AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ IGAZGATÓSÁG JELENTÉSE"

Átírás

1 M int ahogyan részvényeseink az év során közzétett gyorsjelentéseinkben is olvashatták, a 2002-es év társaságunk életében a legnehezebb idôszak volt. Mindezek ellenére ebben az évben is folytattuk a gyógy-idegenforgalmi szolgáltatásainkat javító regionális fejlesztéseket. Meggyôzôdésünk, hogy ez a megfelelô stratégia jövôbeni sikereinkhez. Az év utolsó negyedévére rányomta bélyegét a folyamatosan gyengülô német gazdaság, az erôsödô nemzeti valuták bevételeinkre gyakorolt hatása, további új szállodák nyitása Budapesten és másutt, valamint az az általános bizonytalanság, melyet az iraki háború fenyegetô valószínûsége keltett. Mindazonáltal magyarországi és csehországi gazdálkodásunk megfelelt a javított és augusztus 14-én publikált elôrejelzéseknek, szlovák leányvállalatunk azonban decemberben elmaradt a tervtôl, fôleg a közel-keleti és a német piac gyengeségei miatt. A fenti körülmények ellenére csupán kissé maradtunk el éves szinten a 2001-es évi nettó profittól, azonban rá kell mutatnunk, hogy ezek a számok USD-ben kifejezve a nettó nyereség javulását mutatnák, a forint fent említett valutákhoz mért idei jelentôs erôsödésének következtében. Ma már sajnos tényként szögezhetjük le, hogy az Irak elleni háború és annak következményei az idegenforgalom alakulását kedvezôtlenül befolyásolják. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy számos ország gazdasági nehézségekkel küzd. Ilyen bizonytalan idôkben egyes vendégek lemondják foglalásukat, számos vállalat késôbbre halasztja a konferenciaszervezést, és bizonyos piacokon, mint pl. a Közel-Kelet, Németország és az Egyesült Államok a gondok erôsebben jelentkeznek, mint másutt. Mindezek továbbra is negatív hatással lesznek a szállodai bevételekre. A háború kitörése még súlyosabb következményekkel jár, és az eredményekre gyakorolt potenciális hatás természetesen jelenleg felbecsülhetetlen. A vállalat vezetôsége továbbra is minden lehetô lépést megtesz annak érdekében, hogy elhárítsa a fenti kockázatokat. Évforduló 2002 a jubileumok éve volt társaságunk életében. Áprilisban ünnepeltük megalakulásunk 30. évfordulóját, s decemberben tízéves jelenlétünket a Budapesti Értéktôzsdén. 30 évvel ezelôtt 400 szobát magában foglaló két szállodával, s 130 millió Ft. árbevétellel indultunk. Ma közel tízezer szállodai szobás nemzetközi lánc tulajdonosai vagyunk éves 37 milliárd Ft-os (145 millió EUR-os) árbevétellel. Ez alatt az idô alatt megteremtettük a magyar gyógyidegenforgalom hazai bázisát, s bevezettük szolgáltatásait a nemzetközi piacon. Fejlesztéseink során is koncentráltunk arra, hogy a környezô/közeli országok privatizációs ajánlatai közül azokat válasszuk, amelyek a társaság gyógyszolgáltatási profilját erôsítik. Örülünk, hogy ma már olyan nagyhírû gyógyhelyeken vásárolt szállodavállalatok eredményei is a Danubius Hotels Rt. profitját erôsítik, mint Marienbad, Pöstyén és Szováta. 12

2 Jelentôs részvényesi vagyongyarapodás Szlovákia Társaságunk ez évben is folytatta sikeres szereplését a szomszédos országok kínálta privatizációs pályázatokon, amelynek eredményeképpen májusban a 95,36%-os tulajdonunkban lévô cseh Lečebné Lázné Mariánské Lázné a.s. leányvállalatunkon keresztül pályázva birtokunkba került a Slovenské Liečebné Kúpele Piestany a.s. pöstyéni gyógyfürdôkomplexum részvényeinek 67%-a. Két további lépésben részesedésünk 87,66%-ra emelkedett az év végéig. A világhírû gyógyhely megvásárlásával három gyógyászati központ és több mint 1500 szállodai szobával rendelkezô társaság került a tulajdonunkba. A társaság adatainak 67%-át május 31-tôl, 69,84%-át szeptember 1-jétôl, 87,66%-át pedig 2002 november 1-jétôl konszolidáljuk. Romániában a privatizációs szerzôdésben vállalt elsô évre esô tôkeemelés végrehajtásával, valamint korábbi kisebbségi tulajdonosok részesedésének kivásárlásával a Salina Invest Rt.-ben a részvények 56,52%-át szereztük meg. A Salina 93,98%-os tulajdonosa a Balneoclimaterica Rt.-nek, amelynek szállodáit a Danubius üzemelteti, illetve fogja üzemeltetni a rekonstrukciók után. A társaság adatait szeptember 30-i dátummal vonjuk be a konszolidációba. Meg kell azonban jegyezni, hogy a legjelentôsebb szállodát, a Hotel Sovatát 2002 novemberében rekonstrukciós munkálatok miatt bezártuk. Kedvezôtlen hatások és kilátások a magyar és a nemzetközi idegenforgalomban Hosszú idô után 2002-ben a magyar gazdaságban a turizmus elvesztette sikerágazati szerepét. Az elmúlt két évben a jelentôsen megnövekedett szállodakapacitás csökkenô vendégszámmal párosult, amelyen belül is kedvezôtlen átrendezôdések történtek a kevésbé költôképes vendégréteg irányába. A külföldi vendégéjszakák száma 6,7%-kal csökkent 2002-ben. A helyzet komolyságát jellemzi, hogy az idegenforgalmat segítô kormányzati intézkedési tervek készülnek a szakma összefogásával ennek a tendenciának a megfordítására. A Magyar Turizmus Rt évi marketing terve már pozitív változásokat vetít elôre. A múlt évben rányomta bélyegét a nemzeti idegenforgalom alakulására a tengerentúli forgalomban a szeptember 11-i eseményeket követô depresszió, valamint a háborús elôkészületek, a német gazdaság gyengélkedése következtében a német vendégek csökkenô száma, a megnövekedett kapacitásra jutó kevesebb vendég megnyerése érdekében kialakult árharc, csökkenô átlagár. Legvégül említést érdemel a turistaszezont megrengetô közép-európai árvíz, valamint a már említett bizonytalan nemzetközi helyzet. 13

3 Erôsödô nemzeti valuták negatív hatása A forint- és csehkorona-felértékelés (5,3, illetve 9,5% az euróval szemben) árbevételt érintô negatív hatása a magyar társaságoknál 1,28 milliárd Ft, a cseh társaságoknál 522 millió Ft, amelyet a követeléseken, kötelezettségeken összesen elszámolt 797 millió Ft-os árfolyamnyereség csak részben tudott kompenzálni. Kétheti bevételkiesés A Hotel Gellért szálloda mellett szeptember 10-én történt csôtörés következményeként a szállodát két hétig zárva kellett tartani az okozott károk részleges helyrehozataláig, valamint az elektromos áram hiánya miatt. Az elázott, súlyosan megrongálódott szobák rendbehozatala, az ezzel kapcsolatos kárfelmérés, valamint a kiesett forgalom kompenzálásáról a tárgyalásokat a Vízmûvek felelôsségbiztosítása, valamint a cégcsoport minden szállodájára megkötött üzemszüneti biztosítás alapján megkezdtük. A szálloda 2002 éves eredményébôl természetesen hiányzik ez a kétheti forgalom. A mérlegben szereplô 110 millió Ft összegû kár fedezeteként 50 millió Ft elôleget utalt át a biztosító. Konszolidált mérleg (IAS) Eszközök Konszolidált tételek változása Társaságunk az elmúlt egy év során 14,8 mrd Ft-tal növelte a mérleg fôösszeget, amelynek részletezése az alábbi táblázatokból követhetô. millió Ft Ebbôl SLKP hatása Ebbôl Sovata hatása Ebbôl Sovata hatása Ebbôl SLKP hatása Konszolidált tételek változása Források Forgóeszközök Befektetett eszközök Kötelezettségek Kisebbségi részesedés Saját tôke Eszközök összesen Források összesen A 2002-ben bekövetkezett 14,8 milliárd Ft-nyi eszközállomány-növekedés döntô többsége az akvizíciókból származik. A kötelezettségek alakulása is a vagyongyarapodással van összefüggésben. A konszolidált szintû hitelállomány változása a visszafizetett (8,3 millió EUR) és felvett (36 millió EUR) hitelek egyenlege december 31-én hitelállományunk csoportszinten 81,3 millió EUR (ebbôl Pöstyén 5,7 millió EUR) és 6,6 millió USD. 14

4 A céltartalék értéke csökkent a év végén a szervezeti átalakításhoz kapcsolódó bér és egyéb költségekre képzett céltartalék felhasználása miatt (311 millió Ft), és nôtt a ben a pöstyéni társaság jövôbeni kötelezettségeire (621 millió Ft), valamint a magyar társaságoknál egy önkormányzati bérlemény vitatott bérleti díjára képzett céltartalékkal. A negatív goodwill 1,3 milliárd Ft-os emelkedése a Slovenské Liečebné Kúpele Piestany a.s. vásárlásakor keletkezett 1409 millió Ft értékkel növekedett, s csökkent az éves amortizációval. A külsô tagok részesedése jelentôsen emelkedett az SLKP megvásárlásával (+1,3 milliárd Ft), valamint a Salina Invest Rt.-ben végrehajtott tôkeemelés következtében (+706 millió Ft). A saját tôke értéke nôtt az éves eredménnyel (+2905 millió Ft), amelyet 364 millió Ft-tal csökkentett a külföldi leányvállalatok tôkéjének forintra történô átszámításakor keletkezett árfolyamveszteség. Konszolidált eredmény (IAS) 2002-ben társaságunk IAS szerint számított 2,9 milliárd Ft adózott eredményt ért el, amely 357 millió Ft-tal marad el az elôzô év hasonló idôszakának teljesítményétôl. A változásokat és azoknak okait az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Változás: konszolidált szinten Sovata hatása Ebbôl: SLKP hatása (Pöstyén) Bevétel Ebbôl: Szobaárbevétel Vendéglátás Gyógyászat Kamat 8 4 Egyéb bevétel Költségek Ebbôl: Szobaárbevétel költsége Vendéglátás költsége Gyógyászat költsége Adminisztratív és általános költségek Fizetett kamatok Árfolyamveszteség (-nyereség) Értékcsökkenés Egyéb költségek Átalakítás költségei 361 Társasági adó Eredmény (kisebbségi rész levonása elôtt) millió Ft 15

5 Az eredményváltozás fôbb összetevôi: Az új szlovák társaság közel 3,9 mrd Ft-os bevétele, valamint a Hotel Eger-Park eladásából származó egyéb bevételnövekmény játszott szerepet abban, hogy konszolidált szinten 11,6%-kal, vagyis 3,7 milliárd Ft-tal nôttek bevételeink a bázishoz mérten. (Ez az emelkedés a Hotel Eger-Park eladási ára nélkül 9,3%, 3 milliárd Ft.) A magyarországi szállodák bevételkiesése elsôsorban az átlagár csökkenésbôl ered ( Ft-ról Ft-ra) és csak másodsorban az elmaradt foglaltságból (59,6% a tavalyi 63%-kal szemben). A cseh szállodák teljesítésében fôként az átlagár növekedése játszott szerepet ( Ftról Ft-ra), s a 0,6%pontos foglaltságnövekedés (a tavalyi 78,3%-hoz képest) csak kisebb mértékben módosította az árbevételt. Cseh koronában mintegy 2,1%-kal emelkedett az összbevétel. A cseh idegenforgalmat is hasonlóan a magyarországi trendekhez sújtják a német gazdaság nehézségei, valamint a cseh korona ez évtôl megindult felértékelôdése az euróhoz, dollárhoz képest (9,5, illetve 13,9%). Fokozták az értékesítési nehézségeket a év fôszezonját derékba törô közép-európai árvizek. A magyar és cseh társaságok üzemeléssel összefüggô költségei 723 millió Fttal emelkedtek, így ezek a társaságok nem tudták kompenzálni a bevételkiesést. Ennek következtében az üzemelésbôl származó eredmények alatta maradtak változatlan hálózaton is az elmúlt év azonos idôszakában realizált eredménynek. Az új szlovák társaság konszolidálása üzemelési költségeinket 2604 millió Ft-tal, összes költségünket pedig 3880 millió Ft-tal növelte. Társaságunk az elmúlt egy év során 846 millió Ft kamatot számolt el. A évi 858 millió Ft adófizetési kötelezettséggel szemben ez évben 561 millió Ft az elôírt adó, amely közel 300 millió Ft-os csökkenést jelent. Társaságunk élt az új számviteli törvény adta fejlesztésitartalék-képzési lehetôséggel, amelynek adómegtakarítása 100 millió Ft, a már említett 300 millió Ft-on belül. Visszafogott rekonstrukció Társaságunk ebben az évben lényegében az üzemeltetés zavartalan biztosításához szükséges állagmegóvó felújításokat és beruházásokat végezte, kiegészítve a szükséges biztonságtechnikai fejlesztésekkel. Magyarországi szállodáinkban 1,6 mrd Ft-ot költöttünk az alább felsorolt kiemelt feladatokra, szemben a tavalyi 7 mrd Ft értékû átfogó szállodafelújítási és rekonstrukciós munkálatokkal. A Pátria Szálloda nagykonyhájának befejezô üteme elkészült. Az Erzsébet Szálloda három szobaszintjének 43 vendégszobát érintô rekonstrukciója folytatódott a kapcsolódó vendégfolyosói felújításokkal, a tûzjelzô rendszer bôvítésével. A Grand Hotel Hungária szállodai halljának részleges felújítása és belsôépítészeti korszerûsítése befejezôdött, így a korábban elkészített group check-in helyiséggel összekapcsolva költségtakarékos megoldásokkal kialakult egy, a mai igényeket kielégítô, a korábbinál lényegesen nagyvonalúbb közösségi vendégtér. 16

6 A Gellért Szálloda parkolási problémáinak enyhítésére párhuzamosan a szálloda elôtti terület rekonstrukciós munkáival kialakításra került egy 40 db gépkocsi befogadására alkalmas bérelt parkoló. A Stadion Szállodában a fûtési szezonra elkészült az önálló gázkazánház, megteremtve az épület korábbinál lényegesen gazdaságosabb hôellátásának feltételeit korszerû mûszaki színvonalon. A Stadion Szállodában a fôváros ez évi legnagyobb beruházásaként felépülô Budapest Aréna tôszomszédságában befejezôdött a még felújítatlan 135 szoba rekonstrukciója az alsó három vendégszinten, a kapcsolódó vendégfolyosókkal együttesen. További felújítások: Befejezôdött az Astoria Szálloda teljes történelmi épületszárnyának tetôhéjazat felújítása, valamint az épület 7 felvonójának fôjavítása is. A Rába Szállodában megnyitottuk az immár országos sörözôláncot képezô Belga Sörözô új egységét. A Hilton Szállodában sor került a mosodai fô gépegység és kapcsolódó berendezéseinek cseréjére. Ugyancsak ebben a szállodában a szabványos érintésvédelmi rendszer kialakításának érdekében folyik az EPH rendszer kialakítása. A Béke Szállodában befejezôdtek a biztonságot szolgáló vészvilágítási rendszer felújítási munkái, és megtörténtek a beütemezett légkezelôberendezés-cserék is. A Budapest Szállodában a tûzgátló ajtók cseréje, a hûtôkamrák felújítása, továbbá a konyhai csatornahálózat gerincvezetékének cseréje került sorra. A Gellért Szállodában túlnyomó részben befejezôdtek a szeptemberi vízbetörési esemény kármentési és helyreállítási munkái. A Marina Szállodában CATER- PILLAR aggregátor szükségáramforráskénti telepítésére került sor, és elkészültek a kazánház kiviteli tervei a gázüzemre történô átálláshoz. A Thermal Hotel Bük fedett teniszpályáján új gázüzemû sugárzó fûtésrendszert alakítottunk ki, és a szállodában új konferenciatermet képeztünk ki korábbi irodák helyén. A romániai Szovátán befejezôdött a Sovata Szálloda és a gyógyászati kezelôközpont felújításának kiviteli tervezése, s megkezdôdtek a szálloda rekonstrukciós munkálatai. A csehországi Mariánské Lázné-ban a Berounka Szállodában befejezôdött 8 nagyméretû szobaegység felújítása, a hozzá tartozó közösségi helyiség kialakításával együtt. A Nové Lázné Szállodában befejezôdött a nagykonyha és az étterem áthelyezése és bôvítése, 24 négycsillagos szintû szoba kiépítése és 7 rekonstrukciója, valamint a recepció, a lobby bár és a tetôterasz kialakítása összesen 615 millió Ft értékben. Ennek eredményeképpen összesen kilencven 4 csillagos superior kategóriájú szoba várja a vendégeket. Befejezôdött 11 szoba felújítása a Pacific szállodában. Az Oracle Financials vállalatirányítási rendszer bevezetése folyamatban van. A szlovákiai Pöstyén gyógyhelyen található Pro Patria nagykonyhájának teljes felújítása befejezôdött. 17

7 Környezetvédelem 2002-ben közvetlen környezetvédelmi kihatású tevékenységre egy korszerû zsírfogó beépítésével került sor a Budapest Szállodában. Közvetett környezetvédelmi hatású tevékenységeink és fejlesztéseink a következôk voltak: új hulladékszállítási szerzôdés megkötése a FKF Rt.-vel, és egyes szállodákban hulladéktömörítô használatba állítása a kommunális hulladékszállítási költségeink kb. 25%-os csökkenését eredményezte; egységes elvek szerint halad a szelektív hulladékgyûjtés a fôvárosi szállodákban; tovább folytatódott a konyhai hûtôparkok cseréje korszerû (407c típusú), ózonréteget nem veszélyeztetô hajtógázas berendezésekre a Budapest és a Thermal Hévíz Szállodákban; környezetszennyezô akkumulátortelep kiváltása történt meg diesel aggregáttal a Marina Szállodában; energiatakarékos homlokzati nyílászárók beépítése a Stadion és Flamenco Szállodákba. Tôzsdei kereskedés, tulajdonosi szerkezet december 31-én a db törzsrészvénybôl álló jegyzett tôke 53,4%-a a CP Holdings bel- és külföldi befektetéseinek tulajdonában van. Ezen tulajdonosok 5%-ot meghaladó részesedése: Interag Rt. 29,38%, Kenyon Phillips Acquisition LLC 11,63%, Israel Tractors 6,12%, és a CP Holdings Ltd. 6,27%. A részvények további 32,76%-át külföldi pénzügyi befektetôk birtokolják, amelyek közül a Citibank Rt. mint letétkezelô 18,44%-ban képvisel tulajdonosokat és a Bank Austria/HVB 8,33%-ban. A társaság alkalmazottainak részesedése 1,38%, a társaság saját részvényállománya változatlanul 4,52%. Belföldi magánszemélyek, intézmények és nyugdíjpénztárak tulajdonában a részvények 7,94%-a található. A Danubius Hotels Rt. részvényeivel 2002-ben 244 kereskedési napon 4246 üzletkötés keretében db részvénnyel kereskedtek 5659 millió Ft árfolyamértékben, amely 3835 Ft/részvény éves átlagárat eredményezett. A társaság igazgatósága mély megrendüléssel tudatta részvényeseivel, hogy Cséti Gábor, a Danubius Hotels Rt. felügyelô bizottságának elnöke elhunyt. Az október 18-án megtartott felügyelô bizottsági ülésen a tagok Antalpéter Tibor urat választották elnökké. 18

8 AZ IGAZGATÓSÁG TAGJAI Betegh Sándor 1990 októberétôl a Danubius vezérigazgatója John Smith A CP Holdings Ltd.-nek, leányvállalatainak, az Investor Holding Rt.-nek társ-vezérigazgatója Robert Levy A CP Holdings Ltd.-nek és leányvállalatainak társ-vezérigazgatója Iris Gibbor A CP Holdings Ltd. igazgatója László József 1998-ig a SAS Skandináv Légitársaság budapesti igazgatója, jelenleg a BGF oktatója Sir Bernard Schreier Az igazgatóság elnöke; a CP Holdings Limited-nek, leányvállalatainak, az Investor Holding Rt.-nek elnök-vezérigazgatója; a Bank Leumi Plc-nek elnökhelyettese Dr. Deák Imre 1990 decemberétôl a Danubius általános vezérigazgató-helyettese Tóbiás János 1991-tôl a Danubius gazdasági vezérigazgató-helyettese 19 Dr. Fluck István A FEMTEC általános alelnöke, a Budapest Gyógyfürdô Rt. igazgató fôorvosa

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2002 I. féléves gazdálkodásáról A Danubius Hotels Rt. Igazgatósága az I.n. éves gyorsjelentésében, majd az első öt havi előzetes eredmények ismeretében a Magyar Tőkepiac

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Enyhén javuló piaci körülmények A világturizmus növekedésének megtorpanását eredményező nemzetközi események negatív hatását

Részletesebben

A társaság összes eszközértéke 2004. március 31-én 66,8 milliárd Ft volt, 53 millió Ft-tal több, mint tavaly első negyedév végén.

A társaság összes eszközértéke 2004. március 31-én 66,8 milliárd Ft volt, 53 millió Ft-tal több, mint tavaly első negyedév végén. Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2004 I. negyedéves gazdálkodásáról. Biztató jelek A háborús előkészületek, a SARS járvány, majd az iraki háború kitörésének következményeivel sújtott bázis időszakkal

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS GROUP

DANUBIUS HOTELS GROUP DANUBIUS HOTELS GROUP ÉVES JELENTÉS 2007 Tartalom Elnöki köszöntô 2 Középpontban a minôség 2007 4 Az igazgatóság tagjai 8 A felügyelôbizottság tagjai 9 Idegenforgalom 2007-ben 10 Az igazgatóság jelentése

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke MFt

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS GROUP

DANUBIUS HOTELS GROUP DANUBIUS HOTELS GROUP Tartalom Az Elnök közgyűlési beszéde 2 Az Igazgatóság tagjai 6 A Felügyelőbizottság tagjai 7 Idegenforgalom 2013-ban 8 Az Igazgatóság jelentése 11 A Felügyelőbizottség jelentése 31

Részletesebben

Számviteli politika. Konszolidáció KIEGÉSZÍTÉSEK A KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOKHOZ

Számviteli politika. Konszolidáció KIEGÉSZÍTÉSEK A KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOKHOZ Számviteli politika A Danubius Hotels Rt. számviteli politikája a 2001-es év elején az új számviteli törvénynek megfelelôen átalakításra került oly módon, hogy továbbra is kövesse a törvényben rögzített

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról. Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról. Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Nyrt. 2006. év gazdálkodásáról Bevezetés javuló működési eredmény és adózás előtti profit A Danubius Csoport konszolidált szinten 47,3 milliárd Ft-os bevételt termelt 2006-ban,

Részletesebben

A Danubius Hotels Nyrt. 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai

A Danubius Hotels Nyrt. 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai A Danubius Hotels Nyrt. 2014. április 24-én tartandó éves rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai Budapest, 2014. április 2. TARTALOM KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ... 3 1. SZÁMÚ NAPIRENDI PONT:

Részletesebben

DANUBIUS HOTELS RT. 2004. ÉVI MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT KONSZOLIDÁLT ÉVES JELENTÉSE

DANUBIUS HOTELS RT. 2004. ÉVI MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT KONSZOLIDÁLT ÉVES JELENTÉSE DANUBIUS HOTELS RT. 2004. ÉVI MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT KÉSZÜLT KONSZOLIDÁLT ÉVES JELENTÉSE mely magában foglalja a Danubius Hotels Rt. (mint anyavállalat) egyedi mérlegét és eredménykimutatását

Részletesebben

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta II. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése

Részletesebben

Cséti Gábor A felügyelôbizottság elnöke, a MALÉV nyugalmazott kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, fôtanácsos.

Cséti Gábor A felügyelôbizottság elnöke, a MALÉV nyugalmazott kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, fôtanácsos. A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG TAGJAI Cséti Gábor A felügyelôbizottság elnöke, a MALÉV nyugalmazott kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, fôtanácsos. Dr. Boér Gábor 1990 óta az Investor Holding Rt. vezérigazgató-helyettese,

Részletesebben

A gazdasági visszaesés jelentősen csökkentette a keresletet, főként Budapesten, ami a költségek nagyfokú visszafogását eredményezi.

A gazdasági visszaesés jelentősen csökkentette a keresletet, főként Budapesten, ami a költségek nagyfokú visszafogását eredményezi. A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta IV. negyedes és es, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi

Részletesebben

A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai

A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai Budapest, 2010. március 31. 1 TARTALOM Közgyűlési meghívó... 3 1. SZÁMÚ NAPIRENDI

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2010 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2010 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi Pénzügyi

Részletesebben

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Jelentős részvényesi vagyongyarapodás Társaságunk ez évben is folytatta sikeres szereplését a szomszédos országok kínálta privatizációs

Részletesebben

SZÁLLODÁK MAGYARORSZÁGON, A CSEH KÖZTÁRSASÁGBAN, SZLOVÁKIÁBAN ÉS ROMÁNIÁBAN

SZÁLLODÁK MAGYARORSZÁGON, A CSEH KÖZTÁRSASÁGBAN, SZLOVÁKIÁBAN ÉS ROMÁNIÁBAN SZÁLLODÁK MAGYARORSZÁGON, A CSEH KÖZTÁRSASÁGBAN, SZLOVÁKIÁBAN ÉS ROMÁNIÁBAN BUDAPESTEN S zállodák belföldön Kategória Szobák száma Profil Budapest Hilton 5* de luxe 322 városi szálló Danubius Thermal Hotel

Részletesebben

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról

Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról Gyorsjelentés A Danubius Hotels Rt. 2002. évi gazdálkodásáról Mint ahogyan részvényeseink előző gyorsjelentéseinkből is láthatták, a 2002-es év társaságunk életében a legnehezebb időszak volt. Mindezek

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2001. évi gyorsjelentése

ZALAKERÁMIA RT. 2001. évi gyorsjelentése Társaság neve: Zalakerámia Rt. Telefon 92/313-640 92/550-300 Társaság címe: Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6. Telefax 92/312-070 Ágazati besorolás 2630 Burkolólapok és csempék gyártása E-mail cím zalaker@zalakeramia.hu

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IAS X Egyéb PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IAS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaságok Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

A Danubius Hotels Rt. (a Társaság ) Igazgatósága a Társaság nevében az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja:

A Danubius Hotels Rt. (a Társaság ) Igazgatósága a Társaság nevében az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja: NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások (2003.12.08.) alapján A Danubius Hotels Rt. (a Társaság ) Igazgatósága

Részletesebben

Törzs/Alaptőke MFt. 93,44 78,60 78,60 L Preventív-Technika Információ és Biztonságtechnika Rt. (2)

Törzs/Alaptőke MFt. 93,44 78,60 78,60 L Preventív-Technika Információ és Biztonságtechnika Rt. (2) PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke MFt

Részletesebben

Befektetői kapcsolattartó :

Befektetői kapcsolattartó : Társaság címe 1051 Budapest, Szent István tér Telefax 889 4005 Ágazati 5511-114 E-mail cím investor.relations@danubiusgroup.c időszak I. félév PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan

Részletesebben

Magunkról. Alkalmazottak száma. Vendégek száma. 2002 9965 szoba. 1992 1699 szoba. Vendégek száma (ezer fô) Alkalmazottak száma.

Magunkról. Alkalmazottak száma. Vendégek száma. 2002 9965 szoba. 1992 1699 szoba. Vendégek száma (ezer fô) Alkalmazottak száma. 1. 2. 4 35 3 25 2 15 1 5 Bevétel (ezer Ft) 1992 1992 1699 szoba 22 9965 szoba Szobák 1996 1997 21 Bevétel Magunkról Ebitda (ezer Ft) 9 8 7 6 5 4 3 2 1 22 Ebitda N égy országban, 72 szállodában várjuk a

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb I. negyedév PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke

Részletesebben

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése Az ARAGO Befektetési Holding Rt. a Tőzsdei Értékpapír Listán C kategóriában szereplő részvénytársaság igazgatósága az alábbiakban ismerteti Tisztelt

Részletesebben

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság

CSEPEL HOLDING Részvénytársaság CSEPEL HOLDING Részvénytársaság Jelentés a 2004. december 31-én végzõdõ gazdasági évrõl A társaság szervezetéhez, mûködéséhez kapcsolódó adatok Tevékenység és gazdálkodás Rövid történeti leírás A magyar

Részletesebben

A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése

A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése Gazdálkodási adatok 1. A magyar számviteli szabályok szerint 2004. január 1. 2004. december 31-ig elkészített konszolidált,

Részletesebben

A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT

A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT A MATÁV 2003-BAN ELÉRTE PÉNZÜGYI CÉLJAIT ÉS A FŐ ÜZLETÁGAKBAN MEGŐRIZTE VEZETŐ POZÍCIÓJÁT BUDAPEST 2004. február 11. A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója

Részletesebben

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés 09 A Lakás-takarékpénztár bemutatása A Fundamenta-Lakáskassza Zrt-t 2003. június 30-ig hatályos cégnéven Fundamenta Magyar- Német Lakás-takarékpénztár

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN

ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065 ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ Rt. 2007. I. félévi gyorsjelentés Mérleg adatok 2006. június 30. 2007. június 30. Változás (e Ft) (e Ft) /előző év=100%/ A. Befektetett eszközök

Részletesebben

Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100

Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Szöveges beszámoló Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2011. évi zárszámadásához Tisztelt Igazgatóság!

Részletesebben

2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG

2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG 2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG BUDAPEST - 2002. május 15. - A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezeto távközlési szolgáltatója ma közzétette

Részletesebben

2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ

2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 1. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Budapest, 2004. január 30. EGIS Gyógyszergyár Rt. 2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 2. MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS Budapest, 2004.

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ Rt. 2007. I. félévi gyorsjelentés Mérleg adatok 2006. június 30. 2007. június 30. Változás (e Ft) (e Ft) /előző év=100%/ A. Befektetett eszközök

Részletesebben

A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI

A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI BUDAPEST, 2001. november 13. A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezetõ távközlési szolgáltatója ma közzétette 2001. háromnegyed éves gazdasági

Részletesebben

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE 2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE BUDAPEST 2005. február 11. A Matáv (NYSE: MTA.N és BSE: MTAV.BU), Magyarország

Részletesebben

TARTALOM. 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Szeged, 2003. február 10.

TARTALOM. 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Szeged, 2003. február 10. ÉVES GYORSJELENTÉS TARTALOM 2002. VEZETÕI BESZÁMOLÓ ÉS ELEMZÉS...1 Megjegyzések...1 Idõszak elemzése...2 Üzleti környezet...2 Villamosenergia mérleg...2 Eredménykimutatás...3 Mérleg...6 Társaság érdekeltségei...7

Részletesebben

CSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2004. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE

CSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2004. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE CSEPEL HOLDING RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2004. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTÕ MELLÉKLETE BUDAPEST, 2005. ÁPRILIS aláírás - 2-1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A társaság neve: Csepel Holding Rt. (2001. július 10-e elõtt:

Részletesebben

I/4. A bank és leányvállalatai konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése

I/4. A bank és leányvállalatai konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése I/4. A bank és leányvállalatai konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése Tekintettel arra, hogy a leányvállalatok tevékenysége döntõ módon a bank üzletmenetét segítik elõ, ezért

Részletesebben

MENEDZSMENT FELELŐSSÉGVÁLLALÓ NYILATKOZATA

MENEDZSMENT FELELŐSSÉGVÁLLALÓ NYILATKOZATA ÉVES JELENTÉS - KIVONAT 2005 Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27. MENEDZSMENT FELELŐSSÉGVÁLLALÓ NYILATKOZATA A Linamar Hungary Rt. menedzsmentje felelős minden információ elkészítéséért,

Részletesebben

Az OTP Bank Rt. 2001. évi auditált konszolidált jelentése

Az OTP Bank Rt. 2001. évi auditált konszolidált jelentése Az OTP Bank Rt. 2001. évi auditált konszolidált jelentése Jelen jelentésünket a OTP Bank Rt. auditált 2001. december 31-ére vonatkozó, Magyar Számviteli Sztandardok (HAR) szerinti konszolidált pénzügyi

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. március 31. az üzleti év első féléve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba.

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba. A RÁBA Nyrt. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A Társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyrt. Társaság

Részletesebben

I/1. Az ERSTE Bank Hungary Nyrt. rövid bemutatása Cégjogi forma: Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Alapítási időpont: 1986. december 16. Cégbejegyzés időpontja: 1988. április 12. (utolsó változásbejegyzés:

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester. Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester. Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz BUDAPEST 2015 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Kiegészítő melléklet. a HUMET Nyrt. 2009. évi IFRS szerint összeállított. konszolidált beszámolójához

Kiegészítő melléklet. a HUMET Nyrt. 2009. évi IFRS szerint összeállított. konszolidált beszámolójához Kiegészítő melléklet a HUMET Nyrt. 2009. évi IFRS szerint összeállított konszolidált beszámolójához 1 A HUMET Nyrt., mint tőzsdére bevezetett társaság a számvitelről szóló törvény 10. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2002. ÉS 2001. DECEMBER 31. ÉVEKRE

ZALAKERÁMIA RT. 2002. ÉS 2001. DECEMBER 31. ÉVEKRE ÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A ÉVEKRE ÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A ÉVEKRE Tartalom: Oldal Független könyvvizsgálói jelentés 1 Konszolidált beszámolók A és december 31-i konszolidált mérlegek

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! A Társaságnak a jogelőd Graphisoft SE Európai Részvénytársaságból való kiválását a Cégbíróság 2006 augusztus 21-i hatállyal jóváhagyta, így ezzel a nappal megkezdődött a Graphisoft

Részletesebben

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése 4 Az elnök-vezérigazgató üzenete 5 Kiemelt adatok 7 Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban 8 Üzletági jelentések 11 Vezetôi elemzés 25 AVezetés elemzése

Részletesebben

Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27.

Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27. ÉVES JELENTÉS 2004 Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27. VEZÉRIGAZGATÓ ÜZENETE Társaságunk a 2004. évben jelentősen növelte eredményét, miközben árbevételében jelentős változás nem történt.

Részletesebben

Az Egyéb követelések összege 10.489 ezer Ft-ot tesz ki.

Az Egyéb követelések összege 10.489 ezer Ft-ot tesz ki. 1 A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Rt 2002. harmadik negyedévi gyorsjelentése A Bevezetési és Forgalombantartási Szabályzat szerint indokolnunk kell a tavalyi adatokhoz képest jelentős eltéréseket.

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2004. I-III. negyedévi gyorsjelentése

ZALAKERÁMIA RT. 2004. I-III. negyedévi gyorsjelentése Társaság neve: Zalakerámia Rt. Telefon 92/313-640 92/550-300 Társaság címe: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6. Telefax 92/312-070 Ágazati besorolás 2630 Burkolólapok és csempék gyártása E-mail cím

Részletesebben

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság 2004. évi gyorsjelentése

A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság 2004. évi gyorsjelentése A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság 2004. évi gyorsjelentése A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság az alábbiakban ismerteti tisztelt Részvényeseivel a Társaság magyar

Részletesebben

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2007 Konszolidált éves jelentés A Lakás-takarékpénztár bemutatása A Fundamenta-Lakáskassza Zrt-t 2003. június 30-ig hatályos cégnéven Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár

Részletesebben

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról

Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról Gyorsjelentés a Danubius Hotels Rt. 2003. I. féléves gazdálkodásáról Elhúzódó háború utáni nehéz piaci körülmények A júniusi forint leértékelés meghatározó hatása a társaság eredményére A Danubius Hotels

Részletesebben

Költségvetési beszámoló / 2009. év /

Költségvetési beszámoló / 2009. év / Költségvetési beszámoló / 2009. év / Nagyecsed Város Önkormányzata a 2009. évi költségvetését a 2/2009. (II.13.) Ör. rendeletében fogadta el. 2009. év során nyolc alkalommal módosítottuk a költségvetésünket

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése A Pannon-Váltó Nyrt. konszolidált mérlegébe a következő társaságok kerültek bevonásra: Pannon Consulting Kft. A Pannon-Váltó Nyrt. részesedése

Részletesebben

A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése

A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése Beszámolónk a PANNONPLAST Csoport konszolidált, a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IFRS) szerint készített, nem auditált adatait tartalmazza.

Részletesebben

Fundamenta- Lakáskassza Zrt.

Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés 2014 www.fundamenta.hu Tartalomjegyzék Fôbb mutatószámok 3 Az elnök-vezérigazgató elôszava 4 Társadalmi szerepvállalás 5 A lakás-takarékpénztár mûködését

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a 2011. évi költségvetési koncepcióról

ELŐTERJESZTÉS a 2011. évi költségvetési koncepcióról 3. Napirend ELŐTERJESZTÉS a 2011. évi költségvetési koncepcióról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. -a alapján a jegyző által elkészített, a következő

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR 2700 Cegléd, Bede 575. Éves beszámoló kiegészítő melléklete 2014. december 31. Cegléd, 2015. május 27. Dr Vargáné Barna Judit IT elnök CÁT Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó Kunfehértó Község Önkormányzata 2015. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról (a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i ülésére)

T á j é k o z t a t ó Kunfehértó Község Önkormányzata 2015. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról (a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i ülésére) Kunfehértó Község Polgármesterétől T á j é k o z t a t ó Kunfehértó Község Önkormányzata 2015. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról (a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i ülésére) Az Áht. bár már

Részletesebben

2006. I. negyedévében nem változott a Danubius Csoport szervezete.

2006. I. negyedévében nem változott a Danubius Csoport szervezete. GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2006. I. negyedévi gazdálkodásáról Bevezetés Csoportszinten 2006. január-március időszakban sikerült növelnünk szállodai átlagárunkat, és bár a foglaltság kismértékben

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉVES JELENTÉS 2002. Tartalomjegyzék Az Igazgatóság levele a részvényesekhez A Felügyelõ Bizottság jelentése Független könyvvizsgálói jelentés I. A társaság

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2015 első háromnegyed évében a teljes árbevétel forintban és euróban mérve egyaránt 4,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált

Részletesebben

6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3.

6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3. GYORSJELENTÉS - DÉMÁSZ Csoport - 2003. I-III. negyedév 6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3. DÉMÁSZ Rt. 2003. I-III negyedéves gyorsjelentés TARTALOM Előszó...1 I. Az időszak leglényegesebb adatai...2

Részletesebben

Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről

Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről TÁJÉKOZTATÓ A TVK-CSOPORT 2013. ÉVI EREDMÉNYEIRŐL A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (TVK Nyrt.) (Reuters: TVKD.BU, honlap: www.tvk.hu)

Részletesebben

ELOTERJESZTÉS. A Társaság Igazgatósága 2005. április 29-re hívta össze az éves rendes közgyulést az alábbi napirenddel:

ELOTERJESZTÉS. A Társaság Igazgatósága 2005. április 29-re hívta össze az éves rendes közgyulést az alábbi napirenddel: ELOTERJESZTÉS az econet.hu Informatikai Részvénytársaság (1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3., Cg. 01-10-043483) 2005. április 29-én 10 órakor a Társaság székhelyén tartandó Közgyulésére. A Társaság

Részletesebben

A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése

A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése 2004. II. 2004. augusztus 16. A Pannonplast Rt. 2004. II. i gyorsjelentése A gyorsjelentés a Pannonplast Csoport konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló A 2015. év során a teljes árbevétel forintban 3,3%-kal, euróban 2,9%-kal emelkedett az előző évhez képest. A vizsgált időszakban a Ft/ átlagárfolyam minimálisan,

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 79-9/2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2006. évi

Részletesebben

2010/2011. üzleti év 1-3. negyedév

2010/2011. üzleti év 1-3. negyedév 2010/2011. üzleti év 1-3. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport 2010/2011-től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét

Részletesebben

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés:

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés: Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban Bevezetés: Megalakulása óta az ONTE Kht. sikeresen teljesíti az alapító okiratban vállalt feladatait. Alakulása óta normatív támogatás nélkül gazdálkodik. Eredményeink

Részletesebben

A BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (9400 Sopron, Vándor S. u. 1.) K Ö Z G Y Û L É SE 2004. április 22. 11.00 óra

A BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (9400 Sopron, Vándor S. u. 1.) K Ö Z G Y Û L É SE 2004. április 22. 11.00 óra A BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (9400 Sopron, Vándor S. u. 1.) K Ö Z G Y Û L É SE 2004. április 22. 11.00 óra Egyes napirendi pontokhoz tartozó elõterjesztések 1./ Az Igazgatóság beszámolója

Részletesebben

A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés

A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés A/ Általános cégadatok A PANNON-VÁLTÓ Rt. 1994. november 1-én átalakulás útján jött létre a Váltó Kft. jogutódjaként. A részvénytársaságot

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK. I. Kamatos kamat számítása

PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK. I. Kamatos kamat számítása PÉNZÜGYI SZÁMÍTÁSOK I. Kamatos kamat számítása Kamat: a kölcsönök után az adós által időarányosan fizetendő pénzösszeg. Kamatláb: 100 pénzegység egy meghatározott időre, a kamatidőre vonatkozó kamata.

Részletesebben

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: Rába Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai. konszolidált éves beszámoló 2005. december 31. Az angol eredeti magyar fordítása

Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai. konszolidált éves beszámoló 2005. december 31. Az angol eredeti magyar fordítása Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai konszolidált éves beszámoló. Az angol eredeti magyar fordítása Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai Auditált konszolidált éves beszámoló. Tartalomjegyzék:

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2016 első negyedéve során a teljes árbevétel forintban 1,9%-kal, euróban 0,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az Aquamarin Szállodaipari Kft. 2010. évi beszámolójához

Kiegészítő melléklet az Aquamarin Szállodaipari Kft. 2010. évi beszámolójához Kiegészítő melléklet az Aquamarin Szállodaipari Kft. 2010. évi beszámolójához Hévíz, 2011. április 08. Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK 3. 1.1. A társaság cégneve és székhelye 1.2. A társaság

Részletesebben

2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2005-ös év az első olyan beszámolási időszak, mikor kötelezettséggel nem terhelt pénzmaradványunk keletkezett, melyből 4.043 e Ft bérmaradvány, 1.182

Részletesebben

I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK

I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK 323 Jelentés a Magyar Távközlési Vállalat gazdálkodásáról és privatizációjáról TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS II. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK 1. Összefoglaló megállapítások 2. Következtetések

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl

GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl A gyorsjelentésünket a magyar számviteli szabályoknak megfelelõen készítettük el, az adatok nem auditáltak. Társaságunk

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés

GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról. Bevezetés GYORSJELENTÉS a Danubius Hotels Rt. 2005. I. negyedéves gazdálkodásáról Bevezetés A Danubius Csoport számára továbbra is komoly kihívást jelent, hogy bár volumen tekintetében mutatkozik élénkülés a piacon,

Részletesebben

GYORSJELENTÉS. e-mail:investor.relations@synergon.hu

GYORSJELENTÉS. e-mail:investor.relations@synergon.hu GYORSJELENTÉS A Synergon Informatika Rt. 2003. január 1-től június 30-ig tartó 6 hónap pénzügyi eredményei Nem auditált, konszolidált Nemzetközi Pénzügyi Jelentés/ Beszámolói Szabályok szerint összeállított

Részletesebben

2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat

2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat 2006. évi eredmények: teljesítményünk stabil volt, elértük kitűzött céljainkat Budapest 2007. február 13. A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BSE: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BSE: MTELEKOM

Részletesebben

A SYNERGON INFORMATIKA NYRT. 2008. DECEMBER 31-i ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Budapest, 2009. február 13. I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: Synergon Informatikai Rendszereket

Részletesebben

Kiemelt pénzügyi adatok

Kiemelt pénzügyi adatok Tisztelt Részvényeseink! A Társaság a 2007-es év harmadik negyedévét az első két negyedévhez hasonló üzletmenettel és eredményekkel zárta. Kiemelt pénzügyi adatok Szept. 30- cal végződő Szept. 30- cal

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Dr. Nagy László. Dr. Tordai Péter, Kopka Miklós

Tisztelt Olvasó! Dr. Nagy László. Dr. Tordai Péter, Kopka Miklós Tisztelt Olvasó! Nógrád megyében idén elsõ alkalommal és nem titkolva, hogy hagyományteremtõ szándékkal jelentkezik a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nógrád Megyei Hírlap és az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

1. A Szolgáltató adatai

1. A Szolgáltató adatai 1. A Szolgáltató adatai 2. Általános szabályok 3. Szerződő fél 4. A Szerződés létrejötte, a foglalás módja, módosítása, értesítési kötelezettség 5. Lemondási feltételek 6. Árak 7. Fizetés módja, garancia

Részletesebben

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Az Allianz Hungária Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztárt (rövidített nevén Allianz Hungária Egészségpénztár) 34 fő természetes személy alapította

Részletesebben

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált 2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált Gyorsjelentésünk első részében a Richter csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben