az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA"

Átírás

1 az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2526/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) ban biztosított jogkörében a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (Danubius Rádió, 1138 Budapest, Váci út 141.) műsorszolgáltatóval (a továbbiakban: Műsorszolgáltató) szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató a augusztus 7-én és augusztus 26-án megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezést. A kétszeri törvénysértés miatt a Testület az Rttv (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv. 41. (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján hatósági ellenőrzés keretében hivatalból vizsgálta a Műsorszolgáltató műsorszolgáltatását (Danubius Rádió) és az alábbiakat tapasztalta. 1. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Danubius Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (a továbbiakban: Műsorszolgáltató) által augusztus 7-én 15:44:22 órai kezdettel sugárzott Danubius Dupla Szaltó című műsorszámban a következők hangzottak el: műsorvezető1: >> ajánlunk a szigetes programok közül<< műsorvezető2: >> és hát, nem tudunk elmenni nyilván, főleg a Feri kedvéért a táncdalfesztivál sátor mellett ( ). A táncdalfesztivál nagyon komoly helyszín, azt kell, hogy mondjam ( ), holnapi napon már lehet készülődni, kérlek szépen este fél 12-kor, tehát amikor már megalapoztad a hangulatot, Aradszky László és Szűcs Judith koncertje.<< Műsorvezető2: >> Csütörtök, készüljön föl mindenki, ugyanígy fél 12, Dolly Roll koncert.<<

2 16:47:57-kor a következő hangzott el: műsorvezető2: >>A szerda, csütörtök óriás koncert már elhangzott, pénteken, augusztus 10- én Csepregi Éva és Végvári Ádám fél 12-kor. Aztán 11-én, szombaton, most kapaszkodj, Korda György és Balázs Klári.<< 2. A hatósági ellenőrzés megállapítása szerint a Műsorszolgáltató által augusztus 26-án 07:56:27 órai kezdettel sugárzott Kulturális ajánlatok a Danubiuson című műsorszegmensben a műsorvezető többek között Béres Alexandra Ízek a paradicsomból című könyvét ajánlotta az alábbi módon: tegnap volt szerencsém személyesen találkozni Béres Alexandrával, ha ő azt mondja, hogy a súlykontroll a tuti, ha ő azt mondja, hogy ebben a könyvben leírt receptek alapján készítünk magunknak ételeket, akkor leszünk tökéletes harmóniában önmagunkkal, azt kell mondanom, én hiszek neki, engem meggyőzött. Egy tökéletes nő, csodálatos, legalábbis tegnap én így láttam. Szóval itt van az Ízek a paradicsonból című könyv. Az alapanyagokat és az elkészítés technikáját tekintve egyaránt változatos recepteket elsősorban azoknak ajánlja Béres Alexandra, akik elkötelezték magukat az egészséges életmód, a fogyás és az azt követő súlymegtartás mellett, ugyanakkor nem akarnak lemondani az ízek nyújtotta örömökről, akik számára fontos, hogy az életet a maga teljességében élvezzék, ugyanakkor hajlandóak mértéket tartani. Mivel a szerző sportolóként, versenyzőként a világ számos pontján megfordult, a hagyományos hazai ízvilág mellett bátran használja a nemzetközi konyha különlegességeit is. A fentiek alapján az 1. esetben a műsorszám a Sziget Fesztivál egyes programjairól olyan részletességgel (egy rendezvény a táncdalfesztivál, valamint az óriás koncertek közül több időpontjának és az előadók megemlítésével) és figyelem-felhívásra alkalmas kifejezések használatával számolt be, amely a műsorszámon belüli tájékoztatást alkalmassá tette arra, hogy semleges információ látszatát keltve a fesztiválon való részvételre ösztönözzön. A fentiek alapján a 2. pontban a szóban forgó könyvről elhangzott műsorvezetői ajánlás az elhangzottak ( azt kell mondanom, én hiszek neki, engem meggyőzött. ) miatt elfogultnak tekinthető, amely a műsorszegmensben elhangzott tájékoztatást semleges információ látszatát keltve alkalmassá tette arra, hogy az említett könyv megvásárlására ösztönözzön. A fentiek következtében az Rttv. 2. -ának 4. pontjában foglalt meghatározásra [ Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra. ] figyelemmel a Testület mindkét észlelt esetben az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését valószínűsítette a Műsorszolgáltatóval szemben. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a Testület október 9-én kézbesített levelében tájékoztatta a Műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A felhívásnak a Műsorszolgáltató október 11-én kelt és október 12-én érkezett levelében tett eleget. 2

3 Írásbeli nyilatkozatában a Műsorszolgáltató az alábbiakat adta elő. 1. A Műsorszolgáltató a Danubius Dupla Szaltó című műsorszámban elhangzottakkal kapcsolatban kifejtette, hogy a műsorvezető mindkét vitatott időpontban előzetes bejelentésének megfelelően a szigetes programok közül ajánlott programokat a Hallgatóságnak. A Műsorszolgáltató véleménye szerint a műsorvezetők egyetlen programhoz sem fűztek sem burkoltan, sem ténylegesen véleményt, tényszerűen, a Műsorszolgáltatótól és a konkrét műsorszámtól elvárható módon mint azt a műsorvezetők is bemondták, műsort ajánlottak a Sziget fesztivál programkínálatából. A Műsorszolgáltató előadta azon álláspontját, miszerint programot ajánlani tényszerűen és tárgyilagosan pedig csakis a program és előadójának megnevezésével és az esemény időpontjának meghatározásával lehet. A Műsorszolgáltató véleménye szerint önmagában az a tény, hogy a műsorszám valamely programajánlóban megnevezi a fellépőt, és a fellépés időpontját, nem valósít meg burkolt reklámot, éppen ellenkezőleg, csakis ezen a módon valósítható meg a törvényben megkívánt sokoldalú, a tárgyilagos, tényszerű és időszerű tájékoztatás. A Műsorszolgáltató álláspontja szerint az elhangzott műsorajánló nem valósította meg az Rttv. 10. (5) bekezdésében meghatározottakat, nem ösztönözte a hallgatókat arra, hogy valamely programon részt vegyenek, vagy azzal kapcsolatosan bármely üzleti magatartást folytassanak, megvalósítja azonban az Rttv. 4. (1) bekezdésében foglaltakat, amely kimondja, hogy a közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. A Műsorszolgáltató véleménye szerint a Sziget fesztivál közérdeklődésre számot tartó rendezvény, amelyről kifejezetten a rendezvény idejére kitelepült műsorszáma a műsorajánlójában megengedett és a törvényi kritériumoknak megfelelő módon ajánlott a Sziget fesztivál programjából. 2. A Műsorszolgáltató a Kulturális ajánlatok a Danubiuson című műsorszámmal kapcsolatban előadta, hogy abban valamely kulturális eseményt, programot, könyvet, színművet, vagy akár filmalkotást mutat be a Hallgatóságnak. Az Rttv. 3. (1) bekezdésében foglalt alapelvi szintű rendelkezés ( a műsorszolgáltató a törvény keretei között önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát. ). E kategóriában a Műsorszolgáltató véleménye szerint elkerülhetetlen, hogy amennyiben az adott műsorszám tárgya egy könyv, akkor azt a könyvet bemutassa a Hallgatóságnak. A Műsorszolgáltató kifejtette azon álláspontját, miszerint a műsorvezetői kommentár az adott könyv kapcsán a hatóság vélelmével ellentétben nem elfogultságot mutatott, hanem a törvény 4. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerinti műsorvezetői véleményt közölt. Érvelésének alátámasztására a Műsorszolgáltató idézte az Rttv. általa hivatkozott 4. (4) bekezdésében foglalt rendelkezést, amely kimondja, hogy a műsorban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni. A Műsorszolgáltató álláspontja szerint a műsorvezető teljes mértékben eleget tett a fenti követelménynek, amikor úgy fogalmazott, hogy azt kell mondanom, én hiszek neki, engem meggyőzött. A Műsorszolgáltató szerint a műsorvezető ezzel egyértelműen utalt arra, hogy ez pusztán az ő magánvéleménye, nem buzdította a Hallgatóságot arra, hogy véleményében osztozzon, azt a magáénak tegye, vagy azt képviselje, arra, pedig végképp nem, hogy az adott könyvet megvásárolja, ilyet maga a műsorvezető sem vállalt. A Műsorszolgáltató hangsúlyozta, hogy a szabad vélemény-nyilvánítás a műsorvezetőt is megillető alkotmányos alapjog. 3

4 A fentiekre tekintettel a Műsorszolgáltató kifejtette azon álláspontját, miszerint a műsorvezető a tárgyilagosság követelményének megtartása mellett élt alkotmányos vélemény-nyilvánítási jogával, amikor saját véleményét, annak jól körülhatárolható megjelölésével megosztotta a Hallgatósággal. A Műsorszolgáltató egyúttal fontosnak találta megjegyezni, hogy az adott műsorszámra annak jellegét tekintve nem vonatkozik az Rttv. 4. (3) bekezdésében foglalt szigorúbb rendelkezés. Az 1. és 2. pontokban előadottakra tekintettel a Műsorszolgáltató a közigazgatási hatósági eljárás Ket. 31. (1) bekezdésének e) pontjában foglalt rendelkezés alapján történő megszüntetését és az arról való írásbeli tájékoztatást kérte a Testülettől. A Testület a Műsorszolgáltató írásbeli nyilatkozatában foglaltak áttanulmányozását követően az alábbiakat állapította meg. 1. A Testület megállapítja, hogy a augusztus 7-i Danubius Dupla Szaltó című műsorszám szigetes programokat ajánló műsorszegmensében a műsorvezetők az egyes programok ajánlása során túllépték a a Műsorszolgáltató által hivatkozott tárgyilagosság szintjét, hiszen az elhangzott kifejezések ( A táncdalfesztivál (értsd: sátor) nagyon komoly helyszín ; holnapi napon már lehet készülődni ; készüljön föl mindenki, ugyanígy fél 12, Dolly Roll koncert. ; szombaton, most kapaszkodj, Korda György és Balázs Klári. ) pozitív jelentéstartalma alkalmassá tette a műsorszegmenst arra, hogy kedvező színben tüntesse fel a felsorolt előadók közül többnek a produkcióját, ösztönözve ezáltal a hallgatókat az ajánlott programokon való részvételre. A fentiek alapján a Testület álláspontja szerint az elhangzottak iskolapéldái a burkolt reklám Rttv. 2. -ának 4. pontjában foglalt meghatározásának, amelynek értelmében: Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatás igénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra. A Testület a Műsorszolgáltató vonatkozó védekezésével kapcsolatban megállapította, hogy az helytálló annyiban, miszerint program- vagy műsorajánló műsorszámban egy adott program (jelen esetben koncert) ajánlása a program és előadójának megnevezésével, illetve az esemény időpontjának meghatározásával lehetséges, betartva az Rttv. 4. (1) bekezdésében foglalt rendelkezést a tájékoztatás sokoldalúságának, tényszerűségének, időszerűségének, tárgyilagosságának és kiegyensúlyozottságának követelményéről. Abban viszont a Testület véleménye szerint nem fogadható el a Műsorszolgáltató álláspontja, hogy a hatósági ellenőrzés során vizsgált műsorszámban elhangzottak megfelelnek a felsorolt követelményeknek, tekintettel a fent idézett műsorvezetői megnyilatkozásokra, amelyek a legjobb jóindulattal sem nevezhetők tárgyilagosnak. 2. A Testület a Műsorszolgáltató vonatkozó érvelésével kapcsolatban, miszerint a augusztus 26-án sugárzott Kulturális ajánlatok a Danubiuson című műsorszám az ajánlott könyvvel tekintetében mindössze az Rttv. 4. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés szerinti műsorvezetői véleményt tartalmazott, megjegyzi, hogy álláspontja szerint az idézett alapelvi jelentőségű törvényi rendelkezés azokra az esetekre vonatkozik, amikor egy műsorszámban valamely hír közlése során a műsorszolgáltató ki kíván térni valamely közéleti személyiség (például szakértő), szervezet hírrel kapcsolatban nyilvánosság előtt kifejtett véleményére is. 4

5 A Testület álláspontja szerint ezt a szóban forgó törvényi rendelkezés szövege támasztja alá, amely a vélemény, értékelő magyarázat szerzőjéről, mint harmadik személyről, s nem a műsorszolgáltatók alkalmazottairól beszél. Az Rttv. 4. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében: 4. (4) A műsorban közzétett hírekhez fűzött véleményt, értékelő magyarázatot e minőségének és szerzőjének megnevezésével, a hírektől megkülönböztetve kell közzétenni. A Testület véleménye szerint a jogalkotó szándéka nem irányulhatott arra, hogy a műsorszolgáltatók az Rttv. 4. (4) bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjesztő értelmezésével alkalmazottaikon keresztül megkerülhessék a Törvény 10. (5) bekezdésében foglalt tilalmat. A Testület a Műsorszolgáltatónak a véleménynyilvánítás szabadságával, mint alkotmányos alapjoggal kapcsolatos érvelését illetően meg kívánja jegyezni, hogy az valóban mindenkit, így a műsorszolgáltatókat és alkalmazottaikat is megilleti, azonban ezen alkotmányos alapjog nem korlátozhatatlan. Ahogyan más alapjogok esetében is, az Iroda álláspontja szerint itt is érvényes, hogy a szabad véleménynyilvánítási jog csak addig gyakorolható, ameddig az nem ütközik valamely jogszabályi rendelkezésbe, nem sérti mások jogát vagy jogos érdekét. A fentieken túl a Testület úgy véli, hogy a műsorszámban ismertetett könyvvel kapcsolatban elhangzottak az előző pontban kifejtett irodai állásponttal egyezően meghaladták a tárgyilagos bemutatást, amely a műsorszámokban történő ajánlásokkal szemben követelmény. Ellenkező esetben s a Testület véleménye szerint az elhangzottak alapján a jelen ügy tárgyát képező könyv-ajánlás ide tartozik megvalósul az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezésben foglalt tilalom megszegése. A Testület szerint az ajánlott termék vásárlására ösztönző hatás kiváltására tették alkalmassá a szóban forgó műsorszámot az alábbi megfogalmazások:, ha ő (ti. Béres Alexandra) azt mondja, azt kell mondanom, én hiszek neki, engem meggyőzött. A fentiek következtében a Testület megállapította, hogy a Műsorszolgáltató mindkét észlelt esetben megsértette az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezést, amelynek értelmében: 10. (5) Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető. A Testület a jogkövetkezmény megállapítása körében az alábbi körülményekre tekintettel járt el. Az adatok tanúsága szerint a Testület legutóbb az 1377/2006. (VII. 12.) számú ORTT határozatban állapította meg az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését a Műsorszolgáltatóval szemben. Az említett határozatban a Testület a szóban forgó rendelkezés február 16-án elkövetett megsértése miatt az Rttv (1) bekezdésének d) pontja és a Műsorszolgáltatási Szerződés alapján ,- Ft összegű kötbért érvényesített a Műsorszolgáltatóval szemben. 5

6 A Testület a fenti adatok alapján a szóban forgó rendelkezés megsértésének csökkenő tendenciáját állapította meg a Műsorszolgáltató részéről, tekintettel arra, hogy a legutóbbi ilyen tárgyú törvénysértés óta hosszú idő telt el. Ennek következtében a Testület a szóban forgó törvényi rendelkezés megsértése miatt legutóbb alkalmazott jogkövetkezmény jelentős mérséklését látta indokoltnak. A fenti körülményekre tekintettel a Testület az Rttv. 10. (5) bekezdésében foglalt rendelkezés jelen esetben észlelt kétszeri megsértése miatt az Rttv (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jogkövetkezmény alkalmazása mellett döntött és felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, november 7. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György elnök 6

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32948-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MC/15753-14/2015. Tárgy: Személyes adat fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban: Dönt bizottság) meghozta az alábbi. V É G Z É S - t.

A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban: Dönt bizottság) meghozta az alábbi. V É G Z É S - t. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNT BIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.422/ 12 /2010. A Közbeszerzési Dönt bizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyszám: JNO-82- /2010

Ügyszám: JNO-82- /2010 JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA Ügyszám: JNO-82- /2010 Tárgy: A repülıtér létesítésének, fejlesztésének és megszüntetésének valamint a leszállóhely létesítésének és megszüntetésének szabályairól

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin Az eljárás megindulása A panaszos speciális étkezési igényű gyermeke óvodai étkezésének ügyében fordult

Részletesebben

h a t á r o z a t o t.

h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/54/2013. Iktatószám: Vj/54-181/2013. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános rész a feltételek érvényessége Szerződéseket kizárólag csak az alábbiakban leírt általános szerződési feltételek (ÁSZF) figyelembevételével kötünk. Ezek minden

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t.

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t. VERSENYTANÁCS Ügyszám: Vj-137/2006/23. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. V É G Z É S-t.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. V É G Z É S-t. KÖZBESZERZÉSIHATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8592, fax: 06-1/882-8592 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt. sz.: D.32/12/2015. A Közbeszerzési

Részletesebben

ORTT Irod5ja ""'"'''0''''''0''''''''''' Z010 JAN 1 B... . ',,;,h)si:..i :1::':"~"'"''''''''''''.0'" {~. t,t"h~'...,ad, t( " '"'''''''''''''''''''''

ORTT Irod5ja ''''0''''''0''''''''''' Z010 JAN 1 B... . ',,;,h)si:..i :1::':~'''''''''''''.0' {~. t,th~'...,ad, t(  '''''''''''''''''''''' :-. ti - 5::r( 9-- 1D. Fovárosi Ítéliitábla 4.Kf.27.312/2009/4. szám ORTT rod5ja t. LezeH:.. 1080 Hudapest ""'"'''0''''''0''''''''''' Reviczky u 5... FÖVÁROSBíRÓSÁG KÖZGAZGATÁGi KOl..Lt:G~A Z010 JAN 1

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D. 482/12-I /2008. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.026/2016/5. számú ítélete

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.026/2016/5. számú ítélete Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.026/2016/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/34 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 96.595-1-11/2013. Ügyintéz : dr. Kiss Renáta Sipos László (zaj- és rezgésvéd.) Balatonyi Zsolt (hulladékgazdálk.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.990/2013/27. szám

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.990/2013/27. szám A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK mint másodfokú bíróság 2.Kf.649.990/2013/27. szám A Fővárosi Törvényszék a bnt. Szabó Tom Burmeister Ügyvédi Iroda (1143 Budapest, Stefánia út 101-103., ügyintéző: dr. Sz. L. A.

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése során téves számlaszámra

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2358/2009. (XII.2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. Ikt.sz.: D.696/8/2014. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016.

A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. A végrehajtási eljárás alapvető szabályai 2016. Az adóhatósági végrehajtásnál az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.), a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) és

Részletesebben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben

A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA A jövı nemzedékek országgyőlési biztosának állásfoglalása a J-5274/2008. számú ügyben Ügyszám: J-274/2008. I. Panasz 1. A Jövı Nemzedékek Országgyőlési Biztosához

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 505/2016. (V. 3.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 505/2016. (V. 3.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/4540-11/2016. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. 2007. december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Az EGT/ Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében a magyar környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek támogatása, a Második Nemzeti Környezetvédelmi Program

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1782/2016. számú ügyben (Előzményi ügy száma: AJB-3440/2015) Az eljárás megindítása A panaszos negyven szülő társa nevében fordult panasszal Hivatalomhoz a

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 491/2011. (IV. 14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- Hírközli Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) hivatalból

Részletesebben

NYILVÁNOS VÁLTOZAT. h a t á r o z a t o t.

NYILVÁNOS VÁLTOZAT. h a t á r o z a t o t. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/2/2014. Iktatószám: Vj/2-15/2014. NYILVÁNOS VÁLTOZAT A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 13-án, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Szuhakállói Közös Önkormányzati

Részletesebben

A magyar hatóságok véleménye 1557/2009. számú petícióval kapcsolatban

A magyar hatóságok véleménye 1557/2009. számú petícióval kapcsolatban A magyar hatóságok véleménye 1557/2009. számú petícióval kapcsolatban Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága elnöke a magyar hatóságok véleményét kérte a Mészárosné Győrvári Izabella által a Vállalkozások

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING

GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING CIB LAKÁSLÍZING ZRT. 1138 BUDAPEST, VÁCI ÚT 140. TELEFON : 485-9800 TELEFAX : 489-6700 GÉPJÁRMŰ- PÉNZÜGYI LÍZING ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2008. augusztus 13.-tól 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Jelen Üzletszabályzat

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. november 11. 2014. 28. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 33/2014. (XI. 7.) AB határozat a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm.

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hatodik tanács) 2010. június 16.(*)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hatodik tanács) 2010. június 16.(*) A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (hatodik tanács) 2010. június 16.(*) Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. -ának első bekezdése Csatlakozás az Európai Unióhoz Szolgáltatásnyújtás szabadsága 96/71/EK irányelv A munkavállalók

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. végzést

VERSENYTANÁCS. végzést VERSENYTANÁCS Vj-148/2006/49. Ikt.sz: Vj-148/2006/47. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tesco-Global Áruházak Zrt. (Budaörs) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1357/2009. (VI. 30.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1357/2009. (VI. 30.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1357/2009. (VI. 30.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK TÁJÉKOZTATÓ az Állami Számvevőszék 2012. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről J/l 0973 201 3. ápri lis ISSN 2063-546X T A R T A L O M 1. AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. A Vodafon Magyarország Zrt és a ÉRV Zrt-vel kötendı bérleti szerzıdés és megállapodás jóváhagyásához

ELİTERJESZTÉS. A Vodafon Magyarország Zrt és a ÉRV Zrt-vel kötendı bérleti szerzıdés és megállapodás jóváhagyásához ELİTERJESZTÉS A Vodafon Magyarország Zrt és a ÉRV Zrt-vel kötendı bérleti szerzıdés és megállapodás jóváhagyásához Tisztelt Képviselı-testület! A Vodafon Magyarország Zrt megbízásából az IMM-ROHR Kft (Budapest)

Részletesebben

2155/2008. (XI. 26.) sz.

2155/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2155/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban. II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája

Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban. II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája Féja András Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája 1. Régi keletű jogi anomália Ezzel a problematikával

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. )

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. ) Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-574/2016. számú ügyben (Előzményi ügy: AJB-4424/2015. ) Előadó: dr. Blaskovits Márta Az eljárás megindítása Egy panaszos beadvánnyal fordult az alapvető jogok

Részletesebben

A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése

A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése LUKONICS ESZTER A Független Rendészeti Panasztestület 384/2010. (VIII. 4.) számú állásfoglalásának ismertetése I. A Független Rendészeti Panasztestület (a továbbiakban: Testület) 384/2010. (VIII. 4.) számú

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód

Részletesebben

PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA Ügyiratszám: BA-04D/E/28-14/2013. Tárgy: Dr Hódosi László és társai használatbavételi engedély kérelme Pécs, Rákóczi u. 65. helyrajzi szám:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

HATÁROZAT. elutasítja.

HATÁROZAT. elutasítja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/7659-4/2011. Tárgy: A Jobbik Magyarországért Mozgalom képviseletében eljáró Személyes adat által az MTM-SBS Televízió Zrt. hírműsorával kapcsolatban benyújtott

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Szám: 36610/2070-3/2015.ált. Tárgy:

H A T Á R O Z A T. Szám: 36610/2070-3/2015.ált. Tárgy: Szám: 36610/2070-3/2015.ált. Tárgy: A MODIVI-Aqua Korlátolt Felelősségű Társaság terhére bírság kiszabása a veszélyes áruk közúti szállításra vonatkozó rendelkezések megsértése miatt H A T Á R O Z A T

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 20306-10/2014. Tárgy: a Magyar RTL Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

I. Az állategység számítás szempontjai

I. Az állategység számítás szempontjai I. Az állategység számítás szempontjai Az elsőfokú hatóság a felperes támogatási kérelmének részben helyt adva négy célprogramban ítélt meg támogatható területeket. A bódvaszilasi illetőségű felperes a

Részletesebben

12. napirendhez. Tisztelt Képviselő-testület!

12. napirendhez. Tisztelt Képviselő-testület! 12. napirendhez Tisztelt Képviselő-testület! Az AVE- Zöldfok Zrt. a mellékelt levelet küldte, mely szerint a parlament módosította a Hulladékgazdálkodási törvényt akként, hogy azokon a településeken ahol

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2007. június 18-án, 10 órakor Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. Ady Endre Művelődési Ház Nagytermében.

Jegyzőkönyv. Készült: 2007. június 18-án, 10 órakor Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. Ady Endre Művelődési Ház Nagytermében. Ügyiratszám: 1228/2007. Jegyzőkönyv Készült: 2007. június 18-án, 10 órakor Nyergesújfalu, Kálmán Imre tér 1. Ady Endre Művelődési Ház Nagytermében. Tárgy: Nyergesújfalu, Holcim Zrt. új cementgyárának környezetvédelmi

Részletesebben

Az Alkotmány érintett paragrafusai a következők:

Az Alkotmány érintett paragrafusai a következők: Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága H-1015 Budapest, Donáti u. 35-45. Tárgy: Indítvány alkotmányellenesség megállapítására Tisztelt Alkotmánybíróság! Az alábbiakban indítványt terjesztek elő az Egészségügyről

Részletesebben

a szerzői jog digitális világhoz való alkalmazkodásáról

a szerzői jog digitális világhoz való alkalmazkodásáról A Szerzői Jogi Szakértő Testület tanulmányai Szakértői elemzés a szerzői jogi jogérvényesítésről 1 A jelen szakértői elemzés célja a hazai szerzői jogi jogsértések esetén a jogosultak számára igénybe vehető

Részletesebben

Szám: 105/288- /2009. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/288- /2009. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 105/288-

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 237/2008. (I.30.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 237/2008. (I.30.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 237/2008. (I.30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

JELENTÉS. 0235 2002. szeptember

JELENTÉS. 0235 2002. szeptember JELENTÉS a Kormány által a miniszterelnök részére állandó szálláshelyként kijelölt ingatlan személyi védelemmel összefüggő átalakítási költségeinek ellenőrzéséről 0235 2002. szeptember 2. Államháztartás

Részletesebben

A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET. Általános határozatok

A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET. Általános határozatok A MAGYAR KÖNYVKIADÁS ÉS KÖNYVKERESKEDELEM VERSENYSZABÁLYAI ELSŐ FEJEZET Általános határozatok 1. A korszerű piacgazdaság kiépítésére irányuló törekvések sikere érdekében alapvető gazdasági érdekek fűződnek

Részletesebben

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. 472-8864 Fax: 472-8860 Vj-27/2004/22. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Aqua Plastech Kft. (Hajdúsámson) ellen indított versenyfelügyeleti eljárásban

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/538-8/2013. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

Szám: 29000-105/1045/24/2009. RP. rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 29000-105/1045/24/2009. RP. rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000-105/1045/24/2009.

Részletesebben

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI

S-14/2016. SZÁMÚ SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETI Borotai Takarékszövetkezet 6445 Borota, Dózsa György u. 22. Telefon: +36 77 400 068 E-mail: kozpont@borotaitksz.hu www.borotaitksz.hu Cégjegyzékszám: 03-02-000162, Kecskeméti Törvényszék Cégbírósága Adószám:

Részletesebben

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek

106/ÁF. ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 106/ÁF ÁTHIDALÓ- ÉS LAKÁSKÖLCSÖN SZERZŐDÉS Általános Feltételek 1. A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1052 Bp. Váci utca 19-21, cégjegyzéket vezető

Részletesebben

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ESETÉN A Pécsi Ítélőtábla

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot:

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T-ot: KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kozbeszerzesek-tanacsa.hu Ikt.sz.: D. 825/

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve 12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Előadók: dr. Szabó-Tasi Katalin dr. Borza Beáta dr. Lápossy Attila Az eljárás megindulása A panaszos civil szervezet elnöke a szervezet

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5923/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A Budapest XXII. kerületi Ostor és Dévény utcában élő panaszosok az Alapvető Jogok

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5570/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 81083-1-4/2011. Tárgy: Hulladékkezelési engedély nem veszélyes hulladékok Magyar Köztársaság területén történ szállítására.

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1809/2011. (XII. 7.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1809/2011. (XII. 7.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24524-13/2011. Ügyintéző: dr. Pozsár Ágnes Tárgy: a termékmegjelenítés közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai Nemzeti

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben Az eljárás megindítása, előzmények Sajtóhírekből értesültem arról, hogy az értelmi fogyatékos gyerekek előkészítő szakiskolai képzése

Részletesebben

1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának?

1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának? 1. Mit kell tartalmaznia a közterület-használatról szóló rendelet fogalommeghatározásának? Az Alkotmánybíróság határozatában rámutatott a közterületnek tehát a törvény által pontosan meghatározott fogalmi

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HATÁROZAT Ügyiratszám: EBH/1475/2009 Előadó: dr. Gregor Katalin Az Edelény Város Önkormányzatának polgármestere, Molnár Oszkár eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód követelményének

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) 2004/18/EK irányelv Építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerzıdések A 44. cikk, (2) bekezdése, valamint

Részletesebben

Az Etikai irányelvekhez csatlakozókként elismerjük és védjük a média szabadságát.

Az Etikai irányelvekhez csatlakozókként elismerjük és védjük a média szabadságát. ÖNSZABÁLYOZÓ ETIKAI IRÁNYELVEK Az Etikai irányelvekhez csatlakozókként elismerjük és védjük a média szabadságát. Kinyilvánítjuk, hogy a média legfontosabb feladata a tájékoztatás, a választói, fogyasztói,

Részletesebben