Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vasúti Érdekegyeztető Tanács"

Átírás

1 Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Köszöntöm a mai napon megjelent tárgyalófeleket és akkor már, hogyha így gyorsan megnyertem ezt az elnöki pozíciót, akkor javaslom, hogy vágjunk is bele. A munkáltató megküldte a mai napra a napirendi pontra vonatkozó javaslatát. Első napirendi pontként a MÁV Zrt évi bérfejlesztési javaslattervezetének a megtárgyalását. Kérdezném a tárgyalófeleket, hogy maradhat-e ez az első napirendi pont, elfogadják-e. Nem hallottam ellenvetést, úgyhogy akkor kezdhetjük az első napirendi ponttal. Napirend előtti hozzászólásai vannak a feleknek esetleg? VDSZSZ. VDSZSZ: Köszöntöm az egybegyűlteket. Az a helyzet, hogy már talán negyedszerre fogunk szót ejteni az orvosi alkalmassági vizsgálatokról. Azért kell megint elővadászni ezt a témát, mert keddhez képest nem sok minden változott és hát, hogyha lehet ilyen operatív intézkedéseket hozni Hajmáskér esetében, célszerű lenne lépéseket tenni. Ott palotaforradalom van, mint hírlik, legalábbis felém ezt közölték. Mit tudom én a lőtéri csomópont, nem tudom. És hát nem csak ott, nyilvánvalóan. Továbbra is azt tartjuk, hogy ez egyszerű eljárás, ráadásul szabályozott is a kormányrendelet szerint. Az, hogy a Kht, illetve a MÁV ebben képtelen dűlőre jutni, az, ha úgy tetszik egyéni probléma. És, hogy a függönyök mögött mik zajlanak, nem kellene, hogy érintse az orvosi vizsgálatokat végzőket, illetve az azon résztvevőket. Tehát még egyszer. A munkáltató odaadja az itt sorolt mellékletben az időszakos orvosi vizsgálatra vonatkozó nyomtatványt, megfelelően kitöltve az érintett fogja magát, elmegy ahhoz a foglalkozásegészségügyi orvoshoz, ahova eddig is járt, ott van a kartonja, az megvizsgálja, kitölti az orvosi tanúsítványt, az orvosi tanúsítványt visszaviszi a megvizsgált a munkáltatónak, az abban foglalt tartalmat a munkáltató megtekinti és ennek megfelelően foglalkoztatja a megvizsgáltat. Majd ha a határozat megjön, döntenek arról, hogy fellebbeznek-e a felek, vagy sem. Tehát ez rém egyszerű eljárás. Egyszerűen nem értem, hogy mi az, ami itt bármifajta késlekedésre okot adna. Hisz nem történt semmi. Erre vonatkozóan nem adott ki legalábbis nem tudunk róla, hogy a MÁV bármit is kiadott volna a szolgálati helyek felé, hogy ekként járjanak el a továbbiakban. És továbbra is mindenki arra vár, hogy majd egy időpontot kap. Nem kell időpontot kapni. Kérem a rendelet nem is ír elő időpontkérést. Jelentkezni kell. Végignéztem ugyanis. A munkáltató figyelemmel kíséri, hogy mikor jár le az orvosi, megfelelő időben még egyszer mondom odaadja a beutalót a kollega mancsaiba, az pedig elmegy és elintézi, ahogy eddig is tette. És még egyszer a foglalkozás-egészségügyi orvos, akit ugye az NKH nyilvántartásba vett mert megfelel a sorolt feltételeknek, az kiállítja az orvosi tanúsítványt azt a vizsgált személy elviszi a munkáltatójának és az ügy innentől le van rendezve. Ez ennyire egyszerű kérem. Az más dolog, hogyha a vizsgálat során a foglalkozás-egészségügyi orvos úgy ítéli meg, hogy egyéb kiegészítő vizsgálatokra, vagy leletekre is szüksége van, akkor vagy elküldi a vizsgálatra, vagy ha a vizsgáltnál ott van a szükséges orvosi lelet, vagy bármi egyéb, azt be is tudja mutatni. Tehát az, 1

2 hogy heteket kelljen várni és nemcsak a vizsgálatra, hanem a vizsgálatot követően az eredményre is, hát ez tarthatatlan. Ezt operatív módon el kell tudni intézni. Az által egyébiránt a MÁV-ot kértük a konzultációt, lehet, hogy ezután akkor lesz a konzultáció komoly veszteségek érik, nemcsak a MÁV-ot, hanem mindazon, MÁVhoz tartozó vállalatcsoportot, akik túlbonyolított eljárást viselni kénytelenek, ez több tízmillió veszteség kérem a cégeknek is. Az emberekről nem is beszélve, de hát azt remélem, hogy el tudjuk intézni végre valahára, hogy szükségtelen várakozás okán a munkavállalót veszteség ne érje és átlagkeresetet kapjanak ezekre az időkre, amit a munkáltató hibájából kénytelenek elszenvedni. Nem tudok rá mást mondani mert az a munkáltató hibája. Hiszen jogszabály alapján, nem lehet a jogszabályra hivatkozni mert alaptalan. Tessék elintézni ma. Ilyen egyszerű, ma. Naponta többmilliós kárt okoz az, aki ezt elszabotálja. A hűtlen kezeléssel nemcsak a BKV-nál lehetne embereket ezek után elvinni. Komolyan mondom. Hát észveszejtő, ami zajlik. Hát, ha a saját cégetek lenne az biztos, nem csinálnátok ezt meg. Több száz ember várakozik. Hihetetlen. És akkor beszéltek a hatékonyságról. Több száz oldalt írtok a hatékonyságról, meg mit tudom én, milyen másról. Egy ilyen nevetséges problémát nem vagytok képesek, megoldani. Mert a hosszú ember, meg a mit tudom én, ki, egymással viaskodik, vagy a szervezetek egymással viaskodnak. A másik Munkáltató: mert két napja tudjuk, hogy hajmáskéri váltókezelőről van szó. Egy nevet nem tudom, hogy mi a munkaköre most akkor, ilyen formában. De a lényeg az, ha megtudhatnánk a munkavállalónak a nevét, mert ezt szeretném, akkor utána tudnánk nézni, hogy miért nem kapott már november 24-étől időpontot. Mert elvileg november 24-én be van jelentve és ez innentől egyértelműen, csak nem tudunk utánamenni név nélkül. Nevet mondjatok már mert azonnal tudunk intézkedni. VDSZSZ: De Mariann, könyörgöm, nehogy már én nyomozzam ezt ki. Nem fogok ebbe beleavatkozni, ilyen formában. Hát hogy gondoljátok ezt? Hogy gondoljátok ezt? Figyeljél, azt is megtettük, hogy a hát, ugye, a START-nál ki tudták azt mutatni, precízen, hogy ki, milyen pozícióból várakozik, kényszerűen, vagy vizsgálatra vár, mert nem kapott időpontot, vagy az eredményre vár, megvan, több száz ember nyilván, a MÁV-nál is meg kellene, hogy legyen. Meg kellene, hogy legyen. Ha a START meg tudta csinálni, akkor a MÁV is meg tudja csinálni, mert ugyanabból az adatbázisból dolgoznak. Egyébiránt egyszerű a válasz. Azért várakoznak, mert a humánszervezet, az úgy tudom, a Kht. központja felé jelez. És a Kht. központja osztja be az időpontokat. Hát itt ez az első baromság, hiszen ezt csak akkor lehetne így megoldani, hogyha az a nyilvántartási rendszer, visszacsatolással és jól működne. Nem működik. Éppen ezért ameddig ezek a feltételek nem teljesülnek, kellene a meglévő gyakorlatot folytatni, amit a jogszabály lehetővé tesz. Ez a Kht-nak az agya ment azért agya ment az ötlet, nem az elképzelés az agya ment, hanem a megvalósítás mert nincsenek meg a feltételei. De, azért alkalmazni akarja. És ebben a MÁV partner. Ez nem igaz, hogy nem lehet észrevenni. Nyilván észre lehet venni, mert mi is észrevettük. Az NKH is észrevette. És itt nem az a megoldás, hogy én egyenként kinézem, nem. Azt minden egyes munkáltató tudja, hogy az embere mennyi ideje várakozik. Akkor odaadja a beutalót azoknak, akik várakoznak, elmennek még egyszer mondom ahhoz a foglalkozás-egészségügyi orvoshoz, akik egyébként e tekintetben semmit nem csinálnak, mert várják az értesítést, tehát nem is tudnak, kit vizsgálni. Nem vizsgál. De ezt elmondtuk már ötször, és úgy bólogattok, mintha most hallanátok először. Mindent, amit elmondok, először halljátok 2

3 meg. Akkor jól van. Akkor miért nem lehet azt csinálni, hogy odaadjátok le is van írva. De itt is van írva. A beutalót oda kell adni a vizsgáltnak. Az elmegy az orvoshoz, bármelyik orvoshoz is, elvileg elmehetne, aki nyilvántartásba van véve. Így van. Tessék? Tévedés. Ezt rosszul tudod, Mariann. A honlap nem. Nem az, aki a honlapján nem. Az, hogy a honlapján közzéteszi rendben. Attól még nyilvántartásban van véve. Az NKH, ha nekünk elmondta azt, hogy az összes foglalkozás-egészségügyi orvos nyilvántartásba van véve, nyilván a MÁV is, ha megkérdezi, ezt elmondták volna neki. Mindenki nyilvántartásba van véve, Mariann. És? Na ugye? És akkor mi van? Most nem értem. Most orvost kerestek, vagy a megoldást. Ez na, Mariann a következő a helyzet. A MÁV ebben a dologban, ha úgy tetszik szándékosan, most már ezt tudom mondani, szándékosan okoz kárt a MÁV-nak azon alkalmazottainak, akik ezzel foglalkoznak. A cégnek is és szándékos az embereknek is. Hát nem igaz, hogy valaki na, nem, nem, nem. Vagy gyengeelméjűek, hogy ezt a kérdést nem tudják megoldani. Miért nem adjátok oda azt a rohadt beutalót a betegnek? És akkor? Kit küldtek vissza? Dehogy küldték vissza. Adjátok oda nekem, engem nem fognak elküldeni. Dehogynem fogadja. Hogyne fogadná. Na jó. Nem. Mariann, hagyjuk a mellébeszélést. Nem igaz. Nem igaz, mert a hosszú ember, a colos ember azt mondta, hogyha ez így megy, elfogadják. Melyik? A hosszú, a Pászty, az igazgató. Na jó, Mariann. Hagyjuk ezt. Hagyjuk ezt. Nem akarásnak nyögés a vége. Egyébként, nem akarom a többieket terhelni, kértük a konzultációt, VÉT után konzultálunk benne. Jó? Rendben van. Elnök: VSZ jelentkezik. VSZ: Tisztelettel köszöntök mindenkit a mai VÉT ülésen. Ugyanehhez a témához szeretnénk, bár én kérdést szerettem volna feltenni az Igazgatóasszonynak, hogy történte lényegi változás a múlt hét óta, hiszen a Trakció VÉT ülésen azt a tájékoztatást kaptuk, hogy megállapodást kötöttek a Kht-vel annak érdekében, hogy egyrészt soronkívüliség folyamodványaként kezelik a Trakciós munkavállalókat a 29-es vizsgálaton. Tegnapi napon a START Zrt-től az az információ jutott a birtokunkba, hogy ők is egy megállapodást kötöttek, minek következtében a munkavállaló viszi magával a 29-es papírt, ott lepecsételik és valamilyen nyilatkozatot még ki kell neki tölteni, hogy lemond a fellebbezési akármiről és ezt követően másnap már munkába is állhat. Tehát nem kell állásidőre vezényelni. Az a kérdés, hogy ez most a MÁV Zrt-nél akkor hol tart ez a 29-es orvosi vizsgálat. Erre szeretnénk egyértelmű választ kapni. Munkáltató: A MÁV Zrt-nél is ugyanez a megállapodás megköttetett, de az a probléma, hogy tegnapi napon lejelentette a Kht, hogy az összes olyan embert levizsgálta, akit korábbi időszakban elküldtünk. Ezután kezdtük el egyeztetni, és ez a hajmáskéri történetet is onnan tudjuk mert a szombathelyi területről is jelezték, a miskolci területről is jelezték, hogy igaz, hogy már a január 30-án lejáróknak is adtak időpontot, de néhány novemberi el van maradva. És most ezt keressük, hogy gyakorlatilag innentől kezdve már messze túl van az ügyintézési határidőn mindenki, mert ezt mi hivatalosan, novemberben elküldtük. Tehát gyakorlatilag annyit kértünk a humánpartnerektől, hogy ezt tekintsük át. Tehát, akiknek már most jár le, normálisan működik a rendszer, adják az időpontokat. Tegnapi napon is kaptunk egy csomót és 3

4 gyakorlatilag a munkavállaló viszi magával a papírt, viszi magával a munkahelyi, kockázati lapot és helyben levizsgálják. Csak itt ennél az esetnél az történt, hogy a munkavállaló elment, le is vizsgáltatta magát csak egyszerűen a Kht. elengedte simán, határozat nélkül. Na most azt a határozatot kellene előkaparni de muszáj, egyébként egy valami papírt muszáj, mert a VDSZSZ: Mariann, elolvastátok ezt a rohadt rendeletet egyáltalán? Tudod miről beszélgetünk? Mert nem úgy tűnik. Nem úgy tűnik. Nem úgy tűnik, Mariann. Ne haragudjál, nem úgy tűnik. Tanúsítvány kell az orvosnak a vizsgálat során. Itt van benne. El kellene olvasni ezt a rohadt rendeletet, aztán beszélgessünk róla. Jó, hagyjuk a végére. Munkáltató: Azt szeretném kérni, hogy ezzel kapcsolatosan lesz egy egyeztetés, ilyen harciasan gyere el velem, és védd az érdekeinket akkor. VDSZSZ: Persze, hogy elmegyek. Hát hogyne mennék. Eddig is elmentem. Sőt mi kértünk egyeztetést, ahova eljött a Debreczeni Katalin is. Csak ő mellébeszélt. De az nagyon tud mellébeszélni. A Debreczeni Katalin. Nyilván neki sem feltétlenül érdeke ez a dolog, hogy rendben menjen. A másik pedig az, hogy a Kht. nem a jogszabály szerint járt el, a KTT gondolom, ma már érvényesíteni fogja. Kíváncsi leszek. Kíváncsian várom a kiváló keresetet megfogalmazva, hogy a de, a hatóság ne. Hát most ne. De kedves Mariann, hagyjuk már a hatóságot, az időszakos vizsgálatokról van szó. Nem kell mutogatni olyanokra, akik nincsenek itt. A soron kívülire se kell hatósági vizsgálat, engedély. Mi az, hogy de? Nem kell. Jó? Maradjunk ennyiben. Kimondta azt, hogy de? Ki mondta azt, hogy de? Azért mondom, el kéne olvasni ezt a rendeletet, utána vitatkozhatunk róla. VÉT után akkor lesz egyeztetés, mert kértünk mára, 10-re. Hát akkor utána nyilván, megejtjük. Hát akkor menjél föl az Andrásinak az irodájába és ott van a levél. Gondolom, odaadják feltétlen, te menjél föl, hát akkor nézessél utána. Elnök: Jó. Hát én azt javasolnám, hogy akkor ezt a részt itt, próbáljuk már lezárni és akkor esetleg egy későbbi időpontban majd kijelölünk erre egy konzultációt, de most VDSZSZ: későbbi időpontban kijelölni, konzultációt. Ne haragudjál bocsánat, nem tudod miről van szó. Kértünk a mai napra, nem tudtuk akkor még, hogy VÉT lesz, tíz órára, többek közt ebben a témában is egy-egy konzultációt a MÁV-nál és abban maradtunk, hogyha vége ennek a szeánsznak, akkor utána folytatjuk. Nem igazán értem, a Mariann miért nem tud róla. A múltkor még tudott róla. Elnök: Kérdezném, hogy érdekképviseleti oldalon van-e még egyéb fölvetés. VDSZSZ: Igen. Azt nem értjük, hogy itt van egy ilyen újságcikk, hogy azt mondja, Izraelből veszi ügyviteli rendszerét a MÁV. Ez a Tamás nevű legény írta igaz, nem igaz, nem tudom. Egy a lényeg meglep a dolog, hogy az SAP-ról azt tudtuk, hogy ez egy komplex, integrált rendszer, amit kellőképpen lehet bővíteni, ehhez képest egy másik cégtől kell megvásárolni, egymillió euró értékben, egy közbeszerzés, ugye hát azt tudjuk, hogy a közbeszerzések hogy zajlanak, egymillió eurós értékű, teljesen automatizált ügyviteli rendszerre vonatkozó struktúrát. Nem igazán értem, hogy miért. Miért jó az, hogyha két rendszer egymás mellett, egymással párhuzamosan működik. 4

5 Hangsúlyozom, hogy az SAP-ról azt reklámozták akkor, amikor ez beszerzésre került, hogy gyakorlatilag ez komplexen a MÁV összes, így az ügyviteli problémáit is kezelni képes, korszerű rendszer. Az folyóáron, akkor is, ha jól emlékszem, az is olyan háromszázmillió forint értékben lett megvásárolva, valamikor nem tudom hány éve, öthat éve, hát akkor az folyóáron számítva mostani áron számítva, mit tudom én, olyan millió forint körülbelül. És ehhez képest most megint hozzá kell tenni még háromszázmilliót, úgy nagyjából. Ja nem, jól van akkor. Megint valami bűzlik, de hát de hát, erre nyilván te nem tudsz választ adni, nem is tőled várjuk erre a választ, hanem valami informatikus hozzáértőtől, a legközelebbi alkalomra. Nem holnapra, hanem mit tudom én, valamikorra. Az Ingatlankezelő Kft. egy kiválósága, vagy itt a MÁV, nem tudom, ki foglalkozik ezekkel a dolgokkal, előadhatná, hogy erre miért van szükség azon túl, amit sejtek. De hát, azt úgyse fogják elmondani. Munkáltató: Annyi választ szeretnék adni, mert nem tudom miért az SAP lett kipécézve, ettől sokkal komplexebb rendszerünk is van, ami GIR névre hallgat. Tehát amely a többi szakmai területen került. Az SAP-ról mindig azt mondtuk, hogy a humánfeladatok és a humánadatok tárolásával kapcsolatos. Én biztos, de, ha van erre korábban más típusú nyilatkozat, hogy mást is tud, az lehet, de nem ismerem, hogy miről történt meg a kiírás, nem tudom, hogy milyen célból kívánják vásárolni, úgyhogy erre megkérjük az információt és azt szeretném kérni, hogyha csak nincsen valami célod direkt azért, hogy fókuszáltad, tehát az SAP-n kívül még legalább nyolc nagy rendszer működik a cégnél, különböző szakmai területekre SZIR, PAS, FOR, satöbbi. Tehát, nem akarom mondani, úgyhogy nem tudom, miért tüntetted ki ezt, különleges információkkal. VDSZSZ: Jó. Azért gondolom, hogy akkor az informatikától én nem különösebben értek hozzá, de hát egy picit zavar ez a dolog, hogy percenként kell egy újabb és újabb, ezek szerint akkor újabb és újabb rendszert megvásárolni a MÁV-nak, akkor, amikor úgy gondolom, hogy egy egységes és integrált persze nyilván, a számítástechnikát fölhasználó struktúra minden egyes ilyen jellegű problémát, ami gyakorlatilag adatgyűjtésről szól megoldja. Ugye ez megint arra alkalmas kiválóan, hogy adott érdekcsoportok a piacon jól el legyenek. De állítólag válság van. Válság van és akkor olyan fontos az ügyviteli platform a válság kellős közepén, háromszáz millióval. Ez épp olyan dolog, mikor kiküldik postán a havi elszámolásokat. Nyilván a postának is valamiből meg kell élni. A MÁV meg jó, megélni. Na. Még egyszer evvel nem téged akartalak bántani, nem a humánt, az SAP-val semmifajta célzatosság nem volt. Pusztán azért mert még szépemlékű Kugler Flórián erről beszélt, hogy ez mindent meg tud oldani, pusztán emiatt. Akkor te még nem ebből. Csak emlékszem. Hát ezek szerint tényleg, nem. De, amikor megvették, akkor meg tudott. Hát persze, de azt mondták. Azért lehetett erre annyi pénzt elkérni. Ja igen. Ez épp olyan, mint a Hay-módszer kiválóságai. Az is vagy kétszázmillióba került és hát gyakorlatilag semmi haszna nincsen. Így egymás közt beláthatjuk. Elnök: Jó. Köszönöm szépen. Balázs arra szeretnélek kérni, hogy még mielőtt megszólalnál, várd már meg, míg megadom a szót jót?, mert így a jegyzőkönyv miatt nehéz lesz a rögzítés. Kérdezném, hogy napirend előtt még van-e az 5

6 érdekképviseleteknek bármi fölvetése. Úgy látom, nincs, akkor belekezdhetünk az első napirendi pontba. Munkáltató: Akkor az első napirendi ponthoz kapcsolódóan a bér és jövedelempolitikai javaslathoz. Készítettünk egy újabb írásos változatot, mert miután itt véget ért az ülés és sajátos értelmezése valósult meg az egyik táblázatnak, ezért azt gondolom, hogy azt át kellene tekintenünk, mert nem az az ajánlat, ami a különböző típusú értelmezésekben megjelenik. Tehát ez egy technikai jellegű, úgyhogy átadnánk a példányokat. Illetve a felvetett észrevételek alapján, méltányolva és újraszámolva a Választható Béren Kívüli Juttatások mértékének az ajánlata 310 ezer forint lenne a munkáltató részéről. Elnök: Gondolom, adhatunk egy kis rövid, olvasási szünetet. VDSZSZ: Azt hiszem nem nagyon kell olvasási szünet. Nekünk biztos, hogy nem kell. Alapvetően nem változott a munkáltató ajánlata. Szóval nem kell itt csepegtetni a dolgokat. Elég egyértelmű a dolog, zárjuk ezt már rövidre ezt az egész bérkérdést. Adott dolgokat tudomásul veszünk. A VDSZSZ tudomásul veszi azt, hogy különböző okok miatt, nyilván azt, hogy az OÉT ajánlás csak az alsó régiókra vonatkozik, ebben a megállapodásban a tekintetben, hogy a reálkereset szint kipótlását meg kell oldani. Szinten tartására szolgáló pótlást meg kell oldani. Tudomásul vettük azokat az eddig számunkra nem, nyilván a nem kellő körültekintésünkből fakadt körülményeket, ami okán elfogadjuk azt, hogy a munkáltató nem minden munkavállalónál akarja ezt a pótlást így megejteni. Az nem megy továbbra sem, hogy különbség legyen téve a nyújtott műszak, több műszak, megszakítás nélküli munkarendek között. Személyi alapbérrel kívánjuk a pótlás mértékének megállapítását, személyi alapbérrel, ahogy ezt a Cargónál is megtettük. Tehát ott se dőlt össze a világ. Egyszerűbb a történet úgy. És a Választható Béren Kívüli Juttatásoknál, csak azért, hogy ne húzzuk egymás idejét, 340 ezer forint az ajánlatunk. De hangsúlyozom, csak azért, hogy ne húzzuk egymás idejét. És ebbe bele van számítva nyilván, az, hogy az infláció, az, hogy vannak nullakulcsos elemek, és azt mondjuk, hogy akkor rendben van, az összes többi a maradék, az 25%- os van figyelembe véve. Ezzel a 340 ezer forinttal ezeket a paramétereket tekintve, az OÉT ajánlás a kafetériák tekintetében megvalósul. Egy kicsivel több is. Ha csak ezeket az elemeket nézzük. Ha nem ezeket nézzük, akkor 380 ezer a múltkor mondtuk. Na. Jó? Hát, nem, 380. Dehogynem mondtunk. Dehogynem. Ne vitatkozzunk már ezen. 380 valamennyi 370 akkor, hogyha 25%-kal ha azokat a szokásokat tekintjük, amik na, jó, úgy 371, de amúgy meg 380, ha minden egyes elemet számításba veszünk. Csilla ebben biztos, rosszul emlékszik, mert mindjárt hazamegyek, elhozom a cetlijeimet. Most nincs nálam, de biztos vagyok benne. De tökmindegy egyébként. Az a helyzet, hogy 340. Jó? És akkor azon van némi, nagyon kevés emelés is, ilyen vonatkozásban. És ha ebben egyetértésre jutunk, akkor lehet a tényleges bérfejlesztésről beszélgetni, ami ugye a négyéves megállapodásból adódik, ezen se nagyon kéne vitatkoznunk, hiszen az azért köttetett, hogy az OÉT ajánlás, az mintegy alap szerepeljen, amire lehet építkezni. Jó? Szerintem hamar dűlőre tudunk jutni. Ha akarjátok. Ha megengedték az elvtársak. Ha nem engedték meg, akkor hiába vitatkozunk. Elnök: Vasutasok Szakszervezete. 6

7 VSZ: Köszönjük a munkáltatói újabb előterjesztést. Hát azt mondom, mint a múlt alkalommal, ma egy pici lépést ismét tettünk előre, de ez még mindig egy pici lépés valójában. Én is egy kicsit a könnyebbnek tűnő részével kezdeném, a VBKJ-val. Alapvetően elmondtuk az elmúlt alkalommal is, hogy az a minimum elvárás a VBKJ vonatkozásában az a kompenzáció történjen meg a munkavállalók tekintetében, ami az adóváltozásból ered. Ez nagyjában és egészében az az inflációs kisemelés, az körülbelül az, amit a Balázs is elmondott, ez a 340 ezer forint. Ez az a minimumszint, aminél talán szakszervezeti oldalon is azt tudjuk mondani, hogy ez talán kezelhető, erre a tételre vonatkozóan. Aztán, ami a bérajánlás és a bérfejlesztésre vonatkozó, abban én nem látok új elemet hiszen valóban, csak az történt, hogy egy másfajta rendezésben, egy másfajta táblázat formájában kicsit áttekinthetőbb formában ez tényként elmondható, de eredményében, vagy értékében nem jelent bérfejlesztést, hiszen ez az OÉT megállapodásának értelmében, és az adóváltozások értelmében az a kompenzáció, ami a 170 ezer forint alatt lévő munkavállalóknak kiegészítésként oda kellene adni. Mi változatlan formában fönntartjuk, azt az álláspontunkat, ha nem bérfejlesztés címszó alatt, tehát alapbérfejlesztésben, de el tudunk érni egy olyan típusú gondolkodásban, hogy valamilyen más jogcímen a munkavállalók a 170 ezer forint fölött lévő munkavállalók is akár egy teljesítményjutalom formájában, vagy a technikáját természetesen az érdekegyeztető tanács fantáziájára bízzuk, mi nem a megfogalmazást tartjuk fontosnak, hanem a benne lévő tartalmat és a hozzárendelt százalékos értékeket, vagy forintértékeket. Egy ilyen típusú megállapodás érdekében egy ilyen típusú ajánlatot szívesen tudunk kezelni, vagy szívesen tudunk fogadni. Ami a táblázatra vonatkozik, ott bocsánat, visszakanyarodva, az Internettel kapcsolatban volt jelzés arra vonatkozóan is, hogy nemcsak maga az Internet szolgáltatás lett nullkulcsos, hanem bizonyos esetekben a szoftver-, vagy hardvervásárlások is adott esetben a VBKJ összegéből nulla kulcsosnak számítana. Tehát azt azért közösen meg kellene néznünk, hogy ezzel bővíteni az Internet szolgáltatás kategóriáját. Ez az egyik. Ami pedig a referenciaszintek sávjára vonatkozó javaslatok, ott az egy elvárás, a munkavállalók jelezték több alkalommal már felénk, hogy nemcsak az alsó értéket, hanem a fölső értéket is karban kellene tartani, és arra is egy minimum egy 5%-os emelést javasolnánk a táblázatban. Elnök: Munkáltató kíván reagálni most? PVDSZ. PVDSZ: Nem mondhatjuk, hogy ez ugyanaz, mint az előző. Arról nem beszélnék, hogy áttekinthetőbb mert valószínűleg nem az. Mi fenntartjuk korábbi javaslatunkat, amely a 4700 forint fix összegben meghatározott béremelést szeretnénk. Annyival korrigáljuk, méltányolva a munkáltató oldalán történt előrelépést, hogy ezt a 4700 forintot a 120 ezer forint alatt kereső munkavállalók esetében munkarendtől függetlenül javasoljuk. Emellett magára, a tarifatáblázatra vonatkozóan egyetértünk a VSZ-nek azzal a javaslatával, hogy a sávmaximumok növelése is indokolt, főleg azokban az esetekben, ahol tehát a 10-es kategóriáig. Nem mérvadó, de azért elmondjuk, hogy jelképesen a 7-es kategóriában is, tehát nem célszerű ugyanazokat az értékeket fenntartani, mint ami a 6-os kategóriában vannak, mert nem néz jól ki. Nincs nagy jelentősége. Vagy vonjuk össze a két kategóriát. Ez a másik lehetőség. Tehát, mi azt javasoljuk, hogy ott is történjen meg mondjuk az öt év alatt 92, 94, 96-os értékekkel a kategóriaminimumoknak a növelése. Egyelőre ennyit tudunk első ránézésre mondani, az 7

8 átadott javaslatról. Az alanyi jogú 4700 forintot szeretnénk valamennyi vasutas munkavállalónak biztosítani. Köszönöm. Elnök: Jó. Akkor kérném az MTSZSZ-t is, hogy nyilatkozzon, mert itt az volt a javaslat, hogy menjünk végig az érdekképviseleti oldalon. Köszönöm. MTSZSZ: Üdvözlök mindenkit és kezdjük az egyszerűbb részével, a hátuljával, VBKJ. Én azt gondolom, hogy elhangzott ma már az a szám, ami a számítások alapján úgy hellyel-közzel megfelel a valóságnak, 340 tehát a mi javaslatunk, illetve a mi vágyálmunk is ez a kategória. A többi szakszervezetnek nem kívánjuk gyengíteni azokat a pozícióit véletlenül sem, hogy most az 4700 forinttal, tízezerrel fix pénzben, miben menjen. Tehát ha ezek nekik jó, akkor erről mi tudunk tárgyalni. Egy dologban viszont nem fogunk tudni tárgyalni, és nem fogunk tudni megállapodást kötni, az pedig az, hogyha én jól emlékszem, akkor az OÉT megállapodás azt mondja, hogy valamennyi munkavállalónál. Korábban a tavalyi évig, ha én jól emlékszem a bérmegállapodás, az 6 17-es MMK-ra, tehát ezt elmondtuk a múltkor is. Szeretnénk, hogyha megnézné a munkáltató és beemelné ide azt is, aki igaz, hogy fölülről, de ugyanúgy a járulékcsökkenés hatálya alá esett, mint ahogy a 170 ezer forintig a hatálya alá esetek a munkavállalók. Mi azt mondtuk, hogy előfordulhat, hogy a esben vannak olyan emberek, akik idekerültek. Ha az OÉT megállapodásra hivatkozunk, akkor mi ragaszkodunk ahhoz, hogy az bekerüljön ugyanúgy, mint ahogy bekerült a 170 alatti. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. Akkor megadnám a munkáltatónak a lehetőséget a válaszadásra. Munkáltató: Tehát, akkor örülök neki, hogy közelednek az álláspontok, ilyen formán. Azt gondolom, hogy valószínű, hogy ez már a ja, külön VÉT is van? Tehát közelednek az álláspontok. Számoltunk, akkor úgy mondom, hogy egyrészt a PVDSZnek a 4700 forintos ajánlatával, de az nem jó, abból a szempontból, hogy azoknál a munkavállalói csoportoknál, ahol az adónövekedés, vagy a tehát, az adó-sávhatárok miatt nettó keresetnövekedés van, tehát jelentős nettókereset-növekedés, ott gyakorlatilag nem érzékeli, nem úgy érzékeli a munkavállaló egyáltalán és vannak olyan csoportok, ahol viszont a 4700 forinttal nem is biztos, hogy teljesül az OÉT ajánlás. Tehát gyakorlatilag emiatt nem tartjuk célszerűnek ezt az egyénenkénti értéket. Azt tartjuk célszerűnek, hogyha a nettókeresetek alapján ténylegesen kiszámoljuk és ez a táblázat, amit itt adtunk, azért is van ez a fajta értelmezése, ténylegesen a munkavállalóknak az adatai alapján történt számolás. Tehát itt lehet látni, hogy melyik munkarendben, melyik besorolási kategóriában vagy, nem a besorolási, hanem a sávhatárokban, tehát a tízezer forintonkénti értékekkel véve a munkavállalókat, hányan esnek és az egyedi értékek alapján, tehát, ha egyedileg kiszámoljuk, hogy kinek, hány százalékot kell emelni, úgy jön ki ez a szám. Tehát például, a 100 és 109 ezer forint között a nappalos munkarendben lehet látni, hogy 660 munkavállaló van, az átlagos emelés ahhoz, hogy mindenki elérje a 3,9%-ot, az 4,7%, a minimum, az 4,3, a maximum 4,8, mert tízezer forinton belül is változnak az értékek, meg a sávok. És gyakorlatilag ez, ha a konkrét értéket nézzük, akkor ebben a körben forintra jön ki az átlagos emelés úgy, hogy van közöttük 4600, de van 5018 forintos munkavállaló. És erre nincsen még rátéve, mert hát most akkor jön a következő, ugye 5018 forinttal, hogyha emeljük, természetesen akkor ez, ahhoz, hogy teljesüljenek a feltételek, felfelé 8

9 kell kerekíteni. Tehát ez az a bérmegállapodás, ahol nincs értelme a felfelé kerekítésnek, ilyen formában. Tehát tulajdonképpen lesz olyan, akinek 5100 forint szükséges. Szóval, ez egy ilyenfajta táblázat, amely így foglalja össze. Magunk között szólva, az elmúlt napon körülbelül 22 féle változatot és számítást végeztünk arra, hogy hogyan lehet ezt legjobban megközelíteni, de azt gondolom, hogy ebben alapvetően közeledtek a tehát, mindenki nagyjából ezt a részét mondta el, hogy a 3,9%-os keresetnövekedéshez kompenzáljuk ki. Amit látok most jelen pillanatban, hogy különbség van, hogy figyelembe vesszük-e a műszakpótlékot, vagyis a rendszeres pótlékot, vagy nem. Tehát ez az egyik kérdés alapvetően. A másik kérdés, ami még itt egyeztetés, hogy a 170 ezer forint felettiek kapnak-e, vagy nem kapnak, tehát, hogy gyakorlatilag ebben a kategóriában mi van. És a VBKJ-ban van akkor most jelen pillanatban, harmincezer forint különbség. Tehát 340-ben megjelölték az érdekképviseletek a dolgot. Én most, itt 310 ezer forintot tudtam ajánlani. Én azt gondolom, hogy a bérben akkor tudunk továbblépni, hogyha a Kollektív Szerződésben érdemben végig tudunk menni minden egyes elemen és akkor tulajdonképpen annak is látjuk a bérhatását. Úgyhogy, javasolnám, hogy akkor térjünk át a Kollektív Szerződésre és a bérnek ezeket a tételeit pedig hagyjuk meg az utolsó játszmára, tehát gyakorlatilag az utolsó egyeztetésre, hogyha lehetséges. Köszönöm. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Ugye, azzal a megjegyzéssel, hogy amit a Mariann elmondott, akkor teljesül az, hogy a akkor mondja azt a VDSZSZ, hogy az OÉT ajánlást a MÁV a bérjavaslatában teljesíti. Akkor még nincs bérfejlesztés. Ezt elfelejtetted mondani. Hiszen az OÉT ajánlásnál jobb ajánlatot kell tenni a munkáltatónak. Na. Munkáltató: Itt az elmúlt napokban számos bérgazdálkodó és érdekképviseleti kollégával folytattunk elméleti vitát, hogy mi a bérfejlesztés, meg a béremelés közötti különbség, de ebbe most nem akarok belemenni. Amit a VDSZSZ mondott, tudomásul vettem, ezeken a mondatokon ilyen formában még majd megfelelően tudunk pontosítani. Elnök: Köszönöm szépen. Akkor javasolnám, hogy térjünk át a Kollektív Szerződésre, a javaslatnak megfelelően. Köszönöm. Munkáltató: Én annyival hagy egészítsem ki. Itt tettünk egy áttekintést az elmúlt napon arról, hogy nagyjából mennyi téma az, amit nyitva hagytunk. Nem olyan sok. Tehát, gyakorlatilag néhány alapvető kérdésben van, tehát ebből, ha jól látom, a legsarkalatosabb kérdés, hogy meddig érvényes, hogy meddig hatályos a Kollektív Szerződés. Tehát gyakorlatilag azt gondolom, hogy az a ennek megfelelően. Tehát tartalmilag, az lenne a kérésem, hogy úgy haladjunk, hogy ahol ilyen félmondatokban, vagy egyeztetés kell, ne ugorjunk tovább, hogy függő tehát csak igazában azt hagyjuk függőben, ami a legvégének a kérdése. Tehát az a mit tudom én, a bérnél most megmaradt, hogy mi az a három-négy kérdés, akkor gyakorlatilag a Kollektív Szerződésnél is nagyjából ennyi maradjon meg. Alapvetően megmarad a VBKJ, mint utolsó, a VBKJ összege. Tehát az megmarad. De a tartalmi elemeket ne hagyjuk meg. 9

10 Tehát az lenne a kérésem, hogy akkor ennek megfelelően tudjunk menni, hogyha tartjuk azt a célt, hogy épp időben meg tudjuk kötni a Kollektív Szerződést, meg a bérmegállapodást. Jó? Köszönöm. Elnök: VSZ. VSZ: A munkáltatói javaslatot elfogadjuk tematikának. Szeretnénk kiosztani egy, a Kollektív Szerződés 70. -hoz ígértük, hogy készítünk egy szöveget, és azt most szeretnénk átadni mind a munkáltatónak, mind pedig a tárgyaló szakszervezetek képviselőinek. Elnök: Akkor, megadnám a munkáltatónak a szót. Köszönöm. Munkáltató: Akkor az elhangzottak szellemében, javasolnám én is, megkezdeni a tárgyalást. Ugye rögtön az 1. és azzal összefüggésben a 4., az klasszikusan olyan téma, amit a végén lehet érdemben eldönteni. Én annyit szeretnék csak mondani, hogy ugye, a munkáltatói javaslat december 31, a PVDSZ részéről hallottunk hosszabb időbeli hatály, vagy határozatlan idejű és egy évi felmondási moratóriummal. VSZ részéről hallottunk egy december 31. dátumot és a VDSZSZ részéről egy december 31-ei dátumot. Szeretném kérdezni, hogy valakinek ebben változott-e a véleménye. Az jelezze. Majd, Igazgatóasszony folytatja ebben a körben. Munkáltató: Most én a munkáltatói mert úgy korrekt, hogy a munkáltatói javaslattal kapcsolatosan az volt, amikor felmerült a tárgyalás során decemberben, hogyha ez év decemberben, mármint a tavalyi év decemberben tudunk élni a Kollektív Szerződés január 31-es hatályának idejével, akkor január 31, tehát értelemszerűen akkor január 31. Tehát, január 31. Munkáltató: Kérdezem, hogy van-e az elhangzottakhoz képest valakinek más ok, hogy tudjuk rögzíteni, hogy a végének úgy fussunk neki. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Jó hát ugye, nem tudom, sok dátum itt elhangzott részünkről is elképzelhető, hogy így volt. Tehát a Kollektív Szerződés praktikusan határozatlan időre köttetik és hároméves felmondási tilalommal. Ez a követelésünk. Munkáltató: Akkor ezt módosítjuk az elhangzotthoz képest, mert próbáltuk jegyezni, de nem probléma. Tehát akkor határozatlan, és három év. A három évnek mikor van vége ehhez képest akkor? január 31? Én azt gondolom, hogy akkor mehetünk tovább, hogyha nincsen másnak egyéb. Van. Bocsánat, akkor. Elnök: PVDSZ. PVDSZ: Minekünk a fontosabb az, hogy határozatlan időre kötődjön a Kollektív Szerződés. Rugalmasak tudunk lenni a felmondási korlátok kijelölésében. Úgy 10

11 gondoljuk, hogy szakszervezeti oldalról is érdek lehet egy Kollektív Szerződés felmondása. Köszönöm. Munkáltató: Rögzítettük akkor. Erre vissza fogunk térni, valószínű a végén. Nyilván egy Kollektív Szerződés ugye attól függően lehet időbeli hatályról, ezt már többször, több éve, mindig hangoztattuk, hogyha kiderül, hogy pontosan mi a tartalma, mit lehet abból ilyen formában vállalni. Tehát ezt a végén határozzuk meg, javasolnám. Akkor folytatnám. Tehát, ugyanez akkor az 1, 4. -sal összefüggésben van a kettő, tehát ezt ilyen végső kérdéskörnek tennénk. Na. VDSZSZ: Ugye a 2-esben nem fogunk azon vitatkozni, ha a végére hagyjuk, hogy az 1/a, 1/b benne marad-e, vagy nem. Benne marad. Munkáltató: Bárány úr, kedves azt szerettem volna mondani, hogy az 1-es, 4. -t eltettük a tárgyalás végére, és most szerettem volna mondani a 2. -ra nézve, hogy igazából nem értettem a VDSZSZ-nek ezen aggályát, ami írásban is átjött, az 1/a, 1/b melléklet, az jelenleg is része, mert az 1-esnek a része az 1/a is és az 1/b is, jelen pillanatban. Tehát ha egyes van fölsorolva, oda nem kell fölvenni, hogy 1/a és 1/b, mert az 1-es úgy együtt értelmezhető. Annak idején úgy is lett aláírva, amit a múltkor kiosztottam, anyagot, de azt majd szerintem, az 1-es mellékletnél vitassuk meg, hogy annak pontosan mi lesz a végkifejlete. Tehát ha azt meg kell erősíteni munkáltatói részről, természetesen beleértett az 1/a, 1/b is, külön nevesítés nélkül. Eddig is így volt, tehát ezt nem gondolnám, hogy én azt gondolnám, hogy a 2. -t ebben a tekintetben ne hagyjuk azért már függőben. Jó. Oké. Akkor szerintem, a 2. -hoz van-e valakinek? Azt kérdeznénk. Munkáltató: Annyi lenne a kérdésem, hogy Zsuzsa, akkor úgy csináljuk, hogy akkor 2. lezárva. Tehát, hogy legyen rögzítve pontosan akkor ennél. Elnök: Jó rendben. Akkor, 2. lezárva, mert nincs észrevétel hozzá. Köszönöm. Munkáltató: 3-ban eddig nem volt semmilyen vita, ha esetleg van valakinek valami gondja, az jelezze. Ez nem változott a szöveg, az elmúltakhoz képest sem. Elnök: 3. -t is lezárom. Munkáltató: 4-et akkor ugye átugortuk, ebben a formában. 5. kapcsán volt ugye, munkáltatói javaslat, ami azt mondtuk, hogy a jelenlegi szervezeti működéshez kapcsolódó helyzetet rögzíti és tudomásunk szerint a Vasutasok Szakszervezetének volt arra vonatkozó igénye, hogy egyes, alacsonyabb szintű szervezeti egységeknél is legyen önálló helyi függelékkötési jogosultság. Erre vonatkozóan szeretném elmondani, hogy ezt munkáltatói részről továbbra sem tudjuk támogatni. Azon okok miatt, mert eddig is 11

12 kezelhető volt, tehát a helyi függelékeknek egy jelenleg jól kialakult rendszere volt, alacsonyabb szintre szerintem, viszonylag egyértelmű okok miatt nem nagyon jó, delegálni a helyi függelék megkötésének a jogát. Pláne, hogy akkor eltérő lenne a szint is. Úgyhogy szerintem, ezzel a pontosítással a dolog fogadható, kérném szépen az érdekképviseleti oldalt, hogy a munkáltatói javaslatnak megfelelően az 5. -t támogassák. Elnök: VSZ. VSZ: Akkor mondanám. Ugye, ahogy az 5. -nak van egy 2. pontja, ami a helyi függelékekre vonatkozik és ott kértük, hogy egy c) pontként legyen fölsorolva, hogy a munkaidő kezdetét, végét szabályozni kellene ezekben a helyi függelékekben. Ugyanis, több helyen gondot, problémát jelent. Ha szabályozva van akkor ez nem jelent gondot, és nem lehet probléma. Köszönöm. VDSZSZ: Támogatni tudjuk a VSZ-nek ezt a felvetését mert annak ellenére, hogy ez általában így van sok helyen ez, egy pár helyen azért vitatkoztak rajta és elég hosszasan, és így egyértelmű lesz ez a dolog. Gyakorlatilag ez csak egy formai Munkáltató: Én is úgy gondolom, hogy nem kellene rajta hosszasan vitatkozni. Megvan a Kollektív Szerződés, a helyi függelék szabályozhat dolgokat, a munkaidő kezdete vége, klasszikusan nem az a kérdés, amit helyi függelékben kellene szabályozni. Lehet, de, hogy kötelezővé tegyük, ezt továbbra sem tartjuk elfogadhatónak. VDSZSZ: De miért? Milyen érveket tudtok felhozni, milyen ügyekben nem nem értem. Szóval, aki kötetlen munkaidőben dolgozik, értelemszerűen ez arra nem vonatkozik. Az összes többinél viszont meg kell szabni. Annál is inkább, mert vannak az áldatlan, fölösleges viták ezzel kapcsolatban. Ahol nincs még ahol szabályozva van, ott is vannak ebben félreértések, de ahol nincs, aztán ott végképp elszabadul a fantázia, akár innen, akár amonnan. Munkáltató: Ez az óriási nagy fantázia elszabadulás, ez körülbelül annyiban merül ki, hogy a műszak kezdete 6,50-kor, vagy 7,05-kor legyen. Tavaly is elmondtam, hogy egy közepesen értelmes munkáltatói jogkörgyakorló mondjuk, nem ad meg olyan munkaidő kezdetet, amikor mondjuk, nem érnek be a munkatársai, meg nem csinál olyan véget, amikor nem tudnak hazamenni, ugyanis előbb-utóbb abból a Bounty, Balázs által sokszor emlegetett lázadása valósulna meg. Tehát én azt gondolom, hogy amennyi szabályozó itt szabályozza a munkáltatásnak az összes keretét, azon belül annyit meghagyni lehetőségként nyilván, helyben akár egyeztetett módon, sőt, ha annyira nagy az egyetértés, nem gátoltuk meg sehol sem azt, hogy legyen ez akár megállapodás formájában. De alapvetően ott, ahol most is működik kötelezően előírni, hogy ez márpedig csak így legyen, én nem tartom szerencsésnek továbbra sem. 12

13 Elnök: VSZ. VDSZSZ: Attól még vágyakozhatunk rá. VSZ: Hát az, hogy ezt te nem tartod szerencsésnek, az egy dolog, mi, a Vasutasok Szakszervezete mindenképpen ragaszkodik, hogy ez a c) pont benne legyen, és úgy látom, hogy a szakszervezeti oldalon ez elvárás a munkáltatóval szemben. A Kollektív Szerződésben a c) ponthoz ragaszkodunk. Elnök: Köszönöm. Munkáltató kíván még reagálni? Munkáltató: Hát talán annyit, hogy nem a saját fixa ideám. Tehát a munkáltatói oldal teljes mellszélességben, ebben mögöttem áll. Elnök: VSZ. VSZ: Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy együtt értük meg azt a tárgyalást, amikor a munkáltató odáig is elmerészkedett mondjuk, éppen Ferencvárosban, hogy annak ellenére, hogy a munkaidő kezdete, vége megfelelően volt szabályozva, egyébként a Kollektív Szerződés helyi függelékében egyoldalúan próbálta meg leszabályozni azzal, hogy éppen mikor állítanak ki mozdonyt, meg mikor nem. Tehát én úgy gondolom, hogy pontosan azért lényeges, hogy benne legyen, hogy ne lehessen itt összevissza tologatni ezeket a dolgokat. És nem véletlenül mondom, mert ilyen akkor bizony nem fogja tudni tologatni és a szakszervezeteknek akkor kell hozzá hozzájárulása. Olyan területen egyébként, ahol elvileg állandó nappalosok és jön az éjszakai műszak van, ahol arra hivatkoznak, hogy hát odarakom, ahova akarom, még csak egy munkaidő módosítást se kezdeményez a munkáltató, hanem őneki eszébe jut, azt mondja, hogy akkor holnaptól így kell járni. Nem ez a megoldás. Az a megoldás, hogy benne van és kész. Ragaszkodunk hozzá. Köszönöm. Munkáltató: Hát akkor ez lesz. Ez az egyik olyan kérdés, ami, majd kiderül a végén, hogy ki, mennyire, mihez ragaszkodik. Nem tudunk. Tehát mondom, elméleti okai vannak, nem egyéb probléma, úgyhogy nem. Jó. Elnök: Jó. Akkor ennek megfelelően az 5-öst akkor a végére hagyjuk. Következő paragrafus. Munkáltató: Én annyit szeretnék csak akkor még megkérdezni az 5. kapcsán, hogy az egészet mert ugye, nem hallottunk viszont arra nyilatkozatot, hogy a szervezeti struktúrára vonatkozóan, a helyi függelék rendszerére változott-e az álláspont. Azt azért, hogy az is függőben van, továbbra is ragaszkodik hozzá a VSZ, hogy azt legalább rendben lévőnek tudjuk tekinteni, vagy csomagban van? VSZ: Természetesen, csereszabatos a kettő. Amennyiben a 2. pont c) pontjára most a munkáltató határozott igent tud mondani, akkor mi is tudunk egy határozott nemet mondani az 1. pont utolsó mondatára. 13

14 Munkáltató: Határozott igent tudok mondani a folytatásra. Haladjunk tovább. Legjobb tudomásunk szerint, egészen a VÉT elnökéig, a 14. -ig nem tudunk függő kérdést, úgyhogy szeretném kérdezni, hogy a 6 13-ig van-e olyan, amit esetleg a hangfelvételek hosszas elemzése során kihagytunk. Menjünk végig? Jó. A 6-hoz van-e valakinek, valami? Elnök: Akkor, menjünk tovább. 6-os lezárva. Munkáltató: Csináljuk ilyen árverés jelleggel, javaslom. Tehát, 6-hoz először? Másodszor? Harmadszor. Senki többet. Jó. 7? VDSZSZ: Azért Mariann, bocsánat, szóval, amikor azt mondjuk, hogy lezárva, ilyen nagy nem úgy van, hogy utána majd fölteszitek a nagy zászlót, hogy csak egy ponton van vita. Tehát akkor van lezárva minden egyes pont, hogyha aláírtuk a Kollektív Szerződést. Helyes. Akkor, jelenleg nincs róla vita. Munkáltató: Igen. Tehát pontosan ezt akarom elkerülni. Tehát, hogy a vita már csak azokon a pontokon marad fenn nem akarunk itt izét, nincs semmiféle mérőeszköz, megállapodni szeretnénk normálisan. Tehát gyakorlatilag azt szeretnénk átlátni, hogy melyek azok a kérdések, amikkel még ide-odamozgás lehetőség van, illetve fenn kell tartani. Jó? Tehát, ennyi. Tehát azt utána már nem szeretném, hogy akkor most elkezdjük, hogy oda még egy félmondat, meg egy szó, meg egy nem tudom én, mi. Tehát nem alkudozás. Nem fogunk mi se hozzányúlni ezekhez a pontokhoz és elvárjuk a többiektől is. Munkáltató: Tehát, nem a zászlót jelenti, hanem a további érthetetlenségét az adott paragrafusnak, ha kimondja elnök úrhölgy, hogy lezárta azt az adott paragrafust. Elnök: Köszönöm. Munkáltató. Munkáltató: 7-re nézve van-e valakinek, valamilyen vonatkozásában? észrevétele az alapelvek Elnök: Úgy látom, nincs. Akkor a 7-est lezárom. Munkáltató: 8-hoz? Elnök: Jó, rendben nyolcast lezárom. 9.? Akkor, a kilencedik is lezárva. Munkáltató: Azért bátorkodtunk ennyire gyorsítani a dolgon, mert nem jött rá javaslat, nem mondott tudomásunk szerint senki javaslatot, és ezért merjük ilyen haladósra venni a dolgot. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Ugye hát kaptunk egyszer egy levelet, nagyon jó volt, hogy milyen rendes a munkáltató, hogy nem kér százezer forintot, csak kevesebbet. Segít abban, hogy ne 14

15 százezer forint legyen egy nyomorult IC felszállójegy. Na most hát, nem tudom, mennyiben fér bele úgy általában ezekbe a paragrafusokba. Úgy vélem, hogy az a legkevesebb, hogy a korábbi mértékben ezt biztosítja. Biztosítsa, jó? Tehát ne szórakozzatok avval, hogy azért adjunk egymillió forintot, mert kéne tíz ilyen nyomorult jegy. Hát ezt munkavégzésre használják a kollegák. Gondolom, hogy nem fogja nem is értem, hogy miért probléma ez. Nem is értem, miért probléma ez pénzt kértek érte. Hát, az jó? Tehát ugye, azokat az IC felszállókat a szokásos mértékben, az eddig megszokott mértékben a munkáltató biztosítja. Nem kell beleírni, csak most így ez. Hát miért? Hát megvan, hogy mennyit kaptunk. Nem kérünk többet, de azt viszont igen, ingyen. Munkáltató: Nem KSZ-t érintő kérdés, és hajlandó vagyok a szünetben egyeztetni, számokról. VDSZSZ: Nem kell nekünk nem kell. Amit eddig adtatok. Hát tízet, azt hiszem, tízet. Vagy hatot? Nem tudom. Hát, megvan valahol nem? Ha nincs nyilvántartva, akkor a MÁV-ról van szó, persze. A MÁV-START-tól kaptunk. Munkáltató: Szerintem, úgy tekinteném a 9-est, ami lezárható ezek szerint. Elnök: Igen. VDSZSZ: Ezzel a feltétellel. Munkáltató: Jó. 10-eshez van-e valakinek? Elnök: Nincsen, akkor a 10-est lezárom. 11.? Munkáltató: Nincsen. Majd az idei évnek a témáját képezi, hogy a munkaértekezletek megtartását fogjuk ellenőrizni. Elnök: Akkor, 11-es lezárva, 12.. Munkáltató: 12-eshez van-e valakinek? Részünkről nincs. Elnök: 12-es lezárva, 13.. Munkáltató: 13-ashoz inkább a betartására szeretném mindenkinek fölhívni a figyelmét. Van még két hét a január 31-ei adatközlésig, aki nem tette meg, helyi, vagy központi szinten annak szeretném kérni, hogy a munkajogi védelem és egyéb jogosultságok biztosítása érdekében tegyenek eleget a tisztelt érdekképviseletek az e paragrafusban foglalt kötelezettségüknek és a változást követően is folyamatosan. Tehát ez egy lényeges szabály. Köszönöm. Elnök: 13-as lezárva, és

16 Munkáltató: 14-es és a VÉT elnöklése, című történet. Javasoltuk változatlan formában hagyni. Volt ettől eltérő javaslat, a munkáltató nem vágyik ezekre a babérokra továbbra sem, hogy az állandó elnököt adja. Elnök: Vasutasok Szakszervezete. VSZ: A Vasutasok Szakszervezete a módosító javaslatát visszavonja. Elnök: Akkor, 14. -t lezárom. Ugorhatunk a 15. -ra. Köszönöm. Munkáltató: Van-e valakinek a 15-öshöz észrevétele? Elnök: Úgy látom, úgyhogy a 15. lezárva. 16.? Munkáltató: Nem volt hozzá módosítás, nem hallottunk eddig semmit ebben a tárgykörben, hogy lenne más. Elnök: 16. lezárva. 17.? Akkor, a 17. -t is lezárom. 18. Munkáltató: Nem javasolt hozzá a munkáltató módosítást. Elnök: 18. is lezárva, 19.. Munkáltató. Munkáltató: Ez is régóta működő intézmény ebben a formában, ehhez sincs változtatás. Elnök: 19. is lezárva, 20.. Munkáltató: 20. kapcsán egészen addig nem volt észrevétel, míg Bárány úr a múltkor nem ismertette, majd írásban nem kaptuk meg. Szeretném azt mondani, mindenféle egyéb megjegyzés nélkül, hogy szerintem, amit a VDSZSZ javasolt, az pontosan benne van a szövegben. Tehát mind a gazdasági társaság alapítása pillanat, pillanat, pillanat. Rájöttél? Akkor nem mondom tovább. Köszönöm. Jó. Tehát, akkor az rendezett. Én úgy gondoltam, hogy rendben van. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Nincs rendben teljesen. Az a különutasítás, az nincs rendben. Vagy az, hogy utasításban, vagy megjelöljük, hogy olyan nincs, hogy különutasítás. Munkáltató: Jó. A különutasítás itt arra vonatkozott, hogy kell lenni egy olyan utasításnak, ami ezt szabályozza. Ha úgy van, hogy utasításban az is jó, de az egyeztetett utasítás, az nem jó. Vagy micsodát, egyetértésével bocsánat. Utasításban. Jó azt lehetséges. Kérdezem, hogy az megfelelne-e, hogy a külön, szó kikerül belőle. Tehát a munkáltató utasításban szabályozza. Ez lenne a harmadik pontban a tehát, a külön, szó törlése lenne. Ha ez jó. Ez volt a vágy, tehát 16

17 Elnök: Vasutasok Szakszervezete. VSZ: VSZ elfogadja a javaslatot. Elnök: Köszönöm. Akkor a külön szó törlésével a 20. is lezárva. 21. Munkáltató: Nem volt hozzá módosító javaslat. Elnök: Köszönöm. 21. is lezárva, 22.. Munkáltató: 22. -t ugye, év elején rendbe tettük, hogy visszahoztuk a tavaly kiöntött 2. pontot, ugye, a fürdőkádból, és azóta szerintem, ez rendben van. Elnök: Akkor, 22. is lezárva, 23.. Munkáltató: Ez is egy hosszú évek alatt kiérlelt szabályrendszer, azóta ez normálisan működik, úgyhogy nem javasoltunk benne változtatást. Elnök: Akkor, 23. is lezárva, 24.. Munkáltató: Tavaly sikerült ezt is viszonylag jól összesepregetni, úgyhogy azóta nem nyúltunk hozzá, és nem is akarunk hozzányúlni. Elnök: 24. lezárva, 25.. Munkáltató Munkáltató: Nincsen hozzá, javaslat. Elnök: 25. lezárva, 26.. Munkáltató: Ehhez sincs módosító javaslat, nem tudunk senki részéről sem. Elnök: Köszönöm. 26. lezárva, 27.. Munkáltató: 27. -ban magam részéről tennék egy utolsó kísérletet az ellenállásnak a leküzdésére merthogy ezt többen jelezték, hogy a munkáltató által javasolt 8. pont, az nem igazán elfogadható. Többször elemeztük az elhangzott észrevételeket ebben a körben, nem igazából értjük az ellenállásnak az okát. Tehát helyben, még egyszer mondom ez egy felhatalmazást ad arra, hogy helyben, a felek, amikor el akarják dönteni, hogy munkarendet váltanak, azt az utat járják, hogy határozatlan időre, ha van megállapodás a munkarendben, akkor a munkáltató úgy jár el, ahogy le van írva a 7. pontban, viszont ezt egyszer lehet megtenni a két-két esetben külön-külön, vagy mondhatják azt, hogy határozott időre kívánják megvalósítani. Mondjuk, úgy történik a megállapodás, hogy három hónapra, három hónapra történik az a bizonyos anyagi jellegű változtatás, ellenben, ha visszaáll a korábbi helyzet, akkor nincs a többlet anyagi juttatás, viszont nem is zártuk ki a 7. pont szerinti egy-egy alkalmat. Tehát magyarán, a határozott időre történő ilyen alkalmazás nem zárja ki a 7-esnek a későbbi alkalmazását. Tehát igazából munkáltatói részről és ezt a legnagyobb jóindulattal mondom, nem jár 17

18 semmiféle kockázattal, tehát egy plusz lehetőséget akarunk, ha nincs ebben partnerség akkor ezt fogjuk érteni, de a lehetőséget meg lehetne adni, kockázat nélkül szerintem. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm. VSZ kíván szólni. VSZ: Talán már két alkalommal is elmondtuk ezzel kapcsolatban az álláspontunkat, mi továbbra se javasoljuk a 8. pontnak az elfogadását. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Hát amennyiben a legkedvezőbb feltételt adja a munkáltató a munkarendváltozásnál erre a három hónapos időtartamra, akkor rendben van. Tehát hogyha változatlanul hagyja a 30%-ot és hogyha az állandó nappalos munkarendűeket fölemeli, vagy bocsánat az állandó nappalos munkarendűeket 30%-os műszakpótlékos munkarendben foglalkoztatja, hát akkor ahhoz nyilván hozzáemelik. Tehát itt az a lényeg, hogy a legnagyobb kedvezmény elvén is úgy a praktikusabb. Tehát nem járhat rosszabbul a javazás tekintetében a munkavállaló, mint az, aki egyébként abban a munkarendben dolgozik, ahova a munkavállalót tenni akarják. Vagy ha visszafelé megy a dolog, akkor az ő korábbi munkarendjében lévő díjazás. Ami kedvezőbb azt kell figyelembe venni és akkor talán járhatóbb az út. Ha nem akkor töröljük aztán annyi. Hiszen azért figyeljetek mindenképpen praktikusabb megoldás hiszen, hogyha munkarendet vált a munkáltató, akkor egy sor egyéb költséget betudhat. Hiszen hát persze gondoljátok végig, hogy mit jelent a megszakítás nélküli munkarend alkalmazása. Az azt jelenti ugye, hogy oda négyes, ugye hát egy munkakörre négy fő kell, praktikusan 5,2 így van ha más munkarendet vált, akkor kevesebb. Tehát már így is megvan a pénzügyi eredménye, legalábbis a munkabér oldaláról. De ezt úgy kell megoldani, hogy az egyén ebben ne károsodjék, semmilyen formában. Nem az a célja a munkarend változtatásnak, hogy addig, ameddig a pótlékok nem azt a funkciót töltik be, amit egyébként hivatott lennének betölteni, mert sajnos, addig-ameddig ez a nyomorult bérpótlék igenis bérelemként jelenik meg, és nem pedig egy olyan elemként, ami gyakorlatilag azon veszteségek pótlására szolgál, aki valaki a rendszertelen munkavégzés során költségként el kell, hogy könyvelje magának, addig ez nem járható út, ha tetszik, ha nem. Ezt lássátok már be. Mert ugye az lenne az igazi, hogyha úgy kéne embereket unszolni arra, hogy műszakos munkarendet vállaljanak. De hát nem erről van szó. Nem olyan a bérkonstrukció és a mértéke sem olyan, hogy ezt így lehessen kezelni. Ez lenne az ideális állapot. De hát itt sokan arra törekszenek, hogy lehetőleg műszakos munkarendet vállalhassanak, több okból. Egyfelől anyagi okokból is másfelől pedig azért is, hogy kiegészíthessék a jövedelmüket. Hát nem kell itt a homokba dugni a fejünket na. Tehát azért mondom, így sem biztos, hogy mindig rendben van. Mert az utóbbi okán elég nehéz munkarend változtatást eszközölni, hiszen akkor át kell strukturálniuk az eddigi életvitelüket. Na de hát evvel élni kell sajnos. Mert van mellékállása, akár másutt, akár a saját dolgaival. Nem, nem megy. Szóval még így is problémákat jelent, ha változatlanok a munkáltató által adott anyagiak, hát még, ha ebből is el akarnak venni. Elnök: Köszönöm. Munkáltató. 18

19 Munkáltató: Többször jeleztem azt, hogy ez önmagában, innen ebből a paragrafusból semmilyen veszélyt nem jelent közvetlenül. Megtanácskoztuk ezt a részét. Szeretnénk javasolni, hogy együtt mozogjon az 5. 2.c) pontjával, tehát, ha az bekerül, akkor ez is kerüljön be, ha az nem kerül be, akkor ez se kerüljön be. Nem muszáj erre egyébként most nyilatkozni, lehet a későbbiekre is hagyni, de ha van rá gondolat, akkor meghallgatjuk. Hagyjuk akkor függőben, azt a javaslatot hallom a többiek részéről. Elnök: Akkor 27. akkor függőben hagyva és mehetünk a 28. -ra. Munkáltató: Azt azért rögzítsük, hogy a 27-nek csak az 8. pontja kérdéses, az alap paragrafus, ami jelenleg hatályban van, az rendben van mindenki részéről, gondolom. Jó. 28-ra nem volt módosító javaslat a munkáltató részéről. Elnök: 28. lezárva, 29.. Munkáltató: 29. is egy aránylag jól kialakult rendszer, tudomásunk szerint a 3. pontban lévő összegben van, annak az emelése kapcsán voltak különböző javaslatok forint, 1250, 1800, ilyeneket rögzítettünk eddig. Elnök: 29. -hoz van valakinek észrevétele? Olvasási szünetet kért a VDSZSZ. VSZ VSZ: Volt egy javaslatunk az 1800 forintra. Jó, csak hogy Munkáltató: Bocsánat én a vitát próbálom annyiban moderálni, hogy amit tudunk, azt én is bemondom, és most itt, most lehet róla érdemben beszélni. Tehát ötezer, persze, hát bármit. Munkáltatói oldalon mindjárt fogunk rá nyilatkozni. Azért kérdeztem, hogy van-e valakinek egyéb. Munkáltató: Tehát,1250 forinttal, hogyha le tudjuk zárni ezt a paragrafust most, akkor áll az ajánlat, hogy elfogadva. VDSZSZ: Ha 1300-zal, akkor is áll az ajánlat nem? Munkáltató: fogalmaztam. Tehát 1250 forintra tudjuk változtatni. Az az igazság, hogy minden vélelem, azért mondtam, hogy tárgyaljuk a Kollektív Szerződést, összefügg ilyen formában. Tehát gyakorlatilag az az, amivel most ki tudjuk pipálni és tovább tudunk menni ezen a paragrafuson. VDSZSZ: Figyelj most hány forint a tét, körülbelül szerinted? Hány forint? Hány forint? Munkáltató: annak is van tétje, amit kértetek, hogy nem a műszakpótlékkal figyelembe véve. Tehát itt ezek az összegek most jelen pillanatban mindegyiknek van kihatása. Tehát azért néhány millió forintnak is lehet hatása arra, hogy a másik területen akkor tudunk lépni, vagy nem tudunk lépni. Tehát nem százmilliókról szól a történet, hanem tízhúsz millió forintokról. 19

20 Elnök: Köszönöm. Akkor a munkáltató 1250 forintos javaslatára akkor kérem, hogy külön-külön mindenki válaszoljon. Jó? Akkor kezdjük a VSZ-szel. VSZ: Az 1250-et nem tudjuk elfogadni. Elnök: Köszönöm. PVDSZ. PVDSZ: Mi tudomásul tudnánk venni az 1250 forintot azzal a megjegyzéssel, hogy átvezénylési díj jár a készenléti szolgálatra vonatkozó átvezénylések esetében is. Tehát, amikor ugye megvannak a szabályok, hogy egy héttel előre, a következő hónapi beosztást változtatni kell azt tudomásul tudjuk venni, hogyha egy héttel megelőzően ezt módosítják, de, hogy előtte való nap módosítják valakinek a készenléti beosztását, azt nem. Munkáltató: Erre csak annyit szeretnék mondani, hogy a készenlét számomra kezd a világ legkülönlegesebb dolga lenni. Tehát készenlét alatt nem lehet más munkakörbe tartozó feladatot végezni, készenlétet nem lehet bocsánatot kérek, a készenlét egy rendelkezésre állás. Tehát azért ne keverjük már össze a rendes munkaidő és annak a beosztásával kapcsolatos szabályokat és ne akarjuk arra vonatkoztatni. Itt ez klasszikusan, munkaidőre vonatkoznak ezek a szabályok és munkaidő beosztásról. Márpedig a készenlét nem munkaidő tehát az egyéb okok mellett már csak elméleti okokból sem szeretném ezt támogatni, ezt a dolgot. Tehát ez így azért nem játszik. Elnök: Köszönöm. VDSZSZ. VDSZSZ: Hogy ezek fix összegű juttatások, hát nem százalékosak, hanem fix összegűek én azt gondolom, hogy tényleg, ezeket hagyjuk a végére. Meglátjuk, hogy mi lesz a bérrel, ha lesz belőle valami. Szóval ötven forintokon vitatkozni akkor, amikor most, azért, nem akarok hülyeségeket beszélni. Hát évente hány átvezénylés van a MÁV Zrt-nél? Egyszerűbb így kérdezni. Mégis, nagyságrendileg, ötmillió? Egymilliárd? Túlzok? Túlzok. Tízezer? Hát, körülbelül, na, mennyi? Hát akkor ez most államtitok? Mert akkor nehogy megmond, mert akkor téged is lecsuknak, meg engem is, mert ki se szabad fürkésznem. Tehát na. Nem is szolgálati titok ugye? Na. Akkor megsúghatod. Munkáltató: Az 1250 forintot, azt abból a megfontolásból mondtam, hogy egy kerek összeg és a 3,9%-nál több, tehát ezért gondoltam. Nem minden fix összegre igaz az infláció, mert az ajánlatunkban is van nagyobb. Tehát még egyszer, azt mondtam, hogy most erre volt 1250, ha most itt nincs elfogadás, akkor visszatért a munkáltató az 1200 forintra, a jelenlegi állapotra és nyitva marad. Elnök: VDSZSZ. 20

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Üdvözlök mindenkit a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülésen. Kérdezném, hogy a mai VÉT-nek adjunk-e egy időkorlátot, meddig tervezzük a mai VÉT ülést tartani. Tessék?

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2009. december 22. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Megkérdezném munkáltatói részről, hogy ki szeretné vezetni az ünnepi ülést. VDSZSZ következne a múltkori lezáráshoz képest, ehhez képest azt jelezték, hogy ők nem.

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21.

Vasúti Érdekegyeztető Tanács 2012. június 21. Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Zsuzsannát javasolnánk levezető elnöknek, és a mai napon megkezdenénk a tárgyalást, ennek megfelelően, ha nincs ez ellen ellenvetés. Csak, hogy a szokásos tiszteletköröket

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök (Lipcsei Zsuzsanna) : Akkor, egy kis figyelmet kérnénk. Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm a mai Vasúti Érdekegyeztető Tanácsülésen megjelent tárgyalófeleket. A

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről.

20. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 572-20/2011. 20. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 9-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) FFB-18/2011. (FFB-37/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. június 6-án, hétfőn, 8 óra 36 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2011. JÚLIUS 19-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket, beadványozókat,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Nagyon nagy tisztelettel köszöntöm a VÉT résztvevőit. Megállapítom, hogy a VÉT tagjai közül a munkáltató és a reprezentatív szakszervezetek is megjelentek, ezért a tárgyalás

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 17-én 16.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8-15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületi ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők:

JEGYZŐKÖNYV. Ezzel az ülést megnyitotta, ismertette a napirendi pontokat, amelyek a következők: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 494-5/2015. iktatószám 5.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. május 22-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja:

J E G Y ZŐKÖNYV. 97/2010.(III.09.) számú határozat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: J E G Y ZŐKÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. március 09-én (Kedd) 11.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Medgyaszay Ház Nagykanizsa, Sugár

Részletesebben

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. december 10 12 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4

Tartalomjegyzék. Napirendi javaslat 4 Ikt. sz.: MB/121-1/2012. MB-34/2012. sz. ülés (MB-82/2010-2014. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2012. október 31-én, szerdán 9 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015. március 5-i soron kívüli, n y í l t ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 24/2015. (III. 5.) önkormányzati testületi határozat a Püspökladány a hagyományokra építő aktív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 18-án 17 00 órai kezdettel az Önkormányzat Ideiglenes Polgármesteri Hivatalának tanácstermében tartott

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli ülésén 2008. július 9-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Hertlik Mihály, Kochnyák Sándor, Makovics Zoltán, Mészáros János, Nagy Péter,

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14-én 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendelete: Határozatai: 101--102 T á r

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés

MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés 2006. november 21. Békés Megyei Hírlap MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS Költözés November 20-tól új helyen, a Vajda Péter Művelődési Központban várja tagjait a Mozgáskorlátozottak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) STB/KV-1/2011. STB/KV-2/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága Az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottságának 2011. június 21-én, kedden 9 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) IT-2/2011. (IT-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának informatikai és távközlési albizottsága 2011. november 15-én, kedden, 8 óra 7 perckor az Országház főemelet

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-9/2008./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2008. október 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB-5-2012. sz. ülés (VVB-5-2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Söpte Képviselőtestületének 2015. március 18-án tartott rendkívüli üléséről 14/2015.számú képviselőtestületi határozat: Söpte 0104/1 ingatlannal kapcsolatos egyezség módosító indítványának

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 271.022-14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. március 11. napján 08:30 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből. Ikt.szám: 117/12/2010. POLGÁRMESTERI HIVATAL HAJDÚBAGOS, Nagy u. 101. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hajdúbagos Község Önkormányzat 2010. május 27-én megtartott nyílt Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 10-A/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én a bezi Községházban

Részletesebben

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások,

HÉZAG NÉLKÜL. Egyeztettünk. A tárgyalásokat a parlamenti választások, VIII. évfolyam 11. szám Egyeztettünk Mottó: Attól még senki sem lett szegényebb, hogy beleadott mindent. 16.-án a Mozdonyvezetõk Szakszervezete (MOSZ) és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) vezetõ

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. május 28-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint. Bencze István polgármester köszönti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.:I/128-28/2013/1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vésztő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 19-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagytanácskozó

Részletesebben

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.)

J e g y zőkönyv KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) KSB-19/2010. (KSB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2010. december 13-án, hétfőn 10 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2013. május 21-én, kedden, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. november 24-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2015.(XI.24.) számú határozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. április

Részletesebben

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: Ópályi 23-24.(III.22.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 23-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) FFB-36/2011. (FFB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2011. november 15-én, kedden, 9 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 515. számú tanácstermében

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 5/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 5/2013. (V.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emelet 206-os szoba JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Tulajdonosi Bizottságának, 2014. május 29-én 7.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi ülésérıl. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. augusztus 8-án (Hétfő) 16.08 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án 18 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Kakulya Károly és Szitó Lajos Zoltánné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Kakulya Károly és Szitó Lajos Zoltánné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2010. december 22-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: Gyói Gábor polgármester Harmatos László alpolgármester Bárkai

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online. Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. december 03. napján 15:30 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása Cím: 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. Kistérségi iroda Tel: 68/381-011/121, Fax: 68/381-656 E-mail: irodavezeto@del-bekes.hu Web: www.del-bekes.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 77 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2013. február 12-én 11,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Pomáz Város Önkormányzata 2/2012. ÖTÜ. J E G Y Z İ K Ö N Y V Felvéve: Pomáz város Önkormányzat Képviselı-testülete által 2012. 02. 09-én tartott képviselı-testületi ülésen a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Részletesebben

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.

1 7. s z á m ú. Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. 1 7. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. július 28-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.

JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Letenye Város Képviselő-testületének 2015. október 19-én 14.00 órai kezdettel a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozótermében tartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Varga András. Õsi magyar nyelvtan

Varga András. Õsi magyar nyelvtan Varga András Õsi magyar nyelvtan Õsi magyar nyelvtan Tartalomjegyzék Õsi magyar nyelvtan...1 Bevezetõ...1 Mi a probléma az indogermán nyelvelemzõ készlettel?...1 Alá és fölérendelt mondatok...1 Az egész

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint

15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 10-én Rétság Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: Rétság Város Önkormányzat

Részletesebben

Vasúti Érdekegyeztető Tanács

Vasúti Érdekegyeztető Tanács Vasúti Érdekegyeztető Tanács Munkáltató: Eléggé megfogyva vagyunk, de törve nem. Szeretném kérni az érdekképviseleti oldalt, hogy egy személyét legyen már kedves adni, hogyha lehet. Elnök: Köszöntöm a

Részletesebben

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának tanácstermében az Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottság rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottság rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV a Konvergencia Regionális Fejlesztési Programok Monitoring Bizottság rendkívüli üléséről Időpont: 2008. február 8. Helyszín: Budapest, Parlament, Delegációs terem Jelenlevők: jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 12-én 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 12-én 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/34-17/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 12-én 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben