Ügyiratszám: TA/4278-4/2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ügyiratszám: TA/4278-4/2011"

Átírás

1 Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 491/2011. (IV. 14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- Hírközli Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) hivatalból lefolytatott eljárásában az MTM-SBS Televízió Zrt. (a médiaszolgáltatás állandó megneveze: TV2; 1145 Budapest, Róna utca 174.) médiaszolgáltatóval (a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben meghozta az alábbi határozatot. A Médiatanács megállapítja, hogy a Médiaszolgáltató november 6-án megsértette a rádiózásról televíziózásról szóló évi I. törvény kiskorúak védelmére vonatkozó azon rendelkezét, amely meghatározza, hogy mely műsorszámokat kell a III. korhatárkategóriába sorolni, illetve az említett törvény azon rendelkezét, amely meghatározza a III. korhatár-kategóriába tartozó műsorszámok közzétételére irányadó idősávot. A törvénysértek miatt a Médiatanács ,- Ft, azaz hatmillió-hetvennégyezer-kettőszázkilencvenhat forint összegű kötbért érvényesít a Médiaszolgáltatóval szemben. A Médiatanács megállapítja, hogy a Médiaszolgáltató november 3-4. között összesen öt alkalommal megsértette a rádiózásról televíziózásról szóló évi I. törvény kiskorúak védelmére vonatkozó azon rendelkezét, amely kimondja, hogy a kategorizálandó műsorszámok műsorelőzetesei mely idősávban tehetők közzé. A törvénysértek miatt a Médiatanács ,- Ft, azaz egymillió-tizenkettőezer-kettőszáznyolcvanháromezer forint összegű kötbért érvényesít a Médiaszolgáltatóval szemben. A kötbért a Médiaszolgáltató e határozat közlét követő hét napon belül köteles megfizetni a Médiatanács Magyar Államkincstárnál vezetett számú számlájára. E határozat ellen fellebbeznek nincs helye. A határozat felülvizsgálata a határozat közlétől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, a Médiatanácshoz három példányban benyújtott keresetlevéllel kérhető. A keresetlevél benyújtásának e határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. Indokolás A Médiatanács a rádiózásról televíziózásról szóló évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 41. (1) bekezdének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján lefolytatott, a 736/2010. (XII. 8.) számú határozatával elrendelt hatósági ellenőrz keretében hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató TV2 adóján november 6-án 19:03:05 órai kezdettel sugárzott Magellán című műsorszámot, az alábbiakat tapasztalta.

2 A műsorszám a II. korhatár-kategóriába ( tizenkét éven aluliak számára a megtekinte nagykorú mellett ajánlott ) sorolva került közzétételre. A műsorszám tartalma: A műsorszámban három téma szerepelt. Először a Megasztár versenyzőjéről, Tolvai Renátáról rajongó táboráról volt látható egy riport, amelyben a nagymamája, a zenetanára a barátnői szólaltak meg. Ezt követően az erotikus fotózásról sztriptízről került bemutatásra egy összeállítás Az érzékek ára címmel. Már a műsorvezető felkonferálásában elhangzott, hogy a háziasszonyok is egyre nagyobb érdeklődt mutatnak a szolgáltatások iránt. A műsorszegmensben az erotika kiállítás egyik fellépője, egy vezető férfimagazin playmate-je, valamint a sztriptíz világbajnok tűnt fel mindegyikükre jellemző volt az extrém, kihívó, szexuális ingerkeltre alkalmas öltözék, ill. néhány alkalommal a meztelenség. Kiszel Tünde fehérnemű fotóinak Pirner Alma aktfotózásán kzült felvételeinek bemutatására is sor került. Az utolsó riport (Női pánik) extrém ismerkedi tippeket igyekezett összegyűjteni, illetve a szingli létről beszélgettek különböző sztárokkal. A hatósági ellenőrz során a Médiatanács figyelembe vette, hogy a műsorszámok napközbeni közzététele akkor elfogadható, ha egyáltalán nem jelenik meg bennük ártalmas elem, illetve ha a problémás rzek a 12 év alatti korosztály számára szülői magyarázattal feldolgozhatók, a serdülők pedig önállóan is megérthetik az elhangzottakat. A Fővárosi Bíróság 3.K.33902/2005/7. számú ítélete is megerősítette, hogy a kiskorúak egzséges erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlőde olyan alkotmányos érték, amellyel szemben minden más alkotmányos szabadságjognak engednie kell. A véleménynyilvánítási, műsorszerkeszti, műsorszolgáltatási szabadság csak ezen érték maximális védelmét figyelembe véve valósulhat meg. Kétség esetén kizárólag a túlzott védelem lehet az elfogadható mérce. A Magellán műfajilag ismeretterjesztő magazin, amelynek segítségével újabb újabb információkat tudhatunk meg a Föld titkairól, az emberi csodákról, az állatvilág sokszínűségéről a tudományról (ld. a Médiaszolgáltató honlapján). A műsor az esetek többségében valóban a tudomány felfedezeiről számol be. Az ellenőrzött műsorszám azonban eltért a fent jelzett témaválasztástól, a bulvár magazinok egyik fő kérdkörét, a szexualitást helyezte a középpontba. Főként a magyarországi erotikus fotózásokról hangzottak el információk. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint a műsorszámból kiderült, hogy számos fotóstúdió létezik, amely lehetőséget ad bárki számára arra, hogy erotikus képeket kzítsen magáról. A hatósági ellenőrz során a Médiatanács figyelembe vette, hogy év közötti életkorra tehető a gyermekek értékrendjének, világképének kialakulása. A fiatalok eszményképeket keresnek, amelyhez az azonosulási mintákat az őket körülvevő környezetből adaptálják. Különösen fontos tehát, hogy a nemi szerepek eltanulásakor a serdülők világos, számukra érthető társadalmilag elfogadott mintákat lássanak. A serdülőkorúak szellemi erkölcsi fejlődére a szülői a társadalmi instrukciók mellett óriási hatása van a médiának, valamint a benne megjelenő témák feldolgozásának. A televízión keresztül könnyen elérhető szexuális információ akkor nem rejt veszélyeket, ha az a kiskorú fejlődi szintjének megfelelően nyújt tájékoztatást, azaz nem hatásvadász módon, a nemiséget túlhangsúlyozva foglalkozik a kényesebb témákkal. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint a vizsgált műsorszámban ez nem valósult meg, hiszen a riportban bemutatott téma feldolgozásmódja nem volt megfelelő, s az alkalmas volt a fiatalkorú nézők erkölcsi fejlődének kedvezőtlen befolyásolására. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint a műsorszám leginkább problematikus elemének mind a verbalitás, mind a vizualitás terén megjelenő szexualitás, a nemiség kihangsúlyozása tekinthető. A vizuális ráközelítek kiemelek révén (az erotika 2

3 kiállításon pózoló sztriptíztáncos lányokról kzített többször megismételt felvételek, a nők alsó fertályáról, terpesztett lábairól a fehérneműjükről kzített közeli képek) megvalósult az erotikus fotózásnak, sztriptíznek a szenzációhajhász, intenzív bemutatása. Számos alkalommal láthatók voltak közeli, sőt olykor szuperközeli képek a lányok meztelen melleiről, tangás fenekéről. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint az összes problémás beállítás a testiséget hangsúlyozó célzattal került bemutatásra. Például a novemberi Playboy címlaplánya egy autómosóban, az autó motorháztetőjén, a szélvédő üvegnek támaszkodva ült szétterpesztett lábakkal egy sárga szivaccsal takarta el elsődleges nemi szervét. A felvétel során a kamera többször szuperközeli képeken mutatta a hölgy melleit a fenekét. Egy korábbi elsőfokú bírósági ítélet (8. K /2003/10.) rámutatott arra, hogy a meztelenséget ábrázoló képsorok egymást követő megjelene, vagyis az előfordulás gyakorisága a bemutatás elnyújtott, intenzív módja - a nemi szervek látványa nélkül is - meghaladhatja azt a mértéket, ami a II. kategóriába sorolt műsorok esetében még elfogadható. A Fővárosi Ítélőtábla a 4.Kf /2006/4. számú ítéletében egy erotikus aktfotózásról kzült bulvár-összeállítás kapcsán kimondta, hogy a másodfokú bíróságnak kétségei vannak abban a tekintetben, hogy a II. kategóriájú műsorszámok tartalmának szükséges eleme-e a meztelen női test ábrázolása. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint aggályosnak tekinthető továbbá, hogy a narráció alkalmas volt annak a téves képzetnek a serdülőkorú nézőkben történő erősítére, hogy csupán a dekoratív, plasztikai beavatkozást igénybevevő hölgyeknek lehet erotikus kisugárzása. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint a riport kiemelte továbbá, hogy mind a fotózás, mind a szépségmegőrz roppant költségigényes dolog, de egyre növekszik az igény a szolgáltatások iránt. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint a műsorszám ártalmas hatásának fokozására volt alkalmas mind a műsorvezető, mind pedig a nyilatkozók azon álláspontja, miszerint az erotikus fotózás a sztriptíz az egzséges szexuális élet rze. A hatósági ellenőrz megállapítása szerint problémás elemnek minősül továbbá, hogy az illusztrációként bevágott, a hölgyek idomait kiemelő közelképek, valamint a médiában bemutatott sztárként kezelt, csupán a testük megmutatásával ismertté váló személyiségek (mint pl.lévai Adrienn, Pirner Alma) példaképekké válhatnak a védendő korosztály tagjai előtt, ezzel torz mintát, illetve értékrendszert építhetnek a személyiségükbe, hiszen kiváló pénzkereseti lehetőségként az ismertté válás egyik módjaként állítják be a tevékenységüket: Nagy a tét, hiszen a magazinok egy-egy meztelen képsorozatért akár milliókat is képesek fizetni, sőt több modell, Dundika, Kustánczi Lia vagy Voksán Virág énekesi, zenz karrierje is férfi magazinok címlapjairól indult. A Hatóság álláspontja szerint az ilyen típusú tevékenységek társadalmi szintű elfogadottságát, esetleges hátrányait korlátozott élettapasztalatuk miatt a tizenhat éven aluliak nehezen ítélhetik meg. A hatósági ellenőrz megállapításai szerint a műsorszám három szegmense közül Az érzékek ára című volt problematikusnak tekinthető a kiskorúak védelme szempontjából. Ezzel kapcsolatban a Médiatanács figyelembe vette, hogy a 137/2005. (VII. 20.) számú ORTT határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben hozott másodfokú ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy azon műsorszámok esetében, amelyek elkülönült rzekből állnak, akár egy szegmens súlyosabb minősíte is maga után vonhatja az egz műsorszám magasabb korhatár-kategóriába történő átsorolását. Erre, valamint arra tekintettel, hogy a műsorszám tartalma (a téma ábrázolásmódja) a hatósági ellenőrz megállapítása szerint alkalmas volt a tizenhat éven aluliak fejlődének kedvezőtlen befolyásolására, a műsorszámot a III. korhatár-kategóriába kellett volna sorolni, s a 21:00-05:00 óra közötti idősávban közzétenni. 3

4 A hatósági ellenőrz során a fentieken túl megállapítást nyert, hogy a műsorszám műsorelőzetesei november 3-4. között összesen 5 alkalommal nem a megengedett idősávban kerültek sugárzásra. A hatósági ellenőrz fentiekben tett megállapításai alapján az Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) bekezdében foglalt rendelkezek megsérte merült fel. A Médiatanács a közigazgatási hatósági eljárás szolgáltatás általános szabályairól szóló CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. -a alapján a médiaszolgáltatásokról tömegkommunikációról szóló évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 167. (1) a b) pontjának ba) alpontjában foglalt hatósági felügyeleti hatáskörében, hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben. A hatósági eljárás során a Médiatanácsnak az eljárási szabályok tekintetében az Mttv. rendelkezeit, míg a jogsértekkel kapcsolatos anyagi jogi szabályok tekintetében az elkövetkor hatályos Rttv. szabályait kellett alkalmazni az Mttv (1) (3) bekezdeiben foglalt rendelkezek alapján. A Ket. 51. (1) bekezdében foglalt rendelkeznek megfelelően az ügyféli jogok érvényesüle érdekében a Médiatanács tájékoztatta a Médiaszolgáltatót a hatósági ellenőrz megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A Médiaszolgáltató a február 4-én kézbesített hatósági felhívásnak a február 9-én kelt február 11-én eljuttatott levelében tett eleget. Írásbeli nyilatkozatában a Médiaszolgáltató a hivatkozott Rttv.-beli rendelkezek idézét a tényállás ismétlét követően vitatta a hatósági ellenőrz megállapításait. Megítéle szerint a hatósági felhívásban említett éves korosztály értékrendjének kialakulásában főleg a személyes kontaktuson alapuló elsődleges szocializációs közegek (család kortárs csoport) játszanak szerepet, az erkölcsi értékrend kialakításában a média szerepe elhanyagolható. Ennek megfelelően a Médiaszolgáltató szerint a személyes értékrend etika elsődlegesen családi minták alapján alakul ki: a közvetlen környezet által képviselt erkölcsi normák interiorizálódnak a gyermekekben a nevel során, s ez szűrődik át kőbb a kortárs csoport értékrendjén (illetve a csoport választása többnyire már önmagában is egyben értékrend-választást is jelent a gyermek rzéről). A fentieknek megfelelően a Médiaszolgáltató jelezte, hogy az erkölcsi értékrend világkép a közvetlen kommunikáció, személyes kapcsolatok útján formálódik, ebben a média nem játszik szerepet. Ellenkező esetben a Médiaszolgáltató megjegyze szerint az azonos médiumokat megtekintő gyermekek azonos értékrenddel rendelkeznének, ami nem így van. A fentiek alátámasztása érdekében a Médiaszolgáltató mellékelte a hatósági honlapon megtalálható, a Szonda Ipsos által kzített felmért a 8-14 éves gyermekek kommunikációs szokásairól (KID.COMM). E felmér szerint a különböző médiumokból érkező információkat a gyermekek kevsé tekintik hitelesnek, viszont a szülők, családtagok a személyes kommunikáció egyéb formái nagyobb hitelességgel bírnak számukra. A Médiaszolgáltató kifejtette azt is, hogy az említett műsorszegmensben megjelent személyiségek nem pozitív példaként kerültek bemutatásra. Az ügy érdemével kapcsolatban a Médiaszolgáltató előadta továbbá, hogy az Rttv. 5/B. - ának nyelvtani, logikai értelmezén túl a klasszifikáció során figyelemmel volt az ORTT 1494/ (X. 17.) számú határozatában kifejtett iránymutatásra is, illetve a Legfelsőbb Bíróság vonatkozó joggyakorlatára. A Médiaszolgáltató kifejezte, hogy az Rttv. 5/B. (3) bekezdében meghatározott tényállási elemek közül az érintett éves korosztály tekintetében nem látta megvalósulni a fizikai fejlőd kedvezőtlen befolyásolásának lehetőségét, hasonlóképpen a korosztályhoz tartozók szellemi fejlődének kedvezőtlen befolyásolására sem tekintette alkalmasnak a műsorszámot, hiszen az abban megjelenő, a 4

5 hatósági ellenőrz megállapításaiban felsorolt jelenetek ezeket a fejlődtípusokat feltehetően nem érintik. Az említett korosztály erkölcsi fejlődének kedvezőtlen befolyásolására a Médiaszolgáltató azért nem tartotta alkalmasnak a műsorszámot, mert álláspontja szerint ennek a korosztálynak az említett szakmákról (sztriptíz táncos stb.) művelőiről, az ilyenfajta tevékenység erkölcsi megítéléről van véleménye, s ennek megváltoztatására a műsorszám önmagában, tartalmánál fogva nem volt alkalmas. A Médiaszolgáltató írásbeli nyilatkozata végén megjegyezte, hogy a Magellán ahogy az a hatósági ellenőrz megállapításaiban is szerepel többnyire tudományos kérdekről, felfedezekről számol be érdekes, szórakoztató stílusban, s ezzel járul hozzá a kiskorúak tudásanyagának fejlesztéhez, világképének kitágításához, a tudományok iránti érdeklődük felkeltéhez. Az előadottakra figyelemmel a Médiaszolgáltató alaptalannak tartotta a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezek megsértének vélelmezét, ezért kérte az eljárás megszüntetét. A médiaszolgáltatói nyilatkozat tartalmának ismeretében a Médiatanács az alábbi megállapításokat tette. 1. A Médiatanács arra a megállapításra jutott, hogy a vizsgált esetben sérültek az Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) bekezdében foglalt rendelkezek. Az Rttv. vonatkozó rendelkezei értelmében: 5/B. (3) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősíte: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. 5/C. (2) A III. kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzsel ellátva óra között tehető közzé. A hatósági ellenőrz rzletesen indokolva rámutatott arra, hogy Az érzékek ára című szegmens témájának megjeleníti módja nem felelt meg az adott kategóriára irányadó törvényi előírásoknak: elégtelen volt a műsorszám médiaszolgáltatói klasszifikációja. A szegmens témájaként az erotika, mint üzlet, mint kiváló pénzkereseti érvényesüli lehetőség szerepelt. E téma kapcsán a nemiség, szexualitás kihangsúlyozott, elnyújtott, intenzív verbális, de főképp vizuális bemutatására került sor (sztriptíztáncos lányokról kzített felvételek, női alsó fertályakról, terpesztett lábakról, női fehérneműkről, meztelen női mellekről, tangás meztelen fenekekről vagy elsődleges női nemi szervét éppen csak eltakaró modellről kzült közeli, illetve szuperközeli felvételek bemutatása). Ezzel kapcsolatban a Médiatanács figyelembe vette a Fővárosi Ítélőtábla által a 4.Kf /2006/4. számú ítéletben egy erotikus aktfotózásról kzült bulvár-összeállítás kapcsán kimondta: a másodfokú bíróságnak kétségei vannak abban a tekintetben, hogy a II. kategóriájú műsorszámok tartalmának szükséges eleme-e a meztelen női test ábrázolása. Egy másik ügyben az elsőfokú bíróság hasonló aggályát fejezte ki: kifejtette, hogy a meztelenséget ábrázoló képsorok egymást követő megjelene, vagyis az előfordulás gyakorisága a bemutatás elnyújtott, intenzív módja a nemi szervek látványa nélkül is meghaladhatja azt a mértéket, amely a II. korhatár-kategóriába sorolt műsorok esetében még elfogadható. 5

6 Az Rttv. 5/F. -ában foglalt felhatalmazás alapján hozott 1494/2002. (X. 17.) számú ORTT határozat közleménye szerint: A II. kategóriába sorolt műsorszámokat az általános nézőközönség rzére szánták, azonban a tizenkét éven aluliak számára megtekintük nagykorú felügyelete mellett ajánlott, miután tartalmazhatnak olyan elemeket, amelyek számukra nehézséget jelenthetnek a látottak önálló értelmi érzelmi feldolgozásában. Ugyanakkor a műsorszolgáltatónak különös gonddal szükséges eljárni annak kapcsán, hogy az ebbe a kategóriába sorolt műsorszámok témaválasztása, továbbá feldolgozásának módja a év közötti korosztály érettségi szintjének megfelelő legyen. A műsorszámok minősíténél a műsorszolgáltatónak szem előtt kell tartania, hogy a gyermek fejlődében meghatározó jelentőséget tulajdonítanak a tizenkettő tizenhat év közötti életkornak, miután erre az időszakra tehető a gyermek világképének értékrendszerének kialakulása. A műsorszámok megengedhető szexuális tartalmára vonatkozóan a műsorszolgáltatónak figyelemmel kell lennie, hogy a serdül időszakára a nemi szerepek eltanulását elősegítő példaképek kerese a jellemző. Ezért különösen kerülendők az olyan műsorszámok, amelyek a nemi szerepeket illetően negatív kliséket terjesztenek. A műsorszegmens témája az ábrázolás módja következtében azt sugallta, hogy az erotika rendkívül kifizetődő, hiszen egyre növekszik rá az igény, az érvényesül könnyű útja (itt példák is elhangzottak), az erotikus kisugárzás pedig jórzt szépzeti beavatkozásoknak köszönhető. Az ezzel kapcsolatosan bemutatott tevékenységek társadalmi elfogadottságának, esetleges hátrányainak megítélére a Médiatanács álláspontja szerint a 16 éven aluliak élettapasztalataik korlátozott voltára, s erkölcsi értékrendszerük kialakulatlanságára figyelemmel kevbé képesek. Erre tekintettel a Médiatanács megállapította, hogy a műsorszegmens alkalmas volt a 16 éven aluliak erkölcsi fejlődének kedvezőtlen befolyásolására, hiszen a serdül időszakára a nemi szerepek eltanulását elősegítő példaképek kerese jellemző. A Médiatanács a megítéle kialakítása során a klasszifikációs ügyekben kialakult bírósági gyakorlatot is figyelembe vette. A Fővárosi Bíróság 3.K.33902/2005/7. számú ítélete a felelős megfelelő klasszifikáció jelentőségével kapcsolatban kifejtette: a kiskorúak egzséges erkölcsi, szellemi, pszichikai fejlőde olyan alkotmányos érték, amellyel szemben minden más alkotmányos szabadságjognak engednie kell. A véleménynyilvánítási, műsorszerkeszti, műsorszolgáltatási szabadság csak ezen érték maximális védelmét figyelembe véve valósulhat meg. Kétség esetén kizárólag a túlzott védelem lehet az elfogadható mérce. A Legfelsőbb Bíróság egyik eseti döntében megállapította, hogy a kiskorú különös védettségét az indokolja, hogy nem lehet kiindulni a befogadó reális értékítéletéből, abból, hogy a látottakat megfelelő módon, megfelelő értékrend alapján elemzi értékeli, hiszen a kiemelt védettséget éppen az indokolja, hogy a kiskorúak a végleges értékrend kialakításának folyamatában vannak. Ez adja személyiségfejlődük sérülékenységét, egyúttal ez indokolja fokozott védelmüket is. Egyúttal több esetben is megfogalmazódott a bírósági gyakorlatban, hogy amennyiben valamely műsorszám olyan elemeket tartalmaz, amelyeket besorolásuk esetén magasabb kategóriának megfelelően lehetne csak sugározni éppen a minősítnél való megszorító eljárásra, továbbá a védendő korosztályra tekintettel az egz műsorszámot eggyel magasabb kategóriába kell sorolni annak megfelelően sugározni. 6

7 2. A Médiatanács a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a Médiaszolgáltató megsértette az Rttv. bekezdében foglalt rendelkezt, mivel a nem megfelelően klasszifikált, s nem megfelelő idősávban sugárzott műsorszám műsorelőzeteseit öt alkalommal nem az irányadó idősávban tette közzé. A rendelkezre álló adatok tanúsága szerint 2010-ben eddig az alábbi táblázat szerinti esetekben kerültek megállapításra az Rttv. kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezeinek megsértei a Médiaszolgáltatóval szemben. médiahatósági a megsértett Rttv.-beli határozat száma rendelkez 76/2010. (I. 13.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 294/2010. (II. 17.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 7 a törvénysértek az alkalmazott elkövetének időpontja jogkövetkezmény október ,- Ft ,- Ft szeptember 15., ,- Ft ,- Ft 295/2010. (II. 17.) Rttv. 5/B. (2) október ,- Ft 296/2010. (II. 17.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) október /2010. (III. 3.) Rttv. 5/B. (4) 5/C. (3) 438/2010. (III. 10.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) szeptember 20. Rttv (1) a) december ,- Ft ,- Ft 440/2010. (III. 10.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) november /2010. (III. 10.) Rttv. 5/B. (3) 5/C. (2) november 30- december /2010. (III. 24.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) december /2010. (IV. 7.) Rttv. 5/B. (3) január 4-7., Rttv (1) a) 5/C. (2) /2010. (IV. 21.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) január 6., /2010. (IV. 21.) Rttv. 5/B. (2) január /2010. (V. 5.) Rttv. 5/B. (3) 5/C. (2) február /2010. (V. 5.) Rttv. 5/B. (2) január ,- Ft 72/2010. (X. 12.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) március /2010. (X. 12.) Rttv. 5/B. (3) március 24. Rttv (1) a) 378/2010. (X. 27.) Rttv. 5/B. (3) 5/C. (2) április /2010. (X. 27.) Rttv. 5/B. (3) május ,- Ft 657/2010. (XI. 10.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) augusztus 16- szeptember ,- Ft 722/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3) 5/C. (2) 723/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) ,- Ft augusztus 16. Rttv (1) a) január 22., a ,- Ft

8 724/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 725/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 726/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 727/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 728/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 729/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 730/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) 731/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) ,- Ft február 8. a február 11. a február a ,- Ft ,- Ft február április február a február 12. a március 1. a ,- Ft ,- Ft 732/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) április 23. a 747/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (2) július ,- Ft 758/2010. (XII. 8.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) szeptember , , 16., ,- Ft ,- Ft 813/2010. (XII. 15.) Rttv. 5/A. (3) május /2010. (XII. 15.) Rttv. 5/B. (3), 5/C. (2) szeptember 25- október ,- Ft ,- Ft ,- Ft A fenti adatok alapján a Médiatanács megállapította, hogy 2010-ben a Médiaszolgáltató rendszeresen nem megfelelően tett eleget az Rttv.-ben foglalt klasszifikációs kötelezettségének, s egyúttal levonható az a következtet, miszerint leginkább a II. III. korhatár-kategória elhatárolása okozott gondot a Médiaszolgáltatónak [hiszen a 34 határozat közül 28-ban az Rttv. 5/B. (3) bekezdében foglalt rendelkez megsérte került megállapításra]. A fenti adatok alapján levont következteteket a Médiatanács súlyosító körülményként vette figyelembe a jogkövetkezmény megállapítása során, ezért a jogkövető magatartásra ösztönz érdekében, valamint az eset súlyára tekintettel a Műsorszolgáltatási Szerződ szerinti kötbér szankció alkalmazását látta indokoltnak. A Műsorszolgáltatási Szerződ pontja értelmében: A Törvény 5/B. (3) bekezdében foglaltak megszege esetén, amennyiben az óra között történik, a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,3 %-a,... 8

9 A Műsorszolgáltatási Szerződ pontja szerint: A Törvény 5/C. (2) bekezdében foglaltak megszege esetén a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,2 %-a. A Műsorszolgáltatási Szerződ pontja szerint: Ha a Műsorszolgáltató által valamely egy ugyanazon műsorszámmal a Törvény ( ), 5/B. (3) az 5/C. (2) bekezdeinek megsérte egyszerre történik, akkor az ORTT a két törvénysértre fentiekben érvényesíthető kötbérmérték közül csak magasabb kötbérmérték erejéig jogosult a Műsorszolgáltatót kötbérfizetre kötelezni. Erre tekintettel a Médiatanács által érvényesített kötbér összege a magasabb kötbérmértéknek megfelelően ,- Ft, figyelemmel arra, hogy a kötbéralap a törvénysértek elkövetének időpontjában ,- Ft volt. A fenti táblázatban közölt adatokból megállapítható, hogy a Médiaszolgáltató évben visszatérően megsértette az Rttv. bekezdében foglalt rendelkezt is, amely megállapítást a Médiatanács súlyosító körülményként értékelt. Ennek következtében a Médiatanács a kel elkövetett jogsértek tekintetében, az egy alkalommal történt jogsért jogkövetkezményének megfelelő összegű kötbért érvényesíti a Médiaszolgáltatóval szemben. A Műsorszolgáltatási Szerződ pontja értelmében: A Törvény bekezdében foglaltak megszege esetén a kötbér mértéke a kötbér alapjának 0,05 %-a. Erre tekintettel a Médiatanács által érvényesített kötbér összege ,- Ft, figyelemmel arra, hogy a kötbéralap a törvénysértek elkövetének időpontjában ,- Ft volt. A szankció kiszabásakor a Médiatanács figyelembe vette a hatóság korábbi jogalkalmazói gyakorlatát is, tekintettel volt arra, hogy a Médiaszolgáltató eredetileg a II. korhatárkategóriába sorolta a műsorszámot, ennek megfelelően sugározta órát megelőzően a et. A Médiatanács külön tekintettel volt arra, hogy egy esetleges újabb jogsért következtében alkalmazandó kötbérszankció esetén érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz az ismétlsel járó növekvő progresszivitás a szankcionálás kiszámíthatósága, előreláthatósága. A hatályos Műsorszolgáltatási Szerződ értelmében a Médiaszolgáltatóval szemben kötbér érvényesítére a Médiatanács bír hatáskörrel. A Médiatanács az Mttv (3) bekezdében foglalt rendelkez alapján a törvénysértek megállapítása, valamint a jogkövetkezmények meghatározása során az Rttv. anyagi jogi rendelkezeit alkalmazta, figyelemmel az Mttv (8) bekezdében foglaltakra. Az Mttv (8) bekezdében foglalt rendelkez szerint: 187. (8) A Médiatanács a műsorszolgáltatási szerződsel rendelkező médiaszolgáltatókkal szemben a szerződben foglalt kötbért, illetve egyéb jogkövetkezményeket kizárólag közigazgatási úton érvényesítheti. A hatósági eljárás során a Ket (2) bekezdében foglalt rendelkez szerinti eljárási költség nem merült fel. 9

10 A jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket. 72. (1) bekezde d) pontjának da) alpontjában, továbbá az Mttv (1) (3) bekezdében a ában foglalt rendelkezeken alapul. Budapest, április 14. A Médiatanács nevében Szalai Annamária elnök Dr. Vass Ágnes hitelesítő tag 10

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 566/2011. (IV.28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 531/2010. (III.24.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 531/2010. (III.24.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 531/2010. (III.24.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 30209-12/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a gyermek és kiskorúak védelmére, az emberi méltóság

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1023/2012. (V. 30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1023/2012. (V. 30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10113-7/2012. Tárgy: a kiskorúak védelméről szóló rendelkezések megsértése Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1023/2012. (V. 30.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2443/2006 (XI. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 110/2012. (I. 18.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 110/2012. (I. 18.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 30426-16/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 110/2012. (I. 18.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 415/2012. (II. 29.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 415/2012. (II. 29.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/30476-20/2011. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: kiskorúak védelméről szóló, a termékmegjelenítés tényéről szóló tájékoztatási követelmény és a burkolt kereskedelmi

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 33095-12/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: jogsértő műsorszámok részletes leírása A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 39/2016. (I. 12.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 39/2016. (I. 12.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/33169-10/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 39/2016.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 111/2012. (I.18.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 111/2012. (I.18.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32643-10/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre vonatkozó szabályok megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 111/2012. (I.18.) számú HATÁROZATA

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 826/2006. (IV. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

1128/2013 HATÁROZATA

1128/2013 HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8114-11/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 20307-10/2014. Tárgy: a TV2 Média Csoport Kft. fellebbezésének elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/28903-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására és a burkolt kereskedelmi közlemény tilalmára vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 563/2009. (III. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1259/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1259/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10459-11/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2006. (III. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2012/2007. (IX. 5.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 2012/2007. (IX. 5.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 2012/2007. (IX. 5.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1816/2006. (VIII. 23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Részletesebben

V É G Z É S. megszünteti.

V É G Z É S. megszünteti. Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/7491-5/2012. Ügyintéző:személyes adat Telefonszám:Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: eljárás megszüntetése V É G Z É S A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 20306-10/2014. Tárgy: a Magyar RTL Televízió Zrt. fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1134/2014. (XI. 25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 35/2016. (I. 12.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 35/2016. (I. 12.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/33673-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 35/2016.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2358/2009. (XII.2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 887/2013. (V.22.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 887/2013. (V.22.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 887/2013. (V.22.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/5646-11/2013. Tárgy: a kiskorúakra vonatkozó törvényi előírások megsértése Ügyintéző: személyes

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 513/2012. (III. 14.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 513/2012. (III. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/34488-14/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítés közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 513/2012.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 893/2009. (IV.22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2320/2009. (XII.2.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2320/2009. (XII.2.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2320/2009. (XII.2.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 778/2012. (IV.25.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 778/2012. (IV.25.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/6601-9/2012. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai Az

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2636/2006. (XI.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112.

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1336/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1336/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26026-10/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, valamint a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/17076-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 542/2014. (VI. 17.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 542/2014. (VI. 17.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/10617-7/ Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, és a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmény megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám:

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Tárgy: MN/53725-7/2013. személyes adat kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 351/2007 (II. 14.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 351/2007 (II. 14.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 351/2007 (II. 14.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 1.330.000,- Ft, azaz egymillió-háromszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/12953-5/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 748/2015. (VI.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 748/2015. (VI.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefonszám: E-mail: Tárgy: Melléklet: MN/10948-8/2015. személyes adat Személyes adat személyes adat a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, valamint azok közzétételét

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1453/2013. (IX.25.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1453/2013. (IX.25.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/32702-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség és a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 627/2011. (V. 11.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 627/2011. (V. 11.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: TA/7153-5/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 627/2011. (V. 11.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1606/2012. (IX.5.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1606/2012. (IX.5.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/20021-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a célokat szolgáló műsorszámok, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/11889-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az emberi méltóság

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2151/2012. (XII. 5.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2151/2012. (XII. 5.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26285-12/2012. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Melléklet: a vizsgált adáshét műsorát tartalmazó táblázat A NEMZETI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 65.000,- Ft, azaz hatvanötezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 65.000,- Ft, azaz hatvanötezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15072-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy közösségi médiaszolgáltatás során összetett műsorszámokban történő reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2508/2009. (XII.16.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/538-8/2013. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1261/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1261/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/14437-10/2013. Tárgy: a hálózatba kapcsolódásra vonatkozó törvényi előírás megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1809/2011. (XII. 7.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1809/2011. (XII. 7.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/24524-13/2011. Ügyintéző: dr. Pozsár Ágnes Tárgy: a termékmegjelenítés közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai Nemzeti

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2526/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1788/2012. (X. 10.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1788/2012. (X. 10.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/20023-13/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Nemzeti Média- és

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 9.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 161/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 161/2016. (II. 9.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/35010-10/2015. Tárgy: a társadalmi célú reklám közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: A magyar reformok működnek! című klipek TV2 csatornán reklámként történt

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,."'...,,,.., 1008DEC 22. " ~.- '~G' f 'IC 1(1-

ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,.'...,,,.., 1008DEC 22.  ~.- '~G' f 'IC 1(1- ~1 - -(,~ 1 C Fovárosi Ítélotábla 4.Kf.27.501/2008/5. szám ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,."'...,,,.., 1008DEC 22. " ~.- '~G' f 'IC 1(1- IktatószáM:,c.;~~!.L.,,.:; : ~.:1 Mel1ékle~k:,,,..,.,,..,.,,.,;,..

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1017/2012. (V.30.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1017/2012. (V.30.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/4544-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megszegése

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 308/2013. (II. 20.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 308/2013. (II. 20.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/30364-13/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételét tiltó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet: a jogsértő műsorszámok

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1846/2012. (X. 17.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1846/2012. (X. 17.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/23342-8/2012. Ügyintéző:személyes adat Tárgy: a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, valamint azok közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás hangerejére vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 79/2011. (I.12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Részletesebben

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

HATÁROZAT. 200.000,- Ft, azaz kétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/26520-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: hatósági

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1897/2012. (X.30.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1897/2012. (X.30.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/24101-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t VERSENYTANÁCS Vj66/2006/35. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a BAU ART Marcali Építész Iroda Bt. I. rendű, az Ormai Építési Szerelési Vállalkozás Kft. II. rendű és a Noa Építőipari és Beruházó

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 172/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 172/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28717-14/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a termékmegjelenítésre és a támogatásra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

HATÁROZAT. elutasítja.

HATÁROZAT. elutasítja. Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala Tartalomfelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: TA-4841-4/2011 Tárgy: a Jobbik nevében eljáró Személyes adat által az MTM-SBS Televízió Zrt. médiaszolgáltató híradásaival

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 773/2015. (VI.23.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 773/2015. (VI.23.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: Ügyintéző: Telefonszám: E-mail: Tárgy: Melléklet: MN/10947-7/2015. személyes adat Személyes adat személyes adat a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, valamint azok közzétételét

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8176-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/1304- /2012.P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 482/2014. (V. 29.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 482/2014. (V. 29.) sz. HATÁROZATA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 482/2014. (V. 29.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/7861-13/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, valamint

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MC/15753-14/2015. Tárgy: Személyes adat fellebbezésének elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1237/2015. (IX.1.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Ügyiratszám: Ügyintéző: személyes adat Tárgy:

Ügyiratszám: Ügyintéző: személyes adat Tárgy: Ügyiratszám: MN/12692-6/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a reklám, televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, illetve ezek közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás hangerejére vonatkozó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2208/2012. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2208/2012. (XII. 12.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/28387-8/2012. Tárgy: a hálózatba kapcsolódásra vonatkozó törvényi előírások megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Melléklet: a vizsgált adásnap műsorát tartalmazó

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Telefon: (06-1) 443-5573, Telefax: (06-1) 443-5733 BM telefon: 33-104, 33-140, BM telefax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok,

H A T Á R O Z A T. helyt adok, ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000-105/943- /2014.P. Tárgy: rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN23956-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 998/2014. (X. 14.)

Részletesebben

Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról

Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról In Medias Res 2012/2 8, 297 318 Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról Tapasztalatok és lehetőségek HAJAS BARNABÁS * Korábban számtalan olyan beadvány érkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 168/2012. (I.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/32948-8/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben