnek előtérbe. Az előállítási költségeket kell először figyelembe venni egy termék előállításával kapcsolatban. A költségeket szét kell bontani termékekre, szolgáltatásokra. Ehhez kapcsolódik a saját előállítású eszközök költségeivel kapcsolatban felmerült kutatásfejlesztés, kísérleti fejlesztés, illetve a saját rezsi beruházás is. A közvetett költségek csoportosításánál elsődlegesen az üzemi költségeket kell figyelembe venni. Meg kell határozni, hogy üzemterületenként, divíziónként, vagy elkülönített egységenként lesz figyelembe véve, és ehhez hozzá kell kapcsolni azokat a járulékos költségeket, amelyek kisegítik ezeket az üzemeket, üzemrészeket. A különböző 14

15 költségek, amelyek a gépek javításával, a dolgozók életfunkcióival függnek össze például megfelelő hőmérséklet, ásványvíz biztosítása, szintén számításba kell venni. A vállalati általános költségek is itt kerülnek megállapításra, hiszen mind az igazgatási költségek, mind az értékesítési költségek behatárolják a közvetett költségeknek a megvalósulását. A fix költségek csak meghatározott tartományban vehetők figyelembe, ezeket ebben a tartományban lehet kimutatni, hogy viszonylag állandók. A termékeknek a mennyiségi változásait arányosan, megfelelően kell hozzá kapcsolni. A költségekkel kapcsolatban felmerülő területeket több oldalról kell megvizsgálni ahhoz, hogy megfelelően lehessen megállapítani azt, hogy ezek a költségek hogyan fogják befolyásolni a termék vagy szolgáltatás árát. Költségkalkulációnál három funkciót lehet az elszámolási módokra megállapítani: 1. egyszerű osztó kalkuláció, 2. egyenértékes osztó kalkuláció, 3. pótlékoló kalkuláció. 1. Egyszerű osztó kalkuláció esetében az önköltség meghatározása úgy történik, hogy az időszaki működés összes költségét el kell osztani az ugyanebben az időszakban előállított terméknek a mennyiségével. 2. Az egyenértékes osztó kalkulációnál a termékek közül egy úgynevezett egyenértéket ki kell választani, majd a termékek közös tulajdonságai alapján egyenértékszámokat kell képezni, amelyek a termék és az egyenérték műszaki paramétereinek az arányát adják. Az egyenértékszám megítélésével az egyes termékek mennyiségének az egyenértékére kell kiszámítani ezt az értéket. Az összes költséget el kell osztani az átszámított egyenértékszámos mennyiséggel, majd a többi termék egyenérték-számítását is ezzel a módszerrel, az egyenértékszámos termékek önköltségének a szorzatával kell kiszámítani. 3. A pótlékoló kalkuláció az önköltségszámítás legáltalánosabb módszere. A kalkuláció a költségviselők és a költséghely szerinti elszámolásra épül. Közvetlenül elszámolható költségek mellett a felmerült közvetett költségek, költségviselők és költséghelyek között kerülnek felosztásra. A vetítési alap meghatározása a legfontosabb, amely funkciója az általános költségek és a költségviselők közötti kapcsolatnak a megteremtésén alapul. Minden vetítési alap jó, amit ebben a kapcsolatban elő lehet hozni. Jó módszer, ha az alapot magára a költséghelyre és költségviselőre vonatkoztatva állapítják meg. A vetítési alapot a termékhez kapcsolódó műszaki vagy költségparaméternek az alapján kell megválasztani, amelynek a különböző termékekben meglévő aránya elfogadhatóan azt tükrözi, amit az egyes termékek a közvetlen költségek keletkezésében betöltenek. Például, egy általános költséget levetít a cég különböző termékekre, 15

16 tehát A, B, C termékre, itt meghatározza a vetítési alapot, ami lehet a közvetlen bér, tehát összességében a teljes vetítési alapot lehet lehozni, és a pótlékoló számításnál 16

17 a termékek közvetlen általános költségeit osztjuk a vetítési alappal. Ennek megfelelően egy-egy termékre vonatkoztatva lehet meghatározni a termékre eső költséghányadokat. A közvetlen önköltség közvetlen anyagköltség, közvetlen bérköltség és annak járulékaiból, a gyártási külön költségek és az egyéb közvetlen költségek, továbbá azok a közvetlenül elszámolt általános költségek összessége, amelyeket figyelembe lehet venni. Ennek összességében meg kell határozni a közvetlen önköltséget, majd ehhez figyelembe kell venni a közvetlenül el nem számolt üzemi általános költségeket, és ezáltal egy szűkített önköltséget lehet megnézni. Figyelembe kell venni az általános költségeket is, az értékelési költségeket, és az egyéb általános költségeket, amelyek teljes egészében fogják az összes önköltséget feltételezni. Lehet hagyományosan számolni az önköltséget, amely esetben a teljes önköltségszámítást kell elvégezni, aminek a legnagyobb problémája a jellegéből fakad. Ha valamilyen okból nem a számításnál felhasznált mennyiséget gyártja vagy értékesíti a cég, akkor a teljes kalkulációt ismételten el kell készíteni, és az általános költségek aránya, az önköltség is megváltozik. Az általános költségek szétosztásának bizonytalansága jelenik meg, tehát sokszor nem lehet pontosan meghatározni, hogy megfelelően kerüljenek megállapításra ezek az általános költségek, ilyenkor az önköltség eltérése jelentős, tehát nem fog megfelelő képet mutatni. Közvetlen anyagköltség, bérköltség, közvetett költségek, illetve maga az összes költség és a nettó árbevétel hatásának mérésekor meg kell határozni a vállalati szintű információkat termékekre levetítve. A teljes költségelszámolásból az ellentmondások és pontatlanságok kiküszöbölésére dolgozták ki a fedezeti költségszámítást. Meg kell határozni azokat a részköltségeket, amelyek befolyásolják a teljes meghatározását, és itt már a részegységeknél lehet látni a torzulást, így be lehet avatkozni. Az eljárás abból indul ki, hogy a fix költségek pontosan nem oszthatók fel a termékek között, ezért a gazdasági döntéseket előkészítő információk sem tudják ezt eltéríteni. Ebben az esetben a fix költségeket a nyereséggel együtt kell kezelni. Az ár-költségfedezet-nyereség meghatározása költségvolumen eredményelemzésével is érvényesíthető. Ilyenkor a megtermelt mennyiség megváltoztatása az eredményre és a költségszerkezetre gyakorolt hatása megfelelő időben és helyen kerüljön bemutatásra. Az összköltség egyenesen a fix költségből indul ki, és a fajlagos költségnek a meredekségével nő. Ha az árbevétel egységenként négy, akkor egységnél forintról van szó, és ehhez kapcsolódóan a változó költség 2, tehát gyakorlatilag a változó költség a felére csökken, és a fedezet 50%-os. Az állandó költség 100, és a tényleges nyereség 150. A fedezeti pontnál az állandó költséget kell elosztani a fedezeti aránnyal, így lehet látni, hogy mennyi az a fedezeti arány, amit biztosítani kell, amelyhez egységet kell teljesíteni. 17

18 Az árbevételnek és költségeknek a hatását a fedezeti pontban lehet elérni, tehát akkor lesz megfelelő a költségelszámolás, ha a megfelelő fedezetet lehet hozzá biztosítani. Az önköltség termékegységre jutó költség. A közvetlen költség a felmerült elszámolt költség termékegységre jutó része. A szűkített önköltség a közvetlen költség és a felosztott üzemi általános költség. A teljes önköltség a szűkített önköltség és a számviteli törvény alapján meghatározott költségek. A bekerülési értéket nem tartalmazó költségek felosztott része tartozik az önköltségszámítás alapfogalmai közé. A módszereknél lehet osztó kalkulációt alkalmazni, ahol egyszerű, egylépcsős, többlépcsős, egyenértékszámos kalkulációkat ismerünk. 1. Egyszerű egylépcsős osztó kalkuláció Az időszak összes költsége forint, a nyitó befejezetlen termelés értéke forint, a záró befejezetlen termelés értéke forint, és elkészült 800 db termék. A nyitó befejezetlen termeléshez hozzá kell adni az időszak összes költségét, majd levonni a záró befejezetlen termelés költséget, ezt el kell osztani az elkészült darabszámmal, így az önköltség forint/darab. 2. Egyszerű kétlépcsős osztó kalkuláció Az időszak összes termelési költsége a felosztott üzemi általános költségek nélkül forint. A felosztott üzemi általános költség forint, az elkészült termék darab. Az értékesítés érdekében felmerült költség forint, az értékesített mennyiség darab, a központi irányítás költsége forint. A közvetlen önköltségnél a felosztott üzemi költség nélküli termelési költséget elosztjuk az elkészült termékek darabszámával, így 900 forint/darab lesz. Szűkített önköltségnél ki kell emelni a felosztott üzemi általános költséget, vagyis az forinthoz hozzá kell adni a forintot és ezt kell elosztani a teljes darabszámmal, így jön ki az forint/darab. A teljes önköltségnél össze kell adni az forintot és a forintot, el kell osztani az elkészült darabszámmal, amihez hozzá kell adni a központi irányítás költségeit, amit szintén el kell osztani a darabszámmal, valamint a forint értékesítés érdekében felmerült költséget, amit az darabbal kellett elosztani. Ebben az esetben forint/darab lesz az önköltség. 3. Egyszerű többlépcsős kalkuláció A számításokat munkafázisonként kell megnézni. Az első munkafázisban darab félkész termék előállítása forint termelési költséggel jár. 18

19 A másik munkafázisban elkészült 800 darab késztermék előállítása forint. Az értékesítés érdekében felmerült költség forint, az értékesített mennyiség 500 darab, a központi irányítás költsége forint. Az első munkafázisban előállított termék előállítási költségét kell elosztani a darabszámmal, majd hozzá kell adni a késztermék előállítási költségét, amit szintén a darabszámmal kell osztani, és ehhez jön az értékesítés érdekében felmerült költségnek az összege osztva az értékesített mennyiség darabszámával. Így lesz forint/darab. Félkész termékek mérlegértékét úgy számoljuk ki, hogy az előállítási költséget el kell osztani az első munkafázisban lévő darabszámmal, és meg kell szorozni a megmaradt darabszámmal, így lesz forint. A kész termékek mérlegértékénél az első és a második fázis alapján szorozzuk a 300 darabszámmal, ami így forintra jön ki. 4. Egyenértékszámos egylépcsős osztó kalkuláció kilogramm terméket állít elő egy vállalkozás, forint költséggel. Az kilogramm A/, B/ és C/ termék között úgy oszlik el, hogy A/ terméknél kilogramm, B/ terméknél kilogramm, és a C/ terméknél kilogramm lett előállítva. Ehhez kapcsolódóan állapítjuk meg az egyenértékszámot, amely az A/ terméknél 0,7, B/ terméknél 1, C/ terméknél 1,2. A mennyiséget beszorozzuk a szorzószámokkal, majd az összes mennyiség a vezértermékeken megfelelően re tehető, ehhez meghatározzuk az önköltséget forint/kilogrammban. Az forintot osztjuk el a mennyiséggel, és szorozzuk azzal a szorzószámmal, amit az egyenértéknél megkaptunk. 5. Egyenértékszámos többlépcsős osztó kalkuláció Meg van határozva egy anyagköltséghez kapcsolódó egyenértékszám, ennek alapján van egy bérköltség egyenértékszám is. Az anyagköltségnél az egyenértékszám megmaradt, csak a bérköltségre leosztva kell figyelembe venni, ami Ki kell szorozni az egységet a vezértermékre, utána az egységköltséget megállapítani és ezt kell az anyagköltségnél megállapítani, majd a bérköltségnél is. Az forintot osztjuk a mennyiség teljes összegével, a szorzószámmal beszorozzuk, majd az anyagköltség mennyiségét hozzuk ki. 6. Pótlékoló kalkuláció A felosztandó költséget el kell osztani a vetítési alappal, vagyis az üzemi általános költséget az anyagigénnyel lehet figyelembe venni. 19

20 Ha globálisan, akkor egy vetítési alapot kell figyelembe venni, ha válogató, akkor többet. A pótlékoló kulcsot kell figyelembe venni, tehát a felosztandó költséget kell a vetítési alappal elosztani. A pótlékkulcs kiszámításával kerül kiszámításra az önköltség. 7. Normatív kalkuláció Két részét kell megnézni, az egyik a tervezés, utalványozás, elszámolás normák alapján, a másik a tömegtermelések szorzata, amit figyelembe kell venni. A közvetlen anyagköltség forint/darab, közvetlen bérköltség forint/db, a közvetlen bérek járulékai forint/darab, a fokozott üzemi általános költség forint/db. Az anyagköltségnél 5% csökkenést, a béreknél 10% emelkedést, a járulékoknál 5% csökkenést, az üzemi általános költségeknél 6%-os emelkedést állapítottunk meg, az anyag kihozatal a raktárból forint/darabbal romlott, a bérköltség forint/darabbal csökkent. Meghatározzuk először is a normát, ami az előzetes kalkuláció alapján kerül megállapításra, majd ezután lehet látni, hogy kell-e normaváltozással számolni. Amikor a normához hozzákapcsoljuk a változásokat, akkor megkapjuk a folyónorma megállapítását. Ebben az esetben meg kell nézni azt, hogy a folyónorma szintje megfelelő-e, vagy bizonyos kilengésekkel lehet ezt értelmezni. Ezeket az eltéréseket hozzá kell kalkulálni, és akkor lehet megállapítani a tényleges önköltséget. Az önköltségszámítási szabályzat elkészítése nem kötelező mindenki számára, viszont akinek el kell készítenie, fontos, hogy konkrét adatokat írjon bele, hogy milyen módszerrel, és hogyan fogja kiszámolni az önköltséget. - Meg kell határozni, hogy miért kell önköltségszámítási szabályzatot készíteni, - be kell mutatni a céget, - mi a célja azzal, hogy a szabályzat elkészül, elsődlegesen, hogy a kalkulációi az önköltségnél a lehető leghatékonyabbak legyenek, - az önköltségszámításnak milyen fajtáit és elszámolási módszereket kíván alkalmazni. Ha kapcsolt vállalkozása is van a cégnek, akkor a transzferárat is bele kell kalkulálni, tehát a szokásos piaci ár hogyan fog alakulni, hogyan fog hozzá kapcsolódni. Akinek nem kell készíteni önköltségszámítási szabályzatot, de meg kell határoznia az árat, ott az önköltség helyességét számszakilag alá kell támasztani. 20