A word első megnyitása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A word első megnyitása"

Átírás

1 A word első megnyitása A Word megnyitásakor az oldalon két fő területet láthat: A menüszalag a dokumentum fölött látható. Gombokat és parancsokat tartalmaz, melyekkel különböző műveleteket (mint például a nyomtatás) hajthat végre a dokumentumban, illetve a dokumentumon. A menüszalagról bővebben olvashat a tanfolyamban, és a lecke végén található gyakorlófeladatban begyakorolhatja a használatát. Az üres dokumentum egy fehér papírlapra hasonlít, és az ablak nagyobbik részét elfoglalja.

2 Szöveg beírása A kurzor, vagyis az oldal bal felső sarkában villogó függőleges vonal helye mutatja, hogy a beírt tartalom hol fog megjelenni az oldalon. A Word várakozik a szöveg beírására. Ha a beírást az oldal legteteje helyett lejjebb szeretné kezdeni, nyomja le az ENTER billentyűt, és tartsa nyomva addig, amíg a kurzor a kívánt helyre nem ugrik. Írás közben a kurzor jobbra tolódik. Amikor eléri a sor végét, a szöveg és a kurzor automatikusan a következő sorra ugrik, így nyugodtan folytathatja az írást. Miután megírta az első bekezdést, az ENTER billentyű lenyomásával újabb bekezdést kezdhet. Ha nagyobb távolságot szeretne a két (vagy bármely két) bekezdés között, nyomja le ismét az ENTER billentyűt, mielőtt elkezdené írni a második bekezdést. Ha hibázott, a BACKSPACE billentyű lenyomásával törölheti a téves karaktereket és szavakat. Egyes szövegrészek áthúzásra kerültek, mert az ECDL-, illetve az érettségi vizsgán nem elfogadott a felesleges ENTER használata.

3 Helyesírási és nyelvhelyességi hibák kijavítása Írás közben a Word hullámos piros, kék és zöld aláhúzással jelzi a szövegben a lehetséges helyesírási és nyelvhelyességi hibákat, az alábbiak szerint: Piros aláhúzás: Lehetséges helyesírási hibát jelez, vagy azt, hogy a Word nem ismeri fel a beírt szót, például egy személy- vagy helynevet. Zöld aláhúzás: A Word lehetséges nyelvhelyességi hibát jelez. Kék aláhúzás: Helyesen írt, ám az adott mondatban nem megfelelőnek ítélt szavakat jelez. A Word kékkel húzza alá például a szinten szót, ha a mondatba a szintén szó illik. Mi a teendő az aláhúzásokkal? A jobb gombbal az aláhúzott szóra kattintva megjelenítheti a javasolt javítások listáját (egyes esetekben előfordulhat, hogy a Word nem ajánl alternatív megoldást). A megfelelőnek talált javításra kattintva kicserélheti a dokumentumban szereplő szót, és megszüntetheti az aláhúzást. Fontos tudni, hogy a kinyomtatott dokumentumban nem jelennek meg az esetleges aláhúzások. Figyelmeztetés a zöld és kék aláhúzásokkal kapcsolatban: a Word helyesírás-ellenőrző alkalmazása az esetek többségében igen megbízható, viszont a nyelvhelyességi és szóhasználati kérdések minden esetben felhasználói döntést igényelnek. Ha úgy gondolja, hogy a Word javaslata téves, hagyja figyelmen kívül azt, és tüntesse el az aláhúzást. Mindezt hamarosan kipróbálhatja a gyakorlatban is. Tipp: Írás közben nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja a hullámos vonallal aláhúzott szavakat. Amikor befejezte a munkát, utasíthatja a Word alkalmazást helyesírás- és nyelvhelyesség-ellenőrzés futtatására. Mindezt hamarosan kipróbálhatja a gyakorlatban is.

4 Szöveg formázása Jelenleg egy sajtóközleményen dolgozik, melyben a Contoso gyógyszeripari vállalat nettó bevételét és a fizetendő osztalék mértékét jelenti be. Ezekre a fontos adatokra a szöveg formázásával hívhatja fel a figyelmet: a kívánt szövegrészt elláthatja félkövér, dőlt vagy aláhúzott formázással. Tegyük fel, hogy a szöveget félkövér formázással szeretné ellátni. Ez egyben arra is kitűnő alkalom, hogy betekintést nyerjen a lecke elején említett menüszalag használatába. Az ábrán látható, hogy az ablak felső részén különböző feliratú fülek találhatóak. Minden fül egy tevékenységi területet képvisel. Jelenleg a sorban második, a Kezdőlap fül van kijelölve (ha mégsem, kattintással jelölje ki ezt). Minden lapon parancsok több csoportja található, melyek egy helyen jelenítik meg a kapcsolódó elemeket. A Kezdőlap lapon keresse meg a Betűtípus csoportot. Ebben a csoportban több gombot és parancsot talál, melyekkel egy-egy adott műveletet hajthat végre a dokumentumon. A Félkövér gomb például a megadott szövegrészt félkövér formázással látja el. A Betűszín, illetve a Betűméret gombbal módosíthatja a szöveg betűszínét és betűméretét. Egyelőre nem szükséges végrehajtania egyik műveletet sem, mindent kipróbálhat később a lecke végén található gyakorlófeladatban.

5 Stílusok alkalmazása A Betűtípus csoportban található gombok és parancsok segítségével a legtöbb szövegformázási művelet végrehajtható, ám főként akkor érdemes ebben a csoportban dolgozni, ha kisebb szövegrészletet szeretne csak formázni. Stílusok alkalmazásával gyorsabban, egyetlen paranccsal végrehajthatja az összes módosítást a teljes szövegre érvényes módon. A stílusokat a Kezdőlap lap Stílusok csoportjában találhatja. Miután kijelölte a kívánt stílust, a program automatikusan módosítja a szövegméretet, a betűtípust, a tulajdonságokat és a bekezdés formázását. A gyakorlat során kész stílusokat is használni fog, melyekkel az ábrán látható módon formázhatja a sajtóközlemény címét, címsorát és alcímét. Lista létrehozása: Ezt a műveletet is a Kezdőlap lap Bekezdés csoportjában hajthatja végre, melyet közvetlenül a Betűtípus csoport mellett találhat (ezt is kipróbálhatja a gyakorlófeladatban).

6 Oldalmargók módosítása Az oldalmargók az oldalak szélei mentén található üres területek. Alaphelyzetben az oldal tetején, alján, bal és jobb oldalán egyaránt 2,54 cm-es oldalmargó található, mely a legtöbb dokumentumban használható, leggyakoribb margószélesség. Fontos tudni viszont a margók módosításának módját, hiszen bármikor szükség lehet az alapbeállítástól eltérő margókra, például ha egy nagyon rövid levelet, egy receptet, egy meghívást vagy egy költeményt ír. A margók módosítását is a menüszalagon hajthatja végre, ezúttal a Lap elrendezése lapon. Előbb kattintson a Lap elrendezése fülre, majd az Oldalbeállítás csoportban kattintson a Margók menügombra. A megjelenő lista különböző margóméreteket tartalmaz, melyeket az adott margó méreteivel ellátott ikonok formájában jelenít meg az alkalmazás. A listában első helyen az aktuális, Normál nevű margóbeállítás szerepel. Ha keskenyebb margót szeretne, kattintson a Keskeny, ha szélesebbet, akkor a Széles beállításra. Amikor a kívánt margótípusra kattint, az alkalmazás automatikusan módosítja a dokumentum margóbeállításait. Amikor kijelöli a kívánt margót, a kijelölt margóhoz tartozó ikon háttérszíne megváltozik. Ha ismét a Margók menügombra kattint, a módosult háttérszín alapján megállapíthatja, hogy melyik margóméret van beállítva a dokumentumhoz.

7 Dokumentumok mentése, nyomtatása és bezárása Munkája során fájó veszteséget okozhat, ha például áramszünet vagy a billentyűzetre ugró macska miatt elveszít egy frappáns mondatot vagy akár egy hosszabb, több bekezdésből álló szöveget, mely fontos ötleteket, tényeket vagy ábrákat tartalmaz. Ne feledje: hogy munkája el ne vesszen, érdemes az első pillanattól fogva gyakran mentenie. A menüszalagon kattintson az első, Fájl fülre. Megnyílik a nagyméretű Backstage ablak, amelyben számos műveletet hajthat végre, többek között mentheti és kinyomtathatja a dokumentumot. A bal oldali oszlopban kattintson a Mentés parancsra. Megnyílik egy kisebb, párbeszédpanelnek nevezett ablak. Ezen a panelen megadhatja a helyet, ahová a dokumentumot menteni szeretné, valamint nevet adhat a dokumentumnak. A pontos lépéseket kipróbálhatja a gyakorlatban. Ha a dokumentum mentése után szeretné folytatni az írást, ne feledje munka közben néha ismét menteni a dokumentumot.

8 Dokumentumok nyomtatása Ha készen áll a nyomtatásra, kattintson ismét a Fájl fülre (az első fül a menüszalagon). A bal oldali oszlopban kattintson a Nyomtatás parancsra. A megnyíló nagyméretű ablakban kattintson a Nyomtatás gombra. A művelet végrehajtásához értelemszerűen rendelkeznie kell a számítógéphez csatlakoztatott nyomtatóval. Dokumentumok bezárása Ha végzett a munkával, és mentette a módosításokat, zárja be a fájlt. Kattintson a Fájl fülre, majd a bal oldali oszlopban a Bezárás parancsra. Tipp: A nemrég bezárt dokumentumokat gyorsan megnyithatja a képen szereplő Legutóbbi dokumentumok listából. Kattintással nyissa meg a kívánt dokumentumot a listából. Dokumentumok kereséséről és megnyitásáról további információkat szerezhet a gyakorlófeladatból.

9 Mozgás a dokumentumban A kurzort máshová helyezheti az egérmutató mozgatásával vagy a billentyűzet használatával. Tegyük fel, hogy a fenti képen a szerepére és az A szó közé egy új mondatot szeretne beszúrni a bekezdésbe. A kurzor (a függőleges vonal) a második bekezdés végén áll, a bizalommal szó után. Ha máshová szeretne írni a dokumentumban, oda kell helyeznie a kurzort. Néhány módszer: Az egérrel vigye a kurzort az A szó bal oldalára, majd kattintással helyezze el. Kezdjen el írni. VAGY: Nyomja le a FEL billentyűt a billentyűzeten, és lépkedjen soronként felfelé. Ezután nyomja le a BALRA billentyűt, és lépkedjen karakterenként balra. Tipp: A CTRL+BALRA billentyű lenyomásával szavanként lépkedhet balra. (Vegye figyelembe, hogy a billentyűparancsok nevében a pluszjel (+) nem billentyűt jelent, pusztán arra utal, hogy a BALRA billentyűt a CTRL billentyű nyomva tartása közben kell lenyomni.) Az oldalon való mozgáshoz használható billentyűparancsok listáját megtalálhatja a tanfolyam végén, a Rövid összefoglalás című részben.

10 A görgetősáv használata A görgetősáv A görgetődoboz húzásával fel-le mozoghat a dokumentumban A görgetőnyilakra kattintva is fel-le mozoghat a dokumentumban Terjedelmes dokumentumokban nem feltétlenül praktikus állandóan a nyílbillentyűk nyomogatásával lépkedni fel és le. Használja inkább a görgetősávot. A görgetősáv az ablak jobb szélén található, ahogyan a képen is látható. Használatához kattintson a görgetődobozra, és fel-le húzva a kurzor mozgatása nélkül mozoghat a dokumentumban. Esetleg kattintson a görgetősáv egyik végén lévő nyílra. A billentyűzet segítségével is görgethet. A PAGE UP billentyű lenyomásával egy képernyőnyit feljebb, a PAGE DOWN billentyű lenyomásával egy képernyőnyit lejjebb ugorhat. Ezt a gyakorlóleckében ki is próbálhatja.

11 A formázási jelek Formázási jelek egy Word-dokumentumban Képzelje el, hogy írt néhány bekezdést. Ezek nagyon távol vannak egymástól, és a második bekezdés kezdete beljebb van a bal margótól, mint az elsőé. Bepillanthat a dokumentum rejtett titkaiba, ha megjeleníti a Word által gépelés közben automatikusan beszúrt formázási jeleket. Ezek a jelek minden dokumentumban jelen vannak, de láthatatlanok, amíg meg nem jeleníti őket. Valahányszor lenyomja a SZÓKÖZ billentyűt, egy pont jelenik meg például a szavak között. Egy pont egy szóköz, két pont két szóköz és így tovább. A szavak közötti szokásos távolság egy szóköz. A Word bekezdésjelet ( ) szúr be, amikor az ENTER billentyűt lenyomva új bekezdést kezd. A képen a két bekezdés között két bekezdésjel van, ami azt jelenti, hogy kétszer nyomták le az ENTER billentyűt. Emiatt fölös térköz keletkezett a bekezdések között. A TAB billentyű lenyomásakor egy nyíl ( ) jelenik meg. A képen egy nyíl látható az első, két nyíl a második bekezdés előtt, tehát a második bekezdés előtt kétszer nyomták le a TAB billentyűt.

12 A formázási jelek megtekintéséhez lépjen az ablak tetején húzódó menüszalagra. A Kezdőlap lap Bekezdés csoportjában kattintson a Minden látszik gombra ( ). A formázási jelek elrejtéséhez kattintson újra a gombra. Megjegyzés: Ezek a jelek nem igazi karakterek. Nyomtatásban akkor sem jelennek meg, ha a képernyőn láthatók.

13 Szöveg áthelyezése a Kivágás és a Beillesztés paranccsal Jelölje ki az áthelyezni kívánt mondatot Kattintson a Kivágás gombra Kattintással helyezze el a kurzort arra a pontra, ahol a mondatot meg szeretné jeleníteni Kattintson a Beillesztés gombra A Word 2010: Az első dokumentum létrehozása (1. rész) című tanfolyam gyakorlóleckéjében megtanulhatta, hogy miként jelölhet ki és törölhet szöveget. De mi a teendő, ha egy szövegrészt a dokumentumon belül máshová szeretne helyezni? Nem kell törölni, majd az új helyen ismét beírni. Elegendő kivágni és beilleszteni. Úgy dönt, hogy az első bekezdésben a negyedik mondat legyen az utolsó. Előbb a képen látható módon jelölje ki az áthelyezni kívánt teljes mondatot. Ezután az ablak tetején, a menüszalag Kezdőlap lapjának Vágólap csoportjában kattintson a Kivágás ( ) gombra. Erre a célra használhatja a CTRL+X billentyűparancsot is (az X-re gondoljon úgy, mintha olló lenne; amikor dokumentumokat kezd szerkeszteni, tapasztalni fogja, hogy milyen gyors és kényelmes ez a billentyűparancs). Ezután vigye a kurzort a bekezdés végére, ahol a mondatot meg szeretné jeleníteni (a pont formázási jel után). Végül a Kezdőlap lap Vágólap csoportjában kattintson a Beillesztés ( ) gombra, vagy nyomja le a CTRL+V billentyűkombinációt. A program az új helyére illeszti a mondatot. Ezt a gyakorlóleckében is kipróbálhatja.

14 Visszavonás A Visszavonás gomb a gyorselérési eszköztáron Áthelyezte a mondatot, de jobban megnézve mégsem elégedett a változással. Szerencsére nem kell megismételnie a teljes kivágási-beillesztési eljárást, ha a mondatot vissza szeretné helyezni az eredeti helyére. Használhatja a Visszavonás parancsot. Az ablak legtetején található gyorselérési eszköztáron kattintson a Visszavonás gombra ( ). Ezzel visszavonja az utolsó műveletet, ami esetünkben a mondat beillesztése az új helyére. Kattintson még egyszer a Visszavonás gombra az eggyel korábbi művelet visszavonásához, ami ez esetben a mondat kivágása az eredeti helyéről. Erre is van egy kényelmes billentyűkombináció, a CTRL+Z: nyomja le kétszer. A mondat visszakerült az eredeti helyére.

15 Sorköz A sorköz módosítása egy dokumentumban Módosíthatja, hogy mekkora térköz legyen a sorok között. Ha kisebb vagy nagyobb térközt szeretne látni a sorok között akár a dokumentum egészében, akár csak egy kijelölt szövegrészben (például egy levél címzésében), egyszerűen megváltoztathatja a sorközt. Ha a teljes dokumentumban szeretné módosítani a sorközt, a CTRL+A billentyűkombinációval ki kell jelölnie az összes szöveget. Ha csak egy bekezdésben szeretné megváltoztatni a sorközt, csak helyezze a kurzort a szövegbe, nem kell kijelölnie azt. Ezután a Kezdőlap lap Bekezdés csoportjában kattintson a Sorköz gombra ( ). Pipa jelzi az aktuális sorközt. Kattintson a kívánt sorközbeállításra.

16 Szöveg igazítása balra, középre vagy jobbra Az Igazítás csoport gombjai. A vízszintes igazítás határozza meg a bekezdések széleinek megjelenését és tájolását. A szöveg balra, jobbra és középre igazítható. Az első két esetben a szöveg széle a bal, illetve a jobb margóhoz simul, míg a harmadik esetben a függőleges középvonalhoz igazodik. Létezik még a sorkizárás, amikor a szöveg két széle egyszerre simul a bal és a jobb margóhoz. A leggyakoribb igazítási mód a balra igazítás, de ezt tetszőlegesen módosíthatja egyetlen bekezdésben, több bekezdésben vagy akár a teljes szövegben. Sok dokumentumban például a címsorok az oldal közepére vannak igazítva. Jelölje ki azt a szövegrészt, amelyet igazítani szeretne, vagy a teljes dokumentum kijelöléséhez nyomja le a CTRL+A billentyűkombinációt. Ezután a Kezdőlap lap Bekezdés csoportjában kattintson a Szöveg balra igazítása ( ), a Szöveg jobbra igazítása ( ), a Középre zárás ( ) vagy a Sorkizárás ( ) gombra.

Felhasználói dokumentáció. a számviteli politika programhoz

Felhasználói dokumentáció. a számviteli politika programhoz Felhasználói dokumentáció a számviteli politika programhoz Forgalmazó: FORINT-SOFT KFT 6500 Baja, Roosevelt tér1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 420-857 e-mail: forintsoft@forintsoft.hu www.forintsoft.hu

Részletesebben

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe Fájlok és mappák A fájl információt, például szöveget, képet vagy zenét tartalmazó elem. Megnyitása után a fájl épp úgy nézhet ki, mint egy íróasztalon vagy iratszekrényben található szöveges dokumentum

Részletesebben

CIB Elektronikus Terminál

CIB Elektronikus Terminál CIB Elektronikus Terminál Felhasználói kézikönyv 1.7.5. 2 Tartalom 1 Az Elektronikus Terminál szolgáltatás... 7 2 Általános tudnivalók... 8 2.1 Ablakváltás, elrendezés... 8 2.2 Egérrel végezhető műveletek...

Részletesebben

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26 3. gyakorlat Kótázás, kitöltés (sraffozás), helyiségek használata, szintek kezelése: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. Készítsük el az alaprajz kótáit. Ezt az alsó vízszintes kótasorral

Részletesebben

A dokumentum lapméretének és a margóinak a beállítását a menüszalag Lap elrendezése lapján tehetjük meg. Külön állítjuk be a lapméretet.

A dokumentum lapméretének és a margóinak a beállítását a menüszalag Lap elrendezése lapján tehetjük meg. Külön állítjuk be a lapméretet. Részlet a mintából A forrást megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük a vizsgamappába. Ennek

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 32 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

Vényírás. 1. ábra. 1. oldal

Vényírás. 1. ábra. 1. oldal Vényírás Amennyiben sikeresen kitöltöttük és elmentettük a megvizsgált személy ápolási esetét, lehetőségünk van vény felírására, az alábbi módon; 1. ábra A gomb megnyomásával egy legördülő menü tárul elénk,

Részletesebben

ipod nano Felhasználói útmutató

ipod nano Felhasználói útmutató ipod nano Felhasználói útmutató Tartalom 4 Fejezet 1: Az első pillantás az ipod nanóra 4 Az ipod nano áttekintése 5 Tartozékok 5 Főképernyő 6 Állapotikonok 7 Fejezet 2: Első lépések 7 Az ipod nano beállítása

Részletesebben

KELE3. Felhasználói kézikönyv

KELE3. Felhasználói kézikönyv KELE3 Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Bevezetés 9 Üdvözlet 9 Kezdetek 10 Rendszerkövetelmények 10 Kérdések, észrevételek 10 Telepítés 10 Frissítések 10 A program használata 11 Bejelentkezés 11 Automatikus

Részletesebben

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673, 30/9-593-167 kettős könyvviteli programrendszer v2.0 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy

Részletesebben

Újdonságok. Release 2

Újdonságok. Release 2 ARCHLine.XP 2009 Windows Újdonságok Release 2 A dokumentációban levı anyag változásának jogát a CadLine Kft fenntartja, ennek bejelentésére kötelezettséget nem vállal. A szoftver, ami tartalmazza az ebben

Részletesebben

AUTOMATIKUS GÉPJÁRMŰ BELÉPTETŐ RENDSZER

AUTOMATIKUS GÉPJÁRMŰ BELÉPTETŐ RENDSZER Pocket-GATE AUTOMATIKUS GÉPJÁRMŰ BELÉPTETŐ RENDSZER KEZELŐI KÉZIKÖNYV Saturnus Informatika TARTALOMJEGYZÉK 1. TUDNIVALÓK A PROGRAM HASZNÁLATÁHOZ... 3 2. A PROGRAM INDÍTÁSA, KILÉPÉS... 3 2.1. A PROGRAM

Részletesebben

NeoSzámla Használati Útmutató. Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15. neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181

NeoSzámla Használati Útmutató. Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15. neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181 NeoSzámla Használati Útmutató Verziószám: 2014/Q2 Kelt: 2014.07.15 neoszamla.hu info@neoszamla.hu 06 30 535 2181 Tartalom Szolgáltatói adatok... 3 Kiállítható számlák... 3 Regisztráció... 3 A vállalkozás

Részletesebben

3. ALKALOM. Felsorolás Helyesírás ellenırzés Váltás kis és nagybető között Táblázat Ablak felosztása Formátummásoló FELSOROLÁS ÉS SZÁMOZÁS

3. ALKALOM. Felsorolás Helyesírás ellenırzés Váltás kis és nagybető között Táblázat Ablak felosztása Formátummásoló FELSOROLÁS ÉS SZÁMOZÁS 3. ALKALOM Felsorolás Helyesírás ellenırzés Váltás kis és nagybető között Táblázat Ablak felosztása Formátummásoló FELSOROLÁS ÉS SZÁMOZÁS Felsorolás jelölés és számozás A felsorolás készítése bekezdés

Részletesebben

Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése

Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése ERDŐGAZDÁLKODÁSI HATÓSÁGI BEJELENTÉSEK/ TERVEZETT ERDŐGAZDÁLKODÁSI TEV. BEJELENTÉSE A Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése a fakitermelési

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 16 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

2500 Series multifunkciós készülék

2500 Series multifunkciós készülék 2500 Series multifunkciós készülék Bevezetés 2006. december www.lexmark.com A Lexmark és a rombusz alakú emblémával ellátott Lexmark név a Lexmark International, Inc. bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban

Részletesebben

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word

Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word Szövegszerkesztő programok: Jegyzettömb, WordPad, Microsoft Word A szövegszerkesztők közül az elkészítendő szöveg jellegétől függően választunk programot, és nem feltétlenül azt, amelyiket alapértelmezésben

Részletesebben

COOSPACE. Kurzusszínterek 15 perc alatt

COOSPACE. Kurzusszínterek 15 perc alatt COOSPACE Kurzusszínterek 15 perc alatt Mi az a CooSpace? A CooSpace egy oktatás- és kutatástámogató rendszer, mely a felsőoktatás különböző képzési formái által meghatározott keretek között zajló oktatási

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE Kezelési leírás 2015. Program azonosító: WUJEGYKE Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapjai I.

Szövegszerkesztés alapjai I. Szövegszerkesztés alapjai I. 1. A szövegszerkesztés általános lépései Ha a szövegszerkesztés folyamatát a dokumentumok elkészítésének egymásra épülő lépéseinek sorozataként vizsgáljuk, akkor a főbb lépések

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató PRIV Verzió: 6.0 Felhasználói útmutató Kiadva: 2016-05-19 SWD-20160519164213606 Tartalomjegyzék Beállítás és alapok... 5 Az eszköz áttekintése...5 A SIM-kártya behelyezése... 6 Médiakártya behelyezése...7

Részletesebben

Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola

Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola Használati útmutató a Moodle távoktatási keretrendszerhez Kodolányi János Főiskola utolsó módosítás: 2006. szeptember 14. Tartalomjegyzék Kezdő lépések...3 Mi a Moodle?...3 Hozzáférés...3 Tájékozódás a

Részletesebben

WSCAD 5 Installáció Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Általános tudnivalók az Installációs terv programrészről... 1 Teljesítményadatok... 2 Munkafelület... 5 Munkafelület... 5 Eszköztárak... 7 Az eszköztárak

Részletesebben

Word 2010 magyar nyelvű változat

Word 2010 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés Felhasználói kézikönyv a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetéséhez Verziószám: 1.1 Hatályos: 2016.02.16. Magyar Posta Befektetési Zrt. Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

Energiagazdálkodás Felhasználói útmutató

Energiagazdálkodás Felhasználói útmutató Energiagazdálkodás Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.

Részletesebben

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051 Verzió: 0.051 1 Tartalomjegyzék A Word 2003 munkakörnyezet...9 Word 2003 program megnyitása...9 A Word 2003 képernyő...9 Program bezárása:...11 Az eszköztár...12 Környezetfüggő eszköztár...13 Fájl menü...14

Részletesebben

ALAPISMERETEK...6 A MICROSOFT ACCESS INDÍTÁSA...14 AZ ABLAK...14 MEGNYITÁS...16 TÁBLÁK...17 LEKÉRDEZÉSEK...18

ALAPISMERETEK...6 A MICROSOFT ACCESS INDÍTÁSA...14 AZ ABLAK...14 MEGNYITÁS...16 TÁBLÁK...17 LEKÉRDEZÉSEK...18 Adatbázis-kezelés TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETİ...6 ALAPISMERETEK...6 ADATBÁZIS...6 AZ ADATBÁZISHOZ KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK...6 ADATMODELL...8 ADATBÁZISOK TERVEZÉSE...9 1. LÉPÉS: KÖVETELMÉNYELEMZÉS...9 2. LÉPÉS:

Részletesebben

Pénzkezelési szabályzat szerkesztő

Pénzkezelési szabályzat szerkesztő Felhasználói dokumentáció a Pénzkezelési szabályzat szerkesztő programhoz Készítette: Bartha Katalin Forgalmazza: Forint-Soft Kft. Baja, Roosevelt tér 1. Tel: (79) 424-772 I. Bevezetés A házipénztáradóról

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához - 1 - www.dimenzio-kft.hu Tartalomjegyzék A. BEVEZETÉS... 4 I. BEÁLLÍTÁSOK, PARAMÉTEREK, NAPLÓFORMÁTUMOK... 4

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató NavNGo igo 8 Navigációs szoftver mobile devices készülékekhez magyar december 2008, ver. 1.3.0 Szerzői jogok A termékben, valamint a dokumentumban közölt információk bármikor, előzetes

Részletesebben

SM-G935F. Felhasználói kézikönyv

SM-G935F. Felhasználói kézikönyv SM-G935F Felhasználói kézikönyv Hungarian. 04/2016. Rev.1.2 www.samsung.com Tartalom Alapok 4 Fontos tudnivalók 6 Az értékesítési doboz tartalma 7 A készülék elrendezése 9 Akkumulátor 15 SIM-kártya (nano-sim-kártya)

Részletesebben

Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program

Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program CIN Számítástechnika és Szoftverház 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673 Aronic Bér Bérszámfejtés és munkaügyi nyilvántartás program

Részletesebben

HP Deskjet F4500 All-in-One series. Windows Súgó

HP Deskjet F4500 All-in-One series. Windows Súgó HP Deskjet F4500 All-in-One series Windows Súgó HP Deskjet F4500 All-in-One series Tartalom 1 Hogyan lehet?...3 2 A HP All-in-One üzembe helyezésének befejezése Vezeték nélküli kapcsolat a WPS technológiát

Részletesebben

A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0

A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0 A www.webkiallitas.hu oldal leírása látogatóknak v1.0 2013.10.07. Netex-Magyarország Kft. Bevezető Ez a leírás a www.webkiallitas.hu oldal használatát írja le. A webkiallitas.hu egy interaktív web oldal,

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Adatfeldolgozás közben gyakran előfordul, hogy Önnek ugyanazt, az elemi lépésekből álló, összetett műveletsort kell sokszor, esetleg nagyon sokszor és ami

Részletesebben

ARCHLine.XP Interior 2010. Windows. Interior alapok. Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához.

ARCHLine.XP Interior 2010. Windows. Interior alapok. Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához. ARCHLine.XP Interior 2010 Windows Interior alapok Oktatási anyag az ARCHLine.XP Interior alapszintű használatához. A dokumentációban lévő anyag változásának jogát a CadLine Kft. fenntartja, ennek bejelentésére

Részletesebben

FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV. Számlázó programhoz

FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV. Számlázó programhoz LafiSoft program FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV Számlázó programhoz Kiss Zoltán Számítógép programozó Telepítése: Helyezze be a CD-t a CD ROM-ba, majd kattintson a SAJÁTGÉP => CD ROM mappára ahol látni fog egy

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.

Részletesebben

Multimédia Felhasználói útmutató

Multimédia Felhasználói útmutató Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.

Részletesebben

HP Deskjet 3510 e-all-in-one series

HP Deskjet 3510 e-all-in-one series HP Deskjet 3510 e-all-in-one series Tartalom 1 Hogyan lehet?...3 2 Ismerkedés a HP Deskjet 3510 series készülékkel A nyomtató részei...5 A vezérlőpanel funkciói...6 A vezeték nélküli kapcsolat beállításai...6

Részletesebben

Készletnyilvántartó program. (KESZLET) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Készletnyilvántartó program. (KESZLET) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Készletnyilvántartó program (KESZLET) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Készletnyilvántartó program 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 6 1.1. A program típusa... 6 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C

Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Útmutató Támogatási Kérelem kitöltéséhez GUL-15-C Tartalom 1. Regisztráció... 2 2. Bejelentkezés, jelszóváltoztatás, elfelejtett jelszó... 5 3. EPTK felület bemutatása... 7 3.1. Fő menüpontok... 8 1.1.1.

Részletesebben

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Számlázás-házipénztár (SZAMLA) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Számlázás-házipénztár 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 5 1.1. A program típusai... 5 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

Kari Adminisztrátor. Funkcionális leírás

Kari Adminisztrátor. Funkcionális leírás Kari Adminisztrátor Funkcionális leírás Budapest, 2006 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 7 2. Saját adatok... 7 2.1. Személyes adatok megtekintésde és karbantartása... 8 2.1.1. Jelszóváltoztatás... 8 2.1.2.

Részletesebben

Első lépések Compaq Notebook sorozat

Első lépések Compaq Notebook sorozat b Első lépések Compaq Notebook sorozat Dokumentum cikkszáma: 271247-211 2002. június Ez az útmutató ismerteti a hardver és szoftver üzembehelyezésével, a számítógép használatával és a problémák elhárításával

Részletesebben

Megjelenési nyilatkozat

Megjelenési nyilatkozat Használati utasítás Tartalomjegyzék FCC Közlemény A készüléken elvégzett tesztek igazolták, hogy ez a berendezés az FCC Szabályzat 15. pontja értelmébe B osztályú digitális eszköznek felel meg. Ezeket

Részletesebben

1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS

1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Számlázás és készletnyilvántartás 2 (hálózatos) 1 1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Ez egy speciális SZERZŐDÉS Ön, mint Felhasználó (akár magánszemély, gazdálkodó-, vagy egyéb

Részletesebben

Tudáspróba Informatika felmérő feladatok

Tudáspróba Informatika felmérő feladatok Tudáspróba Informatika felmérő feladatok 1. Vezesd a mágneslemezt a számítógépbe! 2. Párosítsd a nyilakat a gombokkal! BASCKSPACE T A B SHIFT ENTER 1 3. a) Írd az egyes eszközök alá a nevüket!....... 3.

Részletesebben

Kezelési kézikönyv. A következő fülekre kattintva a kézikönyv megfelelő szakaszához ugorhat. ImageBrowser EX. CameraWindow

Kezelési kézikönyv. A következő fülekre kattintva a kézikönyv megfelelő szakaszához ugorhat. ImageBrowser EX. CameraWindow Kezelési kézikönyv A következő fülekre kattintva a kézikönyv megfelelő szakaszához ugorhat. ImageBrowser EX CameraWindow EOS fényképezőgép-felhasználók: Ezekhez a műveletekhez a CameraWindow program helyett

Részletesebben

Windows alapismeretek

Windows alapismeretek Windows 98 alapismeretek 8/1 A rendszer indulása A számítógép bekapcsolása és a rendszer elindulása után megjelenik a Windows képernyője, rajta bal oldalon az ikonokkal, alul a tálcával. Ha a Start gombra

Részletesebben

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői

A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői A DimSQL programrendszer 2016. évi nyitási teendői FIGYELEM! A nyitási műveleteket 4.94, vagy annál magasabb számú programverzióval kell végrehajtani! Amennyiben a 4.94 verziónál alacsonyabb verziószámú

Részletesebben

Meghajtók. Felhasználói útmutató

Meghajtók. Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2006 Hewlett-Packard Development Company, L.P. Az itt szereplő információ előzetes értesítés nélkül változhat. A HP termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó kizárólagos

Részletesebben

Az Ön kézikönyve HP DESKJET D5560 http://hu.yourpdfguides.com/dref/4174065

Az Ön kézikönyve HP DESKJET D5560 http://hu.yourpdfguides.com/dref/4174065 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

SM-G930F. Felhasználói kézikönyv

SM-G930F. Felhasználói kézikönyv SM-G930F Felhasználói kézikönyv Hungarian. 02/2016. Rev.1.0 www.samsung.com Tartalom Alapok 4 Fontos tudnivalók 6 Az értékesítési doboz tartalma 7 A készülék elrendezése 9 Akkumulátor 15 SIM-kártya (nano-sim-kártya)

Részletesebben

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban. Az itt szereplő

Részletesebben

HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó. Felhasználói kézikönyv

HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó. Felhasználói kézikönyv HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv HP Scanjet 8270 síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv Szerzői jogok és licencszerződések 2005 Copyright Hewlett-Packard Development Company,

Részletesebben

Poszeidon (EKEIDR) Irat és Dokumentumkezelő rendszer webes felület

Poszeidon (EKEIDR) Irat és Dokumentumkezelő rendszer webes felület Poszeidon (EKEIDR) Irat és Dokumentumkezelő rendszer webes felület Felhasználói dokumentáció Cím: 1111 Budapest, Budafoki út 59. Tel.: +36 (1) 381-0736 Fax: +36 (1) 386-6022 E-mail: poszeidonsupport@sdadms.hu

Részletesebben

HP Deskjet 3050 All-in-One series

HP Deskjet 3050 All-in-One series HP Deskjet 3050 All-in-One series Tartalom 1 Hogyan lehet?...3 2 Ismerkedés a HP All-in-One készülékkel A nyomtató részei...5 A kezelőpanel jellemzői...6 Állapotjelző fények...7 Vezeték nélküli kapcsolat

Részletesebben

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi

Részletesebben

hp Intelligens bővítőmodul

hp Intelligens bővítőmodul hp Intelligens bővítőmodul Kiegészítő megjegyzések Ez a fájl a felhasználói útmutató harmadik kiadásának kiegészítése (a 2,1-s belső vezérlőprogramnak megfelelő tartalommal), és az alábbi témakörökhöz

Részletesebben

Multimédia Felhasználói útmutató

Multimédia Felhasználói útmutató Multimédia Felhasználói útmutató Copyright 2007 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporationnek az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye.

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató BlackBerry Classic Smartphone Verzió: 10.3.2 Felhasználói útmutató Kiadva: 2015-05-27 SWD-20150527110801842 Tartalomjegyzék Beállítások és alapvető konfigurálások...6 Újdonságok... 6 A BlackBerry okostelefon

Részletesebben

Információ és kommunikáció Microsoft Windows XP

Információ és kommunikáció Microsoft Windows XP Információ és kommunikáció Microsoft Windows XP Megoldások 1. A címsorba gépelje be a http://www.nbc.com címet! A Kedvencek menü Hozzáadás a Kedvencekhez parancsának segítségével megjeleníthető panelen

Részletesebben

ETR Hallgatói webes alkalmazás

ETR Hallgatói webes alkalmazás ETR Hallgatói webes alkalmazás Azonosító: ETR-HWA Készítette: DEXTER Kft. Kiadva: 2002. április 24. DEXTER Copyright jegyzék Copyright jegyzék A Microsoft, a Windows, a Windows NT, a Windows NT Workstation,

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows és a Windows Vista a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és/vagy

Részletesebben

HP Deskjet 2540 All-in-One series

HP Deskjet 2540 All-in-One series HP Deskjet 2540 All-in-One series Tartalomjegyzék 1 HP Deskjet 2540 series súgó... 1 2 Ismerkedés a HP Deskjet 2540 series készülékkel... 3 A nyomtató részei... 4 A vezérlőpanel funkciói... 5 A vezeték

Részletesebben

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV Tartalom E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV... 1 1. E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALAPISMERETEK... 3 1.1. Mi szükséges az e-építési napló alkalmazás használatához?... 3 1.2. Mi az a NÜJ?... 3 1.3. Mi

Részletesebben

NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv

NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv 1 1 Fontos tudnivalók Kérjük, olvassa el alaposan a termék használata elıtt. A termék célja, hogy biztonságos módon adjon utasításokat kanyarról kanyarra,

Részletesebben

Az első lépések útmutató

Az első lépések útmutató Az első lépések útmutató A folytatás előtt olvassa el az alábbiakat ÖN ÚGY KAPJA KÉZHEZ A KÉSZÜLÉKET, HOGY AZ AKKUMULÁTOR NINCS FELTÖLTVE. NE VEGYE KI AZ AKKUMULÁTORT A KÉSZÜLÉK TÖLTÉSE KÖZBEN. HA FELNYITJA

Részletesebben

BÉRSZÁMFEJTÉS 1 S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS

BÉRSZÁMFEJTÉS 1 S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS BÉRSZÁMFEJTÉS 1 S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Ez egy speciális SZERZŐDÉS Ön, mint Felhasználó (akár magánszemély, gazdálkodó-, vagy egyéb szerv) és az RLB-60 Betéti Társaság között,

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. A termékkel

Részletesebben

HP Deskjet F2100 All-in-One series. Windows súgó

HP Deskjet F2100 All-in-One series. Windows súgó HP Deskjet F2100 All-in-One series Windows súgó HP Deskjet F2100 All-in-One series Tartalom 1 HP Deskjet F2100 All-in-One series súgó...5 2 HP All-in-One áttekintés A HP All-in-One készülék bemutatása...7

Részletesebben

Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv 9217082 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A microsd-kártya behelyezése 5 Vegyük ki a microsd-kártyát

Részletesebben

OFFICEJET PRO 8000. Felhasználói kézikönyv A811

OFFICEJET PRO 8000. Felhasználói kézikönyv A811 OFFICEJET PRO 8000 Felhasználói kézikönyv A811 HP Officejet Pro 8000 (A811) nyomtatósorozat Felhasználói kézikönyv Szerz i jogok 2011 Copyright Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Hewlett-Packard

Részletesebben

A doboz tartalma. a Blue&Me-TomTom A. A Be/Ki gomb B Mikrofon C Hangszóró D Memóriakártya (mikro SD-kártya) foglalat. b USB-kábel

A doboz tartalma. a Blue&Me-TomTom A. A Be/Ki gomb B Mikrofon C Hangszóró D Memóriakártya (mikro SD-kártya) foglalat. b USB-kábel Blue&Me-TomTom 1. A doboz tartalma A doboz tartalma a Blue&Me-TomTom A C B A Be/Ki gomb B Mikrofon C Hangszóró D Memóriakártya (mikro SD-kártya) foglalat D b USB-kábel c Dokumentációs csomag d Dash Dock

Részletesebben

Meghajtók Felhasználói útmutató

Meghajtók Felhasználói útmutató Meghajtók Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi védjegye. Az itt

Részletesebben

Összefoglaló útmutató Rövid magyarázatok rutin műveletekhez

Összefoglaló útmutató Rövid magyarázatok rutin műveletekhez Összefoglaló útmutató Rövid magyarázatok rutin műveletekhez DCP-L5500DN DCP-L6600DW MFC-L5700DN MFC-L5750DW MFC-L6800DW MFC-L6900DW Brother azt tanácsolja, hogy tartsa a Brother készüléke mellett az összefoglaló

Részletesebben

Kibővített használati útmutató

Kibővített használati útmutató Kibővített használati útmutató DCP-9015CDW DCP-9020CDW A verzió HUN A használati útmutatók és azok megtalálása? Melyik útmutató? Mi található benne? Hol található? Termékbiztonsági útmutató Először ezt

Részletesebben

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV Behatolásjelző Központok Firmware Verzió 1.00 PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV GDAŃSK versa_p_en 04/09 A SATEL célja a termékek minőségének és tudásának folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében a termékek műszaki

Részletesebben

GT-P7500. Felhasználói kézikönyv

GT-P7500. Felhasználói kézikönyv GT-P7500 Felhasználói kézikönyv Az útmutató használata Gratulálunk a Samsung P7500 készülék megvásárlásához. Ezzel a nagyteljesítményű, bárhol a világban készülékkel olyan internetes mobil számítógép eszközt

Részletesebben

Készítette: Citynform Informatikai Zrt.

Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Dokumentumtár Felhasználói kézikönyv Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Tartalomjegyzék "Dokumentumtár" főablak... 4 A dokumentumtár egészére vonatkozó műveletek... 4 Új dokumentum felvétele... 4

Részletesebben

Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz

Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz Gyorskalauz a Machez készült asztali Novell Filr 1.0.2 alkalmazáshoz 2014. február Novell Gyorskalauz A Novell Filr egyszerű elérést biztosít fájljaihoz és mappáihoz asztali gépéről, böngészőből és mobileszközökről

Részletesebben

Antik kinézet a Gimp segítségével

Antik kinézet a Gimp segítségével Antik kinézet a Gimp segítségével Próbáljuk ki ezeket a trükköket, és adjunk a képeinknek klasszikus, kortalan megjelenést! Adigitális fényképezõgépek egyik sokat reklámozott elõnye a hagyományos darabokkal

Részletesebben

TomTom navigation module

TomTom navigation module TomTom navigation module 1. A doboz tartalma A doboz tartalma TomTom navigation module Autós dokkoló USB-kábel MyTomTom prospektus 2 2. Ezt olvassa el először! Ezt olvassa el először! Autós dokkoló Tolja

Részletesebben

Nógrádi PC Suli tanfolyami jegyzete! Kinyomtatni, másolni, sokszorosítani tilos! Kereskedelmi forgalomba nem hozható! TANFOLYAMI JEGYZET

Nógrádi PC Suli tanfolyami jegyzete! Kinyomtatni, másolni, sokszorosítani tilos! Kereskedelmi forgalomba nem hozható! TANFOLYAMI JEGYZET TANFOLYAMI JEGYZET 5. modul: Táblázatkezelés Tartalom 1. Az EXCEL XP képernyője, megjelenését befolyásoló beállítások... 4 1.1 Munkalap és koordinátái, munkafüzet... 4 1.2 Munkalap regiszterfülek... 4

Részletesebben

Kisvállalkozások könyvelése. Infotéka Kft. programjaival

Kisvállalkozások könyvelése. Infotéka Kft. programjaival A Kisvállalkozások könyvelése Könyvelés a gyakorlatban (Perfekt, 2014) című könyv esettanulmányának megoldása az Infotéka Kft. programjaival Készítette: Hauserné Dénes Éva A programok letölthetők: http://infoteka.hu/ugyviteli-szoftverek/

Részletesebben

SEGÉDLET a jegyzők felkészüléséhez a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán

SEGÉDLET a jegyzők felkészüléséhez a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán VÁLASZTÁSI FÜZETEK 172. SEGÉDLET a jegyzők felkészüléséhez a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA VÁLASZTÁSI

Részletesebben

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV Behatolásjelző Központok Firmware Verzió 1.01 PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV GDAŃSK versa_p_hu 05/10 SATEL VERSA 1 A SATEL célja a termékek minőségének és tudásának folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében a termékek

Részletesebben

Az Ön kézikönyve PIONEER AVIC-F220 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2645158

Az Ön kézikönyve PIONEER AVIC-F220 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2645158 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Áttérés az Access 2010-es verziójára

Áttérés az Access 2010-es verziójára A jelen útmutatóról A Microsoft Access 2010 megjelenése nagyban eltér az Access 2003-as verzióétól, ezért elkészítettük ezt az útmutatót, hogy megkönnyítsük a tanulást Megismerheti belőle az új felhasználói

Részletesebben

Laser Distancer LD 500. Használati utasitás

Laser Distancer LD 500. Használati utasitás Laser istancer L 500 asználati utasitás 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 7 8 9 4 5 6 1 2 0 3 15 14 13 12 11 2 1 3 4 1 2 3 8 5 7 4 7 6 6 5 1 2 1 3 1 3 1 2 2 max. asználati útmutató magyar Gratulálunk a megvásárlásához!

Részletesebben

IP sorozat NVR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

IP sorozat NVR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV IP sorozat NVR FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV H.264 hagyományos hálózati digitális videorögzítőkhöz FIGYELMEZTETÉSEK Olvassa el figyelmesen ezt a kézikönyvet és rendeltetésének megfelelően, biztonságosan használja

Részletesebben

Dexcom Studio szoftver Felhasználói útmutató A Dexcom folyamatos vércukorszint-ellenőrző rendszerekhez

Dexcom Studio szoftver Felhasználói útmutató A Dexcom folyamatos vércukorszint-ellenőrző rendszerekhez Dexcom Studio szoftver Felhasználói útmutató A Dexcom folyamatos vércukorszint-ellenőrző rendszerekhez - 1 - Tartalomjegyzék 1. A DEXCOM STUDIO DATA MANAGER SZOFTVER BEMUTATÁSA... 4 1.1 KAPCSOLATFELVÉTEL

Részletesebben

Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv

Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv Destour Outdoor 2.0 felhasználói kézikönyv Chrome Kft. 2015 Tartalomjegyzék 1. Bejelentkezés... 1 2. Rendszer áttekintése... 1 3. Outdoor... 3 3.1. Útszakaszok... 4 3.1.1. Útszakaszok létrehozása és szerkesztése...

Részletesebben

ETR Pénzügyi közönségszolgálat

ETR Pénzügyi közönségszolgálat ETR Pénzügyi közönségszolgálat modul Azonosító: ETR-PKSZOLG Készítette: DEXTER Kft. Kiadva: 2001. május 1. DEXTER Copyright jegyzék Copyright jegyzék A Microsoft, a Windows, a Windows NT, a Windows NT

Részletesebben

CFJN1370A_v1.book Page 1 Thursday, February 24, 2005 12:46 PM

CFJN1370A_v1.book Page 1 Thursday, February 24, 2005 12:46 PM CFJN1370A_v1.book Page 1 Thursday, February 24, 2005 12:46 PM Üdvözöljük! Üdvözöljük a Motorola digitális vezeték nélküli kommunikációs világában! Köszönjük, hogy a Motorola V171 vezeték nélküli telefont

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEVEZETÉS, ELSŐ LÉPÉSEK térinformatikai rendszer kezelőfelülete SZOFTVERKÖVETELMÉNYEK A Chrome rendszer használathoz Microsoft Internet Autodesk Explorer MapGuide 7.0+, Mozilla Enterprise

Részletesebben